(2660) Geopolitika és Geohadászat VI.

 

6. Az egyetemesség gondolatának visszaszorítása

A könyv ezen szakasza több alfejezeten át tárgyalja azt a régi alapelvet, miszerint „A birodalmak egyik legfőbb ereje, fejlődésük és egyben biztonságuk alapja az egyetemesség, vagyis az a képesség, hogy egyenlőségre törekvő módon kezeljen embereket és népeket. Egy ilyenfajta magatartás teszi lehetővé a hatalmi rendszer folyamatos kiterjesztését azzal, hogy a központi magba integrálja a meghódított népeket és embereket.”

A történelem számtalan példával igazolta ezen elvek helyességét, például „Róma sikere, Athén bukása… nem elsősorban eltérő hadi képességein múlt, hanem inkább azon, hogy a római polgárjog egyre nyitottabbá vált, míg az athéni városi jog egyre markánsabban beszűkült.”

Korábban már volt szó adott kultúrák és népek családi szerkezetéről, amely alapjaiban határozhatja meg egy adott civilizáció hozzáállását más népeknek/nemzetekhez. „Azok a népek, amelyek családi szerkezete egyenlőség elvű, akik testvéreiket magukkal egyenlőnek tartják – erre példa Róma, Kína, az arab világ, Oroszország és a párizsi medence Franciaországa – hajlamosak az embereket és a népeket általában egyenlőnek tekinteni…

… Azon népeknek, melyek családi hagyományának nem része a (fiú)testvérek szigorú egyenlősége – Athén és még tisztábban Németország példája – azoknak nem sikerül kialakítaniuk az emberek és népek egyenlő felfogását. A katonai érintkezés még inkább megerősíti a hódítók egyfajta „etnikai” éntudatát. Ez a humanitásról alkotott kép sérülését, inkább megkülönböztető, semmint egyenlősítő magatartás kialakulását segíti elő.”

Gondoljunk csak a cári Oroszország hatalmas területi növekedésére a történelem folyamán. Pusztán katonai erővel lehetetlen lett volna nem elsősorban meghódítani, hanem a cári birodalomba integrálni és megtartani a hatalmas keleti területeket. Több kellett oda, mint pusztán paripa és kard.

„Az angolszászokat nehéz lenne elhelyezni ezen a megkülönböztető/egyenlősítő tengelyen. Az angolok egyértelműen megkülönböztető típusúak, sikerült is fenntartaniuk a gallok és a skótok identitását hosszú évszázadokon keresztül. A gyarmatbirodalom, amelyet elsöprő technológiai fölényüknek köszönhetően terjesztettek ki a britek a tengeren túlra, rövid ideig maradt fenn. Egyáltalán nem törekedett a meghódított népek integrálására: az angolok indirekt hatalmat gyakoroltak, mely nem kérdőjelezi meg a helyi szokásokat, sajátosságokat. Gyarmatbirodalmuk szétbomlása viszonylag fájdalommentes volt, a gyakorlatiasság mintapéldája, mert sohasem akarták az indiaiakat, az afrikaiakat vagy a malájokat hagyományos angolokká változtatni.

A franciák arról álmodtak, hogy a vietnamiakból és algériaiakból rendes franciákat faragnak, ezért nekik sokkal nehezebb volt tudomásul venni birodalmi visszavonulásukat.”

„Ugyanakkor nem kell eltúlozni az angolok megkülönböztető jellegét. Figyelembe véve Anglia kis méretét, az óriási brit birodalom – rövid fennállása ellenére is – az angolok egyik legfontosabb képességét tükrözi, nevezetesen azt, hogy a meghódított népeket viszonylag egyenlően és tisztességes módon kezeljék.”

Az író markánsan egyetlen mondatban foglalja össze a történelmi véleményét az angolok rövid de sikeres birodalomépítésének alapjáról, miszerint „Az angolszász individualizmus mindig meghagyja a lehetőségét az egyén, az ember közvetlen megközelítésének, semmint, hogy embertani címkével ellátott személynek tekintse.”

A mai (értsd: 2001) Amerikai Egyesült Államokat összehasonlítva a korábbi birodalmakkal, akár a brit birodalommal érdekes ellenmondásokba ütközünk.

„Az amerikaiak esete szélsőséges módon fejezi ki angolszász ingadozásukat az egyetemes és a különbségtevő filozófia egymással ellentétes elveivel szemben. Első megközelítésben az Egyesült Államokat a gyökeres egyenlőség állami és nemzeti végeredményeként jellemezhetjük…

… Az eredeti angol mag adta a különböző etnikai eredetű személyek beolvasztásához szükséges alapvető képességet. Az 1920-as évek második felében megszakad a (javarészt addig csak Európából származó!!!) bevándorlás, a hatvanas években folytatódott, ekkor már kibővülve Ázsiából, valamint Közép- és Dél-Amerikából érkezőkkel. A centrum kitágítása, valamint a beolvasztás képessége garantálta azt az eredményt, amely az Egyesült Államok birodalmi sikeréhez elengedhetetlen volt.”

Ez viszont csak az érem egyik oldala, a bevándorlási hullámok során az európai gyökerektől jelentősen eltérő kultúrák évtizedeken át vegyítették az amerikai társadalmat, amely törvényszerűen az induló „elegy” felhígulásához, azaz megváltozásához is vezetett.

… az Egyesült Államok jellemezhető a gyökeres megkülönböztetés fogalomkörével is. Történelmében mindig is létezett a másik, a különböző, a nem beolvasztható, amelyet megsemmisülésre, vagy gyakrabban kirekesztésre ítéltek.”

Ha csak a belső társadalmi viszonyokat nézzük, akkor elég, ha az indián őslakosságra, a behurcolt afro-amerikai rabszolgák utódaira vagy a nagy számban betelepülő és szapora latin-amerikai lakosságra gondolunk.

A mai, 2017-es valóságot figyelembe véve nem lehet nem észre venni, hogy az Egyesült Államok hozzáállása a világ többi nemzetéhez is hasonló – vagy elfogadják az amerikaiak kivételezett szerepét, felsőbbrendűségét és ebből eredően megkérdőjelezhetetlen vezetését, vagy jobb esetben kirekesztések (szankciók), rosszabb esetben pusztulás vár a renitenskedőkre.

„Az angol kultúrát tehát – az Eurázsiában igen világosan megnyilvánuló egyenlőség-egyenlőtlenség értékeit tekintve – egyfajta meghatározatlanság jellemzi.”

„Az amerikaiak- kezdetben angolként – megtanulták befogadni az összes európait, az írek, az olaszok és a zsidók egyenlőként való elfogadásával kapcsolatos, figyelemre méltó habozás után. A „fehér” kategória tette lehetővé e részleges bővülést, egyben áttaszítva az indiánokat, a feketéket és az ázsiaiakat a hasonló-eltérő szellemi határvonal túloldalára.”

Addig, amíg 1950-1965 között a következő bővülési ütemben az ázsiai és indián lakosság megjelenik a „házasodási piacon”,addig a fekete kérdés a tetőpontjára katapultálja a feszültséget egyenlőség és megkülönböztetés között.

Oroszország kitalálta és megpróbálta a világra erőltetni a kommunizmus eszmerendszerét (Megjegyzés: Mint tudjuk, a kommunizmus sosem volt orosz találmány, mint ahogy Lenin és Trockij sem az orosz nemzetből kiemelkedett forradalmárok voltak. Lenin a német bankárok ügynöke, Trockij pedig az amerikai pénzvilág megbízottja volt, a Kommunista Kiáltványt pedig szintén nem orosz, hanem német nagytőkések írták, lásd Marx és Engels. Ettől függetlenül törekszem az író által megfogalmazott gondolatok átadására, még ha néhány kérdésben azóta ismertté vált tények ennek ellent is mondanak.), mely a francia forradalom óta bizonyosan a legegyetemesebb, elvégre az egyenlőség elvét az összes emberre kiterjeszti…

… Ám bármekkorák voltak is a kommunizmus hibái, azt nem vethetjük a szemére, hogy a meghódított népeket ne kezelte volna egyenlő módon. A szovjet birodalom működésének tárgyszerű elemzése azt mutatja, hogy az erőszak és az állami kizsákmányolás sokkal keményebben sújtotta az oroszokat, mint a csatolt népeket, azaz a kelet-európai népi demokráciákat, amelyek hozzájuk képest a „szabadság” magasabb fokát évezték”.

Akik éltek, illetve megélték azt a korszakot és netán még a Szovjetunióba is lejutottak, mind kivétel nélkül megerősítik ezt a véleményt. A Szovjetunió, mint elnyomó diktatúra sokkal keményebben fogta otthon az anyaországban a nemzetet, mint a csatlós államokban élő népeket. Tényszerűen nézve a történetet, ez nem a „Gonosz Birodalmakra” jellemző, aki ezzel nem ért egyet, annak kapásból a Harmadik Birodalmat tudom ajánlani, ahol pont fordítva volt a felállás. 

„Az orosz egyenlősítés egyértelmű és világos – igen erős vonzerejét figyelhettük meg a Kommunista Internacionálé létrehozásakor is. Úgy tűnt, hogy a francia forradalmárokhoz hasonlóan, a bolsevikok is birtokában vannak azon természetes képességnek, mely minden embert és népet ugyanolyan módon kezel; ez a hozzáállás nemcsak szimpatikus, de előnyös is a politikai terjeszkedés szempontjából.

A hidegháború idején Amerikának ezzel a fenyegető lehetőséggel, mit veszéllyel kellett szembenéznie. országán belül éppúgy, mint kívül.

Itt érdemes egy pillanatra megemlékezni Joseph Raymond McCarthy szenátorról, valamint az 1950-es években az általa beindított és levezényelt, szó szerint politikai boszorkányüldözéssé fajult kommunistaellenes vizsgálatokról, amely megszámlálhatatlan értelmiségi életét tette tönkre az Egyesült Államokban, majd végül maga McCarthy szenátor politikai bukását is előidézte. 

„… az amerikai társadalomban a kommunista egyenlősítő eszmével való verseny szükségessé tette a feketék kirekesztése elleni harcot. A világ a két modell közti választásban nem dönthetett volna egy olyan Amerika mellett, mely bevándorlók bizonyos csoportjait alsóbbrendű lényként kezeli.”

A könyv megírása után 16 évvel ismét látható, hogy az Egyesült Államokon belül a fekete lakosság életérzése és helyzete egy jottányit sem javult, sőt, az USA példátlan eladósodásának következtében a korábbi középosztály is erősen olvadásnak indult, amely folyamat törvényszerűen a felszínre hozza azokat a belső törésvonalakat, amelyek valójában sosem voltak megoldva.

„A kommunista vetélytárs összeomlását követő legutóbbi időszak az amerikai egyenlősítő eszme térvesztését eredményezte. Úgy tűnik, mintha a vetélytárs birodalom nyomása az Egyesült Államokat túllendítette volna az egyetemességgel kapcsolatos képességei határvonalán. e nyomás eltűnésével viszont az amerikai szellemi rendszer természetes egyensúlya irányába mozdulva csökkenti azon övezetet, amely a népek bevonását szolgálja a maga „saját” világába.”

A könyv írója 2001-ben teljesen elfogadta azon hivatalos verziót, miszerint Oszama bin Laden és az afganisztáni tálib volt a szeptember 11.-i merényletek fő kitervelője, szervezője és végrehajtója, az USA ebben a kontextusban mint abszolúte áldozat szerepel. Ezt azért kell megemlíteni, mert az USA távolodása az egyetemesség eszméjétől szorosan összefügg a szeptember 11. után bevezetett Hazafias-törvénnyel, az egyéni szabadságjogok korlátozásával (bőrszíntől függetlenül) valamint a neokonzervatív eszmét képviselők hatalomba jutásával és egy geopolitikailag abszolút hegemón világrend kiépítésének irányába tett agresszív katonai lépésekkel. A természetesen fellépő egyensúlyra való törekvésre rátelepedett és irányított folyamatok mostanra eljuttatta az Egyesült Államokat a kvázi katonai kormányzás határára.

A kirekesztő magatartás tökéletesen nyomon követhető Irán, Oroszország, Kína, Észak-Korea, Szíria és lassan még egy tucat állammal és nemzettel szemben, az Egyesült Államokat, mint a Nemzetközi Közösség, sőt, az egész világ egyetlen központjának feltüntetve. Mint látni fogjuk, semmi sem áll messzebb a valóságtól.

 „Az olyan amerikai retorika, mint a „gonosz birodalma” vagy a „gonoszság tengelye”, vagy az ördöginek bármely világi megnyilvánulása olyannyira nyilvánvaló ostobaság, hogy az embert csak megmosolyogtatja vagy feldühíti a helyzettől vagy temperamentumától függően.

Ez a retorika objektíve azt fejezi ki, hogy az amerikaiakat rögeszmésen foglalkoztatja a rossz, AMIT MINDIG KÍVÜL TALÁLNAK MEG, ám ami valójában az Egyesült Államok belsejéből jön. Tényleg, a fenyegető rossz mindenhol ott van: az egyenlőségről lemondásban, a felelőtlen pénzuralom növelésében, az emberek és az ország hitelre alapozott életében, a halálbüntetés egyre gyakoribb alkalmazásában, a faji megszállottság visszatérésében.

manapság Amerikát nem kíséri Isten áldása. Amerika a rosszat üldözi, mivel ő maga is rosszá vált. Ez a visszafejlődés segít annak megértésében, mennyi minden elvesztésének vagyunk tanúi: hiszen az 1950-1965-ös évek – az általános demokrácia, a szólásszabadság, a civil jogokért folytatott küzdelem, a szociális jogok bővülése idején – Amerikája a jó birodalma volt.

Ennek óhatatlan következménye pedig az, „hogy az Egyesült Államok elveszti a birodalmak számára elengedhetetlenül fontos ideológiai erőforrást”.

„A rómaiak képesek voltak elismerni Görögország felsőbbrendűségét a filozófiában, a matematikában, az irodalomban és a művészetekben; a római arisztokrácia hellenizálódott, a legyőző asszimilálta a legyőzött ország fejlettebb kultúráját.

Az Egyesült Államok az igazi birodalmi korszakában még kíváncsiságot tanúsított a külvilág iránt és tisztelte azt.

A 2000. év elgyengült és improduktív Amerikája már nem toleráns. Úgy véli, egyedül ő testesíti meg az emberi ideált, az ő kezében van minden gazdasági fejlődés kulcsa, övé az egyetlen elképzelhető filmművészet.

Mivel már képtelen uralni a világot, tagadja annak önálló létét és a világ társadalmainak sokféleségét.”

Az Amerikai Egyesült Államok – mint jelen idő szerint nap mint nap láthatjuk is – képtelen valós válaszokat és megoldásokat megfogalmazni a saját és a világ problémáira és nem képes semmiféle olyan vonzó jövőképet felvázolni, amelyben az Egyesült Államok, mint a világ egyetlen központja szerepel.

Ezen nincs is mit csodálkozni, az a birodalom, amely nem képes a saját belső problémáit kezelni és lassan már tüneti kezelésekre sem futja, az hogyan óhajtja uralni és irányítani az egész világot? A kérdés természetesen költői, az USA számára valójában két lehetőség maradt: vagy együttműködik a világgal, ami a jelenlegi Pax American világkorszak végét és egyben ellenőrzött, kontrollált szanálását is jelenti, vagy – hatalmi gőgtől és arroganciától vezérelve – végül egy értelmetlen és pusztító háborúba sodorja az egész emberiséget.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2660) Geopolitika és Geohadászat VI.” bejegyzéshez ozzászólás

  1. ( most már csak demokrácia … 🙂

    * A hat államforma

    A Politikában kifejtett tan szerint, amelynek ősképét már Hérodotosznál is szemlélhetjük Otanés beszédében, s amelyre Arisztotelész közvetlenül a kései Platontól nyert ösztönzést (Politika IV, 2, 3) összesen hat államforma (politeasz eidosz) létezik.
    Ezek helytelenek vagy helyesek attól függően, hogy
    a vezetők kizárólag magánérdekükre gyakorolják-e a főhatalmat, vagy a köz javára.

    Ezek közül három a helyes államforma:

    * a királyság (basileia),
    melyben egyetlenegy ember gyakorolja a közjó érdekében a legfőbb hatalmat;

    * az arisztokrácia,
    melyben egynél többen ugyan, de azért mégis kevesen gyakorolják a legfőbb hatalmat;

    * a tulajdonképpeni politeia,
    vagyis a cenzusra alapított köztársaság; melyben a tömeg, a sokaság gyakorolja a közjó érdekében a legfőbb hatalmat;

    A három helytelen államforma pedig – ez utóbbiak rendre az előbbiek elfajulásai:

    * a tyranneia
    elfajulása a királyságnak, ugyancsak egyetlenegy ember gyakorolja, de nem a közjó érdekében, hanem a saját maga előnyére a legfőbb hatalmat;

    * az oligarchia
    elfajulása az arisztokráciának, ebben egynél többen ugyan, de azért mégis kevesen a saját magán-előnyük érdekében gyakorolják a legfőbb hatalmat;

    * a demokrácia
    elfajulása a politeiának, (Arisztotelész: Politika. III 4, 7; 5, 1, 2; III., 1,6; 11, 10; IV, 2, 1), ebben a sokaság, a plebs a saját magánelőnyére gyakorolja azt.

  2. „… az amerikai társadalomban a kommunista egyenlősítő eszmével való verseny szükségessé tette a feketék kirekesztése elleni harcot. A világ a két modell közti választásban nem dönthetett volna egy olyan Amerika mellett, mely bevándorlók bizonyos csoportjait alsóbbrendű lényként kezeli.”

    Az nagy igazság, hogy a verseny, ami ellene van a monopóliumnak, sok jót is eredményez.
    Nagyon meglátszik az USA politikáján az, hogy hatalmi monopóliumba került.

    “a Kommunista Kiáltványt pedig szintén nem orosz, hanem német nagytőkések írták, lásd Marx és Engels.”

    Hát Engels apjának volt egy textilüzeme, ha ettől nagytőkés lelked rajta.
    De hogy Marx nem volt az , az biztos, mivel Engels támogatta anyagilag.

    A műveik meg nagyon nem arról szóltak, hogy “nagytőkés” mivoltuk egy cseppet is részrehajlóvá tette volna őket a nagytőkésekkel szemben.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..