(2897) Kiknek kell egy háború?

Tibor bá’ online

 

Az iráni eseményeket szemlélve nem látok kiutat egy (valószínűleg nukleárissá fokozódó) háborúból. Az iráni vezetés pontosan tudja, hogy egy ilyen háború Irán totális megsemmisüléséhez vezet, tehát visszalép, ameddig tud. Azonban a másik oldal érezhetően nem nyugszik, eszeveszett tempóban keresi az indokot. Eközben a hülyeség olyan fokon nyilvánul meg, amit a különben agyilag tompa amerikai közvélemény még bevesz. Tehát: Trump jó egy éve „felmondta” az Iránnal kötött több hatalmú megállapodást. A „felmondta” kifejezést újabban használják (nem csak ők), ami önmagában egy nonszensz. Egy szerződést nem lehet felmondani. Meg lehet szegni, de jogszerűen felmondani nem lehet, csak közös megegyezéssel. Ha lehetne, akkor a szerződés, mint olyan értelmetlenné válna. Mindenki addig tartaná be, ameddig az neki előnyös. De a lényeg mégis az, hogy Amerika felmondta, azaz kilépett belőle, és most azzal vádolja Iránt, hogy 60 héttel később „felrúgta” azt. Hogy lehet felrúgni egy már nem létező szerződést? Nyilván úgy, hogy nem vagyunk egyenlők. Amerika először szellent, Irán pedig büdöset fingik, amit a szellentő meg akar torolni.

Na, most a szigorú, egyértelmű tények!

Korábban több szabotázs esemény is történt különböző nemzetiségű tankerek ellen, amit ez ideig ismeretlen tettesek követtek el, Washington szerint egészen biztos, irániak tették.

Irán lelőtt egy amerikai kémkedő drónt, ami (Irán szerint) megsértette az iráni légteret (amit Amerika tagad).

A nyílt tengeren az angolok megszálltak egy iráni tankert, 2 millió hordó nyersolajjal a gyomrában.

Jeremy Hunt, angol külügyminiszter, bejelentette, hogy Angliának fokozni kell katonai kiadásait, különösképpen fejleszteni kell a hadiflottáját, mert Irán veszélyezteti a kereskedelmi hajóinak szabad mozgását.

Ezzel egy időben az angolok egy második rombolót küldenek a Perzsa-öbölbe. (gondolom, csak hogy fokozzák a feszültséget)

Anglia állítja, hogy egy héttel korában iráni hajók (3 apró naszád) megpróbáltak feltartóztatni egy angol tankert, de egy arrafelé járó angol romboló elkergette őket. Irán tagadja, hogy ilyen esemény megtörtént volna.

A Pentagon bejelentette, hogy tervbe van véve egy nemzetközi koalíció létrehozása, azzal a céllal, hogy hadihajókat küldjenek a Perzsa öbölbe, a kereskedelmi hajók zavartalan forgalmának zavartalan biztosítására, az iráni veszély ellenére.

Amerika, további csapatokat küld a térségbe, feltehetően a feszültség enyhítése végett 😀 .

Hunt bejelentette, hogy amennyiben Amerika katonailag megtámadná Iránt, az angol erők csatlakozni fognak a hadjárathoz. „Nem kell beszarni fiúk, csak rajta, mi jövünk segíteni.”

Korábban ugyanígy nyilatkozott Izrael is. (viszket az ujjuk a ravaszon, úgy meghúznák már 😀 ).

Mindeközben Oroszország figyelmeztetett, hogy a Perzsa-öbölbeli feszültség belobbanthat egy katasztrofális háborút, ami könnyen a III. Világháborúvá szélesedhet.

Megismétlem. Nem azt látom, hogy ez a feszültség feloldódna, inkább úgy néz ki, hogy az angolszászok addig provokálnak, amíg Irán tűri, és amint lehet beindítják a támadást.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

46 thoughts on “(2897) Kiknek kell egy háború?

  1. Lassan csak megvalósul az, ami a georgiai kőtömbökön van megírva.

  2. Ezt a “világvége” helyzetet úgy lehet feloldani, hogy nem csinál az Iráni fél semmit.
    Látszólag paradox a megoldás, de valójában az idő előrehaladtával egyre kevesebb a mozgástere az angolszász rendszernek, és saját magukat temetik el önön rendszerük működésének okán. Én az Iráni vezetés helyében beraknék a mikróba egy popcornt, és röhögve várnám, hogy mi lesz a “hanta művelet” újabb fordulata.
    Irániak már megszokták, hogy ők a fekete seggűek, rosszabb biztosan nem lesz a nemzetközi renoméjuk, nem ők járatják le újra és újra magukat, hanem a nyugati szajha média/vezetés.
    Korábbi 20 évvel ezelőtti “nyugati erkölcsi fölény” mára elkopott, készre rágott papit mára sokan nem eszik meg.

  3. Re 2 .

    “Én az Iráni vezetés helyében beraknék a mikróba egy popcornt, és röhögve várnám, hogy mi lesz a “hanta művelet” újabb fordulata.”

    Majd jól lebombázzák Busert és a többi atom létesítmény és akkor nem röhögnek…..

  4. A címben feltett kérdésre a válaszom röviden:
    A neokon agytrösztnek és a támogatóiknak (beleértve a vallási fundamentalistákat is, akik jelenleg példának okáért a Fehér Házban is jelen vannak.)

    Hosszabban:

    Ahogy annak idején Wesley Clark tábornok a világ elé tárta, a Pentagon kész tervekkel rendelkezett hét állam megtámadására és az egész Közel-Kelet felforgatására, amelynek az alapja a neokon agytrösztök által kidolgozott és a mai napig félig-meddig tagadott (egyenesen összeesküvés elméletnek titulált) Új Amerikai Évszázad programja.

    Nem lehet elégszer ismételni az alább belinkelt videót, sajnos az emberek agya mostanság igen rövid távú memóriára van berendezkedve:

    (Lábjegyzetként: 9/11-et „állítólag” szaúdiak hajtották végre így az amerikaiak megtámadták Afganisztánt és Irakot. Világos nem?)

    Visszatérve az iráni kérdésre:

    2001. szeptember 11.-én az USA felső vezetésében ülő neokon hívek megszerveztek egy önmegtámadást, amivel kvázi egy puccsot hajtottak végre az USA addigra igencsak megtépázott demokratikus rendje ellen. 9/11 óta az USA politikája a „vég nélküli háború a békéért” elv szerint mozog, amit ráadásul nyíltan hirdetnek is.

    A neokon agytrösztök megrendelésére megszülettek azok a stratégiai tanulmányok, amelyek szerint egy atomháború MEGNYERHETŐ, tehát fel kell készülni arra, hogy Oroszország és Kína ellen egy meglepetésszerű első csapást indítva az USA egyszer és mindenkorra leszámoljon a riválisaival és a maradék bolygó felett végre átvegye a teljes hatalmat és kontrollt.
    Az most egy más kérdés, hogy ezeket a terveket nem az USA, mint állam, hanem az USA álarca mögé bújt nemzetközi (internacionalista 😀 ) pénzügyi “maffia” szeretné végrehajtani, de a végeredmény szempontjából ez teljesen mindegy, így USA-nak is nyugodtan nevezhetjük őket.

    Több stratégiai tanulmány született arról, hogy Irán kiiktatása nyithatja meg az utat Oroszország végső bekerítéséhez és a peremvidékek fellázításához és leválasztásához, így Oroszország belülről véglegesen destabilizálható, utána már katonailag is relatíve könnyebben legyőzhető. Amíg viszont Irán létezik, addig a Kaukázus és a Kaszpi-tenger térsége stabil, Oroszország nehezen kezdhető ki az „Oroszország lágyékának” (Zbigniew Brzezinski általi elnevezés) is nevezett térség felől.
    Ha úgy tetszik, Irán egy bástya Oroszország sakktábláján.

    Amíg viszont Oroszország a jelenlegi formájában létezik és működik, addig az USA nem tudja maradéktalanul gyarmatosítani az egész bolygót, amíg viszont nem képes maradéktalanul az uralma alá hajtani az erőforrásokat, az elosztó hálózatokat, valamint a piacokat, addig az USA jelenlegi világhatalma menthetetlen, mert nem képes fenntartani, ha pedig az USA világhatalma bedől, akkor maga az USA is, mint állam bomlásnak indul.
    Innentől kezdve a világkapitalizmus/pénzkapitalizmus fő fellegvárában rájöttek arra, hogy vagy előre menekülnek egy – általuk remélhetőleg – megnyerhető háborúba, vagy összedől a világbirodalmuk és bár akkor is háborúk jönnek, de már nem náluk lesz a kezdeményezés.

    Ebből kifolyólag csak és kizárólag két dolog számít, semmi egyéb:
    1. A döntéshozók tudása és ebből eredően
    2. a döntéshozók hite.
    Magyarul: ha az amerikai vezetés ÚGY TUDJA, hogy megnyerhető egy atomháború és ÚGY HISZI, hogy ez akár sikerülhet is, akkor be fogják vállalni és ebben az esetben teljesen mindegy lesz, hogy mit mond vagy mivel fenyeget Oroszország és Kína.

    Az Egyesült Államok jelen idő szerint az általa összehozott világhatalmának a túléléséért küzd, ami egyben az USA történelmi túlélését is jelenti számukra, ugyanis egy bukott világbirodalom még sosem maradt egyben, tessenek csak nyugodtan megnézni a történelemkönyveket.

    Az már egy másik kérdés, hogy „Oroszországnak sincs szüksége egy olyan világra, amiben nincs Oroszország” (Putyin megjegyzése) és nagy eséllyel Kína sem érdekelt egy Kína nélküli világban, így előre borítékolható az orosz és a kínai válasz arra, ha Amerika megpróbálja majd az egész világot a hatalma alá hajtani erővel.

  5. Mai folytatása a dolgoknak:
    Irán vasárnapról hétföre virradó éjszaka elfog és ehurcol valahova egy emirátusi tankerhajót, a Riah-ot. A hajó eltünt, ugy értve, hogy kikapcsolta a poziciójelző berendezéseit, ugyhogy nem tudni hol van. Megáll az eszem, mert nem látok a dolgok mögé:
    Miért az emirátusét, és nem egy angolt?
    Miért csak most?
    Mi céljuk ezzel, mire jó és kinek?

  6. 4. MangaM tökéletes elemzés. (Egy tanács: a képletbe helyezd bele, hogy a klíma rövidesen hazavágja a világot, úgy még érdekesebb lesz; bár egyben nehezebben érthető is. 😀 )

  7. 6 – Jövőnk:
    Úgy tűnik, beindult a felgyorsulás. A csütörtöki poszt erre mutat rá.

  8. 5. balint
    egy lehetséges értelmezés:
    Iránnak nem érdeke egyenesen megtámadni, vagy megfélemlíteni az USA-t, hiszen azok így is állandóan provokálják. A Közel-Keleten SZA és Izrael a két legnagyobb ellenfél, egyúttal az amerikaiak bázisai is. SZA csilliókat költ a hadseregre (amatőr módon értelmezve a hadsereget: hadsereg, légierő, haditengerészet, stb. minden), háborút vív Jemenben, de SZA-t igazából a Szaud család jelenti, akik helyzete nem annyira rózsás – van éppenséggel belső ellenségük is. A XX. századi történelmük csak azért volt lehetséges, mert Amerika mögöttük állt.
    Ezért aztán Irán visszakézből ad egy pofont SZA-nak, mondván jobb ha helyesen látod hol a helyed, mert Ti viszont nem vagytok sérthetetlenek, ha épp keményre fordul a helyzet.

    Helyreigazítás: emirátusit írtál, én meg szaúd-arábiait gondoltam. Mindenesetre a gondolatmenet ugyanaz: a megmutatni a helyi csatlósoknak, hogy ők nem sérthetetlenek, hanem igenis nagyon könnyen elérhetőek. Ha pedig az egyik legkisebbel kezded, nem lépi át a fájdalomküszöböt, és a másik fél sem kényszerül aránytalan válaszra.

  9. 5.
    Hogy miket tudsz te Bálint. Nálunk meg egy hang sincs egyelőre a dologról. Ha jól látom az utolsó pozíciója a Hormoz szorosban volt, azóta nincs a térképen.
    Lehet, hogy elsüllyedt? Van tényleg az irániak kaptál el, esetleg angol-amerikai provokáció. Ha ez utóbbi, akkor hamarosan tudni fogunk róla, mármint tele lesz vele a nyugati média, hogy Irán hajót rabolt (és ezt meg kell torolni stb..)

  10. 6. Jövőnk
    A „képletből” még hiányzik néhány összetevő, nem csak a klíma, de igazad van: ettől csak még bonyolultabbá válna a dolog, inkább bele sem kezdek. 😉
    Az emberek nagy része megelégszik az instant könnyen emészthető, előre csomagolt és gyorsfagyasztott magyarázatokkal, emiatt nekik már lehet, hogy ez is sok lesz.
    Azon kevesek pedig, akik például ezen az oldalon járnak, azok már eleve több dologgal vannak képben, így talán képesek a leírtakhoz hozzátenni a klíma változást és egyéb fűszereket is, de a végeredmény szempontjából ez sem változtat azon, hogy a civilizációnk jelenlegi formája és a hozzá rendelt világrendszer visszavonhatatlanul a végét járja.
    Mindenképpen alapvető változások jönnek (sőt, aki nem vak, az már láthatja, hogy ezek a változások már el is kezdődtek mind a klíma, mind a geopolitika, mind a szűkebb társadalmi dimenziókban), mert ez a folyamat saját belső törvényszerűsége.
    A régi világ haláltusáját látjuk, a vajúdás végül pedig új kort hoz, így vagy úgy, valószínűleg rendkívül fájdalmas szülés fog következni.
    A történelem nem állítható meg és a legkevésbé sem fordítható vissza.

    7. Fetamas
    Bevallom, nem értem a kérdést Nógrád megyével kapcsolatban, a válaszom egyébként nem, nem Nógrád megyei vagyok. Miért?

    A margóra:
    Minapi cikk Joe Biden elnökválasztási kampányáról, amely szerint Biden a “végtelen háborúk” befejezését ígéri. Gondolom, az amerikai katonai-ipari komplexum képviselői és a neokon majd kiugranak örömükben a bőrükből…
    https://kitekinto.hu/2019/07/12/europan-kivul/orokke-tarto-bekevel-kampanyol-joe-biden/173379/?ref=hirstart

  11. 10.Gyarmathy
    …”mármint tele lesz vele a nyugati média, hogy Irán hajót rabolt (és ezt meg kell torolni stb..)”
    Szerinted hogyan fogja ezt tálalni a nyugati hirszolgálat? Valamint milyen alapon követelhet bárki akármilyen megtorlást, miután éppenséggel a Nyugat kezdte az egész hajcihőt?
    Bárhogyan néznénk, a nyugati világ borzasztó nagy tévedést készül elkövetni Irán heccelésével, egy olyan háborút robbanthat ki, amihez képest a legutóbbi világégés egy nyári délutáni óvódai zsúr volt.
    Ne legyen kétsége senkinek, Gyarmathy kedves, Irán sem nem egy szarab állam, amennyiben a nyugat volna oly ostoba nem észrevenni, Isem nem egy szegény, szerencsétlen Távol-Kelet Ázsiai nyomorult , kicsi ország mint Vietnám volt , aki viszont mindennek ellenére rettenetes leckét adott idióta Amerikának ugy bátorságból, mint kitartásból és hazaszeretetből.
    Mindezt Irán esetében szorozd be ezrrel, és próbáld elképzelni mit jelent ez a Nyugat számára.
    Nem közvetlenül, persze, iráni katonákat nem fogsz látni nálad, ők itthonról, ugymond az udvarukról szorongatják meg a Nyugat nyakát, és te kezdhetsz majd hozzászokni egy üzemanyag nélküli világhoz.
    Voltam többször Iránban, láttam a perzsa embereket, és jó véleményem van róluk, nem vadak, és nem harciasak,sőt nagyon rendes népség de mégis olyanok benyomását teszik, akikkel nemigen ajánlatos ujjat húzni.
    A disznóság csak az, hogy akik ezt a teljesen fölösleges háborút majd a fejedre zúditják, nekik mindig tele lesz a tankjuk, az ő életük majd semmit sem fog változni. Sajnos.

  12. 12 – bálint:
    Ez az okfejtés tökéletes (lenne), ha nem léteznének nukleáris fegyverek. De léteznek. Gondolod, ha Irán betartja a fenyegetését és megtámadása esetén átküld Izraelbe néhány rakétát, Bibi nem fogja őket megszórni hidrogén töltettel? Ez az igazi baj!

  13. 12. Bálint

    Sajnos Tibor bá’-nak igaza van, ugyanis reális lehet az alábbi forgatókönyv:

    Ha kitör egy Irán elleni háború és az USA példának okáért harcászati atomfegyvert vet be az iráni föld alatti létesítmények ellen (mivel más fegyverrel esélye sincs kiiktatni ezeket), akkor mi fogja Iránt megakadályozni abban, hogy rakétaesőt zúdítson például a dimonai reaktorra válaszképpen?
    Ha ráadásul Izrael a támadók oldalán, mint kezdeményező fél kapcsolódik be a háborúba, akkor meg főleg!

    Irán és a Hezbollah nagyon sok rakétával rendelkezik, emiatt az izraeli Vaskupola egyáltalán nem biztos, hogy képes lesz elhárítani egy masszív iráni rakétaesőt.

    Ráadásul, ha ez „csak” egy izraeli-iráni adok-kapok lenne az még hagyján, de egy dimonai reaktor elleni sikeres támadás vagy egy izraeli atomcsapás/válaszcsapás garantáltan – és nagyon gyorsan – eszkalálja a háborús helyzetet és nem várt események történhetnek, ráadásul olyan nagyhatalmak is belesodródhatnak a háborúba, ami a legnagyobb jóindulattal sem lesz utána regionálisnak nevezhető.

    Egy iráni háború során kilőhetnek annyi hajót a szorosban, hogy gyakorlatilag bénul meg a kőolaj szállítás, erre pedig katonailag fel fog lépni minden olyan hatalom, akinek ez alapvető létérdeke, gondolok itt Japánra, Dél-Koreára, Indiára és Kínára első helyen. Ezeken túl a háború közvetlenül érintheti Szaúd-Arábiát, Törökországot és Egyiptomot is, hogy csak néhány közeli államot említsek még pluszban.

    Egy ilyen helyzetben az EU és a NATO sem maradhat tétlen, közvetlen hadviselő felekké válhatnak, amit csak bonyolítani fog az a fajta tudathasadásos állapot, ami az EU-NATO viszonyt/tagságot jellemzi.

    Ma semmiféle nagyhatalmi egyetértés, együttműködés vagy sokkal inkább egyhatalmi nyomasztó dominancia nincsen meg ahhoz, hogy a világ a tévében bámulja az USA újabb katonai ámokfutását a többi nagyhatalom tétlenségével párhuzamosan.

    Oroszország (nem alaptalanul) nyíltan készülődik egy új nagy háborúra a NATO-t megjelölve ellenségként és Kína is már deklaráltan katonai kihívást jelent az USA számára, így semmiféle garanciát nem látok arra, hogy egy eldurvuló háborús eszkaláció esetén minimum ez a két katonai nagyhatalom ne keveredjen bele akár közvetlen fegyveres összeütközésbe a Nyugattal, első helyen az USA-val.

    Tudjuk persze, hogy az USA a világ első számú szuperhatalma a világ legfejlettebb és legerősebb hadseregével, a világ legnagyobb és legsikeresebb katonai szövetségével a háta mögött, mindezt megspékelve csillagászati katonai költségvetéssel (stb. stb. stb.), de ez édeskevés lesz egy az oroszokkal és Kínával vívott nukleáris háborúban a boldogsághoz – már pedig, ha az oroszokkal ütköznek össze, esély sincs másféle háborúra.

    Tartok tőle, ha eldurvul a helyzet és az oroszok valóban bepöccennek, akkor itt nagyon nagy bajság jön mindenki fejére és késő lesz már akkor sírni-ríni-alkudozni.

  14. 12. Bálint,

    Szakértők, elemzők hada dolgozik azon, hogy minek mi a következménye. Aprólékosan megterveznek mindent, hogy mit lépjenek és hogyan Irán ellen.

    Gondoljunk csak Irak amerikai igába hajtására. Több évig tartott, rengeteg áldozattal járt (iraki részről persze), de elérték, hogy Irak totális amerikai befolyás alatt áll és most már kínosan ügyel arra, hogy ki ne engedje a kezéből.

    Iránnal is ez a terv, amin évek óta dolgozik Amerika. Hatalmas olajtartaléka (amivel főleg Kínát táplálja) és sratégiai elhelyezkedése miatt létfontosságú Amerika számára, hogy befolyása alá vonja.

    Gondoljunk csak arra Irak esetében milyen hazugságokat gyártottak, hogy az Irak elleni háború és megszállás eladható legyen az amerikai és nyugati közvéleménynek. Azokhoz képest egy tanker eltűntetése és Iránra fogása szinte semmi. Csak az a baj, hogy azóta kiépült az internet és vele az alternatív média, másrészt kevesen hisznek már amerikai közléseknek és a májsztrémnek. 🙂

  15. Annyit azért még hozzátennék, hogy láthatóan az amerikai hírszerzés valamilyen okból elég gyengusz lábakon áll Iránnal kapcsolatban, legalábbis évtizedek óta nem jön be szinte semmilyen manőverük, ami a belső hatalmi rend megingatásáról szólna.

    Az eddigi ismert és legsikeresebb akciójuk a Stuxnet vírus alkalmazása és néhány iráni tudós likvidálása volt, ugyanakkor az RQ-170 Sentinel amerikai drón esete, ami felett átvették az irányítást és leszállították épségben, nos, ez egy igen nagy maflás volt Amerikának – ezen az akción azért nem ártana elgondolkodni, nagy meglepetés várhat még bárkire Iránban!
    https://en.wikipedia.org/wiki/Iran%E2%80%93U.S._RQ-170_incident

    Elemzők, katonai tervezők és stratégák mindenhol dolgoznak ezerrel, nem csak Amerikában, egyelőre Irán nagyon jól manőverezik, pláne ahhoz képest, hogy 40 éve próbálják térdre kényszeríteni, de eddig nagyon nem jött össze – pedig hol volt még akkor internet és alternatív média!

    Ez nem egy biztató előjel a Nyugatnak, Irán békében is igen kemény diónak bizonyul – ahogy elnézem, az USA bár “piszkoskodik” Iránnal is, de nem látom azt a valódi nagyszabású katonai felvonulást, ami egyáltalán ahhoz kellene, hogy a valódi siker reményében csapjanak oda.

    Amerika szerintem már nem egy újabb lokális háborúban gondolkodik, hanem egy jóval nagyobb dobásban, ugyanis egyre kevesebb az idejük sz.rakodni, így szépen magyarosan.

    Majd meglátjuk…

  16. https://hvg.hu/vilag/20190716_donald_trump_amerika_elnok_iran_atomprogram_ali_hamenei#utm_source=hirlista&utm_medium=aggregator&utm_campaign=hvg

    “Trump állítja: nem akar rendszerváltozást Iránban

    Az elnök azt követően nyilatkozott így, hogy kedden délelőtt Ali Hamenei, Irán legfőbb vallási vezetője kijelentette: országa “bizonyosan folytatja” atomprogramját, és csökkenteni fogja a 2015-ben aláírt többhatalmi atomegyezményben rögzített vállalásait.”

    Hát.., majd ezt is meglátjuk egyszer csak.

    Amúgy prüszköljetek már egy kicsit a kedvemért, én továbbra is sejtek valamilyen titkos összekacsintást Netanjahu Izraelje és az ajatollahok Iránja között. 🙂

    Milyen jól is jön ez az Irán, Izrael nyugodtan kiépíthette és fenntarthatja azt az atomarzenálját, amivel nem csak a Közel-Kelet összes célpontját, de akár Moszkvát, Berlint, Párizst és Londont is elérheti, ha kell. Ez nem tűnik fel senkinek?

    Izraelnek olyan Irán, mint az USA-nak Észak-Korea.

    A többi “hülye” a környéken meg nem veszi észre, hogy Izrael atomernyője nem ernyő, hanem bárkire lesújtani képes kalapács, Egyiptomtól Törökországon át Szaúd-Arábiáig bezáróan.

    Irán – mint siíta rosszfiú – tökéletesen elvonja a szunnita arab államok katonai figyelmét Izraelről, nem az izraeli létező atombombáktól rettegnek, hanem a nem létező iránitól.

    Idióta egy világban élünk…

  17. 17.MangaM
    Idióta egy világban élünk.
    Ezen van a hangsúly, igy igaz, ugy néz ki a mai világ.
    Haldokló erkölcs, elpusztult becsület, elporladt igazságérzet, hazaszeretet, a társadalom alapjait jelentő felfogások kiktatása, mint idejétmulta, ósdi, elvetendő elvek.
    A devianciát ,a másság elfogadását (?!) már szinte az ovódákban nyomják, mindenki naponta változtathatja nemét, gender-tudatát, minél többször, annál jobb, a család fogalma szinte felismerhetetlen ahhhoz képest, amihez én vagyok szokva, hazugságban, gyülölködésben és lopásban a politikusférgek járnak elöl, és ez manapság már nem is szégyen.
    Minden kissebbségnek annyi joga lett / van a normativ, többségi társadalom rovására, hogy talicskán tolja haza rengeteg jogait, olyannyira, hogy lassanként az egyszerű, dolgos kisember megy veszendőbe, csak neki nincsenek semmiféle jogai, csak dolgozni és adót fizetni, és ez a jelenség, a mormalitás kiveszése a társadalomból csak terjed és növekszik.
    Nos, egy ilyen idióta világ menthetetlen.

  18. Megoldódott a “Riah” rejtély. “Iranian forces came to the aid of an oil tanker stranded in the Persian Gulf, a foreign ministry spokesman has said. The tanker is presumed to be the same Panama-registered vessel missing from radar screens since Saturday. ” Vagyis a Perzsa-öbölben (műszakilag) lerobbant tanker segítségére siettek az iráni erők, jelenti az iráni külügyminisztérium szóvivője. A tanker feltehetően megegyezik azzal, amit Panamában regisztráltak és szombat óta nem jelenik meg a radar ernyőkön. – Különben az irániak iráni vizekre vontatták és helyre fogják pofozni, hogy folytathassa az utját.
    Mellesleg ez nekem egy kicsit sántít.

  19. 19.Tibor bá
    Háát…ez nekem is fura.
    Lerobban egy tartályhajó? Istenem, megtörténhet, habár még mindig ott van a TARTALÉK GÉP.
    De mindegy, legyen úgy, “lerobbant”.
    Mind a három.
    Egyszerre…
    De könyörgöm, ne bolonditsatok, ne tömjetek marhaságok halmazaival, mi köze a MECHANIKAI lerobbanásnak a hajó ELEKTRONIKUS poziciójelző berendezéseihez, mi köze van egy motorhibának a hajó RÁDIÓ adó-vevő készülékeihez??????????
    Könyörgöm!

  20. Friss álom (nem délutáni, hanem még esti!):
    Szeptember 10-e, 8:00 és 16:00 óra. Lesz valami gebasz. Csak szólok előre, mert én amúgy nem hiszek az ilyenekben. Valami csütörtököt fog mondani a náptár feliratán túl is. Én szóltam! 🙂

  21. Re:21
    Kösz az infót, jó lesz észben tartani, lecsekkolom mással is az időpontot.

  22. 21 – Titok:
    Ez így szart se ér- A világon minden napra esik egy-két gebasz. Specifikusabban add meg! Hogy lehessen másnap röhögni.

  23. 20 – bálint:
    Ha a hajó motorja hajtja meg a generátort is, akkor nincs elektromosság a hajón. Persze tartalék akuumulátornak illik lenni a rádióhoz, de ki tudja.

  24. 21 Titok

    Nagyon titokzatos vagy. Én is kérlek, hogy áruld el a részleteket.
    Ellenkező esetben ki kell találnom a titkodat, és abból akár baj is lehet. Hihi.

    24 Tibor bá’

    20 balint tudja mit beszél, a szavait alátámasztom.

  25. 24.Tibor bá
    Te egy autót képzelsz el, ahol pontosan ugy van, ahogy irod, a motor tölti az akksit.
    Más a hajón, ott generátotrok adják az elektromosságot. Nem egy , hanem több, még itt is van tartalék-berendezés.
    Egy szó, mint száz, valami nagyon fura dolog, egy talány, ami a hajóval történt.
    Gebasz lesz a vége , attól félek.

  26. 24: laikusként én is azt gondolnám hogy egy tankeren nem hogy tartalék akkumulátor, hanem akkumulátor telepek vannak. Meg generátor sm1 a fő gépen, hanem több független generátor egészen a kicsi mobilakig, hogy mindig legyen áram a generátor javító generátor megjavításához is,
    meg amihez kell. Már ha rám bíznák…

  27. OFF

    Akárhányszor feljövök e oldalra, -naponta többször is teszem,- csak azt sajnálom leginkább, hogy nem az itt jelen lévő fórumtársak alkotják az emberiség kilencvenkilenc százalékát..

    ON

  28. 28 – Gyurma:
    Úgy érzem, ezt nekem meg kell köszönni. 😉

  29. Nem Tibor bá’, én tartozom hatalmas köszönettel, amiért nap mint nap biztosítja számunkra és számomra is, hogy meríthessek még valamelyest a kihunyó emberségből.
    Ezt a ritka kincset, eldugott kis szigetet amit itt találok, még az elkeserítő posztok sokasága sem tudja beárnyékolni.

    Élek-halok az oldalért, na nem az általában negatív csengésű tartalma miatt, hanem azért a “járulékos pluszért” , amit csak itt találok, ami lelki kapaszkodót nyújt nekem.

    Ha azt írom Tibor bá’, hogy HÁLÁS KÖSZÖNET MINDEZÉRT, akkor úgy érzem, egy szót sem szóltam, mert e néhány szó, sajnos kevés ahhoz, hogy megfelelően kifejezzem magam..!

  30. 28: Ez kedvesen hangzik, de ha komolyan veszem… Mondjuk, hogy értelmezzük tágan a “fórumtársakat” és vegyük bele, akik csak olvasgatni szoktak… Hány ember is ez? Tibor bá megírja időnként. Na, ehhez még jöhet 1% – Ez az emberiség hány %-a is? Ez közel teljes kihalás.

    De legalább benne vagyok ÉN is 🙂 🙂 🙂 !

  31. 31 – Lebá:
    Átlagosan napi 3000 látogatás van. Néha-néha felugrik 4000-re.

  32. Egy puskaporos hordón,vagy ha ugy tetszik, egy időzitett ekológiai bombán üldőgél Gibraltár és környéke a feltartóztatott iráni tanker miatt.
    NEM volna szabad a végletekik megterhelt hajótestet ilyen sokáig terhelés alatt tartani, szinőltig telve a világ legveszélyesebb anyagával, a hajót bordázatát komolyan igénybeveszi és fesziti a benti hatalmas súly.
    Ha ne adj isten a nemrégi tornádó, amely Görögországot sújtotta volt, valamivel arrébb a gibraltári szorost érintette volna, ma iszonyatos szennyeződésekről beszélnénk, eszement angolok miatt.
    Nem értem, hogy a szakemberek nem figyelmeztetnek a környékre leselkedő szörnyű veszélyre, ha isten óvjon, akár egy kissebb komolyabb hullámzás kárt tesz a szegecselésekben????
    Hogy ennek mi lesz a vége, azt csak az isten tudja.

  33. 37.
    Ma augusztus 20.-ig meghosszabbították a britek a Grace 1. lefoglalásának határidejét. Erre rághattak be az irániak.

    Valaki korábban azt írta, hogy ha Irán le akar foglalni egy tankert, lefoglalja (csak ebben a posztban nem találom, valszeg egy másikban írogattunk erről). Én meg ellenkeztem mondva, hogy Iránnak nincs ehhez bátorsága.

    Tévedtem! Neki volt igaza!

    Ma este amerikai és brit válságtanácskozás van. A végén még tényleg háború lesz.

  34. Nem sérült meg senki.
    Ami történt,az angol ellopott,vagy nevezzük úgy feltartóztatott
    egy iráni tulajdonú hajót Gibraltárnál.
    Trump csak jelentős amerikai katonai v. polgári veszteség esetén kellene Irán elleni háborúról tanácskozzon.
    Az ajatollah soha nem fog ilyet produkálni.
    Az angol hajót a perzsák begyűjtötték, átfejtik az olajat egy kínai hajóba aztán annyi.
    Ha az angolok tovább arcoskodnak
    átfestik a hajó nevét és mehet mindenki haza.
    Mikor volt anglia a világtengerek ura
    tévesztettek vagy 2 évszázadot.

  35. 39.

    A nagy angol arcba jól bemostak egyet most az irániak, az biztos. Kicsit túlfeszítették a húrt az angolok.
    Micsoda szivatás azt is, hogy két iráni hatalmas teherhajót fogadtak Brazíliában, kirakodták, majd a visszaútra nem adnak nekik üzemanyagot. Ez már az aljasság csúcsa. Nem csak Irán olajexportját akadályozzák, hanem az iráni importot is, ellehetetlenítve az iráni (és az Iránnak szállító) hajók távolabbi célokra való közlekedését.

  36. 41.

    néhány gyöngyszem a videó alatti kommentekből 🙂 :

    ———-
    US: catch the Iranian ship for me.
    UK: yes sir!

    a few days later…

    UK: boss, boss, Iran captured my ship as well
    US: What? sry, I’m busy.
    ————

    I would change
    “US: What? sry, I’m busy.” to
    US: Ok. We will shoot down our drone then.

    ———–
    busy trying to find the remain of UAE drone they shoot down thinking it was Iranian.

    ———–

    canadian stooges imprison a huawei top manager upon us orders and complain when china imprisons canadians, english stooges seize an iranian oil tanker ipon us orders and complain when iran seizes an english tanker.
    jeez, I wonder who the problem and main troublemaker is in all this.

  37. Csend van, pedig a színfalak között biztos forrnak a dolgok, égnek a vonalak.

    Bálint, milyen a hangulat Izraelben? Van háborús várakozás, félelem, bevásárlás?

  38. 44 – Csaba81:
    Nimt a népmesébe. Az USA akar is háborút, meg nem is. Megoldás?: majd háborúzik helyettük Anglia.

  39. 44.
    Szerintem is elszúrták az angolok. Nem volt idejük rá/szartak rá, lefoglalta őket a hatalmi harc.

    Nem gondoltam volna, hogy két hét fogság után nem engedik el a szügyig megtöltött iráni tankert. De mivel az angol döntéshozók tudták, hogy továbbra is fogva fogják tartani, így készülni kellett volna rá, nem is beszélve arról, hogy az irániak fenyegetőztek és próbálkoztak korábban is.

    Az angol zászló alatt hajózó tankeren nem volt brit állampolgár, a hajó meg valami cég tulajdona, szóval jó eséllyel szarnak rá továbbra is, legfeljebb kicsit jobban figyelnek ezután.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..