(2554) Víz

Tibor bá’ online

Indiában a víz annyira fontos tényező, hogy két minisztérium is foglalkozik vele, ezek a Ministry of Water Resources, és a Ministry of Drinking Water & Sanitation. Vagyis a vízvagyon minisztériuma, és az ivóvíz és közegészségügy minisztériuma. Az ok egyszerű, több százmillió indiainak lenne szüksége tiszta vízre. Pontosabban a szükséglet duplája annak, ami 2030-ban rendelkezésre fog állni. A jelenlegi helyzet az, hogy évente 200.000 ember hal meg a szennyes víz miatt. Egy és egynegyed milliárd ember a világ legnagyobb krízisét éli át, és a helyzet évről évre csak romlik. Számítások szerint India 21 legnagyobb városában, beleértve Új Delhit is, 2020-ra nulla rétegvízzel fog rendelkezni, ami 100 millió emberre hat ki. Jelenleg 600 millió indiai szenved relatív vízhiány miatt, és ez a helyzet csak fokozódni fog.

A két minisztérium által kiadott közös tanulmány szerint 10 éven belül több százmillió indiainak szembe kell nézni igen nagyfokú vízhiánnyal, ami a GDP 6 százalékos csökkenését fogja maga után vonni.

A szárazságok egyre gyakoribbak és egyre nagyobb méreteket ölt, ami a földművelők számára egyre elkeserítőbbek. Ha pedig van víz, az 70 százalékban szennyezett. A helyzet okát a rossz vízgazdálkodásban keresik. A sok vizet igénylő haszonnövényeket olyan helyeken termelik, ahol a klíma nem megfelelő. Amikor pedig bőséges eső érkezik, a vizet hasznosítás nélkül csatornákkal elvezetik.

Különben pedig 2030-ra a földön minden második embernek problémás lesz hozzájutni a szükséges mennyiségű vízhez.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

 

Éljetek a lehetőségekkel!

(2554) Víz” bejegyzéshez ozzászólás

  1. “nem a zsemle kicsi hanem a pofátok nagy…..”

    Hát egy kicsit ilyen ez a vizzel is ott Indiában. Nem a viz kevés hanem az indiai sok.
    Kiváncsi vagyok hány év mulva meri kimondani az elsö politikus, hogy a jelen helyzet nem tartható fenn. És nem csak indiában……
    Félelmetes hogy még mindig a GDP növekedés az egyetlen mérce…..

  2. Az érdekes hogy mindig amikor említik a vízhiányt mégis megoldódik valahogy . Nem tudom mi a helyzet pl. kaliforniával , fokvárossal , mert ugye voltak bajok ott is. Valahogy mindig megoldják legalábbis ideiglenesen, pl. fokváros sem pusztult bele.

    Ezek a cikkek érdekesek mert itt is azt említi hogy most ennyien meg annyian szenvedenek, 2030-ra meg ennyien fognak, de mégsem halnak szomjan milliók sosem.

    Persze nem azt mondom hogy nincs baj, mert ott élőben tényleg gáz lehet a gyakorlatban. Csak valahogy talán a média sem közvetíti a bajt.

  3. 1. Igen, a legnagyobb baj a túlnépesedés, mert akármilyen víztakarékos megoldásokat fognak alkalmazni, a népesség növekedése újra eléri a határokat, és a katasztrófa elkerülhetetlen lesz.
    Gonosz dolog amit most írok, de talán jobb is lenne, ha minél hamarabb bekövetkezne egy ilyen válság, és ezzel kikerülhetetlen tények elé állítaná a világ politikusait, és rákényszerítené a világ érintett régióit a változtatásra.
    Az a baj, hogy egyes kultúrákban a vallás alapja és parancsa a szaporodjatok és sokasodjatok, és ilyen alapon elutasítanak mindenféle szándékos népességcsökkenést.
    Állítólag a muszlim országok sem hajlandók tenni semmit a növekedés ellen, mondván, hogy az úgy lesz, ahogy Allah akarja. Talán egy nagy katasztrófa észre térítené őket.
    De a világ fejlettebbik része is vétkes a helyzetben, itt viszont nő az egy főre jutó vízfelhasználás, a növekedő mezőgazdaság és ipar is nagy vízfogyasztó.

  4. Andrew 2: Ha jól tudom Fokvárosban úgy “oldották” meg, hogy csapadékosabbra fordult az időjárás. Kérdés hogy ez a tendencia meddig fog így maradni. Kaliforniában pedig (talán a Discoveri csatornán láttam) tízezrével döntik ki az egészséges mandulafákat, (napi több száz litert fogyasztanak), a narancsligetek betegségek miatt pusztulnak, illetve felvásárolják a szőlőültetvényeket, no nem a szőlő és a bor hanem a föld mélyén rejlő vízkészletek miatt, amit a felszínre hozva eladnak a többi földbirtokosnak.

  5. 2:
    Fokvárosban amikor már a tározó majdnem kiürült, komoly korlátozásokat vezettek be, így kihúzták a következő esőig.
    Nem, a helyzet nem oldódott meg Indiában, csak figyelmesen kell olvasni. 12 millió fúrt kút van, amikkel egyre mélyebbről szívták fel a vizet. Ezt már hosszú évek óta tudjuk. Most értek a rétegvíz aljára. Már nincs mit felszívni.
    Afrika egyes részein a falvak népe már 25-30 kilométerről cipeli a szükséges vizet. Még nem döglöttek bele, de milyen élet az, ahol egy családtag reggel elmegy vízért, este ér haza a fején hordozott 10 liter vízzel, ami két napra elég, ha nem mosakodnak?

  6. Én úgy tudom – 2009-2010-es adat “Home” dokumentumfilm -, hogy naponta kb. 5.000 ember hal meg szennyezett ivóvíz miatt, ami éves szinten 1.825.000, nem 200.000. Ezzel nem Tibor bá’ cikkét kritizálom, csak feltűnt az éves 200.000 adat.

    5. +1

    Víz kapcsán éppen Indiáról készült nemrég egy nagyon jó dokumentum film, talán H2O a címe, de nem emlékszem; elnézést hogy forrás nélkül hivatkozok erre.

    Idehaza is komoly bajok lesznek, nyilván mindenki tudja az ország adott térségeiben fennálló problémákat, egyre mélyebbről stb. ahogy Tibor bá’ is írja India kapcsán. De van ám egy másik terület is, amit kevesebben tudnak: Duna. Mivel a gabcikovoi zsilip miatt már nem jön több kavics, így szépen iszaposodik a folyó. Ez a főváros esetében – de más Duna menti településeknél is – egyre komolyabb vihar előszele, mert a természetes szűrés hiánya (kavics-homok) egyre nehezebbé teszi a víz tisztítását. (Német- vagy osztrákhonban ha egy vödör kaviccsal indul haza valaki a Dunáról a rendőr bizony fenéken billenti. Itthon a kotrásoknál gyakran megfigyelhető, hogy a kavics megy a teherautóba, s az meg sem áll Ausztriáig, ahol a Dunába önti. Dolgoztam olyan területen, hogy autentikus infóim legyenek.)

    Amúgy ez is egy remek bejegyzés, főleg a zárás. Köszönöm Tibor bá’!

  7. Akkor a helyzet fokozódni fog fokvárosban és mindenhol. USA-ban is szerintem hamar kiszivattyúzzák az “új” mezőket, talán 10-20 éves távon lesz gond. Itt ott vannak olyan feljsztések amik 40-50-80%-al kevesebb vizet fogyasztonak , mármint mezőgazdaság, csak nagymértekkben nembiztos hogy elterjed mert nagy területen tőkeigényes és a műyanyagcsövek legyártása is környezetszennyező.

    Ketté kell választani az ivóvizet és a mezőgazdaságot. Napi 2 liter ivővizet szűrővel is lehet előállítani húgyból is , persze az más kérdés hogy egy indiainak nincs 10-20 ezer Ft-ja egy szűrőre. De ha nagyon akarná az emberiség víszűrő ivóvíznek jutna mindenkinek 2liter/fő.

    A mezőgazdaság másik kérdés , ha majd valahol elfogy a föld alól is akkor próbálják csövön elvezetni, de azt is csak addig amíg a csőforrás elején ki nem fogy a víz.
    Sok indiai paraszt vett fel hatalmas hiteleket kútfúrásra(amit évekig fizet az ottani keresetekkel) , és sokan lettek a hitelek miatt öngyilkosok.

    Kíváncsi vagyok vajon mikor indul be az első háború a vízért?

    Valaki tud dokumentumfilmet a témában ami valós helyzeteket mutat be.
    Egyszer láttam valamit , de nem tudom a címét, talán “a napi 1 dollárért ” sorozatban volt.

  8. 7. Andrew a víz miatti egyik nagy feszültség góc a Nílus, illetve Egyiptom és Etiópia között van. Az 1929-es és az 1959-es Nílus egyezmény értelmében csak Egyiptom és Szudán jogosult a vízre (durván 80-20%-ban elosztva), Etiópia egy litert nem használhat fel, miközben a Nílust tápláló etiópiai Kék-Nílus (Abbay) adja a vízhozam 86%-át, míg a dél-szudáni Fehér-Nílus a maradék 14%-ot. Még Mubarak idejében a szerződés megszegését Egyiptom háborús indoknak nyilvánította; az más kérdés, hogy a két ország között lévő Szudán egy háború megvívásakor érdekes és felettébb nehéz faktor lenne 🙂
    Mivel Etiópia a 2000-es évek közepétől nagyjából évi 10% feletti folyamatos GDP növekedést produkált, és elsősorban kínai finanszírozással brutális vizierőmű projekteket indított el, a helyzet egy időben rendkívül feszült volt.

    Az NBI “egyezmény ” éppen a fenti kérdés rendezésére jött létre, de Egyiptom és Szudán nem igazán rajong érte, ellenben – Eritreát – leszámítva számos Kelet-Afrikai ország aláírta.

    Mondjuk nonszensz, hogy Etiópiából ered a víz közel 90%-a, a maradék meg Dél-Szudánból és egyik ország sem vehet ki belőle egy milliliternyit sem. 😀 nem véletlenül rühhellem Egyiptomot és nem is javallott nekem Hurgadába mennem nyaralni.

  9. Ebben a témában a csatornázás és a pétisózás is bünös tett!

    A végterméknek vissza a földben volna a helye az élővizek helyett, és a természetes trágyát nem pétisóval és tsaival megejteni mert csak kiszáritja szikesiti a talajt – ahogy az ember is ha tól sósat eszik a dunát is kiinná.

    )régen a kapálás földlazitás pont a levegöpáráját hasznositotta még a gyökereknél a növény.)

    A baj :
    1. az élővizek elszennyezése végtermékkekkel szeméttel,
    2, a anyagi eszközök fegyverekre való forditása pl viztisztitó berendezések helyett amiket a tenger és óceánok partközeli helyein lehetne épiteni.
    3 a üditö italokat forgalmazó lobbi (nest …lé)a vizet is pénzért árusita/ná/ja müa flakonokba palackozva – mert neki ez extraprofit hiszen a viz egyenlöre ingyen volna.
    ! végezetül a régi szaporodjatok sokasodjatok főleg az adó/fejpénz és katona háborura köllött a királyságoknak mára ez elavult de a szokás megmaradt ahelyett, hogy a napi többszöri tesztoszteronhullámot kifognák a szelekből és normális családtervezést vezetnének be..mondjuk mint kinában 1 cs.1 gyerek, és óvszerek antibéby használata.

    De hát a vallások a mai politika elődjei az oszd meg és uralkodj politika, máig büntudatkeltéssel gátolja a normális népesség alakulását a földön.

    Sok barom hatalom mániás miatt nincs normális élet.

    A napi 2l vizivás is nonszensz csak lötyög az ember hasában tágitva a gyomrot… a 2l -be a levest az egyéb folyadékokat is bele kéne számitani.

  10. 9:
    A családonként egy gyereket már kipróbálták. Nem működik. Mivel mindenki fiút preferál, számtalan lány csecsemőt eltesznek láb alól. Illetve megszakítják a terhességet. Eredmény? 20 évvel később fiatal férfiak tömegei nem találnak maguknak feleséget. Eredmény? Egy-egy feleségre rokonok, barátok is rájárnak megegyezéses alapon.

  11. 10

    Tibor ba
    maga a csaladtervezés része végülis müködik. Az csupan a tarsadalom beteg mivoltat jelzi, hogy egy fiu többet ér mint egy lany.
    Ha a cél a lakossag szamanak csökkentése akkor az teljesül, tehat müködik.
    Masodsorban a kapitalista rendszerek hosszabb tavon összedölnek ha nincs megfelelö gyerekszam. Kina is kapitalista modellt vett fel.
    Az hogy nincs elég nö csak egy probléma a sok közül.

  12. 11 – Curix:
    Óvatosan kell bánni a társadalom kritikáddal. Az idős szülők a fiú gyerekre fokozottan jobban tudnak számítani. Esetleg otthon marad a vidéki gazdaságban, míg a lányt “elviszik”. Kizárólag ez van a háttérben. De igazad van. Ilyen vonatkozásban a fiú többet ér, és ez nem a társadalom eltorzulásából fakad. És, amint elfogy a majdnem ingyen megszerezhető energia, a férfi uralom vissza fog térni, és a feminizmust úgy fogják üldözni, mint a középkorban a boszorkányokat.

  13. Tibor ba ez nagyon nehez kerdes.

    Egy tyuk többet ér mint egy kakas, mert a tyuk tojik tojast. A kakas hasztalan.

    Abban a tärsadalomban, ahol egy fiu többet ér, mint egy lany, azok kväzi (haszon)ällatként tekintenek a gyerekre. Nincs ezzel semmi gond, csak az ilyen tärsadalom még erösen fejletlen. Lehet ezt több oldalrol kimagyaräzni, de azért vagyunk emberek, hogy ezeket az egyenlötlenségeket kezelni tudjuk.
    Ha ujra középkori ällapotok jönnének vissza, akkor inkäbb tünjön el az egész emberiség a földröl, mert reménytelen faj…..

  14. 13 – Curix:
    Néhány gyereket felnevelő apa és anya joggal várja el, hogy idős korukban támaszkodhassanak a gyerekeikre. Ennek sok ezer éves hagyománya van. Ezt nem lehet felfogni úgy, ahogy te teszed (haszonállat).
    Ezzel a véleményeddel se lehet egyetérteni: “Ha ujra középkori ällapotok jönnének vissza, akkor inkäbb tünjön el az egész emberiség a földröl, mert reménytelen faj….”
    Az emberi öregedés tökéletesen cáfolja az álláspontodat. Bizonyos fázisban annyi bajjal jár a megöregedés, hogy az élet még vegetálásnak se nevezhető. Mégis minden öreg ember ragaszkodik az életéhez.

  15. “Néhány gyereket felnevelő apa és anya joggal várja el, hogy idős korukban támaszkodhassanak a gyerekeikre.”

    Ezzel tökéletesen egyetértek. Normális társadalmakban egy leányra pont ugy lehet támaszkodni, mint egy fiura. Söt adott esetben egy lány inkább fog pelenkát cserélni a szüleinek mint egy fiugyerek. Az anya inkább meghalna, minthogy a fiának kelljen ilyen intim helyzetbe kerülnie vele.
    Szoval most nem gyöztél meg Tibor bá.
    Vedd figyelembe hogy a társadalmunk megváltozott. A társadalom gondoskodik az idös tagjairol. (hogy hogyan az most nem téma) Amiröl te beszélsz az elmult. Volt egyszer de már nincs. Mindenki gondoskodjon magárol amig tud, aztán segit a társadalom…..

    Az öregedéses hasonlatodat nem teljesen értem, hogy mire mondod.
    Én arra gondoltam, hogy ha az utobbi kegyetlenül véres 200 év után eljutottunk végre ide, ahol most vagyunk, és innen visszazuhanunk a “kökorba” akkor az emberiség inkább muljon ki mert teljesen alkalmatlan és méltetlan az emberi mivoltjához.
    Ezt persze nyilván nem én döntöm el, csak ez a véleményem.

  16. 15 – Curix:
    A probléma abból adódik, hogy te a német társadalmat kivetíted az egész emberiségre. Ez hiba. Az idősekről néhány gazdag nyugat európai társadalmon kívül sehol a világon nem gondoskodik az állam. Ahol már kipróbálták az egy szülőpátnak csak egy gyereke lehet (mert a vita innen indult ki) az Kína, ahol 100 milliók még mindig paraszti gazdaságokban élnek családi alapon. Itt bizony nagyon számít, hogy az egyetlen gyermek fiú-e vagy lány. Na és, mit akarsz csinálni azzal, hogy Németország eliszlámosodik, ahol a nő nem megy emberszámba? Saját magadra nézve rózsaszínűre fested a világot, de ez messze nem reális. Úgy vélem, amiben reménykedsz, az soha se fog megérkezni, de könnyíti elfogadni a jelent.

  17. Egy részben igazad van. Valoban utopisztikus társadalmat irok le. Ilyen nincs, de ez lenne az ut és nem pedig az, hogy visszamenjünk a középkorba. Ha nem tudunk elöre menni akkor nincs értelme az emberi létezésnek.

  18. 17 – Curix:
    Valóban, ha az emberiség menne az 1 százalék után, ahova te is tartozol. Vagy ha minden ember olyan lenne, mint ez a bizonyos 1 százalék, akkor még masírozhatnánk néhány száz évet, vagy talán még többet, ahogy a dolgok állnak, az emberi “fejlődés” megakad a XXI. században, és nem marad más, mint a kihalás. Ha jól körülnézel, akkor láthatod, hogy elég sokan munkálkodnak ezen. Pedig a dolog egyszerű lenne, csak ésszel le kellene küzdeni a mélyen bennülő alapösztönöket.

  19. “Pedig a dolog egyszerű lenne, csak ésszel le kellene küzdeni a mélyen bennülő alapösztönöket.”

    Tökeletes meglatas.

  20. 15: “Na és, mit akarsz csinálni azzal, hogy Németország eliszlámosodik, ahol a nő nem megy emberszámba? ”

    Egyelőre azért ettől meglehetősen messze van Németország, még ha nyomatják is ezt a témát ezerrel egyesek…
    Németországban az alábbi ábra szerint alakult az egyes vallások, és a vallásmentesség(!) részaránya:
    http://m.blog.hu/at/ateistaklub/image/religiondeutschland.png
    Jól látható, hogy nem az iszlám részaránya erősödött igazán, hanem azoké, akik egyik mesevilágot se fogadják el.
    A Fowid (Forschungsgruppe Weltanschauungen in Deutschland) tavaly publikált adatai szerint a muzulmánok aránya jelenleg is 5% alatti, a keresztények 58%-ot tesznek ki (28,5% katolikus + 26,5% református + 2% ortodox + 1% egyéb keresztény), a vallásmentesek valamivel 36% felett vannak (főként a volt NDK-sok), a maradék 1%-on meg osztoznak a zsidók, buddhisták, hinduk és az egyéb marginális vallások.

  21. 20 – Avatar:
    Most egy kicsit mellélőtél. A téma a nők társadalmi (egyenjogúság) elfogadása. Nyilván való, hogy az iszlám fokozatos térfoglalása (bármilyen kicsi is legyen az) ez ellen hat. Elkerülhetetlen, hogy a muszlim nők elképesztően primitív viselkedése ne hasson ki a keresztény férfiakra. Ugyanis a dolgok így működnek.

    Különben vess össze egy szín magyar osztályt egy olyan osztállyal, ahol már van két cigány gyerek. Pedig az csak kb. 5 százalék.

  22. 20. Avatar

    “A Fowid avaly publikált adatai szerint ”

    Azért én a németek politikai jellegű publikációira nem vennék mérget.
    Ezerrel próbálják eltussolni a muszlimizáció káros hatásait a nemi erőszakok megugrásától az iskolák menzáiban betiltott disznóhúsig, meg hogy az iskolaigazgatók “javasolják” a lányoknak, hogy ne hordjanak rövidújjú inget.

    Meg hogy a nagyobb városokban az ovodákban és az alsó iskolákban a “bevándorló hátterű” gyerekek száma meghaladja a németekét…

    Merkelnek most az a dolga, hogy olyan sokáig húzza ameddig csak lehet, hogy a németek ne tudják kinyitni a szemüket. Abban reménykedik, hogy pár év múlva már valóban megállíthatalan lesz a dolog, vagy csak olyan áron lesz megállítható, amit senki nem mer bevállalni.

  23. 18. Tibor bá’

    “Pedig a dolog egyszerű lenne, csak ésszel le kellene küzdeni a mélyen bennülő alapösztönöket.”

    Látod, itt szúrja el a világot az Illuminátusoktól a kommunistákon keresztül a liberalistákig az összes majdénmegmogndomatutit filozófia.
    És ezt erőlteti a nyílt Társadalmával Soros is.

    Önkényesen kialakított ideákra akarják ráhúzni az emberiséget, amik ellen az természetes módon kézzel-lábbal kapálódzik.
    Az ösztönöket csak ideiglenesen lehet elfojtani, ami ugye Freud szerint is problémákat okoz. A nyomás alól hirtelen felszabaduló ösztönök viszont sokkal nagyobb károkat tudnak okozni, mint ha engedjük őket a maguk természetes módján kiélni.

    Addig, ameddig a felső 1% egy “felsőbb akaratot” próbált érvényesíteni, és az első sorokban harcolt a háborúkban, a világ kiegyensúlyozottabb volt és élhetőbb…
    Most a felső 1% egyre inkább világossá teszi a 99% számára, hogy a technikai fejlettség miatt feleslegessé vált, és már nincs rá szükség, úgyhogy jobb ha felkészül a megsemmisülésre.

  24. “Az ösztönöket csak ideiglenesen lehet elfojtani, ami ugye Freud szerint is problémákat okoz. A nyomás alól hirtelen felszabaduló ösztönök viszont sokkal nagyobb károkat tudnak okozni, mint ha engedjük őket a maguk természetes módján kiélni.”

    Attila
    szerintem fogalmad sincs miröl beszelsz mär megint.
    A tarsadalmi együttelest pont az teszi lehetöve, hogy minden nap tudatosan visszafogjuk az ösztöneinket.
    Ha ez nem igy lenne az utcän csak terhes nök szaladgälnänak, es bevert pofäju fönökök.

  25. 23 – Attila:
    Kiegészíteném Curix mondatait.
    Nem igaz, hogy 99 % feleslegessé vált. Sok száz millió felesleges, de mindig is felesleges volt. Nincs semmi új a Nap alatt. Legfeljebb az, hogy jóval többen akarnak osztozni az erőforrásokon, mint amennyinek juthat.

  26. 21 Tibor bá’:
    Nekem 8 éven keresztül egyiptomi származású muszlim nő volt az egyik szembe szomszédom (nemrég eladták a házat) és egyáltalán nem volt primitív. Bár ő se nagyon volt ám muszlim, fejkendőt se hord Magyarországon, csak amikor épp Egyiptomban tölti idejét. Két Magyarországon felnőtt, nemrég (magyar lányokkal) nősült fia is van, akik egyáltalán nem követik a muszlim hitet.
    Voltak cigány osztálytársaim is általánosban, akik nem voltak problémásabbak, mint az átlag. Bár az igaz, hogy iskola szempontjából szerencsés voltam, mert harmadiktól válogatott osztályba jártam, oda cigányból is az értelmesebbje került. Hamarosan lesz osztálytalálkozónk, kíváncsi vagyok kivel mi lett mióta nem láttam…

    22 Attila:
    Különböző mintavételezések, módszertanok (pl muzulmán családba született, de hitét nem gyakorlót hova számolják) kissé eltérő arányokat mutathatnak, de nagyjából az 5% körüli érték lehet reális.
    Az amerikai Pew Research Center nemrég kiadott Being Christian in Western Europe című anyaga se jelez nagyobb muzulmán arányt Németországban, bár ők 2016-ban írtak 6,1%ot is már. A GESIS Politbarometer 2016 a szavazati joggal rendelkezők között 2,5% muzulmánt mért. A Benedict XVI Centre és az Institut Catholique de Paris a fiatalok (16-29 évesek) körében 7% muzulmánról ír Németországban (és a fiatalok 45%-a nem vallásos).
    Neked van bármilyen adatforrásod a hasadra való ütésen kívül?
    A “bevándorló hátterű” gyerekek mintegy kétharmada Európán belüli, jelentős része lengyel, orosz, cseh vagy épp magyar felmenőkkel rendelkezik. Idáig már nem jutottál el az erről szóló cikkekben?
    Volt gimis osztálytársaim között is van aki ott neveli gyermekeit.
    Ha jól tudom te is bevándorló vagy jelenlegi lakhelyeden… Ha lenne gyereked akkor ő is bevándorló hátterű lenne, még ha Franciaországban születne is. De te csak panaszkodsz, hogy a muzulmánok túlszaporodják a keresztényeket, és a melegeket hibáztatod, hogy miattuk nincs utánpótlás, miközben magad se teljesítesz ezen a fronton tudtommal.
    Meleg témában múltkor eléggé alaptalan, össze-vissza állításokat tettél, aztán a válaszaimra nem nagyon sikerült reagálnod. Most muzulmán ügyben is összehordasz hetet-havat?

  27. 26 – Avatar:
    Összemosod az egyedeket a tömegekkel. Nagy hiba. Ugye, mi itt nagy vonalakban művelt értelmiségiek vagyunk, és persze magyarok. Vajon a határ környéki osztrák üzletek kirakatába miért teszik ki a táblát: “Magyar ne lopj!” ? Te, én, mi itt egyedek vagyunk. A magyar tömegek LOPNAK.

    A vallását nem gyakorló muzulmán béke időben nem probléma, de csak akkor. Különben a muzulmán kultúra legyőzi a vallástalanságot. A barikádokon nem melletted fog harcolni, hanem ellened.

  28. 24. Curix

    “A tarsadalmi együttelest pont az teszi lehetöve, hogy minden nap tudatosan visszafogjuk az ösztöneinket.”

    Szerintem te kevered vágyat meg az indulatot az ösztönökkel…

    És akinek van parnere az se kefél folyton…
    Amikor megvan a biztonság a partnerkapcsolatban, akkor a szerelemnek is megvan a helye és az ideje.
    Azok szeretnének örökké kefélni, akik csak alkalomszerűen jutnak hozzá.
    Egy egészséges társadalomban a helyükre kerülnek a dolgok.

  29. 25. Tibor bá’

    “Nem igaz, hogy 99 % feleslegessé vált. ”

    Sajnos de.
    Az 1% úgy érzi, hogy a 99% előlük szívja el a levegőt, pazarolja a Föld – az ő Földjük – kincseit, szennyezi az ő Földjüket, miközben már semmi valós hasznot nem hajtanak az ő számukra, mivel már megteremtették az abszolút hatalom anyagi és technológiai hátterét.

  30. “Szerintem te kevered vágyat meg az indulatot az ösztönökkel…”

    Attila
    Nem keverek semmit. Hallottal mar szexuälis ösztönröl? Aminek egyebkent semmi köze a szerelemhez….
    Hallottal esetleg az Alfa him jelensegröl? Vagy erröl sem?
    Ami arra predesztinal, hogy rivalizalj fefi tarsaiddal?

    “Egy egészséges társadalomban a helyükre kerülnek a dolgok.”

    Persze Attila. A te fejedben lehet. A te egeszseges tärsadalmad bö gatyaban jar, es hagymaaszagu……tudom.

    “mivel már megteremtették az abszolút hatalom anyagi és technológiai hátterét.”

    Attila
    Ebböl latszik, hogy semmit se ertesz az emberi termeszetböl.
    Abban a pillanatban, mikor a 99% eltünne (ennek semmi realis eselye)
    abban a pillanatban a megmaradt 1% azonnal ätrendezödne a koräbbi 99 es 1 % poziciojäba. A gazdagok közti tovabbi rivalizacio letrehozna egy meg gazdagabb 1%ot es egy leszakado 99%-ot. Ez addig igy folytatodna mig el legaläbb 10 ember a földön.

  31. Attila:
    Tényleg keveset tudsz az emberi természetről (amire Curix már rámutatott). A hatalomnak, az uralkodásnak mások felett semmi értelme, ha nincs 99 százalék. Nincs értelme a rongyrázásnak, ha nincs, aki látja. – Az 50-es évek végén Melbourne-ben “udvari” fényképész is voltam a hét végén, mert volt gépem, vakum és én dolgoztam ki a képeimet. Magyarok hívtak az otthonaikba, hogy készítsek róluk fényképeket. Gondoltam, szép családi képet akarnak, ahogy otthon ez szokás volt. NEM, a háziasszony kinyitotta a hűtőgép ajtaját, oda beállt, na most exponáljak. Küldi a képet haza, az otthon maradtaknak. Hadd lássák, hogy milyen jégszekrényem van, és mi van benne (ananász, banán, stb.) Ugyanez volt a gépkocsival is. Egésznek nem volt semmi értelme, ha a szegényebbek nem látták. – Hallottál te már erről: “Keeping up with the Johns.” Ne ez az emberi természet.

  32. 31. Curix

    “Hallottal mar szexuälis ösztönröl? Aminek egyebkent semmi köze a szerelemhez….”

    Hmmmm… most, hogy említed, rémilik…

    De hát a természetben se kefélnek örökké…
    Az Alfa hímek igyekeznek a legjobb géneket hátrahagyni, de nem kefélik halálra az összes nőstényt.
    Ez a hatalmas szexuális késztetés ebben a torz társadalomban alakult ki, ahol már nem is ösztön, hanem szórakozás.
    Egyébként az ösztönök mindig az életbenmaradást szolgálják, egyéni vagy faji szinten.
    Amikor nem azt szolgálják, akkor már deviancia.

    Akkor is a ha az íróasztal melletti társadalom-mérnökök másképp gondolják.

  33. 32. Tibor bá’

    “Tényleg keveset tudsz az emberi természetről (amire Curix már rámutatott).”

    Ha nem haragszol, akkor talán nem pont Curixtól fogok az emberi természetről tanácsot kérni…

    “A hatalomnak, az uralkodásnak mások felett semmi értelme, ha nincs 99 százalék. ”

    Nem kell ahhoz 99%. A pár milliós elitet pár 100 millió rabszolga remekül el tudja látni, a többit meg a technológia intézi.
    A rongyrázás csak a mesterségesen kitenyészett újgazdagok hobbija… Ők termelték meg azt a vagyont, amit aztán az elit a magáévá tesz, és ők válnak leghamarabb veszélyes hulladékká, amint észreveszik, hogy beteljesítették küldetésüket.

    Az elit így paradicsomi körülmények között birtokba veszi az egész Földet, minimális környezetszennyezéssel és zéró rizikóval, hogy valaki a fejükre nől.

  34. “A rongyrázás csak a mesterségesen kitenyészett újgazdagok hobbija… ”

    Persze Attila. Azért vesznek fel az “ujgazdagok” cetelem hitelt lapos tvre a foci VB miatt mert nem rongyot ráznak igaz?
    Nyilván nem hasonlo okbol van igy eladosodva az egész lakosság igaz?
    És te mikor huzod ki a fejed a zacskobol komám?

  35. “Egyébként az ösztönök mindig az életbenmaradást szolgálják, egyéni vagy faji szinten.
    Amikor nem azt szolgálják, akkor már deviancia.”

    Akkor te is deviáns vagy Attila. Amugy ezt a kommentedet szanaszét lehetne szedni, de nincs kedvem hozzád.

  36. 33: “De hát a természetben se kefélnek örökké…
    Az Alfa hímek igyekeznek a legjobb géneket hátrahagyni, de nem kefélik halálra az összes nőstényt.
    Ez a hatalmas szexuális késztetés ebben a torz társadalomban alakult ki, ahol már nem is ösztön, hanem szórakozás.”

    Arról hallottál-e, hogy a legtöbb állatfaj nőstényei csak igen korlátozott időszakban fogamzóképesek egy évben?
    A hím oroszlánok pl ebben az időszakban naponta tucatnyi aktust rendeznek le a nőstényekkel, amikor viszont azok nem tüzelnek, akkor nem dugják őket.
    A bonobó csimpánzok viszont agyba főbe szexelnek, akár azonos neműek is egymással, mert náluk ennek a szociális kapcsolatok megerősítésében és a konfliktusok feloldásában is szerepe van… Talán mondhatjuk, hogy ez nekik szórakozás is, ami az emberek – szerinted torz – társadalmától függetlenül alakult ki.
    Akkor is a ha az íróasztal melletti Attilák másképp gondolják.

  37. 34 – Attila:
    Itt nem tűrőm azt a vitát, aminek célja a “győzelem”.
    Én ezt írtam: “A hatalomnak, az uralkodásnak mások felett semmi értelme, ha nincs 99 százalék. ”
    Mindenki számára egyértelmű, hogy a vitánkban a 99% nem kilencvenkilenc százalékot jelent, hanem az emberiség “haszontalan” részét az elit számára, akit “1%”-nak neveztünk el.
    Erre kontrázni, hogy “Nem kell ahhoz 99%” egy tisztességtelen kötekedés a vita győzelem érdekében. Miközben nagy sunyit beismered, hogy az “1%”-nak valóban szüksége van néhány százmillió szolgára, amit az eredeti 1% kontra 99% érvedből könnyedén kihagytál, addig, amíg én nem mutattam rá.
    Megjátszod a puritán ősparasztot, de az elméleted teli van lyukakkal.
    A szexualitásnál is hatalmasakat lősz mellé. A szex a különböző fajoknál más és más, ahogy erre Avatar nagyon helyesen rámutatott. Igen, a nyugati férfinek átlagosan 2 utóda van és élete folyamán 5000 ejakulációja, holott 2 is elég lenne, ha figyelne az ovulációra. Igen, az értelemmel rendelkező ember életének az egyik értelme a szex. Ezt vakon támadni abszolút értelmetlen.

  38. Már elnézést kérek, de tele van a hócipőm a “ fejlődő” harmadik világ bajaival.Hol ez, hol amaz hiányzik nekik
    Ma az élelem nem elég, holnap vizhiánnyal küszködnek, a fene megegye az összes felelötlenül szaporódó rohadt bandát.
    Nos, itt van az én nyilt levelem az összes nyavalyás, rohadt fejlődő országbeli akárki számára, benne durván, parasztosan leirnva az igazság, az én kiméletlen, hogy azt ne mondjam kegyetlen igazságom, ahogy én látom , és mely igazság már nagyon régóta aktuális és kimondandó volna :
    Ne tessenek nyakra-főre szaporodni, csak úgy bele a világba, mint az állatok, mert akkor bizony az állatok sorsára juttok , kedveskéim, fölöslegesen világra hozott kölykeitekkel egyetemben.
    Egy állattól az ember nem vár el ugyebár semmi belátást ezen téren, de egy embertől-és legyen ám bármilyen primitiv, de aki még mindig ember, és képes valamelyes szinten GONDOLKODNI – Attól igenis elvárok egyfajta minimális belátást: a terület véges eltartó-képességét ne lépd túl felelötlen szaporodásoddal, mert nem vagy ÁLLAT!
    Ha mégis képtelen voltál bogot kötni a faszodra – bocs a parasztos fogalmazásért, de szétvet a méreg – kedves harmadik világbeli ürge, akkor viseld a következményeket!!!!
    Ne gyere hozzám, a két, maximum három, vagy sajnos gyakran egyetlen gyereket sem világrahozó fehér emberhez túlszaporodáshoz köthető problémáidat megoldani, mert én bizony meguntam ama több évtizede divatbahozott hülye és rendkivül téves-káros szereposztást, miszerint te teleszülöd nyomorúságos, elmaradt országodat gyerekekkel, melyeket azután, elvárásod szerint, majd táplál a hülye fehér! Igenis, a hülye fehér, aki volt elég hülye ahhoz, hogy téged erre rászoktasson.
    Nos, kedves “ fejlödő” -micsoda hülye kifejezés, hova fejlődnek? – barátocskám , ami engem illet, ennek vége kell legyen, és ha tülem függene, egyetlen, általam finanszirozott ENSZ élelmiszerzsák hozzád többé nem érkezne, úgy bizony, és pofádba vágnám az én igazságomat:
    Te nyavalyás fejlödő világbeli, te hozzám képest gazdag ember vagy, legalábbis a gyerekeid számát tekintve.
    Lám én, szegény, egyszerű fehér ember, én csak három gyereket engedhettem meg magamnak, mert nem vagyok oly jómódú, mint te.
    Az én világomban keservesen meg kell küzdeni a megélhetésért, az EMBERI életért, ergo kiszámitottam, hogy lehetőségeim csak három gyermeket engednek, ha azt akarom, hogy gyermekeim emberek és ne adományokon tengödő nyomorultak legyenek, mint a tieid! Te viszont tartozol nekem egy magyarázattal: mire és minek szartál a világra 6-8 kölyköt???!!!
    Szaporaságodat nézve azt lehtene hinni, hogy országodban ahova pisálsz, ott aranyló búzakalászok szökkennek szárba, ahova botodat leszúrod, ott jóvizű, tiszta forrás fakad, merre szem ellát, országodban netán egymást érik a zöldellő erdők, mezők, gyümölcsültetvények!
    Jaj, nem így van, kedves fejlödő barátom? Országod egész évben sárgásbarna a viztelenségtől? Ujjnyi repedések tátonganak az agyonszáradt földben, a fák is száraz csontvázként meredeznek az ég felé, mivel már talajvized sincs, akkor viszont mondd meg nekem, mire fel hozol világra évente egy FÖLÖSLEGES csecsemőt?!
    Az én élelmiszeres zsákjaim hatására? Én azokat a segélyeket a kezdettekben azon reményben küldtem volt, hogy segitségükkel átvészeld a nehéz időket, míg talpra állsz és összeszeded magad!Mint ahogy én is talpraálltam akárhányszor háborúk vagy katasztrófák romba döntöttek engem is! Ezt reméltem tőled is, de csalódtam! Még jobban ellustultál az ingyen kaja miatt, te nyomorult, és ontottad az éhes szájak újabb és újjabb generációit az én és gyermekeim nyakába!Nos, kezdek magamhoz térni, te szarházi, és Igérem, nemsokára nem lesz több élelmiszerküldemény, mert kezdek ébredezni több évtizedes hülye alvásomból, és veszem észre mily ostobaságot követtem el anno az első zsákkal. Bár öntöttem volna a tengerbe, vagy égettem volna el, ma nem lennél annyira elszaporodva, hogy már országaimba is betörtél, te nyomorult, méghozzá pereputtyostul, mintha én netán tartoznák neked valamivel.
    Ezerszer rosszabb vagy a sáskáknál, melyek jönnek ugyan, zabálnak, de aztán továbbrepülnek, majd megdöglenek valahol, de legalább kövérre hizlalják a madárvilágot!Legalább ennyi haszon van belölük, de belőled aztán SEMMI!
    Semmi, de semmi, csak nettó kár! Kár a világnak, a környezetnek, nettó kár, bárhonnan nézve.
    Most nézzük a vizproblémát!
    Ha esetleg élelmiszert még adtam volt, istenem, butaság volt részemről, és utólag nézve bűn volt gyermekeim ellen.
    De ha az utolsó szelet kenyér megosztása veled bűn saját gyermekeim, unokáim ellen, az utolsó korty viz megosztása veletek egyenesen gyilkosság lesz részemről!
    Mert fél szelet kenyéren még eltengődünk, de félkorty vízen már nem, és akkor, aznap, még mielött erre egyáltalán sor kerülne, én, nyugati fehér ember, kinek országába hivatlanul betolakodtál, eszed kenyeremet, szivod levegőmet, az utolsó korty vizemet NEM ADOM!!
    Mert búzát valahogy majd termesztek, de vizet csinálni nem tudok!
    És akkor kedves fejlödő barátom én téged tankkal, ágyúval, repülőgéppel, puskával, bunkósbottal, vasvillával, avagy egy darab kővel irmagostól kiirtalak országomból.
    Egyszer és mindenkorra.
    Családom, gyermekeim és unokáim nevében!!

  39. 39 – bálint!
    Nyugodj le, kár lenne elveszíteni téged. 😀
    Különben igazad van, de amíg olyan faszok vannak közöttünk, mint például a Mosógépszerelő, addig a korlátlan szaporodók jó lóra fogadnak.

  40. 39. Bálint, nem csak a “fejlődő” (valóban nem érhető, hova is fejlődik?), tehát afrikai, indiai országokról van szó, hanem a drágalátos AMERIKA – így nagy betűkkel, az a szemét – tenyészti a feketéket, a 330 milliós ország több mint fele már fekete, teleszülik kölykökkel a Államokat, ez pedig tetszik az ottani vezetésnek. Merthogy nem látnak az orruknál tovább és kényelmesebb háborút provokálni úgy, hogy ráfogják más országokra, hogy túlszaporodás van. Persze, Európa az első ezek között, mert mindig is IRIGYELNI fogják, hogy kultúrát a Földön nem Egyiptom, nem Görögország, nem az USA, az inkák Mexikóban stb.stb., hanem az európai népesség, elsősorban a franciák teremtettek.
    Amit a túlszaporodást illeti, a korrupt Bill és Melinda Gates Alapítvány olyan marhaságokra szór el pénzt (leírhatják az adóból), hogy a fekete afrikai vadállatok (szó szerint azok) vajon melyik vicces kondom alapján döntik el, hogy felhúzzák-e vagy sem. Nem vicc, ilyen pályázatokat írnak ki, hogy milyen vicces kondom tetszene az “afrikai uraknak”. Ekkora baromságot és szemét pénzlehúzást az amerikai büdzséből 🙂
    Azt nem tudni, Afrikában a nőgyógyászat hol áll, vannak-e küretek és lehetőség erre, úgy hogy nem lehet mást tenni, mint sajnálni az afrikai nőket.
    Nigériában hatalmas a túlszaporodás, de sok más afrikai államban is, és a drága USA Kínával egyetemben megkorrumpálja az afrikai országvezetőket, azok meg olyanok, mint az ORBÁN-GYURCSÁNY páros, akkor érzik jól magukat, ha ők gazdagok és a népet tönkre teszik.
    Korrupt egy ország (kontinens?) Afrika, az biztos, ahogy az USA és sajnos már Európa is az. Ez egy olyan betegség, amiből csak egy III. vh. fogja az embereket ismét kigyógyítani.

  41. 26. Avatar

    van egy német ismerősöm, most 41 éves. Amikor ő iskolába járt, már többségben voltak a bevándorlók az osztályban, ketten voltak echte németek. Ruhr-vidék, Németország, 25-30 éve, alapiskola.

  42. 39. balint

    “ha valaki éhezik, adj neki halat. De ha valóban segíteni akarsz neki, tanítsd meg halászni” – régi kínai közmondás.

    SOHA nem szabad segélyekre alapozni, vagy segélyeket adni, hogy azokkal számoljanak.

  43. 43.sleeper
    Igy igaz, ahogy irod.
    De mit lehet csinálni egy olyan primitiv rohadékkal, aki NEM akar megtanulni halászni.?
    Tudod-e, hogy a hatvanas évek legelején a Nyugat hatalmas, átfogó segélyakciókba kezdett az elmaradott afrikai országokban, melyből országom derekasan kivette részét.?
    Az nem igaz mennyi pénzt, tudást, energiát ölt bele a Nyugat a rengeteg küldöttségekbe, melyek az égvilágon minden vittek az afrikaiaknak.Tudást, gépeket, eljárásokat, technológiát, vasutat, utakat, kórházakat, iskolákat, soroljam még?
    Tölünk kapták a már akkoriban is a világon élenjáró mezőgazdasági tudást, agrónómusaink legjobbjaitól. Kutakat fúrtunk nekik, helyenként 15-20 méteres mélységekben, hogy soha ne legyen vizproblémáik. Drága Szivattyútelepeket kaptak tőlünk, ingyen és bérmentve, egy kikötéssel: ha mi majd hazamegyünk, a karbantartási munkálatokat elvégezzétek ám, – magyarul: DOLGOZNI KELL MAJD – mert ha nem, a berendezések tönkremennek, megunt nem lesz se termésetek, de még vizetek sem, ismét jön számotokra a SEMMI!
    Na bumm, és mi lett, miután végül, sok esztendei ELPOCSÉKOLT ottlétünk és tanitásunk után magukra hagytuk őket ?
    SEMMI!

  44. 44 – bálint:
    Egy embercsoport mentalitását, szokásait, kialakult kultúráját nem lehet csak úgy megváltoztatni se szép szóval, se kényszerrel. Ha úgy viselkednek, mint az állatok, akkor úgy kell velük bánni. Nem segély kell, nem tanítgatás (röhögnek rajta). Irtani kell őket mint a patkányokat, de minimum nem kell őket kimenteni a tengerből. Ez már elkezdődött.

  45. 45.Tibor bá
    …” de minimum nem kell őket kimenteni a tengerből. Ez már elkezdődött.”
    Isten látja lelkemet, kedves Tibor bá, nem akarom senki halálát, legkevésbé ezen nyomorultakét.
    De most igenis igazat kell adjak neked, mert fölöttébb helyesen látod a dolgokat.
    Sajnos, Nyugat-Európának szerintem annyi, ők lekésték a vonatot.
    Reménykedem, hogy számotokra még, esetleg , kis szerencsével van valamelyes esély.

  46. 37. Avatar
    És tudod mi történik, amikor egy bonobó horda összeakad egy “normál” csimpánzhordával? Széttépik őket és megeszik, kisebbek is náluk, nincs esélyük.
    Ezt a példát nyugodtan átvihetjük az emberre is. A nyugati fehér ember a bonobó. Azok, akik átveszik majd a helyét, azok meg nagyon nem azok.

    46. balint
    Nálunk itt van az “ómigráns” kisebbség, ami 50 év múlva többség lesz, a képzett emberek jelentős része már most is lelép az országból. Nem sokkal vidámabb a helyzet, sőt.

  47. 47: A bonobók és a csimpánzok elterjedési területe nem fedi át egymást, elválasztja őket a Kongó folyó, így amit leírsz az a vadonban sose történik meg…
    Egyelőre úgy tűnik mind a bonobók, mind pedig a csimpánzok fennmaradtak a közös ősből 1-2 millió évvel ezelőtti szétválásuk óta, így nem lehet egyértelműen győztes életstratégiát hirdetni a két faj között.
    És mindkettő faj fennmaradása leginkább azon múlik, hogy az emberek kiirtják-e őket, vagy elpusztítják-e élőhelyeiket… Pedig egy az egy ellen egy átlag csimpánz péppé verne egy átlag embert, hiába kisebb nála. De az embernél jóval nagyobb és erősebb gorillák túlélése is leginkább az emberek viselkedésén múlik.

    Egyébként a magyarság maga is migráns népesség, ha esetleg a honfoglalás időszakáig is ellátunk a történelemben…
    Ha meg még tovább, akkor minden európai népesség az, hiszen a mai modern emberek ősei mind bevándorlók voltak, akik kiszorították az egykor itt élt neandervölgyi típusú embereket.

  48. 48.
    “Egyébként a magyarság maga is migráns népesség, ha esetleg a honfoglalás időszakáig is ellátunk a történelemben…”

    Persze. Sőt maga a magyarság is egysejtűek leszármazottja, ha esetleg a prekambriumig is ellátunk a múltba. 🙂 És akkor mi van? A lényeg, hogy mi most itt vagyunk és így kívánunk élni a saját hazánkban, ők meg ott és nem kívánnak így élni. Ergo otthon azt csinálnak amit akarnak, – ha tetszik ők se engedjenek be minket – de itt nem.

  49. Ma olvastam egy újságban egy interjút egy Floridában élö svéd növel. A férjével együtt csinálnak több projektet szerte a világban. Többek között Kongóban.
    Segitettek ott épiteni kórházakat, iskolákat, infrastrukturákat.
    Segitették a védöoltás-programokat malária és kanyaró ellen.
    Na ez a hölgy olvasta valahol, hogy ha sok csirke van a ház körül, akkor a maláriás szúnyogok elkerülik. Na gyorsan telepitettek egy csomó csirkét az egyik kongói faluba.
    Mi történt? Megették a csirkéket a falubeliek.

    Egyébként nem szivesen oltatják magukat a malária elleni védöoltással, mert nagyon xar mellékhatásai vannak.

  50. 50 Csak kiegészítés

    Kongóban a “polgárháborúban”, amely valójában nyersanyagokért folytatott háború volt – és kis intenzitással ma is tart – közel 10 millió embert öltek le, hogy a nyugati emberkéknek lehessen okos telefonja, LCD tévéje stb. (másik felhasználási terület sugár- és rakétahajtóművek): koltán bányászat.

    Kongóban “éjjel-nappal” veszettség és egyéb biszbasz járvány van. Angolai orvosokkal beszéltem anno, s együtt “röhögtünk” azon a WHO és nyugati szakvéleményen, mely szerint a “kutya egyszerre harapta fenéken a falu összes lakóját, s lettek így veszettek”. Kongó, de Uganda és Angola is, a nyugat biofegyver kísérleti telepe, s persze hogy egyidőben (1975) mászott le a fáról a HIV és az Ebola, persze biztosan. Ahogy a legutóbbi ebola járványt megelőzően minden évben Ugandában volt “gyenge” Ebola törzs általi járvány, néha a WHO már egy nappal hamarabb ott volt, mint a járvány.

    Nem csodálkozom azon, ha egy kongói élből legyilkol egy oda tévedt fehért; és igaza van. (Ettől még ne jöjjön ide.)

  51. 600 millió ember indiában már ma ( vagy még ma is ) WC nélkül él és mégis jól megvannak úgy hogy szarnak húgyoznak úton útfélen az indiai levegő emmiatt állandóan és mindenhol telítve van fekális porral amit állandó jelleggel lélegeznek be valószínű hogy a bőrük szine is onnan van nyerve . Igénytelen gusztustalan fajzat . Lehet az ilyesfajta víz nélkül is elél . Ha mégsem nem fognak senkinek sem hiányozni .Legalábbis nekem nem .

  52. 52 – Etyele Petyele:
    Ha Jani olvasni fogja a bejegyzésedet, akkor ki leszel oktatva. Nekem csak antipatikus a szöveged. A bőrszín elgondolásod pedig bizonyosan marhaság.

  53. Nem a magyarországra bevándorolt Indiai etnikumra gondoltam ezzel a hozzászólással .

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..