(2833) Az igazság órája

Tibor bá’ online

 

Már többször volt szó róla, Guy McPhersonnak nincsenek önálló kutatási eredményei, mindössze a nevesebb kutatók eredményeit ismétli, esetleg több eredmény összevon. A híressé vált 2026-os kihalást Wieslaw Maslowski eredményeire alapozta, akik azt jósolta, hogy 2016 (plusz, mínusz) 3 év, és az Arktisz jege nyár végére eltűnik. Ez tehát bekövetkezhet 2013 és 2019 között bármikor. Az utolsó év most van, 2019-ben, amikor is rekord, rekord után születik, de egyáltalán nem valószínű, hogy a sarki jég eltűnik. Néhány napja McPherson tetemre hívta Maslowskit, aki irult-pirult és fogadkozott, hogy többé nem  jósol, mert sok tényezővel máig nincsenek tisztába, de McPherson többszörös kérésére azt mondta, hogy az eltűnés 2040 és 2050 között várható. Ez persze a ló másik oldala.

Egyezzünk meg abban, hogy az Arktisz jégvilágával 50 éve foglalkozó, leghíresebb kutató, Peter Wadhams szerint az Arktisz jege várhatóan a 2020-as évek első felében fog eltűnni. Kaptunk tehát néhány évet. Aki most örvend, pláne kárörvend, fogja vissza magát, majd akkor örvendjen, ha a jég eltűnése után nem indul be a metán gyors felszínre törése.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

14 thoughts on “(2833) Az igazság órája

  1. Nyilván két órában nehéz kikezdhetetlen módon összefoglalni a civilizációnk legnagyobb kihívásait, de Vasárus Gábor előadása jól átlátható, egész képet fest a helyzetről.

    Ha ismerőseink között vannak a végítélet harangját kongatók, illetve a saját zöld megoldásukkal világmegváltást hirdetők, nekik mindenképp mutassuk meg ezt a videót.

    https://www.youtube.com/watch?v=VhCX0uGQvfQ

    Dióhéjban:

    Fenntartható fejlődés nincs
    A klímaváltozás megállíthatatlan ezen a ponton
    A kényelmes megoldások nem érnek semmit
    A klímatudatosság kemény meló, amit minden nap gyakorolnunk kell
    A klímaváltozás nem hoz világvégét,és jelenleg nem a legégetőbb probléma
    A környezetszennyezés ellen egyénileg is tehetünk
    A talajpusztulás és a szennyezés (vizek) a fő gond

  2. Tegyük hozzá, hogy ez az a Peter Wadhams, aki 2008 óta kb. minden évben azt jósolta, hogy az adott, vagy a következő évben el fog tűnni az északi jég!

  3. A legfrissebb kutatási eredmények alapján most az a konszenzusos álláspont, hogy valamikor a 2030 -as években nyaranta már nem lesz összefüggő jégtakaró az Arktiszon.

  4. Tibor bá’, ez az a videó?
    Dr. Maslowski and Guy discuss Arctic ice extent and if we will have an ice free arctic this summer. (Dr. Maslowski és Guy megvitatják a sarkvidéki jég kiterjedését/mértékét, és vajon ezen a nyáron jégmentes lesz-e az Északi sarkvidék).
    Wieslaw Maslowski talks with Guy McPherson about Arctic Ice

  5. Elek,

    Kösz a linket.
    Ha jól értem Dr. Maslowski-t, azt monja, az Arktisz jegének elolvadása a nagy tömegek számára érthetővé, kézzelfoghatóvá tette volna a felmelegedést, ez tolódott el pár évvel, de nem ez a legfontosabb tényezője a klímaváltozásnak.

  6. 4 – Elek:
    Igen.

    5 – Károly:
    De igen, mert a jégtakaró a biztosíték arra, hogy a metán és a CO2 nem tör ki a pemafrosztból.

  7. Az a fő probléma, hogy azoknak, akiknek hatalmukban állna tenni a klímaváltozás lassítására, felkészülésre, kárenyhítésre, nekik nem áll érdekében, mert az elfajzott pénzügyi-gazdasági rendszer számára a klímaváltozás, klíma károk, klímakatasztrófa a végső pillanatig üzlet.
    A Közgazdaságtan és a kamat-mechanizmussal működő pénz-tudomány a fizikai és mindenféle természeti törvényet sértő logikai rendszerre épül, amíg e két területtel kapcsolatos logikai gondolkodás nem áll helyre, nincs esélyünk életforma változtatásra önakaratunkból, kizárólag a hülye gondolkodásunk okozta kényszerítő következmények okán változtatunk.

  8. Tiborbá erdemel lenne egy posztot csinálni arról hogy ha a klímát kivesszük a dologból (tételezzük fel csúszik a leolvadás 2020-2025-ig) akkor mi várható egyéb téren-5-10-20 éves távlatban.
    Például robotizáció,digitalizáció amely miatt a gyárakban, bankoknál sé közintézményekben kevesebb ember kell .Mi lesz a helyzet a nyugdíjrendszer összeomlásával, a termőtalaj lepusztulásával , mert
    a kiindulás 30 évvel ezelőtt még szinte ép termőtalaj volt. Mi lesz harminc év múlva ha a kiindulás most a szétcseszett talaj?Talán itt is exponenciálishoz hasonló leromlás lesz?Miylen ára lesz a
    gabonának ha esetleg a mai vegyipar összeomlik (permetszerek , műtrágyák) , megdrágul. Mi lesz az olajjal, mert az egész világon szinte mindenütt autók pufognak.Meddig tartja a lábát a palaolaj és a repesztéses, mert
    ahogy csökken a konvencionális olaj palaolajból egyre több kell hogy tarrsuk a növekvő igényeket. lesz még 10-20 év múlva pl. nemzetközi áruszállítás?(tömeges) El tud e terjedni a villanyautó amikor már most sincs
    akkumlátor alapanyag, az elektromos töltés megoldásáról nem is beszélve.Elindul e az autóipar halála és visszajutunk e pl. a 90-es évek autódarbaszámára, azaz nem lesz minden utcasarkon autó.
    Autóipar halálával , automatizációval,digatalizációval.nyugdíjrendszer összeomlással hová jutunk ? Nem lesz nagy fogyasztás , öngerjesztő folyamatok. Mellette még vegyük bele a klímát mondjuk úgy
    hogy csak lassan kezd el csökkeni a termésátlag.És akkor még lehet nem is írtam le minden fontos tényezőt, ha valakinek van még ötlete bővítheti a sort.

  9. 7 :Erre jo pelda jelenleg Finnorszagban tartozkodo amerikai külügyminiszter nyilatkozata amely eleve már kesz tényként kezeli a sarki jeg elolvadását. Nyilván nem o találta ki hanem szakértői véleményekre alapozva beszélt errol. Továbbá mivel ez már elkerülhetetlen –próbáljuk meg- Mike Pompeo szerint a vilag számara kedvezo üzleti lehetőségként felfogni a történteket…… Erre mondják azt : no comment. Igen itt is latszik az utolso pillanatig csak az uzlet számit meg akkor is ha eg a ház.

  10. 10 – n/a:
    A politikusoknak az arcára fog fagyni a mosoly, amikor megindul a metán feláramlása. Sajnos ez nem lesz igazi elégtétel nekünk, de meglepetés se.

  11. 8.Andrew
    Nagyon sok területről szedted össze a mai katasztrófahelyzet okait.
    Szerintem a pusztulás régen, nagyon régen kezdödött.Egy helyen, egyvalaki által.
    Akkor, amikor az ősember baltát emelt az első fára, kivágva azt és nem ültetett egy másikat helyébe.
    Ennyi.

  12. Egy jó videó Guy McPherson-től, sokat beszél benne az ön(magát)-erősítő visszacsatolási hurkokról egyedül az Északi-sarkon (self-reinforcing feedback loops in the Arctic alone), és még sok másról. (When the Arctic goes ice-free, I suspect very quickly therefore we have no habitat for our species on earth, anywhere on earth…..etc.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..