(2203) Szeretnéd-e tudni, mi a szerelem (átkozott szerelem)?

Tibor bá’ online

 

„Hivatalosan” a szerelem az éhség és a „mániás-megszállottság rendellenessége” (angolul: obsessive-compulsive disorder) kereszteződése. [Én viszont azt állítom, hogy szexualitással kapcsolatban kiváltott ideiglenes, egzaltált állapot, de most nem én számítok]  Valójában olyasmi érzés, mint a csokoládémajszolás. A szépség pedig a szerelmes ember szemében nem sokat nyom a latba.

A szerelmes emberek agyában lejátszódó folyamatok kutatási eredménye hideg vizes zuhanyként hűtötte le ősidők óta dédelgetett romantikus elképzeléseinket. Helen Fisher (Rutgers University, New Jersey) antropológus által vezetett kutató csoport felkért hét férfit és tíz nőt – akik állításaik szerint halálosan szerelmesek voltak – hogy nézzenek meg szerelmükről egy fényképet, illetve más ismerős személyről, miközben rá voltak kötve egy mágneses-rezonancia erősítés elvén működő leképezőre (MRI). A leképezés szerint egy szerelmi viszony elején az indítékkal és jutalommal asszociált, dopaminban gazdag agyterületek nagyfokú aktivitást mutatnak, amikor szerelmük fényképét látják. És persze minél mélyebb a kapcsolat, annál nagyobb az aktivitás. A kutatókat meglepte az, hogy bár a szerelem nagyfokú érzelemgazdagságot jelent az agy érzelemért felelős részében az aktivitás nem növekedett meg. Ezek a részek mind addig nem aktiválódtak, amíg a kapcsolat nem ért el egy későbbi, érettebb szakaszt.

Az eredmények azt sugallják, hogy a romantikus szerelem mindössze egy indíték, egy ösztönző erő, mint amilyen az éhség vagy a szomjúság. Egy kapcsolat elején az agy tervezéssel van elfoglalva és az élvezet megszerzésére hajt. Csakhogy a „ráhajtással” foglalkozó agyterület akkor aktiválódik, amikor az ember például csokoládét majszol.

Végül is, az eredmények szerint a szerelem hasonlít a mániás-megszállottság rendellenességére (MMR), [Emlékszel? amit én egzaltált állapotnak becéztem], mivel a kutató­csoport olyan agytevékenységet észlelt, ami az MMR-re utalt. Megjegyzendő, hogy az aktivitás intenzitása egyenesen volt arányos a kapcsolat hosszával, kitartva egészen az érzelmi állapot beköszönéséig. Ennél a pontnál az ember átlép „mániáján” és, egy tartós kötődést alakít ki, vagy a szerelem megszűnik [vagyis az egzaltált állapot].

Tapasztalat szerint azoknak az embereknek az agyában alacsony a szerotonin szint, akik MMR-ban szenvednek. Ez összevethető azzal az 1999-es olasz jelentéssel, miszerint szerelembe eső emberek vérének szerotonin szintje meredeken zuhan (NewScientist 1999-07-31. p 42.) Viszont a depresszióban szenvedőknek is alacsony a szerotonin szintje, aminek emelését antidepresszánsokkal érik el. Ez az eljárás azonban problémát okozhat az agy megfelelő részének érzékenysége miatt. Konkrétan antidepresszánsok szedése megakadályozza a szerelembe esést.

Nem megmondtam? Idegnyugtatók hatása alatt az egzaltáltság nem tud kialakulni. Illetve a nyugtatók szedése csökkenti a halálos szerelem mértékét. De ez nem minden. A hatás nők és férfiak esetében nem ugyanaz. A szerelmes nő már a kapcsolat elején nagyobb érzelmi aktivitást mutat, és partnere fényképének láttán, a férfiaknál sokkal jobban átkutatják memóriájukat, újfent átélve múltbéli emlékeiket. Az sem fog meglepni senkit, hogy a szerelmes férfiak szerelmük fényképének láttán a nemi élvezetre koncentrálódnak, Helén Fisher szerint „aktiválódik a pénisz duzzadás tartománya”.

Egy másik érdekessége a kutatásnak az, hogy bár vonzónak találjuk a partnerünket, és a fényképe vágyat ébreszt bennünk, az agyunknak legalább egy része, amelyik esztétikai bírálatokkal foglalkozik, nem vakul el. A csinosságot igen objektíven állapítja meg, megegyezően semleges megfigyelő véleményével. Magyarul, a szerelem vak.

_________________________________________________________________________
_________________________________________________________________________
_________________________________________________________________________

4 gondolat erről: „(2203) Szeretnéd-e tudni, mi a szerelem (átkozott szerelem)?

  1. „Egy másik érdekessége a kutatásnak az, hogy bár vonzónak találjuk a partnerünket, és a fényképe vágyat ébreszt bennünk, az agyunknak legalább egy része, amelyik esztétikai bírálatokkal foglalkozik, nem vakul el. A csinosságot igen objektíven állapítja meg, megegyezően semleges megfigyelő véleményével. Magyarul, a szerelem vak.” – Itt némi ellentmondást vélek felfedezni.

  2. 1:
    Félreérthető a fogalmazás. Így lenne jó: Nem mi, hanem a szerelem vak.

  3. A közömbösség, az erőszak, a gyűlölet és a gyilkolás órái tényleg súlyosak és hosszúak. Ha összeadnánk őket, akkor sötét évszázadok jönnének ki.
    Ha ellenben a szerelem rövid óráit és fénylő pillanatait is össze tudnánk adni, akkor ez talán egy még hatalmasabb időt tenne ki, valószínűleg évezredeket, s így azután mégis pozitív lehetne a mérlegünk.
    Ezt halálosan komolyan gondolom.

    Nádas Péter

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük