Tibor bá blogja (349) Antiszemita volnék?

önA kérdést azért teszem fel, hogy megválaszoljam azok helyett, akiket felkértem rá, de nem vállalták. Sunyin eltűntek az Internet láthatatlan ködében. Egy „Hendrix” nick nevű azt állította, hogy zsidózom. Burger Gézáné pedig, burkolt antiszemitizmust említett. Mind a két honlap látogatótól kértem, hogy idézzen a szövegemből, ami szerinte „zsidózás”, illetve „burkolt antiszemitizmus”. Kérésem válaszolatlan maradt. Felteszem, hogy nem volt mit idézni, mert különben boldogan megtették volna. Akkor pedig, miért történt a megjegyzés?

Kezdjük azzal, hogy meghatározzuk az antiszemitizmust és a zsidózást. Az antiszemitizmust viszonylag könnyű, mert értelmező szótárhoz lehet nyúlni. 1) Bakos Ferenc, Idegen szavak szótára szerint: „A zsidókkal szemben, a fajelmélet alapján, mesterségesen szított gyűlölet.” 2) Az Akadémia kiadó által 1999-ben kiadott Magyar értelmező kéziszótár szerint: A fajelmélet alapján a zsidók ellen szított gyűlölet, zsidóellenesség. 3) A Magyar Könyvklub által 2001-ben kiadott Egyetemes Lexikon szerint: Ellenséges érzület, úgynevezett faji alapon táplált gyűlölet zsidókkal szemben. Mind a három meghatározásban egyértelműen szerepel a gyűlölet és a faj. A magam részéről soha senkit és semmit nem gyűlöltem. Egyszerűen nem tudok (és nem is akarok) gyűlölni. Az ok egyszerű, a gyűlölet elveszi az ember józan ítélő képességét, ami értelmes embernek nem lehet a célja. Ezt állítom én, de a „vádlók” nyilván másképp gondolják. Akkor vizsgáljuk a gyűlöletet! Gyűlölet = heves ellenszenv. Ezzel nekem az a problémám, hogy ellenszenves emberekkel természetesen találkozom. És belemegyek a játékba, egye-fene egyik-másik hevesen ellenszenves, akkor tehát rám lehet húzni, hogy gyűlölöm őket. Csakhogy ezeknek mindössze egy tört része zsidó. Nagy halom ellenszenves fickó, pedig nem zsidó. Felteszem a költői kérdést (ami – a tapasztalataim szerint – antiszemita), ezek szerint, ha egy gojim ellenszenves, akkor az OK., ha viszont egy zsidó ellenszenves, akkor az antiszemitizmus? Megint csak a tapasztalataim szerint, erre a feltételezésre minden zsidó tiltakozni fog, pedig ez a valóság.

Legyünk őszinték! Nincs ebben semmi különös, egyszerű emberi tulajdonság. Az érdekérvényesítésnek ezer módja van, amelyek közül csak egyik-másik törvénytelen. Egy ellenlábast leszerelni, elhallgattatni azzal, hogy „antiszemita vagy” egy ragyogó taktika, de sajnos törvénybe ütközik, mégis élnek vele. Vajon miért? De előbb lássuk a tényeket!

A Btk. 179.§ (1) bekezdése szerint a rágalmazás: „Aki valakiről, más előtt, a becsület csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával, vagy pénzbüntetéssel büntethető.” Mivel leantiszemitázni valakit alkalmas a becsületének a csorbítására, aki ezt a honlapon (nagy nyilvánosság előtt) megteszi, az vétséget követ el. Tehát kedves antiszemitázó hozzászólók, tessenek finoman fogalmazni, például „nekem ez antiszemitának tűnik”. Mert azért mindenkinek tiszteletben tartjuk a véleményét. Csak rákérdezünk, hogy MIÉRT? Miért tetszenek antiszemitának tartani? Nyilván azért, mert lefordítottam és feltettem a honlapomra Noam Chomsky interjúját, amit mindjárt a második hozzászóló lecikizett, mert nem értett vele egyet. Nem kötelező, de érzéseim szerint más hangot kellett volna megütni. Mégis megkérdem, mivel nem értett egyet? Chomsky egy történelmi visszatekintést adott, vagyis tényeket sorakoztatott fel. A tényekkel nem lehet egyetérteni vagy nem érteni egyet. A tény vagy megállja a helyét vagy hamis. De a hozzászóló nem ajánlott fel alternatívát. Kijelentette, hogy Chomsky „egészen elemi dolgokat nem tud”. Valamint „Valószínűleg lemaradt azokról a hírekről, amik a meggyilkolt amerikai és zsidó áldozatokról szólnak.” Chomsky az MTI professzora és világhírű tudós. Nehéz elhinni, hogy elemi dolgokat nem tudna. De a történelmi eseménysorozatnak mi köze a legyilkolt áldozatokhoz? Hogy jön ez ide? Sehogy! A cél a hozzászóló mérgének a kieresztése. Nem tudok más következtetésre jutni, mint arra, hogy ha egy zsidónak nincs semmi ellenérve, akkor elsüti, hogy a szembenálló fél antiszemita. Általánosságban: amennyiben valaki nem fogadja el a zsidó verziót, akkor antiszemita. Mert erről van szó. A felsorakoztatott tényeket nem cáfolták. Cáfolat helyett kész volt a vád: zsidózás, antiszemitizmus.

De nézzük a másik kulcs szót: faj, fajelmélet. Nem vagyok se genetikus, se biológus, de a zsidókat nem találom egységes fajnak. A Numerus Clausus törvénybe iktatása után nagy viták voltak, hogy a magyar zsidóság vallás-e vagy népcsoport, azaz kisebbség. Arról egy szó se esett, hogy faj (rassz) lenne. Akkor pedig hogyan kerül ide? Nem tudnak szabadulni Hitler szellemétől, aki már 65 éve halott? Még a szótárakban sem? A rendszerváltás után a Parlamentben határozat született. Minden zsidónak egyéni joga, hogy meghatározza a zsidóságot önmagára nézve, vallás-e vagy etnikum. A fajról szó sem volt, nem is lehetett. Az én véleményem szerint, a zsidó lét se nem vallásosság, se nem népcsoport, hanem „elmeállapot”. Ő zsidónak tudja magát, birtokol egy zsidószubkultúrát, és kész.

Ehhez a zsidószubkultúrához sok minden hozzátartozik. 1950-ben iskola után az egyik osztálytársnőmmel, hónapokon keresztül felmentünk a lakásukba szeretkezés végett. A szülők később jöttek haza, de mindenről tudtak. A család természetesen zsidó volt, nem is lehetett más. 1950-ben polgári családok 16 éves lányával nem lehetett nyíltan szexuális életet élni, ha a család történetesen nem volt zsidó. Ez természetesen csak egy apró szegmense a zsidó szubkultúrának, de van sok más is. Például a mániákus kapcsolattartás. A zsidók a rokonaikat, barátaikat, ismerőseiket okkal, ok nélkül, időközönként felhívják telefonon, pusztán a kapcsolattartás végett. Ezzel szemben számtalan keresztény család 5-10 évente jön össze egy-egy temetés vagy házasság alkalmából. Nem ragozom tovább a témát, hiszen ezek közismert tények, és természetesen az is közismert, hogy az antiszemita bélyeget fegyvernek, nagyon hatásos fegyvernek használják fel. De van ellenszere. Vissza kell kérdezni, miért? Mi utal arra, hogy antiszemita lennék? Az, hogy az izraeli propagandát nem hiszem el? Más propagandát se hiszek el, miért pont ezt hinném el?  Mert különben rám sütik, hogy antiszemita vagyok? Süssék! Ők pedig antigojimok és ez írásban is van foglalva.

Nézzük csak mit írt Noam Ben Ze’ev a Haaretzizraeli napilapban 2010. Augusztus 25-én! Idézi Dov Lior-t, Hebron főrabbiját: „There are some honorable people among the goyim. A few, but they exist. I think that even in Hebron there are a few who are human beings – which doesn’t mean I’m saying they shouldn’t all be sent to Saudi Arabia.” Ami magyarul így hangzik: A gojimok között van néhány tisztességes ember. Kevés, de van néhány. Úgy gondolom, hogy még Hebronban is van néhány emberi lény, ami nem jelenti azt, hogy szerintem ezeket nem kellene Szád Arábiába küldeni.

Érdekes kijelentés egy főrabbitól. Ha én azt mondanám, hogy a zsidókat Izraelbe kellene küldeni, egészen biztos megkapnám a címzetes antiszemita jelzőt.         

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük