Tibor bá’ online

Csak azokat említem, amelyek dátumára valami okból kifolyólag pontosan emlékszem

Ez alkalommal nem egy valamiről akarok írni, hanem sok valamikről, a régi telekről úgy, ahogy emlékszem rájuk. Az első az 1939-es tél. Nyáron a szüleim kivittek a nagyanyámhoz Angyalföldre,  Jász utcába, egy lebetonozott családi házba, és mivel betöltöttem a 6. életévemet, ősszel beírattak a helyi iskolába, ami történetesen a Reiter Ferenc utcában volt. Abban az időben a Jász utca és a mai Reiter Ferenc utca között egy hatalmas grund terült el, amit nyáron belepett a fű, de ahol az emberek átgyalogoltak rajta, ott kikopott ösvény alakult ki. Ilyeneket lehet látni mostanában a lakótelepek körül elterülő parkokban is, ott alakul ki az ösvény, ahol az embereknek a leglogikusabbnak tűnik az átgyalogolás. A háztól az iskoláig nem lehetett több, mint 300 méter, de mivel ez nem volt „közterület” a havat senki se takarította el. A karácsonyt a család még ott tartotta, de utána már apámék kivettek egy lakást a VIII. kerületben és a szünet után már a Bezerédj utcába jártam tovább az első elemit. Tehát a visszaemlékezésem időpontja a karácsony előtti december. Jól emlékszem, hogy reggel térdig érő hóban tapostam, átázott a cipőm, úgy ültem délig az iskolában, majd haza. Metsző hideg volt, a 300 méter, amit sietve tettem meg, elég volt ahhoz, hogy a nagy lábam ujja „megfagyjon”. nagyanyám levette a cipőmet, én pedig a széntüzelésű vaskályha oldalához nyomtam a lábujjaimat. A hőtől füstölt az ujjam, de nem éreztem.

Három évvel később, 1942-ben karácsonyra síléceket kaptam. Szilveszter előtt mentem ki először a Normafához, ahol 30 centi hó fogadott. Általában, szokás volt a gyerekeknek korcsolyát, ródlit, sílécet ajándékozni karácsonyra, mert a hó, azaz a tél, az igazi tél garantált volt. A Bezerédj utcai iskolában szokás volt Mikulás környékén fellocsolni az udvart, ami persze meg is fagyott, és átváltozott jégpályává. Délutánonként a diákok lementek a „jégre” korcsolyázni, amiről csak a havat kellett  időnként eltakarítani, az olvadástól nem kellett tartani, egészen márciusig.

1949-ben szüleim lemenekültek Kiskunfélegyházára a kitelepítések elől, de én Pesten maradtam az iskolám miatt.  Karácsony előtt két nappal felültem este a vonatra és leutaztam Félegyházára. A vonaton elaludtam, így egy kicsit túlutaztam, úgy 10-12 km-t. Nem volt mit tenni a farkas üvöltő hidegben, mint a sínek mentén visszagyalogolni. Reggel nyolcra be is toppantam a családhoz. Anyám szerint jó, hogy nem fagytam meg az úton, -28 fok volt az udvaron. Nem jelentett szenzációt, egész nap fűtöttünk a kályhában, és ezzel el volt intézve a dolog. Azért van tél, hogy hideg legyen.

1953: Nem sokkal a 6:3 után hatalmas havazás indult. Decemberben 60 centis hó volt a budai hegyekben, ahol sífutóversenyen dőlt el, hogy indít-e az alakulatom a hadsereg bajnokságon. Indított, ahol a 10 kilométeres sífutásban az utolsó előtti lettem – nem is volt szándékomban megnyerni, elég volt nekem 10 nap üdülés a Mátrában. 😀

1955: Szent Este. A családnak merész ötlete támadt, menjünk el az éjféli misére! Elmentünk. 20 centis hóban cammogtunk le a Karthausi úton, majd vissza. Szép volt nézni a hóesést az utcai lámpák fényében.

1956: december 16-án harmadszor láttam neki, hogy átmenjek a magyar-osztrák határon. Havas volt a táj, amerre néztem. Ezért régi lepedőkből varrtam magamnak egy ruházatra felhúzható overált.

1962: November 23-án Budapest utcáit ellepi a hó. Személygépkocsija alig van valakinek, nekem volt. A késő esti órában hasítom a szűzhavat az Üllői úton. A meglátogatott családnál jelzem, hogy kint zuhog a hó, van már vagy 20 cent. Semmi meglepődés, ez normálisnak számít, holnap majd lehozzák a padlásról a szánkót.

1987: December közepe. A borosjenői ház már kész, de még nincs fűtés. Hóesés után kimegyek, de akkora a hó, hogy lapátolással kell kezdenem. Jó két órai munka, amire nem számítottam, a kaputól a házig egy járatot kell kilapátolni a hóból. A hófúvás miatt van olyan rész, ahol 2 méter magas a hó, ebből kell kialakítani a járó ösvényt. Ki se láttam belőle. Körülbelül ekkor kezdett változni az időjárásunk, mindig csak egy kicsit. Hogy mostanában mi van, azt tudjátok, és még mi lesz!

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________