Egyre közelebb a Nagy Pusztulás

VIP.132.

…… Putyin világossá tette, hogy Oroszország nem fogja elfogadni az amerikai rakétaállomásokat Lengyelországban és Romániában. Ezt a tényt közölte Washingtonnal és az imbecillis lengyel és román kormánnyal. Azonban Putyinnak tudomásul kellett venni, hogy „ezek nem hallják meg szavait.”

Ez a süketség azt jelenti, hogy Washington arroganciája mellett a hülyeségük miatt nem képesek Putyin figyelmeztetését komolyan venni. Ha Washington kitart tervei mellett, akkor ezzel kiprovokálnak egy megelőző atomcsapást, amit Zsirinovszki jelzett a Merkel-rezsim által meghívott német szerkesztőnek……

___________________________________________________

A teljes fordítást elküldöm a VIP előfizetőknek. Kapcsolat felvétel: evatibor#t-online.hu

___________________________________________________

Armageddon Approaches

By Paul Craig Roberts

July 23, 2016 – The Western pubic doesn’t know it, but Washington and its European vassals are convincing Russia that they are preparing to attack. Eric Zuesse reports on a German newspaper leak of a Bundeswehr decision to declare Russia to be an enemy nation of Germany.

This is the interpretation that some Russian politicians themselves have put on the NATO military bases that Washington is establishing on Russia’s borders.

Washington might intend the military buildup as pressure on President Putin to reduce Russian opposition to Washington’s unilateralism. However, it reminds some outspoken Russians such as Vladimir Zhirinovsky of Hitler’s troops on Russia’s border in 1941.

Zhirinovsky is the founder and leader of Russia’s Liberal Democratic Party and a vice chairman of the Russian parliament. In a confrontation with the editor of a German newspaper, Zhirinovsky tells him that German troops again on Russia’s border will provoke a preventive strike after which nothing will remain of German and NATO troops. “The more NATO soldiers in your territory, the faster you are going to die. To the last man. Remove NATO from your territory!”

 

 https://www.youtube.com/watch?v=aQm8L8d8uDc 

Russian Foreign Minister Sergey Lavrov has expressed his frustration with Washington’s reliance on force and coercion instead of diplomacy. It is reckless for Washington to convince Russia that diplomacy is a dead end without promise. When the Russians reach that conclusion, force will confront force.

Indeed Zhirinovsky has already reached that point and perhaps Vladimir Putin also. As I reported, Putin recently dressed down Western presstitutes for their role in fomenting nuclear war. See also:

Putin has made it clear that Russia will not accept US missile bases in Poland and Romania. He has informed Washington and the imbecilic Polish and Romanian governments. However, as Putin observed, “they don’t hear.”

The inability to hear means that Washington’s arrogance has made Washington too stupid to take seriously Putin’s warning. If Washington persists, it will provoke the preventive strike that Zhirinovsky told the German editor the Merkel regime was inviting.

Americans need to wake up to the dangerous situation that Washington has created, but I doubt they will. Most wars happen without the public’s knowledge until they happen. The main function of the American left-wing is to serve as a bogyman with which to scare conservatives about the country’s loss of morals, and the main function of conservatives is to create fear and hysteria about immigrants, Muslims, and Russians. There is no sign that Congress is aware of approaching Armageddon, and the media consists of propaganda.

I and a few others try to alert people to the real threats that they face, but our voices are not loud enough. Not even Vladimir Putin’s voice is loud enough. It looks like the West won’t hear until “there remains nothing at all of the German and NATO troops,” and of Poland and Romania and the rest of us.

___________________________________________________
___________________________________________________
___________________________________________________

145 gondolat erről: „Egyre közelebb a Nagy Pusztulás

  1. Hiába, már megint az ABM rendszereknél tartunk…, lesz még ebből „Kubai rakétaválság 2”, csak itt Európában…! 🙁

  2. 1:
    A helyzet ennél sokkal komolyabb. Washington telepit, Moszkva nem fogadja el és atommal fenyeget. Két kecske a keskeny pallón. Egyik se enged. Washingtonnak hatalmas leégés lenne a rakétabázisok lebontása. Moszkva nem engedheti meg, hogy a NATO rakéták néhány perc alatt elérhessék nagyvárosait. Tehát ragaszkodik a leszereléshez, vagy megsemmisíti őket. Egyik se tud engedni. Amikor Washington elkezdte a telepítést tudhatta, hogy ezt a békát Putyin nem nyeli le, tehát eldöntötte, hogy Vh.III. Nem látok kiutat. A kubai válság esetében Moszkva engedett, mert ők kísérelték meg a telepítést. Most Washingtonnak kellene, de nem fog.

  3. Bárki aki normális, kénytelen engedni bármekkora is a presztizsvesztesége, ha a másik egyetlen lehetséges választása az emberiség teljes megsemmisítése.
    Láttunk mi már karon varjút.
    Elmebetegek – ha esetleg erről lenne itt szó – reakcióit pedig alig alig lehetséges kiszámítani.
    Bevallom nem is értem ezt a rakétásdit, meg az egész fegyverkezést, hiszen a vesztes nyilván ledobná majd az atombombát.
    Ettől kezdve mi értelme van az egésznek ?
    Talán majd Tibor bá’ elmagyarázza nekem, ha szépen megkérem.
    Előre is megköszönöm.

  4. 3:
    A hatalom birtokosai NEM normálisak, és nagyon-nagyon ragaszkodnak a hatalomhoz. Ebből következik, hogy tettük kiszámíthatatlan. A termonukleáris rombolás 71 éves, eddig megúsztuk, de meddig? Lehetséges, hogy az emberiség valamit legyárt tízezres nagyságrendben, elképesztő költséggel és soha nem használja fel? Meddig tart a szerencsénk?

  5. Sajnos mindent magunk ellen fordítunk, ami technikai dolog, csak nagy vonalakban: a belsőégésű motor lehetővé tette e világ kereskedelmet és a mobilítást, de nem lépünk tovább, így felszámoljuk vele életterünket, a Bolygó élőrendszerét. A Televízió (egyirányú infó csatorna) elvitte a híreket és a kultúrált szórakozást a kultúrális centrumoktól távol eső helyekre, ma dezinformálnak és rossz irányba tudat-módosítanak vele. Az internet megkönnyítette a kétirányú kommunikációt, javította az életminőséget, kereskedelmet, az emberek mindennapjait, a mai web 2.0 dezinformál, tudat módosít kártékonyan. És a fegyverekkel nekem is az a gondom, hogy amit az ipar legyárt, azt ezidáig mind elhasználtuk, a hagyományos fegyverek túltermelése miatt vív az USA a demokrácia álcája mögött háborút folyamatosan a II VH befejezése óta. Az atom fegyverek használatát megúszuk-e ? Szerintem ez csak a szerencsén múlik, mert ép eszű ember a kormányzatban is ritka, a katonai vezetés pedig egyértelműen kifacsarodott szemléletű, nekik a háború a munka, tesznek is érte, hogy dolgozhassanak. Minden nap ajándék…évtizedek óta!

  6. Milyen kegyes a mi Putyin atyácskánk, hogy ilyen jóindulatúan figyelmeztet minket, hogy eszünkbe ne jusson erősíteni a védelmünket, különben nagy szívjóságában és békeszeretetében kénytelen lesz minket szétlőni atommal, atyai szeretettel.

  7. 6.
    A ‘védelem’ nem feltétlenül védekezés, jelenthet NATO támadórakétákat is, egyre közelítve Oroszországhoz. Te sem szeretnéd, ha valaki fegyverrel fenyegetőzve ólálkodna az ablakod alatt, az oroszok érthetően idegesek.
    A béke feltétele az erőegyensúly, és a felek közötti demilitarizált pufferzóna, amit egyre agresszívabb lépésekkel akar megbontani a Nyugat.

  8. 6-Ábel:
    Minek ide védelem erősítés. Oroszország senkit se támadott meg. Ezzel szemben Amerika az elmúlt 100 évben több tucat nemzetet rohant le, lőtt szét, támadott meg, okozva sok millió ember halálát. A vicces stílusoddal hatalmas hülyeséget írtál egy halálosan komoly témában, amit ráadásul nem is ismersz, csak csípőből utálod az oroszokat.

  9. ” Most Washingtonnak kellene, de nem fog.”

    Azéert egyre hangosabban javasolgatják, hogy a NATO-t fel kellene oszlatni.

    Szóval az USA-val való,szövetség egyre nyögveszarósabb, és az ehhez a szövetséghez ragaszkodó európai vezetők pozíciói egyre ingatagabbak.

    Úgy tűnik, a menekültválság és annak az idióta kezelése komoly változásokat fog kikényszeríteni Európában és a politikai elitben.

  10. Ábel,

    „Milyen kegyes a mi Putyin atyácskánk, ”

    Szerintem itt egyértelműen az USA a hunyó, aki sorra rugdossa fel a SZU felboblása idején elfogadott megállapodásokat, mert nem sikerült „békésen”, Jelcini segítséggel rátennie a kezét az orosz természeti kincsekre…

  11. Igazából nem értem miért kell atommal fenyegetőzni.

    Egy orosz különleges egység behatol és a telepített harcálláspontot elfoglalja.

    Figyelmeztetésnek elegendő ha pedig nagy ugrálás van a másik oldalról akkor még mindig meg lehet indulni a határról a reguláris egységekkel.

    Nem gondolnám hogy atomcsapással kezdene az orosz.

    Mivel a lengyel bázisra is elmondták, hogy kb 6 perc alatt söpörnék el, így ez nem egy nagy kaland.

  12. 12:
    Szerintem nem fenyegetőznek, hanem közlik a realitást, ami Washingtonnak nem jut az eszébe. Ha elfoglalják a rakéta állásokat (ami néhány óra alatt lehetséges), akkor ők kapják az első atomot. Ha megunják az egyezkedést, akkor ők indíthatják a megelőző első csapást, ami óriási előnyt jelent. Én nem szarakodnék a bázisok elfoglalásával, hanem odacsapnék atommal.

  13. 13:
    Totális atomcsapással indítanál? 🙂

    Taktikailag ez a helyes, de stratégiailag?

  14. 14-elfmage:
    IGEN (természetesen annak fényében, hogy Washington mindenképpen háborút akar). És nem értem Putyin miért tétovázik. Jelenleg az orosz rakéták akadálytalanul célba érnének, az amerikai rakétákat Putyin bizonyos százalékban hatástalanítani tudja. Ez az aszimetrikus helyzet Putyin részére csak romolhat, az idő nem neki kedvez.

  15. 15.
    ” nem értem Putyin miért tétovázik”

    Sajnos Putyin nem az Értelmes emberek vitafórumán tájékozódik.

    Az idő inkább az oroszoknak dolgozhat, mert a rakétavédelmük jelentősen gyengült a SZU felbomlása után; elsősorban a tengaralattjáróról indítható támadó rakéták ellen hatástalan, de gőzerővel fejlesztenek. Ha a NATO tényleg háborút akarna, most kell lépnie.

  16. 16-Mvm9:
    „Sajnos Putyin nem az Értelmes emberek vitafórumán tájékozódik.” ahol te magad is hosszú évek óta megszabadulsz a kétes értékű információidtól. 😀

  17. 15. Tibor bá’

    ‘És nem értem Putyin miért tétovázik.’

    Nem egyszerű a dolog.
    Olyan országokat kellene üvegsivagattá bombáznia, akikre tulajdonképpen nem is haragszik, az USA meg röhögne a markába.
    Az első csapás valóban csak akkor használható, ha tényleg minden más lehetőség elpárolgott.

    Amiben Putyin bízik az az, hogy az USA-t mindenki utálja, csak egyelőre gyávák szembefordulni vele.
    De akár a migránsválság, akár a TTIP, akár más, „előre nem látott” események hamar lecserélhetik az EU-s elit egy részét, ami megváltoztathatja az USA-hoz való viszonyt.
    Például a Brexit jelentősen csökkentette az USA-barát túlsúlyt Európában…

    Az első csapás olyan, mint egy égő házból való kiugrás a tizedik emeletről…
    Tényleg ha más lehetőség nincs…

  18. 19:
    Amerika süllyed, és ezt ők is tudják. 100,00% hogy nem fog simán eltűnni. A háború nem kerülhető el. Valószínűleg az emberiségnek annyi, de ha valakinek van némi túlélési esélye, akkor annak van, aki meglepetésszerűen elsőnek támad, még hozzá totálisan. Aki tétovázik, aki emberségeskedik, aki beszari, totojázik, hezitál az biztosan veszít és végérvényesen eltűnik a Föld felszínéről.

  19. 20. Tibor bá’

    Nem tudom, hogy mennyivel van több esélye a túlélésre annak, aki az első csapást méri.
    Oroszországnak akkor lenne esélye túlélésre, ha az első csapással el tudná pusztítani a teljes US nukleáris haderőt, az atomtengeralattjárókkal meg a világ minden sarkában elhelyezett atomrakétákkal együtt… de ezt nyilván képtelen elérni.

    És a válaszcsapás megsemmisítő lenne…

    Meglepetés meg nincs…
    Amint egy rakéta elhagyja a silót vagy a tengeralalttjárót, műholdról azonnal észlei a világ összes titkosszolgálata…

  20. Atom fegyverek felett rendelkezünk, képesek vagyunk mindenkit elpusztítani.
    Mi a szerencsénk, miért vagyunk még életben?
    Egyszerű, az atomfegyver a legdemokratikusabb fegyver. Elpusztítja a szegényt, a gazdagot egyaránt. Nem lehet előle elbújni.
    Ha lenne spéci, csak csórók elleni, na, akkor már nem írogatnánk itt. 🙂

  21. Én még mindig bízom benne, hogy az egész csak egy blöffhadjárat mindkét fél részéről, és valójában egyik sem szeretné a világot felperzselni magával együtt.
    De veszélyes játék, hiszen az USA arra játszik, hogy az oroszokat rákényszerítse az állandó fegyverkezésre, hadsereg fejlesztésre és fenntartásra, ami óriási anyagi terhet jelent, és elveszi a potenciált az életszínvonal emelésétől, ezzel vélve kitermelni a kellő mértékű elégedetlenséget Putyinnal szemben.
    Ugyanakkor az oroszok meg arra játszanak, hogy a nyugati világgal elhitessék, hogy ha tovább feszítik a húrt, akkor Oroszország be fogja vállalni a nukleáris csapást, legyen annak bármi is a következménye.
    De szerintem mindkét fél arra játszik, hogy a másikat korlátozni tudja egy ilyen játszmában.
    Az amerikaiak az orosz fejlődést és politikai stabilitást próbálják leblokkolni, az oroszok meg a nyomás további növekedését, arra játszva, hogy valójában az amerikaiak sem akarják az oroszok tűrési határát átlépni.
    Csak az a baj, hogy ezt mindkét fél pontosan tudja, és lassan mindig emelik a tétet. Aztán bármikor bejöhet egy szándékolatlan véletlen, tévedés, hiba a rendszerben, és elszabadul a pokol.

  22. 20, Tibor bá, valóban teljesen nyilvánvaló, hogy te a kubai rakétaválságnál „lemondtál az emberiségről” (amit egyébként a hozzád hasonló gondolkodású emberek arányát figyelembe véve sajnos egyre inkább jogosnak tartok). Azóta ezt tekinted mantrádnak, ezt rágod újra, újra, újra, se lenyelni, se kiköpni nem bírod. Két szakállas viccet összegyúrva ez kívülről ilyennek látszik:

    Stirlitz, a Szovjetunió szuperkéme titkos küldetésére összpontosítva, teljes csendben vezette autóját a német éjszakában. A távolban felvillant két fénypont. „Náci őrjárat”, gondolta Stirlitz, de szerencsére az út elkanyarodott. Kisvártatva újabb fénypont pár villant fel. „Náci őrjárat”, gondolta Stirlitz, megigazította pisztolyát, de szerencsére az út újra elkanyarodott. Fél perc sem telt bele azonban, ismét fénypontok villantak az éjszakában. „Náci őrjárat”, gondolta Stirlitz, végiggondolta a harc és lebukás összes következményét.
    „Stirlitz…” – gondolta a bagoly a körforgalom melletti fán, és mivel megunta a folyamatos berregést, megrázta magát és elrepült.

    😀

    22, bogozy
    Az említett szelektív fegyver a tömeg infantilizmusa (eszközök: tömegmédia, értéktelen kommunikáció, cenzúra, reális jelen és jövőkép teljes hiánya).

    Szerintem a valódi intelligenciával rendelkező emberek (persze nem háztáji prepper, hanem NASA szinten, generációkban gondolkodva) képesek megszervezni saját létezésüket egy 90%+ radírozás utánra, gondoskodni arról, hogy számukra is komoly probléma (pl atomháború vagy túl sok megszaladó atomerőmű, stb) ne legyen. A „massza” meg ha addig vakarózik, amíg összeomlik az ellátó rendszere, akkor szépen kiirtja saját magát. Annyira nem kár érte: az erőforrások elpazarlásáért cserébe semmit nem tesz hozzá a civilizáció haladásához. Matek, bár persze ez is vacak, ajánlott olvasmány Douglas Adams, Golgafrincham. 😀

    Ehhez a következtetéshez csak abból kell kiindulni, hogy a világot irányító csoportok nem ostobák, és ami elsőre hülyeségnek tűnik, lehet bábjáték is azok számára, akik annyira ostobák, hogy az ellenfeleiket annak nézik. Én így csinálnám. Ha tévedek, akkor meg mind megyünk a patkánypociba (jó, a felkészültek kicsit később, előtte agyonvernek pár embert), mert jobbat nem érdemlünk 😉

    Darwin…

  23. A 10 millió tábornok országa vagyunk.
    A 10 millió jövőbelátó országa vagyunk.
    A 10 millió klímaszakértő országa vagyunk.
    A 10 millió legokosabb ember országa vagyunk.
    A 10 millió túlélő országa vagyunk.
    .
    .
    .

  24. 23. Hubab

    Egyetértek, nyomás alatt akarják tartani az oroszokat, de nem elhanyagolandó szempont, az évenkénti költségvetési szavazás, amikor a hadi kiadások emelését, szinten tartását szeretnék elérni. Ez mumus nélkül nem lehetséges.

    Oroszok életszínvonal terén annyira le vannak maradva, hogy nem érdekük az erőltetett fegyverkezés. Különösképpen nagyok a nehézségeik az egyre fejlettebb elektronikákat illetően, ahol nem elég zsákmányolni egy példányt szétszedni, lemásolni, mert a nagyon komplikált gyártástechnológia a kulcs.

    24. Kedves Loránd

    A masszát illetően részben egyetértek veled. Ügyes manipulációkkal a tömegek létszámát jól lehet szabályozni. Szabadjára engedett bűnözés, lebutítás a tömegkommunikációs eszközökkel, ügyes propagandával, kis provokátori segítséggel polgárháborúkat lehet kirobbantani.
    Nemzetközi szinten, a demokrácia export is nagyon halálos a célországok lakosságának.
    Európában a tervezett, szervezett, finanszírozott migráns válság előbb utóbb iszonyú polgárháborúvá fog fajulni, és máris nem kell 500 millió europérrel bajlódni.
    Szerintem már átléptük azt a határt amin belül a migráns válság kezelése még lehetséges.
    Két napja beszélgettem egy líbiai üzletemberrel, aki most a muszlim vallás terjesztésével foglalkozik. A muszlimok ideológiailag rendkívül erősek. A lebutított európaiak közül is sok hívet fognak toborozni. A fanatizált muszlim tömeg hatalmas mészárlást fog Európában végezni.
    Atomháború helyett inkább erre kell készülni.

  25. 24 Kedves Loránd
    Nem tudom, hogyan értelmezed a valódi intelligenciával rendelkező réteget, de az nem egy felsőbbrendű faj, aki biztosíthatja magának kiemelt státuszát a földön, hanem egy genetikai szerencsejáték nyerteseiből álló társaság, akit a tömegek termeltek ki magukból, és semmi esélyük arra, hogy kiemelkedő intelligenciájukat tovább tudják adni leszármazottaiknak, helyette lehet, hogy egy frusztrált társaságot hagynak maguk után, aki képtelen a felmenők nyomába lépni.
    Igaz, ettől még megkaphatták a szabadjegyet a túléléshez első menetben…

  26. 24 – Kedves Loránd:
    Ha memóriám nem hagy cserben, akkor a poszt témája nem Antalffy Tibor, de még csak nem is Vlagyimir Putyin, bár ez utóbbi nem áll túl messze tőle. Foglalkozzunk inkább vele. Putyin egy ízben kijelentette, hogy siheder korában megtanulta Sztálingrád utcáin, hogy mindig az kerekedik felülre, aki először üt. Nem hiszem, hogy ezt elfelejtette volna. — A monitor előtt csücsülő értelmiséginek legnagyobb hendikepje, hogy amikor a tettlegelés elkerülhetetlen, addig okoskodik, amíg ott nem hagyja a fogát.

  27. 28. Tibor bá’, ehhez csak annyi kiegészítésem van, hogy ez akkor igaz, ha az az első ütés igen hatásos, és az ellenfelet harcképtelenné teszi.
    Különben úgy járhat, mint a japánok Pearl Harbor után…
    Meg egy kis szőrszálhasogatás: Putyin ezt nem Sztálingrád utcáin tanulta, hanem a szülőfalujában a Sztálingrádi utcában. 🙂

  28. 28: Igen, Tibor bá, ebben biztos igazad van. De az atomháborúban az első csapás inkább olyan, mintha egy zárt szobában kézigránátokkal tartanák sakkban egymást az utcagyerekek. Lehet, hogy aki először dob, előnyben van, de végeredményben ő is cafatokban végzi.

  29. Két különböző dolog a bátor, rátermett ,vagányság meg a hülyeség.
    Az atombomba ledobása az emberiség végével egyenlő.
    Kit érdekel az a talán
    10 000 (?) túlélő, aki a luxusbunkerében még 10 évig kihúzza.

  30. 31:
    Jövőnknek más a véleménye.

    Nekem pedig az, hogy az atomot minden körülmények között el kell kerülni, de ha 100,00% biztos vagyok abban, hogy tovább már nem lehet, akkor én nyúlok hozzá elsőnek, de ezt itt senki nem akarja megérteni, mert hogy én 80 feletti vagyok, és nekem már mindegy.

    Állandóan azt tapasztalom, hogy néhányan egyes mondataimat egyszerűen átugorják.

  31. 32: „de ha 100,00% biztos vagyok abban, hogy tovább már nem lehet”

    Igen, ez a 100%-os bizonyosság – szerencsére – mindig hiányzik (eddig legalább is).
    Atomháborút kezdeni nem ugyan az, mint valakit pofán vágni Angyalföldön.
    Az „emberi tényező” un. vészhelyzetekben eddig még mindig úgy reagált, hogy elkerülje a totális atomháborút.
    Ezért nem volna szerencsés gépekre bízni a rakéták indítását, mert könnyebben bekövetkezhet egy Skynet effektus /most olyan értelemben, hogy téves riasztásra beindul a rendszer, mert matematikailag ‘azt hozza ki a gép’, hogy megtámadták. (Téves riasztásból pedig meglepően sok volt már eddig is – olyan is, ami tömeges rakétaindítást észlelt. Valójában tényleg az a csoda, hogy még élünk – és ez kizárólag az emberi tényezőnek köszönhető. Bár a pakliban benne van, hogy ez nem lesz mindig így. A nagy piros gomb elé eddig még nem került pszichopata, de ez bármikor változhat. A biztonsági protokollok bizonyára tiltják, hogy egy ember kezén múljon a világ sorsa, de Andreas Lubitz óta tudjuk, hogy nincsen tökéletes biztonság.)

  32. Előbb utóbb biztosan megtámad,- gondolja az egyik.
    Előbb utóbb biztosan megtámad,- gondolja a másik.
    Meg kéne előznöm,- gondolja mindkettő.
    A kedven feladványom a vonaton utazó kormosképűekről szól.
    Az ablakon beáramló mozdonyfüst a fülkében ülők némelyikének összekormozza az arcát. Teljes csend van a fülkében. A szabály, a kormosképűek csak egyszerre mehetnek ki a mosdóba. A negyedik megállónál az összes kormosképű feláll és kimegy mosakodni. Hány kormosképű ment ki?

    Mit tudok én és vajon mit tud a másik.
    Mit fog csinálni a tudás birtokában?
    Ő mit gondol, én mit fogok csinálni?

  33. 33:
    „Atomháborút kezdeni nem ugyan az, mint valakit pofán vágni Angyalföldön.” Ez tökéletesen igaz, de a két eseménynek sok tényezője megegyezik. Például mindkettőben, emberek szerepelnek, előnyt jelent a meglepetés, a passzív fél már csak „sebesülten” tud reagálni, nyilván rosszabb hatásfokkal. stb. Ezért aztán az idézet mondatnak önnyugtatáson kívül sok értelme nincs.

  34. 35: Értem amit mondasz, sőt elismerem azt is, hogy elvben aki először indítja a rakétákat, előnyt szerez – ebben van igazság, mert van idő ellenőrizni a technikát, pontosítani a célpontokat, fullra tölteni a kezelőszemélyzetet, stb.

    Viszont a túlsó oldalon a válaszcsapással bizonyára nem várják meg az első rakéták becsapódását, hanem többszörös megerősítés után elindítják a sajátjaikat (persze annyit, amennyit sikerül így ‘hirtelen’, de az sem lesz kevés). A „győzelem” csak annyiban áll, hogy mondjuk Washington 20 perccel hamarabb válik hamuvá, mint Moszkva.

  35. 36:
    Az előny sokkal több mint pusztán 20 perc. Nyilván a kommunikációs műholdakkal kezdik és egyéb előkészítő műveletekkel. Egyáltalán nem biztos, hogy Moszkvát elérik. Ráadásul Oroszország hatalmas terület. Könnyen lehet, hogy csak annyi rakéta ér célba, amit még el tudnak viselni. – Az nem okos megoldás, hogy igyis-úgyis elpusztul a Föld, akkor inkább kezdjék ők, ne miénk legyen a felelősség.

  36. 37: „Egyáltalán nem biztos, hogy Moszkvát elérik.”

    Persze. Az is lehet, hogy nem is ‘lőnek’ vissza, nehogy kihaljon az emberiség. 😉

    „csak annyi rakéta ér célba, amit még el tudnak viselni” Moszkva, Szentpétervár biztosan találatot kap. Akkor mi számít elviselhetőnek?
    Az amerikai rakétaelhárító rendszer sem lehet annyira gagyi, ha ennyire zavarja az oroszokat.
    Szóval bárki kezdené, a végkifejlet nem lenne egy nagy vigasság senkinek sem.
    Nagy kockázat, kicsi haszon. Putyin ilyet nem vállal be.

  37. 38:
    Az amerikai elnökválasztás után 2-3 hónappal többet fogunk tudni.

  38. 28, Tibor bá

    Ha memóriám nem hagy cserben, téged a minden kritikán aluli személyeskedés egyáltalán nem zavar, ha te műveled és én vagyok a tárgya, teljesen függetlenül a poszt témájától. Nem vagy szenilis, tudod, hogy miről beszélek. Persze ez a te blogod, a kettős mérce alkalmazása szíved joga, csak bátorkodom jelezni, hogy az „intelligens” és „vita” fogalmaknak ehhez semmi köze. Az pedig tényleg magasabb szint, hogy a vicc formájába öntött kritikám a totálisan terméketlen intellektuális kérődzésre vonatkozik – másodlagos, hogy személyes véleményem szerint te erre tökéletes példát mutatsz.

    „Érthetetlen szövegelés” helyett röviden: a civilizáció azért már elhagyta a csimpánzok szintjét, hiába nem sikerül ezt a tömegnek (jelenlévőket is beleértve) egyéni szinten követni. Szinte(!) bármit teszünk, a Föld bolygó még mindig sokkal jobb környezet, mint a világűr (van Allen öv, ózon, légkör, gravitáció, ökoszisztéma, …), a rendelkezésünkre álló technológiák lehetővé teszik a magas civilizáció folytatását akkor is, ha tényleg bedől az akol. Nem pár évre, mint a háztáji prepperek képzelik, hanem a mai legoptimistább jövőképeknél sokkal hosszabb távra (népesség és erőforrás válság pipa). Ha így lenne, a hozzám hasonló „monitoros értelmiség” egy része intelligens drónrajokkal tartja majd távol az egyébként láthatatlan határoktól a maradékot, vadássza le vagy uszítja egymás ellen a veszélyesebb hordákat. Ahogy ezt a KGB és társai művelik évszázadok óta – csak ehhez érteni is kéne a történelmet, nem három napra bemagolni és megúszni egy felelést.
    És simán megférnek majd egymás mellett, mert azon a szinten semmi bajuk egymással, csak az üvöltöző, éhes, nyafogó massza nőtt túl nagyra, és hiszi azt, hogy ennyi elég egy bolygó szakszerű üzemeltetéséhez. Bocsi, nem.
    Darwin.

    Én megszívtam, mert nem egy védett laborban, komoly szervezet által garantált tökéletes biztonságban dolgozom „ellenetek”, mert minden racionális elemzés dacára abban reménykedtem, hogy lehet máshogyan. De nem bánom, az eredmény(telenség)től, állandó gyerekes cseszegetéstől függetlenül megérte, megéri. Darwin rám is vonatkozik, én is öngyilkos mértékben hülye vagyok. De legalább tudok róla, és tudatosan választottam. Persze csodák mindig lehetnek.

    Például: Michelle Obama for president! 😀
    (racionálisabb tipp: Trumpot egy éven belül leszedi egy „fanatikus”, és Schwarzenegger lesz minden tökös amerikai várva várt elnöke 😉 )

  39. 40 Kedves Loránd
    „…én is öngyilkos mértékben hülye vagyok…”
    Nehéz téged megérteni, még nehezebb veled egyetérteni, de ez OK.

  40. 40-Kedves Loránd:
    Szöveged oly rendkívül nagymértékben „rendhagyó”, hogy szinte kiköveteli a személyeddel való foglalkozást. Ezt én valamikor megtettem, nem ismételgetem magam. Te viszont ezen poszt témája helyett velem foglalkoztál, amit én nem bánok, de mégiscsak a poszt témájára kellene inkább koncentrálni. 🙁

  41. Kedves 40, Nincsenek csodák, csak ezt a tényt hajlamosak elfelejteni. Különösen akkor, mikor jobban megy egy kicsit a szekér, akkor a remény szaga mindent elnyom. Az, hogy valaki valamit szeretne az egy dolog, legfeljebb a valóságra ébred. A tudományos technológia szintjéről annyit, hogy egy fokkal fejlettebb, mint az ősember szakócája. Ez ok is lenne, csak ne állandó kefélésen törte volna a fejét az emberiség, na de ennek ìgy kellett lenni.

  42. 41.-42. Szerintem csak direkt játszátok a hülyét. Nem mondom, hogy K. L. írásai könnyű olvasmányok de ha én is megértem, aki még távolról sem foglalkozom semmi olyannal amivel ő, akkor ez másnak is megy. Tényleg dühítő, hogy egy-egy vitából rendszeresen kigolyózzátok a nem tetsző de igenis hasznos, bár alternatív, véleményeket. :/
    Ebben a témában amúgy kevesen vannak olyan információk birtokában amikkel pontos képet lehetne alkotni a valós helyzetről. Tehát minden hozzászóló vagy a vágyait vagy egy általa elképzelt lehetséges forgatókönyvet vázol csupán. Egyikkel sem megyünk sokra a gyakorlatban…
    Abban is igaza van Lórándnak, hogy szinte lehetetlen ilyen atompusztítás utáni világra felkészülni. Jogosan röhögi ki a hobbitúlélőket. (Kérdés, hogy akik túlélik majd az első csapásokat azok olvassták-e ezt a fórumot? Mert ha igen akkor nekik mégis lesz némi esélyük a túlélésre. De ez is csak véletelenek sorozatán múlhat.) Én úgy summázom Lóránd mondandóját, hogy a 98% -ban felesleges túlélő „okoskodások” helyett, a valóban értelmes embereknek azért kéne tenniük, hogy elkerüljük az Armageddont. Csak itt nincs senki abban a pozícióban. De legalább ne a másikat basztassuk…:/

  43. 44:
    Megszólaltál, mert képtelen voltál csendben maradni, de nem közöltél velünk semmi értelmeset. Nézzük csak!

    „felesleges túlélő “okoskodások” helyett, a valóban értelmes embereknek azért kéne tenniük, hogy elkerüljük az Armageddont.”

    Tehát okoskodás helyett tenni kellene valamit. Jól le vagyunk baszva, de mindjárt fel is mentesz minket, mert így folytatod:

    „Csak itt nincs senki abban a pozícióban.”

    vagyis nem vagyunk Barack Obamák, sőt Orbán Viktorok se. Hát igen, és akkor pozíció hiányában mit tehetünk. Olvassuk a te írásodat? Vagy Kedves Lorándét? esetleg bámuljuk némán a TV-t? vegyük meg a reklámozott termékeket, majd álljunk K.L. mögé megjátszva az emberiség megmentésének lehetségességét? Nem nagy választék!

  44. Üdv!

    Kedves Tibor!

    Van itt valami fórumod ahol lehet általánosságokról beszélgetni?

  45. 46:
    Itt közel 2500 poszt van, bármelyikhez hozzászólhatsz, de általában csak az utolsó néhánnyal foglalkozunk. Azt nem nézzük jó szemmel, ha a hozzászóló új topikot kezdeményez, és persze az OFF topikot se kedveljük.

  46. 44.
    ” lehetetlen ilyen atompusztítás utáni világra felkészülni”

    Ezzel egyetértek, de ez a fórum nem a túlélésről szól, inkább időtöltés.
    A ‘felkészüléssel’ szemben egy racionális stratégia, hogy addig kell élvezni az életet, ameddig lehet.

  47. 44.
    Ez egy fajta pótcselekvés. Valódi alternatívák nincsenek, hogy miért az nyilvánvaló.
    Lóránd az egyetlen helyes utat tapodja, de már ő is rájött amire még csak most fognak sokan.
    Itt sokan úgy látják, hogy az emberiség nem megváltoztatható, ami nem teljesen igaz, mert most is, ebben a pillanatban is evolválódik.
    Azonban a nagyságrendek miatt ez a tudati fejlődés nem vszínű, hogy elegendő lenne, hogy a látható, érzékelhető tartományban is megmutatkozzék.

    Lóránd ezt nem fogadta el, de nem holmi naivitásból.
    Most ugyan 2-3 lépcsővel feljebb, de ő is belátja.
    Bár az ő belátása nem az mint itt a legtöbbeké. Míg mások könnyedén leírják a tömegeket, addig ő nem ezt tette.
    Tehát a két lemondás között óriási a különbség, bár látszólag ugyanarról van szó.
    A darwini szelekció elkerülhetetlennek látszik. Legfőképpen azért mert a tudati változás materializálódása késleltetve jelentkezik. Ha most azonnal hatalmas mentális változás köszöntene ránk emberekre, akkor is félő, hoyg idő hiányában nem tudnánk kivitelezni a fejlettebb gondolkozás adta ötleteket.
    Ráadásul az arányok még mindig siralmasan rosszak. Összességében olyan alacsony, hogy a bányászbéka segge alatt van.

    A hobbi prepperkedés pedig ugyanabból a túlélési ösztönből származik amely miatt minden nap bemegyünk dolgozni is és pénzünkért a közértben szalámit veszünk. Csak kicsivel nagyobb rálátással ezt már megváltozott körülményekkel kalkulálva „tervezzük”.
    Még nagyobb rálátással ez megint más, még feljebbről meg megint ugrik egyet, és így tovább.
    Ezért röhejes, hogy itt kicsivel több tudással rendelkezzünk néhányan mint a nagy átlag és már tévedhetetlennek látjuk elgondolásainkat. De legalábbis sokkal megalapozottabbnak mint a zemberek akik az rtl-t nézik.
    Mondjuk ebbe Lóránd is belesétált rendesen, csak ő itt játszotta ezt el.
    Mondjuk azt nem is értem, hogy miért itt keresett partnereket ehhez. Ez lenne a legmagasabb amatőr fórum? Bár az igaz, hogy itt nem kellett teljesen a legelejéről kezdeni(nagy baj lesz, ha így megy tovább stb). De egy intelligens ember korlátja(és itt abból sok van) még nehezebb falat. Mindegy milyen okos vagy, ha nem tudod „félretenni” magad a szó jó értelmében.
    Az emberiség sorsa egy és nincs annál szegényebb megoldás mint a mások rovására túlélni. Emberek vagyunk, itt tartunk, ennyi.
    Persze személyes szinten én a legvégsőkig küzdök. Ha megtámadnak- érzelem nélkül- védekezem, mint ahogy egy böglyöt is agyoncsapok. Ha bögöly nagyobb mint én akkor ráb@sztam.

  48. 49: Üdítő ilyen értelmes hozzászólásokat olvasni.

  49. 49 A Darwin-i szelekció elkerülhetetlen, amíg az emberiség nem képes a saját globális szaporodását korlátok közé szorítani, márpedig ennek egyenlőre semmi nyoma azon a belátható időtartományon belül, ami alatt elérjük a föld maximális eltartóképességét.
    Az emberiség eddig azért úszta meg a globális népirtásokat (a világháborúk más kategória, azok célja nem a népességcsökkentés, hanem a hatalom megszerzése volt), mert a technikai fejlődés és a még fel nem élt életterek lehetőséget adtak az előremenekülésre, ami egyúttal további szaporodással is járt.
    Soha nem lett kihasználva az így adódó sansz arra, hogy valahogy befagyasszák a népességet, és ezzel egy egyensúlyt kialakítsanak.
    Ha azt látod, hogy belátható időn belül van esély a fejlődő országok népességének befagyasztásának, csökkenésről már nem is szólva, akkor naiv vagy.

  50. 52.
    Fejlődő országok népességnövekedése nem megállítható rábeszéléssel, talán sehogyan sem, csak ha kiirtjuk, kiirtanánk a többletet.
    A probléma sokkal nagyobb mérvű-véleményem szerint.

    Tételezzük fel, hogy a föld ideális körülmények között van és a kis vérszívó tetvek populációja is megfelelő rajta.
    Szerinted milyen utat járnánk be ha elölről kezdhetnénk?
    És ha elbukunk miért bukunk el?
    És ha az emberiség egy része túlél, akkor ha a külső körülmények optimalizációja után miért tépnék darabokra egymást az újjáéledő közösségek?
    Az összefogás miért mindig csak akkora mértékű, hogy éppen elég, vagy még az sem?
    A szomorú, hogy még az összefogások szinte egésze is csak a versengés miatt van és nem egy belső motiváció.

    Összefogni valakik, valaki vagy valami ellen. Ez nem összefogás, ez számítás és a kölcsönös „érdekek” mentén szerveződik. Ha nyer az un. összefogás, rövid idő elteltével az érdekek változnak és újabb ellentétek születnek immáron a nem is olyan régi összefogáson belül.
    Azon belül is indul talán egy újabb összefogás a régebbi társ ellenében is, akár.

    Így szakadozik szét az egész emberi társadalom. Ennek nem kéne így lennie, de amíg azzal foglalkozunk, hogy mit csinálunk és nem azzal, hogy hogyan is(milyen motivációból) addig nem lesz változás.

    miért sikeresebb egy hangyaboly mint egy állam? Ez biztos téged is érdekel, de könnyen lehet, hogy tévedek.
    Ennek a témának a boncolgatása sokkal közelebb vihet mindenkit az igazsághoz mint, hogy mit tesz a majom politikus zöme, vagy miért jönnek ide a bevándorlók. Ide fognak jönni, mert törvényszerű, hogy a kis majomemberek a programjuk szerint fognak cselekedni. Lehet persze védekezni és kell is, de ez nem fog hosszútávú, vagy csak megközelítő megoldást eredményezni. A megoldást a Lóránd-féle emberek jelenthetnék TALÁN, de erre még- úgy tűnik- nem vagyunk készen.

  51. Pont az ilyen Loránt-féle utópistáktól mentsen meg az ég, ezeket nyögjük már évszázadok óta. Ezek folyamatosan kiiktatják a jól működő visszacsatolásokat. Ezért lehetnek sikeresek hozzánk képest a hangyák, mert nem próbálnak folyamatosan belegányolni valamibe, amihez nem értenek.

  52. 54.
    A tetteink majd azokból fakadó visszacsatolások mint következmények megfigyelése, az ezekből nyert tapasztalataink összegzése majd megértése jelenthetik az egyetlen kiutat. Különben pörgünk körbe-körbe a hátunkon, nem évszázadokig, hanem évtízezrekig.

    Én nem itt látom Loránd gyengéjét, nem utópisztikus elképzeléseivel lenne a gond, hanem azzal amivel másokat illet. Csak éppen ez rá is érvényes.Láthatóan tudja ezt az egészet, mégis a megnyilvánulásai nem ezt tükrözik.

    A híres-hírhedt -nevezzük így- kognitív disszonanciára gondolok. Legalábbis ez az egyik megfogalmazott tünete az emberiség jelenkori elmebajának.
    Ha megnézzük mindig el-elkövetjük ugyanazokat a hibákat. Nem a tudomány, nem annak iránya, hanem a tudományban illetve az azt szervező politikában tevékenykedő emberek egyéni szempontjai okozzák a topogást majd a rossz döntést. Rossz döntés mint az emberiség egészét érintő kérdést értem.

    Egy hangyaboly tagjai nem egyéni lények, csak annak látszanak. Egy nagyobb organizmus irányítja a hangyatesteket, ezért azok tökéletes összhangban tevékenykednek abszolút a boly érdekeit tartva szem előtt, háttérbe szorítva saját „érdeküket”. Nyilván nincs egójuk mely az egyéni tudatot, tehát öntudatot szolgáltathatna nekik. A sejtjeink is így működnek a testünkben.
    A nagy nehézség abban áll, hogy egyéni értelemmel és öntudattal hogyan érhető el hogy az emberiség egyes egyedei az összemberiség céljai szerint viselkedjenek.
    Ehhez az egyes egyedeknek meg kéne látniuk és érteniük létezésük valódi természetét

    Máskülönben egyedi érdekeik -még ha számára is érthető módon- káros mértékben írják felül az egyedek összességének(így saját magának is)
    érdekét.
    Ennek meglátása- jelen pillanatban- az emberiség egyedei nagy többségének elég nehéz feladatnak tűnik. Így védi amit ismer, vagyis saját magát. Így viselkedése kiszámítható, csak az önérdekek mentén kell haladni. A legviccesebb azonban az, hogy az lenne az önérdeke is ami az egészé, de ahhoz kicsit messzebb kéne látni az orránál és a következő választási ciklusnál.

  53. 53 Balázs
    Az emberi egó nem kiiktatható tényező, akkor pedig tehetetlenek vagyunk a megosztó folyamatokkal szemben.
    A képlet egyszerű. Vagy a totális egyenlősdi a minta, vagy a közös tevékenység által létrehozott anyagi javak bizonyos szempontok szerinti, nem egyenlő elosztása.
    Az elsőről már kiderült, hogy nem járható, mert az emberek motivációját megöli az a tudat, hogy kiváló tehetséggel, szervezőkészséggel, teljesítménnyel pontosan ugyanannyi jár neked, mint a legutolsó tehetetlen lusta herének.
    Akkor vegyük a másik lehetőséget. Ha nem egyenlősdi, akkor miféle társadalmi mechanizmussal lehet biztosítani, hogy az elosztás tényleges hasznosság, szorgalom, teljesítmény alapján történjen, és ne szóljon bele az egyes csoportok érdekérvényesítő képessége, vagyona, társadalmi befolyása? Ki legyen az, aki ezt a folyamatot felügyeli, objektíven, befolyásolhatatlanul? Ki az aki őt is ellenőrizheti, eldöntse, hogy megfelelően végzi-e a dolgát, vagy le kell váltani?
    És ha mindezeket következetesen végiggondolod, akkor rájössz, hogy minden nem egyenlősdi elosztási mechanizmus szükségszerűen ki fog termelni érdekcsoportokat, amelyek hatalmi harcba fognak keveredni a mechanizmus kézbentartásának joga felett, mert mindenki mást fog fontosnak tartani, illetve mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy a hatalom birtoklása sokkal jövedelmezőbb, mint a végzett tevékenységek társadalmi hasznossága.
    És ez akkor is bekövetkezik, ha a legjobb szándékkal indítják a folyamatot. Ráadásul a vezető posztokra kerülők mindig azok lesznek, akiknek a legkifinomultabb érzékük van arra, hogy olyan döntéseket hozzanak, amelyek a legnagyobb érdekérvényesítő képességű csoportok hasznára vannak, és akik ezt kellőképpen meg is képesek hálálni anyagilag és befolyással.
    Ezt a folyamatot szerintem képtelenség megakadályozni. Hiszen minden rendszerben, amelyben differenciált a jövedelem, minden szinten megvan a feszültség, mindenki érzi, hogy a rendszer nem igazságosan dolgozik, hogy egyesek érdemtelenül többet keresnek másoknál, mert jobb a kapcsolatrendszerük, mert szerencséjük van. Tehát a rendszerben mindig ott lesznek azok a kiiktathatatlan tényezők, amelyek az emberekben frusztrációt okoznak, és motivációt arra, hogy kerülő úton jussanak előnyökhöz, mert aki így működik, az mindig jobban jár, mint aki csak húzza az igát.
    A differenciálódás pedig öngerjesztő folyamat, a kis különbségek egyre nagyobbakhoz vezetnek, míg ki nem alakulnak az óriási hatalmi gócpontok, amelyek már mindent képesek meghatározni.
    És már meg is érkeztünk szép világunkhoz.
    Én nem nagyon tudok elképzelni olyan modellt, amely ez a folyamatot bakabiztosan ki tudná iktatni…

  54. „Én nem nagyon tudok elképzelni olyan modellt, amely ez a folyamatot bakabiztosan ki tudná iktatni”
    Kihátrálhatnék bármikor a szavazatommal, adómmal a szervezetek és a közfeladatot ellátó személyek mögül. A visszacsatolás pedig legyen megkerülhetetlen és azonnali hatású. Ez garantálná, hogy senki nem tudna uralmi rendszert kiépíteni.

  55. 56.hubab
    Szépen leírtad azt amit Lóránt régóta próbál megértetni veletek.
    Vagy lesz ilyen információs rendszer amely képes mindenki számára elérhetően minden időben, térben korlátozás mentesen a források, eszközök és a csereigények globális értékelésére, vagy nem leszünk.
    Olyan, hogy nem a rendszerrel lenne a baj hanem azokkal az emberekkel van, akik működtetik nem létezik. Minden rendszert arra találnak ki, hogy a pont a rendszer működtetésével szabályozzák és kordában tartsák a résztvevőket, köztük az irányítókat is. Ha ez nem sikerült akkor maga a rendszer rossz, nem tölti be a feladatát. Nincs jó, meg rossz kapitalizmus, szocializmus illetve kommunizmus. Jól, vagy rosszul működő, használható, vagy használhatatlan gazdasági, politikai szerződés van. A paradigmát vagy magáénak vallja és követi egy közösség, vagy nem. Ha nem, akkor a paradigma hibás.
    Minden problémánkat a pénzrendszer működésének meg nem értése, az ezzel való visszaélés és a politikai rendszerek eleve nem a publikus célra történt kialakítása okozza.

  56. 56 ra. Ott a válasz az 58-asban.
    Nekem is segített egy-két dolgot megértenem.

    Én azt szoktam mondani, hogy nem a rendszer rossz, hanem az emberek akik irányítják. A kettő között nincs különbség.
    Véleményem szerint egy bizonyos szint felett nincs szüksége a rendszernek irányítókra, csakis szigorúan technikai értelemben véve és arra való alkalmasság tekintetében választva(képességek). Ehhez alkalmas egyedek is kellenének.
    A rendszerünk olyan amilyenek mi magunk vagyunk.
    Azért nehéz mert az átmenetben a megvalósításnak sok körülményhez kellene alkalmazkodnia, és ez egy ilyen „vegyes”, de inkább alacsony szinten nem megoldható. Az irányítás így törvényszerűen kívülről jön az embereknek, nincs belső navigációjuk. Így értelemszerűen bekövetkezik amit taglalsz az 56 osban. Ebből is látszik, hogy milyen a jeélenlegi pénzrendszerünk és a javak elosztási rendszere- amit nem véletlenül alakítottunk olyanná amilyenné.

    Soha nem mondtam, hogy az ego kiiktatható és ha az is lenne pont a lényeget vesztenénk el a sokszínűségünkben. Mégsem akarunk hangyák lenni ugyebár.
    De meg kell ismernünk magunkat, különben nem lehet jó rendszert alkotni. Képtelenség téveszmékre alapozni, mégis folyamatosan ezt tesszük.

  57. Nem túl szerencsés egyik hozzászólót (Kedves Loránd) kivesézni, de lehet ezt megtenni név nélkül is. Minden olyan elképzelés, amely nem veszi figyelemebe (vagy nem is tud róla) az emberi természetet, tökéletesen felesleges, mondjuk úgy, hogy szélsőségesen naiv. És akkor mi van? Tudomásul kell venni, hogy az Ember az evolúció egyik zsákutcája, ki fog pusztulni, de az evolúció működni fog tovább. Merre? Lássuk csak. Az emberi társdadalom fejlődésének hajtómotorja az önzés és a belőle származó hatalmi vágy, mohóság, kapzsiság volt. Mára viszont már léteznek önzetlenségen alapuló társadalmak: termeszek, hangyák, darázsfélé. Ezek közül lesz valamelyik egyszer a Föld „ura”, az addigra kifejlődő szuper intelligenciával. Kérdés, hogy meddig fognak eljutni? — Igen, igen, mi törvényszerűen ki fogunk halni, és ezért feleslegesek azok a törekvések, (gondolat)kísérletezések, amiket itt egyesek bemutattak.

  58. 58. Melampo

    „Minden problémánkat a pénzrendszer működésének meg nem értése…”

    A helyzet az, hogy a pénzrendszer működését 125 IQ alatt nehéz megérteni.

    Vagy tudunk egy világot szervezni, ami mindekinek jó, vagy masírozunk tovább az összeomlásba.

    Egyébként szerintem a világ problémáinak nagyrészét megoldaná a kamat eltörlése. Ugyanis a kamat kényszeríti ki az eszelős „fejlődést”, folytonos változást, amivel egyre kevesebben tudnak lépést tartani.

  59. 61:
    Ezt a kamat kérdést már ezerszer körbejártuk. Mond meg nekem mi motiválná kamatmentes kölcsön folyósításra azt, akinek van tőkéje? Hogy esetleg sose látja viszont a pénzét?

  60. Ez a rendszerelméleti fejtegetés már ott megbukik, hogy tökéletes rendszerben gondolkodtok. Az életnek mióta világ a világ, része a szenvedés, háborúskodás, nélkülözés is. Nemcsak az embernél, az egész élővilágban. Az élet megkönnyítését célzó intézkedések a legveszélyesebbek, amik az évezredek alatt szépen egymásra rakódtak és eljutottunk idáig. A földi létezés alapja maga a tökéletlenség.

  61. 60.

    Abszolút igaz, „Minden olyan elképzelés amely nem veszi figyelembe az emberi természetet,……szélsőségesen naív.”
    A korai USA gazdasága a kapzsiságra építve működött, de szigorúan szabályozott feltételekkel és körülmények között.
    Viszont nem számoltak az emberi természet végtelen hatalomvágyával, és a gazdagok lassan fölébe kerekedtek a társadalomnak. Hatalmas országot építettek 200 év alatt, de végül befulladt a vezetők erkölcstelenségébe.
    Szovjetúnióban, gyönyörű jelszavakkal indultak 17-ben, de ott még hamarabb kibújt az erkölcstelenség a vezetőkből.
    Ugyanígy vagyunk a természettel. Nem értjük a működését, nem is akarjuk figyelembe venni a természet szabályait. Folyton-folyvást az emberi életet látszólag könnyebbé tevő természetátalakító, de a valóságban a saját életterünket szűkítő, és korlátozó tevékenységeket folytatunk.
    Valóban szomorú, hogy a legmagasabb IQ-val rendelkezők komoly szerepet vállalnak a természetet romboló „haladásban”
    Szomorú, de sok okos ember a környezetének, talpnyaló hódolata révén öntökéletessé válik, és elszakad a valóságtól. Annyira elfajul a gondolkodásuk, hogy a legnyilvánvalóbb őrült terveiket is megvalósítják.

  62. Engedelmetekkel én is mondok néhány „nagyot” – mondjuk levegőbe puffantás helyett pontosan le is tudom vezetni, meg azt is tudom, hogyan állhatna össze belőle működő rendszer, de nem lenne értelme (a „miért itt” kérdés önmagát válaszolja meg: ha nem kerestél utána, nyilván nem tudod, hogy hány helyen és módon próbálkoztam, amelynek értelemszerűen csak egy része publikus).

    – Az emberi agy („hardver”) jelen fejlettsége saját fajtársaink tudatos elpusztításának képességéből származik (ettől válik ugyanis szelekciós tényezővé a gondolkodás). Az, hogy van mit bele tenni („szoftver”: fogalmak, nyelv, közösség, tudomány, kultúra – civlizáció), az ezzel ellentétes hatású kommunikáció és empátia eredménye. Magyarul: ha nem tudsz érdemben kommunikálni, önző, önpusztító barom leszel. Erre tökéletes példát lehet találni ezret, innen se kell messzire menni – de működő rendszert sem lehet építeni úgy, hogy az első tényezőt nem vesszük komolyan (vagy valami fennkölt mázzal próbáljuk eltakarni).

    – Az „elit” és a „tömeg” viszonya mindig interakció, csak hosszú távon működik. Önálló, gondolataiért és tetteiért felelősséget vállaló, egészséges közösségtudattal és jövőképpel rendelkező embereket a vezető szolgálja (segít neki a saját helyét megtalálni, és ott hatékonyan, boldogan ténykedni); felelőtlen picsogó masszát meg távvezérel (minden lélegzetvételébe belefolyik, a gondolatait is befolyásolni igyekszik). Mi teljes erővel rohanunk a „közép” környékéről a totális „picsogó massza – kontroll-mániás ripacs banda” állapot felé. A kijárat a mondat eleje: milyen ember vagyok?

    – Nekem hiányzott egy fontos gondolat: a pénzrendszer haszna. Az exponenciális alapszabályok kielégíthetetlen éhséget generálnak, amely hódításban ölt testet, enélkül nem jöhet létre a globális, egyidejű kommunikációra képes, kompatibilis gondolkodási mintákat követő civilizáció. A „nyertes” gondolkodásmód szükségképpen a legaljasabb módon él vissza az ember (lásd első pont) alaptulajdonságaival, hiszen ez nyomta le az összes többit – viszont győzelme után már értelmét veszti, önpusztító mintákat eredményez. Itt tartunk most. Egy működő globális civilizáció alapszabályainak semmi köze azokhoz, amelyek megteremtették, mai gondolkodással nem értelmezhetőek. Kérdés csak az: hányan halunk meg a régi fogalmainkat követve? Több mint hatmilliárdan, amivel Tibor bá szeretné bizonyítani ötven éve szajkózott „igazát” – vagy felnőtt emberhez méltóbb lenne más irányba törekedni „minden racionális esély ellenére”?

    – Személyes, kiscsoportos óvóhelyek léteztek a hatvanas években is, de el lehet költözni Svájcba is, ha valaki inkább pár évvel az első csapás után óhajt nyomorult módon elpusztulni. Amire én gondolok, oda nem párezer euró a beugró, „meghívásos alapon” történik, a „massza” tökéletes kizárásával. Belépő: a sok generációs túléléshez szükséges technológiák valamelyikének kiemelkedő ismerete, illetve szaktudás (elit katona, fiatal szakmunkás, néhány egyetemi diploma, kutatás) – ja, és masszív, globális, előítéletektől mentes közösségi gondolkodás. Ugyanis évszázadokra lesznek összezárva, ha tényleg szükség lesz rá.

    A sok rizsázás mellé egy konkrét példa: az Apollo program: https://youtu.be/mucb4Ttt1oY

    1961-ben járunk. Egymást érik az atombomba kísérletek. Valódi, milliós hadseregek masíroznak fel-alá Európában, Vietnám, Kuba, … „Mi a teendő, ha atombombát dobnak a fejünkre?” előadások, elemzések nap mint nap.

    Kennedy elnök pedig elmondja a híres beszédét, egymilliárt dollárt (1960-70 közötti értéken) tol abba, hogy elérjük a Holdat. Négyszázezer ember, a németektől importált rakétamérnököktől a hőszigetelést masszírozó kaliforniai szörfösökig dolgozik mint az állat. Miért? Mert végre van egy nagy, közös cél, olyasmi, amit az „emberiséghez” lehet mérni. Nem kellett méricskélni, lean-elemzéseket futtatni, motiváló előadásokat tartani, részvényopciókkal kecsegtetni. Sokkal egyszerűbb: minden egyes ott dolgozó csóka azt tudta mondani magának: köpök rá, ha holnap a fejemre esik az atom, mert amit ma csináltam, annak volt értelme, ez az egész egy baromi jó dolog.

    Persze, nyilvánvaló a hadi jelentősége is, de csak ezzel, meg távirányítással nem lehet ezt elérni (akkor ugyanis az oroszok nyerték volna az űrversenyt). Ehhez, ismétlem, négyszázezer, személyesen motivált, saját szakterületén kiemelkedő teljesítményt nyújtó ember tíz évi megfeszített, számos kudarccal és kétségbeeséssel fűszerezett munkája kellett. És erre bizonyított módon képes az ember („gondolatkísérlet”, meg „szélsőséges naivitás”, ja… )

    Ahogy arra is, hogy frusztrált nyafogással tudomásul vegye „elkerülhetetlen végzetét”. Ennek elkerüléséhez valóban többet kellene letennie az asztalra, mint az Apollo program. És mivel láthatóan a nyávogók vannak elsöprő többségben… igazuk is lesz?

    Nos, én inkább arra tippelnék, hogy ma ugyanilyen erőkkel futnak Noé programok. Mármint igaziak, az Apollóhoz mérhető erőforrásokkal. A massza meg (a hozzánk hasonló fotelforradalmárokat és háztáji preppereket is beleértve), ha tényleg nem képes felnőni, és szükségtelenné tenni a Bárka-projektet, akkor jogosan kapja meg Darwin ajándékát.

    … és kérem, hogy ne hivatkozzatok rám pozitív módon, mert a bloggazdának ez láthatóan nem esik jól. Inkább hülyézzetek le, akkor elemében van és csatlakozik. Nekem meg mindegy, a saját „Apollo programom” miatt épp tegnap buktam be a megélhetésemet, nyilván teszek a véleményetekre. Én valós tétekkel játszom.

  63. 65:
    Egyszer Arany Jánosunk írt egy 10 oldalas levelet Petőfi Sándornak. A levelet nem lenne értelme idemásolni, de az utolsó bekezdés érdekes volt: „Drága jó Sándorom, megkövetlek, amiért 10 oldal végigolvasására kényszerítettelek, de ez alkalommal nem volt időm rövidebben írni. Ölel hű barátod és sírig tisztelőd A.J.” (a kiemelés tőlem – Megfigyeléseim szerint a felesleges lotyogáshoz nem kell idő, gyors mint a villám akár a hajnalok hajnalán is. 😀 )

  64. 66:

    Szerencsére ez a korlátoltság nem teljesen általános, ezért voltunk képesek a Holdra eljutni, és például ezért született meg akkor az első operációs rendszer is, amelynek például az is köszönhető, hogy a rövidséget istenítő szabályodat (már sokadszor) nem csak a kutyáidnak magyarázod az udvaron… 😀

    https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/2/2e/Margaret_Hamilton.gif

  65. 62.Tibor bá’
    Mi motivál arra tizenezer milliárd dollár nagyságrendben embereket, hogy negatív kamatra vegyenek államkötvényt?
    Azaz ők fizetnek értet, hogy megtakaríthatnak.
    És ez a tömeg is egyre gyorsuló ütemben nő.
    No???

    65.Kedves Loránd
    … és kérem, hogy ne hivatkozzatok rám pozitív módon…
    Rendben, legközelebb lehülyézlek.
    „– Nekem hiányzott egy fontos gondolat: a pénzrendszer haszna. Az exponenciális alapszabályok…..”
    Nincs exponenciális alapszabály. Az exponenciális növekedési kényszer egy rendszerhiba eredménye.
    Ezt a rendszerhibát kell kiküszöbölni és a rendszer már a mostani, rendkívül primitív módon is használhatóvá, működőképessé válik.

    „Alapszabály: Nem indulunk ki az elvárt eredményből, mert akkor körkörös érveléssel természetesen be tudjuk bizonyítani, de ennek semmi köze az állítás igazságtartalmához.”
    🙂

  66. 67:
    Örökké a sértegetésen töröd a fejed, azért lősz mindig mellé. Én nem a rövidséget istenítem, hanem a kompakt gondolkodásnak és az eredmény értelmes átadásának vagyok a híve. Hogy erre képételen vagy, az alól nem ment fel a Hold meghódítása, mert ahhoz (szerencsére) semmi közöd nem volt. Hogy te asszociálod magad neves tudósokkal az mindössze narciztikus hajlamaidat árulja el. 😀

    68:
    Ezeket a negatív kamatos államkötvény vevőket kellene megkérdezned, vagy neked kellene rá találni indokot. – Milliárdokat otthon tartani rizikós. Ezért negatív kamatra svájci bankban tartani a pénzt olcsóbb, mint biztosítási kötvényt váltani.

  67. Nem árt tudnunk, hogy a média nem egészen (vagy egyáltalán nem) úgy adja elő a dolgokat, ahogy azok a valóságban történnek. De még a sajtó munkatársai sincsenek mindig tisztában a helyzettel. 2016. júliusban, a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum keretében Putyin újságíróknak mondta el, hogyan és miért került veszélybe a béke a világon, ami eddig a stratégiai egyensúlynak köszönhetően el tudta kerülni a komoly háborús helyzeteket. (Feliratozás az eredeti orosz szöveg alapján.)

  68. 69. Tiborbá
    Ez nem államkötvény: „Ezért negatív kamatra svájci bankban tartani a pénzt olcsóbb, mint biztosítási kötvényt váltani.”

    Másrészt a várt (remélt) árfolyamnyereség ebben az estben kecsegtetőbb egyeseknek mint annak ára hogy Svájci frankban tartja. Az idő eldönti.

    De a kibocsátó részéről mi a racionális indoka hogy felárat fizet azoknak akik letelepedési államkötvényt vesznek (azaz kölcsönöznek a magyar kincstárnak) és plusz európai állampolgárságot kapnak, aminek a költsége viszont magánzsebekbe csapódva veszti el közpénz jellegét? (költői kérdés)

  69. 72:
    A letelepedési kötvény egy kurva jó formája a lopásnak. Végül is a pasik nem veszik meg az állampolgárságot. Azt mindössze ráadásként kapják, mert kölcsönad pénzt – természetesen kamatra. Viszont a brókerek hatalmas jutalékot kapnak a kölcsönből, aminek egy jó részét visszalapátolják a politikusoknak.

  70. 71: Bocs Tibor bá, eddig nem voltak problémák Sevaster1 feliratozott videóival. Tegnap került feltöltésre, és mivel nem 1-2 perces, hanem 9 perces Putyin okfejtés az ABM és geopolitikai helyzetről, gondoltam felrakom.

  71. 74:
    Semmi baj. Legalább az is elolvashatta, aki nincs feliratkozva. Csak jeleztem, hogy a téma közöttünk nem lehet ismeretlen.

  72. Tudtok valamit az ukrán helyzetről?
    Állítólag megint fokozódik a helyzet.

  73. 77:
    Amerikai nyomásra az ukránok meg akarják támadni a Krím-félszigetet. Megindult a propaganda hadjárat. Ma reggel az INDEX azt írta, hogy az oroszok a támadást mindig Olimpia idejére időzítik, mint például 2008-ban Grúzia megtámadása. Délben már finomítottak. Eltűnt a közvetlen utalás. Túl sokan emlékeznek, hogy a Columbia egyetemen tanult Miheil Szaakasvili támadta meg és ölte meg az orosz békefenntartókat.

  74. Na kérdés volt nemrég, hogy mikor is kezdődik a háború.
    Én azt gondolom, hogy a mai hírek
    http://www.maszol.ro/index.php/kulfold/69196-ujabb-torok-harckocsik-hatoltak-be-sziria-teruletere

    Illetve a Németországbeli friss behívók, ahol orvosokat és gépjárműszerelőket hívnak be katonai szolgálatra és a Pentagon által is megerősített hatalmas készültség arra enged következtetni, hogy hamarosan megindul Németország harca az iszlámmal.
    Erre utalnak az egyes államokban megjelent élelmiszertartalékolási kötelezettségek (német,cseh, kínai, finn, amerikai – és biztos máshol is).

    Menjen bevásárolni, aki még nem tette.

  75. 79: „megindul Németország harca az iszlámmal”

    Ha még több menekültet akarnak, akkor esetleg. Különben meg minek? Pláne, hogy tele vannak törökkel meg arabbal, kockázatos vállalkozás lenne.

  76. Ugyan-ugyan. Ezek csak lármák. Ha majd jön az igazi háború, csak azt fogod megtudni, hogy már elkezdték. Mikor? Két órával ezelőtt.

  77. Még egyszer:
    2017 Október, 2018 Március között.

  78. 80: Különben minek? Kihajtani az ellenszívűeket legyen az akár mostanában Merkel hívására érkezett menekült vagy tenorista hajlamú zenész. Ha csatlakoznának hozzájuk az ott régóta élők is, akkor őket is.

    Most lesz vége a 2016-os semitának mármint a hétéves ciklus aktuális havának egy debt jubileevel kiegészítve, ebből gondoltam itt az ideje és nem várnék jövő februárig.

  79. Akkor csúnyán haltok meg, bizalom és továbbadható jövő nélkül, egymást gyilkolva, fajtársaitok számotokra kényelmes távoli halálát remélve, majdnem mindannyian. Persze, semmilyen komolyan vehető alternatív ötletetek nincs, és ez ma sincs másként, csak így majd szervezetten csináljátok, a kedvenc játékszereitekkel.

    Ha számítana a véleményem, azt mondanám, szánalmas – de persze nem számít, és inkább törvényszerű: Darwin és Turing. Túl önzőek, rövidlátóak és sértődékenyek vagytok a mai civilizáció erejéhez és szervezettségéhez.

  80. 86:
    Súgd meg nékem, miért kell keresgélni alternatívát a megdönthetetlen igazsághoz? Csak azért, hogy kielégítsünk egy mániát? Remegő lábakkal mikért kell sajnálkozni egy nyakig rothadó világ (lásd például a mai posztot) eltűnése felett?

  81. 63.Egyetértek Veled. Itt mindenki szépen elsiklott a bejegyzésed felett, de attól még nagyon igaz! Üdv!

  82. 63, egyetértek máshogy megfogalmazva: meg kell szüntetni a „szocializmust” és rá kell jönnie mindenkinek, hogy az állam nem gondoskodó és nem pesztráló. Erről szól a mostani válság és ehhez egy totalitárius megdöntő eszmét használ fel a pénzhatalmi elit: az iszlámot.

  83. Az emberi civilizáció fejlődése és jelenlegi állása pont arra épül, hogy a „megdönthetetlen igazságok” megfelelően felkészült és kitartó emberek munkája nyomán mégsem bizonyulnak sem megdönthetetlennek, sem igazságnak. Vagy szerinted a „tudomány mai állásának” bármi köze van az igazsághoz? Szerintem pont annyira, mint ötszáz éve, és ha lenne még ötszáz évünk, ugyanolyan viccesnek találjuk majd az LHC-t, mint ma a flogiszton elméletet (és ugyanúgy dühöngünk majd a napi ezer hasmenésben meghaló gyereken, mint most a „gyermekek keresztes háborúján”).

    Ez a folyamat állt le az elmúlt kb harminc évben, amikor az én generációmat földbe taposta az előtte álló (Gates és társai), most meg szerintem végtelenül felületes, de nagyon hangos hősöket sztárol (Zuckerberg, Spiegel, …). A pénz még mindig náluk van, viszont csak olyanba akarják befektetni, amihez értenek… hát az szánalmasan kevés, a problémák valós megoldásához pedig értelemszerűen elégtelen.

    Egy jellemző személyes példa: egyhetes frankfurti látogatásom során csütörtökön mutatott az egyik kolléga egy feladatot. Kicsit rövidebb volt az éjszaka, pénteken megmutattam a félkész megoldást, és mondtam neki, hogy ha hétfőn szól, kész is lenne (napi pár órában, nem éjszaka). Mire ő: azért nem mutatta meg hétfőn, mert szerinte is megoldottam volna, és mivel ő másfél éve kerülgeti, ez nagyon rosszul esett volna neki…

    Ebben semmi személyes nincs, globális emberi hozzáállás, amit nem tudok áttörni: „better be dead than look bad…” Elég sokáig fájdalmat okozott a tény, hogy ez a faj szerintem túlélhetne, de képtelen rá, pont amiatt, amit te is képviselsz. A matek azonban nem csak az örökké ismételgetett ostobaságnál, hanem az én motivációimnál is erősebb. Már nem sajnálom, ha valaki azt kapja, amit érdemel.

  84. 90.Kedves Loránd
    Mindössze néhány fogalom az amit elfelejtettünk.
    Szerénység, önzetlenség, tisztelet, alázat…..
    És a legfontosabbaknak már a jelentését sem ismerjük.
    Genezis…….

  85. 91, Melampo

    Mit mondhatnék erre? Például: Ámen……. 🙂

    (ugyanis gőzöm sincs, hogy pontosan mit akartál mondani, mi köze a témához vagy az én szövegemhez, de olyan cuki klisék 😉 Bocs.)

  86. Kedves Loránd, idézlek:

    „Akkor csúnyán haltok meg, bizalom és továbbadható jövő nélkül, egymást gyilkolva, fajtársaitok számotokra kényelmes távoli halálát remélve, majdnem mindannyian. Persze, semmilyen komolyan vehető alternatív ötletetek nincs, és ez ma sincs másként, csak így majd szervezetten csináljátok, a kedvenc játékszereitekkel.”

    Te tényleg elég elmezakkant lehetsz. Már elnézést mindenkitől, de Kedves Loránd, hol a faszba vagyok én felelős a klímáért vagy az energia válságért stb. Mert fenti kijelentéseddel mindenkit – itt is és így engem is – vádolsz, persze Te kivétel vagy; gondolod Te. És mégis mi a fityfaszt tehetnék?!!

    Az idézetedre reagálva: nem, meghalni jó(bb) eséllyel Te fogsz, nem én, és van tervem. Mert amíg Te filozofálsz, meg feltalálósdizol, addig én érzékelve a problémákat, elemeztem azokat és adekvát válaszreakciókat adok azokra. Így én jól állok, Te meg táncolsz az alámerülő Titanicon. Ennyi csupán kettőnk közöttv a különbség. Ami by the way meglep, mert nem tűnsz hülyének, sőt meglehetősen intelligensnek tartalak, akit valszeg azért nem értek meg, mert nekem nem pörög olyan jól az agyam; ez nem cinizmus, ezt komolyan írom. Bár a tököm tudja. 😀

    És – és leszarom, hogy „és”-el nem kezdünk mondatot – ha már ilyen érzelgős passzusba estem, látván a híreket, adatokat stb. Tibor bá’t túl azon, hogy tisztelem, kedvelem is valahol… azért durcizok és kapok hajba vele oly sokszor; emlékeztet az apai nagyapámra 🙂 vele is mindig összevesztünk 14 éves koromtól kezdve… aztán néha négyszemközt elismerte, hogy az adott témában igazam van, a többiben meg neki volt – élettapasztalata -, melyekből rengeteget tanultam, ahogy itt is Tibor bá’-tól. Thermonuclear kérdéskörben meg tépjük egymást 😉

  87. 94:
    Tegnapelőtt láttam egy II.vh. filmet. Az amik az gyengébb Sherman tankokkal kínlódtak a német tigrisekkel, de azért persze ők győztek a végé. Volt közöttünk egy irodából odavezényelt beszari alak. Nem merte meghúzni a ravaszt. A parancsnok úgy akarta harcedzetté tenni, hogy egy elfogott német tisztet (kijött az égő tigrisből) meg kellett ölnie egy pisztollyal. A krapek tiltakozott, a német remegett mint a kocsonya. Néhány perces dulakodás után ketten egyszerre húzták meg a ravaszt, a német összeesett. — Hogy ezt miért írtam le neked? Azért mert van egy egyezmény, hogy hadifoglyot nem végzünk ki, mert az háborús bűn. Szóval a háború az a hely, ahol mindent megszegnek. Gondolom, tudod miért hívtam rá fel a figyelmed.

  88. 92.Kedves Loránd
    A legkevésbé sem cuki akartam lenni.
    „Az emberi civilizáció fejlődése és jelenlegi állása pont arra épül, hogy a “megdönthetetlen igazságok” megfelelően felkészült és kitartó emberek munkája nyomán mégsem bizonyulnak sem megdönthetetlennek, sem igazságnak. Vagy szerinted a “tudomány mai állásának” bármi köze van az igazsághoz? Szerintem pont annyira, mint ötszáz éve, és ha lenne még ötszáz évünk, ugyanolyan viccesnek találjuk majd az LHC-t, mint ma a flogiszton elméletet (és ugyanúgy dühöngünk majd a napi ezer hasmenésben meghaló gyereken, mint most a “gyermekek keresztes háborúján”)”

    Mintha engem idéznél egy régebbi hozzászólásomból.
    Szerénység, alázat……

    „A pénz még mindig náluk van, viszont csak olyanba akarják befektetni, amihez értenek… hát az szánalmasan kevés, a problémák valós megoldásához pedig értelemszerűen elégtelen.

    Önzetlenség…………..

    „azért nem mutatta meg hétfőn, mert szerinte is megoldottam volna, és mivel ő másfél éve kerülgeti, ez nagyon rosszul esett volna neki…”

    Talán nem győzni kellene akarni miden áron hanem alkotni,teremteni.
    Genezis…….

    „Ebben semmi személyes nincs, globális emberi hozzáállás, amit nem tudok áttörni.”
    A legkevésbé sem. Ez annak a közegnek a hozzáállása amelyben mozogsz.

    „…ez a faj szerintem túlélhetne, de képtelen rá, pont amiatt, amit te is képviselsz. ”
    Túlélhet, de a túlélésnek nem az a közeg lesz a forrása aki így áll hozzá.
    Te vagy rossz helyen.

  89. 95 Tibor bá’
    Ennek a filmnek a címe „Harag” Ez egy mese!
    A valóság ennél szörnyűbb!

    94 Jövőnk
    „Te tényleg elég elmezakkant lehetsz.”
    Én ezt másképp fogalmaznám meg.

    Az értelmes embert arról lehet felismerni, hogy értelmesen beszél.
    Persze ha Én vagyok lent, akkor a másiknak kell leereszkednie hozzám, hogy megértsem. Enélkül a másik szava CSAK pusztába kiáltott szó.
    Nem zárhatjuk ki, hogy Lóránd nem „elmezakkant”

  90. 95 Tibor bá’

    Elkanyarodás? Bocsi!
    Ahogy én láttam a filmet:

    „A parancsnok úgy akarta harcedzetté tenni, hogy egy elfogott német tisztet (kijött az égő tigrisből) meg kellett ölnie egy pisztollyal.”
    Az emberölést akarta megismertetni vele.
    „A krapek tiltakozott,”
    Erőszak ellen tiltakozott.
    „a német remegett mint a kocsonya.”
    Nem, csak könyörgött a gyors halálért. Mert ez a büntetés, a halál várása, nem a golyó.

    „Néhány perces dulakodás után ketten egyszerre húzták meg a ravaszt,”
    A parancsnok testi erőszakkal érte el, hogy az alárendeltje öljön.
    „a német összeesett.”
    Meghalt.
    A golyó gyorsan öl(het). A világháborúban sok halott katonát találtak,akik futási/ugrási helyzetben feküdtek. Úgy ahogy futás közben érte őket a halál, hullamerevségben.
    Mondom, a valóság más.

  91. 98:
    Tudod-e, hogy miért hívtam fel rá Jövőnk figyelmét? Mert ez a lényeg, nem pedig az események leírásában található nüansz különbségek. Különben én személyesen éltem át Budapest ostromát. Volt szerencsém látni néhány hullát. Csak úgy megjegyeztem.

  92. 94 Jövőnk

    „Te tényleg elég elmezakkant lehetsz.”
    Kriptonit meg radioaktív pók hiányában huszonöt évnyi agyfacsarással létrehoztam egy „lehetetlen” technológiát és tisztában vagyok a jelentőségével (de azzal is, hogy egyedül se rendesen megcsinálni, se hasznossá tenni nem tudom). Ehhez nyilván elégtelen a köznapi értelemben vett „normalitás”, hiszen akkor nem is lennének problémáink, nem igaz? El sem tudod képzelni, valójában mennyire zakkant vagyok, itt nagyon keveset mutatok belőle… 🙂
    (Közben meg a Google épp most mutatta be, hogy miért volt fontos tíz évvel ezelőtt alapítványba csomagolni az akkor még ködös álom szinten járó ötletemet: amíg ők léteznek, szinte esélytelen, hogy bárki használható moduláris telefont csináljon. Pedig igen jó lenne…)

    „Te meg táncolsz az alámerülő Titanicon”
    Nem. Azzal próbálkoztam, hogy megtaláljam a léket és próbáljam betömni, mert legjobb tudásom szerint nem csak nincs elég mentőcsónak, de nincs „felmentő sereg” sem, akihez el lehetne jutni a csónakokban, a biztonságos szárazföld pedig túl messze van. Minden racionális esély dacára még mindig nem fulladtam meg, van pár szükségképpen eszement, bonyolult és lehetetlen ötletem, próbáltam segítséget kérni bárkitől, aki láthatóan nem akart a táncikálók közé tartozni. Sajnos ők azzal vannak elfoglalva, hogy a mentőcsónakokat szerezzenek/építsenek maguknak, amivel nem erkölcsi, hanem gyakorlati problémám van: legjobb tudásom szerint csak a haldoklás meghosszabbítására elég.

    Ironikus módon ahogy közeledem a megálmodott célhoz, úgy erősödik bennem az érzés, hogy elkéstem. Talán ha nem vesztegetek ennyi időt fecsegéssel… de akkor meg az „Emberről” alkotott rózsaszín álmaim alapján kerestem volna a helyemet, és nagyon csúnyán estem volna pofára. Egyebek mellett Tibor bának köszönhetően sejtem, mire számíthatok (tartalmilag semmi újat nem kaptam itt, de ahogyan kaptam, kijózanító volt).

    96 Melampo

    OK, köszönöm. De akkor hol a helyem?

    Hosszú az engem levegőnek néző „nagy emberek” és szervezetek listája, ahol eddig próbálkoztam, és öreg vagyok már az újabb reménykedés – csalódás körökhöz. Jelen állás szerint az országot nyilván el kell hagynom rövidesen, itt „nincs számomra hely” függetlenül attól, hogy összeomlik a játszótér vagy marad a mostani „rend”. Mivel informatikai szempontból a kozmetikai cikkek, erőforrások, emberek vagy fegyverek között nincs nagy különbség, szerintem van esélyem arra, hogy a döntési szabadságom és felelősségtudatom feladásáért cserébe komoly erők gondoskodjanak a létbiztonságomról és munkaképességemről.

    Van jobb ötleted?

  93. 101:
    http://index.hu/gazdasag/2016/09/05/400_ezres_kezdofizetesert_is_alig_lehet_informatikust_fogni/

    😉
    — OFF – részlet a cikkből
    „Az IVSZ szerint a magas iskolai lemorzsolódáshoz az is hozzájárul, hogy a tananyag és az egyetemi eszközállomány elavult, hiszen 2011 óta eszközbeszerzési tilalom van érvényben.”

    Ez viszont nagyon durva – 5 (lassan 6) éve nem lehet informatikai eszközöket beszerezi (és a közbeszerzés miatt eleve elavultat vettek, amíg egyáltalán lehetett). Kérdezem a kormányt: „hülye-e vagy”? Mégis hogy lehetne így korszerű, naprakész tudást adni? Amit a kormány elvár egyébként…

    ON

  94. 95 & 99 Tibor bá’ elnézésedet kérem, de nem egészen értem, miért és mire hívtad fel a figyelmemet; valszeg a hiba nálam van. Esetleg megtennéd, hogy kifejted? Köszönöm!

    101 Kedves Lóránd „nem fogod megtalálni a léket”, mert ahogy a valóságban is, a Titanic nem léket kapott, hanem több rekesz mentén végig hasadt, ami miatt menthetetlen volt. (Ha frontálisan ütközteti az ügyeletes tiszt, akkor megúszta volna.) A világunkkal (értsd társadalmi-gazdasági rendszer és klíma-ökoszisztéma-bioszféra stb.) is az a baj, hogy egyszerre több területe van válságos – tipping point körüli, utáni – állapotban, s a számunkra is érzékelhető gebasz állapotok is közel azonos időben fognak érvényesülni.
    Tibor bá’-nak és sokaknak itt teljesen igazuk van abban, hogy menthetetlen a helyzet. Én is így látom, de mint kétgyerekes apa, nekem kutya kötelességem emiatt cselekednem. Abban sem értek Veled egyet – és ez nem csak vélemény-vélemény ütköztetés, hanem tény is egyben -, hogy csak az agónia meghosszabbítása. Igen, az, ha pusztulás 99,99%-os, de számtalan forgatókönyv szerint nem lesz az, akkor meg van esély, igaz csak nagyon, de nagyon keveseknek, mert szervezett közösségi felkészültség esetén van csak esély. Egyéni, kis közösségi, nem megfelelő helyen (=sok tényezőtől függ), ugyanúgy semmi esély.

    102 Observer… 😀 ez jó volt.

  95. 103:
    Arra akartam rámutatni, hogy a tényleges háborúkban fel szokás rúgni szabályt, szokást, praktikumot, megegyezést, mindent. Ez a te dédelgetett embert kímélő hidrogénbomba használatra utal.

  96. 103 Jövőnk
    Igazat kell adnom Tibor bá’-nak, Ő írta „Ez a te dédelgetett embert kímélő hidrogénbomba használatra utal.”

    100 piton linkjében:”A nagyhatalom állítólag a világ legnagyobb pusztítóerejével bíró nukleáris rakétáján, a Satan-2 fejlesztésén is dolgozik. Ennek a robbanófeje képes lenne eltörölni a Föld színéről Franciaországot.”

    Ekkora robbanóerő nem csak Franciaországot, hanem a felette lévő légkört is eltörli. Ha van nekik (vagy lesz) egy, akkor talán több is.
    Csak tovább kell gondolni.

  97. 104 Tibor bá’ várjunk csak, kezdem érteni, miért civakodunk mi. Te teljesen félreértettél engem és/vagy én teljesen félreérthetően fogalmaztam. Szó sincs róla, ezt soha nem mondtam, illetve írtam. Ha ez ment át, akkor elbeszéltünk egymás mellett; mindegy kinek a hibájából.
    Köszönöm a választ!

  98. 102.
    OFF
    Középiskolában pedig már 9. éve nem lehet informatikát beszerezni. Általános sulit csak tippelem, de kb. ugyanez..

  99. 103, Tiborbá
    Az igaz hogy sokminden a tipping pont közelében van (olaj, klíma,élő rendszerek), és az is hogy omlani fog minden előbb utóbb.
    Viszont a mikor a kérdés.Van aki elkönyveli hogy pár év van.Igen ha lesz atom, akkor lehet pár év(erre aki akar készül,aki nem az nem), de az is lehet hogy nem lesz.
    Atomháborúval lehűteni a klímát—nem biztos hogy ezt választják.Képzeljük el Moszkvában lesz 60°C nyaranta,mit tehet az elit.Pl. csinál egy 20km2-es üvegházat amit leárnyékol UV ellen és visszahűt 25°C-al és meg is van neki az élelem.Ilyenből csinálnak a gazdagok mondjuk 100 üvegházat
    amit működtetnek 20 évig utána meg a metán kiürülne és CO2 kibocsájtás se lenne, mert nem lenne autó.De egyenlőre még messze vagyunk attól hogy Moszkvában 60°C legyen.
    Ha nem lesz atom milyen lehetséges forgatókönyvek vannak összeomásra:
    -gazdasági válság – Mo. tekintetében a mostani munkaerőhiány átfordul munkaerőtöbbletbe-azaz nehéz lesz munkát találni mint 2008-ban.A válság súlyosságától függően akár még nehezebb mint 2008-ban.
    Nagyobb válságra erős esély van.Lehet hogy a világtörténelem legnagyobb vagyontranszfere fog megvalósulni a pénzemberek irányába, az átlagmiska elveszíti mindenét.
    – olajáremelkedés/sokk -ami szintén gazdasági válságot fog előidézni. Legyen kb. 1000Ft/liter az üzemanyag úgy EU szerte—-közlekedés visszaesése —– autóipar részeges leépítése. Márpedig a gazdaság combja az autóipar ,erre épül minden, ha az hanyatlik akkor minden.A hűtő és tv gyártás nem fogja vinni a prímet.
    Mi várható? tömeges elszegényedés.A ma anyagilag pengeélen táncoló családok kardba dőlnek.Állást nehéz lesz találni, ha találsz is alig élsz meg.
    – Klíma: idén Mo-on nem volt termésátlagcsökkenés. Nem valószínű hogy a metán vagy más miatt jövőre vagy akár pár éven belül azt látnánk, hogy a termésátlag egyik évről a másikra beszakad 10-20-30%-ot és úgy is maradna.Vannak gondok a klímával meg is futhat de rohadtul nem tudni mikor.De még termésátlagban nem látni olyan trendet hogy szárazság miatt a globál termésátlag esett 1 év alatt 20%-ot.

    A kérdés az hogy mégis mit tegyen az átlagember?
    Atomháborúra átlagfizetésből nem nagyon lehet készülni és sokan nem is akarnak.Kifejezetten én sem.Nagyobb konvencionális háború már kiment a „divatból”. A kisebb háborúk folyamatosan vannak fenntartva már vagy 20 éve , ez valakinek üzlet.Ja tényleg Angliában már van olyan cég aki pénzért leszervez egy kisebb háborút nem kis pénzért, vajon kinek a kezében…valahol a lordok háza környékén…

    DE HA NEM LESZ atom akkor a fenti dolgok valóban beindíthanak egy ipari termelés visszaesést és életszínvonal csökkenést.
    Kérdés itt is a mérték?
    pl. 3 év múlva 10,20,30, vagy akár 50%-ot fog csökkeni az average ipari termelés (mivel nem lesz fizetőképes kereslet semmmire).
    Itt jön a dilemma nekem is hogy érdemes e belekezdeni egy kisebb karrierépítésbe, de ha 2-3 éven belül visszaesik az „ipari termelés” mondjuk 50%-ot egy olaj és gazd. válság miatt akkor felesleges mindez, akkor érdemesebb berendezkedni részleges önfenntartásra.
    És mi van ha még 5 év múlva is fut a termelés/fogyasztás csak legfeljebb visszaesik 10-15%-ot. Ez is elképzelhető forgatókönyv.
    Még csak megbecsülni sem tudja senki hogy menyni lesz a visszaesés mértéke, pedig ez alapján lehetne „túlélési” forgatókönyveket csinálni.
    Ti el tudjátok képzelni hogy (és most zárjuk ki az atom és nagyobb háború forgatókönyvet-lehet, de most zárjuk ki, mert a többség azt ugysem éli túl) 5 éven belül a jelenlegi (most nyíló) gyárak fele vagy 3/4-e bezár majd? El tudjátok képzelni hogy pl. a német ipar 50%-a bezár majd? Visszaesik a termelés ,az életszínvonal?
    Mert ezirányba is el kellene kalandoznunk, nem csak az atomháború irányába. Tipping ponton van ugyan minden, pl. a termőföld is. De a termésátlagok napjainkban a legmagasabbak(az más hogy nincs beltartalmi értéke ás „üres” a föld))
    Itt viszont a kettő ellentmond egymásnak: a történelem legnagyobb termésátlagai vs. tipping pointon van a talaj is.Na de várható itt hogy 1-2-5 éven belül beszakad a termésátlag globálisan? Szerintem nem.

    Szóval ezek a tipping pontok megfoghatatlanok.Úgy érezzük hogy már nem messze vagyunk ,de ha összességében nézzük (klíma, olaj,talaj,gazdaság) akkor 2008 óta fut minden.Nem hinném hogy majd jön 5 éven belül olyan év amikor megfut a klíma. Beszakad a globál termésátlag 30%-ot vagy akár az ipari termelés összezsugorodna 50%-ot.
    Bocs a hosszú szövegért de röviden nem lehet kifejteni.
    Kinek mi a véleménye??

  100. 108. Andrew
    Jó elemzés, válaszaim nincsenek. Én azt valószínűsítem, hogy a tengeri herkentyűk kimennek a divatból, és a szegények eledelévé válnak a műanyag-szemét és a radioaktív szennyeződés miatt. Egy-két hete Kínában foglaltak le több tonna radioaktív halat, rákot a piacon, amit alighanem Fukushima környékén fogtak. A hatóságoknak az tűnt fel, hogy gyanúsan olcsó a királyrák.

    Talán ehhez a poszthoz illik, hogy az angolokról bebizonyosodott annak egy része, hogy milyen embertelen módon kísérleteztek biológiai fegyverekkel, még egy metróállomáson is elengedtek valami bacit. A búr háborúk disznóságai után ezzel egyre nehezebb fenntartani a gentleman látszatot.
    http://lemil.blog.hu/2016/08/15/porton_down_a_brit_szegyenfolt

  101. 108:
    Hát igen. Mivel nem lehet tudni merre felé dőlnek a dolgok, én azt mondom, hogy várni kell arra, amikor világosan látszani fog, hogy mi indul be. Ugyanis semmi se indul be nagy hirtelen, előzetes jelek nélkül. Egy 50 százalékos termelés visszaesés nem egy perc alatt áll elő. Ha már látni, hogy merre felé dől a jövő, könnyebb felkészülni.

    Klíma témában meg kell nézni a következő évet. Ez most El Nino volt. Persze rekord meleg. A következő év semleges lesz. Talán látszani fog, hogy beindul el a megfutás.

    Atomháború témában meg kell várni az új amerikai elnök beiktatását (január 20.) és hogy mit akar csinálni. Jelenleg se Kínával (Dél Kínai tenger szigetei) Se Oroszországgal (Szíriai háború) nem tud dűlőre jutni háború nélkül. Kérdés kik hajlandók visszalépni a három közül. Szerintem egyik se, és akkor az eldönti a jövőt.

    109:
    Amit csatoltál az egy eléggé bulváros beszámoló és nincs benne semmi új. Az amerikaiak úgy robbantottak hidrogénbombát, hogy sok ezer katonája közelről nézte. Börtön töltelékeken szifilisz kísérletet hajtottak végre (volt erről poszt). Nem rég CIVIL gyógyszerkísérletnél önként jelentkező belehalt. Mi lenne itt hírértékű?

  102. 110.
    Ez igaz , egy nagy trend (még a tőzsdén sem)nem fordul egyből pillanatok alatt.A gazdasági válság valós veszély,de az is lehet hogy egy év tőzsdei oldalazás majd 1 év emelkedés és a 3. év végén szakad be (a gazdasággal eggyütt)majd 3x jobban mint 2008.Benne van a pakliban hogy az események megviccelnek minket.
    Alapvetően a nyugdíjasokat kevésbé érinti majd egy válság(addig legalábbis amíg utalnak nyugdíjat), de a munkavállalókat igen.Emlékszem 2008-ra amikor bocsájtották el az embereket, vállalkozók tömegei mentek tönkre,és az újságok nem igazán tartalmaztak álláshirdetést.Pedig az csak egy kis válság volt.

    Valamilyen szinten várom az összeomlást,mert rühellem a mai világrendet:
    -az emberek többsége csak multinál tud dolgozni
    -a nyalókák jutnak előre
    -a managered(eid) 5-10x többet keres holott nem is dolgozik 10x többet
    -a munkavállalók marják egymást az előbbrejutásért
    -az emberek el vannak szakadva a természettől
    -a világtörténelemben most vannak a legnagyobb arányban olyan munkák aminek semmi értelme mert csak a kacat termeléshez járulnak hozzá közvetlenül/közvetetten.
    -fiatalok pestre költöznek meg külföldre, mert a vidéki élet dögunalmas
    stb…hosszú a sor

    A legjobb lenne ha visszatérne egy összeomlással az hogy mindenkinek annyi java van amit megtermel.Nem lenne milliárdos, max. 2x vagyonosabb ha napi nem 8 hanem 16-ot dolgozik.Lokálba megtermelnénk az élemet.A tüzelő is megteremene otthon évi 15-20 akác elültetésével.Mindenki építene vályogházat mint régen, otthon megtermelné a kaját mint régen(bio).Télen összevágná kézi fűrésszel azt a 15 akcáfát a kandallóba ami napi max. 30 kg fával dögmeleget csinál.Lennének kézművesek van aki pl. cipőt csinálna és cserélnének az emberek.Nem pedig a postán dolgozna csekkbeszedőként 80ezerért vagy a coopban vagdosná a döghús szalámit 70eft-ért , hanem otthon bioélelmet termelne.Nem lenne versenyszféra, organizáció, hierarchia, értékesebb és értéktelenebb ember,nem lenne milliárdos aki olyan beruházásokat csinál a pénzén amit további kütyüt gyárt.Lehetne még folytatni….
    De sajnos ez csak álom, mert ha lesz is nagy összeomlás(nem biztos) akkor sem a fent leírtak térnek vissza sajnos.
    Elég megnézni az egymillió lépés magyarországon sorozatot amit ha jól emlékszem 1990-ben forgattak (meg talán előtte is volt valami) Hát az a világ idilli volt ahogy járták be Mo.-ot.Az öreg kézművesek, a zsigulik és ifák ,szinte zéró elektronika, no mobil, egy multi sem volt .A természet virult, az emberek jól éltek. Ahhoz képest a mai világ egy rakás hányadék lett annak ellenére hogy a „kütyük” körülvesznek minket.Tiborbá tudja miről beszélek, bár nem éltem abban a korban, mert még 32 vagyok.

    (bár ez az írás jobban menne a világ állapotához)

  103. 111.
    Nem értem a problémádat,hiszen csak rajtad áll,hogy szakíts a domináló világrenddel és társadalommal,amit annyira rühellsz.
    A világ nem a mai kütyük miatt vállt ilyenné,és a társadalom konzumidiótává ,hanem az ipari forradalom óta száguldunk a biztos végzet felé.
    A 9o es évekbeli nyugis jólét pont annyira ártalmas és fenntarthatatlan életmod volt ,mint a mai.
    Csak a tehnologia akkori fejlettsége miatt voltak az emberek „igénytelenebbek ”
    Ha helyesen akarsz választani,akkor a Középkort kell választanod az ideális életmódnak.
    Ezt persze nem kom’álod ,mert nincs zsiguli és ifa .
    Akkor miért komálná egy mai fiatal a 90 es évekbeli életvitelt?!

  104. 110. Tibor bá’
    Lehet bulvárosnak tekinteni, mert olvashatóságra törekszik, viszont benyomásom szerint elég hiteles katonapolitikai blog, a hozzászólók is igényesen kitárgyalják a témát, némelyik hozzászólásban érezni a szakértelmet. Az előfordul, hogy a szerző természettudományos hiányosságokról tesz tanúbizonyságot, mert ahhoz nem ért igazán, de akkor a hozzászólók kifejtik, és belátja a tévedését.

    Nyilván feltételezi az ember minden nagyobb országról, hogy kísérletezik ilyenekkel, de mindig csak az USA és Oroszország kerül a képbe. Szerintem hírértékű, hogy a britekre ennyi durva esetet lehetett rábizonyítani. A metróállomáson elengedett baktérium pedig olyan szintű felelőtlenségről árulkodik, ami elgondolkodtató, mert mégiscsak egy egykori világhatalom, fejlett demokrácia, ahol ez megtörtént, és talán megtörténik még most is.

  105. 111. Andrew

    Fenntartható, természettel összhangban levő civilizáció létrehozásához, nem kell visszatérni a középkorba.
    Gondosan, figyelmesen felépített gazdasági szerkezettel, az emberi természettel számító jól szervezett rendszerrel is megvalósítható egy alapjában természetes körforgásra épülő társadalom.
    A kapzsiságot és agresszivitást, vak hierarchia építést kell beszabályozni.

  106. 10.Kedves Loránd
    Nem igazán tudom, hogy mit válaszoljak mert az igazság mindenképpen sértő lenne.A levegőnek néző “nagy emberek” és szervezetek nem arra lettek és vannak kondicionálva, hogy megváltsák a világot. Ők lesznek a rendszer működését a legutolsó pillanat utánig fenntartók és ezzel a túlélés legfőbb akadályai. Lehet próbálkozni egyedül léket ütni a rendszereken mint a bitcoin, erzsébet utalvány, egyéb helyi pénzhelyettesítők és társaik de meg lehet próbálni megkeresni azt a közeget amelyik saját szervezésben alkalmas lehet egy hasonló akcióra. Ez a rétege a társadalomnak viszont biztosan nem az LMP, Kishatos, Ángyán József és hasonlók.
    Mindenképpen elég nagy léket kell ütnöd ahhoz, hogy komolyan vegyenek. Ez lehet számodra kellemetlen , törvénytelen, etikátlan cselekmény de addig amíg a meglévő kertekből nem lépsz ki nem fog történni semmi.
    Amit tervezel, a „itt nincsen számodra hely” csak akkor követendő ha sértődött szalonforradalmár szeretnél lenni.
    De ez az attitűd máshol sem vezet sehová.

  107. 111 Andrew
    „Télen összevágná kézi fűrésszel azt a 15 akcáfát a kandallóba ami napi max. 30 kg fával dögmeleget csinál.”
    Ne haragudj az őszinte szavaimért, de a gondolkodásod elszakadt a valóságtól.
    Az első évben elültetett akácfa nem nő meg egy év alatt kivágható méretre. Emellett számolni kell a csemete kikelésének idejével is.
    Cipészek, kézművesek? Ezzel a módszerrel lehet élni, de csak drasztikus életszínvonal/életminőség csökkenés mellett.

    Sokan mások is nyilatkoztak hozzád hasonlóan. Nincs időm/erőm/kedvem mindenki irányába reagálni. Akinek inge, öltözködjön!

  108. Az embernek ugyanúgy alaptermészete a jóra való törekvés és az önfeláldozás, ahogy az önzés és a harácsolás. A fennálló társadalmi és gazdasági rendszertől függ, hogy melyik kerül tömegesen előtérbe.

  109. 117: Igaz, de egy rendesen hőszigetelt házba nincs szükség napi 30 kg fára. Nálunk másnaponta 15 kg fogy, pedig csak egy nedves vályogház.

    Normálisan megcsinált házat egy rakétakályha elfűt rőzsén, nádon. Az energianád minden évben kinő, és magától kiszárad ősszel. Csak be kell gyűjteni.

    Abban igazad van, hogy az átlagos életszínvonalnak drasztikusan csökkennie kell a fenntarthatósághoz, de ez túlélhető. Sőt, ha mindenki értelmes munkát végezhet és időt tölthet a szeretteivel, még életminőségbeli javulást is hozhat.

  110. Ezt eddig is lehetett tudni, hogy minimális „köztartaléka” van a kormánynak. Legfeljebb néhány főmufti és családja részére adnának belőle szerintem.

    Ami tartaléka van ezen felül: az áruházak polcain, raktárain, szállítójárművein, kamionokban épp tárolnak és szállítanak.
    Ezt az állam szükség esetén einstandolhatja azon az áron megveheti, amit diktál érte.
    (Vagyis a mai „on the fly” szállítással könnyen hamar kiürülnek az áruházak és az ATM-ek.)

  111. 119 Ábel
    „Normálisan megcsinált házat egy rakétakályha elfűt rőzsén, nádon. Az energianád minden évben kinő, és magától kiszárad ősszel.”
    Tele van a hócipőm a csúsztatásokkal!
    Akácról volt szó, Te pedig elbeszélsz a nád felé.
    Másoknál is tapasztaltam. Nem tudnak veszíteni, inkább csúsztatnak.
    Nekem nem gond, nem mindig reagálok vissza, de észreveszem azért.

    „Nálunk másnaponta 15 kg fogy…”
    Vágtál már ki/fel kézifűrésszel annyi fát, amennyit eltüzelsz a télen? Úgy ahogy a 111. hsz-ben leírták. Biztos vagyok, hogy nem!
    Öltözködj!

  112. 122: A hasogatást én szoktam végezni. Bagatell munka, még állás mellett is simán belefér. Világos, hogy a fa kivágása, felfűrészelése a nagyobb munka, de ha összeomlik a civilizáció, lesz rá idő. És igen, öltözködni is lehet, akkor kevesebb fa kell a fűtéshez.

    A nádat azért hoztam fel, hogy megmutassam: nem feltétlenül kell akáccal bajlódni ahhoz, hogy fűtött ház és főzési lehetőség legyen otthon. Nem mellébeszélés, hanem reális alternatíva.

  113. 123 Ábel
    „A nádat azért hoztam fel, hogy megmutassam: nem feltétlenül kell akáccal bajlódni ahhoz, hogy fűtött ház és főzési lehetőség legyen otthon.”
    Ok, de ez nem derült ki a hsz-edből.

    „Nem mellébeszélés, hanem reális alternatíva.”
    Ez is OK!
    Hol van az a nád amit „Csak be kell gyűjteni”? Mennék érte, mert fűtenem kell.

  114. 124: „Hol van az a nád” Hát ahova telepítetted… 🙂

  115. 125 Observer
    “Hol van az a nád” Hát ahova telepítetted
    Hát, akkor már nem “Csak be kell gyűjteni”, hanem telket, földet venni, beművelni, vetni, locsolni, aratni, kévézni, szárítani…
    (mosoly)

  116. n/a, tulajdonképpen mit akarsz kihozni ebből? Van valami állításod?

    Föld nélkül nyilván nincs se nád, se fa, se semmilyen termény.
    Nádat olyan helyre telepít az ember, ahol van víz, nem kell öntözni.
    Szerintem a nád telepítése nem vetéssel történik, hanem gyökérgumókat kell elásni sekélyen, de ezt elég egyszer megtenni, utána már fenntartja magát, szinte kiirthatatlanul.
    Begyűjteni, szállítani, tárolni nyilván kell, ahogy mindent, amit az ember használ.
    Szárítani nem kell, ez pont előnye a nádnak, magától kiszárad télre 10%-osra, ami már használható tüzelőnek.

    Egyéb kérdésed van-e?

  117. Says: Your comment is awaiting moderation.
    Mit rontottam el?

  118. 127 Ábel
    Csak azt mondtam, hogy elszakadtál a valóságtól, valamint hogy nem tudsz veszíteni.
    Folyamatosan visszamenőlegesen akarod igazítani a mondanivalódat aszerint, hogy milyen támadás ér.
    Ez lehetetlen, mert az idő nem fordítható vissza, amit mondtál azt úgy marad örökre.
    „A kimondott szó rajtunk uralkodik”
    Ez a nádas tipped rendkívül szűk réteg számára működőképes, sok munkával jár a megvalósítása, kevés eredményt ad, ez nagyon keserves fűtési mód.
    Abban a kijelentésedben pedig “Csak be kell gyűjteni” nem volt benne mindaz amit ezután írtál.

    „Egyéb kérdésed van-e?”
    Amit eddig írtál, azt sem tudom hasznosítani, pl. nem lakok vízparton.
    Nincs kérdésem hozzád.

  119. 129: Nem szakadtam el a valóságtól, és nem történt olyasmi, amit veszteségként könyvelhetnék el. Semmi olyat nem írtam, amit ne vállalnék, ami ne lenne igaz.

    Andrew lefestett egy képet arról, hogyan élhetnénk szerinte fenntarthatóan, emberien az összeomlás után. Ezzel a képpel rokonszenvezek, bár szerintem túlbecsülte a szükséges fa mennyiségét. Te ledorongoltad, nem tudom, miért, én helyreigazítottam a fa mennyiséget, és kibővítettem a lehetőségeket a náddal.

    Rakétakályháról hallottál-e? Kandallót tényleg nem lenne jó náddal fűteni, de rakétakályhát vígan lehetne.

    Szerintem ezek apró-cseprő dolgok, hogy mivel fűtünk és mennyit. Sokmindentől függ, fontos, hogy hogyan lehet megoldani ezeket a kérdéseket praktikusan, de a nagy kérdés nem ez.

    A nagy kérdés szerintem az, hogy lehetséges lesz-e a várható összeomlás után emberhez méltó életet élni. A véleményem az, hogy igen. Sok munkával, verejtékkel, szenvedéssel és nélkülözéssel, ahogy az a történelem során többnyire volt, de lehetséges lesz. Már annak, aki a kezdeti krízist túléli.

  120. 130 Ábel
    117-ben kb. ezt irtam.
    Tippelek: Neked nincs jelzálogos devizahiteled.

  121. 130.
    „A nagy kérdés szerintem az, hogy lehetséges lesz-e a várható összeomlás után emberhez méltó életet élni. A véleményem az, hogy igen. Sok munkával, verejtékkel, szenvedéssel és nélkülözéssel, ahogy az a történelem során többnyire volt, de lehetséges lesz. Már annak, aki a kezdeti krízist túléli.”

    Aki ma a facebook előtt ül 3 órát , utál barkácsolni, az értékrendje nem olyan mint nagymamáinknak(pl. örült ha kifeltett 2 kg babot, benne volt a vérében a spórolás), aki ma konzumidióta vagy hülye kurva annak nem lesz jó.
    De aki szereti a természetet és van valamennyi vér a réggebi idők öregjeiből , szeret kertészkedni stb…. annak nem feltétlenül lesz nehéz az összomlás, annak inkább felüdülés.

    Pl.én 15 éve gyerekkorom óta kertészkedem mellékálásban.Régen 15-20 évesen még volt értelme, kaptam belőle annyi pénzt mint a munkabérem fele, voltak célok, jó volt csinálni. Ma kevesebb pénz jön belőle,nem látod értelmét mert a kapott pénzből még csak egy melléképületet sem húzok fel,az egész egy rohanás lett , csak végezzek már vele, mert 8 óra munkahelyi munka után az extrém uv-ban a francnak van kedve még kapálni,se idő, se igazi trágya , csak nyomatjuk bele a műrtágyát hogy legyen belőle valami.stb…De ezzel nem csak én vagyok így ,beszéltem gazdákkal , ők is.Az egész egy rohadt pénzhajhászat lett , műtrágyákról, kiadásokról és eladhatatlan áruról szól,5x annyi területet kell csinálnod hogy megélj ….
    Ha lesz (nem biztos) összeomlás akkor ez újra értelmet nyer. Mert 10 kg cékla újra érték lesz, vagy 20 zsák krumpli úgy mint régen ,de ez ma senkit nem érdekel főleg nem egy fiatalt mert most „új ” eszmék vannak..

  122. 132:
    Miért nem tartasz 15-20 tyúkot is. Mi 20 tyúkot tartunk fűrészpor alommal. Az almot havonta cseréljük, lesz 3 láda (120 liter) tyúkszaros fűrészpor, ami kitűnő trágya. A paradicsom ebben 2 méterre nő és roskadásig van termése. Mi a műtrágyára rá se nézünk. És 10 forintba van egy tojás. A helyi tüzépes boldog, hogy elvisszük a fűrészport.

  123. munka mellet van 2,5 fólia területnyi fűszerpaprika és padlizsán eladásra.Ez bőven elég ,már nincs energiám az eladásra szánt cuccot is így tráyázni.A saját termésre nem is teszek műtrágyát.

    De nem rossz ötlet.Összeomlás idején legalább lesz időm ilyenekre is, ezért várom :DD Amúgy napi 3 óra munkával meg lehet termelni az élelmet saját részre…

  124. Putyin elleni merénylet kísérlete tegnap felért egy Ferenc Ferdinánd ellenivel.

  125. 116, Melampo
    (csak nem tudok nem válaszolni, mindenkitől elnézést a veretes off topic-ért)

    A véleményedet „igazságként” aposztrofálod, feltételezett sértődöttségem miatt „finomítod”, utána kigurítasz egy adag felszínes, lerágott csontot, majd tanácsokat adsz a rólam alkotott alaptalan kliséidnek. Pedig veled ellentétben én saját nevet használok, és minimális erőfeszítéssel utánanézhetnél, hogy miről beszélek.

    Ezzel egy nagyon hosszú sor közepére álltál (mert azért e fórumból messze kiemelkedve „az igazság” ellenére sem neveztél hülyének, elpusztítandó selejtnek), így elnézést kérek, de legközelebb akkor válaszolok, ha nem csak ismételném magam.

    Szóval köszönöm a jobbító szándékot, de inkább követem a jelen attitűdömet 😉

  126. … és tessék, megint igazad volt! 😀
    A 136 egy sértődött válasz, egy súlyosan felületes megállapítással a „minimális erőfeszítésről”.

    Valójában iszonyú sok munkám van ebben a küzdelemben, nagyon sok időt és energiát kellene rááldozni bárkinek ahhoz, hogy el tudja választani az üres fecsegéstől (az „out of the box thinking” sokkal macerásabb, mint ahogy hirdetik: a kifejezés két fele ugyanis totális ellentétben áll). Én meg nem vagyok alkalmas arra, hogy erre rábeszéljem. Ráadásul olyan közegben mozgok, ahol két párt van: a pusztulás hívők, akik szerint már úgyis mindegy; és azok, akik csillogó, színes, de tök üres héjakat hirdetnek. Az elsőnek hiába beszélek, a második meg sokkal hangosabb nálam, elvégre minden energiáját a marketingre fordíthatja, nem zavartatja magát valódi problémákkal.

    Tényleg nem lehetek több egy szalonforradalmárnál: szükségképpen vagyok egyedül, és így nincs esélyem a feladat megoldására (még ha jó is lenne a megközelítésem). No, hogy így erre rájöttem (köszönöm a segítséget, egyedül ez se ment volna, és bocs az előző ugatásért), valóban nincs értelme tovább csacsognom.

    Kellemes világvégét mindenkinek! 🙂

  127. 116.

    Mindenesetre becsülendő, hogy nem azt az olcsó életfelfogást vallod magadénak mint a legtöbben. Ugyanis nincs annál olcsóbb, mint magunkat üdvözíteni vagy fizikai életünket -akár mások rovására- meghosszabbítani, a többieket kakában hagyni. Nincs ennél olcsóbb.

    Arról nem is beszélve, hogy senkit sem lehet akarata ellenére megmenteni. Tudom, hogy ezzel a mondattal sokan nem értenek egyet, de az emberiségtől nem szabad elvenni azt a büntetést amiért igen keményen megdolgozott és szomjazza azt. A tudatlanság fokmérője, hogy azt teremtik, amit nem is igazán akarnak.

    Én a magam részéről elfáradtam a közöny tengerében. Mivel folyamatosan tanulok(itt is), így látom, hogy milyen keveset tudok. Azonban az emberek nagy többsége semmit se tud, de olyan biztos a hülyeségében, hogy az fájdalmas. Az is világos, hogy az elit sem fogja megúszni. Több ponton is hibás a teóriájuk. Baszhatják az atombunkert meg a mars terraformálását(Azt sem tudják hova vannak felfűzve a rendszerben). A tudásuk nekik sem elég ehhez, nincs olyan kapcsolatuk a teremtővel, hogy egyáltalán felmérjék mit is csinálnak.
    Szerintem a változás célja teljesen más, egyszerű ok-okozati összefüggések láncolata és egyfajta evolúciós kényszerűség. Nyilván nem kellemes a fogyizónak ha korlátokat kap(kívülről) a zabálási mániájában, de hát ez már csak ilyen. Persze az ok-okozatot csak alapszinten és legfőképpen materiális síkon nézik, így tényleg nem mennek messzire.
    Nem vagyok világvége párti, de nem is tartom sokra a mai kor emberiségét. Szomorú, hogy a szép és érdekes emberi lehetőségek, tapasztalatok, gondolatok stb. (művészet, szépirodalom, tudásszomj stb.) egy nagy rakás szar alá van temetve. Pedig csak egy kicsivel több szeretet és kicsivel kevesebb félelem kellene.

  128. 137.Kedves Lóránd
    Mint írtam is,-„Nem igazán tudom, hogy mit válaszoljak mert az igazság mindenképpen sértő lenne”- ez azért még nem az igazság volt.
    Mindenki aki túllép a sztereotip válaszokon az szembesül azzal a dilemmával, hogy elfogadja a kodifikált és szokásjogilag még elfogadható szabályokat, alkalmazza a megoldásokat vagy túllép ezeken és a saját megoldásait alkalmazza és ha szükséges erőszakolja rá a körülötte lévő világra.
    Ha a sztereotip megoldások nem vezetnek sehová és muszáj valamiért megoldást találni mindegy, hogy milyen áron akkor lehet esélyed. Csak a káosz, egy rendszerösszeomlás, vagy részeinek széthullása képes kikényszeríteni a konformista gondolkodásmódból való kilépést.
    Erre csak akkor leszel képes ha már nincs mit veszítened, vagy már esetleg nyerned sincs mit de másokon, a többieken még segíthetsz, nekik adhatsz még valamit. Genezis…….

    Így születnek a terroristák, a terrorizmus és a szervezett bűnözés.

  129. 138.Balázs
    „Arról nem is beszélve, hogy senkit sem lehet akarata ellenére megmenteni.”
    A történelmünk folyamán szinte mindig mindenkit akarata ellenére mentettek meg.
    Julius Evola- t idézve „Az emberiség történetében spontán forradalom még soha nem tört ki.”
    A kardinális változásokat mindig egy-egy szűk csoport kezdeményezi, váltja ki, irányítja. Nincsenek spontán változások.
    Én sem vagyok világvége párti, de a mai kor emberisége sem sokkal különb mint elődei.

    „Az emberiség az utóbbi ötezer évben rengeteget fejlődött. Harc közben ugyan még mindig ejt foglyokat, de már nem eszi meg őket.”
    (Szerb Antal)

  130. A következtetés durva. Az általam megálmodott „kiút” csak akkor működik, ha a mintaadó, szervező emberek megvilágosodottak. Erről szól a játék. (2012.01.16) Az eltelt idő két dolgot mutat: nem jutottam el egyetlen ilyen emberhez sem; és ha ma eljutnék, akkor is mindegy lenne.

    Pontosan így működtem fejlesztőként is. Lehetetlen határidőkben, amikor senkinek nem volt ötlete a megoldásra, akkor hagytak (napi 18 órát) dolgozni, kaptam erőforrásokat, a feladatot megoldottuk. Fél évvel később már „nem volt számomra hely”, felmondtam. Ma már nem teszem egyiket sem.

    Elég hosszú ideje nincsenek álmaim, csak feladataim; amíg gondolkozni képes vagyok, „megérek” annyit, amennyire szükségem van (még akkor is, ha egy hangot nem értenek abból amit csinálok, és csak a legalacsonyabb szinten hagynak döntéseket hozni). Persze kerülhetek olyan helyzetbe, hogy a „vevő” célja mások elpusztítása, és nincs választási lehetőségem (erre ma igen nagy esélyem van). A listád végéről hiányzik a „modern állam”, amely szervezett módon gyárt fegyvereket és a használatukhoz személyzetet és ürügyet; annyi embert (sajátot és „idegent”) butít, nyomorít és öl meg, amennyi a fegyveres, gazdasági és marketing erejétől telik.

    Ez az én igazam. Cserébe megdobhatnál végre a tiéddel. Szerintem te talán tudod, hogy ami nem sért, az nem is volt információ. (Shannon definíciójának kikerülhetetlen emberi következménye.)

  131. 140.
    Igen ők váltják ki, de ők is belebukhatnak. Mivel ugyan nekik van a legtöbb, de mégsem elégséges empirikus információjuk ezen a küszöbön álló történelmi változás mikéntjéről. Ez lenne az un. elit.

    Persze egy másik szűk csoport is indikálhatna egy másfajta változást(mondjuk a pénzrendszerben), mely az emberiség egészére kihathatnának pozitíve, de itt az arányok és a tudatlanság egy nagyon komoly tényező.
    Magyarul mielőtt Loránd munkája elkezdődhetne, egy másfajta változás lenne szükségszerű a fejekben. Anélkül semmi nem történhet.

    Ha a rendszer változása lehetővé is tenné a rendszer életében törvényszerűen „halott” próbálkozásokat, addig ezek a próbálkozások maguk a valódi egyének alacsony száma miatt ezek kevéssé lehetnek globálisak.
    Szerb Antal idézete igaz volt kb. mostanáig, azonban mindig van lejjebb. Talán még a kannibalizmus sem kizárt.

    Én zárszóként egy Weöres szösszenetet szúrnék be:

  132. 141.Kedves Loránd
    Ha saját magamból, a saját hasonló esetekben tanúsított viselkedésemből indulok ki akkor azt tudom mondani, hogy utólag mindig kicsit másképpen láttam a dogot. Én minden alkalommal azt állapítottam meg, hogy ha a rendelkezésemre álló eszközök, lehetővé tették volna a feladat valamilyen szintű megoldását vagy legalább érdemesnek látszott volna megpróbálni és nem tettem, akkor én hibáztam. Hogy hibának nevezhető-e azt nem tudom de ez vagy lustaság volt, vagy trehányság, nemtörődömség, gyávaság, kicsinyes sértettség, felfuvalkodott nagyképűség, ugyanilyen kicsinyes bosszúállás és hasonlók. Miután ezek olyan esetek voltak amelyek nem a feladat megoldása alatti konfrontálódások közben történtek hanem pont a harcot elkerülendő így utólag nem tűnnek különösebben pozitívnak.

  133. 142.Balázs
    „Magyarul mielőtt Loránd munkája elkezdődhetne, egy másfajta változás lenne szükségszerű a fejekben. Anélkül semmi nem történhet.”
    Tökéletesen igazad is lehetne ha mindig minden esetben lenne erre idő.A történelmünk folyamán azonban állandóan azzal kellett szembesülnünk, hogy nincs erre idő.
    Marad a kényszer, az erőszak és a rengeteg áldozat.

  134. 143 – szerintem az itt levők tanúsíthatják, hogy minden pofonpartiba beleállok, ha minimális esélyt látok arra, hogy bármilyen haszna lehet. Ez munkában, más területeken ugyanígy igaz. Vállalom a nevem, ezzel azt is, hogy bárki tisztában lehet azzal, milyen mértékben csináltam bohócot magamból az elmúlt években. Röhögjünk egyet rajtam például itt („változás a fejekben” 2012-ből): http://alternativelnok.blog.hu/2012/01/25/hajnalvilag

    Viszont van az a pont, ami után már nem küzdök. Erről is írtam valamikor, most nem keresem meg. Legjobb tudásom, hitem, küzdelmem és reményeim dacára, ez már nem az én világom. „Marad a kényszer, az erőszak és a rengeteg áldozat.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük