(2009) Szeressétek Orbán Emíliát!

Tibor bá’ online

 

k123A cím ötletét adó filmet, Szeressétek Ódor Emíliát, majd fél évszázaddal ezelőtt (1968) mutatták be, aki akkor látta a filmet, legalább nyugdíjas mára, és valószínűleg nem emlékszik rá. A Wikipédiában a filmet méltatók véleménye megoszlik, a lényegre kevesen gondolnak.

Az emberi közösségekben előbb vagy utóbb kialakulnak vezetők, mert vannak született vezető egyéniségek, akik után vakon mennek a többiek. Veszélyes játék, mert nem minden vezető vezeti megfelelően a népét, legtöbbnek a puszta vezetés fontosabb, mint a cél.

A film főszereplője, Ódor Emília egy ilyen „opinion leader” (hangadó) érkezése után napokon belül elfoglalja a vezéregyéniség szerepkört, aki megszabja az irányt, amit ő maga se mindig lát tisztán, a többiek pedig követik, mert az elfacsart fejű tömeg ezt az egyet tudja tenni. A mese szerint a tét hatalmas, ki mehet az 1896-os millenniumi ünnepségekre, ami megzavarja a közösséget. Ekkor a „vezér” kiront a teremből és egyenesen felfelé tart a toronyba vezető csigalépcsőn a tőle megszokott magabiztosságot mutatva, miközben fogalma se volt mit tehet, mert nem volt semmi elképzelése mit tehet az őt követő lányokkal. Meg nem hátrálhatott, mert az a vezér végét jelenti. Felérve a torony tetejére csak egyetlen egy opció maradt, kiugrani a mélybe.

A hasonlat Ódor Emília és Orbán Viktor között kézenfekvő. Viktor is hatalmas magabiztosság mellett a zuhanásba vezeti az országot, mert csak a gyeplőt tudja tartani, de megfelelő ismeretei a világról nincsenek, a körülötte nyüzsgő szélhámosok pedig csak a saját zsebük megtömésével törődnek.

________________________________________________________
________________________________________________________
________________________________________________________

28 gondolat erről: „(2009) Szeressétek Orbán Emíliát!

  1. Sajnálatosan Orbán zseniális.
    Tud valamit, amit Hitler és Mussolini is tudott.
    Ő természetesen nem fasiszta ,de valóban veszélyes és erősen aggályos a politikai tevékenysége.
    A diktatúra felé való elmozdulás tagadhatatlan
    és semmiképpen nem előnyös másnak, mint az uralkodó öregfiúknak.
    Maffiagyanús események sorjáznak.

  2. Tibor bá’, ez szó szerint ugyan az, mint Bobkó Csaba vendégposztja volt korábban? 😛 😉
    —-

    Magyarországot most minősítették fel a bóvli kategóriából, tehát jó irányba megyünk. 🙂

    A poszt eredeti megjelenése óta eltelt idő tanulságai:

    – továbbra is megvan 3 millió, Orbánt támogató szavazó, akik a ‘nemzeti ügy’ jelszavával hajlandók „meg(nép)szavazni” bármit.
    – Az ország vagyona egyre inkább néhány kézben koncentrálódik, de ez a liberális újságírók kivételével senkit sem zavar.
    – Gyorsuló ütemben folyik a demokrácia lebontása, és eközben már egyre kevésbé figyelnek a látszatra
    – a ‘magyarok’ továbbra is őrzik azt a „jó” szokásukat, hogy nem hajlandók kiállni senki és semmi mellett, amennyiben úgy gondolják, hogy ők nem érintettek a dologban.
    – a többség még mindig nem képes felfogni, hogy de igen, minden intézkedésben érintett, előbb utóbb érezni fogja a negatív hatásokat.
    – az ország nemzetközi elszigetelődése egyre erősebb, a lengyeleket leszámítva már nem áll mellénk senki (jól jelzi ezt az 56-os ünnepség külföldi résztvevőinek a száma).
    – lejárt lemez, de az oktatás és az egészségügy helyzete tovább romlott

    – viszont pozitívum, hogy a vál-völgyi kisvasút építése a lakók tiltakozása ellenére (némi tv. módosítás hatására) sem szenved késedelmet.

  3. Tibor bá’, nem teszel fel egy közvélemény-kutatást az elnökválasztásról?

    Pl: ‘Ki jelenthet nagyobb veszélyt a „világra” – Trump – Clintonné’

  4. 2:
    B.Cs. vendégposztjának annyi köze van ehhez, hogy Ódor Emília történetét párhuzamba helyezi Orbán Viktor viselkedésével. A párhuzam annyira eklatáns, hogy évente meg kellene ismételni, B.Cs.-nél szájbarágósabb analízissel. Ennél sokkal érdekesebb a magyarok viselkedése, amire te alaposan rámutattál.

    Az igaz, hogy 3 millió magyar szavazott a bevándorlás ellen, de ez nem jelenti azt, hogy ennyi szavazna a Fideszre egy parlamenti választáson. Ettől nem kell félned. Az igazi baj az, hogy Gyurcsány vagy Fodor vagy stb. lenne az alternatíva. Egyszerűen nincs kire szavazni. A jövőtlenség kihozta az emberekből a legnagyobb rosszat. Mivel a kb. 5 százalék túlélésének egyetlen biztosítéka a vagyon, akik teheti harácsol. Tisztes polgári megélhetés korát messze magunk mögött hagytuk.

  5. 4: „ez nem jelenti azt, hogy ennyi szavazna a Fideszre egy parlamenti választáson”

    Majd meglátjuk, de szerintem sem.

    Viszont sokkal érdekesebb ez a „nemzeti ügy”-gyel való állandó takarózás (főleg, hogy még milliók beveszik, miközben semmi másról nincs szó, csak (sok-sok) pénzről) –

    Az elég groteszk, és röhejes, amit a Schmidt Mária művel a Pruck-Dózsa vita kapcsán a nemzeti ügyre hivatkozva,
    de ugyan ezt látjuk az alaptörvény-módosítás kapcsán, ahogy ezzel próbálják hitelteleníteni a Jobbikot – és esélyes, hogy sikerrel.

    Érdekes lesz, hogy mekkora szavazó-lemorzsolódás jelentkezik majd a Jobbiknál, ha valóban nem szavazzák meg az alaptörvény módosítását Orbán akarata szerint (bár a lemorzsolódás beindult már korábban, se a cukiság, se az orosz és arab-barátság nem tett jót nekik, aztán csak cseppennek korrupciós ügyek is – Vona nagy álma, jobbról kitúrni Orbánt, napjainkra lényegében szertefoszlott).

  6. Sok ismerősömtől hallottam hogy ők a következő parlamenti választáson a 2farkú viccpártnak indult szervezetre szavaznak. A fidesz egyelőre nem tud rajtuk fogást találni mivel a humor ellen nem tudnak mit felmutatni. Talán a humornak itt mutatkozik meg az ereje hogy a mostani választáson mekkora eredményt értek el (persze hozzáteszem hogy lehet hogy valaki azért szavazott rájuk hogy ne kelljen a fideszre, ezzel figyelmen kívül hagyva a szavazólap tényleges kérdését).

  7. 6:
    Ha Orbán úgy ítéli meg, hogy a kétfarkú kutyapárt (KKP) komoly hátrányt jelent számára, akkor jogi úton fog nekik menni.

  8. 6: „2farkú viccpárt”

    Ugye, a klasszikus kérdés, hogy ‘Vennél-e autót ettől az embertől?’

    Itt mindjárt bukik a dolog. 🙂

    A dolgok jelen állása szerint 2018 még a fideszé lesz, hogy a Jobbikkal-e, vagy anélkül, az még nem világos. Az összes többi a futottak még kategória – a baloldal képtelen összefogni – főleg GyF miatt, és nem hajlandó megállapodni a Jobbikkal egy választási szövetségben. Enélkül pedig nem fog menni.
    2018-ban – szerintem – rekord alacsony lesz a választási hajlandóság, ami szintén a fidesz malmára hajtja majd a vizet.

  9. Nekem kifejezetten rokonszenves volt a kétfarkú kutya addig, amíg nem rendeztek öngyilkos ámokfutást a muszlim invázió kapcsán.

    A humor általában az intelligencia jele, de hiába, ha valaki közben hazaáruló.

    Nekem rokonszenves még az LMP, de Schiffer nélkül gyakorlatilag nem látom, hogy mit képviselnek, és kiderült, hogy a párt vezethetetlen. Vagyis hiába jófejek, ha a pártstruktúra tehetetlenné teszi őket. Ezzel együtt még mindig lehet, hogy rájuk szavazok legközelebb. Ha valami érthetetlen véletlen folytán megnyernék a választást, még mindig lesz esélyük, hogy összekapják magukat, és még mindig jobb vezetők lesznek, mint a kipróbált maffiózók, akikhez az elmúlt 26 évben szerencsénk volt.

  10. Nem tudom mennyien veszik észre, hogy kitetted a szavazást a jobb felső részre. Remélem elegen.

    A címben szereplő film https://www.youtube.com/watch?v=G7RFDxAed3E . Csak kis részletet láttam belőle egy korábbi posztod kapcsán, nem tudom ez akkoriban moziban ment-e vagy pártgyűléseken. Nem lepne meg, ha ma is forgatnának egy ilyen filmet aktuális tartalommal és lefordítanák 10 nyelvre a kulturális alapítványok.

    Egy jó alternatívára (pártokban) nagy szükség lenne. A németek közül többen a monarchia visszatérésére számítanak egy közeljövőben esedékes trianon-visszarenreződést követően.
    Ha ez bejönne mi is belekerülnénk az EU helyett és akkor nem is lenne szükség új pártalternatívára. Nézeteik szerint a visszaállított monarchiának nincs alternativája.

  11. A kétfarkú kutya párt nekem a Mogács Dániel ATV-s szereplése óta tetszik, egyszerűen zseniális volt, amit a Kálmán Olgával csinált. Az a nő teljesen készen volt a pasastól. 🙂
    Itt az ominózus videó:
    https://www.youtube.com/watch?v=WBva2g3evGk

    Már rögtön az elején erős a kezdés:
    „Először is, kedves nevét szabad? Kálmán Olga? Egyébként melyiket szereti jobban, a Kálmánt, vagy az Olgát?” 😀

  12. 10. Bazs

    „Nézeteik szerint a visszaállított monarchiának nincs alternativája.”

    A monarciának akkor lenne értelme, ha a király a hatalmát Istentől tudná származtatni, de ez a mai világban elég macerás.

    Nem az állmforma az érdekes, hanem a gazdaság alapja.
    Szerintem fontos, hogy a nép kiben bízik.
    Nyilván a ma létező kínálat a pártokban és a gazdasági berendezkedésekben jórészt egy, ráadásul a rossz irányba mutat.

    Élhető változást csak a kamat eltörlése jelenthet, ugyanis ez az összes probléma alapja.
    Kamat nélkül megszűnne az őrült rohanás a folyton való változás és fejlesztés felé, aminem az egyetlen célja a pénz és a hatalom koncentrációja.

  13. 2.
    „Magyarországot most minősítették fel a bóvli kategóriából, tehát jó irányba megyünk.”
    A hír első fele kétségtelen, mert egy gazdasági válság közepette néminemű probléma adódott, mint más államoknál is, akiket már korábban vissza is minősítettek. A mondat másik fele inkább kérdés legyen!!

    Mert az nem jó irány, hogy a sarc fokozódik, hogy a nyugik szegényednek, hogy oktatás-egészségügy…. éppen „átszervezés” előtt áll, hogy a képzett szakemberek félmilliónál nagyobb hada külhoni országokat gazdagítja a szaktudásával, és csak idő kérdése, hogy rájöjjenek a magyar GDP közel 6%-át kitevő hazautalásukat odakint hasznosabban költhetnék el. Ajaj, mi lesz veled akkor forint?

    Amikor a 2021-ig terjedő unjós pénzek 35%-át már elköltötték 2016-ra és másik 35%-nak is már gazdája van. 2018 után a vízözön? Hogy a jövő nyugdíjalapját eleistandolták.
    Hogy 2030-ig terjedő állami koncessziókat előre bezsebeltek, amikor a magyar temőföldet a cimbik zsebébe dugták, amikor már akárkik letelepedésért is jó pénzt kapnak.
    Mikor következik, amikor a magyarokat árulják majd jó pénzért? Főre, vagy kilóra?

    Kétségtelen, hogy némi érdem is van, mert majdhogynem az összes nyugati adónemet sikeresen összehozták a magyarba.
    Az nem probléma, hogy saját magunk fércelt törvényeket sértünk, hogy szinte az összes európai ország nálunk gyorsabban fejlődik, örüljünk, hogy nem negatív a mutatónk.

    Elmondhatjuk, hogy a 3-5 millió koldus országa mellett a stadionok hazája vagyunk, meg legdrágább, de nem a legszebb közbeszerzett építményekkel büszkélkedhetünk, soha ennyien nem dolgoztak, még ha külföldi „telephelyen”, vagy havi 1 órát is és az óriási lehetőségek mindenkinek nyitva állnak, csak legyen egy tisztes szakmája és nyugdíj közeli korára rádöbbenhet, hogy kiváló üzletembernek is.

    Hosszú a nemzeti sérelemlista, ami nem egy erős, impulzív ország és társadalom sajátossága.
    Nem baj volt Mohács is , Trianon is, valami majd ezután is lesz.

    De addig is bízzunk a szebb jövőben, az esélyünk megvan; mert már megmutatták, hogyan lehet helyi választáson a 27%-ból is 80%-os sikert összehozni.

  14. 12.
    „kamat eltörlése jelenthet, ugyanis ez az összes probléma alapja.”

    Szerintem az emberek egy része a probléma alapja.
    Volt időszak a középkorban, amikor nem volt kamat, mégis volt akik hasznot húztak belőle.
    Sőt pénz se volt, de a társadalmi tagozódás megtörtént. (már, ha elfogadjuk a hivatalos történelemszemléletet)
    Minden esetre egy pénz nélküli társadalom érdekes lenne!

    „a király a hatalmát Istentől tudná származtatni”
    melyik igaztól, mert volt egypár?

    Filozófiai kérdés: ha nem a pénz-fejlődés, mi az emberiség feladata és kozmikus predesztinációja?

  15. 13: „Elmondhatjuk, hogy a 3-5 millió koldus országa mellett a stadionok hazája vagyunk, meg legdrágább, de nem a legszebb közbeszerzett építményekkel büszkélkedhetünk, soha ennyien nem dolgoztak, még ha külföldi “telephelyen”, vagy havi 1 órát is és az óriási lehetőségek mindenkinek nyitva állnak, csak legyen egy tisztes szakmája és nyugdíj közeli korára rádöbbenhet, hogy kiváló üzletembernek is.” – Ez annyira zavaros, hogy teljesen érthetetlen.

  16. 14: Az ember kozmikus feladata, hogy megjelenjen az Univerzumban az az anyag, ami nélkülünk nem tudott létrejönni: a műanyag. 🙂

  17. 14. dávid

    „Volt időszak a középkorban, amikor nem volt kamat, mégis volt akik hasznot húztak belőle.”

    Mindig volt kamat. De mivel tiltva volt, nem nőhetett az emberek fejére. MINDEN civilizált vallás és ideológia tiltotta, sőt a zsidók is tiltottták… egymástól… ezért kezelhető méretű volt.
    De amióta a Medici bankárcsalád megvette a pápaságot, azóta a tiltás fel van oldva, és felgyorsult a pénz egyirányba való áramlása.

    Szóval ne hagyjuk magunkat félrevezetni !
    NEM a pénz a gond, hanem a kamat.
    Kamat nélkül a pénz csak egy egyszerű eszköz.

    És a filozófiai kérdésre is itt lehet a válasz.
    Ha a tudományt is a kamat-vezérelt fejlődés motiválja, akkor nyilván csak a pénzszerző ágazatok fejlődnek, a többi meg lemarad.
    Nézd meg az orvostudományt: őrült pénzek vannak benne, de ma már szinte senki sem egészséges a modern világban.

    És visszatértünk hatalmukat Istentől eredeteztető királyokhoz: Nekik kellett először eltűnni, mert ők álltak a kamatot megengedő erkölcs útjában…
    Ha erre az erkölcsre újból igény keletkezik, ezek a királyok is visszatérnek.

  18. 17:
    Attila, kiadhatnál egy átdolgozott történelemkönyvet. 😀

  19. 17.
    van közös nevezőnk, de a kamatról mások az ismereteim, többek közt, hogy a középkori keresztény és muszlim egyház is tiltotta.
    A kamat legtöbbször (főleg a mai Magyarországon, de máshol se) valójában a pénz vásárlóértékét sem tudja megőrizni, a gerjesztett infláció miatt.

    A kamat uzsora jellegével van baj, mint ahogy az a szép feketeborítójú könyvben is megtalálható a Deuteronomiumban.

    „pénzszerző ágazatok fejlődnek, a többi meg lemarad.” ezt jól látod, kiegészítve az érdekkel és nem pénzügyi haszonszerzéssel.

    „Istentől eredeteztető királyok” ez az elmélet mélyebben érdekelne

  20. 15.

    Azt hittem itt mindenki ért magyarul:

    ” “Elmondhatjuk, hogy a 3-5 millió koldus országa mellett a stadionok hazája vagyunk; meg legdrágább, de nem a legszebb közbeszerzett építményekkel büszkélkedhetünk. Soha ennyien nem dolgoztak, még ha külföldi “telephelyen”, vagy havi 1 órát is. És az óriási lehetőségek mindenkinek nyitva állnak, csak legyen egy tisztes szakmája és nyugdíj közeli korára rádöbbenhet, hogy kiváló üzletembernek is.”
    Remélem így már megy, de szólj, ha részletezzem.

  21. 18. Tibor bá’

    „Attila, kiadhatnál egy átdolgozott történelemkönyvet. ? ”

    Dolgozom rajta.
    Engem is zavar, hogy hülyére veszik a fél világot.
    Az emlékezetpolitika hatalmas manipuláló erő, és nem véletlen, hogy az oktatás a legfelső szintekről van irányítva.

    Azt mindig „éreztük” hogy a történelmet a pénz mozgatja, de valahogy átsiklottunk afelett, hogy miért a lecsúszott, eladósodott királyoknak tulajdonítjuk egy-egy korszak ismérveit, és nem az őket dróton rángató pénzembereknek…
    Most már kezd nyilvánvalóvá válni, hogy a „valódi” történelem tanításának a politikai korrektség az akadálya.

  22. 19. dávid

    „van közös nevezőnk, de a kamatról mások az ismereteim, többek közt, hogy a középkori keresztény és muszlim egyház is tiltotta.”

    A keresztény egyház igaz, ímmel-ámmal, addig tiltotta, ameddig a Mediciek be nem vásárolták magukat a pápaságba. Utánna a reformációk során a kamattilalom fellazult.
    Az Iszlám pedig a mai napig tiltja a kamatot.
    Igaz, az ellen nincs kifogása, hogy a nyereségen igazságos osztozkodás alakuljon ki. De nem engedi, hogy az hitelező az adóst hatalmába kerítse.

    Az Istentől eredő királyok valóban hittek abban, hogy felsőbb akaratot képviselnek, és ennek megfeleő erkölcsi berendezkedésük is volt.

    Az ilyen király és arisztokrácia az, amelyik első sorban harcol a csatában, és nem atombunkerből küldi halálba a katonáit.

    Tulajdonképpen azzal telt el a középkor, hogy ezt a garnitúrát cserélte le az akkori pénzhatalom gyenge és befolyásolható uralkodókra.

    Az ókorban a felső vezetést likvidálták, az újkorban pedig a parasztságból igyekeztek kiirtani az ősi erkölcsök és hagyományok utolsó csíráit.

    A téma elég nagy, és nem akarom Tibor bá’-t idegesíteni tovább (ő komoly fenntartásokkal kezeli ezeket a dolgokat), ráadásul ez itt eléggé off…

  23. 15. Az értelmezés nem ment át (valszeg tárhely spórolás), de aki tud magyarul, az érti a felsorolást, még ha nagyvonalúan tagoltam is.

  24. 20:
    Még mindig értelmetlen, de már megfejthető. 😀

  25. 13: Szépen összeszedted. 🙂

    Bár nem tudom, hogy az iróniát még mivel kellene jeleznem, mert a jelek szerint a szmájli nem elég. 😉

    Különben egyetértek veled.

  26. 25.
    csak kiegészítettem, mert az öniróniából sosem elég.
    Aztán sokan félreértik a „dícséretet”, de most valahogy lecsillapodtak.

  27. Csak nekem nem tölti be a 843-as posztot, amit Bobkó Csaba írt a témáról?

    Csak a google cacheben találom meg.

  28. 27:
    Ezt írd be a keresőbe: Bobkó Csaba – Szeressétek Orbán Emíliát.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük