(2347) Borban lenne az igazság?

Tibor bá’ szatirikus online

A modern életnek elég sok velejárója van, például épp most hallom, hogy a Magyarországon elvégzett plasztikai műtétek egy harmadánál férfi a páciens. Oké pasikám, de mit plasztikáznak nálad? Nem fogjátok elhinni, ők is melleket, jobban mondva mellizmokat helyeztetnek be. Nem edz, nem sportol, de igényli, hogy izmosnak látszódjon? Frászt, a csaja igényli. Na, akkor ki kell elégíteni. Ez persze nem minden.

Tisztelettel jelentem, hogy az amerikai bor lobby újabb sikereket könyvelhet el magának. Rövidre fogva a szót, a következőkkel lepte meg a világot: „A borban található vegyi anyagok megóvják az egészséged, de nem hosszabbítják meg az életedet.” (sebaj, mint értesültem – a nők szerint – úgyis a minőség számít, nem a hossz). Ez ugyan némileg ellentmondásos, mert ha (a borivásnak köszönhetően) egészséges vagyok, akkor illik a kevésbé egészséges honfitársaimnál egy kicsit tovább élni, de sejtésem szerint ez is egy PR trükk. Ugyanis, ha csupa jót írnak valamiről, akkor az gyanússá válik. Ők pedig – és most én a bortermelőkre gondolok – nem akarják, hogy ez a tudományos eredmény gyanússá váljon. De miről is van szó tulajdonképpen?

A múltkoriban az amerikai tudósok egy csoportja meglepő kutatási eredményekkel lepte meg a nagyérdeműt, vagyis minket, potenciális borvásárlókat. Ezek szerint a vörösborban lévő RESVERATROL nevű vegyi anyaggal etetett, egészséges, életük delén rágcsáló egerek (és emberek? – szegény Steinbeck) elkerülték az infarktust, a csontritkulást és az izomsorvadást. Ezzel szemben egyetlen árva nappal se éltek tovább, mint a Resveratrol áldásától megfosztott társaik.

Hogy valami bűzlik a szeszes italokat mérsékelten fogyasztók Dániájában (az előbb mutattam rá) azt Brian Kennedy, az University of Washington biokémikusa is érezte (könnyű volt neki, ugyanis nem vett részt a kísérletben, aminek következtében bankszámlájára nulla dollár landolt), ezért a következőket nyilatkozta. „A hosszabb élet titkát kutatók fantasztikus munkát végeznek, de valahogy nem jutnak előre egy centit se.”

Mindenesetre egy dolog már halál biztos. Ha egészséges akarsz maradni, akkor igyál vörösbort. Ha sokáig akarsz élni, akkor egyél minél kevesebbet. A koplalás kifejezetten élettartam hosszabbító. Na, igen! Tessék mondani, mennyivel kell kevesebbet enni? A válasz könnyen megjegyezhető, de nehezen betartható: kb. 50 százalékkal. Ha nem tudsz százalékot számolni (ami nem teljesen lehetetlen, ha 40 alatti vagy) akkor elárulom, körülbelül edd a felét annak, amit eddig ettél.

A bor lobby után, egy kicsit később, mások is rákéredzkedtek a kocsira, mert a tudósok hozzátették, Resveratrol nem csak a vörösborban található, de zöldségekben és gyümölcsökben is. Aztán van még egy érdekes mondat, ami tényleg megérdemli a kiértékelést: Resveratrol valamilyen formában leutánozza azokat a biológiai változásokat, amit a koplalás okoz. Tehát ne koplalj, igyál inkább vörösbort, mert az olyan mintha koplalnál, és ugye attól tovább élsz. És evvel visszakerültünk a kályhához. Hiszen azzal kezdték, hogy a vörösbortól nem fogsz tovább élni.

Most viszont a vörösbortól átvette a pálmát a parmezán sajt. Ugyanis olasz laboratóriumokban végzett kísérlet szerint a parmezán sajt fogyasztása csökkenti a hipertóniát. Magyarul, lenyomja a vérnyomást. Tekintettel arra, hogy 50 felett majd mindenkinek van valamilyen fokú hipertóniája, mert ez (is) együtt jár a modern élettel, nem csak a plasztikázás, ez a vérnyomás csökkentés nekem jobban bűzlik, mint maga a sajt. Már az is ciki, hogy parmezánnal olasz laborok foglalkoznak, de az eredmény kurvára gyanús. Viszont istenre mindig lehet számítani. A parmezán sajt felfuttatása tök feleslegessé vált, mert a legutóbbi olasz földrengésekben egy hatalmas parmezán érlelő összedőlt, százmilliós (€) kár keletkezett, és valószínűleg parmezán hiányt fog okozni néhány évig, mert állítólag 10 évig kell érlelni, de én már semmit se hiszek el. 😀

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

Egy gondolat erről: „(2347) Borban lenne az igazság?

  1. Tibor Bá! Én is sok ilyen cikket olvastam, meg publikációt, mi egészséges, mi nem, s pont az ellenkezőjét is ugyanarról. Azt nem tudom a borral mi a helyzet, mert nem kedvelem ,de egyben biztos vagyok, s ez a szőlő rendkívül pozitív élettani hatása, amit szó szerint saját bőrömön tapasztaltam. Ez úgy történt, hogy kb. 1 éves koromban volt egy daganat a kezemen ,amit kb. tízszeri sugárkezeléssel gyógyítottak meg Budapesten, s ettől ez a kezem picit deformált lett ( de amúgy nincs gond vele) , s még lett egy mellékhatása a dolognak, a daganat helyén a bőr sokkal szárazabb, sérülékenyebb lett. Ezzel a kezdetektől voltak kisebb gondok, de a korral ezek súlyosbodtak, amit csak folyamatos kenegetéssel lehetett enyhíteni ( komolyabb munkától állandóan kirepedt)
    Pontosan öt éve a fenyegető cukor problémám miatt is ,s mert kedvem is volt hozzá, vettem egy kertet, s elkezdtem kertészkedni. A problémáim a kezemmel ettől még súlyosabbá váltak, egészen addig, míg a telepített 20 csemege szőlő tőke el nem kezdett teremni, mert kb. 1 hónap intenzív szőlőzabálás után meglepődve tapasztaltam, a kezem látványos javulásnak indult, s bár a daganat helye most is látszik, azóta egyszer sem repedt fel, pedig már csak néha néha kenegetem. Persze más gyümölcsöket is fogyasztottam, de előző éven míg csak eper, málna meg ribizli volt, nem változott a bőröm, pedig azokból is sokat ettem.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük