(Könyvismertető – Jerry Z. Müller ‘Capitalism and the Jews’) Az ismertető után Tibor bá’ elemzése olvasható

Egy Amerikában megjelenő könyvnek ennél jobban provokáló címe nem lehet. A Kapitalizmus és a zsidók még magyarul se semmi, ahogy mondani szokás, na de Amerikában, ahol a rossz nyelvek szerint a zsidó lobby vezeti az országot karöltve a fundamentalista evangélistákkal. Viszont Jerry Z. Müller könyve nem polemizál, nem viccelődik, hanem elgondolkodtató, tényszerű esszé egy olyan elefántról, amely az elmúlt 200 évben a nyugati történelem közepében csücsült. A zsidók a kapitalizmus történelmébe és kifejlődésbe kibogozhatatlanul beleszövődtek. Igaz, a cím ötlete eredetileg Milton Friedmantól származik, aki mint a szabad piac apostola, a Chicagoi Egyetem professzoraként évtizedeken keresztül uralta a közgazdaságtant. Ezzel szemben Müllernek a Washingtoni Katolikus Egyetem történelem professzorának sokkal szélesebb a rálátása a dolgokra.  Míg Friedmant elsősorban az a talány érdekelte, hogy a szabadpiaci kapitalizmusból oly nagymértékben profitáló zsidók miért voltak a kapitalizmus legnagyobb kritikusai, addig Müllert a kapitalizmussal szemben tanúsított zsidó magatartás, és a kapitalizmus fejlődésére gyakorolt hatásuk érdekelte. A XIX. század előtt a zsidók a kapitalizmus kialakításának a középpontjában voltak, de középpontjában voltak a kapitalizmus védelmének is, ugyanakkor a kapitalizmus ellen küzdő erők, elsősorban a kommunizmus középpontjában is ők voltak. A zsidók fel is karolták a kapitalizmust, és el is utasították azt. Dédelgették, és menekültek előle. A zsidók és a kapitalizmus kapcsolata mindennek nevezhető, csak átláthatónak nem.

Ahhoz természetesen nem fér kétség, hogy az elmúlt kétszáz év alatt a szabadpiaci kapitalizmusban a zsidók igen sikeresek voltak. A nyugati világban elfoglalt helyük, és sikereik láttán, egyesek előtt igazoltnak tűnhetnek azok a megfogalmazások, amik megtalálhatók az antiszemiták által kitalált összeesküvés elméletekben. Lássuk csak! Az első világháború hajnalán az ipari elit 40 százalékát a zsidók tették ki. Az 1920-as években Magyarországon a kereskedelmi szektor 54 százaléka a zsidók kezében volt, miközben a bankok igazgatói tanácsának 85 százaléka zsidó volt. A teljes XX. Század alatt a zsidók jelentősen túlreprezentáltak voltak számarányukhoz képest az akadémiai életben, az orvosi karban, az ügyvédek, építészek, mérnökök soraiban. 1980-ban a Forbes’ éves jelentése szerint a leggazdagabb amerikaiak 25 százaléka zsidó volt, jóllehet a népességi arányuk nem érte el a 3 százalékot. Az amerikai elitegyetemek professzorainak 20 százaléka volt zsidó. 1970 és 2008 között a 38 gazdasági Nobel-díjas közül 22 zsidó volt.

De Müller feltételezése szerint ezt a teljesen egyértelmű sikert nem a győzni akarás, hanem az ambivalencia okozta. A nyugati társadalmakban ez a siker nem kívánt figyelemfelkeltéssel járt, amire számtalan zsidó a kapitalizmus vagy a judaizmus tagadásával válaszolt, és próbált asszimilálódni.

Még a kapitalizmus beköszöntése előtt Európában a pénzváltók, és a pénzkölcsönzők zsidók voltak, aminek oka az uzsora tiltása volt a katolikusoknál. Ezen kívül kitűnő kereskedők voltak, elsősorban mert szoros családi kapcsolatrendszerük volt, ami a modern bankrendszer előtti időkben fontos szereppel bírt a kereskedésben. Ezen kívül, az arisztokrácia számára a seftelésből származó pénzkeresés (ma úgy mondanák) nem volt trendi. Amikor a XIX. századtól kezdve a nyugati világ szekularizálódott, miközben kapitalizálódott, a zsidóknak már jelentős fórjuk volt, amit gyakran ellenük fordítottak.

A XVIII. és a XIX. század több gondolkodója Voltaire-től kezdve Marx-on át Max Weber-ig – nem éppen dicsérő módon – rámutatott, hogy a zsidók a kapitalizmus kulcsfigurái. Marx azzal vádolta a zsidókat, hogy csak egy istent ismernek, a „pénzt”. Mások egy fokkal hízelgőbben fogalmaztak, különösen Friedrich Hayek, aki mind a kapitalizmus, mind pedig a zsidók dinamizmusát dicsőítette, viszont elutasította a zsidókkal szemben hagyományosan táplált gyűlöletet, aminek alapja az uralkodó elit társadalmi pozíciójának a modernizálódás okozta elvesztése volt. Ez utóbbiból származott az ipari forradalmat kihasználó zsidó siker. Azonban Hayek nézete aligha volt széleskörű és a náci Németországban kicsúcsosodott XX. századi antiszemitizmusa maga alá gyűrte.

Müller kitér arra is, hogy az európai zsidók egy része felkarolta a kommunizmust, ami szerinte felért egy katasztrófával. Egyfelől ez az összefonódás táptalajt adott a zsidó összeesküvésre támaszkodó antiszemitizmusnak, másfelől visszafelé sült el, mert a kelet európai kommunista rendszerek és a Szovjetunió a zsidók ellen fordult. Magyarországon a kommunista mozgalom élharcosai a zsidók voltak, Rákosi Mátyás vezetésével, mind az I., mind pedig a II. világháború utáni években. Bár a zsidók nagy része fanyalgott a kommunizmustól, és inkább a cionizmus felé fordult volna, helyeselve egy zsidó állam létrehozását (ami 1948-ban meg is történt), azért elég sok, a kommunizmusban lubickoló zsidó maradt ahhoz, hogy kialakulhasson a nemzetközi kommunizmus, és a zsidóság közötti szoros összefüggés érzete. Mivel a kapitalizmusba elért zsidó sikeresség reakciója kellemetlen hátrányokkal járt, számtalan közülük olyan alternatívát keresett, ami biztonságosabb életet jelentett volna asszimiláció útján abban az országba, ahol születtek, vagy a kapitalizmust felváltó rendszerben, mivel elméletileg a kommunizmus egyenlőséget hirdetett. Azonban Kelet Európában az antiszemitizmus gyökerei mélyek voltak, és amit végül a kommunizmus elfogadása a zsidóság részre hozott, a többségi lakosságnak egy újabb érve, annak bizonyítására, hogy a zsidók okozzák a társadalmi bajokat és ennek megfelelően meg kell őket büntetni. Ebből következett a tény, hogy az 1950-es évek elején a zsidó kommunista vezetőket mindenütt kizárták a pártból.

Azonban Müller nem adott kielégítő magyarázatot a diaszpórában élő zsidók dilemmájára, akik a nagyfokú sikerességükért nagy árat fizettek. A zsidók sikere nemigen tért el más diaszpórában élőkétől, mit például a kínaiak sikerétől, azzal a különbséggel, hogy ellentétben a kínaiakkal, a zsidóknak nem volt saját hazájuk. Ez a tény hátrányosnak látszott és ez adott okot Izrael állam létrehozására, és lázas megvédésére. Izrael léte világítótoronyként hat a nemzetközi zsidóság számára, és egyben a diaszpórában élő zsidókat ért kritika nagy részét magához vonzza. Müller megjegyezi azt is, hogy a Holokauszt az európai zsidókat megtizedelte, és ezért jelentőségük az európai társadalmakban már nem olyan jelentős, mint a múltban volt.

Ezzel szemben az Amerikai Egyesült Államokban a zsidó kérdés – ámbár egészen más kontextusban – továbbra is létezik. Izrael támogatása az amerikai zsidók részről a múlt század 60-as és 70-es éveiben alakult ki az amerikai stratégia magjaként, összefogva az amerikai keresztény evangélistákkal. Az természetesen nem valószínű, hogy ezen összefogásra felépített közel keleti amerikai stratégia a zsidóság számára olyan hátrányos következményekkel járna, mint ami korábban a kapitalizmusból és a kommunizmusból adódott.

Tibor bá’ elemzése: A hátborzongatóan merész cím ellenére, vagy talán éppen azért, a könyv tartalma semmi más, mint a zsidó „megmagyarázom a bizonyítványomat”, vagy, ha úgy tetszik, akkor szerecsenmosdatás. Először is lássuk a zsidókat sújtó kényszerhelyzeteket: A kamatot totálisan tiltja a muszlim és a keresztény vallás. A zsidó ó-szövetség is tiltja, de csak zsidónak-zsidóval szemben. Ez a megkülönböztetés csak a zsidóknál létezik, ami aligha teszi őket – enyhén szólva – szimpatikussá. Müller professzor minden bizonnyal vagy német születésű, vagy német származású, mert a Kelet-európai helyzetet kitűnően ismeri. Csodálkozom is, hogy nem hozta fel a magyar példát a zsidók védelmében, vagyis, hogy Magyarországon beszivárgásuk idején nem vehettek termőföldet, kvázi földműveléssel nem foglalkozhattak, a kereskedés mintegy rájuk volt erőszakolva. Az a megállapítás, hogy a bankrendszer előtti kereskedéshez a széles körű családi kapcsolatrendszer rendkívül kedvező volt, természetese igaz. Azt viszont Müller nem tette hozzá, hogy ha valamelyik nemesember úgy döntött, hogy birtokai eladása után áttér a kereskedésre, akkor ez a „családi kapcsolatrendszer” kitűnő eszköznek bizonyult a nemkívánatos konkurencia kirekesztéséhez (amire példát, azóta is, minden területen, bőségesen láthatunk). Müller arra se mutatott rá, hogy mivel a zsidóknak – a kínaiakkal ellentétben – nem volt hazájuk, ez óriási, és igen előnyös mozgásteret biztosított számukra. Akinek nincs hazája, abból hiányzik a honszeretet. Akiben nincs honszeretet, az sokkal könnyebben szolgál ki bármilyen izmust. Müller rámutatott a zsidó ambivalenciára, de itt megállt. Mitől ambivalens egy zsidó, attól, hogy nem képes dönteni? Semmihez, semmilyen kötelék nem fűzi, egyetlen célja, a minél kényelmesebb érvényesülés. Nincsenek (helyes vagy téves) elvei, azt nézi, hogy kinek, minek fog állni a zászló. Volt, aki az eső világégés után a kommunizmusra fogadott (volt rá esély, hogy bejön), volt, aki csak a második után. Ma viszont egyetlen egy zsidó se kommunista, hanem liberális. Természetesen, nem kell őket megkövezni (amit ugyan ők vezettek be, de időközben kiment a divatból 😀 ), de ha már írunk róluk, akkor írjunk meg mindent. Álláspontom szerint a statisztikával óvatosan kell bánni még ebben az esetben is. A 38 Nobel-díj között található 22 zsidó közgazdász nem egyértelmű bizonyíték arra, hogy a zsidók különleges közgazdasági érzékkel lennének megáldva. Nem állítom, de elméletileg nem kizárt, hogy a Nobel-díjat odaítélő bizottság nem teljesen pártatlan. Ez már csak azért is lehetséges, mert az elmúlt időkben láttunk néhány meglehetősen furcsa döntést béke és irodalmi Nobel-díj odaítélésénél. Ami pedig az asszimilációt illeti (aminek erőltetése igencsak távol áll tőlem), az esetek hatalmas többségében – az én megítélésem szerint – egy tragikus történelmi pillanat szülte kényszerből, nem pedig szabad elhatározásból született. Magyarországon a 30-as években „kikeresztelkedett” zsidók és leszármazottjaik a vészkorszakot követő, a létező szocializmus éveinek az elmúlása után, 70 évvel később is, sikeresen felejtették el az asszimilációs kísérletüket. Végezetül Izrael állam létrehozásának oka és célja jelentősen bonyolultabb, mint ahogy azt Müller jelzi, de ebbe nem mennék bele, mert ez ebben a pillanatban aktuális külpolitika, civilizációs ütközési pont, ami a kapitalizmus-zsidó témától már nagyon távol esik.

__________________________________________________________
__________________________________________________________
_______________________________________________