(2222) Az orosz lélek megismerése II.rész

VIP.234.

 

Amikor az emberiség kipusztulását eredményező nukleáris háború küszöbön állunk, igen hasznos lenne az orosz lélek megismerése, ha a lehetőségek megfontolását sikeresen akarjuk elvégezni. Végül is az amerikai törekvések ismertek, (ami nem más, mint dominanciájuk fenntartása tűzön-vízen át) ezért, minden a másik oldal hozzáállásán múlik.

A következőkben az orosz lélekkel, és annak kialakulásával foglalkozó esszét fogom öt részletben elküldeni a VIP előfizetőknek. VIP előfizető egy éven át az lehet, aki legalább 6000 forinttal hozzájárul a honlap fenntartásához. Kapcsolat felvétel evatibor#t-online.hu. Az elmúlt hetekben hárman is átutaltak 6000 forintot, de se E-mailben, se átutalási “közleményben” nem jelezték, kik ők? Én pedig nem vagyok gondolatolvasó 😀 Szóval jelentkezzetek – köszi.

___________________________________________________________________________

……….Vagyis ott, ahová Napóleon bevonult, minden fel volt perzselve. Moszkva előtt végre Napóleonnak sikerült kikényszeríteni az ütközetet az orosz erőkből. Ez volt az elhíresült Borogyinói csata. Az összecsapás hatalmas vesztességeket okozott mindkét hadseregnek. A cár feladta Moszkvát, de nem adta meg magát, nem kért békét. Moszkva lángokban állt, de ez Napóleonon nem segített. Az utánpótlásból teljesen kifogyva, katonák a nyári uniformisban, a lótáp teljes hiánya mellett, Napóleon hadserege elkezdte a gyötrelmes visszavonulást a kemény orosz télben. Tél tábornok több százezer francia katona életét követelte. A visszavonulást nehezítették a helyi parasztság által spontán szerveződő partizán csapatok támadásai. A végén mindössze 27.000 francia katona ért haza. 380.000 meghalt, 100.000 fogságba esett. A napóleoni hadsereg gyakorlatilag megsemmisült.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

(2222) Az orosz lélek megismerése II.rész” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Putyin egy meglehetősen gátlástalan diktátor, aki atombombát is bármikor bevethet ha úri kedve úgy tartja.
    Az Usa a világ jelenleg egyértelműen legerősebb nagyhatalma nemcsak katonai értelemben.
    Putyin és az Usa szembenállását és csörtéit a “Putyin jó és az Usa a rossz” kűzdelmének ábrázolni avagy ezt sugallni ,igen kreatív ötlet , de amennyire kreatív, annyira hazug.
    Olcsó reklámfogás, amit mindannyian szívből útálunk.
    Az Usa politikai szerepe a világban kétarcú és vitatható ,de létezésének és tevékenységének értékelése mint legeslegelsősorban világártalom, messze nem objetív.
    A diktátorok pedig nem az emberiség jótevői és akkor még igen visszafogottan fogalmaztam.

  2. Bevethetne, de nem tette….
    Az USA gazdasági elsőségét éppen elorozzák a kínaiak; a katonain kívül még mi van?

    Talán csak nem ártana kicsit az emlékeken frissíteni:
    Az amerikai demokrácia már vetett be atombombát idegen állam területén, az oroszok még nem.
    Az amerikaiak az utóbbi időkben használtak könnyített uránmagvas lövedéket, az oroszok nem.
    Az amerikaiak igen sok független állam belpolitikájába avatkoztak be katonailag a Föld minden földrészén és felforgató uszítással ( pl.1956); az oroszok a töredékébe se.
    Az amerikaiak a föld túloldalán, az orosz határok mentén védik a határukat, az oroszok saját határaikat szinte el sem hagyták az utóbbi 30 évben.

    ” mindannyian szívből útálunk” kik lennének, mert nem a magyar társadalom nevében nyilatkoztál.
    És igen éppen a döbrögi diktatórikus és az Eu polgárai akaratát semmibe sem vevő vezetésére igaz

  3. Az Usa a világ jelenleg egyértelműen legerősebb nagyhatalma, ugyanúgy, mint annakidején Napoleon is az volt. A beidézett írás korrekten ábrázolja a folyamatot, hogy a már mozgó csapatoknak utánadobtak egy ideológiát, amit az egész Európa media-trükknek tekintett, s természetesnek, hogy a legnagyobb az 100%-os nagy kíván lenni.

    Az invalidus Kutuzov bácsi csinált diktátort a gonosz cárból, mivel nem hagyta elfoglalni Russzia-anyácskát, ami természetesen járt a legerősebbnek.

    Namost ha a megátalkodott diktátor Putyint vesszük, némi történetiséget be kell suszterolni, még ha fogfájós is lesz… tehát a Jelcin idején nagyon bíztatóan ment a hatalmas birodalom feldarabolása, már pontosan ki volt jelölve az ujonnan képzett 10 tartomány tulajdonlása is, de valahogy a titkosszolgálati módszerekkel beszuszakolt titkár és kogébés csoportja gonoszul megakadályozta ezt, sőt, egy olyan államformát hozott létre, ami nem visszafordítható…
    Néha, ha nem is médiák-szinten, de nagypolitikai fórumokon elhangzik egy siránkozás, hogy Putyin körül egy megdönthetetlen óriás csoportosulás van, ami még abban az esetben sem legyőzhető, ha véletlenül Putyint valami accident érné …

    Az USA, egy láthatatlan kormányfölötti vezetésével, aminek már csak az említése is nagyon nem PC, szorosan a határ mellett már körbekanyarította Russziát, és a támadás elötti utolsó pillanatok is lehetnek, amiket most átélünk. Az oroszok, mint egy túlfütött fazékban, bekerítve, kénytelenek a fegyverrendszerek folyamatos mozgatásával operálni.
    Putyin, mint “soros diktátor” ilyeneket mond, amit persze átszabnak a pillanatnyi igények szerint: – nemcsak az az ország ellenség, ahonnan a rakéták indulnak, viszont a drámai közelség leszükíti az eszközöket … és a nuklear is számbajöhet …

  4. Közbevetőleg-….
    Bár a kamaszkorban megrekedt, “mindig megtalálom mi ellen lázadozhatok” típusú egyéniségek sokszor így élik meg, attól hogy valamit “tilos” hangoztatni attól az még nem válik tüstént igazzá.
    Se az hogy valami polkorrekt vagy fősodrat se az hogy alternatív nem az igazság lakmuszpapírja.
    Annak eldöntése mi igaz mi hamis se nem egyszerű se nem megy fáradozások nélkül.
    Az eredmény pedig mindig csak valószínűleg lesz hibátlan.

  5. Szerintem nem is annyira az csak orosz néplélekről van szó, hanem a két világfelfogásról, aminek a küzdelmét szemléljük.

    Az ember érzi, hogy nem két arrogáns nagyhatalom torzsalkodása folyik, hanem két filozófia csap össze.

    Talán hasonlíthgathatjuk a sztyepei népek között meggyökeresedett ortodox kereszténység alapjait a gyökértelen, gyakorlatilag hazátlan de a világ irányítására igényt tartó gondolkodással.

  6. 5: “két filozófia csap össze”

    Ebben biztosan igazad van, és ez a filozófia valahol megjelenik a néplélekben is.
    Az USA területén a gyarmati idő után soha nem volt idegen megszálló, ami egyfajta felsőbbrendűség-tudatot ad az egyszerű polgárnak is, elfogadja, hogy az USA-nak (és neki is) minden “jár” alanyi jogon, az egész világ nekik dolgozzon.
    Oroszország viszont a történelem során részben vagy egészben sokszor került megszállás alá – ugyanakkor végül mindig ők kerültek ki győztesen, miközben ezért hihetetlenül nagy áldozatokat kellett hozni. Az orosz népléleknek természetes az, hogy Oroszország Anyácskáért időnként mindent fel kell áldozni és ezt nekik kell megtenni, mert helyettük senki más nem teszi meg.

  7. 4

    Költői hasonlatod aligha tárgyszerű, annyi derül ki belőle, hogy lelkes putyinfan vagy és a liberális ellenségkép híve.

  8. Lehet abban őszintén hinni,hogy egy mai huszonéves és harmincas lelke mélyén is óhatatlanul
    Mohács, Trianon 48 és 1956 élményei is munkálnak ,de én személyesen ebben nem hiszek.
    A történelmi események és következményeik bonyolult áttételeken át formálják a nemzet lelkületét ,
    a “magyar mentalitást” , ha ezek egyáltalán léteznek és vizsgálhatóak.
    A mai ifjúságnak példának okáért annyi ismerete van például a szocializmusról,
    hogy “rossz volt, de szerencsére elmúlt “

  9. Bariton!
    A fondorlatosan összeszedett, és nyakunkba öntött bölcsességed mellet kutya kötelességed lenne megválaszolni olyan fontos felvetéseket, amiket például előforduló tételesen felsorakoztat 2. alatt. Ezeket te simán átléped és ott folytatod, ahol abbahagytad. Aztán csodálkozol, hogy sorozatosan kitiltalak az újabb és újabb nickjeid alatt.

  10. 6 – Observer:
    Nagyon jó magyarázatot adsz azoknak, akik a teljes szöveghez nem jutnak hozzá. (mosógépszerelőnk hozzájut)

  11. Oroszország Anyácska mindenek előtt! Ha megtámadnak bennünket, mármint az oroszokat, akkor megint jön a felperzselt föld taktika, csak atommal. Lásd a Halott Kéz rendszer…!

  12. Bariton

    “… lelkes putyinfan vagy és a liberális ellenségkép híve.”

    Érdekes válasz, nem mondom. Vajon miből derül ki, hogy valaki putyinfan? Csak nem abból, ha képes gondolkodni és nem mások által megcsócsált szöveget nyomja?

    5. Observer

    A hozzászólásod “neki minden jár alanyi jogon” részéhez remekül megy a mai hír az orientalista.hu-n. Az amerikai hadsereg Helmand tartomány Hanasin faluja mellől uránt és más ritka elemet, illetőleg természeti forrást csempész ki. Uránium, mágnesvasérc, apatit és antracit réteg található a térség déli részén, Hanasin falunál, 160 kilométer távolságra a pakisztáni határtól. A NASA becslése szerint 81,2 milliárd dollár értékű rétegekről van szó.

    Az afgán fiatalokat meg ránk küldik, tartsuk el őket mi.

    Remek munkabeosztás, nem?

  13. 12: + irakiak, szírek, líbiaiak, tunéziaiak, pakik.
    Aztán jöhet az oroszok elleni támadás a káoszban.
    Ezt a biciklit tolják ellenzéki, EU- fejes, soros- álcivil és CIA- csicskamédia oldalról.
    miért nem lehet ezeket lelőni?

  14. Ouse M. D.

    Lehet, hogy javíthatatlanul optimista vagyok, de már mindenki tudja mit művelnek, csak az egészen hülyék nem, ezért bizakodom abban, hogy egyszer csak észhez térnek, mert már a saját népüket sem képesek a médiájukkal becsapni. Valami zavart látok az erőben. Még Trump is ezt mondta az egyik beszédében, amit a Liberty egyetemen mondott a tanévzárón.

    “Első kézből tudom, hogy meg van roppanva a rendszer. Van egy kis csoport, akik azt hiszik: mindent tudnak, mindent értenek. Ők mindenkinek meg akarják mondani, hogyan éljenek, mit csináljanak és mit gondoljanak. Ne engedjétek, hogy mások határozzák meg, miben higgyetek, főleg, ha nálatok van az igazság.”

    Még az előző, 11. sz. hozzászólásomhoz azt szeretném hozzátenni, hogy éppen volna okunk “putyinfanná” válni.

    Ezért:

    “…betiltotta a GMO-t, kirúgta George Sorost és harcolt a kulturális marxizmus ellen. Több mint tizenötezer templomot (nem mecsetet! ) épített, és arra bátorította a családokat, hogy vállaljanak több gyermeket, betiltotta a gyerekeket megcélzó transznemű/homoszexuális propagandát.”

    Tovább is van….

    Putyin újjáépítette az orosz hadsereget, felmorzsolta az iszlám terroristákat, geopolitikai sokként felbukkant Szíriában és uralta a helyzetet az USA, Izrael, Egyesült Királyság, Franciaország, Törökország, Szaúd-Arábia, Quatar és 40 000 dzsihádista hatalmas koalíciójával szemben.

    1999 és 2014 között az orosz GDP a tízszeresére nőtt és világviszonylatban a huszonkettedik helyről a nyolcadikra emelkedett
    Az orosz GDP-hez viszonyított államadóság az 1999-es 100%-ról 2016-ra 17%-ra csökkent
    Oroszország a világ hatodik legnagyobb devizatartalékát hozta létre, gyakorlatilag a semmiből
    Az orosz aranytartalék ugyancsak a hatodik legnagyobb a világranglistán.
    A globalisták Oroszország leigázására tett minden próbálkozásuk kudarcba fulladt – ahogy azt Tibor bá’ posztjában is olvashatjátok. Hatszor (!) az utolsó kétszáz évben – 1812, 1856. 1905, I. világháború, II. világháború, és az 1990-es évek sikertelen Wall Street-i hatalomátvétele.

    A fentiek bizonyítására linkek is vannak, csak nem akarom terhelni velük a weboldalt.

  15. 6. Observer

    “Az USA területén a gyarmati idő után soha nem volt idegen megszálló…”

    Én még visszább mennék.
    A mai “nyugat” aminek a negatívumainak a sűrítménye az USA, a római birodalom óta hódításból él. EZ égett bele a nyugati néplélekbe… Hogy nekik JÁR más népek földje, kincsei, munkája… És ezért kialakult a mások munkájától, javaitól való függőség, mint a narkósoknak, és egyre növekvő étvágyukat egyre növekvő arroganciával kell hogy kielégítsék.
    A nagy orosz sztyeppén élő népeken viszont folyamatosan átvonult a történelem, ami kialakított egy túlélő életformát. A nagyjából azon a területen élő szkítákról mondták a görögök, hogy soha nem gyűjtenek össze több vagyont, mint amit egy lovon el tudnak vinni… Ebből valószínűleg megörököltek valamit az oroszok, mindenesetre igénytelenségük sokszor előnyt, sőt az életbenmaradást jelentette.
    És ne felejtsük el, hogy évezredek óta azon a földön élnek, és kialakulhatott egy erős ragaszkodás.
    A nyugati népek, főleg az USA sokkal mozgalmasabb, vándorló, és nincs komolyabb kötődés a földhöz… Persze… itt még képbe jön egy társaság, akinek valóban nem volt érzelmi köze az európai földekhez, nekik persze, hogy problémamentes volt például a földet adásvétel tárgyává tenni…

    Szóval, itt valóban többről lesz szó, mint két nagyhatalom közötti háborúról.

    És azt is jól meg kell majd gondolni, hogy kinek szurkolunk !

  16. 14: Oroszország GDP tekintetében a 12-ik, kb. Spanyolország méretű gazdaság.

    GDP/fő tekintetében pedig sehol sincs.

    Az emberek szarul élnek Oroszországban.

  17. 16. gmarko

    “GDP/fő tekintetében pedig sehol sincs.”

    Ez is egy érdekes számítás. Önáltatásra jó csak.
    Az USA-ban a GDP/fő-t az ott koncentrálódott hiper gazdag társaság viszi…
    Ha levennéd a felső 1%-ot az USA-ban meg Oroszországban is, akkor egy jóval kigyenlítetteb képet kaphatnál. Már ha a valóság érdekel, és anem a brossúra szintű propaganda.
    És azt se feledd, ott, ahol a pénznek nincs fedezete, ott a pénz elég pontatlan mérő eszköz.

    Aztán még vegyük bele a tendenciát is…
    Oroszország életszínvonala alapvetően növekszik… A németek csupán évi 150 000 autót adnak el nekik… az azért advalami képet a középosztályról.
    Nyilván van hova fejlődni ott is, de meg lehet spórolni a kínaihoz hasonló pofáraesést, hogy addig fikázták a kínai bóvlit, hogy már a termelés legtöbb mérőszámában lehagyja az USA-t…

  18. Nem tudtam eddig nem vettem ezt észre, hogy ez egy erőszakos szeminárium és aki nem mutat fel kellő “tudati fejlődést” elkötelezettséget a blogger sugallta koncepciók iránt, nem elég vonalas,nem tér meg, azt kirúgják mint macskát szarni.
    Azt sem tudtam, hogy laikus vélemények hangzanak el egy egy témában, de úgy illik tenni mintha ez tudományos konferencia lenne.
    Ezek nem egy fórumtipikus jelenségek.
    Sajátságosak.

  19. 7

    Megtudtam hogy nálam sokkal okosabb emberek szerint létezik nemzeti karakter , de ennek kutatása az esetleges rasszista felhangok miatt nagymértékben akadáloztatva van.
    “Túl forró a pite”

  20. 8

    Vajon miért is pályáznék a tetszésedre ?
    Az a dependensek és seggnyaló alattvalók attitüdje.
    Már nem csodálkozom,már “ismertelek”

  21. Laikus velemenyek….fuggok,seggnyalok stb…hat igen ez aztan a vitakultura .Persze lehet nyomatni kolcsonosen a propagandat aminek nem sok ertelmet latom -legfeljebb az egyoldalu amerikabarat mainstream szoveg ellensulyozasanak- cseppet sem halas -szerepenek a felvallalasat .De itt tenyek is vannak-ami kellemetlen dolog egyesek szamara -pedig en azt gondoltam hogy az un rendszervaltozas azert is tortent hogy vegre a media ne propaganda szocso legyen csupan -a tomegpusztito fegyverek Irakban pedig urgeborbe voltak csomagolva melyet Szerb nacionalista vezetok eszak-koreai kozvetitessel exportalt a bagdadi diktatornak.Virag elvtars visszatert….hogy is mondta a film vegen :Visszasirnak meg maguk engem…..Sajnos neki lett igaza es nem Pelikannak….mi meg szeretnenk elni .

  22. 21 – tom:
    Nyugodj meg, baritonról nem olvashatsz többet.

  23. gmarko:
    “Az emberek szarul élnek Oroszországban”
    Attól függ, kihez képest. Egy éhező afrikaihoz képest jól élnek, de egy átlagorosz egy átlagmagyarhoz képest tényleg sokkal kevesebbet engedhet meg magának.
    Egy bolti dolgozó fizetése 10 ezer rubel környékén van, középkorú férfi karbantartó keres mondjuk 15 ezret (sógorom és sógornőm). Ezek adják mondjuk a népesség 80%-át. Csak nincs hogyan átszámolni a rubelt forintra, mert a rezsi (villany-víz-gáz-lakbér) majdnem ingyen van, az alapvető élelmiszerek valamennyivel drágábbak mint nálunk, a tőkehús sokkal drágább, az utazás meg összehasonlíthatatlanul drágább. Ja, a cigaretta meg a vodka felébe se kerül, mint nálunk.
    Persze van egy magyar szinten kereső középosztály is, leginkább Moszkvában, ami a világ egyik legdrágább városa, tehát több jön be, több megy el.
    Aztán van mondjuk a népesség 1%-a, akik igazán jól élnek és tele van velük az összes üdülőparadicsom.
    Meg van egy vékony réteg, akik sokkal, de sokkal gazdagabbak, mint egy magyar gázszerelő.

  24. 23 – Gyágya Szláva:
    Köszönjük az autentikus elemzést.

  25. 23: ” sokkal gazdagabbak, mint egy magyar gázszerelő”

    Micsoda? A mi mangalicaszerelőnk ‘már szart se ér’ egy orosz oligarchához képest? 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.