(2735) A Nagy Blanka jelenség

Tibor bá’ online

 

Napjaink létező kapitalizmusára az jellemző, hogy egy vékony rétegnek egyre jobb, a nagy tömegeknek pedig egyre rosszabb. Viszont akinek pénze van, annak mindene lehet, ami szem szájnak ingere. A „nagy tömegek” felserdülő gyermekei jól látják, hogy az érvényesülésnek kevés csatornája van, amiket igénybe vehetnek. Márpedig a „nagy tömegből” ki kell keveredni. „Híressé” kell válni. A módszer bármi lehet, erkölcsi tabu nem létezik, a cél szentesíti az eszközöket. Lehet közösülni egy bekamerázott hálószobában az egész ország szeme láttára, akkor miért ne lehetne közönséges beszéddel.

Nagy Blanka számára eljött a lehetőség, kiáll a tüntetésen és elmondja szélsőségesen közönséges beszédét, amit a szülőkkel minden bizonnyal alaposan áttárgyalt. Egy fiatal lány szájából hallani, hogy a köztársasági elnök egy „bajszos fasz, … és bassza arcon magát” nem semmi.

A Nagy család számítása nem jött volna be, ha Bayer Zsoltnak van egy kis esze, de nincs, tehát vette a lapot és ő is kipakolt, majd utána a teljes jobb oldal. Mert ők erőből harcolnak, nem pedig ésszel. A „nagy tömegek” azonnal Blanka mellé álltak, akiből így celeb lett, vagyis az egész ország megismerte a nevét, és mert ráadásul csinos is, a fényképét állandóan mellékelik a róla szóló híradás mellé. Kiskunfélegyháza is felkerült a térképre, vele együtt a Móra Ferenc gimnázium is.

TV interjúk már vannak, most csak azt kell kivárni, hogy Blanka részére előálljanak ajánlatokkal, és felírhatjuk az égre: új celeb született.

Van azonban a dolognak más aspektusa is. Helyes-e, ha valaki így nyilatkozik a köztársaság elnökéről. Ne essünk tévedésbe, se a Fideszt, se Orbánt, se Orbán választottjait nem tartom tiszteletreméltónak, de ha egy 18 éves lány ezt megengedheti magának, abból mit tanulnak a többi iskolások, fiú és lányok? Nem tartom helyesnek, ha az iskolásokat erre a vulgáris beszédre engedjük rászokni. Igen, nekem is jól esett, hogy most aztán valaki jól megmondta a Fidesznek mit gondol róluk, de hosszú távú hatásnak egyáltalán nem örülök. Nem örülök annak, hogy a kulturáltságtól az ország egyre messzebbre távozik.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2735) A Nagy Blanka jelenség” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Egy párhuzamos szál:

    A Kásler Árpád (devizahiteles témában exponálta magát, annó itt a site-on is többször kommentelt) jegyezte Haza Pártja büntető feljelentést tett Puzsér Róbert ellen, mert a köztársasági elnököt (közszereplőként tüntetésen) bajszos sz*rnak nevezte.
    http://ahazapartja.hu/?p=13478

    Puzsér álláspontja:
    A sz@rt igenis le kell húzni a vécén, nem pedig üldözni azt, aki nyilvánosan ki meri ejteni a nevét. A „sz@r” szó nem bűzlik, és nem terjeszt betegséget – ellentétben a sz@rral. A civilizált életmód gátja ez esetben maga a lakótérben felejtett sz@r, nem pedig annak megnevezése. Bárcsak rossz hangzású nevének kiejtése nélkül is megjelölhető és eltávolítható volna!

  2. 1:
    Azt hiszem, hogy “felségsértés” a magyar jogban már rég nem szerepel.

  3. Blanka szülei Kecskemétem a Mercedes gyárban 3 műszakoznak, az apja 2x volt rákos. Szóval abban a kecskeméti felszólalásban inkább a munkásosztály gyermekének saját élettapasztalataiból eredő frusztráltsága robbanhatott ki szerintem. De tény, hogy a média, ellenzéki pártok, stb. rárepültek a Blanka kínálta lehetőségre.

    Két fontos írás:

    “Immár a fiatal generációk lázadnak, mert rájöttek, hogy a külföldi és hazai tőke érdekeit minden más elé helyező, csak a szavakban nemzeti kormány a jövőjüket bokázza el. Orbánék hivalkodó macsósága ellen a gyengébbiknek mondott nem politikusai tömegesen lépnek fel, hogy úgymond érvényesítsék – ahogy Szerb Antal fogalmazott Madách Évájának titkát keresve – „a természetnek a nőn keresztül teljesedő szándékát”. És az is új jelenség, hogy immár nem csak a Horthy által bűnös városnak nevezett Budapest mozdult meg, hanem a vidék is. De van itt még valami! Az ATV január 18-ai, Egyenes Beszéd műsorában ezt mondta Nagy Blanka:
    „A proli, a proletár szóból ered, ami ugye a munkásosztály. Azáltal, hogy (Bayer) leócskakisprolizott, nem engem bántott meg tulajdonképpen, hanem a munkásosztályt. Azt a munkásosztályt, amely tulajdonképpen kiszolgálja őt, illetve a barátait.” Igazából ezzel lépte át sokak tűrésküszöbét ez a lázadó fiatal. Mint előtte elmagyarázta: szüleinek, akik egy autógyárban dolgoznak, nincs félnivalójuk. Nem gondolom, hogy a gimnazista tudatosan parafrazálta volna az 1848-ban „A Kommunista Párt kiáltványa” címmel Marx és Engels által közzétett felhívás egyik utolsó mondatát: „A proletárok e forradalomban csak láncaikat veszíthetik”. Egyszerűen a családjában átélt tapasztalataiból következett ez a felismerés. Saját gyerek- és kamaszkorának küzdelmei miatt szükségszerűen kellett erre a következtetésre jutnia. Mert azt érzékelte és érzékeli, hogy szülei látástól-vakulásig robotolnak. Szándékaikkal ellentétben eddig sem maradt elég idejük a gyerekeikre, viszont a magát családbarátnak hazudó kormány és parlament a túlóratörvénnyel immár azzal is fenyegeti őket, hogy alvásra sem marad elég idejük.
    Ez itt az igazi botránykő! Mármint egyesek szemében. Hogy bekúszott a közbeszédbe a marxista tan. Ösztönösen és véletlenszerűen, de már megint betette a lábát a nyilvánosságba, bár Nagy Blanka aligha tudott és tud erről. És mégis. Elmondása alapján meghatározó olvasmánya Madách Imre: „Az ember tragédiája”. Feltételezhető tehát, hogy a történelemmel kapcsolatos látásmódja a hegeli fejlődésgondolaton alapul. Esetleg a spenglerin. Csakhogy Marx kiindulópontja is Hegel felfogása volt. Annak gondolatmenetét fejelte meg a materializmussal, illetve az osztályalapú megközelítéssel. Tetszik, nem tetszik Nagy Blanka ösztönösen marxista felfogást képviselt, amikor a proletariátusról, mint osztályról beszélt. Vagy amikor azt érzékeltette, hogy az alsóbb osztályok feltörekvő fiataljait úgy zárják el az uralkodó körök a továbblépés lehetőségétől, a tudáskincs megszerzésétől, hogy például az egyetemi felvételit idegen nyelvvizsgához kötik, ám ennek a feltételnek lényegében csak a fölös jövedelmű családok gyerekei tudnak megfelelni.
    Bizony, skandalum ez azok szemében, akik a kapitalizmusban az emberiség csúcsteljesítményét látják. És ilyen ma a Magyarországot kormányzók és az ellenzékiek többsége. És ilyen annak az értelmiségnek nagy része, amely most tiltakozó aláírásgyűjtést rendez a lány érdekében, s amelynek hangadói körbehurcolják Nagy Blankát az ellenzéki médiumokban. Annak ellenére, hogy kimondva, kimondatlanul őket sem kímélte. Nem állt meg az Orbán-rezsim bírálatánál, hanem akaratlanul is szembesítette és szembesíti a létezés valóságos viszonyaival a közép-, még inkább a felső-középosztálybelieket, legfőképpen a fölöttük tollasodó politikai és gazdasági elitet, amely osztályalapon áll szemben az alul lévő kizsákmányoltakkal, illetve a velük a haszonelv alapján megalkuvókkal. Ráadásul, megszólalása – az országos, hálózatszerűen szerveződő tüntetések keretében – nemzetközi mozgalmakhoz illeszkedik és talál bennük visszhangra.
    Nagy kérdés, hogy emiatt mikor ejtik őt mostani támogatói. Meddig tartják pajzsukon azok az értelmiségi csoportok, amelyek mindig könnyen kiegyeznek a mindenkori hatalommal egy kis kedvezményért cserében? Gondoljunk csak a fekete ruhás nővérre! Ki tudja, hol van, mit csinál most? Mi lett a nem is oly rég még Jean d’Arc-ként ünnepelt népszónokból, miután a semmibe hullajtották? Őt, akit ugyanúgy a 21. századi proletár lét hétköznapi tapasztalatai vitték a tüntetésekre, mint most a gimnazista lányt, akinek kiállása túlmutat a parlamenti eliteken és holdudvaraikon.”
    https://bekialtas.blog.hu/2019/01/19/nagy_blanka_az_osztonos_marxista

  4. “Hiszen már ma is elsősorban a tehetősebb családok gyerekei járnak felsőfokú tanintézetekbe. Azok, akiknek esetleg a nagyszülőkkel is összefogó szüleik képesek voltak elérni, hogy csemetéik kezdettől fogva jobb óvodákba, általános iskolákba, gimnáziumokba kerüljenek. Azok, akiknek családi költségvetéséből futotta a különórákra, futja a méregdrága albérletre, sokak esetében a szülői háztól távoli élet finanszírozására.
    Summa summarum, azokból a családokból kerül ki az egyetemisták mai rétegének többsége, egyúttal a jövő magyarországi értelmisége – illetve az elvándorlás miatt a nyugati országok fehérgallérosainak egy része –, amelyek felszínen tudtak maradni a rendszerváltozás után, majd beküzdötték magukat a tehetősebbek viszonylag szűk rétegébe. Kemény munkával, a múltból hozott kapcsolatokkal, ügyeskedéssel, kíméletlen gazdasági előnyszerzéssel, mások eltaposásával, mai pártszolgálatokkal. Ilyen tényezők tették őket egzisztenciákká, illetve egyesek ezek révén halmoztak fel olyan vagyont, ami a családhoz, a klánhoz tartozó minden egyed akár hivalkodó életmódjának finanszírozását is lehetővé teszi egy újabb társadalmi kataklizmáig.
    Ha igaz a fenti a feltételezésem – márpedig korábbi, évtizedes egyetemi oktatói praxisom során ezt tapasztaltam –, az egyetemisták többségének nincs alapvető indíttatása arra, hogy tiltakozzék a fennálló rend ellen. Ők csak akkor vonulnak ki tömegesen az utcára, ha fogyasztási szokásaikban vannak korlátozva. Lásd az internetadó elleni, 2014-es tüntetést! Egyébiránt nem foglalkoztatják őket különösebben a társadalom alul lévő rétegeinek nehézségei. Hiszen – tisztelet a kivételnek –, családjukban is az „Aki eddig nem gyűjtött vagyont, az annyit is ér” mentalitást szívták magukba.
    Nagyon sok helyen ugyanis – enyhén szólva – megszépítik a múltat! Az utódok előtt nem beszélnek arról, hogy a papa, meg a nagyapa miként használta ki korábbi párt- és gazdasági vezetői, középvezetői pozícióját ahhoz, hogy részt vegyen az állami vagyon, sőt a földek esetén mások magántulajdonának kifosztásában az 1980-es évek végén, az 1990-esek elején. Éppen ellenkezőleg, mostanában egyre gyakrabban hallom az átkosban főiskolát, egyetemet végzett, aztán termelőszövetkezeti, állami gazdasági, nagyvállalati közép- és felsővezetők, Kádár-kori médiaszemélyiségek gyerekeitől, unokáitól, anno milyen hátrányos helyzetbe voltak taszítva az elődeik. És én, aki rendszerint ismerem az őseik előéletét, csak nézek ki a fejemből: „Hogy mi van?”
    Van hát elég oka annak, hogy a mai egyetemisták többsége mit sem tud, vagy ha tud, hallani nem akar a társadalmi szolidaritásról. (Hozzáteszem: a társadalom nagy része sem.) És ez a helyzet csak romlani fog a jövőben. A nemzeti NEM együttműködés rendszere (NNER) betetőzte a már a Kádár-éra végén megindult, s azóta kormányoktól függetlenül gyorsuló folyamatot, amelynek részeként kirostálódnak az elitből azok a tehetséges fiatalok, akiknek közvetlen élménye a munkás- és a beosztotti alkalmazotti lét nehézsége. A betegségekkel küzdő, a három műszakos munkarend szorításában gyerekeikért remegő, gyakran reményvesztett munkáscsaládból kiemelkedő Nagy Blankákból már most sincs sok.

    Ebben a csaknem maradéktalanul szegregáló rendszerben még kevesebb lesz a hozzá hasonló életpályát bejáró, a társadalmi felemelkedésre számítható személy a jövőben. Legkésőbb az iskoláskorban különválasztódnak egymástól a hátrányos helyzetűek a szerencsésebb sorsúaktól. A válogatásban nem, vagy csak alig játszanak szerepet az adottságok, a születéssel magukkal hozott képességek. Néhány bevett egyház iskolája már ott tart, hogy nem csak szociális alapon szelektál, ami eleve szembemegy a jézusi tanítással, hanem bőrszín alapján is válogat.

    Lényegében minden eldől azzal, hogy ki hova született, holott szociológiai tény: minden társadalom minden rétegében lényegében azonos arányban fordulnak elő a tehetségek. Hogy mi lesz belőlük, az családi, társadalmi okokra, az ösztönző vagy a kevésbé ösztönző, ingerekben gazdag, illetve szegény környezeti hatásokra, az anyagi és érzelmi biztonság mértékére, a tudáskincshez való hozzáférésre és hasonlókra vezethető vissza. Ezzel szemben a mai magyar társadalomban a lecsúszottak valósággal gettókban élnek, jobbára hozzájuk hasonlókkal érintkeznek. És megfordítva: a szerencsésebbek szintén a saját világukba zárkózva léteznek, ami rájuk nézve nem kevésbé, jóllehet másként előnytelen. Mindenesetre sem egyik, sem másik csoport tagjai nem ismerik meg az övékétől eltérő életkörülményeket. Ennek az egyén is kárát látja, még inkább a társadalom.

    Például az elitből már ma is hiányzik, a jövőben pedig még inkább hiányozni fog az átfogó szociális tapasztalat. Márpedig ez érzéketlen, a peremfeltételekkel hibásan számoló kormányzati, önkormányzati, hatósági, cégvezetői stb. döntésekhez vezet, hiszen a mindenkori fiatalok előbb-utóbb belépnek a munka világába, elfoglalják ott a különféle posztokat. A társadalmi rétegek közötti átjárás hiánya sok tekintetben kiiktatja a társadalomból a versenyt. Ez végső soron – az egyébként oly gyakran magasztalt – nemzet gyengüléséhez, ha nem halálához vezethet. Persze, a négyéves választási ciklusokban gondolkodó hatalmi elitek idáig már nem látnak, vagy nem akarnak látni. A mának élve csupán délibábos ábrándként festik fel a jövőt. Az értelmiség nagy része pedig, legalábis ebben a pillanatban úgy látszik, megalkudva asszisztál ehhez.”
    https://bekialtas.blog.hu/2019/01/20/az_egyetemista_onmagaert_tuntet

  5. Bayer nem annyira hülye, mint elsőre látszik. Kiválasztott a feltörekvők tömegéből egy vélhetően jól kezelhető “vezetőt”, akivel tovább lehet szalámizni az ellenzéket és segített neki kicsit feljebb jutni. Ezzel tovább osztja az ellenzéki vezérkart ráadásul egy olyan leányzóval, akiről már csak az életkora és életkörülményei miatt is feltételezhető, hogy nem egy feketeöves politikus. Ha véletlenül túl magasra emelkedik, simán bezavarják a málnásba.
    A káromkodásról: a kurvaország és O1G után simán belefér, hogy valaki bajszos szarnak nevezze a bajszos szart. Egyébként marketing szempontból zseniális. Legalább olyan jó, mint a “rabszolgatörvény”, vagy “O1G”. Ha ő maga találta ki, akkor sokra fogja még vinni.

  6. Re:4
    Némi reflexió a bemásolt írásodra(te írod amúgy, mert mindig bemásolod a blogot?).
    Nagyon szépen felépített gondolatmenet, de van vele pár pici probléma…
    Kiemelném a felsőoktatást.
    Létezik kolesz, ami nem ingyenes, de nem is mérik arany áron, mint az albérleteket…
    Létezik ösztöndíj, ami bizony jó tanulmányi átlaggal nem kevés, köztársaságival már pláne nem…
    Ha valaki nem tudja abszolválni a középfokú nyelvvizsgát fősuli/egyetem alatt az nettó lusta disznó, nem igazán pénz kérdése, csak akaraté… Plusz diplomamentő program is van, ha már nincs meg államvizsga után a nyelvvizsga. Meló mellett lenyomható, egy fillérredbe se kerül, mert ingyenes…
    Nem zárják ki a prolikat az egyetemről, kizárólag azért nem jut be a delikvens, ha vacak a pontszáma…
    Ha valaki szorgalmas,és jó a tanulmányi átlaga, akkor el lehet lavírozni, és az ész nem a család anyagi státuszán múlik…
    (Koleszban vannak tanuló körök, ha valamiben lemaradt, segítenek az évfolyam társak).
    Egyetem alatt lehet dolgozni is, senki sem tiltja meg…
    Hogy ne érje a ház elejét. Családomban én vagyok az első diplomás, és suli mellett dolgoztam, mert nem voltak vastagok a szüleim…
    Szóval kifogás kifogás hátán nekem ez a vélemény, mintha mentegetni kellene a fiatal kis csajt valamiért.
    Hozzáteszem egyet érték Tibor bá’-val abban, hogy a prosztóság nem érdem, hanem állapot, ahogy Zsolti szájából is kiesik a kapa…

    Kis idézet az Internacináléból:
    “Föl, föl, ti rabjai a földnek,
    Föl, föl, te éhes proletár!
    A győzelem napjai jönnek,
    Rabságodnak vége már.
    A múltat végképp eltörölni,
    Rabszolga-had, indulj velünk!
    A Föld fog sarkából kidőlni,
    Semmik vagyunk, s minden leszünk!”
    Ízlelgessük picit a dalszöveg értelmét…
    Nekem ez se jön be valahogy…

  7. Nagy Blanka, Sándor Mária 2.0. Eszköz a propaganda háborúban.

  8. 6 – dajtás:
    A te vonalad mentén tovább gondolva. Blanka szülei Félegyházáról (gondolom) saját kosival járnak át Kecskemétre (25 km). Egész biztos nem minimálbérért. Egy fajta munkás arisztokraták. Én a rabszolga örvényt egy nagyon jó szlogennek tartom (mint pl. a Bankár kormányt), de legyünk őszinték, ezek krokodil könnyek. Annak idején ahol dolgoztam karácsony előtt engedélyezték a túlórát, hogy az ünnepekre való tekintettel legyen egy kicsit több pénzünk. A nagyapám inas korában napi 12 órát dolgozott, szombaton is, és a generációja nem halt bele. A tanuló évek alatt, mint inas, fizetést se kapott. Vissza a Blanka szülőkhöz! Nem trágárkodni kellene, hanem a munkásosztálynak meg kellene szervezni magát, mert a történelem is erre tanít.

  9. 5 – gabiiii:
    Egészen más, ha Orbán volt kolégista barátja, harcostársa, azonos életkorú férfi gecinek nevezi. És az is más, ha egy 18 éves diáklány a köztársasági elnöknek javasolja, hogy bassza arcon magát. Az O1G-t boldogan átveszem, de Blanka szövegét nem tudom átvenni.

  10. 5: Nem Blanka találta ki a “bajszos szar” szlogent (nála “bajszos fasz”), hanem kb 2 éve állandósult jelzője ez Ádernek. Lásd: https://24.hu/belfold/2017/04/11/csunya-szo-ragadt-ader-janosra-a-wikipedian-is/

    6: “Létezik ösztöndíj, ami bizony jó tanulmányi átlaggal nem kevés, köztársaságival már pláne nem…”
    Az első félévben nincs tanulmányi ösztöndíj, emlékeim szerint később se volt akkora jó átlaggal se, hogy abból meg lehetett volna élni. Köztársaságit meg marginálisan kevesen szerezhettek.

    “Ha valaki nem tudja abszolválni a középfokú nyelvvizsgát fősuli/egyetem alatt az nettó lusta disznó, nem igazán pénz kérdése, csak akaraté…”
    Python szövegében”az egyetemi felvételit idegen nyelvvizsgához kötik” probléma szerepelt. Tehát már középiskolában meg kéne szerezni a nyelvvizsgát, nem csak pluszpontot érne…
    Mellesleg ha valaki dolgozni kénytelen fősuli/egyetem mellett az nem biztos, hogy csak lusta disznóságból nem jár még nyelvtanfolyamra is…

    ” Plusz diplomamentő program is van, ha már nincs meg államvizsga után a nyelvvizsga. Meló mellett lenyomható, egy fillérredbe se kerül, mert ingyenes…”
    Nem sokat tudsz a diplomamentő programról szerintem…
    Kb a pályázási lehetőség megnyílása után 5 perccel már kimerült a keret…

  11. Re:10
    Igen az első fél évben nincs ösztöndíj, mert nincs átlagod, de a másodikban már igen.
    Nem azt mondom, hogy sétagalopp, de ha belegondolsz van Diákhitel, lehet mellék állásban dolgozni, és ha nem tök hülye az emberfia, akkor meg lehet oldani valahogy a kezdést. Pl a volt középsulimban volt egy nagyon penge srác, aki már már autisztikusan zseni volt elektronikából. Annyira csóró volt a családja, hogy azt a szokását is megtartotta a menzán, hogy egy pohár vízzel mindig felöntötte a levest, hogy több legyen… Diri iskola keretből ingyen ebéltette, mert tudta, hogy ennyi jár neki. Hozzáteszem szociális juttatás van minden felsőfokú iskolában, ezzel is meg lehet toldani az apanázst. A mai felsőoktatásunk amúgy fényévekkel jobb szociálisan, mint pl egy amerikai. Nem azt mondom hogy jó, de nem is drámaian szar, vagy arisztokrata nevelde, mint ahogy sugallja a belinkelt blog. (Végzős évfolyamtársaim közül nem is emlékszem, hogy volt-e dúsgazdag papa kedvence, talán 1-2, de ők marginális kisebbség voltak, igaz nem jogi/közgáz/média szakra jártam, hanem mérnökire…)

    Feleségem úgy emlékszem 1 évig volt köztársasági ösztöndíjas, konkrétan ebből fizette az albérletét/megélhetését Szegeden, mert nem támogatták az elköltözését a szülei. Akkor 100k fölött kapott, és az nem mostanában volt…

    Diplomamentő… Én is benne voltam, és nem tanárként, hanem hallgatóként.
    Kritikus vagyok magammal, és nem véletlenül írtam azt, hogy lusta az, aki nem tud nyelvvizsgát szerezni… 🙂 Közel se volt nagy tolongás, még talán most is tart a program, mert annyira tülekednek a nyelvvizsgázni vágyók…

    Nyelvet amúgy az nem tanul, aki nem akar. Bemehet ingyen az emberfia bármelyik kerületi Szabó Ervinbe, kiveszi a nyelvi könyveket, van net, és annyi nyelvet tanul, amennyit nem szégyell. Meleg van, még fűteni se kell, egy időben én is oda jártam dolgozni, mert nem volt “irodám”, ahol nyugton hagytak.

    Tanulás tipikusan olyan, hogy a nem akarásnak csak nyögés lesz a vége.
    Ma baromira divat nem tanulni, és sikk alpári hülyének lenni.
    Meg lesz ennek a böjtje, mert nem mindenhol gondolják így a világban.
    Avagy a Nyugat dicső csillaga hanyatlik, és a Keleté felemelkedik…

  12. A “bajszos szar”-t Puzsér találta ki és vezette be a közbeszédbe szerintem. (Lehet tévedek, de én tőle hallottam először).
    Nem a trágárkodás volt a lényege mondanivalójának, hanem hogy nevezzük nevén a dolgokat és személyeket, azoknak, amik valójában.

    A Blanka erre rátett még egy lapáttal valszeg az indulat hevében, de az is lehet, hogy Tibor bának van igaza és átgondoltan vagy tervezetten.
    Nem szép így beszélni, de sajnos a bajszos rászolgált vastagon, hogy senki normálisan és reálisan gondolkodó ne tisztelje, mert nincs miért.

    7.
    “Nagy Blanka, Sándor Mária 2.0. Eszköz a propaganda háborúban.”

    A bayerra és a fidesz propagandára gondolsz? Félek nem, pedig ők használják mocskolódásra, lejáratásra, propagandára. Ha már elhallgatni nem tudják, akkor kihozzák belőle, amit lehet.

  13. 6: Nem, nem én írom.
    De zömében egyetértek az ott leírtakkal. Közgáz, jog, média szakirányokon találkoznál az elit gyermekeivel, ebben a kontextusban helytállóak a mai hallgatói rétegről leírtak.

  14. Re:13
    Lehet hogy az új arisztokrácia palánta neveldéi az ominózus szakok, de rajtuk kívül is van felsőoktatás, szerencsére… 😉
    Padlás dugig van média/jogász/közgazdász végzettségű emberekkel, komoly perspektíva beállni 1000. bokougró ügyvédbojtárnak… 😀

  15. A Nagy Blanka jelenség is ugy fog eltünni mint a Feketeruhás Nővér jelenség……használják egy darabig amikor már nem hozza a nézöszámokat akkor a NER-valagábol kikandikáló ellenzék dobja..a Patás meg szarik rájuk nagy ivbe ugy bebiztisitotta magát,hogy választások utján nem lehet leváltani ..a hétvégén a kis tüntik hát nem rengették meg 01G-t ..fing volt a tornádoba….

  16. Én teljesen máshogy látom, két aspektusból is. A kevésbé fontos, a csúnya beszéd vonal. Ez szimpla retorikai fogás, ugyanaz mint Gyurcsánynál a loptunk stb., arra szolgál, hogy felrázza a hallgatóságot. Igenis, amikor a másik oldalról semmi sem szent, akkor fel kell venni a kesztyűt. A jobb oldali populizmus ellen nem lehet konzervatív eszköztárral hadakozni. És itt jön a szerintem fontosabb vonal megjelenése, Blankával megjelent Magyarországon a baloldali populizmus, ami ha kibontakozik akkor nagyon hamar nagy tömegbázist építhet ki, de végső soron semmivel sem jobb mint a jelenlegi rendszer. Szóval szerintem mérföldkő a történet, a baloldali populizmus első sikeres szárnypróbálgatásait látjuk.

  17. Re:16
    Szép gondolat, de egy dolgot kihagytál, mégpedig soha se halt ki/tűnt el a baloldali populizmus, sőt az embereknek olyan fokú immunitása van már rá, hogy a hátukra kívánják.
    Nevezzük nevén a leányzót, amit te mondasz az a régi MSZMP-s korszak utcai felvonulásai, győzelmi indulói, május 1.-éi.
    Pont ennek okán indult el a rendszerváltás…

    Privát véleményem az, hogy a 40 évnyi baloldali kormányzás a “politikai ingát” olyan sokáig egy helyben tartotta, hogy törvényszerűen a “jobb” oldali kormányzás lesz még sokáig. Egyszerűen a néplélek megcsömörlött tőle, és többszörösen bebizonyították, hogy alkalmatlanok a kormányzásra.
    Nem mintha a jelenlegi NER csupa szentekből állna, de trendeket nézve ez következtethető ki…

  18. 17.
    Nekem meg az a privát véleményem – mint Bródy-nak is – hogy ezek bizony ugyanazok.
    Orbán “ruszkik haza” dumája akkor 1989-ben, már akkor is populista szöveg volt tőle. A népszerűségre törekvés olcsó eszköze, ezt akarták akkor hallani az emberek, hát ezt mondta.

    Biztos vagyok benne, hogy orbán és tsai, ha 20-30 évvel hamarabb születnek, olyan kommunisták lettek volna, hogy csak na.
    És mára jobboldaliak lettek? Ugyan már, úgy pusztítják nemzetüket, ahogy csak bírják.

    Elvtelen, becstelen, hatalommániás kleptokraták, mindegy mi az ára.

  19. 17. Nem hinném, hogy így van. A baloldali populizmust te még nem láttad, a rendszerváltás utáni baloldal inkább középutas. Láttál te MSZP-s politikust a kapitalisták ellen lázítani, a gazdagok, az elit ellen hergelni tömegeket? A baloldali populizmusnak ez a fegyvere, és most megérkezett, és nem kéne lebecsülni, mert különösen vidéken rengeteg vesztese van a NER-nek, akiknek magas a Nemzeti populizmus, és akiket könnyű ellenségképek ellen hangolni, ha Soros ellen sikerült, akkor a kiszipolyozó jobbos uraságok ellen, a “bajszos szarok” ellen szerinted olyan nehéz lesz?

  20. 19 . Ir01:
    Kellő média támasz nélkül bizony nehéz lesz, ha nem lehetetlen.

  21. Re:18
    Vajon miért nem nyilvánosak az ügynökakták mai napig?
    Tovább nem is ragozom, érted mire gondolok… 🙂

    Re:19
    Azért vicces a”milliárdos” Gyurcsány, vagy a régi rendszerből kimenekített vagyonból felstafírozott MSZP-s emberek, aki aggódnak a munkásokért… 🙂
    Ezek a figurák úgy baloldaliak, mint ahogy én balett táncos.
    Kb ennyire is hitelesek a szerepükben…
    Többi amit írsz, inkább egyfajta vágyvezérelt gondolkodás, hogy leváltsák a NER-t.
    Itt a NER csak akkor fog bukni, ha beüt a gazdasági krízis/klíma/tetszőleges gebasz lesz. Nem véletlenül épült ki a kormánypropaganda, és nem véletlen, hogy a kormány a politikai témákat egységesen uralja/uralni akarja. RTL/Klub Rádió/ATV erre kevés, plusz ezen médiák se restek tényeket ferdíteni, szóval ők sem a hiteles tájékoztatás mintapéldái…
    (Nálam az a munkahipotézis, hogy a fősodor média állításait negálom, és kb ez az igazság. 🙂 Abszurd, de nagyobb találati biztonsága van, mint amit mondanak… Siralmasan hozzá nem értők, mert pl amire rálátok, és ismerem az adott témát, tárgyi tévedéseket közölnek/tek. Kb ennyire is hitelesek minden másban is…)

  22. Szerintem elég kontraproduktív ez a nyelvezet.

    Szépen elvitte a fókuszt a “szokásos” lopafidesz, kisvasút meg stadionok vonalról, és mindenki arról beszél, hogy hogy áll egy kamaszlány szájában a bajszos fasz.

    Különösen úgy, hogy az ellenzék utolsó mentsvára az, hogy intellektuálisabban magasabbrendűek, mint a suttyó bőgatyás fideszesek.

    És a felháborodás is eléggé hiteltelennek tűnik az elmúlt hetek “tüntetéssorozata” iránti siralmas érdeklődést tekintetbe véve.

    Persze lehet, hogy az ellenzék megint melléfogott.
    A kormányoldal kritizálta a mocskosszályú kislányt, erre az egész ellenzék gondolkodás nélkül, tokkal-vonóval mellé állt, dicsérő levelet írtak neki, és most azt veszik észre, hogy valóban erre a szintre kerültek.
    De hát addig lesz a Fidesz bebetonozva, amedig ilyen remek stratégiát követ az ellenzék.

  23. Re:23
    Lehet én is sztrájkolnék, ha azt látnám, hogy a német kollégáim ugyan azért a munkáért mennyivel többet kapnak…
    Mercedes gyár melósai élből kaptak 30% emelést, megelőzve a sztrájkot.

    Én itt kevésbé érzem a politikai színezetet, inkább a “közhangulatot” meglovagolva akarnak jobb fizetést kicsikarni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..