(2302) Poszt az idegenbe szakadtak részére

Tibor bá’ online

 

Nehéz elhinni, de a honlap olvasóinak kábé a fele külföldön él. Egy részük már régebben ment ki, egy másik részük újabban, Orbán „politikájának” keserű gyümölcse miatt. Időnként felemelem figyelmeztető szavam, most is ezt teszem.

Az angol nyelvű Nyugat politikai és törvényhozó szinten deklarálja az egyén mindenek fölöttiségét. Ennek ellenére érdemes megvizsgálni, hogyan szorulnak kiszolgáltatott helyzetbe, és hogyan semmisülnek meg az egyének, persze a bevándorló egyének.

Gondoljuk bele, mit érez az emigráns, amikor beteszi lábát az új hazába, a nagy lehetőségek honába tele becsvággyal, nagy-nagy tervekkel, világváltó energiával.

Eltelik némi idő, amíg a felhőkarcolók tövében rádöbbennek, hogy egy országban tökéletesen szervezett erők húsdarálójába hullva, mit ér az egyes ember? Aki ráadásul idegen, aki bármennyire törekszik a beilleszkedésre a helyiek számára élete végéig jövevény marad. Bármit tesz, bárhogy törekszik ő marad az idegen.

Személy szerint én nagyon rosszul éreztem ott magam. Persze, hogy magas az életszínvonal, sőt nagy a pazarlás. Valamikor elképzelni sem tudtam volna, hogyan lehet ilyen gazdagságban rossz közérzettel és tele szorongásokkal élni.

A bevándorló elveszti élete értelmét, végleg felszívódik az idegen semmibe. Legbelül minden emigráns szerencsétlen, nyomorult, amit persze tagad , de el ne hidd neki, hogy jól érzi magát ebben a hazátlanságban .

Az első nemzedékről beszélek, azokról, akik kimennek, akik áltatják magukat. Nem vitás, aki keményen dolgozik és van egy kis szerencséje az jól él, nem hazai, még ottani viszonylatban is viheti valamire. Kapkodnak mindenhez, ami igazolja az emigrációt, vagy legalább bele lehet magyarázni, hogy igazolja. Minden emigránsnak olyan érvrendszere kérgesedik ki, olyan szilárd logikai építmény, olyan sündisznóállás, hogy azt észérvekkel nem lehet megingatni. De akkor jönnek a pillanatok, amikor szerencsétlen nyomorultnak érzik magukat, és ezzel az érzéssel nem lehet vitatkozni.

Mindnyájan szerencsétlenek, de nem mindnyájan vallják be se egymásnak se pedig az otthoniaknak, nekik a legkevésbé.

Vannak a kivándorlásnak olyan velejárói, amelyet a kikívánkozók a  „a távoli fű zöldebb” bűvöletében nem láthatnak.

Gyermekeik világnézete rendszerint az övéikhez hasonló, tudnak valamennyit magyarul és jóindulattal, szeretettel gondolnak Magyarországra. De ők nem annak a hazának a gyermekei. Ott születtek, és Magyarország  már nem az ő hazájuk. Az ő számukra nem jelentenek semmit azok a kedves versek, írások, melyek között a kivándorlók felnőttek. Bizonyos mértékig “idegenek” egymásnak, és ezt a köztük levő kulturális különbséget sehogyan sem lehet áthidalni. A bevándorló átplántált, ám gyökértelen.

Ezek az érzelmek sokkal mélyebben sajognak, mint ahogyan azt elképzelni lehet. Van a kivándorlóban egy mélyen érzett honszeretet, ami normális embernél természetes, amire nem gondolnak, a minden más szempontot félretevő, csupán azonnali, önző, anyagi érdekekért kapkodók.

Kamaszkori fellobbanásokban olyan gyakori, hogy szinte már természetes, hogy egy érzelmi-gondolati hullám, a hangulati hatásokra fogékony lélekben végigsöpör, s egy vérszegény szálacska pillanatnyilag minden egyéb köteléknél erősebbnek tetszik.

Egy futó nyári kaland olasz sofőrje, francia tengerésze, a beat, a pop, a hippi, a romantika, külföldi nagybácsi, rokon, ismerős biztató vagy dicsekvő levele elég lehet ahhoz, (minél sivárabb valakinek az érzelmi, értelmi világa, annál inkább elég ahhoz) hogy minden egyéb kötelék “engedjen”. Amely a családhoz, a szülőföldhöz, a barátokhoz, ismerősökhöz, a hazához fűz. Átmenetileg ez elég lehet. Valameddig.

Amikorra azután az érzelmi hullám lefut, s az ábrándok elfolynak, a véznácska szál elsorvad magától. Az elszakított kötelékekről pedig kiderül, hogy elszakíthatatlanok. S ha könnyen engednek is, a lélek mély rétegeiben megfeszülnek, és később erősebben kötnek, mint valaha.

Már hogyne csábítana sokakat maga a lehetőség, hogy megtakarítsák maguknak ezt a kemény munkát, áldozatot, és egyik napról a másikra fejest ugorhatnak olyan fejlett civilizációkba, “jólléti társadalmakba”, melyet hazájukban évtizedek múlva sem biztos, hogy megvalósíthatnak az utódok.

Noha e vonzás ellenében erős hatások érvényesülnek, az emberi kapcsolatoknak az együvé tartozásnak azok a pénzzel megfizethetetlen értékei, melyeket csak a hazai környezet nyújtja. Még a legelmaradottabb ország szülöttjének is csak a hazai környezet lehet.

Sokan éppúgy képtelenségnek érzik, hogy hazájukat, a szűkebb-tágabb családi kört, barátokat, ismerősöket, szülőföldjüket elhagyják anyagi jóllétért, mint egy gyermeknek megszökését módosabb szülők gyermekeként.

Szokás letagadni, elleplezni a honvágyat, mint otthon a szerelmet, mint napjainkban minden nagy érzést, elérzékenyülést. A hűtlenség emberi vonás, hűtlenség a szerelmeshez, a házastárshoz, a szülőföldhöz, hazához.

De idős korban a hűtlen természetűeket is elfogja a honvágy. Ha vannak gyerekei, azért mert eltávolodtak a gyermekei. Még inkább az unokái, az ott születők, nevelkedők már nemcsak más nemzedék, de más nemzet, más kultúra, más fajta ember. Szülők és gyermekek már álmodni is más tájakról és más nyelven álmodnak.

A gyermektelen öregekben még inkább feltámad a honvágy. Meglehet nem is a vágy vonzza őket a szülőhazába a maradék rokonaik, ismerőseik körébe, hanem a menekülés ösztöne taszítja az irtózattól, a szánalmas és végleges megsemmisüléstől, amely idegen földön, idegen környezetben, süket és közönyös idegenek között vár minden gyökere-szakadt, és még elfajzott gyümölcsöket sem hozó bevándorlóra.

Rettenetes dolog, ha nincs gyökerünk a világban, otthontalanok vagyunk, elszigetelődünk, nem vagyunk a helyünkön. Egy olyan országban élnek, amihez semmi közük.

Apa, anya, barátok, kortársak nélkül. Anélkül, hogy megvethetnénk a lábunkat a földön.

A bevándorló sohasem lesz amerikai, ausztrál, kanadai, vagy bármi. Minden embernek csak egy szíve van és az (a mi esetünkben) magyar. Az édes haza nem külhon, hanem Magyarország, és ezen nem akarnak, de ha akarnának se tudnának változtatni. Legszívesebben otthon élnének.

Az emigráns egyre rosszabb közérzettel, egyre magányosabban lebeg az űrben.

Ha azt tapasztalják, hogy a körülöttünk élők nincsenek egy hullámhosszon velük, nem értik meg, az még rosszabb mintha teljesen egyedül lennének. A magányosságot nem oldhatja fel akárki.

Talán még annyit lehetne hozzátenni, hogy általában 6 év után senki se jön vissza. Ne álmodozz, hogy majd ekkor, meg akkor. A valóság a SOHA.

__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőséggel

(2302) Poszt az idegenbe szakadtak részére” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Én azt gondolom, hogy mondanivalójában ez egy nagyon fontos poszt volt Tibor bá. Pláne manapság, amikor mindennap családok hagyják el az országot fejest ugorva a bizonytalanba. Nekem két érintettségem is van ebben a dologban, amiről Tibor bá írt. Nagymamám fiútestvére a 40es évek vége felé emigrált Ausztráliába (Bonegilla) és bár megházasodott (magyar nőt vett el) soha sem volt boldog. Gyereke született de ő már magyarul se beszél. Ez szégyen persze. Aztán a 90es években meghalt a felesége, a gyerek meg kirepült. Így egyre több időt töltött itthon majd gyakorlatilag öreg korára vissza is költözött a Tibor bá által elmondottak miatt. A másik pedig a nagyapám húga volt, aki 56ban lépett meg Hollandiába mert a forradalomban aktívan részt vett. Ő is visszajött az utolsó 10 évére. Mindketten sokat meséltek arról hogy kinn mindig idegen maradsz és hogy soha nem találták kinn a helyüket meg amiket Tibor bá írt le. Ez egy rendkivül nehéz lelkiállapot amiben évekig kell élniük szerencsétleneknek és ezek a sebek soha nem gyógyulnak be még minden össze is jött az új hazában.

  2. Nem mindenki éli meg ezt erős honvággyal Tiborbá, azért mert te igen.Ennek ellenére én sem mennék ki.Rossz lenne/lett volna úgy élni hogy a szülőket nagyszülőket csak néha látom.

    A másik dolog amiről említést kell tenni az anyagi rész amiért a többség kimegy.

    Sok esetben az sem olyan szép mint ahogy hangzik. Hiába keres 1000-2000 EUR-t valaki ha harmada ,fele elmegy lakbérre.Nyilván többet félre tud tenni mint itt. Mert itt 100eft-ot félretenni nehéz havonta,

    ott pedig lehetséges (no persze ott is figyelni kell a költségekre mert el lehet baszni az összes pénzt) . De sokan kint sem tudnak félretenni havi 100-200 Eftnál többet, ami ottani viszonylatban nem is sok

    ha a lakásárakat nézzük.Vagy ha valaki venni akarna mondjuk egy 1 hektáros földet farmnak, az még nehezebb mint itt (egyrészt nem jut földhöz , másrészt még ottani mércével is nehéz összegyűjteni.)

    Szóval az indulás előtt beképzelt nagy pénzből sokszor nem lesz semmi , és ugyanúgy munkavállalóként tengetik az életüket nyugdíjas korukig vagy úgy hogy hazajönnek vagy úgy hogy ottmaradnak.

  3. Aki rászánta magát, hogy egy másik országba települ véglegesen, az jó, ha tisztában van vele, hogy mi vár rá.
    Valószínű, hogy az a másfél millió, aki kitántorgott Amerikába, hasonló élethelyzetbe került, de nekik nem volt hová hazajönni, a megélhetésükért mentek. Csak az lehetett a vigaszuk, hogy gyerekeik már nem fognak szenvedni, ők már ott fogják otthon érezni magukat.
    Mondjuk Nyugat-Európa nincs olyan messze, itt elvileg lehet olyan életet élni, hogy a hazai gyökerek se szakadjanak el, akár rendszeresen haza is lehet jönni.
    Így talán kevésbé fájdalmas, és a nosztalgia sem tud úgy kialakulni, ha nem csak a szépre emlékezünk, hanem folyamatosan képben maradunk arról is, ami miatt elmentünk.
    De akkor is másodrendű állampolgárok leszünk kint, még ha meg is felelünk a befogadók céljainak a munkaerőpiacon, nem úgy, mint a muszlim migránsok zöme…
    Az én gyerekkori barátom is kiment az NDK-ba dolgozni, aztán kint megnősült, majd átvedlett NSZK állampolgárrá.
    Lánya már nem nagyon tud magyarul, férje is német, de elvileg még ő is ott szerepel azokban a statisztikákban, amelyekkel felmérték, hogy mennyi ma a bevándorló hátterű Németországban, tehát abban a csomagban, amelyben a muszlim bevándorlók is vannak…

  4. Nekem szerencsém van, mivel gyökértelennek születtem. Erdélyben nőttem fel, olyan helyen, ahol kevés volt a magyar. Így korán megtudtam, hogy Erdély nem az én hazám. Akkor még azt hittük, Magyarország esetleg a mi hazánk, de aztán jött Gyurcsány, és ami addig mendemonda szintjén ment – tudniillik, hogy románok vagyunk Magyarországon, az hivatalossá vált. Így nem volt nehéz Németországba költözni 🙂

  5. 3 – Tamás:
    Tévedés, nekem ne volt az átlagnál erősebb honvágyam, és nem a saját tapasztalatomat írtam le, hanem azokét a sok tucat emberét, akiket ismertem, megismertem. Beleértve a saját húgomat, nagynénémet, legjobb barátomat.

    4 – hubab:
    Tévedés: A második generáció még nem asszimilál tökéletesen, csak a harmadik. Persze vannak kivételek. Egy kanadai házaspárnak egyetlen fia van. haza akartak jönni, amikor a kint született fiúk 14 éves lett. A gyerek (aki majd minden évben a Balatonon eltöltött egy hónapot, és az itteniek körében “nagy szám” volt) azt mondta ő marad, még akkor is ha a szülők elmennek, annak ellenére, hogy tökéletesen beszélt magyarul, de egyáltalán nem szívesen nyitotta ki a száját magyarul. De tudok olyan másod generációs ifjakról, akik huszonévesen hazajöttek élni, pedig igen erős a magyar akcentusuk, és messze nem tökéletes a nyelvismeretük.

  6. Én ezt azért nem értem, mert számos gyerekkori barátnőm él külföldön, főként Hollandiában. Ketten pl. oda mentek férjhez, ott születtek gyerekeik; egy másik kb. 6 évvel ezelőtt ment ki, szintén férjhez, és köszönik szépen, nagyon jól érzik magukat ott, eszük ágában sincs hazajönni. Teljesen beilleszkedtek, már az az otthonuk, és örülnek, hogy ott élhetnek. Egyikük örökölt pár évvel ezelőtt egy szép házat Zebegényben. Akkor a családnak az az ötlete támadt, hogy idejönnek lakni; kiadták a hollandiai házukat, és átcuccoltak ide. (A holland férj zenész, a magyar feleség iparművész). Kb. egy évig bírták. Semmi perspektíva nem volt itt a számukra, a férj semmilyen neki való munkát nem talált, elkezdett fogyni, és az orvosok hónapokig nem jöttek rá, hogy pszichés probléma okozza a problémáit. Már attól félt mindenki, hogy meg fog halni, ezért visszaköltöztek Hollandiába. Ott rohamosan javult az állapota, talált zenekart is, ahol a hivatásának élhet, és sosem fognak még egyszer itt próbálkozni. A zebegényi házat azóta túristáknak adják ki.
    Persze ellenpéldát is tudok, egyszer Badenskirchenben találkoztam egy német nővel, aki arról panaszkodott, hogy É-Németországból költözött Münchenbe 10 évvel azelőtt, de egyáltalán nem fogadták be mint északi idegen németet (!!), nincsenek barátai, és most már annyira depis emiatt, hogy vissza fog menni.
    De szerintem alapvetően az egyéniség dönti el, hogy kit fogadnak be és kit nem. Aki pozitív, vonzó személy, annak nem lesznek sehol problémái, és nem lesz egyedül sem.

  7. Itt szeretnem Observernek megköszönni, hogy aggodik ertem a nemet välasztäsok kapcsän, de semmi ok nincs rä. Alles in bester Ordnung. Az AFD ugyan azt a szerepet tölti majd be, mint a Jobbik. Ugatnak a keritesen tulrol.

    Semmi mäs nem törtent, mint ami Magyarorszagon 2014-ben. Nagyvonalakban.
    Egyebkent, aki felvet barmit is a nemeteknek, az majd igyekezzen azt is megvalaszolni, miert välasztottäk 2018-ban ujra Orban Viktort….

    Amugy erdekes a tema. Tibor bä jokat ir. Csak itt mär mindenkinek elmegy az ihlete ha eppen nem kihaläsrol van szo. 😀

  8. Az a véleményem, hogy biztosan más volt emigrálni 40-50 évvel ezelőtt. Az a tapasztalatom, hogy ez megváltozott. A mostani 18-30 éves korosztály többsége beszél idegen nyelveket, nem jön zavarba idegen országban. Ha munkát keres, ugyanolyan természetességgel adja be magyarországi és külföldi állásokra az életrajzát. Nem élvez előnyt egyik sem másik. Van ismerősöm Montreálban dolgozik ötödik éve. Egy év után kivitte a családot, 3 gyerek + asszony. Annak idején eszébe nem volt a külföldi munka. A cégtől kiküldték oktatónak és egy év után megkérdezték maradna e? Maradt, mert miét ne? Megszokta és a szükségletei megvannak. Amit Tibor bá’ taglal, haza meg hazafiasság, hagyomány, azt viszi magával az a korosztály, esetleg még a következő a sírba. Nincs már szükségük rá. Itt van a Föld hazának. Hülyék lennének beérni egy pici szeletével. Változott a világ és a fiatalok ki is akarják használni a változást. Jól teszik. A jövőjükért tenniük kell.

  9. 7 – Camélia:
    “köszönik szépen, nagyon jól érzik magukat ott” Valószínűleg elkerülte a figyelmed, amit Írtam: “Szokás letagadni, elleplezni a honvágyat.” Hogy miért? Senki se vallja be szívesen, hogy rosszul döntött, amit már nem lehet visszacsinálni.

    A holland férj sorvadása nem a magyar viszonyok miatt következett be, hanem azért mert itt ő volt idegenben és a honvágy nevű betegséget kapta el.

    Ez egy óriási nagy tévedés: “De szerintem alapvetően az egyéniség dönti el, hogy kit fogadnak be és kit nem.”

    8 – Curix:
    Köszönöm az észrevételedet. Iparkodom-iparkodom 😀

    9 – Senki Alfonz:
    Valóban más volt emigrálni 40-50 éve. Például az Internet miatt ma a kapcsolattartás milliószor könnyebb, de súlyos hiba azt feltételezni, hogy az emberi psziché változik. Fiatalon én is és sokan mások hasonlóan gondolkodtunk, mint a mai fiatalok. Ezért mentek a fiatalok “világot látni”, aztán amikor megnyugodtak hazatértek.

    Nem olvastál elég figyelmesen. Én nem beszélek hazafiságról és hazáról. Én a gyerekkorban felszippantott anyanyelvről, kultúráról, szokásokról beszélek. Minden élőlény ott érzi magát jól, ahová beszületett. Ember, állat, még a növény is. Ha gondosan kihúzzák gyökereit a földből és átültetik. Ez a növény vagy kipusztul, vagy ha nem akkor sorvadozik és még gondoskodás mellett is csenevész lesz. Ez azonban legtöbben csak idős korban veszik észre.

  10. Kislányként két évet éltem Kubában, ahol a geológus édesapám dolgozott. Hihetetlen élmény volt a különleges természet, a tenger, a nyelv megtanulása (az első héten beraktak az iskolába), egy olyan helyen, aminek a meglátogatásáért sokan milliókat fizetnek most. Mégis, iszonyú honvágyunk volt, sokat emlegettük az itthoni megszokott dunapartunkat, a rántotthúst a nagypapámat, stb. Nem is tudom elképzelni, hogy hosszabb ideig máshol éljek, mint Magyarországon, pedig imádok utazni, sokfele jártam már és bárhova elmennék turistáskodni. Egy idegen helyen az ember idegen testnek érzi magát. Más: egy katalán ismerősöm, akit angolra tanítottam kérdezte: mi nálatok ez a tendencia, hogy el kell innen menni mindenáron? Ez a ti országotok, ezt nektek kell megcsinálnotok.

  11. 11 – Mészáros Judit:
    Arról van szó, hogy a mai fiatal nemzedék elképesztően pénz-centrikus. Fogalmuk sincs mekkora árat fognak ezért fizetni.

  12. Rövid tanmese:
    A nyugati ember elmegy Keletre, hogy megtapasztalja a Kelet Nagy Misztériumát. Megérkezik egy buddhista kolostorba, ahol a főpap megkérdezi, hogy miért jött ide.
    „Megtalálni önmagamat.” – jön a nyugati ember válasza.
    „Igen? Akkor már indulhatsz is haza.” – válaszolja a szerzetes – „mert eget ugyan cserélhetsz, de szívet nem.”

    Önmagunk elől hova is mehetnénk?

  13. 9. Senki Alfonz

    “Itt van a Föld hazának. Hülyék lennének beérni egy pici szeletével.”

    Igen, úgy tűnt még jó pár éve, hogy ez a trend…
    De a globalisták elég sivárul rendezik be ezt a Föld nevű hazát, és egyre többen éreznek honvágyat a jól ismert kissebb szeletére.
    Az jogos, hogy a fiatalok kíváncsiak, mennek világot látni, és jól teszik.
    Van aki kinn reked, van akit hazahúznak az elvághatalan kötelékek.
    Én tudósokat ismertem, akik 5-7 év elismert munka és gavalléros fizetés után családostul hazaköltöztek, a kinti fizetés feléért… Mégcsak komoly okot se mondtak, csak olyasmit, hogy “otthon” minden ismerősebb, a “hibák” is megszokottabbak.

    A mesterségesen fenntartott hatalmas fizetéskülönbség egyértelműen a nyugat sara, hiába igyekeznek egyesek a hazai politka nyakába varrni… Ez nem más mint intellektuális gyarmatosítás… Az angolok, franciák tudatosan képeznek fele annyi orvost, mint amennyire szükség lenne… Ingyen kapják keletről… Nem véletlenül lobbiztak a rendszerváltás után, hogy duplázzuk meg az egyetemi hallgatók számát, pedig ŐK AZTÁN tudták, hogy nem lesz nekik annyi állás….

    Sokakat elvakít a 4-5 szörös fizetés… Aztán kiderül, hogy a kiadások is arányosan magasabbak.
    Ami plusszban megmarad az meg talán… talán kompenzálja az elveszett ízeket, barátokat, megszokott árukat, hogy értjük az “áttételes” vicceket, meg hogy nem tudja az ember “félszavakkal” is megértetni magát.
    Akinek kompenzálja, az boldogul… Akinek meg nem, az előbb-utóbb hazakerül.

    Nem véletlenül erősödnek a nemzeti mozgalmak.
    A globalizmus, meg az EU nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és az erőszakos “integráció” méginkább elidegeníti az embereket…

    A migráns válság meg még rátesz egy lapáttal…
    A kelet-európaiak még szerencsések, nekik még van hova “haza” menni, amikor már megfizethetetlenné válnak a fehér többségű iskolák meg azok a városnegyedek, ahol nem szólnak rá a rövid szoknyás lányokra a szakállas férfiak…
    De hova menjen a német meg a francia, a spanyol meg az olasz, ahol a templomaikat moszkokká alakítják, betiltják kedvenc ételeiket, ellepik kirándulóhelyeiket ?

    Szóval lehet hogy kicsit sárga, lehet hogy kicsit savanyú, de a “miénk” és talán több értéket képvisel, mint az a verseny, hogy hol áll hosszabb sor hajnal kettőkor a legújabb iPhone-ért….

  14. Attila,
    Ez a kivándorlás, elvándorlás nem most kezdődött, hanem évszázadok óta folyik. Európai népek milliószámra vándoroltak mindenfelé már vagy 500 éve.

    1889 – 1915 között 1.3 millió magyar ment ki Amerikába, ehhez képest az ’56-os 200-250 ezer elenyésző, de még a mostani kb. 15 éve tartó kivándorlás is smafu.

    “Sokakat elvakít a 4-5 szörös fizetés.. ” Van igazságod, de azért valljuk be sokaknál a lét a tét. Talán már a föld alatt lennének, ha nem mennek el, mert például a devizahiteles kirablást csak kintről tudják fizetni, másként már földönfutók lennének, hajléktalanok vagy halottak. Nagyon sokan vannak így.
    Az, hogy százezrek számára ellehetetlenült az otthoni lét, megélhetés vagy boldogulás vagy még fiatalok és nem látnak perspektívát, az bizony az otthoni elit sara is. Akár a bérkülönbségeket, akár a devizás kirablást, akár a szociális háló szinte teljes hiányát vesszük.

    A honvágyat szépen leírta, részletezte Tibor bá. Hát igen, nem könnyű az élet mostanság sem.

    Van akinek az életét a honvágy nehezíti és van akinek a hideg, mert nem tud fűteni, vagy olyan érzések, hogy elég lesz-e a fizu a hónap végéig, esetleg hogy hogy lesz kifizetve az adósság és mikor jön a végrehajtó.

    Persze sokak boldogulnak jól vagy legalább valahogy, elfogadható módon otthon is, nekik szoktam néha mondani: örülj, hogy megteheted, hogy otthon élj.

  15. 15. Gyarmathy

    Az élet globálisan válik egyre nehezebbé.
    A franciáknál Macron épp most akarja elvenni az állami nyugdíjat meg a társadalombiztosítást és áttenni maszekba…
    Nem, nem az ő haverjai teszik zsebre a pénzt, hanem nemzetközi pénzlobby növeli a fordulatot a pénzszivattyún… A franciáknál nem sok marad.
    Ez a helyzet minden országban, van aki jobban ellen tud állni a pénzszivattyúnak, van aki kevésbé.
    Nálunk is, nem az a nagy pénz, amit a Fidesz haverok “zsebre tesznek”, hanem ami adósságszolgálat meg különböző pénzügyi mahinációk során kiszippantódik az országból.

    Azt hiszem a sok döntés között azt is mérlegelni kell hogy a következő évek konfliktusaiból melyeket vagyunk inkább képesek elviselni…
    Saját politikusaink mahinációit, vagy rászokni a halal kajára…
    12 éves Opellal kerülgetni a kátyúkat a magyar utakon, vagy 3 éves Renaulttal cikázni a no-go zónák között?
    Nem könnyű a választás.

  16. 14 – Attila:
    Azt hittem, hogy szokásodhoz híven opponálni fogsz. 😀 Még mondja valakik, hogy nincs új a Nap alatt.

  17. 13#
    Attila, a szavaidból számomra az jön ki, hogy nem egy korosztályról beszélünk.

    Nekem a munkámból kifolyólag sok felsőfokú iskolás 18-24 éves ismerősöm van. Mikor együtt vagyok velük és beszélgetünk a jövőről és a lehetőségekről, néha el sem hiszem, hogy egy bolygón élünk.
    Azok a számodra komoly problémák amiket említettél, mint a migránsok a vallási különbségek, a jövedelem és kiadás jelentősége, a glogalizáció fonáksága nekik nem kardinális kérdés. Ha vissza emlékszem az én koromban ilyen volumennek számíthatott, hogy nem volt 3-as metró és máshogy jutottam el A-ból B-be. Én a mai napig kerülöm (amennyire lehet) a színes nációkkal a kapcsolatot, ellentétbe velük.

    Komolyan mondom, mintha az agyukban valami lekapcsolta volna ezt a megkülönböztetést. Rengeteg sárga, arab, izraeli, fekete barátjuk van és ölelkeznek puszilkodnak egymással, előítélet és fenntartás nélkül. Több esetről tudok, hogy hosszabb-rövidebb időre látogatóban is voltak egymásnál ott lakással, ellátással. Az egyik 17 évesen összejött egy izraeli pasassal és ők is már a golán fensíkon laknak harmadik éve. Kérdeztem a lányt, hogy nem fél ott? Erre azt mondta, hogy nem, szerinte ott sem veszélyesebb mint Magyarországon.
    A mostani fiataloknak saját világuk van. A világhálón alakulnak az életek, mindent tudnak egymásról, bárhol is vannak földrajzilag. Egymástól, első kézből kapják az információkat és megbíznak egymásban, holott lehet, hogy személyesen soha nem találkoztak. Ez a nagy változás szerintem! Itt a blogon sokan még Curix németországi helyzetjelentéseibe is belekötnek, pedig évek óta itt van, úgymond nem idegen, és mégsem bíznak meg benne annyira, hogy feltétel nélkül elhiggyék, hogy Németország még most is, köszöni , jól van!
    Utánunk sokkal másabb társadalom jön itt Magyarországon. Persze mindig lesznek rétegek akik tovább viszik azokat a félelmeket és dogmákat amiket említettél, de az arány jelentősen el fog tolódni. Én így látom.

  18. 13.Atilla
    …”Szóval lehet hogy kicsit sárga, lehet hogy kicsit savanyú, de a “miénk” és talán több értéket képvisel, mint az a verseny, hogy hol áll hosszabb sor hajnal kettőkor a legújabb iPhone-ért…”
    Remekül kiemelted a lényeget, azt, hogy mi a mai értékrend egyik legfontosabb fétise a nyugati embernél:
    A legújabb okostelefon, amiért ő képes éjszaka sorbanállni, nehogy elfogyjon és neki ne legyen.
    ERRE képes, erre van energiája, de tenni valamit ugyanennyi erővel a saját életét kissé megváltoztandó, azt már nem.
    Nem is annyira őt hibáztatom, hanem azokat, akik hosszú évtizedek alatt, rengeteg alattomos lelki ráhatással kinevelték ezt az új állatfajt.
    Mert a mai ember nagyjából az-egy fajta új csordalény.

  19. 9.
    Nagyon szép lenne, ha az otthoni lét ilyen egyszerűen, csereszabatosan lecserélhető lenne egy másik helyszínre.
    De az biztos, hogy elköltözve egy idegen nyelvterületre, az életben nem fogod már az idegen nyelvet olyan mélységig elsajátítani, hogy azon olyan tökéletes legyen a megértés egy helybelivel, mint egy honfitárssal.
    Ahogy azt Attila is írta, az egy nyelvet beszélők tökéletesen megértik a finom célzásokat, áthallásokat, ahol te azt sem fogod tudni, miről beszélnek.
    És ez az életben, versenyhelyzetben egy olyan fegyver, ami ellen tehetetlen bárki egy idegen területen.
    Valahogy úgy van ez, hogy megtanuljuk az idegen nyelvet akár felsőfokú szinten, de az akkor sem az idegen nyelv, hanem csak valami közvetítő nyelvtorzó, amit egyszerre képesek vagyunk mi is megérteni, meg a külföldi is. Az meg kevés ahhoz, hogy igazán, bensőségesen otthon érezzük magunkat.
    Aztán a gyerekünk, aki már az idegen kultúrában nevelkedik kinevet minket a suta, fogalmazásokért, meg félreértésekért.
    Szóval a helybeli számára mindig vicces csodabogarak maradunk…

  20. 18. Hubab,

    Miközben egyet is értek veled, kíváncsi lennék, hogy ezt te tapasztalatból írod, vagy valami másból jutottál erre a következtetésre?

    “Ahogy azt Attila is írta, az egy nyelvet beszélők tökéletesen megértik a finom célzásokat, áthallásokat, ahol te azt sem fogod tudni, miről beszélnek.
    És ez az életben, versenyhelyzetben egy olyan fegyver, ami ellen tehetetlen bárki egy idegen területen.”

    Biztosan így van, de én azt tapasztaltam kb. 14+ év alatt, hogy a munkához való hozzáállás, a rugalmasság, kézügyesség, problémamegoldó képesség, kedvesség a munkatársak és a főnökség iránt sokkal többet nyom a latba, mint az, amit leírtál, hogy a nyelvet nem beszéli tökéletesen. És ebben az átlag magyar melós messze előnyben van sok területen, mint az átlag helyben született.

  21. Én azt szeretném kérdezni az otthon, Magyarországon maradt emberektöl, hogy lenéztek e érte, hogy én kijöttem külföldre dolgozni és élni?
    Mert nekem van ilyen érzésem. Irjátok meg egész nyugodtan én nem haragszom meg érte.
    Olyan mintha gyávaság lett volna részemröl hogy a könnyü nyugati jolétet választottam a keleti reménytelenség helyett…..

  22. 21 Gyarmathy:
    Ha csak a “helytállást” veszed figyelemebe, igazad van, de az élet másból is áll. Olyan barátkozás nem jön össze, ahol a helyben születettnek ügyelni kell arra, hogy megértsd minden gondolatát, le kell magát határolni a te nyelvi szintedre. Én se szívesen barátkozok olyannal, akinél ügyelnem kell mit mondok, és sok esetben magyarázkodni kell. Az én gyerekeim számtalanszor kiröhögték az anyjukat. Pl. Vasárnap reggel a hobbi kertben: “én legszívesebben egész nap csak dugnék.” Válasz (röhögve): “Kivel mummy?” – “Nem kivel, mit, most a tulipán hagymákat.” — És ez 15 év itt tartózkodás után.

  23. 22 – Curix:
    Szamárság! Minden embernek joga van úgy élni, ahogy akar. Én ezt a tevékenységemet azért folytatom időről-időre, mert segíteni akarok a dönts meghozatalában. Ráadásul mindenkinek más és más szempontok a fontosak. Ráadásul ez az értékítélet: “könnyü nyugati jolétet választottam a keleti reménytelenség helyet” egyéni meglátás, ami nem egészen igaz. Illetve nem mindenki számára igaz. Ha például örökölsz egy családi házat, vagy egy nagyobb lakást, a reménytelenség már el is foszlott.

  24. 21, Curix: “lenéztek e érte, hogy én kijöttem külföldre”

    Nagy a baj, ha érdekel a véleményünk… 😀

    Nem.

  25. Nagyon Jo iras, teljesen egyetertek a leirtakkal. Ezt a migraciot koztuk a magyarok kivandorlasat is mar regen megterveztek. Nem hiaba ilyen olcsok a repulojegyek, ugy alakitjak hogy Aki soha sehova sem akart menni az is utnak induljon, mert ilyen kilatastalan az itthoni helyzet…mar minden korosztaly megy vagy tervezi es ezek tenyek. Nagy bajban vagyunk Ki tudja meddig marad fenn igy az orszagunk…mar egyetlen ember elvesztese is hatalmas kar de szazezrek elvesztese katasztrofa.

  26. 18. Senki Alfonz

    “A mostani fiataloknak saját világuk van. A világhálón alakulnak az életek, mindent tudnak egymásról, bárhol is vannak földrajzilag.”

    Igen… Van az a fiatalos réteg, aki kitolta a gyerekkorát 25-27 éves korig, a facebookon lájkolják egymás vacsorájáról posztolt fotókat, és csücsörítve szelfiznek egy érdekesnek ítélt háttér előtt.
    A világhálón azok lehetnek akik akarnak, és imádják a magukra osztott szerepeket.
    Mindez szép és jó.
    De amikor el kell végre kezdeni dolgozni, nem az számít, hogy hányan lájkolták egy celeb mellett sebtében készített szelfit, vagy hogy a Youtubeon hányan követik a kamaszkori pattanások eltüntetésre feltöltött videókat…
    A melóban az számít, hogy tulajdonképpen mennyire volt képes ellenállni a világháló csodáinak, és mennyi időt töltött a cyberspacen kívül tanulással, VALÓDI emberi kapcsolatok (és nem mások mesterséges imageinak) építésével…

    És nem a “világ” változott.
    20 évesen engem se érdekeltek a szüleim étékrendjei… Én is lázadtam, polgárt pukkasztottam, csúcsra járattam a 80-as évekbeli “modernitást”…
    És jól tettem, mert megismertem, az “előjel nélküli” szabadság világát, és később megértettem, hogy a szüleim miért óvtak ettől vagy attól a jelenségtől…

    Feltehető, remélhető hogy a mai fiatalokból, legalább néhányból lesznek lehiggadt középkorúak, akik már nem az instant, Való Világ szerű, ösztönszintű kielégülést keresik, hanem megtalálják a fejlődés és a tradíció közötti harmonikus egyensúlyt.
    Általában ez akkor kezdődik, amikor megszületik az első gyerek és felmerül (ha felmerül) a felelősség gondolata.

  27. 25. XerXes

    “Ezt a migraciot koztuk a magyarok kivandorlasat is mar regen megterveztek. ”

    Ezt így leírva még sose láttam, de most, hogy mondod, nagyon félelmetes.
    Nyugat amíg tehette elszippantotta az anyagi javakat a világból, és most a szellemi javakkal, a szürkeállománnyal teszi ugyanezt.
    Végülis az ő oldalukról logikus, egyrészt ingyen kapnak képzett munkaerőt, másrészt az “intellektuálisan kiürült” országokat könnyebben tudják manipulálni a saját érdekeik szerint…

  28. 19. Bálint

    “Nem is annyira őt hibáztatom, hanem azokat, akik hosszú évtizedek alatt, rengeteg alattomos lelki ráhatással kinevelték ezt az új állatfajt.”

    Végre!
    Valaki egyetért velem, és látja, hogy a mai “tömeg” egy mesterséges termék, és nem a természete s fejlődés eredménye.
    Az pedig külön öröm számomra, hogy tőled jön ez a felismerés.

    Úgy látom, hogy az emberiség, legalábbis a modernitás felé nagyon elszaladt negyede-ötöde beteg. Ez a betegség a rátelepedett rák, ami “ész nélkül” szívja ki az életenergiát, még akkor is ha világos, hogy ebbe ő maga is belepusztul.
    Ebben az a jó hír, hogy ha betegség, akkor lehet, hogy van gyógyír is rá.
    Végülis a Természet úgy van megalkotva, hogy az immunrendszer sokmindennel el tud bánni.
    Fel kell ébreszteni az alvó immunrendszert.
    Úgy látom, te is gyakran próbálkozol ezzel, amikor az önvédelem szükségességére buzdítasz.
    Most már csak az a fontos, hogy az ellenséget precízen beazonosítsuk, és ne keverjük össze az orrunk alá tolt pofozózsákkal !!!

  29. 22. Curix

    “Olyan mintha gyávaság lett volna részemröl hogy a könnyü nyugati jolétet választottam a keleti reménytelenség helyett…..”

    Szerintem rosszul látod.
    Nem a gyávaság a gond, hanem az, hogy egyfajta lenézés cseng ki a szavaidból időnként az otthonrekedt elmaradott bőgatyás társaság iránt, akik még nem jutottak el a toleranciának arra a szintjére, amire a fejlődés csúcsai, a németek eljutottak.
    Egy csoport számára ez valóban lehet meghatározó kritérium, de remélem te azért onnan tudod tolerálni azt, hogy mások számára más kritériumok esetleg fontosabbak lehetnek.

    Mondjuk elgondolkodtató, hogy ez a tolerancia 4 év alatt megháromszorozta az AfD támogatotságát… Még 4 év toleranciadózis, és ez a video is valósággá válhat :

    https://www.youtube.com/watch?v=sv1ZuFvEtno

    (A poén a végén van)

  30. A migráció a földönfutók története,reménytelenek remény hajszólása.

  31. Tibor bä nem rolad vagy a posztrol van szo, hanem a hozzäszolokrol. Es nem is csak az en esetem erdekes, hanem a többi 600 ezere is, akik velem együtt elhagytäk Magyarorszägot. Gyäväk? Vagy az otthon maradottak gyäväk?
    Szegyen elhagyni a szülöföldünket?
    Mai felfogäs szerint bizony van egy ilyen perspektiväja is a migräcionak.
    Nem vagyok eleg hazafi.

  32. 32. Curix
    Szerintem nem gyávaság. Nyilván mindenkinek különböző szempontjai vannak, hogy miért lép le, vagy miért marad. Anyagi okok mellett nálad az elfogadás kultúrája is szerepet játszott, gondolom. A másik serpenyőben ott vannak a család, barátok, hazafiság. Több százezer külföldön dolgozó embert nem lehet legyávázni, azzal csak a maguk mögötti hidak felégetésében segítünk nekik.

    Engem az zavar, ha valaki a saját döntését úgy indokolja, hogy ítéletet mond a többiekről. Nem tetszik, amikor valaki azt mantrázza, hogy mindenki lelép ebből az élhetetlen országból, mert Orbán. Vagy ha azt állítja, hogy aki itthon marad, az hülye, vagy Orbán-stróman.

    Neked megvannak a kétségeid (amit ez a kérdésfelvetésed is jelez), egyértelműen megvannak a hazafias érzelmeid, csak nálad a kiköltözés melletti okaid erősebbnek bizonyultak. Az zavarna, ha onnan állandóan szapulnád a hazád, míg az új otthonodat kritikátlanul piedesztálra emelnéd. Ismerek olyanokat, akik pl. Londonból állandóan nagy európaiként szapulják az országot, hogy elmaradott, miközben a haladárok és a multikulti hibáit nem hajlandóak észrevenni.

  33. Attila en a butasägot es az igazsägtalansägot tolerälom nagyon nehezen, teljesen mindegy milyen szinben vagy bögatyäban jelenik meg. Es ez sosem fog megvältozni.

  34. Curix, miért érdekel téged az itt olvasók véleménye? Engem abszolút nem érdekel.

    Aki leszól, általában irigységből teszi, irigyek arra, hogy te el mertél indulni a nagyvilágba, boldogulsz, világot látsz stb.. míg ők gyávák voltak ezt megtenni, vagy nem gyávák voltak, csak valami miatt nem tehették meg, de az irigység az ott van.

    Szard le a lehúzó véleményeket, hacsak nem tudják rendesen megindokolni.

    Elmenekültél az otthoni küzdelem elől? Ugyan már, nézd csak meg, a nép most is meg fogja választani kifosztóit.

    Ami engem illet, sok évnyi külföldi tartózkodás, munka után sem vágtam el az otthoni szálakat. Otthon van a Hazám, házam, tanyám. Mindent egybevetve mégsem tudom magam rávenni egyelőre a hazatelepülésre.

  35. 34: “Engem abszolút nem érdekel.”

    Teljesen igazad van. Minden sors egyedi, mindenki a saját életét éli, úgy, ahogy a lehetőségei engedik. Senkinek sincs joga ebbe belepofázni.

  36. Most már, hogy 3 éve idegenben élek talán felhatalmaz, hogy megosszam veletek az én gondolataimat ebben a témában.
    Azt gondolom, hogy ami a posztban le van irva az mind igaz. De….
    és itt jön az én történetem. Nem lehet ugyanarra a lapra tenni azt ha valaki kivándorol Amerikába, Ázsiába, Ausztráliába azzal, hogy kijön Németországba.
    Megmondjam miért gondolom ezt?
    Nekem itt magyar a szomszédom. Két házzal odébb magyarok laknak. 10 házzal odébb is magyarok laknak. A legjobb barátaim lettek.
    A munkahelyen a magyar kollégám kér kölcsön 20 eurot fizetésig.
    Ha hazajövök munkábol, a Sláger fm szol a rádiomban. Látok magyar rendszámos autokat. A bevásárloközpontban hallom a magyar házaspárt rászolni a gyerekre.
    Ha haza akarok menni, bármikor megtehetem, van pénzem benzinre, beülök a kocsiba és 7 ora után otthon vagyok.
    A németek szeretik a magyarokat és nem teszik egy lapra öket az afgánokkal, szirekkel.
    Rengeteg magyar él itt.
    Mondjátok meg miért lenne honvágyam?
    Egyébként volt honvágyam, de nem egész Magyarországhoz, hanem a szülöfalumhoz, ahol felnöttem. Nekem az él a szivemben. Nem tudok mit kezdeni más településekkel. Bár a nyelvemet beszélik, minden más hely idegen.

    Engem személy szerint a nyelv frusztrál itt a legjobban. Jol beszélek németül, de valoban nem vagyok képes azokat az árnyalatokat használni, amiket magyarul tudok. Ez szokott zavarni.
    Más negativumrol nem tudok beszélni, mert nem érzek ilyet. Kövezzetek meg érte.

    Amit még észrevettem: Nem egy magyartol hallottam, aki 3-4 müszakban tolja egy vacak melohelyen, hogy “én nem keresek másikat, én csak bevándorlo vagyok itt, örülök, hogy megtürnek……”

    Ezt a “merjünk kicsik lenni” mentalitást nagyon sokan hozzák magukkal. De ezért nem a német a hibás és nem a migráns lét.
    Amit egyébként én Németországban a legjobbnak találok, hogy itt azok az egyszerü kis emberek is jol élnek, akik nem akarnak vállalkozni és nincs különöseben tehetségük semmiben, csak egy egyszerü alkalmazotti viszonyt tartanak fenn.
    Magyarországon sajnos ez a réteg szenved a legjobban.

    Gyarmathy, és Jani
    köszönöm

    Egyébként ezért is megkövezhettek de én sem akarok hazamenni. Mondjuk nekem még céljaim vannak, amik nem teljesültek.

  37. 37 Curix
    Ez a nyelv probléma az, amivel én is mindig találkoztam idegennyelvi közegben, ezt teljesen megértem.
    De ez egy kicsit értelmiségi probléma, mert aki az anyanyelvén mindig igyekezett, precízen és árnyaltan kifejezni magát, annak kínszenvedés, hogy külföldön egy olyan lebutított, tőmondatos stílusra kell átállnia, amely egy helybeli tízéves gyerek szintjét sem éri el.
    Az embernek a saját magával szembeni igényeit kell leszállítania egy méltatlannak gondolt szintre, és ez szenvedést okoz.
    De azt is láttam, hogy sokaknak ez nem probléma, és nyelvtani, stilisztikai hiányosságait gátlástalan, és hibáktól hemzsegő bőbeszédűséggel simán túllépi. Így voltam olyan társaságban külföldön, hogy a nyelvet nálam sokkal rosszabbul tudó, (mondjuk magyarul is elég igénytelenül beszélő) ismerősöm olyan lazán kommunikált a külföldiekkel, hogy lelesett az állam, míg én főttem a saját levemben, hogy nem tudom kifejezni magam úgy, ahogy az magyarul megfogalmazódott bennem, akkor inkább nem is mondom… 🙂

  38. 37 Curix

    Alapvetően ennél a bejegyzésnél és a mainál is maximálisan Tibor bá’ mondanivalójával értekek egyet, de értem és főleg megértem, amit írsz. Nekem is a falu és az ott élő emberek hiányoztak, nem Magyarország. (Német nyelvterületen nőttem fel; lásd mai posztnál a bejegyzésem.) A nyelvi dolog: magyar ember felnőttként vagy nyelvi órákon képtelen rendesen akcentus nélkül megtanulni németül, erre csak kisgyerekkorban képes. Saját tapasztalat. De az árnyalt kifejezés képessége már érdekesebb kérdés, szintén gyerekkor függő, de alapvetően igaz az, hogy mindent megértesz, de nem mindent tudsz kifejezni. És valóban németül álmodik az ember; legalábbis gyerekként velem nálam ez volt.
    Amúgy Németország (vagy Ausztria) közelsége valóban más, ebben igazad van. Ettől még Tibor bá’-nak is igaza van: idegenföldön idegen marad az ember, az ott született gyerekek már nem, de azok lassan eltávolodnak a szülőktől, az unokák meg végleg. (Ezt én is tapasztalom a családban.)

  39. Hubab

    Nekem is volt itt egy olyan magyar kollégám, aki talán ötödét sem beszélte annak, amit én és nem csak hogy remekül kommunikált, de még viccelödésre is képes volt.
    Szerintem mi mind a ketten ugyanazt a hibát követtük el. Tul rágörcsöltünk a nyelvtanra és a helyes kifejezésre….

    Jövönk

    Tudom, hogy igaza van Tibor bának, mondtam, hogy egyetértek a poszttal. Én a saját történetemet irtam meg, ahogy ezt a kivándorlás dolgot én megéltem.
    Egyébként az egész történet arrol szol, hogy mennyire vagy képes az életedet tudatosan irányitani. Mennyire vagy tudatában a migrácio káros hatásainak, mit teszel hogy ezeket a lehetö legjobban kivédjed.
    Mérlegelés és döntés.
    Általában azok szenvednek honvágytol akik nap mint nap megerösitik magukban, hogy ök itt csak másodrangu emberek. Pedig ez nem igaz. 3 év alatt egyetlen kezemen megtudnám számolni hány ilyen üzenetet vagy jelet kaptam.
    Ez nem kivülröl jön, hanem az egyén saját maga képzete és saját magát minösiti le vele. És ettöl (is) persze nagyon boldogtalan lesz külföldön.
    Mai posztban olvastam, hogy a kultura megtagadása pszichés zavarokat okoz.
    Tibor bá egyébként akarva akaratlanul nagyon helyesen fogalmazta meg ezt a kijelentést. Nem maga a migrácio betegit meg, hanem az ha megtagadjuk a gyökereinket. Én sosem fogom tagadni honnan jöttem, mi az anyanyelvem mi a kulturám. Az hogy én eljöttem Magyarországrol nem jelenti egyáltalán azt, hogy amit otthon megéltem, abbol bármit is tagadnék.
    Akik külföldröl hazaugatnak hogy köcsög magyarok, azokröl el tudom képzelni, hogy ez megbetegiti öket.
    Mérlegelés és döntés.
    Az idö engem igazolt. Jo döntés volt eljönni otthonrol, mert az életem minöségileg sokkal jobb. Nekem ez számit.

    Amugy erröl a külföldi lét pszichés zavart okoz dologrol jutott eszembe, hogy vajon milyen a kollektiv magyar psziché? Miért büszkélkedünk magas öngyilkos rátával és miért élnek a magyarok ilyen önpusztito életet? Mi okozta ezt a magyar létben, hogy ennyire megtörtünk? Testileg és lelkileg is… Miért kell minden nagy tehetségnek elhagyni Magyarországát hogy tehetsége kibontakozhasson?
    Ezek nagyon fontos kérdések ám, nem lehetne félvállrol kezelni…..
    Lehet hogy tényleg le kéne már cserélni a “bal sors akit régen tép….” önképünket valami vidámabbra?

    Nem fogom soha utálni a hazámat, de aki nem hagyja el sosem Magyarországot, az soha nem is fog madártávlatot kapni az országrol. Egy csomo dolgot csak itt értettem meg Magyarországrol és a magyarokrol…..
    Ezt már irtam tán hogy én minden magyart elküldenék külföldre legalább 3 honapra. Hihetetlen hogy mennyire kinyilik az ember látoszöge, és itt nem a liberalizmusrol beszélek….
    Ha el tudod fejben fogadni, hogy a te hazád a Föld bolygo, akkor bárhol boldog lehetsz.

  40. 40 – Curix:
    Nem azért tudok többet a honvágyról mint te, mert több időt töltöttem külföldön és messzebb mint te. Hanem azért mert alaposan kitanulmányoztam a témát, és azért mert 20 évet éltem együtt olyannal, aki itt emigrációban volt. Viszont felhívtad a figyelmemet arra, hogy bár mennyit foglalkozok a témával, a többségnek nagyon halvány fogalma van a honvágyról. Sebaj, reprizelek. Szerepel az egyik könyvemben is. 😀

  41. Tibor bá, én csak a saját tapasztalatomat tudom megirni és én soha nem tartoztam a “nagy átlagba”.
    A te posztod az általánosságot irja le. Én meg vagyok a kivétel.

  42. Ezt azért irom meg mert ma történt meg velem.
    Rendszeresen sportolok és ebben a kerékpározás is benne van. Szokásos utvonalam hogy feltekerek a mellettem lévö hegyre, 600-rol 1000 méterre.
    Ma is feltekertem és fent összetalálkoztam egy német szomszédommal. Ültünk a padon néztük a naplementét és a világegyetemröl beszélgettünk meg a boldog gyerekkorunkrol. Németül…..
    Ugyanezen bicikliuton mult héten egy spontán versenyt nyomtunk egy helyi némettel.
    Tudjátok ezt hány magyar csinálja meg itt? Ezerböl egy. Na ezért vagyok én kivétel.
    A bajor Alpok ideesö részét már sokkal jobban ismerem, mint a helyiek. Volt olyan, hogy német kollégám kért tanácsot melyik turát ajánlom, ahol ez meg ez van és ennyi meg annyi idö alatt lehet megcsinálni….

    Az átlag magyar kijön vesz egy BMW-t de minimum egy uj autot, amit otthon meg lehet mutatni körbe veszi magát magyarokkal, közbe azt hirdetik, hogy csak magyarral ne kezdjél, mert a magyarok mind bunkok. Szidja a saját fajtáját, szidja a németeket, fizetés után egy héttel már ugyan ugy nincs pénze mint otthon.
    Ez az átlag magyar sajnos…… és elhiszem hogy az ilyenek aztán nagyon boldogtalanok lesznek itt.
    Elnézést kérek minden otthon maradott honfitársamtol, de én merészeltem boldog lenni…… ez magyarként külföldön eléggé nagy bün…tudom. 🙂

  43. Remélem, Curix-ot (ha jól ragozom) nem bántom meg, hogy most én hozom fel, hogy a nemi irányultsága befolyással lehet arra, hogy hogyan éli meg a kint tartózkodást. Nehezen tudom megítélni, mi a bántó, ez csak egy eszmefuttatás, ami eszembe jutott. Elképzelhető, hogy majd valakivel összeáll, és örökbefogadnak egy gyereket, de nem feltétlenül a családalapítás körül forog a jövője tervezése. Egy partnerrel együtt élni, úgy hogy bármikor szakíthatnak, és nincs igazi egymásra utaltság, az más, mint ha azt kell eldönteni, hogy egy gyerek melyik szülő hazájában nevelkedjen, milyen identitása lesz vajon, mennyire lesz gyökértelen, melyik változat lenne hasznára anyagilag vagy pszichésen, stb.

    Egy szülinapi buliról értem haza félrészegen, úgyhogy a kályhától kezdem a történetet, és remélem, hogy holnap (még ma) olvasva is vállalható lesz. Csaknem 7 éve Indiába, Nepálba (mily meglepő) utaztam egy barátommal. Már itthon kiszúrtuk, hogy csak 3 hónapos vízumot adtak, miközben az oda-vissza repjegyünk között is több idő volt (amit persze 1-2 héttel kitoltunk a helyszínről intézve). OK, kibuliztuk, hogy írják át 6 hónaposra. Később persze voltak problémáink, hogy miért van kézírással átjavítva a vízumunk. Itthon nem vettük észre, csak Indiában tűnt fel, hogy csak egyszeri belépésre jogosít a vízumunk, míg mi Nepálba is át akartunk ruccanni, és utána vissza Indiába, így többszöri belépéses vízum kellett volna. Delhiben nekiláttunk ügyeket intézni. Indiáról érdemes tudni, hogy bürokráciája párját ritkítja. Az angoloktól megtanulták, amit lehet erről a témáról, és továbbfejlesztették a helyi viszonyokra szabva. Csaknem egy hétig jártunk be hivatalokat, némelyiket többször is, töltöttünk ki nyomtatványokat, szereztünk be papírokat, sok példányban adtuk le az igazolványképünket, olyan adatokat is meg kellett adni, hogy mi a szemünk színe, magasságunk, apánk foglalkozása, jártunk-e Pakisztánban, stb. Azt hazudtuk, hogy Nepálban várnak minket a barátaink, és már a buszjegyünk is megvan, mire felszólítottak, hogy csatoljuk a buszjegyet a kérvényhez. Végül kaptunk két hetet, amíg Nepálban lehetünk, aztán vissza kell érnünk Indiába (és később újra regisztrálni egy hivatalban), attól a perctől fogva, hogy a döntés megszületett. Mivel a kérelmünkhöz csatolt buszjegy kamu volt, amit tourist office-os barátom állított ki, így be kellett szerezni egy igazit, eljutni Nepálba, végül maradt 10-11 napunk a kedvenc külföldi országomra. Voltunk kb. 3 napot Pokharában, ami Nepálon belül is a kedvencem. Tópatri város, lehet csónakot bérelni, kedvesek az emberek, olcsó, főzni is tudnak, és sorolhatnám, hogy miért szeretek ott lenni. Már nagyon elkalandoztam a honvágy témától, így utazunk is tovább Kathmanduba, a fővárosba.

    Az egyik legolcsóbb szálláson szálltunk meg. Én a tetőre jártam dohányozni, egy portugál lány meg jógázni. Szóba elegyedtünk, elmentünk együtt egy jazz-koncertre, és a szűk egy hetet úgy töltöttem, hogy az éjszaka nagyját átszexeltem a leányzóval, a nappalokon meg a barátommal jártam a várost. Mivel nekem el kellett hagynom az országot, megbeszéltük, hogy bő egy hónappal később Goán találkozunk, és folytatjuk. Goára végül nem jött, megijedt az érzelmeitől.

    Chat-en tartottuk a kapcsolatot, és odáig fajult, hogy fél évvel később idejött Magyarországra bő két hónapra. Én nem hitegettem azzal, hogy Portugáliába mennék, megvannak a jásdi terveim, amiből nehezen engedek. Akkor még megvolt a budapesti lakásom, ahol eltöltöttünk időt, majd Jásdon is. Teherbe esett. Védekeztünk, de a terméketlen periódusában nem annyira. Bár akaratlanul jött, megtartottuk volna. Nem tudtam róla, de hajlamos volt a véralvadásra, és folyamatosan szedett rá gyógyszert. Mikor megtudta, hogy terhes, ennek szedését abbahagyta, mert aszpirint tartalmaz, és egyébként nagy természetgyógyász hívő. Egyik este Jásdon görcsölni kezdett a lába, és miután a kalcium pezsgőtabletta sem használt, internetes keresésem szerint trombózisra gyanakodtam. Ő nem hagyta, hogy mentőt hívjak, így kínomban tovább keresgéltem az interneten, és pitypangok gyökeréből készítettem neki italt, mert az állítólag vérhígító hatású. Reggel busszal lementünk Várpalotára, ahonnét rögtön mentővel átküldtek Veszprémbe. Mélyvénás trombózisa volt a combjában, a gyerek kihordása életveszélyes lett volna neki. Hetekig naponta látogattam a veszprémi kórházban, majd néhány napig szüleimnél voltunk Budaörsön, mielőtt hazautazott, és (ha jól tudom) otthon elvetette a gyereket.

    Mielőtt idejött, rajtam és az útitársamon kívül nem ismert más magyart, chat-elésemmel is megszédítettem, rózsaszín szemüveggel jött ide. Már Budapesten meglepte, hogy itt nem olyan boldog, spirituális, hippi a baráti köröm, mint az Portugáliában általános. Ő egyébként masszőr, jógatanár és egyéb keleti spirituális technikák űzője. Nagyon tetszett neki, hogy mennyi erdő van Magyarországon, de Jásdon elbizonytalanodott, hogy mekkora fizetőképes kereslet van az ő szakértelmére. Miután kiderült, hogy el kell vetetni a gyereket, a kórházi kiszolgáltatottságában fokozottan hiányolni kezdte a családot, barátokat, anyanyelvet, és sok minden mást. Mielőtt hazautazott, ultimátumot adott nekem, hogy hajlandó folytatni a viszonyt, ha minden káros szenvedélyemről lemondok. Óvatos puhatolózásomra kiderült, hogy évente két alkalommal ihatnék egy-egy pohár bort különleges eseményekkor. Én dohányos vagyok, időnként iszom, és ez ügyben nem is árultam zsákbamacskát neki soha. Nemet mondtam, és így lett vége. Én úgy gondolom, hogy ezt az ultimátumot azért adta, hogy úgy hátrálhasson ki a kapcsolatból, hogy én vagyok a hunyó.

  44. Jani

    Egyaltalán nem bantottal meg de csak kevéssé értem, hogy mit is szerettél volna mondani.

    Az emlitett lány ultimátuma valahol érthetö ám. A spiritualitás és az önmérgezés nem igazán összeegyeztethetö. Ha veled marad akkor vagy a hitét kell feladnia vagy pedig téged nem tud elfogadni maximalisan.

    Egyébként én nem akarok gyereket. Se sajátot se örökbe fogadottat. Volt idö mikor ezt masként láttam de már nem.
    Ez miatt mondjuk én sokkal flexibilisebb vagyok. Akár az orszagok közti mozgasban is.

  45. 45. Curix
    Én sem tudom, mit akartam mondani. 🙂 Tulajdonképpen az utolsó bekezdést vezettem fel jó hosszan. Az ultimátum ténye is az ellenállást erősítette bennem, soha nem tűrtem, hogy így akarjanak befolyásolni, ráadásul nem volt előzménye a dolognak. Eleve dohányzás közben ismert meg, és ő is időnként elszívott egy-egy cigit és megkóstolta a magyar specialitás alkoholokat is. Csak ő tökéletesedni akart, viszont túl könnyen elcsábul, és én ne mutassak rossz példát. Én nem szeretek olyan ígéretet tenni, ahol nem vagyok biztos benne, hogy azt teljesíteni tudom. A dohányzásról lett volna a legnehezebb lemondani, amit abba is hagytam magamtól, amikor teherbe esett, de azonnal folytattam, amikor kiderült, hogy el kell vetetni a gyereket. Ha a trombózis előtt jön a témával, akkor lehet, hogy belementem volna. Így nem volt alkualapja a zsaroláshoz. Úgy gondolta, hogy ha ő áldozatot hoz, és a kapcsolat miatt hanyagolja a szeretteit, akkor én is hozzak valami áldozatot. Ha neki szar, akkor legyen nekem is szar alapon. Addigra én is megismertem néhány rossz szokását (például, hogy önhatalmúlag abbahagyta a gyógyszer szedését, nekem nem szólt a betegségéről, és az önfejű hiedelmei miatt nem lett akkor gyerekem), és nem éreztem úgy, hogy nekem áldozatokat kéne hoznom, hogy mindenképp együtt maradjak vele. Volt holland barátnőm is korábban, de én úgy tapasztaltam, hogy egy külföldi barátnő jóval több problémát okoz, mint egy magyar, még ha egyébként két hasonló karakterről is van szó.

  46. Jani

    egyetértek veled, szerintem sem szerencsés ha keverednek a kulturák egy párkapcsolatban. Az ellentétek vonzzák egymást dologban én nem hiszek, és mondom ezt ugy hogy leginkább németekkel ismerkedem.
    De tudom, hogy mit miért teszek.
    Nyilván te is tudtad, amikor aztán mégsem maradtatok együtt az emlitett lánnyal.
    Ha egy párkapcsolat egy rakás kompromisszummal indul, akkor szerintem az nem a megfelelö partner……

  47. Azt látom, sokan külföldön kezdenek új életet, de nem akarnak alkalmazkodni az új országhoz.
    Saját nemzeti ételeit kívánja kizárólag fogyasztani.
    Borzasztóan zavarja a helybeliek eltérő szokásai, emiatt folyton-folyvást kritizálja a befogadó ország lakosait
    Sokszor a saját stílusát, életvitelét kívánja ráerőszakolni a helybeliekre, ezzel apránként kiharcolja magának a közutálatot.

    Mondhatnád, tipikus muszlim viselkedés európában, de mi európaiak is sokszor ugyanezt adjuk elő külföldön.

    Ha valaki szeretne hosszú időt, kellemesen eltölteni az új országban, alkalmazkodni kell a helyiekhez, a helybeli kosztból kiszelektálni az élvezhető fogásokat, fel kell venni a helybeliek életritmusát. Különösképpen Ázsiában ahol a sietséget, kapkodást nem díjazzák.
    Tudatosan keresni kell az új országban a szépet, a jót, az értékeset, pozitív élményeket kell gyűjteni, konfliktust kerülni. Meg kell ismerni az új országot.
    Helybelivel kötött házasság nagyon kritikus pont. Meg tudja könnyíteni a beilleszkedést, de pokollá is tudja tenni az életet, a kezdeti szerelem hevület kihűlte után.

    Jani.

    A külföldi lány erős követelései egyértelműen a dominancia megszerzését célozta, illetve a “tisztes ” visszavonulás lehetőségét teremtette meg magának.

  48. 46 – Jani:
    Valószínűsítem, hogy apró dolgokban engedtél neki, illetve alkalmazkodtál hozzá. Szerintem a fejedre akart nőni, mert csak úgy érte volna meg neki sok-sok évet eltölteni melletted.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.