(2376) Boldogtalan nők

 Tibor bá’ online

 

„The Paradox of Declining Female Happiness” (A nők csökkenő boldogságának ellentmondásossága) címmel Betsey Stevenson és Justin Wolfers (mindketten a University of Pennsylvania kutatói) egy tanulmányt jelentettek meg az amerikai Leading Social Science Research tudományos szaklapban. Ez a tanulmány kicsapta a biztosítékot Barbara Ehrenreich  írónőnél (többek között a New York Times és a Time magazin rovatvezetője), aki menten tollat ragadott, és némi vitriollal leöntve elküldött egy cikket Tom Engelhardt Internet honlapjára (www.TomDispatch.com) amit a szerző úgy hirdet, hogy „a regular antidote to the mainstream medisa” (a szajha média egy állandó ellenmérge).  Barbara Ehrenreich a tanulmányt nevetségesnek bélyegezte, mivel a férfiak és a nők közötti nem létező „boldogság lemaradást” a feminizmus nyakába akarja varrni, kihasználva azt a népszerű nézetet, hogy a feminizmus a nőkre nézve ártalmas. Néhány értelmiségi nő csóválta ugyan a fejét, de általánosságban az emberek úgy reagáltak, hogy „nem megmondtam?” Olyan notórius antifeminista fórum, mint a Slate’s DoubleX website poszt írója arra a következtetésre jutott, hogy a múlt század 60-as és 70-es évek feminista mozgalmának következménye egyfelől a nők folyamatos burkolt panaszkodása volt, másfelől a nők rászoktak, hogy a szexet fegyvernek használják a férfiak ellen. nyomorgó nők

Barbara Ehrenreich kiállása egy bátor kisebbségnek tűnik, mert mellette jó pár webszájton, mint a www.humanevents.com olyan írónők szállnak szembe a feminizmussal, mint például Phyllis Schlafly, akinek posztjából megtudhatjuk, hogy a 60-as évek végén a feminista mozgalmat Betty Friedan indította el a „The Feminine Mystique” (A női titok) című könyvével. Ezzel sikeresen életre keltett egy feltételezést, miszerint a peremkerületek feleségei „kielégületlen érzéstől” szenvednek a feltételezett unalmas életük miatt. Friedan fogalmai  szerint, a „kényelmes koncentrációs táborból” való kiszabadulás érdekében a feminizmus fáradhatatlanul dolgozott, hogy a teljes idejükben otthont teremtő nőket lenézze a társadalom. Schlafly posztjához szép számmal szólnak hozzá az „érdekeltek”. Egy 47 éves texasi nő tipikusnak mondható hozzászólása így szól: „Fiatal koromban teli szájjal zabáltam a feminista hazugságokat, mert úgy tűnt ez a helyes irány. A 70-es években rengeteg információt kaptunk arról, hogy mire vágyunk és mire van szükségünk. Ma már tisztán látom, hogy önmagamnak kell megszabni mi jó nekem, nem pedig NEKIK. Ha arra presszionálnak, hogy feleségnek és anyának lenni nem egy jó választás, akkor hol marad a szabad akaratom? Sajnálom, de legálisan megölni egy születendő csecsemőt, megcsalni a férjet, hátba támadni a munkatársat, stb. stb. vagyis mind azok, amiket „egy ízig-vérig modern nő megtehet” számomra nem megfelelő. Ha az egyenlőség morálisan elfogadhatatlan dolgokkal jár együtt, akkor nem kérek belőle.”

Maga Schlafly (put it) ragyogóan definiálja a feminista mozgalom doktrínáját, „amely arra tanítja a nőket, hogy magukat az elnyomó patriarchális társadalom áldozatainak tekintsék, ahol a valós értéküket sose fogják elismerni, és ahol lehetetlenség érvényesülniük.” Igen ám, de az áldozat érzetének a kiváltása nem a boldogság receptje. A nők boldogságának csökkenése nem lehet csupán fikció.

Barbara Ehrenreich tehát szélmalomharcot folytat, de nem adja fel. Rámutatott arra, hogy Stevenson és Wolfers tanulmánya nem vette figyelembe, hogy 1) Van néhány ok, ami miatt kétségek merülnek fel a tanulmánnyal kapcsolatban. 2) Ha el is fogadjuk a tanulmány eredményeit, maga a tanulmány nem mond semmit arról, hogy a feminizmus milyen hatással van egy nő hangulatára. 3) A boldogságot kutató tanulmányoknál akad néhány egyéb tényező. Arról nem beszélve, hogy a boldogság meghatározása és mérése meglehetősen bizonytalan. Kell rá bizonyíték? Nemigen! A józan ész azt diktálja, hogy a megkérdezett válasza a pillanatnyi állapotától függ. Ha a napi postájával három befizetendő csekk is érkezett, és nagyobb a gázszámla, mint amire számított, akkor kissé boldogtalan. Ha viszont a megelőző percekben egy jót cseverészett a barátnőjével, akkor pedig kissé boldogabb.

Ez természetesen eléggé pongyola megközelítése egy tanulmánynak, de mindenki azzal főz, amije van. Igaz Barbara Ehrenreichnek vannak jobb meglátásai is. Például idéz a tanulmányból, „A mintavétel kezdetekor (1972) 1 százalékkal kevesebben állították, mint a férfiak, hogy nem túl boldogak. Viszont 2006-ban a nők 1 százalékkal többen mondták, mint a férfiak, hogy ebbe a kategóriába tartoznak.” És helyesen állapítja meg, hogy ha különböző körülmények között például a fény sebességének a megmérése mutatna ekkora különbséget, az mellbevágó lenne. Azonban olyan bizonytalan fogalom mérésénél, mint a boldogság, ekkora különbség esetén aligha beszélhetünk paradigmaváltó eredményről.

elkeseredett nőkBarbara Ehrenreich azt is kifogásolja, hogy a nők sugallt hangulati eltolódása a kétségbeesés felé konfliktusba kerül a szerzők által felkínált egyik objektív boldogtalanság mérési tényezővel, név szerint az öngyilkosságok számával. Ugyanis a boldogság egy szubjektív állapot, míg az öngyilkosság egy kegyetlen, konkrét tény. És akkor a megállapítás valóban zavarba ejtő a szerzők részéről: „Ellenére a szubjektívnek mondható, egyre ritkább jó közérzetnek, a nők öngyilkossági rátája csökkent, míg a férfiak öngyilkossági rátája 1972-2006 között nagy vonalakban állandó maradt.” Ennek ellenére, tételezzük fel, hogy a nők tényleg boldogtalanabbak most, mint 40 évvel korábban. Jelentheti-e ez azt, hogy az életüket a feminizmus tette tönkre? Aligha! Főleg, mert a nehezen definiálható boldogtalanság egyformán osztályrésze mind az otthon maradt, mind pedig a dolgozni járó nőknek. Ha valóban a feminizmus lenne az igazi ok, akkor várhatóan az elvált és a dolgozó nők kevésbé lennének boldogok, de ez nem így van. Ami pedig a gyermekvállalást illeti, ami a női vágyak beteljesülésének a feltétele, a valóságban több boldogtalansággal jár.

Barbara Ehrenreich kegyelemdöfése még hátra van. Szerinte, ha a tanulmány egyáltalán jelez valamit, akkor azt jelzi, hogy se a házasság, se a gyermekvállalás nem tesz egy nőt boldoggá. A női boldogság megtapasztalása nem függ az egyén tényleges életkörülményétől. Hogy pontosan mitől függ, az a tanulmány megítélése szempontjából közömbös, ezért érthetetlen, hogy miért csapnak ekkora lármát a tanulmány körül. Tényleg érthetetlen? Aligha, mert Barbara Ehrenreich betekintést kínál a kapitalista piacgazdaság működésébe is, ami a magyar olvasók számára különösen értékes.

A Wharton tanulmány „eredményei” már egy ideje kiszivárogtak, elsősorban azért, mert elő kívánták készíteni a piacot a kiadó igen termékeny tanácsadójának, Marcus Buckingham új könyve részére. A szerző leginkább a „First, Break All the Rules” (Kezd azzal, hogy megszegsz minden szabályt) című könyve révén ismert. Új könyve, amire a talajt a Wharton tanulmány készíti elő, „Find Your Strongest Life: What the Happieast and Most Successful Women Do Differently” (Találd meg leghatékonyabb oldalad: Mit csinálnak másként a legboldogabb és legsikeresebb nők) valójában az egyáltalán nem új, a „pozitív gondolkodással segíts magadon” lerágott csont kategóriájába tartozik. Az olvasók (gondolom elsősorban nők) megismerkedhetnek az Internet blogok hozzászólásainál alkalmazott „felhasználói nevek” alatt nyilatkozók boldogtalan nők siralmaival. Majd a „sikeres” nők történetei következnek. Buckingham könyvében tippeket, hogyan lehetnek a nők boldogok, sőt egyre boldogabbak, olyan női magazinokba illő stílusban, amit az ilyen magazinokat éjjel nappal olvasók különös figyelemmel zabálnak, akarom mondani, próbálnak ki, ami után hangulatukban semmi nem változik, de ezt éppen úgy nem veszik észre, mint a mágneses takarók gyógyhatásainak az elmaradását a kezdeti autoszuggesztív „gyógyulás” után. Végül is a tanulmány semmi más, mint a jól ismert promóciós technika első lépése. Ha valamit sikeresen akarsz forgalmazni, akkor első lépésként teremts hozzá fizetőképes keresletet. A 80-as években, amikor a szilikon implantációs üzlet beindult, az orvosok felfedezték a „mikromasztiát” a kisméretű emlők „betegségét”. Napjainkban a multinacionális gyógyszergyárak eszeveszett kutatások után már csak egy lépésre vannak a női viagra felfedezésétől. Nem véletlen tehát, hogy felmérések szerint az amerikai nők 43 százaléka FSD-től szenved (megjósolom, hamarosan a vízcsapból is ez fog folyni Magyarországon) vagyis a „Female Sexual Dysfunction”-től, ami egyszerűen azt jelenti, hogy a nők 43 százaléka soha sem jut el az orgazmusig. És mivel hajlamosak vagyunk elhinni azt, hogy minden lehetséges emberi nyavalyára van egy megfelelő pirula, hamarosan a magyar nők is sorba fognak állni a patikákban egy kisméretű, kék pasztilláért, ha el kívánnak élvezni, esetleg egyetlen aktus alatt többször is.

Befejezésül hadd jegyezzem meg, hogy ez a mester kritikus, Barbara Ehrenreich, maga is 17 könyv boldog szerzője. Az utolsó könyvét Bright-Sided: How the Relentless Promotion of Positive Thinking Has Undermined America (Derűs hozzáállás: A pozitív gondolkodás könyörtelen promóciója miként ásta alá Amerikát)  a Metropolitan Books kiadó adta ki, ha esetleg meg szeretnéd rendelni. Csak remélni merem, hogy nem állunk szemben a „vizet prédikál, bórt iszik” klasszikus esetével.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőséggel

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.