(937) Diabétesz

Tibor bá’ online

 

Diabétesz-2 (időskori cukorbetegség)

Magyarországon kb. 800.000 cukorbeteg van, és kb. másfél millió hamarosan az lesz. Ez a népesség negyede. Indokolt tehát foglalkozni vele, főleg mert veszedelmes és sokak előtt teljesen ismeretlen. És akkor most egy kis élettan, hogy képben legyünk.

Az élet fenntartásához energiára van szükség, amit mi emberek élelemmel vesszük magunkhoz. A testünk sejtekből tevődik össze. A sejtek az energiát kizárólag glükóz (szőlőcukor) formában tudják hasznosítani. Ezért az ételünkben lévő zsírokat, fehérjéket, és nem glukóz szénhidrátokat a májunk glükózzá alakítja át, ami a vérárammal jut el a sejtekhez. A véráramban tehát mindig van glükóz, mert különben a legfontosabb szervünk, az agy azonnal elhalna, és persze a többi sejt se tudna létezni. A vérben (szérum) lévő cukor mennyiségét mmol/liter mértékegységgel mérjük. A szérum normál glükóz tartalma 4-6 mmol/liter között van.

Sajnálatos módon a sejtek a glükózt csak inzulin jelenlétében tudják felhasználni. Az inzulin egy katalizátor, amit a hasnyálmirigyben lévő Béta-sejtek állítanak elő, mindig a szükségletnek megfelelő mennyiségben. Ha magas a glükóz színt, akkor többet, ha alacsony, akkor kevesebbet. Egy alapos – mondjuk túrós csuszából álló – étkezés után a szérum glükóz tartalma megugrik, hiszen a tésztában lévő keményítőből hamarosan glükóz lesz. Ezt azonban a hasnyálmirigy azonnal érzékeli és elkezd több inzulint kibocsátani a véráramba, aminek hatására a sejtek elkezdenek nagyobb mennyiségű glükózt felvenni. Következésképpen – egészséges ember esetében – a szérum glükóz szintje nem lépi át a 7,2 értéket. Amennyiben túllépi, a betegség már betette a lábát. Miért?

Azért, mert a sejtjeink rezisztenssé válnak az inzulinnal szemben. Ami azt jelenti, hogy ugyanannyi glükóz felszívásához egyre több inzulint követelnek, erre viszont a rendszer nincs berendezkedve. Hogyan néz ez ki a gyakorlatban. Eszünk, aminek hatására emelkedni kezd a szérum glükóz szintje. Ennek megfelelően a hasnyálmirigy elkezdi az inzulin kibocsátását, de csak annyit, amennyire korábban szükség volt, de a sejtek erre nem reagálnak, nem veszik fel a glükózt, tovább emelkedik a szérum glükóz szintje, amire még több inzulin termelődik, de a sejteknek ez sem elég. Erre a glükóz színt egyre élesebb emelkedést mutat: 10-15-20 de akár 50 mmol/liter mértéket is elér. Vészhelyzet a béta-sejtek között pánik tőr ki, és mint az örültek, teljes kapacitással kezdik termelni az inzulint. Ekkor végre a sejtek elkezdik felszívni a glükózt, miközben a béta-sejtek továbbra is teljes kapacitással termelnek, bár már nincs több utánpótlás a tápcsatornákból, mert a túrós csuszát maradéktalanul megemésztettük. Ezért a szérum glükóz szintje rohamosan csökkenni kezd és le tud menni olyan mélységbe, ahol már glükóz hiány jelentkezik (egyedenként változó, de általában 4 mmol/l alatt), amit szédülés és egyéb tünetek jeleznek. Ekkor a máj kezd kibocsátani glükózt és helyreáll az egyensúly. Végeredményben az történik, hogy az evést követően a cukorszint koros magasságra ugrik (7,2 felett már az, de rendszerint meghaladja a 10-12 mmol/l értéket is). Mit jelent ez a gyakorlatban?

Az hogy inzulin rezisztenssé váltunk a közérzetünkből soha az életben nem derül ki. Vannak ugyan élettani jelek (például gyakori szomjúság), de ezek nem elég feltűnőek (később majd felsorolom őket). Így aztán évek is eltelhetnek, miközben időskori cukrunk van, aminek sajnos vannak „mellékhatásai”. A túl sok cukrot tartalmazó vér jó táptalaj, ezért könnyebben kapunk körömgombát és más gombásodást, a sebeink sokkal lassabban gyógyulnak, hamarabb kapunk húgyúti fertőzéseket. Csökken a szexuális potencia, sőt a merevedés teljesen meg is szűnhet. Az erek beszűkülnek, a végtagok vérellátása egyre csökken. Először csak hideg lábak, hideg kéz, majd a lábak kifekélyesednek, amik nem gyógyulnak be és  a végén amputáláshoz vezet. A vese tropára megy, ami a végén halál vagy dialízis, és a szem hajszálerei elhalása miatt beáll a vakság. Ez a folyamat 10-20 év is lehet, de a vég elkerülhetetlen, és amikor észreveszik 5-8 év rendszerint már lejárt. Ennek elkerülésére két dolgot tehetünk. 1) Legalább évente egyszer meg kell mérni a szérum cukor szintjét, hogy időben kiderüljön a baj. 2) Ha már elkapott a diabétesz oda kell hatni, hogy a cukor sose lépje át a 7,8 értéket (ez orvosi ajánlás) de még ennél is okosabb a 7,2. Ennek érdekében az első, amit tenni kell, egy vércukorszínt mérő beszerzése. – – – Ez volt a könnyebb rész, most jön a közel megérthetetlenül bonyolult egyebek.

A célunkat (emlékszel 7,2 alatt maradni) két oldalról tudjuk megközelíteni, külön-külön vagy együtt. 1) Szedünk olyan gyógyszert, ami arra készteti a sejteket, hogy szíveskedjenek kevesebb inzulinnal is beérni. 2) Ügyelünk arra, hogy ne legyen sok glükózunk. Az első az egyszerű, mert felírja az orvos és kész. A másodikkal kapcsolatban van a bonyodalom, mert a különböző ételekben különböző mennyiségű és minőségű szénhidrát van, ráadásul a különböző étel alapanyagok más és másképpen hatnak a rendszerrel. Plusz nem mindegy a) étkezés után mit teszünk (lefekszünk vagy kimegyünk fát vágni) b) milyen étkezés előtti vércukorszintről indultunk, azaz mi volt a megelőző étkezés anyaga. Ez utóbbira lássunk egy gyors példát. Reggel felkelés után 5,5 az érték. Reggeli 1 vagy 2 zsömle adja a szénhidrátot. Délben 200 g burgonya. Két és fél órával később egy zsömlés reggeli esetében 6,8 míg két zsömlés reggeli esetében 7,3 lesz a színt. Vagyis a rendszer ugyanannyi burgonya fogyasztás esetén „emlékezik” hány zsömle volt a reggeli. Másik példa: azonos reggeli és azonos ebéd után az egyik esetben lefekszem, a másik esetben kocogok fél órát közvetlenül az ebéd után. 2:30h után mérve az alvás után 7,2 lesz, míg a kocogás után 6,2 lesz a cukor.

Erre lehet azt mondani, hogy sok hűhó semmiért. Ugyanis a magas vércukor semmilyen tünettel nem jár.  Vidáman éled az életed, és semmiről se tudsz. Vannak emberek, akiknél a magas vércukrot véletlenül fedezik fel 5-8 év után. Ha pedig így van, akkor mi a probléma? A probléma az, hogy az állandó magas cukorérték megtámadja az idegeinket. Az összes ideget, amit neuropatiának neveznek. Ebből származhat megvakulás, láb amputáció, vese elégtelenség, az impotenciáról már nem is érdemes beszélni, mert a potencia megy el legelőször, és az életet nem veszélyezteti. Az emberekben nem tudatosodik, hogy a sok nyavalyában szenvedő idős ember a nyomorúságos helyzetét tulajdonképpen az inzulin rezisztenciának köszönheti.  Mindenki (maga a beteg is) elintézi azzal, hogy „megöregedett”.

Ne rándíts a válladon, mert téged is utolérhet. A legokosabb, ha évente egyszer laborvizsgálatot kérsz, ha elmúltál 50 éves. És most jön egy másik hatalmas egészségügyi marhaság (van néhány, amikre én magam jöttem rá). Azt kérik, hogy a vérvétel napján éhgyomorral jelenj meg. Ezt úgy hívják, hogy éhgyomri cukormérés. Éhes gyomorral! Normálisnak nevezhető, ha az érték 6,2 alatt van. Na ez a kibaszott nagy marhaság. étkezés után már felmehet a cukrod 12-re is, a veséd már kiválaszt cukrot, tehát a vizeletedben is megjelenik a cukor, de másnap reggel 5,9-et mérnek, vagyis szerintük egészséges vagy. A reggeli laborvizsgálat idején a cukros vizeleted már Mohácsnál jár, cukormentes vizeletet produkált, egészségesnek hiszed magad, és persze a családi orvos is így látja. Fontos éveket veszítesz el. Miért? Mert a magas cukorra a hasnyálmirigyed (még) kitűnően reagál, annyi inzulint ereszt ki a véredbe, hogy a magas cukor hamarosan leesik a normál értékre, és ott is marad. Ez a játék éveken át folytatódhat (aztán eljön, amikor már nem). Tehát reggel „jó” eredményt kapsz. Tanácsom: Vérvétel előtt alaposan reggelizzél be. Egyél meg legalább 3 zsemlét, és 3-4 kanál cukrot a kávéba/teába úgy, hogy ez lehetőleg 2 órával történjen a vérvétel előtt. A vércukrod „magas” lesz, mondjuk 6,5…7,2. De te fogod tudni, hogy egészséges vagy, csak éppen reggeliztél. Ha viszont 8 felett lesz, akkor már fellépett nálad az inzulin rezisztencia., de ezt a családi orvos is tudni fogja a leletedből. legfeljebb ő súlyosabb esetre következtet, mint a valóság. 6,5…7,2 esetén valld be neki, hogy reggeliztél. 😀

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________

267 gondolat erről: „(937) Diabétesz

  1. „Tanácsom: Vérvétel előtt alaposan reggelizzél be…6,5…7,2 esetén valld be neki, hogy reggeliztél. 🙂 ”

    Zsenialis poszt – Istenkiraly vagy Tibor ba’ !!! 😀

    Azonban itt meg kell jegyeznem, hogy miutan ezt egyszer veletlenul eljatszottam (elneztem a naptart es bezabaltam a laborvizsgalat reggelen) a haziorvos a lelet atnezese es a toredelmes vallomasom utan jol lebaszarintott.
    „Magaban semmi joerzes nincsen? Pazarolja az adofizetok penzet…egyaltalan minek ment a laborvizsgalatra el?” Majd adott egy masik beutalot es cca. 4 honap mulva mar meg is volt az uj lelet 🙂

  2. Ha geddon lesz akkor abban az a jó, hogy ez a jóléti betegség az időskori cukorbetegség eltűnik. 🙂

  3. Egyébként még annyit hozzáfűznék, hogy az éhomi vércukorszint helyett manapság már egyre több diabéteszes társaság (többek között az amerikai is) a HbA1c mérést ajánlja. Ez voltaképpen a hemoglobinnal a glikozilált hányada (vagyis azt mutatja meg, hogy az összes keringő hemoglobinnak mekkora hányada lépett kémiai kapcsolatba a glükózzal). Ha ez 6,5% fölött van, akkor ki lehet mondani a diabétesz diagnózisát. Az is nagyon jó ebben, hogy a terápia sikerességét is jelzi: 6,5 és 7,5 közötti HbA1c egy jól beállított diabéteszt jelent, 7,5 fölött valamit jobban kell csinálni.

    2: Odüsszeusz:

    „Ha geddon lesz akkor abban az a jó, hogy ez a jóléti betegség az időskori cukorbetegség eltűnik.”

    Ne nagyon kössél rá fogadást… a diabéteszt lényegében két dolog okozza:

    1. Túlzott kalóriabevitel (Túl sokat zabálunk)
    2. Nem megfelelő ételek fogyasztása (főleg gyorsan felszívódó szénhidrátok: liszt, cukor, gabonafélék)

    Tény, hogy a túlzott kalóriabevitelt elintézi a geddon, de a gabonafélék és a belőlük készült feldolgozott élelmiszerek továbbra is a táplálkozásunk alapvető részét fogják képezni, egyszerűen azért, mert gabonafélékből lehet hektáronként a legtöbb emészthető kalóriát előállítani.

  4. 2:
    Nem csak az időskori cukorbetegség fog eltűnni, hanem az idősek is. 😀

  5. Infarktust kaptam,a cukorbetegség miatt…

    Aztán beütött az év elején – 2006 április 3-án – a katasztrófa, kardiológiai problémák miatt kórházba kerültem, pedig sok rizikófaktor hiányzott..nem voltam kövér, nem dohányoztam, nem ittam, nem voltak egyéb stresszes,vagy anyagi problémáim, a nyugdíjasok kényelmes életét éltem.

    Az első vérvizsgálat azonban leleplezett :a cukorszintem 18 -volt,a normális 6-os értékhez képest. Azonnal inzulint kaptam, de az infarktusom miatt, a gyors Humulin R-t, mely az étkezések miatt megemelkedett cukorszintet másfél óra alatt visszaállította a normál értékre.

    Ezt naponta háromszor, az étkezések előtt, majd éjszakára a lassú inzulint, a Humulin N-t,melynek hatása reggelig kitartott, nem engedte a normál – 6-os – érték fölé emelkednie a vércukorszintemet. A Bajcsy kórházban két hétig voltam benn, sikerült jól beállítani a megfelelő értékeket, és bíztattak, hogy Balatonfüreden, a REHAB kórházban folytathatom gyógyulásomat…

    Ebbe a kórházba hamarosan be is kerültem, bár ez az alap-infarktus gyógyításának folytatására szolgált, de az ottlévők több mint fele, cukorbeteg volt. Ezzel való bánásmódot messzemenően be is tartották, akár az étkezéseken, akár a testmozgásokon, vagy az előadásokon voltunk.

    Itt tanultam meg azokat az alapokat, melyeket azóta be is tartok, a legfontosabbnak az étkezések IDEJÉT (!), a kalóriaszegény étrend betartását, és a MINDENNAPOS testmozgást tartom. Ezeknek rendelem alá az időmet, ezeknek kell ELSŐDLEGESNEK lenni, minden más csak ezután történhet. IGEN , mindekinek javaslom ezt a kicsi egoizmust, mert a saját életünkről van szó !

  6. Namost hogy igy ebed utan vagyok 2 oraval (leves, masodik, sutike plusz forro csoki) cukorbeteg kollegammal megmerettem a vercukorszintemet (nala mindig van ilyen kutyu). Azt mondta ez az ember, hogy 104. Mondom neki hogy ne mar, biztos forrasbol tudom (Tibor ba’), hogy 7,2 nel nem lehet magasabb mert meghalok. Erre azt mondja, hogy ne aggodjak, mert 60-110 kozott jo az ertek. Mondom neki hogy szerintem o a vernyomasrol beszel – erre mintha kicsit elbizonytalanodott volna. Aztan gyorsan megmerte a sajat vercukrat is majd a nagy ijedsegben hason lotte magat egy masik keszulekkel. Mondtam neki, hogy biztos ami biztos dofjon mar egyet belem is amig nem tisztazom ezt a felreertest a szakemberekkel. Most akkor mi az igaszsag? Hivjam a mentot?

  7. Az egész időskori diabetesz és számos halmozódó betegség megelőzhető…

    Ketogén fogyókúra. 50 éves koromban kellett rájönnöm. Időben, hogy teljesen feleslegesen eszünk finomított szénhidrátot, gabonaféléket, krumplit, cukrokat!
    Az egészséghez az vezet, ha minimális szénhidrát 30-50 g kerül be a tápcsatornánkba az is alacsony Glikémiás Indexel.

    Persze a hitetleneknek ott a korszerű orvosi ellátás 85 évesen vidáman futkozhat ki-ki a patikába járókerettel, szúrhatja magát, és elköltheti a nyugdíját gyógyszerre.

    Az ember a fogával ássa a sírját! Hajrá!
    Én meg vidáman élem az egészségesek életét ketózisban.

  8. Hochstein, megszúrt, vagy a karodra tette?:-)
    Nekem eddig mindig négy egész valamennyit mértek… Vérnyomásból pedig 90/ 60-at. Kérdezte is a szűrős emberke, hogy nem szédülök e.

  9. Na, csak igy ekezetek nelkül (nemet gepröl):

    Ne fossal be, ugyanis a vercukrot ket különbözö mertekegysegben szokas merni.

    1. mg/dl (a nemetek pl. igy merik), mely esetben a normal ertek 100 es 200 között van, vagyis te a 107-tel pont tök jo vagy

    2. mmol/l (pl. Magyarorszagon ill. az angolszasz orszagokban igy merik), na, ekkor jönnek be azok a hatarertekek, amiket Tibor ba mondott.

    A kettö között az összefügges pofonegyszerü: ugye a glukoz C6H12O6, vagyis egy molja 6×12+12×1+6×16=72+12+96=180 gramm tömegü. Vagyis 1 mmol=180 mg. 1 mmol/l tehat 18 mg/dl. Vagyis a 107 mg/dl az 5,9444 mmol/l. Az ket oraval kaja utan pont jo.

    Tehat a kollegadnak valoszinüleg nemet gepe van (nyilvan, hiszen nemet, ha jol sejtem), innen a diszkrepancia.

    DE ugye ezt a döfködest csak viccbol mondtad? Ne nagyon döfködjetek magatokat fölöslegesen inzulinnal, mert a hypoglycaemiaba bele lehet halni! Ha rosszul vagytok, mentöt hivni izibe!!!

  10. 10:
    Amíg a mentő nem érkezik meg, gyorsan egy kis cukros vízet, lehetőleg porcukorból, mert az gyorsabban felolvad. Ha éppen van otthon szőlő, akkor egy fürtöt lenyomni. Jó érett szilva is megteszi. De a legjobb, ha esetleg van otthon szőlőcukor tabletta.

    Most hencegek!
    A szerdai labor vérvétel eredményét kiküldték E-mailben (már van ilyen) délután kaptam meg. Hg A1c = 5,8 %, illetve 40,0 mmol/mol.

  11. 10: Gratula, Tibor ba!

    Latod, ha minden kettes tipusu diabeteszes ugy kezelne magat, ahogy te, mar reg csödbe ment volna az összes inzulin gyarto.

    Illetve maradna nehany az 1-es tipusu diabeteszesekre, de egyebkent ott is meg lehet uszni inzulin nelkul relative sokaig.

  12. 6!
    De jól megy Hochstein..Na de már nem sokáig.. 😀

  13. ezt a tévedést a cikk elején jobb volna finomítani. Ennek felismerése megelőzhetné a 2-es és a 3-as típusú cukorbetegségek felszaporodását..

    „A véráramban tehát mindig van glükóz, mert különben a legfontosabb szervünk, az agy azonnal elhalna, és persze a többi sejt se tudna létezni.”

    Ez neme egyszerűen hiba hanem ismerethiány, pedig elég komoly angol nyelvű irodalma van a témának. Ha nem így élnék könnyen átugornék ezen, ezzel szemben a ketóziskor egyáltalán nem számít – jelentéktelen- a glükóz mint energiaforrás.

    A ketózis (tehát a ketontestek véráramban történő megjelenése) bekövetkezhet számos körülmény fennállása esetén: éhezés, elnyúló edzés, magas zsírtartalmú étrend. Amikor beállt a ketózis (tehát amikor a keton koncentráció a vérben magasabb, mint a glukóz koncentráció), a ketonok válnak az az izomszövet agyszövet fő tápanyagává, akár az üzemagyag 75%-át is szolgáltatva. Az agy, amely „normál esetben” kizárólag glukózt használ, 2-3 hét alatt áll át arra, hogy majdnem kizárólag keton testeket használjon energiaforrásként.

    A „normál eset” az a táplálkozási rendszer ami az úgynevezett civilizációs betegségek melegágya….
    Mielőtt most vad ellenkezés kezdődne nézzétek meg az Inuitok étrendváltozása után bekövetkezett egészségügyi állapotváltozásukat..

    a lowcarb étrendek minden orvosi tanácsot felülmúlnak.

  14. 13: AranySakál: Ezt most ugye nem gondoltad komolyan?

    Hallottal mar arrol, hogy diabeteszes ketoacidozis? Ha igaz lenne, amit mondanal, ez a betegseg egyszerüen nem letezne, ugyanis az összes diabeteszes szervezete „megtanulna” a glükoz helyett a ketontesteket hasznalni energiaforraskent, igy holt mindegy lenne, hogy mennyi az inzulin, a cukornak be se kene jutni a sejtekbe. Persze a diabetes egyeb komplikacioi akkor is fennallnanak, hiszen azokat a magas koncentracioju glukoz aggressziv kemiai tulajdonsagai okozzak (miert is ragad a kezünkhöz a cukros vizes felület?), de egyetlen diabeteses sem kerülne komaba. Ehhez kepest en hetente kettöt kezelgetek itt az intenziv osztalyon.

    Egyebkent megsugom: a majban kb. 12 orara elegendö glikogen van, amiböl minden gond nelkül glükozt lehet csinalni ehezes vagy az altalad is emlitett magas teljesitmeny eseten. Hol hallottal te ilyen marhasagot, hogy a sportoloknak alacsony a vercukor szintje? Alacsony a lopikulat, pont, hogy a maj szepen szinten tartja glikogenböl. 12 ora utan pedig jön a zsirszövet, itt meg az a helyzet, hogy minel több a zsir, annal több az abbol mobilizalhato energia (fat availability), vagyis minel köverebb valaki, annal több energiat tud mobilizalni a zsirszöveteiböl.

    Az inuitokrol annyit: azt senki sem tagadja, hogy a modern taplalkozas rossz, es nagyon nagy reszben a gyorsan felszivodo szenhidratok miatt rossz. De azert ne mondjunk mar hülyesegeket. Ha igaz lenne, amit itt összehordasz, nem kellene glikogen a majba, ugyanis nem kellene egy gyorsan glükozza alakithato energiaforras.

  15. Amit én kiszűrtem ebből,hogy a mostani kenyérfélék,tészták,cukros lötyik, nem igazán jók de akkor mi az amit enni kéne optimális esetben például fürj tojás egy kis hal és kevés gabona hozzá? na meg zöldség,gyümölcs az alap.
    Csak az a baj,hogy több helyről is azt hallom,hogy a mai zöldségfajtákat tömegre termelik de a beltartalom egyre rosszabb… úgy tünik,hogy régen egy hektáron 10tonna paradicsomot termeltek amiben pl: összesen 300gramm c-vitamin volt,ma termelhetnek 100-120tonnát is de a beltartalom nagy eséllyel ugyanannyi vagy kevesebb mint a 10tonnás nem génpiszkált-nemesített fajtáknál.Gondolom azzal se járulok hozzá az egészségemhez,hogyha 20deka paradicsom helyett 60dekát kell megennem ugyanannyi kalóriáért,vitaminért,nyomelemért stb..gondolom nem mindegy a szervezetnek az sem,hogy hány kilogramm élelmiszert kell megemészteni naponta.Szerintem érdemes lenne megvizsgálni a magas átlagéletkort produkáló csoportokat ahol előfordul a 90 éves életkorhoz a nemzőképesség is.Rádióban hallottam,hogy van pár ilyen csoport például pakisztán hegyei között,japán egyik része ahol 80-90 év az átlagéletkor különösebb modernizáció nélkül.

  16. jancsika Says:

    Én igen, de látható, hogy Te nem ismered a különbséget…

    Keress rá!

  17. jancsika… nem szívesen kezdek el olyannak magyarázni aki a ketoacidozist feltételez ott ahol a ketózisban levő szervezetben gyakorlatilag nincs is, vagy alig van glükóz a vérben.

    Miről szeretnél velem beszélgetni?
    A glikogén raktáad fizikai igénybevétel esetén egy két óra alatt kiürül, míg a zsírszövetekből a legvékonyabb ember is lefuthatna 25 maratont.

    De csak úgy félve: ha nem lenne alapeset a zsír mint energiaforrás akkor mi a francnak raktározná a szervezeted?

    Ráadásul az inzulin antagonisstája a lipolízisnek, így amíg a vércukorral el nem tűnik a vérből, esély sincs a zsírégetésre.

    Miről akarsz meggyőzni?
    Így táplálkozom, lowcarb. Folyamatos ketózisban vagyok. Van olyan orvos triatlonista aki ezzel lenyom egy 24 órás kerékpárversenyt, kaja nélkül.

    De ha ez veszélyes volna akkor nem ez volna a gyógymód az epilepsziás gyerekeknek.
    Hízni meg a szénhidrától hízol, ha hiszed ha nem. Nem kötelező egészségesen táplálkozni, de még szabad.

    Üdv!

  18. „De azert ne mondjunk mar hülyesegeket.”

    ezt azért tényleg ne tedd!

  19. Diabetikus ketoacidózisnak a magas vércukorszint az oka!
    Ketogén étrendnél a vércukorszint igen alacsony.

    A nemtudásnál veszélyesebb a rosszul tudás, mérlegelj mielőtt általad felületesen ismert témában próbálsz érvelni!
    De jobbat mondok, próbáld ki, és két három hét múlva a a vizeletedből is kimutathatod az eredményt, ketonteszttel, és még jobban is fogod magad érezni.
    Utána megdumáljuk!

  20. „Ehhez kepest en hetente kettöt kezelgetek itt az intenziv osztalyon.”

    Pedikűrözöl?

  21. 17: AranySakal:

    „De csak úgy félve: ha nem lenne alapeset a zsír mint energiaforrás akkor mi a francnak raktározná a szervezeted?”

    A zsir HOSSZUTAVU energiaforras, es megsugom, SZINTEN ugy alakul at energiava, hogy a majba kerülve glükozza alakul. Csakhogy mivel ez egy relative LASSABB folyamat, ezert kell a glikogen, ami gyorsabban rendelkezesre all (leven, hogy a legnagyobb mennyisegben eleve a majban van, ami az atalakitas szinhelye), illetve, a szabad zsirsavakbol a maj relative gyorsan kepes ketontesteket is csinalni, amik valoban energiahordozok, de ez egy patologias folyamat, egyfajta „ultima ratio”, ha ugy tetszik.

    „Így táplálkozom, lowcarb. Folyamatos ketózisban vagyok. Van olyan orvos triatlonista aki ezzel lenyom egy 24 órás kerékpárversenyt, kaja nélkül.”

    Azt senki nem mondta, hogy a low-carb dieta nem jo dolog – föleg diabeteszeseknek. Nyilvanvaloan jo. Csak ilyen baromsagokat ne mondjunk mar, hogy hejj, de milyen fasza, ha tele van a vered ketontestekkel. Az, felebaratom, egy eletveszelyes allapot, ugyanis olyan metabolikus acidozist csinal, hogy ihaj.

    „De ha ez veszélyes volna akkor nem ez volna a gyógymód az epilepsziás gyerekeknek.”

    Tudod, hogy az epilepsziasoknak mert adjak? PONT azert, mert a ketontestek neurotoxikusak, igy mergezve az agysejteket csökkentik az epilepszias rohamok valoszinüseget. Mivel a legtöbb antiepileptikum szinten neurotoxikus, ezert sok esetben ez meg a kisebbik rossz. Ez kb. olyan, mint amikor afrikai orszagokban DDT-vel irtjak az Anopheles szunyogot. Igaz, hogy teratogen, de meg mindig kisebb az egeszsegügyi kar, amit okoznak vele, mintha hagynak, hogy tomboljon a malaria. Ket rossz közül a kisebbik rossz.

    „Hízni meg a szénhidrától hízol, ha hiszed ha nem. Nem kötelező egészségesen táplálkozni, de még szabad.”

    Ez kis kiegeszitessel egyebkent igaz. Hizni attol hizol, hogy több kaloriat viszel be, mint amennyit elegetsz. Hizni meg lehet hizni a zsiroktol es a proteintöl is, de azoktol nehezebb, mint a gyorsan felszivodo szenhidratoktol, ugyanis a gyorsan felszivodo szenhidratok nagyon gyors inzulinvalaszt valtanak ki, ami miatt a glükoz mennyisege a verben gyorsan csökken, igy az etkezest követöen rövid idön belül hypogylkaemia alakul ki (postprandialis hypoglykaemia), vagyis hamarost ujra ehes leszel, es megint eszel. Arrol nem beszelve, hogy a leptin anyagcsere is serül eleg rendesen, de ez egy bonyolultabb tema, es valoszinüleg elsösorban a fruktoz benne a ludas.

    Vagyis nem a szenhidratoktol hizol el, hanem a kaloriatol, de a szenhidratbol könnyebb sokkal többet enni, mint kene.

    „Diabetikus ketoacidózisnak a magas vércukorszint az oka!
    Ketogén étrendnél a vércukorszint igen alacsony.”

    Nem. A diabeteszes ketoacidozisnak az az oka, hogy a szervezet keptelen a megfelelö mennyisegü inzulin elvalasztasara, emllett a maj glukagont valaszt ki es termeli a glükozt ezerrel, EZERT magas lesz a vercukorszint, csakhogy ez a vercukor inzulin hianyaban nem tud bejutni a felhasznalas helyere (a sejtekbe). EZERT a sejtek alternativ energiaforras utan neznek, es itt jön be a ketontestek, mivel a zsirsavakbol nem glükoz kepzödik, hanem ezek a bomlastermekek. Teny, hogy kepesek energiat adni, de a problema ott van, hogy ugyanakkor eltoljak a ver pH-erteket a savas iranyba, EZERT kialakul a metabolikus acidozis, ami egy eletveszelyes allapot. Radaadasul a glükoz es ezek a ketontestek ozmotikusan aktiv anyagok, igy a vesen keresztül irdatlan mennyisegü vizet rantanak ki az erekböl, vagyis ezek a betegek ilyenkor sulyosan dehidraltak (ki vannak szaradva). A diabetes egyebkent latinul pontosan azt jelenti, hogy „sokat vizeles”, a diabetes mellitus pedig azt jelenti, hogy sok cukros vizelet. Vagyis a cukorbetegseg egyik elsö tünete pont a tul sok vizelet, amit ezek az ozmotikusan aktiv anyagok okoznak. A szervezet elsödleges energiaforrasa tehat tovabbra is a glükoz LENNE (azert termeli a maj a glukagonnal együtt ezerrel), csakhogy ezt a szerepet nem tudja betölteni, mivel nincs inzulin, ami lehetöve tenne, hogy a sejtek fölvegyek.

    Igen, ehezes eseten valoban vannak ketontestek a verben, csakhogy nem tul nagy mennyisegben, ugyanis a maj kepes elegendö glükozt szintetizalni ahhoz, hogy a szervezetet ellassa energiaval, ezenkivül van elegendö inzulin, hogy ezt a glükozt fel is vegyek a sejtek. Vagyis nincsenek ozmotikusan aktiv anyagok a verben, igy nem alakul ki a polyuria (tul sokat vizeles) sem. Ez netto baromsag, hogy az energiaigeny 75%-at a ketontestek adjak. Ha ez igy lenne, az illetö mar reg az intenziv osztalyon feküdne ketoacidozissal.

    „De jobbat mondok, próbáld ki, és két három hét múlva a a vizeletedből is kimutathatod az eredményt, ketonteszttel, és még jobban is fogod magad érezni.”

    Ha hiszed, ha nem, hetente ket napot böjtölök (vagyis 24 oran at semmit sem eszem), es igen, tudom, hogy rengeteg pozitiv hatasa van. Amikor elkezdtem, rendszeresen mertem a vercukromat, sose volt 100 mg/dl alatt. Mivel a majam kepes ra, hogy ellassa a szervezetemet energiaval a GLÜKOZON KERESZTÜL.

    „Pedikűrözöl?”

    Nem, orvos vagyok. Es veled ellentetben mar lattam beteget, akinek tenyleg rengeteget ketontest volt a vereben.

  22. 14:

    „Egyebkent megsugom: a majban kb. 12 orara elegendö glikogen van, amiböl minden gond nelkül glükozt lehet csinalni ehezes vagy az altalad is emlitett magas teljesitmeny eseten. Hol hallottal te ilyen marhasagot, hogy a sportoloknak alacsony a vercukor szintje? Alacsony a lopikulat, pont, hogy a maj szepen szinten tartja glikogenböl. ”

    Ha pedig elfogy, akkor meg a saját izmaid fehérjéjét szeded szét aminosavakra, amikből lehet cukrot gyártani. Ha viszont hozzá van szoktatva az agyad, hogy ilyen szűkös időkben ketonokkal is elketyegjen, akkor a májad glycogéntartalma sokkal tovább elegendő lesz.

    „Ha igaz lenne, amit itt összehordasz, nem kellene glikogen a majba, ugyanis nem kellene egy gyorsan glükozza alakithato energiaforras.”

    Persze, mert az egy egyes részei csak cukorral szeretnek működni, vagy a vörösvértestek csakis cukrot tudnak energiaforrásként használni. A többi elműködik zsírral. Zsírból csak a triglicerid glicerol molekulájából lehet cukrot gyártani, ez nem sok, aminosavakból pedig 48% hatásfokkal. A fehér izomrostok is csak cukorral tudnak működni, ezek meg nem maratoni távhoz kellenek, hanem sprinthez, harchoz, túléléshez.

  23. Szörnyű, hogy felvállalod hogy orvos vagy, és a ketózist és ketoacidózist kevered.

    Az a lekezelő felsűbbrendűség és a szómágia a nem fedezi a tévedésedet.
    Az hogy ketontest volt van a beteged vérében az tünet, és egy jól felkészült (?) orvos ketogén étrenden levő gyereket inzulininjekcióval „kezelt” ismert eredménnynel, mert azt hitte ketoacidózisnak vélte… Ugye a „vérgáz”?

    Másoknak:
    A ketogén diéta lényege (Megtartott gyermekkor)

    A ketogén diéta egy nagyon magas zsír, életkornak megfelelő mennyiségű fehérje és nagyon alacsony szénhidrát összetételű étrendből álló diéta. Azt szokták mondani, hogy utánozza az éhezést, bár ez csak részben igaz. Igaz abból a szempontból, hogy az anyagcserét rákényszeríti, hogy az energianyerésre a zsírokat használja, amelyből jelentős mennyiségű ketontest képződik, és így a szervezet un. ketotikus állapotba kerül. Nem éhezik viszont a személy abból a szempontból, hogy nem kell éhség érzetet megélnie. A ketogén diétával magas energia bevitel valósul meg. Az éhezést a szervezet csak pár napig tolerálja, míg a ketogén diétát akár évekig.

    Az élelmiszerek osztályozása ketogén vagy anti-ketogén csoportokba attól függ, hogy miként alakulnak vércukorrá a szervezetben. Az élelmi zsírok a leginkább ketogének, glukózzá alakulásuk csak mintegy 10%-os hatékonyságú. A fehérjék középtájon helyezkednek el, 58%-ban alakulnak glukózzá (ezt az okozza, hogy némely aminosavak ketoplasztikusak, ketonná alakulnak, mások glukoplasztikusak, glukózzá alakulnak). A szénhidrátok 100%-ban vércukorrá alakulnak, ezért anti-ketogének.

    Az étrend lényege a más módon nehezen elérhető alacsony vércukorszint és az inzulin hasonló jelentéktelen mennyisége!
    Ez egyébként egyben lehetővé teszi a zsírbontást, ami sokaknak végleges megoldás a testsúlycsökkentésre, elkerülve mellesleg ezernyi bajt betegséget, ami az elhízással jár!!

    Kedves Jancsika, hidd el a legtöbb orvos úgy gondolja mint te, de a többség utánaolvas.
    Kellemes olvasást!

    Személyesen nem ismerem, de akár segít neked a továbbtanulásban: http://www.paleoorvos.hu
    Mivel nem tegnap óta vagyok ketogén étrenden nem tudom miről akarsz meggyőzni?

    Ketoacidózisom lesz? 🙂

  24. 13:
    A holnap poszttal voltam elfoglalva, és mire felébredtem Jancsika már bedobta magát. Jól jártál, mert finomabban fogalmaz, mint én. Különben én nem vagyok „szakember” csak ismeretterjesztő. A célom a poszttal az volt, hogy felhívjam embertársaim figyelmét egy alattomos betegségre, amiről a sokaság nemigen tud. A téma orvosok körében is vita tárgya, mert meg vannak osztva. Az én háziorvosom például azt mondta, hogy nem mehetek le napi 180 g szénhidrát alá. Lementem, lett aceton a vizeletemben (5 mmol/liter), és elkezdtem emészteni saját izmomat. Visszamentem több szénhidrátra. Szóval a téma nálam élet/halál kérdése, de nem ez a lényeg. A lényeg, hogy Jancsikát nem ismered. Ő egy fiatal magyar orvos, fizikusi másod diplomával. Ha egy százalékát tudnám annak, amit ő tud élettanból, akkor boldog lennék. De, ami valóban a lényeg, hogy nem egy bigott, pénzt hajhászó lelkiismeretlen orvos, hanem egy mindennek utána járó, rendkívül intelligens, nyugaton továbbképző orvos. Koránál fogva rugalmas. Ha van egy kis eszed, akkor az ő felvilágosítását fogadod el, mint e pillanatban a legjobbat.

  25. 3:

    HbA1C
    Robb Wolf könyvéből pár sor:

    „Amennyziben A1c szinted 5 feletti, akkor nagy gondok vannak kialakulóban. Igen nagy az esélyed van arra, hogy hamarosan kardiovaszkulláris betegséggel, rákkal vagy más magas inzulinszinttel kapcsolatos egészségügyi problémával kell megküzdened.”

    Tehát megint egy olyan érték, ami „hivatalos orvoslás” szerint OK, az ember meg közben meszesedik mint egy korallzátony…

  26. Engem az érdekelne ki milyen étrendet ajánlj mert végül is ezzel megelőzhető,kezelhető a cukorbetegség,az pedig stimmel,hogy kell mellé rendszeres testmozgás.
    Amit én olvasgattam az a viszonylag kevés hús heti 2-3 alkalom,sok zöldség,gyümölcs nagy része nyersen egy része párolva,különféle kásák gabonafélékből…

  27. 25:
    Akkor elárulnád nekem, hogy mi az ideális HgA1c érték?

  28. 22: AranySakal:

    „Ketoacidózisom lesz?”

    Nem, nem lesz, mivel a ketogen testek a veredben nem erik el azt a szintet, ami veszelyes lehetne. Amit te „ketozisnak” hivsz, az tipikusan a ketontestek 2-20 mg/dl koncentraciojat jelenti a verben. 20 mg/dl fölött mar sulyos problemak adodnak. Atlagosan olyan 5-6 mg/dl lehet a ketontestek koncentracioja a veredben. Glükozbol ugyanakkor 75 mg/dl alatt mar jönnek a hypoglykaemia tünetei, atlagosan olyan 100-200 mg/dl között van a glükoz koncentracioja a verben egeszseges emberekben. A kettö között van egy jo 20-40-szeres különbseg. Ennyit arrol, hogy hejj, de jo, ha több a ketontest a verben, mint a glükoz. Halistennek diabetes hianyaban dietaval ezt meg se lehet közeliteni.

  29. 27. Robb Wolf szerint maradjon 4-es tartományban.

  30. 29:
    Ühüm, majd ha 80 helyett megint 18 leszek. 😀

  31. 25: littledevil:

    Erröl megoszlanak a velemenyek, az amerikai diabetesz tarsasag legujabb ajanlasa pl. egy kicsit ellentmondasos is: kijelentik, hogy a 7,5% fölötti HbA1c mar veszelyes a diabetesz komplikacioi szempontjabol, ugyanakkor az is bizonyitast nyert, hogy inzulinnal kezelteknel a 6,5%-nal alacsonyabb celertek mar nagyon veszelyes a hypoglykaemia szempontjabol (amibe GYORSAN bele lehet halni). Ehhez kepest a legujabb amerikai iranyvonalak most 6,0% alatti celerteket mondanak ki.

    A nemetek kicsit ertelmesebben allnak hozza, itt a 6,5-7,5% közötti HbA1c a cel, a diabetesz diagnozisat 6,1% fölött lehet kimondani. Egeszsegeseknel persze ez alatt is lehet az ertek, tipikusan 4,5-5,0 között szoktam latni nem diabeteszeseknel (a szivinfarktusos betegeknel rendszeresen le szoktuk venni a HbA1c-t, hogy szürjuk a rejtett diabetest). A 4,0 valoszinuleg nem rossz ertek, de hogy egeszsegesebb-e az, akinek mondjuk 3,9 ahhoz kepest, akinek mondjuk 6,0, azt nem mernem egyertelmüen kijelenteni. 6,2 fölött kezdödnek a problemak.

  32. 28:

    …Glükozbol ugyanakkor 75 mg/dl alatt mar jönnek a hypoglykaemia tünetei….

    Utoljára nagylaborban 3.84 mmol/l volt a glucose szintem (kicsillagozva), de eszem közelében sem voltam a hypoglycemianak….

    Igaz, VLDL 0.17 mol/l, triglicerid 0.37 mmol/l , ez mind kicsillagozva, de nekem jól van ez így…

  33. „Halistennek diabetes hianyaban dietaval ezt meg se lehet közeliteni.”

    és ha meggyőződnél ennek az ellenkezőjéről, akkor az volna a kivételes eset?

  34. 32 littledevil

    érdekelne a táplálkozásod!

  35. 32: littledevil: lasd fenti eszmefuttasomat: mg/dl nem ugyanaz, mint a mmol/l. A 3,84 mmol/l az kerlek szepen 69,12 mg/dl, vagyis mar MAJDNEM jo. Egyebkent a hypoglykaemia egyenenkent mas es mas ertekeknek kezdödik, van, aki 40-50 mg/dl-t is jol toleral. A „rekordunk” itt az ITO-n egyebkent 12 mg/dl volt, na az az ürge mar konkretan hypogylkaemias komaban jött be.

  36. „Ühüm, majd ha 80 helyett megint 18 leszek. ”

    Hát 18 már rég voltam, de szerintem a korosztályomhoz képest nem állok rosszul. (42 evesen)

  37. 36:

    Persze átszámolva, beszoroztam 18-al, így nem jött ki a 70 (mg/dl). Ezért mertem ideírni, mint „határeset”

  38. 33: AranySakal:

    Mennyi szokott lenni a vercukrod, es mennyi a ketontested?

  39. 31:

    Igen, abban igazad van, hogy nincs összhang egyes társaságok megállapításai között. Még a cukorszinttel kapcsolatban sem!

    Én személy szerint inkább a kitavai tanulmányban leírtakat tartom „referencia értéknek”, nem a tankönyvekben foglaltakat. Gondolom ismered: http://thepaleodiet.com/wp-content/uploads/2012/04/Determinants-of-serum-triglycerides-and-high-density-lipoprotein-cholesterol-in-traditional-Trobriand-Islanders-the-Kitava-Study.pdf

    Pedig a kitavaiak nagy szénhidrátevők. Napi 370g a fejadagjuk, amiből 300g édeskrumpli, taro, jamgyökér, azaz napi 1.2 kg keményítős gumó.

  40. 39: Abban nem ertek 100%-ig egyet, hogy a glukoz olyan rossz dolog lenne. A glukoz az elet biokemiajanak egyik alapvetö molekulaja. A földi eletet elsösorban lehetöve tevö biologiai mechanizmus, a fotoszintezis is glükozt csinal CO2-böl es vizböl. Csoda, hogy a földi organizmusok többsegeben ez a molekula a fö energiahordozo?

    Igen, a glükoz anyagcsere ki tud siklani, ha a szervezet olyan körülmenyek között müködik, amihez nincs hozzaszokva. Es itt az elsö bökkenö: ki mihez szokott hozza? Van am variancia rendesen, pl. pont a paleolit kutatasok mutattak ki, hogy azokban az orszagokban, ahol regebb ota fogyasztanak gabonafeleket, ritkabbak a kardiovaszkularis megbetegedesek – nyilvan, mivel ezeknek az embereknek volt ideje hozzaszokni a relative magas GL-ü etelekhez.

    Ha viszont a körülmenyek evolucios leptekben gyorsan valtoznak, es a szervezetnek meg nincs ideje hozzaszokni a dolgokhoz – na, akkor jönnek a betegsegek. Az egyebkent jol müködö genek olyan biokemiai folyamatokat inditanak be, aminek a vege betegsegek kialakulasa.

    Egy pelda, nem orvosi területröl – a blog olvasoinak többsege ismeri Molnar Geza munkassagat.

    Ugye Geza alapvetö elgondolasa, hogy a Karpat-medence vizgazdalkodasaban az alapvetö tenyezö a Karpatokbol lezudolo arhullam, amit a folyok szetteritenek az artereiken. Ezt az arteri erdösegek felszivjak, majd „pufferoljak”, vagyis taroljak, es visszaengedik a vizet, amikor kell. Ez a rendszer evmilliok alatt alakult ki igy, es jol mukodik.

    Igen am, de mi van, ha eltünik az erdö? Akkor maris nincs, ami felszivja a vizet, igy a folyok kiöntese mar destruktiv folyamatta valik. Hogy is irta Petöfi a Tiszarol? „Zugva, bögve törte at a gatot: el akarta nyelni a vilagot!” A folyo viselkedese nem valtozott, de a folyot körülvevö környezet igen, igy az eredetileg jol, harmonikusan müködö rendszer betegge, destruktivva valt – amig be nem all egy uj egyensuly (vagy ujranö az arteri erdö, vagy elsivatagosodik a Karpat-medence).

    Tehat: a glukoz nem rossz, de rettentöen destruktivva tud valni, ha a szervezet müködese valami miatt nem megfelelö. Mitöl nem megfelelö a müködes? Pl. azert, mert bar az ember alapvetöen olyan környezetben alakult ki, ahol a taplaleka nem volt mindig böseges, az utobbi 200 evben folyamatosan tulkinalat volt kajabol – igy az emberek tuleszik magukat. Vagy megvaltozik a dieta összetetele, es hangsulyba kerülnek a gyorsan felszivodo szenhidratok, amik korabban nem, vagy csak joval kisebb aranyban leteztek (a termeszetes taplalakaink között sehol nincs liszt vagy finomitott cukor).

  41. 41.

    Nem kötekedés képpen, de tudtommal a paleolit kutatások épp a TDM1 és a mezőgazdaság bevezetése közt talált összefüggést, ami inkább a tehéntej ivásával függ össze. Lásd Finnországot. Igaz Ausztráliában is kb. ugyanannyi tejet isznak, csak ott a bos indicus tejében nem fordul elő ugyanaz a kazein molekula, mint a bos tauruséban. Itt a téma viszont épp a TDM2, az pedig szerintem épp a zabálással függ össze, a jóléttel.

    A mediterrán országokat, vagy a mezőgazdaság „őshazáját” éppúgy súlytja. A tésztazabáló olaszokat sem kíméli. Érdemes egy pillantást vetni erre a térképre:

    http://en.wikipedia.org/wiki/File:Diabetes_world_map_-_2000.svg

  42. 43: Na, most ezt a cikket nem fogom tudni elövarazsolni neked. Valamelyik Szendi-könyvben olvastam, de hogy melyikben, azt mar nem tudom. De az tuti, hogy gabonafelekröl es kardiovaszkularis betegsegekröl volt szo.

    Abban teljesen egyetertünk, hogy az alapvetö problema a tuleves, vagyis a tulzott kaloriabevitel. A szenhidratok itt ugy jönnek a kepbe, hogy azokbol könnyebb tulzabalnia magat az embernek, mint zsirokbol vagy feherjekböl. De ez utobbi kettöböl sem lehetetlen.

  43. 44.

    Nem kell elővarázsolnod, „Paleolit táplálkozás” 35. oldal.
    Ismerem betéve az egészet, majdnem mindennel egyetértek a könyvből, leszámítva a zsigerből jövő szénhidrátellenességet.

  44. 41.

    Ezzel teljesen egyetértek. Szerintem sem a szénhidrát a mumus, legalábbis addig nem, míg nem viszel be többet a szükségesnél.
    Máj eltárol 80-120 g-t, izomzat átlagembernél 350g-t. Az átlagember nem mozog, ő megszívja, neki az izmai nem tudnak több szénhidrátot glycogénné eltárolni, hisz szinte soha sem ürülnek ki. Az autó gázpedál nyomkodásától biztosan nem, aki meg bringával jár melózni, azt ma már divat hülyének nézni.

    Fizikai aktivitástól inzulin nélkül is transzlokálódik a GluT4, tehát ilyenkor inzulin nélkül is falják a sejtek a cukrot….

    Arról mi a véleményed, hogy egyes lektinek inzulinként viselkedve vagy leptinreceptorokhoz kötődve megborítják a leptinháztartást?

    Ez szépen megmagyarázná, hogy míg azok a természeti népek, melyek gumós keményítőkön élnek, nem gabonán, számukra ismeretlenek a civilizációs betegségek. (ez alatt értem, hogy az édeskrumpli inkább természetes táplálékunk, mint a gabonák).
    Vagy miért van az, hogy sok embernél elhízás vagy zabálás nélkül is beüt a krach, azaz az inzulinrezisztencia, majd a következményei. Pár óra koplalástól remegnek mint a kocsonya, teljesen normális BMI mellett, még azt sem lehet mondani, hogy zabálnak, meg elhízottak….

  45. 46: littledevil:

    Youtube-os linket innen nem tudok megnyitni, proxy serverrel meg most nincs kedvem szorakozni, bocs.

    De ez veletlenül nem az a video, aminek a cime: Sugar, the bitter truth? Mert az pl. nagyon erdekes volt. Itt linkelte be valaki ugy 2 honapja.

    Annak annyi volt a lenyege, hogy a leptinanyagcsere szempontjabol a fruktoz a valodi mumus, nem a glukoz. Gyakorlatilag a fruktoz hasonlo modon vesz reszt az anyagcsereben, mint az alkohol, es hasonlo modon alakit ki dependenciat is, azzal a különbseggel, hogy nem neurotoxin, vagyis nincs kabito-bodito hatas. Nagyon jol összeszedett elöadas volt, biokemiai alapokkal.

    Es az alapüzenet is meggondolando: ugyebar a finomitott cukor, vagyis a szacharoz fele fruktoz (1 glükoz + 1 fruktoz). A termeszetben is van fruktoz, de föleg rostokkal kombinalva (gyümölcs), ami mindenfajta szenhidrat felszivodasat lassitja, plusz ugye a sejtekbe zart cukroknal meg kell emeszteni a sejtfalat, vakuoloumokat, stb. vagyis nincs olyan gyors felszivodas, inzulinvalasz, leptinvalasz, stb. – a dolog dinamikaja teljesen mas.

    Azt is nagyon jol összeszedte az ürge (egy kaliforniai gyerekgyogyasz-endokrinologus professzor egyebkent), hogy az USA-ban az elmult 30 evben több, mint tizszeresere nött a fruktozfogyasztas, es mit ad isten, ezzel szinte egy idöben jaratodtak csucsra a kardiovaszkularis betegsegek es termeszetesen a diabetesz is.

    Igaz, ebben a videoban nem volt szo lektinekröl, ugyhogy szerintem nem ugyanaz. De ha a Sugar: the bitter truth-ot nem lattad, keress ra youtube-on, masfel ora, de megeri megnezni.

  46. 47.

    Ismerem Robert Lustig azon előadását. Most linkelek egy másikat:

    Ez újabb. és ez is zseniális. A fruktózzal inkább az a nagyobb baj, hogy sokkal jobban hajlamosak tőle glycálódni a sejtek, mint a glucose-tól. Tehát ha bejut a véráramba, akkor gáz van.
    A májban vagy glucose vagy zsírok irányába át kellene alakulni.

    Hogy a májban megússza a foszforilációt, vagy megússza a vékonybélben a felszívódást, aztán a bélbacik nem érkeznek megemészteni, majd végül a vastagbél alsó 1/3-ában felszívódna, ami ugye nem a vena portae gyűjtőterülete, nem tudom…
    Csak találgatás, de még nem találtam rá kielégítő magyarázatot.

    Nekem nyáron sikerült túlenni gyümölcsökből, érdekes módon ízületi problémákat okozott (húgysavszint normális volt….)
    Begyulladt mindkét térdem.

    Érdekes módon rákerestem a „fructose joint pain” kifelyezésekre, majd kiderült, hogy nem egyedi eset. Gyümik visszafogása után tökéletesen rendeződött az ízületi problémám.

  47. 38.

    „Mennyi szokott lenni a vercukrod, es mennyi a ketontested?”

    Még hozzátenném: és a kortizol szinted?

    (sok ketogén rajongó megkíméli a hasnyálmirigyét, közben meg kicsinálja a mellékveséit 😛 Ezt most nem részletezem, akit érdekel, az itt: http://www.zimonyi.hu/klan/?p=3577 utánaolvashat).

  48. Ok, írjátok meg hogy miket méressünk a vérünkben, és ráveszem még két barátomat erre.
    Egyikük dobogón volt tavaly egy 220 km-es futóversenyen, másikuk műrepülőbajnok, meg én. Rajtam még van túlsúly.. mindannyian közel egykorúak vagyunk mondjuk 50 plus/mínusz 4 év.
    És kerestek rá magyarázatot.
    Egyezik a táplálkozásunk lowcarb. (Én speciel kíváncsi vagyok hogy meddig tudom a kb. 8g /óra testtömegvesztésemet folytatni, mentális és fizikai panaszok, tünetek nélkül?)
    ja, mivel egyikünk sem volt az elmúlt években orvosnál tanácstalan vagyok hogy ezeket a vizsgálatokat hogy kell intéznem?
    van ötlet?
    (Ugyanakkor viszonosságból jól lenne ha legalább orvos nem keverné a ketózist a ketoacidózissal. Ugye ezt kérhetem?)

  49. Jancsikának:
    A ‘ketózis’ szó, amikor az étrenddel előidézett, jóindulatú folyamatra használjuk, valójában a ‘ketózis/ lipolízis’ rövidítése.
    Ezt rövidítik le ‘ketózis’-ra.” A lowcarb táplálkozási szemlélet serkenti a lipolízis folyamatát, vagyis azt, amikor a szervezet a zsír elégetéséből nyeri döntően az energiát. A lipolízis járulékos folyamata a ketózis. A ketózis akkor következik be, ha a szervezet kevés szénhidrátot szív föl a táplálékból. A ketonok keletkezése a lipolízis következménye. A ketonok keletkezése, a ketózis teljesen normális és természetes testi funkció. A laikusok (sőt a kevésbé tájékozott orvosok is) gyakran összekeverik a ketózist a cukorbajos ketoacidózissal. Az utóbbi az ingadozó vércukrú, inzulinhiányos betegek állapota, ami ugyanúgy megfigyelhető alkoholizmus és súlyos éhezés esetén. Lehet, hogy hangzásra hasonlít egy kicsit a ketózis meg a ketoacidózis, holott szöges ellentétei egymásnak. Azzal biztosan meg lehet különböztetni őket, hogy a ketoacidózisban szenvedő cukorbeteg rengeteg szénhidrátot fogyasztott és magas a vércukra, éles ellentétben azzal a szerencséssel, aki lowcarb táplálkozást folytat…
    van ennek irodalma, majd száz éve használják pl. az epilepszia kezelésére… Ezért ne félts a ketoacidózistól lowcarb vagy paleo-s étrendűt.
    Az évtizedes zsírmentes hisztéria eredményeként mennyi betegesen kövér lett az USA-ban? És ezt mind orvosi véleményekre alapozták.
    Szabad a választás, mindenki egyen annyi szénhidrátot amennyit akar.

    Mindenesetre azok az inuitok akik zsírra halakra etc korlátozódó étrenden nem kaptak sem „ketoacidózist” sem civilizációs betegségeket, ahogy áttértek „korszerű nyugati” táplálkozásra azonnal felmutattak minden ebből eredendő elváltozást…

  50. 51-53: AranySzakál:

    Értem én, hogy mit mondasz, és amiket mondogatsz, azokban van is igazság, de ha már én ne keverjem a ketózist a ketoacidózissal (egyébként nem kevertem, lásd lejjebb), akkor te se állítsál olyan nyilvánvaló marhaságokat, hogy „hú, de jó, ha a véremben több a ketontest, mint a glükóz”, meg hogy „az energiafelhasználásom 75%-a ketontestből jön”, mert hülyét fogsz magadból csinálni.

    Amit te ketózisnak nevezel az valóban NÉMILEG megemelkedett ketontest-koncentrációval járó állapot, és valóban a főleg zsírokból álló diéta eredménye. Egy nyugati étrenden élő, egészséges ember ketontest-koncentrációja a vérében kb. 0,05-3 mg/dl körül mozog. Ketoacidózis (vagyis az az állapot, amiben a ketontestek koncentrációja már a savas irányba, vagyis 7,35 alá tolja el a vér pH-értékét) kb. 20 mg/dl és afölött van. Súlyos ketoacidózisnál lehet akár 100-200 mg/dl is. A ketogén diétát követőeknél kb. 5-6 mg/dl szokott lenni az átlag, tipikusan 2-15 mg/dl közötti értékeket szoktak mérni.

    Most nézzük a glükózt! A glükóznál hypoglykaemiáról beszélünk, ha a vérben mért koncentrációja 72-75 mg/dl alatt van, de ahogy fentebb írtam, a toleranciaküszöb egyénenként eltérhet, van, aki 40 mg/dl-t is jól tolerál. Táplált állapotban a glükóz tipikusan 100-150 mg/dl között van, 200-ig felmehet, diabéteszről 200 mg/dl fölötti értékeknél beszélünk (persze ahogy littledevil írta, ezeket az értéket folyamatosan tologatják le-föl az éppen aktuális tudományos divatoknak megfelelően, mostanában tipikusan lefelé).

    Summa summarum:

    Ketontestek: 20 mg/dl alatt, afölött már gáz
    Glükóz: 75 mg/dl fölött, azalatt már gáz

    Szóval légy szíves, ne állíts ilyen képtelenségeket, hogy jujj, de jó, nekem több a ketontestem, mint a cukrom. Nem írogatnál a számítógéped előtt ülve ugyanis. Kussmaul-légzéssel pihegnél az ágyadban vagy a földön. A szervezet elsődleges energiaforrása a glükóz, valóban, vannak alternatív források is (pl. a tejsavas erjedés is ilyen, ha már itt tartunk, létezik ugye tejsavas acidózis is), hogy ezek meddig kompenzálhatóak normál élettani viszonyok között és mikor csapnak át kóros folyamatokba, az sok tényező függvénye. Az biztos, hogy normál kalóriabevitel esetén még relatíve magas szénhidráttartalmú diétánál is csak igen kicsi a diabétesz kialakulásának az esélye (bár nem nulla, itt jön a képbe az időskori diabétesz az egyébként nem elhízott embereknél). A fő ludas tehát a túlzott kalóriabevitel, a táplálék makroelemeinek aránya egy másodlagos kérdés.

    Még valami: a ketoacidózisnál (ahogy fentebb is írtam) a DÖNTŐ probléma az inzulin relatív hiánya. MIVEL nincs elegendő inzulin, ezért az éltető glükóz nem tud hasznosulni, és minden más (többek között a magas ketontest-koncentráció is) ENNEK a következménye (a hyperglykaemia és az amiatt bekövetkező forszírozott diurézis és kiszáradás is). Nálad tehát azért nem lesz ketoacidózis, mivel az inzulinháztartásod rendben van, és nagyon helyesen low-carb diétával rendben is tartod. A low-carb tényleg jó, és valóban sokkal egészségesebb, mint a 20. század utolsó évtizedeiben elterjedt, magas GL-ű ételekből álló nyugati étrend. Valóban, lehet tőle fogyni, elsősorban azért, mert nem alakulnak ki ezek az inzulincsúcsok, amik miatt étkezés után újra leszalad a vércukor, így az ember újra gyorsan éhes lesz. Én is fogytam low-carb diétával, voltaképpen most is jóval kevesebb szénhidrátot eszem, mint az átlag nyugati étrendű ember. Abban is igazad van, hogy a magas GL-ű diéta elterjesztése nem kis részben az orvostudomány sara, ugyanis a Framingham Study után a zsírokat tartották a kardiovaszkuláris betegségek fő okozójának, és megpróbálták átállítani a lakosság étrendjét a kevesebb zsír – több szénhidrát irányába. Az eredmény valóban katasztrofális volt.

    A végére maradt még egy kérdés: Nincs ketoacidózisod, de jó-e neked, ha a ketontestjeid koncentrációja magasabb 3 mg/dl-nél?

    Hát, a manó tudja, szerintem ez egyéni biokémia kérdése is. Az inuitok jól bírják, de egyrészt az inuitok biokémiája lehet, hogy egyéni (lehet, hogy nem, elvégre a sarkkutatók is eléldegéltek az inuit diétán jó pár hónapot, és nem lett tőle bajuk), másrészt az inuitok között nem túl sok a Nobel-díjas, így aztán ha egy kicsit neurotoxikus nekik a ketózis, nem tűnik fel senkinek se. Az biztos, hogy a ketontestek neurotoxikusak, alacsony koncentrációban EZÉRT gátolják az epilepsziát – egyébként a modern antiepileptikus szerek elterjedésével az 1920-as évek után a ketogén diéta visszaszorult az epilepszia kezelésében, de 1997-ben egy amerikai híresség miatt újra divatba jött.

    Hogy jó-e neked az átlag 5-6 mg/dl-es ketontest-koncentráció hosszú távon, azt majd eldönti az élet. Elvégre a high-carb diéta hátrányainak a megjelenéséhez is kellett 20-30 év, mire statisztikailag kimutathatóvá vált, hogy mekkora blődség volt az elterjesztése. Szerintem ez megint a „mit nyerhetünk azon, amit vesztünk” kérdése (Hessler ezredes után szabadon a Halál 50 órájából): az inuit diéta mellett nehezebb az elhízás, és kisebb a kardiovaszkuláris kockázat, de a neurotoxikózisnak lehetnek negatív hosszú távú következményei, csak ezeket még nem pontosan ismerjük. Egyébként azt még hozzátenném, hogy a mozgásszegény életmód minden diéta esetében rengeteget ront a kilátásokon.

  51. kezdjük a végén, a napi ülőmunkám mellett korlátozás nélkül a ketogén diétával beindult a testtömegcsökkenésem. Mivel mint egykori élsportoló nem akarok intenzív mozgást végezni amíg le nem dobom a fölösleges hájat így addig, nem sportolok, csak keszegre eszem magam, amikor tavasszal hazajöttem Ománból 102 kg voltam. 170 cm magassághoz.
    A 70 kg-nál el fogom dönteni, a hogyan tovább-ot, és abban az estben ha tudok rendszeres testmozgást végezni akkor a délelőtti órákban alacsony glikémiás indexű szénhidrátokkal növelem azokat a kajámban. Közben kiegészítem az étrendet omega3al, és nyomelemekkel…

    Orvoshoz nem megyek mert egész nap betegségekkel foglalkoznak, fogalmuk sincs az egészségről, mert utoljára az óvodában láttak olyat… 🙂
    Ha tudsz elkerülhető kockázatokról azt szívesen elfogadom.
    Milyen paramétereimet méressem a vérben? és milyen rendszerességgel?

  52. „Szóval légy szíves, ne állíts ilyen képtelenségeket, hogy jujj, de jó, nekem több a ketontestem, mint a cukrom. Nem írogatnál a számítógéped előtt ülve ugyanis. Kussmaul-légzéssel pihegnél az ágyadban vagy a földön”

    na ezt egyszer majd le fogod tagadni! 🙂

  53. 51: AranySakál:

    „Ok, írjátok meg hogy miket méressünk a vérünkben, és ráveszem még két barátomat erre.”

    A glükózt és a ketontesteket. A glükózt tipikusan vérvétellel tudod ellenőrizni (ma már vannak ujjbegyből vett vérrel működő, relatíve olcsó kis szerkezetek is, amivel akár 10-szer is megmérheted a vércukrodat naponta, neked valószínűleg nem fogja támogatni a TB, mert nem vagy diabéteszes), a ketontesteket vizeletből, ún. „Ketostix” nevű gyorsteszttel tudod kimutatni (nem tudom, Magyarországon melyik márka van forgalomban).

    Amit mi használunk itt a német ITO-n, az kb. a következő értékekkel dolgozik:

    Ketostix eredménye Ketontestek koncentrációja szérumban (mg/dl)
    0 0,5 – 3,0 (negatív eredmény)
    1+ 1 – 9 (átlag 5)
    2+ 2 – 19 (átlag 7)
    3+ 14 – 54 (átlag 30) – ez már gázos
    4+ 54 fölött – SÚLYOS Ketonuria

    Még valami ide: írod, hogy a barátaid sportolók. Ez becsülendő, szép dolog, de a fittségüket nem feltétlenül a ketogén diétának köszönhetik. A rendszeres aktív testmozgás BÁRMELY diéta esetén hihetetlenül sokat jelent. Van egy dietetikus, Brad Pilon-nak hívják, most olvasom a könyveit, ő pl. tipikusan azzal szokott érvelni, hogy nézzük csak meg mondjuk az 50-es évek élsportolóit, testépítőit. Hihetetlen egészségnek örvendtek és szélsőségesen jó fizikai teljesítményre voltak képesek alapvetően szénhidrátokban gazdag diétával (akkoriban az volt a divat). Aztán jöttek a 80-as, 90-es évek, akkor divatba jöttek a magas proteintartalmú diéták a sportolók körében, az eredmény ugyanaz, nagyon jó fizikai teljesítmény, kiváló egészség, gyönyörű izomzat.

    Vagyis megfelelő fizikai aktivitás esetén, ha a kalóriabevitel rendben van (vagyis nem hízik el az illető), akkor a táplálék makroelemeinek (fehérjék, zsírok, szénhidrátok) összetétele voltaképpen másodlagos. Az tény, hogy bizonyos diéták mellett könnyebb elhízni, és az is, hogy a kalóriabevitel megfelelő kordában tartása RETTENTŐEN fontos. Az első helyen tehát még mindig a táplálkozás áll (Brad Pilon szerint kb. 75%-ban), de ami elsősorban döntő, az a megfelelő kalóriakontroll, nem a makroelemek összetétele. Persze ha valaki a kalóriakontrollt mondjuk low-carb diétával éri el, mert neki így könnyebb, akkor tegye azt. Brad Pilon egyébként fogyáshoz napi kb. 1500 kalóriabevitelt és heti két böjti napot ajánl, de a makroelemek aránya szerinte végül is édesmindegy. Szerintem rengeteg ráció van ebben a gondolatmenetben.

  54. Jancsika,

    Köszi a sok részletes infót! 🙂

    Azért voltál félreérthető, mert a ketogén diétáról szóló hozzászólásra a ketoacidózis „rémével” fenyegetve válaszoltál, ami egy tipikus reakció a kissé tájékozatlan orvosok részéről. És ez minden építő jellegű diskurzust hazavág.

    Most már látható, hogy pontosan tudod, hogy ketogén diétával egy nem diabéteszes egyén nem tud ketoacidózist kiváltani. (Talán azt is hozzá érdemes tenni, hogy egészséges vesék is kellenek hozzá, mert a fölös ketonokat a vizeletbe választja ki a szervezet.)

    Ismered Brad Pilont és Robert Lustigot, ami mutatja, hogy nyitott vagy a dolgokra és ezt nagyon jó látni.

    A kalóriaegyensúly mindenhatóságát Gary Taubes vitatja nagyon a Good Calories, bad calories című könyvében. Őt ismered?

  55. Arra is kíváncsi lennék, hogy a ketogén diétával foglalkozó kutatókat és könyveiket ismered-e és mi róluk a véleményed?

    Stephen D. Phinney és Jeff S. Volek

    Könyvek:
    The Art and Science of Low Carbohydrate Living
    The Art and Science of Low Carbohydrate Performance

  56. nyilvánvaló, hogy aki nehéz intenzív fizikai munkát végez az egye teli szájjal a friss kenyeret.
    Hány százaléka ez a népességnek?

    És mit látsz amerre neézel? magas szénhidráttatratalmú ételeket a reklámokban a gyors kajákban a készételekben. Megsépkelve azzal hogy ne egyél zsírosan. örömélelmszsrek édességek, zukrozott ételek tegnap egy 20% tejfölben olvasom, 3g szénhidrát ebből 2,8g cukor, 100 gban ki a francnak?
    Mibe tesznek sót abba egyből tolják a cukrot, a só több vizet vesz fel így olcsóbb a termék előállítása ha több vizet adnak el… a transz-zsírok, fruktóz, izocukor meg ki tudja még mennyi ipari élelmiszer, lásd extrahált napraforgóolajok oldószertartalma…

    szóval meggyőzhetetlen vagyok abban hogy összeér a két érdek, az élelmiszeripar és a betegellátás.
    Az hogy epilepszia ellen ma gyógyszert adnak nem zsírdiétát egyrészt így profitot termel, és nem kell a gyereket sem kényszeríteni az étrend változtatásra, a kettő eredője a „korszerű” kezelés!

  57. Tibor bá, írárásodból kitünik, hogy lényünk rendszrében mindenegyes sejt, molekula DNS, RNS stb., stb., csodálatos módon be van programozva egy szigorúan megszabott rutín feladatra, amelyet az embernek ajánlatos betartani. Játekgyaros 5. alant. (A tegnapi témával kapcsolatosan felvetődött bennem a kérdés., ki a programozó?? – nem várok választ. A téma tegnap volt. -)
    A mai téma nekem nagyon érdekfeszítő. Érdekfesztő, mert ezidáig nem éreztem, nem tapasztaltam hatását. Az én esetemben ezidáig az orvosvilág munkanélküliségben koldusbottal járna, a korházak talán napközi otthonok lennének. Betöltöttem 86. évem. Hogyan ?? Részletesebben Játekgyaros 5. beszél helyettem: “Itt tanultam meg azokat az alapokat, melyeket azóta be is tartok, a legfontosabbnak az étkezések IDEJÉT (!), a kalóriaszegény étrend betartását, és a MINDENNAPOS testmozgást tartom. Ezeknek rendelem alá az időmet, ezeknek kell ELSŐDLEGESNEK lenni, minden más csak ezután történhet. IGEN , mindekinek javaslom ezt a kicsi egoizmust, mert a saját életünkről van szó !
    Ebből a rutinból csak egyet hiányolok.
    Idézet: food for thoughts (Dalai Lama) Nem szenteskedés!!
    Be careful with your thoughts, because they become words. Be careful with your words, because they become deeds. Be careful with your deeds, because they become a habit. Be careful with your habits, because they form your character. Be careful with your character, because it will be your fate and your fate will be your Life.
    1960 óta napjában 2x egy-egy ½-t meditálok, helyesebben mondva a fentiek szellemében megpihenek..stb., stb. A motto leírása nem ebbe a témába tartozik.
    A sok tételées analizálás eredménye, bár érdekes, de szemelőtt tartva, hogy a gyakorlatba való átültetéséhez szüksége idő alatt a szervezetben, különösen a gyógyszer kezdeti stádiumában, sok véletlen, ismeretlen mellékhatást kotyvaszhat össze, mely megbolygatja a beprogramozott rutint és áll a bál. Míg nem késő: Játekgyaros 5.

  58. Csak egy kérdés:

    Cukros és szobahőmérsékleten köt, mi az?

    (nagymama) 🙂

  59. Diabéteszre szűrni valóban nem az éhgyomri glükózzal kellene, jó a HgA1c, de az oralis glükóztolerancia teszt is régi jó, egyszerű módszer (végül is részben erről beszél Tibor bá is), vércukrot mérni cukorterhelés előtt, alatt és után, milyen dinamikával mozog, jól jelzi a kezdődő ill. korai diabéteszt. Házidoki is meg kellene csinálja elvileg, a rizikós populációban.

  60. 55:

    ” Mivel mint egykori élsportoló nem akarok intenzív mozgást végezni amíg le nem dobom a fölösleges hájat így addig, nem sportolok, csak keszegre eszem magam, amikor tavasszal hazajöttem Ománból 102 kg voltam. 170 cm magassághoz.”

    Nem mondta senki, hogy 102 kilóval kezdj el futni…. Viszont addig is súlyzózhatsz. Persze a futók eleve félnek a vasaktól, de igazából sok okuk nincs rá.

    http://www.tesztoszteron.hu/emagazin_01_84_lhg_568_ot_sulyzos_edzest_ovezo_mitosz.php

    Persze súlyzózáshoz kell némi „nitro” meghajtás, az pedig ha tetszik, ha nem, CUKOR! Míg az agy elketyeg ketonokon, a fehér izomrostok bizony cukrot kérnek üzemanyagnak. Ráadásul elég rossz hatékonysággal használod el a cukrot anaerob zónában.
    Egy molekula glukózból 36 molekula ATP-t tudsz regenerálni (na jó 38-at a terminális oxidáció legvégéig, de a glikolízis befektető szakaszában 2 molekula ATP-t be kell áldozni.) Ez feltételezi, hogy nem oxigénadósággal edzel. Ha viszont anaerob zónában edzel (lényeg, hogy max. 1 perc után beálljon az izombukás), akkor 1 molekula glukóz csak 2 molekula ATP-t fog regenerálni. Ha ezt lefordítjuk az autók nyelvére, tegyük fel, hogy van egy autód, mely „aerob” zónában 5 litert fogyaszt 100 km-en. Ha ugyanez a kocsi tudna anaerob módon üzemelni, akkor
    90 litert ennem meg 100 km-re. Tehát a súlyzó az ilyen rossz hatásfokkal üzemel, nem kell tőle hatékonyabb fogyókúra….

    A súlyzózás hatására megnő a növekedési hormon, többet fiatalaodsz tőle, mint a zsírevéstől. Lényeg, hogy rövid, de intenzív terhelésnek tedd ki magad. Így az izmaid tetemes mennyiségű glukózt fognak kívánni, és nem fog kelleni rettegni a szénhidráttól.

  61. 58. szomi Says:

    Üdv a fedélzeten.
    lehet hogy jancsikának a kályhától kéne indulnia mielőtt elkezdene olyanokat riogatni akik csináljak, vagy akik esetleg gondolkozás nélkül bíznak a tekintélyelvű érvelésnek.
    Lásd „intenzív osztályon kezelek mint orvos cukorbetegeket”
    Aztán kiderül, hogy fegyvertelen…

    Jancsika, a kályha: http://www.nutritionandmetabolism.com/content/1/1/2

  62. 66. szomi Says:

    Más is a súlyzózást javasolta 🙂
    ezzel együtt kerékpározok de túlzottnak tartják a 150 es pulzus tartását, elvileg csökkenti a hatékonyságát a fogyásomnak. Pedig jól esik.
    A növekedési hormon attól már tud dolgozni, hogy az inzulin mint antagonista eltűnik a vérből.
    Utólag sajnálom, hogy a gyermekeim anno járhattak volna jobban egy képzettebb szülővel.
    De látható, hogy egy orvosi diploma sem garantálja a teljes ismeretet a témában.
    Mivel foglalkozol?

  63. 57:

    „de a makroelemek aránya szerinte végül is édesmindegy. Szerintem rengeteg ráció van ebben a gondolatmenetben.”

    Azért ezt picit tovább kellene gondolni. Az anyagcsere simán képes akár 20%-nyival kevesebb energiabevitelhez alkalmazkodni. Persze ilyenkor „spórol” bizonyos funkciókon. Ketogén étrendet inkább egy olyan esethez hasonlítanám, mikor kihúzom a laptopot a villamos hálózat csatlakozójából, majd akkumlátorról járatom. Hogy ne kapcsoljon ki, mindig egy feltöltött akkumlátort (zsírt) kapcsolok hozzá. Fog így működni? Persze hogy fog. Csak folyamatosan csipogni fog, jelenzi, hogy nincs áramellátás, és mivel tudja, hogy tartalékakkuval megy, ezért spórolni fog mondjuk a kijelző fényerején, lassítja a proci órajelét stb. Szóval előbb utóbb ketogén étrenden is lelassul a fogyás, lelombozódik az immunrendszer, csökken a nemi vágy stb. Minden annak a függvényében, ki mennyire merészkedik el a zsírok irányába. Persze ha van elegendő fehérje bevitel, akkor abból a szervezet tetszőleges mennyiségű cukrot fog előállítani. Épp ennek elkerülésére jó a ciklikus ketogén étrend, mikor az ember beiktat pár CH visszatöltő napot, így a szervezet is termel egy kis leptint, az agy pedig nem hiszi, hogy éhinség van.

    http://shop.builder.hu/cikkek.htm4?id=248

  64. 67: AranySakál:

    „lehet hogy jancsikának a kályhától kéne indulnia mielőtt elkezdene olyanokat riogatni akik csináljak, vagy akik esetleg gondolkozás nélkül bíznak a tekintélyelvű érvelésnek.”

    Akkor induljunk el a kályhától. Idejöttél, betámadtál egy irgalmatlan nagy baromsággal (nevezetesen, hogy az a jó, ha több a ketontest a vérben, mint a glükóz), mikor én felhívtam rá a figyelmedet, hogy ezt szerintem nem gondoltad komolyan, akkor nemes egyszerűséggel közölted, hogy én biztos pedikűrözni járok az intenzív osztályra.

    Ketogén diéta ide vagy oda, nem gondolod, hogy egy kicsit túlságosan magabiztos voltál? Legalább tájékozódnál rendesen, mielőtt lehülyézel valakit, akiről azt se tudod, hogy kiféle-miféle. Elolvastál pár könyvet meg fogytál néhány kilót egy diétával (amihez egyébként gratulálok, csak így tovább!) és máris okosabbnak gondolod magad, mint az összes „maradi” orvos, akik esetleg tényleg láttak ketoacidózist, és tudják, mit jelent, amikor irgalmatlan magas a ketontestek koncentrációja a vérben. Nem kéne kicsit visszavenni esetleg?

  65. Kedves Jancsika!

    Nézzük a tényeket!

    Ezt opponáltam: „A sejtek az energiát kizárólag glükóz (szőlőcukor) formában tudják hasznosítani.”
    Az hogy ez eszkalálódott nem egyedül az én érdemem…
    Amit a ketoacidózisról tudsz az érvényes a cukorbetegekre.
    Ketózisban levő egészséges embernél meg ilyet te sem láttál.
    Kb. innen kellene továbblépned. Nutritional Ketosis?

    „akik esetleg tényleg láttak ketoacidózist,” a cukorbetegeken túl is van élet.

  66. 71: Ezzel indítottál:

    „Amikor beállt a ketózis (tehát amikor a keton koncentráció a vérben magasabb, mint a glukóz koncentráció), a ketonok válnak az az izomszövet agyszövet fő tápanyagává, akár az üzemagyag 75%-át is szolgáltatva.”

    Ebben két eget verő marhaság van. Az egyik, hogy létezik olyan fiziológiás (élettani) állapot, amiben a keton koncentráció a vérben magasabb, mint a glukóz koncentráció, a másik, hogy az energiafelhasználás 75%-a származhat ketonból. Mindkettő SÚLYOSAN patológiás (kóros) állapotot feltételez. Erre próbáltam volna óvatosan felhívni a figyelmedet, erre lehülyéztél. Az, hogy energia származhat másból is, mint glükóz, nem tagadtam egy pillanatig se (pl. jöhet tejsavas erjedésből is, ezt is kifejtettem fentebb).

    „Ketózisban levő egészséges embernél meg ilyet te sem láttál.”

    Képzeld, van neurológiai osztály a kórházban, és képzeld, vannak betegek ketogén diétával is, akik időnként bekerülnek az intenzív osztályra. Megint olyasmiről nyilatkozol, amit nem tudhatsz, hiszen fogalmad sincs, hol dolgozom, mit csinálok. De ugye megint okosabb vagy.

    Egyébként a ketózis és a ketoACIDÓZIS közötti fő különbség természetesen az acidózis, vagyis a vér pH-értéke. Metabolikus acidózis esetén ez 7,35 alatt van. 20 mg/dl-es ketontest-koncentráció alatt nem lesz acidózis (ketogén diétával e fölé nem igazán szoktak menni, 30 mg/dl amit maximum el lehet érni vele), 150 mg/dl-es ketontest-koncentráció már azonnali beavatkozás hiányában órákon belül halált okoz. Ehhez képest a glükóz étkezés után 200 mg/dl alatt teljesen normális (éhomi 110 mg/dl alatt). Mit gondolsz, mi az első vizsgálat, amit elvégzünk egy betegnél, mikor az intenzív osztályra jön? Bizony, a vérgázanalízis, ami (többek között) ph-t is mér. Ennyit arról, hogy a „tudatlan, buta orvos” beadja az inzulininjekciót a ketózisban lévő gyereknek, mert nem tudja, mi az a ketogén diéta.

  67. Jancsika!
    Tényleg nem akarok diagnosztikai kérdésekben állást foglalni, de orvosok szerint a ketoacidózban a problémát nem a magas ketontest koncentráció okozza, hanem a vészesen magas vércukorszint és a vér ph-jának savas irányban való eltolódása…
    A ketonszint emelkedés ezeknél a betegeknél egy tünet, nem a probléma kiváltója.

    Szerinted?

  68. Jancsika!
    Nem cukorbetegnél Te mekkora ketonkoncentrációt tartasz patológiásnak?

    (az indulataidat meg a személyeskedő fordulatokat felesleges használnod, van egy e fajta rezisztenciám…)

  69. „Ebben két eget verő marhaság van.”

    In ketosis, my RQ at 60% max VO2 is 0.77 (at last check), telling me I am getting only 22% of my energy from glucose and the remaining 78% from fat. So, how long do my depleted glycogen stores last? Nearly 5 hours. Why? Because I barely access glucose at the SAME level of oxygen consumption and the same power output.

    Te ezt hogyan fordítanád?

  70. 75:

    Azt mondja, hogy energiafelhasználásának 78%-át fedezte zsírból. Tudod, a trigliceridek (zsírok) 3 zsírsavból és egy glicerin molekulából állnak. Mikor egy ilyet felhasználsz energia előállításhoz, a glicerin molekulából a máj tud cukrot gyártani. Ez nem sok, csak 6%. A 3 darab zsírsavat a sejben lévő mitokondrium el tudja égetni (béta oxidáció). Ez teljesen normális. Na most ketonok akkor keletkeznek, mikor a citrát ciklusban elfogy az ecetyl coenzym, mégpedig a az alacsony szénhidrát bevitel következtében. Tehát lehetne úgy is fogalmazni, hogy a zsírok a szénhidrát tüzében égnek tökéletesen. Ha a zsírokat önmagukban égeted, akkor keletkezenek ketonok nagy mennyiségben. Mint mikor fekete korom száll fel a füstből. Ilyen ketonok szinte mindenki vérében előfordulnak, amit a szívizom, a vese, vörös izomrostok stb. előszeretettel elhasználnak. Ha növekszik a koncentráció, akkor már az agy és az idegrendszer is ráfanyalodnak. De mindez mellett a ketonokból származó energiafelhasználás csak pár % egészséges szervezetben, persze éhezéskor növekszik. Te azt állítottad, hogy 75% energiát ketonokból szeretnél nyerni. Szerintem kevered a 75% energiát zsírból, a 75% energiával ketonból, ami hát lássuk be irreális.

    Keonokat pisilni és lehelni szerintem éppolyan „nem rendeltetés szerű használat”, mint cukrot pisilni. Ugyanis a vese küszöb cukor esetén 9-10 mmol/l körül van, itt elkezded kipisilni a felesleges cukrot. Így napi akár 600 kcal energiától is meg lehet szabadulni. Ugye, ez is a fogyókúra egyik fajtája…..

  71. 75:

    Ezen az oldalon http://eatingacademy.com/nutrition/is-ketosis-dangerous olvashatod, hogy 0.5-3mmol/l koncentrációról van szó, ami teljesen „rendeltetés szerű használat”. Ha ezt összeveted Jancsika 57. hozzászólásában lévő adatokkal, akkor a vizeletedben ketostix csíkkal ellenőrizve NEGATÍV (!) eredményt kell hogy kapj, vagyis nem fogod kipisilni a ketonokat, legalábbis ilyen alacsony koncentráció mellett még nem.

  72. 73-74-75: AranySakal:

    Megint ekezetek nelkül:

    „Tényleg nem akarok diagnosztikai kérdésekben állást foglalni, de orvosok szerint a ketoacidózban a problémát nem a magas ketontest koncentráció okozza, hanem a vészesen magas vércukorszint és a vér ph-jának savas irányban való eltolódása…”

    Ezt reszletesen elmagyaraztam a 21-esben. A diabeteszes ketoacidozis OKA az, hogy nem eleg az inzulin, vagyis az inzulin mennyisege joval kisebb, mint amennyi kene – termeszetesen elöfordulhat, hogy az inzulin koncentracioja meg igy is joval magasabb, mint nem diabeteszesekben, hiszen a diabetesz korlefolyasanak a lenyege, hogy növekszik a periferias inzulinrezisztencia es a megnövekedett testsuly miatt az inzulint „fogyaszto” szövetek tömege – vagyis egyre több szövet igenyel egyre több inzulint. Emellett a hasnyalmirigy beta-sejtjeinek az inzulinelvalaszto kepessege is csökken, egyszerüen „tulhajtjak” magukat ezek a sejtek. A vege a dolognak mindenkeppen az, hogy joval kevesebb az inzulin, mint kellene.

    Ennek KÖVETKEZMENYEKENT a maj elkezd turbo sebesseggel glukagont elvalasztani, emelett gözerövel csinalja a glukoztermelest is, vagyis az egekbe szökik a glukoz szintje a verben, miközben ez a glükoz nem kepes belepni a sejtekbe, mert nincs inzulin, ami bevinne. EZERT magas lesz a vercukorszint, es – jobb hijan – a szervezet sejtjei elkezdenek ketontestekkel „taplalkozni”, azaz egeszen pontosan a szabad zsirsavakbol a maj ketontesteket csinal, a sejtek meg ezekböl nyerik az energiat. Ezzel az egesszel ket baj van:

    1. A ketontestek savasitjak a vert (tehat azert lesz acidozis, MERT sok a ketontest)
    2. A magas glükozkoncentracio ES ketontestkoncentracio ozmotikusan aktiv, es a vizeletbe kivalasztodva rengeteg vizet von ki a szervezetböl, ezert ezek az emberek kiszaradnak.

    Tehat de igen, a ketoacidozist a magas ketonkoncentracio okozza, ez azonban mar maga is egy következmeny, az eredeti kivalto ok az inzulin hianya. A ver viszont AZERT lesz savas, mert magas a ketonkoncentracio (ami az inzulinhiany következmenye). Vagyis a magas ketonkoncentracio egy következmeny, a savas pH pedig egy masodlagos következmeny, ha ugy tetszik. Mindennek a hattereben azonban az inzulinhiany all, az a ludas, a fö ok. A glukozkoncentracio is egy következmeny, melynek masodlagos következmenye lesz aztan a sok cukros vizelet (diabetes mellitus) ES a magas cukorkoncentracio egyeb következmenyei a cukor mint kemiai agens agressziv tulajdonsagai következteben (Ez az un. glikozilacio), ezek pl.: idegkarosodas (diabeteses polyneuropathia), szemkarosodas (diabeteses retinopathia), vesekarosodas (diabeteses nephropathia), erkarosodas (ezert kell a betegek labat levagni sulyos esetekben), stb. stb.

    74: „Nem cukorbetegnél Te mekkora ketonkoncentrációt tartasz patológiásnak? ”

    Ezt is leirtam, nem ketogen dieta eseten 0,05-3 mg/dl köruli koncentracio normalis. 3 mg/dl fölött mar kimutathato koncentracioban megjelennek a ketontestek a vizeletben, ez a bizonyos Ketostix teszt pozitiv lesz, es a vizelet erezhetöen acetonszagu lesz (ez a ketonuria). A ketogen dietasoknal altalaban atlagosan 5-6 mg/dl koncentracioja szokott lenni a ketontesteknek verben. Ez fölmehet tovabb is, de ketogen dietat követöknel 30 mg/dl fölötti ertekeket EXTREM ritkan szokott merni az ember. 30 mg/dl fölött mar kialakulhat acidozis, de az igazan veszelyes (elettel hosszu tavon összeegyeztethetetlen) acidozis 100-150 mg/dl körül alakul ki. Tehat az atlag ketogen dietat követö ember megnyugodhat, az, amit ök ketozisnak neveznek MESSZE nem eri el a veszelyes hatarokat (5-6 mg/dl atlagosan a 100-150 mg/dl-rel szemben), de a glükoz koncentraciojat sem (ami egeszseges esetekben 70-110 mg/dl ehgyomorra, es 200 mg/dl-nel kevesebb etkezes utan).

    Hogy jo-e, ha valakinek 5-6 mg/dl a ketontest koncentracio a vereben es ennek egy reszet ki is pisili hosszu tavon, az majd eldöl 20-30 ev mulva, de a sulyos, eletet fenyegetö acidozis veszelye gyakorlatilag kizart, ahhoz inzulinhiany is kene. Az inuitok egesz jol elvannak vele par ezer eve, de hat nincsenek is köztük nobel-dijasok, igy nem tünik fel nekik a ketontestek neurotoxikus hatasa. A magas szenhidrattartalmu dietaval is az volt a helyzet, hogy a 60-as 70-es evekben vizsglatok szazai bizonyitottak, hogy ez aztan a tökeletes dieta, aztan latjuk, mi lett a következmenye.

    Egyebkent en pont ezert partolom Brad Pilon velemenyet. Nem a makroelemek aranya a lenyeg, hanem a MERTEKLETESSEG. Igen, barmilyen dietaval lehet fogyni, de miert is? Mert aki dietazik, az ODAFIGYEL ra, hogy mit eszik. Mennyisegi es minösegi kontroll: megnezi, mit eszik, es hogy mennyit eszik belöle. Az egeszseges etkezesnek ez a lenyege, kontrollalni, hogy mennyi kaloriat visz be az ember. Ha ezt low-carb dietaval ered el, mert neked ez a kenyelmes, akkor csinald ugy! A lenyeg a KONTROLL es a MERTEKLETESSEG.

    76-77: littledevil:

    Köszi a kimeritö magyarzatot. Nekem nincs is mit hozza füznöm. Erröl van szo.

  73. 8.Dorka:
    „Hochstein, megszúrt, vagy a karodra tette?” – az úgy volt hogy amivel megszúrt azt a karomra tette 🙂

    9..10 Tibor bá’, Jancsika:
    Köszönöm az értékes és kimerítő felvilágosítást. Tehát ha jól értem, legközelebb hagyjam a mentőket, inkább igyak egy Traubit.

    Komolyra fordítva a szót, mért jó, ha a beteg hasba szurkálja magát az inzulinnal és mondjuk nem vállba. Továbbá miért nincs belőle inkább szájon át adagolható spray vagy állandó felszívódást biztosító tapasz?

    …megint más
    Ha a fenti csörte releváns részeit hivatkozás nélkül a doktorimba bemásolom mondjuk németül, attól még lehetek köztársasági elnök a teljes szolgálati idő végéig? 😉

  74. 79: Hochstein:

    Az inzulin voltakeppen egy feherjetöredek, abbol is egy relative instabil fajta, emiatt tabletta formajaban beadni nagyon nehezkes, mivel ha vizes oldatbol eltavolitod, akkor olyan kemiai atalakulasokon megy at, ami miatt hasznalhatatlanna valik. Raadasul a bel-nyalkahartyan keresztül nem szivodik fel, hogy a fene enne meg (ha felszivodna, nem lenne szurkalas a cukorbetegeknek), igy van közvetlenül a veraramba adod, vagy bör ala, hogy a bör alatti zsirszövetböl szepen fokozatosan szivodjon fel a verbe. Izomba adni nem szerencses, mert onnan mas a felszivodasa.

    A bör ala adasnal azert szoktak a has böret preferalni, mert az az a terület, amit a betegek is viszonylag jol meg tudnak tanulni es hozzafernek, igy maguknak is jol be tudjak adni. A trombozisgatlokat (pl. kis molekulasulyu heparinok) szinten hasba szoktak adni emiatt.

    Az inzulinnak egyebkent több verzioja van, van a normal human inzulin, ami az azonnal hatasos forma (tipikus pelda: Actrapid), ez a felszivodas utan azonnal hat, ezeknek nehany ora szokott lenni a hatasideje (felszivodastol függöen). Vannak az un. retentios inzulinok, ezek lassabban szivodnak föl, igy lassabb a hatasidejük is (mondjuk 12-24 ora), ezeket este szoktak beadni a betegek maguknak, ez az un. bazis inzulinterapia (tehat ez egy hosszu, viszonylag egyenletes hatast biztosit 12-14 oran at). Ilyen pl. a glargin inzulin (tipikus kepviselöje a Lantus). Vannak aztan közepes hatasidejüek is (pl. Berlin insulin), ill. kombinacios keszitmenyek is (pl. Actraphan). A cukorbeallitas egy külön tudomany, van is egy ilyen szakirany, a diabetologia.

    Egyebkent volt egy kollegam meg Steinheimban, akinek volt egy nagyon jo meglatasa. Arrol beszelgettünk, hogy az extrem köver diabeteszeseknel mennyire nehez normalisan beallitan a cukrot es az inzulinadagolast. Erre ö azt mondta: gondoljam vegig, egy sulyosan köver embernek a bör alatti szövetei nagyon rossz verellatasuak. Emiatt a felszivodasa az inzulinnak rettentö bizonytalan. Van, amikor alig szivodik fel valami, ilyenkor hiaba adja az inzulint az ember, megis magas marad a cukor, van, amikor meg viszonlyag kis mennyisegu inzulin is meglepöen gyorsan felszivodik, es ekkor nagyon gyorsan hypoglycaemia lesz a vege.

    Ezt az intenziv osztalyon ugy szoktuk athidalni, hogy az inzulin közvetlenül venaba adjuk, un. Perfuzor technikaval. Ennek a lenyege, hogy fogsz egy 50 ml-es fecskendöt, beleteszel 50 egyseg gyors felszivodasu inzulint, aztan fölhigitod izotonias (0,9 m/m%-os) sooldattal 50 ml-re, es az egeszet egy specialis pumpaba töltöd, amin be tudod allitani, hogy az 50 ml-es fecskendö tartalmanak egy ora hossza alatt mekkora resze menjen be. Ennek a fö elönye, hogy közvetlenül a verbe megy, raadasul rettentöen jol szabalyozhato: mondjuk ha 2 ml/h sebesseget allitasz be, akkor 24 ora alatt 48 ml megy be, vagyis 48 egyseg inzulin. Piszkos pontosan be lehet allitani a vercukrot ezzel, plusz ha mondjuk 48 oran at csinalod, es összeszamolod, hogy mennyi inzulint adtal be összesen, akkor azt is latni fogod, hogy a kesöbbiekben kb. mennyi napi inzulinra kell beallitsd a beteget. A problema persze az ezzel, hogy nincs, a betegek sajat otthonaban hosszu tavon adhato intravenas lehetöseg.

    „Ha a fenti csörte releváns részeit hivatkozás nélkül a doktorimba bemásolom mondjuk németül, attól még lehetek köztársasági elnök a szolgálati idő végéig?”

    Tölem egesz nyugodtan, de azert Orbant kerdezd meg meg erröl. De a köztarsasagi elnöki fizud 20%-ara igenyt tartunk am! 😀

  75. 80.Jancsika:
    Hát ez zseniális. Köszönöm. Egy félév az orvosin kipipálva 🙂

    Ami pedig az anyagiakat illeti, biztos megegyezünk. A pénz az a legkevesebb 😀

  76. 81: Hochstein:

    „A pénz az a legkevesebb”

    Nekem is ez a bajom! Munka bezzeg akad dögivel! 😀

  77. A Nobel díj mentes eszkimók védelmében:
    Ezek a népek odáig jutottak a hálász-vadász életmódban, hogy bőrből készült kajakokból, csonthegyű szigonyokkal bálnára vadásztak!!! Akárhogy nézem ez a maga nemében csúcsteljesítmény.

    Nem beszélve arról, hogy az elejtett bálna partra vontatása és feldolgozása kőkori eszközökkel komoly tervezést és szervezést igényelt.

    Tudom, hogy ez tulajdonképpen interpretációs kérdés meg egy Nobel díj tükrében könnyen elhanyagolható, de meggyőződésem, hogy az eszkimók nem voltak agyilag tompák. Sőt éppen ellenkezőleg: rengeteg trükköt kitaláltak, ami segítette őket a túlélésben.

  78. 83 szomi Says:
    Ha mást nem is, de azt bizonyosan, hogy van szénhidrátmentes kaján is élet…
    Ennek felismerését itt egyesek kézenfekvőnek tartják, miközben ez egyelőre amikor mint itt is témává válik az első hozzáértő reakciókban a ketoacidózissal való ijsztgetésbe fordul.
    Ha ez nyilvánvaló lenne akkor apám nem szenvedett volna az öregkori diebéteszével előírt mennyiségű szénhidráttal, hanem elhagyta volna azt és kész…
    Ehelyett folyamatosan gyógykezelték.
    Ma már sokan, és egyre többen eltérnek ettől és elhagyják a szénhidrátokat, utána meg az orvosi ellátást.
    Az idő majd eldönti.

  79. Jancsika, köszönet az infókért és Littledevilnek is. Az inzulin kapcsán eszembe jutott valami, amit már kérdeztem máshol, de megnyugtató választ még nem kaptam rá: a D3 vitamin felszívódik úgy, hogy az olajos folyadékot a bőrömre kenem? Hatékony így?

  80. 84:
    Kedves Arany sakál!
    Az egyik szemem sír, a másik nevet. Hálás vagyok azért a sok új információért, amit provokatív hozzászólásod kiváltott, de sajnálom, hogy eredeti célomat megtorpedóztad. Iparkodtam minimális információval rávilágítani, hogy az idősödő emberek milyen veszéllyel állnak szemben, amit könnyen el lehet(ne) kerülni. Ezek az információ tengerben, és az alapállás kibővítésével tökéletesen elvesztek, feladták és ott tartanak, ahol a poszt megjelenése előtt. Szerintem akkor jártál volna el helyesen, ha írsz egy posztot,amiben feltárod (nem a fogyókúrát) a diabétesz kezelését szénhidrát mentes étkezéssel. tekintve, hogy sok orvos ezt ellenzi, ez is érdekes összerugaszkodást válthatott volna ki, már csak azért is, mert jelentős személyes tapasztalattal rendelkezem.

    Fél órán belül beindul a bridge tanfolyam, estig nem lesz időm válaszokra.

  81. Levi,

    tiszteletreméltó, hogy milyen jól érzed magad 86 évesen. Igazad lehet abban a három dologban (négyben, a meditálással együtt) amit írtál. Nagyon szeretném tudni, mi volt az étrended. Mit ettél fiatal korodban, mit később, mit manapság? Ma nagyon sokféle étrend létezik, szinte mindegyik tilt valamit. Volt nálad tabu étel? Ittál-e bort, kávét, esetleg üdítőket? Szóval nagyon szeretném, ha írnál erről. Előre is köszönöm.

  82. 87. Tibor bá’
    ..azt hiszem orvos sem fog ellentmondani: elhagyni a pékárut a, a tésztát, hüvelyeseket, krumplit, süteményeket a táplálkozásból meg a finomított cukrokat, ami szénhidrát bekerül az legyen alacsony glikémiás indexű. oszt jó napot.

    Aztán továbbtanulni a témában, és azokra hallgatni akik ezt gyakorolják és nem csak „oktatják”!

    Ami felkeltette a figyelmemet a posztodban, hogy a szöveteink nem tudnak más energiaforrással menni mint a glükóz, ne hidd el…

  83. „Ami felkeltette a figyelmemet a posztodban, hogy a szöveteink nem tudnak más energiaforrással menni mint a glükóz, ne hidd el…”

    Amelyik sejtben van mitkondrium, az elmegy közvetlen zsírral. Amelyik meg olyan, hogy nincs benne (pl. agysejtek – sok van belőle kis helyen) vagy azok is elmennek laktáttal, ketonokkal.
    Cukrot tud a szervezet maga is előállítani fehérjéből, zsírból, vagy akár tejsavból, tehát annyi cukor mindig lesz a vérben, hogy ne legyen hipoglikémia. Pár nap után hozzászokik a szervezet, tökéletesen fog működni alacsonyabb vércukorértékek mellett. Továbbá ha 16 óráig nem jutok tányér közelébe, akkor sem történik semmi, még csak farkasétvágy roham sem jön rám, nemhogy hipo.

    Tibor bá’, mégegyszer felhívnám a figyelmedet erre: http://www.lef.org/magazine/mag2011/jan2011_Glucose-The-Silent-Killer_01.htm az írásra, ahol valamivel alacsonyabbak a „normális” cukorértékek, mint amit az postodban említettél. Például Nálad az étkezés utáni 7.2 OK, a cikk pedig azt írja, hogy 120mg/dl, azaz 6.66 mmol/l -t nem szabadna túllépni, na persze az éhominak sem szabadna túllépni a 85 mg/dl-t, azaz 4.72 mmol/l-t.

    Ilyen értékeket márpedig nem lehet máshogy elérni, csak a finomított szénhidrát kalóriák drasztikus visszafogásával. (ez meg saját tapasztalat)

  84. 88:
    Dehogy hiszem el. Ha így lenne, akkor a felesleges cukorból nem rakódna le zsír, és éhezéskor a zsírt nem tudnánk felhasználni. De egyszerű cukorbetegek esetében elég, ha a glükózra koncentrál a beteg, és legalább azt a mechanizmust megérti. Már a glikémia is felesleges bonyolultságot jelent. – – – A hüvelyesekkel nincs probléma.

  85. 89:
    OK, de különböző helyeken különböző értékekkel lehet találkozni, de ezt nem írhatom be egy posztba, mert az emberek már kurvára szkeptikusak. És különböző helyek alatt nem akármit értek, hanem az Amerikai Diabetikus Társaságot, meg hasonlók.

  86. 89:

    Tibor bá’ , megértem nem akarsz a main streammel ellen menni. Bár mostanában egyre több orvos teszi ezt. Nekem úgy is megfelel, hogy itt a kommentek közt belinkelhetem, így aztán aki akar, annak van merre indulni az utánajárással.

    Dr. Mercola szerint ha el szeretnéd kerülni a cukorbajt (vagy visszafordítani), akkor épp az olyan tásraságok ajánlásait kell nagy ívben elkerülni, mint az amerikai dietetikusok, diabetológusok, és kardiológusok társasága.

    If You Want to Prevent or Reverse Diabetes, IGNORE the Following “Health” Agencies

    1. American Dietetic Association
    2. American Heart Association
    3. American Diabetes Association

    http://articles.mercola.com/sites/articles/archive/2008/11/18/new-diabetes-rate-up-90-percent-in-last-decade.aspx

    Egy komoly cikk, orvos keyboardjából.

  87. 88-ra Aranysakálnak: picit más a véleményem a glikémiás indexről mint neked. A krumpli magas glikémiás indexű, ez igaz. A rizs is. De ha eszel mellé sok zöldet, jó nagy tál salátát, már nem az. Lényegesen lassabban szívódik fel és nincs vele semmi gond. Ha hússal eszed, azzal gondolom baj van, mert a fehérje is heves inzulinreakciót vált ki, a burgi is, ezért nem lehet jó. Tehát a burgi sok zöldséggel, és a hús vagy hal sok zöldséggel nem árt szerintem.

    De érdemes elolvasni John Robbins könyvét: Százévesen egészségben. És megnézni, hogy élnek azok a népek, ahol sokan igen magas kort érnek meg. Esznek gabonát, isznak erjesztett tejfélét, helyben termett gyümölcsöket, erdei bogyókat, zöldféléket esznek. De főleg szénhidrátot. Állati fehérjét vagy semmit, vagy minimálisat. Amiben egyeznek, éljenek bárhol: tiszta levegő, sok mozgás, tiszta ivóvíz, az idősek megbecsülése, összetartó család, rokonság és szeretet, vidámság. Együtt étkezések, együtt töltött esték.

    Hiába igyekszünk ma egészségesen táplálkozni (na persze ki mit gondol egészségesnek) ha szinte az összes többi hiányzik.
    Várom Levi válaszát továbbra is a kérdéseimre, és Jancsikáét is.

  88. 93 Tara…
    azoknak a népek akik a napi szénhidrátbeszerzéshez és az életben maradásához elhasználnak 6000 kalóriát kell is a szénhidrát.

    Ha nincs nehéz fizikai munkád hanem ülsz és mozgáshiányod van a szénhidrát rád rakódik mint rétegről rétegre mint a hagymaburkok..

    A lökésszerű szénhidrátbombák lassan kialakítják benned a diabéteszt…
    De szabadon választhatod ezt, mint mondtam járókerettel inzulin injekciókkal a társadalombiztosítás 85 éves korodban is simán ellát… Addig amíg lesz befizető!

    ha nincs szénhidrátbevitel, akkor nincs 2 típusú cukorbetegség.(de akár ehetsz is napi 30-50 g ot, de ha teszed tedd délelőtt, az aktív időszakban, japán kísérletileg bizonyították hogy a napfény hatással van a beépülésre, amit sötétedés után eszel az többnyire raktározódik.)
    Egyszerű összefüggés. Fejben tartható!

  89. 94:

    Szerintem a GI picit túllihegett. A máj olyan mint egy kondenzátor, ott elég gyorsan tud glycogén képződni. Másik dolog, hogy akkor szabadna csak szénhidrát bombát enni, mikor van hová eltároni a májnak. Ha meg netán pici zsírrá alalkul, akkor sem dől össze a világ, hisz azt is el lehet használni.
    Míg kocsival elmegyek melózni, az autóm megiszik 1,5 l dieselolajat, ha pedig bringával, az meg ugyanazon a távon kb. 110g zsírt (pulzusmérő szerint). Aztán a máj glycogénből szépen el tudod látni magad vércukorral. (csak ez üres gyomor mellett használódik el, ma meg az már nem divat.) Szerinted ezek az emberek mit ettek? http://mek.niif.hu/02700/02789/html/img/28.jpg Szénhidrátot szénhidráttal, esetleg egy kis szalonnát, vasárnap vagy ünnepnapon talán húst is. Hánynak volt inzulinos fecskendő a zsebében? Aztán jött a gombnyomogatós időszak, a munkagépekben csak karokat kell húzigatni meg nyomkodni. Mi ehhez képest +1 cucc az inzulinos fecskendő?

    Hidd el, megeheted a CH bombákat is, csak előtte ne egyél 16 órát, és már nem is fogja egy kis szénhidrát az egekbe röpíteni a vércukrodat. Persze a böjtölés nem olyan kényelmes, mint a fehérje+zsír kombó. De geddon idején örülünk majd annak is.

  90. 95 littledevil

    Mint írtam, bárki ehet nagy mennyiségű szénhidrátot büntetlenül, ha nehéz fizikai munkát végez…
    A kubikusok akiket linkeltél nem feltétlen ettek azért a szükségleteik szerint, gondolom sejtet miért..
    Nansen 3 évet tolta a fizikai képességei határát egyre kijjebb, szénhidrátmentesen, oszt jó napot. Ismered a storyt gondolom.

    Az amerikai népesség 2/3 kövér, jó részük betegesen elhízott.
    És abban biztos lehetsz hogy „tudatosan” táplálkoznak és kerülik a zsírosat…
    GI miért volna túllihegett csak anniyt mutat milyn gyorsan szívódik fel, se többet se kevesebbet

  91. Aranysakál: „GI miért volna túllihegett csak annyit mutat milyen gyorsan szívódik fel, se többet se kevesebbet” – valóban, ha önmagában eszed. Pl. a rizst. Akkor igazad van. De ha ügyelsz arra, hogy egyél hozzá valami zöldet, már nem magas a GI.

    Aki odafigyel arra, milyen minőséget eszik és mennyit, az tudja ezt. Akik meg jártukban-keltükben bekapnak valami pogit vagy sütikét a látványpékségekben, azoknál tényleg számít. Jó részük már biztos cukorbeteg, vagy lesz. De ők nincsenek itt e blog olvasói között, abban biztos vagyok (és akkor még nem beszéltem a transzzsírról és a pékségek finomságainak egyéb ártalmairól).

  92. 98 Tara

    Nem tudok erről vitatkozni, bár nem értem hogy a kísérő anyagok miként szabályozzák a szénhidrátok felszívódását, de biztos.
    Én biztosra megyek, ami nincs az nem fog felszívódni!

    Ha csak Tiborbát nézzük már elég is, egy 2 es típusú cukorbeteg maga látná be két hét alatt hogy mi történik a vércukrával, ha nem eszik egyáltalán szénhidrátokat…

  93. Abban teljesen egyetértek veled, hogy kevés szénhidrátra van szükségünk. Nálam ez gyümölcs és zöldség. Néha, de nagyon néha kevés rizs.

  94. 99:
    Amikor kiderült az inzulin rezisztenciám (34 hónapja) a háziorvos azt mondta naponta max. 180 g szénhidrátot egyek. Ebből én csináltam (közel) nullát. Csak az ment be, ami a zöldségekben van. Illetve macesszel kb. 30 g/nap. Ekkor a vérnyomásom 110/70 volt, trigliceridem 0,70 mmol/l körül. testsúlyom 78kg/173 cm. Sose dohányoztam, sose iszok alkoholt. Nem volt mit elhagynom. Fizikai munkát mindig végeeztem, ma is végzek. A 78/1,73^2 = 26 testtömegindex, de nagyon erős, kisportolt combizmaim voltak, ha azt leszámolom, akkor kijön a 25. Egy év alatt a kevéske zsír a testemről lement, de a lábizmaim is zsugorodtak, lementem 68 kg-ra. Mindenki kétségbe volt esve (én is). Nem ám először a zsír, majd az izom. Frászt! Párhuzamosan. pedig 3000 kalóriákat ettem húst hússal, császárszalonnát kenyér nélkül, 30 %-os tejszínt ittam félliter számra. Naponta megettem 20-30 dkg sajtot (fele zsír). Hiába. A fogyásom akkor állt le, amikor elkezdtem napi 250-300 g szénhidrátot enni. Én már kipróbáltam az alacsony szénhidrátot. Lehet, hogy működik 30 éves korban, nálam nem működik. Most visszamentem 70 kg-ra (utoljára 19 évesen voltam ennyi, de feljebb nem megy.

  95. 101 Tibor ba’: „macesszel…” 😀
    Ha megengeded…testsuly gyarapitasra ehelyett javasolnam a solettet gazdagon – reform iranyzat eseten belefer a csulok feltet ;). Humuszt uzsonnara pitaban zoldseggel meg ilyenek. Kiseronek nana tea. Azt a szaraz tesztat pedig szerintem hagyd meg inkabb peszach hetere a szedertallal egyutt 🙂 Garantal a 80+kg egy ev alatt.

    Maradok tisztelettel
    h

  96. 85: Tara:
    ” a D3 vitamin felszívódik úgy, hogy az olajos folyadékot a bőrömre kenem?”

    Nem, a kolekalciferol bár termelődik a bőrben, de ha extra mennyiségben be akarod vinni, akkor szájon át kell bevenni.

  97. 101 Tibor bá’

    És a cukrod az hogy alakult a zsíron?

  98. Nehezen vettem rá magam, hogy végigolvassam ezt a posztot és hozzászólásait, de megérte. 🙂 Ez a csörte mély betekintést adott a témába. Köszönet AranySakálnak, hogy félreértette jancsika reakcióját. 🙂 Kár, hogy ez így túl sok adat, úgyis elfelejtem, tehát Hochstein, légyszi küldd el nekem is a doktoridat.

    15. ejha
    Hollandiában, egy egyhektáros üvegházban akár több ezer tonna paradicsomot is megtermelnek. Mindenhol ott kígyóznak a paradicsomok, talajt nem lát, csak tápoldatot, esetleg érésgyorsító spray-t, ha másnapra pirosnak akarják látni a zöld paradicsomot.

  99. 104:
    Egy vagyont költöttem teszt csíkokra (egy doboz, 50 db = 4000 ft. minden héten egy doboz) reggel tipikusan 5,5 mmol/l, étkezések után két órával max. 7,2mmol/l. Volt, amikor hibáztam, pl. délután ettem egy félkiló szilvát. Eredmény 8,2 mert nem tudtam, hogy a szilvában glükóz van. Ki a fene gondolta volna. Félórás méréssorozatból kiderült, hogy 7,2-ről szépen visszament 5,5 környékére, majd evés nélkül felmászott 6,2-re. Az is kiderült, hogy a reggeli érték attól függ, hogy előző nap kirúgtam-e a hámból vagy sem. ha este becsokiztam (10-12 gramm) akkor másnap reggel 6,2 volt. Ha semmi szénhidrátot nem ettem, akkor akár 4,8-ra is lemehetett reggelre.

    Hochstein!
    Vannak ételek, amit nem lehet teljesen kenyér nélkül megenni. Ezekhez eszek rozs lisztből készült maceszt.

  100. 105: a holland példát pozitívnak, vagy negatívnak szántad?
    Nem túl rég itt is nagy hype volt a hidropóniás termesztés, amihez nem kell föld, hanem tápoldatból veszi fel az anyagot a növény…

  101. 108. Avatar
    Ejha azon megjegyzésére reagáltam, hogy ma már 100-120 tonna paradicsom is megtermelhető 1 hektáron. Legalább egy nagyságrenddel több. Nem tudom, hogy jó vagy rossz a technológia, kicsiben én is kipróbálnám. Én nem szeretem a paradicsomot, de barátaimnak jobban ízlik, amit a kertemből adok nekik, mint a csomagolt holland, még ha az enyém nem is áll el olyan sokáig.

  102. 101.Teával tudnál hízni ha akarsz, ki lehetne gyógynövényezni cukor nélkül is. Jó alkalom lenne ellenőrizni az Ajur-védát 🙂

  103. 106 Tibor bá’

    na ugye? Milyen jó az üzleti modellje a diabétesz fenntartásának? (majdnem kezelést írtam) Holott egyszerű módszerrel megelőzhető,elkerülhető.

    A táplálkozás „tudomány” és az orvos”tudomány” hozzáteszi a maga tudását, és iparágat teremt tart el.
    Talán nagyobb üzlet mint az ami dohányra vagy alkoholra épül. (Ha nem tévedek nagyot!)

    Aki meg nem eszik szénhidrátot arra rápirítunk hogy ketoacidózisban fog elpusztulni! 🙂

  104. 105. az a baj,hogy a holland dolog egy kicsit intenzív és mint ilyen a kizsákmányolásra épül,rengeteg energiát igényel az üvegház,termesztőközeg,növényvédelem,tápoldat,csomagolás szállítás.Nem hiszem,hogy versenyképes lehetne azzal amit elültetek a kertben és kimegyek leszedem és belekockázom a lecsóba,hiszen annyi mindent kihagytunk ebből a folyamatból,hogy a holland nem lehet versenyképes.Másik a beltartalom én legalább is erre akartam kilyukadni,hogy hiába szép és piros a paradicsom,ha a beltartalom tehát az értéke csupán a töredéke egy kisebb termőképességű fajtának ami kevésbé túlnemesített vagy a nemesítés során a minőséget vették figyelembe.Tehát termelhet 1200 tonnát is de a végeredmény tehát a táplálkozásbeli minősége lehet,hogy nem jobb.DR Kalmár Gergely az öko-10-es tönkölybúza nemesítő is erről beszélt,hogy a jelenleg termesztett gabona fajták tudnak hektáronként 2-6 tonnát a fehérje tartalom pedig 10-14 gramm/kg a fehérje tartalomnak a 30%-a vagy még kevesebb emészthető tehát a hasznos rész…ezzel szemben itt van egy visszanemesített fajta amit szelekcióval hoztak létre nem sugár kezeléssel vagy vegyi anyagokkal,ez az öko-10-es tönkölybúza ami a termésátlagban tudja azt amit a mai fajták a fehérjetartalma 18-23gramm/kg az emészthetősége 90-100% szóval hasonlítsuk össze a két értéket az elsőnél kapunk 12g/kg-nál a legvégén 3gramm/kg hasznos fehérjét,míg ezzel szemben az öko-10-es fajtánál 20g/kg-nál a végén 16 gramm/kg hasznosítható fehérje,ez jelentősen több mint a vetélytársaké amit széleskörben vetnek a hazai gazdálkodók is.A lényeg,hogy a legvégén egy olyan eredményt kapunk ami szerint amihez eddig nyúltunk az utolsó pár évtizedben az inkább csak rosszabb lett.Mindenkinek joga van eldönteni mit eszik,hogyan él…csak az a baj,hogy közös a kassza ahonnan elveszünk meg visszarakunk.Érdemes Kalmár Gergely-t meghallgatni :

    http://www.magyarvagyok.com/videok/listak/eloadasok/1731-Kalmar-Gergely-Dr-Osgabonak-VM/#2

  105. 113. ejha
    Gyanítom, tényleg nem olyan táplálóak ezek a holland paradicsomok, mint a kertiek. Szerintem pont az energián, munkán spórolás fontos szempont a holland üvegházasoknak, a tápoldatot nem nagy költség beszerezni. Az aquaponiával nem a technológiában van a fő gond, hanem hogy ezt is profitmaximalizáláshoz használják. Eladásra termelik, nem saját fogyasztásra. Én is kísérletezek majd az aquaponiával kicsiben, akár tájfajtákkal, Pzuj felkeltette az érdeklődésem. Ha itt kevesebb lesz a víz, energia, élelmiszer, akkor jól jöhet egy-két alternatív termesztési eljárás.

  106. 113: Dr Kalmár Gergely nem független szakember, hanem az Öko-10 nemesítője, aki reklámozza a saját áruját – ezen nem kell meglepődni. Minden más nemesítő is bármikor tud olyan előadást tartani, amelyben felvezeti, hogy az ő gabonája miért a legeslegjobb. Kalmár úr se az eredeti tönkölygabonát ajánlgatja ám (annak a termésátlaga kb negyede a modern fajtáknak), hanem amihez ő hozzárakta a maga fejlesztéseit az elmúlt évtizedekben.
    Az viszont érthetetlen, hogy ha az ő szuper búzája ugyanolyan termésátlagot hoz, mint a hagyományos, viszont kevésbé talajigényes (tehát olcsóbb termelni) és még ellenállóbb is (tehát még olcsóbb termelni), akkor hogy a francba lehet az, hogy legalább kétszer annyiba kerül a lisztje, mint a sima… Ennyivel drágább lenne megőrölni? 😉

  107. 115.AranySakál:
    „SPIRITUAL FOOD PREPARATION – MADE WITH LOVE…this activity should be unhurried, peaceful and happy…” – ha már valaki veszi a fáradságot, engem ez a rész érdekelne a legjobban 😀

  108. 116.nos ezt ki kell próbálni vetni kell többféle tönkölybúzát is.Az pedig,hogy drágább holott lehetne olcsóbb is…nos ha logikusan nézzük akkor a tápanyagtartalom megmagyarázhatja a különbséget,miért adnál kevesebbért egy minőségibb terméket? Ha pedig nem tetszik a beárazása akkor termelj te is és ad olcsóbban…csak miért adnád olcsóbban ha megveszik 300ért?
    Ki kell próbálni nem muszáj rögtön 500 hektárt beültetni,de tesztelés nélkül elutasítani valamit butaság.Folyton azt hallja az ember,hogy a gazdaságosság miatt fejlesztik,nemesítik a gépeket,növényeket akkor,hogy jutottunk idáig…egyre rosszabb minőségű élelmiszert veszünk.
    Szóval vegyük továbbra is a rosszabb minőséget és legyünk boldogabbak attól,hogy spóroltunk 200ft-ot?…pedig az egészségedet nem lehet pénzben mérni.
    Egyébként nem azt,mondtam,hogy tökéletes növény hanem,hogy jó alternatíva,a mostani fajokkal szemben, megvásárolni pedig nem kell minden évben mert kalász szelekcióval te is elrakhatod a jövő évi vetőmagot.Neked mi az ötleted a mostani élelmiszer helyzetre? Mert jó a „sima” tönköly is de kevesebbet terem és ha a tulajdonságaik egyeznek az öko-10el akkor miért vetnénk a kisebb termésátlaggal rendelkezőt?

  109. 115:
    A cisz és transz zsírsavakkal elég behatóan foglalkoztam korábbi posztokban. Akit érdekelt, például Tara, kívülről fújja az egészet. nem is eszünk margarint. A többi téma eléggé magától érthető.

    Különben nem vagyunk egy hullámhosszon. Akinek nincs rá hajlama, az egész életében ehet szénhidrátot, sose lesz inzulin rezisztens. Akinek van rá hajlama, az pedig megkapja akármit csinál. Különben a szegény emberek mindig is szénhidrátot ettek, mert az volt a legolcsóbb.

    Igen, kamasz koromban bezabáltam grenadin marshból, de alaposan. Két óra múlva olyan éhes voltam mint a farkas. ÉS? Legközelebb este kaptam enni! Senki nem volt elhízott. Ez a sok kövér ember valami egészen más, ismeretlen dolog miatt van. A diabétesz szakírók sovány tejet javasolnak, mert a társprobléma az elhízottság. Miközben megfelelő vércukor szempontjából sokkal jobb a jó zsíros tej, sőt a tejszín. nincs generál szabály. Mindenkinek meg kell találni saját magának a legjobbat. Aztán nekem meg valaki elmondhatná, miért nem veszek fel súlyt, amikor elképesztő mennyiségű zsírt fogyasztok.

  110. 119:

    Tudos Tibor bá’, a tej a kisbocinak vagy a kisbának való. Nem véletlenül vannak benne IGF szerű anyagok, melyek a csecsemőnek rájátszanak az inzulintermelésére. Hisz neki gyorsan kell növekednie. Ha ember iszik ilyen kisbocinak való dolgot, akkor előbb utóbb inzulinrezisztenciája lesz.

    http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/15578035

    Vagy van egy másik tanulmány. „Hoyt G, Hickey MS, Cordain L.Dissociation of the glycaemic and insulinaemic responses to whole and skimmed milk. Br J Nutr. 2005 Feb;93(2):175-7.”
    Ebben emberekkel tejet itattak, majd figyelték folyamatosan a vércuor szintjüket. Hát a tej földhöz vágta mint a koraszülött macskát. (60 perccel tejivás után 1 egységgel már alatta volt a cukorszintjük a tejivás előttinek.) Mit tesz ilyenkor az ember? Rohan a hűtőhöz, majd kaja…. Persze a pár hozzászólással fentebbi kubikosoknak nem volt rá alkalmuk, ezért nem híztak el.

  111. 61:

    „AranySakál Says:
    2012.november.10th. at 10:42
    nyilvánvaló, hogy aki nehéz intenzív fizikai munkát végez az egye teli szájjal a friss kenyeret.”

    Nem, a nehéz fizikai munkát végzők sem ehetik számolatlanul a zsénhidrátot bűntetlenül. Legalábbis nem mindegy milyen forrásból.

  112. 106:

    „Vannak ételek, amit nem lehet teljesen kenyér nélkül megenni. Ezekhez eszek rozs lisztből készült maceszt.”

    Mik ezek az ételek? Valamikor azt hittem, hogy a kocsonya ilyen. Utoljára 2009 szilveszterekor ettem hozzá kenyeret….. Kocsonyát azóta is eszem, de kenyeret már most lesz 3 éve, hogy nem…

  113. 122: egy ilyen étel jut eszembe..(amit ne lehet kenyér nélkül megenni) a szalonna:) de az macesszel.. maga az unortodoxia:)

  114. Tibor bá’ a hízással kapcsolatban az jutott eszembe, hogy pár napig koplalnod kellene. Két napot böjtölni, a harmadik napon csak gyümölcsöt enni, utána elkezdeni rendesen enni, persze nem túl sokat. Tudom, furcsán hangzik, de arról szólna az egész, hogy a szervezeted megijed attól, hogy vége a jó világnak, kevés a kaja, és raktározásba kezd. Ez normál reakció. Vagy ha nem akarsz böjtölni, akkor egyél nagyon keveset pár napig, felét annak, amennyit szoktál. Érdemes kipróbálni talán.

  115. 123:
    szalonna kókiszdióval mennyei 🙂

  116. 124:
    Köszönöm. Most azt próbálom ki, hogy napi 400 g szénhidrát (800 g kenyér), de 8 alkalommal 50 g, vagyis másfél óránként eszem.

  117. Tibor bá’, ha szénhidrát, akkor inkább rizs legyen. Jobb az. A glutén annyi bajt csinál, hogy egy ideje már én sem merek kenyeret enni. sajnos, mert nagyon szeretem.

  118. Azért fogysz mert túl sokat agyalsz, próbálj ne gondolni semmire egyből meghízol. 🙂

  119. 128: Húúuu.. … Ilyet mondani egy fudamentalista, ortodox, hardcore, elkötelezett, hithű, keményvonalas Descartessistának!
    Hááát!? :;:)

  120. 118: Én nem vagyok mezőgazdász, így nem fogom személyesen tesztelni az Öko-10-et, gondolom ezt megtették épp elegen, hiszen 1999 óta létezik ez a fajta. A szkeptikusság se csak az én vesszőparipám, másnak is gyanús volt, hogy ennyi előny hátrány nélkül ritkán szokott együtt járni:
    http://www.biokultura.org/biokultura_folyoiratok/2001/2001-01/oko10.html
    A cikk megírása óta eltelt több, mint 10 év, ha egyértelműen csak előnyei lennének az Öko-10-nek, akkor már mindenki csak azt termelné, rég ki kellett volna szorítsa a piacról a hagyományos gabonát.

    119: „Aztán nekem meg valaki elmondhatná, miért nem veszek fel súlyt, amikor elképesztő mennyiségű zsírt fogyasztok.”

    Lehet, hogy megeszed ugyan, de nem szívódik fel rendesen, így egy része hátul távozik… Vagy csak túl aktív vagy és el is égeted… Lehet, hogy Odüsszeusz ráhibázott, ugyanis az agy rengeteg tápanyagot képes felhasználni miközben gondolkodik az ember. 🙂

  121. 130. nem ráhibáztam, tudom miért írtam.
    Az Öko-10 után már van Öko-1000 is én tavalyelőtt ilyet vetettem és kaszáltam csépeltem kézzel. A hántolásnál van a kutya elásva mert azt nagyüzemileg szeretik csinálni, két zsák csak a beállítás a hántológépen.
    Amúgy adnak hántoltat hántolatlanért, de az ember szereti a magáét enni.
    Nálam itt megakadt a projekt, de folyt. köv. Baszom nehéz munka lekaszálni is, meg minden folyamat, legalább is egyedül. Ez családi tevékenység inkább. Szóval a hántolás miatt nem terjed szerintem meg a lobbi miatt főleg.

  122. Az Index főoldalán keretes cikk:

    8 felett nem zsír
    Ha a szénhidrát anyagcsere értéke 8% alatti, nemcsak az egészsége marad meg, hanem az inzulinkúrához nyújtott tb-támogatás is. Tuti étrend a rettegett 8-as elkerüléséhez.

    Természetesen a ketogén étrend az a valós megoldás

  123. természetesen továbbra is vallom, hogy a túlsúly leadásához a ketogén étrend az igazán jó út…

  124. Tara, nehéz feladatra kértél. Hogy válaszomnak összefüggőn füle-farka legyen, talán egy könyvet kéne írnom. Az élet annyi helyre dobott nyomorba és jólétbe*, hogy sohasem volt valóban módómban megfigyelni étlapom. A meditálásba 59/60-ban készítetettek fel és avattak be. Hosszú éveken át egy meditáló csoport tutora voltam. Végül a 70-s evek közepétől előadoi posztra kértek fel. Vagy 8 éven át elhalasztgattam. Végül törésre került a sor. Vagy elfogadom az előadói posztot, és alárendelem magam a vezetőségnek vagy el kell hagynom az intézetet. Kiléptem. Az elmélyüléshez vezető technikát gyakorolom azóta is. Az intézet, a School of Economic Science SES . Pesten is működik. Bocs, többszöri próbálkozással csak ennyire jutottam. Nem akarok csodákról írni. Csodákban nem hiszem, mégis van hitem abban, aki, vagy ami VAN.
    *A két impopsztort úgy a szellemi, mind a fizikai állapotra értem. Egyik sem tartós. Jönnek, mennek.

  125. AranySakal:

    „Aki meg nem eszik szénhidrátot arra rápirítunk hogy ketoacidózisban fog elpusztulni! ”

    Hat, te nem vagy semmi, hallod.

    Megfogadtam magamnak, hogy nem fogok a provokaciodra reagalni, de most mar megmondom öszinten, tele a tököm veled.

    Idejössz, betamadsz akkora baromsagokkal, hogy a pofam leszakad, es meg engem vadolsz azzal, hogy ketoacidozissal ijesztgetek.

    Mondd mar meg nekem, HOL mondtam en azt, hogy ketoacidozist kap az, aki ketogen dietat követ? Vagy hogy rossz a low-carb dieta?

    Ne haragudj, de nem kene visszavenni az arcodbol egy kicsit? Annyit se ertesz az egesz temahoz, mint tyuk az ABC-hez, de te akarod itt a „gonosz, ketoacidozissal ijesztgetö” orvosokat rendre utasitani. Szerintem szalljal magadba, es örülj neki, hogy valaki kicsit rendet csinalt a zürzavaros fejedben.

  126. 135:
    Teljesen megértelek. Engem is ki szokott hozni a béketűrésből, amikor nem azt olvassák, amit írok, hanem amire abból (elég nagy fantáziával) következtetnek.

    127:
    Tara! Nekem semmi más problémám nincs, mint inzulin rezisztencia. A fehér rizs nagyon felnyomja a cukromat. A korpás, vagy 70 %-os rozskenyér viszont nem. Burgonyából is ehetek 200 grammot, ami elég sok, és csak 6,4 lesz belőle. (természetesen Metformin nélkül)

  127. jancsika Says:
    2012.november.9th. at 21:04
    13: AranySakál: Ezt most ugye nem gondoltad komolyan?

    Hallottal mar arrol, hogy diabeteszes ketoacidozis?

    mindenesetre jó azt olvasni tőled, ezek szerint, már ez általad is propagálható lehetőség arra, hogy a túlsúlytól, a az időskori cukorbetegségtől, és a magas vérnyomástól orvos nélkül is mentesüljünk.

    Lehet itt eredményt elérni!

  128. ” Csak ilyen baromsagokat ne mondjunk mar, hogy hejj, de milyen fasza, ha tele van a vered ketontestekkel. Az, felebaratom, egy eletveszelyes allapot, ugyanis olyan metabolikus acidozist csinal, hogy ihaj.” by Jancsika

    ez olyan sokféle képen nem értelmezhető…

  129. 138. Aranysakál
    Szerintem legalább kétféleképpen értelmezhető, mert már sokadik hozzászólásban máshogy értelmezitek. Neked akkor már tele van a véred ketontestekkel, ha az jelentős mértékben jelen van. Jancsika komolyan vette a több keton, mint fruktóz megjegyzést, utánaszámolt, kijött neki egy halálos mennyiség. Ő egyébként szerintem egy nyitott, érdeklődő orvos, aki ezt a módszert is támogatja, csak szeret belekötni tudományosan helytelen részletekbe. Fölösleges huszadszor is felhánytorgatnod a kezdeti kötözködését, mert nincs új információértéke (flood-olás), és mert jancsika nyilvánvalóan békülő szándékú hozzászólásokat tett. Nem utolsó sorban azért, mert itt ritkán szoktunk acsarkodni egymásra.

  130. 137-138:

    Akkor még egyszer elmagyarázom, hátha NEGYEDSZERRE képes vagy fölfogni.

    Amit te „ketózisnak” hívsz, az olyan kurva messze áll a ketoacidózistól, mint Makó Jeruzsálemtől. „Ketózisnál” van mondjuk 5-6, de maximum (nagyon-NAGYON ritkán) 30 mg/dl ketontest a véredben, míg glükózból van 80-100 mg/dl. Ketoacidózisnál van kb. 100-150-200 (vagy több) mg/dl ketontest a véredben. Világos? Nettó baromság, amikor azt állítod, hogy több a ketontest a véredben, mint a glükóz. Hasonlóképpen az is, hogy az energiafelhasználásod túlnyomó részét ketontestből fedezed. Kb. 5-10%-át fedezet ketontestből, a többi glükóz, mint mindenki másnál. Ugyanis a ketontestek koncentrációja a véredben kb. 5-10%-a a glükózénak. VILÁGOS????

    EZT próbáltam volna elmagyarázni már a 14-es kommentben is, mikor rámutattam, hogy nem gondolhatod komolyan amiket irkáltál. Ugyanis ha fiziológiás állapot lenne a glükózénál nagyobb ketontest koncentráció, akkor nem létezne a diabéteszes ketoacidózis. Pontosan erre referáltam a 14-esben. Ha az anyagcserét javarészt elketyegne ketontesttel, akkor ez a betegség egyszerűen nem létezne, mert az összes diabéteszes ketontestből fedezné az energiát, nem pedig glükózból. DE KELL a glükóz, mert az az elsődleges energiaforrás, anélkül nem megy. Csakhogy náluk ez nem tud belépni, mert nincs elegendő inzulin. Pontos biokémiai számokat adtam meg, még azt is elmagyaráztam, hogy miért nem lesz ketoacidózisod a ketogén diétától (röviden azért nem, mert az inzulinháztartásod rendben van).

    A túlsúlytól rohadt egyszerűen meg lehet szabadulni: kevesebb kalóriát kell bevinni. Ennyi. Hogy ezt hogy éred el, az rád van bízva. Ha neked a low-carb tetszik, akkor csináld low-carb.

    Az időskori diabétesz már egy fokkal nehezebb kérdés, ugyanis ha egyszer már kialakult, azt már visszacsinálni nem lehet. Igen, karban lehet tartani, erre Tibor bá az eleven példa.

    Ergo nem az a gond, hogy szerintem diabéteszes ketoacidózisod van, hanem az, hogy még mindig nem vagy képes túllépni ezen a baromságon, hogy tele van a véred ketontestekkel. Kb. 2-szer annyi ketontest van a véredben, mint mondjuk nekem. De ez még lófing a glükóz koncentrációjához képest, hát még ahhoz a koncentrációhoz képest, amikor ez acidózist csinál. Arról meg nem tehetek, hogy egy pofonegyszerű koncentrációt nem vagy képes negyedszerre sem fölfogni. Ez van.

  131. 138:
    Most már abba kellene hagynod a nyüstölést. Te egy egészséges, „fiatal” férfi vagy, aki szénhidrát helyett fehérjét eszik
    és esküszik rá, hogy ez a non plusz ultra. Jancsika egy orvos, aki a betegségek és a betegek oldaláról nézi a dolgokat. Én szerettem volna segíteni az inzulin rezisztenseken, vagy a potenciális inzulin rezisztenseken. Ezeknek azt kell tudni, hogy a szervezet csak a glükózt használja, minden más szénhidrát csak glükóz formájában hasznosítható, ezért a szervezet átalakítja glükózzá, de nem mindegy, hogy milyen gyorsan. Az átlag olvasó pedig egy nagyon okos megjegyzést kapott Jancsikától, és csak erre fog emlékezni: Harminc éve az orvosok vezetésével mindenki esküdött, hogy a szénhidrát az isten (koleszterin frász). Erre a kettes típusú diabétesz népbetegséggé vált. Most majd mindenki fehérjével és zsiradékkal fogja tömni a fejét, majd eldől 30-40 év múlva, hogy ez tényleg olyan egészséges-e, mint ahogy te hirdeted. Ez a vége a témának

  132. És miért gondold hogy erre nekem szükségem van?
    Hiszen nem vagyok cukorbeteg így a ketoacidózisra esélyem sincs, ezt Te erőlteted…

    „Amit te “ketózisnak” hívsz, az olyan kurva messze áll a ketoacidózistól, mint Makó Jeruzsálemtől. ”

    ez az amiért már megpendítened is bizarr volt azt amit előbb idéztem tőled. De hát leírhatod, mert ismétlés a tudás anyja…

    Ha kell nézhetünk szakirodalmat is, a többség kedvéért egy közérthető forrást:

    Glukagon, inzulin és a ketózis

    A ketontestek kialakulását és üzemanyagként való hasznosulását a vérben keringő inzulin és glukagon szintje szabályozza. Az inzulin egy hormon, amit a hasnyálmirigy bocsát ki, válaszul a szénhidrát fogyasztásra. A glukagon az inzulin antagonisztikus hormonja, ami csak akkor jelenik meg, ha az inzulinszint túl alacsonyra esik. A vér megemelkedett glukagon szintje a májban elindítja a trigliceridekből [TG] szabad zsírsavak [FFA] leválását, majd a béta-oxidáció beindulását. A glukagon emellett aktiválja a zsírszövetben lévő zsírbontó enzimet, a lipázt, ami ott is beindítja a lipolízist, a zsírok lebontását. A glukagon ketogenikus és lipolítikus hatása ugyanakkor megszűnik már kis mennyiségű inzulin hatására is. (Magyarán: a szénhidrát, különösen a cukor fogyasztása gyakorlatilag leállítja a zsírégetést!)

    A zsírégetés (ketogenezis/lipolízis) meggyorsításához szükséges glukagon koncentráció elérése érdekében a vércukor szintet 50-60 mg/dl körülire kell lenyomni, az inzulin szintet pedig gyakorlatilag nullára. Az inzulin szint lecsökkenése bekövetkezhet például teljes koplalás, edzés vagy egyszerűen a szénhidrát bevitel napi 30 g alá történő csökkentésének hatására. A szénhidrát megvonás 3. napjára a vércukor 60 mg/dl értékre, az inzulin szint nullára csökken, a glukagon szint viszont megemelkedik, elősegítve a ketontestek kialakulását. Testedzés hatására a ketogenezis gyorsabban bekövetkezik, és kialakul a ketózis.

    Hogyan idézzük elő a ketózist?

    A ketózis (tehát a ketontestek véráramban történő megjelenése) bekövetkezhet számos körülmény fennállása esetén: éhezés, elnyúló edzés, magas zsírtartalmú étrend.

    Amikor beállt a ketózis (tehát amikor a keton koncentráció a vérben magasabb, mint a glukóz koncentráció), a ketonok válnak az említett három szövet fő tápanyagává, akár az üzemagyag 75%-át is szolgáltatva. Az agy, amely normál esetben kizárólag glukózt használ, 2-3 hét alatt áll át arra, hogy majdnem kizárólag keton testeket használjon energiaforrásként. Az agy anyagcseréjének ez az időbeli késése némi magyarázatra szorul.”

    Aztán azt kezdesz ezzel amit akarsz!
    Jó éjt!

  133. 141 Tibor bá’ Says:

    „Most már abba kellene hagynod a nyüstölést. Te egy egészséges, “fiatal” férfi vagy, aki szénhidrát helyett fehérjét eszik”

    Nem, nem érted, nem eszek szénhidrát helyett fehérjét.

    A zsír: fehérje+szénhidrát arány 5:1 a táncrendben. Érdekes téma lenne itt mit fordítani, nem csak Te nem érted.
    Bizarr?

    ja ez egy másik tévhit: ” a szervezet csak a glükózt használja, minden más szénhidrát csak glükóz formájában hasznosítható, ezért a szervezet átalakítja glükózzá, de nem mindegy, hogy milyen gyorsan.”

    Éppen ez a lényeg. Elég kiterjed az angol nyelvű irodalom ha az orvosok ismernék, nem neked kellene önkéntes segítőként propagálnod az egészségesebb táplálkozást.

  134. 141: Tibor bá:

    „Ez a vége a témának”

    Vettem az adást, a magam részéről befejeztem. AranySakál felebarátunk ismét eldörrentett egy irdatlan nagy marhaságokkal telitűzdelt kommentet (142), de a részemről nem reagálok rá. Ha hülye akar maradni, maradjon az. Jó éjt.

  135. Jancsika ezeket azért ajánlom:

    A ketogén diéta olyan magas zsír- és alacsony szénhidráttartalmú diéta, amelyet elsősorban az epilepsziás betegek, elsősorban gyerekek kezelésére fejlesztettek ki. A diéta lényege, hogy a szénhidrátok megvonásával arra kényszeríti a szervezetet, hogy zsírokból fedezze energiaigényét. Normális esetben az élelmiszerrel felvett szénhidrátokat a szervezet glükózzá alakítja, majd pedig a szervezet minden részében, így az agyban is, felhasználja. A ketogén diéta alatt igen kevés szénhidrát áll rendelkezésre, ezért a máj a zsírokat zsírsavakká és ketonokká bontja le. A glükóz helyett ebben az esetben a ketonok játsszák az „energiahordozó” szerepét.”

    „A ketogén diétában a korlátozott szénhidrátbevitel nem elégíti ki a szervezet energiaigényét, szerepüket a zsírsavak veszik át. A mitokondriumokban is ezek a zsírsavak bomlanak le, mivel az emberi szervezet nem tudja őket glükózzá alakítani, néhány aminosavval ellentétben. Azonban mivel az aminosavak elhasználódnak a szervezet felépítéséhez és regenerációjához, ezért belőlük sem alkotható glükóz. Az agy normál esetben glükózt használ, és a zsírsavak nem jutnak át a vér-agy gáton; a máj azonban a zsírsavakból ketontesteket alkot, amelyek viszont átjutnak. Ezek adják az energiát az agynak.”

    Te meg ezt állítod: ” Kb. 5-10%-át fedezet ketontestből, a többi glükóz, mint mindenki másnál.”
    Mi van ha ebben mégis tévedsz? (Ezt mondjuk nem vagyok hivatott megállapítani de nem tartalak ebben a kérdéskörben autentikus szaktekintélynek, ne haragudj érte!)

  136. 141 Tibor bá!
    Hidd el az átlagos orvos reakciói hasonlóak az itt tapasztalthoz,

    Ez meg bizonyosan tévedés, a kutatások éppen az ellenkezőjét jelzik:

    „Most majd mindenki fehérjével és zsiradékkal fogja tömni a fejét, majd eldől 30-40 év múlva, hogy ez tényleg olyan egészséges-e, mint ahogy te hirdeted.”

    Még egyszer: a zsír az alapja fehérjében szegény szénhidrátmentes!
    Ki lehet ezt dobni, csak a tények és az igazolt kutatási eredmények sokaknak hozhatnának enyhülést:

    A ketogén diéta egyes ritka anyagcserezavarok kezelésére is alkalmas. Egy két gyerek részvételével készült esettanulmány szerint az astrocytomas típusú agydaganatra is hatott. Más kis méretű esettanulmányok szerint a 2-es típusú cukorbetegség, az autizmus, a depresszió, a migrén, a policisztás petefészek szindróma is javulást mutatott.[18] Klinikailag nem ellenőrzött állatkísérletek alapján számos neurodegeneratív betegségen, az ALS-on, az Alzheimer-kóron és a Parkinson-kóron is javíthat.[18] A traumás agysérülés és az agyi érkatasztrófa esetén védő hatással bír.[6][7] Mivel a rákos sejtek nem tudják hatékonyan feldolgozni a ketontesteket, ezért a rák ellen is hatásos lehet.[52] 2008-ban még nem állt rendelkezésre elég bizonyíték a diéta hatásosságáról, de már több klinikai kírélet is folyamatban volt.[4]

    2009 márciusában a caprylidene (Axona)-t javasolta a US Food and Drug Administration az enyhe Alzheimer-kórhoz kapcsolódó anyagcserefolyamatok és táplálkozási követelmények diéta alapú szabályozásához. Ugyanis az Alzheimer-kórban az agy glükózfeldolgozása nem megfelelő, ezért a javaslat a ketontesteket ajánlja alternatív energiaforrásként. A caprylidene az MCT caprylic triglycerid porított formája.

  137. 144 mindig lenyűgöztek a meggyőző érvek, meghajlok előttük ismét!

    „AranySakál felebarátunk ismét eldörrentett egy irdatlan nagy marhaságokkal telitűzdelt kommentet (142), de a részemről nem reagálok rá. Ha hülye akar maradni, maradjon az. Jó éjt.”

  138. 147: Kb. 10.000 karakteren keresztül próbáltalak érvekkel, tényekkel és biokémiai adatokkal meggyőzni, de csak ismételgeted, amit egyszer beadtak neked. Igaza van Tibor bának: fölösleges az erőfeszítés. Ha képes lennél megérteni azt, amit NÉGYSZER részletesen elmagyaráztam, már beláttad volna, hogy mekkora marhaságokat hordasz itt össze.

    Feküdjél le szépen aludni, és könyveld el ezt az egészet úgy, mint a „rossz, gonosz, a szegény beteg embereket kihasználó” orvostudomány feletti fényes győzelmedet. Engem nem zavar, ha segg hülye maradsz.

  139. Engem a tekintélyelvű érveléssel és személyeskedéssel megszégyeníthetsz. Meg sem sértődök. A biokémiai még egy tőled intakt diszciplina maradt! 🙂
    Mint jeleztem meghajlok az érvelésed előtt!
    PEACE!

  140. 149: AranySakál:

    Tudod mit, teszek még egy (valószínűleg halva született) kísérletet. Ezúttal a 2. osztályos matematika szintjén.

    Az egész érvelésed fundamentuma két állítás:

    1. Speciális diétád segítségével elérted azt, hogy a véredben a ketontestek koncentrációja nagyobb, mint a glükózé.
    2. Ennek köszönhetően az energiafelhasználásod túlnyomó részét nem a glükóz, hanem a ketontestek fedezik.

    Minden pozitív egészségügyi következményt erre a két fundamentumra alapozol.

    Még azt is írod, ugye, hogy a speciális diétád mellett a glükózkoncentráció kb. a 3. nap után 60 mg/dl-re csökken. Inkább olyan 80-90 mg/dl az, mert 60-nál már szédülnél meg kóvályognál mint gólyafos a levegőben, de oké, 20-30 mg/dl-ene nem veszünk össze, legyen 60. Az inzulint most egyelőre hagyjuk ki a képletből, erről majd később. A ketontest-koncentrációról konkrét értékek tekintetében joviálisan hallgatsz (nyilván, mivel itt dől össze kártyavárként az egész).

    Tehát: mennyi a ketontest a véredben?

    Elárulom neked, kb. 5-6 mg/dl. 5 mg/dl-nél 1+-es 7 mg/dl-nél már 2+-es ketonuriád van, vagyis acetonszagú a vizeleted. 3+-nél van 30 mg/dl, de annyit ketogén diéta esetén EXTRÉM ritkán lehet mérni (kb. 10.000 mérésből 1-szer). 4+-es NINCS ketogén diétánál.

    És akkor most jön a mindent eldöntő kérdés:

    A HAT MIKOR VOLT TÖBB, MINT A HATVAN?????

    Egyszerű, általános iskola második osztályos matematika. Ha a ketontest 6 mg/dl, a glükóz meg 60, akkor hogy a jó életben lesz neked több ketontested, mint glükózod????

    Ha viszont az első állítás bukott, akkor a második is meginog. Ugyanis ha a szervezeted glükózból és ketontestekből fedezi az energiafelhasználását, és ezeket a koncentrációjuk függvényében hasznosítja, ezek összege pedig 66 mg/dl a véredben, akkor, felebarátom, bizony a teljes energiafelhasználásodnak 6/66-od részét, vagyis kb. KILENC százalékát fedezi ketontest. A többi glükóz.

    Valójában ennél jóval reálisabb közelítés, ha 6 mg/dl-es ketontest-koncentrációval és 90-100 mg/dl glükózzal számolunk 6/106 az bizony 5,6%. Ennyit visz a ketontest, a többi glükóz. Sőt, még tovább cifrázza a kérdést az is, hogy mennyi ATP, azaz végső soron mennyi energia keletkezik 1 mg glükózból és mennyi 1 mg ketontestből, de ebbe most ne menjünk bele, mert egyrészt a ketontest az nem egyfajta vegyület, hanem több, másrészt, itt már bele kéne mászni biokémiai dolgokba. Ezt most hagyjuk.

    És akkor az inzulin. Ugyebár azt írod, hogy az inzulinszintet nullára kell levinni.

    Ezzel két gond van:
    1. Ahogy magad is írod, a glukagon az inzulin antagonistája. VAGYIS, ha az inzulin alacsony, akkor a glukagon magas. Mit csinál a glukagon? Képzeld, emeli a vér glükózszintjét. Vagyis ha nincs inzulin, de sok a glukagon, akkor mi történik? Felmegy a glükóz, és máris jön az inzulin, hogy levigye.
    2. Tehát ha az inzulin nulla LENNE, akkor a glükóz rohadt magas LENNE. De nem az, normál értékben van. Mi következik ebből?

    Az, hogy a glukagon és inzulin szinted EGYENSÚLYBAN van. Mindegyikből annyi van, amennyi kell.

    Mért is, vagy másképpen mért sikeres a diétád?

    Ezt is elmagyaráztam. Azért, amiért minden diéta sikeres, ha konzekvensen csinálják. A diéta ugyanis azt jelenti, hogy megválogatjuk, hogy mit eszünk és hogy mennyit. Sokszor még azt is, hogy mikor.

    Vagyis MINŐSÉGI és MENNYISÉGI kontrollt gyakorolsz. Minőségi és mennyiségi kontroll mellett NEM CSODA, hogy fogysz és hogy pozitív egészségügyi hatásokról számolsz be.

    Ha minden diabéteszes minőségi és mennyiségi kontrollt gyakorolna, akkor – akárcsak Tibor bá – mindegyik kordában tudná tartani a diabéteszét, és nem kéne nekik inzulin. De nem képesek rá, ezért jönnek a képbe azok a csúnya, rossz, embereket kihasználó, szemét orvosok.

    Tehát működik a ketogén diéta? Persze, hogy működik, hiszen diéta, vagyis minőségi és mennyiségi kontroll. Erre írtam azt korábban, hogy tökmindegy, hogyan kontrollálod a saját kalóriabeviteledet. Ha neked a low-carb ketogén diéta tetszik, akkor csináld azt. A lényeg, hogy csináld és hogy konzekvensen.

    Mondjuk még az is jó lenne, ha nem állítanál baromságokat. Az meg még jobb lenne, ha nem hülyéznél le engem, amiért kijavítom őket.

  141. Azért azt lássuk be, hogy csupán a koncentráció nem jelent semmit. Ilyen alacsony CH bevitelnél a periférikban beáll az fiziológiá inzulinrezisztencia, tehát a vázizomzat nem fog felvenni cukrot. Ketotestek felszaporodásával az agy is elkezd ketonokat égetni, tehát a ckor csak ott lesz, de minimáls felhszálással.

    Energiafelasználás akár 80%-a lehetséges zsírból, de ebböl regeg % közvetlen zsírsavkból fog származni, ketonok meg maradnak azoknak a sejtekek, melyekben nincs mitkodrum.

  142. Jancsika! Miközben biokémia alapismereteket nélkülöz a nekem szánt kioktatásod, felesleges személyeskedned.
    Az érvek hiányában kár volna vita látszatát keltenünk!

    Béke legyen veled!

  143. littledevil

    „Energiafelasználás akár 80%-a lehetséges zsírból, de ebböl regeg % közvetlen zsírsavkból fog származni, ketonok meg maradnak azoknak a sejtekek, melyekben nincs mitkodrum”

    ezért engem „leostobázott” , miközben a zsírokból is glükózt csináltat a májjal..

  144. 151 & 153:
    Az elütések kijavítására van 5 percetek!

  145. 154: Tibor bá’ nem feltétlenül, egy perces limiten belül javított szöveg is undefinedként jelent, illetve nem jelent meg nekem sem. a rendszer néha bolondozik, jobb ha odafigyelünk elsőre, mit irkálunk, milyen betűrendben.

  146. 155:
    Akkor lehet korrigálni egy másik hsz-ban, és én majd javítok.

  147. 151: littledevil:

    „Azért azt lássuk be, hogy csupán a koncentráció nem jelent semmit. Ilyen alacsony CH bevitelnél a periférikban beáll az fiziológiá inzulinrezisztencia, tehát a vázizomzat nem fog felvenni cukrot. Ketotestek felszaporodásával az agy is elkezd ketonokat égetni, tehát a ckor csak ott lesz, de minimáls felhszálással.”

    „Fiziológiás inzulinrezisztencia”???

    Nem paradox ez egy kicsit?

    Ugyebár adott a diabétesz, aminek a lényege az inzulinrezisztencia: valami olyasmi, hogy egyre több szövet igényel egyre több inzulint (vagyis a szövetek egy kg-ja is több inzulint igényel átlagosan, és egyre több szövet van).

    A diabétesz antitézise szerintetek a low-carb diéta. Ez így is van. Ámde szerinted a low-carb-ban SZINTÉN kialakul az inzulin rezisztencia. Csak én érzem itt az ellentmondást? Ha itt is inzulin rezisztencia van, akkor mért gyógyul tőle a diabétesz?

    Nem ésszerűbb az a magyarázat, hogy mivel a low-carb diétában nincsenek gyorsan felszívódó szénhidrátok, ezért gyors, kaotikus vércukor-ingadozások sincsenek – EZÉRT nem szükséges gyors, kaotikus inzulinválasz sem – így nincs posztprandiális hypoglykaemia, nincs túlevés, és ami még fontosabb, nincsenek extrém magas inzulin koncentrációk sem, vagyis a szövetek nem szoknak hozzá a magas koncentrációjú inzulinhoz, nem lesznek rezisztensek az alacsonyabb koncentrációkra.

    Francokat van itt inzulin rezisztencia. Pont, hogy fokozott inzulin érzékenység van. És mivel a zsírok és fehérjék emésztése LASSABB, mint a szénhidrátoké (végső soron azonban a glukogenezisen keresztül ugyanúgy glükózhoz vezet), ezért a kibocsátott inzulin (és glukagon, hiszen ez a kettő kéz a kézben jár) mennyisége szép, egyenletes és alacsony.

    Vagyis egyrészről van egy csökkentett kalóriabevitel (nincs túlevés), másrészről van egy jóval kiegyenlítettebb hormonválasz. Valami ilyesmiről beszél Dr. Lustig is a már említett Sugar: the Bitter Truth-ban. Ő ugye azt mondja, hogy a természetes táplálékainkban a fruktóz SOHA nem fordul elő tisztított, közvetlen formában (ahogy az amerikaiak azt fruktózszirup formájában eszik), hanem mindig csak rost mellett. A rost pedig egyrészt esszenciális táplálékforrásunk, másrészt LASSÍTJA a fruktóz felszívódását (meg a többi szénhidrátét is). Vagyis van egy lassabb, elhúzódóbb emésztési folyamat és így egy kiegyenlítettebb hormonválasz is. Ő egészen pontosan úgy fogalmaz, hogy a fruktóz méreg, de Isten minden mérget úgy teremtett meg, hogy azonnal megteremtette hozzá az ellenmérget is. Talán kicsit szerencsésebb, ha úgy fogalmazunk, hogy természetes formában a gyorsan felszívódó szénhidrátok a felszívódásukat lassító rostokkal EGYÜTT fordulnak elő, így az emberi szervezet ehhez szokott hozzá – a modern élelmiszeripar azonban ezeket a rostokat sajnos kivonta az étrendünkből (Lustig erről is részletesen beszél).

    Tehát de, a vázizom fel fog venni cukrot, a cukor marad az energiaháztartás ALAPJA (mindig is az volt, Lustig szerint is). Csakhogy a felvétel lassabb lesz, elhúzódóbb, kiegyenlítettebb, és extrém magas koncentrációktól mentes. Ebben az olvasatban lehet enni szénhidrátot, de mindig rostokkal vegyítve kell enni, hogy ezt az elhúzódó felszívódást biztosítsa az ember.

    Még valami, ami eszembe jutott ezzel kapcsolatban.

    Mind jómagad, mind AranySakál kolléga azon az állásponton vagytok, hogy „minél alacsonyabb a glükóz, annál jobb”. Te magad be is linkeltél egy cikket korábban a 40-es hsz-ban „Glucose: the Silent Killer” címmel. Itt egy jól öltözött, William Faloon nevű úriember győzköd minket arról, hogy bizony, az a legjobb, ha a glükóz minél alacsonyabb. Ami azt illeti, ő már ilyen 70 mg/dl-es éhomi értékekről beszél, étkezés után pedig 140 mg/dl-t már megengedhetetlennek tart. AranySakál felebarátunk már egyenesen 60 mg/dl és az alatti glükózt szeretne magának, méghozzá éjjel-nappal, folyamatosan. Emellé szeretne még ENNÉL MAGASABB (vagyis legalább 61 mg/dl-es) ketontest-koncentrációt is, de azt már képtelen megérteni, hogy ekkor már súlyos ketoacidózisa lenne. Ezt pedig csak diabétesz esetén érhetné el, ketogén diétával erre esélye sincs. De hát ez már az ő problémája.

    Itt nekem AZONNAL beugrott a koleszterin-mizéria.

    A koleszterinnel ugyanez volt a helyzet a 60-as évektől kezdve. Kezdődött valahol 240 mg/dl körül. Aztán lett 220, 200, és onnan folyamatosan lefelé. Ma már – kapaszkodj meg – infarktuson átesett embereknél 130 mg/dl fölött azonnal indítjuk a sztatinokat. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy MINDENKI kap sztatint. Sőt, volt olyan ajánlás is, ami szerint béta-blokkolót, angiotenzin-II-receptor gátlót, kétféle thrombocyta-aggregáció gátlót (aszpirint + clopidogrelt vagy aszpirint + dipyridamolt) és sztatint MINDEN 50. életévét betöltött embernek szednie kellene (ÖT GYÓGYSZER kapásból!!!!).

    És ami a röhej: a gyógyszeripar mindeközben tartotta a markát és örült a rekord nyereségeknek. A sztatinok mind a mai napig az egyik leginkább nyereséges gyógyszercsoport (ha nem A legnyereségesebbek). Persze nagyon hamar kiderült, hogy az ajánlások alapjául szolgáló vizsgálatok jó részét ugyanazok a cégek fizették, akik bekaszálták a hasznot is.

    Ennek a glükózcsökkentési mizériának ugyanezt látom a végén. És mit ad isten: Az általad belinkelt cikk végén mi áll???

    „Why Most Aging People Should Take Metformin”

    És „Are Most of Us Pre-diabetic?”

    Megvan tehát az újabb táplálkozástani mánia, amibe a gyógyszeripar fektethet a következő pár évtizedben! Az új ellenség nem a koleszterin, hanem a glükóz! Halleluja!!!! MINDENKI cukorbeteg, szedjen mindenki metformint! Aztán majd jönnek a thiazolidok, a sulfonylurea, az inkretinek meg a többi. Aztán 30-40 év múlva majd erről is kiderül, hogy totális marhaság volt, ugyanis „Tudományosan igazolt” részigazságok mentén ismét a gyógyszerlobbi érdekei alakították ki az emberek gondolkodásmódját. Ti meg gondolkodás nélkül benyaltátok a sok „tudományos” igazságot, még ha tele volt ellentmondásokkal is.

    Nem sokkal ésszerűbb, hogy legyünk MÉRTÉKLETESEK? Figyelj arra, mit eszel, és mennyit. Mozogjál rendszeresen (igazából napi 2 óra testedzés se lenne sok – gondoljatok bele, az emberek naponta 8 órát dolgoznak, de csak 13%-uk mozog heti 1 óra hosszát vagy annál többet intenzíven). Ha lehet, tartsd a kalóriabeviteledet 2000 (vagy ha mozogsz, 2500) kalória alatt naponta. Ne egyél túl sokat egyik makroelemből se (de túl keveset se). Igyekezzél minél több zöldséget, gyümölcsöt enni (és lehetőleg minél természetesebb forrásból). Igyekezzél 20- és 25-ös BMI között maradni. Mindent mértékkel és jó ízléssel.

    Ha ezt a pár jó tanácsot az emberek betartanák (én se tartottam be az életem első 30 évében ám!!!), a jelenlegi belgyógyászati betegségek MINIMUM 90%-át elfelejthetnénk. És akkor tényleg nem kellene ennyi orvos meg ekkora gyógyszeripar.

  148. Tobor Bá!
    Miután cáfolhatatlan adattömeg igazolja azt, hogy van élet szénhidrátmentes (30 g/nap alatt) zsírra alapozott táplálkozás mellett, mentesülve minden civilizációs betegségtől, nehezen érthető ez a fajta dühödt kirohanás. (Ráadásul biokémi tévedésekkel is megtámogatva.)
    Inkább személyes érzékenység mint szakismeret van a túlreakció mögött. Szerintem.

    Immár valójában érdemes volna egy szakszerű ketogén étrend cikket olvasni autentikus forrásból,korrekt fordítással, mintsem elfogulatlannak nehezen nevezhető, sértegetésekkel teletűzdelt,tekintélyelvű floodolást.

  149. 161. Aranysakál
    Én nem értek a témához, de nem tetszik az érvelési stílusod. Mondd meg konkrétan, milyen hibákat találtál Tibor bá’ hozzászólásában. Esetleg jancsika érvelésében a konkrét buktatókra rávilágíthatnál. Miért (forrás nélküli) idézeteket vágsz be, amelyek csak érintőlegesen kapcsolódnak ahelyett, hogy saját érvekkel válaszolnál az érvekre? Ne azt mondd, hogy hülye a másik, hanem mutasd meg, hol írt hülyeséget. A dühödt kirohanásokat nem a nézeteid miatt kapod, hanem a stílusod miatt.

  150. 162 Jani „Ne azt mondd, hogy hülye a másik…”

    Tudsz valakitől ilyet idézni?

  151. „milyen hibákat találtál Tibor bá’ hozzászólásában.”

    Induljunk a kályhától: „A sejtek az energiát kizárólag glükóz (szőlőcukor) formában tudják hasznosítani.”

    ezért szálltam be ebbe -az immár parttalannak tűnő- levélváltásba…

  152. 163. Aranysakál
    Ez a két utolsó hozzászólásod már jobban tetszik. Nem terjengős, személyeskedő. 🙂 Jancsika is hosszan ír, ráadásul kihoztad belőle, hogy ugyanazt írja le többször, egyre részletesebben.

    A lehülyézést én nem idézetként mondtam. Az én fogalmaim szerint Tibor bá’-nak ilyet írni, hogy:
    „Immár valójában érdemes volna egy szakszerű ketogén étrend cikket olvasni autentikus forrásból,korrekt fordítással, mintsem elfogulatlannak nehezen nevezhető, sértegetésekkel teletűzdelt,tekintélyelvű floodolást.”
    az lehülyézés, csúsztatás és sértés. Mellesleg Tobor Bának szólítottad, pedig van 5 perc kijavítani.

  153. Nem az ő írására vonatkozik, hanem egy javaslat mert itt az alapcikkben volt egy indító ténybeli tévedés és a menetközben bekapcsolódó, a diebatest helyreállító ketogén étrend témája indulatokat váltott ki ami elfedi a tényeket. Ennek kiküszöbölésére lenne alkalmas egy szakszerű fordítás Tibor ‘bától,aki az ügyben két ok miatt is érdekelt.
    Eszem ágában sem volt az amit nekem tulajdonítasz.

  154. 142: Ha azt mondod, „Ha kell nézhetünk szakirodalmat is” akkor azért valami komolyabbat kéne villantani, mint egy bodybuilder honlapról beschmittelt szöveg…

    Ha jól látom a helyzetet te ostorozod Tibor bát az alábbi mondatban szereplő „kizárólag” szó miatt: „A sejtek az energiát kizárólag glükóz (szőlőcukor) formában tudják hasznosítani.”
    Felhoztad, hogy zsírban dús táplálék esetén a zsírt nem alakítja cukorrá a szervezet, mégis képes energiát nyerni belőle.
    Aztán bedobtad, hogy a te testedben a ketonok koncentrációja nagyobb, mint a glükózé és az energia 75%-át ketonokból nyered.
    Erre írta jancsika, hogy ez ki van zárva, mert a glükóz koncentrációja még akkor is kb egy nagyságrenddel magasabb a vérben, amikor a ketózis zajlik, az általad említett helyzet már erősen ketoacidózis állapotába lenne sorolandó; és az energiafelhasználás 75%-a nem származhat ketonból.
    Littledevil a 76-ban felveti, hogy azt érthetted félre, hogy 75% energiát nyersz zsírból, de azt nem mind ketonok formájában.
    Tibor bá’ elismeri, hogy túlegyszerűsítette a test energiatermelésének működését, mert a diabétesz ügyének tárgyalásához elég ha a glükóz szerepét értjük.

    Én azt hittem, itt le lesz zárva a dolog, de te még most is azon pörögsz, hogy ketoacidózissal ijesztget téged jancsika, pedig ő csak azt mondta, hogy ha igaz lenne, hogy több a keton a véredben, mint a glükóz, az ketoacidózisos állapotot jelentene, és mivel nyilván nincs ilyened, ezért az állításod se lehet igaz.

  155. 166:
    Arany sakál! A legfontosabb az lenne, hogy a válaszaid elé tedd oda a sorszámot. Nem lehet tudni mikor mire válaszolsz.
    A fogalmazásomban felületes voltam, kihagytam egy fontos szót, mert az nálam magától volt érthető. Tehát az általad már kétszer idézett mondat így szólna:
    “A sejtek a szénhidrát energiát kizárólag glükóz (szőlőcukor) formában tudják hasznosítani.”
    Máskülönben nekem szomorú tapasztalatom van az általad javasolt módszerről. Közel egy éven át napi 30 g szénhidrátot fogyasztottam, miközben leadtam 10 kilót. Havonta egy kiló. És mivel nem voltam elhízott, ennek nagy része izom volt. Akkor állt le a fogyásom, amikor a szénhidrátot kénytelen voltam felemelni 200 g fölé. Nem fogyok tovább, de az eltűnt izomzat nem jön vissza. Rendkívül erős, kisportolt combizmom halvány árnyéka önmagának, és már a lépcsőjárásra éppen csak képes, de 20 kilós terhet nem vihetek, mert a combjaim nem bírják. leszarom a ketonjaidat, mert a tapasztalatom azt mutatja, hogy szénhidrát hiányában a szervezetem nem a zsírhoz nyúlt, hanem a fehérjéhez. Minden más süket duma. Ha olyan nagy szakértő vagy, akkor mond meg, hogyan vehetek vissza 5-8 kg izmot!

  156. AranySakal:

    „Miután cáfolhatatlan adattömeg igazolja azt, hogy van élet szénhidrátmentes (30 g/nap alatt) zsírra alapozott táplálkozás mellett, mentesülve minden civilizációs betegségtől, nehezen érthető ez a fajta dühödt kirohanás.”

    Van elet szenhidratmentes taplalkozas mellett – igaz, senki nem allitott mast.

    mentesülve minden civilizacios betegsegtöl – ezzel varjal meg 20-30 evet, a magas szinhidrattartalmu, zsirmentes dietara is ezt mondtak 30-40 evvel ezelött

    „Tudsz valakitől ilyet idézni?”

    Hat, azert en a te olvasatodban jartam mar pedikürözni az intenziv osztalyra, meg voltam olyan orvos, aki keverte a ketozist a ketoacidozissal (pedig itt te nem vagy tisztaban az alapvetö biokemiai ertekekkel), ill. a ketogen dietara allitott gyereknek inzulininjekciot adott, mert nem tudta, mi az a ketozis… „vergaz”, ugye… es horribile dictu meg fel is vallalom, hogy orvos vagyok. Hat nem szörnyü?

    „mert itt az alapcikkben volt egy indító ténybeli tévedés…”

    Nem volt az olyan nagy tevedes. Normal elettani (tehat nem koros) esetben bizony a teljes sejtszintü energiafelhasznalasod 90%-a igy vagy ugy de glükozbol szarmazik. Persze vannak alternativak (tejsavas erjedes, ketontestek, stb. stb.), de ezek csak „menekülöutak”, ha ugy tetszik, ha ezek dominalnak, az mar NAGYON koros. Lasd a többszöri fejtegetesemet a 6 kontra 60 mg/dl-röl (ami inkabb 6 kontra 100, illetve nem ketogen, de egeszseges dieta eseten mondjuk 0,05 kontra 100).

    Ahogy littledevil kollega olyan szepen megfogalmazta, az lehet, hogy az energia 75%-a zsirbol es nem szenhidratbol szarmazik, de attol az meg a glükozon keresztül valik vegül ATP-ve a mitokondriumaidban. Ha a sejtszintü energiafelhasznalasod nagyobbik resze ketontestekböl jönne (Ahogy azt valtig allitod), akkor nem itt kommentelgetnel, hanem mar javaban tartanal az örök vadaszmezök fele. Hala az egnek jo egeszsegnek örvendesz, mivel a sejtjeid elegendö glükozt kapnak.

  157. 154:

    Elütésekre mentségemrül szóljon, hogy azt a hozzászólást egy üzlet előtt körmöltem autóban, míg a bolt nyitására vártam. Mobiltelefonon. Érintőkijelzőn nem szoktam még SMS-t sem írni, ilyenkor előkapom a gumibillnetyűzetet, ( http://www.gadgetreview.com/2011/04/scosche-freekey-bluetooth-keyboard-resists-spills-and-rolls-up-for-travel-video.html ), csak sajnos a telcsi symbian oprendszere nem kezeli le a hosszú ő és ű betűket.

  158. 166: Tibor’bá

    a ketogén étrend nem abból áll, hogy 0 szénhidrát.
    A lényeg a zsír, mert a túlzott fehérjebevitel nem teszi lehetővé a ketózist.

    A fehérjéket alkotó aminosavak lebontása lényegesen sokrétűbb, mint a szénhidrátok és zsírok lebontása, azonban számos közös reakciót tartalmaz. Az aminosavak lebontása útvonalakon történik, melyeket a végtermék határoz meg. Egy útvonal végterméke egyben meghatározza az adott aminosav glükogén vagy ketogén jellegét is. az így keletkező cukor, nem engedi a ketozis kialakulását, megakadályozza azt.
    És mivel az energia felhasználásodhoz már kevés a vérben a cukor tovább források után néz a szakszervezeted, és csak a vázizomzat marad mind forrás így nyilván, hogy izomtömeget is vesztesz.

    Ezért szükséges figyelni az étrendnél arra hogy a Zsír : (fehérje+szénhidrát) aránya 4:1 legyen!!

  159. Ha olyan nagy szakértő vagy, akkor mond meg, hogyan vehetek vissza 5-8 kg izmot!

    Ketózisban talán leggyorsabb az izomtömeg növelése…

  160. 159:

    „“Fiziológiás inzulinrezisztencia”???

    Nem paradox ez egy kicsit?”

    Nem. A szervezet tökéletes túlélő gépezet. Ahogy csökken a vércukorszint, egyre inkább próbálja megspórolni az „obligált cukorfalóknak”. Tehát ettől fogva az izomzat egyen zsírt, az agy meg idegrendszer a hasnyálmirigy inzulinja nélkül is fel tudják venni a cukrot. (csak a GLuT4 inzulin depedens).

    Ha ilyen low-carbon benyelsz egy szénhidrátbombát, az bizony brutális vércukoremelkedéssel fog járni. http://www.zimonyi.hu/klan/?p=3334 Itt Vida Liv. doktornő a saját esetét meséli el GTT teszttel hogyan járt.

    „Mind jómagad, mind AranySakál kolléga azon az állásponton vagytok, hogy “minél alacsonyabb a glükóz, annál jobb”. Te magad be is linkeltél egy cikket korábban a 40-es hsz-ban “Glucose: the Silent Killer” címmel. Itt egy jól öltözött, William Faloon nevű úriember győzköd minket arról, hogy bizony, az a legjobb, ha a glükóz minél alacsonyabb. Ami azt illeti, ő már ilyen 70 mg/dl-es éhomi értékekről beszél, étkezés után pedig 140 mg/dl-t már megengedhetetlennek tart. AranySakál felebarátunk már egyenesen 60 mg/dl és az alatti glükózt szeretne magának, méghozzá éjjel-nappal, folyamatosan.”

    Mint említettem, nálam is ilyen eredmény mértek. Csakhogy én ilyen vércukor mellett (éhgyomorra) simán letekerek egy órát bringával, és nem épp cserkészlányoknak való tempóban. Sőt volt hozzá szerencsém, volt hogy futottam 21 km-t, és még csak szédülés vagy remegés sem tört rám.

    „Halleluja!!!! MINDENKI cukorbeteg, szedjen mindenki metformint! Aztán majd jönnek a thiazolidok, a sulfonylurea, az inkretinek meg a többi. Aztán 30-40 év múlva majd erről is kiderül, hogy totális marhaság volt, ugyanis “Tudományosan igazolt” részigazságok mentén ismét a gyógyszerlobbi érdekei alakították ki az emberek gondolkodásmódját. Ti meg gondolkodás nélkül benyaltátok a sok “tudományos” igazságot, még ha tele volt ellentmondásokkal is.”

    Ezen a ponton nagy ívben leszarom a képen látható öltönyös úriembert. Az eredeti hivatkozás a kitavai tanulmány volt. Olvass vissza mégegyszer, 39. hozzászólásban van egy link. Ott láthatod a kitavaiak mint természeti nép vérképét. Számomra azok a hiteles referenciaértékek, nem pedig a nyugati étrenden felmért átlagból statisztikai módszerekkel megállapítottak. Ők szénhidrátot esznek javarészt. Mégis hasonlók a reggeli cukorértékeik (férfiaknál 3.7 mmol/dl nőknek 3.9,mmol/dl és az inzulinszintjük férfiaknál 4.0 IU/ml, nőknek pedig 4.8 IU/ml körüli. Napi 370g szénhidrát bevitel mellett, melynek nagyja része keményítős gumó. Én ezt próbálom meg követni, távolról sem vagyok szénhidrátellenes.

    „Ti meg gondolkodás nélkül benyaltátok a sok “tudományos” igazságot, még ha tele volt ellentmondásokkal is.”

    Ha a többes szám nekem is szól, akkor kikérem magamnak. Többet jártam utána a dolgoknak, mint azt elhinnéd. Szinte mindent megkérdőjelezek, nem fogadok el valamit csak azért, mert bemondja a TV, vagy netán az áll egy tanköny lapjain.

    „Nem sokkal ésszerűbb, hogy legyünk MÉRTÉKLETESEK? Figyelj arra, mit eszel, és mennyit. Mozogjál rendszeresen (igazából napi 2 óra testedzés se lenne sok – gondoljatok bele, az emberek naponta 8 órát dolgoznak, de csak 13%-uk mozog heti 1 óra hosszát vagy annál többet intenzíven). Ha lehet, tartsd a kalóriabeviteledet 2000 (vagy ha mozogsz, 2500) kalória alatt naponta. Ne egyél túl sokat egyik makroelemből se (de túl keveset se). Igyekezzél minél több zöldséget, gyümölcsöt enni (és lehetőleg minél természetesebb forrásból). Igyekezzél 20- és 25-ös BMI között maradni. Mindent mértékkel és jó ízléssel.”

    Sajnos nem elég. Itt van élő példa Tibor bá’. Ő talán nem volt mértékletes? Nem ette 2 pofára a szénhidrátot, mégis nála is beütött az IR. Én továbbra is fenntartom, hogy nem önmagában a szénhidrátban vagy kizárólag a mennyiségében kell keresni a mumust. Egyre többen fordítják a figyelmüket az egyes szénhidrát forrásokban található lektinekre.

    „WGA has also been shown to have an insulin-mimetic action, potentially contributing to weight gain and insulin resistance [19]. WGA has been implicated in obesity and „leptin resistance” by blocking the receptor in the hypothalamus for the appetite satiating hormone leptin. WGA stimulates epidermal growth factor which when upregulated is associated with increased risk of cancer. WGA has a particular affinity for thyroid tissue and has been shown to bind to both benign and malignant thyroid nodules[20] ”

    http://www.greenmedinfo.com/page/opening-pandoras-bread-box-critical-role-wheat-lectin-human-disease

    Elolvashatod a hivatkazásokban szereplő tanulmányokat is, én vettem a fáradtságot.

    „Megvan tehát az újabb táplálkozástani mánia, amibe a gyógyszeripar fektethet a következő pár évtizedben! Az új ellenség nem a koleszterin, hanem a glükóz! Halleluja!!!! MINDENKI cukorbeteg, szedjen mindenki metformint! ”

    Nem kell szedni metformint, elég meginni egy pohár tejet, az is rájátszik rendesen az inzulinválaszra. Nem szedek metformint, és a tejtermékeket kerülöm mint ördög a szenteltvizet. (ez megérne egy külön fejezetet, most nem megyek bele – persze a tejipar az orvosokkal karöltve szintén megpróbálja halálra ijeszteni a lakosságot, pl így: http://www.youtube.com/watch?v=TeNQ5oT5rOg )

    Na szóval maradjunk az inzulin és leptin mimikrit okozó lektineknél. Low-carb étrendből ezek is drasztikusan kimaradnak, tehát ez is egy elképzelhető magyarázat, hogy javil az inzulinérzékenység gabonamentes étrenden. Hisz az ilyen lektinek sokkal jobban kötődnek a receptorhoz, mint az inzulin. Neked mint orvosnak tudnod kellene, hogy a vérben lévő inzulin felezési ideje csak pár perc. Tehát a hirtelen inzulinválasz hirtelen vércukor esés ezen a ponton sántít. Hisz a vérben lévő inzulin perceken belül eltűnne. Hogy mégsem tűnik el, annak csak az lehet az oka, hogy a sejtek nem veszik fel olyan gyorsan a cukrot, mint ahogy az lehetséges lenne. Tehát egyre újabb meg újabb inzulin termelődik. Egészséges emberek rendelkeznek táront inzulinnal, mely elég gyorsan képes lerendezni egy CH bombát. Ha pedig a receptorokhoz mindenféle lektinek kötődnek, akkor az inzulin szabályozás nem fog működni. Hiába fognak többet termelni a béta sejtek, nem lesz mihez kapcsolódniuk, hisz a receptorokon ott csücsülnek a lektinek. Mint mikor eldugul a budi. Én először kipucolnám a lefolyót. Bocsi, de amit a hivatalos orvoslás csinál, teleszarja a budit szénhidráttal, aztán hozza az egyre nagyobb klotyópumpákat. Ez eleve elvesztett háború. (mint ahogy Molnár Géza szokta a gátépítést és az árvizet szemléltetni.)

    150:

    „1. Ahogy magad is írod, a glukagon az inzulin antagonistája. VAGYIS, ha az inzulin alacsony, akkor a glukagon magas. Mit csinál a glukagon? Képzeld, emeli a vér glükózszintjét. Vagyis ha nincs inzulin, de sok a glukagon, akkor mi történik? Felmegy a glükóz, és máris jön az inzulin, hogy levigye.”

    Az igaz, hogy magas inzulinszint gátolja a proglukagon transzkripciót, de van még pár hormon, mint az adrenalin, melyek mégis képesek elérni, hogy mindkettő magas legyen. Ennek jelenlétében lehet magas az inzulin is, de a glukagon is. Aztán ha huzamos ideig tart a stressz, akkor a kortizol is szerepet kap, melynek hatására a vázizomzatban beáll az inzulinrezisztencia, vagyis ilyenkor stressz alatt a saját izmaidból készülő cukrot a szervezet kizárólag az agynak tartogatja. További csavar, hogy a derékbőség növekszik, ott beindul a zsírtárolás, miközben a végtagok izomzata szépen elfogy. Végül megszületik a nagy mű, narancs fogpiszkáló lábakon. Ha ez nem lenne, akkor elég gyorsan felélnéd az összes izmodat. Ilyenkor jönnek a ketonok, és tovább csökkentik a szervezet cukorigényét, hogy minél kevesebb izmot kelljen feletetni a saját idegrendszereddel.

  161. 171:
    „Ketózisban talán leggyorsabb az izomtömeg növelése…”

    Na igen, csak a tömegnöveléshez elsősorban anaerob edzsés szükséges. Ehhez meg cukor az üzemanyag. Olyan intenzitású súlyzós edzés, amikor kb. 1 percen belül beáll az izombukás. Mikor megcsinálsz 8-12 ismétlést egy gyakorlatból, és megáll a vas a levegőben. Ehhez pedig a fehér izomrostok a saját helyi tartalékukból égetik a glycogént. Zsír ebben nem nyert, hisz a fehér izomrostok nem arról híresek, hogy sok mitokondrium van bennük… (a vörös izomrostokhoz képest).
    Ha mindenáron ketogén étrenden szeretnél izmot növeszteni, akkor marad a ciklikus ketogén étrend, néhány nap masszív CH bevitellel, majd további napok ketogén étrenden. Ezzel a módszerrel minimális zsírosodás mellett pakolhatsz fel sovány izomtömeget.

  162. Na okosok, ezt fejtsétek meg.
    Tegnap előtt reggeli értékem 5,2 mmol/l reggeli 50 g kenyér, 50 g füstölt tarja, 50 g vaj. Ebéd rizses hús, rengeteg zsirral, 80 g rizzsel, céklával, 1 mandarin, kerti munka, 2 óra múlva cukor 7,8 mmol/l.
    Ma: Reggel 5,4 mmol/l, reggeli ugyanaz mint tegnap előtt. Ebéd ugyanaz mint tegnap előtt, de nem volt mandarin, és nem mentem ki a kertbe dolgozni. Két óra múlva vártam 8,2 körüli értéket, Ehelyett 6,0 mmol/l.
    Különbség: (talán itt van elásva a kutya) hétfőn este megettem fél kiló őszibarackot (fagyasztott). Tegnap este megittam 200 ml 20 %-os tejszínt. Megjegyzem a paleo szerint semmi tej/tejtermék és sok gyümölcs. Ha-ha-ha!

  163. 175, Csak úgy lehet ha 74 éves a kapitány!

  164. 175. Az a 200 ml tejszin jelentős zsirtartalmával befolyásolhata az emésztés gyorsaságát és ezen keresztül a vércukorszintet.
    Ebben a posztban hiányolom a zsirban gazdag étrendnek azt a nem jelentéktelen hatásának elemzését az emésztésre hogy az elfogyasztott zsiros ételek jóval lassabban ürülnek a gyomorból és ennek következtében lassabban is szivódnak fel a vékonybélből.
    Ha jól tudom a zsirszegény étel néhány óra alatt kiürül a gyomorból, mig a zsiros kaja 12 óránál is tovább tartózkodhat a gyomorban és igy a benne levő szénhidrátok szépen lassan emelik a vércukorszintet szemben a zsirszegény kaja lökésszerü vércukor emelésével.
    Akinek az inzulinszintje alacsony annak bizonyára nem mindegy milyen gyorsan jut be a táplálékból felszivódó glukóz a véráramba…

  165. Amúgy ha már nem azon agyaltok, hogy hogyan lehetne meghekkelni a természetet és elkezditek az okokat keresni mitől alakul ki cukorbetegség akkor egy kis segítség: VIGYÁZAT! Szélesebb látókört igényel!
    A hasnyálmirigyben található Langerhans-szigetek inzulint termelő sejtjeinek köszönhető, hogy a szervezet képes felvenni és magába beépíteni a tápanyag cukortartalmát. Ebből következően ez a lelki építő folyamatok enzimatikus végrehajtója. Diszharmonikus működése a mohóság, önzőség, bírvágy megjelenése miatt alakul ki. Ezek folyamatos megléte kimerüléshez, így cukorbetegséghez vezethet.
    Elgondolkoznék ezen Tiborbá. Vigyázat! Veszélyes jószándék! 🙂

  166. 178: Már bocs, de mi a lótúró az, hogy „lelki építő folyamatok enzimatikus végrehajtója”?
    Nem inkább „spirituális dilemmák celluláris irányítója”? Az is legalább akkora kamu szöveg…

    Ja, és a diszharmonikus működése altruizmus, jóindulat és kedvesség miatt alakul ki. (Mert csak.) Hiszen Tibor bára nem tűnik jellemzőnek „a mohóság, önzőség, bírvágy”, mégis problémája van a cukrával, nála sokkal önzőbb embereknek viszont semmi baja…

  167. 177:
    Igen, ez így van, és diabéteszesek táborában nem ismeretlen fogalom. De esetemben az látszik, hogy az esti tejszín ivás befolyásolta a másnap ebéd utáni értéket. Ez időben elég nagy távolság.

    178:
    Avatar már rámutatott, amit csak megerősíteni tudok. Ez egy blabla. Szerintem nem jelent semmit, illetve azt, amit te érzel mögötte, de felénk kommunikálni nem tudod.

  168. Mik azok a „lelki építő folyamatok”? Hát amit jelent, magyarul nem a gátlástalan bunkó felé közelít a személyiség, hanem a cizellált gondolkodású művész felé, miközben erkölcsi magasságokra is tör stb. Ne akarjátok már ne érteni! 🙂
    A többi tekintetében meg, az ember nem egy sejthalmaz amiben a sejtek szövetkeztek, és megtették az agyat vezérnek, hanem sokkal bonyolultabb és ha tudnám a választ nem köntörfalaznék esküszöm, de materialista gondolkodással nincs válasz.
    Képes vagyok felétek komunikálni de előbb átkonvertálom. Addig is nem vennék rá mérget, hogy Tiborbá nem önző, nem mohó, és nem veszi le a lábáról a bírvágy, ha olyan napja van. Mindez saját szubjektív mértékéhez mérten esik latba, ezt neki kell latolgatni kicsit mielőtt elveti végleg.
    Nem személyeskedő példa egyáltalán (megelőzve) de a határtalan bírhatnéktól ugatnak a kutyák pl. meg nem magyarázod nekik, hogy ez túlzás azért az ablak alatt.. 🙂
    Ilyen mintára azért végiggondolnám esetleg mielőtt belemennénk a bonyolult kémiába meg gének stb.

  169. 181:
    Nem akarok lapulni, mert nincs rá okom, de a szöveged megválaszolhatatlan. Ilyen megfogalmazás alatt, mindenki arra gondol, amire akar.

  170. 173: littledevil:

    Ismet elkerülve a flame hadjaratot, a velemenyem vedelmeben harom dolgot jegyeznek meg:

    1. Idezgetsz itt ilyen tanulmanyt, olyan tanulmanyt. Meg Kitava, meg több szaz eves tapasztalatok, kutyafüle. Ez mind szep es jo – de vedd figyelembe, hogy az 50-es 60-as evekben a Framingham Study PONTOSAN ugyanerröl szolt. Ott is voltak több ezer, tizezer ember több evtizedes megfigyelesevel keszült tanulmanyok. Ott is volt több evszazados modell (a mediterran dieta). Es mi lett a vege? Ezt azt hiszem, nem kell elmagyaraznom.

    2. Nezd, en minden nap kezelek sulyos metabolikus szindromaval küzdö embereket. Azt el tudom neked mondani, hogy azok, akik korhazba kerülnek, es VALOBAN sulyos problemakkal küzdenek, 90%-ban a következök miatt betegek:
    – Dohanyoznak
    – Isznak
    – Drogoznak
    – NAGYON köverek (35 fölötti BMI)
    – Abszolute nem mozognak semmit

    Ha a fenti öt faktort ki lehetne zarni vagy akar csak le lehetne csökkenteni, töredekere csökkenne a sulyos betegek szama (szerintem minimum 90%-kal lehetne csökkenteni a korhazak betegforgalmat). Akik ezeket betartjak, persze meg lehetnek betegek (vannak pl. COPD-sek, akik eletükben egy szal cigarettat se szivtak el), de ezek az esetek sokkal könnyebben kezelhetök, es az esetek 99%-aban teljesen jol elvannak rendszeres haziorvosi kezeles mellett, a korhazakat messze elkerülik.

    Mondhatod persze, hogy neked ez 42 evesen nem eleg. Nagyon helyes, hogy ennyire aktivan foglalkozol az egeszsegeddel. De kerlek vedd figyelembe, hogy attol, hogy a „tudomany” ezt mondja, attol az meg nem biztos. Amit ma 100%-osan tutira allitunk, az holnapra könnyen egy hatalmas tevedes lehet. Ez a „minel kevesebb a glükoz annal jobb” hozzaallas BÜZLIK ettöl a lehetösegtöl.

    3. Vannak tenyezök, amiket mindenki rendszeresen elfelejt. Peldaul, hogy mennyire pofatlanul olcso lett az elelem az ipari termelesi strukturanak köszönhetöen. Az atlagos nyugati csalad a bevetelenek 7 (HETES) szazalekat költi elelemre! Csodalkozunk, ha hülyere zabaljak magukat? Tibor ba koraban komoly anyagi eröfeszitest jelentett a napi 2000 kaloria biztositasa, ma napi 5000 is röhögve elerhetö meg a szegenyebb retegeknek is.

  171. 183.

    „1. Idezgetsz itt ilyen tanulmanyt, olyan tanulmanyt. Meg Kitava, meg több szaz eves tapasztalatok, kutyafüle. Ez mind szep es jo –”

    Az ő körükben működik, eszik a rengeteg szénhidrátot, eszik azt amit kifognak a tengerből, meg eszik a rengeteg kókuszdiót. (telített zsírt) Mégsincs körükben civilizációs betegség…

    „2. Nezd, en minden nap kezelek sulyos metabolikus szindromaval küzdö embereket. Azt el tudom neked mondani, hogy azok, akik korhazba kerülnek, es VALOBAN sulyos problemakkal küzdenek, 90%-ban a következök miatt betegek:
    – Dohanyoznak
    – Isznak
    – Drogoznak
    – NAGYON köverek (35 fölötti BMI)
    – Abszolute nem mozognak semmit

    mozgás… múlt hónapban nekem megvolt 704 km bringán.

    Kitavai nők 78, férfiak 77%-a dohányzik. Tévedés ne essék, nem a bagósok védelmében írom, de a tanulmány szerint a nyugati táplálkozás legalább annyira ártalmas ránk nézve, mint az összes többi rizikófaktor, amit felsoroltál.

    „Mondhatod persze, hogy neked ez 42 evesen nem eleg. Nagyon helyes, hogy ennyire aktivan foglalkozol az egeszsegeddel. De kerlek vedd figyelembe, hogy attol, hogy a “tudomany” ezt mondja, attol az meg nem biztos. Amit ma 100%-osan tutira allitunk, az holnapra könnyen egy hatalmas tevedes lehet. Ez a “minel kevesebb a glükoz annal jobb” hozzaallas BÜZLIK ettöl a lehetösegtöl.”

    Persze, megszokhattuk, a tudomány már nem egyszer bevitt a zsákutcába. Margarin-transzszír, napraforgó olaj stb…. Sorolhatnám.
    Ez a „minél kevesebb glükoz” elég kétértelmű megfogalmazás. Egyesek értelmezhetik úgy, hogy minél kevesebb szénhidrát a tányéron. Számomra a reggeli vércukorérték esetében egy picit mást jelent. Ha ilyen alacsonyra lemegy, az bizonyos szempontból „éhezés” a szervezetnek. Miért lenne ez rossz, hogy reggel már tartalékokból él a szervezet, pontosabban a zsírtartalékaihoz is hozzányúl. Ha ilyen állapotban eszel szénhidrátot, akkor az nem fogja annyira felverni a vércukorszintet, mint ha napi 5-szöri kajálás mellett (ami a modern dietetika egyik baklövése szerintem). Inkább úgy fogalmaznám, hogy akkor jó, ha minél kevesebb inzulinnal működik a szervezet. Aztán ott van a gyulladásszint. Az is jobb minél alacsonyabb. Már azt is megszoktam, hogy kicsillagozzák a nagylaboromon. Persze azon nem fogok izgulni, míg azért csillagozzák ki, mert alacsonyabb mint az átlagembereké. Bár az is az aigazsághoz tartozik, hogy NEM KÖTELEZŐ az egészség.

    „3. Vannak tenyezök, amiket mindenki rendszeresen elfelejt. Peldaul, hogy mennyire pofatlanul olcso lett az elelem az ipari termelesi strukturanak köszönhetöen.”

    És mennyire pofátlanul pocsék minőségűek. Szinte mindenben szójafehérje, gabonafehérje mint adalék, nem beszélve a gabonán tartott állatok húsa mennyivel több omeg6 zsírsavat tartalmaz, mint a fűvel legeltetett állaté.

    „Csodalkozunk, ha hülyere zabaljak magukat?”

    Továbbra is fenntartom, hogy ez kevés. Vigyél be 2000 kcal-t. Egyél harmadik világbeli fehérjeforrásokat, ugyan nem leszel elhízva, de szépen meszesedsz. Csak egy példa, a tejivó maszájokról: http://aje.oxfordjournals.org/content/95/1/26.abstract Miért van az, hogy a fősodrú orvoslás ezt törvényszerűnek tartja, hogy korral szépen meszesedni kell?

  172. 168:

    „Rendkívül erős, kisportolt combizmom halvány árnyéka önmagának, és már a lépcsőjárásra éppen csak képes, de 20 kilós terhet nem vihetek, mert a combjaim nem bírják. leszarom a ketonjaidat, mert a tapasztalatom azt mutatja, hogy szénhidrát hiányában a szervezetem nem a zsírhoz nyúlt, hanem a fehérjéhez. Minden más süket duma. Ha olyan nagy szakértő vagy, akkor mond meg, hogyan vehetek vissza 5-8 kg izmot!”

    Tibor bá’, ismered a fegyencedzést?

    http://www.jaffa.hu/konyvek-reszletek.php?konyv_id=2545

    Vagy ajánlani tudom Pavel Tsatsouline Power To The People c. könyvét. Persz nem csak olvasni 🙂

  173. 184: littledevil:

    „És mennyire pofátlanul pocsék minőségűek.”

    Ezzel a bekezdéssel teljesen egyetértek. DE! Miért is van szükség mindenre? Mert ma 7 milliárd ember él, holott fenntarthatóan, fosszilis tüzelőanyagok nélkül kb. 500-1000 milliót lehetne eltartani. Márpedig ha hétszer annyi embert kell etetni, mint amennyit normálisan lehetne, akkor igen, lesznek problémák, amiket nem fogsz tudni áthidalni. A mennyiségi változások előbb vagy utóbb minőségi változásokat fognak előidézni. A mai mezőgazdaság gyakorlatilag nem más, mint a talaj, mint katalizátor használata arra, hogy a fosszilis tüzelőanyagokban tárolt energiát „ehető” kalóriákká változtassuk.

    Persze, te vagy olyan anyagi helyzetben, hogy ne olajat egyél. Én is, meg is válogatom, hogy mi kerül az asztalra, azt gondolhatod. De a harmadik világ nem engedheti meg magának, és a fejlett országokban is egyre kevesebben. Ez alól magadat kivonhatod, de az emberiséget nem fogod tudni. Vagy marad a népességcsökkentés. De hogy?

    A véleményemet fenntartom: A FŐ probléma (vagyis mondjuk azt, hogy a kiváltó ok 90%-ban) a MENNYISÉG és nem a MINŐSÉG. De igazad van, a minőséggel is vannak gondok.

    Amit belinkeltél, az egyébként pont arról szól, hogy bár VAN atherosclerosis, de ez nem okoz problémát, mivel az erek növekedése (az angiogenezis) lépést tart a lumen szűkülésével, így nem alakul ki ischaemia. Tehát hiába fogyasztanak tehéntejet, van ami kompenzálja ezt (a cikk szerint a nyugati életmódhoz képest extrém fizikai aktivitás). Tehát van egészséges élet tejtermékek fogyasztása esetén is.

  174. 185: littledevil:

    „Vagy ajánlani tudom Pavel Tsatsouline Power To The People c. könyvét. ”

    ENTER THE KETTLEBALL! Ismerős!

    😉

  175. 168.

    „A mai mezőgazdaság gyakorlatilag nem más, mint a talaj, mint katalizátor használata arra, hogy a fosszilis tüzelőanyagokban tárolt energiát “ehető” kalóriákká változtassuk.”

    Mint ahogy Tóth Feri szokta mondani…. „A ragadozók rátaláltak a konzervált napenergiára.”

    „Persze, te vagy olyan anyagi helyzetben, hogy ne olajat egyél. ”

    Azért attól még fényévekre vagyok. De legalább a zöldséget meg tudom termelni magunknak, és kapirgálós tyúk tojását esszük.

    „…arról szól, hogy bár VAN atherosclerosis, de ez nem okoz problémát, mivel az erek növekedése (az angiogenezis) lépést tart a lumen szűkülésével, így nem alakul ki ischaemia. ….Tehát van egészséges élet tejtermékek fogyasztása esetén is.”

    Hát én ezt nem tartanám egészségesnek. Mivel egészségesebb, mint egy „stent” beültetése az érszűkület kompenzálására?
    A „stent” beültetés talán még rosszabb, mert mire feljuttatják a koszorúérbe, további endothel sérüléseket okozhatnak vele, melyek szövődményeivel később szembesül az áldozat.

    A maszájokkal most épp ellent mondtál magadnak, hisz köztük nem látni elhízottat, BMI-jük épp csak huszonegynéhány körül mozog. http://www.youtube.com/watch?v=b_8WO4PHZuA Tehát nem zabálnak. Mozogni mozognak rengeteget, hisz európai atlétákat megszégyenítő VO2max értékeik vannak. Tehát a nem megfelelő MINŐSÉGI élelem lesz a hunyó?

    187:

    Persze, ismerem a Kezdd el a kettlebellt c. könyvét. De Tiborbá jelenleg izmait szeretné visszaszerezni, arra pedig a tenziós súlyzós edzés a legalkalmasabb, nem pedig a metabolikus.

  176. 182. Gondoljon is mindenki csak arra amire akar, hiszen mi másra gondolhatna? Illetve honnan tudnám mire gondol, mondhatok bármit, akkor is arra gondol amire akar!
    A LÉNYEG:
    Buddhista filozófiából indul ki. A tudat teremti a teret és benne mindent, anyagot és eseményt is, ezért a tudat befolyásolásával módosítani lehet mindent de az a tapasztalat hogy jobb előbb lecsendesíteni a tudatot mert különben csak bonyolódik a helyzet.
    Ez a biztosabb út, de létezik a tantrikus út is ami gyorsabban eredményre vezet de rögösebb is.
    A LÉNYEG A LÉNYEGBEN:
    Nagybátyám 2-es cukorbeteg és nincs szüksége inzulinra ha azzal foglalkozik amit szeret. Ezt a tudat csinálja.
    Szerintem bizonyíték a fentiekre de majd Jancsika elmondja a tapasztalatát ha érdemesnek tartja.

  177. 188: littledevil:

    „A maszájokkal most épp ellent mondtál magadnak, hisz köztük nem látni elhízottat, BMI-jük épp csak huszonegynéhány körül mozog.”

    Állj: a maszájoknál van ugye atherosclerosis, de nincs ISZB (ischaemiás szívbetegség). Az általad beidézett cikk ezt bizonyítja.

    Kérdem én: érdekel engem, hogy van-e plakk vagy nincs plakk, ha nem okoz betegséget? Ez kb. olyan, mintha egy tünetmentes anyajegyen aggódnál, ami sose rákosodik el. Normál anatómiai variáns. Nem kell miatta aggódni.

    Tehát oké, a tejtermékek atherosclerosist okoznak. De megfelelő életmód (kalóriabevitel, mozgás) mellett nem lesz betegség. Akkor minek aggódni miatta?

  178. 182:
    „Ez a biztosabb út, de létezik a tantrikus út is ami gyorsabban eredményre vezet de rögösebb is.”

    Létezik sok kamu, köztük a tantrikus mágia is… Sanal Edamaruku, egy szkeptikus indiai kihívta a legnagyobb tantra mestert, aki azt állította, hogy mágiájával 3 perc alatt képes őt megölni. A „küzdelem” itt látható:
    http://www.youtube.com/watch?v=Bmo1a-bimAM&list=PL97F9D5964E7C9DF6&feature=plpp_play_all
    Azt hiszem, elég ha annyit mondok, hogy a Puzsér Robira emlékeztető külsejű ateista számára a legnagyobb veszély az volt, hogy halálra röhögi magát a gurun.

  179. Na, még az előzőhöz kiegészítésként:
    Ott az az állítólag hatalmas erejű tantrikus mágus, aki érdekes módon szemüveges. Nem képes helyre mágiázni a szemeit, vagy közvetlenül a szeme előtt olyan mágikus fénytörést kreálni, hogy jól lásson, ehelyett kénytelen elmenni az optika nevű tudományág csodálatos boltjába, hogy vaksi szemeit használhatóvá tegye…
    Mint ahogy Benedek pápa és a püspökök nagy része is okulárét biggyeszt az orrára, hogy olvasni tudjon. Pedig milyen egyszerű lenne, ha imáikban „kérnének és megadatna”, hogy tisztán lássanak…

  180. 196:
    Jellemző az Origó kapkodására, hogy a dohányzás és a tüdőrák közötti összefüggésre az 1950-es évek elején jöttek rá. Az 50-es évek végén már én magam is láttam dohányzás ellenes kisfilmeket.

  181. 195:Tibor bá’ a lényegre koncentrálj!

    Benne van az origos linkelt cikkben az angol eredeti cikk linkje is.

  182. AranySakál! Eltelt pár esztendő a dokival (Jancsikával) folytatott vitátok óta, remélem a doki azóta fejlődött, picit. :)Ketoacidózis akkor lehetséges, ha a ketonok az inzulin szabályozó szerepének hiánya miatt, túlszaporodnak. (1-es DM) Glükóz kell a vérnek az agynak és az idegrendszernek. Ezt minden gond nélkül megtermeli a máj. A ketogén étrendnél nincs jobb!:)

  183. 197:
    Valóban a ketogén étrendnél nincs jobb (csak kellemesebb), de csak abban az esetben működik, ha termelsz még inzulint.

  184. 198 Tibor bá?

    „az esetben működik, ha termelsz még inzulint.” mert ha nem termelsz akkor mi történik?

  185. 198 Tiborbá helyett.

    Inzulin jelenlétében megszakad a ketózis, mert az inzulin antagonistája a glükagon hormonnak. A glükagon hormon nélkül nincs zsírbontás (Zsírsavakra és ketontestekre ebből kifolyólag a ketogén étrendet nem csak azok követhetik akik tudnak inzulint kiválasztani.
    És éppen ez volna gyógyszermentes megoldás a kedves cukorbeteg társadalomnak legyen az 1-es vagy 2-es diabétesz.
    sajnos e helyett az orvosok hivatalból inkább vért hánynak akkor biznisz az inzulin piac.
    Ha valakit érdekel nézze meg melyik cég Dánia legnagyobb tőkéjű vállalata és mivel foglalkozik?

    Tiborbá, a ketogén étrend (paleo ketogén) életfogytig tartható. Akár 1-es vagy 2-es cukorbetegeknek is.

  186. 201:
    Valószínűleg igazad van, de nincs időm a leellenőrzésre. Viszont metforminnal ma reggel 4,7 mmol/l értékem volt. A Hg A1c értékem 5,6-5,8% . Szénhidrát nélkül 2:1 arányban enni zsírt:fehérjét kurva szar. Amíg nincs szükségem inzulin-ra, nem próbálom ki. De köszönöm az „erőszakoskodásodat” nyilván jót akarsz nekem.

  187. ha a CH amit beviszel alacsony GI-ű, és mértékletes, akkor soha nem lesz szükséged inzulinra, de vedd számámításba, hogy a bevitt fehérje mintegy fele is glükoplasztikus azaz glükózba torkollik… Az idősödő agy viszont egyre kevésbé fér hozzá a glükózhoz, ha van inzulin ha nincs. Ilyenkor a demencia ellen a ketontestek szolgálnak.

  188. 203:
    Nem úgy tűnik, hogy kellene tartanom a demanciától, ezt ti garantáljátok 😀 Ettől függetlenül iparkodok minél több zsiradékot fogyasztani, és a szénhidrátot folyamatosan (óránként) fogyasztom, ráadásul alacsony GI-vel.

  189. 201 Arany Sakál!

    Ha nincs saját inzulin termelés, akkor bizony nincs szabályozó hatás sem ezért az 1-es cukorbeteg elsavasodik. Mert a ketontermelés az esetben egészen a ketoacidózisig megy. 🙁 Szóval az inzulinozást nem úszhatja meg, de az adagokat csökkentheti. Már csak ezért is megéri ketogénezni.

  190. 198 Tibor bá! Kellemetlen? Miért is? Nem szeretném teleszemetelni a blogodat, ezért nem teszek ide több száz receptet, pedig lehet, hogy megérne egy misét, csak hogy lásd, nem zsírt eszem zsírral. 🙂 Igen, amit az inzulin termelésről írtál, az sajnos igaz. Ilyen makró arányokkal étkezem. Fehérje: 140g Ch: 20-50g Zsír: az aktivitásomhoz igazítva 50-100g-ig megy. Ha megnézed egyes húsfélék tápanyag összetevőit, beláthatod, hogy nem olyan nehéz ezt tartani. Annyi, hogy nem fogyasztok hagyományos köreteket. Burgonya, rizs, stb. Sok zsírra, csak különleges fizikai aktivitás esetén van szükség, vagy egyes terápiás esetekben. 🙂 Példa: Főzök magamnak egy marhalábszár pörköltet 65dkg húsból. Ez egy napi kajám. Tartalma: Fehérje:141g, Zsír: 25g Eszem hozzá valamilyen salátát és ennyi is. Ezen fizikai munkát végzek és az mellett sportolok. Egy nagyobb embernek több kellhet, egy kisebbnek meg kevesebb. 🙂 Másnap, lehet, hogy sült sertéscombot eszem, akkor lényegesen több zsírt viszek be, de nem mócsingokat eszem akkor sem. Vagy ott a tojás, fehérje/zsír aránya tökéletesnek mondható. F:6g, Zs:5g. Halak és más hasonlók. Vannak sajtok,túró,tejszín, tejföl, bár az utóbbiak problémásak lehetnek cukrosoknak. Aki ezekből az alapanyagokból nem tud finomakat főzni, az semmiből sem tud.

  191. 206 ja
    reggelire (nem voltam éhes de nem akartam éhgyomorra edzeni. egy KV vajjal és tejszínnel, utána egy kis hideg sült kacsamáj kis zsírral, minden nélkül.
    ebéd sült pecsenyekacsa, kacszsíron párolt céklával és olíva bogyóval.
    Vacsi: kolozsvári szalonna kemény sajttal zöldpaprikával.

    Délelőtt tekertem 60 percet 140-165 pulzussal.

    megittam kb 0,5 liter üres teát egész nap. + még két KV-t (roibos)
    Mondjuk ez a 2,5 kilós kacsa még egy darabig kitart a hűtőben.

  192. 206
    ez nem jó, vedd fel a kapcsolatot olyan orvossal aki ehhez ért:

    Ilyen makró arányokkal étkezem. Fehérje: 140g Ch: 20-50g Zsír: az aktivitásomhoz igazítva 50-100g-ig megy.

    ha a fehérje és a CH összesen a 2 x annyi mint a zsír akkor nem lehetsz étkezési ketózisban.
    Ezzel a kajával belefuthatsz a ketoacidózisba ezt nem lehet inzulin nélkül csinálni, de ennek semmi köze a ketogén étrendhez!! Ez a kaja garantálja a vércukorszint ingadozást, emelkedést!!

    a fehérjék aminosavai fele részt (60%) glükoplasztikusak, azaz glükóz lesz belőlük ami hozzáadódik a bevitt szénhidrátokhoz. Ha a zsír : fehérje arány nem éri el a 2:1-et ahol a Ch a 0 hoz közelít, lehetőleg 30g alatt, akkor ez egy HELYTELEN étrend, köze nincs a ketogén kajáláshoz.

    Fordulj szakemberhez. Én egészséges vagyok, semmi krónikus betegségem nincs és nem is volt.
    Néhány havonta néhányszor ellenőrzöm a ketonszintemet egy ketophan csíkkal azaz tudom hogy ketózisban vagyok és jól eszek. De amit leírtál vagy elírás vagy tévedés. Ennyi fehérje ilyen kicsi zsír mellett garantáltan nem ketogén.

  193. 205 Gamauf Sándor

    Ez egy általános tévedés. Jobb volna ha utánanéznél.
    “Mert a ketontermelés az esetben egészen a ketoacidózisig megy. ”

    A ketoacidózist a ketogén étrend nem tudja létrehozni!

    Ahhoz az kellene, hogy a kedves 1-es típusú cukorbeteg szénhidrátokat fogyasztva felnyomja a vércukorszintjét, ami ketogén étrend mellett nem lehetséges. Annak CH mentes volta miatt. Ilyen egyszerű.
    Ne hagyd magad ostobaságokkal ijesztgetni!
    http://paleomedicina.com/hu/blog/2014/11/1es-tipusu-cukorbetegseg-sikeres-kezelese-paleoketogen-etrenddel-elso-nemzetkozi-kozlemeny

    a ketoacidózisról:
    http://paleomedicina.com/hu/blog/2015/11/ketoacidozis-alacsony-szenhidrat-etrend-mellett-dehogy-csak-meg-mindig-mumus-a-ketozis

  194. Arany Sakál! A paleo medicinát ne nagyon reklámozd, mert az már leszerepelt. 1-es cukorbetegségről írtam. Náluk nincs saját inzulin, ezért nincs ami fékentartsa a ketózist. Nem a vércukor szint szalad el olyankor, hanem a ketonszint.

  195. 208 Arany Sakál! Évek óta ketózisban vagyok. Szerencsére beteg sem vagyok és nem is voltam. A makrók nem elírások. Te a terápiás ketózisnál tartasz még. Ott kevés fehérje és sok zsír van. 1:4 arány. De ott más ugye a cél. 🙂

  196. 210.
    Tégy a mit jónak látsz. Amit leírtál az nem ketogén étrend. Lowcarbnak nevezheted. Ha tejmentes akkor akár paleo is.
    Az inzulin -ketogén étrend mellett – felesleges volna.

  197. 209 & 210:
    Nem tértetek ki arra a veszélyre, amit a saját izom felzabálás jelent. Pedig ez se kutya.

  198. nézzük mi a ketoacidózis, mert itt van valami baromi félreértés.

    Kezelt cukorbetegeknél az inzulinbeadás elmaradása, és a diéta be nem tartása együtt vezet ketoacidózishoz. Megemelkedik a vércukorszint, magas lesz a szabad zsírsavak és fehérje lebontási termékek szintje is. Ezen folyamatok eredőjeként, a szervezet súlyosan elsavasodik, és teljes anyagcsere összeomlás következik be.

    213.
    egy étkezési ketózisban lévő szervezet ha nem végez tartós anaerob terhelést igénylő fokozott izommunkát akkor nem tud izmot veszteni.

  199. 212 Arany Sakál!

    Az inzulin jelen van, de hol jobban, hol kevésbé. Ha nem így lenne, akkor a cukrod felmenne az égig és meghalnál. Az inzulin gátolja ezt meg űgy, hogy a véredből elszállítja a felesleges cukrot a szükséges helyekre. A maradékot vagyis a felesleget pedig a zsírsejtjeidbe. Az izomsejtek ketózisban nem fogadják a cukrot, mert fiziológiásan rezisztensek az inzulinra. Ha a cukor kevés, akkor előtérbe kerül a glukagon, ez a hormon felel azért, hogy a cukrod ne essen a normál fiziológiás szint alá, mert akkor megint csak életveszélybe kerülnél. És hogy honnan van cukor a véredben, amikor nem is eszel szénhidrátokat? A glükoneogenezis hozza létre a szükséges glükóz mennyiséget pont a glukagon hatására. A vérnek kell a cukor, az agynak szintén kell, még mély ketózisban is és az idegrendszer sem megy el glükóz nélkül. Ezt termeli meg a máj éppen akkor és annyit amikor és amennyire az adott időben szükség van. Ezért nem lesz a fehérjékből cukor és az izomfehérjékből sem. Mert glükózgyártást az mindig a kereslet határozza meg. súlyos energiahiányos állapot és/vagy teljes fizikai tétlenség kell ahhoz, hogy az izomsejtek elkezdjenek lebomlani. Teljes böjtben(nem koplalásban, mert a két dolog nem ugyanaz), sem bontunk izmot csak egészen minimálisat ha a böjt túl hosszúra nyúlik. Sok kísérletem volt általában 72órás böjtök. A 72 órában 2 súlyzós edzés jutott. Sohe sem volt erőveszteség, ergo izomvesztés sem lehetett. Tudni kell hogy az edzéseim az 1 ismétléses maximumom ~90-95%-ával mennek, tehát nem testépítő módon. Ez annyit jelent, hogy az adott súllyal csak egy szériát vagyok képes lenyomni, a második mindig lényegesen kevesebb a harmadik meg már csak 1 esetleg 2 ismétlésnyi. Nos, böjtben ugyanezt csináltam a megszokott súlyokkal. Ami az esetemben nem is annyira megszokott, mert edzésről edzésre emelem a használt súlyokat. igaz egészen pici lépcsőkben, de a súly mindig nagyobb. 0,5-1kg-al Mindezt böjtben ami lényegében ketogén, mert hasonló folyamatok játszódnak a szervezetben, csak jóval gyorsabban. Bocs, hogy ilyen sokat írtam, de igazából ez is kevés a jó megértéshez.

  200. Tibor bá! Nincs izomvesztés, fentebb írtam Sakálnak. Megvéd a glukagon, és a megemelkedett GH. Ezek nem engedik, hogy izmot veszíts. Ha azonban az izmokat nem terheljük, akkor tök mindegy, hogy ketogénezünk vagy ch-osan étkezünk, mindenképpen izmot fogunk veszíteni. A szervezet egyszerű energetikai okokból nem tárol olyasmit amire belátható időn belül nincsen szüksége. Minek táplálna nagy izmokat, ha azokra izommunka híján, nincsen szükség? Lebontja és ennyi. Gondolj csak arra, hogy ha valakinek eltörik a karja, azt gipszben tartják 6 hétig, ez az idő elég ahhoz, hogy a mozdulatlan kar izomzata jelentősen leépüljön. Szemmel láthatóan vékonyabb lesz, bárhogy táplálkozik a sérült ember.

  201. Amikor az 1-es diabéteszes nem eszik elegendő szénhidrátot, akkor ketotikus állapotba kerül. Mivel a sejtjei nem kapnak elegendő glükózt, ezért a vérében keringő és egyre szaporodó ketonokat fogják használni, de ugye nincsen saját inzulinja, ezért nincs ami leszabályozza a ketonképződést és emiatt a szervezete elsavasodik. Nagyjából ezt nevezzük ketoACIDÓZISNAK. Ez egy kóros, életveszélyes állapot. A ketózis nem az, mert az egy jól szabályozott folyamat.

  202. 212 Arany Sakál!

    „Az inzulin -ketogén étrend mellett – felesleges volna.”

    Nem volna felesleges, mert e két hormon egymás antagonistái. Ellentétes hatású hormonok. Ezek ketten szabályozzák a vér cukorszintjét. A glukagon fel az inzulin lefelé szabályoz. Összhangban tulajdonképpen egymást segítve dolgoznak, ezért akár szinergistáknak is lehetne őket nevezni, de valamiért nem nevezik őket így. 😀

  203. 218 Sajnálom. A ketózis Ketogén étrendet ketózist tartva nem csap át ketoacidózisba.
    A ketózis CH mentes kaján nem fut meg.
    Ketogén étrendet inzulin nélkül is tartani 1 – cukorbeteg. Lásd klinikai esettanulmány.
    Ahogy te eszel azt nem ketogén étrend.
    Ketogén étrend zsír : fehérje arány 5-1 : 1 arány, 0 CH max. Napi 30-50 g…

  204. A ketogén étrend lehet hogy hatásos terápiás célból, de hosszú távon inkább árthat a nem kiegyensúlyozott étkezés. Nem valószínű, hogy létezik egészséges anyagcsere gyümölcsök, vitaminok, flavonoidok, zöldségek, ásványi anyagok, antioxidánsok és szénhidrátok nélkül. Nem is beszélve a nagymennyiségű hússal bevitt antibiotikumokról és GMO-takarmány maradékairól.

  205. 219:
    Én hetekig tartottam O CH diétát. Le is ment rólam 6 kg izom.

  206. Arany Sakál!
    A ketogén étrend nem attól ketogén, hogy sok zsírt eszünk, hanem attól, hogy kevés ch-t. Ekkor visszahúzódik az inzulin és helyette megjelenik a glukagon, melynek hatására a máj megkezdi a keton termelést. néhány napon belül a szervezet szinte teljesen átáll a keton alapú működésre. Kivétel az agy. Az agynak picit hosszabb idő kell ahhoz, hogy hozzászokjon, de 30-40 nap után már az is 70-80%-ban ketont használ, üzemanyagként. A vérnek továbbra is kell a cukor. Tehát az inzulin soha nem válik szükségtelenné. A 1-es diabosoknak sajnos nincs saját inzulin termelése, ezért nekik szúrni kell! Azért nem kell sok zsírt enni, mert a saját testünkön is van elég zsír és azt remekül tudjuk használni. Több zsír annak kell aki, rengeteget edz, vagy nagyon komoly hosszantartó, bármi más fizikai tevékenységet végez, rendszeresen. Mondjuk egy maratonra készül. vagy vájár egy bányában.

  207. 221 Tibos bá!

    Mi alapján állapítottad meg, hogy izmot vesztettél és hogy pont 6kg-ot? 🙂

  208. 222: Úgy hogy megmértem a súlyomat. Ja és nem voltam sose elhízott, vagyis nem volt rajtam háj. Testtömeg indexem soha életemben nem volt 25-nél több. Súlyom 72 kg-ról lementem 66-ra. Combizmom pedig látványosan eltűnt.

  209. 220Mvm9

    Semmi baj az anyagcserémmel. Az egészségemmel szintén nincs probléma. A velem egykorúak, már rendszeresen látogatják az orvosi rendelőket. Kapaszkodj meg, nekem kartonom sincs, mert akihez le volt adva, az nem élte meg a rendszerváltást, Közben én elköltöztem, azóta nem volt rá szükségem, ezért nem mentem utána. 🙂 A jogsimat kell időnként hosszabbítani, de az nem jelent problémát. 🙂 Zöldséget van, hogy hetekig nem eszek, nem azért mert nem szabad, hanem mert nem igénylem. Máskor meg, ha olyanom van, teleeszem magam zöldséggel. Gyümölcsöt ritkán eszem, de akkor sokat. A gyümölcsökkel az a probléma, hogy a bennük található minimális mennyiségű, vitamin, ásvány, és nyomelem mellett, rengeteg cukrot tartalmaznak, mert hogy arra, ízre és küllemre nemesítik őket. Nincs szükségem rájuk, bár szeretem szinte az összeset. 🙂

  210. 224 Tibor bá!

    Amikor átállsz ketogénes étrendre, vizet veszítesz. Az ok egyszerű. Az izomzatunk a cukrot glikogénként tárolja. A glikogén minden egyes grammja ~4g vizet köt meg. Ha visszaveszed a szénhidrátokat, akkor a glikogén mennyisége, mely esetedben izmoltságtól függően 300-600g is lehet azt elveszíted és vele a tárolt vizet szintén. Aztán elkezdesz zsírt bontani, innen ered a súlyveszteség. A BMI egy fals eredményt adó kalkulátor. Aszerint, pl egy testépítő 4-6% testzsírral, színpadképes állapotban is, közepesen, vagy súlyosan elhízott. 😀 Az izomvesztést lehet mérni, klinikai körülmények között. De a legjobb eredményt véleményem szerint, az általam fentebb leírt módon lehet elérni.(Számszerűsíteni, magát az izomvesztést persze így sem lehet, de az erővesztést igen. Merthogy a súlyzóknak tömege, így aztán ellenállása van. Ha nem mennek a korábbi súlyok, akkor izomvesztés van, ha mennek akkor meg nincsen. Ilyen egyszerű ez. Máshogy, képalkotó eljárásokkal lehet mérni. A súlyzós módszer sem működik jól egy diéta kezdetén, mert sokaknál mentális problémát, fáradtságot, erőtlenséget, motiválatlanságot okoznak a kezdetek. Amikor már stabil ketózis van, lehet erőlködni. 🙂

  211. 226:
    Sajnos, vesztettem izmot. Hidd el. Kifejezetten erős lábizmaim voltak. Ma már lépcsőn felfelé menet, ha cipelek 20 kg terhet is, érzem, hogy a lábam alig bírja. Ha nem kell sok zsírt ennem, a közel nulla CH-t könnyedén be tudnám tartani, de ezzel már nem merek kísérletezni.

  212. 222

    „A ketogén étrend nem attól ketogén, hogy sok zsírt eszünk, hanem attól, hogy kevés ch-t”

    Tévedés, amit írsz az szimpla LowCarb.
    Nem vagyok híve a wikipédiának, de ez anniyra alapvető tévedésed hogy ide ez is elég:

    https://hu.wikipedia.org/wiki/Ketog%C3%A9n_di%C3%A9ta

    ábrán:
    https://peakshop.hu/man/wp-content/uploads/2015/07/ketogen-dieta-alapja.jpg

    ..de láthatóan téged ez nem érdekel, engem meg az nem mit hiszel. Tévedésben vagy.
    Ha izgatna utána olvasnál.

    a többit rád bízom, nagy fiú vagy.
    Csak azért kár ha a kívülálló esetleg elmegy egy étrend mellett ami létező alternatíva a diabéteszeseknek is.

    a leggyakoribb hiba amit elkövetsz és terjesztesz :

    Összetéveszted az alacsony szénhidráttartalmú diétát a nagyon alacsony CH-s „ketogén” étrenddel és közben túl sok fehérjét fogyasztasz.

    Nincs olyan ketogén étrend és ajénlás ahol a minimum nem a duplája a zsír mint a fehérje.

    Te valami tévedés áldozat vagy akkor amikor azt gondolod magadról hogy „ketogén” étrendet követsz és ketózisban vagy.

    Ábránd.
    És el akarod nekem magyarázni hogy mi a ketózis…

    hát erősebb nekifutást kellett volna venned.

  213. 226 & 228:
    Ez a tévedés igen sok bajt okozhat másoknak. Ugye van, aki fogyni akar, annak mindegy. De akinek diabétesze van, annak nagyon nem mindegy. Ha közel nulla CH-t fogyasztok, de kevés zsírt, akkor tulajdonképpen csak fehérjével táplálkozom, és akkor emésztem saját izmomat is. Ha ezt nem akarom, akkor kétszer több zsírt kell ennem, mint fehérjét. Ahhoz meg nincs gyomrom (másnak lehet).

  214. 227. egyszer már ezt beszéltük, szerintem a nem kerültél ketózisba (sok fehérje kevés zsír) ezért a hiányzó CH-t a szervezet a vázfehérjékből pótolta.
    Ezért fontos a megfelelő zsír : fehérje arányt tartani, a CH minimalizálása nem elég.
    A ketózist a vizeletben levő ketontestek jelzik.

  215. igen. valamit valamiért.
    nekem ahhoz hogy meghaladjam a Te korodat viszont kézenfekvő.

    Plusz napi rendszeres aerob, kardio edzés, LCHF (LowCarbHighFat) étrend, paleo szabályokkal.
    Kv: ad libitum, társasági aktivitás, utazás, társadalmi munka, és más egyre 18 éven felülibb tevékenységek, még vagy 60 évig…
    Ami keveset ivással foglalkozom az meg minőségi bor (jellemzően hazai).

  216. 233 ez nagyon jó. És hol van a cikked a zsírszegény Gamaufketogén étrendedről?

  217. 232:
    Ha vitád van valakivel, akkor nagyon nem elég megnevezni egy internetes enciklopédiát, talán közölhetnéd a cikkelyt is.

  218. 235:
    Arany Sakál,
    kb 3 hete ( egy magas vérnyomás eredmény által kiváltott ijedtség hatására ) életmódot váltottam.
    Ülőmunka, +15kg túlsúly..
    Azóta, rendszeres futás, semmi, amiben cukor és amiben liszt van,és krumpli sem.
    3 hét alatt -10kg, és a futásoknak köszönhetően fit érzés.
    A vérnyomásom is rendben. 🙂
    Kb ketogén étrenden vagyok, de szeretném pontosan beállítani, mert néha úgy érzem kevés a zsír, sok a fehérje. Hol lehet a helyes arányokat megtalálni, konkrét élelmiszerekre átfordítva?

    Karak

  219. 236. karak
    igazából a főszabály: a bevásárlás hentesnél és zöldségesnél történik.

    magyarul elérhető:
    http://paleomedicina.com/hu/paleoketogen-etrend

    angolul keresheted: nutritional ketosis
    az eatingacademy nagyon jó a 235 ben.

    A rendes (terápiás) ketogén étrend nélkülözi a pl. a tejet, tejterméket is. Mivel nincs semmi allergiám és betegségem, így a tartósítószermentes tejszín és a kemény sajtok nálam nincsenek tiltó listán.

    Ha belekezdesz vegyél egy kethopan tesz csíkot ami jelzi a ketózis a vizeletből, ha eléred akkor már csak tartanod kell.

  220. Tiborbá!

    ez az amire utaltam. Ketózisban az agy soha nem éhezik. Azaz nincs demencia. Amibe más belahal, az a ketogén étrend mellett fel sem tűnik

    The graph below, also from the Cahill and Veech paper, shows the blood chemistry of a person starving for 40 days. Within about 3 days, a starving person’s level of glucose stops falling. Within about 10 days they reach a steady-state equilibrium with B-OHB levels exceeding glucose levels and offsetting most of the brain’s need for glucose. In fact, the late George Cahill did an experiment many years ago (probably would never get IRB approval to do such an experiment today) to demonstrate how ketones can offset glucose in the brain. Subjects with very high levels of B-OHB (about 5-7 mM) were injected with insulin until glucose levels reached 1 mM (about 19 mg/dL)! A normal person would fall into a coma at glucose levels below about 40 mg/dL and die by the time blood glucose reached 1 mM. These subjects were completely asymptomatic and 100% neurologically functional.

  221. 239:
    Ezt már olvastam (te linkelted be) Szívesen átállnék a ketogén étrendre, de a 4:1 zsír/fehérje arányt tartani nagyon kellemetlen. A 30 gramm CH minden kellemtől megfoszt, pl. gyümölcsök fogyasztása. Ráadásul nincs rá szükségem, nagyon jól menedzserem a kettes típusú diabéteszemet. De ha történne valami baj, tudom mit kell lépnem. Köszönöm az erőfeszítéseidet.>/font>

  222. 240. ok ezek szerint elolvastad (beleolvastál) a linket?

    igazából nem gond, a 2:1 el már simán be lehet tartani.
    Előbb valahol feljött a hír hogy van összefüggés a magas glikémiás indexű kaják (pl, fehér kenyér) és a tüdőrák között. meg sem lep. Én kb egy éve bátorkodtam azt mondani hogy a cigi valószínűleg kisebb rákkockázat mint a „szarevés”.

  223. 241:
    Nem beleolvastam, elolvastam. —„szarevés” Ez nem ilyen egyszerű. Van itt valami elbújva, amire még nem jöttek rá. 60 évvel ezelőtt nem volt laktózérzékenység, nem volt gabona érzékenység, nem volt inzulin rezisztencia. Kenyér étrend volt. Mindenki kenyérrel lakott jól. Szilvához, cseresznyéhez, dinnyéhez kenyeret ettek. Az emberiség 10.000 éven át kenyeret zabált. Róma: cirkuszt és kenyeret. Komcsik: munkát-kenyeret. Most meg egyszeribe paleó, különben halál.

  224. 243 Tibor bá

    nem ördöglakat ez, szó volt róla a glutén azon belül alfa-gliadin.
    Az elmúlt 50 évben a növény(búza) nemesítés egyik fő értékmérője a sütőipari minőség illetve a mennyiségi hozam volt.
    Ennek eredője az, hogy a magyar köztermesztésben levő búzák sikér-tartalma hihetetlenül megnőtt, az alfa-gliadin meg akár 50X mennyiséget is elért.
    E mellett a malmok sokkal hatékonyabbak és minden értékes anyagot rostot eltávolítanak.
    Ennek a genetikája ismert (mármint a búza keresztezéseké).
    Mindez párosul a csecsemők igen korai elválasztásával és egyidejűleg gabona és tehéntej hozzátáplálással… eredmény, 1 es típusú diabétesz és egy sor autoimmun meg gyulladásos betegség etc…

    Kevesen tudják, hogy az anyatejet kapó újszülött ketózisban van. Közismert, hogy a felnőtt emberi agy a testtömeg 2 % és az összenergia felvétel nyugalomban az agyat szolgálja 20% ban. Ez a csecsemőknél 50%. A ketózisban (inzulin nincs!) működik a növekedési hormon és az agy látványos fejlődése is..

    Visszatérve, a kenyér ma és 50 éve nem ugyanaz az a műfaj.
    Sem a glikémiás indexe sem a beltartalmi mutatói. Mellesleg abban az időben nem volt még a kenyér mellett ezernyi magas glikémiás indexű egyéb hozzáevés. Mihez ették a kenyeret?

    Hozzáteszem ma is vannak kellően alacsony glikémiás indexű kenyerek és olyanok is amik mentesek az „alfa-gliadintól” de ez csak egy mozaikja a „szarevésnek”.
    ha valaki kiszámolja hogy mennyi gyógyszert vásárol egy cukorbeteg (más krónikus beteg), és azokhoz még mennyit tesz a gyógyszerkassza mint támogatást, + az orvosi ráfordítások, a társadalmi költsége magasabb mintha ingyen kapna CH mentes kaját… Amitől tünetmenetessé válnának.
    Hazai húst és zöldségféléket.
    Na ez volna a kereskedelmi multik elleni valós szembeszállás.

    „Az emberiség 10.000 éven át kenyeret zabált.” urbán legend, amit ma kenyérnek nevezel nem ugyanaz amit a rómaik neveztek kenyérnek. éppen a genetikai különbség miatt csak a neve azonos.

    A mai fehér kenyérnek a glikémiás indexe 100.

    a paleo az egy rossz nevezéktan, de a „paleos” is ugyanott végzi, csak nagyon nem mindegy hogy a második 50 évet az ember hol tölti, kórterem gyógyszertár körzeti orvos, vagy utazik, sportol, és él…

    az ázsiai népeknél is akik átállnak a rizsről mind belefutnak a nyugatias étrend következményeibe.

    ” 60 évvel ezelőtt nem volt laktózérzékenység,” dehogynem, a globális népesség alig több mint 1% a tudja emészteni a laktózt felnőtt korban.
    A tejnél ez a kisebbik gond. A tehén tej fehérjéi azok súlyosabbak.
    pl. alig 3 g tejcukor van 100g ban, és mégis úgy megdobja a vércukrot (inzulin) hogy arról „koldulsz”!
    ha valami káros igazán ez a vércukorszint ingadozás és a kiváltott inzulinszekréció.

    Az ember genetikája nem változott 100 év alatt, az első cukorbeteget alig több mint száz éve mutatták ki az USA ban…
    ma már tinédzsereket is sújt!) A táplálkozásunk viszont alaposan átalakult. Szart eszünk (tisztelet a kivételnek) és azt is mértéktelenül, viszont minden mozgást kizárva + stressz.

    a z egészséges kajálás nem egy nagy tudomány, csak nem épülhet rá üzleti modell, mert semmit nem kell hozzá megvenned hogy jól táplálkozz.
    Tőkehúsok, zöldségek, halak, állati zsírok, és olajos magvak, némi gyümölcs, savanyított termékek. Plusz folyamatos fizikai aktivitás ami a „lassú” jelzővel írható le. kerti munka séta gyaloglás, „matatás”.

    gluténről: http://www.tenyek-tevhitek.hu/gluten-uj-megvilagitasban.htm

  225. 232 Nem vitatkozom senkivel. Röviden leírtam, hogy mi hogyan működik, aki érti, érti aki meg nem az bújjon el, majd ha lesz időm, megkeresem. 😉 A linken ha nincs a témában, vagy ahhoz kapcsolódóan 60 000 cikk akkor egy sem. Érdemes ott szétnézni. „nagyon jól menedzserem a kettes típusú diabéteszemet.” Nem menedzselni kellene, hanem elfelejteni! „Az emberiség 10.000 éven át kenyeret zabált.” Igen, de nem ennyit dolgozott, elhasználta a glükózt. Az inzulin nem csak magában keringett, hanem végezte a dolgát, táplálta a sejteket, nem a zsírsejteket. Ma nincs mit táplálni, mert a TV-nézéshez nem kell sok energia(cukor). A tömegeknek pénze sem volt annyi, hogy túlehették volna magukat rendszeresen. Annyit ettek, hogy tudjanak dolgozni. A te fiatalságod idején, Rákosi lesöpörte a padlásokat. Már nem emlékszel? Régen a búza más volt mint most. Ma lényegesen nagyobb a sikér(glutén) tartalma. Régen , liszt, só, kovász voltak az összetevők, most nem tudom mit használnak erre, de ~20 éve, egy „Tájfun” nevű adalékkal pumpálták fel a kenyeret, péksüteményeket. Rengeteg olyan vegyianyag jut az átlagember szervezetébe, amit 60 pláne 150 éve még nem ismertek. Ma mindenben van pl Na glutamát. Szóval itt lehet a kutya elhantolva. Kádár idején pl nem tudtál akármikor banánt, narancsot enni, mert nem volt, csak Karácsony környékén. Szezonális gyümölcsöket ettek az emberek. Ma az ember bármit ehet kilószámra, de nem mozog, mára elfelejtette hogyan kell használni az izomzatát. Amúgy meg a mai betegségek régen is léteztek, ha nem is ilyen nagy számban, csak még nem volt klinikailag jegyzett nevük. Ezen túlmenően, a beteg emberek idő előtt eltávoztak az élők sorából, mert a tudomány még nem járt ott mint manapság. Aztán jött az anyák megmentője, Semmelweis egyből kisebb lett a csecsmő halandóság. Banting és az inzulin, Fleming és a penicilin, stb-stb.

  226. 241-re
    A 2:1 zsír fehérje arányt hogy tudták tartani? Vadállatok húsával kellett táplálkozniuk, azok viszont alig tartalmaznak zsírt. Nyúl (házi) 23 gramm fehérje 1,1 gramm zsír /100 gramm. Őz 20,8 gramm fehérje 1,9 gramm zsír. Vaddisznó hús (színhús) 21,6 gramm fehérje 2,4 gramm zsír. A belsőségek kicsit zsírosabbak, de összességében akkor is nagyon alacsony a zsírtartalma a vadhús alapú táplálkozásnak. Nekem nem életszerű az, hogy csak a zsíros részeit fogyasztották el a nehezen elejtett zsákmánynak, a húst meg otthagyták.

  227. 242
    243 Tibor bánem ördöglakat ez, szó volt róla a glutén azon belül alfa-gliadin.Az elmúlt 50 évben a növény(búza) nemesítés egyik fő értékmérője a sütőipari minőség illetve a mennyiségi hozam volt.Ennek eredője az, hogy a magyar köztermesztésben levő búzák sikér-tartalma hihetetlenül megnőtt, az alfa-gliadin meg akár 50X mennyiséget is elért.E mellett a malmok sokkal hatékonyabbak és minden értékes anyagot rostot eltávolítanak.Ennek a genetikája ismert (mármint a búza keresztezéseké).Mindez párosul a csecsemők igen korai elválasztásával és egyidejűleg gabona és tehéntej hozzátáplálással… eredmény, 1 es típusú diabétesz és egy sor autoimmun meg gyulladásos betegség etc…Kevesen tudják, hogy az anyatejet kapó újszülött ketózisban van. Közismert, hogy a felnőtt emberi agy a testtömeg 2 % és az összenergia felvétel nyugalomban az agyat szolgálja 20% ban. Ez a csecsemőknél 50%. A ketózisban (inzulin nincs!) működik a növekedési hormon és az agy látványos fejlődése is..Visszatérve, a kenyér ma és 50 éve nem ugyanaz az a műfaj.Sem a glikémiás indexe sem a beltartalmi mutatói. Mellesleg abban az időben nem volt még a kenyér mellett ezernyi magas glikémiás indexű egyéb hozzáevés. Mihez ették a kenyeret?Hozzáteszem ma is vannak kellően alacsony glikémiás indexű kenyerek és olyanok is amik mentesek az “alfa-gliadintól” de ez csak egy mozaikja a “szarevésnek”.ha valaki kiszámolja hogy mennyi gyógyszert vásárol egy cukorbeteg (más krónikus beteg), és azokhoz még mennyit tesz a gyógyszerkassza mint támogatást, + az orvosi ráfordítások, a társadalmi költsége magasabb mintha ingyen kapna CH mentes kaját… Amitől tünetmenetessé válnának.Hazai húst és zöldségféléket.Na ez volna a kereskedelmi multik elleni valós szembeszállás.“Az emberiség 10.000 éven át kenyeret zabált.” urbán legend, amit ma kenyérnek nevezel nem ugyanaz amit a rómaik neveztek kenyérnek. éppen a genetikai különbség miatt csak a neve azonos.A mai fehér kenyérnek a glikémiás indexe 100.a paleo az egy rossz nevezéktan, de a “paleos” is ugyanott végzi, csak nagyon nem mindegy hogy a második 50 évet az ember hol tölti, kórterem gyógyszertár körzeti orvos, vagy utazik, sportol, és él…az ázsiai népeknél is akik átállnak a rizsről mind belefutnak a nyugatias étrend következményeibe.” 60 évvel ezelőtt nem volt laktózérzékenység,” dehogynem, a globális népesség alig több mint 1% a tudja emészteni a laktózt felnőtt korban.A tejnél ez a kisebbik gond. A tehén tej fehérjéi azok súlyosabbak.pl. alig 3 g tejcukor van 100g ban, és mégis úgy megdobja a vércukrot (inzulin) hogy arról “koldulsz”!ha valami káros igazán ez a vércukorszint ingadozás és a kiváltott inzulinszekréció.Az ember genetikája nem változott 100 év alatt, az első cukorbeteget alig több mint száz éve mutatták ki az USA ban…ma már tinédzsereket is sújt!) A táplálkozásunk viszont alaposan átalakult. Szart eszünk (tisztelet a kivételnek) és azt is mértéktelenül, viszont minden mozgást kizárva + stressz.a z egészséges kajálás nem egy nagy tudomány, csak nem épülhet rá üzleti modell, mert semmit nem kell hozzá megvenned hogy jól táplálkozz.Tőkehúsok, zöldségek, halak, állati zsírok, és olajos magvak, némi gyümölcs, savanyított termékek. Plusz folyamatos fizikai aktivitás ami a “lassú” jelzővel írható le. kerti munka séta gyaloglás, “matatás”.gluténről: http://www.tenyek-tevhitek.hu/gluten-uj-megvilagitasban.htm

  228. 245 „A 2:1 zsír fehérje arányt hogy tudták tartani?” kik?

    van egy hosszabb hsz.em ami jelenleg nem olvasható. Mint késve észrevettem „moderálásra” vár…

  229. A jégkorszaki ember. A nagytestű állatok húsának ilyen volt a zsír – fehérje összetétele?

  230. 244 Gamauf Sándor Says:

    „Nem vitatkozom senkivel”

    dehogynem, pl a valósággal. azt állítani hogy a ketogén éttrendben magasabb a CH és a fehérjék aránya mint zsíré, ellentmond a tényeknek és bárminek amit a ketogén étrendről tudni lehet.
    természetesen nem hozol rá se wikipediát se komoly study-t.

  231. 248 a „jégkorszaki” ember, szerintem még fakérget is rágott, nem volt nagy a jólét…

    az emberi metabolizmus valahol ott alakult ki ahol az ember ős géncentruma lehetett, ahol ideálisak voltak a táplálkozási viszonyai, elég nagy a bizonytalanság, de itt akár százezer-millió évek is játszanak.
    Azt se felejtsük hogy a mai élő összes ember 1-2000 túlélő leszármazottja.

  232. „Kevesen tudják, hogy az anyatejet kapó újszülött ketózisban van.” – Hogyan lehet ketózisban, amikor az 1 g fehérjére és 4,4 g zsírra 6,9 g cukortartalom jut?

    Amúgy 60 évvel ezelőtt anyámék kedvenc főételei a következők voltak:
    lekváros bukta
    mákos tészta
    aranygaluska

    mind fehérliszttel és cukorral. Lehet, hogy valamivel kevesebb volt benne a sikér, de a glikémiás indexe ezeknek mind horror. Nem áll össze a kép.

    De érdekel, hogy a ketogén diétát hogyan tudod praktikusan összehozni. A feleségem olvasta, hogy a fogakat helyreállítja, kipróbálnánk.

  233. 251. Ábel

    a csecsemők ketózisa számomra csak érdekesség, angolul van róla bőven információ:
    pl
    http://realmealrevolution.com/real-thinking/ketosis-key-to-human-babies-big-brains
    sok találata van: infant ketosis

    Praktikusan könnyű tartani akkor ha a bevásárlólista nem engedi meg a lazítást.
    aztán abból főzni ami otthon van. persze sokan idegenkednek a mindennapi főzéstől…
    a paleomedicina.com után el lehet indulni. Krónikus betegeknek létezik 3 napos tanfolyam aminek része a konyha is.

    Én anno azt csináltam hogy elővettem egy kalóriatáblázatot és kihúztam belőle mindent aminek 100 g ban elérte a 10 g-t a szénhidrát.
    aztán megnéztem a paleo elveket és a maradékból azt ami ennek nem felel meg.

    gyakorlatilag tényleg csak hentesnél hentespultnál vásárolunk kaját, meg a piacon a kofáknál.
    rendszeresen sütünk ki bőrös kacsahájat, és használjuk a zsírját, rendszeresen eszünk belsőségeket, máj, a pecsenyekacsa májat azt gyakran reggelire a gombás tojáshoz hidegen. savanyított cuccok, csalamádé káposzta etc. kell a bélflórának.
    ha valamihez liszt kell akkor rizs vagy kukoricaliszt hogy gluténmentes legyen, de ez sem köretként csak pl. panír, vagy besűríteni valamit.
    Amikor beáll a ketózisod (kethopan teszt csík) ráadásul elmúlik az éhségérzet, és stabilizálódik a kalória egyensúly, beindul egy fogyás az ideális testsúly irányába.

    A fogakkal kapcsolatban csak annyit tudok megerősíteni hogy a fogkőképződés radikálisan csökken és/vagy megáll.

    Ezt számold át kalóriaarányra ami változtatni fog a képleten:
    1 g fehérjére és 4,4 g zsírra 6,9 g

  234. 251:
    Pontosan. Gyerekkoromban Hétfőtől szombatig bezárva lisz-cukor-burgonya-esetleg tej és tojás volt az alapanyag. Hús csak vasárnap volt, mindössze egy szelet. Reggel-este hatalmas karéj kenyeret ettünk zsírral. A megevett fehérje 90 százaléka sikér volt. Nem emlékszem, hogy valaki is cukorbeteg lett volna. Az anyám két éves koromig szoptatott, majd 6 éves koromig reggel-este tejbegrízt kaptam. El is kaptam az angolkórt, de ez egy másik sztori. 😀 Az agyonnemesített búza, szerintem gyenge magyarázat.

  235. 251 Ábel:

    fehérje/zsír/laktóz kalóriában az anyatejben:

    4:40:27,6

    Felnőtteknél az agy az energiafelvétel 20% emészti, csecsemőknél ez 50%. A csecsemő agy a felvett energia 50%át használja el. ami jó részt a rendelkezésre álló glükózból fog menni.

    Nem látok ellentmondást.

    zsír/fehérje: 10:1

    Miután 2,5 ször annyi glükózt nyal fel (arányosan) a csecsemő mint egy felnőtt agy. Lassan „szívódik” fel, mert nagyon kicsi adagokban veszi magához. Azaz nem kell inzulinszekréció, így a ketózis sem szakad meg a babánál.

    Mindez azonnal borul amikor a dieteikus ajánláson alapuló pótlást kap a csecsemő. Talán addig eljutottak, hogy a „csecsemőnek a legjobb az anyatej”… De hogy miért? Hát ezért, mert élettanilag optimumon megy a metabolizmusa.

    A hozzápótlásnál a tehéntej és a gabonaszármazékok megjelenése a bébiétkezésben egyenes út a krónikus betegségekhez, közte az 1-es típusú cukorbetegség, autoimmunbetegségek, etc… Miután ez a két cucc, legyengíti az immunrendszert, megjelenik az inzulin amitől szépen elhíznak a csecsemők (szöveti zsírt épít a szervezete), és a glután (és tsai) elvezet a bélpanaszokhoz, „hasfájós” és vagy az IBS hez is.

  236. 246. Aranysakál

    Ez az!
    Lehetséges és nem is költséges számottevően, csak borzasztó nehéz ráállni az egészséges étrendre, hiszen az ipari élelmek mindegyike nagyon finom. Tudományosan ki kisérletezett vegyipari adalékanyagokkal ízesítve függőséget generál a fogyasztókban. Lásd üdítők, finom pékáruk, „tejipari” készítmények, snack-ok stb.

  237. 254 Tiborbá

    rossz végén nézel a távcsőbe…

    nagyon jól ismerjuk a tarahumra indiánok táplálkozási szokásait, akik szinte kizárólag CH-t esznek. (kukorica liszt). mégsem kövérek és cukorbetegek.
    Tudod miért?

    Ami miatt kevesebben jutottak el ide a gyerekkorodban is. A napi összes megevett kalória arányban állt a felhasználással.
    fizikai aktivitás.

    „Az anyám két éves koromig szoptatott” na látod, elkerülted egyből azt ami egy mai gyereknek nem adatik meg. és azért amit az előbb írtam.

    Az agyonnemesített búza az a glutén (alfa gliadin) és az IBS kapcsán gond, és az immunválasza miatt. a kenyérfélék glikémiás indexe 100 ez is nemesítési eredmény plusz feldolgozóipar.
    és azt sem lehet tagadni hogy a napi energiabevitel 60% erre van idehaza alapozva. ez gyakorlatilag mind üres kalória.

    Mert szerinted a Teremtő akarata az hogy Magyarország világelső a dagadtak számát (krónikusan kövér, túlsúlyos, betegesen kövér) és a rákbetegségek körében?

    Te sem tudod gyógyszer nélkül feldolgozni a CH többletet, ami étkezéssel kiváltható…

  238. miért várnak moderációra órákig a hsz.-ek?

  239. 253: Akkor ehetek 20% cukrot, úgyis az agyam égeti el?

    Mondjuk amikor a gyerek bepuszil 2 deci anyatejet, hogy csak úgy feszül a pocakja, azt én nem nevezném nagyon kicsi adagnak.

  240. nem nem ehetsz, ha csak nem tudod elkerülni az inzulinválaszt. azaz nagyon apránként.
    Ökölszabály: zsír:fehérje 2:1 (minimum) Ch konvergál a 0-hoz, napi max 30-50 g..

    ha felemeled a vércukrodat anniyra hogy lesz inzulinválasz akkor megszakítod a ketózisodat… és ha ez rendszeres akkor belenyúlhatsz a vázfehérjékbe.

  241. 257:
    Ezt időnkét leírom, most neked is. Ha egynél több URL van belinkelve, akkor automatikus a moderálásra kerülés. És mivel nekem is van privát életem, nem ülök állandóan a gép előtt, addig kell várni (néha órákat), amíg a gép elé nem kerülök. Ha nem akarsz moderálást, akkor csak egy hivatkozást tegyél be.
    256:
    Ne viccelj: „Te sem tudod gyógyszer nélkül feldolgozni a CH többletet, ami étkezéssel kiváltható…” a napi CH-m 50-100 g között van, és kizárólag lassan felszívódók. A „gyógyszer” (metformin) nem a „feldolgozáshoz” kell, hanem az elfogadáshoz. Metformin nélkül éhgyomorra 6,4 a cukrom, metformin mellett 5,4. Ja, és én soha életemben nem voltam kövér. Nem tudok mit kezdeni azzal a tanáccsal, hogy fogyjak le.

  242. 259: Rendben, de továbbra sem hihető az, hogy a csecsemőnél nincs inzulinválasz. Akkor hogy veszi fel az agy a cukrot?

  243. 257, ok, értem.

    256, miért kellene lefogynod?
    ha hiába is a 50-100 g közötti CH ha e mellett befigyel a fehérje is. nézd meg: „glükoplasztikus aminosavak” ezen rész kicsit több mint 60% éppen azt fogja okozni mint a szénhidrátok.

    Akin nincs túlsúly az nem fogyna.

    Másrészt ne azt vizonáld, hogy bögréből kell inni a zsírt.

    Nincs olyan gyógyszer ami mellékhatások nélkül huzomoson szedhető..

  244. 261 Ábel

    Tudod mit, engem is érdekel, adtam ilyen találatokat, kibogarásznád?

    Nekem már diplomásak a gyerekeim egyelőre még nem érint az élettana.

    de hiába van stabil 4.8 as vércukrom, annak egy részét folyamatosan veszi a fel a szervezetem inzulin válasz nélkül, és a neogklükogenezis meg pótolja. Miközben folyamAtos a ketózisom.
    Hogy a csecsemőknél milyen egyéb hormonális szabályzás van/lehet arról nem tudok beszámolni.
    ha találsz valami érdekeset szívesen elolvasom.

  245. 261 Ábel

    Ketogenic babies

    In the second half of pregnancy ketones supply as much as 30% of the energy required by the foetal brain, implying that ketones are essential for foetal brain development.3 During the third trimester of pregnancy and at birth, both mom and foetus are naturally in a state of mild ketosis.4 Within the first few days after birth, babies adapt to using their fat stores as their primary fuel-source, and begin to produce more ketones.5 Babies convert the fat from their stores and their diet (ideally breastmilk) into ketones.6 These ketones provide them with the energy they need between feeds and act as key building blocks for essential brain structures.7 Human babies are thought to be fatter than other mammals so that they have a reserve to support their higher demands for energy and brain-structure development.8

    http://realmealrevolution.com/real-thinking/ketosis-key-to-human-babies-big-brains

    miután itthon a hivatalos dietetika nem vesz tudomást az egészségről és így a LowCarbHF étrendekről így gondolom halálos bűnnek tartaná ezt is, és nyilván semmi hazai klinikai vizsgálat e tárgyban nem született.
    marad az idegennyelvű források átnézése.
    De amit ítt ír, hogy a természet semmit nem csinál ok nélkül, így elfogadhatjuk tényként hogy a csecsemők ha kizárólagos anyatejen vannak akkor enyhe ketózisban léteznek és a sokáig anyatejen tartott nyerekek minden tulajdonságukban előnnyel indulnak az életbe, egészség kognitív képességek, testsúly, diabbetes, etc.

    De ki engedheti meg magának azt hogy két éven keresztül kizárólagosan anyatejen nevelje a babát? holott napnál világosabb hogy a legjobb befektetés a gyerek jövőjébe!
    Azonban magamon érzem hogy a kívülállók, hogyan hisztiznek amikor megtudják hogy eszek és milyen eredménnyel, folyamatosan fogást keresnek és önigazolást hogy miért is jó nekik a „szarevés”. Meg azok a csúnya körülmények, meg egyébként is „genetikai oka” van minden bajuknak..
    Na azt mondta nekem egyszer egy hozzáértő doki, hogy mindenkit nem lehet meggyógyítani, csak azokat akik akarják…

  246. 264. Arany Sakál
    Magam is tapasztaltam, mikor az egészséges étrend mellett érvelek, javaslok, nagyon sokszor igen erős az elutasítás.
    Ez legfőképpen a profit éhes: élelmiszer ipar, gyógyszeripar, és a gyógyszeripar mézes bödönjéből nyalogató orvostársadalom rendkívül hatásos „tudatiparos” propagandájának az eredménye.
    Sajnos ezekkel a megtévesztett emberekkel valóban nem lehet mit kezdeni.
    Még akkor sem térnek észre, ha már abszolút nyilvánvaló, hogy felmorzsolták az egészségüket a „szarevéssel” és jól látható az ok-okozat lánc minden eleme.

  247. Cukros, zsiros, kenyér…itt van a szamban az ize…:))
    IZOMSORVADAS:

    http://www.origo.hu/egeszseg/20110804-egeszseg-biologia-oregedes-az-izomvesztes-szarkopenia-folyamata-visszafordithato.html
    Tejsavo -feherjevel küzdhetsz ellene.
    Minden izomra jó. Pl.sziv
    .pl.
    (Whey protein 75-80-as….)
    Kivalo kalcium es aminosav forras. Mind a 20 fajta benne van…
    Azok is amelyeket nem tudunk magunk eloallitani.
    A bőr rancosodás egyik oka az időskori izomtomeg csokkenése.
    Mi 3 vagy 5 kg ost veszunk kb.30-40 gr/ nap.az adag.(..igy olcso)
    Olyan a bőröm, mint a baba segge.:-) ~o)

  248. Ekeje lemaradt
    242 Tiborbá a cimzett….bocs!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük