(2117) Halló, a másvilág beszél?

Tibor bá’ online

 

Azoknak a kedves blogolvasóknak, akik, ellentétben velem, úgy gondolják, hogy mégis csak van egy hagyományos értelemben vett másvilág, most egy jó hírrel szolgálhatok. Megnyílt az első telekommunikációs szolgáltatás a Másvilág és a Föld között.

Egyszerűen fogalmazva, mostantól kezdve mód nyílik arra, hogy elhunyt szeretteinknek üzenjünk. A tarifa szavanként 10 $-cent, ami természetesen előre fizetendő. A telekommunikációs technika a következő. A szolgáltató rendelkezik vég-stádiumban lévő, gyógyíthatatlan betegek hálózatával, nevezzük őket „postás-lelkeknek”, akik az üzeneteket a címzett személyes adataival együtt kívülről megtanulják, aztán amikor rájuk kerül a sor, meghalnak.

A postás-lélek, amint átkerül a Másvilágba, első útja a felvállalt elhunyt lelkek felkeresése és a bemagolt szöveg elmondása, miközben gondosan köteles figyelni arra, hogy az üzenet más, illetéktelen tudtára ne kerülhessen.

A szolgáltató szívesen válaszol minden kedves érdeklődőnek amennyiben megkeresik a honlapján.

Én magam nagy érdeklődéssel várnám a választ a következő néhány kérdésre:

Van-e lehetőség válaszkapásra (bérmentesítés természetesen itt a Földön értendő)? Hogy mire gondolok? Például arra, hogy az újszülöttek első mondata az lesz, amivel az új lelket megbíznak a Másvilágon.

Mi a garancia arra, hogy átköltözés közben a hajlott-korú postás-lélek fejéből nem száll ki az üzenet?

A postás-lélek tudja-e teljesíteni vállalt kötelezettségét abban az esetben, ha hozzátartozóm (ne adj isten) a Pokolba került, míg ő a Mennyekbe jutott, illetve fordítva?

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________

16 gondolat erről: „(2117) Halló, a másvilág beszél?

  1. Intézményesített halottidézés, asztal táncoltatás? 🙂

    Materiális szemmel jó kérdéseket teszel fel.
    Vagy hiszel vagy nem hiszel.

    Ha hiszel akkor nem kérdés, sőt akkor akár közvetítő sem kell mert elég ha megfogalmazod amit kérdezel és az a létrejött gondolattal már létezik és eljuthat a célponthoz.

    Választ is kaphatsz (álom, jelek).

    Materiálisan nézve az egész egy szemfényvesztés, valószínűleg az is.

  2. Jó annak, aki hisz benne.
    VM vagy szatírikus a mai nap
    Ki fizeti a révészt?

  3. 2:
    A hírforrás ezt mint tényt tette közzé. Amerikában ez nem meglepő, mert majd mindenki Biblia hívő. Az ötlet abszurditására én mutattam rá a három utolsó bekezdéssel.

  4. Olvastam már erről a dologról máshol is. Ha netán valakit érdekel a véleményem, szerintem ez túlkapás, sőt hovatovább visszaélés.

    Bár a dolog akár működhet is, nem hiszem, hogy egy éppen meghaló embernek az lenne a dolga, hogy másoknak postáskodjon. Többnyire megvan neki a maga baja – elkárhozik vagy üdvözül, ég-e még kicsit a tisztítótűzben.

    Imában, akár Jézuson keresztül, akár közvetlenül a hozzátartozóhoz szólva, azt hiszem, egyébként is lehet üzenni a túlvilágra, nem kell ahhoz közvetítő. Imában, álomban még akár válasz is jöhet, persze a hitelessége kérdéses.

    Azt gondolom, hogy ez a protestánsoknak lehet fontos, ahol az elhunytakkal való társalgás szigorúan tilos.

  5. 4:
    Kár érted, mert különben egész értelmes fickó vagy. 😀

  6. 4.

    Majd akkor társalgok velük, ha már én is meghaltam. Időm lesz rá bőven. Addig fél lábon is kibírom, valószínűleg túl vagyok már az első félidőn 🙂

  7. 6. Hát igen. Pont azon gondolkodtam ma is, mi a fenének akar bárki is a halottaknak üzengetni. Na pláne üzenetet kapni, akár választ!

    Egyébként azt is gondolom, hogy a halott lelkeket nemigen érdeklik már az élők apró-cseprő dolgai.

  8. Hű ez ez jó nagy baromság. Meghal a postás, így a levél kézbesítve, kész röhej.

    7. Ha túlzottan erre koncentrál akkor itt is ragadhat.Ezeket hívják szellemeknek.

    Ha valaki nem hisz a túlvilágban, akkor meglepődhet mikor mehgal. Hoppá nincs vége akkor ez meg most mi? És a teremtés ott sem ér véget, aztán tudatszinttől és egyéni hitrendszertől függően teremthet tovább. Így tapasztalhat poklot és mennyországot is. De ott is általában csak történik velük a történet, bár a gondolat és a megvalósulás közötti idő rövidebb, így hamarabb rájövünk az összefüggésekre.
    Sokan észre se veszik, hogy meghaltak. A másvilág ahogy a szó is mutatja más világ, nem összekeverendő a túlvilággal.

  9. 8. Balázs
    „Ha valaki nem hisz a túlvilágban, akkor meglepődhet mikor mehgal.”
    Én inkább úgy írnám, hogy aki hisz abban, hogy nincs túlvilág. Nekem például fogalmam sincs, hogy mi történik a halál után. Kb. ugyanaz a különbség, mint az ateista és az agnosztikus között. Hívők is meglepődhetnek, hogy más az a másvilág, mint amit vártak.

  10. 8 – Balázs:
    Azért te ennél értelmesebb vagy.

  11. Vagyis jó sok félnótás lappang az idelátogatók között is ,azaz nem minden arany ,ami fénylik 🙂
    A voodooban nem hísz már senki ?

  12. Jani
    Igen úgy pontosabb a megfogalmazás. Mindenesetre sokan megtették, hogy átkukucskáltak.

    Tibor bátyám
    Úgy néz ki, hogy nem.:-)
    11.
    Bizony -bizony. Sok félnótás jár ide is, csak abban nem értünk egyet kik is azok. Jó, hogy azért az énképünk töretlen.
    Tudtátok, hogy valakik abban hisznek hogy egy bácsi 7 nap alatt megteremtette a világot?

  13. 11.
    Pedig Homérosz már több ezer éve megmondta a frankót, hogy az a reménységünk, hogy egy másik világon örökkévalóak leszünk, csak abból a reménytelenségünkből ered, hogy itt nem lehetünk azok 🙂

  14. 13.
    Hát persze, Homérosz a maga korában még nem ismerhette Jézus tanait, ezért kénytelen volt itt leragadni! 🙂

  15. Hát nem furcsa? A keleti vallásokban attól a gondolattól boldogtalanok, ha újra kell születniük, az ábrahámi vallásokban meg attól, hogy nem.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük