(2619) Honvágy

Tibor bá’ online

Vasárnap rakosgattam a régi kézirataimat, és rábukkantam erre a gyöngyszemre, amit 1959-ben írtam. Természetesen minden szava ma is igaz és a külföldön élőknek át kellene gondolni. Mit? Azt, hogy 5-6 év környékén dől el a dolog. Onnan még visszafordítható a emigráció, azt követve már többnyire NEM  

Kivándorló nemzet vagyunk. Az elmúlt jó száz évben több millió honfitársunk keresett (és talált) magának második hazát. Ezzel szemben hozzánk viszonylag kevesen érkeznek, így aztán a hontalanságban szenvedőkről keveset tudunk. Persze tudhatnánk, ha a hazalátogató „külföldre szakadt hazánkfiai” őszinték lennének elsősorban magukhoz, meg aztán hozzánk, itthon élőkhöz is, de nem azok. Ugyanis a hazalátogató emigráns legfőbb vágya, hogy bizonyítsa, döntése megalapozott volt, jól járt, megtalálta számítását, és mindenki „hülye”, aki itthon marad, közben „rázza a rongyot”, mert ez élteti, aminek ára tíz hónapon át tartó, intenzív takarékosság az Új hazában. Az „itthon rekedt” régi barátok érzik, hogy valami nincs teljesen rendben, de mivel – ellentétben Amerikával – nálunk nem minden második ember pszichológus vagy annak páciense, a laikus átlagember nem gondol komolyabb gondokra. Pedig vannak!

A jobb élet utáni vágyakozás egy természetes emberi tulajdonság, és mert „a messziről jött ember azt mond, amit akar”, a többség meg van róla győződve, hogy a „mindenütt jó, de legjobb otthon” mindössze idejét múlta folklór, a valóság pontos ellenkezője. Az Új hazába történő megérkezést rendszerint többhetes eufória követi, amelyet viszonylag hamar elkoptat a „véres valóság”. Ez utóbbiról feltételezhető a belátható időn belüli megszokás. Ez azonban késik, egyre késik, a türelem pedig fogy, egyre fogy. Az új nyelv megtanulása korántsem könnyű feladat, sőt, nem egyszer megoldhatatlannak tűnik. Persze az, aki ezeket a summás megállapításokat túlzásnak tekinti, felteszi a logikus kérdést: ha annyira kellemetlen ez a vállalkozás, akkor miért nem változtatnak rajta? Elvégre a kivándorlás nem egy irreverzibilis döntés. De bizony az. Pillanatnyilag nem aktuális, mert előbb….. majd ha……. Aztán jön a tragédia, amellyel honfitársaink közül vajmi kevesen vannak tisztában. 5-6 év hosszú idő, amely alatt megannyi adaptáció lép életbe. Az új hazát ugyan nem szokták meg (tökéletesen sosem fogják), de a régitől már elszoktak. Ajak biggyesztve közlik velünk, hogy a Balkánon élünk: az útburkolat teli van lyukakkal, a hivatalokban úgy bánnak velünk, mint a kutyafekáliával (és ugye folytathatnám a kritikákat hajnal­hasadásig). Mi tagadás, ez a valóság, csakhogy van ám más is. A nagymama lecsója, amelyet a nyári konyha előtt sámlin ülve eszünk. A közösen átélt balatoni alkony és az utána belopott első csók. Az ultipartik a verandán. A Füstbe ment terv, amelyen akkor nevettünk („röpül felém anyám, én kinyitom az ablakot, s ő röpül-röpül tovább)”, most meg könnybe lábad tőle a szemünk. Természetesen ezt a felsorolást is folytathatnám.

Gyógyír? Úgy tűnik, nincs! Nem igaz az a mondás, hogy az idő mindenre meghozza a megoldást. A halál igen, pusztán az évtizedek múlása nem. Persze az ember a legadaptívabb állat, a halálon kívül mindent képes megszokni, bizonyos mértékig. Tudom, megállapításaimmal sokan vitába szállnának (különben tehetik, erre való ez a fórum), csak nem érzik magukat érintettnek. Ezeknek azt üzenem, gondoljanak bele, mit takar az alábbi hír: a Kossuth-díjjal kitüntetett, már elhunyt Teller Ede kaliforniai otthonában 96 évesen öttagú magyar személyzetet tartott (főleg ott tanuló diáklányokat), mert már csak magyarul beszélt, és nagyon szeretett volna hazalátogatni, csak erre már nem volt ereje. Utolsó szereplése alkalmából a magyar tv-ben (zenei kíséret nélkül) elénekelte a „minden vízbe mártott test, kis angyalom” című diákdalt. Tegyük még hozzá, hogy Teller Ede jóval a II. világháború előtt emigrált az USA-ba. Annak bizonyítására, hogy ez nem egy elszigetelt eset, hadd toldjam meg néhány másikkal.

Sir George Solti, azaz Solti György világhírű karmester, akit az angol királynő lovaggá ütött, végrendeletileg kérte angol feleségét, – akivel évtizedeken keresztül nyilván nem magyarul beszélt –, hogy hamvait szállítsák vissza hazájába, Magyarországra. Solti 1912-ben született és közvetlenül a II. világháború előtt, 27 évesen hagyta el szülőföldjét. Huszonkét évig volt a Chicagói Szimfonikusok vezető karmestere, majd 1979-1983 között a Londoni Filharmonikusoké. Nyolcvanöt évesen halt meg. Ebből a 85 évből mindössze az első 27-et élte itt, a következő 58-at külföldön, ahol maximum annyit ismertek be, hogy „magyar származású”. Meghal, kinyitják a letétbe helyezett végrendeletét, és kiderül, hogy magyar földben akar nyugodni. Vagyis pontosan az van, amit az imént írtam: idő nem, csak a halál hozta meg a megoldást.

Solti esete nem egyedi. Szilárd Leó fizikus, a nukleáris láncreakció kigondolója 1964-ben, vagyis több, mint fél évszázada halt meg San Diegóban. Hamvait a leszármazottak hazahozták és újratemették a közelmúltban.

George Mikes, számtalan humoros angol nyelvű – és magyarra természetesen lefordított – könyv (Anglia papucsban stb.) szerzője nem váratott a végrendeletének megismeréséig. Egy helyen azt írta: nem tudom, hogy halálom előtt mi lesz életem utolsó mondata, de abban biztos vagyok, hogy magyar mondat lesz. Mikes eredetileg újságíró volt, Angliából küldött tudósításokat – természetesen magyar nyelven –, de a háború kitörésekor, 1939-ben Angliában maradt. Néhány évvel később már angolul ír élete végéig, és akkor jön ez a kikívánkozó „vallomás”! Persze ő sem egyedi eset. 1987-ben halt meg, nincs feljegyzés, mi volt az utolsó mondata.

André Kosztolányi közgazdász és tőzsdeguru az egyetemeken németül tartott előadásokat. Saját bevallása szerint barátaival franciául beszélt, bankárokkal angolul tárgyalt, de istenhez 90 évesen is magyarul imádkozott. 1999-ben halt meg, 93 éves korában. Budapestet 18 éves korában hagyta el. Nézzétek meg, hogy beszélt magyarul 70 évvel később.

Mi a nosztalgia? 1688-ban egy fiatal svájci orvos, egy bizonyos Johannes Hofer figyelt fel egy Bázelben tanuló fiatal berni diákra, aki láthatóan nem volt képes beilleszkedni a helyi életvitelbe. A diák egészsége egyre romlott, lázas lett, nyugtalan és izgatott, légzése szaggatott, szívverése szapora. A kezelőorvos a legrosszabbra gondolt, de mi az a betegség, amely ezt a fiatal férfit a halál előszobájáig hajszolta? Dr. Hofer talált rá egy nevet: nostalgia, amelyet korábban a német ajkúak das Heimweh, a franciák la maladie du pays, míg az angolok homesickness névvel illettek. Magyarul csak „honvágy” a „betegség” toldalék hiányzik a magyar kifejezésből. Dr. Hofer átnézte a rendelkezésére álló szakirodalmat, de a tünet ­együttesre jellemző betegséget nem talált, pedig a betegség nagyon is létezett. Gyártott tehát hozzá egy nevet a görög nostos = hazatérés, és az algos = fájdalom összevonásával. Így született meg a „nosztalgia”, amely alatt ma egy kicsit mást értünk (de olaszul a mai napig is így hívják a honvágyat: nostalgia).

Csakhogy a honvágy mindössze egy elmeállapot, amely nem lehet halálos. Akkor pedig ezek a betegek egészen pontosan miben is halnak meg? Dr. Hofer találkozott aggodalomra okot adó esetekkel is, amelyek közül egyet így írt le: „A diák először csak vágyakozott az otthona után, de hamarosan meg is betegedett. Nem evett, lázas lett, izgatott. A szimptómák egyre rosszabbra fordultak. A szállásadók közeli halálát várták, és elkezdtek imádkozni érte, de nem halt meg, bár nem az imádság segített rajta. Hívtak hozzá egy borbélyt, aki gyógyír beadása helyett diagnosztizálta a betegséget, és a fiú hazaküldése mellett döntött. Meghallván ezt, az ifjú azonnal felvidult. Használati tárgyainak csomagolása közben légzése normálisra váltott. Mire megérkezett a postakocsi, a fiú teljesen felélénkült. A várostól néhány mérföldre eltávolodva már tökéletesen egészségesnek volt tekinthető.”

A korai tapasztalatok szerint egyes emberi csoportok könnyebben megkapták a betegséget, mint mások. Katonák, különösen fiatal kényszer sorozottak voltak fogékonyabbak az átlagnál. A francia forradalom után csendes vidéki lakhelyükről elhurcolt, erőszakkal verbuvált fiatal legények között a nosztalgia járványszerűen terjedt.

Az amerikai polgárháborúban az otthonuktól távol harcoló katonák közül 1861 és 1866 között pontosan 5213 nosztalgiabeteget diagnosztizáltak, akik közül 58 meg is halt. Ezzel azonban a nosztalgia, mint betegség el is tűnt a Földről. Orvosok és pszichiáterek új diagnózisokkal álltak elő: depresszió, ideg összeroppanás, anorexia (vészes testsúlycsökkenés), katonák esetében viszont szimulálás. A nosztalgia pedig elveszett a régmúlt homályában.

Nem így van, állítja The Past is a Foreign Country (A múlt egy idegen ország) c. könyvében David Lowenthal: szerinte a nosztalgia, mint betegség jelen volt a II. világháborúban harcoló angolszász csapatok személyi állományában is. A legfőbb amerikai sebész által összeállított betegséglista előkelő helyén szerepelt a nosztalgia. Nem oly nagyon régen, 1946-ban az egyik eminens szociológus „pszichofiziológiás betegségnek” írta le. A honvágy tipikus diákbetegségként volt nyilvántartva az egyetemi rendelőkben.

A múlt század ’70-es éveitől kezdve divatba jött a nosztalgia, azonban központi helyét nem a múltbéli földrajzi hely, hanem a múltbéli történések, események foglalták el. Oly nagyfokú volt a nosztalgia felé fordulás, hogy egyesek attól tartottak, „az emberiség olyan jövő felé tart, ahol a nosztalgia újfent halálos betegséggé válhat.”

Mit tegyünk hozzá? Talán annyit, hogy a honvágy, mint betegség legalább egy aspektusban pont olyan, mint bármely más betegség. Nem egyformán „fertőz” meg mindenkit. Van, aki fogékonyabb rá, van, aki kevésbé. Ezt nem lenne szabad, hogy elfelejtsék a nagy szájjal hencegők („Még hogy honvágy? Örülök, hogy megszabadultam attól az országtól”). Van, akit évről évre elkerül az influenza, aztán egyszer úgy leveszi a lábáról, hogy nem akarja elhinni, hogy ez vele is megtörténhet.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

 

32 gondolat erről: „(2619) Honvágy

  1. Minden szava igaz. A kivándoroltak önigazolása becsapása maguknak. De ami baj, hogy útnak indítja a következő csoportot, aki ezt hallja. Kint egymás között persze hallja az ember a maga által is tapasztalt valóságot. Én 5 év Hollandia, a feleségem 1 év London után vagyunk itthon. Soha többet! Nem mondom, hogy nincs ami hiányzik, de az összkép számunkra negatívabb a kinti élettel kapcsolatban,mint az itthonival.

  2. 1 – Kamionos:
    Te is csak azért mered bevallani, mert itthon vagy. 😀 De örülök a hozzászólásodnak.

    Nem lehet túlhangsúlyozni, hogy aki kint van és szarul érzi magát, azt hiszi, ha még többen kimennek oda, ahol ő van, akkor jobban fogja magát érezni. Tehát hazudik, csalogat.

    Az utolsó pillanatban jöttél haza.

  3. Kamionos

    A tiéd mindössze EGY tapasztalat a sok közül és nem vonhato le belöle semmiféle konkluzio. Van, akik megtaläljäk a szépet az uj helyükön is, és vannak akik vergödnek a sajät maguk ällitotta csapdäban.
    Az hogy valaki mennyire lesz honvägyas az nagyon nagyban függ attol, hogy mennyire tudja az életét tudatosan iränyitani.
    Aki csak sodrodik nyelvet sem beszél annak garantält lesz a honvagy és szenvedés.
    Egy amerikäba vagy Auszträliaba emigräläst nem lehet egy lapon kezelni azzal, ha valaki kimegy Bécsbe dolgozni.
    A téma nem fekete fehér.
    Kövezzetek meg érte de én jol érzem magam itt Németorszägban. Ha ez megvältozna akkor hazamegyek. En ebböl nem csinälok presztizs problémät.

    Amugy sok hazatérö azért probal hazudni akar önmagänak is, mert igy könnyebben elkerülhetö az a burkolt megaläzäs, ami az otthonaiak felöl érkezik.
    Az otthon maradottak a migräns hazatérést kudarcnak itélik amire egy védekezö reakcio, hogy a hazatérö sokkal szebbnek festi a kinn tartozkodäst, mint amilyen az valojäban.
    Szoval itt nagy a felelössége az otthon maradt tärsadalomnak is. Mondhatnänk azt is hogy a magyar nagyon rosszul bänik a sajät nemzetbeli migränsaival.
    Orbän utän ez a helyzet toväbb romlik.

    Szumma: nem lehet kijelenteni egyértelmüen hogy a honvägy mindenkit padlora küldene vagy kinozna. Meg kell tanulni vele élni és meg kell tanulni nem elkergetni az érzést hanem atélni. Ha nagyon erös, akkor haza kell menni par napra….. Gyönyörüen lehet ezt kezelni ha az ember nem fafejü ostoba.

  4. Én csak 2 évig voltam külföldön, mindvégig úgy, hogy tudtam hazajövök. Mégis tapasztaltam testi tüneteket, melyek a pánikbetegséghez hasonló, annál azért enyhébb tüneteket produkáltak. Mármint én produkáltam. A ki nem elégített vágyakozásból fakadt. Konstans érzés, mert folyamatosan máshol vagyunk ugyebár mint „szeretnénk”.

    Egyénfüggő a tűrése és a tünetek kezelése, de egy általános jelenségről beszélhetünk-véleményem szerint.
    Ma már-nem hiszem-hogy olyan nagy gondot okozna külföldön élni.
    De soha nem fogom megtudni, mert eszem ágában sincs kimenni, csak ha úgy hozzná az élet.

    A körülmények összességét kell számításba venni mindkét helyen. És ott bizony a lecsó és az érzés felülírja a bunkóságot az ügyintézőnél.

    Bár van olyan a baráti körünkben(egy nemzetközi jogász csaj) aki 5 év hollandiai élet után jött haza, mivel a férje is magyar és ő haza akart jönni, az első gyerekük még ott született.Szóval a csajszinak szabályos honvágya van, de oda. Állandóan erről magyaráz

  5. Nem könnyen szántam rá magam, hogy elmenjek. Így aztán nem úgy jöttem el, hogy valaha vissza fogok menni.
    Öt év Anglia után, Brexit ellenére sem tervezek hazamenni. Nem kérek a NER-ből, köszönöm.
    Amit mindig hangoztatok, hogy van még egy pár ország amit előbb még kipróbálnék, ha mégis muszáj innen elmennem bármiért.
    Lecsót máshol is lehet főzni, és származásomat sem tagadtam meg soha.

  6. 5 – d311c:
    Teller Ede, a hidrogén bomba atyja, idős korában annyira utált angolul beszélni, hogy nem beszélt. Kizárólag magyarul beszélt magyar alkalmazottaihoz. Amikor erről értesültem, elcsodálkoztam. A hidrogénbombát nyilván angolul találta fel. Tavasszal kaptam egy E-mail a sose látott, Ausztráliában született és ma is ott élő unokahúgomtól (akinek az édesanyja, vagyis az én húgom már nem él), hogy a nyáron Magyarországra jön, mert állampolgárságot akar kapni, és a klíma miatt még időben el akarja hagyni Ausztráliát. A hölgy természetesen egy szót se beszél magyarul. Én meg annyira utálok angolul beszélni, hogy nem álltam kötélnek, nem találkoztam vele. Ma már meg tudom érteni Teller Edét, aki mikor hazalátogatott, a TV-ben elénekelte (kíséret nélkül) A „minden vízbe mártott test, a súlyából annyit veszt….” egy 70 évvel korábbi diákdalt. Ha akarsz, akkor ebből tanulsz, ha nem, hát akkor nem. De egy biztos fogod te még ezt a témát másképp értékelni.

  7. Én csak ide „disszidáltam” Erdélyből, és ha nem mehetnék haza évente vagy ötször, akkor nem is tudom mi lenne velem. Ezek az utazások tartják bennem a lelket.
    Magyar (székely) vagyok, magyarok közé jöttem, befogadtak, vannak barátaim, idevalósi a feleségem, de a szülőföldem így is nagyon hiányzik. Nem bírom megszokni a hiányát. Az éltet, hogy majd ha a gyermekeim nagyok lesznek, haza fogok menni.
    Nem is értem azokat akik létezni bírnak ott kint a rideg angolszászok, germánok között.

  8. Tibor bá

    Én megértem d311c-t. Bizony eljöhet az a pont, amikor a honvágyat felülirja az a téboly, illetve a téboly által kiváltott düh és elkeseredés, ami ma Magyarországot uralja.
    Te nyugdijasként ezzel már csak hétvégént és az ujságokbol szembesülsz, de aki aki nap mint nap ebbe benne él, napi 8-10 orát lenyom ebbe a hangulatba ami ma Magyarországot uralja……
    Erre szokták mondani igen van az a pénz……
    Nagyon nehéz dolog ez.
    Bizonyos esetekben jobban szenvedsz Magyarországgal, mint nélküle……..

  9. 8 – Curi:
    Én annak idején a népi demokráciába tértem vissza, de nem érdekelt a politika, és nagyon jól éreztem magam. Ha valakinek ma van elfogadható állása, akkor mi a baja? Ezt tényleg szeretném tudni.

  10. Én kisgyerek koromban három évig Lengyelországban éltem, majd három évet itthon és utána hat évig Ausztriában. Utóbbival kapcsolatban tudok véleményt mondani. Először is végig tudtuk, hogy hazajövünk majd, igaz a végén felmerült, hogy maradjunk-e kint. Mi gyerekek döntöttünk úgy, hogy jöjjünk haza. Évente húsvétkor, nyáron két hónapra, halottak napján és karácsonykor két hétre jöttünk haza. Szar volt visszamenni, de a határt átlépve ez átbillent várakozásba. Viszont hazajövet egyre erősebb érzés volt, hogy mennyire jó itthon lenni. Furcsa volt. Nálam az utolsó évben erős honvágy alakult ki és nagyon vártam, hogy haza térjünk. Utána viszont elborzadtam az itteni állapotokon, ami nem úgy értendő, hogy a csóró rendszerváltás utáni ország, ilyen gondolatom nem volt… de a hülyeség, a kosz, a dilettantizmus nagyon zavart (középiskola és egyebek). Nem is emlékszem a gimis éveimre itthon. Semmire szinte. Emlékeimben az osztrák évek és az 1994 utáni időszak van csak meg.

  11. Tibor ba

    Leírok két történetet.
    Ebböl az egyik 2005-ben történt Budapesten, egészen pontosan az egyik Üllöi uti MOL benzinkuton.
    A történet ott kezdödött, hogy végre el akartam költözni huszon évesen a szülöi házbol. Gondoltam egy nagyot, fogtam az összes sporolt pénzemet és felköltöztem Budapestre.
    Mivel elötte Tapolcán a Mol kuton dolgoztam, gondoltam benzinkutasként van a legjobb esélyem hamar elhelyezkedni.
    Boldog voltam, hogy egy hét után a bevezetöben emlitett benzinkuton lehetöséget kaptam.
    A boldogságom azonban az elsö probanap után szanaszéjjel foszlott. Én annyi embert életemben nem csaptam be, mint abban a 8 orában az üllöi uton. Ez volt az elvárás.
    Ha el tudok adni 100-200 liter EVO benzint felvesznek, ha nem akkor nem. Mindegy hogy adom el.
    Ennyi drága benzint pedig csak csalással lehet eladni.
    Este olyan szarul éreztem magam, mint még soha. Akkorát csalodtam Budapestben, mint még soha.
    Tegyük hozzá fiatal voltam és tapasztalatlan.

    Második eset.
    Egy korház müszaki osztályának vezetöje lettem. Baromi nagy lépés volt a benzinkut után. 9 évig csináltam. Jol csináltam. A korház müködött az embereim elismertek és tiszteltek. Rengeteget tuloráztam, autodidakta modon röntgen gépeket szereltem, Ekg gépeket, ultrahangot mindent megjavitottam amit csak birtam pedig nem az én feladatom volt de érdekelt és sok esetben a korháznak sporoltam.
    Vezetés jött, vezetés ment. 2014-ben egy napon bemegyek reggel munkába, és azt látom, hogy az irodámban a székembe egy idegen ül.
    Bemutatkozik, hogy ö az uj müszaki vezetö.
    Késöbb kiderült azért vette fel a gazdasági igazgato mert cimborák, és kellett neki az állásom.
    Engem átraktam a a korház raktárba. 9 év után. Annyi munka és szorgalom után amit belefektettem a korházba.

    Mondjam tovább Tibor bá?

    És ilyen hányinger az egész ország. Mindenki gázol át midenkin. Nincs erkölcs nincs morál. Csak a ma van, leszarunk mindent.
    Bocsánat hogy ilyen drasztikus vagyok de kurva beteg Magyarország lelkülete.
    És Orbánnal ez naprol napra szarabb lesz.
    Öszintén szolva én se kivánkozok oda vissza.

    És itt térek vissza az elözö hozzászolásomra. Én meg tudom érteni, ha valaki azt mondja hogy ebböl elég. Én kiszállok.
    Akkor is ha honvágyam lesz…..
    Az alapigazság nálad van Tibor bá, sokszor nehéz a honvágy miatt, de egyáltalán nem leküdzdhetetlen dolog. Nem kell hogy megnyomoritsa az egész életet, csak akkor ha nem jol bánunk vele.

    A honvágyat az élet során tobbször átéljük annélkül hogy tudnánk rola. Mikor elöször ovodába megyünk vagy iskolába….. az ugyan az, mint a honvágy. A gyerek bög mint atom. Ki van szakitva a megszokott komfortzonábol.
    Ugyan ez történik késöbb kollégiumban, honvédségnél. Ugyan ez történik uj helyre költözéskor…..
    A külföldre költözés csupán nagyságrendben tér el ezektöl. Egy uj kulturára kell nyitottak legyünk…..
    Nehéz, kurva nehéz, de nem lehetlen……

    „ami nem úgy értendő, hogy a csóró rendszerváltás utáni ország, ilyen gondolatom nem volt… de a hülyeség, a kosz, a dilettantizmus nagyon zavart ”

    Pontosan ezt érzem én is Jovonk. Csak az akkori állapotokat most emeld köbre.

  12. Curix
    Azért ez a kegyetlen hozzáállás az alkalmazottakhoz nem magyar specialitás.
    Mindjárt eszembe jutott Bálint nem olyan rég írt beszámolója, mikor bátyját több évtizedes odaadó és kvalifikált munkája után idősen kirúgott a cége Amerikában, amibe hamarosan bele is halt…

  13. Hubab
    ennek nincs jelentösége hogy hungarikum vagy sem.
    Csak az szämit hogy ezt a mentalitäst fel tudod e venni, vagy sem. 30 évvel ezelött felvetem volna valoszinüleg. Ma viszont lehetöségem van arra, hogy ezt ne kelljen elviselnem.
    A német ilyen szempontbol (is) mérföldekkel korrektebb mint a magyar.
    De nekünk ez nem kell. Mi nem ide akarunk tartozni. Mi a balkänt akarjuk……
    Hät megkapja a magyar ne aggodjatok. egyet se. Csak ne hogy késön älljon neki fejet vakarni a magyar, hogy én mégse ezt akartam……akkor mar késö lesz.
    Fél orszäg vakon követi Viktort és ez szämomra félelmetes. Kezd megszünni Magyarorszägon a kritikus gondolkodasra valo képesség es helyét a fanatizmus veszi ät. Ugye mindenki tudja ez hovä szokott vezetni?…..

  14. 13 – Curix:
    A fél USA vakon követi Trumpot. Putyin népszerűségi indexe 85%. Neked nem Magyarországgal van teli a faszod, hanem az emberiséggel. Csak nem veszed észre.

    Felteszem újra a kérdést, „Ha valakinek ma van elfogadható állása, akkor mi a baja? ” Erre a te válaszod az volt, hogy neked nem volt. Gondolkodj el ezen!

  15. ” Neked nem Magyarországgal van teli a faszod, hanem az emberiséggel. ”

    Tibor ba
    igy is lehet fogalmazni bär ez igy teljesen nem ugyan azt jelenti, mint amiröl én irtam.

    Az elfogadhato älläs mindenkinek mäst jelent Tibor bä. Erre nem lehet fekete fehér välaszt adni. Sokak szämära Magyarorszagon nagyon is elfogadhato, hogy a nyelvük egész nap a fönök seggében van. Otthon ugyan is ez a mérce.
    Németorszagban meg az elvégzett munka minösége és mennyisége…..

    Aztan lehet ezen rugozni, csak nem érdemes.
    Az én gyomromat mar megfekszi Magyarorszag és erröl gondol mindenki amit akar.

    „A fél USA vakon követi Trumpot. ”

    Meg is nezheted hol lesz amerika 10 ev mulva.

    Tibor ba. Most tök öszinten. A honvagyon kivül csak egy indokot mondj miert menjek haza. Csak egyet…….

    Az én 40-es korosztalyom otthon sorra adja be a väläst 2 gyerekkel és 3 munkahelyük van, hogy a „nyugati” életszinvonalat tartani tudjak…. Ez az alapfelälläs.

  16. 15 – Curix:
    Én nem mondtam, hogy gyere haza. Ez egy elméleti beszélgetés, amiben felhívom a figyelmet arra, hogy a honvágy egy valós dolog, az évek múltával átalakul, de fokozódik.

    Javaslom neked, hogy olvasd el Zilahy Lajos: A lélek kialszik című művét. Élvezni fogod!
    De előtte üsd be a keresőmbe: (1460) Zilahy Lajos – A lélek kialszik. Megéri.

  17. 13 Tibor bá’:
    Lehetett volna elfogadható állásom, mert ide sem mosogatni jöttem ki, hanem szakmába.

    Az indulásom előtt 5 nappal hívott a Bosch, hogy felvenne. Persze nem német fizetést ajánl, hanem magyart (2-3 szoros a különbség).
    Én meg tudtam, hogy annyiból nem lesz nekem nyugdíjra vagy nyaralásra félretennivalóm. Mert ugye a régi nyugdíjasokét nem csökkenthetik, de mire én odekerülök, már semmi sem lesz a nyugdíjam értéke, hiszen nincs aki kitermelje. A magánnyugdíjpénzt meg már elköltötték, az nem gyarapodik már sehol. Úgyhogy a látszólag jó fizetés is csak látszat.
    Mindenesetre alkudoztam, de minőségi ugrásnak esélye nem lett volna. (Persze addigra már tudtam, hogy inkább mennék, hiszen éveken át fontolgattam, mivel jár.)

    Ami az elmenetelhez vezetett, azt jól összefoglalta Curix: Egymáson folytonos átgázolás, semmi tisztelet vagy elfogadás, mélyen társadalomba beleivódott korrupció (rokoni/haveri alap, hálapénz, NERrel megfejelve). Ügyeskedés erősen csalásba hajolva – mindezt elismerő összekacsintással a társadalom jelentős részéről. Bizalom teljes hiánya, mert olyan nagy arányban akarnak átverni. Még ha nyaralsz is kerülöd a magyarokat, evvel csökkentve a kockázatokat.
    Minden társadalomban mutatkozik valami degeneráció, de kevés olyan nagyon beteg van, mint a magyar.

    Hogy megváltozzon, ahhoz évtizedek kellenének. Olyan mélyen beleivódott, olyan sokakba, hogy csak a kihalás lenne az esély. De közben az új generáció ezt tanulja az előzőtől, tehát nincs is esély drasztikus változásra.
    Úgyhogy nem akartam, hogy a fiam ebbe nőljön fel. Legalább neki maradjon ez ki.
    És akkor még nem is tudtam, hogy enyhén autista, ami a magyar oktatási rendszerben majdhogynem egy halálos ítélettel ér fel. Az angolban meg felhozták és jobban teljesít az átlagnál. Kell hozzá egy nagyrészt toleráns társadalom, ahol az oktatásba is beépül ez. Hol van ettől Magyarország?

    Ha egyáltalán megérem azt a kort, mint Teller Ede, akkor majd megmondom a biztos választ. De felkészültem erre az eshetőségre. Ha úgy érzem, hogy rosszul érzem magam bárhol máshol a földön, akkor vissza fogok jönni.

    Egyelőre bárkivel beszélek az ismerőseim közül, mindenki az én döntésemet igazolja vissza. Beleértve anyámat akit nyilván a legrosszabbul érintett, hogy eljöttem.

  18. 14 – Tibor Bá

    „Felteszem újra a kérdést, “Ha valakinek ma van elfogadható állása, akkor mi a baja? ” Erre a te válaszod az volt, hogy neked nem volt. Gondolkodj el ezen!”

    Ezt nehéz jól megfogalmazni… aki élt már külföldön itt-ott, annak gyorsan feltűnnek a különbségek. Nem elég jól élni… az sem árt, ha a szomszéd is jól él, hogyha az ember az rosszul lesz, akkor nem „részeg+drogos” legyintéssel hagyják ott, hanem mentőt hívnak >> ami jön is anélkül, hogy előtte 20 perces kérdezz-felelek-et játszanának az illetővel, hogy nem viccből telefonált-e….

    … és ez csak egy minimális szegmense a dolognak… ha valaki megszokta, hogy a hivatalok, a közintézmények működnek, a kórházak tiszták és a befizetett adóért JÁR neki egy rakás dolog, emellett nem ordít bele minden sarokról a politika az életébe…

    … akkor az embernek 2-3 nap után már nincs maradása „odahaza”. Én inkább fizetem a család útját… vagy egy közös nyaralást MÁSHOL, minthogy „hazalátogassak”…

    …miért? Mert rossz nézni azt, amivé fiatalságom álomvilágát tették… szeretném magamnak megőrizni az emlékeim országát, az emlékeim városát olyannak, amilyennek szeretem őket 🙂

    EZÉRT nincs honvágyam.

  19. Tibor ba
    a lélek csak akkor alszik ki ha hagyjuk. A lélek nagyon sokakban mär Magyarorszägon is kialudt. Ugy latszik ehhez nem kell idegenbe menni…….
    En pont azért jöttem el, hogy az én lelkem ne aludjon ki.

  20. 19 – Curfix:
    Ne rugózz a címen. Olvasd el!

    18 – Auralianus:
    Tegnap voltunk az Auchan-ban. Előttünk lett rosszul egy idős férfi. Az egyik biztonsági őr odament hozzá, és azt kérdezte, hogy cukros-e. A pasi bólogatott, hogy igen. Az őr elrohant és egy percen belül glükóz pirulákkal tért vissza. Csak nem képezték ki?

  21. „Ne rugózz a címen. Olvasd el!”

    Egyelöre nem érzem szükségét hogy elolvassam. Az övé nem mas mint egy lélek vergödése.
    Ez nem azt jelenti, hogy minden lélek igy vergödik.

    Részedröl tudod mit érzek kicsit ebben a témäban Tibor bä?
    Kicsit olyan ez, mikor a haver otthon nem azt kérdezi, hogy hogy érzem magam Németorszägban, hanem ezt: „Na mivan ugye ott se jobb, mint itt?”

    Kicsit hasonlot érzek felöled itt. Te nem tudod elfogadni, hogy vannak „lelkek” akik jobban érzik magukat, ha a fent leirtaktol megszabadulnak.

    „”Az őr elrohant és egy percen belül glükóz pirulákkal tért vissza. Csak nem képezték ki?””

    Tibor ba es arrol hallottal, hogy a Badacsonyban halälra rugdosott boräsz srächoz 40 perc utän ert ki a mentö?
    Budapest meg ugy ahogy müködik de a videk mar halott.

  22. 20 – Tibor Bá

    Tetszőleges részt kiragadhatunk és hozhatunk pro- és kontra példákat…

    … a lényegen nem fog változtatni… már a gyerekek sem szeretnek menni (többször is voltak), inkább meghívják a barátaikat hozzánk. Pedig tudják, hogy akármikor mehetnek, nincs semmiféle anyagi vagy egyéb akadálya a dolognak.

    A „lakva ismerszik meg az ember” igaz az országokra is… nem mindannyian vágyunk ugyanarra és ugyanoda 🙂

  23. 11. Curix

    „Késöbb kiderült azért vette fel a gazdasági igazgato mert cimborák,”

    Azt hiszed, hogy csak Magyarországon van csalás?

    3 évig dolgoztam az IBM-nél Londonban.
    Nagyban ment a memóriachipek lopása, mindenki duruzsolta.
    Aztán megjelent a rendőrség, és behívattak „elbeszélgetésre”.
    Mondták, hogy tudják, ki a főbűnös, de nincs bizonyítékuk. Kértek, hogy tanusítsam, hogy láttam, amikor lop, és akkor le tudják csukni.
    Mondtam nekik, hogy nem láttam és ha mondanám akkor ők is tudnák, hogy hazudok, és ha hazugnak gondolnak, akkor bármit rám kenhetnek… Szóval udvariasan visszautasítottam.

    Másnap megkaptam a felmondólevelemet…

    Következő cég aminél dolgoztam, 3 havi keresetemet nem fizette ki, mert a tulaj a barátnője után ment Ausztráliába, és elköltötte… Nem egy jöttment paki, egy echte fajtiszta angol…

    Dolgoztam utazási irodánál, ahol a repülőjegyekkel a gépek túlfoglalásával trüköztek…
    Aztán közölték az utasok jó részével, hogy nincs hely…

    A francia tapasztalat se túl jó… A cég aminél dolgoztam, az a LEGÓ-t vette le 200 millió euróval…
    Szóval inkább saját cégem van…

    Tehát a nyugatiak se jobbak semmivel, csak sokakat megtéveszt, hogy eltartott kisújjal szürcsölik a kínai csészéből az indiai teát, miközben mindenkin átgázolnak, akin tudnak.

  24. „Azt hiszed, hogy csak Magyarországon van csalás?”

    Sosem mondtam ilyet Attila.
    Csak kicsiny hazämban ebböl mär sportot üznek.
    Söt Orban ota törvényes szintre emelték.

    Ha sajat céged van miért nem költözteted haza? Orban papa megvéd a migräncsoktol.

  25. 21 – Curix:
    A Zilahy könyv címe most vita tárgya lett. Pech, mert a könyv klasszikus, csak kevesen hajlandók megérteni. Lehetne más is a címe. Például „A hawaii élet szépségei”. Akkor elolvasnád? 30 év után a mama találkozott menyével és akit ő a levelek után állandóan jane-nak nevezett, most hirtelen dzsén-né vált. Fonák helyzet.

    Neked vannak velem kapcsolatban „érzéseid”. Hát nekem is. Te nem vitázol, hanem esze-veszetten védekezel. Ez nekem a gyanús. Meg az, hogy nem akarsz megérteni. Hanem szándékosan félreértesz. Persze, ha jól érzed magad, akkor maradj ott. Mindössze arra hívom fel a figyelmed, hogy ennek lesz még ára. Jobb, ha felkészülsz rá.

    22 – Auralianus:
    Természetesen egy fecske nem csinál nyarat, de érdekes, hogy pont tegnap voltam szemtanúja olyasminek, amint nem feltételeztem. A biztonságiak általában bunkók. Hogy az egyik megkérdezze, hogy „cukros-e” engem meglepett.

    23 – Attila:
    Nekem ugyanez volt a tapasztalatom Ausztráliában 50 évvel ezelőtt, csak nincs kedvem leírni. Tehát más ország és más idők. Semmit se számít.

  26. 15. Curix

    „Az én 40-es korosztalyom otthon sorra adja be a väläst 2 gyerekkel és 3 munkahelyük van, hogy a “nyugati” életszinvonalat tartani tudjak…. Ez az alapfelälläs.”

    Talán nagyobb mintát kellene venned…
    Mióta a Patás van hatalmon, csökkennek a válások, és növekszik a gyermekvállalási kedv is.
    Továbbá a fizetések is jelentősen magasabbak.

    Az, hogy a forint olyan gyenge, a rendszerváltás utáni liberális politikának volt köszönhető a „csúszó leértékeléssel” meg a 30 %-os inflációval…
    Azzal senkinek nem volt baja, pedig az tette padlóra az országot.
    Érdekes, ezt a rendszert is a büdöslábú fideszesek állították meg 2001-ben.

  27. Tibor ba
    mindössze probalom megmutatni az érem mäsik oldalät is. Ha ez védekezésnek tünik akkor sajnälom, valahol eltaktikäzom a dolgot.
    En értékelem a figyelmeztetésedet, és komolyan is veszem.

    Arra probalok ramutatni hogy az életünkben minden döntés visszahat és mindegyiknek ära van. Nem csak a külföldi létnek.

  28. Nagyon gazdagok voltunk , volt gucci Versace , penz vég nelkul , a férjem bankár volt , Frankfurt , milliomos negyed . Viszont volt : hamisság , önzőség , érzéketlenség , felszinesseg, embertelenség . Boldogtalan elet … Válás, haza jöttem : lett : család , biztonság , Mercedes helyett ló , minden délben finom ebéd , ha baj van , családi tanács es megoldás , minden délben anyukám meleg főztje , megérkeztem érzés , ide tartozom , a barátnőm aki általános suliban volt , istenem , őszinte ember. Megfizethetetlen 🙂 szarok a pénzre , boldog vagyok 🙂

  29. 23: „Dolgoztam utazási irodánál, ahol a repülőjegyekkel a gépek túlfoglalásával trüköztek…
    Aztán közölték az utasok jó részével, hogy nincs hely…”

    Nálunk ilyen nem történhetne meg…
    Ja de, mégis:
    https://444.hu/2018/09/28/hiaba-volt-jegye-a-debreceni-hazasparnak-nem-szallhattak-fel-mert-a-wizzair-tul-sok-jegyet-adott-el
    „Az utazást szervező iroda vezetője a csatornának elmondta, hogy a túlfoglalás egy bevett gyakorlat a légitársaságoknál, hiszen szinte minden járat esetében jellemző egy bizonyos mértékű lemorzsolódás, ha valaki megbetegszik, vagy egyéb okok miatt nem tud utazni.”

  30. 28 ez annyira frappáns, tömör és lényegretörő, hogy élmény volt olvasni. 🙂

  31. 28 – Szabó Dorka:
    Köszönjük, hogy megosztottad velünk tapasztalatodat. Nem vagy egyedülálló. 80 évvel ezelőtt az első osztályban ezt a verset tanultam, és nem alaptalanul:

    Mesebeli kis királyhoz
    Betévedt egy kis leány,
    Hogy az éppen ozsonnázott
    Tulipános udvarán.

    „Úgy-e szép itt, úgy-e jó itt?
    Nézz csak ide, meg oda,
    Bársony itt a gyepes udvar,
    Drágakő a palota.

    Nézd, a libám ezüst tollú
    Aranyszőrű a cicám:
    Ugye itt maradsz minálunk
    Örökre, te kis leány?”

    „Köszönöm a meghívását,
    De el nem fogadhatom,
    Szalmatetős kicsi kunyhó
    Az a ház, hol én lakom.”

    „A mi libánk közönséges,
    S nem aranyos a cicánk:
    De ott van a két testvérem
    S édes apánk meg anyánk.”

    „Ha ölelnek, ha csókolnak,
    S fejem rájok hajthatom:
    Szalmatetős kicsi kunyhót
    A világért nem adom.”

  32. Márai Sándor: Nosztalgia

    Ülök a padon, nézem az eget.
    A Central-park nem a Margitsziget.
    Itt minden szép, kapok amit kérek,
    Milyen furcsa íze van a kenyérnek.
    Micsoda házak, és milyen utak!
    Hogy hívják otthon a Károly-körutat?
    Micsoda nép, az iramot bírják –
    Ki ápolja most szegény Emma sírját?
    A levegő izzik, a nap ragyog –

    Szent Isten, hol vagyok?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük