(2261) Atomtámadás

VIP. 243.

Jerome M. Hauer szerzőről, aki kormány tag volt helyi és szövetségi szinten, mint a Népegészségügyi Hivatal helyettes államtitkára, aki felelős volt az Egészségügyi Minisztérium Vészhelyzet Felkészülés Részlegért. Ezen kívül jelenleg a Különleges Működő Gyógyászat Folyóirat segédszerkesztője. Valamint az Egészséges Fizikum Társaságon belül a Hazai Biztonsági Részleg elnöke. Doktorátusát a Cranfield Egyetemen szerezte, mesterfokozatú diplomáját a Johns Hopkins Népegészségügyi szakán kapta, Bachelor fokozatát a New York Egyetemen szerezte. Jelenleg a Georgetown Egyetem docense és Cranfiel Egyetem tanára. – A szerző az atomtámadás több aspektusát is sorra veszi.

Történelmi áttekintés

Már több mint 5 évtizede annak, hogy a világ vezetői számára a nukleáris tűzvész lehetősége olyan kiemelt téma volt, mint amilyen most újra előállt. A II. világháborút követően, az Oroszország és az Egyesült Államok között zajló Hidegháború alatt a nukleáris támadástól való félelem az amerikai állampolgárok mindennapjaiban központi kérdéssé vált. A veszély valódiságára utaltak az irodaépületek falára kiakasztott jelzések, merre vezet az út az óvóhelyek felé, iskolások számára tartott óvógyakorlatok, stb. Az aggodalom csúcsát az 1962-es Kubai Válság alatt érték el, amikor számtalan amerikai gondolta úgy, hogy a kérdés mikor, nem pedig, bekövetkezik-e a nukleáris összecsapás az oroszokkal.

Három évtizeddel később következett be a Glasnost és az ősellenségek között kezdett felolvadni a helyzet. Amint ez az új fejlemény bekövetkezett a legrosszabbra való felkészülés is megszűnt. Az óvóhelyekben elhelyezett, tartalékokat tároló hordókat hagyták megrozsdásodni, tartalmukat a használhatatlanságukig, megromlani. Ezt követő időszakban a nagyhatalmak között kialakult az együttműködés következtében elfelejtettük a múltat. Ma az Amerikai Egyesült Államok egyáltalán nincs felkészülve, hogyan vezényelje le egy nukleáris robbanást követő teendőket.

A cikk a továbbiakban foglalkozni fog:

Felkészülés

Mivel nézünk szembe?

Mi várható?

Jelentős gyógyászati kihívás

Mi legyen az első lépés?

Hogyan tovább?

___________________________________________________________________________

A továbbiakban sorra veszem a fejezetek lefordítását és szétküldést a VIP előfizetőknek.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

18 gondolat erről: „(2261) Atomtámadás

  1. Kicsit off: Az oldalt is „atomtámadás” érte? Mert pár napja csiga tempóban akar betöltődni Tibor bátyám. 🙁

  2. 1 – Piton:
    Mi is érzékeljük, de mit tehetek?

  3. .Amúgy az emberek kis részét érdekli az atomháború.Akiket viszont érekel (köztük engem is) azok itt vannak a blogon:D.

    De úgy éz ki hogy a nyári melegben az atomháború még a blogolvasókat sem érdekli:D

    Én most csak annyiban tudok hozzászólni hogy egy atomháború (egy részleges is) biztos átrendezné az emberek ÉRTÉKRENDjét, mert ma ez sok embernél el van állítódva.

    Nekem az nem tetszik a mai világan hogy mindenki csak a munkahelyeknél lévő munkát hajtja , van aki picit van aki nagyon krrierista a környezetemben. Egyik rokonom egy multinál lesz

    manager 400 főt vezet majd nőként,megy a pénzhajszolás.

    Az emberek nem tudnak lenyugodni , a mezőgazdaságot csinálni mér égő egy fiatalnak (igaz nem is fizet jól) , a multiknál gútizás a menő. Nekem ez nem tetszik a mai világrendben.

    Az oroszoknál pl. hallottm hogy sok kis gazdaság van és pl. a gazdagok is tartonak állatot pl tehenet stb….

    Itt meg a rohadt seggnyalás megy , kinyal egy csomó segget hogy manager lehessen, hogy utána leossza majd az alattvalókat. Ez nem egy természetes intézmény-organizáció és ilyen sosem volt a történelemben és ennek pusztulnia is kell,

    Ma itt már csak a nagyobb cigány maffiáknak megy jól meg a multik zsidoberenc managereinek, meg a cégek felsővezetöinek , meg egy pár politikusnak.

    A többi ember csak csicska ki 100 eft-ért ki 2-300eft-ért. Pl ma egy ember aki 80eft-ért dolgozik egy fröccsöntőgép mellett joggal érezheti magát értéktelennek, holott a munkájára szükség van.

    Na csak azt akartam mondani hogy egy atomháborúval ez az állapot eltűnne és visszatrendeződne a természetes szintre úgy mint régen.

    Mint pl. a 80-as évek amikor még nagyjából mindenki egyenlő volt ,nagyjából egyenlő fizetések, egyenlő autó (trabant ,zsiguli) , és egy ember annyit keresett amennyit dologozott nagyvonalakban.

    Valahogy a 90-es években baszódott el világ mióta bejött a multik világa a managerekkel,pénzhajhászattal , fiatalok természettől való elszakadásával, stb….

    Míg nem voltak multik, nem volt internet oylan nyugodt volt a világ, az emberek nem marták egymást ,kisebbek voltak az igények stb….

    A mai eltorzult értékrendnek talán egy háború vagy szegénység vethet véget.
    Ha én egy egységet dolgozom akkor eg egységet kapjak érte.

    Na ez nem teljesen ide illik csak részban, de legalább valaki írt ide:D

  4. 2. Tibor bá’
    Le kellene szedegetni a Twitter, Facebook, Blogger, stb. ikonjait. Egy részük rossz helyre mutat, másik részüknél a szolgáltatás nem is működik. A maradék nagy részét a kutya sem használja (pl. Myspace).
    Ha mindenképpen csatlakozni kell a trendhez, akkor a Twitter és a Facebook maradjon, de szerintem kibírjuk nélkülük.

  5. 3.
    Lehet Tiborbá a sok ikonnal hosszútávra és globálisan tervez azért van fent annyi ikon.
    Majd ha a facebookon lesz vagy 20millió követőd globálisan, és mindenki téged olvas 😀

  6. Kedves „2′,
    Véleményem szerint ma már igazából senkire sincs szükség, hirtelen és kontrollálatlanul nagyon sokan lettünk, ami korrekcióra szorul. Vannak vélemények melyek a 1/10 keveslik. 3-5% túlélési rátát optimálisabbnak találják, ugyanis ezáltal egy homogén, könnyebben kontrollálható, jövőképpel bíró, nyersanyag és energiahordozókkal komoly tartalékokkal rendelkező csoport alakul ki, a túlélőkből.

  7. Ezt már beszéltük itt.Nem hinném hogy mondjuk a Bosch vagy a General elektric tulajdonosa felhívná telefonon az „elitet” hogy csináljunk egy atomháborút , csökkentsük le a lakosságot.Vagy hogy maga az elit kitalálna ilyet.

    Például ha lecsökkenti akkor olyan káosz lenne hogy a saját maga ellátása is veszélyben lenne(nem lennének nekik műszaki cikkeik és akár még élelem sem

    Ezeknek a nagy multiknak csak a profit számít. Az elit(top 5%) meg még 50 év múlva is meg tud venni magának mindent amire szüksége van mert anyag lesz. Legffeljebb az alsó 6 milliárd nélkülöz jobban.

    A másik hogy egy 95%-os csökkentés nem kivitelezhető úgy hogy ne omoljon össze a termelő ipar 99%-a. Most munkaerőhiány van , nemhogy akkor ha összeomik minden és újra kell

    indítani mondjk a General elektricet 2000 ember helyett 50 emberrel, de sorolhatnám tovább.

    Ez csak ilyen szólás mondás inkább hogy csökkenteni kellene az emberek számát, de ahogy látjuk inkább még mindig nől(afrika,ázsia).

  8. Tamas:
    A robotizacios fejlesztesek rohamtempoban folynak…es pont a nagy multik szponzoralasaval termeszetesen.
    Rovidesen tenyleg eleg lesz 2000 gyari munkas helyett egy rakas robot es 50 magasan kepzett mernok…
    A maradek ember eddig is csak eppen annyi penzt vihetett haza amibol az alapszuksegleteit fedezni tudta. Nem lenne nagy vasarloero kieses a multinak ha ‘eltunnenek’. …szoval ok csak nyernenek vele. ?

  9. 8. Slidi

    A robotizáció oka a profitmaimalizálás nem pedig egy távoli jövőbeli cél arra hogy kiirtsák az emberek 90%-át.Valamelyik nagy fejes kiadja az alattvalóknak hogy csinálják meg, ők pedig megcsinálják.

    „A maradek ember eddig is csak eppen annyi penzt vihetett haza amibol az alapszuksegleteit fedezni tudta.”

    Ez szintén profitmaximalizálás. Azért fizet annyit a tulaj mert van aki elmegy úgy is dolgozni operátornak.

    De ezen operátorok vásárlóerejére szükség van mert a fogyasztáshoz/profithoz jelentősen hozzájárulnak.

    Szóval az egész csak a pénzről szól mintsem az emberek lesökkentéséről.

    Az már más kérdés hogy régen az emberek a paraszti világban kreatív munkát végeztek ma pedig pl. egész nap csavarozni eléggé lélekölő.

    Na de ez egy külön posztot megérne Tiborbá: a munka világa régen és most:D

  10. 9. Persze, ez a kozvetlen cel, es ha ezaltal elvesziti 2000 magyar betanitott munkas az allasat, az semmifele gondot nem fog okozni mondjuk a Mercedesnek mert nem az o vevokoruket erinti. Annal nagyobb gondot fog jelenteni a magyar tarsadalomnak amire azonban ok magasrol tesznek.
    De te sem gondolod komolyan hogy nem csinaltak ezek a cegcsoportok komoly hosszutavu hatastanulmanyokat es nem egyeztetnek a hatterben?? Ez nem osszeeskoves elmelet hanem napi gyakorlat, ennel sokkal de sokkal alacsonyabb szinten is.
    Semmi szamunka erzekelheto jele nincs annak hogy barki komolyan foglalkozna a tulnepesedessel ami minden bajok eredoje. Vajon ez azt jelenti hogy valoban senki nem foglalkozik ezzel vagy azt jelenti hogy az aki foglalkozik ezzel, nem koti a mi orrunkra hogy mire jutott? Te mire tippelsz?

  11. 12: Nagy-Britannia korábbi ténykedése a mai – eléggé instabil – világrend kialakulásában kiemelkedő. A gyarmatbirodalmon belül (és kívül…) meghúzott, az egyes nemzetek/nemzetiségek életterét figyelembe nem vevő határok mind a mai napig háborúkat és nyomorúságot gerjesztenek. Még a mostani migrációs problémában is jelentős a szerepük.

  12. Igen, es ez altalanos birodalmi attitud….mindegyik visszael az erofolenyevel es igyekszik kicsikarni a maximumot azoknak, akik hatalomra juttattak. Ha ez haboruval, ehinseggel nepirtassal jar itt-ott, na bumm. Ameddig ok maguk biztonsagban erezhetik magukat es a vagyonukat ez altal, addig nincs az az isten ami visszatartsa oket.

  13. Szoval ha az o erdekuk azt szolgalja hogy megszabaduljanak a „resztlitol” szivbaj nelkul megteszik abban biztosak lehetunk.
    Es ha a nepesseg a mostani utemben novekedik Afrikaban, (vagyis naponta 80ezer fovel) aminek csak 10%-a utnak indul Europaba az havi 240ezer ember…
    Nyilvan eleteros fiatal ferfiak.
    Figyelem! csak a „novekmeny” 10% -a ez a letszam. Joreszt teljesen kepzetlen, vad, szocializalatlan tomegek, adott esetben mindenfele betegsegekkel…

  14. Ugyhogy egy „jo fajta” biologiai fegyver Afrikabol a bevandorlok altal behurcolva pont eleg is lenne a tarolashoz. Csak a sajat managamentet kene leoltatni es slussz-plassz

  15. Ja és persze felmerül a kérdés, hogy mi lesz ekkora, 90-95%os töménységű ritkítás esetén. Sajnos előbb vagy utóbb mindenkiből ugyanaz, komposzt illetve humusz. Tehát ezzel is javítjuk a talaj minőségét amiből aztán új élet fakad és kezdődik minden elölről.
    De lehet, hogy mivel az anyagunk a kozmoszból származik-állítólag-, akár visszarepülünk csillagemberekké. Jó kis mese.

  16. 90%-OS ritkitad nem valoszinu hogy lesz inkabb a lassu csokkentes migransokkal stb…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük