(2721) Vallomás

Tibor bá’ online

 

Nem bírom tovább magamban tartani, kikívánkozik belőlem. IGEN, engem is Soros fizet, az a Soros, aki annak idején fizette O1G angliai ösztöndíját is. Az igazság az, hogy Soros annyira bőkezű, hogy ajánlatának nem lehet ellenállni. Különben is, nem akar ő rosszat, egy nyitott társadalmat akar (open sociaty). Feltéve, hogy még nem gondolta meg magát. Ehhez persze hozzátartozik az is, hogy a muszlim migráncsokat szeretni kell. Nem szabad őket továbbengedni Németországba. Telepedjenek itt le. Nekem is van három afgán tinédzserem a pincében. Így pofára alig lehetnek idősebbek 30-nál. Kevéssel beérik. Először csak azt kérték, hogy Éva ne mutogassa az arcát. Amikor ennek ellenálltunk, akkor mind a hárman megerőszakolták. Ekkor emelte Soros az apanázsomat a duplájára, küldött egy arab-magyar szótárt, aminek segítségével megtudtam, hogy én követtem el hibát. A muszlim kultúra szerint az a nő szabad préda, akinek lehet látni az arcát.

Van azonban egy hatalmas problémám. O1G trónja megingott. Ha megdöntik, akkor Soros nekem egy pennyt se fog küldeni, mert ez a mihaszna ellenzék alig várja, hogy a határokat kinyissa, és akkor már nem lesz szükség az én migráncs barát propagandámra. Viszont át se mehetek a másik táborhoz, mert ugye az megbukik. Nincs mese, a három afgánon valahogy túl kell adnom, át kell mennem O1G táborába és mindent elkövetni, hogy ne bukjon meg, mert akkor… Nem jó, ki fog akkor engem fizetni? — Hé, kedves O1G szekértolók! Hol lehet jelentkezni?

Tudjátok, hétvége a humoré. 😀

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

36 thoughts on “(2721) Vallomás

  1. 😀 😀

    Tibor bá, a fidesz szekértolók most nem érnek rá veled foglalkozni.

    Ugyanis nehéz lehet mostanság a bérkommentelők helyzete a fidesz oldalán, meg a rendszert kiszolgálók, abból, illetve a seggnyalásból élők sorsa is. Mit csináljanak, merre menjenek, hogy ne ragadjanak be a bukott oldalon, főleg ha még nem komprommitálódtak (vagy úgy gondolják, hogy számukra még van visszaút/mentség) teljesen.

    Most épp az a helyzet van, ahol nem lehet eldönteni, hogy az orbán maffia marad-e még egy darabig, vagy bukni fog. Így aztán nehéz eldönteni, mit is csináljon a briganti.

  2. Tibor bá’ gyanús is voltál nekem, mióta szakállt növesztettél! Gondolom azért sincs haj a fejeden, hogy jobban tapadjon a törölköző. 🙂 Ha az afgánokat lepasszoltad lehet újra zsidókat rejtegetni a pincében.
    És el ne felejtsd kiméretni Mekka irányát!
    Allah növessze hosszúra a szakállad! 🙂

  3. Nagyon tetszik ez az írás Tiborbá
    De valahogy megijedtem attól hogy milyen igaz ez a gondolatmenet a közeljövôre.
    Aggodalmam a Majdan típusú forgatókönyvek valószínûsége miatt nô…ami szerintem benne van a most keverendô kártyapakliban.
    Remélem tévedek.

  4. 1 – 3:
    Éppen most fordítom a hétfői posztot az Amerikai Birodalom bukásáról. Kurvára passzol a magyar helyzetre: “Az elit nem harcol önmagával, amikor a dolgok jól mennek. Ismerjük a mondást: A győzelemnek számtalan atyja van, a vereség viszont árva. Ez engem arra emlékeztet, hogy amikor egy gengszter banda kezéből kicsúszni készül az irányítás, egyszeribe mindenki saját érdekei után fut. Mindenki a másikat hibáztatja és senki se akar az mellett maradni, aki bukni fog és a történelem majd úgy emlékszik rá, mint olyan vesztes, aki mindent elrontott.”

  5. Igazábol nekem semmi problémám nem lenne ha a Patás 2-300-ezer afgánt letelepitene Budapestre ennyit elbirna a föváros egy kétt baszatlan picsának lenne legalább nemi élete …..Engem is fizethetne Soros 😀
    Az a kultúra annyira más, annyira elfogadhatatlan, művelői annyira ragaszkodnak hozzá, hogy egy darabot se szabad beengedni.

  6. Hát ahogy elnézem, ez a rendszer még egy darabig maradni fog.
    Pontosan a következő gazdasági válságig, és a komolyabb megszorításokig.
    Mert addig nem lesz forradalom, amíg a tüntetéseken csak10-15 ezer ember van.
    Majd, ha egymillió+ lesz a résztvevők száma, na abból már lesz valami.
    De most még nincs komoly támogatói bázis.
    Egy Majdani típusú forradalom esélye pedig közel 100%, mert másképp, önszántukból nem fognak távozni a fiúk. Az is biztos!
    Viszont én ettől nagyon félek, mert ennek iszonyat ára lesz! Mind emberéletben, mind vagyontárgyakban.
    Utána pedig ukrajnai állapotokba fog belesüppedni az ország szerintem. Ahonnan már nem lesz felállás többé. Az jól dokumentált, hogy egy sikeres forradalom után kialakul egy hatalmi űr, vagy vákuum. És azoktól akik ezt a jövőbeni űrt várhatóan be fogják tölteni Magyarországon, borsózik a hátam! Úgyhogy Tibor bá’ mondata hogy ” Bárki jobb mint OV” szerintem sajnos nem fogja megállni a helyét. De ne legyen igazam. Az én személyes tapasztalatom hogy minden kormány a rendszerváltás óta alulmúlta az előzőt a kormányzati munka minőségében! Mert mindig van lejjebb, sajnos! Még akkor is ha úgy gondoljuk hogy ennél már nincs lejjebb…. de van….
    Úgyhogy véleményem szerint a fideszes N.E.R. rendszer utáni új rendszer sem lesz jobb mint az előző, csak MÁS. Egy olyan amilyet még nem láttunk. Egy újabb stáció… Majd tapsolunk az új démonnak, hogy elkergette a régi démont. Vicces. Csak kár hogy nem tudok rajta nevetni!

    Apofis! Az előző hozzászólásodat remélem viccnek szántad, vagy tajt részegen írtad!

  7. 1. Aranyos írás, én is szoktam ilyesmivel viccelődni.
    Sajnos Unicornissal kell egyetértenem. Innen Világvége Somogyországból úgy látszik, hogy O1G trónja erősebben áll, mint bármikor máskor. Mert lakik itt a végeken vagy 2 millió vakemeber, aki nem olvas, nem hall, nem ért mást, csak a közmédiát. Ők bármikor újra megválasztják ezt a szentembert, meg a lopós maffiáját ha kell. Mert a minimálbért meg a nyugdíjat kicsit emelték, tehát mindenki gonosz és hazug, CSAKAFIDESZ aki igazat mond.
    2. A történelem arra tanított, hogy a forradalmakat nem szokták megnyerni. Ott a hősök meghalnak, valakik meg valahogy a végén hatalomra kerülnek, és az új rendszer a legritkább esetben lesz sokkal jobb, mint ami előtte volt.
    3. Először szólok hozzá ehhez a bloghoz, minden tiszteletemmel üdvözlöm az édesapám korabeli bloggert!

  8. Álmoskönyvek szerint, amiben Gyurcsány, vagy a kihelyezett pártkatonája benne van, annak kudarc lesz a vége…
    Az eredeti megmozdulás elindítói helyében én az összes jelenlegi pártot kidobtam volna a legelején, mert így maradtak volna hitelesek.
    De mivel rátelepedett a jelenlegi levitézlett ellenzék, garantált lesz a bukás/érdeklődés hiányában el fog halni az egész kezdeményezés. (Ezt nagyon jól látja a MKKP elnöke Kovács Gergő is)

  9. 5.Tibor bá “Az a kultúra annyira más, annyira elfogadhatatlan, művelői annyira ragaszkodnak hozzá, hogy egy darabot se szabad beengedni.”

    Pesten egyre több fejkendös arab nőt meg férfit látok ugy hogy a Patás is engedi be rendesen őket csak a saját birkáinak jól eltudja adni ,hogy megvédi őket..Ne reménykedj mi is elleszünk árasztva muszlimokkal..

  10. 6 – 8.

    Az igaz, hogy a kb. 2 milliós fidesz tábor jól elvan a langyos pocsolyában, kábulva cumizza a közpénztévét miközben kilopják alóluk az országot nemcsak anyagi értelemben.

    Viszont akik nincsenek ebben a kábulatban, azok indulata, dühe egyre fokozódik.
    Már nemcsak orbánt és bandáját gyűlölik, hanem az egész tábort, akik hatalomra juttatták őket.
    Egyre több helyen olvasom, hogy “az összes fideszest ki kell írtani az írmagjukkal együtt”.

    A kirekesztés, a hazug propaganda és a gyűlöletpolitika, amire a fidesz épített, bizony visszaszállhat rá.
    Vaszil kérdezte tegnap, hogy mi lesz ebből, ebből a mélyülő szembenállásból a két tábor között?

    Talán még nem holnap, de minél tovább fennáll az orbánizmus, annál nagyobb az esély egy véres végkifejletre.
    Az, hogy az utcára egyelőre csak 10-15 ezren mernek kimenni, ne tévesszen meg benneteket.

  11. “A hatalom képviselőit mintha váratlanul érte volna a hétvégi demonstrációk mérete és kiterjedtsége.
    A december végi parlamenti és utcai megmozdulások, valamint a január első hetében megtartott kormányellenes tüntetések alighanem legfontosabb jellemzője azok hálózatszerű sajátossága. Hosszú időn múltán az ország több csomópontjában egyszerre, egy folyamat részeként zajlottak a demonstrációk. A híradókat nézve már csütörtökön és pénteken is voltak ennek előjelei, hiszen több vidéki városból láthattunk, a települések méretéhez viszonyítva meglehetősen népes felvonulásokat, népgyűléseket. Vasárnap pedig – a tízezreket megmozgatott budapesti tüntetéssel egy időben – újabb vidéki akciókról jöttek hírek. Új fejlemény a nem azonos platformon álló pártok, szakszervezetek és civil mozgalmak képviselőinek együttműködése, a tüntetők és a vezetők átlagéletkorának érzékelhető csökkenése. ”
    https://bekialtas.blog.hu/2019/01/06/halozatban_a_regi-uj_ellenzek

  12. Re:10
    Valóban egyre nő az elégedetlenek tábora, de még mindig nem eléggé nagy.
    Ahhoz hogy leváltsák a NER-t nagyobb támogatottság kell, ehhez kellene egy legitim ellenzék(nincs), vagy erőszakos puccsal megdönteni, de az még rosszabb lenne a végén, mint a mostani rendszer. Szerintem senki se akar ukrajnai helyzetet, mert ez kb ezt jelentené…
    Amit látsz erőszakos indulatok alatt az az ellenzék végső haláltusája. MSZP gyakorlatilag csődbe ment önhibájából(nincs hihető ideológiájuk, csak a hatalomra/pénzre hajtanak), Jobbik szemünk láttára hullik szét a vezetősége miatt, DK féle Gyurcsány párt önmagában egy oximoron, LMP szembeköpte saját múltját, ahogy a Jobbik is, süllyednek ők is a politikai mocsárban. Fiatal parlamenten kívüli generáció már most kompromittálódik a régi MSZP-s tagokkal, egyedül az MKKP hiteles, ami önmagában is egy vicc, hogy egy viccpárt a hiteles…
    Így nem lesz NER leváltás, ha klasszikus parlamenti keretek közt akarunk mozogni.

    Egy mellékes adalék. Én nagyon jól emlékszem a netadós tüntetésre, ami ritka nagy marhaság volt(100Ft/1Gb adatforgalom után), az tömegtüntetés volt, nulla politikai háttérrel. Ha kitartott volna a Fidesz a terv mögött, tényleg elsöpörték volna őket.Attól valóban betojtak, és pár nap alatt vissza is vonták a tervezetet.
    A mostani tüntetés más, nincs mögötte őszinte szándék, csak politikai helyezkedés az EP választásokra készülve. Vagy ha úgy tetszik a mostani ellenzék látva a helyzetét semmi mást nem akar, csak a zsíros brüsszeli pozíciókat, és ehhez rendezi be háttérnek a “cirkuszt”, a munkások meg úgy is le lesznek szarva a túlórájukkal, amint megszerzik a mandátumukat…

    Az megint más kérdés, hogy valami ellen tüntetni mindig más erőket mozgat meg, mint valami mellet tüntetni…

  13. 12 – dajtás:
    Ha nem értesz vele egyet, akkor ne lépj be a tüntetők közé. És ha nem akarod, hogy kitiltsalak, akkor kerüld a témát.

  14. Re:Tibor bá’
    Azt érdemes tisztázni hogy nem értek egyet a túlóra törvénnyel, bár ez fáj nekem kevésbé.
    Ami jobban fáj, az a földvásárlás korlátozása a helyi kiskirályokkal, amit más néven fut, de lényegében erről van szó, plusz érintett is vagyok egy régi úgy miatt, hogy ne szeressem különösebben őket.
    Az én politikai álláspontom jóval komplikáltabb, mint hogy leegyszerűsítsem NER gyűlölő, és NER párti álláspontra, ezen kívül mozgok, ami első látásra úgy “látszódik” az ellenzék kritizálása miatt, hogy a pártjukat védem. Nem védem, csak látom a hibákat, és ez független attól, hogy ki melyik oldalon áll. Írhatnék több oldalas litániákat az államigazgatás hibáiról, oktatás ügyről/egészségügyről, ami egy feneketlen pöcegödör,stb,stb, de most nem erről van szó.
    Ha ez lesz a téma, akkor nem fogom kímélni őket, és akkor a klasszikus ellenzéki skatulyába bele fogok férni. 🙂

  15. 15 – dajtás:
    Az ellenzék hibáival minimum annyira tisztában vagyok mint te (és persze mások is), de kontraproduktív, ha most kritizáljuk őket. Minden jobb, mint a semmi. Különben úgy veszem észre, hogy tanulnak. Gyurcsány sehol se látható.

  16. Nagyon nehéz helyzet ez. Ha gyermekeim jövője a tét, akkor mi a helyes?
    Politikai szempontból nézve takarodjon a fidesz. Kicsit magasabbról lenézve, hát szopjanak le mind!

    Nem kell idő előtt Venezuela, tojom le mit csinálnak az ördögfiókák! Erkölcsileg számomra irreleváns a kérdés. Pusztán technikai szempontok alapján ítélek.

    Sok szempontot kell figyelembe venni. Ha kitágul a perspektíva( elég a klímára gondolni) mit számít ki cibálja a f@szt. A nép f@sz, ők meg gonoszok, bocsánat! tudatlanok.

    Az emberek, tömegek alakítják a történelmet. Ők meg szavazósdit játszanak, most meg épp-hűha- tüntetnek.
    A játékszabályokat sem( ahogy valódi erejüket sem) ismerik, csak a lebutított 1.0 verzión belül variálgatnak a szokásos klisék mentén. Hoppá a történelem ismétli önmagát, csak nem?

    Ne legyen semmi! Orbán egy glutén-mint olvashattuk. Aszta-paszta, komoly játék, bár valóban vicces. A hétvége a tréfáé!

  17. 17.
    Szerintem is le kell sz@rni az egészet magasról, csak sajnos mindig beleesek abba, hogy nem tudok elmenni szó nélkül dolgok mellett, pedig hányszor megfogadtam már… 🙂

    15.
    dajtás, a mélységes cinizmus is baj. Tudom, a legtöbb ember – nagyjából én is – elvesztette már a hitét bármiben és nem vagy nehezen hisz abban, hogy lehet még tisztesség bármely politikusban.
    De van egy csomó új arc, fiatalok, akik nem járatódtak le még akkor sem, ha olyan formációhoz csatlakoztak, akiknek régi vezetői lejáratódtak már.

  18. 17 – Balázs:
    Nagy ívben szarok a gyermekeid jövőjére. Ezen az alapon lehetsz besúgó, kollaboráns, bankrabló, vagy ami tetszik. Ezekből a gyermekeid mind profitálnak, legalább is addig, amíg nem buksz le. Az igazság abszolút, nem függ az egyének érdekétől, mert az egyéni érdek minden gonoszság atyja.

  19. 19. Tibor bátyám
    Pontosan.

    Látod most tökéletesen egyetértünk.
    A következő gondolatom ez lett volna, mármint a te végszavad, az utolsó mondatod.

    És dajtás most mintha elmenne e mellett.
    Persze tudja.

    A lényeg az önérdek témakörének megértése, ami nem bonyolult, mégse értik a népek. Így azt is tudniuk kéne, mit akarnak, de ők csak azt tudják mit ne! Ha nincs koncepció a fejükben, hogyan akarnak élni a tüntetésük értelmetlen. Nincsenek az ok-okozati megértés azon szintjén, hogy valódi változást generáljanak. Ez csak a tömeg vélt önérdekének védelmében tett csapkodása,ráadásul bizonyos pártok önérdekükből(amiket nem is ismerünk) -láthatóan- erősitík, sőt indukálják eme folyamatokat.

    Egy gondolkodó ember szurkol, hogy kiderüljön az igazság? Aligha.
    A nép igazsága? Na nem már!

    Majd egy okosabb magukfajta a politikán keresztül megváltja a világot?
    Komolyan ki hiszi ezt?

    Miért csodálkozunk azon, hogy van a NER? Önérdek? Ugyebár! Belőlünk vannak! Ja az, hogy most fent vannak , az csak a kiskakas a szemétdombon effektus.

    Ez nem jó meg rossz kérdése!

  20. 20.
    Téged bánt az igazságtalanság úgy általában?

    Ha azt látod, hogy egy tahó fellök egy öreget az utcán, mit érzel? Ha látod, hogy egy rosszarc épp betör valahová, mit érzel?

    Ha azt látod, hogy a megválasztott vezető hazugságokkal, idézett félmondatokkal vezeti félre a tömeget, hogy lejárassa ellenfelét, mit érzel?

    Nem kéne megalkudni az igazságot illetően. Ez volna az alap.

  21. Re:16
    Pontosan, ezt én is le akartam írni, hogy Gyurcsány léte a tüntetésen egyenértékű lett volna az öntökönszúrás tipikus esetével. 😁
    DK mondjuk kint volt a tüntetéseken, szóval kvázi képviselve volt Feri is… 😉

    Szerintem a jobb mint a semmi színvonalat sem ütik meg, és a megoldást másban látom, nem bennük(ezért is vagyok ennyire kritikus velük).

  22. 21.Gyarmathy

    Úgy általában bánt. Ha egy huligán fellök egy idős nőt, nekem se tetszik.

    A nép egy jelentős része mára már megelégelte a patás pofátlan húzásait, ennyi.
    Amit csinálnak attól viszont semmi sem lesz jobb-sajnos. Le kell(enne) váltani őket ? Igen! Azonnal, mert mocskok. És utána?

    Na itt a baj. Maradjunk annyiban, hogy jobb világot(hívjuk így) csak ” jobb “emberek tudnak csinálni. Mindenki magából dolgozik.
    Az emberek meg ha valódi változást szeretnének, akkor a legbölcsebben azt tennék ha hazamennének és egyesével elgondolkodnának, hogy ők miben hibásak, hogy ilyen vezetőik vannak. Ők csak a néplélek személyes megnyilvánulásai. Igaz a brutál verzió. Honnan ered a vezetők féktelen birtoklási vágya? Miért igazsátalan a rendszer? Milyen egy igazságos rendszer és mitől? Stb.
    De velük csak minden történik, ez így van, az meg úgy . Aztán ha betellik a pohár akkor meg hőzöng.

    Ha elegendően “felébrednek” rájönnek, hogy mi a valódi önérdekük. És képesek lesznek egy közös ég alatt, vagyis közösségben cselekedni. Majd.

    Most egy csapat majomember a közösnek vélt önérdekük mentén csapong. Idáig birkáskodtak, most meg hősök lesznek?
    Ez nem valódi ellenállás, ahol tervezetten valami koncepció mentén, tudatosabban közösen tevékenykednének. Annak más az alapja. Ebbe most tényleg nem mennék bele.
    Ez még túró-rudi.

  23. 14.Róka

    A fehér férfi egyébként se hajlandó szaporodni se házasodni..Én legalább 10 velem egykorú embert ismerek akik se nösülni se gyereket nem akartak soha és ahogy én se.4 volt cigány általános osztálytársamnak több gyereke van együttvéve mint 20 fehér volt osztálytársamnak…..na erre varjál gombot 🙂

  24. 22: Fletó is kint volt, csak nem a fősodorbab. Láttam fotókon, de hogy önszántából, vagy a többiek nyomására tette -e, azt nem tudom, de hátrébb lépett egy-két lépéssel; így nem szerepel a címlapokon, meg nincs ott közvetlenül a tüntetők fő arcai között.

    Úgy nézem, most a nőket tolják előre, főleg a szocik, DK, PM, Momentum, LMP, “függetlenek”, még a Jobbikban is történtek ilyen lépések, bár ott inkább a Jakab Péter szóvivő lett előtérbe helyezve.

  25. 24. stb..
    Nem értem a problémát.
    Ha egyetértünk abban, hogy vége a földi létnek, -12 év van hátra maximum, akkor minek bármin pörögni. BÁRMIN.
    Ha elfogadjuk a tényeket, most komolyan… nem mindegy hogy ki szaporodik, milyen kultúrával?
    Ha valaki most fiatal és szül, vagy gyereket csinál, akkor
    remélhetőleg tisztában van a lehetőségekkel, kilátással. Vagy tisztában van mindennel, és tudatosan pokoli ,de legalább rövid életre ítéli a gyerekeit.
    Vagy bízik valamiféle Örökkévalóban-aki majd Deus interruptus módon megold mindent.
    Akkor meg totál fölösleges bármi előkészület, politika, tartalékolás,akármi. Nekem megvan a magam gondolata, sokat tett hozzá minden és mindenki akivel valaha diskuráltam, érintkeztem, Tibor bá’pl. elég tekintélyes részt foglal el ebben, a rokonaimmal, barátaimmal, ellenségeimmel, ellenfeleimmel, társaimmal, segítőimmel, barátaimmal együtt. Minden és mindenki aki gondolkodásra sarkall, az jó.
    Gyerekeket bárkinek csak akkor ajánlanék, ha van reménye, jövőképe, vagy ennek megfeleő alternatívája.

  26. Az előző gondolatomhoz- mert a lényeg nem biztos hogy kihámozható.
    Nem érdemes számítónak, rossznak, ravasznak, hazugnak lenni. Nem hiszem hogy érdemes önös érdekeket nézni- tudatosan.
    Úgyis, akinek van szeretni, féltenivalója, az körömszakadtáig fogja ösztönből védeni a védenivalóját. Mindemellett lehet, hogy lehetetlen küldetés, de muszáj emberként -(igaz emberként élni)- mert (már?) másképp nem igazán érdemes. Ha valami megmarad a világból, azt adjuk tovább, amit érdemes, ami szép , és értelmet ad az esetleges túlélésnek. Vagy hasznos az esetleges túlélőknek. Esetleg vidám perceket szerez.. ilyesmi.

  27. 26 Dorka
    “Ha egyetértünk abban, hogy vége a földi létnek, -12 év van hátra maximum, akkor minek bármin pörögni. BÁRMIN.”
    Már többször is megfogalmaztuk itt többen is: Úgy kell élnünk mintha…
    A “nagyok” sem mondhatják hogy “vége”.
    A mese, a ködösítés fátylával megnyugtatóan eltakarják a közelgő bajt:
    https://arctic-news.blogspot.com/2019/01/the-gathering-climate-storm-and-media-cover-up.html
    Pedig jön:
    https://arctic-news.blogspot.com/2019/01/global-extinction-within-18-34-months.html

  28. “Az igazság az, hogy Soros annyira bőkezű, hogy ajánlatának nem lehet ellenállni. Különben is, nem akar ő rosszat, egy nyitott társadalmat akar (open sociaty).
    Tudjátok, hétvége a humoré. 😀”

    Intézményesített multikulturális pedofília

    “Egy bizonyos életkor után az embert már nemigen tudja meglepni semmi. Mégis meglepett, vagy inkább megdöbbentett, amikor megtudtam, hogy a mellékelt fotókkal is bizonyított mesztic-pedofil propaganda valójában Európa legkonzervatívabb, legvallásosabb, legnacionalistább társadalmában, Lengyelországban folyik, ahol az ún. Euroweek oktatási program keretében bentlakásos (honi soit qui mal y pense!) táborokban főleg színes bőrű férfiak oktatnak főleg tinilányokat multikulturalizmusra, toleranciára, a másság befogadására és hasonlókra az EU támogatásával. A program szellemi mentora és a lebonyolító szervezet alapítója Zbigniew Pełczyński volt oxfordi egyetemi tanár, aki egyáltalán nem meglepő módon Soros György kebelbarátja és régi kollaboránsa. Tehát az ördögi kör ismét bezárult. (Időközben a lengyel és a nemzetközi média is kezdi felkapni a sztorit, és a belügyminiszter állítólag vizsgálatot indít a botrányos ügyben.) ”

    http://www.demokrata.hu/velemeny/intezmenyesitett-multikulturalis-pedofilia

  29. 17. Balázs
    “Nagyon nehéz helyzet ez. Ha gyermekeim jövője a tét, akkor mi a helyes?”
    27. Dorka
    “..,akinek van szeretni, féltenivalója, az körömszakadtáig fogja ösztönből védeni a védenivalóját. Mindemellett lehet, hogy lehetetlen küldetés, de muszáj emberként -(igaz emberként élni)- mert (már?) másképp nem igazán érdemes.”

    A lengyel “Euroweek ”program fiatal lányokat szolgáltat szines férfiaknak az “integráció” érdekében.

    https://diversitymachtfrei.wordpress.com/2018/12/12/polish-euroweek-program-hands-over-infant-girls-to-brown-men-for-integration/

    A lengyel „ Euroweek ” program a Katowicei Közgazdaságtudományi Egyetemen kezdődött “Euroweek School of Leaders”néven, magyarul:„Euroweek vezetői iskolája” néven. A lengyel diákokat helyi és nemzetközi kérdésekről tájékoztatták különböző konferenciákon és szemináriumokon,…Az iskolák és ifjúsági szervezetek elkezdtek csatlakozni az „Euroweek” programhoz, és feladatai kiterjedtek a sokszínűségre, a bevándorlásra és az integrációra.
    “Euroweek” oktatási program keretében bentlakásos táborokban főleg színes bőrű férfiak oktatnak zsenge életkorú fiataloknak.
    A nemzetközi média által közzétett pedofil fotók magukrol beszélnek.

  30. “A Belügyminisztérium vezetője foglalkozott az Euroweek ügyével! Az interneten egyre több sokkoló fénykép található. A szervezők perekkel fenyegetik a szerkesztőket.”

    https://wpolityce.pl/spoleczenstwo/425613-szef-mswia-zajal-sie-sprawa-euroweeku-grozby-organizatorow

    “Nemrégiben beszámoltunk az ún. Euroweek – oktatási táborokról gyerekeknek és fiataloknak. A szervezet célul tűzte, hogy a lengyel gyermekeket nem európai származású felnőtt férfiakkal integrálja.
    Joachim Brudziński miniszter elrendelte az Alsó-sziléziai vajdaság szolgálatainak, hogy tegyék meg a megfelelő intézkedéseket a sokkoló eset tisztázása érdekében.”

  31. L.S.
    Szerintem fake news, de ha mégsem, akkor is nagyon valószínű, hogy sok részlet hibádzik.
    A fidesz propaganditáinak ‘híreit’ nem kezdem el mélységében vizslatni, hogy mennyi az igazságtartalma és mennyi a hazugság, mert már bőségesen bebizonyították, hogy hazudnak, mint a vízfolyás.

    Ha csak a fele igaz, már akkor is döbbenetes egyébként és remélem a lengyel ultrák majd megtalálják őket..

    26.
    “Ha valaki most fiatal és szül, vagy gyereket csinál, akkor
    remélhetőleg tisztában van a lehetőségekkel, kilátással. ”

    Rohadtul nem így van, fogalmuk sincs semmiről. Vannak ismerőseim, fiatalok, 1, 2 sőt három pici gyerek és fogalmuk sincs, milyen világ jön rájuk. Nem hisznek egy Örökkévalóban sem, csak sodródnak, azt képzelik, hogy minden úgy lesz ezután is, mint volt. Tervezik gyermekeik jövőjét, ha felnőnek, mik lesznek, hová mennek egyetemre stb.. Lehet, jobb is így.

  32. 23.
    Én nem hiszek a nagy ébredésben.

    “Ha elegendően “felébrednek” rájönnek, hogy mi a valódi önérdekük. És képesek lesznek egy közös ég alatt, vagyis közösségben cselekedni. Majd.”

    Ilyen nem hiszem, hogy lesz, kár is erre várni.

    Viszont ha a “patás” tovább megy ezen az úton, akkor utolér téged is ott a tanyán. Utolérnek a kutadon, a földeden, akármin keresztül. A szál gatya, ami nyáron rajtad van, az sem lesz a tiéd.
    Már ott tartanak, hogy termőföldet nem vehetsz és nem adhatsz el az engedélyük nélkül és ha engedik, akkor ők mondják meg, hogy kinek, kitől és mennyiért.

    Az egyik oligarcha vagy kiskirályé lesz minden, amit most a magadénak gondolsz.

    Ez az irány és öles léptekkel haladunk.

  33. Re:30
    Én nem lepődnék meg azon, ha a hír igaz lenne. Tipikus belső bomlasztó akcióra vall.
    V4-ek közül Lengyelország a legnépesebb, legnagyobb bástyát kell ledönteni, hogy dőljön a V4 dominó…

    Re:23
    Miért aggódsz? A gyereked azért van itt, mert jönni akart. Nagyon is tisztában volt/van vele, hogy egy kuplerájba fog születni. Pont azért van annyi gyerek a világon, mert fel akartak szállni erre a vonatra az amnesztia miat… 😉Ne a béka segge perspektívából nézd a szituációt…

  34. 33. Gyarmathy

    Így van. Nincsenek illuzióim egyik kérdésben sem.
    Elég arra gondolni, a juk és kecsketartók országos szövetségébe minden gazda beregisztrál. Egyrészt a támogatásért, másrészt mert mozdulni se tudsz. Máris kész a listájuk. Én is tudom.

    Ha háborús helyzet lenne, azonnal áthajtanám a fele állományt az erdő azon részébe, ahol nem járhatnak. Persze van helikopter. Mindenhol, mindenkivel nem tudnak szarakodni, lehetetlen.
    Ez az egyetlen esélyünk.

    Ha rekvirálnának nem nekik kell( nekik már minden megvan)a köz érdekében meg nem sokat fognak tenni.

    Mindezektől függetlenül ha a kormányváltás összejönne, akkor sem lenne másképpen, lévén azok sem mások, csak még kezdők, ezek meg profik a kifosztásban.
    Azonban az ország technikai működése szempontjából nagy gebasz lenne.
    De inkább legyen így. Én pont leszarom.

  35. 35.
    Szerintem nem értetted, amit mondtam, vagy akartam. Nem háborús helyzetről beszéltem.
    Ezek nem demokraták már. A nevük is hazugság.
    Ezek kőkemény feudalisták. Mindent akarnak és téged, engem, mindenkit jogfosztott, jobbágysorban szeretnének látni és ehhez nem kell háborús helyzet, anélkül is meg fogják valósítani, ha így haladunk.

    “Mindezektől függetlenül ha a kormányváltás összejönne, akkor sem lenne másképpen, lévén azok sem mások, csak még kezdők, ezek meg profik a kifosztásban.”

    Gondolod, hogy minden politikai erő a totális kifosztásra és a jogállam teljes felszámolására tör, ha lehetőséget kap? Mindenki feudalista, csak jól titkolja?

    Hát nemtom, nem vagyok naiv, de ezt mégsem hinném.

    Eddig azt mondtam, hogy a magyar társadalom alapvetően ostoba és aljas, erkölcsileg a béke segge alatt van.

    Hozzátenném, amit ezen a blogon látok, a cinizmus, a fanyalgás és a veszély vagy a máris kialakult helyzet súlyosságának felnem ismerése.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..