(2231) Orbánnak mennie kell(ene)

Tibor bá’ online

 

A honlap jelenlegi formájában 10 éve jelent meg. Az első három évben kizárólag a megjelent könyveim témáival kapcsolatos posztok voltak, nulla politika. Orbán kétharmados nyerése után világossá vált, hogy akkor se lehetek politika semleges, ha akarok. Személyemben nem voltam se szoci, se szadeses, se Fideszes. A politikát ésszel, nem pedig érzelemmel közelítettem meg, ahogy ezt teszem minden témánál. Az embertömegek általános értelmi szintjével elég régen tisztában voltam (tudjátok, Einstein szerint az emberi butaság határtalan, nem én találtam ki), de amit a politizálásnál tapasztaltam, az minden képzeletet alulmúlt. Amikor itt a blogon is viszonylag értelmes olvasók beálltak Orbán mögé, azt hittem nem látok jól. Azt nagyon jól tudtam, hogy isten tekintetében a társadalom vallásos fele képtelen használni a fejét, az viszont meglepett, amikor kiderült, hogy saját földi sorsa se ejti gondolkodóba, hanem megy az érzelmei után, mint egy birka. Az eszét csak arra használja fel, hogy érzelmi döntését a felhozott ellenérvekkel szemben megvédje.

Fidesz hívőkkel folytatott vita során a következő tapasztalható. Felsorakoztatom Orbánisztán állapotát: Egészségügy, oktatás, kivándorló magyarok, lopás és lopás, stb. A válasz, hogy a Fidesz kirúgta az IMF-et, helyre hozta a szocliberális kormány kiszolgálását a Nyugatnak. Az elmúlt nyolc év argumentum, további nyolc év után már nem tartható fenn, tehát jött a végső adu: ki lenne helyette? Bárki! Amit eddig Orbán művelt annál a sarki vécés néni se lehet rosszabb. Akkor pedig mi van?

Hallgass a szívedre – szavazz a Fideszre! Az emberek egy része nem ésszel szavaz, hanem érzelemből. Az érzelem pedig elmossa a valóságot. Aki egy bányarémbe szerelmes az úgy érzi övé a Miss World legújabb reinkarnációja. Valóban, a szerelem vak, vakok tehát azok is, akik Orbánba szerelmesek. És ennek a brigantinak még mázlija is van. Például: a nyomorból elmenekül sok százezer magyar fiatal 1000 milliárd forintot küld haza. A FED Q.E. stratégiája miatt a világ kamatai a béka segge alatt vannak. Az ellenzék – már ami annak nevezhető – megtámadta Orbán menekült ellenes politikáját. Ennél nagyobb szívességet a Fidesznek nem tehettek volna. Kell-e ennél a sorsnak nagyobb fintora?

Amire rámutattam azt nem én találtam ki. A politikatudomány sokszorosan megírta. Orbán se a kisujjából szopta ki: Rettegésben kell tartani a népet újabb és újabb „ellenséggel”, akikkel a hős vezér megküzd a nép érdekében. A szerető népnek tehát szükség van rá, pedig ha fenn akarjuk tartani államiságunkat, akkor Orbánnak mennie kell. De Orbán nem fog menni, ha a szavazók érzelemből szavaznak. Érzelemből szavaz az, akinek van elszámolni valója a kommunista múlttal. Érzelemből szavaz az, aki a határokon kívül él, és magyar állampolgárságot kapott. Érzelemből szavaz az, aki bedőlt a rezsicsökkentésnek. Érzelemből szavaz az, aki (jogosan) tart a muszlim hordáktól. Ezt kellene megtanulni az ellenzéknek, ehhez ész kellene, ami Orbánnak van, nekik meg nincs.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőséggel

(2231) Orbánnak mennie kell(ene)” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Tibor bá’

    Könyörgöm, vedd észre!
    Akik magukat ellenzékinek mondják, hasonló propaganda fogásokkal manipulálnak, a fanatikusaik ugyanolyan feltétel nélküli fanatikus hívők mint vitya vakbuzgó hívei.
    Az ellenzékiek csak azért haragszanak vityára, mert nekik most kevesebb alkalom adódik a lopásra. Hazudozni ebből a helyzetből is tudnak, csak az nem jövedelmez.
    Ha vitya engedne nekik, és a lopásra 50-50 lenne a lehetősége kormánypártnak és ellenzékieknek egyaránt, mi lennénk a világ legdemokratikusabb országa.

    Bizonyos vagyok benne. Demszky hosszú regnálása az élni és élni hagyni, akarom mondani a lopni és lopni hagyni elv mentén volt sikeres.

    Ha kételkednél, menj fel egy-egy fidesz és balos libsi facebook oldalra. Csak gyűlölködés, sárdobálás, és végletekig kihegyezett viták, ki lopott többet, ki hazudott többet.

  2. Tibor bá’, ha te ennyire nem érted a világ fogaskerekeit, mit várjunk a fiataloktól?

    Amióta pártok vannak, azóta folyik a ‘pártoskodás’, azóta csak úgy tudunk létezni, ha valahova besorolnak minket. Jobbra, balra, jobbközépre, stb… . Azzal pedig senki nem tud semmit kezdeni, ha pl. én összeszedek néhány pontot minden párttól, mert azt mondják ez skizofrén gondolkodás, mert nem besorolható egyértelmüen.

    Pedig a világ lett körülöttünk úgy felállítva, hogy mindig valaki / valami ellen dolgozzunk, nem pedig valami érdekében. Ez gyönyörüen követi az oszd meg öket, és uralkodj felettük elvet. Ez rendszerszintü, a mai demokrácia ilyenre lett megalkotva.

    Én személy szerint azt szeretném, ha konkrét célokra és feladatokra lehetne szavazni, számonkérési lehetöséggel. Amíg pártprogramokat mutatnak be, aminek betartására sem kötelezhetök, addig ha megszakadsz, sem fog javulni a helyzet.

    A fentiek alapján mindig a pillanatnyi érdek számít, ki jelenti a legkisebb rosszat. Kadhafi, vagy Szaddam sem volt szent, de megérte eltávolítani öket, hogy utánuk az özönvíz ?

    Azonkívül kívülröl jobban látni ( mert nem vagyok elfoglalva a személyes problémáimmal ), hogy a lehetöségekhez képest az ország most jó irányba halad. Látom a változást, a fejlödést az ismeröseimnél, de nem tagadom, hogy lehetnek olyanok ahol az idáig gyürözö hullámok most csapnak össze. De nagy átlagban javul a helyzet, mégpedig a rendszerszintü változásoknak köszönhetöen. Ezek a tömegek számára jelentéktelenek, mert hosszú távon jelentkezik a hatás.

  3. 1 & 2:
    Ezek nem hozzászólások a topikhoz. Ti kerülő úton véditek Orbán Viktort. Véditek a védhetetlent. Jó irányba mennek a dolgok? Simán vakok vagytok. Az egészségügy ilyen mélyen sose volt, talán Mária Terézia idejében. Százával halnak meg feleslegesen a betegek. Szét van kurva a jelen. Az oktatás ilyen alacsony szinten sose volt. Szét van kurva a jövő. Mindenki lop, a világban szerte szét is. Ez világos. De Orbán csak lop, szó szerint minden áron, tekintet nélkül a nemzetpusztító következményekre. Sok százezer gyermek éhezik, és akkor 4 milliárd nyitó gála sport eseményre. Ezt a harmadik világban lehetett látni. Segélyekből luxus beruházás emelve a diktátor presztízsét, leszarva a nép nyomorát. Angol statisztikák szerint Kelet Európából magyar bevándorló a legszámosabb. Több, mint a 40 milliós lengyelektől. Csak nem azért mert olyan fényes a magyar jövő, mert olyan kruva jó irányba mennek a dolgok? Mi lenne, ha elgondolkoznátok azon, amit én írok és felhagynátok az érzelmi nyavalyással?

  4. Tibor bá’

    Egyáltalán nem védtem vityát.

    Pontosan kimutattam, hogy egykutya mindegyik politikai párt.
    A jelenlegi jogrendszer korlátlan lehetőséget nyújt a lepapírozott lopásokra.
    Ezt a jogrendszert egyik párt sem kívánja megváltoztatni.
    Mindegyik párt azért erőlködik, hogy hatalomba kerülve lopni tudjon, még többet, mint ellenzékben.

    A propaganda gépezetek hazug lózungolással megvezetik a népet.
    Fanatikusokat nevelnek, és szimpátiájukat kihasználják a választásokon.

    Ha szerinted van olyan párt amely a magyar nép érdekében, mutasd meg, hol írnak a programjukban, a képviselők visszahívhatóságáról, jogi felelősségre vonási lehetőségről, a mentelmi jog korlátozásáról, a képviselői kiváltságok korlátozásáról?

  5. 4: “Egyáltalán nem védtem vityát.

    Pontosan kimutattam, hogy egykutya mindegyik politikai párt.”

    Na, pontosan ezzel véded – ahogy “relativizálod” vitya szerepét. 😉

    Minden eddig “uralkodó” párt kártékony volt az ország számára, de a fidesz ebben nagyságrendet lépett. Sportra és propagandára olyan pénzeket vertek el, amiből a két legneurotikusabb terület, az oktatás, egészségügy simán rendbehozható volna.

    Mert az nem normális, hogy a nyugdíjas szüleim a “nagy” nyugdíjukból kénytelenek privát orvosokhoz járni (ha élni akarnak), mert az állami egészségügyben minimum 4 hónapot kell várni egy ultrahangra (és akkor még nem gyógyítottak semmit, csak diagnosztizáltak (jól-rosszul).
    Ami a közoktatásban történt az meg végképp gödörbe taszítja az országot hosszútávon (‘bőven elég, ha a diákból jó keresztény lesz’).

  6. 3 Tiborbá:
    Az angol számokra tudnál mutatni statisztikát? Mert rendszeresen hallom ezt a “kivándorlósdit” példaként de senki nem tudott még a baller médiás hangulatkeltős cikkeken kívül felhozni rá értelmes forrást vagy számokat pedig érdekelne honnan veszitek ezt a marhaságot., hogy tőlünk mentek a legtöbben ki…

    A hivatalos statisztikákat nézve teljesen más számokat látni: http://ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php/Migration_and_migrant_population_statistics/hu
    (6. táblázatot nagyítsátok ki) Sajnos tavalyi adat még nem áll rendelkezésre, de a 2011-es határonyitás után indult be a kitelepülés így eget rengető változás nem volt tavaly sem EU-n belüli országokra vonatkozólag.

    Páran értelmesen kifejtettük már itt nálad a 2-3 hete, hogy miért jobb SZERINTÜNK még mindig egy fidesz mint a jelenlegi palettáról bárki… csak a sok lehurrogás miatt ezen emberek már nem is kommentelnek itt ilyen témában, kivéve talán Attilát aki még nem unta meg a beszólásokat 🙁
    Ugyanez a helyzet ismerősi körben ott is csak az ellenzék hangját hallani mert értelmesen nem lehet beszélni a témáról ha a fideszt tartja valaki a kisebbik rossznak. Sajnálom, hogy ide jutottunk és már unom ezt az egészet.

    Még mindig azt valószínűsítem hogy kurva gyorsan itt lesz (1 évtizeden belül) az összeomlás ami lassan megy majd végbe és az eu integrálódás helyett ezekkel a beteges mini-diktátorokkal meg a haveri körjeikkel járunk jobban egy omlásban.

    Javaslom ezen poszt alatt összegyűjhetnénk konkrét számokat azon területekről amik számosíthatók, pl egészségügy, kivándorlás, gazdaság, pénzügy, stb… mehet?

    Elnézést, hogy meg mertem szólalni, ne nagyon köpködjetek meg érte 🙂

  7. 3.

    Ez bizony hozzászólás volt, mert szerintem nem kéne mennie. Most biztosan nem.
    Nem azért mert annyira szeretem, hanem mert ma nincs aki a helyére állna, és nem többet, de legalább ennyit tenni tudna.

    Nincsenek illúzióim vele kapcsolatban, de per pillanat nincs választás. Ezt te magad is elismerted, egy pár hetes, pontosan ennek a témának szentelt cikkben.

  8. Orbánék a legkisebb rossz…! Aki ebben hisz, az vagy vak, vagy hülye. Orbánék a nemzet sírásói és kifosztói már középtávon is. Igazi neokonok, csak ők nem külső, hanem belső háborút folytatnak a hatalmuk megörzése érdekében, miközben minden lerohad körülöttünk.

  9. részlesen:
    A külföldön dolgozó magyarok hazautalásai a statisztika szerint több, mint az 1200 milliárd forintot verik évente.
    Hangosan gondolkodva: a statisztika csak a banki átutalásra és konvertálásra láthat rá, a zsebben hozott, fekete pénzekre becslésük sincs. Pl. nekem majdnem minden nyugaton dolgozó ismerősöm zsebben hozza haza a pénzét.
    Ergo, a Magyarországra beáramló pénzek a hivatalosnál biztosan jóval magasabbak, azaz sokkal több lehet az évi 4 milliárd eurónál.

    A másik, a 9000 milliárnyi unjós segílypénzecske 70%-a, ami az utóbbi 7 évben szakadt rá Magyarországra.
    Ebből a két külső forrásból És persze újabb hitelfelvételekből (mert az államadósság nominálisan folyamatosan növekszik) sokkal több lopnivaló akadt, mint bármikor korábban.
    Persze ez a csaknem 18000 milliárd forint természetesen meg kell látszódjon az országon is.

    folyt…

  10. Egy gyászhír: Meghalt az a 9 éves kislány, akit nyitott mellkassal szállítottak át a másik kórházba CT vizsgálatra. 🙁

    Ez a történet, mármint a háttere és Balogh miniszter reagálása az esetre mindent leír a jelenlegi rendszer lelkületéről. A belső háború mindannyiunk ellen zajlik, csak fogyóeszközként tekintenek az állampolgárok 90% -ra.
    http://hvg.hu/itthon/20170712_Meghalt_kislany_korhaz_kardiologia_ct

  11. 9 előforduló :
    “majdnem minden nyugaton dolgozó ismerősöm”
    “biztosan jóval magasabbak”
    Ilyen és hasonlókat jobb lenne ha mellőzzük mert ezekkel nem lehet értelmesen vitázni. Nekem meg 10 ismerősömből 9 hazautalja bankból bankba, mellesleg 7-en jönnek is haza a következő években épp házat építenek stb. Alig van aki kint marad hosszú távon vagy végleg. Mindenkinek más az ismerősi köre, még egy 100 fős reprezentatív megkérdezéses minta se ér sokat mert hajlamos ott is mást mondani az ember mint a valós. Például Tiborbá és többen is felhoztuk már hogy a külföldi magyarok mennyire szépnek festik le a kinti létet akár a valósággal ellentétesen is mert úgy könnyebb a lelkiismeretnek…

    Ha KÉRHETEM akkor hivatalos adatokat nézzünk ilyen szervezetektől forrásmegjelöléssel mint: eurostat, imf, worldbank, ksh, ákk, oecd, ensz vagy esetleg még gazdasági lapok ahol van statisztikai adat forrásmegjelöléssel, mint pl: portfolio.hu vagy világgazdaság vagy eco és társaik (a hvg már nem ilyen pár éve hanem bulvár!)

    Mivel nem vagyok időmilliomos nagyon szívesen hozok statokat meg adatokat de időbe fog telni viszont végigmehetünk minden témán részemről. Ahol túl sok az adat ott pikk-pakk csinálok belőle excellel szép diagramot is hogy látszódjon mi az annyi.

    De légyszi légyszi légyszi tényleg maradjunk a statisztikai hivatalos adatoknál a bulvár meg “ismerősömtől hallottam” vita helyett.

    Köszi!

  12. 6: ” ismerősi körben ott is csak az ellenzék hangját hallani”

    Talán azért, mert a korábbi – értelmesebb – fidesz szavazóknak elakadt a szava, látva, hogy mit tettek. 🙁

    Egy csomó ember, akit ismerek és bevallottan a fideszre szavazott, most azt szajkózza, hogy őt nem is érdekli a politika… nem mernek szembenézni önmagukkal.

  13. 10 piton:
    A Te cikkedből nyílt egy másik hvg-s link,
    http://hvg.hu/itthon/20170711_retvari_egeszsegugy_mr_ct
    ezt abban találtam:
    “2010-ben 30 MR berendezés volt használatban, mára Magyarországon 65 MR-berendezés van”

    “CT-berendezésből 2010-ben még csak 73, mára már 104 darab, 42 százalékkal több található az országban”

    Ez alapján is szomorú, hogy a kislány meghalt, de ezek szerint MR és CT terén nem kis fejlődés történt…
    A hospinvest meg Kókáék privatizálni akarták az egészségügyet ezért rohasztották le az államit. Szerintem esélyes, hogy ha visszajönne az a banda akkor nem azt csinálnák amit most ígérnek ellenzékből hanem neki állnának ők is kétpofára lopni, hogy behozzák a lemaradást 🙁

  14. Egész vicces az, ahogy a zsigeri, elvakult orbángyűlöletedet racionálisnak hiszed.

    Nincs kedvem mindenre külön válaszolni, ezerszer végigzongoráztuk már. Most jön az, hogy orbanista vagyok, hisz nem utálom őket, nem magyarázom minden lépésüket rosszidulattal, csak az nem tetszik, amit tényleg rossznak gondolok. De ugorjunk.

    Jelenleg két olyan pártot ismerek csak, akik nem engednék be kontroll nélkül a muszlim hordát: A Fidesz és a Jobbik. Gondolom, neked a jobbik jobban tetszik, hiszen még nem loptak, nem ártottak se az egészségügynek se az okatatásnak (hisz nem voltak még kormányon), és szeretik az oroszokat.

    Lehet egyébként, hogy tényleg jobban csinálnák. Csak attól tartok, hogy ha nagyon egyértelműen Oroszország felé fordulnának, akkor úgy járnánk, mint Ukraja.

    De az teljesen egyértelmű, hogy ha e kettőn kívül bárki más kerülne hatalomra a jelenlegi palettáról, akkor 5-10 éven belül átveszik az uralmat a muszlimok. Ennél szerintem még az is jobb, ha Orbánt megkoronázzuk, felosztja az egész országot az öt hűbérese közt, és mindnyájan valamelyik oligarcha jobbágyai leszünk.

  15. Tibor bá’

    ” De Orbán nem fog menni, ha a szavazók érzelemből szavaznak.”

    Hát ez az… Lehet, hogy a népet kellene lecserélni?

    De az is lehet, hogy az értelem kicsit túl van értékelve az érzelmekkel szemben?
    A világ bonyolult.
    A gazdaság, a politika, a kamatos kamat tisztán látása meghaladja még a tanultabb rétegek képességeit is.
    Akkor is ha 120-as IQ-tól felfelé hatalmas hülyeségnek és pazarlásnak tűnik, lehet hogy a Seuso kincsek visszazserzése 120 alatt jól esik akkor is, ha a hónap végén összébb kell húzni a nadrágszíjjat.

    A baloldali elefántcsonttornyok entellektüeljei ott hibáznak, hogy csupán észérvekkel operálnak. Hogy Orbánék lopnak. Nagy dolog. A többi is lopna.
    A számháború azért felesleges, mert igazán senki nem tudja a pontos adatokat.
    Viszont baloldali vezetés alatt mi bunkó magyarok örülhetünk, hogy Európa egyáltalán szóba áll velünk, a jelenlegi vezetés meg legyezi az emberek büszkeségét (hazazavartuk az IMF-et, megadóztattuk a multikat, beintünk Brüsszelnek, megvédjük a határokat, szembemegyünk Sorossal, visszaszerezzük a Seuso kincseket, akár olimpiánk is lehetett volna, ha nem szabotálják el, stb).

    Ráadásul Soros is Orbánnak dolgozik.
    Azzal még a legelvakultabb orbánfóbok is tisztában vannak, hogy egy kormányváltás azonnali kerítésbontással járna. És az NEM pár száz szipogó kisgyerekes családot jelentene. ( Itt szokott jönni a kötelező érvelés, hogy ezek nem akarnak Magyarországon maradni…. De ha Soros meg a civiljei úgy szervezik, hogy itt kapják a heti appanázsukat, akkor itt maradnak.)

    Mondjuk, még az sem világos, hogy egy Soros- meg EU-konform kormány esetén mi a garancia arra,, hogy több pénz fog jutni kórházakra… Nyugaton már most nem jut fehér ember EÜ ellátáshoz, mert nem bírja a rendszer.

    Az ugye megvan, hogy a nagyvárosokban minden második gyerek migráns”hátterű” ?
    Ez azt jelenti, hogy nagyjából kétszer annyi szülés van, mint amennyire a rendszer tervezve van.
    Hasonló a nyomás a többi ágazatban is, talán nem dupla, de az operációra váró sorok egyre hosszabbak a bevándorlók miatt. A helyzet az, a dolgozó fehér európai akkor megy el orvoshoz, ha már komoly a gond. De az otthon ülő migráns ráér a legkissebb taknyossággal is beballagni a rendelőbe.

    Szóval, aki kormányt akar váltani, annak jobb, ha azon felül is ajánl valamit, hogy azt igérgeti, hogy ő nem fog ANNYIT lopni. De eddig nem volt sok kézzelfogható ötlet.
    (Jó… Igaz… Botka kerítést bontana, Vona meg bevezetné az egyenlő bérezést, igaz, nem tért ki arra, hogy hogyan győzné meg az Audit, hogy adjon 4x akkora fizetést a magyar dolgozóinak, a Bernadett meg lebontaná Paksot, abban bízva, hogy közben valami csoda folytán valahonnan lesz megbízható megújuló energia… Szóval ezen a szinten le is írta magát a szabad szemmel is látható ellenzék)

    Kíváncsi lennék, hogy az adu ászként fel-felhozott elvándorlással mit akar tenni a jövőbeni kormányváltó…
    IMF kölcsönből bért emelni?
    Jó, de mi lesz a GDP nagy részét adó multikkal, akik az óccsó munkaerőre jöttek ide?
    Ha csak egy részük felpakol és elúz, akkor mi lesz? Megint egymilliós munkanélküliség?

    Ami meg az “ellenségképet” illeti…
    Ezek valóban csak “képek” amikkel a Patás ijesztgeti a népet?
    Orbán találta ki az IMF-et, migránsokat, és Sorost is ? Teljesen ártelmatlan figurákból csinált mumust?

    Nos… Hát ezek azok a mércék, amiket intellektuálisan nehéz megugrani az ellenzéknek, de érzelmileg a Fidesz profin kezeli…

    Szóval várjuk a rátermett WC-s nénit, aki MAJD JOBB lesz…

  16. 13: Nem az én cikkem, nem én írtam. 😛 😉

    Mivel már a ’80 -as évek elejétől hiánygazdálkodik a magyar állam, először a Néphadsereget kezdték szépen leépíteni haderőreformok keretében, ami a Magyar Honvédség időszakában csak tovább folyt. Ezt tovább vitte az egészségügyben a rendszerváltás után az összes kormányunk. Mára az egészségügy romjain, a szociális ellátás és a jövőt jelentő oktatás is forrásmegvonásokon keresztül teljesen ki akarják véreztetni, mert a pénztőke átcsoportosítás keretebében megy a stadionokra, a zsebekbe, meg a felső 10% -nak és kész.
    Az egészségügy privatizációja az kormányzati szándék nélkül is lezajlott mára. Ha emberi körülményeket, szakszerű és időben elvégzett vizsgálatot, korszerű és hathatós kezelést v. műtétet szeretne a beteg (sajna tudom miről beszélek, az elmúlt években megtapasztaltam az állami és a magán EÜ -t is, keservesen ki is csengettem a kevés megtakarított pénzemből jó pár százezret, mert nem akartam lerobbanni….) akkor a zsebébe nyúl, és magánrendelésre, magánklinikára megy gyógyulni. Lásd pl. Tibor bátyám szemműtétje. Mert a TB finanszírozott rendszerben vársz x hetet, hónapot a vizsgálatra, aztán mondjuk amire műtétre kerül sor, eltelik, 3-6-9 esetleg 12 hónap, kriminális állapotok uralkodnak még egy súlyponti kórházban is néha. Az ott dolgozók helytállása példás, de totál leterheltek, és a TB általában korszerűtlen kezeléseket finanszíroz, ami után heteket lábadozol. Míg egy magán klinikán 300-400.000 Ft környékén induló összegért korszerűen, kisebb lábadozási idővel műtenek, mint egy “állami kórházban”. Szóval az egészségügyi privatizáció kvázi lezajlott magától. Ha gyógyulni akarsz, és van megtakarításod, akkor a zsebedbe nyúlsz (hiába fizeted a TB -t…) és sokkal jobb, korszerűbb kezelések, stb. által nagy eséllyel meggyógyulsz. Míg a széles nagy tömegeknek ott marad a rothadó és egyre jobban túlterhelt állami egészségügy, ami mára sajna nem egy életbiztosítás.

    Igen CT, és MRI területén történtek fejlesztések. De megsúgok valamit, ha a stadionokra szánt pénzeket CT és MRI berendezésekre költöttük volna, akkor az egész EU képalkotó gépparkjának felét lecserélhettük volna, nem hogy akkor itthon minden kórházban és rendelőintézetben lenne CT, és MRI, miközben még mindig maradt volna az ápolók, és orvosok emelt bérére is belőle vagy fél évre forrás. Persze minden viszonyítás kérdése.
    De nem is ez a legdühítőbb, hisz a kislány valószínűleg sajnos a nyitott mellkasos utaztatás nélkül is meghalt volna. Hanem az a merő cinizmus és demagógia ami a rendszer embereiből csak úgy sugárzik.

    Mesélek még valamit OV -ről, amit egyetemista koromban a főbérlőm mesélt, mint Pokorni “elvtárs” nagy barátja, így mint egykori Bibó szakkollégisták. Adott a nyolcvanas évek dereka, pálinka gőzős, borvirágos (mert vedelni máig szeretnek a narancsos fiúk…) kártyapartis este. Éjfél előtt betoppan a leendő Orbánné, hogy Viktor lassan mehetnénk. OV aki már elég jól állt alkoholügyileg, és nyerésben volt a kártyában, lekevert vagy 3 parasztlengőt az akkor még barátnőnek (ugye az apai minta, az öreg Orbán kb. úgy verte a családját, mint szódás a lovát…) betuszkolta az emeletes ágy ágyneműtartójába, rácsukta az ágyat, majd ráülve még kb. 1,5 órát kártyáztak. Utána kiengedte Lévai Anikót, és mehetett minden tovább, ők meg haza…! Na most ez mindent elárul egy ember lelki világáról, és arról, hogy milyen ember is igazából, ami az évtizedek alatt még csak fokozódott és romlott nála.
    Hogy így volt -e?! Nem tudom, hisz akkor még csak óvodás, vagy épp mér iskolás voltam. De mivel az egykori főbérlőm egy szavatartó és korrekt, egyenes ember, és mellesleg egyetemi docens volt akkortájt, neki elhiszem mindezt.

    Mostanság meg épp azt csiripelik a jól értesült verebek, hogy a nagy Erdogán barátságnak semmi más oka nincs, mint az, hogy OV -nek megtetszett a török “önpuccs”, és azok a dolgok amik utána jöttek. Szóval Kövér elvtárs, meg Rogán Tóni nem véletlenül kezdett forró őszt vizionálni. Hogy így lesz -e?! Megcsinálják -e maguknak a kvázi “forradalmi” hamiszászlós őszt, amit majd erőből leverhetnek, és továbbra is az élharcos, erőből politizáló, mi megmentjük Magyarországot a külső és belső ellenségektől dicsfényes szerepében tetszeleghetnek. Na ezt nem tudom, és ne legyen igazuk a verebeknek!
    De sajnos ebből a politikai pszichopata galeriből amit Fityeszek hívnak, még ez is lazán kinézhető, hisz a hatalom, a korlátlan hatalom és a milliárdok mindenek előtt. Addig meg a vizes VB idejére felfüggesztve megy tovább a göbbelszi, sztálini propagandát zsigerileg megidéző plakát és tájékoztatási “agymosás”.

    Persze tudom, az észérvek egy ilyen felbolygatott, a zsigeri indulatokra építő világban mint a mostani, semmit sem érnek.
    A magam részéről be is fejeztem a belpolitika boncolgatását, maradok a klimatológiánál, és a geopolitikánál.

  17. Vettem egy pár cipőt. 42-sek a lábaim. A vásárolt pár cipőből az egyik 43-s, a másik 41-s. Elhittem, hogy jók lesznek, hisz átlagban pont 42-sek. De rá kellett jönnöm, túl aktív a homloklebenyem.

    A napi 113 utazó /Felcsut/egyébként kétszázalékos kihasználtságot jelent, ez pedig azt jelenti, épp 100%-al nagyobb a kihasználtsága a kisvasútnak, mintha 1% lenne. De, ha azzal vetjük össze, hogy a hazánkban található sífelvonók nyolc hónapon át egyetlen egy utast sem vontatnak a hegyre, még jobb a Felcsut vasút kihasználtsági mutatója.
    Fontos a pozitívgondolkodás.
    Tizennyolcszorosan árazhatták túl a vizes vb. ugrótornyát.
    Nem tudom bizonyítani és nem teszek feljelentést sem.

    2016-ban 33,4 új lakás jutott tízezer lakosra, ami több, mint duplája a Vas megyei adatoknak.
    Szememben a Fidesz nagy bűne, hogy elszalasztottak egy történelmi lehetőséget, hogy a mutyis, hálapénzes, borravalós, kenőpénzes, uram-bátyám országot elindítsák egy tisztább rendszer felé, de nem, ott folytatták, ahol az elődeik abbahagyták.
    Ha pedig feltűnik egy ütőképes csapat, azonnal karaktergyilkolásznak.
    Kulcsmondat. – Mutass nekem egy olyan társaságot, akik jobbak lennének Orbánnál.
    Tehát, a náluk gyorsabban úszók lábára betonsúlyt kötnek, az ő szurkolói meg nyílt szívvel mondhatják, senki sem úszik olyan gyorsan, mint OrbánViktor.

  18. 16. Piton

    ” OV -nek megtetszett a török “önpuccs”, és azok a dolgok amik utána jöttek. Szóval Kövér elvtárs, meg Rogán Tóni nem véletlenül kezdett forró őszt vizionálni.”

    Szóval nem arról van szó, hogy Gulyás Márton október 23-ig adott határidőt a választási rendszer megváltoztatására, és utána “követelni” fogják a változásokat?… És már ezerrel működnek a Saul Alinsky féle kiképzőtáborok?
    Szó sincs arról, hogy egyre hangosabbak azok, főleg külföldön, akik szerint “nem demokratikus” módszerekkel is kormányt kell váltani?

    Tényleg biztos, hogy egy ukrán-féle rendszerváltás után több CT jut a kórházakba?

    Ugyan ki tudja, hogy a politikai palettán hányan akarnak VALÓBAN magyar érdekekből kormányváltást?

    Talán a Jobbik kemény magja, ami éppen most válik le…
    De hát ők jobban elszigetelnék az országot a világtól, mint Orbán…

    Szóval egy török szerű “önpuccs” tényleg olyan ördögtől való, hogy megszabaduljon az ország legalább Soros fullajtárjaitól?

    Hát nem tudom… De ha egy-egy csoport nem demokratikus trükköket akar alkalmazni, akkor ne csodálkozzon, hogy hasonló trükkökkel találkozik.

  19. Nem érdemes a vágyak villamosára felszállni, kinek kéne mennie és hová?
    Most hogy Netán-jáhu is OV mellé állt inkább el kéne gondolkozni hogy mekkora is ez a felcsúti focipálya és meddig tart még ez a meccs?!? Mert nagyon úgy néz ki nagypályás foci ez és még hosszabbítás is lesz…

  20. 17. Károly

    “Tehát, a náluk gyorsabban úszók lábára betonsúlyt kötnek…”

    Kik ezek a gyorsabban úszók ?
    A szocik? Azok eleve komplett sífelszerelésben ugranak vízbe?
    A liberálok? Ők azt hiszk, le se kell úszniuk a távot, mert nekik JÁR a győzelem.
    A Jobbik? Amelyik ott topog a rajtkövön, mert nem tudja eldönteni, hogy pillangó vagy hátúszás lenne a jobb de az úszógumi még rajta van ?
    A Momentum? Aki abban bízik, hogy az időmérő szerkezetet Soros egyik cége szállította?

    Nem kell ezeknek betonsúly !

    A helyzet az, hogy NINCS olyan választási rendszer, amiben ezek győzni tudnának.
    Kiváncsi lennék, hogy hogyan lehetne ÚGY megrajzolni a választási kerületeket, hogy akármelyiknek esélye legyen.

  21. 19. Observer

    Mi olyan nevetséges?
    Az egyházi iskolákban már nagyobb hangsúlyt kap az Iszlám, a menzákon ki van tiltva a disznóhús, és a nők elleni erőszakot egyre lájtosabban kezelik a rendőrök.
    MÁR MOST…
    És ez tendencia.
    Bosznia, nem messze a magyar határtól már egy muzulmán állam.

    Szerintem hiba lenézni ezt a problémát, mert a Patásnak is ez a mániája.

  22. Orbán Úr teszi amit tud, amit az ország adottságai engednek.
    Itt nincs említésre méltó ásványkincs, meg van ez a magyar nyelv, mint szórványnyelv- nem beszéli ezt senki, meg a genetikai amortizáció ami itt zajlik, szóval borzalom.
    Viszont, aki kint keresi a pénzt, az kint is költse el. Ez így lenne fair, nemde!?

  23. 23. D7

    “Viszont, aki kint keresi a pénzt, az kint is költse el. Ez így lenne fair, nemde!?”

    Ezt elmondanád az itteni multiknak meg bankoknak is?

  24. 11.

    Látom sikerült megint a lényegre törnöd.

    A nem hivatalost, vagy a fekete jövedelmeket ugyan áruld már el miképp lehet a statisztikába illeszteni?
    A becslésen kívül.

    Ugyanis a magyarországi feketejövedelmet is csak becsülik “statisztikailag” mivel láthatatlan, ezért nem lehet látni és nem lehet mérni.

    Kérlek, reklamáld meg a KSH-t és Gazadasági Minisztériumot és az MNB-t is, amikor a feketegazdaságról becslést adnak ki, és kötelezd őket a pontos és mért, dokumentált adatok bemutatására!

    Egyébként a te példád,
    ‘ 10 ismerősödből 9 átutalja a bankba’ is azt bizonyítja, hogy a mérhető banki átutaláson kívül is hoznak haza pénzeket a kint dolgozók
    és én is pont ezt állítottam, hogy hoznak haza pénzeket láthatatlanul -zsebben;
    azaz most is kötözködsz a nagy semmin.

    Ergo, a hivatalos statisztika évi 1200 milliárd forintjánál magasabb a nyugati munkavégzésből hazajutó pénz.

  25. Tibor bá’

    Feltettem a józanul gondolkodó ismerőseimnek ugyan ezt a kérdést, mit kaptam válaszként? Baromira nem csípik ezt a brigádot, de tudsz náluk jobbat?
    Fidesz kormány miatt cirka 220 milliót buktam egy projekten, elhiheted, hogy nem a szívem csücske a társaság, de inkább rájuk szavazok fogcsikorgatva, mint bárki másra a jelenlegi felhozatalból.

    De mondok egy érdekeset. Orbán önként! fog lemondani, méghozzá egyszerű oknál fogva. Mikor újra felkerül valakinek a fejére(garantáltan nem Habsburg lesz) a Szent Korona, az szépen megkéri erre.
    Tudod, ha valamit nem lehet megoldani, akkor ki kell lépni az értelmezési tartományból…

    Az én véleményem nem számít, mert ketyós vagyok 🙂

  26. 9, Előforduló:
    “államadósság nominálisan folyamatosan növekszik”

    A deviza adósságot megszűntették, átkonvertálták forintra.
    Majdcsak elinflálják a forintot.

  27. 9. folyt

    4. bogozy

    képviselők visszahívhatóságáról és annak szükségszerűségéről olvashattál a jobbik programjában is, vagy hallhattad Volner Jánostól.
    Hogy ki más -biztosan van- de pl. a Dr. Bene Gábor féle kezdeményezés is tartalmazza. stb.

    A lopás ténye már a jelenben és a jövőben is mindenkit felhatalmaz?
    Hol a határ.
    Milyen erkölcsi züllés ez!

    Ha azok loptak, akkor lopjunk mi is.
    Sőt lopjon mindenki!
    “Hiszen mindenki annyit ér, amennyije van” /lézer jancsi/, az amennyit lopni volt képes.
    Hallelúja emberiség!
    Hallelúja lopás!
    Nem homosapiens, hanem homoclepto……….

    2. sleeper
    “nagy átlagban javul a helyzet” rendszerszinten, ez tagadhatatlan, mivel a 2008-2009-es világválság már a múlté.

    Rengeteg pénz , külső forrás érkezett az országba az elmúlt 7 évben; az lenne a csoda, ha nem látszana meg.
    A forrásoknak, még ha rengeteget el is lopnak belőle , a multiplikátor hatás miatt érződnie kell valamelyest az átlagnál is.
    Az emberiség történelme folyamán békeidőszakban igen ritka a nagymértékű életszínvonalbeli visszaesés, ezért ezzel sem logikus számolni.
    És az emberiség technikai tudása is egyre gyarapszik, ami elvileg a termelékenységet nagy mértékben hivatott emelni.

    Ami mégis baj, hogy az ország erőforrása (humán) fogy , a kulturális szintje elrekedt-visszaesik, a gazdasága önmagában erőlködik, a nettó nemzeti vagyon nem gyarapszik, a szociális rendszer a leépülés útján
    és ez összességében nem jó irány.
    Mindez egy ország, egy nép lassú leépüléséhez, kultúrájának és önmagának a lassú megsemmisüléséhez vezet.
    Ez nem lehet a jó irány.

    “per pillanat nincs választás” igen, Tibor’bá is megkifogásolta, hogy most már csak ez az egyetlen érv.
    Csakhogy egy világbajnoki rövidtávfutásban, ha nem engednek minden érdemeset a rajtvonalhoz állni, hanem csak az utóbbi versenyek első három helyezettje versenyezhet, akkor az újabb esélyesek, feltörekvő tehetségek miként bizonyíthatnának?
    És itthon nem csak nem engedik rajtvonalhoz őket, hanem még el is gáncsolják, sőt eltörik a bokájukat.

    mert ez a demokrácia.

  28. Freeetoaster!
    Observerrel vagy Attila (PV)-vel még nem találkoztál személyesen, de velem igen. Egy kicsit azért ismerhetsz. Elvárnám tőled, hogy kétkedés nélkül elfogad azt, amit én állítok, nem rátartiságból, egyszerűen nincs felesleges időm bizonygatni az állításaimat. Neked illene elfogadnod azt, amit írok, mert elég jó orrom van ahhoz, hogy kiszaszeroljam a valóságot. A magyar bevándorlókkal az RTL klub tegnap este a 18:00-as hírekben foglalkozott bővebben. Még azt is hozzátették, hogy a magyarok főleg a vendéglátó iparban helyezkednek el. pincér, mosogató, szakács, stb. posztokon. És azt állították, hogy az adatok Angliából származnak.

    Orbán pártiaknak!
    Azokat, amiket most felhoztatok “ellenem” előre megválaszoltam, csak ehhez figyelmesen el kellene olvasni a posztot. Nem pedig begőzölt állapotban azt lesni, hol lehetne megfúrni a vén fasz állításait. Nem lehet megfúrni, mert az igazság és a valóság az én oldalamon van. A valóság ellen harcolni pedig józan ésszel nem lehet. —Oh persze, mindenki a saját igazában hisz. Nem egészen. Tucatjával vannak olyan értelmiségiek, akik egykor Orbán pártiak voltak, de mára egyik a másik után lefarolt tőle. Mellesleg, legelőször én is Orbánra szavaztam, mert láttam benne fantáziát. Bekerülhetett volna a történelem könyvekbe Deák Ferenc vagy Széchenyi István után mint a legújabb kor “haza bölcse” vagy a “legnagyobb magyar”, de ő szabad akaratból Sobri Jóska babérjaira vágyott.

  29. 14. Ábel

    Mi jobb nehéz a jövőre megítélni, csak a jelenre, a múltat véleményezni meg egyszerű.

    Biztos vagy abban, hogy valamelyik oligarchának fogsz dolgozni és nem az ólombányájában lesz szükség dolgos kezedre?

  30. 15. Attila

    Te már a perverzitás határát súrolod.
    A hátsó fertályok fényesítésének is van határa és a butaságnak, érzéketlenségnek is.

    A napi Seuso kincsek igen, szépek, de nem a magyar kultúrtörténet része.
    Egyébként már az érdekes, hogy nem lehet eredetigazolványa, mégis forgalomképes.

    Miért nem a bocskai koronát hozzák vissza Bécsből?
    Vagy egyebet.
    De milliárdokat kidobni, amikor emberek ezrei halnak meg a hiányos egészségügyi ellátás miatt, ami egyes eseteket néhány jól irányzott millióval rendbe hozhatott volna?
    Vagy amíg nyugdíjasok százezrei nem tudják a szükséges gyógyszerüket kiváltani?
    Amíg gyerekek százezrei éheznek, még ha javuk cigány is?

    Etikus a másik oldalon a lopott javakat ókori ezüst tálcán “felszolgálni”?

    ‘az audit 4x-es bér’ adásáról meggyőzni.
    Ember!
    Pont a kedvenced utasította, hogy ne adjanak olyan magas béremelést a dolgozóiknak, mert az a kecskeméti autógyártónál bérfeszültséghez vezet.
    De azért jól vagy?

    A multik nem kimondottan csak az olcsó és jó munkaerő miatt jöttek ide, hanem kaptak 6-30 millió forint állami-unjós támogatást a zsebükbe foglalkoztatottanként.
    Szerinted a szimpla magyar kisvállalkozó mind hül.e és tehetségtelen?

    De már annyiszor adatokkal levezettem mindent neked, de lepereg rólad.
    Amikor zsákutcába jutsz elcsendesülsz ideiglenesen, utána megint szórod az alaptalan és elvakult igét.
    Neked mennyit fizetnek mindezért?
    Jó pénzért engem is beajánlhatnál!

  31. 16. piton

    Milyen lelki világa és erkölcse lehet az olyan embernek, aki pszichés és fizikai terrort alkalmaz a leendő családtagjával szemben.
    Milyen hatalmi és erőszakos arrogancia lakhat benne.
    És csak a családtagok felé, vagy akár az ország egésze felé?
    Kutyából nem lesz szalonna.

    A CT és MR, azaz képalkotó vizsgálatok szinte kizárólag csak magáncégek tulajdonában van és az állami egészségügy, csak a fizetős megrendelő.
    No ebbe a fizetős szolgáltatásba államilag kevesen és lassan részesülhetnek. Pl. PET CT vizsgálatra nagyon csekély a keret, a többség saját zsebből perkálja ki 300-400 ezer forintot. De ezt a rokkantnyugdíjasok nem engedhetik meg maguknak, mg rajtuk kívül a társadalom nagyobbik fele.
    De egy stadionra 70-120 milliárd bőven belefér… a narancsszimpatizánsok értékrendje szerint.

  32. 18.Attila

    Ráadásul még pesszimista is vagy.

    Igazán nem az ukrán típusú puccsot vízionálhatnád, de például hozhatnád Kadhafit, aki példa értékű szociális rendszert vitt be , egy elmaradott, másfajta rendszerbe.

    De miért is nem építhetnénk egy svájci típusú államiságot. Valaki megtiltja nekünk? A vityán kívűl?

  33. 26. dajtás

    “Mikor újra felkerül valakinek a fejére(garantáltan nem Habsburg lesz) a Szent Korona”

    Ha jól tudom, akkor előtte “vissza” kellene programozni, mert összekeverték a képeket…
    Meg az eredeti képeket is meg kellene találni, különben nem fog sokat segíteni….

    És ha nem Habsburg akkor ki?
    Igaz a franciáknál van egy család, Crouy-Chanel, akik Árpád-házinak mondják magukat, de nem tűnnek túl aktívnak.
    Bár három faluval arrébb, egy kripta tetején van egy életnagyságú Szent István szobor, nem több 100 évesnél…
    Szóval érdekelne a feltevés.

  34. 32 – előforduló:
    A példa nem feltétlen hiteles, de…. híradóban magam láttam, hogy Orbán kijelenti a felcsúti kisvasúttal kapcsolatban. “Ha sokan ellenzik, akkor meghosszabbítjuk xxxx-ig a síneket.” Nem hiszem, hogy ezt meg kell magyaráznom (a falú nevére nem emlékszem).

  35. 35: Választhatsz Tibor bátyám. Kis basztatás esetén Bicskéig, nagy basztatás esetében Etyekig, és még tovább.

    32: A fizikai terrort még az öreg kőbányatulajdonos, OV apja alkalmazta a családján.
    Az általam leírt történet persze nem hiteles, hisz nem láthattam személyesen megtörténni.

    Arról meg vannak pletykák, hogy mentálisan nem 100% OV, de ezek egy része erőteljes pletyka, mint pl. az, hogy a 2002 -es választási vereség után szétverte a váró bútorzatát és utána egy grazi klinikán gyógykezelték hetekig. A másik pedig a testének kontrollálatlan motorikus mozgásaira alapoz, hogy a sok gyerekkori brutális verés (erről ő maga is beszél a Doboz 1988 v. 1989 -es interjújában, meg Gyurcsányról, stb.) okozott valami skizofréniára v. ahhoz hasonlatos tüneteket nála.

    Persze ezek pletykák, és a valósággal történő bármi egyezés, csak a véletlen műve.

  36. 33. előforduló

    “De miért is nem építhetnénk egy svájci típusú államiságot. Valaki megtiltja nekünk? A vityán kívűl?”

    Ha valaki, a te logikád szerint pünkt Vitya építhetne svájci típusú államiságot.
    Ugyanis a svájci tipusú államiság arra a gazemberségre épült, hogy a világ legbrutálisabb gazembereinek a pénzére vigyáztak.
    Sejtheted, hogy ezk a gazemberek nem Teréz Anyuhoz hordták a vagyonukat, hanem akiben “megbíztak” hogy eléggé erkölcstelen, hogy szóba áll velük.

    Szóval ha svájci államiságot akarsz, akkor bizonyítani kell a gazemberekkel való egy húron pendülést… Szóval szurkolhatsz Orbánnak !

    Egyébként igazad van, a Seuso kincsekből meg lehetett volna vacsoráztatni jónéhány cigánygyereket…
    Majd jövőre a választásokon kiderül, hogy még hányan gondolják így.
    A dolognak van egy olyan olvasata is, hogy ha nemzeti “büszkeséget” CT-kre meg vacsorákra váltják, akkor bukik a kormány.
    Ha bukik a kormány akkor meg jön Soros, a kerítésbontás, meg Nyugati “barátaink” fogják tollba mondani, hogy nekünk mi a jó…
    Ha meg a migrák elárasztják az országot, akkor meg annyi esély se lesz egy CT-re jutni… Meg nem is az lesz a fő probléma, azt sejtheted.

    Őszintén… Tudsz olyan verziót, ami Fidesz nélkül meg tudná tartani a kerítést, és ellenállni a migrációs nyomásnak?

    Szerinted mi az esély arra, hogy ha az EU átveri a kvóta törvényt akkor nem dobják át nekünk a legelvetemültebb migránsok százezreit?
    Mi az esély arra, hogy miután Olaszország és Görögország megtelt ne Magyarország legyen a következő fogadó ország?

    Ez van az olasz-szlovén határon… pár száz kilométerre Magyarországtól:
    https://www.youtube.com/watch?v=j7qDFmhkSBU

    VAN olyan alternatívája a mostani kormánynak, aki meg tudja akadályozni, hogy Szeged is így nézzen ki?
    Vagy neked még belefér, csak Orbán takaroggyon?

  37. Nem gondoltam volna, hogy ezen a fórumon ennyi fideszes van. Megírta Tibor bá ezt a posztot és azt hittem majd arról fogunk vitatkozni, hogy miképp vonjuk felelősségre majd a fidesz döntéshozókat és miképp vegyük vissza az ellopott vagyonokat ehelyett jön a tipikus fideszes szövegelés, hogy miért tudsz jobbat. Igen tudok. Első körben ezeket letakarítani a pályáról mindenestül. Aztán jöhetnek a büntetőeljárások ellenük. Közben meg majd feláll vmilyen kormány, ugyanis az ész nem kizárólag a fideszhez kötődik. Majd kialakul vmi, a lényeg, hogy ezeknek azonnal menni kell most már igazából mindegy milyen áron. Csodálkozom, hogy ez még kérdés vkinél. A szemetek előtt zajlik az egész és mèg sem látjátok. Persze szar volt elöttük is, de ilyen szar és ilyen mennyiségben már règ zúdult az országra. És ehhez nem kellenek számok meg elemzések. 8 év alatt gyakorlatilag Bulgária meg Albánia szintjére süllyesztették az országot. Annak ellenére, h munkaerőhiány van a fél ország munkanélküli a többi meg közmunkás kis túlzással. A bérek ugyanazok mint 20 éve, gyakorlatilag mindent tönkretettek, amihez nyúltak.

  38. Re:34
    Valóban megbabrálták a kedves Habsburgok, hogy rosszul működjön a Korona, de ez nem fontos, mert találkoztam olyan elemzésekkel, hogy a mai korra pont ez a megbabrált jó. Mondhatni tettek nekünk egy szívességet, hogy áthangolták a mai igényekre.
    Habsburgok finoman szólva elmehetnek a 3,14csába, ha lesz pofájuk jelentkezni, de szerintem nem fognak, mert mikor aktuális lenne, éppen menekülő félben lesznek…
    Nagyon is élő az Árpádházi vérvonal, marketing bullshit a kihalás propagálása, kb ezzel a mondvacsinált indokkal lehetett a Magyar Királyságra rátenni az enyves kezeket, és ez a szellem még ma is itt kísért…

    Hogy idézzem az egyik öreg ismerősöm szavait: “Mindegy kire szavazol, ránk szavazol”
    Lehet ez kokárdás nemzeti zászlóba beöltözött Jobbik, vagy narancsos Fidesz, egykutya, háttér mozgató emberek azonosak. Ez jól felsejlett most a Jobbiknál is, választások előtt várom is a pártszakadást, mert a régi Jobbikos mag permanens önmegtagadásban van jelenleg.

  39. 39 – dajtás:
    Hagy abba a mellédumálást, Orbán és bandája a probléma.

    38 – Thunder:
    Engem is meglepett, és mélységesen csalódott vagyok. Nem érezheti magát “értelmesnek” az, aki képtelen függetleníteni magát az érzelmeitől, és nem képes észlelni, majd kiértékelni a tényeket. De legfőképpen az, aki nem veszi észre, hogy manipulálnak vele.

  40. Ha egy orszagban -csak a migransoktol valo felelem es a masik is lopott es lopni fog -mentalitas tart hatalmon egy kormanyt -ott nagyon nagy baj van. Egy jobboldali politologus mondta egyszer -mikor meg ellenzekben voltak:ez egy kovetkezmenyek nelkuli orszag ,igaza lett de csak most igazan 2010utan, Orban barmit megtehet a hivei igy is ugy is raszavaznak es o ezzel vissza is fog elni es el is .Csak kozben mi lesz az orszaggal…

  41. 15: -31:
    Azért ezekkel a Seuso-kincsekkel van egyéb gond is, mert az a tény hogy nem saját pénzükből önkényesen és simán fizettek rablógyilkosoknak és orgazdáknak (is) érte – engem kicsit elgondolkoztat – mi folyik itt PC szinten??
    Tudott dolog, hogy sok vér tapad hozzá. És még büszkék is rá! Én nem tálalnék benne, még akkor se ha király-koronázásra készülnek kis hazánkban.
    A lopás ehhez képest ma már erkölcsi kötelesség…

  42. Attila
    Néhány, az ellenzéket nehezítő körülmény azért akad.
    Abban egyetérthetünk, hogy egy tízmilliós országban kizárt, hogy csak egy ember képes , azt a többség ízlése szerint irányítani.
    A kérdés adva. Miért nem látnak az emberek, te miért nem láthatsz versenyképes alternatívákat?
    Az országban egyetlen egy jelölt halt meg az előző országos polgármesteri választások alatt. Egy juhászember. Mészáros Lőrinc kihívója volt.
    A nevezetes internetes tüntetésen feltűnt jó pár értelmes szókimondó fiatal.
    Gyanús gyorsasággal elment a kedvük a közszerepléstől.
    A minap mondott le egy független polgármester. Azzal indokolta távozását, hogy jobb a falunak, ha Fidesz-es polgármesterük van. A falu érdeke azt kívánja, hogy félreálljon. /Magyarul. Ezután nyerni fognak a pályázataik./
    Most rúgtak ki, /elutasították a pályázatát/ egy iskolaigazgatót, mert bírálni merészelte az egyik hatalmasságot.
    Kiderült, bírósági ítélet van róla, hogy a Norvég alapot teljesen szabályosan kezelte az alapítvány. Ugye emlékszünk, hogy húsz, állig felfegyverzett rendőr nyomult be irodájukba, majd vezetőszáron vitték el a főnököt?
    Tudod Attila, az emberek többsége nem önmaga ellensége és a hatalmas média felületet kapott események jól beleivódnak az elmékbe. Vagy ismersz olyat, ha valakinek a kezét durván megégeti a forró rezsó, errre a mellette álló szintén rátenyerel?
    Lassan tényleg nem marad olyan értelmes ember, aki ne tudná, mekkora kockázattal jár, ha veszélyezteti a Fidesz hegemóniát.
    Belegondoltatok, hogy meddig álltok ki vállalhatatlan tettek mellett, legitimálva azokat? Mi az a morális mélység ahová még követitek Orbán Viktort?

  43. 37. Attila

    Szóval vitya csak azért aljas gazember és erkölcstelen, mert egy svájci típusú államiságot épít.
    Kár, hogy ebből a svájci típusból nem a jólétet, hanem csak a gazemberséget és erkölcstelenséget sikerült eddig neki összehoznia.

    És megint a nincs jobb … De van pl. jobbik…..
    Látom jövőbelátó vagy, kérhetném tőled a heti 5-s lottó nyerőszámait?

    Hogy kicsoda? Bárki, a Lúdas Matyi, vagy Bendegúz, vagy Mátyás az igazságos és napi reinkarnációjuk.

    Már írtam:
    “egy világbajnoki rövidtávfutásban, ha nem engednek minden érdemeset a rajtvonalhoz állni, hanem csak az utóbbi versenyek első három helyezettje versenyezhet, akkor az újabb esélyesek, feltörekvő tehetségek és alkalmasabbak miként bizonyíthatnának?
    És itthon nem csak hogy nem engedik rajtvonalhoz őket, hanem még el is gáncsolják, sőt eltörik a bokájukat.”

  44. 37. Nekem sem tetszik, amit Orbánék művelnek, de szerintem őrültség kijelenteni, hogy “…majd feláll vmilyen kormány …. Majd kialakul vmi, … ezeknek azonnal menni kell most már igazából mindegy milyen áron.”
    De beszéljünk arról, hogy hogyan szabadulnál meg tőlük? Demokratikus választások során? Ha sikerülne is, számomra kétséges, hogy az új kormány sittre a vágná a bandát és elkobozná a vagyonukat. A rendszerváltás óta csak pár mellékszereplőt vontak felelősségre, akárki is volt kormányon. Mitől lenne ez másképp ezután? Ráadásul az ellopott pénzeknek csak egy töredékét lehetne így visszaszerezni. Igaz ugyan, hogy nem normális emberek ezek, de biztos nem hülyék, kimentik az ebül szerzett vagyont és bottal üthetjük a nyomát a pénznek. Másrészt biztos vagyok benne, hogy egy törvényes eljárás során nagyon nehezen lehet majd bármit is rábizonyítani a főkolomposokra. Le van minden papírozva. Esetleg Mészárost odadobják koncnak.
    Lehetne a leváltásuk után azt csinálni, amit ők csináltak: lecserélni az ügyészeket, bírákat, rendőrfőnököt és tejhatalmat kialakítani. Így be lehetne darálni őket, a családjaikat, és a haveri köreiket. De ezután az új hatalom is a Fidesz útjára lép(het) és erkölcstelenebb lesz mint az elődje. A Fidesz megmutatta, hogy mi mindent lehet megtenni ebben az országban.
    Forradalom? Szerinted hány százezer embernek kellene az utcán tüntetni, hogy Orbán lemondjon? A netadó ellen 30-40 ezres, a CEU törvény ellen 70-80 ezres tömeg tüntetett, de Orbán még mindig itt van. Venezuelában hónapok óta százezres tüntetések vannak, sok áldozattal, de Maduro még a helyén van.
    Tegyük fel, hogy csoda történik és Orbán és a haverjai eltűnnek. Mi lesz utána?
    A bérek megindulnak felfelé és meg sem állnak, az osztrákok szintjéig? Hogyan vennéd rá az Audit, Mercit, a Bosch-t, stb. hogy magasabb fizetést adjanak?
    Az egészségügyet hogy raknád rendbe? Az átlag magyarnak “jár” a magas szintű szolgáltatás persze ingyen, de több adót, járulékot sem akar fizetni.
    Mitől lesz jobb a oktatási rendszer? Több tanár, magasabb fizetésért? Ennek finanszírozásához honnan és mennyit kellene elvonni? Fizetni ezért sem akar(tud) az átlag ember. Hogyan biztosítsuk a magas nyugdíjakat, az ingyenes oktatást, és egészségügyet, a megfelelő infrastruktúrát, a közbiztonságot, a családok támogatását, az adósság-visszafizetést anélkül, hogy megnyomorítanánk a vékonyodó középréteget és a vállalkozásokat az adókkal?
    Hogyan akadályoznád meg, hogy állami képzésből kikerülő fiatalok ne Nyugatra menjenek dolgozni (és adózni)?
    Ha eltűnne Orbán, hány kivándorolt magyar jönne haza?
    A migrációs kérdést fel sem hozom, de ettől még nagyon is létezik. Mi van, ha az EU (és akik mögötte vannak) segít Orbánt lecserélni, de az új kormánytól olyat kér cserébe, amit épeszű ember nem akarhat (több tíz-, vagy százezer migráns betelepítését)?
    Elhiszem, hogy vannak akik nagyon sanyarú körülmények között élnek az országban, de ők sokkal kevesebben vannak, mint ahogy azt az ellenzék sugallja. A többségnek van saját lakása, autója, talán még egy kis megtakarítása is. Szóval van mit veszíteniük, és nem gondolják, hogy bármi áron meg kell szabadulni Orbántól. Szerintem.

    Lehet, hogy fásult vagyok és reményvesztett, de azzal ne vádoljatok, hogy fideszes vagyok, mert nem igaz.
    Fásult az biztos nem vagy, mert elég lelkesen firkáltál Orbán mellett 😀 Mindenki, aki relativizál Orbán malmára hajt ja a vizet.

  45. 40. Tibor bá’

    ” Nem érezheti magát “értelmesnek” az, aki képtelen függetleníteni magát az érzelmeitől,…”

    Az viszont nem fog választást nyerni, aki nem veszi tudomásul az emberek érzelmeit…

    Az a problémád, hogy te túl okos vagy, és képtelen vagy beleélni magad az “értelmetlen” emberek helyzetébe, akik nem “értik” a világ legmeghatározóbb folyamatait, hanem csak érzelmileg viszonyulnak hozzá. (én bezzeg elég korlátolt vagyok ahhoz, hogy megértsem a bőgatyás birkák gondolkozását)

    Kicsit olyan, mint amikor az ember elmegy bűvész előadására: TUDJA hogy a bűvész CSAL, de tapsol és még pénzt is ad érte.

    Ezt csinálja Orbán… Olyat ad cserébe a “lopott” holmiért, amit a választók elfogadnak.
    A történelem folyamán az emberek általában elfogadták, hogy egyeseknek több jut, ha kaptak valamit cserébe… védelmet, nyugalmat, büszkeséget, vallást, stb.

    Te mondogattad nekem, hogy senki se tartott fegyvert a devizahitelesek fejéhez, szabadon döntöttek, hogy az apróbetű elolvasása nélkül felveszik a kínált hitelt.
    Most a Fidesz se tart fegyvert a választói fejéhez.
    3 ciklus alapján döntenek értelmi és érzelmi alapon, hogy kell-e ez nekik…
    Megszámolják a CT-ket, megnézik a kerítést, belenéznek a pénztárcájukba, látják a migránsözönt, jegyzik Mészáros Lőrinc legújabb cégeit, viszonyulnak a Pride-hoz, eltűnődnek a választható nemi identitások számán, meghallgatják az ellenzéki médiában, hogy ma mennyit lopott a Fidesz, aztán elmennek szavazni.
    (azért tegyük hozzá, hogy akár az internetes, akár a sugárzott médiában az ellenzéki oldal minimum egyenlően reprezentált, tehát nem lehet elmondani, hogy a nép nem lát tisztán)

    Az rendben van, hogy szerinted, meg a rendszerváltó ellenzék szerint ennek nem így kellene lennie, de így VAN.

    És addig így is marad, ameddig olyan alternatívát nem mutat valaki, amivel a választók komoly része ÉRZELMILEG is tud azonosulni.
    Ezért van az, hogy a “holnap megdöntjük a kormányt” jellegű tüntetésekre csak pár ezer entellektüel ballag ki, ők nagyon lelkesek, és nagyon egyetértenek egymással, de a széles tömegeket hidegen hagyják azok az “észérvek” amelyekkel operálnak, hogy lop a Fidesz, meg nincs elég CT.

  46. 44. előforduló

    “És megint a nincs jobb … De van pl. jobbik…..”

    Az a baj, hogy NINCS Jobbik.

    Ami van, azok a nagyon is pozitív eszmék, ami köré 7-8 éve szerveződött egy politikai társaság. Azoknak az embereknek, akik ezt a társaságot irányítják eszük ágában se volt ezeket az eszméket megvalósítani. Nekik egy tömeg kellett, aminek a hátán népszerűséget szereztek. Amikor ez meg volt, hátat fordítottak ennek a tömegnek, és elkezdtek MINDENT elkövetni, hogy a hatalomhoz közelebb kerüljenek a Boldog Hanukától a hazaárulásig.

    A Jobbik eszméit a mai napig szimpatikusnak találom, de vezetőit megvetem.

    A másik probléma, hogy ha valamilyen csoda folytán hatalomra kerülnének, akkor azonnal blokád alá kerülne az ország, mint annakidején Ausztria, és seperc alatt kapna egy liberalista kormányt.

    De nem látom se Lúdas Matyit se Bendegúzt a rajtvonalnál….

    “egy világbajnoki rövidtávfutásban, ha nem engednek minden érdemeset a rajtvonalhoz állni, hanem csak az utóbbi versenyek első három helyezettje versenyezhet, akkor az újabb esélyesek, feltörekvő tehetségek és alkalmasabbak miként bizonyíthatnának?”

    Ezzel magadat lövöd tökön, mert pont a Fidesz tette könnyűvé, hogy új pártok is indulhassanak…
    De megint nincs rajta sapka, mert ezzel az ellenzéket forgácsolja, és a saját malmára hajtja a vizet…

  47. 2 Tiborbá :
    “Angol statisztikák szerint Kelet Európából magyar bevándorló a legszámosabb.”

    28 Tiborbá :
    “Elvárnám tőled, hogy kétkedés nélkül elfogad azt, amit én állítok, nem rátartiságból, egyszerűen nincs felesleges időm bizonygatni az állításaimat. Neked illene elfogadnod azt, amit írok, mert elég jó orrom van ahhoz, hogy kiszaszeroljam a valóságot. ”

    Neked hiszek de az RTLKlubnak nem! 🙂 Ezúttal lehet átvágott a szimatod az rtl és a többi ellenzéki média (index és 444 például) már kb 1 éve annyira tolja a propagandát hogy hazudnak össze vissza. Az index-en már a blikk-re hivatkozott cikkeket mutogatják ismerőseim és amikor kivesézzük mire is alapul akkor kis kutakodás után általában kiderül hogy se adat se felmérés se semmi konkrét csak pár utca-embere megkérdezett-ből nagy hangulatkeltés. Ami még egy blikk kaliberű bulvárnál elmegy, de komoly oldal ilyet nem kéne lehozzon. Most ennek ültél fel te is szerintem mert akárhány oldalt megnéztem a magyarok száma sehol sincs angliában a lengyelek, írek, indiaiak, románok, portugálok , spanyolok, olaszok stb mögött. Megnéztem a wikipedia-t, oecd statisztikákat, migrationwatchuk.org -ot, migrationpolicy.org-ot meg persze a fent már általam linkelt eurostat-ot!

    Szerintem te arra gondoltál hogy a gdp arányában a magyarok utalnak haza a legtöbbet: http://rtl.hu/rtlklub/hirek/egyre-tobb-penzt-kuldenek-haza-a-kulfoldon-dolgozo-magyarok
    És miért utalnak haza ők a legtöbbet? Mert sehol körülöttünk nem volt ekkora lehúzás deviza-hitelekkel mint itt, azt meg a hazai bankszámláról kell fizetni és végtörleszteni. Ismerősi rokoni körömben még mindig a családok 5-6 évnyi megtakarítással lógnak a bankoknak, már aki volt olyan szerencsés hogy nem vették el tőle 🙁 Nálunk aki tud az rakja félre a pénzét hogy végre kifizesse a 10 éve felvett hitelének a 3-4 szeresét…

    Akkor most nem te mész az érzelmeid után, aki az rtl klub alapján építed fel az álláspontod?

    Ez már nem neked címezve csak sima komment:

    Még mindig fenntartom azt hogy nézzük meg a számosítható gazdasági adatokat, tényeket és akkor lehet kicsit árnyaltabb képet kap az aki csak rtl 444 index meg hasonlókat néz napi szinten.
    1-2 tipp hogy a másik oldal számait és érveit is lássátok akkor talán közelebb kerültök az igazsághoz:
    888.hu
    pestisracok.hu
    vs.hu
    http://www.echotv.hu/musor/2725/Sajtoklub

    NEM azt mondom hogy ezek mondják a tutit de valahol ezek meg a balos média között van az igazság. Ha valaki csak az egyik oldalt nézi/hallgatja az olyan mintha a bíróságon csak a vádlott vagy csak a sértett mondandója alapján hoznátok ítéletet.

    Ha lesz kis időm összeszedem a lakossági, céges és önkormányzati adósságról meg ezek kamatairól a számokat egy lapra és iderakom, lesz nagy csodálkozás…. (a korházak pl nyakig ültek az adósságban még pár éve)

  48. 48 freetoaster:
    A vőlegényem angol, az ottani Jobcenterben dolgozik 8 éve.
    Azt mndta egyszer, hogy összesen 1 200 000 NI számot regisztráltak magyar állampolgárok részére.

  49. Nekem csak egy kérdésem van: az a Kormány amelyik iskolákban tervez lőteret kialakítani (ezzel bevinni az erőszakot, már a fiatalokat is erőszakra nevelni) normális elmeállapotú emberekből áll??
    Vagy stadionokat épít az egészségügy, közszolgáltatások pedig romokban?
    Nem tesz semmit a Tiszába ömlő jelenleg súlyos szennyezések ellen?
    A rendőrséget lezüllesztette, a szakembereket leszerelte, megszabadult tőlük?
    A fiatalokat elvándorlásra kényszeríti, akik még eddig bírták azok is tervezik a végleges elköltözést?
    Nácizmusra hajazó intézkedéseket fogad el, kerítést épít?
    Atomerőművet épít elavult technológiával földrengés veszélyes területre, miközben más országok a megújuló és fúziós energiába fektetnek?
    Stb. stb. stb.
    Sajnos nagyon rossz a helyzet, a gyűlöletkeltés elérte célját már az egész Országban!

  50. 47 – Attila:
    Nincs nekem arra időm, és türelmem pedig végleg nincs, hogy téged cáfolgassalak, amikor nem vagy hajlandó gondolkozni. [és van pofád úgy tenni, mintha igazad lenne] Ezt írtad:

    “Ezzel magadat lövöd tökön, mert pont a Fidesz tette könnyűvé, hogy új pártok is indulhassanak…”
    – Igen, de előtte megváltoztatta a választójogi törvényt, és megszüntette a kétfordulós szavazást. Valamint minden induló párt kapott anyagi támogatást, amivel nem kellett elszámolni. Ha (hasamra ütve) 23 párt osztozik 70 százalékon, akkor a Fidesz 30 % nyer. 40 %-al pedig kétharmada lesz.

  51. 37 Thunder

    RESPEKT!!!!!!!!!!

    Minden szavaddal egyetértek a kommentet én is irhattam volna.

    Közel 3 éve élek Németországban és már nem követem az aktuálpolitikát, de teljesen elszakadni nem tudok Magyarországtol.

    Egészen elképesztö itt olyanokat olvasni, hogy a Fidesz a kisebbik rossz, meg hogy fogcsikorgatva de rájuk szavazok…..
    Hello nektek elmentek otthonrol?

    Az ország élhetetlenné vált. Van kb 3 millio ember aki még a felszinen tudott maradni, a maradék 6-7 millio már csak fuldoklik otthon. 5 millio konkrétan létminimumon él vagy az alatt.

    Mi ebben a kisebbik rossz???? De most komolyan?

    Orbán szetbaszta az országot és mikor a napokban beutaztam és megláttam a Soros plakátot, azt hittem rosszul látok…… komolyan erre kell költeni az adofizetök pénzét?????

    Az ország már el is felejtette hogy valaha az Unios csatlakozáskor az elsök közt volt. Jol irták elöttem már csak Romániával és Bulgáriával lehet összehasonlitani. Ez a kisebbik rossz? Igaztaok van…. lehetnénk Bulgária után is……. leszünk is még további 4 év Fidesz után…..
    A kivándorolt magyarok többsége nem fog hazamenni. NINCS HOVA……

    Sajnálom Tibor bá, hogy csak ilyen kevesen értik, amit irsz!

  52. 52. Curix

    “megláttam a Soros plakátot, azt hittem rosszul látok…… komolyan erre kell költeni az adofizetök pénzét????? ”

    Szerinted mennyibe kerülne az adófizetőknek, ha Soros terve valóra válna, és bejönne az évi egymillió migra, aminek a selejtjét nálunk parkoltatná a művelt nyugat?

  53. 51. Tibor bá’

    “Ha (hasamra ütve) 23 párt osztozik 70 százalékon, akkor a Fidesz 30 % nyer. 40 %-al pedig kétharmada lesz. ”

    Látod, már te is úgy gondolkozol, hogy nincs olyan alternatíva ami mögé be tudna sorakozni 31%…
    De ha lenne is…
    Ha a hatalom érdekében valóban összeállna egy koalíció, mi a garancia, hogy a választások másnapján nem egymás torkát vágnák át a megszerzett hatalomért való küzdelemben? Láttuk, hogy Vona mi mindenre volt képes a reménylett hatalomért… Szerinted meddig menne még el?
    És arra, hogy vagy kevesebbet lopnak, vagy nem szolgáltatják ki az országot megint a külföldi cégeknek, mint 2008-ban, amikor a megtermelt haszon 92%-a külföldi cégnél volt?

    Amit te nem értesz, már 7 éve, hogy azzal, hogy a Fidesz lop, nem lehet mozgósítani az embereket…
    Te nem értesz engem, baszd meg! Én nem akarom mozgósítani az országot semmivel. Én a tényeket, a valóságot írom le. Ez a dolgom, nem választásokat nyerni. Nem az ellenzéknek segíteni. Én a krónikás vagyok. Próbáld megérteni. Te pedig taktikázol, hazudsz és csalsz. Minden vagy, csak nem objektív megfigyelő. Hogy a picsásban lehet akkor veled egyet érteni?
    Hiába ismételgeti bármilyen csomagolásban és formációban az ellenzék.
    Egyelőre ebből a bagoly mondja verébnek meg a savanyú szőlő egyvelege érződik, mint üzenet.
    A gyermekétkeztetést, a CSOK-ot, a bank adót, a devizahitelesek megmentését, a rezsi csökit, az államháztartás rendbetételét, az IMF hazaküldését, az államadósság magyar kézbe vételét a kerítést meg a migránspolitikát a sok hülye hagymaszagú bugris pozitívumként fogadja el, a “kötelezően” konstans lopás mellett.
    Mivel ezeknek szinte MINDEGYIKÉT támadta az ellenzék, nem akarva elveszteni, vagy nem megy szavazni, vagy arra szavaz, hogy ezek maradjanak meg.

    Valahol igaza van Botkának: Az, hogy a Fidesz megdönthetetlen, az leginkább az ellenzék sara.
    A választási rendszer talán rásegit fél százalékot itt-ott, de … Őszintén… NEM azon fog múlni…. Már megint.

  54. 45. zed.

    Csak a gazdasági problémára, egészségügyre, bérszínvonalra reagálva, amit korábban már Attilának is számtalanszor levezettünk:

    Jelenlegi a vízfej vezetőink egymást is akadályoztatva és nagyon rosszul szervezik a közösségi életet.
    Pl. az egészségügybe a költségesebb, műszer igényesebb vizsgálatokat nem végeztetik el első körben (hátha meghal addig a beteg) hanem főleg élőmunka igényes, szakorvos igényes vizsgálatokat végeznek.
    Mikor úgyis valamilyen fejlett technikai igényű vizsgálat lesz a vége, általában pl.MR vagy CT.
    Ha azzal kezdenék, elhagyva az első felesleges köröket a költséges vizsgálatok többszöri költségét megtakaríthatnák, de a rendszer nem így van beállítva.

    Pl. gasztroendoszkópból a modern, kis kaliberű kb. 10 millió forintba kerül.
    Összesen 2 darab van az országban, azt utaztatják körbe, ha kell. (némely betegségtípusoknál mást nem is tudnak a beteg torkán legyömöszölni.)
    1 milliárd forintból (egy alig látogatott stadion árának 30-adáért ) pontosan 100 darabot lehetne venni, azaz megyénként ötöt.

    De a hagyományos rendszer a jobb, addig is vastagon tarolhat a halál.
    Mert ez a magyar nemzet keresztje.

    Nyugdíjbiztosítás?
    Nem kellet volna elvenni a m.ny.pénztári vagyont és a beszedett, most már szociális hozzájárulási adót nem lenyelni a költségvetésnek, hanem kamatoztatni a jövőnek.

    A multiknak szükség van a munkaerőre, a piac beszabályozza a munkavállalói béreket; az Audinak pont a felcsúti törpe tiltotta meg a magasabb béremelést.
    Most hogy is van? Akarják, meg nem is?
    Ugyanakkor a magyar kisvállalkozókat meg likvidálja, míg a nagyoknak meg kedvező az adó és támogatási rendszer…
    Miközben a foglalkoztatottak 70%-a dolgozik a magyar kisvállalkozói szférában.
    Most akkor a kicsi magyarokat, vagy a multikat és haveri cégecskéket segíti a kormány?
    És végre nem a kisvállalkozásokat és szegényebb társadalmi rétegeket kellene aránytalanul megadóztatni, hanem a azt, ahol ténylegesen nyereség képződik és a gazdagabb társadalmi réteget. Ők jobbára a magas jövedelmüket csak ebül kapják és nem dolgoznak meg érte.
    Pl jó lenne az offshoros kormányhaverok, a zsír kaszinótulajdonossá avanzsáltak , a vejko, a gázszerelő, stb.jövedelmére is valamicske adót tenni.

    És ha nem lenyúlnák, ellopnák a magyar polgárok által megtermelt érték adóját, ha nem tennék zsebre az unjós támogatások nagyobbik szeletét és az országnak értelmes, hasznos és nem a haverok gazdasági és anyagi fejlesztésén fáradoznának, sokkal többre jutna az ország.

    És ha nem néznék alantas bégető prédának, csak adófizetésre kellő hül.ének a polgárokat, talán többen élnének a hazai lehetőségekkel és tudásukkal gazdagítanák a nemzetet.
    Az oktatási rendszert elég lenne a régi útra visszaállítani.

    “többségnek van saját lakása, autója, talán még egy kis megtakarítása is”
    a batu négernek is nádfedeles, mégsem ahhoz szeretné senki sem magát hasonlítani.
    De már a csehektől, szlovákoktól rég lemaradtunk, lassan már a románoktól is.
    Míg 27 éve az írigyelt legvidámabb barakk voltunk.

    Ez lenne a lehető legjobb választás?

  55. 48. freeetoaster

    “Ismerősi rokoni körömben még mindig a családok 5-6 évnyi megtakarítással lógnak a bankoknak”
    az én ismerősi körömben meg senki.
    Most akkor mi van?

    “De légyszi légyszi légyszi tényleg maradjunk a statisztikai hivatalos adatoknál a bulvár meg “ismerősömtől hallottam” vita helyett.
    Köszi!”

    tényleg lehetnél egy kicsit következetesebb……..

  56. 46. Attila

    Mikor veszed már tudomásul, hogy a választói akarat többségét nem bírja a narancsos horda,
    ellenben csalással, hatalmi visszaéléssel manipulálták-ják a választási metodikát, az eredmény kimenetelét.
    És a csalásra , a hatalommal módosított rendszerre az nem önigazolás, hogy a franciáknál is így megy; 30%-ból lett 70%.

    Akkor már miért ne Chílében a Pinochet rezsim, Vagy Saddam Hussein rendszerét állítod példának?

    És média, közszereplés hiányában hogyan lehet megszólítani a választókat?
    Ugye “LEX SIMICSKA”?

  57. 47.Attila

    “mert pont a Fidesz tette könnyűvé, hogy új pártok is indulhassanak…”
    nem véletlenül az ellenzéki erő még inkább szétforgácsolása volt a célja ennek a könnyítésnek?
    Mert más eredménye láthatod, nincs.

    Azaz látod is, csak megjátszod magad és húzod az idegeinket, mert tenmagad írod:

    “megint nincs rajta sapka, mert ezzel az ellenzéket forgácsolja, és a saját malmára hajtja a vizet…”

    Azért, ha valakiről megállapítod, hogy nem a tisztesség és grál lovagja, akkor máskor sem illik agyba-főbe magasztalni.

    Sőt még a töredék szavazatokat sem arányosan osztották szét, hanem a kierőszakolt “könnyítő” módosítással a narancs benyelte, mint a kisgömböc.

  58. 48.
    “a korházak pl nyakig ültek az adósságban még pár éve”
    miért most nem?
    És attól, hogy az adófizetők pénzéből szanálták a folyamatosan görgetett adósságot, mi változott meg?
    Se a rendszer, se a struktúra, se az ellátás állapota és az egészségügy továbbra is megmaradt pénzkifizető hely a csókosoknak.

    Magyarul csak a pénzszivattyúzási állapot fenntartására törekszenek, azaz bekötötték a desztvizes infúziót a betegnek, de meggyógyítani nem áll szándékukban.

  59. 59.

    Oké a grafikon
    És mit tudsz leolvasni belőle?

    Azt, hogy a 2011-2012 évi 8500 milliárd forint lakossági adósságcsúcsról lement az adósság kb. 5800 milliárd forintra 2016 évre. Főként lakás-jelzáloghitelből.
    És?
    Hogy miért?

    Persze benne van a nyugatról hazaküldött pénz is.
    De benne van, hogy a devizahiteles csalódás után évekig leállt a lakosság kedve a hitelfelvételtől, megújítástól.
    Közben a kapott belföldi fizetésekből is rendesen törlesztettek, amit lehetett; mert a házát senki sem akarta a “bankra bízni”.
    A GDP növekedése és az unjós forrásokból származtatott jövedelemnövekmény kivét is részben segítette a törlesztési lehetőséget.

    A mértékekre most nem kerestem statisztikát.

  60. 60 előforduló:
    Az a szomorú, hogy itt vitatkozunk holott szerintem az utóbbi 2 és a következő választáson is mindketten a jobbikra voksolgatunk. Csak szerintem Te bízol benne hogy egyedül le tudják váltani a fideszt én meg a koalíciójukkal fognám vissza a fideszt. Hiába szájkaratézunk itt, a szavazáson kívül más beleszólásunk a dolgokba nemigazán van 🙁

    Még összerakom a számításokat hétvégén amit fenn ígértem aztán ez a téma részemről lezárva, inkább készülök a geddonra valami hasznossal.

  61. 58. előforduló

    Akkor döntsd már el, hogy rajthoz állhatnak-e az új indulók, vagy sem?

    A Fidesznek tökmindegy, mert ha engedi őket, akkor forgácsolja az ellenzéket, ha nem engedi, akkor meg az a néhány esélytelen marad, akik egymást jobban utálják mint a Fideszt….

    Azért kíváncsi lennék, hogy ha rajtad múlna, akkor milyen választási rendszert állítanál fel, amiben a te kedvenceidnek (vagy bárki másnak) esélye lenne győzni?

    És mi a baj a médiával?
    Az ellenzéki média nézettsége nagyobb mint a kormányé…
    Az RTL klub, ATV, HírTV, index.hu, 444.hu, satöbbi bárkihez eljuthat…
    Aki éjjel-nappal kormányfikázást akar nézni-hallgatni, az megteheti…
    NINCS ember az országban, aki ne tudna Matolcsy unokatestvéreiről, meg a gázszerelő vállalatairól, hogy hány CT hiányzik, és hogy a VizesVB ötszörösen túl van árazva.
    Mondjuk, lehet, hogy használna, ha Kálmán Olgánál, Vágó Istvánnál meg Csintalan Sándornál hitelesebb emberek győzködnékk a népet, hogy a Soros plakátok antiszemiták…

  62. Tibor bá’ lehet, hogy kivágja, de ez az a “propaganda” ami elveszi a fideszbirkák eszét:

    Nyilván a szőnyeg alá lehet seperni, hogy hazugság, de van jópár millió ember, aki úgy érzi, hogy ez már nem rossz, és mindig akad valaki, akit ezek közül egy vagy több érint.

    Sorry… a lista kicsit hosszú, de talán elfogadható a rengeteg negatívum mellett…
    És így talán kiegyensúlyozottabb vitát lehet folytatni… Már ha egyáltalán ez a cél.

    ÍME ÍGY SZÉTLOPTA A FIDESZ AZ ORSZÁGOT!
    (különös tekintettel az egészségügyre)

    – rezsicsökkentés: 25 százalékkal csökkent az áram, a gáz és a távhő ára, – valamint a csatorna, a víz és a PB gáz díja,
    – ebben az évben már 4,6 százalékkal emelkedett az átlagbér,
    – a családi adókedvezmény 230 milliárd forinttal támogatja a gyermeket nevelőket,
    – a házasulókat havi 5-5 ezer Ft.-tal segíti a kormány a közös életre való felkészülésben,
    – 2011-től újra a gyermek hároméves koráig jár a gyes,
    – adókedvezmény segíti a munkába visszatérő kismamákat,
    – 2010 óta több mint 5 százalékkal csökkent a munkanélküliek száma,
    – 2013-ban 56 ezer emberrel több jutott munkához, mint az előző évben,
    – a kis- és középvállalkozások társasági adója 19-ről 10 százalékra csökkent,
    – Erzsébet-program: 260 ezer embernek biztosít üdülési lehetőséget,
    – az idén 700 ezer tanuló jutott ingyen tankönyvhöz,
    – 160 ezer pedagógusnak növekedett átlagosan 34 százalékkal a jövedelme,
    – 95 ezer egészségügyi dolgozó kap 10-41 ezer forintos béremelést,
    – a Széchenyi Kártya Program több mint egymillió ember pihenését segítette,
    – Magyarország a válság ellenére emelni tudta a nyugdíjak reálértékét,
    – hazánkban a kormányváltás óta 24 500 forinttal nőtt a minimálbér,
    – a Munkahelyvédelmi Akció 300 milliárd forinttal segíti közel egymillió ember munkahelyének megőrzését,
    – Magyarországnak már nincs IMF tartozása,
    – A kormány 2000 település 685 milliárd forintos adósságát vállalta át, ezzel, több mint 9 millió ember életét helyezte biztonságba.
    – Ez a kormány fizette ki az MSZP. helyett a MÁV Start- ot, és a tűzoltók elmaradt bérét is.
    – A Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítvány 28 ezer szegény családot támogat,
    -A devecseri és kolontári vörös iszap-katasztrófa kárvallottai új házakat és berendezést kaptak
    -Kártalanította a libatartókat.
    -Minden idők legnagyobb dunai árvízét védte ki a lakosság a kiváló szervezésnek köszönhetően.
    -Újjáépült a Zeneakadémia,
    – a Vigadó,
    – a Kossuth tér,
    – Wellish-palota (Igazságügyi Minisztérium épülete) impregnált kövekkel tatarozták a Parlamentet.
    – Megújult az Olimpiai park,
    – a Ferenciek tere,
    – a Keleti pályaudvar,
    – az Erkel Színház,
    – a Mátyás templom,
    – a Várkert Bazár,
    -a Palota Negyed a nyóckerben és szinte az egész 8. kerület!
    -a Sasadi út (a volt Osztyapenkó) és környéke.
    -Megnyílt a felújított füzéri vár.
    -Elkészült a 4-es Metró, a Keletitől a Kelenföldi pályaudvarig.
    -Új egyetem született és épült, a Ludovika és most épül a Campus kollégiuma.
    -Befejeződött a Széll Kálmán tér felújítása.
    -Jelentősen emelkedik az orvosok jövedelme.
    -A kormány átvállalja a kórházak adósságát.
    -Támogatják a falvakat a segélyezési feladataikban.
    -Szeptembertől minden rászoruló gyermek napi 4-szeri étkezésben részesül.
    – Folyik a kórház felújítás! 6,8 milliárd forintból felújított Szent Imre Kórház,
    – 600 millió forintos rehabilitációs ellátás fejlesztés az egri Markhot Ferenc Kórházban.Lerakták az egri Markhot Ferenc Kórház megújítását célzó 7 milliárd forintos beruházás alapkövét.
    – 10 milliárd forint a sportkórház felújítására,
    – 1,4 milliárdért épül a körmendi kórház, a kórházban 8000 négyzetméternyi részt felújítanak és 300 négyzetméter új épületrészt építenek.
    – 1,4 milliárd jut a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház átépítése és korszerűsítése.
    – 30 milliárd forintból újul meg a Zala Megyei Kórház, a Dombóvári Szent Lukács Kórház
    – 1 milliárd 880 millió forintba kerül, 11,2 milliárdos beruházás a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban.
    Még néhány tétel:
    1) Szent Imre kórház helikopter leszállóval BP-en.
    2.)APécsi Tudományegyetem 400 ágyas, teljes felújítása.
    3) Heves megye, Markot Ferenc kórház 6milliárd.
    4) Szombathely Markusovszky kórház.
    5) Hatvani Albert Schweitzer fél milliárd.
    6) Bethesda gyerekkórház. BP.
    7) Debreceni kórház. 8) Kőrmendi kórház, épülőben 1.4 milliárd.
    9)Kaposvári kórház. 1.5 milliárd!
    10) Békés megyei Pándy Kálmán kórház..
    11) Bajcsy-Zsilinszky kórház. BP felújítva.
    12) KARCAGI kórház.
    13) Várpalotai kórház.
    14) Uzsoki kórház. BP. 6.5 milliárd ft.
    15) Nyíregyházi kórház.
    16) Dombovári kórház.!
    17) Hódmezővásárhelyi kórház 896 millió.
    18) Somogy megyei Kaposi Mór kórház.
    19) Siófoki kórház.
    19) Pécsi kórház. 20) Mohácsi kórház.
    21) A győri Petz Aladár 11 milliárd CSÚCS TECHNOLÓGIA
    Még nagyon sok építése, felújítása folyamatban! Akit érdekel üsse be a GOOGLE-ba a: “Kórházfejlesztések Magyarországon” .Meg lehet nézni kívül-belül, műszerekkel! Tavaly 500milliárd forintot áldozta kórházépítésre.
    A 2016 évben 1000 milliárd + alkalmazottaknak is!

    A tanárok fizetését is emelték! 2013 szeptembertől átlagban 50 százalékos béremelést tartalmaz az a pedagógus-életpályamodell, 2014. febr. 7. – Szeptembertől újabb pedagógus-béremelés várható, átlagosan mintegy tízezer forintos nagyságrendben nőnek a keresetek.
    2015 Szeptembertől 3,5 százalékkal emelték a pedagógusok bérét, (2002 óta 60 százalékkal csökkentek a pedagógusbérek-2012-es tájékoztatás Csabalik Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezete miskolci, középiskolai titkára.)

    – Főbb utak építéséről, iskolák felújításáról, települések szépítéséről, sport létesítményekről, 4-es metróról, és felszíni tereiről, Kossuth térről nem is írtam. Pedig ezek mind magyar építő szakmában dolgozó emberek megélhetését jelentik, szállítók, kőművesek, asztalosok stb.stb. És ezek csupán a épített dolgok, azoknak is csak a kivonatos vázlata!

    – A 6,4 milliárdból megépülő 30 hektárnyi Mátra naperőművet is csak megemlítem.
    – A hűtő-, és mosógép csere pályázat is említésre méltó.
    – Lekerültünk a szégyenpadról, ahová az előző kormányok juttattak.
    – Felminősítették Magyarországot.
    -10+ 10 millióval támogatják a családok otthonteremtését (CSOK)
    -2017-ben 1743 milliárd forint lesz a családtámogatásra szánt összeg, ami 243 milliárd forinttal több, mint az előző évben.

  63. 64.Attila
    Szép a felsorolás. Sokan nem értik orbit viszonylagos népszerűségét,pedig itt van nálad az egyik magyarázat. Valamit mindenki kapott (én is ).
    Ha még gyurcsók lenne hatalmon ,már lehúzhattam volna a rolót.
    Sokan vagyunk úgy vállalkozók hogy ki nem állhatjuk a szocialistákat,mert regnálásuk alatt mindig állandó a recesszió,nem megy az üzlet,gigantikus adóterhek.Dilettáns banda.
    Orbán lemásolta a Kádár rendszert.Élni és élni hagyni. Ha van 100 forintja az országnak abból 50-et szépen kioszt a népnek a másik 50-et meg zsebre vágja a fityesz klientúra. Jut is, marad is.
    Egyébként ne bizz benne.Simán a pofádba hazudik, mint egy cigány.

  64. 65. In Cognito

    “Egyébként ne bizz benne.Simán a pofádba hazudik, mint egy cigány.”

    Ez nem bizalom kérdése, csak ésszerű választás a választékból.

  65. 64. Attila (PV)
    A Fidesz által bevezetett megszorítások és adók (a teljesség igénye nélkül):

    – adójóváírás megszüntetése
    – béren kívüli juttatás drasztikus csökkentése (az adható 18.000 Ft-ról 11.250, ill. 5000 Ft-ra)
    – cafeteria megadóztatása
    – munkavállalói járulékok emelése
    – 32 ezer fő elbocsátása a közszférából
    – a foglalkoztatottak számának növelése utáni adókedvezmények megszüntetése
    – reprezentációs és üzleti ajándékok utáni adókötelezettség
    – cégautóadó emelése
    – egyszerűsített vállalkozói adó 30%-ról 37%-ra emelése
    – kötelező kamarai tagság (regisztráció fedőnévvel) 5000 Ft éves tagdíjjal
    – ÁFA-emelés 25%-ról 27%-ra
    – illetékemelések
    – a termőföldből átminősített ingatlanok értékesítéséből származó 20% feletti többlet 48%-kal adózik
    – az ingatlanadó de facto bevezetése (kommunális adó)
    – az ebek és lovak kötelező chipezése
    – a „chipsadó” bevezetése
    – a „chipsadó” emelése, majd kiterjesztése (pl. a gyümölcsízekre 500 Ft/kg)
    – szeszesital jövedékiadó-emelése
    – dohányáruk jövedékiadó-emelése
    – élelmiszerlánc felügyeleti díj bevezetése
    – környezetvédelmi termékdíj bevezetése, majd emelése
    – üzemanyagok jövedéki adójának emelése („ha kormányra kerülünk, csökkenteni fogjuk az üzemanyagok jövedéki adóját”)
    – bioetanol jövedéki adójának 75%-os emelése
    – autógáz jövedéki adójának 100%-os emelése
    – az autópálya-használat minimumának négy napról tíz napra történő emelése – áremeléssel
    – gyorsforgalmi utak fizetőssé tétele (pl. M0)
    – baleseti adó bevezetése (természetesen ez az állami autókra nem vonatkozik!)
    – a táppénz lecsökkentése (kórház 60-ról 50%, táppénz 70-ről 60%)
    – 30 napi táppénz után időarányos szabadság csökkentése
    – a rokkantak ellátásának csökkentése, ill. megvonása
    – a szociális öntemetés bevezetése
    – szociális hozzájárulási adó bevezetése
    – elektronikus útdíj bevezetése (sok fuvarozó számára az eddig fizetett útdíj a többszörösére emelkedett)
    – közművezeték-adó
    – a magánszemélyek kommunális adója adótárgyanként 12.000 Ft-ról 17.000 Ft-ra emelhető
    – kaszinóbezárás, majd újranyitás bennfentes feltételekkel
    – bírósági eljárásokkal kapcsolatos illetékek drasztikus emelése
    – banki tranzakciós díj emelése, „csekkadó” – tranzakciós adó megduplázása 3 ezrelékről 6 ezrelékre
    – betéti kamatok után 6%-os „egészségügyi” hozzájárulás bevezetése
    – telekommunikációs adó
    – „cégadatok kötelező frissítése”-adó. Cégenként 20-50 ezer forint között + ált. forg. adó
    – pénztárgépek cseréje 100+150.000 Ft/pénztárgép, plusz havi 2-3 ezer Ft NAV-val való állandó kapcsolat
    – nyugdíjaskedvezmény részleges megvonása a távolsági buszokon és gyorsvonatokon
    – közmunkások nettó 61.000 forintos fizetésének 49.000-re csökkentése
    – munkanélküli-segély időtartamának 270-ről 90 napra csökkentése, szociális segély összegének 28.000-ről 22.000-re csökkentése
    – egyetemi és főiskolai támogatások drasztikus csökkentése
    – a Munka Törvénykönyvének átírása a munkavállalók számára hátrányos feltételekkel
    – pedagógusok munkaidejének de facto meghosszabbítása
    – tandíj de facto bevezetése
    – asztmás gyerekek emelt összegű családi pótlékának megvonása
    – mozgássérültek közlekedési támogatásának visszavágása
    – egészségügyi járulék emelése

  66. 57. Előforduló

    Választási rendszerünk jelenleg felnagyítja a győztes eredményét. Ha a fidess győz akkor azét, ha a maszop akkor azét. Egyforma az esély a “nagy” győzelemre.
    A választási rendszer óriási hibája, hogy még mindig parlamentbe lehet kerülni listás helyeken.
    Csak és csakis egyéni képviselőket szabadna választani, franyó, vitya és a többi hulladék kiszortírozódna.

  67. Attila logikáját követve, az lenne az ideális állapot, ha a Fidesz az összes bért, jövedelmet elvonná és juttatásként visszacsepegtetne belőle. Így mindent a Fidesznek köszönhetnénk. Akkor olyanokat írhatna, hogy a Fidesz 9 millió ember, a reggeli zsemléjétől, a kapucsengőn át és a felfújható gumilabdán keresztül mindent nekik köszönhet.
    Tényleg olyan bonyolult megérteni, a legjobb, ha ott hagyják az embereknél a megtermelt jövedelem nagyon nagy részét, és akkor nem kell 260 ezer embert nyaraltatni, mert maguk is tudják finanszírozni.
    Csak akkor nem lehet ilyen listát készíteni.
    Annak örülni, hogy százéle módon elvonják az emberek keservesen megtermelt pénzének jórészét és az ebből történő visszajuttatásokat sikernek beállítani meredek dolog. Érthetetlen, hogy vannak akik ennek örülnek.
    Csak annyit mondanék, utaljatok nekem pénzt és ígérem, én a 60 százalékát rátok fordítom. Áll az alku?
    Ja, a gáz ára 30%-al csökkent a világpiacon. A lista többi tagja is kb. ez a kategória.

  68. 64 – Attila (PV):
    Engem ezzel nem veszel le a lábamról:

    Újjáépült a Zeneakadémia,
    – a Vigadó,
    – a Kossuth tér,
    – Wellish-palota (Igazságügyi Minisztérium épülete) impregnált kövekkel tatarozták a Parlamentet.
    – Megújult az Olimpiai park,
    – a Ferenciek tere,
    – a Keleti pályaudvar,
    – az Erkel Színház,
    – a Mátyás templom,
    – a Várkert Bazár,
    -a Palota Negyed a nyóckerben és szinte az egész 8. kerület!
    -a Sasadi út (a volt Osztyapenkó) és környéke.
    -Megnyílt a felújított füzéri vár.
    -Elkészült a 4-es Metró, a Keletitől a Kelenföldi pályaudvarig.
    -Új egyetem született és épült, a Ludovika és most épül a Campus kollégiuma.
    -Befejeződött a Széll Kálmán tér felújítása.

    mert pontosan tudom, hogy lopni úgy a legkényelmesebb és a legegyszerűbb, ha “beruháznak” és minden ötször-tízszer többe kerül, mint bárhol máshol, ahol azért szintén lopnak, csak nem ennyit. És pontosan ebben vérzik el a nemzet.

  69. Gyurcsány ,— Orbán
    autópálya 719km ,– 80km
    Duna hidak 4db. ,– 0db.
    új motorvonat 93db. ,– 0db.
    új villamos combínók ,– ——
    beruházások átadása ,–
    Audi, mercédes, opel ,– ——
    GDP 105.5 Mrd. euro 98.0 Mrd. euro
    lakásépítés 31.994 db. ,- 10.561db.
    versenyképességi
    helyezésünk 44. helyezés ,- 63.helyezés
    innovációs komponens 47. hely ,- 98 (!!!) helyezés(nagyon fontos mutató)

    Nem ezek az összevetések a fontosak, hanem hogyan érzik magukat az emberek.
    Ismételném magam. Ha a közmorál szintjét lejjebb visszük, abból még az unokáink is részesednek. Ami nekünk az alja, nekik az lesz az átlag.

  70. 71 – Károly:
    Előre röhögök, erre mit fog Attila kitalálni, mert fog, az egészen biztos. 😀

  71. 70. Károly

    Csak a villamoshoz szólnék, a tényekről

    Igazad van vitya nem vett Combinó villamost, franyó-Vitya 1:0
    Vitya CAF villamost vett , vitya-franyó 1:0

  72. Orbán és a pénz:

    A modern világban nem a pénz a legfontosabb – bár vannak ilyen elméletek is –, hanem a bizalom. Pénzt majd csinálunk valahogy – úgy még soha nem volt, hogy valahogy ne lett volna –, de a bizalmat nem lehet csak úgy előhúzni az ember zsebéből – mondta Orbán Viktor a 2015. május 15-én tartott beszédében, a Dagály strandon épülő uszoda alapkőletételén.
    A vizes vébé megnyitójához kapcsolódva idézte tegnap, július 14-én az RTL Klub Híradója a két évvel ezelőtti mondatokat. (Szövegrészlet 03:34-nél) Az általam átnézett egykori tudósításokban arról már nem számoltak be a riporterek, hogyan is képzelte el a miniszterelnök a bizalomépítést. De persze nem kell hozzá nagy fantázia: miután Mexikó visszalépett a megrendezéstől, kormányunk – afféle magyaros virtussal – úgy döntött, a hátralévő elképesztően rövid idő alatt is kisajtolja az ő népéből a vizes vébé pénzügyi feltételinek megteremtését. És lőn! Az eredetileg tervezett – később huszonötre módosított – pár milliárd helyett 130 és 170 milliárd forint közötti összegre rúghatnak a költségek. A kormány tényleg úgy viselkedett, ahogyan előre bejelentette a miniszterelnök: a pénz nem számított. És ezzel – a félázsiai rendszerek autoriter vezetőihez, sőt diktátoraihoz hasonlóan – a pazarló beruházásokkal, a puccos megnyitóra egy kisváros éves költségvetésének megfelelő összeg felhasználásával Orbán is kiérdemelte, hogy megsimogassák a buksiját a minden ilyen ügyleten jól kereső, a sport világszervezeteket uraló vezetők. Az a minimum, hogy hasonló esetekben hálát rebegnek az urak. Megtette ezt a hebegő FINA-elnök is.
    Ha részben vagy egészben elmarad a többletérték-teremtés, mert például egy adott ország kormányai nem teremtenek ehhez kedvező feltételeket, akkor nem marad más hátra, mint az, ami Magyarországon is történt és történik: megrövidítik azokat, akik létrehozták és létrehozzák a pénz hátterében lévő, a célokhoz képest a kelleténél kisebb értékeket.
    Kétségtelen, hogy a megrövidítésben, vagyis összességében a társadalom elszegényítésében, az Orbán-kormány különösen találékonynak bizonyult és bizonyul. Az úgymond pénzcsinálás, valójában a jövedelemátcsoportosítás eszközei közé tartozik a (kis)keresetek és a (magyarországi) vállalkozások bevételeinek és jövedelmének túladóztatása, az árucikkek többségének árára rakódó 27 százalékos forgalmi adó, a benzin- és a gázolaj árát terhelő, összességében több mint 50 százalékos adóterhelés, az oktatásból, az egészségügyből, a szociális, a közszolgáltatási, a közlekedési, a közigazgatási szférából kivont milliárdok és így tovább, és így tovább.
    Persze jó ideje nyilvánvaló már, hogy ezek a lépten-nyomon ismételt érvek a híveket nem ingathatják meg. Az ő bizalmuk töretlen a vezér iránt.
    http://bekialtas.blog.hu/2017/07/15/orban_es_a_penz

  73. 67. gabiii

    Szép lista, köszi.
    De hát nyilván ezekből a bevételekből lehetett az előző listát megcsinálni…
    Amit az “emúttnyóccév” hagyott a kasszában, abból nehéz lett volna… Nem igaz?

    Persze… Jut eszembe… lehetett vóna IMF hitelbűl is… De hát Orbánéknak nem volt annyi eszük.

    Most itt van 2×2 ciklus, össze lehet hasonlítani.
    2002 ben Medgyessy egy dinamikus, csoportelső országot vett át tűrhető pénzügyi kondícióban. 2010-ben Bajnai egy tönk szélén tántorgó országot adott át gigantikus IMF hitelekkel sújtva, hogy közben semmilyen infrastruktúrát nem fejlesztett, csak autópályát, ami nem nekünk kellett, hanem hogy az EU könnyebben szállíthassa a bóvlijait… Se a budapesti utak, se a tömegközlekedés, se az egészségügy nem kapott támogatást, viszont a szociális rendszert a szocialisták a minimumra tekerték 12%-os munkanélküliséggel szabad szemmel alig látható fizetésekkel.

    Ezt a káoszt vette át az új kormány, és az előző listát produkálta… IMF nélkül.

    Ja… persze… közben “lopott”…
    Ez tényleg sokakat zavar, de ezeket meg az nem zavart, hogy az előző kormány idején a Fidesz lopásainak sokszorosát talicskázták kifelé az országból a külföldi cégek, a 300 milliárdos “tervezett” MNB-s veszteségtől a külföldi közműcégek “garantált” nyereségéig, meg a 4-es metrós csalásokig…
    Az kóser… de ha egy MAGYAR gázszerelő megszedi magát, az már apokalipszis.

    Mivel semmi garancia nincs arra, hogy egy politikai társaság ne “lopjon”, nem ez a mérce, hanem az, hogy azzal mit csinál amit nem lop el.
    Az előző kormány külföldre játszotta, ez a kormány szétosztja…

  74. 74. Piton

    “Kétségtelen, hogy a megrövidítésben, vagyis összességében a társadalom elszegényítésében, az Orbán-kormány különösen találékonynak bizonyult és bizonyul.”

    Ne haragudj, de a tények ismeretében ez nem teljesen igaz.

    Először is a munkanélküliség kevesebb mint felére csökkent.
    A közmunka is jóval több mint a segély.
    A társadalom sok szegmensének emelkedett a fizetése. Leginkább a szegényebbeké. ( jó… a leggazdagabbaké is).
    A kiskereskedelmi forgalom fokozatosan növekszik.
    A lakossági megtakarítások növekszenek, az eladósodottság csökken.
    Ráadásul az államadósság növekvő részét a magyarok finanszírozzák, tehát a kamatok az országban maradnak.
    “Ingyen pénzt” kapnak a fiatalok házépítésre (CSOK)…
    Elengedik az egyetemisták adósságát, ha gyereket vállalnak…

    Ezek ugye mindazon felül, amit a listában leírtam.

    De hát lopafidesz…
    Jó… Jövőre meg kell választani Teréz Anyut, és meglátjuk, hogy mire megy…

    Végülis ERRŐL fog szólni a választás:
    – Lopjon-e tovább a Fidesz azokkal az “előnyökkel” amiket eddig láttunk?
    – Lopjon inkább a ballib, azokkal a feltételekkel amit eddig láttunk tőlük ?
    – Lopjon valaki más, akit még nem ismerünk?

  75. 71. Károly

    Az autópályás beruházások mind a nyugati befektetők kitömésére voltak jók…
    Emlékszel, a világ legdrágább autópályái, hegy nélküli alagúttal, meg völgy nélküli viadukttal? Ezek elsősorban az EUs Infrastrutúra részei, Eu-s pénzekből EU-s vállalatok által EU-s érdekek mentén. Ide jöttek a városok térkövezései díszkövekkel, miközben az utak egyre elhanyagoltabbakk voltak. A BKV buszai el se tudtak indulni egy hidegebb téli napon.
    Gyurcsány GDP-jét a gigaberuházások húzták fel, de érezhető hatása a gazdaságban nem volt.

    Az autógyárakkal se kell annyira mellet döngetni, mert alapvetően nem az a cél, hogy összeszerelő ország legyünk.
    Sőt… A fizetések növelésének most pont ez a legfőbb gátja.
    Folyamatosan kellene lecserélni a multikat (vagy egy részüket) a magyar kis és középvállakozásokra, úgy hogy ne hirtelen szaladjon el minden multi, mert megint itt maradunk egy csomó munkanélkülivel.
    Ez inkább egy taposóakna, amit Gyurcsány hagyott itt nekünk… Borzasztó nehéz kikerülni is meg eltávolítani is.

  76. 77 – Attila:
    Nekem csak az IQ-m magas károsan, az általad felsorakoztatott összefüggéseket (pl. IMF hitel) se látom át. Én csak az egyszerű dolgokat értem meg. Pl. Gyurcsány épített közel 1000 km autópályát, Orbán pedig beszedi róluk a használati díjat. Gyurcsány lerendezi a Mercedes Kecskeméti gyárát, Orbán pedig ünnepséget rendez a megnyitáskor. A kamathoz, ne meg a kamatos kamathoz persze értek csak azt nem értem, hogy az IMF hitelre 2 százalékot kell fizetnünk, akkor miért veszünk helyette fel a piacról hitelt 7 százalékra? Csak nem azért, hogy mondhassuk, kirúgtuk az IMF-t? A kirúgás “dicsősége” Orbáné, a költsége pedig a magyar népé. Azt se értem, ha olyan kurva jól állunk, mint ahogy jelzed, akkor miért bocsátunk ki letelepedési kötvényt? Mert ugye ezt 5 év múlva vissza kell fizetni 5 %-os kamat mellett + mi nyögjük ki a milliárdos nagyságrendű jutalékot is, amit Rogán és haverjai nyalnak fel, akik szerinted itt hagyják belföldön a pénzt. A Hon-kong körüli helikopteres sétát, 300.000 forintos olaszországi szállodai díjat. stb. stb. – gondolom – a Jóisten fizeti helyettünk.

    Annak viszont rendkívüli mértékben örülök, hogy most már ismételten elismered, hogy LOPNAK. Korábban ezen is átléptél. Héj! Mi lenne ha átírnád a Tízparancsolatot? Pl: Ne lopj! (hacsak nincs rá jó indokod), Ne ölj! (kivéve, ha lerobbant kórházakban teszed az oligarchák kedvéért),. Hatalmas sikered lenne vele. Még az is előfordulhat, hogy Orbán meghív a következő megnyitóra, és ott tapsolhatsz lelkesen Orbán mögött a hithű gyülekezetben.

  77. 74. Erre szokták azt mondani: “fenn az ernyő, nincsen kas” 🙁

  78. 37.-39. Thunder, Tibor bá’

    37.
    “….miért tudsz jobbat. Igen tudok. Első körben ezeket letakarítani a pályáról mindenestül. Aztán jöhetnek a büntetőeljárások ellenük. Közben meg majd feláll vmilyen kormány, ugyanis az ész nem kizárólag a fideszhez kötődik. Majd kialakul vmi, a lényeg, hogy ezeknek azonnal menni kell most már igazából mindegy milyen áron. ”

    Tibor bá’! Nem térek magamhoz, hogy te 160-as IQ-val egy ilyen válaszra, mint Thunderé volt úgy véled, hogy azt az ész diktálta és nem az irracionális gyűlölködés, viszont az olyanokra akik megindokolják, akár pontokba szedik, hogy miért nincs a jelenlegi ellenséges nemzetközi környezetben más esélyünk a túlélésre, mint a jelenlegi kormány, azt elragadják az érzelmei és az Orbán-imádata.

  79. 74: Piton
    “Persze jó ideje nyilvánvaló már, hogy ezek a lépten-nyomon ismételt érvek a híveket nem ingathatják meg. Az ő bizalmuk töretlen a vezér iránt.”

    Azért az idézett cikk végén van egy kis “népszavazás” is, ami szerint viszont jelenleg bukja a 2/3-ot a népszerűsége a vizes vb kapcsán…

    Speciel én úgy látom, hogy mindkét tábornak igaza van (és ez nem vicc), mert mennie kell – majd ha eljön az ideje. (Addig meg maradnia mert az meg a klientúra örök érdeke)
    Csak még nincs itt az ideje – de természetesen közelít. Ahogy öregszik és ebben a kis tartományban az utóbbi évszázadokban csak olyan helytartók lehettek huzamosan, akik megfeleltek a nagyobb érdekkörök “korszerű” igényeinek, akik bírták a gyűrődést, tehát ha nem lesz már megfelelő akkor…
    (De az soha nem az itteni népszerűségi listáktól függ hogy ki lesz a következő.)

  80. 78. Tibor bá’

    ” az általad felsorakoztatott összefüggéseket (pl. IMF hitel) se látom át. ”

    Akkor segítek.
    Az IMF-ben nem a kamat a buli, hanem a befolyás.
    Van az országban egy törvény felett álló szervezet, ami azt csinál, amit akar, amíg tartozol neki.
    http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=98200006.TVR
    Nézd meg a IX cikkelytől.
    Ha az IMF megmondja, hogy kivel, mikor és hogyan üzletelhetsz, akkor az óccsó 2% sokkal drágábbra jön ki, nem beszélve a politikai beavatkozásokról.
    De szerintem ezt te is tudtad, csak reménykedsz, hogy a 2% a többiek szemében adu ász. A másik, hogy még mindig jobb magasabb kamattal az ország népének tartozni, mert az a kamat az országban marad… egy módja, a pénz visszaosztásának… De ez ugye megint nem hangzik jól ballibéknél.

    Amióta világ a világ a hitelező a kedvező kamat ellenében beleszól a kölcsön elköltésébe.
    Te állandóan bezabálod a Fidesz propagandát. Ráadásul teli szájjal hirdeted. Az igazi problémája Orbánnak az volt az IMF hitellel, hogy nem építhetett volna kisvasutat és stadiont a pénzből. Érdekes módon a háttér anyagi biztosítását Gyurcsány esetében bűnnek tartod, Rogán esetében elfogadható tartalék építésnek. Miközben Gyurcsány 2 %-ot, Rogán 15 %-ot fizet(ett) költség címen.

    Rendben… Gyurcsány a nevét adta a német pénzen, német vállaltokáltal megépített autópályához, amin a német árut terítik szét, Orbán meg beszedi a német kamioktól az útdíjjat (Gondolom, Gyurcsány is beszedné…) A magyar éves megyei még több megyére is kibírható. Hasonló a 4-es metró… Két villamosvonallal hatékonyabb lett volna, de így az Alstrom csilliárdokat szakított, a magyaroknak csak a felfordulás jutott…. Orbán beruházásai legalább magyar cégeknek adták a munkát, magyar fizetések konvertálódtak a kereskedelembe… Nyilván a saját hátországát is építette belőle, de a lényeg, hogy a pénz itthon forog…

    Kurva jó szöveg. Mindössze az a baj vele, hogy német kamionnal nemigen találkozik az ember, annál több a magyar kamion. És én nem vagyok kamion, de nekem is kell fizetni + a másik egy millió magyar személy gépkocsinak. Valójában az van, hogy ha le akarok menni a Balatonra, akkor kell vennem egy matricát arra az útra, amit még Kádár épített fél évszázaddal ezelőtt. De szerinted ez OK, mert tőkefelhalmozás van, tehát dögöljünk bele.

    A Mercedeshez muszáj jó pofát vágni, mert Gyurcsány közben kiirtotta a kis és középvállalkozásokat tehát csapda helyzetet teremtett, amiből sokáig tart kimászni.

    Ezt kontrázom, de majd válaszol neked egy vállalkozó, ha van hozzá kedve.

    A letelepedési kötvény vésztartalék…
    Addig, ameddig elég sokan állnak sorban az üzleti világban, Sorossal az élen, hogy minden adandó alkalommal betartsanak a kormánynak, akkor kell valami extra.
    Szerintem se elegáns megoldás, sose legyen rá szükség.
    2010-ben ez (is) húzta ki az országot a bajból.

    Tömény marhaság! 2010-ben nem volt letelepedési kötvény. Ki a fasz tart be a magyar kormánynak, Soros? Te nem vagy normális. És bocsika, olyan marha jó megy a gazdaság, minek van szükség “vésztartalékra”?

    ” A Hon-kong körüli helikopteres sétát, 300.000 forintos olaszországi szállodai díjat…”
    Szerintem te is tisztában vagy azzal, hogy ezek az utak egyik célja a kapcsolatépítés, lehetőségek keresése, tájékozódás… A 3000 forintos kempingben a vizibiciklin nem ugyanaz a társaság…

    Nem gondolod komolyan, hogy helikopteres városnézés közben (a magával vitt macával együtt) kapcsolatot épített? Ez a rögeszméje. Magyarországi esküvőre is helikopterre megy. Legfeljebb nem tudsz róla.

    “Annak viszont rendkívüli mértékben örülök, hogy most már ismételten elismered, hogy LOPNAK.”
    Mindig is elismertem…
    Mindig az volt a véleményem, hogy ez egy ilyen szakma.
    És nem az a durranás, hogy lopnak, hanem hogy azt hogy kezelik azt, amit nem lopnak el.
    Lehet, hogy a szocik számszerűleg nem “loptak” annyit, de a külföldi cégek nagyságrendekkel többet vittek ki az országból, a mesterségesen 7%-al magasabb MNB kamattól kezdve a garantált közmű profiton keresztül az államadósság kamataiig meg a borzasztó előnytelen árukvóta rendszerig (pl. cukorkvóta)…
    Szóval… úgy néz ki, hogy a Fidesz abból “lop” amit nem visz ki a nyugati multi meg a bankok…
    És ez azért fáj a ballibnek, mert ők ebből kapták a “kickback”-et, már teljesen “legálisan”… és most játszák az erkölccsőszt.

    Ez a másik rögeszméd. A multik kitalicskázták a pénzt az országból. A multik azért fektetnek itt be, hogy a hasznot kitalicskázzák akár Bajnai, akár Gyurcsány, akár Orbán a miniszterelnök. Mindenki tudta, ha belépünk az unióba, akkor “gyarmat” leszünk. Ők sed akarják, de így működik a kapitalizmus. Ezért kapjuk a stegót, hogy fel tudjunk hozzájuk zárkózni, de ennek a stegónak 80-90 százalékát Orbán és bandája ellopja. Nem zárkózunk fel (ahogy ez Szlováki, Lengyelország és Románia teszi) hanem tálcán átadjuk Orbánnak és bandájának, szerinted eredeti tőke felhalmozás címén.

    Meg valahogy sokaknak fáj azt látni, hogy egy réteg gazdagodik…
    Valahogy nem érte el az ingerküszöböt az a vagyon amit az arctalan külföldi cégek talicskáztak kifelé… Beletörődtek, hogy ennek így kell lennie… Akkor nem számolta senki az éhező gyerekeket meg a lélegeztetőgépeket.
    De ha Lézer Jani felvett egy jobb öltönyt, meg egy márkás órát, akkor azonnal beindult a visítókórus.
    Egy millió forintos órát nem volt pofája se Kádárnak, se Horthynak, de még Ferenc Józsefnek se felkötni, mert nem elegáns felvágni az anyagiakra. Lázár pedig ideológiát gyárt belőle. “Mindenki annyit ér, amennyije van.”
    Én nem vagyok a kapitalista rendszer barátja.
    De ez van, és az egyetlen alternatíva a gyarmati sor.
    És tőkés réteg nélkül nekünk csak a gyarmati sor juthat.
    Az eredeti tőkefelhalmozás sehol se volt elegáns foglalatosság. De vagy megpróbáljuk, vagy beletörődünk, hogy max összeszerelő üzem leszünk, ameddig a robotok nem lesznek olcsóbbak…. A szomorú dolog az, hogy bármekkora nyomorba taszítja Orbán az országot, bizony mi csak gyarmat és összeszerelő üzem maradunk. Tök feleslegesen van elnyomorítva, és jóval idő előtt a sírba kergetve a nép.

  81. 80 – Inkvizítor
    Ne olvass ki mást a mondataimból, mint ami le van írva.

  82. 82. Tibor bá ‘

    “Amióta világ a világ a hitelező a kedvező kamat ellenében beleszól a kölcsön elköltésébe.”

    Ettől válik a “kedvező” kamat kedvezőtlenné.
    Amikor Gipsz Jakab államkötvényt vesz 5 évre lekötve, milyen beleszólása van abba, hogy Orbán lélegeztetőt vesz vagy kisvasutat?
    Gyurcsány nem a hazai hátteret építette, hanem a külföldit !

    “Mindössze az a baj vele, hogy német kamionnal nemigen találkozik az ember…”
    Nem tudom… de amikor otthon járok, főleg az M1-en, M3-on és M5-ön, több a külföldi kamion mint a magyar… És a magyar kamionok jó része is külföldi cuccot fuvaroz…

    “ha le akarok menni a Balatonra, akkor kell vennem egy matricát arra az útra, amit még Kádár épített fél évszázaddal ezelőtt.”
    Mit Kádár ! Még én is építettem ! Úgyhogy a 77-es km kőnél érzékenyülj el… (vagy köpjél ki az ablakon)…
    De őszintén… Tibor bá’… ha azt az autópályát úgy hagyták volna, ahogy Kádár megépítette, azon ma már erdő nőlne ! A balatoni meg a velencei tavi vikkendházak abból a betonból épültek, ami NEM lett beleépítve… Nem volt két fillér annak a rendbehozása se, meg a karbantartása se.
    Az autópályák meg mindenütt fizetősek, ez nem Orbán találmánya.

    “Tömény marhaság! 2010-ben nem volt letelepedési kötvény. Ki a fasz tart be a magyar kormánynak, Soros?”
    2010-ben még nem.
    2013-ban vezették be… Akkor volt a hintázás, hogy kell-e IMF vagy nem… és ha igen akkor rendes vagy csak készenléti… végülis a letelepedési kötvényeken bejött annyi pénz, hogy nem kellett az IMF hitel.
    Ugyanis az IMF hitel egyik feltétele az lett volna, hogy a jegybankot megint “függetlenné” kell tenni, azaz újra lehetővé kell tenni, hogy spekulánsok a forint és az euro közötti 7%-os különbségen parkoltassák a pénzüket.
    De ez évi 300 milliádos veszteség volt.
    Az meg visszakövethető, hogy a forintot alaposan meghintáztatták az “ideges” befektető, akik elestek a szokásos könnyű pénztől.
    Egyébként Sorosnak régi vágya, hogy megvegye az OTP-t…
    És többször “megtámadta a forintot, egyszer le is bukott, komoly büntetést fizetett.

    Itt jegyzem meg, hogy-hogy még nem volt Soros topik?

    “Ez a rögeszméje. Magyarországi esküvőre is helikopterre megy.”

    A Hong Kongi meg az esküvős helikopterezésen kívül hány volt még?
    Bár a hong kongi az inkább Habony volt, ha jól emlékszem…
    Inkább a balos médiának volt rögeszméje, hogy úgy festette le a dolgot, hogy a Fidesz már WC-re is helikopterrel jár, és ennél nagyobb bűnt ember már nem követhet el…

    ” A multik azért fektetnek itt be, hogy a hasznot kitalicskázzák akár Bajnai, akár Gyurcsány, akár Orbán a miniszterelnök.”

    Igen… De Orbán nem ad nekik GARANTÁLT 8%-os profitot, akkor is ha hagyják lerohadni a rendszert…
    És főleg nem az a cél, hogy mindent a multik csináljanak…
    A segíjkét meg azért kapjuk, hogy visszaadjuk a nyugati cégeknek, hogy a saját infrastruktúrájukat építsék.
    A német pénzügyminiszter beimerte, hogy ők szívnának a legjobban, ha a segéllyel zsarolnának, mert 10 euróból 9 hozzájuk kerül. Orbán és bandája nem tudja ellopni, mert nagyon korlátozott keretek között lehet csak elkölteni. például se munkahelyteremtés, se szociális célokra nem lehet.

  83. 80.
    Milyen irracionális gyülölködésről beszélsz? Tudod mit jelent ez a kifejezés? A mein kampf-ra szoktak ilyet mondani. Ja vagy neked az az irracionális gyülölködés, hogy a fidesztől, mint kormányzó párttól meg akar szabadulni egy csomó ember és el akarja számoltatni azok után, ami ellopott. Ja így értem már.
    Egyébként vitatkozhatnék veled meg a többi fidesz fannal oldalakon át mindenféle elemzéseket és kimutatásokat becsatolva, példák
    tucatjait felhozva, de ahogy Tibor bá mondta és jobban én magam sem tudnám megfogalmazni:

    “Nincs nekem arra időm, és türelmem pedig végleg nincs, hogy téged cáfolgassalak”

    Ráadásul tök mindegy is lenne mert bámit írnék azzal úgy se mennék semmire. Előttem már gyakorlatilag már mindent elmondtak és a ti ugyanúgy szajkozzátok a magatok igazát. Én azon csodálkozom, hogy Tibor bának van még energiája erre időnként reflektálni. Mert szerintem nem sokan gondoltuk, hogy 2017 derekán még mindig van ember, aki elhiszi a fidesz sületlenségeit és “hőstetteit” a gazdaságban. Dehát, mint láthatjuk van, sőt bőven van. Megmondom őszintén ezen én is meglepődtem mert igazából kb 5 éve nem találkoztam olyan emberrel, aki ne lógatná fel őket a tárgyalás nélkül már csak az ellopott ezer milliárdok miatt és akkor a többiről még nem is beszéltem. De legyen neked igazad, nincs semmi baj, dübörög a gazdaság és kurva jól élünk.

  84. A magyar gazdaság és bérek rendbetétele nem ördőngösség, és nem is kellek hozzá évszázadok.
    Helyzetbe kell hozni a hazai mezőgazdaságot és ipart. Kereskedelemben be kell vezetni a Fair Trade trövényt, amely szankcionálja a gyermek munkával, rabszolga munkával és szubvencionálással olcsóvá tett külföldi termékek behozatalát.
    Alacsony (de nem megkülönböztető) adókkal támogatható a hazai ipar.

    Mezőgazdaságban úgyszintén, plusz be lehetne vezetni a különböző termények hazai előállításának megfelelő garantált felvásárlási ár rendszerét, tolerálva az időjárás hatásait, és a nagykereskedelmi és kiskereskedelmi tisztességes árrés fogalmát.

    Megfelelő elszántság esetében Ausztriát utól tudnánk érni 20 éven belül.

  85. 85. Bogozy

    “Megfelelő elszántság esetében Ausztriát utól tudnánk érni 20 éven belül.”

    Volt nekünk egy közgazdász zsenink, Síklaky István. Többek közt írt egy könyvet is Létbiztonság és harmónia (Egy zöld fordulat programja, A pénzuralmi rendszer alternatívája) címmel. Letölthető pdf-ben a scribd.com-ról, ha valakit érdekel.
    Ő ebben a könyvében elmondja, hogy mi lenne a megoldás.

    Nem is kellett volna Magyarországnak ebbe a helyzetbe jutnia, ha Kohl kancellár terve szerint zajlik le a kelet-európai rendszerváltás, amivel egy messze tekintő gazdasági újjáépítő programmal kapcsolták volna össze Kelet-Európát nyugattal és nem a tönkretételünkkel és eladósításunkkal. Ez a terv csak akkor lett volna megvalósítható, ha Kohl radikálisan szakít a nemzetközi pénzügyi közösség monetáris politikájával, amely viszont alapvetően befolyásolta volna a második világháború után kialakult hatalmi viszonyokat Európában. Dr. Alfréd Herrhausennek, a Deutsche Bank elnökének ezért kellett meghalnia a Vörös Hadsereg Frakció nem létező “harmadik generációjának” keze által.

    Bennünket meg úgy megnyomorítottak ezt követően a magyar kollaboránsaik lelkes közreműködésével, hogy innen már nemigen lesz képes az országunk felállni. Ez volt az igazi korrupció és arra is kitűnő volt, hogy mi magyar emberek mindig azokat átkozzuk akik a szavazatainkra vannak utalva, miközben a kifosztásunk folyamatosan zajlik törvényekkel, nemzetközi szerződésekkel körbe bástyázva. A tolvajaink meg vígan élnek és zsarolják a mindenkori magyar vezetést, tök mindegy, hogy mi a neve: Orbán Viktor, Bajnai vagy Medgyessy.

    Jó lenne, ha a nagy átkozódás közben legalább ezzel is tisztában lennénk.

    “Miért kellett meghalnia Alfréd Herrhausennek, a Deutsche Bank elnökének?” – címmel van egy tanulmány a neten a fentiekről.

  86. Mindaz amit szerintem igazán fontos és érdemes megtartani a hozzászolásokból:

    1.sleeper
    Ez gyönyörüen követi az oszd meg öket, és uralkodj felettük elvet. Ez rendszerszintü, a mai demokrácia ilyenre lett megalkotva. ……konkrét célokra és feladatokra lehetne szavazni, számonkérési lehetöséggel.

    3.bogozy
    A propaganda gépezetek hazug lózungolással megvezetik a népet.
    Fanatikusokat nevelnek, és szimpátiájukat kihasználják a választásokon.
    …hol írnak a programjukban, a képviselők visszahívhatóságáról, jogi felelősségre vonási lehetőségről, a mentelmi jog korlátozásáról, a képviselői kiváltságok korlátozásáról?

    9, Előforduló:
    “államadósság nominálisan folyamatosan növekszik”

    38.dajtás
    “Mindegy kire szavazol, ránk szavazol”

    42.Károly
    Gyanús gyorsasággal elment a kedvük a közszerepléstől.

    56.előforduló … a narancsos horda,
    ellenben csalással, hatalmi visszaéléssel manipulálták-ják a választási metodikát, az eredmény kimenetelét.

    67.bogozy
    A választási rendszer óriási hibája, hogy még mindig parlamentbe lehet kerülni listás helyeken.

    81. Attila
    Van az országban egy törvény felett álló szervezet, ami azt csinál, amit akar, amíg tartozol neki.

  87. 52 Attila pv

    “Szerinted mennyibe kerülne az adófizetőknek, ha Soros terve valóra válna, és bejönne az évi egymillió migra, aminek a selejtjét nálunk parkoltatná a művelt nyugat?”

    Attila te tényleg kib….ott fáraszto vagy. Komolyan elismerés Tibor bának hogy még szoba áll veled!

    Csak egy kérdés. Mennyi ráhatása van Mariska néninek, aki a plakátot nézegeti, hogy Europába mennyi migráns érkezik?
    Légyszives Attila a kérdésre válaszolj és ne kezdj el félre beszélni, amihez egyébkén marha jol értesz.

    Miért kell kitapétázni Magyarországot Soros fotokkal gyülöletet keltve közel 6 milliárd forintért, mikor az iskolában éhezö gyermekek ülnek?
    Ha erre bármelyik fideszes mosott agyu értelmes választ tud adni, akkor azonnal hazaköltözök.

    A plakátoknak NULLA ráhatása van az EU bevándorlás politikájára. Teljesen kidobott pénz. De Orbántol ez nem meglepö. Talicskázza a pénzt a haverjainak. Nyilván nem kell sokáig kutakodni a plakátozo cégek köreiben hogy ki és miért kap a kormánytol megrendeléseket…..

    79: inkvizitor

    “Tibor bá’! Nem térek magamhoz, hogy te 160-as IQ-val egy ilyen válaszra, mint Thunderé volt úgy véled, hogy azt az ész diktálta és nem az irracionális gyűlölködés, viszont az olyanokra akik megindokolják, akár pontokba szedik, hogy miért nincs a jelenlegi ellenséges nemzetközi környezetben más esélyünk a túlélésre, mint a jelenlegi kormány, azt elragadják az érzelmei és az Orbán-imádata.”

    Ebböl a hozzászolásbol látszik, hogy Orbán propagandája mégis müködik!
    Kiemelem azt a mondatot amire konkrétan gondolok:

    “nincs a jelenlegi ellenséges nemzetközi környezetben más esélyünk a túlélésre, mint a jelenlegi kormány”

    Gratulálok Inkvizitor! Bekaptad a cumit tövig! Orbán célja ugyanis pontosan ez. Nem érdekli hogy Magyarország belefullad az ostoba kormányzásába, lényeg hogy meglegyen az ellenségkép, és háborut lehessen hirdetni, és az olyanok, mint te fel is sorakoznak mellé.
    Csak azt nem látod hogy total fals az ellenségkép. Nem létezik az az elleség, ami ellen harcolsz!
    Orbán hitette el veled, hogy ellenséges környezetben vagy valojában pedig erröl szo nincs! Magyarország sokkal többet képzel magárol, mind amekkora sulya valojában van…. Olyan mintha csupa önértékelési zavaros pszihés beteg vezetné az országot. Nekünk folyton a nyugati sajto cimlapján kell lennünk….. de soha nem jo értelemben hanem ilyen faszságokkal, mint a Soros plakát.
    Minél jobban nyüszit Orbán, annál inkább ránk figyelnek…… ahelyett hogy szépen csendben vezetné az országot, mint ahogy teszik azt a csehek, szlovénok….

    Igaza van Tibor bának…. Orbánnak történelmi esélye volt ez a 8 év, hogy itt valami olyat tegyen, ami Magyarországot nyugati pályára állitja és legalább a csehekhez felzárkozhattunk volna…… SOHA ilyen jo gazdasági környezet ehhez nem lesz, mint ez a 8 év volt. Az EU és a huzo országok minden gazdasági mutatoja emelkedik szinte fokozatosan. Itt Bajorországban 30 éve nem voltak ilyen jo mutatoszámok, mint ma. Gyakorlatilag TELJES foglalkoztatottság van! Mindez a bevándorlás ellenére. Egy ilyen gazdasági környezetben Orbán lerohasztotta az országot.
    Orbán beteg, a hatalom betege. Az ország meg közben rámegy…IMF-el meg anélkül, és Bulgáriával versenyzünk……
    Gratulálok Fideszesek!!!!!!!!!!!!!

  88. Curix
    “Olyan mintha csupa önértékelési zavaros pszihés beteg vezetné az országot. ”

    Ezzel a mondatoddal teljesen egyet tudok érteni.Orbán beteg, de!!!
    Látni kell, hogy ma szinte minden vezető beteg,és nem csak a vezetők hanem a népesség igen jelentős százaléka is, különben hogy lehetnének ők a vezetőink? Ahogy a gyalog galopp című nagy klasszikusban:”na és hogy lettél te király? én ugyan nem szavaztam rád!”

    Mo.-nak nincsen súlya?! Azt gondolod a német vezetés nem tök beteg úgyanúgy?
    Azért mert ott- hozzánk képest -jobban megy a szekér nem ugyanolyan beteg a banda?

    Orbán jól képviseli az országot, csak nagyobb zsivány mint amit megszoktak, igazi pszichopata, így a klubban jobban elismerik.
    Ha nem lopnának ilyen mértékben és a világ menne tovább mint eddig(hadd álmodjunk egy nagyot) MO. nagyobb és jobb lenne az EU.-ban, mint idáig.
    na de milyen EU.-ban. Maga az Eu is egy rothadás, sőt az egész politikai irányítás a világon.

    Az ország így is úgy is rámegy, de a pszichopatológia eme díszes egyedének következtében nyerünk egy kis időt, mit nem lehet ezen nem érteni?
    Ő egy diktátor típusú személy és most ilyen kell. A végső időkben a harcuk- bár teljesen értelmetlen és felesleges bizonyos értelemben- eredményesnek mutatkozik a társadalom működése szempontjából.

    Megoldás kell? Hallhattad Síklaky nevét, de régen hallottam, itt talán nem is találkoztam vele.
    Amennyire tudom, őt is kinyírták(az egyik tanítványa mondta, hogy gyanús körülmények között hunyt el).
    Hsz-ből látszik, hogy te hiszel ebben a világban és hogy folytatódhat, így a jelenlegi keretrendszerek között kell megoldást keresni.
    A jelenlegi vezetés olyan jó tudd lenni amilyen emberek hozzák létre és az emberiség még nem nőtt fel. Megnőtt lett, nem felnőtt.
    Varga Miklós vén Európája is lehetett volna. Sokszínű, önzetlen, nyílt szívű, kulturált, szóval egy olyan hely ahol jó élni. Orbánnak és pár más politikusnak meg van a kvalitása arra, hogy ezt létre hozza, csak egy dolgot nem látnak. Nem látnak át magukon. Úgy is mondhatnánk, hogy az önismeret útjának még az elején vannak .Így törvényszerű a bukás, ahogy új otthonodnak is.

  89. Balázs

    “Az ország így is úgy is rámegy, de a pszichopatológia eme díszes egyedének következtében nyerünk egy kis időt, mit nem lehet ezen nem érteni?”

    Nekem ez magyarázatra szorul. Sajnálom.
    Én inkább azt látom, hogy Orbán miatt feleslegesen szenved a magyar nép.
    Szo nincsen semmiféle idönyerésröl. Amig Europa jobbik fele még mindig fejlödik addig Magyarország már most leszállopályára került. Most akkor? Meséld már el miért jo ez nekünk????

    Azzal viszont egyetértek hogy a magyar néppel is sulyos problémák vannak. Nyilván nem teljesen véletlen hogy egy ilyen beteg ember vezeti az országot és az sem lesz véletlen hogy a következö ciklusra is megválasszák…..
    Ez valahol a magyar szégyene is.
    Vessetek rám követ lehet megérdemlem, de nagyon kiábrándultam a saját fajtámbol…. kibicsaklott egy nép lett….. nem kicsit.

  90. Tibor bá’

    ” A multik azért fektetnek itt be, hogy a hasznot kitalicskázzák akár Bajnai, akár Gyurcsány, akár Orbán a miniszterelnök.”

    Azt hiszem, ezt alaposan át kell gondolni…
    A multik szempontjából tökéletesen igazad van, de a fő kérdés hogy az-é az ország érdeke, hogy minnél több multi minnél több pénzt talicskázzon kifelé, vagy hogy ha röcögősebben, alacsonyabb hatékonysággal is de több hazai cég haszna maradjon itthon…
    Ahogy kinéz, Gyurgyányék ezerrel próbálták bebetonozni az összeszerelő üzem koncepcióját, Orbán meg igyekszik több szektort magyar kézben tartani…
    (a megmaradt pénzből lehet lopni is, meg marad a fejlődésre is.)
    Lehet, hogy EZÉRT vagyunk jópáran elnézőbbek a Fidesz lopásaival, mint a többiekével.
    Aki alaposabban belenéz, az arra jut, hogy inkább lopjon a Fidesz…

  91. 91 – 91:
    Balázs! Ezt most összekutyultad. Össze-vissza ugrálsz, nem áll össze tulajdonképpen mit akarsz mondani.
    Curix! Én már rég kiábrándultam a magyarokból, de mit tudok tenni. Ide születtem. Való igaz, Attila (PV) elviselhetetlen, de kurva jól fog az esze. Nekem hasznos, mert tenyérbe mászó képével másokat belefroclizik a vitába.
    Akit érdekel: Átestem a műtéten, tudok olvasni (és írni), de egyenlőre nagyon szar.
    92 – Attila:
    Én nem a Fidesz lopását tartom a legelfogadhatatlanabbnak. Hanem a lopás érdekében végzett romboló munkáját, amire rámegy a nemzet.

  92. Balázs

    ” Hallhattad Síklaky ……..Amennyire tudom, őt is kinyírták(az egyik tanítványa mondta, hogy gyanús körülmények között hunyt el).”
    Igen, régebben én is ezt hallottam. Síklaky István, Alfréd Herrhausen , nekik ez a sorsuk. “A lovakat lelövik, ugye?” 😀 Aztán minden mehet tovább a tervek szerint, senki nem gátol a világmegváltó ötleteivel. Utána már csak arra kell vigyázni, hogy mi ne tudjunk arról, hogy sokkal jobban is élhetnénk

    Az embereket így már könnyedén meg lehet osztani és uralkodni rajtuk. Még fel kell őket húzni az irányított médiával és utána hátra lehet dőlni a fotelben és nevetve nézni, ahogy egymásnak esnek, és a gyilkos indulatok gyűlnek bennük. Még azt is irányítják, hogy kit gyűlöljünk és kit imádjunk. Tiszta orwelli világ.

    Néha elgondolkodom, hogy mi lehet egy falusi kocsmában, ha egy ilyen fórumon is, mint ez szinte megfojtanák egymást egy kanál vízben.

    Legalább a történelemre képesek lennétek visszaemlékezni és a csinált forradalmakra és a csinált háborúkra. Most megint zsákutcában a világ, vegyétek már észre és ne engedjetek magatokból megint ágyútölteléket csinálni.

    Tegyétek, amit Tibor bá’ javasol. Használjátok az eszeteket, ne az érzelmeitekre hagyatkozzatok. Én értem, hogy vannak az embernek nehezebb időszakai rossz döntései és akkor mindig kell okot találni arra, hogy ne kelljen önmagunkat hibáztatni, mert ha valaki más a hibás, attól minden elviselhetőbb.

  93. 91. Curix

    “Amig Europa jobbik fele még mindig fejlödik addig Magyarország már most leszállopályára került.”

    Fejlődik?
    A superclass valóban termeli a multimilliárdosokat, de a középosztány ezerrel tűnik el, és a többieknek is folyamatosan romlik az életszínvonala…
    És még erre jönnek a migránsok, amik meg fogjákk roppantani a még működő infrastruktúrát.

  94. 91:

    “Aki alaposabban belenéz, az arra jut, hogy inkább lopjon a Fidesz…”

    Ez a tétel csak addig érvényes, amig érvényesül az élni és élni hagyni elv.
    Ma Magyarországon ez már nem érvényesül. A fidesz él a magyar meg éhendöglik ha nem hagyja
    el az országot. Te meg cifrázhatod a mondokádat, de ez akkor is tény marad.
    Mikor voltál utoljára otthon Attila? És mennyi idöre?

    Azért tudsz ilyen széles mellénnyel a fidesz mellé állni, mert már semmit nem érzékelsz az otthoni légkörböl. Csak pár weboldal maradt, ahonnan csemegézel magadnak….. de már semmit nem tudsz arrol mit gondol mari néni és jozsi bácsi……

    “de a középosztány ezerrel tűnik el, és a többieknek is folyamatosan romlik az életszínvonala…”

    Magyarországon igen, de itt Németországban nem! Soha ilyen jolét nem volt még. Lehet nálatok Franciába más a kép, de itt köszi rendben van minden.

  95. 94 – Inkvizitor:
    Engem már az is boldoggá tesz, ha 10 olvasó közül egy megérti, amit írok. Sajnos a legtöbb átugrik rajta (még rosszabb, lázas gondolkodásba kezd, hogy tudna megfúrni engem, mintha az ellensége lennék) ahelyett, hogy gondolkodna a mondanivalómon.

  96. 96. Curix

    “Lehet nálatok Franciába más a kép, de itt köszi rendben van minden.”

    Igy van…
    A németek még tartják magukat, de már ők se mindenütt.
    És ez a “tartás” az EU-nak elég sokba van.

    Úgy néz ki, hogy az EU a németek egy részét még el tudja tartani…
    De azt is egyre kevésbé.
    Nézd meg az adósságrátákat, az államháztartási hiányokat…
    Az EU csúszik lefelé, és mindenki abban “reménykedik” hogy majd a németek segítenek…
    Szóval “Európa jobbik fele” már nem olyan jó… Németországból is csak a gazdagabb tartományok.

    Egyébként évente 2-szer, 3-szor járok haza 3-4 hétre, családomon és barátaimon keresztül azt látom, amit az a társaság, aki a kormányt támogatja ( a birkák). Anyámat egy felújított vidéki kórházban profin ellátták, kereskedő rokonaim, ismerőseim a forgalom emelkedéséről számolnak be, barátaim gyarapszanak…
    Igen, vannak a devizahitel miatt külföldre kerültek is… ezek egy része már haza jött, amint rendezte az adósságát… a fizetések magasabbak, de az élet is drágább, és sokakanak hiányoznak a megszokott ízek, arcok…

    Ez az Európa már nem az az európa, ami 20 éve még csillogott villogott…

    Németországból Bonn környékét ismerem… Egy kis ékszerdoboz volt.
    Miután Berlinbe költözött a főváros, feltöltődött migránsokkal, és már nincs ugyanaz a “feelingje” az esti sétának hazafelé…

    Nem tudom, te merre laksz, de ami most Hamburgban volt, nem annak a jele, hogy minden rendben lenne… Van egy extrém profin kiképzett aggresszív társaság, aki a középosztály autóit, üzleteit gyújtogatta, és a német rendőrség nem mer hozzájuk nyúlni.

    Valószínűleg, te pár éves eltolódással fogod átélni azt, amit én átéltem itt a franciáknál.

  97. Nem értettem, a nyugati politikai és gazdasági elitet miért nem zavarja a migránsok okozta bajok.
    Rájöttem.
    A legtöbb helyen az elit a plebstől elszigetelnek lakik, minden országokban vannak Rózsadombok, elitnegyedek. Ott, sosem állítanak fel migráns táborokat. Sőt a rendőrség állandóan járőröz, privát biztonsági őrök is vannak ott, bőséges számban. Cigánynak, migránsnak esélye sincs arra előfordulni. Nemrégen, egy jobb francia lakónegyed környékén (nem a lakónegyedben) migránsok laktak. Óriási sivalkodás, felzúdulás ami még a köztársasági elnök palotájába is behallatszott.

    Szóval az elit nincs érintve a migráns problémával, a plebs meg nem számít, alkalmazkodjanak a bevándorlókhoz

  98. 63-64. Attila

    Milyen választási rendszerre szavaznék?

    Pl. nem támogatom az 5%-os küszöböt.
    Mert a kb. 180 parlamenti hely, azaz 8.5 millió szavazatképes polgár = 47 .000 / képviselőhely egy fő a mostani 3-400.000 helyett.
    Így lenne esélye a kisebb közösségeknek is képviselőt a parlamentbe választaniuk.
    Azaz eltörölném az 5%-os küszöböt pl. ja, hogy a vitya akkor mehetne a sóbányába? Ez a helyzet.

    És az alaptalan ajnározásaid, ami nálad már beteges:
    A személyes érdekeket persze kihagytad, hogy az energiapiacot éppen átrendezik; a szoci kötődéseket éppen kicsinálják.
    Ennyit a rezsiről és hogy pl a gáz világpiaci ára nagyot zuhant, nálunk meg, meg se mozdult.
    De azért rajta a 27% ÁFA jól jön nekik.
    A szociális intézkedéscsomagok nem újak, eddig is voltak, csak korábban nem gyömöszölték minden nap az emberek fejébe ilyen pofátlanul.

    Látom , megérte a milliárdos reklámpénz habonynak, mert mást se tudsz fújni.
    Az, hogy másoktól, pl. a rokkantaktól, nyugdíjasoktól, hátrányos helyzetűektől sokat elvettek, meg másoktól , az ne zavarjon. Szót se rá. Az már nem fér bele a kormánypropagandába.

    6 %-al nő az átlagbér, a hivatalos infláció meg 2, 3 %. A nem hivatalos meg a 3 x -osa!
    Még szerencse, hogy a helikopterek ára nem emelkedik.

    2010 óta 5%-al csökkent a munkanélküliség?
    Persze, mint minden országban a válság után, meg segített a semmit érő 320.000 fő közmunkahely,
    meg a hivatalosan megnevezett „külföldi telephelyen dolgozó” azaz az országból nyugatra migráló 600.000 ember.

    Röhögnöm kell;
    vállalkozás adócsökkentése!
    Csak a multiknak (az ő átlagterhei valahol 6% körül mozognak), meg a haveroknak, a vejkónak, a gázszerelőnek, a Casinócézárnak , garancsinak, stb . ne kelljen adót fizetnie.
    De az átlag kis-mikro vállalkozók többsége – tudod Attila – 0, azaz nulla forint nyereségadót fizetett korábban, mert nem volt nyeresége, vagyis nem jelentős.
    Ők aztán marokra szoríthatják a nagy semmit.
    És most sincs. 0-nak a 10 %-a meg ugyanúgy 0. Bezzeg a közpénzeket lenyúló gázszerelő pénztáros lőrincnél, a vejkónál a tízmilliárdos nyereségek után csaknem feleződik az adóteher.
    Miért is ne . Hagyjunk a gazdagoknál, a havereknél, a szegényektől meg vegyük el!
    Ez a kormány mottója!

    Pedagógusbér?
    5 évig semmit sem kaptak, és legtöbben most se. Még a hivatalos inflációt sem kapták vissza a bérükben!
    Kérdezz már meg egy magyar nyugdíjast a nyugdíjak reálértékéről! Te könnyen osztod az észt a galloktól.

    A munkavédelmi akció csak a multikat és a pénztáros lőrinc féléket szolgálja, nem a magyar embereket!

    Önkormányzatok adósságát átvállalta a kormány, miközben olyan közfeladatot rót rájuk, amit korábban a költségvetés finanszírozott.
    Másrészt a narancsos önkormányzatok bőven kaptak pénzt, hogy a gázszerelő és a vejko túlszámlázott közbeszerzéseit legyen miből kifizetni!

    A többit nem is folytatom, mert látom, valakik súgnak neked. A habony művek támogat?

    Sok alaptalan összevisszaságot írsz, pl. a mátrai naperőpark egy kimondottan gazdasági támogatással megvalósuló program, semmi rendkívüli.
    A hűtőcserére tudod hol kellett jelentkezni? -Ezt te nem tudhatod francia földről- a helyi fidesz irodákban.

    A többire reagáljon a ragyai kórság , ha még egyáltalán van a perverzitásodhoz kedve.

  99. 65.

    Az arány nem úgy lehet.
    Ha Barcelónában a vizes VB 9 milliárd forintba került, nálunk ezidáig 170milliárdba, akkor a különbözet 5% a 95%-al szemben.

    Ez a fifty-fifty a narancséknál már rég nem dívik.
    A lajos már 10 éve is 30%-os lajos volt a helyiek állítása szerint.

  100. 67.
    Szépen összeszedted, de biztosan még nem hiánytalanul.

    Pl a bevezetett ajándékozási illeték, amit a veszteséges cégeknek 18% + 10% is kell fizetni végelszámoláskor.
    Persze politikusok a kiskorú gyerekeiktől kérhetnek több 100 milliót csak úgy kölcsön, mert az rendben van.
    Hála “nálunk a 9 éves gyerekek is már kész üzleti zsenik”

    Talán összegzésnek, hogy a világ egyik legnagyobb állami elvonása, terhe sújtja a magyart és főleg a széles néprétegeket; de nem a gazdagokat.

  101. 76.Attila

    Ugye nem érted, mit jelent az, hogy “külföldi telephelyen dolgozó magyarok” 600.000 ember.
    Ennyi dolgozó kéz hiányzik Magyarországról.
    De kitalálták, hogy ne rontsa a statisztikát; mert végül is ők nem munkanélküliek.

    Neked nem lehet elmagyarázni, mert a narancsos ködtől nem látsz semmit meg, mint a megvadult bika csak a vörös posztót.

  102. Curix

    Nem voltál te mindig ilyen elkeseredett. Bocsáss meg, nem elemezgetni akarlak, de biztos nem csak Orbánékkal van bajod, talán mégis szeretnél hazajönni és a német média rádijesztett. Ha csak ennyi, akkor gyere nyugodtan, mert ha nem tudnád a Média azoknak a kezében van, akiknek a bankok és a multinacionális cégek és azokéban, akik Európa polgárháborúba döntésének terveit megalkották. Gyere nyugodtan, mert a még távolabbi tervekben a Lajtán túl lesz Eurábia az iszlám saria törvénykezéssel és itt pedig marad az Új Európa a Három Tenger országaival, akik Amerika csatlósaiként zárják el egymástól az oroszokat és a németeket, hogy ő megtarthassa egyeduralmát a világban.

    “Az EU és a huzo országok minden gazdasági mutatoja emelkedik szinte fokozatosan. Itt Bajorországban 30 éve nem voltak ilyen jo mutatoszámok, mint ma. Gyakorlatilag TELJES foglalkoztatottság van! Mindez a bevándorlás ellenére. Egy ilyen gazdasági környezetben Orbán lerohasztotta az országot.”

    Nekem sincs időm grafikonokat keresgélni, de ezt az egyet azért beteszem, mert ez a része a hozzászólásodnak feltűnően téves, biztos nem szándékosan, csak indulatból írtad, nem azért, mintha konkrét bizonyítékod volna rá.

    https://hu.tradingeconomics.com/country-list/unemployment-rate?continent=europe

    Én azért nem lennék ennyire büszke a mutatóimmal az északi EU-s országok és Németország helyében. Aki egy kicsit érdeklődik a világpolitika iránt is, az nagyon jól tudja mi folyik Európában az elszegényedő déli országokon élősködő északiak és a periférián élősködő Németország között. Vicces, hogy még ők követelik tőlünk a szolidaritást. 😀

    Csak egy példa, amit ma hozott le Lovas a defendevropa.org-ról. Az elmúlt két évben a német bankok 1,34 milliárd euró kamatot szedtek be a görög kölcsönökből.

    A munkanélküliség 23,1 %-on áll. A fiatalkorú munkanélküliség 45,5 %-on.

    Az öngyilkossági ráta Görögországban 35 %-kal nőtt.

    Mellékesen annyit, hogy 2009-ben Magyarországot is erre a sorsra akarták juttatni, amikor ránk nyomták azt a 20 milliárd eurót, amire semmi szükségünk nem volt.

    Kíváncsi lennék, hogy akkor mit mondanál a hazádról, ha azt a pénzt nem sikerült volna nagy nehézségek árán “visszafizetni” és most mi is olyan helyzetben lennénk, mint a görögök?

  103. 77.
    Most még látszat hegy és alagút sem kell és úgy a legdrágább az autópályépítés.
    Na ez az, amikor már a külsőség se számít.

    ja és sokszor olyan minőségben, hogy heteken belül javításra szorul.
    Mint pl. a gázszerelő frissiben építette út alatt elrepedt a víznyomócső. De ez már nem az ő kompetenciája, hanem az önkormányzat kiadása.
    STB.

  104. 96. Tibor bá’

    Jól vagy? Jobban látsz? Fájdalmas volt a műtét?

  105. 84. Attila

    Nálad az ormányi perverzitásnak úgy látszik nincs határa.

    Sok hazugságot és rosszul értelmezett eseményeket, gazdasági tényeket zagyválsz össze.

    De az mszp által pl. a közműszolgáltató multiknak garantált 8%-os profitot , az első felcsúti kormánya idején sikerült 15%-ra teljesíteni.
    Mert ő már akkor is a népért “küzdött ” a miltik ellen.

  106. 103. előforduló

    “Ugye nem érted, mit jelent az, hogy “külföldi telephelyen dolgozó magyarok” 600.000 ember.”

    Ezt ismételgetitek, pedig ti is tudjátok, hogy ez pünkt nem a jelenlegi kormány hibája, hanem “örököktük” a fizetéskülönbséget, és pont 2010-ben járt le a 7 éves moratórium, amikor a magyarok szabadon mehettek külföldre dolgozni.
    Az sajnos az előző kormány sara, hogy ilyen alacson fizetésekkel és ekkora munkanélküliséggel léptette be az országot az EU-ba. És az is, hogy nem védték a népet a devizahitelektől, mint a környező országokban.
    De azt már nem szoktátok hozzávenni, hogy a keleti országokból Magyarországról a legalacsonyabb az elvándorlók száma….
    Ez a kormány azért fokozatosan emeli a fizetéseket.
    Igen, Medgyessy is próbált életszínvonalat emelni… Kölcsönből… bele is zakkant az ország…

  107. 106 – Inkvizítor:
    Természetesen nem volt fájdalmas. A műanyag lencsével tökéletesen látnék, de túl kemény volt a szemlencsém (előrehaladt állapot) ezért a megszokottnál nagyobb lézer energiát kellett alkalmazni, amit nem maradandóan megsínylett a szemem, ezért élesen, de fehér ködben látok mindent, ami fokozatosan fog megszűnni kb. 4 hét alatt. Közben szteroidot kap a szemem, naponta háromszor. Köszi az érdeklődés.

  108. 100. előforduló

    “Azaz eltörölném az 5%-os küszöböt pl. ja, hogy a vitya akkor mehetne a sóbányába? Ez a helyzet.”

    Már megbeszéltük, hogy a Fidesznek nem számít, mert a szavazóbázisa stabil, már 7 éve.
    A törpepártok az ellenzéket morzsolják.

    Azt kellene megértened, hogy akik a Fideszre szavaznak azok nagyjából egyetértenek abban, hogy ez a jó irány.
    Akik nem értenek egyet, azok meg százféleképpen akarnak új irányt, és a nagyobb ellenzéktől csipegetnének pár ezer szavazót itt-ott.
    A Fideszre az jelentene veszélyt, ha 30%-ra tennék a küszöböt, mert ez kényszerítené a kormányváltókat, hogy egy pártra szavazzanak…

    A helyzet az, hogy a Fidesznek akkora az előnye, hogy a választási rendszer nem sokat jelent. Ha szűk 1-2%-ról lenne szó, akkor érdemes harcolni a különböző trükkökért, de így inkább arra kellene koncentrálni, hogy hiteles koncepciót és vonzó alternatívát próbáljon kínálni az ellenzék.
    A fröcsögés, gyűlölködés, a lopások ismételgetése nem hoz eredményt. Ezt látjuk már 7 éve.
    Ugyanis a szavazók beárazták és még “belefér” a Fidesz “jut is, marad is” politikája.
    Van egy régi magyr mondás: nyomtató lónak ne kösd be a száját…
    És addig amíg a többség elviseli a Fidesz lopását, addig így is marad…
    Ha a tömeg elégedetlen, akkor jön még egy adag fizetésemelés.

    Egyelőre egyetlen út van a jelen kormány megdöntésére: Külföldi támogatás.
    Egy szűk rétegnek biztos NAGYON megérné, kérdés, hogy meg tudják-e győzni a többséget, hogy nekik is…
    Nagy meccs lesz.

  109. 109 Attila

    te tényleg ennyire …. vagy, csak provokálod a másikat.

    Tudod nem az előző nyóccév volt, hanem a tatárok. meg a törökök. Meg a kunok. Meg a besenyők.

    Mondd te ennyire hül.ének nézel itt mindenkit.
    Valami baj lehet az értelmi képességeiddel?
    Már sokan és sokszor leírták a tényeket objektíve statisztikákkal alátámasztva, de te csak nyomod a hül.eségeidet.

    Még azt is letagadod, amit már korábban legalább beismertél.
    Tudod még az ovodában játszottunk olyat, hogy nem ér a szavam, de akkor még bocsánatos volt….

    Már 2010 előtt is tömegével mentek ki a magyarok dolgozni nyugatra, elvégre fleto mondása volt, hogy itt lehet engem hagyni, majd megleszek a 4 millió nyuggerrel.
    Azaz, már 2008-ban is tömeges volt a nyugatra távozás munkavállalási céllal, legalább 200.000 ember.
    “az előző kormány sara, hogy ilyen alacson fizetésekkel és ekkora munkanélküliséggel léptette be az országot az EU-ba”
    Az EU-ba belépést nagyrészt az első ormány kormány készítette elő, már akkor, 2001-ben dicsekedtek, hogy a legtöbb fejezetet lezárták az unjóval.
    Tessék hát akkor náluk reklamálni!

    “Magyarországról a legalacsonyabb az elvándorlók száma…” persze, nem is a 40 milliós Lengyelországból.
    De a hagyományosan hazához hű magyaroknál megfordult ez a trend. És ma már sokan nem is akarnak visszajönni.
    a 200.000-re ráment még újabb legalább 400.00 munkavállaló, miközben egy “sikeres ” kormányprogramot indítottak az elvándorlás ,megállítására és a kintiek hazahívására. Állítólag manapság a magyar újszülöttek 15%-a nyugaton jön világra.
    Szép perspektíva.

    És a kormány nem emeli a fizetéseket.
    Azt a foglalkoztató cégek teszik.
    A kormány csak a minimálbért és járulékait emeli meg, hogy több legyen a költségvetés bevétele, mert érdekes módon a minimáljövedelműeknek a nettó bére alig változott. Viszont a fizetnivaló járulékok jelentősen nőttek.
    Ami jövedelmet adózatlanul odaadtak a 8 villás debilnek és egyéb cimbik zsebében hagytak, azt az éhezőktől, a szegény rétegtől szedik be!

    A kikényszerített fizetésemelés meg rontja a gazdaság hatékonyságát és a magyar kisvállalkozók százezreit teszik tönkre.
    De elvégre is ez a céljuk, hogy pusztuljon a magyar, hogy a gázszerelők és egyéb haver tollasodhasson a vérükön.
    De sabaj, fő a hazug ideológia és hogy a napi kolbászt kiszívják a felcsúti törpe hátsójából.

    111.
    Neked meg azt kellene megértened, minél sokszínűbb a parlament, annál kevesebbet lehetne észrevétlenül lopni. És pl. ha a munkáspárt és mások is bejutnának a parlamentbe, akkor a rájuk leadott 5%alatti szavazatok nem landolnának a narancsos hordánál, mint töredékszavazatok.

  110. 86. bogozy

    “Megfelelő elszántság esetében Ausztriát utól tudnánk érni 20 éven belül.”

    Valószínűleg igaz.
    De a legtöbb lépés amit javasolsz, az EU egyezményekkel szembe megy, szóval előbb ki kellene lépni.
    Lassan egyre többen elfogadják, de a többség még EU párti.
    De már a Jobbik se mer a kilépéssel kampányolni.
    Talán még nem mindenki előtt világos, hogy amit az EU keleti bővítésnek hívott, az gyakorlatilag olcsó gyarmatok szerzése volt.
    Tehát a növekedés legfőbb korlátja az EU tagság, mert a mag-országoknak gyarmat kell és nem konkurrencia.
    Ezért félrevezető MINDEN problémát a Patás nyakába varrni.

  111. 112. Attila (PV)

    Ahogy a lopásokat le lehet papírozni, úgy a honi gazdaság védelmét is finoman be lehet csomagolni. Van erre jogászunk bőven. Sok nyugati országban megoldották.

    Persze ha a jogászaink meg vannak véve kilóra a multik és oligarchiák által, egyáltalán nem gondolkodnak a hazai piacra termelő gazdaság bővítésében

  112. 112. előforduló

    “Már 2010 előtt is tömegével mentek ki a magyarok dolgozni nyugatra”

    Örülök, hogy ezt te hoztad elő.
    Így legalább látszik, hogy nem csak Orbán elől menekülnek a népek, hanem a hibás EU-s megállapdások miatt.
    A bérek, fizetések pedig az akkor érvényes szinten lett indítva, ezt pedig nem Orbánék intézték.

    Itt egy grafikon a reálbérek alakulásáról:
    http://profit7.hu/uploads/images/MNBre%C3%A1l.JPG
    Nézd meg, melyik periódusban emelkedett, és melyikben stagnált.

    ““Magyarországról a legalacsonyabb az elvándorlók száma…” persze, nem is a 40 milliós Lengyelországból.”

    Az elvándorlás ARÁNYAIBAN a legalacsonyabb:
    Magyarország 6%
    Szlovákia 6,6%
    Ausztria 6,7%
    Lengyelország 11,5%
    Bulgária 16.5%
    Románia 17,5%

    Sajnos addig, ameddig a fizetések közti különbég ekkora, addig nehéz mit csinálni.
    De az igazsághoz hozzátartozik, hogy a magas fizetésekhez magasabb költségek is járulnak.
    A többség úgy ment ki, hogy négyen-öten megosztanak egy lakást, összehúzzák magukat, hazaküldik a pénzt a devizahitelekre, vagy a ház építés befejezésére, és hazamennek. Ugyanis keveseknek sikerül új életet kezdeni, és nem mindenkinek sikerül megbirkózni az idegenben való élettel. (Erről Tibor bá’-nak is markáns véleménye van)
    Különösen az alacsonyabb szférában, ahol igen nehéz megszokni a “színes” világot.
    Nyilván lesznek végleg kinnt maradók, de a többség haza fog menni, akik nem lettek különösen sikeresek.

    “És a kormány nem emeli a fizetéseket.”
    Orvosok? Pedagógusok?
    A mimum bért törvényileg emelték, és a vállakozók meg is tették…

    “De elvégre is ez a céljuk, hogy pusztuljon a magyar, hogy a gázszerelők és egyéb haver tollasodhasson a vérükön.”

    Ez hülyeség, mert “pörgő gazdaságból jobban lehet lopni”.
    Az a rosszindulatú látásmód ahogy nézed a dolgokat, nem segít.
    Mit kezdenének egy kipusztult országgal?
    Halottaktól nincs mit lopni.
    Hiába… A kormánynak érdeke a magas fizetés és a hatékony gazdaság.
    És ennek a legfőbb gátja nem a gázszerelő, hanem az EU-s szabályrendszer.
    Lehet itt oligarházni, de a franciáknál is, amíg Sarkozy volt a főnök, az öccse volt az iparkamara elnöke… folyamatosan fel is volt jelentve korrupcióért. De legalább ment a gazdaság.
    Aztán jött a szoci Hollande, és “rendet tett”. A gazdaság meg fejre állt. elszállt az adósság, zuhant az életszínvonal.

    “Neked meg azt kellene megértened, minél sokszínűbb a parlament, annál kevesebbet lehetne észrevétlenül lopni. ”
    Ne viccelj már…
    Ti így is mindent észrevesztek, sőt, többet is….
    A töredékszavazatok meg annyit úgyse nyomnak a latban…
    Hidd el, többet ártanak az ellenzéknek mint amennyit elvennének a Fidesztől.
    Kormányozni meg amúgy is csak az erősebb kutya körüli koalícióban tudnának… Azt meg így is megteszik… Már amelyik kompromisszumképes.

    Megint mondom:
    Azzal, hogy lopafidesz nem nagyon lehet már szavazatot elvenni a Fidesztől.
    Már mindenki tudja Lázár óráját, Rogán helikopterét, a gázszerelő cégeit, Matolcsy unokatestvéreit… úgy tűnik, azzal együtt belefér, amit az emberek kapnak, vagy kapni vélnek akár anyagilag, akár nemzeti büszkeségben.
    Jó. el lehet kezdeni a birkázást, de a birka is arra hallgat, aki vonzó dolgokat mond neki.

    HITELES KONCEPCIÓ – ALTERNATÍV PROGRAM

    Ezekkel kellene előállni, és a birkák gondolkodóba esnének.

    Persze… még kérdés, hogy VAN-E olyan kormányváltó koncepció, ami garantálná a kerítés megmaradását?
    Azt hiszem, ez is fontos része a dolgoknak.

  113. 114. bogozy

    “Ahogy a lopásokat le lehet papírozni, úgy a honi gazdaság védelmét is finoman be lehet csomagolni. ”

    Bár így lenne !
    Az egész keleti EU bővítésnek az volt a célja, hogy nyugati cégek csináljanak itt mindent.
    Ha úgy van kiirva egy tender, hogy magyar cégek nyerjék, azonnal indul a kötelezettségszegési eljárás.
    Tulajdonképpen ezért is lehet előnyös a többsebességes EU mert akkor talán a második fokozat több önállóságot kaphat.

  114. 115. Attila

    Jó, hogy belinkelted a grafikont.
    Remélem a vizsgálatára is szántál időt.

    Ugyanis szépen látszik, hogy a bruttó bér meredekebb változású, addig a nettó laposabb, ami azt jelenti, hogy az állami elvonás magasabb.

    A grafikon valószínűleg átlag bruttó és nettó bérre vonatkozik.
    Azt tudni kell, hogy amíg volt 2milliós bérplafon, utána már nincs, mint a debilnek is 8 misire ugrott meg a jegybanki “éhbére” és másoknak is drasztikusan emelkedett, miközben az egykulcsos szja miatt az adójuk nagymértékben csökkent.
    Így nézzed azt a grafikont.

    Nem csak a fizetésbeli különbség az elvándorlás az oka, mert a magyar mindig a leghűségesebb volt az anyaföldjéhez. Eddig.
    De az az erkölcsi fertő, az a tehetetlen kiszolgáltatottság és igénytelenség, a feleslegesség érzése, hiszen nem az alkotó tudásra van szükség, amikor egy primitív , arrogáns vejkó, vagy a legsikeresebb félkegyelmű gázszerelő lehet csak a magyar boldogulás példaértéke.
    Az üzenet, hogy legyél bolond, legyél ügyefogyott, de nyaljad a felcsúti törpe hátsóját és lehetsz valaki, mert ha szaros is a szád széle, rád van szükség…….
    Ez a nemzeti érvényesülés.

    És sajnos értelmes emberek is beállnak bégetni………., mert nincs más lehetőségük.
    És tudod hova vezet az, amikor értelmi fogyatékosok és talpnyalók gyakorolnak minden hatalmat egy diktátor keze alatt….?

    A választótörvény megváltoztatása nem 1-2%-ot , mintsem 20-30%-ot jelent és a töredékszavazatok is többet , mint gondolod. Csak a munkáspártra jut 1%, amit a narancs benyelt.

    A birka arra hallgat, aki becsukja a karám ajtaját.
    Sztálin (véletlenül se gondold, hogy ezt az idegbeteg törpét hozzá hasonlítanám) sem az általa teremtett jólétéről híresült el, mégsem volt senki, aki ellent mert volna mondani, nemhogy szavazni ellene.
    Ha így nézzük, tényleg a jó (sztálini) úton haladunk.

    Hiteles program kell? Hallgasd meg a Jobbikot, vagy Gémesit, vagy …sokan másokat. Ja, hogy ők nem kaphatnak szót a mélyszaros újonan szerzett tv-iben?

  115. 117. előforduló

    “Hiteles program kell? Hallgasd meg a Jobbikot…”

    Na ne röhögtess…
    Pár évvel ez előtt még elhittem én is… De a Jobbikot meg a hitelességet egyszerre emlegetni nagy kihívás.
    De azzal, hogy leszavazták a kvótatörvényt, végleg elásták magukat…

    Ha meg egy program jó és hiteles, akkor az ellenzék úgyis felsorakozik mögötte…
    Persze, ha nem abba torkollik, hogy azon fojtják egymást meg, hogy kinek a nevén fusson.
    Az alapbér, meg a béregyegyenlőség szép dolgok, de második ránézésre mindkettő több sebből vérzik, és nehezen kivitelezhető dolgok.

    A töredékszavazatok a parlamenti többségnél számítanak…
    Azt azonban sehogy se tudod megkerülni, hogy a népszavazáson több szavazat kell mint amennyit a Fidesz bezsebel…
    Innen kell kiindulni.
    De megint baj van.
    Ha a Fidesz most megváltoztatja a törvényt úgy hogy neked tetszen, akkor ha véletlenül valamelyik ellenzéki párt győz semmi esélye se lesz 2/3-ra, hogy megváltoztassák a Fidesz törvényeit.
    Szóval ez megint lose-lose szituáció.

    Szóval…. kell egy jó program, még nem lejáratott arcokkal…

    Magas a léc.

  116. 118 – előforduló:
    Neked ez nem tűnt fel?
    “KÖZEL 700 (HÉTSZÁZ!!!) MILLIÁRD FORINTNYI ÖSSZEG!
    Közeli témát említva: egy CT-berendezés ára-mondjuk-félmilliárd forint! 350 CT-masina ára ment el hülyeségekre! (Bár ennyi műtő nincs is talán!)”

  117. 120.
    Hogy őszinte legyek , most nem az összegszerűséget néztem,
    hanem a sportágak közötti megoszlást.

    Azon meg nem elmélkedtem, hogy mi ment hülyeségre el és egyébként hanyad résznek volt valami gyakorlati értelme is.

    Egyébként a vérvörös munkáspártinak vannak alkalmasint túlzásai, de általában a dolgok lényegét szólítja meg.

  118. 118. előforduló

    Tetszik a Kádáros fejléc…
    Azt hittem, te inkább Jobbikos lennél…
    Bár igaz, ez ma már bármit jelenthet.

    Mondjuk valóban hiteles forrás.
    Kádár alatt romlott meg a magyarság egészsége…
    A második világháború után nagyjából az osztrákokkal voltunk egy szinten.
    Még 56-ban is jól álltunk.
    Aztán hirtelen elkezdett emelkedni a rákos megbetegedések száma, meg csökkenni főleg a férfiak életkora… Meg a népesség, ami a két világháború meg 56 alatt is növekedett, Kádárnak köszönhetően elkezdett csökkenni…

    Szóval… igaz… Inkább kórházakat, mint sportot meg egészséges életmódot…
    Jó helyről tájékozódsz !

  119. 119. Attila

    “Na ne röhögtess…
    Pár évvel ez előtt még elhittem én is…”
    2010-ig hittem a narancsos gazembereknek, de azóta se ígéret, se belátás, se józan ész, se nemzettudat nem működik.

    Áruld már el, mi a narancs programja?
    A lopáson persze kívül, mert azt a programpontot már csaknem mindenki ismeri!

    “A töredékszavazatok a parlamenti többségnél számítanak…”
    Ezért arányosan csak a narancsos brigantinak osztották le.
    Kimondottan az igazságosság jegyében. Ugye?

    “valamelyik ellenzéki párt győz semmi esélye se lesz 2/3-ra, hogy megváltoztassák a Fidesz törvényeit.”
    Nagyon tévedsz!
    Gondolom, ha a narancsos briganti választást veszítene, ők sem nagyon akarnák, hogy a saját maguk tákolta aljas törvényekkel heréljék ki őket,
    ezért az elsők között lennének az új kormány e téren kezdeményező törvénykezésének támogatásában.

    “hogy leszavazták a kvótatörvényt”
    nem a kvótatörvényt, hanem annak a fineszes kiherélését szavazták le.
    Nagyon sajnálom, hogy még mindig nem tanultál meg magyarul gondolkodni és értelmezni.

  120. 122.

    Több igazság van annak a vérvörös idealistának a leheletében, mint a te erőlködéseidben.
    Nem Kádárt dícsérve, minden hibájával együtt, de akkor még a

    legvidámabb barakk
    voltunk.

    Azt ne mond, hogy a szocializmus emelte meg a rákos betegek számát.
    Abban az egészségügyben, amikor még azonnal foglalkoztak veled, a kor színvonalán a legjobbak közé tartozott, nyugat európát szégyenített meg és kis kávé, csokoládé még csodákat művelt.
    Ma meg százezrekért, milliókért le se sz@rnak. Várhatsz a sorodra.
    Sőt, törvényerővel szabályozzák az államilag elláthatók körét. Ugye nyugger pusztulj…

    Nézz már magadba!
    “a népesség, ami a két világháború meg 56 alatt is növekedett”
    Háborúk idején -szerinted- nem volt véráldozat?
    Azt elfelejtetted hozzátenni, hogy a szülőföldjükről elkergetett magyarok millióival gyarapodott az ország.
    56-ban meg két hét alatt mivel? Gyorsított peteéréssel?
    Azzal a 200.000 nyugatra emigrált magyarral? Na jó , azoknak a fele hazajött.

    Úgy beszélsz, mintha nem az utóbbi években fogyna a magyar lakosság kb. 35 ezer fővel évente és robbanásszerűen szaporodnak a barnasáskáink.
    És ráadásul hiányzik az országból hivatalosan több, mint 600.000 ember, akik még benne vannak igaz a statisztikákban, de sokuk már többé visszanézni sem akar.

    Mert mire jó még a kettős állampolgárság megadása?
    Összekeverjék a tényleges lakossági adatokat.

  121. 103 Inkvizitor

    “Curix Nem voltál te mindig ilyen elkeseredett.”

    Köszönöm gyors diagnozisodat de most sem vagyok elkeseredett. Hacsak azért nem mert egyre inkább távolabbi és homályosabb az az idöpont amikor szeretnék hazaköltözni. Söt ha igy haladnak a dolgok Magyarországon, akkor a mikor már egyáltalán nem lesz kerdés, hanem marad az, hogy hazamenjek e egyáltalán?
    Most öszintén mi marad abbol az országban, hogy Vitya még husz évet uralkodik ott?

    Temost komolyan Németországnak akarod felroni azt hogy miért szed kamatokat a görög kölcsönökböl? Talán a németek kergették oda a görögöket, ahová landoltak?
    Németország kényszeritette öket költségvetési számok meghamisitására? Ugye a görögök ártatlanok a dologban?

    “Mellékesen annyit, hogy 2009-ben Magyarországot is erre a sorsra akarták juttatni, amikor ránk nyomták azt a 20 milliárd eurót, amire semmi szükségünk nem volt.”

    Ez egy másik tévhit. Azt hiszem ezt annak idején Drábik vagy Varga mondta ki és azota mindenki majmolja utána, teljesen mindegy hogy ez igaz vagy nem.

    Gondolkodj már kicsit kinek érdeke megfektetni Magyarországot mikor tömve van multikkal?
    Egy ország addig jövedelmezö a pénzpiacoknak mig müködik. Ha csödbe kerül ki fog kaszálni???
    Csak szajkozzátok a tutit annélkül hogy átgondolnátok.

    Attilával én már nem megyek vitába meg a többi Fidesz funnal sem. Ugy látszik nekem rossz magyar ismeröseim vannak itt mert innen senki nem akar már hazamenni. Helyesbitek egy pár szeretne de mikor belegondolnak mi vár rájuk elmegy a kedvük. Az ö gyerekeik pedig már egyáltalán nem szeretnének hazamenni.

    Épp tegnap fordult meg elöször komolyan a fejemben, hogy 8 év után megkérem a német állampolgárságot. A magyart meghagyhatom igy csak nyerhetek az ügyön.

    Nem értitek egyébként hogy mi a baj Orbánnal. Itt nem csak a GDP-röl van szo, az se szárnyal mondjuk de nem a föszempont.
    Hanem az ország hangulata. A mély depresszio ami otthon van. Az elleségeskedö légkör….. Ezt mondjuk nem lehet csak Orbánra fogni, de sok köze van hozzá.
    Ez a “beleszarok” állapot….. te is lopsz én is lopok bazdmeg…. te is átbasztál én is átbaszlak, feljelentettél én is felnyomlak a ge…ibe. Te többet keresel mint én baz….meg akkor rohadj meg…..

    Egy kicsit persze kinagyitottam de ez megy otthon….. és nem tudom hogy szükségem van e erre………. a gazdasági környezetet meg hagyjuk…..

  122. 121 – előforduló:
    Ha egy CT ára fél milliárd, akkor 700 milliárdból nem 350, hanem 1400 darab vehető. Na most, aki ekkora hibát ejt nyilvánosan, mennyire szavahihető?

    125 – Curix:
    A léha magyarokat nem tudod meggyőzni, hogy az aluszott hitelek felelősét magukban kell keresni. Úgy általában “utálják” Kádárt, de ragaszkodnak ahhoz, hogy Kádár módjára az államnak őrködni kell az állampolgárok felett.

  123. 124

    Tibor bá a keszthelyi korházban 2015-ben 80 millio forintert vettek egy 16 szeletes CT-t ami már modern keszüléknek mondhato. Akkor számold ujra…….

    “A léha magyarokat nem tudod meggyőzni….”

    Most már tudom hogy igazad van. Nekem is sokáig tartott felfogni….de legalább beismerem.

  124. 124. előforduló

    “legvidámabb barakk voltunk.”

    Kölcsönökből… Az IMF előtt végigkoldultuk a KGST-t, aztán Japánt, aztán Fekete János elintézte az első 1 milliárd dollárt… Azóta se tudtuk visszafizetni!

    “Azt ne mond, hogy a szocializmus emelte meg a rákos betegek számát.
    Abban az egészségügyben, amikor még azonnal foglalkoztak veled, a kor színvonalán a legjobbak közé tartozott,”

    Az lehet…
    De az emberek másod-harmadállást vállaltak, gyártották nekik a szar rákkeltő pálinkákat, butító nova borokat, ipari hulladékból üzemi kajákat, védőfelszerelés nélkül permeteztették a mezőgazdaságot, bányászták a szenet, öntötték a vasat…

    De nézzd meg a statisztikákat.
    A bárgyún vigyorgó legvidámabb barakkban egy emberöltő alatt mennyit romlott az egészségi állapota a magyarságnak.
    Ugyanis akiket illet, azok tudják, az egészség nem a kórházon múlik…

    A szoci közgazdászok kiszámították, hogy a gazdaság egyszerűen képtelen ennyi emberrel működni.
    Úgy hogy egyik végén divatot csináltak az abortuszból, a másik végén radikálisan lecsökkentették a nyugdíjas éveket…
    Persze így is összecsuklott a gazdaság… talán mert nem kapartak el elég gyereket, és nem sikerült megszabadulni elég nyuggertől…

    Kádár ennek a Szamuelynek volt méltó utóda aki ezt mondta Győrben:


    „A hatalom a kezünkben van. Aki azt akarja, hogy visszatérjen a régi uralom, azt kíméletlenül fel kell akasztani. Most szükség lesz arra, hogy vér ömöljön. Hatalmassá fog tenni bennünket a vér. A vér lesz az, mely az igazi kommünvilághoz elvezet minket. Ki fogjuk irtani, ha kell, az egész burzsoáziát!”

  125. 122 . Előforduló

    “Úgy beszélsz, mintha nem az utóbbi években fogyna a magyar lakosság kb. 35 ezer fővel évente”

    Azért fogy most 35 ezerrel, mert hiányoznak a legvidámabb barakkban elkapart gyerekek gyerekei, unokái…
    Nézz már meg egy egészséges korfát és egy magyart…

  126. 128.Attila

    Nem egy híranyagból csemegéztünk.
    “IMF előtt végigkoldultuk a KGST-t”
    Volt Magyarországnak egy jóvátételi kötelezettsége 45-ből , amit rendesen fizetett (vitték) és mellékesen ipart épített újjá és fel 1950-es években.
    Nem szorult a KGST adományára, inkább mi adtunk, mert szinte minden volt szocialista ország éhezett.
    Amikor nekiindultak az 1 milliárd dollárnak, az is a szovjeteknél kötött ki, mint az azon megvett nagyon sok high tech ipari termék, ami a szovjeteknek co-com listás volt.

    “az emberek másod-harmadállást vállaltak”, mintha ma nem.
    Ja nem, mert ma már a főállás 10-12 órás.
    Az alkohol öl, butít és nyomorba dönt. Azért sokkal egészségesebb volt, mint a manapság mindenféle szar kemikáliával folyamatosan permetezni.
    Ezért kellett a direkt termő magyar szőlőket és az ősi fajta gyümölcsfákat kivágni.
    Lehet ma nincs a gyümölcsben kukac, de olyan is.
    A szocializmusnak megvolt az a másik előnye, hogy drága nyugati vegyszerekre nem igen futotta devizáért, a szoci vegyipar meg nem pancsolt annyi mindent össze.

    “bányászták a szenet, öntötték a vasat…”
    manapság már igaz nincs szénbányánk, de szerinted miben változott az acélgyártás alapja egy évszázad óta?
    Azért -nem tagadhatod- acélra manapság is szükség van.

    “az egészség nem a kórházon múlik…”
    ez igaz, hanem a kiegyensúlyozott, boldog életen. Akkoriban sok mosolygós és vidám embert lehetett még látni.
    Ma mint a szipózó habony gyagya vigyorát.

    Ezt jó lenne belinkelned ”
    szoci közgazdászok kiszámították, hogy a gazdaság egyszerűen képtelen ennyi emberrel működni.”,
    mert ugyanis a szocialista gazdaság alapja a dolgozó munkás kéz.
    Sztálinnak is volt olyan kérdő megállapítása a Pápa hatalmáról: “és a Pápának mennyi katonája van?”
    Ezért nem fér össze a volt szocializmus és a szándékolt lakosságcsökkentés ideológiája.
    Nem úgy manapság.

    “Persze így is összecsuklott a gazdaság” talán ha belemélyednél a tanulmányozásába, akkor rájöhetnél, hogy közöd sincs.
    Az usa a hidegháborúban mindent elkövetett nyugati szövetségeseivel, aminek meg is lett az eredménye.
    Igaz ők is csaknem rámentek.
    Aztán “találtak” egy gorbacsovot, aki belülről szétverte a rendszert.
    Mostanság volt egyetemi katedrája valahol a jenkiknél.

    Az már megint a perverzitásod, hogy Kádár Jánost szamueli -vel akarod besározni.

  127. 126.

    Minden ember tévedhet és alkalmanként téved is.
    Teljesen igazad van Tibor’bá; bár a 70-es éveit taposó blog-szerkesztőnek alkalmanként megbocsáthatóak félrenyúlásai, cserébe ami más pótolhatatlant szolgáltat.
    Persze amikor a magyarokat és Horthyt sarazza, az nem……

  128. 127 – Curix:
    Nem tudom mennyibe került egy CT, de tudom mikor kell szorozni, mikor kell osztani. De úgy tűnik itt senki más nem tudja.

    Az integritásodhoz sose fért kétség.

    128-129 . Attila:
    Csak ámulok és bámulok mekkora marha vagy. De tényleg. Ha úgy jön ki a lépés, akkor megy a szöveg a Ratkó szigor ellen, ha meg úgy jön ki a lépés, akkor az erőszakolt abortusz ellen.

    A gulyás kommunizmus alapja az “aki nincs ellenünk, az velünk van”, az új gazdasági mechanizmus, a háztáji, a téesz mellék üzemág, a gebin volt. Nem az IMF kölcsönnel volt a baj, hanem az elköltésével, amit a zsidó külkeresek csináltak, nem Kádár János.

    Van neked IQ-d, csak elvakult vagy és ebből kifolyólag rosszak a következtetéseid.

  129. 124.Curix
    ,, Te most komolyan Németországnak akarod felroni azt hogy miért szed kamatokat a görög kölcsönökböl? Talán a németek kergették oda a görögöket, ahová landoltak?
    Németország kényszeritette öket költségvetési számok meghamisitására? Ugye a görögök ártatlanok a dologban? ,,

    Tisztelt Curix!
    Sajnos 1821-től Görögországnak csupán egy igazi Görög miniszterelnöke volt Kapodisztriász akit azonnal meggyilkolták amint megtiltotta az állam összes posztjábol a “titkos szervezetek” tagjait.
    Azotta görögnyelvü, görögnevü idegenek kezében van az országunk.Sokszor idegen útlevél tulajdonosai is, igy még hazaárulásért sem lehetne őket a törvénnyel fal elé állitani.
    Hazám, gazdasági megszállás alatt van.Görögország feltétel nélkül és visszavonhatatlanul lemondott az összes mentelmi jogától,ami a nemzeti szuverinitásátol adódik.
    Mi történt és miért?Csak úgy? Véletlenül?
    Hazánk a katonai diktatura utolsó évében föld olajat mert termelni a COOPER SZERZŐDÉS-t mellőzve.Rövid időn belül jött a társadalomváltozás.A katonai pucs vezetőit életfogytiglanira zárták.
    Addig amig meg nem szállták az országot aki földgázrol és földolajról irt,beszélt az ,,nevetséges alak lett”.
    Most “hirtelen” fölfedezték az energiaforrásokat csakhogy már nem a Görög néppé.A bankároké akik már jó 35 évvel ezelőtt előre tervezték a lépéseiket.

    Mossad titkos jelentése Henry Kissinger magánbeszélgetéséből a Német zsinagóga képviselőivel hivatalos látogatása során: Németországban (1983-ban)!!!
    „A 21. század elején Izraelnek ellenőriznie kell minden energiaforrást a Keleti Földközi-tengeren.
    Az arab országok a Közel-Keleten belső konfliktusokkal lesznek elfoglalva.
    Görögországot és Ciprust, irányított gazdasági válság fogja sújtani.
    http://thesecretrealtruth.blogspot.com/2014/12/1983_16.html#ixzz4n7WZX24n

    Islandnak igazi hazafi vezetöik vannak.Ők a bankokkal más utat tapostak és a gazdaságukkal minden rendben van.A felelőseik meg azt kaptak ami illik nekik.Persze erről mély csend van.

  130. Mint kiderült, az új Duna Arénába nincs fűtés. Nem fért bele a kb. 170 milliárd Ft -ba. (Persze az kérdéses, hogy az egész épületben nincs fűtés, vagy csak az elbontandó részekben, mert a cikkekből ez nem egyértelműsíthető.)

    Viszont kiszivárgott egy tervezet:
    Már 2019-ben sem lennének választások a 2000 fő alatti kistelepüléseken – mondta a Magyar Nemzetnek Hohn Krisztina, a 850 fő lakosú Mánfa polgármestere, a frissen alakult Új Kezdet párt egyik alelnöke. Úgy véli, nem azért választották meg a mánfaiak, hogy szó nélkül hagyja, ahogy tönkreteszik a kistelepüléseket.
    http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/ujra_hozzanyulhat_a_valasztasi_szabalyokhoz_a_kormany.643827.html

  131. 132:

    Kedves Lambros S

    ez az egész sztori olyan mint ha a csunya gonosz zsidok összeesküdtek volna Görögország ellen.
    Én ezt azonban sem megerösiteni sem cáfolni nem tudom, de ennek ellenére mégsem hiszem ezt az állitást. Görögország tehet arrol, ahol most van.

  132. 135. Curix

    Igazad van. Görögország sorsát nem a nyugati hitelező bankok alakították.
    Hitel felvétel nem kötelező.
    Görögország történelmében az államcsőd, a hitelezők pénzének elnyelése nem új jelenség.
    Ami kiszivárgott, a görög adózási fegyelemről és a szociális juttatásokkal való tömeges visszaélésekről, nem egy jól működő állam képét vetíti a külső megfigyelőknek. Persze azok a bankok, akik ennek tudatában hiteleztek, szintén nem ártatlan szüzek.

  133. Valamit biztosan nem olvastatok el Lambros S. írásából.

    Amikor az ország élén álló vezetők “idegenek” -ismerős?- és összejátszva külföldi-belföldi hatalmi érdekkel,-tőkével -netalán idegen állammal, azon az egyszerű ember nehezen tud változtatni.
    Izlandon sarkukra tudtak állni.
    De ez a kiállás valamiért nem megengedhető Európában.

    Azért Görögországban még voltak igazi nemzetiek, akik életük árán is megpróbáltak az országuk érdekében cselekedni.

    És mára hova jutott ez az ország? A demokrácia szülőhelye?
    Visszaélések, fegyelmezetlenség, törvénytelenség, hazudozás, rosszul működő állam; teljes erkölcsi züllés.
    Mindenkinek szolgálhat például, merrefelé tart a mi hazánk is.

  134. Nem is tudom, a” túlköltekezés” újabb tényének melyik bejegyzésen lenne a legjobb helye.
    Mert így folyik el mindenhol az adófizetők pénze, valamerre…..

    A link: http:
    //www.napi.hu/magyar_vallalatok/hamarosan_uj_autokat_kapnak_a_rendorok.644700.html

    Dicsérendő, hogy a “magyar ” ipar remekéből választ a közhivatal.

    No de 8,5 millióért darabonként?
    Meg egy kis matricázás?

    Megtetszett, egy ilyen autót nézegettem, és nem kaptam 5,5 milliónál magasabb árajánlatot sehol sem 1 darabra.
    Pedig igyekeztek még a Madonnát is belepakolni ám.
    De nekik okosba sikerülhetett a 250 db-os flottát 8,5 millióra “lealkudniuk”.
    És azért ez a típus kissé alkalmatlanabb a bömös terepjárókban furikázó bűnelkövetők üldözésére, csak a kényelmes körautókázásra, esetleg agy traffipax telepítésére tökéletes.

    És gondolom éber őreink nem is a dízel változatot preferálják.

    Aztán a havi szervízdíj sem két fillér. 39.000 ft/ 3.333 km-enként, azaz tervezett havonta.
    Akkor még olajat sem kell cserélni, csak 10-15 ezrenként.
    Az első szervízek a hunyorgó szemrevételezésben ki is merülhetnek.
    Egy hunyorgás 39.000 Ft. ÁFA-san.

    Persze a 3 év garancia + 3 év bónuszgaranciai és sok helyen ingyenszervíz a vevőcsalogató . Még jó, hogy csak polgáriban évente 1x kell szervízbe vinni, vagy 10 ezrente..

    Aztán ha egy autóba 200.000 km- beleforog, hát az már nagyon elgondolkodtató…..

    Remélem legközelebb okosabban költi az adófizetők pénzét a Magyar Állam.
    Csak gyanítom ez is hiú ábránd marad……………

  135. Varga István: Hűtlen kezelés a letelepedési kötvény létrehozása

  136. 139.

    Hja, csak ha ennyi “csintalanságot” ejtenének meg , még két kézzel szavaznék én is rájuk.
    Linkelhetünk ide bármit, elmagyarázhatunk bármit, hozhatjuk a statisztikai adatokat, a narancsfanoknak akkor is csak a vitya jelenti a mennyei üdvözülést.
    Végül is nem is ellenezném, ha mihamarabb rálépne a Szent Péterhez vezető szépen kikövezett sugárútra.
    Addig mígnem ez az ország végérvényesen alászáll……

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.