Tibor bá’ online
A magyar népmese világban december 13. azaz Luca napja nagy fontossággal bírt. Anyám pedig, aki 1913-ban született paraszti vénával, pedig nagy művelője volt, és azt hiszem egy kicsit komolyan is vette. Ráadásul az ő nagyanyját, vagyis az én dédanyámat Lucának hívták, vagyis ebbe a boszorkányságba az emberek hittek is meg nem is. Aki nagyon akarta, az megtudhatta, mindössze egy lucaszéket kellett készítenie. A lucaszék elkészítésének pontos szabályai voltak. Először is Luca napján kellett elkészíteni, másodszor 13 különböző fából kellett készíteni, amit az alföldön összeszedni nem túl könnyű, mert amerre a szem ellát homokot megkötő akácfa áll. Végül szentestére kell elkészülnie, és akkor használható fel, na de hogyan? El kell menni az éjféli misére, és úrfelmutatáskor rá kell állni és körülnézni. Mindenki térdelni fog, csak a boszorkány fog állva maradni, akinek nem érdeke, hogy ország világ megtudja a minősítését. Mit tesz? El akarja kapni a tettest. A tanács szerint nem csak Lucaszéket kell készíteni, de a mise előtt a kabát zsebét teli kell tölteni mákkal. Ezt a mákot futás közben szét kell szórni, amit a boszorkánynak kutya kötelessége összeszedni (hogy miért, azt nem tudni, anyámat hiába kérdeztem, nem mondta meg), és persze, amíg szedte haza lehetett érni. Kamasz koromban ki akartam próbálni, de sose lett belőle szék. Nem olyan könnyű ez az összefaragás. Ezzel nem merült ki anyám tudománya, mert tanultam tőle mást is.
A hagyomány szerint a boszorkányok lehetnek hasznosak is. Meg lehet tudni általuk, hogy ki lesz az ember párja, ami akkoriban igen fontos volt, mert nem váltak az emberek minden kutyaugatásra. Az eljárás a következő. Kell készíteni 13 egyforma cetlit, amiből 12-re rá kell írni egy-egy férfinevet (egy üresen marad), össze kell őket hajtani, és minden este el kell egyet égetni. Szentestére már csak egy marad. Na, akkor ki lehet bontani és kiderül ki lesz a férj, illetve, hogy lesz-e?
Tinédzser lányommal, Szisszel kipróbáltuk. Narancssárga irodapapírból gyártottam 13 apró lapot, amikre együtt ráírtunk 12 nevet. Az utolsónál javasoltam a Csabát, de Szisz tiltakozott, öccsének legjobb barátját Csabának hívták és ő valami oknál fogva ki nem állhatta. Viszont én állítottam, hogy ily közelről ismert férfi nevét nem tisztességes kihagyni, mert a boszorkányoknak még lehetősége se lehet a válogatásra. Végül a lányom kötélnek állt. Az utolsó cetlire felkerül a Csaba. Én a cetliket felgöngyölgettem és ilyen nyomkodott rudakat gyártottam belőlük. Lásd lent.
A rudak bele egy műanyag tartályba a tartály be az ablakok közé. Én pedig egy éjszaka mind a maradék tizenkettőt kicseréltem úgy, hogy mindegyiken a Csaba név szerepelt.
Aztán jött az esténkénti egy-egy rúd elégetése, ami nem volt kis feladat, mert a lakásban se kályha, se sparhelt, csak központi fűtés volt, és a családban senki se dohányzott (az hiányzott volna!) Aztán eljött az szenteste és Szisz izgatottan kigöngyölgette a papír rudat az én jelenlétemben…. C S A B A, én persze nevettem, Szisz rám nézett, majd nagy komolyan megszólalt. Daddy, te csalsz.
Aztán sorba jöttek a karácsonyok, de Szisz többé nem állt kötélnek. Soha nem ment férjhez, de biztatásomra 28 évesen szült egy fiúgyereket. A gyerek apját Csabának hívják. Anyám a mennyekben egészen biztos mosolygott.
_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________