(473) Civilizációk halála

Tibor bá’ halála

 

Figyelmesen végigkísérve az emberi történelmet egyértelműen kiderül, hogy az emberi civilizációk felemelkednek, romlásnak indulnak, majd elhalnak. Ahogy egy társadalom egyre bonyolultabbá válik, egyúttal egyre sérülékenyebb is lesz. Egy civilizáció felbomlásának jeleire a kétségbeesett és megzavarodott társadalom eltér a reális kiértékelésről, képtelen érzékelni a közelgő összeomlás nyilvánvaló jeleit. Nem, nem a saját társadalmunkról állapítom ezt meg, hanem csak úgy általánosságban. Természetesen a jelenlegi társadalom se kivétel. Felvetésekre, hogy komoly változások előtt állunk, hogy a jól ismert, olcsó energiára épített életnek közeleg a vége, hogy a megszokott és természetesnek vett klíma felborulóban van, a nagy többség dühösen reagál, nem tart minket beszámíthatónak, és aki maga is érez „valamit”, azzal vádol, hogy alig várjuk a vég bekövetkezését. Talán ennél is szomorúbb, hogy a döntéspozícióban lévő elit, főleg annak vezetője, olyan frázisokat hangoztat, olyan képet fest fel előttünk, aminek semmi köze a valósághoz.

[Orbánnak itt lenne a soha vissza nem térő, ragyogó alkalom, hogy bekerüljön a történelemkönyvekbe. Mindenki más orra előtt meg kellene szerveznie Magyarország önellátását egy mezőgazdálkodás számára kellemetlen körülmények között is, hogy amikor szükség lesz rá, legyen helyzeti előnyünk. Igás állatok létszámának felfuttatása (óriási export lehetőség a jövőben, annyit kérhetnénk értük, amennyit akarunk), egyben a lótrágya  kiválthatná a műtrágya igényt, „ősi”, kézműipari szakmák intenzív képzésének a megszervezése, bevezetése (jól lekötné az alulképzett cigányság egy részét), víztározók megépítése, az öntözőrendszer kialakítása (segély helyett munkalehetőség a cigányoknak), idegen tulajdonban lévő termőföldek visszavásárlása, az import fokozatos visszaszorítása (tudom, hogy EU ellenes, de kiskapuk létrehozásában világbajnokok vagyunk), mezőgazdasági génbankok és kutatások felfuttatása…..hogy csak néhányat említsek meg]

Ésszerű intézkedések helyett az elit elszigetelt fellegvárakba vonul vissza, megszervezi saját bőrének mentését, hedonisztikus életstílust vesz fel (csak egy nap a világ!) lázasan gyűjti a vagyont és tombol a fogyasztásban. Ez mellett tökéletesen süket a széles tömegek nyomorából érkező kiáltásokra, akiket egyre fokozódó kegyetlenséggel nyom el. Az erőforrásokat fokozódó kíméletlenséggel használják fel addig, amíg ki nem merülnek, és a rendszer össze nem omlik. A Római és a Sumer birodalmak így omlottak össze. A Maja birodalom elitje miután kiirtották az erdőket, elszennyezték a folyókat, visszahúzódtak egy primitívebb életformába.

Ma a bolygónkon terjed a vízhiány, közben a nyomor és a szegénység utcai tüntetéseket vált ki a Közel Keleten, Afrikában, de Európában is, amire az elit válasza, az amit mindig is tettek, háborúkat indítanak, a nemzetüket még nagyobb adósságba hajtják, emlékműveket építenek maguknak [I. Viktor király éppen most kezdi el stadionok formájában], amiket mind a a szegényekkel fizettetnek meg.

Ronald Wright antropológus szerint a Maja birodalom elitje civilizációjuk vége felé ultrakonzervatívvá változott és az utolsó csepp profitot is kipréselték a természetből és az alattvalókból. Pontosan ez történik a mi civilizációnkkal is még mielőtt elhalna. A közelgő és elkerülhetetlen vég jelei nem cáfolhatóak. A józan ész radikális új megközelítésért kiált, de az önpusztítás felé nyargalást egyre gyorsítja az intellektuális és morális lemerevedés. Sigmund Freud szavaival élve: „Az emberi társadalmat elkábítja és megvakítja saját halálba rohanása, amit kielégültség keresésük okoz.”

Talán érdemes kitérni arra, hogy a globális gazdaság egy hibás elképzelésre épül, ami szerint a piac szabja meg az emberi viselkedést, valamint a gazdasági expanzió mindörökké fenntartható. A globalizáció halálosan téves alapfeltevése, hogy az ökoszisztéma olyan abjuzusokat, mint például a folyamatos CO2 kibocsátás, a végtelenségig képes elviselni, és a bőséges és olcsó nyersolaj mindig a rendelkezésünkre fog állni. Mivel az elit képtelen az egyszerű igazságokkal szembenézni az emberi természettel, és a természet világával kapcsolatban, ezért képtelen létrehozni egy teljese új szociális gazdaságot és politikai paradigmát. Kizárólag arra képesek, hogy egy haldokló rendszert próbáljanak életben tartani. Ezért van az, hogy Orbán Viktor a hatalmas államadósság visszafizetését tartja a legfontosabb feladatának, amire se mód, se idő nem áll rendelkezésre, de rendkívülien alkalmas a nép megnyúzására.

Jared Diamondtól tudjuk, hogy mire Hernan Cortes elérte a Yucatánt, több millió maja alattvaló nyerte el az elkerülhetetlen halálát. „Miért – kérdi Diamond – nem vette észre a király és a nobilitás a problémájukat és miért nem találtak rá megoldást? Az ok elsősorban abban van, hogy kizárólag saját maguk gazdagodására koncentráltak. Háborúkat folytattak, egymással versenyeztek, emlékműveket emeltek saját hatalmuk hirdetésére (figyeljétek meg Orbán törekvéseit, szinte pontól-pontra követi ezt a jól megírt forgatókönyvet), amihez javakat préseltek ki a szegényekből.

A Húsvét-szigeti történet pontosan erről szól. Az i.u. V. században betelepülők a közel 200 km2 szigeten bőséges vizet és erdőségeket találtak. A sziget körül könnyen megszerezhető tengeri halak, fészkelő madarak tömegei voltak. A betelepülők mintegy 500 év alatt kábé tízezer főre szaporodtak. A társadalom nemesekre, papokra és köznépre tagozódott. Ekkor az erőforrások (elsősorban a halászáshoz elengedhetetlenül fontos fák) kezdtek szűkössé válni. Az erőforrások csökkenésével rákaptak a kőistenek faragására, akiknek az lett volna a dolguk, hogy megmentsék őket az ínségektől. Azonban a megmentés helyett csak felgyorsította a folyamatot, mert a hatalmas szobrok kifaragásához további erőforrásokra volt szükség. Ez a mennyei hatalomhoz való fordulás megtalálható a Fidesz-Keresztény Demokrata Néppárt formációban is. A rendszerváltáskor vallásos élet, vallásosság Magyarországon alig volt. Most pedig nagy hirtelen felfedezték, hogy Mária országa vagyunk, és a Szűzanya szobrát fel kell helyezni a Gellért-hegyre, a szabadság szobor helyére.

Civilizációnk az út végére ért, csak elméletben van megoldás, a gyakorlatban nincs. Miért is, mert az emberi pszichébe ez van beprogramozva. Amit 10.000 ember végigvitt a Húsvét-szigeteken, azt most 7 milliárd megismétli az egész Földön. Bevégeztetett.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________

22 gondolat erről: „(473) Civilizációk halála

  1. Remek cikk!

    Igás állatnak az ökör is jó volna, a marhatrágya még jobb is, mint a lótrágya, és a húsmarha ágazatból elég gyorsan ki lehetne fejleszteni. Annak idején a marha volt a legnagyobb exportcikkünk (a bor mellett), szóval még hagyománya is van. A selejtezett ökröket le lehet vágni és meg lehet enni (tudom, a lovat is)

  2. „Mindenki más orra előtt meg kellene szerveznie Magyarország önellátását egy mezőgazdálkodás számára kellemetlen körülmények között is, hogy amikor szükség lesz rá, legyen helyzeti előnyünk.”

    Teljesen így van!
    Csakhogy azok, akik kialkudták az EU-s csatlakozási feltételeket, belementek abba a kvótarendszerbe, aminek egyik legjellemzőbb példája a cukokvóta, aminek hatására 16 cukorgyérat fel kellett robbantani Brüsszel utasítására.
    Sajnos az egész mezőgazdaságot meghatározzák ezek a bénító kvóták, amik arra lettek kihegyezve, hogy a nagy országok mezőgazdaságát védjék, hogy importáljuk a holland meg spanyol paradicsomot meg olasz kolbászt. Ezért kell gyengíteni az EU befolyását a mezőgazdaságban (is).

  3. Briliáns írás! Még akkor is ha a szomorú végről szól. De sajnos, vagy nem sajnos teljesen jól vázolod fel a jelen és a közeljövőnk eseményeit, továbbá az elszalasztott lehetőségeinket is Tibor bátyám.

  4. Igaz, Tibor bá. Azért írom, hogy nehogy a kötözködés hiányában azt hidd, nem értékeljük a posztot. 🙂

  5. Tibor bá’ +1!
    Jó írás. De azt is látni lehet, hogy ha az ember a megfelelő szűrőn
    át figyeli az eseményeket, hogy Orbán azért készülget.
    A ebben a témában olvasott emberek súgnak a fülébe, csak szerintem nem kezeli a megfelelő súllyal a jelentéseket. Pl.: rendeletet hoz a háztáji állatok egyszerűbb tartásáról (pl.:bárhol, bármelyik kertes háznál lehet akár disznót is tartani már). Kormány stratégiát fogad el a lovak egyedszámának meg tízszerezéséről. Még a tűzoltókat is AK-val
    gyakoroltatja az akadálypályán. Kerítést épít a határra.
    De ez mind-mind kevés lesz! Kb annyit ér majd mint „fing a viharban”
    Mert ott követi el a legnagyobb hibát hogy a társadalom nagyobbik részét nem akarja ” magával vinni” Meg sem próbálja!
    A nemzeti együttműködés rendszere erre nem terjed ki nála.
    Pedig a széles néptömegek nélkül ez nem fog menni.
    Szóval készülget a „felső tízezer”, az elit. Csak ezt nem kötik az orrunkra! Minket egyszerű állampolgárokat már előre leírtak.
    Hogy szerintem mit kellene csinálnia?
    1.: A megváltozó élethelyzetekhez is igazítani az iskolai oktatást.
    Pl.: mezőgazdasági, élelmiszeripari alapismeretek, pl. Befőzés, lekvárkészítés, tartósítás oktatása.
    2.: Egészségügyi alapismeretek pl.: Elsősegély, fertőtlenítés,
    Alternatív természetes antibiotikumok stb..
    3.: Önvédelmi, és FEGYVERES! oktatás az iskolákban.
    4.: A társadalom azonnali felfegyverzése! Új fegyver törvény elfogadása. Mint a cseheknél van most:
    http://www.kaliberinfo.hu/cikkek/cseh-fegyverjogrol-roviden
    5.: Potenciálisan önellátó, egyenlőre csak hobby falvak létrehozása. ” Erőd Falvak” Ezek olyan újonnan létrehozott, a városoktól nem túl messze lévő zártkert együttesek létrehozása, ahol
    vészhelyzet esetén a tulajdonosok minél nagyobb fokú önellátásra is
    képesek lehetnek. Vízönellátás, védhetőek (egy ki és bejárat) körbe kerítés „erőd” Ezeket a kormány hozhatná létre, állami földeken. És
    olyan városi családok pályázhatnának rá akik nem rendelkeznek más vidéki ingatlannal, stb..

    De ez csak egy vágyálom. Mindenki aki itt olvasgat, az tudja hogy
    ebből nem lesz semmi. Mindenki egyénileg készülgethet, ha akar.
    De valószínűleg mind megyünk a levesbe…..

  6. 5. unicornis

    a listából a 3. pont részben megvalósulni látszik. Újra be akarják vezetni a honvédelmi oktatást. Meg tervben van egy csomó új lőtér építése…

  7. Tavaly nyáron elvesztettem az összes könyvjelzőm, amiben ez a blog is benne volt. Most jutott eszembe, hogy rákeressek Tibor bára. Mi az első ami az arcomba ugrik? Tiborbá halála. Na mondom *x”@&#! Aztán elolvastam:)

  8. Az emberi élet egy veszélyes üzem.
    Mindig is az volt és most is az.
    Biztonság és igazság nincsen.
    Ezzel vagyunk kénytelenek együtt élni.
    Az emberek a remélt boldogságukért sikerükért vakmerő kockázatokat vállalnak.
    A 80 %-nak a biztonság a vezérelve, a többi megy a temetőbe, börtönbe ,néhány szerencsés kivétel pedig glóriát, szobrot és tartós átlag feletti boldogságot nyer.
    Lindberg ,Kolombusz,Fidel Castro,Orbán, Amstrong ,Hillary,Freud,Antalffy…..Cassius Clay….

  9. Jó írás, köszönöm!
    Azért lehet, hogy leghamarabb a kamatos kamat omlik össze.

  10. Valami Hetesi nevű fickó ilyesmit írt úgy 11 éve, de akkor kiröhögték. Gratula Tibor bának, hogy elég messzire mer menni.

    Különben úgy vélem, hogy Magyarország hiába készül[ne] így fel, ha mindenki más még nem, akkor a magasabb szintről összeomló államokban (Európában azért 1-2 akad) még van annyi erő, hogy tőlünk azért még elvenné. Mint a maja elit a plebs elől.

  11. 10:
    Erre én is gondoltam, de nem akartam messzire vezetni a fonalat. Viszont a dolgok nem következnek be egyik napról a másikra. Először a helyzeti előnyünk gyümölcsét el tudnánk adni a szomszédoknak. Aztán lehetne gondolkodni arról, hogyan tudjuk megvédeni magunkat. Például a kereskedelmi partnereinkkel szövetségbe lépnénk. Nekik érdeke lehet, hogy továbbra is nekik tudjunk szállítani, és persze katonailag is meg kellene erősödnünk. Dehát ezért van a kormány, nem?

  12. A kézművesipar felélesztése jó lenne.Az emberek értelmes munkát csinálnának és sokmindent meg lehetne csinálni házilag a külföldről rendelés helyett.Nem lennének multik körülöttünk hülye főnökökkel (élősködőkkel)….Fából, fémből rengeteg minden előállítható a háztartásnak…
    —————————–
    Tegnap hallottam hogy az elektromos autó eladások elérték az 1%-ot EU-ban .Azért kapaszkodik fel erősen a dolog.Nem mondom hogy 5-10 éven belül 100%-on leszünk.
    De egy vélemény jó lenne Jövőnktől vagy Hetesi Zsolttól hogy valójában ez ki tudja e tolni a válságot vagy összeomlást. Mert eddig úgy vallottuk hogy a megújulók köztük az elektromos autó csak fingfestés, ma pedig 1%-on vagyunk és a gyártókapacitás csodákra képes(gyárban dolgozom) , 5-10 éven belül felfuthatunk akár 10-20-30%-ra is ami kitolhatja az összeomlást vagy az összeomlás előestéjét. Megoszlonak a vélemények pl.akksi fejlesztés terén, állítólag lesz „tartós”akksi, de mivan ha nem?

    Pl. régen(2008 körül) anyám elekrtomos kerékpárja 5-6 évig elment egy akssival ,ma max 2 év-szándékos minőségrontás, és nem is lehet kapni „tartós” akksit.

    Másrészt hallgattam egy előadást ahol az olaj termodinamikai dolgairól volt szó (angolul) ami 2020-2022 körül kezd kifulladni, de végső konklúziót az 1 órás angol előadásból nem tudok levonni.(azthiszem itt már írt valaki itt erről)

    Ha valamelykőtök olvassa a blogot kérlek egy véleményt mondjatok.

  13. 12: Ha 99%-al kevesebb autó fog futni az utcán, akkor talán elég lehetne a válság elodázására, hogy a maradék 1% mind elektromos.

  14. 12:
    Próbáld elfogadni, hogy elég rég átléptünk a 24. órán.

  15. 14.
    Elfogadom és látszik a mindennapokban,de még élhető.
    A 24. óra skálája a nem mindegy( van még a mostani életszínvonalból vagy 10-30 év vagy pár év és bukik minden?)

    Egy gondolat jutott eszembe:A régi civilizációkban nem volt meghatározó a pénz, de ma az(még).Akinek ma van pénze akörül(még) nem omlott össze a világ, mert megvan a kényelem (ma pénzért még az ember farkát is kicserélik 😀 ).Aki minimálbért keres az csak tengődik, 10 év múlva lehet éhezni fog.Lehet itt is lesz szelektálódás, aki jól keres (300K felett nettó) az még egy darabig jól fog élni(tud majd a dráguló kajából venni stb..) , azaz több rétegre szakad a társadalom( most azt a pár politikust vegyük ki) lesz a 0-100eft-ot keresők klubja akik nyomorognak, meg a 300eft felett keresők klubja akik még jól élnek.

    Van egyéni privát összeomlás és környezeti összeomlás.Régen a kettő szerintem eggyütt valósult meg, ma pedig úgy látszik hogy a környezet omlik ugyan , de akinek van pénze (nem milliárdosakra gondolok) az később fogja megélni az egyéni összeomlást(ez egy picit másabb szituáció mint régen, mert régen nem volt felhalmozott vagyon, bankkártya, ma pedig van. Régen nem volt egy maja őslakosnak felhalmozva az udvarán ezer mázsa fa , de ma egy kis rétegnek van a bankszámláján ezer mázsa fának megfelelő összeg amit bármikor fává válthat)

    Kíváncsian várom hogy mikor lesz(lesz e) , tömeges munkahelyleépítés, drága élelem,már most x millió méylszegénységben lévő tömeg megduplázódása,triplázódása…stb…

  16. A másik meg az hogy vajon mik lesznek az összeomlás nagy mérdföldkövei?
    Logikailag mik lesznek azok a nagy momentumok amik összeomlásba taszítanak?
    Azt tudjuk hogy szar a klíma(de pl Mo. rekordtermés volt kukoricából), ingatag a pénzügy(ennnek ellenére a tőzsde felfelé, és régen is voltak válságok…)

    Szerintem a nagy mérföldkövek és a logikai lánc szerint Kína energiaéhsége lesz a porszem(jelenlegi ütemben 2030-ra a világ összes olaja kellene neki ha jól emlékszem),ezt követheti az olajhomok bányászat leépülése,autóipar globális zsugorodása. Globális élelemtermelés egyenlőre kérdéses hogy csökken e -jelenleg még túltermelés van.

  17. Július 7.-14-éig, illetve 14.-21-e között fafaragó alkotótábor lesz Jásdon, a tájház udvarán. Egyelőre még csak szerveződik, még nem végleges, hogy mennyi a részvételi díj, de kb. 20-20 fő lesz mindkét turnusban, így érdemes lesz hamar jelentkezni, ha érdekel valakit. Tegnapelőtt kalauzoltam el két jásdit a XV. Kerületbe egy székely fafaragó mesterrel egyeztetni a részletekről.

    10. Hetesi Zsolt
    Pugacsov elvtárs belinkelt egy videót (amit még nem is néztem meg), amiben egy Földfelfúvódási elméletről van szó. Ez rögtön le lett hurrogva, és többen leírták, hogy elhanyagolható léptékben változik csak a Föld mérete, ráadásul csökken, mert csökken a belső hő is. Ekkor jöttem én, hogy szerintem nő a belső hőmérséklet, így minimálisan növekszik a bolygó mérete. Szóba került már a korai bolygófejlődés is. Az alább linkelt poszt 69-es hozzászólásától van ez a vita.
    http://www.antalffy-tibor.hu/?p=618
    Meg tudnád osztani velünk szakmai álláspontodat a felmerült kérdéskörben?

  18. Holnap lépem át az elektromos autómmal a 100 ezer kilométert kevesebb, mint két év alatt. Nincs érezhető romlása az akkumulátornak. A mérési értékek alapján 8-10%-ot csökkent a kapacitása, de vezetés technikával 20-30%-ot lehet spórolni.
    Egyedileg jópofa dolog, de nem gondolom, hogy lenne most már esélyünk „átállni”. 30 évvel ezelőtt kellett volna itt tartanunk, mint most. Az elektromos autó előállítása több Co2 kibocsátással jár mint egy belsőégésű, csak a teljes életciklusa alatt kedvezőbb a mérleg.
    Nem mindenki röhögött ki Zsolt! És nagyon sajnálom, hogy nem születnek újabb cikkek az oldalatokon!

  19. 15:
    Ezt már körbejártuk. Többször kiálltam az mellett, hogy a szelektálódás vagyoni alapon fog létrejönni. Akinek nincs pénze az megdöglik. Amikor túl sok ember fog egyszerre megdögleni, akkor inkább csoportosan megtámadják azokat, akinek még van mit aprítani a tejbe.

    17:
    Nem akarok kerékkötő lenni, de a fafaragás az egy művészeti ág. Nem hiszem, hogy az összeomlás után bárkinek is lesz kedve művészi fafaragásokkal bajlódni.

  20. OFF

    „a szlovák agrártárca hívta fel a figyelmet arra, hogy ugyanazon márkájú termékből silányabb minőségű kapható a szlovák boltokban, mint a szomszédos Ausztriában”

    http://magyaridok.hu/gazdasag/silanyabb-arukat-hoznak-ide-multik-1414654/

    Bár ezt mindig is tudtuk, de leírva fehéren-feketén, vizsgálatokkal alátámasztva mégiscsak más.

    HA volna vér az agrárminiszter pucájában, a bizonyítottan minőségrontott termékeket azonnali hatállyal ki kellene tiltani Magyarországról.

    ON

  21. Jó a poszt (sajnos).

    Unicornissal egyetértek, a mostani kormány azért hozott jópár összeomlásra felkészítő és preppereknek kedvező változást:

    -háztáji állatok tartása

    -fegyvertartás könnyebbítése: sportegyesületbe belépve 1 év alatt bármely büntetlen előéletű felnőtt kaphat akár nagykaliberre is tartási engedélyt. (bár még nem a cseh szinten vagyunk de az irány megvan)

    -energetikai önellátásra segítés (sok eddigi mellett a mostani GINOP-8.4.1A most márciusban indul és egy prepper fűtés-villamos-stb energiát tekintve teljesen önellátóvá tud vállni vele)

    -bankkártya felöl a készpénz felé mozdítva a lakossági pénzforgalom.

    -államadósság ÁTLAG-kamatának csökkentése 8%-ról 3-4%-ra így évente 800-900 milliárd Ft-al kevesebbet fizetünk ki kamatban külföldre(ez fejenként 200e Ft évente ami a zsebben marad)

    -államadósság a korábbihoz képest jóval nagyobb részben a lakosság által finanszírozott.

    Szerintem a földeket sem csak grátiszból osztják a haveri körnek, benne van a hamarosan bekövetkező élelmiszer-ár növekedés és a posztban előrevetített éhínség az okok között. De ha nagyobb cirkusz kerekedik akkor vagy a keletkező városállamok vagy az állam fogja szerintem kézbe venni a mezőgazdaságot.

  22. Kína jó stratégiával elfoglalja Szibériát és bebiztosítja a jövőjét. Hosszú évek óta területeket bérelnek, megművelik. A legények meg orosz nőkkel házasodnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük