(2923) Ki a (jó) magyar?

Tibor bá’ online

 

Nem az, akinek anyanyelve magyar, és magyar a kultúrája, hanem az, akinek 3-4 gyereke van és 9-16 unokája. És ezek szerint, nem lehet negyvennél fiatalabb, mert az unokákhoz idő kell.

Ezt a nagy-bajuszos bölcsességet Kövér László jelentette ki, aki valami szerencsétlenség folytán a magyar parlament elnöke, mellékállásban pedig ő az Orbán banda megmondó embere.

Persze magyarnak lenni, és magyar állampolgárnak lenni nem egy és ugyanaz. Magyar állampolgár lehet bárki 3-4 gyerek nélkül is, ha van hozzá pénze. Ugyanis a KORMÁNY (így csupa nagybetűvel) mindent készpénzre konvertál. Ők aztán tudják, mi az a Das Kapital.

Jó-jó, de minek nekik a 3-4 gyerek. Tegyük fel, hogy kötélnek akarok állni, de előbb elgondolkodok. Hol és mennyiért fog szülni a leendő gyerekek anyja. Lesz-e addigra szülész a környéken. Vagy menjünk ki Bécsbe szülni? Aztán, problémás a bölcsőde, nemigen van férőhely, és létszámhiány van a dadusoknál. Mondjuk, nekem az se tetszik, hogy 3 éves kortól kötelező, az óvoda. Nincs bajom az óvodával, de a „kötelező” szótól frászt kapok. Ezt követve jön az iskola. Minimum azt mondhatom, hogy nem esek hasra tőle. Az oktatás színvonala nagy ívben tart a béka segge felé.

Ezeknek ellenére hajlok a hívó szóra. Lesz 3-4 gyerekem, de csak azért legyen, hogy nekik is elő legyen írva a fejenkénti 3-4 gyerek? Mert elő lesz írva, abban biztos lehetsz. Még néhány kétharmad négyévente, és a régen volt angol gyarmatok alattvalóinak vérét is kiszívó életlehetőségeit irigyelni fogják a Fideszt újból és újból a parlamentbe beszavazó magyarok 3-4 gyerekkel, vagy 3-4 gyerek nélkül.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

71 gondolat erről: „(2923) Ki a (jó) magyar?

  1. Azért kell családonként legalább 3-4 gyerek mert nyilván az a terv, hogy focistadion épüljön minden utcában!?!

    Minden 11 gyerekre egy stadion – micsoda perspektíva…
    Meg kell óvni a jövő generációt az olyan traumáktól, hogy ellenfél is van a pályán!
    No meg ha mindenki él-hal a fociért, akkor minek iskolát meg kórházat építeni?? Rúgja csak a bőrt, amíg utolsót nem rúgja…

  2. Nyilván amikor valaki ilyen mondatot mond, hogy ki a jó magyar, akkor az természetszerűen maga után vonja az ellenzéki lapok sivalkodását.

    De nem feltétlenül kell ezt kirekesztően értelmezni, ahogy a 444-nél teszik. Lehet úgy is érteni, hogy ez a kormány víziója, hogy magyarokkal népesítsük be a Kárpát-medencét, erre hív mindenkit, akinek lehetősége van rá. Tényszerű, hogy ez működik: azé a föld, aki teleszüli. Így vesztették el a szerbek is Rigómezőt például.

    A szülés nem leányálom, de semmivel se problémásabb, mint tíz éve volt.

    Bölcsődére nemigen van szüksége annak, aki sorozatban szül 3-4 gyereket, úgyis otthon marad a legkisebbel.

    A 3 éves kortól kötelező óvoda nekem se tetszik, de működő módszer a társadalomtól leszakadt kisebbségi gyerekek integrálására. Olyan törvényt mégse lehet hozni, hogy csak a cigány gyerekeknek kötelező az ovi.

    Az oktatással is mindenféle bajok vannak, de a legfőbb az, hogy a gyerekanyag színvonala 30 éve exponenciálisan romlik.

  3. Kicsit ki lett azért csavarva ez a gondolat.
    A magyarság érdeke, hogy ne fogyjunk el. Aki a magyar megmaradás érdekében bevállal 3-4 gyereket, főleg ha a tervei ellenére teszi, az igaz hazafi. Bármilyen közösséget építeni (akár nemzetet) úgy lehet, hogy a közös érdeket az emberek előbbre helyezik az egyéni érdekeiknél. Ez csak a kapitalizmus korában, ami a társadalmat egyénekre bontotta, hozzátartozó egyéni érdekekkel újszerű elképzelés. Zsákutca ez, amiből a közös felelősségvállalás a kiút. Szükségszerű, ezért elkerülhetetlen.
    Mi is megoldottuk a gyerekvállalást és nem kellett Bécsig utazni a szülésért. Egyébként a gyerek az olyan, hogy amikor idő van akkor kijön, ha áll mellette szülész, ha nem.
    Az anya meg ne dugja a gyereket bölcsibe és szaladjon vissza dolgozni 6 hónap után, hanem maradjon otthon vele. 3 éves kortól meg a gyerek igencsak igényli a közösséget, így kötelezővé tettek egy evidens dolgot. Na bumm.
    Az iskolai képzés ócska, de ez nem ok arra, hogy gyerekek nélkül élje az ember az életét.

  4. Kedves Lebá és Kamionos, a gond a kirekesztő megfogalmazáson van, az a magyar, aki….. így meg úgy. Az már nem is magyar, aki egészségi vagy egyéb okokból nem tud x fő gyereket „produkálni”? Egyébként Kövér volt az is, aki előadta, hogy a nőnek a tűzhely mellett a helye, mi a fenét akar mással is foglalkozni, mint a családdal. Nem is volt várható tőle más, mint ilyen blődségek.

  5. 3 – Kamionos:
    Pillanatnyilag egy millió magyar él külföldön. Ezeknek a gyerekei már a büdös éleben nem lesz magyarok, mert ott nőnek fel. Azok, akik miatt egy millió honfitárs külföldet választotta, ne akarjanak minket arra tanítani, hogy ki a jó magyar. Különben én 5 gyereket nemzettem, és egy bevándorlóval gyarapítottam a nemzetet.

  6. 4: Te olvastad, hallottad az eredeti szöveget? Én csak az indexes, 444-es átiratot találtam meg, az már biztosan kiragadva ferdített, de még ők se azt írták, hogy „az a magyar aki…” vagyis még eszerint se rekeszt ki a magyarságból Kövér senkit, még a legrosszindulatúbb értelmezés szerint se. Jó magyarságról volt szó, amit értelmezhetsz úgy, hogy akkor aki nem olyan, az nem jó magyar, de nem kötelező így érteni. Nem kötelező kirekesztőnek olvasni.

    5: Akkor az öt gyerekkel már elég jó magyar lennél, de hány az unoka? Na és vajon elkötelezettek-e a nemzet ügye iránt? 🙂

  7. Egyébként régóta megfigyelhető, hogy Kövér időről időre bedob egy-egy ilyen kemény, megosztó szöveget, amiben szókimondóan és egyenesen mutatja be a saját értékrendjét.

    Egy olyan értékrendet, amit nem kötelező osztani, de én például osztok.

    Az viszont borítékolható, hogy mindazok, akik nem osztják, sivalkodni fognak. Szerintem nem olyan hülyék a Fidesz kommunikációs emberei, hogy ezt ne tudnák, elég egyértelmű, hogy ez egy tudatos eszköz.

    Az mondjuk egy érdekes választás, hogy pont a házelnököt választják erre a pozícióra. Ez is erős provokációfaktor.

    Addig is erről van szó, a Fidesz kommunikációs kereteit erősíti az ellenzéki média azzal, hogy emlegeti.

  8. 6. „Jó magyarságról volt szó, amit értelmezhetsz úgy, hogy akkor aki nem olyan, az nem jó magyar, de nem kötelező így érteni. Nem kötelező kirekesztőnek olvasni.” Nem értelmezhető másként. Minősít. A jó magyar szerinte ilyen, tehát a többi nem jó magyar.
    Itt a Magyar Nemzetből egy link, őket igazán nem vádolhatod elfogultsággal, szó szerint idézte a 444 is, amit mondott.
    https://magyarnemzet.hu/kulfold/kover-laszlo-a-demografiai-helyzet-javitasahoz-mentalitasvaltasra-is-szukseg-van-7200749/

  9. 8: De, értelmezhető. Én például úgy értelmezem, hogy ha ambíciód van arra, hogy jó magyar légy (és ne csak szimplán magyar, ha nemcsak el akarsz lenni, hanem tenni is a magyar közjóért), akkor van egy javaslatom, hogyan tehetsz a nemzetért: vállalj 3-4 gyereket!

    Ettől még az, akinek nem lehet gyereke, vagy nem lett 1-2-nél több, nyilván nem kell, hogy rossz magyarnak érezze magát.

    De például aki meggyilkotatott néhányat a gyerekei közül még a méhében, az nyugodtan érezheti rossznak magát. Nemcsak magyarnak, embernek úgy általában. Tök jogosan érzi úgy.

  10. 4. „Addig is erről van szó, a Fidesz kommunikációs kereteit erősíti az ellenzéki média azzal, hogy emlegeti.” Taszító az ilyen „értékrend”, nem hinném, hogy akár a Fidesz támogatói nagy számban osztanák ezt a nézetet (és úgy általában Kövér nézeteit). Amúgy meg persze a szokásos gumicsont, hadd rágódjanak rajta az emberek, meg a média, ők addig nyugodtan garázdálkodhatnak tovább.

  11. Tisztán logikai alapon nem akkora botorság, amit ír Kövér, mert egy elöregedő és csökkenő számú társadalomnak szüksége van a gyerekekre, csak a körítés finoman szólva nem éppen PC. Mondjuk a hiányzó gyerek populáció de facto meglenne, ha nem abortáltak volna a Kádár rendszerben 8 millió embriót. Ez ritka sunyi népírtás volt, mert úgy lett becsomagolva, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne széttrancsírozni egy emberpalántát, de ezen nem lehet már változtatni, és abból kell főzni, ami van…
    Visszatérve Kövérre. Lehet hogy sarkosan fogalmaz, és lehet azon sápítozni, főleg a balliberális oldalon, hogy már megint magyarkodik, de hosszú távon sajnos igaza van, vagy különben az utolsó magyar átadhatja a kulcsot Abdullahéknak/K. Rómeónak…

  12. Lehet PC játszani, és lehet az LMBTQ vonatot tolni, és lehet a dekadens világot még jobban felgyorsítani, de szigorúan a fajfenntartást nézve ezek az ideológiák mind zsákutcák, mondhatni önön létüket felszámoló irányzatok.
    Ma olyan jövővel nézünk szembe, ahol ezek az „izmusok” a kipusztulást jelentik, ergo aki nem akar kipusztulni, az nagyon más létstratégiát választ.
    Tetszik nem tetszik Kövér az utóbbit fogalmazta meg a maga stílusában.

  13. 12 – dajtás:
    Ezzel egyet lehet érteni, de mikért nem tesznek ők valamit a cél érdekében. Miért lőcsölik rá a terhet az egyedekre, és basszák el a pénzt saját passziójukra?

  14. Ugyan most egyáltalán nem az abortuszról volt szó, de noha én nem tenném, azért azt nagyon imádom, amikor tipikusan férfiak úgy adják elő, mintha ezt a nők csak úgy kedvükre, minden szívfájdalom nélkül végeztetnék el. Minden élethelyzet egyedi, és azt azért ne felejtsük el, hogy a terhet, szó szerint és átvitt értelemben is, a nő viseli. Ítélkezni nagyon könnyű.

  15. A Fidesz már 2002-ben megmondta, ki a magyar szerintük, aki velük van, aki úgy gondolkodik, mint ők, amikor a választási kampányban demonstratívan feltűzték magukra a kokárdát, kisajátítva azt.

  16. 16: Ha tőled bárki is ki tudja sajátítani a kokárdát, ha téged bárki is ki tud rekeszteni a magyarságodból, akkor a probléma a te identiásod gyengeségével van, nem a bárkivel.

  17. 14: Hát, tesznek. Most jött ki a családi autó kedvezmény, a babaváró hitel, a CSOK már egy ideje megy, a családi adókedvezmény még régebb óta… A GDP egész jelentős részét költik erre.

    És hát ugye vállalnak ők is sok gyereket, de mégis muszáj a nép egyedeire is bízni, mert az a pár ezer fidesztag mégse szülhet a tízmillió helyett.

    Amit közben ellopnak, azt én is helytelenítem, de ettől még elmondható, hogy sok pénzt nyomnak a dolgozó állampolgár zsebébe, csak szüljön.

  18. Re:14
    Azért ne mond, hogy nem tesznek érte, pl CSOK, adókedvezmények,stb,stb, azonban mindez kevés, ha a magyar néplélek úgy érzi, hogy fontosabb a stadion építés, mint az oktatás, vagy az egészségügy rendbetétele.
    Mondjuk az utóbbiba mindenkinek beletört a bicskája, mert ott még nemhogy szocializmus/rendszerváltás lett volna, hanem feudalizmus van most is az orvosok által…

    Hogy kicsit piszkáljam az orvosokat, és azon belül is a nőgyógyászokat. Miért van az, hogy egy bp.-i kórházban 45% a császár aránya, miközben egy kisebb vidéki kórházban negyede? Elfelejtettek szülni a nők, vagy netalántán több „zsebpénzt” kapnak a császár után? Nő unokatesóm 1 császár után nem nagyon akart még egy gyereket, mert olyan traumatikus volt számára a tortúra. 5 év után adta be a derekát, és automatikusan császárral szült, mert ez a protokoll. És nem csak ő élte meg így, hanem nagyon sok nő ezért áll meg 1 gyereknél…

    Re:15
    Lehet reklamálni, és lehet azt mondani, hogy a nőnek joga van ahhoz, hogy megtartja-e a gyereket, vagy nem(ez az álhumanista beetetés), de technikailag egy gyilkosság az abortusz. Nézzél végig egy abortuszt, és egyértelmű lesz számodra, hogy a magzat nem csak egy csökevényes passzív kukac, hanem egy érző, és élő lény.
    Egyébként abban egyet értek veled, hogy nem könnyű a várandósság, és direkt nem terhességet írok, mert nem egy zsák krumpli van az emberen.
    Eleget masszíroztam, ugráltam a pingvinként totyogó asszonyt, hogy lássam nem könnyű neki, de se ő, sem én nem vetemedtünk volna arra, hogy kinyírjuk a kölyköt, még ha beteg is lett volna, pedig van a családban értelmi fogyatékos(orvosi műhiba okán agyvérzést kapott az asszony öccse születéskor).
    Ha nem akarja valaki megtartani a gyereket, akkor ott van a „lelencház”, hidd el van annyi meddő szülő, aki szívesen felnevelné, de akkor sem kell megölni, mert „jaj mi lesz velem”.

    Furán hangzik, de ez egy nagyon találó mondás:
    „Ha Isten bárányt ad, ad hozzá legelőt is.”
    Nem vagyok egy templomba járó típus, és a szó klasszikus értelmében vallásos, de ezt magam is megéltem.

  19. 10: A kommunikációs keretek kézbentartása az nem az értékrend, az az eszköz az értékrend terjesztésére és érvényesítésére. Az értékrend az az, hogy éljünk családban, dolgozzunk, és vállaljunk gyerekeket, akiket neveljünk magyarnak. Ha ez téged taszít, akkor csókoltatlak, én rendben vagyok vele.

  20. „ha a magyar néplélek úgy érzi, hogy fontosabb a stadion építés, mint az oktatás, vagy az egészségügy rendbetétele.” – Azért ez egy erős mondat, Dajtás. Nem mernék megesküdni rá, hogy a magyar néplélek ütőerén tartom a kezem, de szerintem OV-n kívül körülbelül senki nem érzi így.

    Egyébként a számból veszed ki a szót.

  21. Re:21
    Azért tedd a szívedre a kezedet, vannak témák, amiket vastagon jobban is lehetne csinálni, miközben vannak olyan pontok is, amire nagyon jól ráérzett, és ő kezdte el fújni a passzátszelet.

    Egyébként a magyar néplélek igényli az erős vezetőt, ami jó ideje egy király testesített meg, és azt se felejtsük el, hogy jogilag interregnum van…

  22. 15: Abban egyetértünk, hogy az abortusz nem kizárólag az anya felelőssége.

    Ott van például az orvos, aki hippokratészi esküjével ellentétben nem gyógyít, hanem öl. Az is durva, hogy az orvosok folyamatosan, kéretlenül is nyomatják a mindenféle vizsgálatokat, és ha az egyik azt mutatja – sok esetben tévesen – hogy a gyerek beteg lehet, durva nyomást helyeznek az anyára, hogy vetesse már el.

    Ott van az áldozat családja, akik sok esetben nyomást gyakorolnak az anyára, hogy vetesse el.

    Aztán ott van az egész társadalom közmorálja, ami szerint rendben van a magzatgyilkosság, de a leányanyára ferde szemmel néznek, jobb esetben is anyagilag szarban hagyják.

    Ezen mind kell dolgozni, amelyik pozícióba sodor az élet, onnan.

    Csak az nem megoldás, hogy azt mondjuk, hogy rendben van az abortusz, és az anya dolga. Ez gyakorlatilag felbujtás a gyilkosságra.

  23. Lebá és Dajtás:
    Aránytalan mértékben uraljátok a terepet a propagandátokkal. Itt az ideje, hogy visszatartsátok magatokat.

  24. 22: Igen, én is ezt mondom. Például pont a stadionépítés tök felesleges volt, és jobb lett volna helyette rendbe (és nem szarba) rakni az oktatásegészségügyet. Lehet, hogy te is erre gondoltál, csak nem ez volt az értelme.

  25. 24: Jól van, úgyis megyek haza! További kellemes vitatkozást!
    Köszi a mai posztot, jól esett!

  26. Lebá +djts
    Teljesen jogosak az érveitek-véleményem szerint.
    Azonban Tibor bátyámnak is van némi igaza.

    Az intézkedések logikusak és előremutatóak a nemzet szempontjából, azonban a szándékok nem.
    Meggyőződésem hogy nemzetmegváltó politikájuk őszinte, de forrásuk nem.

    Az ellentmondás ebben a hsz-ben csak látszólagos. Ha a tudattalatti tartományokat (melyből cselekedeteik mozgatórugója kikövetkeztethető)figyelembe veszük semmi ellentmondás nincsen.

    Orbán fixa ideálja, hogy ő Mo. megmentője,ami nyilván eredményez a magyarság számára kedvező dolgokat.
    Pl.Az adórendszerből egyértelműen lehet következtetni, hogy az eltűnőben lévő középosztály(így a nép magját)megerősítését szolgálja.
    De sok ilyen van. Ezek üdvözítendőek és vszínű megfogadott tanácsok.

    Ellenben nagyon zavaros a fővezér valódi célja egy erős magyarsággal. Mihez kezd vele?
    Mert annyi bizonyos, hogy valamit valamiért tesz.
    Az emberek össze-vissza hadoválnak és -mint általában mindig- a felszínen kaparásznak tévesen.(Stadionok miegymás.)

    By the way Miért építtet stadionokat? Mert szereti a focit és mert megteheti.
    Miért épít személyi kultuszra? Mert megteheti.
    Nem tehetné meg, ő elgondolásai mely személyes indítékúak nem fontosabbak mint a teknyőkaparóé. Nincs erre erőforrás.

    A jó dolgok jók valóban, de ha az indíték vakvágányról indul az előbb-utóbb mindig kisiklást eredményez. A vakvágányt most nem részletezném, de a jelek komoly pszichés zavarokról árulkodnak.

    Egy valóban bölcs és jó vezető nem tulajdonítana önmagának ekkora fontosságot. Személye nem volna más mint eszköz mely a nép érdekét szolgálja.

    Túlzottan figyel saját szerepére, amit mond hiszi, így hihető és ezért hihető tömegek számára is. Ez mindig így van karizmatikus emberek esetében.
    Azonban téves az alap, népszerűsége mázga, mely a közös vágyakozásra épül.

    Utálni felesleges, mert tévedésében is jobb mint bármely más politikai alternatíva.

    Kétsége ellenben senkinek se legyen, hogy ugyan képességei megvannak, de átlátóereje nincs meg az ország valódi felemeléséhez.

    Kövér meg csak egy ostoba szócső, egy fajankó.

  27. Re:27
    Gyümölcséről ismerszik meg a fa. 😉

    Többit majd személyesen, mert ennél azért kicsit komplikáltabb a dolog…

  28. Mielőtt bárki azt hinné, hogy milyen jó fejek ezek a fideszes srácok, hogy ennyi meg annyi kedvezményt adnak a 3-4 gyerekeseknek, elárulom, hogy mindez kizárólag azért van mert a fő vezérkar tagjainak 3-4 gyereke van és ezek a fideszes srácok pont magasan szarnak a magyarság sorsának alakulására. Ha nem így lenne, akkor mindent megtettek volna, hogy ne lépjen le 1 millió ember az országból 10 év alatt. Jelenleg kizárólag a tehetősebb réteg engedheti meg magának a 3-4 gyereket, de még ott is necces lesz biztosítani mindent a gyerekek jövőjére nézve. Azért egy gyereknek még talán összekapar vmit az ember, de négynek már biztosan nem fog, kivéve hacsak nem milliomos az illető. Azért kiváncsi leszek, amikor mondjuk 2 év eltéréssel ezeknek a gyerekeknek kocsit meg lakást kell venni. Ha meg nem milliomos az illető akkor meg kizárólag a jövőtlen, szerencsétlen réteget fogja növelni a 3-4 gyerekkel, akik majd ha felnőnek vagy elhúznak innen azonnal ha szeretnének egy normálisabb életet vagy beállnak az egyik napról a másikra élők szomorú táborába. Tehát ez az ilyen olyan kedvezmények kizárólag a gazdagoknak fekszik, akik erre hivatkozva gyakorlatilag adót se fizetnek a kedvezmények hatására, a másik réteg meg a cigányok, akik így még jobban megerősítve érzik magukat, hogy érdemes 10 gyereket csinálni mert megéri anyagilag. Ennek az utóbbi hatását szintén nem kell ecsetelni, menj le vidékre és nézd meg a lakosság arányát, de elég csak Budapesten megnézni egy óvodát vagy iskolát mondjuk a 7. kerületben.

  29. 29. Thunder
    Végre egy épeszű helyzet értékelés. Egyetértek.

  30. 29.

    „…Azért kiváncsi leszek, amikor mondjuk 2 év eltéréssel ezeknek a gyerekeknek kocsit meg lakást kell venni. …”

    Te most miről beszélsz ???? Még a régi királyok, főurak sem tudták minden gyermeküket bebiztosítani, miért akarod a világ minden terhét magadra venni??
    Neveld fel a gyermeked, adj neki olyan útravalót, hogy azzal megállja a helyét az életben, rendes emberként.
    Ne akard megszabni a gyermeked életét azzal, hogy azt hiszed te tudod mi kell neki. Élje a saját életét, ne kiszolgálva legyen, hanem képes legyen felismerni, és kihasználni az élet nyújtotta lehetőségeket.

    „… Ha meg nem milliomos az illető akkor meg kizárólag a jövőtlen, szerencsétlen réteget fogja növelni a 3-4 gyerekkel, akik majd ha felnőnek vagy elhúznak innen azonnal ha szeretnének egy normálisabb életet vagy beállnak az egyik napról a másikra élők szomorú táborába. …”

    Ezt pedig nem is lehet kommentálni, ez annyira depresszív, hogy lehetetlen. Csak annyit tudok mondani, hogy ez nem a helyes út. Lehet hogy most sötéten látod a jövőd, de a gyermekekbe nem azt kell belenevelni, hogy vagy milliomos legyen, vagy lője főbe magát. Egy csomó ember van aki nem milliomos, mégis jól érzi magát a bőrében. Továbbmegyek: egy csomó szegény is van, aki magát boldognak nevezi – mégpedig joggal.

    Ami pedig a cigányokat illeti, elkerülte a figyelmedet, hogy ezeket a kedvezményeket olyanok tudják igazán kihasználni, akik ténylegesen dolgoznak. Ha pedig egy cigánynak sikerül kihasználnia, mert dolgozik, akkor az már meg is érdemli.

  31. 31.
    Áruld el, hogy te milyen mesevilàgban èlsz? Azt hiszed, hogy a te útravalódtól függ, hogy meg tud e majd venni magànak 30 millióèrt egy lukat? Ne àlltasd magad, nem attól függ, majd imàdkozhatsz, hogy hogy a fèrjènek vagy a felesègènek legyen lakàsa különben èlből úgy indul hogy èlből eladósìtottâk magukat egy èletre. Pont azzal szabod meg a gyereked èletèt, hogy egy fillèr nèlkül ùtjàra bocsàtod ès mèg ugyanezt megteszed a testvèreivel is. Gratulàlok hozzà. Biztos sokra megy az ùtravalóddal mikor felvesz majd 30 milliòt 20 èvre, mert ha nem biztosítasz neki ès a partnerènek se lesz akkor bizony fel kell venni vagy az albèrletre fognak keresni.

    „Továbbmegyek: egy csomó szegény is van, aki magát boldognak nevezi – mégpedig joggal.”
    Èn semmi ilyenről nem beszèltem hogy szegènykènt nem lehetsz boldog. Èn arról beszèlek hogy egy csomó szülő felelőtlenül jàr el amikor csinàl 3-4 gyereket ès utàna szèttàrja a kezèt mikor az anyagi segìtsègre szorul. Vagy itt jön a különbsèg köztünk hogy èn szeretnèk egy kis lakàst biztosìtani majd a lànyomnak mikor mondjuk 23 èves lesz ès nem arra apellàlok hogy majd lesz a leendő fèrjènek vagy ha nem akkor ìgy jàrtak. Egyèbkènt egy gyerekbe nem kell belenevelni semmit ezzel kapcsolatban, ő maga tökèletesen làtni fogja ha majd körbe nèz maga körül hogy a szülei felelősen vagy felelőtlenül jàrtak el a testvèrei szàmàt illetően.

    A cigànyokat illetően meg felelősen dolgozó rètegről kàr beszèlni. Ez az èn is ismertem egy olyan vkit aki ismert egy embert akinek volt a szomszèdjàban egy cigàny törtènet. Egyèbkènt meg ez sem igaz hogy a cigànyok dolgozó rètege veszi fel a különböző kedvezmènyeket. Pont, hogy nem sajnos.

    Egyèbkènt meg a vita ezen rèsze abszolùt èrtelmetlen. Van a te típusù ember meg az èn tìpusù ember. Èn leìrtam a vèlemènyem amivel sokan egyetèrtebek majd ès sokan meg a te vèlemènyed felè hajlanak.

  32. Thunder! A gondolatmeneted alapvetően hibás.
    A Fidesz vezérkar pont hogy nem szorul rá ezekre a kedvezményekre. Ez az összeg nekik csak aprópénz.
    Másrészt meg hogyan lehetett volna itt tartani azt az egy millió embert? A határok nyitva, és ugyan azért a munkáért a többszörösét fizetik nyugaton, mint itthon. Emeltük volna meg a minimálbért 1000-1500 Euróra? Te is tudod hogy mi történt volna! Amúgy meg az elvándorlás az összes keleti országot érintette, sőt a többségét jobban mint minket. Mert a magyar nem egy mobilis fajta…

  33. 33.
    A fidesz vezérkara MOST nem szorul rá, 10 éve még rászorult, elég csak megnézned, hogy nézett ki rogánné 10 éve, és most hogy néz ki, egyébként meg mindenki tudja, hogy a jó magyar politikus akkor is lop, amikor semmi szüksége rá, azt hiszem ebben a mostani kormány jó pár kört rá ver az eddigiekre. Ha tudnám, hogy hogyan lehetett volna itt tartani 1 millió embert, akkor én ülnék a Matolcsy helyén, viszont azt biztosan tudom, hogy ÍGY biztosan nem. Egyébként meg az emberek jó része nem feltétlenül a gazdasági helyzetük miatt ment ki, hanem, amivé vált Magyarország Orbán miatt, pontosabban, amit Orbán művel. Nem megyek bele, hogy mit művel, mert nincs kedvem 20 oldalt írni, erről beszéltünk eleget itt is.

  34. Re:32
    Elég érdekes hozzáállásod van az élethez…
    Mai korosztálynak sokkal nehezebb, mint 40 éve, ez igaz, mert nincs ma már meg a klasszikus létbiztonság, de nem is reménytelen a helyzet.
    Mondok egy példát. Klasszikus mezőségi kisváros, kb nulla ipar, ennek ellenére akkora böhöm terepjárók vannak az utcán, hogy csak úgy nézek. Ott lakó ismerős mondja, hogy kacsáznak/libáznak, és évi tiszta 40 milliót keresnek vele. Így már értem.
    Nem sajnálom tőlük, mert kemény meló az állatokat nevelni, de legalább boldogulnak.

    Egy dolog biztos. Bérből, és fizetésből nagyon speciális tudással lehet jól megélni, pl olajipari mérnök, ipari búvár, minősített hegesztő, stb, stb, de átlagmelóval nem.
    Mondhatni a középszer kozépszerűséget szül, és akkor valóban helybetopi van, de régebben se volt másként. Annyi szerencséje volt a Kádár kori melósnak, hogy egy trabira, és egy kocka házra futotta, de ezt is csak úgy lehetett, hogy felélte a jövőt az állam.

    Egyébként az áhított nyugaton még inkább esélytelen saját ingatlant venni, mert horror árak vannak. Keresel havi 2000 fontot, és egy luk szobában lakhatsz tizedmagaddal egy házban, kb mint egy koliban. Marha nagy perspektíva…

    Egyébként a csóróság egy dologra késztet, ha van benned tenni akarás. „Éhes” leszel, és addig hajtod a melókat, míg egy be nem jön.
    Ezzel szemben aki a tutiban ül, eltunyulhat, és a végén nem viszi semmire.
    Ebből is látszik, hogy ez se fehér, vagy fekete.
    Javarészt az emberen múlik, hogy mire viszi.

  35. Ez egy végtelenül szomorú poszt. Akár kórképként is vizsgálható lenne a posztokkal együtt. Ez a típusú kategorizálás és skatulyázás olyan primitíven leegyszerűsítő gondolkodásra vall, hogy elsüllyednék, ha hasonlón kapnám magam.

  36. Még nem esett szó róla, de szerintem lényeges körülmény:

    A beszéd Erdélyben, erdélyi fiatalokból álló hallgatóság előtt hangzott el.

    Vagyis nem arról szól, hogy Ivettnek, vagy a többi magyarországinak szarul kell éreznie magát, ha nem szül elég gyereket, hanem ez egy buzdítás:

    Gyerekek, szüljétek tele Erdélyt, akkor a tiétek lehet hosszútávon!

  37. 34: Nézd, engem totálisan kikészített, amit Gyurcsányék műveltek, mégsem jutott eszembe elhagyni a hazámat.

    Egyébként az sem törvényszerű, hogy a most kintlévő egymillió ott is marad. Egy csomó embert ismerek, aki kint járt, majd hazajött. Tibor bá is egy közülük.

    Ha valaki kint megtanul valamit arról, hogyan érdemes úgy élni, hogy jobb legyen, és hazahozva elkezdi csinálni, azzal mindnyájan beljebb leszünk.

    De a siránkozás, hogy milyen seggfej itthon mindenki, és milyen szar itt minden, az egyfelől teljesen haszontalan, másfelől rohadtul visszatetsző. Aki csak erre képes, és ezt nem is akarja abbahagyni, az nyugodtan kinn maradhat.

  38. Akkor lehetne ez az ország erős, és megtartó erejű, ha nem folyna állandó árokásás. Nem a népességszám a legfontosabb, hanem az identitás érzése, ide akarok tartozni, vagy sem. Ha azt látod, hogy magyar magyarnak farkasa, hogy dögöljön meg a szomszéd tehene is, ha a felső x százalék mérhetetlenül gazdag (és még le is tagadja, lásd a parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatait, tisztelet a kivételnek), és tovább tömi a zsebét, míg a többség egyre jobban leszakad, akkor vajon jó magyarnak lenni? Nem tehetsz mást, mert ide születtél, és belém mélyen beivódott, amit irodalomból, történelemből tanultam. Arany, Radnóti öröksége. Én komolyan veszem a Szózatot. De nagyon elkeserít, ami történik, és ez kétségtelenül a Fidesz bűne. Amit a közbeszéddel, közérzettel művelnek, mióta csak egyszer is megkapták a hatalmat.

  39. Ivett!
    Ti valami igen furcsa szűrőn át nézitek a világot.
    A többség nem szakad le, hanem javul a helyzete. Persze nem mindenkinek, de a többségnek igen. És igen, nagyon belétek ivódott pesszimizmus, merjünk kicsik lenni érzése, a lehajtott fejjel kesergés, és mindig a mások hibáztatása a saját problémáitokért!
    Ma magyar országon aki nem tejesen hülye, és lusta, az boldogul. Nem azt mondom, hogy kolbászból van a kerítés, de lehet egyről a kettőre jutni. Ha ez nektek nem megy, akkor a hiba bennetek van! Elnézést hogy így kerek perec megmondtam, de így van!
    Aki nyugatra ment az se él jobban (a 95%-a) mintha itthon élne, de ezt soha sem vallanák be nyilvánosan. És az hogy Orbán politikája miatt mentek nyugatra, az egy nagyon szar szöveg. Nem, nem azért mentek. Azért mentek, mert lehetett, és úgy gondolták, hogy ott van igazán kolbászból a kerítés.

  40. 40: Igen, ezzel egyetértek, hogy a két oldal közötti gyűlölködés az nem egy jó dolog. És az is igaz, hogy Orbánra, és emiatt az egész struktúrára jellemző ez a – ha nem vagy velün, akkor az ellenségünk vagy – mentalitás, ami káros és visszatetsző.
    Talán az LMP volt, ami megpróbálkozott ennek a felszámolásával, csak sajnos közben kiderült, hogy még saját magukat se tudják vezetni, egymást is kicsinálják, mit csinálnának akkor az országgal?

    Én egyébként 1990 és 2010 között nagyon is benne voltam ebben a mentalitásban, hevesen utáltam a baloldalt és meg voltam győződve róla, hogy ha ők kerülnek hatalomra, akkor annyi az országnak. Ez pont 2010 óta változott meg bennem. Az értékrendem még mindig jobbra húz, de már nem látom patás ördögnek a másik oldalt.

    De az, hogy egymással hogy bánunk, hogy farkasai vagyunk-e egymásnak, vagy mint az elefántok, segítjük és támogatjuk egymást ahol csak lehet, az nem a kormányon fog múlni, hanem rajtunk. És végülis a mindennapi közérzetre ez van a legnagyobb hatással.
    Az meg, hogy azért egyre jobbak a fizetések, fellendülőben a gazdaság, lehet, hogy elsősorban a nemzetközi környezetnek köszönhető és nem a kormánynak, de hogy ki tudjuk-e használni, és jobban élünk-e az megintcsak rajtunk, egyéneken múlik.

  41. Re:40
    Az emberen múlik, és nem a kormányon, hogy a szomszédnak adok 1kg lisztet, mert elfogyott neki, cserébe ad később egy tányérnyi süteményt, mert így hálálta meg a segítségemet.
    Mindezt nem vidéken, hanem Bp.-en, szóval ott is élnek rendes emberek.

    Ettől frászt fog kapni Tibor bá’, de elmondhatom azt, hogy láttam azt a Magyarországot, ahol az emberek boldogak voltak, és gyökeresen másként viselkedtek, mint most sokan.
    Felemelő, és érdekes volt…

  42. 41 – Unicornis:
    2 millió nyugdíjas van. Ez az népesség negyede. Évente 2-3 % nyugdíjemelés van (mert ez a hivatalos infláció) miközben az alapvető élelmiszer árak 30 százalékkal nőnek. Mitől érezze magát jól ez a 2 millió magyar? Vagy 65 felett már nem számít az ember, ha ide született?

  43. 45: Na igen, ez az a rinya amire 39-ben utaltam.

    Mit csinált odakinn, hogy nincs se végzettsége, se tapasztalata?

    Nekem csak egy nagyjából feltöltött, 8 éve nem frissített profilom van a linkedin-en, de így is párhavonta kapom az ajánlatokat.

    „Utálni mindenkit …” mégis miről hadovál szegénykém? Se a családban, se a faluban, se a munkahelyen nem találkozom utálattal.

    „A szeretet hiánya ” – mégis kitől, milyen szeretetnyilvánítást vár? A családja csak szereti, a villamoson meg csak nem fognak ismeretlenek a nyakába borulni. Ilyen negatív beállítottsággal el is hiszem, ha menekülnek előle az emberek.

  44. 46 – Lebá:
    Nagy pofával előadod magad, és kiderül, hogy nem értesz semmit.

  45. Hát, végig olvastam azt a blog bejegyzést….. És jól felidegesítettem magam rajta.
    Ez egy élhetetlen nő! Szörnyű. Ismerem ezt a típust közelről. Soha semmi sem jó neki, folyamatosan rinyál, mindenben csak a problémát látja, stb..
    Az hogy nincs munka az HAZUGSÁG! Ja, hogy ő nyugat európai fizut szeretne, végzettség, szakmai tapasztalat nélkül? Úgy tényleg nincs.
    Lefogadom hogyha most írnék neki egy e-mailt és munkát ajánlanék neki azt nem fogadná el. Vagy irreális feltételekkel: 300 nettó+kafetéria+bérlet, stb… Ja hogy fizikai munka? Kösz az nem kell, piszkos lesz a kezem….

  46. 48 Unicornis
    300 nettó+cafeteria+bérlet stb. miért irreális??? Teljesen normális, földhözragadt elvárás. Semmi rinyálás nincs a cikkben. Tökéletes leírás arról a tapasztalatról, amit sok évnyi külföldön eltöltött munka után hazatérve itthon tapasztalsz. Az ország katasztrófális értelmi állapotban van. Jelenlegi főnököm szokta mondani, hogy az átlag IQ a jelenlegi Mo-n 60. Aki efölött volt, nincs az országban, ha meg hazatért, szenved. Nehéz elhinni, hogy ti ezeket a körülményeket nem látjátok vagy erős érdeketek nem látni.

  47. 48. Unicornis

    Na-na! Könnyen formálsz véleményt.
    Biztos sok a munkád!.
    Ne ítélj mert.. fölösleges! 8 évvel ezelőtt sokat használtad a térdeplőpárnád? Hát ne légy rövidlátó mint a kisnyugdíjasok, akik beugranak első szóra!
    Nem jobb ez, csak nincs jobb.
    Egyébként a csaj tényleg gáz a videóban, de részben igaz.
    49. Ez reális
    Unicornis mennyiért rak egy nm2-t? 3eft ?

    Gyerekek Ir01 nek van igaza, ez szánalmasan szűklátókörű.

  48. Ha megint azt írom, hogy Magyarországon a bejelentett munkabér és a kézhez kapott tényleges munkabér közt ég és föld a különbség….. Megint le leszek hülyézve. Leírom újra. Itt boldog boldogtalan lop. Ha álszenteskedsz kiröhöglek.

  49. A 300 ezres nettó fizetés a vállalkozásnak Kb. 600 ezerbe kerül! Ezt azért nem sok vállalkozás tudja kitermelni. Nem 600e. forgalmat, hanem tiszta nyereséget / fő MINIMUM! Minden hónapban egymás után. Ezt a fizetést csak magasan kvalifikált dolgozónak tudnak kifizetni az olyan cégek ahol nagyon magas hozzáadott értékű terméket állítanak elő. De az említett hölgy nem ebbe a kategóriába tartozik.
    A kereskedelemben, és a szolgáltatásban meg még nehezebb ekkora bért kitermelni Magyarországon. (Ha a kupit nem számoljuk 🙂 ) Nem olyan egyszerű ez. Mondom én aki 96.-óta a vállalkozásomból élek, tudom mit beszélek.
    Balázs. Nem rakok semmit semennyiért, mert nem az építőiparban dolgozom.
    És nem használtam a térdelőpárnát sohasem. Mert nem szoptam le senkit a megrendelésért se a valóságban, se virtuálisan! Mindenki magából indul ki, nem igaz? 🙂 Amúgy tényleg sok munkám van…

  50. Én azt látom és tapasztalom, hogy mindenütt munkaerőt keresnek, az ipartól a mezőgazdaságon át a szolgáltatásokig.

    A 300 + cafeteria nem egy elrugaszkodott fizetés, ha valaki érti a dolgát és tud értéket termelni. Ha ezt nem akarták megadni neki, az azt jelenti, hogy nem tudta meggyőzni a potenciális munkaadóját, hogy ő képes erre. Ez nem az ország hibája. Persze az se mindegy, hogy milyen munkára jelentkezik.

    Egyébként ha valaki ért valamihez, vagy nem átall tanulni, mindenféle egyéni vállalkozásra is lehetőség van, nem kell feltétlenül alkalmazottnak lenni. Na persze ehhez kell egy jó adag kockázatvállalás, felelősség, motiváció és fegyelem. Amiben mi magyarok úgy nagy átlagban hagyományosan tényleg nem jeleskedünk, na de ha 10 év Hollandia után ő sem, az azt mutatja, hogy semmivel sem lett jobb a kinn töltött idővel. Akkor meg mit reklamál?

    Az egész leírásból süt, hogy egy leckét biztos nem tanult meg odakinn: felelősséget vállalni a saját életéért, nem másokat hibáztatni, hanem célokat kitűzni és azokért proaktívan tenni.

    Egyébként van szerencsém ismerni néhány családot pont Kaposvárról, soha egyetlen gyűlölködő szót nem hallottam tőlük, viszont egyértelműen összetartó, segítő, megtartó közeget alkotnak. Biztos lehet ellenpéldát is találni, de azt ráhúzni az egész országra – nevetséges balfogás.

    De ha ennyivel jobb Hollandia, tessék visszamenni nyugodtan a „szeretetbe”. Csak arra leszek kíváncsi, hogy amikor pár év múlva elönti Hollandiát a tenger, és idejönnek a hollandok (akik a beszámolók szerint egész jól érzik magukat errefelé), akkor hová megy majd.

  51. 45. Először 2007-ben mentem ki Hollandiába. Szavakkal nehezen kifejezhető, ami hazaérkéskor megcsap. Egy nyugodt, pozitív légkörből egy nyugtalan, negatív milliőbe csöppensz. Mint, amikor belépsz egy lakásba vendégként, ahol nemrég vitatkoztak és bár nem történik semmi, mégis érzed, hogy szikrázik a levegő. Csakhogy ez nem az Orbán vezetése alatt alakult ki. Sőt… ha cinikus akarnék lenni, akkor most legalább az ország Fideszes fele már összetart. ?

  52. Re:54
    Amit érzel az jóval jóval túlmutat a pártoskodáson.
    Itt már masszívan gázolni kell az „konteókban” és az ezoterikában/metafizikában, ha meg akarod érteni a valós okokat.

    Többek közt ezért tipliztem le a XIII. kerület-Pozsonyi út környékéről, mert már annyira nyomasztott a környék, hogy a hátam közepére kívántam. Ott az alap érzésre rátelepedett még a múlt árnyéka, és az ott élő leszármazottak „gondolatai” is…
    Analóg módon kb ugyan az, mint hogy milyen érzés egy haláltábor területén lenni, vagy olyan helyen, ahol állatok millióit ölték le. Müpa-Új Nemzeti környéke erre nagyon jó példa…

  53. Mi a Pannóniában éltünk. Ott ez már nem érződött. De a Pozsonyiban nagyon. Még át
    menni rajta is rossz érzés volt. De ne menjünk el ezotériába, mert Tibor bá`kihajít minket. ?

  54. Egy nőismerősöm két éve jött haza szintén 10 év után. Hotelt vezetett Angliában és Olaszországban. Vett a párjával egy házat. Be akartak indítani vállalkozásokat, de csak falakba ütköztek. Méhészkedésbe fogtak pl, de ellopták a kaptárakat. Ekkor már folyamatosan ment a „hogy lehettünk ilyen hülyék”. Semmi gond irány az alkalmazotti lét. 140 nettóért tudott elhelyezkedni. A házasságuk ráment, mert a srác nem volt hajlandó ennyi pénzért elmenni dolgozni. Totál padlón volt. Azóta már többek között a perfekt nyelvtudásainak is köszönhetően vezető egy kereskedelmi cégnél, de az országváltás finoman szólva sem volt zökkenőmentes.

  55. Re:57
    Sajnos ez is előfordul, de tudok ennek az ellenkezőjét is mondani.
    Elég vegyes a kép, az egyszer biztos.

    Álnaiv kérdések: Kik hozzák a törvényeket? Miért hozzák a törvényeket? Mit csinál egy olyan vezetői réteg, akik majd mind egy szálig jogász végzettségűek? Bürokraták hogyan igazolják létük szükségességét?

  56. tények
    Pillanatnyilag 335 ezer a bruttó átlag fizetés.
    30% keres átlag fölött. 70% átlag alatt. KSH
    Ez azt jelenti, hogy aki jól keres az nagyon jól keres, aki rosszul keres az nagyon rosszul keres.
    Több, mint kétharmad nagyon rosszul keres.
    500 ezer bruttó + 170 ezer bruttó = 670 ezer bruttó. Átlag : 335 ezer bruttó
    De mivel 30% az átlag fölötti, így ebbe a csoportba tartozók döntő többsége jóval 500 ezer bruttó felett kell, hogy keressen. Értelemszerűen a 70%-hoz tartozók döntő hányada 170 ezer bruttó alatt keres.

  57. Re:59
    Ez így elég önkényes matek, ne haragudj…
    Mezei Aldis kezdő „pénztáros” nem 170eFt bruttót keres, hanem inkább 330bruttót, forgalmasabb helyen bruttó 420eFt-ot.
    Mekibe nettó 1100Ft/óra a munkadíj, bruttóban az is 300eFt fölött van.
    Napszámos 10eFt/nap alatt el se megy dolgozni.

    Az átlag lehet hogy 330 bruttó alatt keres, de nem nyomorúságos 170eFt dolgozik, hanem lényegesen többért. Ennyi pénzért otthagyják a melósok a picsába az embert, nemhogy dolgoznának… Egyik nem túl kvalifikált ismerősöm nettő 140 keres vidéken, ami ezért lényegesen több, mint a 170eFt bruttó…

    Ismerve a magyar munkáltatókat, a piaci kereseti minimumot adják régióra vetítve, de lényegesen kevesebbet nem adhatnak, mert nem lesz aki dolgozzon, és az már rég nem 170eFt bruttó.
    Benne van az átlagban a sok közmunkás is? Mert az garantáltan jól lehúzza az átlagot.

  58. 60.
    Te most a hivatallal vagy a matekkal szállsz vitába? Mert ez nem vélemény hozzászólás volt részemről, hanem tények továbbítása.
    Önkényes ide , önkényes oda, nekem a számok ezt az eredményt dobták.
    Számolj te kereseti eloszlást. De csak hivatal által közzétett számokkal. Kérlek ne keverj bele egyedi életutakat.

    Nem lesz már jellemző nálunk a 3-4 gyerek családonként. Akkor talán, ha a nyomort sikerül fokozni.
    A CSOK és egyéb családvédelmi intézkedések hatására érdemes majd 1 és 2 év múlva visszatekinteni.
    Egyenlőre még várat a szaporulat növekedése. Az eddigi ez irányú intézkedések elégtelennek bizonyultak. Talán említettem már, idén az első negyedévben rekord kevés gyermek született.
    Kitekintve a világba azt látni, minél jobbak az élet feltételei, minél kényelmesebb az élet, annál kevesebb az utód.

  59. Re:61
    Teljesen önkényes a matekon azon tekintetben, hogy olyan kereseti eloszlást írsz, ami hasraütésszerűen találtál ki.
    Ha az alsó régiót mondjuk bruttó 250Eft-ra lövöd be, akkor a felső régió nem 500eFt lesz, hanem 420eFt, de ha eltolom az alsó réteget 300eFt bruttóra, mert miért ne, akkor a felső réteg csak 370eFt lesz, és egyből pont az lehet kihozni belőle, hogy jaj de igazságos a rendszer, miközben ez nettó számzsonglőrködés, és a fele sem igaz…
    Értem én hogy nem a szíved csücske a NER, de azért ne csúsztassunk már ennyire…

    Tippre van egy viszonylag tömeges minimálbérre bejelentett tömeg, aki zsebbe kapja a maradék pénzét, van egy vékonyabb réteg, aki rendesen be van jelentve és az átlag felett keres de nem sokkal, és van egy nagyon szűk réteg, aki a nagyon jól keres és be van jelentve. Ebbe nincsenek benne a kényszervállalkozók, és a KATA-sok, mert nem alkalmazotti státuszban vannak. Meg kell nézni, hogy van-e adata a KSH-nak, hogy milyen a kereseti eloszlás, mert ez az aggregált adat nem alkalmas a társadalmi különbségek fokmérésére.

  60. 62 – re. Na végre! Bingó. Hat és négyórás bejelentés, tíz és nyolc óra munkavégzés. Bejelentés bruttó kétszáz, százhatvan, tényleges nettó háromszáz. Zsebből zsebbe. 51 ben ezt írtam.

  61. djts,

    Előbb menj fel hivatalos oldalakra és azután írd, hogy hasra ütöttem. Mert azt látom a hozzászólásodból, hogy te ezt nem tetted meg. Hasra ütöttél, hogy én hasraütöttem.

    Dan.

    Arról nincs adat, hogy ki mennyit lop. Amúgy tisztában vagyok vele, hogy hol élek.
    De, amikor a hivatalos átlagkeresetet említik hivatkozásnak a hozzászólásokban, akkor ez lehet a válasz magja is.
    Ha majd arról megy a polémia, ki mikor mennyit lop a jelenben, lopott a múltban, akkor azt hasonlíthatjuk össze. Körtét a körtével.

  62. Re:54
    Én meggyőzhető vagyok, számomra nem ideológiai harc ez a kérdés, de belinkelnéd a KSH azon adatait, ami az 500+170eFt bruttó eloszlást mutatja?
    Realitáshoz szerintem hozzá tartozik a „zsebbe kapom a maradékot” is, mert ilyen alacsony bruttó bérért nem dolgozik senki. Magyarán jelentős tényező meg most is a feketén foglalkoztatás, és erről írt Dan.

  63. …amikor a kormány a kereseti adatokkal büszkélkedik, akkor a közmunkások nélküli adatról beszél, amikor pedig a munkanélküliségről, akkor már a dolgozók közé számítja ezeket az embereket. Közmunkások nélkül 3.6%-s a munkanélküliség, velük 6%-s.
    A 4 főnél kisebb cégeknél dolgozókat nem mérik. Ez torzító hatású.
    2016 óta nem tesznek közzé olyan adatot amiből kiderülne pontosan látható az átlag alatti és átlag feletti jövedelmek aránya.
    De egyéb adatokból kideríthető, mekkora a medián érték alattiak aránya. Ez most 73%
    Ebben sincs benne a kb. 70 ezer nettót kereső 100 ezer fő közmunkás.

    Százból durván hetven ember nem keresi meg a hivatalosan kimutatott átlagot, vagyis a 4,4 millió foglalkoztatottból 3 millió 130 ezer a KSH-s átlagkeresetnél kevesebbel kénytelen beérni.
    Az is ismert adat, hogy jelenleg 3.6- szeres a bérolló. /100 ezer közmunkás bére nélkül/
    Ismertek továbbá a bank, biztosítási, kommunikációs, az állam által foglalkoztatottak bértáblái, vendéglátó szektor, tehát szektoronkénti adatok.

    Most, hogy ismét utána olvastam, azt látom, a jelenleg hivatalos átlagbér eloszlása még durvább, mint amit 61.-s hozzászólásomban írtam.

    djts,
    A kártyában azért blöffölünk, hogy a kártyapartner ne tudja mikor mondunk igazat. Ez a blöffölés lényege.
    Ha a blöfföt alkalmazol, akkor nem tudhatjuk, mikor mondtál igazat és mikor nem.

  64. 66. Károly

    a 4%-os munkanélküliséget természetes munkanélküliségnek nevezik a közgazdaságtanban. Ez azt jelenti, hogy még a legjobban működő gazdaságban is van egy bizonyos munkanélküliség, ezt 4%-ban határozták meg.

    Tehát a 4%-os munkanélküliség azt jelenti, hogy gyakorlatilag nincs munkanélküliség. Persze ez differenciálódhat földrajzi, végzettségi alapon, esetleg kor szerint, stb.

    Ha szerinted a közmunkásokat is beleszámítva a munkanélküliekbe a 4% 6%ra emelkedik, akkor ez még mindig kiváló eredmény. Olyan, amiről a 90-es években például csak a fantaszták álmodoztak.

  65. Vannak a számok, meg van a valóság. Még ha a kettő egyáltalán nincs köszönő viszonyban, akkor is a számszerű adat, ami alapján lehet számolni. Én arra próbáltam rámutatni, hogy a számítási alap nem valós, ezért maga az eredmény sem lehet az. Jöhet itt KSH, meg bárki, a becslést csak – mégegyszer – becslést, látható számok alapján lehet készíteni.

  66. Dan,
    A CSOK nagyszerűségéről írtak hozzászólók. Ezzel kapcsolatosan merült fel a bruttó átlag, mert hogy a magas bér miatt sokakat érinthet ez a kedvező törvény, így sok gyerekre lehet majd számítani. Arról írtam, csalóka az átlagbér mértéke.

    A bankban senki sem mondhatja, hogy zsebbe kapja a fizetése felét. Ezért csak a hivatalosan kifizetett bért néztem.
    Abban igazad van, ahol lehet ott feketén fizetnek a munkáltatók. Meg tudom érteni. EU legmagasabb ÁFA-ját tudhatjuk magunkénak és az egyik legmagasabb, 47% körül mozgó bérre rakódó terhet.
    Tegyük fel, te egy olyan területen vagy vállalkozó, ahol a meghatározó szereplők feketén foglalkoztatnak munkavállalókat. Így tudnak versenyképesebb árat ajánlani a megrendelőknek. Na most, vagy tönkre mész villámgyorsan vagy te is feketén kezdesz dolgoztatni. A kishal semmiképp nem teheti meg, hogy szabályosan játsszon, ha a szektorban akar maradni.

    Sleeper,

    Így igaz, ahogy mondod. Csak a metodikára hívtam fel a figyelmet.
    Egyszer munkavállalónak tekintik a közmunkást, másszor meg, ha az érdek azt kívánja, akkor nem.
    Az átlagbért némileg lehúznák, munkavállalóként a statisztikát javítják.

    A CSOK-kal kapcsolatban.
    Úgy adódott, hogy több, 1, ill. 2-t kisgyermekes családdal hosszabban tudtam beszélni.
    A CSOK-ról is szó esett. Alaposan körbejárták a témát és arra jutottak, hogy túl nagy a kockázat belevágni a CSOK-ba. Hozzáteszem, kimagaslóan jól kereső családokról van szó.
    Hogy mi riaszthatta el őket azt nem tudom, de azt igen, hogy az ördög a részletekben rejlik és ők megismerték a részleteket.

  67. Károly. A Csok lényege az lenne, ami értelmetlen. Van az egzisztenciát építő kérfős társulás, akik együtt élnek egy fedél alatt házastársi viszonyban havi emillió kettőből. Majd gyereket vállalunk hozzáállással. Meg van a Borsodi család hat gyerekkel eleve. Mégsem kapnak semmit, és még nem is biztos hogy cigányok. A KSH adatai egy kalap szart nem érnek, mivel a városlakók jövedelme torz képet ad a vidéki magyarokról.

  68. A falusi csoknak lenne haszna, de nem ebben a formában.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük