(2907) Yukiya Amanot valószínűleg Izrael gyilkolta meg

Tibor bá’ online

 

A Nemzetközi Atom Energiai Ügynökség (IAEA) főnökét teheráni források szerint majdnem biztos izraeli és amerikai ügynökök ölték meg. Bűne az volt, hogy nem volt hajlandó azt állítani, hogy Irán megszegte az atomegyezményt (JCPOA). Halálával lehetőség van egy új vezető kinevezésére, aki együttműködhet az izraeli-amerikai érdekcsoporttal.

Köztudott volt, hogy izraeli és amerikai részről erős nyomás nehezedett Amanotra, aki hősiesen ellenállt, és kitartott az igazság, a valóság mellett.

Július 18.-i halálát az említett csoport napokig titokban tartotta. Csendes körülmények között Július 22-én volt a temetése.

Harmadik hivatali ciklusának 2021 Novemberében lett volna vége. Se Izrael, se Amerika nem kívánt addig várni.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

36 gondolat erről: „(2907) Yukiya Amanot valószínűleg Izrael gyilkolta meg

  1. Errôl eddig sehol nem lehetett olvasni. Mi volt a halál oka hivatalosan?

  2. A nyugati ms médiákban ködösítés,
    kb. az életkorával jelzik
    hogy teljesen rendezetten kellett meghaljon.
    Egy kettő hírforrás részletesebben azt fejtegeti hogy biza rákos lehetett.
    Iráni hírekben írnak,
    kifejezett nem természetes halálnak sőt gyilkosságnak nevezik.
    Amit az Irán politikáját ellenzők serényen anti semitáznak
    és igyekeznek ezt az értékelést hitelteleníteni, sőt
    összeesküvés-elmélet kategóriába helyezni.
    Azt hogy hogyan, mi módon tették el láb alól sehogyan se lehet megtudni.

  3. Ha az USA és Izrael valóban meg akarja támadni Iránt, akkor minek tökölnek?
    Minden egyes hónappal/évvel Irán és a támogatói is egyre erősebbek és felkészültebbek lesznek, miközben egy Irán elleni háború támogatottsága soha nem látott mélységekben tart – elég csak az atomalku felrúgása miatti USA szövetségesek hozzáállására gondolni.

    A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség kis túlzással pedig tök mindegy, hogy mit mond, ez eddig sem hatotta meg az USA háborús héjáit.

    Azt persze nem vitatom, ha az Ügynökség is nekiállna huhogni a nem létező iráni atombomba miatti globális fenyegetésről, akkor nagyjából „ZS”-kategóriás szinten lehetne ugyan fokozni a propagandát Irán ellen, de ez sem változtat a tényen, miszerint Irán egy katonailag erős 80 milliós – és döntően fiatalokból álló!!! – nemzet, akit mind Kína, mind pedig Oroszország támogat. Ez a két, nem is annyira háttér támogató viszont megkerülhetetlen és megoldhatatlan problémát jelent Irán elsöprésének útjában.

    1991-1992 volt az az idő, amikor az USA egy meglepetésszerű totális támadással mind Oroszországot, mind Iránt katonailag hazavághatta volna – igaz, ennek is hatalmas ára lett volna, de kábé akkoriban volt erre némi sansza. Viszont beindult a volt SZU romjain a Big Business, így a háború elmaradt.
    Most, 2019-ben ez már kissé reménytelen ügynek látszik, de persze ez senki háborús héját ne tartson vissza az álmodozástól.

    Visszatérve a cikk témájára, a magam részéről simán el tudom képzelni azt, hogy cikkben szereplő úriembert valóban eltették láb alól, mert túl sokat akadékoskodott és ezzel hiteltelenné tette az USA-t és Izraelt.
    Pedig nem is ő hiteltelenítette el ezeket az államokat…

  4. Márciusban lemondott a tisztségéről súlyos betegség miatt, júniusban természetes halált halt. De ugye ami természetes az a leggyanúsabb, meg ez a lemondás még természetesebb, tehát még gyanúsabb, és az hogy valójában már semmilyen tisztséget nem töltött be az a legesleggyanúsabb, hiszen a halála az égadta világon semmilyen hatással nincs semmire. Gyanús. Nagyon gyanús.

  5. Re:5
    Ha rákos volt, és nagyon gyorsan halt bele, akkor nagyon is gyanús lehet.
    Elég ha „megnapoztatták” egy kis kobalt izotóppal, és pár hónap alatt megeszi a rák a célpontot.

  6. Véleményeiteket és indokolásotokat ugyan elfogadom, de valami
    nekem ennek ellenére nem kerek az ügyben. (ami természetesen
    nem csoda. ) Ha a problémákat ilyen egyszerűen le lehet rendezni
    akár a világ másik feléről is, érthetetlen számomra, hogy a magyar
    problémát (mármint orbán viktort, ) miért nem lehet hasonló, vagy
    akár azonos módon megoldani ??? A nem akarásnak előbb – utóbb
    nyögés lesz a vége, mert az ábra jelenleg azt mutatja, hogy ez a
    probléma Magyarország tekintetében orbán viktor végelgyengüléséig
    fog tartani. Na most nekem ne gyertek azzal hogy ez nem demokrata
    gondolkodás !!! Persze, hogy nem !!! De miért kellene nekem másképen
    gondolkodni ??? Azt hiszem, én már ilyen krakélerként fogok áthajózni
    a STIXEN !!!
    Tibor bá’ Ha lehet, ne dorongolj le nagyon a „politikai tartalom miatt”,
    mert mindez csupán a posztod címében rejlő „egyszerűség” miatt
    jutott eszembe !!! HA PROBLÉMÁSNAK ÍTÉLED, INKÁBB TÖRÖLD !!!
    Köszönöm !!! UFF!!!

  7. 7 – Barna Mihály:
    Ami neked eszedbe jutott, azt Orbán már rég lerendezte. Mit gondolsz miért hozta létrte a TEK-et? és miért Pintér as belügyminiszter?

  8. 6:

    Azt kiemelném, hogy a posztban egy budos szó nincs arról hogy már nem is volt pozicioban az elhunyt. Igaz akkor ez már nem is lenne hír, csak egy újabb konteo a sehol nem bizonyítható sejtesekrol.

    Ha Tibor bá csak annyira hinne isten letezeseben, mint amennyi hitet tesz egy-egy konteokba akkor már szorcsuhaban zarándokolna mindenfelé.

  9. 9 – Dumburnyak:
    Nekem az a dolgom, hogy olyan híreket fordítsak le magyarra, ami a MSM-ban és a magyar szajha médiában nem jelenik meg.

    Mellesleg a NYT szerint I(ennél nincs „autentikusabb” MSM) az elhunyt pozícióban volt, és most nincs vezető.

  10. 7. Barna Mihály,

    Orbánnal nem sok baja van az US-nak, meg úgy egyáltalán a nyugatnak. A multikat kiszolgálja, a melósokat kiszolgáltatja, a devizaátverésnél sem a bankokat fingatta meg, hanem hagyta kicsinálni magyar családok százezreit, az adósságszolgálatot rendesen fizeti, fegyvereket vásárol és így tovább.
    Miért kéne Orbánt lerendezni nekik?

  11. Ezen a képen már jóval idősebb és megtörtebb:

    https://www.vg.hu/kozelet/kozeleti-hirek/elhunyt-a-nemzetkozi-atomenergia-ugynokseg-vezetoje-1644195/

    Gondolom az „iráni források” semmilyen bizonyítékkal nem tudnak szolgálni az állításaikra, csak bedobták ez a spekulációt, mert jobb színben tünteti fel őket.

    Egyébként a nagy USA ellenesek szeretnék, ha egy iszlamista feudális vallásos diktatúra kezében atomfegyver lenne? Vagy a muszlim támadástól csak akkor kell félni, ha már Európában vannak? Ha onnan, helyből, a saját országukból elérik atomfegyverrel akár Európát, az nem gáz?

  12. 12 – Gyarmathy:
    Izrael már 20 éve azzal riogatta a világot, hogy Iránnak csak néhány hónap kell és kész a bombája. Iraknak már meg is volt, ezért lerohanták őket, meghalt egy millió ember és sehol semmi. Ezek után csoda, ha neked „nagy USA ellenesek” szúrják a szemed? Ami pedig a „muszlim támadást” illeti. A muszlim terroristákat az USA pénzelte és fegyverezte.

  13. Tibor bá,

    Akkor inkább az iráni muszlim vallásos forrásoknak hiszel, mint a nyugati „szajha” médiának?

    Biztos, hogy Irán nem akar atomfegyvert? És stikliben nem dolgozik rajta? Merthogy urándúsító technikája már régen van.

    Egyébként tudom, hogy nem fekete-fehér ez a történet. Magam is írtam róla szokszor, hogy az USA iráni behódolást akar, és gyakran piszkos lapokkal játszik ennek érdekében, viszont nem esek át a ló túloldalára és nem gondolom ártatlan, igazmondó és egyenes embereknek az irániakat sem.

  14. 14 – Gyarmathy:
    Nem Irán rúgta fel az atom egyezményt. Így nehéz Amerikának igazat adni. De tegyük fel, hogy igazad van. Irán atom fegyvereket akar. Izraelnek már hosszú évek óta van. Az nem baj? Szóval ki az objektív?

  15. „Nem Irán rúgta fel az atom egyezményt.”

    Amerika azt mondja, hogy Irán megszegte, mert stikliben továbbra is ügyködik az atomtöltet előállításán.
    Ez lehet, hogy nem igaz, de mi van, ha mégis?

    Lehet hogy nem vagyok objektív, de nyugati emberként nem szeretnék egy muszlim vallásos diktátor kezében atomfegyvert látni. MÉg akkor sem, ha Izraelnek már régóta van.

  16. 14-16 Gyarmathy
    Így van, nem vagy objektív, de még a valóságot sem látod tisztán. Iránnak talán egyetlen esélye az atombomba. Ha ezt nem érted, csak lapozd vissza az Észak-Koreai eseményeket pár évre visszamenőleg. Ezek után nézd meg, hogy mi történt Líbiával, Irakkal, Afganisztánnal. Kicsi Kim röhög a markába, mert mióta jó hordozórakétái vannak, Trump bácsi kétszer is lepacsizott vele, és a harci dobok is leálltak nyugaton…
    Irán amúgy pont nem diktatúra, hanem köztársaság, és soha egy országot nem támadott meg-nem úgy mint USA, Izrael, és mások, akik téged nem izgatnak fel )másokat azért igen). Az hogy kissé teoretikus a hatalom ott az nem jelent problémát a diktátort kántálóknak: lásd Asszad és Szíria (szintén NEM diktatúra). Javaslom hogy ne olvass fővonalas sajtót és kritikusan figyeld a TV híradókat is. Csúsztatnak és manipulálnak. Mellesleg te vagy az az ember aki a Nyugatot „demokratikusnak” gondolja?

  17. 17.
    Sárkányka,

    Észak Kórea nem muszlim ország és nem mondja ki semmilyen szent könyve, hogy a keresztény/pogány/ateistákat írtani kell.
    A muszlimok számos alkalommal bebizonyították, hogy felrobbantják magukat, ha ezzel elvisznek magukkal néhány gyaurt.
    Ha Irán kezébe atomfegyver kerül, nem félsz, hogy lesújthat ránk Allah tüze? Ha nem holnap, de később, ha még keményebb vallásos fundamentalisták fognak ott hatalomra jutni.

    „Mellesleg te vagy az az ember aki a Nyugatot “demokratikusnak” gondolja?”

    Ez jó kérdés, el lehet rajta vitatkozgatni.
    De előbb válaszolj egy gyakorlati kérdésre.
    Két Kórea van ugye? Az egyik amerikabarát, amelyiknek nincs atomfegyvere. A másik szemben áll Amerikával és van neki atomfegyvere.

    Melyikbe költöznél, melyikben élnél, ha választani kellene a kettő közül?

  18. Észak-Koreát az északi atombomba megléte előtt sem támadták meg a tűzszüneti egyezmény óta, azaz nem az északi atombomba tartotta vissza az USA-t 40 évig.

    Iránnak hivatalosan még nincs atombombája, de milyen alapon határozza egyoldalúan azt bármelyik ország egy másiknak, hogy milyen bombái lehetnek?

    Mennyivel lenne rosszabb a perzsa atombomba, mint az izraeli, pakisztáni vagy az amerikai? A válasz: semmivel.

    Akinek van bevethető atomfegyvere, azt ritkábban támadják meg, mint akinek nincs – ezt a gyakorlatot az USA tolta bele a világ arcába miközben sorban rúgott fel minden nemzetközi egyezményt, nem csak az iráni atommegállapodást, de a klímaegyezménytől elkezdve az ABM szerződésen át egészen az INF megállapodásig jóformán mindent.

    Persze mindig a másik fél volt a hibás, az USA sosem, ezt tudjuk, de ez lényegtelen abból a szempontból, hogy per pillanat már egyik közép- és nagyhatalom sem hisz Amerika szavának, ennek pedig drámai következményei lesznek Amerikára nézve.

  19. 19. (Az első szakasszal 100%-ig egyetértek)

    Ha Iránnak lehet atomfegyvere, akkor már Szaúd Arábiának is kell, és ha a szaúdiaknak lehet, akkor kell Egyiptomnak, Törökországnak, az afgán Táliboknak, meg még ki tudja kinek.

    ‘Papíron’ igazad van, de most komolyan, a muszlim teokráciák, amelyek szent könyve és alkotmánya egyben a Korán, legyen nekik atomfegyverük, meg hozzá hordozóeszközeik? Hová vezetne az?

  20. Na-na! Észak-Koreát minek támadták volna meg? Nincs semmije, ellenben Irán vonzó célpont, akárcsak Irak volt 2001-ben. Azóta is ebből élnek, újabb falat kell a gépezetbe.
    Kell az az atomfenyegetés az amcsiknak.
    De Gyarmathynak is van igaza, az arabok se különbek. Ahogy szűkül a világ gazdagsága(olaj) úgy jönnek elő az újabb „megoldások”.

  21. 20. Gyarmathy

    Semelyik vallási fundamentalista vagy szélsőséges politikai irányzatnak nem kellene nemhogy atom-, de semmilyen fegyver sem a kezébe. Az iszlám fundamentalisták pont annyira gázok, mint a szélsőségesen cionista izraeliták vagy a „kivételezett” nemzettudattal rendelkező amerikai neokonok.
    Külső formaságokat és jelszavakat leszámítva egyik sem különb a másiknál.

    Továbbra is igaz a tétel:
    Ha lehet atombombája az USA-nak, Oroszországnak, Kínának, Indiának, Pakisztánnak, Nagy-Britanniának, Franciaországnak, Izraelnek, akkor miért nem lehet Japánnak, Németországnak, Brazíliának, Törökországnak , Iránnak vagy épp Szaúd-Arábiának?
    A neokon atombomba az jó atombomba, a perzsa atombomba pedig rossz atombomba?
    Irán évszázadok óta nem támadott meg senkit, az USA csak az elmúlt évtizedekben tucatnyi katonai akciót és háborút indított.
    Nem Irán fenyegeti a világot.

    21. Balázs

    ÉK-ban van a világ egyik legnagyobb uránérc készlete, egyébként pedig katonaföldrajzi értelemben kiemelt stratégiai helyen van.

  22. 18 – Gyarmathy:
    Ez a mondatod: „Két Kórea van ugye? Az egyik amerikabarát, amelyiknek nincs atomfegyvere. A másik szemben áll Amerikával és van neki atomfegyvere. ” rendkívül demagóg. Észak Koreát az amerikaiak laposra bombázták 1951-ben. A légierő „megtagadta” a további bombázást, mert már nem maradt semmilyen célpont, beleértve a termőföld locsolását is. A fegyverszünet megkötése után (ami máig tart) Észak Korea (mind a mai napig) embargó alatt állt. Ezzel szemben Dél Koreába áramlott a beruházás. Ezeket nem lehet összemérni. Különben, nem feltétlenül rosszabb az élet rabló kapitalizmus nélkül. És, Amerikát ma már nehezen lehet demokráciának nevezni.

  23. Látszik, hogy egyre jobban kell majd az az iráni földgázkészlet is az iraki olaj után, ami a világ 2. legnagyobb készlete az orosz földgázvagyon után. Nincs itt új a nap alatt, egyenlőre kardcsörtetés van, számottevő katonai felvonulás nélkül.
    De ahogy haladunk majd előre az időben, a katonai opció előbb v. utóbb be fog következni. Az már egy más kérdés, hogy az USA világ szemében megkockáztat-e megint egy az irakihoz hasonló katonai inváziót, vagy inkább hagyja, hogy a zsidó állam a már meglévő F-35 -ös flottájával kezdje meg a légi műveleteket, amiből kb. órákon belül egyfajta rakéta háború lenne a két fél között, vagy atomháború amennyiben igazak a pletykák Iránról, hogy anno Ukrajnából sikerült beszerezniük kb. 4 db CM -et, atomtöltetestől. Utána már az USA is beavatkozna Izrael védelmében katonailag.
    De nincsenek kétségeim a kb. 210 milliárd dolláros palaolaj és palagáz lufi ismereteiben, hogy előbb v. utóbb uralni akarják legalább a hatalmas iráni földgáz és jóval kisebb olajkészleteket. Még mindig könnyebb falat Irán, mint Oroszország…!

  24. 22.
    MangaM

    Most már világos miért. Köszi!

  25. 22.
    Rendben, feladom. Harcoljunk a muszlim teokráciák jogaiért.

    Atomfegyvert az muszlim világnak!

  26. Politikai érdekgyilkosságok voltak-vannak és lesznek, igy müködik a geopolitika évezredek, , a „te is fiam,Brutus ?” elhangzása óta.
    A harc a kulisszák mögött, rejtve folyik, hullámzó sikerrel, értve ezalatt, hogy bizony a merénylőt ,valamint a megbizóját sem kimélik a riválisok, és halvány fogalmunk sincs, hány ügynök fizet az életével egy-egy ilyen ” esemény” után, de FIZET!
    Ezen alapon minden szolgálat huszonnyolcszor meggondolja kit iktatna ki, és MIÉRT, valamint mi lesz ennek az ára, mert nem galambokra vadásznak, hanem fölöttébb erős és veszélyes valakikre, illetve félelmetes szolgálatok által védett egyénekre, és ezen szervezetek retórziója elüre és biztosra vehető.
    Vagyis minden ilyen akciót megelőz a kérdés: MEGÉRI?
    Yukia esetében minden logika szerint NEM!!!

  27. 26. Gyarmathy

    Ne ess túlzásokba!
    Az atomfegyverkezési versenyt a világon eleve az USA indította, ráadásul az amerikai agresszív katonai fellépések azok, amelyek ezt a folyamatot nagy részben tovább fokozzák világszerte.
    Senki sem akarna ép ésszel muszlim atomnagyhatalmakat, de figyelmen kívül hagyni az Egyesült Államok döntő felelősségét a kérdésben az olyan, mintha azokat vádolnánk agresszióval, akik a potenciális agresszor ellen védekeznek.

    A másik dolog pedig az, hogy nagy fokú naivitás azt képzelni, hogy a történelem megáll, a nemzetek majd nem fejlődnek egy ponton túl és örök időkre be lehet betonozni adott status quo-t.
    Nem lehet.
    Ma a világon nagyjából 25-30 állam minden további nélkül képes lenne önmaga is saját atomfegyvert gyártani, ezt többnyire azért nem teszik, mert tartják magukat a nagyok játékszabályaihoz – azokhoz, amit az USA épp most barmol szét gőzerővel.

    Én inkább ezért aggódnék.

    A muszlim világ már rendelkezik atomfegyverrel: pakisztáni atombombák már rég vannak kínai technológiai és szaúdi pénzügyi támogatással. Innentől kezdve csak pénz és szándék kérdése, hogy melyik iszlám csoporthoz kerül ezekből előbb vagy utóbb.

    De még ez sem jelent automatikusan háborút, az atomfegyver addig biztosít hatalmat a kisebb államoknak is, amíg nem vetik be.
    Ha bevetik, az nem hatalmat, hanem halált hoz.

  28. Bálint !

    Légyszíves hozzál friss híreket az iráni helyzetről .
    Szerintem sokunkat érdekli .
    Előre is köszönöm :
    Bandi

  29. 27 – bálint:
    Természetesen fogalmam sincs, ki ölte meg ezt a pasit, vagy egyáltalán meg lett-e ölve. De, hogy nem érte volna meg, azt kétlem. Ugyanis az utódja tudni fogja, mit kell Iránban találnia, ha élve akar maradni. Ugyanígy Trump se viszi haza a katonáit, ahogy ígérte, mert emlékeztették Kennedy elnökre, aki nem akart Vietnámi háborút.

  30. 29.Bandi
    Nem hiszem, hogy volna olyas fejlemény a Hormuz-szorosban, amről ti nem tudnátok, mert nem lehet annyira szegényes a magyar médiaközeg.
    Irán „csintalankodik ” egyes tankerekkel, brit zászló alattiakkal főleg, nagyvitéz hős Anglia hadihajókonvojt küldene a térségbe, de a forrrradalmi gárda parancsnoka bejelentette, hogy ” gyertek csak, várunk,” minekután a britek ezt az invitálást valami okból nem akarván ténylegesen megtapasztalni, a konvoj még mindig „taktikai ősszeállitás ” alatt van valahol angol vizeken. Mivelhogy az iráni gárdaparancsnok egy izgága ember….. és mogorva…..
    Sokkal, de sokkal fontosabb, ekológiai szempontból életbevágó a Grace 1 további sorsa!!!! És most szakmabeliként beszélek:
    A feltartóztatott hatalmas, dugig túlterhelt hajótestet NEM VOLNA SZABAD túlsokáig ilyen fölösleges terhelésnek kitenni, ez környezetvédelmi istenkisértés!!!!!!!!!
    Nem akarok itt senkit fizikából, szilárdságtannból, szegecseléstechnikából kiselőadások keretében oktatni, vannak elegen itt a blogon akik otthon vannak fentiekben és pontosan értik, miről beszélek, de a laikusok számára ismét kijelentem:
    A hajó a Földközi -tenger keleti térségéére nézve egy időzitett bomba!
    Ami pedig Iránt illeti, szerintem legyőzhetetlen, mert ő saját udvarán van, azonkivül ők nem Irak, nem Vietnam, nem Afganisztán.
    És bárki támadná meg őket, keserűen fogja megtapasztalni a valóságot.
    Ez van, kedves Bandi, és leghöbb reményem valamennyiünk számára , hogy semmi irnivalóm ezen témában többé ne is legyen.

  31. Bálint !

    Nagyon szépen köszönöm az összefoglalót!
    Sajnos az itteni média ……Fontos hírek és hitelesek csak alternatív forrásból vannak ,
    mint Pl. te .
    Jó lenne , ha írnál arrol amit valamelyik fórum társ tett fel , hogy nálatok , hogy állnak a dolgok van -e háborús készülődés , bespájzolás stb.
    Nagyon köszönöm válaszod .
    Bandi

  32. 30.Tibor bá
    Szegény Yukia ur halálának okairól ezesetben eltérő a véleményünk.
    Idézlek:
    „…Ugyanis az utódja tudni fogja, mit kell Iránban találnia, ha élve akar maradni. „….
    Szerintem Iránt már édeskevéssé érdekli mit mond, vagy sem az atomerő felügyelő bizottság róla, ugyanis már amúgy is annyira szankciók alatt vannak, hogy egy akármilyen jelentésre is már csak legyintenek.
    És akár tegyük fel, hogy az új főnök kijelenti, hogy 654 ezer atombombája van Iránnak, akkor, ahogy nálatok mondták volt,” na bumm, és akkor mi van” ?
    Elképzeled, hogy a világ felhördül, szivéhez kap és azonnali keresztes hadjáratot indit majd elllenük?
    Ezt akkor sem hiszem el, ha saját szememmel látom.

  33. Bálintnak igaza van, ha kiderülne, hogy Irán már most atomhatalom, ettől még nem dőlne össze a világ.

    Igen, hivatalosan jelentősen lecsökkenne az USA, Izrael vagy épp Szaúd-Arábia mozgástere, de ha belegondoltok, Iránnal kapcsolatban eddig sem volt túl nagy játéktér, amit az USA el tudott eddig puffogtatni nagy háború nélkül, azt már jóformán megtette, a helyzet pont olyan hidegháborús Iránnal kapcsolatban, mintha már kvázi most is atomhatalom lenne. Izrael nem hülye, hogy nekimenjen a perzsáknak, Szaúd-Arábia ellenben „hülye”, de legalább gyenge, dacára a high-tech amerikai cuccoknak.

    Van fent az oldalon egy másik cikk, hogy Moszkva most kinek is a barátja. Egy atomhatalom Iránnak semmiképpen sem, hiszen az ugyanúgy sarokba állítaná Moszkvát is, mint a nyugati hatalmakat, azaz Irán Moszkva számára is addig kezelhető, amíg létezik egy USA/Izraeli fenyegetés…

    Viszont szerintem sokkal fontosabb kérdés a térségre vonatkozóan inkább az, hogy ki Irán valódi „barátja”!
    Nekem egy ideje kicsit gyanús Izrael és Irán „játéka” egymással…, talán nem is úgy van a valóságban, ahogy a médiát telekürtölik mindkét oldalról.

  34. 32.Bandi
    Kedves Bandi, köszönöm elismerésedet és érdeklődésedet, az ilyesmi mindig jólesik az embernek.
    Amit én megtudok, azt, amennyiben ugy gondolom, hogy közerdekü, benneteket is érintő-érdeklő dologról volna szó, azt persze, hogy haladéktalanul megosztom veletek.
    Bármelyikötök, aki valamelyst ért angolul, az iráni tv. angol adásához utasitanám, valamint az AL-JEZEERA angol hiradóit ajánlanám, annak ellenére, hogy az al-jezeera az utóbbi időben ugymond szajha lett, merthogy Irán riválisai, az emirátusok pénzelik.
    Maradt az iráni televizió.
    Rólunk: nincs semmi háborús készülődés, vagy bespájzolás, éspedig azért nem, mert ha kitör, a háború oly gyors, illetve rövid lesz, hogy nem éred meg a kaja elfogyasztását.
    És ezt a legőszintébben, minden önáltatás nélkül mondom neked.

  35. Egy gondolat kissé eltérő megközelítésben:

    Marokkótól a Közel-Keletig adott egy jó nagy arab massza, több száz milliós lakossággal és nem jelentéktelen erőforrásokkal.

    A közel-keleti arab népek között van három nemzet, amely nem arab: a perzsa, a türk (ottomán) és a zsidó.

    Az ottománok hellyel-közel határeset, de a zsidók és a perzsák minden téren messze kiemelkednek az arabok feje felett, mind kulturálisan, mind civilizációs berendezkedés, mind intelligencia szempontjából.

    Ha közelebbről megnézzük a stratégiai helyzetet, akkor egyértelművé válik, hogy mind Izrael, mind Irán szempontjából halálos fenyegetést jelentene egy arab egység létrejötte, ezt mindenáron meg kell akadályozni. Izrael léte önmagában elegendő ahhoz, hogy az arab országok lakóinak szemében vörös posztó legyen – ahhoz viszont, hogy ne csak Izraelre nehezedjen a nyomás, létkérdés a síita Irán léte, pontosabban egy fenyegető síita Irán képe, ami miatt szintén aggódhatnak az arab államok.

    Az arab államok megosztottsága kettős: egyik oldalról az arab elitek nagyobb része behajolt az USA/Izrael vonalnak és szembe helyezkedett Iránnal, míg a lakosság esetében ez pont fordítva van, elítélik az USA-t és Izraelt és titokban/nem titokban Iránnal szimpatizálnak, amely nyíltan szembe száll és szemben áll az USA-val és a cionizmussal. Ezzel a dupla csavarral el is van lehetetlenítve az, hogy létrejöjjön egy valós arab egység abban a több száz milliós lélekszámú térségben, amely a nyersanyag erőforrásokon túl még egy hatalmas nagy erőforrással rendelkezik, amely konkrétan a fiatal lakosságot jelenti. Ráadásul az adott arab államokban ezzel fenntartható egyfajta belső súrlódás is a mindenkori politikai elit és a lakosság között, azaz távolról sincs stabil és erős arab rendszer a környéken a vallási fundamentalizmustól függetlenül.

    Irán titokban támogathatja Nagy-Izrael létrejöttét is, hiszen ez a többségében szunnita arab nemzetek kárára valósulna meg, amelyek eleve nem barátian viszonyulnak a síita iszlámhoz és a nem arab perzsákhoz. Izrael titokban támogathatja Iránt, így történhet meg az, hogy „visszahívják” az úton lévő amerikai bombázókat, a Nyugat és az USA szövetséges arab államok csetlenek-botlanak a Hormuzi-szorosban, de nem indítanak támadást Irán ellen, Nagy-Britannia szintén töketlenkedik Teheránnal, a perzsák meg köszönik szépen, 40 év non-stop nyugati szankciózgatás után is el vannak, mint a befőtt.

    Oroszországnak is tökéletesen megfelel a helyzet, hiszen így Irán is féken van tartva, pontosabban a világpiacon riválisként is fellépő iráni földgáz export, amely az orosz készletekhez lenne mérhető. Qrvára nem hiányzik az oroszoknak, hogy Irán beleköpjön a levesükbe, épp elég problémát jelent nekik az amerikai LNG nyomulás földgáz viszonylatban.

    Az USA Irán elleni szankciói ugyan kedveznek Moszkvának, de amerikai szempontból van egy fontosabb tényező is: nem kedvez az EU-nak, valamint Indiának, Kínának, Dél-Koreának és Japánnak.
    Márpedig, ha valami konkrét fenyegetést jelent az amerikai világbirodalomra, illetve a dollárra, az elsősorban nem az orosz gazdaság, hanem az EU, illetve Ázsia gazdasági nagyhatalmai. Akkor már inkább az oroszok járjanak jobban ebben a témában, mint a valódi gazdasági riválisok Washington szempontjából.

    Nos, nagyjából ez a vélemény alakult ki bennem szépen lassan, lehet persze, hogy tévedek, de egy valamiben mindannyian egyet kell, hogy értsünk: a Közel-Keleten két csapat van, amelyik hagyományosan nem a hülyék gyülekezete, ezek pedig a zsidók és a perzsák.

    Innentől kezdve egészen pontosan milyen szimultán sakkjátszmák is zajlanak a szemünk előtt?

    (Ui: Az orosz-izraeli kapcsolatok is megérne egy külön misét, amely kapásból a Szovjetunió létrejötte és irányítása környékén már jelentősen megalapozottá vált, a Szovjetunió felbomlását követően pedig közel egymillió volt szovjet ember vándorolt ki Izraelbe, akik természetesen nem szakították meg a kapcsolataikat az egykori anyaországgal sem. Hogy mindenki képben legyen, Izrael állam megalakulásakor a Szovjetunió volt az első ország a világon, aki hivatalosan elismerte Izraelt.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük