(2095) Roth-nak lenni

Tibor bá’ online

 

Nevelőanyám apját, Roth Jánosnak hívták. Füleken született, de Trianon után átjött a Csonka-Magyarországra. Vett egy telket Nagy Iccén és épített rá egy házat. 1944-ben deportálni akarták a neve miatt, mert mi más lehet egy Roth, mint zsidó. A kiérkező csendőröknek letolta a gatyáját, és megmutatta a fitymás szerszámát. Erre a csendőrök sarkon fordulva távoztak. 1944-ben, az 1800-as években születettek esetében ez perdöntő volt. Akkoriban minden zsidó vallásos volt, vagyis izraelita, tehát szertartásosan metélt.

Nem sokat kellett várni, hogy (szokásunkhoz híven) elveszítsük a háborút, ami után bosszúból (?) deportálták a magyarországi svábokat. Nagyapámat megint össze akarták szedni, mert egy Roth mi más lehetne, mint sváb. Akcentusa tényleg volt neki, ezért amikor jöttek összeírni magyarról átváltott szlovákra, mert a német mellett szlovákul is beszélt. Otthagyták. Jelzem a szlovákkal jól járt, mert amikor egy orosz szakasz 1945 januárjában betelepedtek a házába, gyorsan összehaverkodott a katonákkal, akik hálából a máshol ellopott ételt oda hordták nekik. Anyám meg behordta nekünk. 😀

Erről meg azért írok, mert tegnap eszembe jutott, miután egy Franciaországba szakadt hazánk fia „hozzászólt”. Hadd idézzem nektek az utolsó, befejező bekezdést:

„Az Olimpia kurva messze van, ha lesz, de te már is letolvajoztad a kormányt. Egy rendes diktatúrában a magadfajta bolsevista patkányokat úgy összeverik, hogy kiszarja a belét. Gondolj erre mikor diktátorozol, Te vén hülye!”

Hogy vén vagyok, az tény. Legfeljebb lehetne finomabban jelezni. Hogy hülye lennék, azt vitára lehetne bocsátani. Na de, hogy bolsevista lennék! Minket úgy ért a felszabadítás, hogy nagykereskedő apámat felszabadították vagyona 90 százalékától. Persze, mind a 100 százalék el volt rejtve, de nagy részét megtalálták azok az orosz katonák, akiknek apám szatócs üzletfelei adták a tippet, hol keressenek. A maradék 10 százaléktól Rákosi szabadította meg. Gondolni lehet, hogy a család mennyire volt bolsevista, párttag, KISZ tag, Munkásőrség tagja, de akár szakszervezeti tag is. Ellenkezőleg, a munkásosztály ellenségei voltunk. Éppen hogy megtűrtek. Apám három műszakban járt vasat kalapálni, havi 600 forintért. Erre jön néhány vadbarom, akik kurva nagy hazafinak érzik magukat Franciaországban, Kanadában és Németországban, és közlik, hogy bolsevista vagyok, 30 évvel a Szovjet Unió felszámolása után. Mellesleg védik azt az Orbánt, aki miatt külföldre távoztak. Hülyékkel teli van a világ. 🙁

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________

18 gondolat erről: „(2095) Roth-nak lenni

  1. Tibor bá, nem kell védekezned! „Bolond lukból, bolond szél fúj!”
    És még: „A stílus, maga az ember!”

  2. 1:
    Köszi Réd! Nem védekezek, csak leírtam azt, ami eszembe jutott. Csak azt nem értem, ha valaki nincs velem megelégedve, akkor mi a francért jár ide?

  3. Drága jó Tibor bá,
    nem kell megsértődni a kutyacsaholástól.
    Azonkivül hadd emlékeztesselek a te aranymondásodra:
    Valaki vagy hülye, vagy amerikai, de lehet esetleg mindkettő.

  4. Tipikus: Sok jobboldali ismerősöm dobbantott nyugatra, mert milyen szar már itthon. De OV mindent nagyon faszán csinál, mert…! Csak akkor miért is kellett „disszidálni”…!?! 😛 😉

  5. 3:
    Tulajdonképpen a poszt első számú oka annak ismertetése, hogy vannak dolgok, amikről nem tudtok. Van olyan (meg neme jelenő) hozzászólás, amiben kitérnek a seggemet nyaló hozzászólókra is. Szóval, nyújtottam egy kis betekintést. 😀

  6. Nem bolsevista hanem bolsevik.
    Nem jehovista hanem Jehova tanúja.
    Vajon hogyan vehető rá egymillió magyar, hogy kövesse az idétlen nyelvbuherálókat ?

  7. 6:
    Az „ista” egy legális magyar rak. Pl. sztálinista, sztahanovista, 3. elemista diák, stb. hogy a magyar anyanyelvűek miként használják az magánügy. A nyelv változik, nem mindig abba az irányba, amelyet az akadémisták megszabják. 😀

  8. 4. Piron

    „Csak akkor miért is kellett “disszidálni”…!?! ? ? ”

    A helyzet az, hogy az EU-s fizetéskülönbségeket NEM Orbán intézte.
    Nem ő írta alá a csatlakozáskor a borzalmasan előnytelen szerződéseket a cukor meg a többi kvótáról, nem ő fogadta el az EU-s munkamegosztást, nem ő határozott arról, hogy az MNB az ECB alá legyen rendelve, és nem ő intézte a 7 éves moratóriumot a külföldi munkavállalással, és nem az ő irányítása alatt süllyedt az ország csoportelsőből sereghajtóvá.

    Ezzel együtt nyilván sok hibája van, de nem árt, ha nem keverjük össze hogy pontosan mi kinek is a sara…. Már ha az a cél, hogy világosan lássunk, és ne csak fröcsögjünk…

  9. 8. Szerintem ne menjünk bele, hogy ki milyen kárt okozott.

    Az, hogy az egyik szétlopja az országot, nem jogosítja fel a másikat, hogy az éves GDP-vel összemérhető hitelt vegyen fel és ellopja azt. (olimpia+paks)

  10. 9:
    Mely nem létező összegeket a népből kell majd kipréselni. Lesz itt még sírás-rívás és fogaknak csikorgatása.

  11. 10: „nem létező összegeket”

    Már hogyne létezne – alig várja, hogy 15%-os kamatért bejöhessen az országba.
    A visszatörlesztés, na, az már tényleg nem lesz piskóta.

    Viszont Ceausescu is abba halt bele, hogy visszafizette a hiteleket. 😉

  12. 9.
    Az olimpia esélytelen (mert azt elviszik az orrunk elől), paks nélkül meg nullává válna az ország energia biztonsága (a gyerekeinké).
    Hogy tudnák a paks2-őt ellopni? A gyerekeik fogják? Az a szerencsénk ma, hogy az előző generáció ránk hagyta a paks-ot. Most húsz évre meghosszabbították az élettartamát és még tíz évre nyugodtan lehet. Szükség is lesz rá. mert azt még nem sz@rból építették.

  13. 12:
    Tegnap volt egy robbanás valamelyik francia reaktor csarnokában. Öt ember megsebesült. Fukushimán az elhárításhoz 50 évre lesz szükség. Folyamatosan szennyezi a Csendes-óceánt. Amerika partjaihoz márt megérkezett a radioaktív szennyezés. Csernobil 50 km-es környéke 100.000 év múlva is sugározni fog. 😀

  14. 12: Annak, aki nem ebben az országban élt az elmúlt 27 évben, hanem valami tündérországban: a közbeszerzéseket úgy „lopják el”, hogy a tényleges beruházási költség kétszeresét számlázzák, és a maradékon megosztozik a kivitelező és a döntéshozó.

    Az „energia biztonság” gondolom azt akarná jelenteni, hogy biztosan mindig van feszültség a vezetékben. Én ennél többre tartom az élet biztonságát. Amit az jelent, hogy ha bármi gond adódik, akkor nincs a közelünkben még párezer tonna hasadóanyag, ami néhány nap vagy hét után leolvad, ha mondjuk nincs hálózat, ami az energiát felhasználná, illetve ami a vízkeringést biztosítaná.

  15. Egyébként milyen származású volt Roth nagypapa? Cipszer?

  16. 14.
    Paks 2 még csak az előkészítés fázisában van, hol van még az engedélyezés, tervezés, építés? Vagy 10-15 év múlva is ez a kormány lesz? Vagy jön egy nagyon becsületes? A „lopás” a rendszer része, nemcsak a közbeszerzések tulajdonsága. A módszer a különböző szintektől függ. A legnagyobb tolvaj az EU, az egész felépítése erre alapul.
    Az energia biztonság akkor válik fontossá, amikor megszűnik. A „piac” tojik rá, neki a pillanatnyi haszon a fontos. Az emberek nem őket fogják szidni, hanem a kormányt. A korlátozásokra pedig jó lesz felkészülni, mert az erőmű bezárásokkal a tartalék lecsökkent. A korábbi zavarokat ki tudtuk védeni, ma már nem biztos.
    Jó esetben lesz áram, de a vállalt kvótán felüli már nagyon drága, az okos óra pedig gondoskodik arról, hogy meggondold, mikor, milyen fogyasztót kapcsolsz be.

  17. 13, „Tegnap volt egy robbanás valamelyik francia reaktor csarnokában. Öt ember megsebesült.”
    Robbanás volt ez igaz. Valami ventillátor pukkant szét, egy gépteremben, még csak nem is a primerkörben, nemhogy a reaktorcsarnokban! Öt ember orvosi ellátásra szorult a füst miatt, tehát nem megsérült! Az egésznek hírértéke csak az atomerőmű miatt van, még csak nem is INES esemény! Konkrétan a flamanville-i erőműben történt, de ilyen egy cipőgyárban is megesik. Csak az – ugyebár – nem hír!
    Tibor bá’, tőled azért pontosabb adatolást szoktunk meg! Amit leírtál, csaknem a rémhírterjesztés kategóriája! 🙂
    http://www.express.co.uk/news/world/765102/Explosion-Flamanville-nuclear-power-plant-France-English-channel

    Fukushima az más kategória. Az elég nagy baj! Szerintem az 50 év optimista becslés 🙁

  18. đ17:
    Amit belinkeltél abban a következő mondatok vannak:
    A NUCLEAR power plant in the English Channel has exploded causing a huge fire – Az Angol csatorna melletti nukleáris áramermelés felrobbant, ami hatalmas tűzet eredményezett.
    At least five people are believed to have been treated by medics – A mentők legalább 5 embert elláttak.
    It was also unclear whether there was any damage to the building itself, but police have confirmed „there is no radiological risk” – Az se volt világos, hogy maga az épület megrongálódott-e, de a rendőrség megerősítette, hogy „sugárveszély nem állt fenn”.
    Authorities have confirmed that one reactor has been stopped and the fire is in the process of being contained.- A hatóságok megerősítették, hogy egy reaktort leállítottak, és a tűzet megfékezték.
    Ehhez képest én nem írtam semmi túlzást. Azt szememre vetheted, hogy a pontos magyar kifejezéseket nem ismerem, mert nem igazán fedik az angolt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük