(2312) Az összeesküvés elmélet intézménye

VIP. 301.

 

Az „összeesküvés elmélet” kifejezést az egész világon egyre sűrűbben alkalmazzák, azok, akik hisznek benne, és azok is, akik nem. Vitákban, aki nem fogad el egy feltételezést, az gyorsan rávágja, hogy összeesküvés elmélet. Az összeesküvés szitokszóvá vált, bármit és bármikor le lehet vele szólni. „Ez egy összeesküvési elmélet”. De honnan lehet tudni, hogy egy „elmélet” kitalált hablaty, vagy valós, de titkos tény. Sehonnan, és pont ez volt a cél. Ugyanis többnyire arra a magyarázatra vágják rá, hogy összeesküvési elmélet, ami nem azonos a vezető oligarchákat kiszolgáló szajha médiában olvashatókkal. Ez az én megállapításom, de van ennek Paul Craig Roberts által előadott  „hivatalos” magyarázata is. Ennek a fordítása a VIP. 301, amit E-mailben küldök el az előfizetőknek.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

79 gondolat erről: „(2312) Az összeesküvés elmélet intézménye

  1. A helyzet az, hogy a világ túl bonyolult, és az egyszerű halandónak egyébként is csak előregyártott információ jut.

    Aztán attól függően hogy ki honnan szerzi be az előregyártott infót, milyen összetételben, milyen kulturális háttérrel, ugyanaz a hír sokféleképpen csapódik le.
    Ezt aztán a politika remekül ki is használja.

    Ezért vannak akik például az acél olvadáspontjából próbálják magyarázni a WTC összeomlásának eredetét, mások meg Mohamed tanításaiból, megint mások meg az USA világuralmi stratégiájából…

    Persze a összeesküvés elméletezés, alapjában véve nem más, mint hazugnak beállítani egy állítás képviselőjét. Egyszerűen a tagadás egy formája.
    És úgy tűnik elég hatásos formája, mert sűrűn használják.

  2. 1967-ben a CIA találta ki az “összeesküvés-elmélet” kifejezést, hogy támadhassanak bárkit, aki megkérdőjelezi a “hivatalos” narratívát

    http://www.vilagvege2012.hu/2017/08/20/1967-ben-a-cia-talalta-ki-az-osszeeskuves-elmelet-kifejezest-hogy-tamadhassanak-barkit-aki-megkerdojelezi-a-hivatalos-narrativat/

    Pontosabban 1967 áprilisában a CIA írt egy jelentést, amelyben megalkotta az “összeesküvés-elmélet” fogalmát, és az ilyen elméletek elferdítésének ajánlott módszereit. A jelentést “Psych“-nek nevezték el – a “pszichológiai műveletek” vagy a dezinformáció rövidítéseként – és “CS“-nek a CIA “Clandestine Services” (Titkosszolgálatok) egységére utalva.

  3. ” Ha el akarnak rejteni egy történést, a hírszerző közösség befolyást gyakorol a médiára: pszichológiai hadviselést és lejárató propagandát vetetnek be, hogy hiteltelenítsék a szemtanúk állításait.
    …..a médiában olyan környezetet hoznak létre, amelyben igyekeznek olyannyira nevetség tárgyává tenni a témát, hogy egyetlen köztiszteletben álló tudós sem akarná, hogy a neve említésre kerüljön ennek kapcsán. A módszer szerint az őszinte és hiteles szemtanúk állításait minden eszközzel le kell rombolni és hiteltelenné kell tenni a közvélemény előtt. ”

    http://vilaghelyzete.blogspot.gr/2017/10/illegalisan-titkositott-unacknowledged.html

  4. Re:3
    Nem tudom hogy áll Tibor bá’ az UFO témával kapcsolatban, de én itt tudatosan kerülöm. Elég vad dolgokat tudnék erről mondani, és erről csak akkor szoktam beszélni, ha a beszélgető partnerem meggyőződött előtte az épelméjűségemről… 😉

  5. 4 – dajtás:
    Tudod te nagyon jó, mi a véleményem az UFO témáról. A legtöbb ember diák korában utál tanulni. Aztán felnő, és mindenféle hülyeséget elfogad valóságnak, mert az alaptudása nem elégséges a szűrő szerepére.

  6. 4: „mindenféle hülyeséget elfogad valóságnak”

    A világegyetem túl nagy ahhoz, hogy egyedül legyünk benne. Szóval erősen esélyes, hogy van értelmes élet másutt is. Hogy eljuthattak-e ide, az kétséges az eddigi fizikai ismereteink alapján. De azért kizárni sem lehet.

  7. Re: 5
    Nagyon fantáziátlan vagy Tibor bá’. 😉
    Tudod, amikor 2db MIG-29-es száll rá egy nagyon extrém módon manőverező „valamire”, és ez a „valami” kb 2 másodperc alatt állva hagyja a gépeket, és s világűr felé távozik…

    Re:6
    Az utolsó mondatod a lényeg, hogy az eddigi. Én úgy fogalmaznék, hogy a publikus…

  8. Hiába meditálunk az összeesküvés elméletek realitásáról elméletileg, elvek alapján nem lehet eldönteni egy feltételezésről, hogy az összeesküvés elmélet-e, vagy nem.
    Ismerve az emberi agy működését én is feltételezem, hogy a kétes hírek zöme valóban ide tartozik, mert ha őszinte akarok lenni, én magam is gyártok ilyeneket gyakran, mert a gyanakvó elme megpróbál összefüggést keresni ott is, ahol nincs, csak a véletlen, vagy a látszat.
    Aztán ha utólag kiderül, hogy mégsem volt alapja, akkor legyintek rá, és elfelejtem, de a gyanakvásomat megőrzöm az újabb hírek felé… 🙂
    És ezt az emberek zöménél megtaláljuk, mert mindenkinek vannak tapasztalatai arról, hogy bizonyos dolgokban szándékosan dezinformálták, és most már minden hír mögött rejtett összefüggéseket keres, és talál is, csak fantázia kérdése.
    Akkor szoktam jókat szórakozni, mikor ugyanazon hír hatására különböző egyének egymással szöges ellentétben álló, egymást kizáró elméleteket költenek, és hülyének néznek mindenkit, aki nincs hasonlóan meggyőződve annak igazáról.
    Szóval a felröppenő elméletek nagyobb része valóban csak ö.e. elmélet, de ott lapulnak közte azok is, amelyek valóban szándékos félrevezetések.
    Na, ezeket csak nagyon objektív és kritikus gondolkodással lehet kiszűrni, ha egyáltalán, de egy részének biztos mi is áldozatul esünk…
    7 dajtás
    Na, ezekben én majd csak akkor fogok hinni, ha G ügynök engem is végigvezet az átutazó földönkívüliek várócsarnokán. De lehet, hogy akkor kitalálnám azt az összeesküvés elméletet, hogy valakik felültetnek, és valami virtuális valósággal etetnek meg ügyes technika segítségével… 🙂
    Én főleg azt nem értem, hogy ha hivatalos szerveknek valóban volnának információi földönkívüli civilizációkról, akkor mi a fészkes fenének kellene ezeket eltitkolni.
    Na bumm, mi van akkor ha észleljük, hogy itt kóricálnak, de nem tudunk velük kapcsolatba lépni, technikailag a nyomukban sem vagyunk.
    Pánikba esünk? De hiszen azok sem esnek pánikba, akik meg vannak győződve a létezésükről. Egyszerűen nem látnék okot a titkolózásra…

  9. Re:7
    Miért,miért…
    Most egy tisztán összeesküvés teóriát mondok:
    Földi nagyhatalmak min 60 éve kapcsolatban vannak velük, piszkos megállapodásokat kötöttek a technológiai transzfer reményében, hogy előnybe kerüljenek a versenytársakkal szemben technikai színvonalban, cserébe megengedték a szabad garázdálkodást a lakosságon. Plusz a megkapott tudás nyilván valóvá tette, hogy a ma is propagált fizika egy nagy kalap lópacipempő, nem is beszélve a meghajtási, és energia termelő rendszerekről… Akkori és a mostani energia rendszereink őskövületek ezekhez a rendszerekhez képest, ergo a drága pénzért felépített infrastruktúra mehetett volna a lecsóba, plusz a jó kis petro-dollár wc papírnak se lett volna jó. Így kénytelenek voltak a drága jó vezetőink mindent elhallgatni, lejáratni,hiteltelenné tenni, hogy uralják a szemétdombjukat, és a dominanciájuk fennmaradjon.

    Nagyon más világban élnénk, ha olyan erőforrásokat használnánk, amik nagyon nem fosszilis alapúak, tárgytalan lenne a globális felmelegedés, nulla lenne a környezet szennyezés, nem lenne éhínség, stb,stb.
    Ezzel szemben győzött a kapzsiság, és a hatalomvágy. Meg is látszik a hatása…

  10. Re: 7
    Mondok egy másik összeesküvés elméletet:
    Lehet kapcsolatba lépni velük, csak vedd föl előtte a felnőtt pelenkát, hogy ne legyen csíkos a gatyád. Az emberek döntő többsége pepánikol, és elkezd csapkodni-vonyítani egy élő láttán. Próbálj te így beszélgetni mással, egyből nyomnád a szedáló gombot a kütyüdön, hogy ne okozzon testi sérülést rajtad. Esetek nagy részében, ezért van alvási paralízis jelenség(megelőzésként)…

  11. dajtás!
    Szíveskedj visszafogni a fantáziád közreadását.
    Observer!
    Elméletileg természetesen nem zárom ki, de tisztességes bizonyíték hiányában nem foglalkozom vele. 😀

  12. 8, dajtás : „Földi nagyhatalmak min 60 éve kapcsolatban vannak velük”

    Jó, legyen. Még azt is értem, hogy miért titkolóznak. DE azt már nem értem, hogy egy nálunk annyival fejlettebb civilizáció miért megy bele ‘piszkos’ alkukba, mi ebből a hasznuk?

  13. Re:11
    Ezért írtam, hogy konteó maxra tekerve. De ha úgy tetszik, ez egy tudományos sci-fi, csupán szépirodalmi fantázia… Tekintsd annak, és nem fog zavarni. 😉

    Re:12
    Tekintsd újabb szépirodalmi fantáziának amit írok:
    Föld egy galaktikus csomópont közelében van, ergo nagy az átmenő forgalom, és ha már erre járnak, be-benéznek mi van itt az állatkertben(szó szerint).
    Mi a haszon? Értékes biológia minta, műkincsek, ritka ásványok. Nem tudhatod, hogy nekik mi az értékes, és mi nem… 😉

  14. 13. dajtás

    „Mi a haszon? Értékes biológia minta, műkincsek, ritka ásványok. Nem tudhatod, hogy nekik mi az értékes, és mi nem… ? ”

    Úgy hallottam, az arany…

    Valami spéci szerkezethez kell nagyon sok…
    Erre rímel, hogy a FED nem hajlandó megmutatni a Fort Knox trezorját még az elnöknek se az 50-es évek közepe óta….

    Ez megmagyarázhatja az arany speciális szerepét is az emberi kultúrában végig.

  15. 9. dajtás

    „piszkos megállapodásokat kötöttek a technológiai transzfer reményében…”

    A kérdés, hogy NEKIK mire kell a megállapodás. Ha olyan fejlettek, úgyis elvisznek mindent amit akarnak… Főleg ha állatketnek tekintenek… A állatkert igazgatósága se állapodik meg a gorillával, de a varacskos disznóval se, hogy némi táplálék ellenében mutogatja magát…

  16. Re:11
    Tisztán fantázia szüleménye ez is:
    http://rtl.hu/rtlklub/fokusz/mi-tortent-a-titokzatos-magneziumdarabbal
    Tekintsünk el a bulvárfelülettől, mert pont erről szól a bejegyzésed is, de ami sokkal érdekesebb, hogy a magnézium rúd olyan kémiai tisztaságú, amit a Földön mai napig nem tudnak legyártani… Hozzáteszem nem egy szimpla rúdról van szó, jól láthatóan megmunkált és berakott, ergo nem lehet természetes eredetű.
    Azt meg sem említem, hogy működő eszköz volt, és a féleszű „tudósok” szétfűrészeltették az egészet, nehogy kibukjon a nemlétező csontváz a szekrényből…

  17. Dajtás, te szórakozol rajtunk, és élvezed, hogy mindig akad lelkes szövetségesed! 🙂

  18. Re:13,14
    Újabb sci-fi szépirodalom:
    Arany sok fejlett technológiához kell, de van az a szint, amikor már ez sem számít, mert anyagot tudnak teremteni…

    Szerződés az szerződés, még ha látszólag értelmetlennek is tűnik. Lehet lobogtatni a hatóságoknál, hogy engedélyük van rá, még ha ránk nézve ez egy masszívan deficites megállapodás…

  19. Re:16
    Én nem szórakozik senkivel. Írtam már, minden ami írok, nem tükrözi a mai tudományos álláspontot, és csak szépirodalom… 😉

  20. 19. dajtás

    Engem érdekel… Akkor is ha vannak fenntartásaim, mert nem zörög a haraszt, meg lehet hogy „van benne valami” főleg, ha bizonyos fokig össecseng más forrásból való információkkal.
    A kincstári tudomány meg hadd maradjon a saját maga által precízen behatárolt területen.

    Az egész olyan, mint a népmesék. Első ránézésre csak gyerekeknek altató butaság, de kicsit megvakarva ősi bölcsességek, filozófiák tárulnak a szemünk elé, mint például a „sárkány” ami mindig saját félelmeink szimbóluma…

  21. 19. dajtás

    Ha van valami érdekes, küldheted emailben is… ne rojtozzuk Tibor bá’ idegeit… ?

  22. Re:22
    Kérdezz levélben, mára ennyi bőven elég volt belőlem Tibor bá’-nak.

  23. Sokan úgy gondolják, hogy az ő saját érzékelési és gondolkodási korlátaik, egyben a világmindenség korlátai is.

  24. 25 – L.S.
    Szerintem a belinkelésed arcátlanság. Ha itt valamit közölni akarsz, akkor kutya kötelességed alkalmazkodni az én felfogásomhoz, vagyis ezoterikus szenzációkra nem vagyok kíváncsi.

  25. …kutya kötelességed alkalmazkodni az én felfogásomhoz,

    A bizonyítékokat, ezoterikus szenzációknak kereszteljük?

    Hát sajnos, ez nem az én problémám!

  26. Re:25
    Nem akarok kötekedni, de bele néztél Tibor bá’ a videóba?
    Mert az ezoszirupos maszlagtól nagyon távol áll az anyag…

  27. A kristálykoponyák mégis léteznek. Dacos bizonyítékai annak, hogy valami mélyen el van rejtve történelmünkben, amiről nem tudunk

  28. 28 – dajtás:
    A 13. valahova elrejtett kristály koponyára gondolsz, ami (majd ha előkerül) mindent megold? – Dajtás! Nem kötelező idejárni!!! De, ha idejársz, akkor alkalmazkodnod kell hozzám. Ez a minimum.

  29. 22. L.S.
    Ha a földönkívüliek mindenható tudományukra támaszkodva nem találnak egyszerűbb és biztosabb módszert arra, hogy velünk kommunikáljanak, mint a gabonakörök, akkor régen rossz. 🙂
    Ha meg mégis léteznek, akkor idegbajt kaphatnak, mikor meg akarják fejteni, hogy az ő gabonaköreikre milyen gabonakörökkel válaszolnak az emberek, és nem jönnek rá a kódjára… 🙂

  30. Re:Tibor bá’
    Ki beszél a kristálykoponyákról? Mert én biztosan nem… Legismertebb, pl szerintem hamisítvány…
    L.S nem a netes alteregóm, le is ellenőrizheted IP cím alapján.
    Én a 2. hsz. link videójáról beszélek és a magnézium „varázsfufoláról”.

  31. Re:30
    Nagyon sok a hamisítvány, de akad 1-2, ami viszont nagyon ütős. Pl volt olyan magyar eset, amikor a friss körben megálltak az elektronikus dolgok, de körből kilépve újraindultak(óra,fényképezőgép,kamera).
    Sok kör tisztán időfizikai tanítás, pl láttam már tachion terjedési ábrát, anyag keletkezési ábrát, stb,stb.

  32. 33. Hát, ehhez biztos nagyon frissnek kell lenni annak a körnek, állott nem jó hozzá…

  33. Re:33
    Nem kell semmit sem elhinned, csupán leírtam egy jelenséget, ami jellemző a valódi gabonakörökre. Pl a gabonaszálak nem eltörve vannak egy ilyen ábrában, hanem a talajtól kb 10 centiig az álló szálak szabályosan „ferdére nőnek”, mindenféle roncsolás nélkül, ergo ezt nem vicces kedvű diákok csinálták…
    Lehet ezen gúnyolódni, de a tények makacs dolgok…

  34. 35 – dajtás:
    Nem a tények, te vagy makacs!

  35. Az, hogy ki miben hisz, bízik, egyéni dolog. Sok mindentől függ, leginkább attól a közösségtől amiben született, felnevelték. Ezen kívül még a társadalomban való elhelyezkedésétől, ami végig kíséri a a haláláig. A legtöbb ember befolyásolható. Erre épül a reklámipar. Igényt teremtünk, majd legyártjuk a megteremtett igények szerinti terméket. Lehet hogy a befolyásolható ember egyébként nem idióta, de, mivel befolyásolható, hátrányos helyzetben van a realitással vívott csatában. Ezért lehet ma vásárolni Kamaz „nagyságú” motorokkal gyártott személyautót. Legyünk őszinték, feleslegesen. Ha valaki tisztában van a tudomány jelenlegi állásával,és reálisan értékeli azt, tehát tisztában van a fizika korlátaival, akkor pontosan tudja, hogy ha vannak is olyan bolygók, amelyeken élet kialakulhatott, soha a büdös életbe sem fog más bolygókon élő intelligens lényekkel kommunikálni, vagy eszmét cserélni. Az embernek a tetteiért mindig igazolásra van szüksége, bármi legyen is az. Ha ezt nem kapja meg a környezetétől, elbizonytalanodik. Jelenleg az ember ezt a határt is túllépte. És azt hiszi halhatatlan. Pedig kurvára nem az.

  36. Tibor bá
    Megkaptam legutóbbi VIP. anyagodat, az egy órán belüli társadalmi összeomlásról.
    Egyszuszra elolvastam a rendkivől helytálló jóslataidat, de könyörgöm, valami bibi van:
    Miért a legizgalmasabb résznél, a városokból való kimenekülés taglalásánál hagytad abba?
    Vagy nekem nem jütt le az egész anyag?

  37. Re:37
    Szigorúan a mai tudomány állása szerint igaz, amit írsz, szigorúan a mai alapján…
    Azonban vannak olyan tudományos vadhajtások, amiket nem korlátoz a tudományos dogmatizmus, és meglepő eredményekre jutnak. Nyugodtan hívhatod ezeket az ágakat paratudományoknak, mert erősen a határterületen mozognak, és sok olyan nyitott kérdésre adnak választ, amit a mai dogmatikus ág képtelen megoldani.

    Teljesen megszoktam ezeket a reakciókat. Ha erről beszél az ember, minimum lehülyézik, jobb esetben utalgatnak az régmúltú OPNI-ra, és ez egészen addig így lesz, amíg be nem mondják az esti híradóba… 😉
    Hozzáteszem idehaza van ekkora elutasítottság ebben a témában, pl orosz területen egyáltalán nincs így, vagy pl a volt kanadai hadügyminiszter is nyíltan beszél erről a témáról(le is hülyézték, hogy agyalágyult vén tata).

  38. Re:Tibor bá’
    Inkább egy nagyon furcsa színes pontja vagyok ennek a közösségnek, mint inkább makacs(azért az is.. 🙂

  39. 38 – bálint:
    Haha – majd sor kerül a többire is. 😀
    Különben ez nem az én munkám, fordítás amerikaiból. Persze egyetértek vele.

  40. ÖSSZEESKÜVÉS ELMÉLETEK II. – KONTINENSEK ALATTI JÁRATOK ÉS TÉRIDŐ KAPUK
    Nagyon érdekes! 😉

  41. Re:41
    Vigyázz, mert erre harapni fog Tibor bá’… 🙂

  42. 43:

    Csak akkor nem ha a társadalmi összeomlás egy óra alatt megvalósulhat miatta 🙂

  43. Re:43
    Ok,ok, akkor ezentúl azt mondom, hogy jönnek az élienek, és independence day filmet lenyomják élőben 😉

  44. Dajtás. Dogmatizmus. Agyon szajkózott vélemény, amit rengetegszer hallani, ezért válik hihetővé. Ne alacsonyítsuk le a tudományt, a Sorosozó Orbánig. Mert az bizony dogma amit Orbán művel. Miért nem az ellen lázadsz, és miért a logika ellen?

  45. Re: Tibor bá’
    Egy dolgot nem értek, de komolyan.
    Utolsó hsz-emben mi volt a biztosíték kiverő?
    Ennél a posztnál sokkal vadabb dolgokat is írtam. Külföldi antropológusok, nyelvészek, néprajzosok is bullshitnek mondják a finnugorista magyar eredetet, nem a szíriuszi magyar hagymázas ábrándjáról van szó…

  46. 48 dajtás
    Nekem az a megfigyelésem, hogy vannak olyanok, akik fellázadnak a hivatalos nézetek ellen, és ebből lehet, hogy ösztönösen, anélkül, hogy ez tudatosodna bennük, kiterjed az élet minden területére. Mintegy örök ellenzékiként, mindent megkérdőjeleznek, illetve ami még rosszabb, automatikusan az alternatív elméleteket emelik a hivatalos elé.
    Akinél ezt érzékelem, az még sokkal hiteltelenebb lesz, mint a másik oldal, mert egy olyan világképet tükröz, ami csupán sejtésekre, megérzésekre támaszkodik, szemben az objektív, és sokoldalúan, szakmailag megtámogatott hátterű elméletekkel.
    A Dombóvári féle műsor pont ilyen szellemiségű, ebből az derülne ki, mintha semmi sem úgy lenne a világban, ahogy azt hisszük, mindenben az orrunknál fogva vezetnek bennünket, az egész tudomány csak humbug.
    Habár néha mintha látnám megvillanni Dombóváriban az irónia szikráját, mintha ő sem hinné ezeket a dolgokat, de mint a műsor vezetője ezt nem nyilváníthatná ki nyíltan.
    Ha akkora nagy lenne valami háttérhatalom törekvése a valóság meghamisítására a tudományos világban, akkor nem lennének tudományos revíziók, váltások, ha egy új felfedezés felülírja a korábbi vélekedéseket.
    Pedig ilyenek vannak, még ha van is sokszor ellentáboruk, akik nem akarják beadni a derekukat.

  47. Re:49
    Az emlegetett magazin műsor nálam már nagyon bulvár, és sokszor úgy csúsztatnak, csavarnak, hogy az ő álláspontjukat erősítse. Jól el lehet rajta szórakozni, ritkán akad 1-2 érdekes infó is, de ebből elég soványka-ingatag világképet lehet fölépíteni.

    Tudományos revízió teljesen valós és jó, de a kardinális dolgokban direkt eltussolások vannak. Pl van ismerősi körömben olyan ember, aki a kilencvenes évek elején már felfedezte a gravitációs hullámokat!, épített rá műszert!, és valós méréseket publikált több nyelven a témáról. Tudod mi volt rá a reakció? Nagy büdös semmi, ha még is volt rá reakció, akkor lehülyézték, hogy ez marhaság. Mikor elkezdték a LIGO építését újra elküldte az illetékeseknek az anyagait, hogy beszéljen velük a témáról, tudod mi volt rá a reakció? Hallgatás. Mondjuk a sunyítás okát értem, mert a passas 1m hosszú műszert épített(nem több kilométeres), és direkt képpé tudta alakítani a gravitációs hullámokat, plusz nem került több mrd dollárba a cucc… A jelenlegi LIGO vezetésnek valóban ciki, hogy „sufniban” jobb műszert összeraktak, mint a kvázi végtelen büdzséjű intézetnél.

  48. 48 – dajtás:
    Nem a fin-ugor témát kifogásolom, hanem a tudománnyal kapcsolatos gondolataidat. Hogy korábban megbocsátóbb voltam? Persze, egy-egy szélsőséges nézetnek is adok helyet, de amikor folyamatosan hittérítesz” az már nem megy el. A véleményeddel mindenki tisztában van, most már abbahagyhatod a hirdetését.

  49. Re:50
    Arról nem én tehetek, hogy a tudomány gránit szilárdságú alapjai ingatag lábakon állnak, és ezt szóvá is teszem, és nem állok be a bégetők sorába… Mérnökként a jó és helyes dolgokat teljesen elfogadom, sőt használom is, de mindent nem cuclizok be, amit a katedrán elmondtak… Anno vitatkoztam a tanáraimmal is, mert hülyeségeket mondtak, le is lettem intve hogy én diák vagyok, „kuss a nevem”, végül rá következő évben ugyan azt mondta amit én, mert egy külföldi tanulmány úton azt mondták neki… (frissebb szakmai anyagokat olvastam).Lehet hogy kötekedő az attitűdöm, de nem állok harcban az egész világgal, és nem egy meg nem értett hisztis zseni vagyok, ez áll legtávolabb tőlem, de az érdekes cikkek ezt hozzák ki belőlem.

  50. 52 – dajtás:
    Ez így általánosítva érdekes és megfontolandó, de én ismerem a részleteket is, ami kurvára nem elfogadható.

  51. Re:Tibor bá’
    Maximális tisztelettel kérdezem, de megtennéd Tibor bá’ hogy pontosan elmondod, hogy mi is az anyag, és az hogyan keletkezett? Kezdjük a látszólagos elejével, hogy közös álláspontra jussunk, és ha ez megvan, akkor van mire építkeznünk.

  52. 54 – dajtás:
    Mindenki tudja, mi az anyag. Senki se tudja, hogy keletkezett. Az én sejtésem, hogy az anyag mindig is volt, és mindig is lesz. De ha megengeded, nem ez a tudomány. A tudomány millió és egy dolog és tökéletesen megvan az anyag keletkezésének ismerete nélkül. A fénytan, a mechanika, a hőtan, az áramlástan, az Ohm törvény, a Gay-Lussac-törvény, Kirchhoff örvény, stb. stb. stb. tökéletesen megbízhatóan működnek, lehet rájuk építeni. Ezek anyaga a tudománynak csak egy része, amit te hülye ötlettől vezérelve folyamatosan destruálsz.

  53. Re:Tibor bá’
    Ősrobbanás utáni kvark-gluon plazmából „kihűlt” anyag azért hagy maga után némi kívánni valót, én ezt nem nevezném annyira egyértelműnek… Abban viszont egyetértünk, hogy emberi léptékben az anyag egy elég stabil képződmény, nem kell attól félnünk, hogy spontán szétbomlik, igaz vannak korlátai, pl téridőn kívül nem képes fennmaradni, ami azt is jelenti, hogy bizonyos tekintetben véges az élettartama.
    Felsorolásoddal nincs semmi gond, mert ezek az ismeretek megfigyelésekre alapultak, ergo a minta maga volt a precízen beállított természet. Azonban ezeknek az ismeretnek is van jól behatárolt értelmezési tartománya, mert pl a normál ohm törvény váltóáramú körben, különösen nem ohmos fogyasztókkal fabatkát sem ér. Lehet is nyúlni a komplex matematikához, hogy a helyes megoldást kapjunk…
    Ugyan ez helyzet más területekre is igaz, mert pl a fénytani számítások teljesen jól használhatók, de pl a kétrés-kísérlet ad némi fejtörést, hogy mi is történik valójában, mert pl fotondetektor berakása összeomlasztja az interferencia képet, feltéve ha szabályzott(egyenként kilőtt) fotonokat használunk…
    Sorolhatnám minden tudomány területen ezeket az anomáliákat, amik mindenhol előfordulnak, ami már egy kicsit is gondolkodó embernél sok sok kérdést vet föl, hogy mi vagyunk a hülyék(rossz/hiányos elméletek), vagy a fizika/természet hibás(nyilván nem).

    Egy dolgot elárulok egy picit a múltamból. Mikor írtam a szakdolgozatomat, le kellett írnom a hivatkozásokat, ami összesen 2db volt. Egy kis számítást egy cikkből használtam föl, és a maradék dolgozat 95%-át egy TDK dolgozatból, amit én írtam, magyarán magamra hivatkoztam érdemben a szakdolgozatom esetén… Miért írom ezt le? Azért mert akinek van egy kis kutatói vénája, annak a kitaposott/ezerszer átrágott témák dög unalmasak, és direkt az anomáliákat keresi. És ha sok anomáliát talál, előbb utóbb feltesz több kellemetlen kérdést is, ami erősen feszegeti az adott tudomány ág dogmáit… Ezért kötök bele látszólag mindenbe, miközben csak „inverz” logikával látom, élem meg a világot.
    Nagyon sok mindent nem kérdőjelezek meg, mert minek, kerek egész, de ami nem kerek, nem fogom babusgatni/megszokni, hogy jó az így is…

  54. Tisztázzuk, én semmi újtól nem zárkózok el, ha azt szigorúan tudományos alapon a fizika törvényeivel alá lehet támasztani. Viszont amint vallási, vagy egyéb más magyarázattal (idegenek jelenléte, vagy azok segítsége a piramisok építésekor) próbálnak szolgálni, zsigerből elutasítom. A vallás az emberi történelemre épül, a hiedelmek pedig a tudatlanságra, azaz, valamely természeti törvény nem ismerésére. Amint megismerte az ember valaminek a természetes működését, és azt meg is értette, eltűntek a hiedelmei arra a tárgykörre vonatkozóan.
    GABONAKÖRÖK : ha az ember tud benzinmotort építeni, vagy sugárhajtóművet, és még sorolhatnám, akkor néhány taknyos mérnöktanonc minden gond nélkül ki tud alakítani gabonaköröket ha ismeri a matematikát. A téridő kapukat meg jó lenne elfelejteni, mert a részecskéknek nincs rá szükségük, az elektronnak, fotonnak,stb nincs szüksége arra, hogy hamarabb érjen el bárhova a világűrbe.

  55. Re:56
    Teljesen korrekt ez az álláspont, de mit kezdesz olyan gabonakörrel, ami nem letaposva van, hanem 10cm a talajtól ferdére nőtt egyik napról a másikra a szalmája?
    Ezt nem tudják a vicces diákok letaposni…

  56. 57: „ferdére nőtt”

    Rakjál már be egy kép-linket, aztán ‘megszakértjük’.

  57. 59 – Observer:
    Ezekkel nem érdemes foglalkozni!

  58. 59: Talán nem. Azt én se gondolom, hogy az UFO-k gabonaköröket gyártanának. Viszont az érdekel, hogy mitől nő ferdén a búza. 😉

  59. Re:59,60
    Analóg filmen van, ha van a tulajdonosának róla digitális kópiája, bosszantásként elküldtem nektek… 😉
    Lehet ezekre legyinteni, sőt nyugodtan hülyének is nézhettek, nem fogok ettől hisztis rohamot kapni.
    Csak úgy mellékesen Tibor bá’, mi is a véleményed a magnézium furujáról, amit belinkeltem?

  60. 56. dajtás

    „Mikor írtam a szakdolgozatomat, le kellett írnom a hivatkozásokat, ami összesen 2db volt.”

    Látod, ezért vagy te kakukktojás.
    Én már vagy 15 éve tudományos kutatások publikálásából élek, főleg a sebészeti oldalon, és van egy kis rálátásom a tudomány belső „működésére”.
    A tudós mértékegysége a publikációi száma, ezen belül, hogy hányan hivatkoznak rá. Ezért egy tudományos cikk komolytalannak számít, ha nincs utána legalább két oldal hivatkozás. Ez pedig melegágya a belterjességnek, hogy csak a jól behatárolt, területekre koncentrálódik a kutatás és ezeken belül is arra, ahol anyagi haszon remélhető.
    Ma már egy „elismert” kutató nem engedheti meg magának, hogy nevetségessé tegye magát a határterületeken, ahol kevés hivatkozást gyűjthet be, és rá is kevesebben hivatkoznak.
    Erre ráerősít a kiadó vállalatok mérőszáma, az impact factor, ami azt jelenti, hogy hányan hivatkoznak az általuk publikált cikkekre, szóval nem vesztegetik idejüket „futottak még” kategóriás tudósokra, akik alapvetően a saját kútfőre támaszkodó kutatásaikat szeretnék publikálni.

    Ez a módszer egyre inkább megerősíti a dogmákat, és egyre keményebb, áthatolhatalanabb fallal veszi körül az elfogadott elméleteket, tulajdonképpen leginkább csak a már elért eredmények finomodnak…

    Ez annyiból előnyös, hogy amit tudunk, azt nagyon tudjuk, de a hátránya, hogy a körből kilépni tilos, sőt a körön kívül NEM LÉTEZIK semmi….

  61. 62. Attila (PV)

    Igen, ez történik, amikor a tudományra rátelepszik a hiererchia, és bürokratikus szempontok alapján lehet előrelépni.
    Az új elméletek mögé nem lehet kísérleteket szervezni, mert a finanszírozást nem kaphatják meg, a szél ellenében pisilők………

  62. 62, Attila: Ez teljesen így van, ahogy írod. Megy ezerrel a körbehivatkozás, így tornásszák fel a citációs indexet egymásnak, mert az jelenti az egyre nagyobb támogatást.
    Külsőnek szinte lehetetlen bekerülni egy-egy ilyen „körbe”.

  63. 62. Attila (PV)
    „Ez a módszer egyre inkább megerősíti a dogmákat, és egyre keményebb, áthatolhatalanabb fallal veszi körül az elfogadott elméleteket,…..
    Ez annyiból előnyös, hogy amit tudunk, azt nagyon tudjuk, de a hátránya, hogy a körből” kilépni tilos, sőt a körön kívül NEM LÉTEZIK semmi….

    „….létezik egy titkos csoport, amely földönkívüli technológiákat tanulmányoz és az emberiség életét örökre megváltoztató technológiai eszközök birtokában van.Olyan találmányokkal rendelkezik, amelyek egyetlen generáció alatt megszabadítanák a Földet a fosszilis üzemanyagoktól, a környezeti pusztítástól és a szegénységtől.
    Eisenhower elnök arra a katonai-védelmi-hírszerzési komplexumra utalt, amely bürokratikus eszközökkel és maffiamódszerekkel egyaránt magához ragadta az irányítást az USA felett.
    Ez az a csoport, amely háborút visel az olajmezőkért és a teljes spektrumú dominancia megvalósításért
    A titoktartást a CIA által létrehozott, akadémikusokból és tudósokból álló bizottságok – mint amilyen a Robertson Panel, illetve a Condon-bizottság –, valamint fizetett beszivárgók segítenek fenntartani, akik valóságos pszichológiai hadviselést („Psychological Warfare”) folytatnak a témát illetően.
    …. jelenlegi technológiáink nevetségesek, miközben szigorúan titkos fejlett ipari technológiák vannak szándékosan elrejtve előlünk a makroökonómiai tényezők, a petrodollár, az olajmonopólium és egy kis létszámú ipari elit érdekei miatt.
    Jelenleg is több, mint 5000 szabadalom áll titkosítás alatt.
    A szupertitkos, hivatalosan el nem ismert projektek fekete költségvetése – konzervatív becslések szerint – 100-200 milliárd dollárra rúg évente. „

  64. 64-65. bogozy, Observer

    Sajnos ez van… Így válik a modern tudomány a saját fejlődésének a gátjává, és a kialakult érdekrendszerek kritikátlan kiszolgálójává.

    A kutatás „szabadsága” pedig nem más, minthogy a tudós eldönthesse, hogy annak kutat, aki jobban fizet, és igyekszik az „elvárt” eredményt hozni.

  65. 66. L.S

    „“….létezik egy titkos csoport, amely földönkívüli technológiákat tanulmányoz…”

    Hát… a jelek szerint nem jtottak még nagyon messzire, mert úgy tűnik még mindig kő(olaj)korszaki módszereket használnak ellenünk is meg egymás ellen is…

    Nézd meg az Oroszország elleni hisztit, vagy akár az Észak Kóreával a kakaskodást.
    Ha ezekben a konfliktusokban sem képesek előállni valami nagy technológiai durranással, akkor nehezen hiszem, hogy van valami kézzelfogható eredményük.
    Ha van is valami, akkor az ugyanazért nem működik mint a nácik erőfeszítése az okkult irányába: Tudják, hogy van ott valami, de nagyon hiányzik az a spirituális hozzáállás amivel ezeket működtetni lehet . Pusztán intelligenciából nem megy.

    Amiben kézzelfogható eredmények vannak az a tudatmódosítás, a programozható agyú emberek, de ezeket is csak a betegek közül lehet kiválsztani. (Operation Monarch)

    Nekem van egy érzésem, hogy az USA-ban vannak körök, akik szeretnék elhitetni, hogy valami komoly dolog van a kezükben, ami lehet hogy bizonyos fokig igaz, de az is, hogy nics felette elegendő uralmuk…
    Ha lenne, akkor mi már rég nem spekulálgatnánk ilyesmiről.

    Elméletileg semmi nincs, ami visszatartaná őket attól, hogy ezeket a technikákat, szabadalmakat használják… Hacsak az nem hogy nem értenek hozzá eléggé.

  66. 68. Attila (PV)

    Én kérek elnézést, de nem jól írod. A tudatmódosítást nemcsak beteg agyú emberek esetében működik sikeresen.

    A ma használatos, rendkívüli mértékben az alkalmazott pszichológiára épített propaganda technológiák, nagyon nagy sikerességgel működnek, akár a primitív, iskolázatlanok, középfokon, vagy akár a legműveltebbek körében is.

    Külföldi kampánytanácsadó cégek Werber, Finkelstein stb. Professzori szinten űzik a tudatmódosítást, hatalmas pénzekért cserében. Most szegődtetett ilyen cégeket az LMP és a DK is.

    A multinacionális cégek reklám marketingje szintén hatalmas tömegekre hat.
    De a cigányok is nagy tudással bírnak az emberi ösztönöket illetően, és remekül manipulálják az áldozataik tudatát. (Boldogan perkálják ki a 3 ezer forintokat a szemük láttára megtalált vastag aranykarika gyűrűk „megtalálói” tulajdonjogának átruházása fejében.

    Ezen rengeteg megvezetett ember nem „beteg” csak átverhető, mint szinte mindegyikünk.

  67. 69. bogozy

    Igzad van… Egy nagyáruházban a frissen sült kenyér mesterséges illata, amit a levegőbe pumpálnak szintén tudatmódosító hatású, akkor is több élelmiszert veszel, ha eredetileg nem volt szándékodban…

    És bizonyos fokig a tanulás is tudatmódosítás, vagy amikor meggyőzöl arról, hogy neked van igazad…

    Én főleg az Operation Monarch-ra akartam utalni, ahol olyan embereket szednek össze, akiket gyerekkorban hatalmas trauma ért, mert ezeknek az tudatába könnyebb behatolni, programozni, hogy akár egy szóval előre meghatározott cselekvéssorozatot lehet elindítani, mint például egy gyilkosság elkövetése…
    Ez felveti a modern „terrorizmus” más szögből való vizsgálatát, meg azt, hogy miért likvidálják ezeket a terroristákat azonnal… (tudom a kifogásokat, de a kérdés kérdés marad)

  68. dajtás 2017-10-11 – 11:10
    „a magnézium rúd olyan kémiai tisztaságú, amit a Földön mai napig nem tudnak legyártani… ”
    A videóban egyszer 100%-osnak, egyszer pedig 99,95%-osnak mondják.
    A kinaiwebaruhaz boltban „1 tekercs magnézium szalag Nagy tisztaságú 99,95%” 25 gramm 774 Ft‎.
    De a Dead Sea Magnesium-tól 99,95%-os magnéziumot 8, 15 és 23 kg-os tömbökben is is lehet venni.

  69. Re:70
    Meg kellene vizsgálni azt az egy szem darabot, ami maradt, mert én 8 kilences tisztaságúról tudok… Anno nem tudom milyen pontosságú műszerrel vizsgálták,lehet hogy a riportban hivatkozott műszer már hibahatáron mért, és többször is mértek rajta, plusz egy kormeghatározás sem ártana…
    Túl sok a kérdőjel, viszont egy dolog biztos. Idióta volt aki felvágta,vagy aki azt mondta hogy vágja fel, mert működő eszköz volt…

  70. 3. Dajtás

    Ne csodálkozz, ha egy ilyen téma felvetése komolyabb weboldalakon azonnali kirugást eredményez. Számomra is hihetetlen, csak mit szóljon az ember, amikor pilóták és űrhajósok mondják el mindazt,e tárgyban ebben a dokumuntumfilmben, sőt az egyikük, Gordon Cooper még leveletis ír az ENSZ-nek úgy véli, hogy mint olyan ember, aki maga is járt az űrben jogosan fordul az ENSZ-hez.

  71. 70.Attila(PV)

    Ugy tudom a Monarch programozasban,az MK Ultra programban maguk a programozok traumatizaljak az aldozataikat,ezeknek a tovabbfejlesztett valtozata,amivel tomegeket ernek el, a szervezett zaklatas(gang stalking),elektronikus zaklatas(electronic harassment).Erdekelne a velemenyed,hogy ez osszeeskuves elmelet,vagy tenyleg a lakossag szeles koru programozasa folyik.

  72. Re:68
    Technika attól technika, hogy nem kell hozzá varázslás/mágus/sámán/pap…
    Lehet hogy nagyon is jól működik minden, csak megy a porhintés, hogy jaj de okkult, jaj de tudománytalan. Vedd észre erről szól maga a poszt is, zavart kelteni, mondj sok hamis infót, és akkora katyvasz lesz belőle, hogy max a „főnökség” tudja az igazat.
    Pl ott van a TR-3B, kicsit keress rá, és találsz érdekes dolgokat.

    Nehogy azt gondolt, hogy egy magasan fejlett civilizáció hű de vallásos/erkölcsös kell hogy legyen. Lehet pl MI is, aki tisztában van Teremtés működésével, sőt nagyon is jól ismeri az Isteni hierarchiát, de létalapjából fakadóan nem fontos számára, és max akkor okoz ez neki problémát, mikor beleártja magát a felsőbb rendszerekbe.
    Ahogy a fent úgy lent, mondja a régi mondás, és ez nem csak ránk érvényes, hanem másokra is…

  73. Tessék, friss, ropogós – – azaz 70 éve titkosított CIA akták feloldása.

    Ezoterikus propaganda,TÖRÖLVE

  74. 76. Tibor bá’

    „Ezoterikus propaganda,TÖRÖLVE”

    Hát ha homokba akarod dugni a fejed, akkor tedd…

    Csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy erre a hülyeségre olyanok áldoztak időt, pénzt és fáradtságot, akik alapjában véve nem tekintendők sötét idiótáknak: a náci Németország különleges csoportjai, meg az orosz titkosszolgálat, meg még a CIA…
    Sőt, alapjában véve mindegyik kőkemény materialista társaság.

    Már-már azt hiszem, hogy félsz ettől a témától, olyan vehemenciával gyomlálod.

    Talán meg tudom érteni… nekem is vannak korlátaim. Volt egy könyv, amit nem tudtam elolvasni. Akárhányszor a kezembe vettem, kivert a hideg… Aztán letettem.
    De a tudat, hogy ami benne van az valószínűleg igaz, az bizony „átjött”

  75. 77. Attila (PV)
    Ha már a CIA feloldotta ennek a 13 millió oldalnyi anyagnak a titkosítását, akkor inkább abból idézz. Bárki kereshet benne:
    https://www.cia.gov/library/readingroom/collection/crest-25-year-program-archive

    Egyébként érdekes, hogy te, aki a hivatalos forrásokat mindig megkérdőjelezed, pont a CIA-nek hiszel. Persze csak akkor, ha neked tetsző dolgot írnak. Én esélyesnek tartom, hogy dezinformáció, ha meg az oroszokról írnak, akkor lehet duplán dezinformáció, mert őket is átverhették. Ettől függetlenül biztos vagyok benne, hogy kísérleteztek ilyen témákban.

  76. 78. Jani

    „te, aki a hivatalos forrásokat mindig megkérdőjelezed, pont a CIA-nek hiszel.”

    Nem annyira hit, inkább „ha más a CIA is foglalkozik vele…” dolog.
    Meg beugrott, hogy itt verjük néhányan az asztalt, hogy igenis VANNAK dolgok a hivatos tudomány által kijelölt körön kívül is, és lehet hogy ezek, vagy ezek részei is ide tartoznak.
    És ha VANNAK, akkor nyilván minden hatalom szeretné kihasználni.
    Tehát én nem a CIA-tól tudom, hogy léteznek ilyen jelenségek, nem neki hiszek, hanem feltűnt, hogy valami miatt ők sem határolódnak már el teljesen az ilyesmitől.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük