(625) Orbán ámokfutásának „dicső” eredményei (folyt.)

Tibor bá’ online

Magyarország államcsődjének esélyét pillanatnyilag 33 százalékra teszik, amivel Olaszország elé sikerült kerülnünk. Jelenleg valamivel több, mint 5,5 %-ot tesznek rá az alapkamatra az 5 éves futamidejű magyar állampapírokra, ami fél évvel ezelőtt még csak 3 % volt. Jelenleg Magyarország a világon a 8. legrizikósabb befektetési terep. Ehhez a sajnálatos állapothoz a következő tényezők juttatták el az országot.

1) Orbán totálisan kiszámíthatatlan gazdaságpolitikája, ha feltételezzük, hogy ilyennel rendelkezik.

2) Orbán kiszámíthatatlansága. Soha nem tudni milyen újabb ötlete támad, amit konzultáció nélkül azonnal végrehajtat. Aminek hozadéka, hogy… 

3) A jogszabályok szinte naponta változnak, ami lehetetlenné teszi a befektetők tisztánlátását, és tervezését.

A Kormány 2012-re 1,5 százalékos gazdaságnövekedéssel számol, amit a szakértők nulla körülire vittek le, én pedig fogadást kötnék, hogy mínusz 3%-nál is gyengébb lesz. Az infláció mértékét a Kormány 4,8 %-ra teszi, ami szerintem szintén tarthatatlan, hiszen a számtalan rejtett extra adó mind jelentkezni fog az árakban. Fontos mutató még az Euró árfolyama, ami tartósan 300 forint  felett lesz, miközben maga az Euró is veszít az értékéből.

Amikor ezt az Orbán-Matolcsy duó észreveszi, a páros alfa tagjának újabb ötletei lesznek hajnali félálomban, ami további adókat, megszorításokat, és lopásokat (például bankszámlák zárolását bizonyos összeg felett) fog jelenteni. Azonban a várt célt ezekkel se fogják elérni, miközben a társadalom egyre nagyobb hányada fog rádöbbenni, hogy valójában mi is történik. Összegezve, se a Széll Kálmán terv, se annak jövőre esedékes kibővítése nem lesz elégséges, mert a költségvetés rendbehozatalához nem elég a bevételek – minden mértéken túl nem emelhető – növelés, a kiadásokat is csökkenteni kellene. Ez viszont reformok nélkül nem megy. Kizárólag úgy tudnak kiadást csökkenteni, hogy azzal együtt funkciók is elmaradnak, ami nyilvánvalóan nem folytatható.

A baj viszont nem szokott egyedül járni. Vagyis ilyen körülmények között az esetleges beruházók nagy ívben el fognak minket kerülni, illetve csak rendkívül kedvező körülmények esetén fontolják meg, ami jelentős állami segítséget jelent. Vagyis a nettó haszon valószínűleg negatív lesz, de a Kormány – ha teheti – bele fog menni, mert belföldön ragyogóan lehet kommunikálni.

És mivel minden lefelé fog csúszni. Még egy 3000 milliárdos dobásra (MNyP) már nem lesz lehetőség, a bejelentett 2,5 %-os hiány nem lesz elérhető. Akkor még hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy ez a „dicsőségesnek” kikiáltott 2,5 %-os hiány, még mindig hiány,  vagyis az eladósodás még mindig csak fokozódik. Az ország szuverén tartózásának mértéke – beharangozás ellenére – nem fog csökkenni. Minden megszorítás, nélkülözés ellenére az ország eladósodása tovább folytatódik, és most már olyan alacsony szinten állunk, hogy már egy csoda se menthet meg, mert további pénzeket már nem lesz honnan elvonni.

______________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________

 

122 gondolat erről: „(625) Orbán ámokfutásának „dicső” eredményei (folyt.)

  1. Tibor bá, Egyetértek a következtetéseiddel!

    Ez a rész, hogy „…Vagyis ilyen körülmények között az esetleges beruházók nagy ívben el fognak minket kerülni…” juttatta eszembe az általam megtapasztalt egyik legnagyobb problémát:
    Nemhogy a külföldi befektetők nem jönnek, hanem rengeteg magyar vállalkozás költözik pl. Szlovákiába. És nem csak speditőr cégek, hanem pl. nagykereskedők is – a magyar cégét pedig raktárbázis leányvállalattá teszi. Ez pedig rávilágít, hogy ilyen kis országban, ahol csak egy ugrás egy adózás szerint kedvezőbb ország, egyszerűen nem lehet ilyen adószintekkel operálni.
    Egyszerűsíteni kellett volna, a behajthatóságra koncentrálni, és emellett nem a haverok SZJA-ját kellett volna csökkenteni, hanem a munkáltatói terheket, mert a befektetőket – akár külföldiek, akár magyarok – döntését csak ez befolyásolja a jogbiztonság mellet. Ezekben viszont már most tisztán láthatóan hatalmas bukás a második fidesz kormány.

  2. *sóhaj*
    Az baj hogy semi de semmi élénkülés vagy pozitívum nem indult el, semmi nem jött be abból amit OV remélt.. Pedig erre alapozta az egész elképzelését… Jajmostmilesz érzésem van, é nem vigasztal hogy valószínűleg neki is, ha még megmaradt egy is józanul gondolkodó rész az agyában. Írni kéne neki Tiborbá…lelet hogy annyira be van ő is tojva már hogy még foglalkozna is vele..

  3. 2:
    Csak azért írsz ilyet, mert nem ismered a diktátorok lélektanát. Ők sohasem tévednek, ők maguk az isten, és amikor minden romokban hever körülöttük, akkor egyszerűen öngyilkosok lesznek, (Nézd meg Hitler végnapjait filmen.) mert elképzelésük sikertelenségéért a környezetüket vádolják szabotálással. Ez már rég elkezdődött. „A bajokért a szocik 8 éve a felelős.” Mi pedig azt hisszük, hogy ez egy ügyes taktika. Frászt! Sajnos ezt komolyan gondolják (az Orbánfilok is).

  4. Ó, dehogynem lehet elvonni.
    Ott vannak még a magánbankszámlák pl. Nem sokkal durvább a lépés, mint a manyup lenyúlása. Az állam pénze az emberek pénze, nem?
    Ja, és ha minden kötél szakad, és már nincs tovább, és semmi más nem marad, akkor lehet csökkenteni a nyugdíjakat is :-)))

    Tiborbá, még mindig nem értem, mit törődsz ezekkel. Szerintem így kezdődik az rendszerleolvadás, teljesen természetes folyamat, erről írsz nekünk már mióta.
    Tökmindegy, ki van kormányon, olyan brutális megszorítás kellene, ami felbomlasztaná az államszervezetet, meg a társadalmi kohéziót. Ezt nyilván nem vállalja be senki, de majd kezeli a válság… Magyarország nyilvánvalóan ugyanakkora bajban van, ha nem nagyobban, mint Görögország, csak -egylőre- jobb a sajtónk. A görögök ráadásul tudnak még hátrálni a 3-4000 ezer eurós fizetésről, meg az 1000 eurós minimálbérről. De mi, magyarok?
    Tényleg csak az önellátás marad…

  5. El lehetne játszani a gondolattal, hogy mik azok az intézkedések, amit a kormánynak végre kellene hajtani – ahelyett amit most csinál.
    A korábbi kommentekből annyit kiszűrtem, hogy a költségvetés egyik nagyon jelentős tétele megy el adósság-törlesztésre (gyakorlatilag a kamatokra). Mivel arra semmi esélyt nem látok, hogy a hiteleket (tőkét) vissza tudjuk fizetni, szerintem a legfontosabb lépés az adósság elengedését, vagy reális mértékre csökkentését kiharcolni. (Akár úgy is, hogy megtagadjuk az esedékes részletek fizetését – a hitelezőknek is az az érdeke, hogy valamit kapjanak, tehát valószínűleg meg lehetne egyezni.) Ha kisebb a költségvetés terhe, csökkenteni lehetne a vállalkozások /meg a „zemberek”/ terheit – ami beindíthatná a gazdaság fejlődését.

  6. 3: Tibor bá, reméljük Viktor magába dönt annyi, engedélyezetten főzött házi pálinkát (az idiótája..legyen még több rákbeteg, mert a tömény szesz az egyik legnagyobb karcinogén, de egy paraszt gyereknek Te ezt mondatod), hogy megdöglik tőle. Ilyen hazug, képmutató, dilettáns, idióta, légvárakban élő, haverokat és a felső 1 milliós réteget támogató szemétládát (bocsánat a kirohanásért..) utoljára
    1956 előtt termelt ki hazánk, a Rosenfeld-fiú személyében. Ez az ember egyszerűen sötét, hiába látszik úgy, hogy értelmes. És mi volt az első Fidesz uralkodás alatt? Üresen adták át a kasszát..előtte megtömték a köztisztviselők zsebét, az államilag támogatott köztisztviselői hitelből többen több lakást vásároltak..én is akkor adtam el a Rómain a lakásom és egy ilyen hölgy volt a vevőm, aki nyíltan mesélt arról, hány lakást vesznek a köztisztviselők..ja és ment a 13. 14. havi fizetés nekik, a BKV bérlet, a ruhapénz, az üdülési támogatás meg az apám f…a is, csak befogják a szájukat.
    Na, most kijött belőlem, így kora reggel…:)

  7. 5: Ez nem ötlet, amit írsz, hanem az egyetlen kiútnak látszó teendő.
    Csak hát…Viktor bebizonyítja, hogy lenyomja még 70 % alá is az államadósságot..a többi nem számít. Szerencse, hogy az Unió tagországai pontosan tisztában vannak a magyar állapotokkal és nem lehet őket megetetni. Amellett meg is kapnak minden őszinte információt, csak nem a Fidesztől.

  8. Meghekkelték a New York-i tőzsde honlapját..
    http://href.hu/x/g7z0

    Amúgy ha, több mint egy percig tudják elfoglalni, és meg is tudják másítani az árfolyamokat akkor,ma söpörnénk a pénzt az utcán.:(
    pl.:a Morgan Stanley-nél, az hogy egy kötvény ára benne maradt a rendszerbe 2mp-vel tovább 50000$-os veszteséget okozott. Ebből következik, ha a NY-i tőzsdén áttudnák írni az árakat pár másodpercre, akkor sok milliárd $-os azonnali veszteséget okozna. Aminek a következményeit csak a fantáziátokra bízom. 😉

  9. Tibor bá, kb. azt akartam jrni, amit Roli a 4-ben, önmagában persze igazad van abban, hogy OV hülye didtátorhajlamú és pszichopata, meg hogy baromságaival fokozza a bajt, de értékelésed mégsem teljesen korrekt. Mivel meg sem említed, hogy az egész világ van összeomlóban és sugallod, hogy ha nem OV lenne, akkor jöhetnének a „befektetők” és akkor minden jó lenne.
    Ismétlem, te javasoltál – helyesen – falura települést, te mondod, hogy „a jövőnk végetért” és ezt mondtad akkor is, amikor nem OV volt kormányon. OV-t abban marasztald el, ami az ő bűne, a globális erőforráskimerülési válságot azért ne tulajdonítsd neki.
    Az államcsődünk esélyét beárazó szarházik a világgazdaság tönkretevői közé tartoznak, talán nem kéne őket nagy tekintélyként kezelni.

  10. 5: „beindíthatná a gazdaság fejlődését” – mert van erőforrás bőven, pl. olaj a beinduló fejlődéshez…

  11. 10: Hihi, a mostani csökkenéshez képest – egyelőre attól is jobban érezném magam, ha pl. csökkenne az ÁFA, vagy több jutna a rezsire. Nem a világot akarom megváltani, tisztában vagyok az erőforrások végességével. De Tibor bá-nak valószínűleg igaza van abban, hogy a világ „kímúlása” időben eléggé el fog húzódni. A poszt arról szól, hogy itt és most a kormány miért balfaszkodik, nem közvetlenül a világ helyzetével.

  12. 9:
    Azzal, hogy rámutattál a kettősségre, teljesen igazad van. De a konvencionális közfelfogásra csak konvencionálisan lehet reagálni. Amiket írtam az akkor érvényes, ha feltételezzük, hogy minden megy tovább a végtelenségig, amiről persze mi tudjuk, hogy nem igaz, csak éppen nem tudjuk, hogy mikor lesz a váltás. A váltásig (összeomlás) az van, amit írtam. Ne feledd: A honlapot naponta 1000 + ember olvassa és csak néhány tucat a geddonisták száma.

  13. 2006-os Orbán szöveg, elhangzott a szájából:
    „Az egykulcsos adó valahogy idekeveredett. Én örömmel támogatnám az SZDSZ-nek ezt a gondolatát, csak egy gond van vele, hogy nem tudjuk akkor a családi szempontot érvényesíteni. Mi azt szeretnénk, ha nemcsak az számítana, hogy ki hány forintot keres, hanem hogy hány gyermeket tartanak el ebből. És ha csak egy sáv van, akkor a gyermekek miatt nem tudjuk alacsonyabb sávba hozni a szülők keresetét, amire szerintem szükség lenne”

  14. 13: Ezt végülis megoldották egy bizonyos jövedelem szint felett. 😀

  15. 11-12:épp itt tanulhatnak valamit a nem geddonisták. OV korrekt értékelésének alapja, hogy vajon jól menedzseli-e a válságot, vagy az országot a válságban. Szerintem nem és te is nyilván erre gondoltál, Tibor bá.
    DE akkor azért mindig tegyük mellé, hogy tőle nagyobb gazemberek nagyobb hatalommal rég elvágták az ágat az egész világgazdaság alatt, aminek a lereccsenési folyamata már megálljthatatlan, a jóléti társadalomnak mindenképpen vége. Hogy értelmes és erkölcsös vezetőnk van-e, annak tétje az, hányan élik túl, milyen kondíciókkal.

  16. Nem az a baj feltétlenül, hogy megszorítások vannak. Szinte minden közgazdász állítja, hogy ezek akkor lehetnek sikeresek, ha struktúrális átalakítással párosul. Az Orbáni átalakítás viszont felületi rombolás jellegű (láncfűrésszel operálnak) – emellett nincs összeszedett koncepció, illetve ami van, az jobb, ha nem lenne – a Matolcsy fémjelezte közgazdasági dilettantizmus, ami már Bushnak se működött (és másnak se soha).
    A közben elkövetett egykulcsos SZJA-s osztogatás pedig megalapozatlan, populista, és még nagyobb lukat ütött az egyébként is bajban levő költségvetésen.
    Így nem csak elvesztegettünk újabb 4 évet, hanem ráadásul a globálisan általános recesszión túl, további mértékben lejjebbtaszították az országot a lejtőn.

  17. 15: Látom,tetszik Orbán 🙂
    Szívesen összeszedem valamelyik nap pontról pontra, hogy mit is csinál valójában.
    Néhány példa:
    1.) Az egy kulcsos adórendszer hatalmas hiányt keletkeztetett a költségvetésben, a bevételi oldalon.
    2.) A magánnyugdíjpénztáraktól elvett 3 ezer milliárd fele ment a GDP-hez viszonyított (ami maga is nominálisan emelkedik minden évben) államadósság törlesztésére, a hiány-arány mutató javítására,
    a másik fele a BKV, a MÁV és hasonló, folyó kiadásokra fordították.
    Igaz, most majd kínai befektető – csak úgy, mert szeretik Orbánt – lehet, megveheti a MÁV-ot.
    3.) A tűzoltók, rendőrök nyugdíjkiadása – a KORHATÁR ALATTI – kb. számítások szerint 50 md Ft, szemben azzal a kb. 100 milliárd forinttal, amennyibe a visszafoglalkoztatásuk kerül.
    4.) MOL részvényvásárlás és veszteség
    5.) Nem történt meg az ígért TB járulék csökkentés, a kis- és középvállalkozók terhei nem nőttek.
    6.) Kósa annak idején szándékosan mondta a görög csődközeli helyzetet, mert akkor még azt tervezték, hogy az EU-tól segítséget kértek. Ki kellene valakinek számolni az árfolyam-emelkedés miatti veszteségeket.
    Merthogy a magyar export 80 %-a importból van!!!! tehát az import kurvára megdrágult…
    Szívesen folytatom. Az MSZP is megjelentetett egy weboldalt, amin konkrét számok is találhatók….

  18. 18: Az 5. pont mögé akartam egy szmájlit tenni 🙂

  19. 17: Igen, a Szabad Európa oldal nagyon jó, az újságra elő lehet fizetni, nekem egy ideig jött az emailjük..csak aztán az előfizetéses újságra kellett volna váltanom..

  20. 17.
    A leírás tökéletes, de….. ők is a pénzre hajtanak. 🙁

  21. 22: Szerintem ez egy mélységes recesszió, a dupla V második, mélyebb ága. Az összeomlás az én értelmezésemben azt jelenti, hogy megáll a gazdasági élet: becsuknak boltok, nem működik a tömegközlekedés, a bankok lehúzzák a rolót, leállnak a cégek stb….ez még nem következett be, csak fele részben. Merthogy leállnak ugyan a cégek és egyre több a cégcsőd, de erre ugye azt mondják, hogy maguk is hibásak, nincs piac stb. Az összeomlás szó nagyon kemény…

  22. 23: az összeomlás nem esemény, hanem folyamat. Azt jelenti, hogy fokozatosan elvesztünk dolgokat, amik tavaly, vagy a múlt héten még működtek és nagy eséllyel már később sem álljthatók helyre.

  23. üdv Tibor Bá és Mindenki.
    „például bankszámlák zárolását bizonyos összeg felett”
    A környezetemben többen – közép-emberek – már mentik kifelé a pénzt. Itthon kiveszik a pénzt a bankból majd irány Bécs és ott beteszik UGYANABBA a bankba – persze az anyabankba. Egy körben meg Kanada a nyerő oda menekítik a pénzt.
    Itthon épp most láttam egyéves lekötésre 4%-os kamatu euro betétet.
    Én inkább hétvégén elások még egy hordócskát, meg adlakokat cserélek. 🙂

  24. 5:
    Ne erőltesd! Jancsika ki fog akadni. „A kölcsönöket igenis, fizetni kell!”

  25. Sziasztok
    OV tusványosi beszédéről írt cikk részlete. Nem épp a legfrissebb, de talán nem mindenkihez jutott el:

    „Olyan ütemben történnek a változások, amelyek korszakváltást jeleznek. Amerikában az adósságkorlát emelésén vitatkoznak, az atomenergia jövője megkérdőjeleződött, Kína világgazdasági szerepének növekedése töretlennek tűnik. Teljesen új világgazdasági korszak kezdődik” – indította előadását Magyarország miniszterelnöke. A változás szerinte csak úgy lehetséges, hogy ha az előző történelmi korszak összeomlik, és tiszta lappal indul meg az újrakezdés.

    „Ennek oka az eladósodottság: az államadósság folyamatosan nő a nyugati országokban. Görögországnak például újra és újra mentőcsomagot kell adni, kérdés csak az, hogy mikor valljuk be, hogy az ország csődbe jutott? Könnyen juthatnak ilyen helyzetbe más országok is, akár Portugália és Írország, Belgiumra sem árt figyelni” – hívta fel a figyelmet Orbán.

    Kiemelte, hogy nincs recept arra, hogyan maradhatnak fizetőképesek ezek az országok. A következmények pedig súlyosak lesznek: a hitelt nyújtó bankok után az államok tőkéjével együtt a magánbetétesek pénze is elúszik. Ilyenkor a nemzeti valuták leértékelődnek, az infláció megemelkedik.

  26. Az írás így ebben a formában nagy ferdítés. Egyáltalán nem szimpatizálok az Orbán kormánnyal, de azért nem lehet a nyakába varrni több évtized vagy évszázad vezetői bűnét. Annyiban viszont igazat adok, hogy nem volt kötelező elvállalni a kormányzást, és nem lehet arra hivatkozni, hogy ha nem vállalják el, akkor még rosszabb lett volna.

  27. -Arma :)-
    Úgy van,ahogy mondod.
    Itt rendszerhiba van,s a kiszolgálókat(szervienseket-szervereket) pedig ehhez a rendszerhez válogátják (az egész világon).
    A fogaskerék abban a motorban végzi a dolgát,ahová teszik,s a rendszer részeként nem is tehet mást,mint beteljesíti önmagát.
    A megoldás csak rendszeren kívülről jöhet.

  28. 25: Majd jól ráfaragnak az osztrák bankokkal – az Erste már dől, a Raiffeisen meg szorosan a nyomában – nálunk legalábbis. A Bank Burgenland (Sopron Bank) meg kicsi, azért kockázatos. Bár, ha nekem lenne legalább 10 ezer euróm… én is jobban bíznék az osztrákiában levő bankban.

    26: Jancsika azt mondja, hogy a plazma tv-re felvett hitelt kell fizetni – én is azt mondom, mert ez az egyén döntése volt. Az a hitel, amit a kormányaink vettek fel ész nélkül, az már más tészta.

  29. 5 Observer

    „(Akár úgy is, hogy megtagadjuk az esedékes részletek fizetését –”

    Azért ne felejtsük el Kennedyt… A lengyel kormány is hogy leesett azzal a repülővel…
    Igen komoly büntetések vannak forgalomban a rosszfiúknak, és szerintem Orbánon már rajta van piros pont.
    Úgy tűnik, van egy háttéralku, hogy amíg rendszeresen törleszt, addig elnézik a kisérletezgetéset… Lehetünk kisérleti nyúl, vagy mi.

    Az „európai elvárásoknak” való korlátlan megfelelés politikája nem jött be. Az adósság a GDP 50%-ról 80%-ra emelkedett, úgy hogy közben süllyedt az életszínvonal és a foglalkoztatás.

    A nyugdíj miatt nem kellene annyit nyafogni.
    Ha nem lenne most lenyúlva, hanem kölcsön lenne helyette felvéve, akkor az IMF nyúlná le a visszafizetések fejében amikor 100%-ot meghaladja a kölcsön.

  30. 24. Méghozzá olyan folyamat, szinte észre sem lehet venni. Mint a fazék vízben tűzre tett egyszeri béka, aki szép lassan megfő, mi sem vesszük észre a változást, hiányzik ez-az, egyre drágább, hozzáférhetetlenebb, de azért még csak-csak belefér, egyre furább és érthetetlenebb döntéseket, törvényeket, előírásokat hoznak és akasztanak a nyakunkba, amik korábban elképzelhetetlenek voltak (ócsai falu, közmunka, végtörlesztés b.zmeg, már bocs) aztán egy ponton túl egyszer csak késő lesz.
    Ez a pont a kérdés. Cameron brit miniszterelnök mondta a minap, hogy hetek vannak hátra az euróválság okozta gazdasági katasztrófáig… Persze éppen tél előtt. Nehogy már könnyű legyen, ha esetleg tényleg beüt 🙂

  31. Meglátásom szerint a 3.) ponthoz kapcsolódva a másik nagyon nagy baj, hogy nincs meg a jogbiztonság sem már hazánkban.

    A jogszabályok tömege nemcsak átláthatatlanná teszik a rendszert, hanem iszonyú apparátust is igényelnek, plusz ember, plusz fizetés….akik úgy-ahogy de erőlködnek a működtetésén…..és ez a nagy probléma, ami aztán azzal jár együtt, hogy a magunk köré épített szabályozási/bürokratikus rendszer „életre kel” és elkezdi szépen folytogatni idővel önmagát, mert belülről érdekelve van a fenntartása hisz a benne tevékenykedők fizetése, élete múlik ezen.

    Ugyanakkor folytogatja a túlszabályozás a gazdaságot és nehezíti a tisztánlátást, a polip karmai pedig nem engedik a szorítást….pár éve még az egyszerűsített és átlátható közigazgatás voltak a zászlókra tűzve…ehelyett mi lett? 🙁

    A vezetőinknek nevezett embereknek most ezekben a végidőkben sokkal nagyobb az erkölcsi felelőssége, mert nem azon kellene munkálkodniuk, hogy miképp kellene visszalapátolni a sz*rt a lóba, hanem hogy valósan tájékoztassanak, válságtervet készítsenek és nagyon gyorsan kezdjenek a államapparátus és a szabályozási rendszerek visszaépítésén, egyszerűsítésén dolgozni….mindezt azért, hogy minél kisebb fájdalommal éljük meg a változásokat.
    Az igazság szabadságot is ad, tudnunk kell az ország valós helyzetéről, tudnunk kell a teendőkről és a várható eseményekről, mert azért tettük őket, ahol vannak. Ha ezt nem teszik meg, a hatalomról le lesznek taszítva, mert nem képviselnek minket, az országot, vagyis sz..ul végzik a dolgukat, a mi pénzünkön…

  32. 29. „A megoldás csak rendszeren kívülről jöhet.”
    – Igen, ezt a fontos alapvetést végre meg kellene értenie mindenkinek.

  33. Tibor bá, Orbán ámokfutásának, illetve a két évtizede tartó ámokfutásnak akkor lesz vége ha rendszerváltás lesz. Antal még cinikusan az emberek képébe is vágta, hogy „tetszettek volna forradalmat csinálni”. Egyelőre a magyaroknak nem akarodzik forradalmat csinálni, ami kis jóindulattal érthető is, hiszen ki az aki akar. Mindenki ragaszkodik a megszokott kényelemhez és viszonylagos biztonsághoz. Viszont ennek lassan vége van és valószínű, hogy már nem is jön vissza ami elmúlt. Egy mostani rendszerváltás sokkal nehezebb lesz mint 89-ben lett volna, ugyanis akkor tisztán látható körvonalai voltak a nemzet vagyonának. Mára már a tizedik tulajdonosi körön is túl van a rablóprivatizálási vagyon, elkerülve ezzel a beazonosíthatóságot.

    Akik komoly vagyonokkal rendelkeznek, azok nem érdekeltek a rendszer lecserélésében, akik érdekeltek, meg teljesen eszköztelenek.Ennek ellenére a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezete megtette a szükséges intézkedéseket és párttá alakul át. A jövőben a neve Rendszerváltó Mozgalom Párt. Tudom , hogy ez nem a reklám helye, nem is szánom annak, pusztán tájékoztatásnak. Közel kétezer regisztrált taggal, de ebből biztos lesznek akik kilépnek mert nem szeretnének a pártoskodásban részt venni.Én sem örülök ennek a formának, ez az egész több párt rendszer a megosztásra épül, de per pillanat, forradalmon kívül jobb megoldást nem tudok.

    A Rendszerváltó Mozgalom nem kívánja semelyik oldalra pozicionálni magát, sem jobboldali sem baloldali pártként nem kíván feltűnni. A józan ész alapján diktált arany középutat kívánjuk kijárni , megalkuvás nélkül, kizárólag a magyar nemzetközösség érdekeit szolgálva és képviselve.

  34. 34 Párt huss

    A megoldás csak a rendszeren kívülről jöhet.

    Igaz.
    De mekkora tömeg hajlandó „azt” az áldozatot hozni?
    Sehol egy nyavajás mozgalom.

    A rendszert is főleg a „másik” irányból szidják, de valós alternatíva nem nagyon van, csak az aktuális kormány fikázása.

    Szerintem a gazdasági bajoknál sokkal nagyobb baj az ötlettelenség.
    Erre még rájönnek az összeesküvés elméletek, amelyek szerint nemcsak a kormány munkáját, de már az azok fikázását is előre kódolták a titkos társaságok.

    Aztán ülünk és morgolódunk…

  35. Az, hogy „kívülről jön” inkább szerintem egy pólusváltás vagy valami nagy horderejű földi katasztrófa lehet….akkor lehet nulláról indulni…

  36. 30:
    Idézet Jancsikától:

    Magyarországon az adósságot MI, a magyar nép éltük fel az elmúlt 30 évben. Igen, nagyobbik részét az állam (a GDP úgy 90%-ának megfelelő összeget), kisebbik részét a magánszektor (GDP 40%-a), és még egy kis részét az önkormányzatok (GDP 10%-a), de MI, MAGYAR EMBEREK költöttük el ezt a pénzt.
    […]
    Ezért mondom én mindig, hogy fifty-fifty, azaz 50-50%-ban felelős mindkét oldal: az “elit” és a “köznép” is.
    Az adósságszolgálatot megtagadni érdemtelen, becstelen és felelősségtelen magatartás lenne. Ezt muszáj kifizessük.

    Idézet vége.

    35:
    „Egyelőre a magyaroknak nem akarodzik forradalmat csinálni…”

    De lehet, hogy mások csináltak volna nekünk.(? Talán pont az Arma által említett „forradalomgyártók”. Gondolom hallottatok a TEK által lefoglalt fegyverekről, egyenesen Angliából. Kicsit off, de mi a véleményetek, nem fucsa pont 23-a előtt?

  37. 38, amit a TEK lefoglal és mond a felét sem kell elhinni, hiszen valamivel meg kell indokolni Orbán magánhadseregének a költségvetését…

  38. 39:
    Szóval csináltak egy ál-lefoglalást, hogy úgy csináljanak, mintha dolgoznának, majd ráverték Brad Pittékre az egészet? Nem rossz! 🙂

  39. Szerintem inkább a vagyon-eloszlás változott meg és nagyon durván…az adófizetők pénze és az állami vagyon a nagy közös lavórból mindenféle csatornákon keresztül csordogál kifelé a kondérhoz közel ülők magánvagyonába…:(

  40. 38-39: Én azt nem értem, miért nem a vámosoknak tűnt fel a szajré? Anglia nem tagja a schengeni egyezménynek, kellett (volna), hogy vámolják. Talán valaki szólt, hogy nem kell vele sietni, majd jönnek a „tökös” gyerökök? 😀

  41. 42. Observer

    Lehet hogy pont a vámosok szóltak a tökös gyerekeknek.

    Nekik csak a paírokat kellett ellenőrizniük.
    Talán az egyiknek feltűnt a hatástalanítás módja, mert látott már ilyet.

    Az igaz, hogy aki kívülről akar most kormányt dönteni, az talál eklég elszánt jelentkezőt, akiknek van gyakorlata külföldi „segítség” kérésében.

  42. 43: Vazze, akkor kié a dicsőség, ha a vámos vette észre? 😀

    A vámos (Bocsi NAV-os) is fegyveres testület, még lőgyakorlatra is járnak. Még szép, hogy feltűnt…, de a vámosok nem voltak említve a hírekben, csak a TEK-es főnök pózolt ott. Ez a Brad Pittes sztori úgy gáz, ahogy van.

  43. 10:Arma!Ezt mondod:”mert van eroforras boven,pl.olaj a beindulo fejlodeshez”.Eroforrasvalsagban szenvedunk,mert elertuk az olajcsucsot,ezt tobb irasban te is kifejted.Fokozatosan egyre kevesebb eroforras all rendelkezesre az elkovetkezo evekben,mikozben az energia igeny egyre novekszik.Mitol fog szerinted beindulni a fejlodes?Magyarorszag eseteben,amig a jelenlegi vamhaboruban az energiahiannyal fokozatosan szembesulo gazdasagi,politikai szovetsegesek iranyvonalat kovetjuk,semmi eselyunk a fejlodesre.Oroszorszag szeretne a WTO tagja lenni,a gruzok valoszinuleg elkaszaljak ezt a torekvest,hiszen az EU fele integralodnak.Az oroszok nyitottak a gazdasagi kapcsolatok fejleszteseben barmelyik orszaggal,de nem engedik a rablotoke ternyereset.Ugyelni fognak ezutan is a profit hazai palyan tartasara.Sot,ha elkeszul a Deli-aramlat,a sakktablan a parasztok(koztuk hazank)szamithatnak arra,hogy visszafele lepesre lesznek kenyszeritve,a meglevo vezetekek esetleges elzarasaval.Honnan lesz nekunk olajunk?

  44. ma kiderül, hogy tényleg tökösek-e a szlovákok

    Hírek:
    „Szlovák miniszterelnök: nincs egyetértés a koalícios partnerek között az EFSF -ről”

    „Szlovák miniszterelnök: ha elutasítja ma a parlament az EFSF ratifikálását, akkro újboli szavazás lesz.”

    „Európai Központi Bank: ESRB felülbírálhatja a nemzeti szinten hozott döntéseket.”

    Akkor meg minek ez az egész cécó, tök mindegy mit szavaz a szlovák parlament

  45. 17: Jó ez a Szabad Európás cikk, mert pár dolgot teljesen helyretesz.
    Viszont amellett, hogy érzékelhetően részrehajló, van benne egy pár csúsztatás is.
    – A végkövetkeztetés, hogy aktuálisan 80% a GDP arányos hiány feltehetően igaz, de csak az aktuális 300-as Forintár mellett, mert Forintban denominálva jelenítik meg a GDP-t. Viszont a hitelek 40%-a devizás. Nyilván ha itt marad a Forint árfolyama akkor szarul járunk – ahogy irták – de a spekulációt csak a koherens és mások által elfogadható gazdaságpolitika fékezheti meg.
    – Automatikusan összeesküvéselméletet kreálnak. Pedig sokan belülről is látjuk, de kívülről meg pláne nyilván nem szabadságharcnak látják az orbáni gazdaságpolitikát, hanem egyszerű dilettantizmusnak. Ehhez nem kell összeesküvés, csak józan ész. Ha így üzemel egy ország – akkor sokak különálló döntéseként – lehet spekulálni az ország tönkremenetelre, _mert ésszerű_. (Egyebek mellett) ettől száll el a CDS, és a Forintárfolyam.
    Meg lehet nézni, hogy arányaiban mennyire szakadunk el Lengyelországtól CDS-ben és árfolyamváltozásban, és látható, hogy milyen a jelenlegi kormány saját teljesítménye.
    Kiszámítható, viszonylag nem elszállt költségvetésű országgal szemben hosszú távon egyszerűen nem éri meg spekulálni.

  46. Gedeonnal értek egyet, itt az összeomlás FOLYAMATÁRA készülnek orbánék és ezért elég sok lépésük mondható logikusnak. Olvassátok el a tusnádfürdői beszédét, az első 3 bekezdés kihagyható, nem mondom hogy őszinte volt itt, de ezek alapján érthetők szerintem a meghozott intézkedések jó része: http://href.hu/x/g80n

    Azon, hogy az euró 300 Forint ne csodálkozzátok, inkább vessétek össze a körülöttünk levő más valutákkal is, pl 5 éves távon a lengyelekkel: http://href.hu/x/g80o (hoppá)
    Az én meglátásom az hogy most leépítik a háztartások és önkormányzatok devizaadósságait majd elinflálják a Forintot…

    A CDS felárat meg EGY AZ EGYBEN a londoni brókerfiúk mozgatják, erre ne alapozzatok túl sokat. Ez a sorosgyuri félék kezében egy ostor amivel néha oda csapnak ahova akarnak hogy cserébe kapjanak nagyobb kamatot vagy imf felé hajtanak, stb. Olyan mint egy banknál amikor nincs semmi gond de elhíreszteled hogy bajban van és amikor kiveszik a befektetők és magánemberek a pénzüket addigra tényleg bajban lesz.

    Nekem szerencsére egész jó jövedelmem van amit most még növeltek is (lehet köpködni 🙂 ). Lehet azt is mondani hogy pofa be, de amikor be vagy jelentve teljes jövedelmeddel évek óta és SZABÁLYOSAN annyit adózól mint 50 (igen, ötven!) minimálbérre bejelentett emberke aki kap még feketén lóvét akkor azért máshogy látod az egészet.

    Ne azt vegyétek ki az egészből hogy orbánt támogatom mert nem így van, viszont a sok fos lépésük mellett vannak amiket logikusnak és jónak tartok. Ne felejtsétek hogy összeomlásra készülgetünk… A jobbikban sokkal jobb lett volna első lépcsőfoknak szerintem, bár akkor a londoni fiúk nagyobb kalapáccsal basztak volna ide, de sajna most ebből a fityeszből kell építkeznünk amit lehet. Amit még esélyesnek látok : megszilárdul az orbáni diktatúra, majd a lejtőn lefele menet megelégeli a nép és nagy veszteségek árán el lesznek kergetve a viktorék meg a többi éhenkórász korrupt politikus nagy része. Kiváncsian várom mi lesz, közben magánban meg mehet a felkészülgetés egy keményebb világra.

  47. 36. Attila

    „Szerintem a gazdasági bajoknál sokkal nagyobb baj az ötlettelenség.
    Erre még rájönnek az összeesküvés elméletek, amelyek szerint nemcsak a kormány munkáját, de már az azok fikázását is előre kódolták a titkos társaságok.

    Aztán ülünk és morgolódunk…”

    Nem csupán ülünk és morgolódunk, hanem megbeszéljük a problémákat. A cél a jelenlegi helyzet feltárása, valamint az erről való tájékoztatása az ún. biorobotoknak. Amíg az emberek elmennek szavazni, mert nem látják, hogy értelmetlen, hiába akarsz te aktívan cselekedni. Egy emberként kevés vagy. A lehető legtöbb embert kell felrázni a mély álomból, utána pedig önmagától omlik össze a rendszer, mert nem lesz, ami megtartsa.

  48. GYANÚ
    Egy ember nem találta helyén a baltáját Bizonyos volt benne, hogy a szomszéd fia lopta el. Leste, hogy jár-kel a legény: pontosan úgy lépkedett, mint egy tolvaj. Figyel-te az arckifejezését: éppolyan volt, mint egy tolvajé. Kihallgatta, amint beszélt: mint-ha egy tolvajt hallott volna. Egy szó, mint száz, a legény egész viselkedése arról árul-kodott, hogy csakis ő lehetett a tolvaj.
    Később a mi emberünk kiment ásni a kertjébe, és a kertben meglelte a baltát Amikor pedig újra megnézte magának a szomszéd legény gesztusait, semmit sem talált már bennük, ami tolvajra emlékeztette volna.
    Lie Zi

  49. 50: „Az én meglátásom az hogy most leépítik a háztartások és önkormányzatok devizaadósságait majd elinflálják a Forintot…”

    Az igaz, hogy ezt nem értem, de nem is vagyok közgazdász. Egy kis magyarázatot, please…

  50. 52: A lakosság a saját megtakarításaiból valamint a bankok a „kényszerített” hozzájárulásukkal(veszteségükkel) kifizetik a jelenlegi 4000ezer milliárd forintnyi lakossági és 1200 milliárd Forintnyi deviza alapú hitelek kis részét. Egy másik részét átváltják Forint alapú hitelre, és indulhat a Forint inflálása a külföldi devizákkal szemben. Ennek gazdaság élénkítő szerepe kéne hogy legyen mivel a hanyatló világgazdaságban az elfogadható minőség után az olcsóság lesz a legfontosabb tényező, ami idehozhatja kelet európába az eddigi kínai illetve nyugat-európai termelés egy részét. (Ez a folyamat már el is kezdődött, hírek jövögetnek róla)

  51. 52: A lakosság a saját megtakarításaiból valamint a bankok a “kényszerített” hozzájárulásukkal(veszteségükkel) kifizetik a jelenlegi 4000ezer milliárd forintnyi lakossági és 1200 milliárd Forintnyi önkormányzati (hamarosan már állami) deviza alapú hitelek kis részét. Egy másik, remélhetőleg nagyobb részét átváltják Forint alapú hitelre, és indulhat a Forint inflálása a külföldi devizákkal szemben. Ennek gazdaság élénkítő szerepe kéne hogy legyen mivel a hanyatló világgazdaságban az elfogadható minőség után az olcsóság lesz a legfontosabb tényező, ami idehozhatja kelet európába az eddigi kínai illetve nyugat-európai termelés egy részét. (Ez a folyamat már el is kezdődött, hírek jövögetnek róla)
    (JAVÍTVA)

  52. 53-54: Köszi a magyarázatot. Az igaz, hogy továbbra sem értem, de az nem a te hibád. 😀

  53. 35:
    Akik síránkoztak, hogy nincs kire szavazni stb. Olvassák el Árpád bejegyzését és csatlakozzanak.

    Akik pedig a zsidó kérdésben „elvesztek”, ettől visszatalálhatnak. Dorka, Gedeon! feltétlen nézzétek meg.

  54. 55: Megint javítva 🙂 : 4000 ezer milliárd Ft ÖSSZESEN a kettő, mivel a lakosságiból „csak” 2800 milliárd a deviza 🙂

  55. 49: Freeetoaster, ja, arra készülnek, azért tömik a saját és a felső 1 milliós réteg zsebét. Bent voltam most Újlipótvárosban, a Csanády utcában és a Lehet piacon. Két egyszerű példa arra, mi van Magyarországon:
    1.) Megittam egy kávét és egy frissen csavart narancslevet (állítólag az ország első ilyen automatájából) egy Csanády utcai sarki presszóban. Kint volt még szék a járdán, leültem. Mellettem egy böhöm nagy Volkswagen, olyan dzsipszerű méretben. A fiatal csaj telefonált kb. 10 perig a mobilon, az alatt végig járt a motor, igaz, hogy már intettem neki, állítsa le, esze ágában sem volt. Mindenki mostanában ilyen dzsipszerű képződményeket vásárol, valószínűleg min. 15-20 literes fogyasztással 100 km-en.
    2.) Bementem a Lehet téri csarnokba. Azt mondja a kedvenc árusom, hogy az utóbbi időben kétszer emelkedett a narancs ára, most éppen 480 Ft/kg. Az is, ami Görög- és Spanyolországból jön (EURO), de érdekes módon az is, ami Észak-Afrikából jön (feltehetőleg USD elszámolással). Nem sok jót jósolnak ezek a tapasztalt zöldséges-gyümölcsös kereskedők sem, kezd nekik „fájni” a dolog, ugyanis az emberek egyre kevésbé vesznek drága gyümölcsöt és zöldséget.
    Persze, az Orbán egykulcsossal megtámogatott réteg – tegnap jól hallottam: az tartozik Magyarországon a középosztályba, aki nettó 500 EZER forintot keres? Lázár mondta – egyrészt félretesz, másrészt pedig rohadt jól él, mindent megengedhet magának.

    Ha valakit érdekel, voltam a Citibankban és a hölgy azt mondta, ezen a héten hozzák ki a deviza alapú jelzálog hitelt kiváltó forint hitelt, 8,…valamennyi (tehát 9 % alatti) lesz a THM. Azt mondja, náluk nincs csak jóformán 25 db svájci frank hitel. Ez érdekes.

    Szóval az Orbán nagyon-nagyon speciálisan készült az összeomlásra.
    Igya meg az összeomlás levét a szegény réteg és a középosztály alsó rétege. Eddig én azt hittem a középosztályba tartozom, de nincs havi nettó 500 ezres jövedelmem…Lázár János a pofámba is vágná, hogy akkor csak ennyit érek 🙂
    Ja, és tele van hajléktalannal a Lehel tér környéke és az újlipótvárosi utcák is. Alkoholista hajléktalannal, hogy a fene vinné el őket.

  56. 50. Párt-huss

    „A lehető legtöbb embert kell felrázni a mély álomból, utána pedig önmagától omlik össze a rendszer, mert nem lesz, ami megtartsa.”

    Ezt már megkérdeztem egyszer itt valakitől.

    Ha holnapután bekopogok hozzád, hátam mögött mondjuk kétmillió álmából felrázott honpolgárral, hogy jelentem itt vagyunk, további utasításokat kérünk, akkor mit javasolnál?

    Szerintem akit fel lehetett rázni az már fel van rázva.
    Ahogy elnézem a blogokat, fórumokat, alternatív sajtót, nem is kevesen.

    A rendszer önmagától nem omlik össze… de egyelőre úgy látom, hogy az sincs aki azt mondja neki hogy „HÚÚÚ”.
    Itt az internet kényelmében ezredzer „rántjuk le a leplet” a zsidókról, a háttérhatalomról, a mafiáról, Obamáról, Merkelről, Orbánról, Gyurcsányról, a rendszerváltásról, kamatrendszerről, az egykulcsos adóról, és még sokmindenről.
    És egyre többen bólogatnak, hogy biz’ ez így van…

    ÉÉÉÉÉÉS ?

    Várjuk a híreket hogy a City of London mellett a Towerben máglyán égetik a bankárokat, a Park Lane-en minden fán egy bróker lóg és a Múzeum Körúton osztják a molotov-koktélokat?

    Vagy…. egyszerűen még nem ANNYIRA rosz ?

  57. 56: Nagyon köszönjük Tibor bá ezt a linket, érdemes megnézni!
    Szerintem ez így is van rendjén, vagy így kellene, hogy rendjén legyen. Egy a gyökerük…

  58. 60: Kedves Attila, mi itt a fórumon nem ok nélkül eddzük magunkat. A lehetséges jövőhöz képest – „egyszerűen még nem ANNYIRA rossz” – /egy frászt/, most még kurva JÓ!

  59. 61: A szövegre nem figyeltem, de a lényeg az lehetett: – kedves elnök úr, itt ez a nagy kübli, ha nem szeretné, hogy a hamvai záros határidőn belül ebbe kerüljenek, tessék jól viselkedni. 😀

  60. 60. Attila

    De, a rendszer bizony összeomlik, ehhez azonban tudatos emberekre van szükség. Szerinted lenne most Afganisztánban vagy Irakban háború, hogyha a NATO katonák tudatosabbak lennének? Te a felső vezetőktől vársz valami féle megoldást, de ők csak irányítják a cselekvőket. A cselekvők maga a tömeg, az emberek. Nekik kell eljutni odáig, hogy rájöjjenek arra, hogy megvezetik őket. Valószínűleg manapság pont a szarnak a májtól való elválását éljük meg. Ez egy szükséges folyamat, amit ki kell várni, sőt tennünk kell azért, hogy mihamarabb elváljon a kettő egymástól. Hogy mi lesz, ha már megtörtént az elválás? Gőzöm sincs… Nem látok a jövőbe. (hál’ Istennek!)
    Egyébként te gyakorlatilag azt kérdezed tőlem, hogy mi az a valami, ami a Föld bolygó jövőjét gyökeresen megváltoztató események láncreakcióját be fogja indítani. Hát kérlek szépen nem tudom… Én csak úgy szoktam emlegetni: az esemény. Fogalmam sincs mi lesz ez és mihez vezet. Majd elválik. A fontos most szerintem az, hogy azt tedd meg, amit meg tudsz tenni, és ne túráztasd magad feleslegesen, mert azzal nem jutsz/jutunk előrébb.

  61. 50: „Azon, hogy az euró 300 Forint ne csodálkozzátok, inkább vessétek össze a körülöttünk levő más valutákkal is, pl 5 éves távon a lengyelekkel: http://href.hu/x/g80o (hoppá)”

    És nézd meg ugyanazt a grafikont mondjuk 1 és 3 éves távon is.

  62. 60. Moli59:
    1. Légyszíves NE általánosíts! Attól hogy látsz egy kiscsaj egy dzsippel ne vonj le következtetéseket egy egész rétegre nézve, inkább nézz és mutass nekünk statisztikákat. A fogyasztással nagyon tévedsz, nézz utána alaposan a gyári adatoknak.
    2. Ez az árnövekedés nemcsak a behozott gyümölcsökkel hanem minden import árúval megtörténik és remélem hogy meg is fog történni ahhoz hogy a sok fogyasztó inkább a hazait válassza. (Az inflációnak nem csak negatív hozadéka van, azt ne felejtsük el)
    Nézz meg egy statisztikát a fizetési sávokra, és légy szíves NE CSAK a saját környezetedből vonj le következtetéseket hogy aki nettó 500 fölött keres az csak országraból vagy aljas politikus illetve vállalkozó lehet. Vannak becsületesen tanuló és éveket rendesen dolgozó és küzdő emberek is (Szerintem a többség egyébként) aki ennyit keres. Az hogy a politikusi „hűségudvar” is ennyit keres az egy sajnálatos probléma, remélem hogy őket fogjuk kigyomlálni a megsűllyedés és további elkeseredettség következő éveiben BALRÓL JOBBRÓL és MINDEN OLDALRÓL!

    67: Néztem, 3évesen az eltérés 10-15% mert minket jobban megcsapkodtak a 2008-as válságban, a lengyeleknek nincs akkora külföldi kitettsége és rengetegen mentek haza a külföldön dolgozók. 1 éves távon 5-6% az eltérés, ez szerinted sokK?

  63. 57: zsidók egymás közt… Ahmadinedzsád is zsidó, meg ezek a derék anticionista ortodoxok is.

  64. 70:
    Nekem inkább az jut eszembe, hogy a vallásos zsidók jelentős hányyada anticionista. Viszont a magyar zsidók kivétel nélkül mind cionisták. MIÉRT?

  65. 70. A Gadhaffy is meg a Fidel Castro is, meg a FehérHáz 90%-a, mégis szeressük öket, az ebadtákat….

  66. Most terápiás céllal gyorsan meg kell néznem 30 Sacha Baron Cohen félmeztelen fotót hogy helyrebillenjen az identitásom és ne álmodjak Ahmadinejaddal puszkolódó elhízott bojárruhás haredikkel..

  67. 74!
    Lassan csak a kötőszavakat értem… 😀
    Pedig igazán igyekszem,csak 3 napot hagytam ki.. 😉

  68. 75:
    Semmi különös, zsidó testvérharc. 😀

  69. Rá se ránts Melike00, az egész hsz emben sacha ami ér valamit, és Tiborbá 57-re volt riposzt, de. Amúgy abban hangzott el hogy Nézzük meg árpád bejegyzését, ha nincs kire szavaznunk. Most azt keresem.

    Ügyrendi javaslat: egyes kommentszámozások a fennakadt és később betett hsz.eknek köszönhetőn sajnos elcsúszkálnak elég gyakran. Most pl mikor Tiborbá vélaszolt a kettesre, még én volta akettes, de aztán nem, így vannak esetek az elcsúszott számozások mián, mior nem tudjuk ki kinek mire mit mondott.
    Javaslom, hogy a szám mellé írjunk nevet, hogy mire megy, így ez elkerülhető.

  70. Orbánnal közlik, hogy a bélyeg, amely őt ábrázolja, rossz minőségű, ugyanis nem ragad. Viktorunk bemegy a postára, beáll az emberek közé és megkérdezi az atyafiakat, hogy igaz-e, hogy nem ragad a bélyeg. Azok bizonygatják, hogy nem ragad. Vesz is rögvest Viktor egy bélyeget, ráköp, egyből odaragad. Erre megszólal mellette az egyik atyafi: – Jaaa, hát arra az oldalra kell köpni?

  71. 77!
    Ha már Dorka ügyrendi javaslattal hozakodott elő,akkor én is reklamálnék egy kicsit.Én nehezményezem,ha rákattintok egy hsz-ben betett linkre,akkor az oldal átvált,arra a kinkre.Nem lehetne megoldani hogy a böngészőn belül, egy másik fülön nyíljon meg a link,és ne ez az oldal váltson át?…

  72. 79: Csak ezt ne vezessük be légyszi! Ha jobb klikkel kattintasz rá akkor ott van hogy „open in new tab” vagy „open in new window” vagy „nyitás új ablakban”…. Ez az egyik legutálatosabb dolog a weben sztem 🙂

  73. 68: Freeetoaster, nem általánosítottam, próbáltam rávilágítani, hogy ha Lázár szerin az tartozik a középosztályba, aki nettó 500 ezret megkeres, akkor itt valami baj van ezzel a társadalommal.
    Tudom, hogy informatikusként, igazgatóként ennyit lehet keresni, de azért 32 év van mögött, diplomával, nyelvvizsgával, sok-sok egyéb tanulással, komoly munkával. Te mégis hol élsz? Az emberek zöme ebben az országban az életében nem lát egyben nettó 500 ezer fizetést! Nem hogy jelenleg, de még 10 év múlva sem fog! Ne álmodozz!

  74. 68: Ja, és majd veszünk magyar narancsot. Speciel, énnekem a narancs az egyik kedvenc gyümölcsöm 🙂

  75. 77:
    Az interakciónál átállítottam, egy URL nem rak parkolóra, de ha visszaéltek vele, és nyakrfa-főre jönnek a belinkelések, akkor visszaállítom. 🙂

  76. 68: „Nézz meg egy statisztikát a fizetési sávokra, és légy szíves NE CSAK a saját környezetedből vonj le következtetéseket hogy aki nettó 500 fölött keres az csak országraból vagy aljas politikus illetve vállalkozó lehet. Vannak becsületesen tanuló és éveket rendesen dolgozó és küzdő emberek is (Szerintem a többség egyébként) aki ennyit keres.”

    A pofám leszakad ettől a képmutatástól. Gratula.

  77. 86!
    Cuki vagy ,köszönöm szépen.. 😉
    Nyomás nélkül szerettem volna,de nem nyávogok na.. 😀

    Itthon valóban nem igazán lehet a többségnek ennyit keresni(500 ezer )ez tény..De Lázár sem ennyit keres,és a hold udvar sem.Ahhoz hogy ők ilyen szinvonalon éljenek ahogy most,ahhoz 4-5 milla kell havonta..Vagy több..
    A havi rezsijük nem jön ki 500 ezerből..

  78. Nem tudom, hogy Tibor bánál olvastam-e ezt a viccet, ha igen, akkor lejárt lemez és elnézést – de nagyon aktuális.

    Az iskolában a gyerekektől megkérdezi a tanár néni:

    Na, gyerekek, ki hogyan fog tisztelegni Orbán Viktor miniszterelnök úr személye előtt?
    – Jolánka?
    – Én a mellemre fogom tetováltatni az arcképét, és a mellem dagadni fog a büszkeségtől.
    – Erzsike?
    – Én a hasamra tetováltatom, és vigyázó szemei alatt nő fel majd a következő generáció.
    – Móricka?
    – Én a pöcsömre fogom tetováltatni – innentől kezdve két választása lesz: vagy föláll és megy a picsába, vagy lógni fog…

  79. 79 Melike: Simán középső gombbal (görgővel) kattintva is új fülön nyílik meg.

  80. 90: Gondoltam – de attól még (vagy inkább pont azért) nagyon jó!!!!

    Márpedig ami jó, azt inkább kétszer írjuk le, mint egyszer se.

  81. 85: Moli59 : Ne haragudj, nem akartalak megbántani, nem jól fogalmaztam a mondatot sietségemben ezért kijár a bocsánat kérés! Elnézést kérek, kevésbé fogok sietni és jobban figyelek.

    Nettó 500.000Ft-ot a következő bérekkel lehet keresni:
    Gyerek nélkül: 782.000Ft bruttóval.
    3 gyerekkel: 568.000Ft bruttóval (családi pótlékkal)

    Fizetési sávok:
    http://bit.ly/nOpE2a

    Ezek alapján az 568e Ft feletti bruttó sávban ~8%-a található a válaszadóknak, ami azt jelenti hogy minden tizenharmadik dolgozó ember… szerintem ez nem tekinthető annyira ritkának mint a fehér holló.

  82. off topic

    A szlovák parlament nem szavazta meg a görög mentőcsomagot, a kormány elvesztette a bizalmi szavazást.
    Természetesen megpróbálják még egyszer átverni a csomagot a törvényhozáson ezen a héten, de ha nem sikerül nekik Görögo-nak annyi.

    Görögo.-ban általános sztrájk kezdődik okt. 19.-én de már most szinte mindenki sztrájkol, szeméthegyek Athénban mert nincs szemétszállítás, még az olajfinomítók dolgozói is beszüntették a munkát határozatlan időre, ezért már csak 3-4 napra elegendő benzin maradt a kutaknál.

  83. Tibor bá, köszönöm az ajánlást, bár eredményesek csak akkor lehetünk, ha terepen eredményesek vagyunk, ez a virtuális világ csak virtuális marad.

    A Legfőbb Ügyészség elutasította a büntető feljelentésemet, holnap természetesen panasszal élek, már csak a móka kedviért is.Többek között beillesztek számukra egy Orbáni elszólást, mert ugyebár ha valakit becsapnak , pláne egy milliót akkor ott csalásnak kell lenni, vagy nem?

    „A devizahiteleseknek segíteni kell, mert az nem megy, hogy egy országban egymillió embert becsapjanak – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő pénteken Dabason, egy városfejlesztési beruházás átadási ünnepségén.

    A miniszterelnök kifejtette: az nem tartható, hogy az emberek éveken át fizetik törlesztőrészleteiket, majd kiderül, hogy többel tartoznak, mint az indulásnál. „Világossá kell tenni, hogy Magyarország nem gyarmata senkinek sem” – szögezte le. „Amit nem lehet megcsinálni Bécsben, Berlinben, Párizsban, vagy éppen Brüsszelben, az a magyarokkal szemben sem engedhető meg” – hangsúlyozta…”

    Ehhez mindössze még csak annyit fűznék, hogy a BAÉSZ honlapjának címe BECSAPOTTAK.HU volt, akkortájt ezért elég sokan hülyének néztek, akkor most hogy is van ez, három év kellett Orbánnak, hogy rájöjjön arra amit én három éve mondok?

  84. 96:
    Orbán szövegét nem szabad komolyan venni, mert ő se veszi komolyan. Ő mindig azt mondja, amit hallani akarnak a hívei, vagy ami taktikailag a lehető legjobb. De a tőle függő „méltóságok” tudják mi a dörgés. És ne feledd, a jog és a jog kiszolgálói a hatalom oldalán állnak. Ez nem azt jelenti, hogy ne ted, amit helyesnek gondolsz, de ne legyenek reményeid ,és olvasd el a holnapi posztomat. Csak annyit még, ne hidd, hogy Orbán úra a helyzetnek, neki is patírozni kell.

  85. Tibor bá, természetesen nem hiszek neki és reményeim sincsenek. Rengetegen mondják, hogy szélmalom harcot vívok. Ezzel teljesen tisztába vagyok, mindössze azért teszem amit teszek, mert egyszer ezek a dolgok hivatkozási alapok lesznek, vagyis nem hivatkozhatnak arra, hogy senki nem emelt hivatalosan kifogást ellene ezért elévültek, ne találkozzunk még egyszer azzal, hogy „tetszettek volna forradalmat csinálni”. Szerintem fontos ezeket a feljelentéseket és bírósági tárgyalásokat megtenni és lefolytatni, szembesíteni a hatalmat az önkényes lakáj kiszolgálóikkal. Hiszem hogy lesz egyszer rendszerváltás. Ami Orbánt illeti nem tudom sajnálni, ha lapítania kell csak saját magának köszönheti. Aki a szemétdombon mászkál szemetet talál.

  86. 98:
    Tisztelem az elkötelezettségedet, helyes uton jársz.

  87. 36:Nesze neked magyar polgar,itt a legujabb homokozo,mehetunk szavazatot lapatolni 😀 .Banki adosokbol Rendszervalto part.Meg egy ket ilyen ujramegoszto szervezet,es ismet ervenyesek lesznek a valasztasok.Fizethetjuk tovabb a kifizethetetlen allamadossagot.Hurra! 😀

  88. Suhi, amíg nem ismered a Rendszerváltó Mozgalom programját, nem gondolod, hogy kicsit korai a smile? Ha majd lefagy az arcodról, remélem megkövetsz. Egyáltalán mit tudsz a BAÉSZ eddigi tevékenységéről? Homokozott?

  89. 93: Ebből a szempontból a KSH éves összesítő adatai jóval megbízhatóbbak, az tükrözi a realitást, de az is csak úgy, hogy a felsővezetők bére (főosztályvezetőtől elnök-vezérigazgatóig) is benne van az átlagban.
    Reprezentatív mintára, ráadásul olyanra, ami vagy igaz vagy nem, e tekitetben nem lehet alapozni.

  90. 100:
    Ezzel mire utalsz? „ismet ervenyesek lesznek a valasztasok.”

  91. 102: Moli59: Azt gondoltam hogy az általad is linkelt oldalban bízol ezért onnan szolgáltattam adatot.
    Ahogy a másik posztban általad is szóba került ezzel a vitával nem sokat érünk el, a politikusokra kell majd hatnunk nem pedig egymást csesztetni 🙂 Ehhez tartom magam majd.

  92. 103, szerintem 100 arra utalt, hogy már nem mennek el elegen szavazni, így érvénytelenek lesznek a választások. Orbánék meg fogják ezt előzni és már most készítik elő, hogy előzőleg regisztrálni kell magukat azok akik szavazni akarnak, vagyis, ha csak két millió fogja kinyilvánítani szavazati készségét, akkor ahhoz számolják a részvételi arányokat. A Jobbik meg már kopogtatót sem akar gyűjteni.

  93. 101-103:Azt mindenkeppen udvozlom,ha akar egyenek vagy szevezetek fellepnek az igazsagtalansagok ellen(azzal teljesen egyetertek,hogy a hiteleseket atvertek),de az elkondolkodtato,miert akar egy magat rendszervalto partnak kikialto szervezet politikai toket kovacsolni masok nyomorusagabol.Kivancsi lennek arra,hany valoban raszorulo ember allt be soraik koze.A mar „torvenyesen „kilakoltatottak szamara nyujtanak-e mentokotelet?A banki hitelesek megsegitesere hozott rendelet kizarolag a gazdagok szamara ervenyesitheto,a melyszegeny, fizetestol fizetesig tengodo,valodi segitsegre szorulo tobbseg ujbol kimaradt a szorasbol.Ezek az emberek nemhogy szervezkedni nem tudnak,de mar letfenntartasi eselyeik sincsenek.Rendszert akarnak valtani.Hat ezzel -uram bocs-kurvara elkestek.A 90-es evek alatt kellett volna odafigyelni,hogy torveny szerint alakuljanak a dolgok,akkor nem tartanank itt.Hol voltak a nagytudasu ugyvedek,jogaszok,amikor senki sem figyelt a kozvagyonra.Milyen rendszert akarnak valtani?Mert most van vadkapitalizmus egy szocialista alaptorveny alatt,mellyel sikerult allandoan szembemenni,es elherdalni a nemzet vagyonat.Az alkotmany szerint vedeni kell mind a magan,mind a kozvagyont.Ennek is pont az ellenkezoje tortent,a kozvagyon atmentodott magankezbe!Ez sajnos partokkal nem fog menni,akinek ismeros a megoszto,szalami taktika,az tudja,mirol beszelek.A partok egytol egyig diktaturak,ahova egyeni felelosseg elol lehet elbujkalni.Nem veletlenul orszagos es megyei listan jutnak be a parlamentbe addig ismeretlen kepviselok.Ok alkotjak a „kemeny magot”,s hosszu evekig koptatjak a padokat,csupan parterdeket szolgalva.Kizarolag egyenileg megvalasztott kepviselok parlamentbe juttatasa lehet a valodi valtozas zaloga,termeszetesen azonnali visszahivasi lehetoseggel,ha nem azt teszi,amire megvalasztjak.Nem programok es partcirkuszok kellenek,azokbol volt mar eleg!Igen,arra utaltam Tibor ba,amit Arpad ir 105 alatt.A valasztasi mandatum 4 evre szol,erre az idoszakra kapnak megbizast a kepviselok.A negy ev leteltevel nincs joguk ott ucsorogni a parlamentben.Ahhoz,hogy erdemben valtozas legyen vegre,a nep tudja csak eszkozolni,azzal,ha tavol marad az urnaktol.Egyik part sem lesz hajlando feloszlatni azt a rendszert,amibol „nem kozepiskolas fokon”eldegel.

  94. 106, még ennyi hülyeséget összehordani, már ne haragudj. 90′-ben még azt néztem, hogy melyik lánynak hogyan áll a mellbimbója. Veletek egészen egyszerűen az a gond, hogy nem bírjátok elfogadni, hogy valaki mer is tenni. Írd be a googleba azt hogy Kásler Árpád és nézz utána a tevékenységemnek. Suhi veletek ellentétben minden íráshoz adom a nevem és címem, 2009-ben behívtak a bankba, a bankfiók vezető irodájában zárt ajtók mögött nem kevesebbet ajánlottak fel minthogy megoldják az összes anyagi problémámat, ennek mindössze két feltétele lenne, az hogy a négy fal közt maradjon és hogy a jövőben úgy kéne hozzá állnom a BAÉSZhez ahogy ők diktálják. Hadd ne részletezzem itt a válaszomat, de azóta sok víz lefolyt a Dunán, lehetne mit mesélni. Suhi amit teszek azt lendületből teszem és én mondom hogy Isten őrizzen attól, hogy valaha nekem teljhatalmam legyen, 25 botütést rendelnék el minden felnőttnek, aki meg megkérdezné miért az 50-et kapna.Á.

  95. 107:

    Ez tetszett, jó diktátor leszel… 🙂

  96. 108:
    Ha építeni nem tudsz, akkor legalább ne rombolj! 🙁

  97. 107: És mi lett a nagykapu kinyitása után?

    Amúgy a becsapós oldal nem elérhető. Téged tényleg komolyan vesz valaki ott fentről…

  98. 110. Mennyire fentre gondolsz, a mennyországra…..?:-))

  99. Nem a mennyek kapuja a kérdés tárgya.
    Az illetőt állítólag zaklatták az inkák, ő pedig, saját leírása szerint vett egy fegyvert és szélesre tárta a kaput, „jöjjetek ci…-ok” jelmondat kíséretében. A sztori folytatására lettem volna kíváncsi. Az nem kérdés, hogy ő jött ki a dologból jól, mert ide is kommentelt, de azért érdekelne a teljes sztori.
    Az oldal pedig a www. b@csap0ttak.hú, amire céloztam. Direkt írtam így az e betűt, az o betűt és a hú-t (hu), a keresők valamilyen szintű kiküszöbölése miatt.

    Kicsik túl sok nekem mostanában a kereső-botok száma, amivel össze lehet futni különféle oldalakon, többek között a tiéden is, amelyek figyelik a ténykedéseket…

  100. Gorgon, a teljes eset ismertetése megérdemelne egy könyv megjelenést, lehet egyszer Tiborbá vállalkozik rá,hogy megírja ha best seller nem is lenne, de sokan elolvasnák.A legutolsó esetnél kb.20-25 rendőrautó jött ki, volt ott minden pikantéria, fegyver használat, hajtóvadászat stb.stb. A modern magyar kori Tamás Bátya kunyhója. Ami a becsapottak. hu oldalt illeti megszüntettem illetve szüneteltetem. Annyi támadás érte az oldalt, hogy többet volt nem elérhető mint elérhető.De a közeljövőben archívumként elérhető lesz egy új weboldalon.

  101. Árpád, milyen eredményt tudtál elérni a bankkal szembeni perben?

  102. 114, azt hogy folyamatban van a tárgyalás, ez hidd el komoly eredmény. Mindent elkövettek, hogy tárgyalásig se jusson el az ügy, háromszor állapították meg a bíróságok illetékességüknek hiányát, majd közel egy millió Ft illetéket állapítottak meg, sőt még peren kívüli „személyes meghallgatásra” is behívtak ahol a bíró tájékoztatott arról, hogy az ügynek az tenné a legjobbat ha szüneteltetném legalább hat hónapig az ügyet!!!! Egyszer, ha ennek is vége lesz, majd mesélek. Talán olyan címet kellene neki adni, hogy A Rendszer Rendszeres Rendszertelensége:-))

  103. Ez jellemző a bíróságokra és rendőrségekre. Nekem is van ügyem, pár százezer Ft-os összeg, és a rendőrségek meg a bíróságok ide-oda pingpongoztak vele, hogy nem hozzájuk tartozik. Ugyan ez volt a barátnőmnél is. Úgy látszik ez az első lépcső, hogy elvegyék az ember kedvét az egésztől. Kitartással sok mindent el lehet érni.
    Az illetéket be is kellett fizetni az ügy folytatásához?
    Én is fontolgatom a pert, nem tudom lenne-e értelme. Nincs hozzá tőkém és energiám.
    Mindenesetre példamutató az eseted az egész ország számára! Kitartást hozzá!
    Egyértelmű kinek az oldalán áll a bíróság!
    A cigós ügy fejleményei engem is érdekelnének.

  104. 116,nem kellett, visszavontam részlegesen a beadványt, ha ti úgy én is úgy alapon, addig csűrtük csavartuk, újabb és újabb beadványokkal egészítettem ki, míg végül visszaértünk az eredeti felálláshoz, illeték nélkül. Most már azt hiszem túl vagyunk a 28. hónapon is. A bíróság legutóbb kért egy állásfoglalást a PSZÁF-tól és MNB től hogy mi is valójában a deviza alapú hitel. Ne tudd meg milyen általános nagy semmit válaszoltak, több oldalon keresztül, de hát mit is válaszolhattak volna, hiszen átverés az egész, még a cionista kiszolgáló Orbán is beismerte, hogy becsaptak egymillió embert, erről fentébb azt hiszem bemásoltam egy szöveget.

  105. 117:Tibor ba levezette a CHF-hitellel kapcsolatban a hazaarulas tenyet is.Ez azt jelenti,hogy a becsapottak szevezett buncselekmenyt kovettek el.Tett valaki feljelentest ez ugyben?Mint a peldad is bizonyitja,csupan idohuzasos jogszolgalat mukodik ma Magyarhonban.Burokracia es idohuzas,igazad akkor van,ha van hozza penzed.Azt mondod”veletek egyszeruen az a gond,hogy nem birjatok elfogadni,hogy valaki mer is tenni”.Hol mondtam en ilyet???Olvasd el megegyszer az elso mondatot!106 alatt.Ami meg a nevhozzaadast illeti,hozzaszolasaim gyermekkori becenev alatt futnak,ahol ismernek,tudjak kirol van szo.Akkor, a 90-es evekben(amikor te meg csak a mellbimbokat nezegetted)en ateltem egy nagy traumat,amit a „rendszervalto”tobbpartrendszer okozott nem csak az en,hanem minden olyan polgar eleteben aki resztvevoje volt annak a szemfenyvesztesnek,amirol a rendszervaltas szolt.A szemem lattara loptak el hazam vagyonat,bezarattak a termelo egysegeket,s ma azt hazudjak,hogy a magyar nem akar dolgozni.Mindent eladtak,ami mozdithato volt,elarulva hazajukat(nezd meg!BTK 144.paragrafus)es a nepet.Minden eddig szereplo part tevedesbe ejtette valasztoit.Ugyhogy eleg a parasztvakitasbol.Tudod en regota tanulmanyozom a jogot,s egy kis segitseggel rajon az ember,hol basztak at.Nem erdekes szamotokra,hogy eddig egyik part programja sem ervenyesult,minden kepviselo szembekopte a valasztoit?Miben lesztek ti,Rendszervalto part neven kulonbek?Kaptok 10-15%-ot,esetleg 20-at,de mire mentek vele ott a parlamenti patkoban,amikor legtobb felszolalo kepviselo az ures padsoroknak mondja el beszedjet?Mit ertek vele,ha leszavazzak az esetleges epito szandekotokat?Miert nem vallaljatok fel egyenileg a nepkepviseletet,amire a valasztok felhatalmaznak?En megmondom.Azert mert egyik part sem tud tenni semmit sem,az orszag eletkeptelen,a mindenkori hatalom az orszag mukodokepesseget szajkozza,pedig a gazdasag az IMF-hez es a Vilagbankhoz csatlakozas ota nem mukodik,deficites.Az a csalad,amelyik a fennmaradasa erdekeben kamatos kamatra vesz fel hitelt,eletkeptelenne valik,amikor a bevetelek elapadnak es tonkremennek.Ugyanez van allam szinten,a kiesett beveteleket kolcsonbol finanszirozzak,amelyeket egy ido utan keptelenseg visszafizetni.A kamat fizetese is a neptomegek tovabbi nyomorba taszitasat jelenti,es a meg meglevo kozvagyon elherdalasat.Ebbe a nem mukodo rendszerbe akartok beallni?Vegetnemero targyalasok,partvitak nagy szolamok-sok huho semmiert-ezt a biciklit nem kene mar tovabb tolni.Nezzuk meg a Jobbik szerepleset.A garda-mozgalom felkarolasa juttatta be oket a parlamentbe,felhasznalva a magyar-cigany ellentetet.A „Rendszervalto part”pedig a bankhitelesek oldalszelet celozza meg.Felismerheto a parhuzam?Azt irod meg 117.alatt”Orban is elismerte hogy becsaptak egymillio embert”.Mire vartok,jelentsetek fel csalasert!Ez volna a helyes ut.Erre mit tesztek,partot alapitotok,minel tobb szavazat remenyeben.

  106. Ma bemondta a rádió is,hogy Orbán nem fogadta nem fogadja az amerikai külügyet,mert hogy nincs rá ideje,az meg nehezményezi hogy a Szaudiakra meg Kínára bezzeg van ideje.. 🙂

  107. 119. Orbán mentené a bőrét, de arra már nem sokan adnának…..

  108. 120:Arpad!Itt nem csak egy ember felelosseget kene firtatni,mert mi fog tortenni,ha Orban bukik?Kiirnak uj valasztasokat.Valoszinuleg koalicios targyalasok lesznek,felall egy uj csapat,majd minden folytatodik tovabb.Ezt a mondatot elore boritekolni merem,amennyiben a partoskodas marad a kozelet resze.A valasztok tobbsege nem tudja,mi a cionizmus,de azt sem erti,mik az osszefuggesek a cionizmus,a vilagpolitika , a magyar gazdasag teljesitmenye,valamint a magyar megmaradas kerdeseben.Az apro trukkoket meg vegkepp nem veszi eszre.Mindig elmegy szavazni a jonak tuno elkepzelesekre vagy valami ellen lep fel,amivel kifejezesre juttatja,hogy ez vagy az NEM JO.Igy lehet egy johiszemu,birkanak kikialtott nepet ujra es ujra megvezetni.Persze mutatni is kell valamit a hitelesseg erdekeben,ezert neha bealdoznak egyeneket,akar csoportokat is,de a lenyeg,megy tovabb a mokuskerek.Itt bemasolhatnam Wass Albert „Te es Isten” cimu irasat,aki nem ismeri,rakereshet,ha akar.Ezt a rendszert megvaltoztatni nem lehet,csak ha kilepunk belole.

  109. Suhi, ugye nem engem szeretnél felvilágosítani a cionizmusról? Wass Albert írásait ismerem és Amerikában volt szerencsém közelebbről is konzultálni vele, de akkor még nagyon keveset tudtam róla, mindössze annyit, hogy a securitáte állítólag merényletet tervezett ellene amerikai földön is. Minden tiszteletem ellenére, azért az a véleményem, hogy jól hangzik az, hogy „Adjátok Vissza hegyeimet!”, de az akkori úri világ ugyanúgy ejtette a parasztot mint manapság teszik.
    Ami az utolsó sorodat illeti az egy üres frázis, semmi több.
    Kilépni? Hova Suhi? Ha túl sokan „kilépnének” a rendszerből, mint az önellátás stb, akkor egész egyszerűen bevezetnék a feketevágást mint Rákósi alatt, a rendszert vagy elpusztítod vagy vele élsz, nincs hova kilépned, max a kilencedikről, oszt jó napot, kiléptél a rendszerből.

  110. 122:Nezd,nekem az a meggyozodesem alakult ki,nem erted a mondanivalomat.A lenyeg,a partrendszert kellene vegre elfelejteni,es egyenileg felvallalni azt a kepviseletet,amire felhatalmazast kap a megvalasztott.Ha nem teljesiti programjat(nem kepviseli valasztoit),abban a pillanatban szamonkerheto legyen.A tapasztalat azt mutatja,es ezt erzik az emberek,nem oket kepviselik,hanem az oligarchakat.Ha partban gondolkodol tovabbra is,csupan a meglevo rendszer fennmaradasat szolgalod,a fogaskerek egy kikopott darabja helyett egy masikat raksz a helyebe,de a kerek ezaltal mukodik tovabb.”Suhi,ugye nem engem szeretnel felvilagositani a cionizmusrol?”En ezt irtam elozo hozzaszolasomban:”A valasztok tobbsege nem tudja,mi a cionizmus,de azt sem erti,hogy mik az osszefuggesek a cionizmus,a vilagpolitika,a magyar gazdasag teljesitmenye,valamint a magyar megmaradas kerdeseben”Hol akartalak kioktatni?????Mutass ra legyszives,es ne allits vagy feltetelezz olyasmit,amit nem kovettem el.Az utolso altalad szinten kritizalt sorom pedig ezt jelenti:Nem azt irtam,hogy kilepni a rendszerbol,hanem azt,hogy ebbol a rendszerbol.Nincs szukseg pusztitasra,mert egyszeruen,allampolgari osszefogassal meg lehet szuntetni,mindenki otthon marad,ha tovabbra is a partrendszert eroltetik az elvtarsak.Az a vicces ebben,hogy pont nalad nem esik le a tantusz,aki el akarja pusztitani a rendszert es egy masik ugyanolyant akar helyette.En nem akarok ugyanolyan „vizcseppet”.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük