Tibor bá’ online

Meglátásaim szerint az Ember az utolsó 50 évben isten keresése helyett önmaga megértése felé fordult, mert a keresztény hitből származtatott szabad akaratra támaszkodó, öntelt önismeret tarthatatlannak bizonyult. Sorra bukkantak fel bizonyítékok, hogy sokkal inkább az emberi agyban lejátszódó hormonális folyamatok, és maga a neuronok kapcsolatrendszere, mintsem a tudatunk irányítja megnyilvánulásainkat. Most azonban két olyan könyv jelent meg az amerikai piacon, amelyeket neurológusok írtak, és simán átlépték a hormonális irányítást, helyette az evolúciót és a neuron kapcsolódásokat állították a középpontba. Mark Pagel: Wirede for Culture: Origins of the Human Social Mind (Kultúrára kapcsolva: A az emberi társas elme eredete) című könyve az előző, míg Sebastian Seung: Connectome: How the Brain’s Wiring Makes Us Who We are (Kapcsolódás: Agyunk „bekötése” miként határozza meg, kik vagyunk) című műve az utóbbi témával foglalkozik.

 Mitől egyedi az emberi agy, miért üt el minden mástól? Mitől vagyunk mi a Föld urai, mitől ébredtünk öntudatra, miért tudatosodott bennünk halandóságunk? Továbbmenve, miért hoztuk létre a művészeteket, miért segítünk másokon (amikor), miért ragaszkodunk gyermekkorunk emlékeihez, miért van szükségünk istenhitre (már akinek), miért akarunk gazdagok, és híresek lenni? Miért, miért?

A két szerző a mai embert nagyon különböző lencsén át jeleníti meg. Mark Pagel brit evolucionista biológus szerint az emberi egyed csakúgy, mint az emberi faj sikerét a kultúra megteremtésének köszönheti. A szorosan kötődő társadalmi csoportokban a tudás, szakismeret elnyerése, a tárgyak előállításának, technológiájának megteremtése felgyorsult. Ezzel szemben Sebastian Seung könyvében az mellett teszi le a garast, hogy az egymástól különböző emberi egyedek létrehozója az adott szoftverek különbözősége, ami nem más, mint a megközelítőleg 100 milliárd neuron kapcsolódási egyedisége. De ezt a megállapítást megtoldja azzal az állítással, hogy amíg nem leszünk képesek ezeket a kapcsolódásokat feltérképezni, nem leszünk képesek megérteni önmagunkat.

Nem új, a sci-fibe való ötlet, de logikusan következik a fentiekből, hogy Seung elképzelésében benne van lényünk halhatatlanságának lehetősége, amennyiben sikerülne agyunk kapcsolási „rajzát” a megfelelő hordozóra lementeni. Aztán kiderülhet, hogy lényünk milyen mértékben kapcsolódik testünkhöz, amit azért eléggé alaposan sikerült megszoknunk. A feltételezések szerint azonosságunk meghatározásához szükség van annak a kultúrának az ismeretére, amiben élünk, valamint a koponyánkban székelő, felfoghatatlanul bonyolult neuron hálózatra.

 Mindkét könyv nem több mint az emberi aggyal, evolúcióval, genetikával, és szoció-viselkedéssel kapcsolatos jelenlegi tudásunkra épített spekuláció, annak megmagyarázására, hogy miért történnek népirtások, miért gondoljuk, hogy szabad akaratunk van, és végül miből áll az öntudatunk.

Számtalanszor találkozhatunk minkét könyvben olyan elméletekkel, amelyek mellett mindössze halovány közvetett bizonyítékokkal kardoskodnak. Például Seung előrejelzése szerint az emberi memória neuron kapcsolatokhoz való kötésének bizonyításához olyan módszerekre van szükség, amiket még fel se fedeztek. Miközben Pagel által leírt szoció-viselkedéssel kapcsolatos elméletek jellegükből kifolyólag sose lesznek bizonyíthatóak. Mindezek ellenére mindkét könyv komoly kihívást jelent széleskörűben elfogadott feltételezéseinkre: hogyan keletkeztünk, kik vagyunk.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________