(2127) Az iszlám igazi arca

Tibor bá’ online

 

Részletek átvéve a Politikai Iszlám Tanulmányok Központja Blogból https://www.sariakonyv.hu/no-go-zonak-az-iszlam-tortenelmeben/

Az európai muszlim populáció folyamatos növekedése vitát váltott ki az európai városokban történő letelepedésük természetéről. Hivatalosan tagadják a „no-go zónák”, vagy a „saría által kontrollált területek” létezését, mégis a városban lakók ezeket a területeket legjobb esetben is csak rossz környéknek hívják, és azt tanácsolják, hogy ne menjenek ezekre a helyekre, mert nem biztonságosak, különösen magányos, lengén öltözött nők számára sötétedés után.

Itt tartunk tehát ma, de mi vezetett ide, és mi várható a jövőben? Erre megadja a választ a következő idézetek:

Az iszlám doktrína engedélyt ad a hitetlenek  (vagyis zsidók és keresztények) elleni erőszak alkalmazására, pontosabban az Ahl al-Kitáb, vagyis a könyv népei (keresztények-zsidók) ellen, akik előzőleg már megkapták a szentírást, de eltávolodtak annak „eredeti” lényegétől. Meg kell alázni őket egészen addig, ameddig vagy behódolnak és megfizetik a dzsizja adót vagy áttérnek az iszlámra, vagy meghalnak.

Korán 8:39: „És harcoljatok ellenük, amíg nem lesz több kisértés, és amíg a vallás egyes egyedül Allahé. Ha azonban abbahagyják, Allah átlátja azt, amit cselekszenek.

Korán 9:5: „Ha tehát a szent hónapok letelnek, akkor öljétek meg a pogányokat, ahol csak föllelitek őket! Fogjátok el őket! Ostromoljátok meg őket! Állítsatok nekik csapdát az összes leshelyről! Ha azonban megbánással fordulnak Allahhoz, elvégzik az istentiszteletet és zakatot fizetnek, akkor hagyjátok őket szabadon, az ő útjukon! Allah megbocsátó és kegyes.

Korán 9:29: „Harcoljatok azok ellen, akik megkapták az Írásokat (zsidók és keresztények), de nem hisznek Allahban vagy a Végső Napban. Ők nem tartják tilosnak, amit Allah és az Ő Küldötte megtiltott. A keresztények és a zsidók nem követik az igazság vallását mindaddig, míg be nem hódolnak, és meg nem fizetik a fejadót [dzsizját], és megalázottá nem válnak.

Meg kell jegyezni, hogy az iszlám minden más vallás fölött maga hoz ítéletet, ezért nem számít, hogy ki tartja magát kereszténynek, vagy zsidónak. A keresztényeknek például fel kell adniuk vallásuk bizonyos alaptételeit annak érdekében, hogy ne tekintsék őket istenkáromlónak, vagy politeistának. (A Korán a k-f-r szótőt használja rájuk, vagyis káfirként definiálja őket).

Korán 5:17: „Bizony hitetlenek azok, akik azt mondják: „Isten a Messiás Mária fia.””

Korán 5:72: „Hitetlenek azok, akik azt mondják: „Allah a szentháromság közül a harmadik.” De nincs más isten, csak egyetlen isten! Ha nem hagyják abba azt, amit mondanak – bizony a hitetleneket közülük fájdalmas büntetés fogja sújtani!

Korán 4-171-172-173: „Ó könyvek emberei! Ne lépjétek túl a határt a ti vallásotokban és ne mondjatok Allahról mást, csak az igazságot! Jézus, a Messiás, Mária fia csupán Allah küldötte, és az ő szava, amit sugalmazott Máriának, és belőle kiáradó szellem. Higgyetek hát Allahban és az ő küldötteiben és ne mondjátok azt, hogy: „Szentháromság!” Hagyjátok abba! Jobb az nektek! Allah csupán egyetlen isten. Magasztaltassék! Hogyan is lehetne gyermeke! Övé mindaz, ami az egekben és a földön van. Allah elégséges istápoló! A Messiás büszke arra hogy Allah szolgája legyen, ahogyan a közelálló angyalok is. Akik azonban fennhéjáznak és felfuvalkodnak, azokat fájdalmas büntetéssel bünteti és nem találnak maguknak Allahon kívül sem védelmezőt, sem segítőt.”

Hidzsra – a „szent vándorlás”

A szentírás arra is bátorítja a muszlimokat, hogy Allah szolgálatában vándorútra keljenek.

Korán 16:41: „És akik elvégezték Allahért a hidzsrát, miután jogtalanságot szenvedtek, azoknak már az evilágon szép lakhelyet készítünk. A túlvilági fizetsége azonban nagyobb. Bárcsak tudták volna!”

Az iszlám tanok ezen sorai ugyanabba az irányba mutatnak – a hitetlenség földjére vándorolni, téríteni, és a hitetleneket leigázni. Az eredeti hidzsra célja a jatribi (medinai) muszlim közösség erősítése volt azért, hogy Mohamednek elégséges katonai ereje legyen a mekkaiak legyőzésére. Miután ez a cél megvalósult, a vándorlás már nem volt annyira hangsúlyos egészen a nagy közel-keleti és észak-afrikai dzsihád-hódításig, és az ott korábban elterjedt keresztény, zoroasztriánus, zsidó és más kultúrák kiirtásáig. Ettől a ponttól a hidzsra újra elindult, ezúttal az egyik miszr-be, azaz katonai városba. Az ebből a korszakból származó hadísz verziók tisztán mutatják a migráció és az éppen folytatott dzsihád katonai szükségletei közötti kapcsolatot – mutatja be a korszakot Khalil Athamina, a Ramallahi Birzeit Egyetem történész professzora, aki részletesen írt a korai arab hódításról és a dimmik státuszáról publikációiban. Ezekben az időkben az amszár-ba történő migráció erőteljes volt, és egész törzsek jelentek meg, hogy letelepedjenek a káfirok földjén. A bevándorlóknak (muhadzsirun) el kellett vágniuk minden köteléket a szülőföldjükkel, és teljes mértékben a hódításra kellett összpontosítaniuk (Athamina 1987, 9-10).

A miszr jelentőségét mutatja az iszlám civilizációban, hogy így hívják arabul Egyiptomot, a legnagyobb arab országot. Azon a helyen, ahol a harmadik ilyen miszr tábor épült (Kúfa és Bászra után), ma a legnagyobb arab város, Kairó áll. Ezt a várost a helyiek Miszrnek nevezik.

Migráció és politikai iszlám

Ha az olvasó hasonlóságot vél felfedezni a 7-8. században zajló, keresztény Közel-Kelet és Észak-Afrika iszlám meghódítása és aközött, ami manapság történik, ez nem véletlen egybeesés. A dzsihád és a hidzsra összefügg, és folyamatosan történik amióta Mohamedet Mekkából kiutasították. Csupán az európai nemzetek tudták ezt feltartóztatni a 17. században tudományos és technológiai fölényükkel. Amíg a dzsihádot lándzsákkal, íjakkal és bárdokkal tudták folytatni, ez volt a közismert módja a káfirok megsemmisítésének. Amikor a szemtől-szembeni küzdelem nem túl sikeres, más utakat kell találni ugyanannak a célnak a megvalósításához.

Ma, amikor Európa teljes mértékben elvesztette saját identitását és képtelen beazonosítani a) önmagát, b) ellenségeit, és c) a kettő közötti határvonalat, a dzsihád eszköze ismét a hidzsra. Az identitászavar egy hatalmas szívóhatást hoz létre, amely meghívja az iszlámot ürességébe és tévelygésébe. Ilyen körülmények között a migráció Allah új területi hódításainak a leghatékonyabb módja. Csakúgy, mint a korai középkorban, egyedülálló férfiak nagyszámú és fegyelmezetlen tömege szakad el otthonról csoportokban, hogy az amszárban letelepedjenek.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

26 gondolat erről: „(2127) Az iszlám igazi arca

  1. Napjainkból egy kis adalék a fentiekhez azoknak, akik rendre játsszák az álságos jólelkűt és még mindig nem vesznek tudomást a való Világról (Nekik egyébként azt javaslom, hogy alapítsanak egy külön államot és fogadják be üdvöskéiket, éljenek együtt boldogan! Mi ezzel két legyet ütünk egy csapásra: megszabadulunk a parazitáktól. 😀 ):

    „…Bernhard Witthaut rendőr-főfelügyelőnek, a rendőrszakszervezet (GdP) szóvivőjének, aki ezt válaszolja: „Minden rend­őr­felügyelő és belügyminiszter tagadni fogja ezt. (…) De tudjuk, hogy ezek a területek léteznek. Sőt még rosszabb: ezeken a területeken a bűncselekmények már nem eredményeznek vádemelést…”
    Forrás: demokrata.hu/velemeny/ez-nem-allatkert-itt-emberek-elnek

    Hallod, Barcelona? 😀

  2. A klasszikus liberális eszme szerint a rasszista ideológiák azért keletkeznek, hogy biztosítsák a fajok elkülönítését, megakadályozzák a kisebbség részvételét a társadalomban, és megerősítsék az uralkodó csoportnak a gazdaság és az elosztás ellenőrzésében elfoglalt helyét. Az uralkodó és alárendelt csoportok éles megosztottságban és kulturális elkülönülésben élnek, nem önkéntes választás és önszabályozás, hanem hatósági rendelkezések és kényszer folytán.
    Ezáltal minden fajta asszimiláció, integrációs kísérlet rasszista felhangot kapott, a nyugat a saját csapdájába esett, ergo ha a migráns nem akar dolgozni ún. kulturális identitásából kifolyólag, megteheti, tolerálja az állam. Későn jöttek erre rá az osztrákok is, akik most már 1000 eurót kinálnak minden egyes migránsnak, aki önként elhagyja Ausztriát. 🙂

  3. Én továbbra is a törökök miatt aggódok, egyre jobban úgy néz ki, hogy nem indokolatlanul. Erdogan kijelentései nagyon súlyos dologra utalnak.
    Ha azt is figyelembe vesszük, hogy üzletelnek(üzleteltek) az ISIS-szel akkor könnyen kitalálható mi is a játék tétje, nem beszélve valódi vallási meggyőződésükről.

    Nem vagyok egy politikai elemző,de 2 éve mondom, hogy az EU vezetőknek legalább látszólag az egyesülés irányába kéne lépni. pl. az eu-hoz való csatlakozás tekintetében.
    Persze ez valójában egy öngyilkosság lenne hosszútávon a német népnek és úgy ált. Európának, de legalább időt lehetett volna nyerni. Na most aztán megnézhetik magukat ha ilyen nyilatkozat(mármint, hogy TO. felülvizsgálja kapcsolatát az EU.-val.) egyáltalán megjelent. Előbbi időpontra hozták az öngyilkot.

    Óriási hibát követtek el, és ennek hamarosan böjtje lehet.
    Az iszlám igazi arca közelít és a liberális(hívjuk őket annak) banda rájön milyen egy báránybőrbe bújt farkassal parolázni, utána meg szembeköpni, utána meg harcolni.
    Ki kellet volna használni a török nép törekvését a nyugat irányába és a jómódra való már-már európai hajlamukat.
    Integrációról szó se lehet, de velük lehetett volna még együtt élni egy darabig. Ha egy picit radikalizálódnak és az ősi szarságokat előveszik meg fognak indulni.

    1.Ez így van. De a 2. vh. után annyira rettegtek a német ajkúak, hogy nácinak titulálják őket, hogy elvesztették realisztikus világszemléletüket.
    Egy zsidó barátom mondta egyszer berúgva meg befüvezve(tehát önkontroll alacsony szinten), hogy mi magyarok nem jól menedzseljük magunkat.
    Nézzem meg mi történt velük, ők abból a gázkamrás, népirtásos tragédiából(ami valóban az volt) legalább ezer évig fognak profitálni.
    Nem mondom szép egy szemlélet. Na most ezek a bevándorlók ennek egy sokkal faragatlanabb verziói. Ezek állati szinten nyomják ugyanezt. A kormányok mögötti erőké már itt a játéktér és nem a kis iszlám kölykök nyomják a trét.

  4. 4 – Barcelona:
    Bő lére eresztett össze-vissza locsogás.

  5. 3. Barcelona
    Ez nem bátorság, hanem gyávaság. Pont ez a bajunk, hogy senki se akar/mer harcolni, ezért van veszélyben európa.
    Nem kell feltétlen bántani valakit, elég ha elhitetjük vele, hogy meg fogjuk tenni, ha ellenünk cselekszik. De mi még kifelé is azt mutatjuk, hogy itt csak gyávák laknak, és bármit lehet tenni velünk. És ez nagyon nagy baj, tulajdonképpen vörös posztót lengetünk a bika előtt.

  6. 4: Túlteng benned az idealizmus.

    Egy olyan világról álmodozol, amit ezzel az emberanyaggal lehetetlen létrehozni.

    „Amikor rettenetes erőszakkal találjuk szembe magunkat az életben, nem kell rá jogos, igazolt és észszerű erővel reagálnunk.”

    Ha eszerint viselkednénk, nem az történne, hogy az erőszaktevő ráébred viselkedésének helytelenségére, hanem csak annyi, hogy nyugodtabb körülmények között vághatja el a torkunkat.

    Hány békés vallási közösséget mészároltak már le a történelem során? Talán megszámolni sem lehet…

  7. Emberek!
    Vegyétek észre, Barcelona bedob ilyen maszlagot, amit maga se hisz, hogy rágódjunk rajta, és ő lehessen egy ideig a téma. Nekem vannak infóim arról, milyen valójában az életben.

  8. 0. (NagyCsuri) :
    Ja, csakhogy ha megnézed a focus.de-n a cikket, amire a demokratás firkász hivatkozik, akkor kiderül, hogy nem sharia törvényt bevezető muzulmánokról van szó:
    „Dort kämpfen mehrere rivalisierende Rockergruppen sowie libanesische, türkische, rumänische und bulgarische Clans um die Vorherrschaft auf der Straße. Die definieren für sich: Hier hat die Polizei nichts mehr zu sagen.”
    Vagy gondolod, hogy a román és bolgár bandák az (ortodox) keresztény értékrend védelmében harcolnak a libanoni és török bandákkal?

  9. Nem a rivalis bandak es nem a terrorizmusra is hajlando extremistak hatarozzak meg a muszlim bevandorlok viselkedeset a csendes tobbseg mond nemet a nyugati ertekekre eletmodra ok azok akik a no go zonakat kialakitottak es mukodtetik .Ok azok akik ha adott esetben vallasztani kell az iszlamot valasztjak ahogy eddig is, a munka a befogado orszag nyelvenek megtanulasa nem integracio.Akik a sajat vallasukat uralkodo helyzetben tudjak csak elkepzelni es elobbre valonak tartjak a vilagi torvenyeknel mert ez a vallasuk parancsa azok szamara a bekes elet csupan felkeszules arra az idore mikor mar elerik azt a letszamot amivel mar a gyakorlatban sikerre tudjak vinni amit a vallasuk diktal.Most fegyverszunet van es a hoditas mas formaja a reszukrol ami szinten vallasi parancs -erre tortenelmi peldak ezrei vannak….nemcsak a konyv..

  10. Budapesten nőttem fel, 20 évvel ezelőtt sem volt ajánlott éjjel egy nőnek egyedül sétálni az utcán, bizonyos kerületekben. Nem muszlim sajátosság a nemi erőszak, talán közelebb áll a nyomorhoz. Azzal egyetértek, hogy nem szabad EU-ba engedni őket, mert nem integrálódnak, és csak a nyomort táplálják ez által. Megjegyzem, voltak keresztény osztálytársaim, akik kb. ugyanilyen állatok voltak, főleg részegen 🙂

  11. Részlet a könyvből:
    „A járókelő-effektus egy olyan szociálpszichológiai jelenség, amely magyarázatot ad arra, hogy az emberek miért maradnak tétlenek veszélyhelyzetek során. A járókelő-effektust Kitty Genovese 1964-es meggyilkolása után kezdték el vizsgálni. Genovese-t a támadója egy parkolóban vette üldözőbe, megkéselte, otthagyta, majd rövid idő múlva visszajött, újra megkéselte, megerőszakolta és kirabolta; ez összességében majdnem egy óráig tartott, de a rendőrséget csak a legvégén hívták ki (Genovese a mentőben meghalt). A támadást állítólag számos ott lakó végighallgatta, de nem tettek semmit.A járókelő-effektusra kiváló példa az a pszichológiai kutatás, amelyben egy nő úgy tesz, mintha elájult volna. Ha a kutatás alanyai egyedül vannak, akkor az esetek 70 százalékában segítenek. Ha több ember van jelen, akkor csak a jelenlevők 40 százaléka segít a nőnek.A járókelő-effektus az esemény megfigyelőit egy olyan katasztrofális hajlammal látja el, aminek következtében a helyzet komolyságának felbecsülése során, a többi ember adott történésre vonatkozó reakcióját figyelik, a történés helyett. Az emberek ahelyett, hogy maguk kezdeményeznének, sok esetben megvárják a többiek reakcióját. Ennek az lehet az eredménye, hogy senki nem tesz semmit – hiszen mindenki arra vár, hátha valaki más csinál valamit. Ha a többiek nem tesznek semmit, akkor ez annak a jele, hogy úgy vélik, nincs szükség beavatkozásra.
    Ez hatással van az egyén saját ítéletére és reakciójára. A többség válasza egyfajta
    „barométerként” szolgál az igazságot illetően. Ha ezt a jelenséget a politikai korrektségre vonatkoztatjuk, azt látjuk, hogy ha a többség nem kritikus az iszlámmal, a saríával (iszlamizációnak is nevezik) és a muszlim bevándorlással kapcsolatban, az emberek ezt „bizonyítékként” tekintik arra nézve, hogy nincs szükség ezen dolgok kritikus vizsgálatára.”
    http://www.dzsihadfigyelo.com/wp-content/uploads/2016/05/Nicolai-Sennels-B%C5%B1n%C3%B6z%C5%91-muszlimok-k%C3%B6z%C3%B6tt-BEL_5_17.pdf

  12. 9.
    A jelenlegi konzumidióta pankrációs-keresztény társadalom még a legprimitivebb törzsi életmódra is alkalmatlan amint befosik az überfejlett ipara az extrém éghajlatváltózás és globális felmelegedés következtében ,míg a fejletlen,ám rendkivůl szigorú és igénytelenséghez szokott iszlám simán megörzi civilizációs formáját középkori feltételek mellett is.Lételemük a szikár vidék , szűkős ivóvíz,kosz és szegénység.
    Sokan elfeledkeznek ,hogy mi vár hamarosan a világra és ennek fényében törnek pálcát más kulturák erkölcse és életmódja felett. Mert minden nép erkölcsét és élefilozófáját valójában a környezete alakitja,nem vezére,politikusa vagy istene.

  13. 15 – kalotaszegi:
    „minden nép erkölcsét és élefilozófáját valójában a környezete alakítja ki” Ez így igaz, de a környezet sok esetben a vezére, politikusa vagy istene alakítja ki.

  14. Vagy ő alakítja környezetét. Kérdés miből kiindulva teszi a dolgokat? Vagy minden csak úgy van és alakít minket. Nekünk semmi beleszólásunk nem lenne?

    Igen az iszlámnak több esélye lesz, könyörtelensége miatt.
    Vigaszul, a kereszténység sem lenne sokkal jobb alternatíva.
    Az iszlám azért is alkalmasabb a törzsi életmódra mert még fejlődési folyamatának egy előbbi fázisában kurkászik. Ha a vallása megengedné szépen elérné ezt a hülye szintet amin mi is vagyunk.

    Nem rossz ez a fejlődés dolog, csak van egy titka, mindig tovább kell lépni. A mai társadalom bármikor dönthetne úgy, hogy továbblép, de az ehhez való előfeltételek nagyon karcsúak:-)
    Amíg mi a fejlődés alatt csakis technológiai fejlődést értünk addig nem is lészen másként.Kisgyermekek a homokozóban ezúttal késsel kalimpálnak.

  15. Kedves Avatar!

    Megértem, hogy kétségbeesetten kapaszkodsz bele egy-egy történésbe, ami vélt igazadat alátámaszthatná. Egyelőre a többség elutasítja a bevándoroltatást. Ez nem is fog változni. Sőt! Egyre többen fognak nemet mondani. Előbb-utóbb Te is. Úgy tűnik, ehhez Neked szükséged van előtte egy kis személyes megtapasztalásra. Minden esetre, milyen jogon akarjátok Ti („liberálisok”) ránk kényszeríteni a velük való együttélést? A magam részéről nem kérek se románból, se törökből, se arabból, de egyikből sem! Van saját életterük, vissza lehet oda vitorlázni. Ugyanazt javaslom Neked is, mint Barcelonának! Hajrá! Legyetek boldogok!

    Béke! 🙂

  16. Tibor bá
    Egy havasi ember másként köti be a lóvát,mint a mezőségi,másként hatnak rájuk az elemi erők,külömböző balszerncsék kesértik,mástól lesznek idegesek,másért káromkodnak és szidják az asszonyt,másféle szesztöl rúgnak be és más intenzitással az eltérő légnyomás miatt,másképp szeretnek ,másképp büntetnek.Másféle vezért,politikust ,isteneket választanak,mivel nagyon külömbözőek az igényeik.Mindig a környezet alakitja az embert,és mindig az ember választ a saját reményeihez istent.Forditva nem müködik,mert egyszerüen nem müködhet,-csak a mű társadalmakban,ahol az emberek annyira hülyék,hogy fogalmuk sincs milyen bolygon élnek és mire van szükségük. Ezeknek valóban a mesterséges környezetük az istenük,vezérük,ezért
    könnyü befolyásolni öket.

  17. 20 – kalotaszegi:
    Elfogadom, amit írtál, de hozzáteszem, hogy te a természeti körülményekről írtál. Én pedig a társadalmiról. Való igaz, hogy „Másféle vezért, politikust, isteneket választanak.” de megválasztás után a politikusok roham tempóban megváltoznak függetlenül attól, kik választották meg őket.

  18. Tibor bá, standing ovation! Pontos, tényszerű, lényegretörő.

  19. 22 – Ábel:
    Rendszerint ezt teszem, de nem szokás észrevenni. 😀

  20. Egy konferencián felszólalt egy muszlim nő, aki joghallgató az Egyesült Államokban. Kifogásolta, hogy miért gondolják az iszlám követőiről, hogy terroristák, pedig legtöbbjük békés ember. Igazán frappáns választ kapott.

  21. 25 – Barcelona:
    Miért promótálod a face book-ot?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük