Tibor bá’ szatirikus online
Ha az olcsó húsnak híg a leve, akkor milyen lehet az ingyen hús leve? Jó kérdés, mi? Boldogult nagyapám többször intett, óvakodjak mindentől, ami ingyen van. Ezt én akkor óriási marhaságnak tartottam, de imádtam a nagyapámat, hát inkább lenyeltem a választ. Pedig bölcs volt az öreg, csak akkor még nem tudtam róla.
A napokban csak úgy tébláboltam az egyik hiper-izében, na hogyan is hívják? Ja, igen, a fogyasztás szent templomában, ahol belebotlottam egy született bűbájba. A bűbáj negyven lehetett, de ez cseppet sem akadályozta abban, hogy húsznak akarjon látszani, ami persze nem sikerült neki, hiába mutogatta mosolyra emlékeztető arcmunka árán, fehér cementtel tömött fogait, valamint szilikonnal dúsított, nyakában cipelt kebleit. Szóval nem tudtam tőle tovább menni egyetlen lépést se. A megrökönyödéstől padlóhoz ragadt a lábam. A lemerevedés eme reflexszerű megnyilvánulását kihasználva a bűbáj úgy döntött, én leszek a következő áldozat, és már mellém is termett.
A bűbáj első ténykedésének keretein belül a kezembe nyomott egy nagy üveg kölnis doboznak látszó tárgyat és kérte fogadjam el, mint a cége ajándékát, aminek különben 5200 forint a fogyasztói ára, de én teljesen ingyen kapom meg a cégtől mert, hogy ők ezt a kitűnő francia kölnit be akarják vezetni a magyar piacra, és ebből a célból elsősorban ilyen intelligens emberekre gondolnak, mint amilyennek én magam is látszom.
Ezen szóáradat közepette a nagy üveg kölninek látszó dobozt ki kapta a kezemből, és mellé tette a bal kezében szorongatott kisebb üveg dobozának látszó tárgyat. Közben biztosított arról, hogy a kettő együtt 8500 forint, de én megkapom az összeg feléért mert, hogy én olyan szimpatikus vagyok a cégnek, meg neki is személy szerint (hogy a mellettem álló feleségemnek közben leesett az álla, az egyáltalán nem zavarta). Azonban ha én úgy döntök – folytatta az éltes lady – hogy ez a két üveg nem kell fél áron, vagyis 4250 forintért mert, hogy nekem csak a nagy üveg kell ingyen, akkor a kis üvegért se kell fizetnem amennyiben ezt a három üveget venném meg 9900 forintért, jóllehet ezt holnap már csak 16000 forintért kaphatnám meg. Természetesen, ha éppen nincs nálam elég pénz, akkor az eredeti nagy üveget még mindig teljesen ingyen megkaphatom, ha a másik kettőt megveszem 4800 forint helyett már csak 1800 forintért. Persze ez az ajánlat csak nekem szól, mert ilyen kedvező feltételt a cég csak kimondottan finom úriembereknek ajánl fel, és naponta maximálisan három alkalommal, amennyiben erre méltó fogyasztóval találkoznak.
Ekkor a bűbáj kénytelen volt levegőt venni, ami a részemre háromtized másodperc időt engedélyezett régóta formálódó kérdésem gyors elhadarására: Tessék mondani, akkor most mit kapok ingyen?
Ha ebben a hivatásos bűbájban lett volna némi vagány becsület, akkor egy szót se szólt volna csak a könyökben behajlított bal karján lengetett volna egyet, és a nemzetközi egyezmények értelmében az ökölbe szorított jobb alsó karjával belecsapott volna a bal könyök belső hajlatába, tudod, az LFS előírásának megfelelően. De nem, ő elölről kezdte. Uram, ezt az 5200 forintos kölnit ingyen kapja a cégünktől, mert a másik kettő összesen 8900 forint, de ön a hármat 2900 forintért megkaphatja és így az 5200 forintos üveg teljesen ingyen kerül a birtokába, de a másik két üvegen is megtakarít 4300 forintot.
Asszonyom! Üvöltöttem a száját befogni képtelen dögre. Válaszoljon egyszerű igennel vagy nemmel. Kapok-e öntől valamit anélkül, hogy a pénztárcámat elő kellene vennem? Erre aztán a bűbájnak is elfogyott a türelme, mert válasz helyett visszakérdezett, hülyének néz maga engem?
* * *
Egy hete telefonon felhívott egy simogató, szőke női hang és megkérdezte van-e feleségem. Már azon törtem a fejem, hogy letagadom, de még időben eszembe jutott, hogy hiába kértem Viagrát a háziorvostól. Állítólag Viagrát csak az urológus írhat fel TB által támogatott vényre, de az meg szóba se áll velem, hacsak minimum prosztataburjánzást nem tudok produkálni, ami egyelőre még nincs. Így aztán töredelmesen bevallottam, hogy feleségem, az van. Erre ez a simogató, szőke női hang azt mondta, akkor mind a kettőnket meghívja egy ingyen vacsorára ide meg oda. Na, mondom ez éppen kapóra jön, mert betudhatom a 120. házassági évforduló megünneplésébe (ja kérem, az idő relatív, ezt már Einstein is megmondta) és már le is fixáltam a dolgot.
Hát kérem, puccba vágtuk magunkat, és elmentünk az adott helyre, az adott időben. Első meglepetésünk az volt, hogy rajtunk kívül meghívtak még vagy hatvan másik házaspárt is, és persze ezek se fiatal vagányok voltak, hanem olyanok, akikről lerítt a viszonylag könnyű megfejhetőség. A második meglepetés maga a „vacsora” volt, ami néhány ütött-kopott, erősen másnapos szendvics formájában lett előadva. A harmadik meglepetés maga a simogató, szőke női hang volt, aki így élőben festett vörösnek tűnt, hatvanon éppen innen, de csak egy hajszállal ám, és kerek húsz kilóval többnek, mint ami rám még képes hatni. Viszont mindkettőnket nagy, meleg szeretettel libegett körbe és elkezdett mesélni a nyár szépségeiről, ami így január derekán nem tűnt túlzottan aktuálisnak.
Később összetereltek vagy húszunkat egy kisebb terembe, ahol a sarokban elhelyezkedett egy iskola tábla a hozzá tartozó angol nyelvű előadóval és egy jól megfizetett tolmácsnővel. Hamarosan beindult a szédítés, aminek lényege néhány millió forint kifizetése volt harminc év alatt, amiért cserébe össze-vissza üdülhettünk volna a nagyvilágban egy eléggé komplikált és nehezen érthető rendszeren belül. Piszok módon észnél kellett lenni, mert különben néhány kopott, alig használt szendvics könnyen hárommillióba kerülhetett volna. Szegény nagyapa meg foroghatna a sírjában.
* * *
Már megint csöng ez a rohadt telefon. Esküszöm az élő istenre, le fogom szereltetni. Egy kicsit még mindig monopolhelyzetben lévő T-online (mint MATÁV utód, ezer köszönet érte kedves Schamschula úr, mikor tetszett utoljára párbajozni?) már megint emeli a szolgáltatásainak az árát. Heteken át rá se nézek, nem hogy felemeljem a kagylót, mégis 5000 forint feletti a számlám. Na, szóval megint cseng.
Apám! Nem fogod elhinni mi történt. Kihúzott a komputer. Hát ez nem lehet igaz! Kihúzott, pont engem. Nem, nem és megint nem, nincs benne semmi átverés, semmi csalás. Teljesen frankó. Kihúzott a komputer és a cég nagy-nagy tisztelettel értesített, hogy a költségükön, teljesen ingyen (jaj, nagyapa!), másodmagammal elutazhatok a Kanári-szigetekre. Figyeld, már megint ingyen. Mi a franc lehet benne a trükk? Le fog zuhanni a repülő és életbiztosításomnak ők a kedvezményezettei? Hol akarnak átverni? Belehülyülök! Hol van elásva a kutya?
A hathetes tanfolyamon kiokosított „üzletkötő” bizonygatja, ez publicitás és isten bizony teljesen ingyen repülhetek a Kanári szigetekre, méghozzá másodmagammal. Oda-vissza? Teszem fel az óvatos kérdést? Természetesen oda-vissza. Előre odaadják a jegyeket még itthon, Magyarországon. Kezd a gombóc oldódni a gyomromban. Jó, megyünk a jegyekért.
Feleségem dörzsöli a kezeit, spórolunk 2 x 90.000 = 180.000 forintot. Tudniillik ennyibe kerülne a két repülőjegy. Tehát a feleségem dörzsöli a kezeit, ugyanis ő a család pénzügyminisztere és a pénzügyminiszterek kedvenc szokása a kézdörzsölés. Tehát dörzsöli-dörzsöli, mígnem elkomorodik a tekintete, és vészjóslóan felvisít. Hol fogunk lakni? Hogy-hogy hol fogunk lakni, angyalom? Harminc éve lakunk ugyan ezen a helyen. Pont most jut eszedbe megkérdezni? Nem úgy értem, kiabál egyre vörösödő fejjel. Hol fogunk lakni a Kanári-szigeteken? Tényleg, hol?
Na, most mi telefonálunk a cégnek, ahol az okos komputer pont minket húzott ki (plusz még 1800 másik embert egyetlen nap alatt, de ezt csak később tudtuk meg). Szóval izé, van itt egy kis apróság, tessék mondani, hol fogunk megszállni a Kanári-szigeteken? Vigyünk magunkkal sátrat, vagy mi? O, dehogy! Jön a megnyugtató válasz. Semmi sátor, természetesen szállodában fognak lakni. És tessék mondani, a szálloda számlát ki fogja fizetni? Természetesen a kedves utas. Vagyis mi.
Anyukám hagyd abba a kézdörzsölést. Szállodába fogunk lakni és mi fizetjük a szálloda számlát. Igen? Hördül fel a feleségem, és mennyibe kerül egy kétágyas szoba? No, ezt nem tudják fejből, majd visszahívnak.
Mire tippelsz kedves olvasó, visszahívnak. Ha kitalálod, neked adjuk az ingyenes repülőjegyet. Hagyjuk az egészet. Elárulom, de csak neked, amiért olyan szimpatikusan és okosan, sőt intelligensen visszajársz a blogomhoz. Minimum egy hetet kell eltölteni a szállodában és a szállodai árba gyönyörűen beépítették a repülőjegy árát. Egy pici korrekcióval, mint a tőzsdén, korrekcióval 2 x 90.000 helyett 2 x 150.000. Tudod, ha lúd, akkor legyen kövér, esetleg hülye.
* * *
Nagyapámra való tekintettel ne firtassuk, hogy elmentünk-e a Kanári-szigetekre vagy vettünk-e ingyen kölnit esetleg egy time-sharing (így hívják) üdülési jogot. Azt viszont leszögezhetjük, hogy százezreket vernek át és akkor most viccen kívül egy kis kiokosítás. Az üdülési jog vásárlásánál összebizalmaskodtam az üzletkötő nővel. Megkérdeztem, hogy miért angolul magyarázzák el a time-sharing lényegét, amit egy tolmácsnő lefordít. Most kapaszkodj, de tényleg. Próbálták, egy-egy behívott csoportból (max. 100 fő, vagyis 50 család) magyar előadás esetében rendszerint senki nem állt kötélnek, néha egyik-másik házaspár. Angol úriember + tolmács esetében, minden egyes alkalommal, átlagosan 5 család szopja be a cuclit, ami 10 százalékos hatásfok. Hát ennyire vagyunk hülyék, itt Kelet-Európában,12 évvel a csatlakozás után.
* * *
Jaj, majdnem elfelejtettem. Azok között, akik április elsejéig (természetesen 2017. április elsejére gondolok) adományt küldenek a honlapom részére, ki fogom sorsolni a baloldalon látható ajándékot, mint használati tárgyat, teljes 24 órára, azzal a kikötéssel, hogy segédeszközről (arra a kék pirulára gondolok) mindenkinek magának kell gondoskodni, és persze a válással kapcsolatos költségeket is magának kell állni. 😀
_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________
Auchan előterében a csinibaba kezembe nyomta az ajándék parfümöt. Megköszöntem, és tovább mentem. Szaladt utánam, hogy az nem úgy van. Rákérdeztem, akkor miért mondta, hogy ingyenes ajándék? Zavarba jött, és visszakönyörögte az „ajándékot”
Hát nem csak nekem volt „csak nekem” akció?
Mit kapsz ingyen? Hát az illúziót amíg nem kérik vissza az ajándékot.
Megdöbbentem az írásodat olvasván!
Amikor belekezdtem, a parfumos macánál az elején arra gondoltam, talán elmesélem Neked , hogy hogyan akarták röpke harminc évre biztosítani számunkra a Kanári-szigeteken a „gondtalan jólétet öreg napjainkra”, de haladva lefelé meglepetésre elmesélted majd’ szóról-szóra!
Úgy látom nagyon gyorsak voltak, szinte az egész országot ürgevágtában benyargalhatták, ha már Tőled eljutottak ide hozzánk, ebbe az eldugott alföldi sivatagi határvidékre! Direkt nem írtam azt, hogy: paradicsomba…
Annyit tennék még hozzá, hogy nekünk „vacsoraként” pogácsát szortíroztak, amely minden asztal közepén tálcára volt összehajigálva, de elég volt megérinteni ahhoz az egyiket, hogy összenézve asszonyommal kikerekedjen a szemünk.
Ami a megdöbbentő,az a helység, és az egész helyzet „kisugárzása” volt! Szinte vágni lehetett akkor a félelmet az olajosok szállodájában lévő nagyteremben!
Két kopaszféle „biztosította” a terem bejáratát,
ami már önmagáért beszélt, – nem is találkoztam, vagy hallottam volna azóta sem ilyenről – de az még jobban , hogy egy közel hatvanas banya, szinte ordítva tartotta az „előadását”,s rajzolgatta a táblára a tutit!
Nekem sem kellett több, a legnagyobb beleélése, és extázisa közepette fölálltunk a feleségemmel, s indultunk kifelé.
Persze minden szem ránkszegeződött a hallgatóságból, amit már a nagyhangú banya sem állt ki szó nélkül!
Visszaszólva /beszólva / neki rendesen, sejtettem, hogy az ajtóban kezelésbe fog bennünket venni a „biztosítást végző” két agyamputált, de nekem sem kellett több,- mivel az lyen rohadt férgeken „szocializálódtam” – hogy beleordítsak a pofájába elmondva a véleményemet az egyiknek! Csak egy rőpke rossz mozdulatot tett volna!.. sajnos ezt is számításba vettem akkor!
Később, talán a következő évben hallottuk vissza, hogy voltak olyanok a lakóhelyünkön, akik a szigetekre érkezvén, megvárva a következő visszautazás mihamarabbi lehetőségét, szégyenszemre hazasunnyogtak! Hogy anyagilag hogyan jötek ki belőle nem tudhatom, konkrétumot nem hallottunk felőle. Gondolom valamiféle szerződés-félét azért alákarcintottak bizonyára..
Sohasem fogom ezt elfelejteni, de annyira idegesít a mai napig az ilyen, és hasonló aljasság, hogy sok esetben mikor csörög a telefon, s meghallom a „témát” elborul az agyam – hetente több alkalommal is kapok „jobbnál-jobb lehetőségeket” – ráadásul meghívnak minket valahová mert nyertünk, elég annyit mondani nekik az első feldobódott telefonálásuk alkalmával, hogy bújj vissza az anyádba! Általában hatni szokott. Nem tudok már mit tenni mást! Sokan szívre kapják, s próbálnak visszahívva valamiféle revansot venni lelki sérelmeikért, de engem ez nem zavar, inkább kárpótol!..Hagy jöjjön bármelyik ha akar..
Ki a frászkarika megy el ilyen bepalizós eseményekre (mármint palimadárnak)? Mármint olyan, akinek legalább másfél agysejtje van és az elmúlt 20-25 évet nem magánzárkában töltötte? Legalább ne kérkedjetek vele… 😉
Marketinges telefonhívásokra kialakított módszerem, Legyen szíves azonosítsa magát! Katt……..marketinges részéről hívás megszakítva 🙂
Közlöm a zaklató hívóval, hogy a harmadik sípszó után fizetős lesz ez a hívása. Másodpercenként kétszáz forint. Eztán mondom, hogy síp-síp-síp és a vonalat pánikszerűen bontják.
6-7: Azt még nem próbáltátok, hogy simán leteszitek a telefont? 🙂