(2368) Soros György

Tibor bá’ online

 

Soros Györggyel sose találkoztam, mert egy kis senki voltam. Ő, „valakikkel” találkozott. Ez már csak így van. És ezek a „valakik” már a pártállamban is loptak. Persze nem 100 milliárdokat, csak annyit, hogy legyen egy nyaralójuk a Kanári-szigeteken, meg egy házuk Ausztráliában. Viszont sokat hallottam róla, különösen az utóbbi időben. Poszt meg azért lett belőle, mert ennyi sok valótlanságot egyetlen egy emberről már nagyon rég hallottam.

Azt mindenki tudja, hogy Soros Gyuri 17 évesen hagyta hátra hazáját, és lett belőle igen sikeres befektető. Sokan ezt is a számlájára írják, természetesen igazságtalanul. Soros egyszerűen az átlagnál jóval értelmesebb, ezért gyorsan megtanulta a kapitalizmus lényegét, és a szabályokat igen jól alkalmazta. Igaza volt. Minden adott körülmények között a siker az uralkodó szabályok betartásából és kihasználásából adódik. A siránkozás sose vezet sikerre.

17 év kábé a vízválasztó. Aki ezt követve hagyja el hazáját, az sose lesz igazán az, ahová kerül. Persze magyar se marad. Egy fajta kétlakiság jellemző rájuk. Soros nem az egyetlen példány. Ilyen volt  Teller Ede is, vagy például Solti György. Mind igen sikeres, de képtelen volt nem magyar is lenni.

A következő alap-megállapítás: a nagyon gazdagok 99 százaléka gyűjti a pénzt, de nem tudja miért. A maradék egy százalék azért gyűjti a pénzt, hogy befolyást szerezzen magának, amit aztán felhasznál elképzelésének megfelelően. Soros úgy gondolta (és igen jól gondolta), hogy a „nyugati” világ társadalma elszaródott, amin változtatni kell. A szándéka jó, a cél, illetve céljai rosszak.

Vegyük most a legkézenfekvőbbet! Az európai születési ráta 1,3. Vagyis az európai nők átlagosan 1,3 gyereket szülnek, holott a fennmaradáshoz minimum 2,1 kellene. Ez a társadalom a maga kb. 500 milliójával többre nem képes. Csak idő kérdése és a nyugati ember, vagy nevezzük „keresztény” társadalomnak, el fog tűnni a Földről. Ha lenne még néhány száz éve az emberiségnek, akkor ez valóban az elkerülhetetlen vég. Ezen kizárólag a tömeges bevándorlás segíthetne – jött erre rá Soros is. Kissé felületesen.

Soros György maga is bevándorló, és ragyogóan beolvadt az amerikai kultúrába, de ebből nem lett volna szabad kiindulnia. Míg ő maga egy európai, keresztény társadalomból ment Amerikába. Az ide beözönlő emberek afrikaiak, ázsiaiak, és mindenhonnan, csak nem keresztény kultúrából érkeznek. Ráadásul nem csak beolvadni, asszimilálni nem hajlandók, de hódítani akarnak. Soros ötlete tehát rossz. Erre részben már maga is rájött, hiszen a 2015-ös évi egy milliót, múlt évben lecsökkentette 300.000-re. És valószínűleg mára már más ötletei is vannak.

De, és ez nagyon fontos, Soros csak gazdag, de politikai hatalma nincs. Soros nem akarhat se egy millió, se 300 ezer, se semmi migráns, ő csak elmondja a véleményét, és mert sok milliárd dollárja van a média felkapja. Ennyi. Orbánnak ez kapóra jött, és teljes gőzzel nekimentek Sorosnak. Nagyon jól tudták, ha minden Fideszes minden második mondatába beteszik Soros György nevét, akkor a hülye 10 millió (jó tudom már nincs ennyi, de így kerek) beveszi a cocát. Be is vette. Még itt is, az értelmes emberek vitafórumán. Mert Orbán se csinál semmi mást, mint kihasználja a szabályokat. Ez esetben a média versenyez, kik cuppannak rá elsőnek a Fideszes propagandára.

Ezzel azonban a téma nincs lezárva. A Soros pénzén létrehozott CEU-ban valóban ultra liberális (gondolkodni nem tudó, hülye) értelmiségieket gyártanak. A Soros pénzzel támogatott civil szervezetek valóban Orbán ellen tevékenykednek, mert ezek a kapitalista játékszabályok, amiket Orbán átlép, mert hülye lenne nem átlépni. A másik oldal találja meg az ellenszert, amire képtelen.

És a kerítés? Blöff! Nem mondom, hogy ne legyen, nem mondom, hogy bontsák le. De, akik átözönlöttek, azok tovább is mentek. Akik Németországban megtelepedtek, bármikor idejöhetnek, ha akarnak. Egy darabig nem akarnak, az biztos. Ha a helyzet úgy alakul, akkor persze jöhetnek, és bekövetkezhet itt is , ami Svédországban van. Ez ellen Orbán néhány száz fegyverese szart se ér. Fel kell fegyverezni a lakosságot, mindenki védje meg saját magát, és ebben a törvény ne akadályozza. Úgy kell levadászni a behatolt muszlimokat, mint az elszaporodott patkányokat. Azt az ultra liberálist, aki ezen kiakad és siránkozik, azt pedig be kell vágni a börtönbe. Siránkozzon ott tovább, mint nemzetbiztonsági bűnöző. Azt a magyart, aki áttért a muzulmán hitre, át kell telepíteni Irakba.

Ezeket persze egy kormány se fogja végrehajtani, így napjai a magyar népnek meg vannak számlálva.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőséggel

(2368) Soros György” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Soros shortos karrierjének sikeressége nem elsősorban jó üzletemberi képességek folyománya.
    A határidős piacokon lényegében egy fogadás zajlik a jövőbeni árfolyamokra.
    A jövőbeni árfolyamokat lehetséges tisztességtelen eszközökkel befolyásolni.
    Ezt shortos gyuribá nem is tagadta sohasem. Személyesen mondta, “nem lehetek tekintettel a cselekedeteim erkölcsi következményeire.” Fehérgalléros bűnöző, aki raffinált csalásos manipulációkkal kizsebeli a tőzsdejátékosokat. Komoly károkat okoz a gazdaságban.
    Ilyenféle megokolással egy megvagyonosodott rablógyilkos is mondhatja, akire nem tudják rábizonyítani, a nyilvánvaló bűneit, hogy nem voltam tekintettel a tetteim erkölcsi következményeire.

    A társadalmi befektetései, az alapítványokba, és más emberjogi és nyílt társadalom eszményes mozgalmakba, nem önzetlenségét dícséri.
    A globalizmus és a fogyasztói társadalom mindszélesebb térhódítása shortos gyuribá vadászterületének kibővítését jelenti.
    Ezen a területen shortos gyuribá pénzből csinál pénzt. Semmiféle értékteremtés, vagy előrehaladás nem történik a manipulációi következtében.

    Bizonyos vagyok benne, hogy sok, rettentően gazdag ember érdekeit képviseli, nevét adva a globalista mozgalomhoz.

  2. A kapitalizmus alapból erkölcstelen, nincs tekintettel működése következményeivel.
    Aztán lehet működtetni lájtosabban vagy durvábban.
    Ebben a világ képmutató. Ha nagyon kisarkítom, akkor a magyar kormány sikerpropagandája szerinti sikerek azt jelentik, hogy vagy abból a világgazdasági növekedésből szakítunk többet, amely a föld további kirablásának termése, tehát a fenntarthatóság további ellehetetlenítése, vagy más országok részesedésének visszaszorítása a piacokról, tehát mások kirablása. Közben papolunk a fenntarthatóságról, a bolygó védelméről.
    Csak éppen mindez a diszkrét névtelenség homálya által eltakarva, hiszen nem nevesíthetők a vesztesek, de hogy vannak, az biztos. De egy gazdasági sikerhez a demokrácia mindig meg fogja adni a legitimációt, nem fog finnyáskodni.
    Mikor azt hallom, hogy Soros támadást indított x valuta ellen, feltehetően olyan eszközökkel tette, amelyeken a világ jogilag nem tudott fogást találni, mert különben már rég börtönben ülne.
    Én azért nem zárom ki, hogy van benne egy adag idealizmus, amivel egy szerinte jobb világot akarna megvalósítani, de ahogy a kommunisták annak idején nem tartották nagy árnak ehhez milliók kiirtását, úgy ő meg a piac más szereplőinek kirablását, annak minden következményével.

  3. 01 – bogozy:
    A fideszbirkáknak azt üzenem, hogy 8 éve mást se hallok a kormány tagjaitól minden egyes visszássággal kapcsolatos kérdésre, hogy nem ütközik jogszabályba. Ezt vajon Soros György tetteivel kapcsolatban miért nem lehet alkalmazni? Vagy talán a shorttolás tilos? Nem ezt nevezik fehér galléros bűnözőnek! Akkor pedig miért használod a kifejezést, hogy befolyásold az olvasókat? Vagy mert Orbán Viktor elvárja tőletek, hogy fröcsögjetek? Vagy még rosszabb! Beszoptátok Orbán propagandáját?

  4. üdv.

    Csodálom, hogy a fidesz még nem vette elő Gyuri bá otp részvény-shortolását 2008 őszéről.
    Akkoriban az amerikai piacok nagyokat estek, Soros hedge fundja nagyobb összeggel játszott az otp részvény esésére. Ravaszul csinálták, mert a zárási részszakaszban, a zárás előtt pár perccel hirtelen nagy mennyiségű otp részvényt adtak el, ahogy nevezik “short selling”, pont akkor ehhez képest kevés vevő volt, így a zárásban jól leküldték a részvény árát, aztán másnap meg még mélyebben nyitott az árfolyam, így szép összeget zsebelt be Gyuri bá.
    Maga a shortolás nem tisztességtelen, mert Soros abból indult ki, hogy ha az usa piacok nagyot zakóznak, akkor a kis periféria-országok tőzsdéi még inkább pánikolni fognak. Emlékszem a 2008-as eseményekre, sokan kifogásolták a shortolás módját, hogy pont a zárásban adott el nagy mennyiséget.
    Akit érdekel, hogy a kis piaci szereplők, traderek hogy éreztek akkor, belinkelek egy korabeli blogból:
    http://dlph.blogspot.hu/2008/10/tetves-otp-richter-bux0812-llampaprpiac.html

  5. 03. Tibor bá’

    A jogszabályba nem ütközik, nevezetű lopásokat, csalásokat én lepapírozott lopásoknak, csalásoknak hívom.
    Mindenféle ilyen cselekedetet elítélek.
    Beleértve amikor a hatalmas beszállítói hiteleket és köztartozásokat felhalmozó céget eladják egy hajléktalannak, vagy a Joszip Totnak.
    Vagy amikor a közbeiktatott (bukó) cég pont akkor megy csődbe, mikor a kisvállakozókat ki kellene fizetnie a fővállakozótól felvett pénzből.

    Ezeket a bűn cselekményeket csak a megengedő jogszabályok révén lehet elkövetni. Igaz Amerikában tiltják a bennfentes kereskedelmet, és a szabálytalan árfolyambefolyásolást, de a nagy halak nem szoktak lebukni.
    Kisebb csalókat ültetnek le, példát statuálva.

    Magyar jogállam is rendkívül szelektíven ítéli meg a hamis csődöket, és gazdasági bűncselekményeket.
    Szinte szakasztott egyforma két ügyben, simán születik elítélő és a másikban felmentő ítélet.
    Ennek oka, hogy a törvényhozásokba, világszerte beszivárogtak a bűnözők és fogadott embereik.

    Fideszbirkaság kinevezést köszönöm. Nem passzol rám.

  6. 05 – bogozy:
    Vészhelyzetben – és 8 éve a 2/3 miatt vészhelyzet van – ügyelni kell az igazság kimondására is, ha az a vétkesek szekerét tolja.

  7. Azzal vitatkoznék, hogy Dzsordzs Szorosz- nak nincs politikai befolyása- csak pénzügyi.

    Akkor miért Brüsszelbe, Bécsbe, Stockholmba, stb jár havonta eligazítást tartani – és nem Frankfurtba, szép csendben, a nyilvánosság teljes kizárásával, az Európai Központi Bankba?

    Másik: amerikai szenátorok követelték, hogy viszgálják ki Szorosz szervezetei mennyi pénzt kaptak az USA külügyminisztérium pénzalapjaiból (USAid), hogy a balkánon kommunista, szocialista és balliberális pártokat támogasson.

    Mondom: Szorosz csak az arc, akit az amerikai titkosszolgálat maga elé tolt, a céljai eléréséhez. Ő csak az ál- humanista, ál- civil, ideológiai brand a termék mögött.

  8. Az országgyűlési képviselő fogadóóráján indítványozni lehet, hogy a shortolás legyen bűncselekmény. Ha a Fideszben van erre fogadókészség, akkor két három napon belül megszülik a szükséges törvényt. Láttunk már erre példát. Nyerőautomaták betiltása.
    Soros ellen bűnvádi eljárást lehet indítani, de legalább a Bp-i díszpolgárságát megszüntetni. Tényleg, vajon miért nincs ellene elfogatóparancs kiadva?

    “nem lehetek tekintettel a cselekedeteim erkölcsi következményeire.”

    Mert a tőzsde szereplői tekintettel vannak, mert a bankárok tekintettel vannak, mert politikusaink tekintettel vannak cselekedeteik erkölcsi következményeire?
    De azok köre a végtelenségig tágítható, akik nagy ívben tesznek tetteik erkölcsi következményére. A magunk szintjén néha, mi is teszünk rá.
    A fegyverek fejlesztőiről, gyártóiról, kereskedőiről és a fegyverek használójáról se feledkezzünk meg.

    Itt ez az újabb ellenség, a Czeglédy Csaba. A bíróság még nem mondta ki, hogy bűnös, de a kormánysajtó már bűnözőként beszél róla.
    Norvég alapot kezelő alapítványokról a bíróság mondta ki, hogy ártatlanok. Iszonyat módon meghurcolták őket is. Egy halk elnézés azért kijárt volna, ettől, a tetteikért erkölcsileg felelősséget nem vállaló társaságtól.
    A Jobbik, Simicskától piaci ár alatt bérelt plakáthelyek miatt volt teli a kormány sajtó. Ám, mikor kiderült, hogy a Hír tv -nél egy fikarcnyi számlát sem lehet fellelni a Fidesz országgyűlési kampányának költségéről, mindjárt elcsendesedett a bűncselekményt skandáló kormány kórus.
    Itt vannak a Fidesz által felkapott ügyek, amik később elcsendesedtek. Grippen beszerzések, a 85 évre titkosított olajszőkítési ügy, metró ügy. Szemezgethetünk az olyan ügyek közül, ami a Fidesz-t épp úgy érintik, mint az MSZP-t. Ezek a szándékosan feltáratlan, társadalmat erkölcsileg romboló ügyek mind ránk égnek és ezeket a szálakat mozgatók egyikét sem érdekli tettének erkölcsi következménye.

  9. 08. Károly

    Ezért nincs valódi elszámoltatás, mert akkor tömegesen buknának.
    Csak ugatás van, amelynek nincs büntetőjogi következménye.
    Egy jó videót láttam, két kutya ugatja egymást nagyon-nagyon mérgesen. Egyik a kerítés belső a másik a külső oldalán. Viszont tőlük két méterrel odébb, a nagykapu tárva nyitva, szóval semmi sem akadályozza őket hogy egymás torkának eshessenek, de bölcsességükben megelégszenek a verbális fenyegetőzéssel, éppúgy mint a mi politikus uraink, akik csurrantanak egy kis muníciót a propaganda gépezetbe, de sosem az ügyészségre.

  10. Jó a poszt, Tibor bá!

    08.
    “Tényleg, vajon miért nincs ellene elfogatóparancs kiadva?”

    Ez nagyon jó kérdés, Károly, lehet válaszolni, érvelni a fidesz fanoknak. Ha Soros akkora gazember, hogy hogy nincs átfogó vizsgálat, sőt Mirkóczki feljelentése óta eltelt több, mint egy hónap sem volt elegendő, hogy a rendőrség vagy ügyészség legalább vizsgálatot indítson?

    Ouse, bogozy, L.S. és a többiek. Győzzetek meg minket, itt a lehetőség, (de érvekkel és ne légből kapott ostobaságokat írkáljatok), hogy Soros mit ártott az országunknak.

  11. 10:

    Miért, járt az utóbbi 5 évben Magyarországon?
    Nem. Akkor hogy lehetne elfogni…

    Másrészt, kampánytechnikai szemszögből fenn kell tartani Dzsordzsi bácsit és inkább ki kell a fényre vinni az ál- civiljeit, brüsszeli bábjait, amerikai megbízóit.
    Most úgyis mindet be fogja vetni.

  12. Ezzel a poszttal most nem értek egyet. A világ nem így müködik egy bizonyos szint felett. Sajnos.

    A demokrata.hu-n most éppen 2 nagyon érdekes cikksorozat fut. Az egyik címe Kicsoda ön Soros György?, A másik cikksorozat William Engdahl magyarul még nem megjelent könyvét kivonatolja folytatásokban, az NGO-k szerepét és történelmét analizálva.

    Mind a kettö igazi bomba, és bár pl a Kicsoda ön … tkp. csak Soros szovjet és poszt szovjet területeken végzett tevékenységére fókuszál, nagyon is igaznak tünik, és magyarázatot ad sok olyan dologra, amit én is megéltem kortársként, és nem igazán volt érthetö.

    Ajánlom mindenkinek. A KGB pedig már a 70-es években jelentette, hogy Soros a CIA embere, és civil szervezetei milyen veszélyt jelentenek.

    A magam részéröl pedig csak annyit, hogy szerintem naiv elképzelés az, hogy az 50-es évektöl tartó sikerszéria csak a kapitalizmusnak, szorgalomnak, és szerencsének köszönhetö.

  13. 11.

    Kitiltani sem lehet, sőt eljárást indítani sem? Nem azért, mert azt már konkrét tényekkel kéne alátámasztani?

    “Másrészt, kampánytechnikai szemszögből fenn kell tartani Dzsordzsi bácsit és inkább ki kell a fényre vinni az ál- civiljeit, brüsszeli bábjait, amerikai megbízóit.”

    Pedig mondtam, hogy ne légből kapott állításokkal operáljunk, vagyis ne propaganda dumával.

    Inkább áruld el, mit ártott az országunknak, konkrétan!

    Sleeper,

    “A KGB pedig már a 70-es években jelentette, hogy Soros a CIA embere, és civil szervezetei milyen veszélyt jelentenek.”

    Huhh basszus, ezen bekönnyeztem. :). Gondolom a világkommunizmusra jelenthetett hatalmas veszélyt.

  14. 13.

    Mivel Dzsordzs Szorosz gyakorlatilag a CIA embere, tudja meddig mehet el törvényesen.
    Meg ott vannak a jogi tanácsadói, tucatjával.

    Attól még, hogy a Szovjetunió kommunista volt- még léteztek bizonyos legitim, nemzetbiztonsági érdekei.

    Ahogy Magyarországnak is, még akkor is, ha nem vagy fideszes.
    Ilyen pl. a Szorosz által erőltetett, támogatott tömeges, illegális bevándorlás elleni fellépés.

  15. 14: “Dzsordzs Szorosz”

    Te ennyire félsz tőle, hogy nem mered leírni a rendes nevét?

    ———

    Tibor bá, három hete még bőszen Soros-bérenceztél – (nem is volt kedvem hozzászólni egy darabig semmihez) – látom, közben rájöttél, ki okozza a nagyobb kárt az országnak… 🙂

  16. Ouse M.D. értem, szóval semmi. Semmi konkrétum.

    Kár, hogy nem jössz rá, hogy nem Soros, hanem Orbán b@ssza át a fejedet és ő a veszélyes az országra.
    Otthon élsz? Ha így folytatjátok, a gyerekeid és unokáid Orbán és újonnan felépült arisztokrata rétegének lesznek a jobbágyai. Persze csak ha szükség lesz rájuk és jól szolgálnak. 2020 -tól már nem, vagy csak alig lesznek úniós fejlesztési pénzek, addigra ki fogja vezetni az országot a közösségből és simán be lehet majd vezetni további a magyar tömegeket elnyomó, kifosztó intézkedéseket. A pallosjogra és az első éjszaka jogára is sor kerülhet előbb vagy utóbb.

    Bár eddig talán nem jutottok el a klimakatasztrófának vagy más, az egész világot érintő felfordulásnak köszönhetően.

  17. Ha valaki veszi a fátadtságot, és elolvassa Soros eredeti, angol javaslatait, akkor abból rájön, hogy a javaslata az évi 300 ezer betelepítéséről arra való, hogy reményt adjon a többinek, és ezáltal ne induljanak el, hanem várjanak a sorukra.

    Amúgy Soros még a humanistább milliárdosok közül való. Pl. Madeleine Albright és a hozzá hasonlókhoz képest mindenképp ( kicsit kutakodjatok a délszláv háború kapcsán a nevekre). Én, mint kommunista beállítottságú, kifejezetten utálom a típust, de ez az én bajom.

  18. 17:

    De miért nem mondjuk az USA- ba vagy Izraelbe akarja betelepíteni Afrikát meg az egész Közel- Keletet?
    Vagy első körben a saját szomszédjába.
    Ez a humánus Jóember.
    Máséval a csalánt….

  19. 04 – egy érdeklődő
    Dlph-nak igen jó meglátásai voltak. Én is sokat olvastam.
    RIP.

  20. 18: “akarja betelepíteni ”
    És sikerült? /Csak hogy egy klasszikust idézzek./ 😀

  21. 19:

    Jártál Merkelisztánban manapság? Vagy csak Ausztriában…

  22. 20: Ja, mindet Soros vitte oda…

    Hosszú ideig (kb. 20 évig, gyakorlatilag a nyugdíjazásáig) járt ide hozzánk (pontosabban apámékhoz) egy német kisváros hosszú ideig regnáló polgármestere, folyamatosan beszámolva a városa demográfiai helyzetéről (is). A muszlim bevándorlás a húsz év alatt folyamatos volt a városba, amikor ‘legutóbb’ itt jártak (kb. öt éve) , akkor már a lakosság legalább harmada muszlim volt (szerinte, nekem ez azért elég durvának tűnik), és ha jól emlékszem, akkortájt építették talán a hatodik mecsetet.
    Soros és az ő veszélyes terve meg még sehol sem volt ezalatt az időszak alatt.

  23. 21:

    És a 2015- ben rajtunk is átvonult hordák is Ausztriából jöttek át, 3- 4. generációs- már nagyobbrészt legalizált bevándorlókként?

    Nézd, a DC- Leaks nem fidesz vagy Putyin- projekt és pontosan leírja, olasz államügyésszel egyetemben, hogy Soros NGO- i hordják be a migránsokat, riasztják a mentőhajókat a líbiai partoktól már 5 km- re is…. Valamint, hogy a “menekültsegítő” NGO- k milyen tanácsokkal látják el őket:
    -kamerák előtt nőket, gyerekeket az első sorba (meg ugye pajzsként is nagyszerűek) lsd Röszke gyerekátdobálás
    -férfiak mind 17 évesnek hazudják magukat
    -ne adjanak ujjlenyomatot
    -dobálják el az irataikat
    -milyen helyi jogvédőkkel vegyék fel a kapcsolatot, stb, stb

    Vagy pl. a CEU- tüntetésen ( kb 42 ezer ember, többségük nem magyar állampolgár volt) egyből osztogatták a migszol szórólapjait a “menekültekért golytatott (így!) harcért”

    És ezek mellett havonta jár még Brüsszelbe, Bécsbe “tanácsokat adni”, az minimum gyanús. EU- tagállamok megválasztott vezetői nem kapnak puszi- puszit Junckertől, meg négyszemközti találkozót.

    Kicsit sok a véletlen egybeesés.

  24. 23: Én nem állítom, hogy amiket írsz, abban Soros nem sáros. De ez a bevándorlási folyamat évtizedek óta tart, és különböző hatások egyre erősítik. Mi oka lenne Sorosnak arra, hogy közreműködjön Európa összeomlásában?
    Az tény, hogy Soros pénzel civil szervezeteket, amelyek migránsokat (is) támogatnak /és általában a liberális felfogású demokráciáért dolgoznak mindenhol/, viszont nem látom egyértelműnek, hogy ami történik, minden Soros jóváhagyásával vagy utasítására történne.
    Ne feledjük, hajdanában a fideszt, sőt, OV-t személyesen is támogatta. Aztán utólag kiderült, hogy rossz lóra tett.

    Soros, mint bujtatott, menekülő zsidó, majd világpolgár, a pénze egy részét hasonszőrűek támogatására költi, ez egyértelmű, de erősen kétlem, hogy ezzel Magyarországnak, vagy Európának ténylegesen ártani akarna.

    (Csak mellékesen jegyzem meg, hogy jóval régebben én is fordultam támogatásért az alapítványához, és egy kurva vasat sem kaptam – úgyhogy egyébként rohadjon meg… 🙂 ) És ha már itt tartunk, ha még a választások előtt elpatkolna, vicces lenne nézni a fidesznyikek bárgyú pofáját, hogy most mi legyen…

  25. 20. Observer
    Az eredeti elnevezése Kalergi terv.

    13. Gyarmathy
    A KGB hivatalból figyelt minden államellenes, felforgató tevékenységet. Én pedig személy szerint hiszek abban, hogy egy ( vagy bármilyen ) totalitárius vagy autokrata rendszer sokkal jobban ügyel az ilyesmire mint bármelyik demokrácia.

  26. “Én pedig személy szerint hiszek abban, hogy egy ( vagy bármilyen ) totalitárius vagy autokrata rendszer sokkal jobban ügyel az ilyesmire mint bármelyik demokrácia.”

    Persze, mivel betegesen fél attól, hogy a hatalmát elveszíti. VAjon ha te a diktatórikus rendszert merészelted volna bírálni akkoriban, sőt még segíteni is kívántál volna valamilyen kezdeményezést, ami az állampolgár jogait akarja védeni a rendszerrel szemben, hány másodperc alatt lettél volna “felforgató államellenes”, a “rendszer ellensége” ?

    Az általad említett és bombaként aposztrofált kicsoda ön… cikksorozatba beleolvastam közben rendesen. Szerintem egy megrendelésre íródott szóhalmaz Soros sározására, tele csúsztatásokkal, ferdítésekkel.

  27. Én ebben a Kalergi tervben, mint a mai folyamatok tényleges mozgatórugójában nem igen hiszek.
    Inkább gondolom azt, hogy az európai lakosság nagyon elkényelmesedett, és nagyon megnőttek az igényei, ráadásul a népesség is csökken. Ezért egyre kevesebb a merítés az alacsonyabb képzettségű rabszolgamunkákra, hiszen mindenki, akinek módja van rá, tovább akar tanulni, magasabb állásokra pályázik.
    A tőke szeretné, ha megfelelő nyersanyag áramlana be a munkaerőpiacra, ami ráadásul a munkabért is lenyomja, és a nincstelen tömeg becsöppenve a fogyasztói társadalomba jó fogyasztó lesz, nem fog ülni a pénzén, mint a takarékos európaiak, hanem szórja azt, hogy ellássa magát mindazzal, ami az itteni élet tartozéka.
    Szerintem számukra a munkanélküliség növekedése, a no-go zónák és terrorizmus csak egy kellemetlen mellékhatás, amit el kell viselni a cél érdekében.
    A kvalifikált munkakörök, befolyásos állások úgyis az európaiak kezében maradnak, mert csak ők motiváltak ilyen irányban, az érkezetteknek csak az alacsonyabb munkák jutnak. De ha mégis vannak köztük a kiemelkedésre motiváltak, azok meg egyúttal be is illeszkednek.
    Ja, hogy az élet sokkal konfliktusosabb lesz, a halálstatisztikákban a közlekedési balesetek mellett megjelenik a terrormerénylet is, az meg kit érdekel? Az élet kockázatokkal jár…
    De azért bízom benne, hogy ha az eredmény rövidesen nem igazolja az elképzeléseket, akkor felébrednek, hogy rossz lóra tettek, hiszen a gazdaság összeomlasztása nem lehet céljuk, hiszen ebből élnek és profitálnak.
    Mindenesetre nekünk mindenképpen jobb, ha ebből kimaradunk, és messziről nézzük a fejleményeket, és tanulunk belőle…

  28. Vannak olyan vélemények, miszerint túl magas a populáció száma, ennek tört része is megfelelő. Gondoljunk bele, mindegy hogy mennyi ásványkincs van a földben még,
    (lehet vitatkozni, hogy meddig elég), egy valamin azonban nem. Ha fele annyian vagyunk, 2X annyi ideig elég, ha tized akkor már 10X annyi ideig. Egyszerű, mint a faék. Ja a kivitelezés?, sokak szerint megoldják. Ez is lehet, akár.

  29. 28 D7 milyen igaz!
    A menekültválság által sok európai ember meghalhat az iszlám terror révén (Deagel listára gondolok érvként). A papírpénz hitelpénz buborékának kidurranása pedig még nagyobb éhezést okozhat, ami szintén a lakosság megfeleződését okozhatja.

    http://www.deagel.com/country/Germany_c0078.aspx

    2025-ös jóslat érdekes.

  30. 25: “Az eredeti elnevezése Kalergi terv”

    Ez az a terv, amire midenki hivatkozik, de még soha senki nem látta eredetiben. /Mármint azt a részét, hogy az európai népességhez csingalézeket kell keverni, hogy kijöjjön belőle a könnyen kezelhető birka-népesség./ 😉 (Szóval jól jönne egy – korrekt – link.)

    Bár ha belegondolok, kishazánkban sikerült létrehozni a birka-népességet betelepítés nélkül is.

  31. a “Soros terv” es a migracio elleni hiszteria szerintem csak egy tunet, nem a betegseg maga. egyik elottem szolo ugy fogalmazott, a nagytoke azt szeretne legyen rabszolga a szalag melle. ebben az ertelmezesben Soros, Merkel a nagytoke kiszolgaloja. Szerintem nem errol van szo. A nagytoke mobil, oda megy, ahol van rabszolga. errol szolt az elmult 30 ev globalizacios outsourching offenziaja. Paradox modon az istenadta nepnek van szuksege a bevandolrasra, annak az istenadta nepnek, aki a fene nagy joletben es emancipacioban otven ev alatt lefelezte a reprodukcios ratat, igy onon tarsadalmi joletet asta ala. a demografia teny kerdes. mar most latszik,mhogy 10-20 ev mulva a nyugijbrendszerek brutal nagy bajban lesznek. meg a munkaeropiac. de nem a toke, hanem a tarsadalom szempontjabol. nem lesz orvos, tuzolto, segedmunkas es apolo. Merkelek, Sorosek ennek a problemanak a megoldasara tesznek egy iserletet. Hibakkkal? persze. nem lenne jobb helyette valami mas? Dehogy nem! csak nincs jo megoldas. Az istenadta nep nem hajlando szaporodni, nem hajlando az eletszinvonalabol visszaadni… ugyanakkor a demografisi bomba mar 24. oraban van. ebbol a megkozelitesbol sem tunik a “Soros terv” felelossegteljes kiserletnek? minden tarsadalmi kara es kockazata ellenere.? vagy oke, ne legyen migracio. akkor arrol follyon a tarsadalmi parbeszed hogy mi legyen a megoldas a VALODI problemara. A tatarjaras utan az akkori kiralyok iparszeru betelepitest vegeztek, hogy legyen aki meguveli a foldeket. a torokok utan detto. A fejlett vilagnak nem a kulso fenyegetestol kellene felnie, hanem attol, hogy a hedonizmusba fulladt lakossaga belulrol emeszti fel.

  32. 31- 32:

    Ez mind igaz is lehetNE, ha ne lenne ott a klíma és a hosszútávú jövő teljes séggel bizonyos hiánya.

    Itt max. a rövidtávú káosz a cél- amikor már elég nagy lesz a felfordulás Európában, indulhat a nukleáris csapás Oroszország (és Kína) ellen.
    A teljesen becsavarodott 500 milliónyi plusz az apró európai még örülni is fog, hogy gyorsan véget érnek a szenvedései…

  33. 31 Panasonic
    Ha jól értettem mondanivalódat, akkor tulajdonképpen bizonyos szempontból védelmedbe vetted a Soros-Brüsszel vonalat, tekintve, hogy már túl késő van a belső megoldásra, és egyszerűen nem maradt más hátra, mint megkísérelni a migráns megoldást, bármekkora is a kockázata, mert különben Európa magába omlik belső folyamatai révén.
    Abban meglehet igazad van, hogy a megoldást elsősorban nem a nagytőke keresi, hanem a vele összefonódott politikai elit, akinek viszont nagyobb érdeke fűződhet ahhoz, hogy az európai egyensúlyt megkeresse, mert neki nincs hová visszavonuljon, érdeke lenne egy többé-kevésbé jóléti társadalmi közeg fenntartása, és nem akarja, hogy az összeomlás maga alá temesse őket is.
    De őszintén szólva én nehezen tudom elképzelni azt is, hogy bármiféle nagytőke képviselői is szeretnének egy instabil társadalmi környezetben élni, ahol csak a teljes elszeparáltság nyújthat védelmet a külvilágtól, amely kiszámíthatatlan változásokon megy keresztül.
    De végülis mindenki csak találgat a valós folyamatok mozgatórugóiról. Izgalmas időknek nézünk elébe, amiről lemondanék szívesen…

  34. Panasonic!
    Az európai népesség csökkenése, az európai születések számának drasztikus zuhanása, mélyen a reprodukciós szint alá, az miért is van?
    A feminizmus miatt.
    Soros által támogatott szervezetek nem erőltetik a feminizmust?
    De.

    Én személy szerint nem hiszek abban, hogy Soros Györgynek kész terve van a világ, különösen az európai világ elpusztítására. De tény, hogy olyan eszmékben hisz, olyan elképzelései vannak, és emiatt olyan szervezeteket támogat, akik ezen célok érdekében, ügyködnek, amelyek ezeket a végzetes változásokat hozzák. Számomra ők olyanok, mint a vallásos emberek, csak itt nem transzcendens vallásban hisznek, hanem másban. És ez a más pedig a saját “én jó ember vagyok” hitük. Ők meg vannak róla győződve, hogy ők erkölcsileg, morálisan jó emberek, ők segítenek a rászorulóknak, elesetteknek, szegényeknek, elnyomottaknak. Hogy ez így nem működik? Akkor te szemét náci vagy, aki veri a nőket, négereket, stb. És még a kutyáját is veri.

  35. Tudomásul kell venni, hogy nincs jó megoldás. Az 1,3 szaporodási ráta katasztrófa. Kaukázusi, keresztény gyökerű emigráns nem létezik. Ami van, annak esze ágában sincs integrálódni. Ha van rá idő, kik fogunk halni, de nem szép lassan, hanem hirtelen, amikor a muszlim bevándorlók száma lehetővé teszi a keresztények (+zsidók) lemészárlását.

    Az USA-nak mázlija van. Dél Amerika úgy szaporodik, mint a nyulak, és buzgó katolikusok.

  36. 27. Hubab

    Valóban azt gondolod, hogy mivel az európaiak magasabban iskolázottak ezért a döntéshozatal csúcsain maradhatnak?

    A valóságban már kisebb muszlim bevándorlás esetén is, abban a pillanatban, hogy szavazójogot kapnak, azonnal megjelennek a politikában, nemcsak választóként, de politikusként is. Mivel ők sokkal jobban érdekeltek a saját érdekeik érvényesítésében, nagyobb a részvételük is a politikában, tehát a létszámuknál nagyobb arányban juthatnak képviselethez, a demokrácia matekjában.

  37. “A nagytoke mobil, oda megy, ahol van rabszolga. errol szolt az elmult 30 ev”
    Egyetértek. Annyival kiegészíteném, hogy a tőke a rabszolgapiacra is küldi embereit, akik kiválogatják a képzetteket, az alkalmazkodókat, és csak ezeket emeli ki a tömegből és kínál nekik menekülő pályát.
    Születési ráta.
    Húsz éven belül a robotika és általában a tudományágak olyan szintre lépnek, ami szükségtelenné is teszi a 2.1-s születési rátát.
    Egyvalami viszont tényleg a robbanási sebességgel nőhet. Az pedig a várható élettartam. Ha a politika és az időjárás is kegyes lesz hozzánk a jövőbe, akkor a most középkorúak bőven túlélik a 100-120 évet.
    Ez az, ami a pillanatnyi hozzáállással kezelhetetlen.
    Öt, tizenöt év múlva elmegy az ember nyugdíjba és él még 60-80 évet. Ha nem többet.
    Ott fog fityegni minden nyugdíjason a kütyü, ami akár óránként teljes vérképet csinál és kitudja még milyen analízist készít és megmondja, hogy most egy kis kalcium kell, most egy kis vas, vagy valamelyik vitamin szint lecsökkent, sürgősen pótold.
    Önvezető autók, kamionok jönnek, gps vezérelt mezőgazdasági gépek, a hivatalokban szoftverekkel fogunk beszélgetni, ha kell egy új kütyü, egy új ketyegő, a 3D nyomtató majd nyomtat egyet.
    Hamarosan olyan világ köszönt ránk, nem tudunk olyat elképzelni, ami ne valósulhatna meg.
    Ezekből fakadó extra hosszú élet kezelése tényleg megoldhatatlannak látszik. Sok millióan lesznek száz évesnél idősebbek.
    Azt mégsem mondhatják, hogy a most fiatalok száz-kétszáz év munka után mehetnek nyugdíjba, vagy soha sem. Erre nem tudnak gombot varrni.
    Nem állítom, hogy ez 100%-ban így történik. Meglehet, csak simán megakarnak szabadulni a balansztól.

  38. 38. Károly

    A nyugdijasok számának és a nyugdíjban eltöltött idejük növekedése nem megoldhatatlan probléma.

    Már a jelen technikai fejlettség mellett is egy kislétszámú dolgozó réteg munkája bőven elegendő a fiatalok és az idősek tisztességes színvonalon való eltartására.

    A bökkenő a fogyasztói társadalomba beépített mókuskerékben van.
    Állandóan újra kell termelni a “tartós” fogyasztási cikkeket, mert nem tartósra készítik, sőt a divat nyomására lelki terror alatt vannak az emberek, és állandó a késztetés az új, mégdivatosabb cikkek megvásárlására.
    Ha meggondoljuk az autóipar termelési számait, jobb tervezéssel, könnyen javítható autók gyártása útján, már minden ember autóban ülhetne afrikában és ázsiában is.

    Tehát a demográfiai kihívást pénzügyi és gazdasági szabályozók alkalmazásával könnyen kezelhetjük. Viszont ez a jelen profithajhász szemléletnek nem felel meg.

  39. 38 Károly
    Bogár Lászlótól hallottam valamelyik műsorban, hogy az alacsony szaporodási ráta olyan csapdahelyzetbe viszi a társadalmat, amiből nincs kiszállás. Azt is mondta, miből gondolják egyesek, hogy ez olyan, mint egy kapcsolót ki- meg bekapcsolni.
    Az elöregedő társadalomban a fiataloknak egyre kisebb lesz a motiváltsága gyereket vállalni, hiszen a vállukon lesz az egyre növekvő számú inaktív, plusz a saját gyerekei ellátása is, ez garantálja a népesség exponenciális csökkenését, amelyben ráadásul egyre több az öreg.
    A várható élettartam meg nem fog exponenciálisan nőni, meg egyébként sem segít az aktív korúak számának megtartásában, inkább az eltartottakéban.
    Meddig tartható ez fenn olyan környezetben, ahol ezzel szemben népességrobbanás zajlik? Előbb utóbb sok lúd disznót győz, a kiüresedő területeket ki fogják valakik tölteni…

  40. 26. Gyarmathy

    Nézd, én szívesen meghallgatom a konkrét csúsztatásokat és ferdítéseket, azzal is csak tanul az ember ugyebár.
    Addig is fenntartom, hogy a sorozatban olyan eseményeket is leírnak, amelyeket magam is megéltem, és a híradások után hiányérzetem volt. Ezek a mostani információk annyira passzolnak ezekbe a hézagokba, hogy hajlandó vagyok elismerni, hogy akár igaz is lehet.
    A legnehezebb kikapcsolni az érzelmeket. Pár éve az Isztambuli repülötéren egy grúz srácban izzott a gyülölet Oroszország iránt, és hiába próbáltam elmagyarázni neki, hogy érezhet akárhogy, ez lehet jogos vagy nem, de Szaakasvili durva drogokat kellett hogy szedjen, ha nekiment Oroszországnak. Pláne úgy, hogy minden normális ember láthatta, hogy az egész 2008-as akció csak az orosz medve tesztelésére szolgált…

  41. 36 Tibor bá’
    “Tudomásul kell venni, hogy nincs jó megoldás.”
    Dehogy nincs! Te magad mondtad el:
    “Dél Amerika úgy szaporodik, mint a nyulak, és buzgó katolikusok.”
    Én így írtam volna: Dél Amerika úgy szaporodik, mint a nyulak, MERT buzgó katolikusok.
    Tudtad Te ezt a megoldást korábban is, de nem szóltál róla. 🙂
    Mi történt? Csak elkottyantottad magad?

    Tehát legyetek buzgó katolikusok!
    Az egyház nem támogatja a fogamzásgátló megoldásokat, legfeljebb csak a coitus interruptust.
    Az együttlét csak a gyerekáldás céljából megengedett.
    Házasságban kell élni.
    A férj URA a nőnek.

    Legalábbis én így tudom ezt. Igazítsatok ki, ha tévednék. 🙂

  42. 42: Kilengett az irónia-detektorom. 🙂

    Nem kell ehhez katolikusnak lenni. Rákosi időben az volt a jelmondat, hogy “Asszonynak szülni kötelesség, leánynak dicsőség”.
    Hazafias elkötelezettségből az utóbbi csoportnak én is szívesen besegítek, ha esetleg dicsőségre áhitoznak… 🙂

  43. sleeper,

    Egy példát mutatok,

    http://www.demokrata.hu/hir/belfold/kicsoda-soros-gyorgy

    Alcím: “A CIA strómanja”

    Majd az alatta lévő szóhalmaz erre semmilyen bizonyítékot nem mutat. Nem illett volna minimum egy kérdőjelet tenni az alcím végére?
    Az ide tévedt olvasó, aki a kritikai gondolkodásnak híjján van, a sok blablát átfutva levonja a következtetést: Soros György a CIA strómanja volt a nyolcvanas években (és akkor nyílván most is az). Pedig erre a bizonyíték nulla.

    Az egész cikksorozatból kb. annyi lehet biztosan igaz, hogy Soros György járt a nyolcvanas évek második felében az akkori Szovjetúnióban és fénymásolókat, nyomtatók ezreit osztogatta ki. Semmi más nincs bebizonyítva.

    Nekem az a döbbenetes, hogy az egykori “ruszkik haza” ‘szabadságharcosának’ talpnyalója a XX. század egyik legantidemokratikusabb és leggyilkosabb rezsimjének hírhedt KGB nevű szervezetének szemüvegén keresztül ‘keresi’ az ‘igazságot’ Soros Györgyről és van rá igény, mert úgy látszik, hogy vannak, akik innen ‘tájékozódnak’.

    Ne vedd személyeskedésnek, mert nem bántani akarlak. Meg tőlem azt olvasol, amit akarsz. Az a baj, hogy a demokrata.hu – nak már a neve is hazugság. Jobban illene hozzá az autoriter.hu vagy az orbanpropagandazaszloshajoja.hu cím. Akkor legalább a cím igaz lenne. 🙂

  44. 40.hubab
    …” Előbb utóbb sok lúd disznót győz, a kiüresedő területeket ki fogják valakik tölteni…”
    Ha hagyod!
    Hadd meséljek neked az izraeli doktrináról, az öreg izraeli és a helikopter doktrinájáról!
    Nos, telnek-múlnak az évek, eljön az az idő mikor egész Izraelben nincs már élő lélek.Üresek az utcák, néptelenek a házak, mindössze csak egy rozoga öreg ember maradt, kinek van egy helikoptere, szintén régi, a dicső múltból fennmaradt öreg katonai jószág, mindkettőjükbe ugyumond már csak hálni jár a lélek.
    Az öregnek egyetlen dolga van: mindennap felszállni helikopterével a néptelen régenvolt ország határait berepüni és legépfegyverezni mindent, ami mozog, még a legyeket is, melyek berepülnének az elárvult ország területére.
    Mert meghalt ugyan már mindenki, de Ő MÉG ITT VAN, és védi kihalt országát utolsó lehelletéig.
    A helikopter be van tanitva: ha eljő az a nap, mikor a botkormányt markoló öreg kéz lehullik róla, mert meghalt a bácsi, kapcsoljon automata GPS módba, forduljon nyugatnak-a tenger irányába, – és repüljön mindaddig, mig egy csepp özemanyag van a tartályokban!
    Most már szabad a menet, jöhet bárki, mert meghalt az ország UTOLSÓ VÉDELMEZŐJE.
    Tanuljatok tőlünk, hubab kedves, és élni fogtok!

  45. 45: Izraelben talán így is történhetne (persze ott se így lesz), de Magyarországon bőven lesznek árulók és kollaboránsok, ha eljön az ideje. Eddig legalábbis mindig így történt.

  46. 46.Observer
    Ez egy ethosz, a honvédelem idealizált viselkedésmintája, az utolsó ember utolsó lehelletéig.
    Ahogy én ismerem magunkat, a valóság nem lesz messze az ethosztól.

  47. 36. Tibor bá’
    Kaukázusi, keresztény gyökerű emigráns nem létezik. Ami van, annak esze ágában sincs integrálódni.

    Talán ebben segithet Hazám.Nálunk, bár nem hivtük ide, tele vagyunk Tölük.Őket csak az Albánok múlják fől létszámban és büncselekményben.Szivesen és ingyen lemondanánk Tölük. Igaz, közöttük is sok az akasztani való vadember. A legfrissebb tettük : http://policenews.eu/archives/18114
    30 betörés Attica megyében- Az idős áldozataikat forró vasalóval kinozták, arcukat és a honaljukat égetve- Zsákmányuk több mint két millió euró.
    A büncselekmények kivitelezői 6 grúz, egy cseh és egy kazahsztáni.
    Közülük legalább hárman börtönben ültek ezelőtt is, majd szabadon bocsátottak Őket ahelyet hogy visszatoloncolták volna oda ahonnan jöttek.
    Mivel a fegyházainkban teltház van rövid időn belül újra kiengedik Őket.

  48. 45-47 balint
    Azért ez sem egy kecsegtető perspektíva, hősiesen, de biztosan kimúlni ebből a világból, márpedig az alacsony szaporodási ráta Európa számára ezt jelenti.
    Én önmagában a bevándorlást nem érezném tragédiának, ha a bejövők beilleszthetők lennének.
    Hiszen ez évszázadokon át folyt itt is, a mai magyarság genetikailag már rég messze van a bejövő ősmagyaroktól, ebbe a medencébe ömlött a német, szláv, kun, jász, török, román, zsidó, örmény népesség, és nyilván nem is maradt hatás nélkül a mai magyar kultúrára sem befolyásuk, de összességében mégiscsak összegyúródtak egy közös magyar identitásba, amit ma értünk alatta. Nagy művészeink közül is a legtöbb nem rendelkezik hibátlan magyar pedigrével, de szerintem már senki.
    De a magyarság mégsem oldódott fel, csak lassan átalakult.
    De ehhez mindkét fél toleranciájára szükség volt, ami sajnos a mostani muszlim beáramlás esetén nem várható tőlük.
    De a perspektíva félelmetes, sokan nincsenek is tudatában, hogy mekkora népességről, potenciálról van szó, mikor az arabságról beszélünk, nagyságrendben igen közel állnak az európai népességhez.
    Az 500 milliós Európa közvetlen közelében mintegy 440 millióra becsült arab népesség él, akik ráadásul dinamikusan szaporodnak, míg mi fogyunk. És mennyi muszlim van még az arabokon kívül is, akik ide ácsingóznak, törökök, irániak, afgánok, pakisztániak, bangladesiek, akik szintén jelentősen képviseltetik magukat a migránsok között.
    És sajnos nemigen van alternatív népességpótlási lehetőség, az elfogadható kultúrájú országok mind a népességcsökkenéstől szenvednek.
    Szóval sok jóra nem számítok a jövőben.

  49. 45. Bálint

    Olyan szép a tanmese az öreg izraeli bácsikáról és a helikopteréről.

    Viszont egy csöppet beletekintve az izraeli belpolitikába, hát, azt hiszem nem kell sok küldő ellenség Izraelnek, mert belülről megindult a rothadás. A hatalomvágy esztelen, saját országot pusztító cselekedetekre indít sok politikust. Külső erők ezt a belső ellenséget megtámogatva, lassan felfalják az eredeti eszméket, a lendületet, a fejlődést.

    Nézd meg, az illegálisan Izraelben táborozó fekete afrikai migránsok elleni fellépés, milyen ellenvéleményeket hozott felszínre.

    Pedig azokat a feketéket mindenképpen ki kell pucolni, ez minden izraeli polgár alapérdeke.

  50. 50.bogozy
    Nincs ország ami mentes volna ilyen-olyan belpolitikai nézeteltérésektöl és vitáktól, ugy nálatok, mint nálunk és jóformán világszerte.
    Ahány párt, annyi világszemlélet és ideológia, pont mint nálatok is, azonkivül ugy nálunk, mint mindenütt, a politika piszkos egy dolog.
    De ez van, más nincs, tessék válogatni.

  51. 30. Observer

    In his book Praktischer Idealismus (Practical Idealism), written in 1925, he describes the future of Jews in Europe and of European racial composition with the following words:

    The man of the future will be of mixed race. Today’s races and classes will gradually disappear owing to the vanishing of space, time, and prejudice. The Eurasian-Negroid race of the future, similar in its appearance to the Ancient Egyptians, will replace the diversity of peoples with a diversity of individuals. …

    Instead of destroying European Jewry, Europe, against its own will, refined and educated this people into a future leader-nation through this artificial selection process. No wonder that this people, that escaped Ghetto-Prison, developed into a spiritual nobility of Europe. Therefore a gracious Providence provided Europe with a new race of nobility by the Grace of Spirit. This happened at the moment when Europe’s feudal aristocracy became dilapidated, and thanks to Jewish emancipation.

  52. Observer 30.

    “Az eredeti elnevezése Kalergi terv”

    Ez az a terv, amire midenki hivatkozik, de még soha senki nem látta eredetiben. /Mármint azt a részét, hogy az európai népességhez csingalézeket kell keverni, hogy kijöjjön belőle a könnyen kezelhető birka-népesség./ 😉 (Szóval jól jönne egy – korrekt – link.)
    link. A Praktischer Idealismus című könyvének magyar fordírása.
    https://mega.nz/#!htEUVbzK!zBcCvrznHSvj9mgQ-mPAXol_bicsnGJwYXTTrbdHGsM

    , de Kallergi nem volt az egyetlen, aki ezekről a tervekről írt. Bath yeor egyiptomi zsidó író is írt egy könyvet, de voltak amerikai zsenik is, akik egyenesen a német férfiak deportálásáról, kasztrálásáról és a német nők arabok és négerek általi teherbeejtéséről értekeztek.

  53. 44. Gyarmathy

    a demokrata.hu-n van néhány ember, akik már 20 évvel ezelőtt is azt mondták/képviselték, amit ma. Ezt a konkrét oldalt én viszonylag nemrégiben “találtam”, pont bizonyos más írások kapcsán.

    Úgy érzem nem vetted figyelembe amit írtam, hogy tudniillik ha a dolgok lényegét akarod látni, ki kell kapcsolni az érzelmeket. Tárgyilagosan szemlélve a dolgokat nincs abban semmi kivetnivaló, ha KGB eredetű információt hitelesnek fogadunk el. Miért is ne lehetne? figyelembe kell venni az akkori viszonyokat, képbe kell helyezni az infót, és úgy kiértékelni.

    A CIA is kiad minden évben egy kiadványt, úgy hívják, hogy CIA Factbook. Szabadon letölthető, tanulmányozható. Abban is lehet érdekes dolgokat olvasni, ha mást nem, azt, hogy miként gondolkoznak/értékelnek szituációkat, stb.

    Én magyarként en block nem szeretem az oroszokat, hiszen a történelem folyamán csak katasztrófát hoztak a magyarokra. Ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne orosz barátom, ne érezzem magam jól esetleg Oroszországban (még nem voltam soha 🙂 ), és el kell ismerni, hogy a világpolitika jelenlegi állása szerint az oroszoknak éppen elég, ha csak kimondják az igazat, és csupán azt cselekszik, amit deklaráltak – jó kis paradoxon, ugye?

    Ezen a világon semmi sem egyértelmű, és senkinek sem lehet hinni egy az egyben. Ha közelebb akarsz kerülni az igazsághoz valakiről, olvasd el mit írnak róla a barátai, de ugyanúgy hallgasd meg hogy mit mondanak az ellenségei. Az ellenségek gyakran felfedik azokat a bűnöket és hibákat, esetleg nem teljesen tisztességes szándékot, amit valaki szívesen elhallgatna, és asztal alá söpörne (esetleg meg is teszi). Ha a KGB Sorost a 70-es évek elején már veszedelmes felforgató elemként tartotta nyilván, akkor biztosan volt rá oka.

    Ha valaki információt akar, akkor ki kell használni az ilyen helyzeteket, és meg kell hallgatni az “ellenséget”. E szempontból Magyarország különleges helyzetben van ( ezt a megjegyzést kéretik nem összemosni azzal, hogy én most esetleg az egyik, vagy másik oldalnak szurkolnék ), itt olyan dolgokat lehet ma kimondani, amiket Nyugaton sosem lehetett igazán, vagy legalábbis nem anélkül, hogy utána valakit az fenyegessen, hogy “leírja” magát a szalonképes közösség számára, vállalva hogy nevetségessé kiáltasson ki. Természetesen a mindenkori rendszer mindig a saját malmára hajtja a vizet, de most ki kell használni, hogy olyan információs csatornák nyíltak meg és kutathatók , amik eddig soha.
    Persze ez megváltozhat, hiszen a politikában barátság nem létezik, csupán érdekek vannak – hosszútávú és pillanatnyi. Ez utóbbi pedig naponta változhat.

    Visszatérve a Kalergi tervhez, szeretnék egy másik példát felhozni. Ez pedig a Balfour-nyilatkozat. Izrael létrejöttét konspirációs teóriák hada övezi, a többség mégis úgy gondolja, hogy a II.világháború szörnyűségei vezettek el az ország kikiáltásához. Az pedig már a konspirációs teóriák non plus ultrája, amik a nyilatkozat hátterét magyarázzák (ennek van sajnos magar vonatkozása is ). A kritikusok gyakran számonkérik a bizonyítékok hiányát, hiszen aki olvasta is ezt a nyilatkozatot, abban nincs egyértelműen leírva, hogy konkrétan miről is szól.
    A kritikusok megkaphatják a válasz a Youtube-on, mégpedig a nyilatkozat kibocsájtásának 100. évfordulója kapcsán. A videóban maga Lord Rotschild, a család angol ágának feje mutatja be a nyilatkozat eredeti példányát a családi múzeumban, és magyarázza meg a jelentőségét.

    Az én mottóm az, hogy az igazság morzsája minden információban ott van, csak meg kell találni melyik és milyen mértékben.

  54. 44. Gyarmathy

    ugyanez a tárgyilagos hozzáállás azt eredményezi, hogy Soros a zsidó deportálások alatt végzet tevékenységét úgy értékeljem, ahogy azt Tibor bá leírta. Ha pedig figyelembe veszem Tibor bá első kézből származó háttérinformációit, akkor pedig még inkább.

  55. 52, Inkvizitor: “A Praktischer Idealismus című könyvének magyar fordírása.”

    Ez a német változat… sajnos ezt nem értem. A német tudásom kimerül a “noch ein Bier bitte” mondatban. 🙂

  56. Na akkor a “Kalergi tervről” köszönet sleepernek és inkvizítornak a közreműködésért.

    Ahogy én látom a német (eredeti) szöveg alapján /amit nem értek…/ : ez egy csaknem kétszáz oldalas fikció a jövőről, ahogy Kalergi ezt elképzelte. Sokféle területet felölel, és az a kiragadott rész, amit mindenki idéz (hozzátéve, hogy szerintem az angol idézet nem fedi/adja át az eredeti német szöveg gondolatmenetét) a cca. 200 oldalnyi anyagból egy fél bekezdés, és egyáltalán nem az európai népek átalakításáról szól csingalézek betelepítésével, hanem az egész Föld lakosságára vonatkozik, ami majd egyszer a távoli jövőben spontán kialakul.

    Az én véleményem szerint szó nincs semmiféle végrehajtandó tervről, hanem egy (enyhén zakkant) elme fikciójáról a jövőről, ami az I. vh (szörnyűségei) után és a szocializmus, mint társadalmi forma megjelenése után, egy utópisztikus, békés világ képzete.

    Akik tudnak németül, cáfoljanak meg (ha tudnak… 😉 )

  57. 58. Observer
    Én is erre jutottam, az illető idézet nem a mai európai integrációs folyamatról szól, hanem inkább a távoli jövőre kivetített jóslatként értelmezhető.
    Európáról inkább úgy ír, hogy a népeket egymással szembeállító nacionalizmust szeretné semlegesíteni egy integrációs folyamattal, hogy így legyen versenyképes a világ nagy politikai-gazdasági hatalmai között.
    Egy magyar tanulmány a témában:
    http://www.grotius.hu/doc/pub/YSYIVM/2013-09-01_nemeth_istvan_richard-n.-coudenhove-kalergi.pdf

  58. Most már kíváncsi voltam, megkerestem a szövegben az érintett részeket.
    És találtam még egy apróságot az idézetek hitelességéhez, amelyek kiragadott részletek a szövegből.
    A zsidóság jövőbeli vezető szerepére utaló mondatok után ez is ott van:
    “Nicht: das Judentum ist der neue Adel; sondern: das Judentum ist der Schoß, aus dem ein neuer, geistiger Adel Europas hervorgeht; der Kern, um den sich ein neuer, geistiger Adel gruppiert. Eine geistig-urbane Herrenrasse ist in Bildung: Idealisten, geistvoll und feinnervig, gerecht und überzeugungstreu, tapfer wie der Feudaladel in seinen besten Tagen, die Tod und Verfolgung, Haß und Verachtung freudig auf sich nehmen, um die Menschheit sittlicher, geistiger, glücklicher zu machen.”
    Nem irodalmi igényű fordításban:
    “Nem a zsidóság az új nemesség, hanem a zsidóság az az anyaöl, amelyből Európa egy új szellemi nemessége kialakul, a mag, amely köré egy új szellemi nemesség csoportosul. Egy szellemi urbánus nemes faj van kialakulóban, idealista, eredeti, érzékeny, igazságos és meggyőződéséhez hű, bátor, mint a feudális nemesség legszebb napjaiban, a halált, üldöztetést örömmel magára vevő, hogy az emberiséget erkölcsösebbé, értelmesebbé és boldogabbá tegye.”
    Szóval ebből az jön le, hogy Európa a zsidó szellemiség hatására kineveli magából az új irányító réteget, amely a zsidóság által kiszenvedett szellemi kincsek és készségek befolyására jön létre, nem feltétlenül azt, hogy maga a zsidóság tölti be ezt a szerepet.
    Mindenesetre, ez a prófécia egyenlőre nem látszik, hogy beteljesedne, a mai politikai elit inkább ellentétét mutatja fel ezeknek a hangzatos tulajdonságoknak, amiket Kalergi felsorolt. 🙁

  59. 60: “ez a prófécia egyenlőre nem látszik”

    Nem is fog, mert ‘gyarló az ember’…

    Ez a Kalergi egy idealizált világképről álmodott, ami sajnos az “ember” alaptulajdonságai miatt nem alakulhat ki, vagy csak annyira hosszú idő alatt alakulhatna, amennyi ideje az emberiségnek már nincs vissza.

  60. Kalergi terv, Soros terv, a Háttérhatalom terve, stb…

    Én kíváncsi lennék az Orbán tervre is, mit tervez ez az ember a jövőre, a következő évekre vagy évtizedre.
    Mert ha nem dől össze még egy pár évig a jelenlegi világrend, akkor az Orbán terv az, ami meg fogja határozni az országot és (főként) az otthon élők sorsát.

    Ha egy viszonylag kisember vagy, trafikod sincs, aki dolgozol vagy még tanulsz, (ha van) neveled a gyereke(i)d, milyen jövőt szán neked és a gyerekeidnek Orbán és rendszere a következő évekre?
    Ezek volnának azok a kérdések, amelyeken mélyen el kéne gondolkodni.

  61. 62 – Gyarmathy:
    Kialakítja az új úri osztályt, aztán lesz, ami lesz. Más nem érdekli. — A pasi nem normális. Zseniális, főleg a tömegek szédítésében, de nem normális. Őszintén, normális az, aki felnőtt létére gyermekkori (és gyerekes) álmait valósítja meg, csak mert lett hozzá hatalma. Gyerekvasút napi 5 utassal. Tucatjára épít stadionokat, ahová a jelek szerint alig ül be drukkoló. Miközben a létfontosságú egészségügy és oktatás romokban hever. Ezt egyszerűen nem lehet megmagyarázni.

  62. 62: Gyarmathy
    “Kalergi terv, Soros terv, a Háttérhatalom terve, stb…
    Én kíváncsi lennék az Orbán tervre is, mit tervez ez az ember a jövőre, a következő évekre vagy évtizedre.
    Mert ha nem dől össze még egy pár évig a jelenlegi világrend…”

    Tény hogy a jelenlegi világrend rogyadozik, erre készül OV, erről nem csak dumál, tényként közli: ez az Új Világrend amit most lepleztek le épp a héten nagy nyilvánosság előtt! Vegyük már észre! Én szurkolok hogy a Selyem-út előbb érjen ide mint a migráns-tömeg. Akkor lesz esély arra hogy kivédjük. A kis határvadászainkkal nemigen… Nyomul a kínai tőke már rendesen (most épp a Borsodchem)

    Az ügy érdekében bizonyos népességcsökkenés járulékos veszteség a hatalom szempontjából – Niccolo Machiavelli óta… Ami mellesleg a történelmi tapasztalatok alapján a legkönnyebben pótolható.
    Személyre szabott válasz nincs, a versenypálya nekünk biztos nem könnyített…

  63. Tibor bá! + 1

    Vaszil,

    “ez az Új Világrend amit most lepleztek le épp a héten nagy nyilvánosság előtt! ”

    Légyszi ezt fejtsd már ki picit bővebben, mert nem igazán értem, mire gondolsz.

    Azt mondod, hogy Orbán az összeomlásra épít, illetve az azt követő időkre készül. Csak akkor azt nem értem, mire fel a paks 2 példának okáért?

    VAgy arra gondolsz, hogy Kína lesz a világhatalom, illetve társként Oroszország?

    Ha felelős vezető lenne és az összeomlásra – a jelenlegi világrend összedőlésére készülne – és még picit szeretné is a nemzetét, akkor ilyeneket támogatna, mint ön és otthonvédelem lőfegyverrel, megújuló energiatermelés paks kettővel szemben, hazai élelmiszer termelés és feldolgozás támogatása, önellátás nemzet és akár egyéni szinten minél nagyobb mértékben és mindezek megjelennének az oktatásban is. Csak néhány példát mondtam.

    Én inkább Tibor bá vonalához csatlakoznék. Saját uralkodó dinasztia kiépítése, a nép jobbágy és zsellérsorba döntése, mely éhbérért dolgozik nekik és a multiknak, így hatalmas profitra tesznek szert a magyar rabszolgák alkalmazása által. Ennek fejében pedig mind anyagilag, mint máshogyan segítik az Orbán klánt a hatalmon maradásban.
    Amikor esetleg elmennek, addigra már úgyis kivezeti az országot az Únióból és ha máshogy nem megy, bevezeti a nyílt diktatúrát és úgy tartja meg hatalmát.

    Tovább is van, lehet, hogy később mondom még.

  64. 65: Gyarmathy

    “Légyszi ezt fejtsd már ki picit bővebben, mert nem igazán értem, mire gondolsz.”

    Mire gondolok OV és az újvilágrend kapcsán?? Nem fejtegetem, légyszi gépeld be a gugliba: “új világrend orbán” és 34 500 találat között böngészhetsz…

    “Azt mondod, hogy Orbán az összeomlásra épít, illetve az azt követő időkre készül. Csak akkor azt nem értem, mire fel a paks 2 példának okáért?
    VAgy arra gondolsz, hogy Kína lesz a világhatalom, illetve társként Oroszország? ”

    Kína nem lesz világhatalom – már AZ. Az oroszok és amik meg MÉG azok. Pragmatikus játékosok között ez tény, meg az is hogy a status quo dől, ezért nagyban megy a helykeresés. Nem cél és nem eszköz a nép jobbágysorba döntése, az éhbér stb. Ismét mondom, járulékos veszteség egy ekkora pályán, amit tán próbált is csökkenteni a béremelésekkel (tudom, tudom erre fussa) A hatalmas profit a magyar rabszolgák által ? – Tény, de ö kezdte kiépíteni ezt a rendszert?? Nézzük már meg Antal Józsiék kiárusításától a folyamatot! Hozott, maradék (hazai szar) anyagból mára nemzetközi brandet produkálni áldozatok nélkül nem megy. A hazai arisztokrácia meg dettó, ez van, ezt használja fel, de ha nem úgy táncol ahogy fütyül, akkor pik-pakk Simicska sorsára juthat bárki (ez gondolom jó elrettentésre…)
    “Amikor esetleg elmennek, addigra már úgyis kivezeti az országot az Únióból és ha máshogy nem megy, bevezeti a nyílt diktatúrát és úgy tartja meg hatalmát.”
    Ez a libsi Unió előbb dől össze mielőtt ő távozik, nem kell kivezetnie minket, maradunk itt középen Európában (erre játszik). Nem kell bevezetni diktatúrát se, a XXI. szd.-ban elég a Digitális Magyarország program ( http://digitalismagyarorszag.kormany.hu/digitalis-magyarorszag ) Amúgy is szabad országban azt csinálnak az állampolgárok amit szabad 🙂

  65. Ez lemaradt:
    “ilyeneket támogatna, mint ön és otthonvédelem lőfegyverrel, megújuló energiatermelés paks kettővel szemben, hazai élelmiszer termelés és feldolgozás támogatása, önellátás nemzet és akár egyéni szinten minél nagyobb mértékben és mindezek megjelennének az oktatásban is. Csak néhány példát mondtam. ”

    Vicc, mire jutnánk egyéni lőfegyverekkel a XXI. szd ban? Önellátás – a gengszterváltás utáni maradék erőforrásokkal? Oktatás, egészségügy – hasonló cipőben – van annak aki megfizeti. Erkölcsöt már ne keressük

  66. “mire jutnánk egyéni lőfegyverekkel a XXI. szd ban? ”

    Pl. ha lesz egy rohadt nagy káosz és tényleg elindul Ázsiából, meg Afrikából 60 vagy 200 millió ember Európa felé, akkor adna némi esélyt, hogy megvédd a családod, a közösséged és így az egész országot.

    Szerinted hová fognak menni? A svájciak fel vannak fegyverkezve család szinten is, az osztrákok is, a csehek és szlovákok is, no akkor hol fognak maradni?

  67. Szóval azt mondod, az a perspektíva, hogy Kínától vegyünk fel hiteleket és építsünk nekik belőle vasutat, ami a büdös életben nem térül meg.

    Meg engedjük át nekik az ipar bizonyos részeit. Nekem ez csak úgy jön ki, hogy az úniós pénzek után Orbán arra hajazik, hogy kínai pénzekből fogja finanszírozni klientúráját, az újonnan kiépült arisztokráciát.

    A nép nyomorba, jobbágysorba döntése járulékos veszteség? Akkor már csak egy kérdés maradt. Mi a célja?

    Orbán az országot szolgálja, vagy kizárólag saját maga hatalmon tartását bármi áron?

    Nem arra kéne törekedni, hogy egy kirobbanó gazdasági-pénzügyi, klíma, energiaválság, muszlimhordák elindulása esetén(egyenként is vagy akár együttesen) az ország fennmaradjon és minél kevesebben hulljanak el a honfitársai?

  68. Sok kérdést tettél fel… nekem meg sok havat kellett hánynom közben 🙂

    1- Kézifegyverek helyett profi kommandók és militáris erők engem jobban megnyugtatnak – főleg akkor ha itt annyi tőke van már amennyit nem hagynak a tulajok se ebek harmincadjára. A panellakásod vasajtajánál, vagy a telekhatárodon védekezel egy kalasnyikovval?? bele se gondolok

    2 – “… azt mondod, az a perspektíva, hogy Kínától vegyünk fel hiteleket és építsünk nekik belőle vasutat, ami a büdös életben nem térül meg. ”
    Ha nekem volna beleszólásom hogy kitől vegyünk fel hiteleket? … 🙂 akkor svájci kölcsönt se osztottak volna. A világ újrafelosztása (hitelfronton is) egy folyamat, ami már régóta megy, lehet önállóskodni – lásd Kadhafi, Szaddam…
    “…engedjük át nekik az ipar bizonyos részeit” – nincs már mit átengedni, az itt maradt menedzsment meg tanul majd (angol után) kis mandarint is…

    A nép nyomorba taszítása szvsz nem cél. A jelenlegi arisztokráciának erre futja. Ady óta tudjuk hogy 3 arisztokrácia van: a történelmi, a pénzes és a szellemi – ezek színvonala eredményezi azt ami van. Végtelenségig amortizálódott és atomizálódott társaság – a konc körül ellenérdekekkel… 150 éve még volt aki egyszerre volt mindhárom arisztokrácia része – plusz erkölcsi érzékkel is meg volt verve – Széchenyi. Kicsit meg is gyorsították távozását – akiket nem zavart ebben a műveletben az erkölcsi érzékük 🙁 . Szóval azóta nem az ő érája jött el.
    Félre ne értsd – nem értek egyet OV-vel – de megértem, ahogy egy komisz kölyöknek is megvannak a motivációi. És a játszma nem ér itt véget a mai rosszalkodásoknál az tuti, saját maguk alatt vágják a fát (mégha Rend-nek is akarják beállítani) akik ilyen arisztokráciában bíznak (és ez globálisan értendő!).
    Az osztozkodás kozben szomorú persze sőt tragikus hogy 2-3 millió őslakosnak itt nincs jövőképe, Mohács 2.0 előtt vagyunk… (dá máshol se jobb a helyzet)
    Aki tud felkapaszkodik valamelyik nagyjátékos mentőcsónakjára, a többi meg imádkozhat

  69. Vaszil,

    1. Szerintem meg mindkettőre szükség van, a militáris erőkre is, de a családi szintű hatékony önvédelemre is.
    A militáris erők egyrészt kevesen lesznek egy nagyobb kihívás esetén (márpedig már 2020-tól iszonyatos népvándorlásra számítanak bizonyos elemzők) másrészt a militáris erők majd az arisztokráciát fogják védeni, legalábbis nagyon valószínű. Ahogy most kinéz, ez szinte biztos.

    2. Én úgy érzem bagatelizálod a problémát. Amit írtál, abból nekem úgy tűnik, hogy szerinted Orbán kényszerpályán van, de erről szó sincs. Nem hinném, hogy a kínai erők kényszerítik az orbán rezsimet ilyen előnytelen hitelfelvételre. Ha korábbi hsz-ben nem volt érthető, akkor más szavakkal, a nép terhére, a mi nyakunkra felvesznek egy rakás pénzt Kínától, majd a jó részét zsebrevágja az új arisztokrácia, fenntartja belőle magát és az uralmát, a másik feléből meg vasutat épít és beadja a birka tömegeknek, hogy erre pedig nekünk szükségünk van, miközben nem. Visszafizetni pedig te fogod, gyerekeiddel és unokáiddal együtt. A hitelfelvétel és értelmetlen építkezés célja egy szűk réteg LOPÁSA.

    A végével viszont, hogy egy Mohány 2.0 előtt vagyunk, azzal kb. egyetértek, bár attól tartok, hogy inkább egy, az ország teljes felszámolásával fenyegő újabb trianon lesz az.

  70. Nem akarom védeni Sorost, de ne akasszatok minden migránsügyet az ő nyakába, mert bizony ti is ludasok vagytok.
    Az, hogy hány migráns léphet be ENGEDÉLY nélkül, amúgy önkényesen a ti saját országotokba, ez csakis és kizárőlag tőletek függhet, hacsak Soros nem FEGYVERREL fenyegetve benneteket hozza be a csürhét.
    Nos, Ha netán valami csoda okán életben hagynak benneteket országotok közeljövőbeni új urai, akiket ti engedtetek be magatokhoz, az iszlám szerinti életet nem fogjátok elviselni majd lelkileg. Ugyanis ti nem ilyen életben szocializálódtatok, lelketek merőben különbözik az országotokba erővel betörők lelkétől.
    Ime, kissé érzékeltetni, szemlélhetöbbé akarván tenni a dolgokat, egy kis felsorolása mindannak, miröl az iszlám alatt le kell majd mondjatok :
    1. Nincs többé se koncert, sem operaelöadás.Nincs Beethoven, Vivaldi, Mendelsohn, vagy Bizet.Hitetlen gyaur kutyák valamennyien, csontjaikat is megégetni.
    Zenészeket, szinészeket, operaművészeket máglyán megégetni, vagy megkövezni, mert gyaur kulturát mivelnek.A szinházak, operák épületéből mecset lesz.
    2. Nincs többé kedélyes vasárnapi kocsmázás, sörözés a haverokkal.Még a gondolatért is megkövezés jár.
    3.Nincs többé cukrászda, kávéház lányismerösöddel, nejeddel, bármilyen hölgytársasággal.Még a gondolatért is megkövezés.
    4.Nincs többé futballmeccs, vagy bármilyen sportrendezvény.A stadionokban az utcákról találomra összseszdett gyaurok tizezreit tartják majd étlen-szomjan, míg elpusztulnak, majd utána jöhet a következő csoport.Ezt így jelentette be a berlini imám az izraeli tvstábnak idén összel.
    5.Nincs többé szombat esti diszkó, zenés mulatóhely vagy hasonló.Megkövezés.
    6.Nincs többé házibuli.Megkövezés.
    7.Nincs többé kirándulás, természetjárás, föleg nem női társaságban.Megkövezés.
    8.Nincs többé tudományos egyetemi , kutatói élet és ami vele jár.Gyaur ne tanuljon, végezze a rabszolgamunkát.
    Az egyetem épületeiben madraszok,azaz Korán-tanuló iskolák, valamint mecsetek nyilnak.
    9.Nincs többé borozgatós-sörözgetős családi kertiparti.Megkövezés.
    10.Nincs többé divat,főleg nem női.A hölgyek egész életükben egy fekete, durva zsákvászon anyagból készült szemeteszsákban fognak járni.Fejük búbjától lábujjaikig bebugyolálva, a forró nyári melegben.
    11.Nincs többé Victor Hugo, Balzaq, Verne,Dosztojevszkij, vagy Shakespeare.
    Hitetlen gyaur kutyák valamennyien, még emléküket is kitörölni, könyveiket elégetni.A könyvtár épületében mecset nyilik.
    12.Nincs többé Rubens, Gauguin,Monet,hitetlen gyaur kutyák, emléküket, képeiket elégetni.Múzeumok sorsa, ahol ki voltak állitva, detto.Az épületben mecset nyilik.
    Ez vár rátok, abban az esetben, ha valami csoda folytán ti még éltek.
    Soroljam még?
    Dehogy, soroljátok ti.
    Kibirjátok lelkileg? Mondjátok meg ti.
    Gyermeteg, együgyü, az iszlám világtól oly messze lakó Bálint által kitalált rémmese?
    Legyen úgy, semmi baj, várjátok ki a végét.Nincs messze.
    3-5-8, de max.10 év.
    A berlini imám szerint.

  71. 73: Balint, nagy törés nem lesz, a felsoroltak nagyjára már most sem tellik a lakosság jelentős részének. Akinek telne, annak meg igénye nincs rá… 😉

  72. 74.Observer
    ENNYIRE???
    De tényleg, ennyire le van csúszva Európa????

  73. Az előző hozzászólásomhoz akartam írni, de most nem engedi editálni.Érdemes megnézni a videót.Persze nem olyan rossz a helyzet Németországban mint amennyire mondja a videó, de hát valószínű ott is össze fog omlani a nyugdíjrendszer (?)
    Az emberek többségének pedig ott sem telik saját lakásra hanem bérli. A német átlagnyugdíj 800-1000 Eur ami jobb mint a magyar,de ott sem sokmindenre elég főleg ha lakbért kell fizetni.

    Na csak azért írom ezt mert ahogy Bálint mondja közös nyomor fél vigasz nekünk.

    Mert ha azt látod hogy körülötted (ismerősök és tágabb környezet mint pl. németek..) mindenki jól keres /jó nyugdíja van akkor szegénynek érzed magad , de amikor azt látod hogy sok német is nyomorog (nem mind) akkor egy picit jobban érzed magad, helyrevágja az ember értékrendjét nem pedig azt érzed hogy egy szar csóró vagy 😀

  74. 73 balint
    Nem tudom miféle ez a berlini imám, de azért amit itt felsoroltál, az még az átlag iszlám országok számára sem jellemző.
    Ez szerintem a legszélsőségesebb fundamentalista nézet, ami ellen még az arab országok nagy része is harcol. Azért a normálisabb arab országoknak is van tudományos és kulturális élete, intézményrendszere.
    Persze ehhez sincs kedvünk…
    És azért ha követed a híreket, akkor láthatod, hogy a mai magyar kormány Európában elég keményen ellenáll a betelepítési törekvéseknek, kap is az ország hideget, meleget a nyugattól.
    Persze majd meglátjuk, meddig tart ez az ellenállás, ha az EU pénzügyi szankciókat alkalmaz a megtörésünkre.
    Igaz, most hallgattam meg egy EP képviselő nyilatkozatát, azt is mondta, ha nem akarunk együttműködni, akár ki is lehet lépni az EU-ból, ahogy az angolok megteszik.

  75. Gyarmathy
    Nyilván sok mindent másképp látunk, saját szocializációs szemüvegünkön keresztül, azt írod “szerinted Orbán kényszerpályán van, de erről szó sincs”. Szó sincs róla, persze van kb tized annyi szabadságfoka a döntéseinek mint mondjuk Horthynak volt anno, aki mögött egy Európai vezető gazdaság épült ki alig 20 év alatt a trianoni területekről elmenekült hatalmas emberi erőforrásokat is felhasználva…

    Most az Új Világrend épül. Pont. Ebben résztveszünk – nem maradunk ki. Pont. Miből ha nem hitelből?? De ha már a vasutat emlegeted, 15 % üzletrész a miénk lesz, ami a forgalmát tekintve nem kevés bevétellel kecsegtet. Ha most nem kapaszkodunk a globális rendszerhez akkor még a következő generációk is hajléktalanszállókon és az aluljárókban kartondobozokon fogják végezni (ezekkel már sokat nem lehet kezdeni)

    Én azt látom (le is írtam párszor) hogy tetszik, nem tetszik: mind OV, mind Soros ugyanabban a globális játszmában vesz részt – max nem ugyanabban a csapatban, és nem játszik rosszul…

  76. És ahhoz mit szóltok hogy Kína vasútépítése mögött az áll mivela vasút kétirányú lesz, hogy visszafelé élelmet szállítson?
    És mi van ha ez az elsődleges cél? Kínát ellátni élelemmel egy majdani energiakízis/háborús időben?
    A többi csak duma, ha eddig rendeltél valami cuccot kínából akkor csak a pár grammos mütyürt érte meg megrendelni, mert több kg-os súly esetén marha sok szállítási költség volt. HA lesz vasút akkor ez semmin nem változtat, mert pl. egy 100 kg-os gép rendelése ugyanolyan drága lesz .Vagy azért építenek vasutat hogy a pár grammos mütyüröket szállítsák be EU-ba?
    Nem hinném, talán az élelem vásárlás vagy háború esetén erőszakos elvétel lesz a cél.

    Arról nem is beszélve hogy Kína energiaigénye nől és nem elégíthető ki sokáig, és valószínú nem oldják meg majd a napelemek 1,5 mrd ember életét hamarosan….

  77. Vaszil,

    tudod, ha egymás mellé teszem a stadionokat, a kisvasutat, az újonnan létrejött úri osztályt és a szegényedő tömegeket, a lepusztuló egészségügyet, a jogállam maga alá gyűrését, a média felvásárlását és a belőle jövő hazugságdömpinget, a gyűlöletkampányt, az Alkotmány helyett a kreált Alaptörvényt és így tovább, akkor nekem nem az jön ki, hogy szegény Orbánnak kevés a mozgástere, hanem az jön ki, hogy megszerezte a hatalmat és ezután minden a vagyonszerzést és a hatalommegtartást szolgálja.

    A hatalom a gigantikus vagyonok szerzését szolgálja, a megszerzett vagyon pedig a hatalom megtartását.
    És mindezt BÁRMI áron. Akár tízezrek élete árán, akár a gyermeked rabszolgasorban tartásának árán, akár az ország pusztulásának kockázata árán.

    Röviden és tömören ez az Orbán terv.

    Amíg nem pusztul el az ország, nem foglalják el, ill. nem válik teljesen élhetetlenné, addig egyre kevesebb joggal és lehetősséggel jobbágyok és rabszolgák lesztek és szolgáljátok az új milliárdos, csilliárdos úri osztályt, de ennél sokkal rosszabb is lehet.

    Ugyanis, ha beüt valami durva gebasz, mondjuk 2 év múlva elindul 100 millió feketeafrikai és muszlim és az országunk felkészületlenségéből, önvédelemre képtelenségéből fakadóan elszabadul a pokol, arra az esetre Orbánnak van B terve. A világon több helyen van luxus háza és van elég mobilizálható vagyona, amit magával vihet. Te viszont ott maradsz és pusztulsz, ahol vagy.

    Sajnálom, hogy nem láttok és itt az értelmes emberek fórumán is Dunát lehet rekeszteni azokkal az emberekkel, akik ugyan helyesen tudnak írni, meg fogalmazni, de akiknek nem volt elég Orbán 8 év országlása és ipari méreteket elérő szintű lopása, a jogállam szétverése, a titkos paks2, a szintén titkos és soha meg nem térülő kínai hitel és így tovább, mindez nem volt elég arra, hogy rájöjjetek, mi fán terem ez az ember és mi a terve.
    Mert a hatalma és ereje a bírka támogatóiból és a felrenéző vagy a propandáját kajáló kollaborálókból ered. Lelketek rajta.

  78. 75. balint

    amit most leírok, az a személyes véleményem, tapasztalai úton formálva.

    egy korábbi hozzászólásodban leírtad az utolsó helikopterpilóta történetét. Egyetértek azzal, hogy hősökre, és hősi történetekre szükség van. Sajnos a mai magyarságból sok nemzeti érzelmet kiöltek, az emberek cinikussá váltak – ebben paradox módon olyanok is elöl járnak, akik más nemzetekben nagyon is tudják becsülni azt.
    Az igazi hős olyan példakép, akire fel lehet nézni, és akinek a példáját lehet követni – mint mindenkinek, neki is vannak rossz tulajdonságai, de ezeken túllépve mégis lehet tisztelni és mások és magunk elő követendő példának állítani.

    A XX. században egy óriási törés jött létre a nemzedékek között. Azelőtt apáról fiúra szállt a tudás. Ez nemcsak a mesterségbeli tudás, de a világnézeti, a tisztességgel és a világban való boldogulással járó tudás is volt.
    A saját példámon le tudom mérni, hogy ebbe milyen változást hozott az iskola, és a felgyorsult fejlődés. A gyerekek és a fiatalok a XX. század második felében szívták magukba a tudást, az öregek kevésbé tudtak lépést tartani. Nem volt olyan tragikus mint ma, de már jelen volt. Az a fiatal, aki tárgyi dolgokban többet tudott a szüleinél, balga módon azt is hitte, hogy minden másban is jobban tudja dörgést. Ez eltávolította a szülőktől, és jobban befogadta azt, amit az iskola, majd az újságok, a rádió, a tévé, ma pedig csak úgy nevezzük a média adott elé.
    A lényeg, hogy Európa ma már csak egy birkanyáj, amit egyszerűen ide-oda lehet terelgetni. Ahol nincs olyan közvetlen veszély (mint az országban, ahol te élsz) ami kikényszeríti a közös fellépést és a proaktív hozzáállást, ott azok a dolgok amiket leírtál, egyszerűen nem működnek.

    Ma a nemzedékek között nincs információ átadás, az újabb nemzedékek csak konzervinformációt fogyasztanak. A tömegeket így irányítani lehet, és az egyének ilyenkor már nem számítanak, mert aki fel meri emelni a hangját, azt maga a tömeg söpri el.

    Ha pedig megjelenik egy olyan csoport, amelynek van öntudata és világos célja, az csak nevet rajtunk, és morálisan felhatalmazva érzi magát, hogy az általa okkal (sajnos) alacsonyabb rendűnek tartott csoportot letapossa.

    Persze van kiút, mert az interneten egyenlőre meg lehet találni azt az infót amire szükség van, de ehhez tudatosítani kéne az igényt.
    A saját szememmel láttam a minap, hogy az MTV-n nagyon durván nyomják az ún. “fake news” kampányt. Ez arra szeretné rávenni a fiatalokat, hogy csak “ellenőrzött” és “szavahihető” információt fogadjanak el valósnak. Természetesen azt is megmondják majd, hogy mi a “fake” és mi a “true” …

    ha azt kérdezi valaki mennyire lehet ez sikeres, akkor csak bele kell gondolni, hogy mennyi beleszólása van egy mai szülőnek a gyereke gondolkodásmódjába, és hogy egy kamasz mit tud az életről. Tartok tőle, hogy nagyon is sikerre van ítélve az a kampány.

  79. 81: Jóskapista

    Ebben van valami: “…az emberek arra törekednek, hogy megértsék és megváltoztassák a világot, e két nézőpont azonban ellentmond egymásnak. Ha például azzal a szándékkal közelítünk a világhoz, hogy megváltoztassuk, akkor nem tudunk róla elfogulatlanul objektív képet alkotni…

    – hangzottak el a Magyar Tudományos Akadémián 2009-ben -”
    (Köszi a linket!)

    Gyarmathy
    Ezen az alapon beszélünk el sajna egymás mellett: te meg akarsz változtatni valamit amire nincs esélyed – én megelégszem az élet objektív és történelmi valóságával (benne a létező “emberrel”), mert tudom úgyse tudok rajta változtatni…
    Attól hogy propagandakajáló kollaboráns birkának nézed az ilyeneket mint én, nem segítesz semmin és senkin. Engem nem zavar, mert tudom hogy egyik sem igaz, de nagyon sajnálom hogy ilyen keserű hangulatba kergeted magad, ennyire nem fekete-fehér a kép – most is biztos színes képernyőn olvasod ezeket – no ez vicc volt 🙂
    Ézsaiás már alaposan kivesézte vízioiban a negív jövőképet – én ebben nem vagyok konkurencia, de az biztos hogy ennél ahogy itt tárgyaljuk sokkal-sokkal összetettebb a helyzet minthogy itt mi meg tudjuk oldani…

  80. “Február végén zártkörű tanácskozást tartott a budapesti Soros Egyetemen a Világbank. Az előadók elmondták, hogy elképzelésük szerint Magyarországon csak 8 millió lakosnak kellene élni. Ebből 2 millió úgynevezett “narrow minded” szakember legyen, a többi 6 milliónak pedig a hátteret kellene biztosítania. Az előadók úgy vélték, azokat a magyarokat, akik egy bizonyos szellemi szint fölé emelkedtek, ösztönözni kellene a kivándorlásra.”)
    ….Bencsik András a “Demokrata” című hetilap főszerkesztője hozott nyilvánosságra 1997. májusában, és az Interneten is közzétett:

    http://mek.niif.hu/06800/06897/html/0410.htm

  81. 82, Gyarmathy: “az értelmes emberek fórumán is Dunát lehet rekeszteni”

    Ezzel kapcsolatban egy vélemény a 444-ről:

    “Keményen drogozó kisember •
    Azt tudjuk, hogy a Miniszterelnök Úr 2 milliárdért adta ki az azeri haverjának a baltást. Azt is tudjuk, hogy a teljesen felesleges – de legalábbis idejekorai – Paks2-t azért kell megépíteni 6-8 ezer milliárdért, hogy a Roszatom megvegye a Miniszterelnök Úrnak az RTL-t, vagy ha az nem megy, valami mást 100 milliárdért (hogy a már alakulgató, atomipari Mészáros cégeket ne is említsük). Azt még nem tudjuk, hogy a szintén teljesen felesleges Bp – Belgrád vasútvonalat miért kell megépíteni 1000 milliárdért (eltekintve a vasútépítésben érdekelt Mészáros cégektől), de egyszer majd az is kiderül. Az már régóta nyilvánvaló, hogy a Miniszterelnök Úr külföldiekkel szövetkezve, haszonszerzés céljából, szándékosan okoz kárt az országnak, és az ilyeneket mifelénk hazaárulóknak nevezik. Most viszont eljött az ideje, hogy kijelentsük: aki mindezek után még mindig a fideszre szavaz, az szintén hazaáruló. Még szegény Dalma néni is, akaratán kívül. Ennyi.”

    Annyit finomítanék rajta, hogy magam részéről nem szeretem a “hazaáruló” bélyeg rásütését boldog-boldogtalanra, de az valóban szomorú, hogy a “Dalma nénik” végtelen ostobasága “irányítja” az országot, mert választáskor ők vannak többségben.
    Sajnos, ez az egyenlő választójog rákfenéje. (Bár amikor korlátozott volt a választójog, akkor sem volt sokkal jobb a helyzet nálunk.)

  82. Observer, egyet kell értsek az idézett véleménnyel.

    A Dalma néniknek elég a sármos Viktortól némi szép beszéd meg pár ezer forintos Erzsébet utalvány.
    Sok idősödő (40-50-es korosztályra gondolok és főleg nőkre) elég a faszagyerek Viktor, aki (a retorika szintjén) harcol a migrácsok ellen, meg a szemét Únió nyomása ellen, halált megvető bátorsággal a nemzetért küzd. Jó kiállású és határozott a Viktor, egy macsó, biztos tehát, hogy igazat is mond.
    A többi támogatót pedig a propaganda különböző rétegei érintik meg. Vagy a migráncsoktól való félelem vagy a gonosz Soros arcú háttérhatalom elleni élethalál harcos vagy ha semmi nem használ, akkor marad ha engem nem választotok meg, akkor jönnek a szocik, a gyurcsótány és még sokkal rosszabb lesz, vagyis igaz, hogy egy tolvaj, hazudozó, hatalommániás gazember vagyok, de még mindig én vagyok a kisebb rossz.

    És úgy tűnik, e stratégia működik, hiába lóg ki a lóláb.

    Közben Soros György újra megszólalt.

    Érdemes rápillantani a videó alatti kommentekre is.

  83. 88: “Érdemes rápillantani a videó alatti kommentekre is.”

    Nem, nem érdemes. Csak rosszul vagyok ennyi sötétség láttán. 🙁

    Ami a videót illeti, kb. az van, amit eddig is gondoltam: Soros demokráciát akar, Orbán hatalmat. Feloldhatatlan ellentét. Demokráciában egy politikus nem uralkodik, hanem szolgál. (OK, idealista vagyok… 🙂 )

  84. Sorost mentegetni?
    A bevándorlók kiket is abuzálnak folyton? gyerekeket fiatal nőket tehát akik a jövő adófizetői lennének ha egészségesen felnőhetnének.
    A terrorcselekmények is őket pusztitja főleg.

    Az egynemüek és egyéb pervenciókat is a liberális gondolkodás alatt propagálják, médiát is bevetve, meg a divatot …

    És végül soros igy kisbetüvel csak a arca annak a közegnek akik ezt irányitják.

  85. 89. Observer

    Rendszeresen Filantrópnak (emberbarátnak) nevezik sorost, a hozzá hű médeákban.
    Nem attól lesz emberbarát valaki, hogy a hozzá hű sajtó annak nevezi.
    Az üzleti életben “elkövetett” cselekedetei alapján, semmiképpen sem illeti az emberbarát jelző, saját maga is megmondta, nem érdekli az üzleti döntéseinek erkölcsi következményei. Ez azoknak az önigazoló érvelése, akik az ovódástól is lelkiismeretfurdalás nélkül ellopják a kis zsebpénzét.

    Az ebül szerzett pénzből a globalizmus hatalomra jutása érdekében működteti a nyitott társadalom elv mentén szervezett alapítványait.
    A globalizmus a fogyasztói társadalom teljes kiterjesztése az egész földre. Környezetvédelmi, és az emberiség jövője szempontok semmit sem számítanak.
    A végtelen profithajsza és az oligarchiák rabszolgájáva kívánja tenni minden földlakót.

    Orbán demokrataságáról egy szót sem szólok, mert az csak a választások előtt látszódik, mint a forró alföldön a délibáb.

  86. 91,bogozy: Soros egy kapitalista, aki kihasznált minden legális és féllegális lehetőséget a vagyona gyarapítására. De sok tízmillió ember teszi ugyan ezt.
    A vagyonát meg arra használja, hogy minél szabadabb legyen a tőke (és a munkaerő) mozgása. Ez leginkább a liberális demokráciákra jellemző, ergo az alapítványa sagítségével ezeket próbálja erősíteni mindenhol.
    Persze, hogy nem emberbarát. Az ő barátja a pénz. Ebben viszont semmiben sem különbözik Orbántól.

  87. Aki nem ismeri Soros véleményét, az ne papoljon!
    Soros híve annak, hogy a spekuláció meg legyen regulázva, mert embertelen. De amíg ez nem következik be, addig szabadon kihasználja, mert ha nem, megteszi más. Ellentétben Orbánnak, Soros nem tesz semmi törvénytelent. Ügyesebben spekulál, mint bárkik más. Ez nem bűn. Pénzét pedig arra használja, amit helyesnek gondol. A társadalmak (szerinte) helyesnek tartott irányba terelésére.

  88. Tibor bá’

    Ezt komolyan írtad?

    A csaló szeretné ha a csalást komolyabban vennék a BTK-ban, de addíg vidáman csal mert nincs lebukás. 🙂
    orbán ügyködése ugyanolyan törvényesen le van papírozva (közpénz jelleg elvesztési procedúra) mint Soros folyton nyerése a határidős tzsdén.

    Observer

    A tőke és a munkaerő szabad mozgása hozta létre amerikában a rozsdaövezeteket, Trump nyerése erre alapult. Ez a természetellenes gazdasági szabályzók miatt lehetséges.
    Magyarország ezeréves hagymatermesztő, remek adottságokkal, gyakorlattal, mégis kínai import hagymával vannak a boltok feltöltve, mert olcsóbb 9000 kilométert fuvarozni, ötször átrakodni, mint helyben megtermelni, elfogyasztani.

    Köszönöm szépen, nem kérek az ilyen az ilyen agyament szabad tőke és munkaerő áramlásból.

  89. Egy beszédes foó arról, hogy Soros annak a 300-as listának csak egy kis lótifutija és a mostani felfordulást nem ő találta ki, csak végrehajtja a parancsot. Ha ő is a 300 dinasztia egyikét képviselné, akkor nem tolták volna ki a fényre maguk előtt.

    https://www.kephost.com/image/E859

    remélem jó a link, mert most először használtam ezt a képfeltöltőt.

  90. 94 – bogozy:
    Olvasd el a Btk.-ban mi a csalás. Soros nem ejt és nem tart senkit tévedésben.

  91. “orbán ügyködése ugyanolyan törvényesen le van papírozva (közpénz jelleg elvesztési procedúra) mint Soros folyton nyerése a határidős tzsdén.”

    Megint csak el van tévedve bogozy fórumtárs, de rendesen.

    Azért az nagyon nem mindegy, hogy valaki a tőzsdén az adott – különböző tőzsdefelügyeletek és szabályozók által jól vagy rosszul szabályozott – rendszerben elnyeri más tőzsdézők pénzét,

    VAGY

    ha valaki maga hozza hatalmi pozícióból az olyan ‘szabályokat’, ami által – látszólag – törvényesen megszerzi retyerutyájával és sleppjével együtt a KÖZ pénzét.

  92. “orbán ügyködése ugyanolyan törvényesen le van papírozva (közpénz jelleg elvesztési procedúra).. ”

    TÖRVÉNYESEN (??) Nem érzed milyen ellentmondásos és ostoba ez a mondat?

    Milyen dolog az, hogy a törvényhozó magára és sleppjére írja a törvényt, hogy ellophassa a közpénzt?
    Szóval te ezt világosan látod és mégis Sorosra mutogatsz, aki a tőzsdén szerzett pénzből, néhány alapítvánnyal meg a CEU-val van Magyarországon?

    Példádon jól látszik mennyire romokban az az erkölcsi és szellemi talapzat, amire épülnie kellene kis Hazánknak.

  93. 94, bogozy: “nem kérek az ilyen az ilyen agyament szabad tőke és munkaerő áramlásból”

    Azt én nem állítom, hogy ez a világ a minden létező világok legjobbika. De baszhatjuk, ez van, akár tetszik, akár nem.
    És nem, nem Soros teszi tönkre Magyarországot. Van arra ember itt helyben is. És mivel jövőre nyerni fog, majd te is, meg én is fogunk húzni a nadrágszíjon 2020-tól (valójában már a választás után is, mert előrehozva elköltötték az EU pénzt), mert a gazdaságunk csak papiron dübörög. De abban is biztos vagyok, hogy ezért mindenki más hibás lesz, csak Orbán nem.

  94. (The Weight of Chains) – A láncok terhe

    Egy kanadai dokumentumfilm, amely megmagyarázza az Egyesült Államok, a NATO, a DTN és az Európai Unió szerepét és egymásközti kölcsönös viszonyukat egy Európai állam, a volt Jugoszlávia felbomlásában.
    A “forgatókönyv” amellyel az ország javait 45 nap alatt a ” hiénák” magukévá tesznek nem sokban külőnbözik attol, ahogy a volt “szocialista” országok vagyonát szétrabólták azok akik most azzal büszkélkednek, hogy akkor Ők ingyen tejet osztogattak a rászoruloknak.
    Ugyanezt a “forgatókönyvet” most Görögországban játsszák.

    Sajnos, egyelőre csak az Angol nyelvet ismerők nézhetik. Remélem, rövidesen Magyar nyelvben is lehet követni ezt a remek fölvilágitó dokumentumfilmet.

  95. 100: L.S.
    Az igazi teher az hogy a túlnyomó többség (nem csak Mo.-n) a saját (hazai) helyzeten nem lát túl, talál persze éppen elég negatívumot környezetében (aki keres talál), és nem érdekli hogy tkp. egy kis másodosztályú kabinban szorong a sötétben száguldó Titanic-on, ha minden baja van …
    Gondolom persze Kanadában se sokan néznék meg kis hazánkról szóló dokumentumfilmet, amiben a gengszterváltás társadalmi mélyszociológiai elemzése lenne…

  96. Mai naptól nincs ok Szíriából eltávozni.
    Megtörték, legyőzték a yee és vahabi által alapított templomromboló kalifátust.
    Az Isis tagokat rendben eltemették, vagy szétszéledtek amerről jöttek.
    Az ország, és a szent helyek újjáépítésében sok munkásra lenne szükség.
    Aki véletlenül nem tud svédül, a cikk elején van link.
    http://www.friatider.se/putin-syrien-r-befriat-dags-f-r-flyktingarna-att-terv-nda-hem
    Sokat jelent ez.
    Bár hamarabb történt volna. –
    Nem kellett vna drótkerítés,
    és a lényeges kérdéseket nem lehetne a bevándorlás alá eltemetni.
    S. Georg részéről ezután indokolatlan a szíriai humanitárius katasztrófával takarózni az idegen elemek Európába telepítésénél.

  97. 58. Observer

    Kalergihez még olvasd el, amit lehet a pán európa mozgalomról , mindjárt érthetőbb lesz, esetlegTheodore Newman Kaufman GERMANY MUST PERISH! című könvének elolvasása után. Már a Wikipédiából is érdekes részleteket lehet róla megtudni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.