(1862) Reped a – reped a – reped a Fidesz

Tibor bá’ online

 

~p001Ugye emlékeztek, a KDNP (még kimondható nevük sincs) kedvenc játékára, a vasárnapi zárva tartásra Orbán Viktor, isten földi (na jó, magyar hon) helytartója rábólintott. Hogy senki se örült neki, az nem számított. Orbán vezette honatyáink tudják mi jó népnek, és az van.

Na jó, de miért kellett ez Harrach Péternek? A KDNP-nek produkálni kellett egy külön programot, jelezve, hogy ők egy külön párt, amihez ki kellett ötölni „keresztény” témákat. Ilyen téma a vasárnapi templomlátogatás az egész család részére. És ha egyszer Viktor valamire rábólint akkor az menten szentírássá válik, amihez köröm szakadtig kell ragaszkodni, hogy a nép megtanulja, ki az úr a háznál. A többi párt hiába ágált, az ország ura kérlelhetetlen. Az MSZP sorozatban próbált népszavazást kezdeményezni egy jól kifundált és erősen eltorzított népszavazási törvény ellenébe, totálisan sikertelenül. Az utolsó gáncsolás azonban nagyon félresikerült, amit a média is felkapott. Még semmi se veszett volna el, de a különböző szintű bírók úgy gondolják, hogy az Orbán uralom véges, és kedvükért nem hajlandók lemondani a „függetlenségről” illetve, nem akarnak nevetségbe fulladó ítéleteket hozni, ami szakmailag már vállalhatatlan. Itt az út vége, az MSZP megrendezheti a népszavazást. Eddig minden tiszta sor, ami meglepő, az az ellenlépés, ami – talán először – megbontotta a Fidesz egységet.

Rogán Antal jól gondolta, hogy a népszavazást nem szabad megrendezni, mert kurva nagy vesztesség lenne a Fidesz számára, tehát a törvényt vissza kell vonni jóval a népszavazás előtt. Erről sikerült meggyőznie Orbán Viktort, akinek magának is eszébe jutott volna ez a megoldás. Ezt azonban Lázár János nem tudta kitotózni, ezért ellenezte Rogán ötletének a kivitelezését, nem elvi alapon, hanem Rogánnal való szembehelyezkedés céljából. Valójában feladta a leckét Orbánnak, Rogán vagy én. Ha Orbánnak van esze, akkor Lázárt választja, mert Lázár Rogánt háromszor teszi be a mellényzsebébe.

Az viszont nyilvánvaló, hogy a hatalmi megosztásban repedések keletkeztek, mert Lázár János, Balog Zoltán és Kövér László nem szavazták meg a törvényvisszavonást. Nem azért, mert nem értettek egyet a döntés helyességével, hanem mert Rogán pozíciójával nem értenek egyet. Minden esetre a repedés nyilvánvaló, ami egy egészen új fejezet Orbán kvázi diktatúrájában.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________

108 gondolat erről: „(1862) Reped a – reped a – reped a Fidesz

  1. Nekem nincs stabil álláspontom az ügyben, de szerintem van esélye annak, hogy ez részben színjáték. Egyrészt hogy a nép úgy lássa, hogy a Fidesznek megvan a maga ellenzéke, nincs diktátum, nincs is szükség az ellenzékiekre, másrészt pedig hogy ne csináljon s*gg*t a szájából Lázár és Balogh, akik olyan stabilan állították, hogy nincs szó visszalépésről.
    Persze ezzel együtt mehetett a vita a háttérben Rogánnal, ugyanis azt is figyelembe kellett venni, hogy vannak más népszavazási kérdések is, amelyeket ha együtt akarnak megtartani, annak hátrányos hátulütői lennének. Például a boltzár ellen szerintem többen elmentek volna szavazni, mint a földprivatizáció ellen, de ha ár ott vannak, akkor szavaznak abban a kérdésben is, és ezt akarhatták elkerülni.
    Mindemellett én úgy gondolom, hogy hibás lépést tett a kormány, mert szerintem nem lett volna meg az 50%-os részvétel, ami nekik felért volna egy győzelemmel.

  2. 1:
    A vasárnapi nyitva tartás az átlagembernek annyira belevág a mindennapi életébe, hogy mérgében az is elmenne szavazni, aki különben sose menne el. Az átlagember felháborítónak tartja, hogy ilyen piti dologban is helyette döntsön a kormány. Én így látom.

  3. Repedés nincs, helyezkedés van. Ki legyen majd Orbán utóda: Rogán vagy Lázár?

  4. 3:
    Miért? Orbán végstádiumos rákos beteg? 😀

  5. 1. Vasgerinc

    Egyetértek, színjáték volt.
    Különben nem vagyok benne biztos, hogy a boltzár ellen szavazott volna a többség. Az egy dolog, hogy a libsi hazug médea eszeveszett erővel kampányolt, de érdekes módon a boltzár pártiak alig kaptak vélemény nyilvánítási lehetőséget. Kereskedelmi dolgozók 90% a örült a zárva tartásnak.
    A libsi médea által beígért nemzetkatasztrófa sem valósult meg a boltzár miatt.

  6. 4: Inkább alkoholistának néz ki.

    Viszont a lehetséges utódot ‘fel is kell építeni’, amihez idő kell.

    5: „a libsi hazug médea eszeveszett erővel kampányolt”
    Mi az a libsi médea?

  7. „a boltzár pártiak alig kaptak vélemény nyilvánítási lehetőséget.”

    Ezt a kijelentesedet talan meg egyszer at kellene gondolni, plane annak a nem elhanyagolhato tenynek a tudataban, hogy az allam jelentos erofolennyel uralja a jelenlegi mediapiacot gondolok itt az allami televiziokra es napilapokra, folyoiratokra. (hol kozvetlenul tulajdonoskent hol pedig kozvetve a reklamfelulet megrendelojekent)

    (usd be pl a Youtube keresobe „bubenko csaba” es az MTV tol kezdve a TV2, ATV -n(!) at az Echo Tv-ig talani fogsz vele riportot amiben a boltzar mellet agital)

    En ugy latom, hogy a velemenynyilvanitasi lehetoseg megvolt, csak a velemeny mogul fogyott el a lendulet. ugyanis ez a szabalyozas ebben a formaban es jelenleg abszolute vedhetetlen.

  8. bogozy
    „Kereskedelmi dolgozók 90% a örült a zárva tartásnak.”

    Ezt a szamot nem tudom, hogy honnan veszed. Megadnal egy forrast?

  9. 9. Observer: 😀 Latom ma nagyon kipihent vagy!

  10. Hogy vasárnap nyitva kell-e tartani az üzleteket ? Véleményem szerint teljesen felesleges, ráadásul a totál elkényelmesedett, önellátásra alkalmatlan konzum idiótákat még arról is leneveli, hogy egyetlen napra előre gondolkodjon a szükségletek beszerzése (nem meghteremtése!!) terén, ami össz-társadalmilag teljesen káros dolog.

    A másik ami eszembe jutott: úgy tűnik, most minden rendben van civilizációnkban, mert az arab-hordás ide áramlása közben ilyen teljesen értelmetlen, gazdaságilag jelentéktelen dolgokon lehet politikailag csemegézni!

  11. 10: Ellentétben veled, aki láthatóan már megint kekeckedni szándékozik. 😀

    11: A vasárnapi csiki-csukiban a legkevésbé az érdekes, hogy melyik bolt van nyitva, ha nyitva van egyáltalán.

    Volt a fidesznek egy piac-átrendező szándéka a haverok javára, amiről kiderült, hogy anyagilag nem hozott annyi pluszt, mint remélték.
    Szokás szerint döntésüket az érintettek véleményének meghallgatása nélkül hozták meg /’as usual’/.
    Erre csak azért is az a válasz, hogy: https://www.youtube.com/watch?v=8N63K0VzsNk 😀

  12. 7. 8.9.

    Dolgoztam a kereskedelemben, sok ismerős, barát, még mindig. Szóval első kézből vannak infók. Persze a „hivatalos” közvélemény kutatások mondják a tutit, a dolgozók meg a valóságot.

  13. Szerintem te ezt nezhetted be mint sokan masok:

    „Egy reprezentatív felmérésben a kereskedelmi dolgozók 87 százaléka támogatta a vasárnapi pihenőnapot, annak minden velejárójával – mondta a vasárnapi zárva tartás szerda késő esti vitájában Rétvári Bence KDNP-s államtitkár. Kiderült, a CBA belső felmérésére hivatkozott…”

    De javits ki, ha tevednek.
    (Forras: http://vs.hu/kozelet/osszes/mindenkinek-van-felmerese-a-vasarnapi-zarva-tartas-mellett-vagy-ellen-1205#!s0)

  14. 2:

    Az ország területén sokféle ember él, nagyon sokan (én is) lesz@rják, hogy nyitva vannak-e a boltok vasárnap. Én nem mentem volna el szavazni, de igazából a környezetemben is igen ritkán volt téma a boltzár, szerintem annyira nem foglalkoztatta az embereket, mint az ellenzéket, és a médiát. Akiknek pedig nem mindennapi élete a politikai tájékozódás, nem is tudnak sokat a dologról. Országgyűlési választáson sem szokott sokkal nagyobb részvétel lenni, szerintem az 50% nagyon magas, tulajdonképpen bármely terítéken lévő népszavazás számára. A kormány inkább azért léphetett benne, mert a kampányban megerősödhetett volna az ellenzék, hiszen aki viszont nyomon követi a politikát, azt ez befolyásolta volna.

    5:

    Én nem ismerek e témában reprezentatív felmérést (pedig biztosan készült), de ha a kormány visszalépett, abban szerintem szerepe volt annak, hogy a társadalmi támogatottsága a boltzárnak kicsi. Akiknél ez a környezetemben szóba került, túlnyomórészt (az elvakult Fidesz híveket leszámítva) ellene voltak. Én inkább úgy gondolom, hogy bár ezek markánsan kiállnak ellene, összességében nincsenek elegen az 50%-hoz, akiket ez érdekel.
    Az igaz, hogy a szoclib sajtó rémisztgetései nem valósultak meg, de azért józan gondolkodással előre is lehetett ezt látni, a társadalmi ellenzést viszont a kormány is látta, és nem is merték ennek ellenkezőjét állítani, sőt.

    7:

    A médiapiacon azért nincs olyan nagy állami fölény. Az RTL Klub kifejezetten kormányellenes, a TV2 az utóbbi időben nevetség tárgyává vált, és egyre kevesebben nézik, a Hír TV is kormányellenes már Magyar Nemzetestül, Class FM-estül, a netes sajtóról meg ne is beszéljünk.

    11:

    Szerintem meg döntsék ezt el a kereskedelmi dolgozók. Sokan a szabad választás jogával indokolják, hogy lehessen vásárolni vasárnap, a dolgozók ezen jogát meg figyelmen kívül hagyják.

  15. 13. bogozy
    Mar bocsanat, de te kezdtel el a szamokkal dobalozni. En csak batorkodtam megkerdezni, hogy honnan szarmazik az informaciod…szakmai artalom, remelem nincs harag.

    „…első kézből vannak infók…”

    De ugye nem baj, ha nem csak neked vannak elso kezbol infoid 😉

    En ugy latom (elso kezbol, meg masodikbol is), hogy a kezdeti lekesedes alabbhagyott, mikor
    – alklamazottaktol kellet megvalni
    – a munkajukat a megmaradtak kozott osztottak szet ugyanannyi penzert
    – megszunt a vasarnapi potlek
    – (ez a kedvencem!) vasarnap megis be kellett menni, leltarozni, raktart rendezni, rendeleseket elokesziteni. Persze nem volt kotelezeo es ki se fizettek. Csak hat ha nem akart valaki hetfotol mas munka utan nezni, jobban tette ha megis befaradt.

    Ugy vettem eszre (de persze lehet, tevedek), hogy ebben a makro-kozegben nem volt tul nepszeru a kormany ezen intezkedese…

    Ez az attitud szinte osszes plazakban mukodo (kis)kereskedelmi egysegre igaz.

    Csak jelzem, ujfent nem tudjuk, hogy te informacioid milyen kozegbol erkeznek…

  16. Még egy gondolt: Az ember gyűjtögető volt, később vállt termelővé. Ma a társadalom töbsége nem hoz létre értéket, mert nem tanították meg rá, így a gyűjtögető ösztöne fennmaradt. Az enyém is, alig várom a tavaszt, szedem a hagymát a kertemből, szedem a bodza virágot és készítem a szörpöt, de én falun élek, valódi világban, ősi összefüggéseket megélve.
    A panellakó is gyűjtöget, de beton világban, félre vezetett érzékszervekkel, és torzított valóságban, neki a gyűjtögetés helyszíne a bevásárló központ. Ezért büntetés számára, ha vasárnap nem élhet ősi ösztönének, mert ez okoz örömet, belső megelégedést. Én a természetet járva vagyok boldog, a metropolitan pedig a szupermarketben boldog, így azért értem én, miért érezte a szabadság megcsonkításának a többség ezt az intézkedést, de ettől még a világ nem jó irányba halad…

  17. Tibor bá’
    Mint a bolygót keresztül-kasul megjárt ember, tudsz sorolni példákat hol vannak ilyen erős befolyással még a multik a kormányokra, hogy kereskedelmi – nem szolgáltatók(!) üzletek vasárnapokon is nyitva vannak? Hol van még „szocálisan érzékeny” álbolsi utódpárt, melynek a kormányzása alatt ilyesmit be lehet vezetni? Nem vagytok kissé elkényelmesedve a nagy semmire? A nemzet „legnagyobb” problémájáról több milliárdra rúgó népszavazást kell tartani, hátha a lebutítottak még szentesítik is?
    Szerintem egyébként 11. hozzászóló Szabolcsnak teljes mértékben igaza van – gondolom veled együtt a többi, a vasárnapi nyitvatartás mellett kardoskodót szintén nem kergették az asztal körül egyik társadalmi rendszerben sem, ha nem vasárnap vette meg a család hétvégi betevőjét, lévén még a nosztalgikus „kommunista szombat” után is bőven volt ideje bevásárolni.
    Egyáltalán van fogalmatok róla, mi mellett álltok ki? Valamelyikőtök dolgozott már kereskedelemben? Vagy amennyiben volt családja, nem zavarta volna, hogy csak futólag látja őket, de hét végén jóformán soha?

  18. 18. Jutka:
    Egy valami felett azert sikerult – gondolom csupan veletlenul – elsiklanod, ha megengeded, most felhivnam ra a figyelmed:
    Aki akar, az vasarnap tovabbra is zarva tarthat, csak eppen mar nem kotelezo neki!

  19. 18: „van fogalmatok róla, mi mellett álltok ki?”

    És neked? Én támogatom a vasárnapi zárva-tartást, ha minden zárva tart. Nincs mentő, tűzoltó, kórház, benzinkút, szociális otthon, rendőr, katona, sőt, akkor a papnak is jár a szabad vasárnap stb. nem sorolom tovább.
    A kereskedelmi dolgozók mennyivel különbek, hogy nekik megjár a vasárnapi szünnap, míg a többieknek nem???

    19: Sőt, mi több, a multiknak forgalomnövekedést hozott a vasárnapi boltzár, így eléggé visszafogottan nyilatkoztak az újranyitásról. Persze, ha az egyik kinyit, a többi kénytelen lesz követni.

  20. 19: azért Te is elsiklottál egy fontos tény felett, miszerint az alkalmazott nem dönt e kérdésben, ha nem akar dolgozni vasárnap, akkor felvesznek helyette mást! Te dolgozol vasárnap ? Én olyan munkát végzek, ahol rendezvényekhez kötődően dolgozom hétvégeken is, igaz, én megkapom szabadnapban cserébe hét közben. De nem szeretek vasárnap, sőt szombaton sem dolgozni, mert az nem jó időtöltés hét végére!

  21. A vasárnapi boltzár mellett érvelők közül, mondja meg valaki, miért lehet jobban pihenni vasárnap, mint hétfőn vagy kedden, esetleg szerdán, csüt-n, p-n, szo.-.?
    Ha pedig el akar menni stradra, az hétköznap sokkal jobb hely. Múzeumba is mehet késő délutánig. A gyerekekkel együtt töltött szabadság úgy is a tavaszi, téli, nyári szünet.
    Hivatali ügyeket meg kifejezetten jobb intézni hétköznap, mint vasárnap.
    Közel több, mint harminc év vállalkozás után állíthatom, mert sokszor azt sem tudom mikor milyen nap van, a hétköznapok ugyan olyan jó napok, ha nem jobbak, mint a vasárnap. Ha hétköznapod szabad, akkor be tudsz menni a gyerekkel az iskolába a nyílt napra. Számtalan dolgotlehet hétköznap csinálni, amit hétvégén nem.

  22. 19. Hochstein
    21. Szabolcs megválaszolta helyettem – felesleges ismételnem.

    20. Obserever
    „…mentő, tűzoltó, kórház, benzinkút, szociális otthon, rendőr, katona, pap…” remélem nem mondok újat, szakmák, szabadon választott hivatás, soroljam? Tehát nem egy „betanított munka” amit különösebb képzettség nélkül is lehet végezni és feltételezhetően nem egyéni örömszerzés céljából megy bárki a multi kereskedésébe 3 forintért rabszolgának, hanem mert nincs egyéb végzettsége. Akkor mi is rúgjunk bele még egyet? Dögöljön meg a szomszéd tehene is, mert így még megoszthatóbb lesz a nemzet! Nem kívánom jelzőkkel illetni korszakalkotó eszmefuttatásod az „egyenlőségről” mely kissé sajátosra sikerült…

  23. 24.
    En valaszoltam Szabolcs igencsak gyenge labakon allo ervelesere – ami ezek szerint a te velemyedeet is 100% ban tukrozi. Ez a valasz meg moderacio alatt van. Hogy miert, arrol fogalmam sincs.
    Nekem sincs, de ide mentettem:
    21. Szabolcs:
    “…az alkalmazott nem dönt e kérdésben, ha nem akar dolgozni vasárnap, akkor felvesznek helyette mást!”
    Kerlek, olvass el figyelmessen! A 16os hszben kifejtettem, hogy ez egy igen jelentos hanyadaban a kiskereskedelemnek most is igy van, csak mar penzt se kapnak erte.

    Az hogy Te dolgozol szombaton es/vagy vasarnap, az a Te szemelyes dontesed. En nem dolgozom vasarnap (szombaton meg veletlenul se), az meg az en dontesem.

    A lenyeg nem ez. A lenyeg az, hogy ha szeretnek, akkor dolgozhatnek vasarnap is. Ez a vita ennek a dontesnek a szabadsagarol szol!

    Arra azert kivancsi lennek, mit szolnal hozza, ha az allam lenduletbol a te tevekenyseged vegzeset is megtiltana a hetvegen, ugy hogy teged meg csak meg se kerdezne a kutya se?

    Kivancsian varom az okfejtesed az epitoipari (pl. komuvesek), nehezipari (pl. vajarok, onteszek), feldolgozo ipari(pl. husfeldolgozo hentesek), mezogazdasagi es allatenyszetsben erdekelt dolgozok vasarnapi munkavegzesevel kapcsolatosan.

    A felsoroltakban szinten a relative alacsonyabban iskolazott ketkezi munkasokra van szukseg. Valoszinu ezek az emberek sem jokedvukben hordjak a maltert vagy eppen ganezzak az istallot 3 vagy meg kevesebb forintert.

    Veluk mi a helyzet?

    Indokolatlanul lenezo es minden logikat nelkulozo eszmefuttatasod kerlek folytasd, remelem jobban mar nem fogszbelegabajodni.

  24. 23. Már bocs, de gyárakban is folyamatos munkarend van, és oda aztán tényleg a szalag mellé a betanított munkás megy (a kereskedelemben azért bőven van szakmunka is), azokat nem sajnálod? Lehet tanulni vagy vállalkozni, és több pénzt keresni, más időbeosztással, de nem biztos, hogy megspórolod a hétvégi munkát, főleg utóbbi esetében….
    Amúgy: szerzett jogot vett el a kormány, így számolnia kellett az ellenérzéssel, amíg nem volt, senkinek nem hiányzott; szerintem érvényes lett volna a népszavazás, és jó nagy bukta lett volna, ezt akarták elkerülni. Én úgy hallottam a híradóban, hogy a Lázár távol maradt, mivel nem ért egyet a boltzárral, de: a kormány ÉS Orbán Viktor iránti szolidaritásból(!) nem ment el szavazni.

  25. 17., 21. Szabolcs
    tökéletesen egyetértek

    22. Károly
    Ugyanazt csinálod, mint a fidesz, csak te nem a választópolgárok helyett döntöd el, hogy mi a jó nekik, hanem az alkalmazottak helyett. Sokkal meggyőzőbb lenne a felsorolásod, ha egy alkalmazott hozzászólásában jelent volna meg…

  26. A poszt persze nem a vasárnapi nyitva/zárva tartásról szól, hanem a Fidesz repedezéséről, de ha már ide tereltétek a szót. Ha valóban a dolgozók érdeke lett volna a cél, akkor olyan törvényt hoznak, hogy 1) senki se kötelezhető a hétvégi munkára. 2) szombaton 50 %, vasárnap 100 % bérpótlékot kötelező fizetni. Aztán versenyezzenek a hipermarketok. Akinek megéri nyitva lesz, akinek nem, az árva. persze ez as 200 m2, 400m2, egyéni bolt, családtag stb. Nagyon úgy néz ki, hogy a cél egyesek előnybe hozása volt.

  27. 24: „Indokolatlanul lenezo es minden logikat nelkulozo eszmefuttatasod”
    Egynémelyeknél az istenükbe /ov/ vetett hit felülírja a logikus gondolkodást. 😉

    23: „így még megoszthatóbb lesz a nemzet” Ezt pont egy fidesznyik kéri számon? 🙂

    27: „Nagyon úgy néz ki, hogy a cél egyesek előnybe hozása volt.” De erre sem készült hatástanulmány – oszt’ nem is jött be. 🙂

  28. A vasárnapi nyitvatartás mellett kardoskodókhoz:
    Gondos körültekintéssel elsiklottatok néhány kérdésem felett s válasz helyett a „gonoszZobánkormány” diktatúráján rágódtok.
    A feledékenyebbek kedvéért ismétlésekbe bocsátkozom:
    1. „Hol vannak ilyen erős befolyással még a multik a kormányokra, hogy kereskedelmi – nem szolgáltatók(!) üzletek vasárnapokon is nyitva vannak?”
    2. „Hol van még “szocálisan érzékeny” álbolsi utódpárt, melynek a kormányzása alatt ilyesmit be lehet vezetni?”

    Tibor bá”
    „Repedezik a Fidesz” – olyan kárörvendő a cikked címe – miért, tudsz jobbat, akik az emberöltő alatt a nemzet érdekében többet tettek? Ha nem titok, nevezd meg légyszíves bátran. Kíváncsivá tettél! Komoly a kérdés, tehát tréfálni jómagam sem lennék rest…

  29. 29. Obserever
    Amíg nem illetlek „ballibnyik” skatulyával, szépen kérlek a személyeskedő jelzők elkerülésére! Ha épkézláb érvek alapján ez nem működik, senki sem kötelez érdemi hozzászólás helyett semmiféle pszichoanalízissel. Mellesleg, tudsz jobbat?

  30. Én ugyan nem érvelek sem egyik, sem másik mellett, de a (jobb) programok általában hétvégéken vannak. Többek között ezért is én személy szerint nem szeretném, ha kötelezően be lennék osztva vasárnapi munkavégzésre.
    Mert bár Tibor bá még mindig azt mondja, hogy ne lehessen munkára kötelezni senkit, de valójában ilyet hiába fektetnek le törvénybe, a gyakorlatban tudjuk, hogy hogyan megy ez. Ezért gondolom én, hogy a boltzárról a kereskedelmi dolgozóknak kellett volna dönteni.

  31. 31: Nem szántam sértésnek, azért volt ott a szmájli.

    Viszont a megnyilatkozásaid alapján úgy tűnik, hogy inkább a fidesz felé húz a szíved.
    Ennek az országnak a megosztásáért pedig Orbán Viktornál és a fidesznél többet senki nem tett. Ezért vicces volt a nemzet megosztására való hivatkozásod.

  32. 32. Vasgerinc:
    „Ezért gondolom én, hogy a boltzárról a kereskedelmi dolgozóknak kellett volna dönteni.”

    Pontosan, hogy szabad nyitvatartas mellett fognak ok donteni. A tobb mint 2 evtized alatt kialakult a hetvegek cserelgetese csaladosok es nem csaladosok kozott. Mindenki megnyugodhat, hogy igy is megoldhato ha valaki nem akar hetvegen dolgozni.

    Egyebkent pedig eleve elkepzelhetetlennek tartom a csak a „kereskedelmi dolgozok” megkerdezeset. Ezt meg megis hogyan?
    Es akkor a tobbi vasarnap ketkezi munkat vegzot miert nem?

    Telejes mertekben osztom a posztban megfogalmazott velemenyt. Kellet valami a KDNP-nek ami a letezesuket igazolhatna (mert hogy jelentoseguk nincs azt azert gondolom, hogy nem kerdes), hat nem jott be. Onnantol hogy ez nyilvanvalova valt kezdodott az ertelmetlen erofitoktatas amin (Jutka figyelsz?!) biztos hogy tobbet bukott az allam, mint egy nepszavazas teljes koltsege.

  33. 30:
    A „Repedezik a Fidesz” nem kárörvendő, hanem tény. Ilyen szembehelyezkedésre még nem volt példa.

    A nemzet érdekében? Én csak azt látom, hogy önmaguk és a klientúra érdekében törvénykeznek.
    – Elveszik a földet olyantól, aki kísérleti biogazdálkodást folytat, és odaadják annak, aki nem ért a mezőgazdasághoz, de beszedi az éves támogatást munka nélkül. Szerinted ez a nemzet érdekét szolgálja?
    – 27 %-ra (európai rekord) emelte az ÁFÁ-t, a főközlekedési utakat alaposan megadóztatja, meg akarta adóztatni az Internetet… a beszedett adókból foci stadionokat épít és kis vasutat Alcsuton. (hatalmas lopások mellett) miközben az oktatás és az egészségügy le van rohasztva. Szerinted, ez a nemzet érdeke?
    – ugye nem haragszol, ha nem folytatom, mert ez unalmas, hiszen rajtad kívül mindenki tudja.

  34. 26.
    Nincs alkalmazottam. A rendszerváltás környékén még volt egy- kettő, de mind lopott. Bocs, amikor később közérteztem, voltak alkalmazottak. Mindegyik meglopott, de a legtöbbet a társam lopott, abba is kellett hagyni. De nem a vasárnapok miatt. Szerettek hétvégén dolgozni az emberek, lazább ellenőrzés, több lopási lehetőség.
    Olyan nincs, hogy 52 vasárnap be kell mennie dolgozni az embernek. Ha csak nem pap az illető. Ha valakivel ki akarnak szúrni, esetleg minden második vasárnap beosztják. De akkor onnan el kell jönni. A kreskedelemben munkaerő hiány van. Torkos csütörtök.
    Mégis milyen program az, ami hétfőtől szombatig soha nem fordul elő, csak vasárnap?
    Megint elérkeztünk oda, hogy emberek milliói nem tehetnek arról, ami velük történik. Mindenki más igen. Az a szemét másik, az a legalja, aki munkát ad neki és beosztja vasárnapra is, az a hibás. Ő nem, ő csak sodródik. Ő egy áldozat. Mindjárt sírok.
    Eljutott a közgondolkodás odáig, hogy a tanulatlanok, a munkanélküliek, a korlátozottak lettek a rendes emberek, és vannak a rohadt vállalkozók, akik létrehozzák a munkahelyeket, tolvajnak, munkás sanyargatónak vannak kikiáltva.

  35. 32, Vasgerinc
    Tökéletesen igazad van, talán a valóban érintettek feje felett történt döntés, az idióta, proli(nem kétkezi munka, életvitel!) vsárlási szokás pedig nem érv a családrombolással szemben!

    33. Observer
    Mint véleményt, megállapítást elfogadom, viszont érvekkel ezt sem sűrűn támasztottad alá…

    34. Hochstein
    „…(Jutak figyelsz!) biztos hogy tobbet bukott az allam, mint egy nepszavazas teljse koltsege.” Ez a kis magánjellegű elméleted, mivel éppen a felesleges népszavazási költség elkerülése céljából, inkább visszavonták a rendeletüket, amit az úgynevezett ellenzék(inkább ellenzés, amit nem ők találtak ki, jó nem is lehet!) A megállapítás szerint, még talán a multik is nyertek a vasárnapi bezárással, mert az ő hasznukat sem hozta a bonyolult, folyamatossági szervezés.

    Tibor bá’ attól függ melyik nemzet érdekéről beszélünk? Mert „EU polgárok” meg mindenki más számára a kiárúsítási kötelezettségnél még mindig jobb a nemzeti „klientúra” előnyben részesítése, de megnevezhetsz más pártot is, aki az ellenzéket helyezte volna az elmúlt emberöltő alatt előnnybe. Az IMF uzsorakölcsönök is a nemzeti érdekeket szolgálták, eseteleg felsorolási versenyt kívánsz rendezni, ki s hogyan igyekezett kifosztani ezt a szerencsétlen népséget?
    Érdekes módon, egy kérdésemre soha sem válaszoltok: Tudtok jobbat?

  36. 37. Jutka: 😀

    „A népszavazás elkészítése és lebonyolítása során felmerül föbb feladatok várható költségvonzata: 4 470 millió Ft ld. valasztas-pont-hu”

    „A kiskereskedelmi üzletek vasárnapi zárva tartásának terve komoly problémákat vet fel. Nem csak a dolgozókat érintheti negatívan, akiket elbocsáthatnak vagy csökkenthet a bérük, hanem a nagy kereskedelmi láncok beszállítóit, valamint a fogyasztókat is.

    A kormány-pont-hu-n a 2011-es szerződések között ott egy dokumentum: “A vasárnapi nyitvatartással kapcsolatos felmérés, elemzés” (3 187 500 forintból elkészített )…a lényege pedig, hogy tízezres nagysagrend válik munkanélkülivé és 50 milliárdot bukik a költségvetés, ha vasárnap nem engedik kinyitni az üzleteket.

    Azaz…96%-os megmaradt forgalommal számolunk, akkor az árbevétel kiesés kb. 160 milliárd forint lesz, ami áfában olyan 35 milliárd forint kiesést jelent az államnak…tízezer ember válik munkanélkülivé a javaslat következtében. Adó- és járulékkiesésben ez 14,5 milliárd forint kiesést okoz, azaz majdnem 50 milliárd forint bevételkiesést jelent a vasárnapi zárva tartásos ötlet a költségvetésnek.” – ez 12 felcsuti stadion.

    Ezzel kapcsolatosan van-e meg kerdesed?

    népszavazási költség elkerülése céljából, inkább visszavonták a rendeletüket,” – magunk kozott, ugye ezt azert mar te sem gondold komolyan?!?

  37. 37: „a felesleges népszavazási költség elkerülése céljából”

    Gondolkozz már, helyette meg keresztülnyomnak egy másik népszavazást a migránsokról, aminek se tétje, se értelme, csak pénzkidobás.

    Te tényleg nagyon elvakult vagy.

  38. 37:
    Értesítés.
    Sikerült magad beverekedni abba a csoportba, amellyel nem állok szóba, és nincs kedvem bizonygatni, hogy miért.

  39. Vettem „értesítésed”. Többre értékelem a kihátrálásod, mintha személyeskedésbe süllyesztenéd érveid megszűnésével a dolgot. Ami érthetelen előttem, milyen célból nyitsz nyilvános fórumot, ha utána csupán a veled azonos véleménnyel rendelkezőknek vagy hajlandó válaszolni. Mert az utolsó kérdésem a ezidáig megválaszolatlan részedről ugyanúgy, mint rajongói körödtől. Tudom, fogas kérdés, legtisztább lesz lesz ezt is kicenzúráznod, mert inkább egy ember előtt minősítsd önmagad, mint a „híveid” előtt… Köszönöm eddigi fáradozásod, ismét hiú reményekben ringattam magam, hogy egy egészséges és tárgyilagos vitafórumra találtam.

  40. 41. Jutka:
    – Figyelem, az autópályán egy őrült sofőr szembe megy a forgalommal!
    – EGY? Hát mindenki szembe jön velem!!!

  41. Tibor ba’:
    „Ha Orbánnak van esze, akkor Lázárt választja, mert Lázár Rogánt háromszor teszi be a mellényzsebébe.”

    „Lázár Jánosnál aludt Orbán Viktor …”

  42. 37: „Mint véleményt, megállapítást elfogadom, viszont érvekkel ezt sem sűrűn támasztottad alá…”

    A Föld gömbölyű. (Nagyjából. Szóval geoid, vagy valami ilyesmi.) Erre sem kell érvelni, mert mindenki tudja. Majdnem mindenki. 😉

    „ismét hiú reményekben ringattam magam, hogy egy egészséges és tárgyilagos vitafórumra találtam” Pedig de. 🙂 Csak amit te tárgyilagosságnak nevezel, az a tömény propaganda elfogadása lenne. Arra meg itt a többség nem vevő.

  43. 37. „Az IMF uzsorakölcsönök is a nemzeti érdekeket szolgálták, eseteleg felsorolási versenyt kívánsz rendezni, ki s hogyan igyekezett kifosztani ezt a szerencsétlen népséget?”
    Az orosz hitelfelvétel hányszorosa az IMF hitelnek? És mekkorák lesznek a költségei?

  44. 37.
    Attól még, hogy jelenleg nincs más, a mostani lehet borzalmas.Nem szükséges relativizálni.

  45. 41:
    A kicenzúrázáshoz pusztán az, hogy véleményed nem egyezik az enyémmel, még kevés. 🙁

  46. Elegge viccesnek tunik a fidesz allaspontjanak vedelme, tekintve, hogy a vasarnapi zarvatartast eltorlik, de a vasarnapi berpotlekot is! Mi ez, ha nem netto kibaszas csak azert, h megint ossze lehessen ugratni tarsadalmi csoportokat?

  47. Kedves Jutka, te nagyon úgy néz ki hogy a jelenlegi rendszer egyik haszonélvezője vagy. Ezek szerint jól ismered mutyiföld jellegzetességeit. Az tény hogy mindegyik politikus lop, csal hazudik, de az is tény hogy senki nem vitte el annyira durva irányba a dolgokat mint a barátaid. Valóban kiváló szakemberek a lopásban, csalásban és mindenben ami saját vagyonuk hizlalását illeti. Kedves Jutka, mit fognak a nagy népvezérek lopni 2020 után? Majd ha megindulnak az éhező romák nagy vezéreid hol lesznek akkor? Svájc vagy Dél-Amerika? És a (szintén) becsapott vakon hívő plebejus réteg mit fog tenni? Melyik elmúlt 8 évre fog hivatkozni? Az értelmes ellenzéki vezető már ott van a tömegben, de talán még maga sem ismeri saját történelem formáló szerepét. Minden nap egy új lehetőség hogy színre lép. A diktátorok sorsa soha nem végződött szépen. Néha még írmagjuk sem maradt.

  48. 50. Imy66

    ” mit fognak a nagy népvezérek lopni 2020 után? ”

    Nem kell őket félteni… (hacsak egy rendszerváltástól nem)

    A sok lopással együtt is egyensúlyban van az államháztartás, már 6 nap nem is elég hogy a mélyszegény kisember elköltse a pénzét, az IMF kifizetve, még stadionokra is jut…

    Az előző garnitúra csak az IMF kölcsönből tudott lopni is, meg parasztvakítani is, aztán elsunnyogni, hogy a következő társaság vigye el a balhét… meg fizesse ki a cehhet…
    A helyzet az, hogy a két társaság között az a különbség, hogy a jobboldal magának lop, a baloldal meg a külföldi érdekeltségeket tömte, de azokat nagyon profi módon.
    A kapitalista rendszer márcsak ilyen…
    Részemről jobb egy olyan saját tőkés gárda, akinek a boldogulása a magyar gazdaságtól függ, mint a befektető, aki azt se tudja hol a pénze, és kötődés nélkül tologatja ide-oda.

    Nem tudom… Ha az ortodox huhogó szakértőkre halgattunk volna, akkor még mindig a görögökkel holtversenyben tántorognánk a csőd szélén.

  49. 30. Angliában, ahol élek, az önkormányzat dönti el, mit enged vasárnap, mert itt is elsodorta a hét közben dolgozó gyakorlatilag MINDENKI haragja az általános zárvatartást.
    A megoldás, 280nm felett délután 4ig lehetnek nyitva a boltok.
    És ez
    1. A helyi kisvállalkozókat segíti, mert aki lusta időben felkelni, az náluk vásárol, még ha az árversenyt tartani esélyük sincs.
    2. A multiknál dolgozók vacsorára hazamehetnek.
    Más kérdés, hogy itt van egy kormányzat, ami keményen be is tartatja a túlórabért (39 óra felett), a hétvégi pótlékot (szombat 50%, vasárnap 100. Pont ahogy Tibor bá’ javasolta.) Ha pedig valaki nem akar, nem dolgozik. A cégek is arra törekednek, hogy minél kevesebb embernek, minél rövidebb ideig kelljen többet fizetni, így a hétfői nyitósoké a leltározás, feltöltés takarítás, mert vasárnap épp csak annyi ember van bennt, hogy a pénztárak fussanak, más nem kell.

    41. Gyermekeimen és esetleg magamon kívül nem rajongok senkiért, de megkaptad válaszaid.

    32. Péntek-szombati berugások, és vasárnapi aznapos józanodás.
    Minden más minden nap elérhető.
    Az én hétvégém hétfő kedd, és jól érzem magam vele.
    Hétfőn délután kimegyünk a gyerekekkel a parkba, jó az idő, van hely, nincs tömegnyomor, hiszen mindenki dolgozik. Kedden tudunk uszodába menni, alig vannak, hisz mindenki dolgozik. Szerdán délelőtt összes hivatal nyitva, ha valamit el kell intézni, sehol nem kell sorbanállni. És estefelé elkezdek dolgozni. És igen. Napi 12 órában tolom vasárnapig, de nem olyan mind1 mikor volt szabadnap?

  50. 51: „A sok lopással együtt is egyensúlyban van az államháztartás, már 6 nap nem is elég hogy a mélyszegény kisember elköltse a pénzét, az IMF kifizetve, még stadionokra is jut…” A különféle statisztikák kozmetikázása, játék a számokkal mond, ugye nem létezik? A 6 nap helyett a vasárnapi vásárlás ugye nem azért kell mert előtte annyit dolgozik sok ember hogy nincs ideje vásárolni ha fáradtan ágyba zuhan esténként? A stadionok építése szép dolog…lenne ha minden más már rendben lenne ebben az országban. Csak az a baj hogy a szakadék oldalán csúszunk lefelé egyre gyorsabb tempóban.Orbán nyilván a jövőben is fennmaradó tárgyakat szeretne maga után hagyni, (akárcsak Matolcsi nevű cimborája „MUTYI” olvasatú aláírását az új papírpénzeken), de építhetne piramist is magának Felcsúti földjeire, (gázszerelője lenne hozzá) csak azt nyilván nehezebb megideologizálni mint egy stadiont. Nyilván te is élvezed a jelenlegi rendszer előnyeit valamilyen módon mert itt csak az elégedett aki ebbe a táborba tartozik. Igazad van, ezek jó emberek. Megszerzik a földet a gaz imperialista kapitalista nagytőke elől, hogy azután majd egyszer százszoros haszonnal eladják a gaz nyugati (vagy keleti) karvalytőkének. A lényeg: saját genetikai állományuk jövőjének biztosítására törekszenek ezek itt mindannyian, de hallottunk már sok olyat hogy a névtelenségbe süllyedt leszármazottak apáik bűnének súlya alatt görnyedve megszégyenülten bujdokolnak valahol a világban…

  51. 51. Attila. Ezek kiérdemelték a hóhért.
    Te nem látod a fától az erdőt.
    Bulgária is elrohant mellettünk. A jövedelmújraelosztás ismét közelít a szocializmus gyakorlatához.
    Világcsúcs élelmiszer áfa. 28%
    Patyomkinköltségvetés. A parlament jóváhagyása nélkül dzabafon költjeta felcsúti Pelé. 4 millió szegény ellopott 3800 milliárd megtakarítás. Egy milliárd az ezerillió Ft

  52. 34:

    Azzal egyetértek, hogy nyilván politikai indokai voltak ennek, és azt én sem tudom, hogy mégis milyen formában lehetett volna a kereskedelmi dolgozókat megkérdezni, de ez csak egy technikai kérdés, mondjuk döntsék el a szakszervezeteik.
    Én egyetértek a Fidesznek azzal a tervezett céljával, hogy minél kevesebbeknek legyen kötelező vasárnap dolgozni, de nyilván a folyamatos üzemmel sokkal gazdaságosabb és környezetkímélőbb működő cégeknél ilyet nem szabad megszabni.

    39:

    Mondjuk azért a migránskérdéses szavazást nem gondolom értelmetlen. Közvetlen ügyviteli eredménye nem tud lenni, de mégis lehet lobogtatni, és hivatkozni rá, nem véletlen, hogy a migránspárti EU-s képviselők annyira támadják.

    53:

    Azzal együtt hogy igazad van a korrupció és a stadionépítések tekintetében, a makro (nem kozmetikáézott) adatok egészen jók, a korábbiakhoz képest pedig nagyon jók. Az EU-s pénz pedig nem ajándék.

  53. 51 & 57:
    EU apanázs nélkül ma már Orbán birodalma Mongólia szintjén lenne. Hogy az EU pénzek mekkora mázli, arról mindenki megfeledkezik. Az pedig sírnivaló vélekedés, hogy legalább magyar kézben marad. Hogy lehet, egy magyarul beszélő multi milliárdost magyarnak tekinteni, amikor 4 millió magyar konkrétan éhezik, 0,5 millió külföldre volt kénytelen távozni (további mázli Orbánnak, hogy ezek milliárdokat küldenek haza), 9,5 millió pedig egészségügyi vészhelyzetben van. A silány oktatás miatt a jövő minden csak nem fényes.— Attila felületes ideológiád egy fillért se ér, ha elvakultságod fényében nem veszed észre a valóságot.

  54. 58: A ma még elvakult „hívők” (lásd pl. Attila & Jutka) fognak a legnagyobbat zuhanni mentálisan mikor kiderül hogy a szépen csillogó hipnotikus máz alatt csak mérhetetlen büdös szarkupac van. Én sajnálom őket mert ha elvesztik a hitüket akkor reményvesztetten kóborló politikai zombik lesznek.

  55. 58:

    Az EU-s pénzt valamiért kapjuk, nem csak úgy. Az nem ajándék az EU részéről, remélem ezzel azért mindenki tisztában van.
    Arról, hogy Magyarországon éhezés van nem a kormányok tehetnek, ugyanis hónapról hónapra látom, hogy akiket mélyszegénynek, meg éhezőnek tekintenek, a pénze megkapása után 2-3 napon belül eldorbézolja, utána meg persze éhezik a gyereke, és tartja a markát. De én igazából azt is kétségbe vonom, hogy egyáltalán lenne Magyarországon szignifikáns mértékű gyerekéhezés, hiszen az oktatási intézményekben el vannak látva ilyen téren a rászorulók, a szünetekben is, és azt is látom, hogy sokszor ezek a mélyszegény gyerekek hazafelé tartva dobálóznak a konyháról elvitt ételekkel (kenyérrel, gyümölcsökkel).
    Az erős kifejezés, hogy külföldre voltak kénytelenek távozni. Külföldre mentek a jobb anyagi lehetőségek miatt, ezzel nincs is semmi gond, hiszen már az EU-s csatlakozásról szóló népszavazáskor is ez motiválta az embereket, és 2011-ben jócskán kibővült a kapu erre a lehetőségre.

  56. 60. A mélyszegény marhasággal egyetértünk. Nem jó irányt támogat a kormány. Még a magyar ember 100 000ért kénytelen feketézni, mert amúgy csak 40 lenne, és nyomorog, közben a cigány alanyi jogon kap 300-at a 10 lárvájára (nem gyerekre, azzal foglalkozni kéne. Ezek petét raknak) a gyerek kapja az ingyenkaját az oktatásban, de már nem éhes, elvette a magyar gyerektől, amit az kapott otthon.

    DE! Nem volt választásunk. Külföldre azért kelett mennnünk, mert a másik út az lett volna, hogy cigánynak valljuk magunk, aztán felvesszük a támogatást.
    Magyarországon gyerekkel, magyar embernek, saját lakás és diploma nélkül NINCS megélhetés 21 évesen.
    Nem nehéz, nem körülményes, NINCS.
    Legalábbis 5 éve nem volt. SEMMI.
    El tudom hinni hogy azóta dübörög a gazdaság és arab vendégmunkások kellenek hogy betöltsék a rengeteg üres állást, csak kurva nehéz elképzelni.

  57. 57. Vasgerinc:
    „Én egyetértek a Fidesznek azzal a tervezett céljával…”

    A „tervezett” cellal en is. Az alapotlet helyesseget nem vitatom. Ugyan ugy ahogy kifejezetten szep gondolat a dohanyzas visszaszoritasa, a fiatalok sportolasi lehetosegeinek bovitese vagy eppenseggel a budai muemlekepuletek felujitasa.

    Csak van itt egy bokkeno. A tervezett cel egyre inkabb ugy tunik, hogy a mezesmadzag szerepet tolti be es arra hivatott, hogy minnel tobb tamogatot szerezzen a valodi cel elerese erdekeben (trafikmutyi, stadionpanama, varkertbazar es a tobbi)

  58. 58. Tibor bá’

    ” Hogy az EU pénzek mekkora mázli, arról mindenki megfeledkezik. Az pedig sírnivaló vélekedés, hogy legalább magyar kézben marad.”

    Szerintem te is tisztában vagy azzal, hogy az „EU-s pénzeket” nem ajándékba kapjuk, hanem egy mocskos módon kikényszerített alku a veszteségekért, hogy beengedtük a nyugati vállalatokat, akik az EU-s „segélyek” sokszorosát viszik ki, hogy átalakítottuk az infrastruktúrát, hogy nekik legyen jó, és legyilkoltuk a kis és középvállalkozásokat, hogy legyen olcsó rabszolga a multiknak.
    És szerintem te is tisztában azzal, hogy mi a különbség a hazai és a külföldi vállalkozó, befektető között, de elegánsan elnézel felette.

    Szeretném, ha a „rendszerváltó” társaság világosan kijelentené, hogy NEM KELL MAGYAR TŐKÉSOSZTÁLY, és a jövő attól kell hogy függjön, hogy mik az idetévedő külföldi hatalmak érdekei.

    Persze nyilván nem mondják, mert abban bíznak, hogy egy esetleges váltás után ők kerülnek pozícióba, és ők lehetnének az elit…
    De már bizonyították, hogy IMF kölcsönökön kívül képtelenek pénzhez juttatni az országot.
    Ezért van az, hogy a többség, (a birkák) inkább elnézik Orbánéknak a lopást (eredeti tőkefelhalmozást), mint hogy újra a külföldi hatalmakat 30 ezüstért szolgáló társaságot engedjék vissza a húsos fazékhoz.
    A birkák is tudják, hogy a kapitalizmus is egy brutális rendszer, de még mindig jobb, mint a dzsentri módra, egyik kölcsönből fizetni a másikat és felélni a családi ezüstöt…

  59. Attila és Vasgerinc!
    Ez az, amit utálok, és ami miatt kiosztottam Jutkának is. Szándékosan, taktikából félreviszitek a témát. Azt írtam, hogy az EU pénzek nélkül sokkal nagyobb szarban lennénk. Erre ti azzal lőtök vissza, hogy azt nem kapjuk ingyen. Írtam én, hogy ingyen kapjuk. Ez csak arra jó, hogy Orbán disznóságai helyett áttérjünk az EU disznóságaira. De ha már ide vittétek el a témát. Orbán egy magyar miniszterelnök, akinek kutya kötelessége lenne a nemzeti érdekek istápolása, helyette egy rohadt hazaáruló. Az EU politikusai összekacsintva használják ki a volt szocialista blokk tagjait. Ez szinte természetes. Miért hagyták a magyar „honatyák”? Hát pont ezért kapják a pénzt, mert hagyták, és hagyják. Azt hiszitek, hogy Brüsszelben nem tudják, hogy az unios pénzek kétharmadát ellopják? Nem érdekli őket. Ez egy gentleman agreement. — Attila! Orbán tartozása pont annyi mint volt, a GDP 80 %-a. Vagyis több, mint volt, mert ma a GDP több, mint 6 éve volt. Tehát százalékban ugyanannyi, de összegben több. Miközben lenyelték a magánnyugdíj pénztárak vagyonát, miközben egy rakás új adót hoztak be, és miközben 50 milliárdért árulják az állampolgárságot, miközben megszüntették a munkanélküli segélyt, miközben lenyesték a rokkant nyugdíjakat, miközben lerohasztják a kórházakat (nincs gyógyszer, nincs segédeszköz), miközben az iskolákban nincs fűtés, nincs kréta, mert a KLIK nem fizet (nincs pénze). És ezek után neked van pofád ilyeneket beírni. Igen VAN POFÁD mert elég jól informált vagy ahhoz, hogy ezekkel mind tisztában legyél. De szart se ér a véleményed, ha begőzölő hovatartozásod neked fontosabb, mint a valóság. Ez nélkül pedig irományod semmi más, mint silány propaganda.

  60. 63. Attila. Csúsztarsz, mint egy rendes fideszeshez illik.
    Kifizették az IMF hitelt nagy csindarattával. Mennyit csökkent az államadóság?
    Papiron ~75%-on áll. Csak hát trükköznek a fiúk, mint már azt megszoktuk tőlük.
    Az Exim bank, ami egy állami bank, kintlévőségét, szépen „kifelejtették” a koltségvetésből. Az EU vissza is dobta az egészet.
    Ezzel együtt bizony 80% körüli a tartozásunk!
    Azt hiszem úgy 82%-al vették át.
    És hol a 3000 milliárd?

  61. 64. Tibor bá’

    „De ha már ide vittétek el a témát. Orbán egy magyar miniszterelnök, akinek kutya kötelessége lenne a nemzeti érdekek istápolása, helyette egy rohadt hazaáruló.”

    Azért ezerszer többet tett ez ügyben, mint kommunista elődei.
    Ő és Matolcsy hozta rendbe a Nemzeti Bankot, ami a „tervezett” 200 milliárdos hiány helyett 26 milliárdos profitot termel, levitték a kamatot, hogy ne itt parkoltassák a magyar GDP sokszorosát az Eurós kamatok sokszorosáért, kiszórta a spekulatív multikat, Megszabadult az IMF-től, ami a pénze mellé még a politikát is diktálni akarta…

    Az, hogy a megtermelt nyereség egy részét „ellopják” még mindig kevésbé hazaárulás, mint a külföldi kézre játszott nemzati vagyonért visszacsurgatott 30 ezüstök a ballib elit zsebeiben…

    Lehet szidni a Fideszt, sok esetben joggal…
    De annal mindenképpen jobb, mint a régi banda…
    Ha másért nem akkor a migránsáradat kezeléséért.
    Ha most a ballib lenne hatalmon, akkor a menekültkvóta emelésért könyörögnének Brüsszelben, és a Mátyás templom tetjén már félhold lenne…

  62. 64. Tibor bá’
    alapból egyetértek, de egyetlen politikust sem tudnék mutatni, akinek lenne ideje a HAZA dolgaival foglalkozni.
    Minden idejüket kitölti a kapzsiskodásba fajuló személyes gyarapodás erőltetése, (ország kirablása) a külföldin érdekeltségek gátlástalan támogatása, némi korrupciós pénzekért cserébe, (hazaárulás).

  63. 67:
    Valóban, tisztességes ember nem megy el politikusnak. Minden politikust fel kellene húzni egy fára. De van, akit egymás után sokszor kellene felhúzni, a felhúzások között pedig újra éleszteni, amíg el nem rohad a kötél a nyakán. 🙁

  64. 68. Tibor bá’

    „Valóban, tisztességes ember nem megy el politikusnak.”

    Világos, a partvonalról „tiszta kézzel” sokkal jobb kiabálni.
    Hagyjuk, hogy a gazemberek döntsenek a fejünk felett, de mi nem akarjuk bepiszkolni a kezünket… Aki meg csinálni akar valamit, azt meg helyből lefikázzuk, mert beállt a mocskos politkusok közé.
    Ugyan mikor lesz ANNYIRA szar a helyzet, hogy a „tisztességes” emberek a kezükbe vegyék a saját sorsukat, és végre elkezdjenek politzálni?
    Már a blogoláson kívül?

    Vagy vissza lehet süppedni a klímából már ismerős helyzetbe, hogy felesleges minden erőfeszítés, már úgyis késő ?

  65. 66: „a megtermelt nyereség egy részét “ellopják”” A nagyobbik részét.

    „De annál mindenképpen jobb, mint a régi banda…” Azt az egyet nem tudom, hogy én miért látom ezt itthonról máshogy, mint te onnan Franciaországból. 🙂

    „levitték a kamatot, hogy ne itt parkoltassák a magyar GDP sokszorosát az Eurós kamatok sokszorosáért” Na ez tényleg igaz.

  66. 70. Observer

    „Azt az egyet nem tudom, hogy én miért látom ezt itthonról máshogy, mint te onnan Franciaországból.”

    A helyzet az, hogy én azt „látom” amit az otthoni környezetem tudat velem. A médián keresztül pedig ugyanazokhoz a forrásokhoz férünk hozzá akárhonnan…
    „Ügynökeim”, kisvárosi boltosok, étteremtulajdonosok, parasztok, munkanélküliek, orvosok, útépítő vállalkozók, nyugdíjasok, tanárok, valódi és ál rokkant nyugdíjaok, fodrászok, ügyvédek, zenészek, az ország sok területéről küldik a jelentéseket, és és az bizonyos fokig ellentmond a zsugorodó, jelentőségét egyre inkább elveszítő ballib egyre kétségbeesettebb világvége sirámainak…

    Szóval az igazat megvallva, nem csak én látom torzan a helyzetet innen Francioraszágból, hanem még elég sokan Magyarországon is… de tudom, nem kell magyarázni, ők a hülye félrevezetett tömeg… Ők meg engem hülyítenek…
    A kirugdosott ballib retorikája meg maga a szentírás.

    De valahogy valami böki a csőrömet…
    A „nagypolitikában” főleg azok szeretnének megszabadulni Orbántól, meg Matolcsytól, akiknek százmillárdokat „lopott ki” a zsebéből ez a kormány… a bankok, a spekulánsok, a gyors profitra utazó multik, stb…

    Lehet, hogy az ORBÁNTAKAROGGY-nak nagyobb sikere lenne, ha a mutyipolitikát kritizálók hasonló energiát fektetnének abba is hogy NEM a pénzszivattyúk működtetői kerülnek vissza a Fidesz elzavarása után.
    De eddig valahogy nem sikerült elkerülni azt a látszatot(???), hogy a ballib utolsó maradéka még mindig a nemzetközi tőke szolgálatában reméli hogy egyszer még megkaphatja a harminc ezüstjét, és ezért szabotálja a kormány munkáját.

    Szóval lehet Orbánt patásozni, de amíg nincs egy árnyalattal hitelesebb alternatíva, addig a Fidesz fogja elmutyizni az országot, és a nép kevésbé bánja, mint helytartó társaságot.

    (Húúúú…. hogy mit kapok én ezért Tibor bá’-tól !!! )

  67. Valaki megmondja nekem hogy miért most amikor „A magyar reformok működnek” emigrál napi 1000 honfitársunk? Ez jelenik meg a statisztikában, azaz alulbecsült érték.

  68. 72: Hehe, én már délelőtt meghallgattam… 😀

    71: „a ballib utolsó maradéka … szabotálja a kormány munkáját”
    Mégis hogy a szarba szabotálná a korábbi 2/3-os, és a mostani majdnem 2/3-os kormány munkáját? Az égvilágon semmibe nincs beleszólásuk.

    Ami meg a lopást illeti – nekem tök mindegy, hogy a zsúfolt villamoson egy hazánkfia, vagy egy külföldi lopja el a pénzemet. El nem tudom képzelni, hogy neked miért szimpatikusabb a hazai maffiózó, mint a külföldi. Egyik se azért „dolgozik”, hogy neked jó legyen.

  69. 71: „Szóval az igazat megvallva, nem csak én látom torzan a helyzetet innen Francioraszágból, hanem még elég sokan Magyarországon is… de tudom, nem kell magyarázni, ők a hülye félrevezetett tömeg… Ők meg engem hülyítenek…”
    Szegény szegény Attila. Hogy neked milyen szar lehet ottan a távoli „Francioraszágban”, ahol nyilván minden sokkal rosszabb mint Magyarországon. Gondolom irigykedsz hogy „itten” épülnek a szebbnél szebb stadionok, kisvasút a kert alá, ahol a Nemzet Bankja csak úgy eltüntet úgy 240 Mrd forintnyi közpénzt,(tényleg a befizetendő adómat, ami ugye elméletileg megy a közösbe, átminősíteném magánpénznek, mit kapnék?)Gyere haza Szegény Attila és küzdj a kedvenc pártodért. Én nagyon sajnállak téged.Mert a csaholó kutyák fognak majd a legjobban vonyítani a fájdalomtól és keserűségtől.

  70. 74. Arany Sakál

    „Valaki megmondja nekem hogy miért most amikor “A magyar reformok működnek” emigrál napi 1000 honfitársunk? ”

    Szerintem te is tudod…
    Amikor az EU-s reformok között kikényszerítették, hogy sokszor annyi egyetemistát meg szakmunkást kell képezni, mint amit a hazai gazdaság fel tud szívni, akkor már tudták, hogy a német meg az angliai ipar fogja hasznát venni a magyar adófizetők pénzén kinevelt diplomás társaságnak. Mert ugye kik rombolták le a kis és középvállalatokat, ahol ezek el tudnának helyezkedni?
    Lehet ezért is a Patást fikázni, de ez is jól átgondolt terv része volt, mint az olcsó szíriai menekült a Mercedesnek…
    Sajnos a rombolás gyorsabban ment mint a gazdaságot megint abba ahelyzetbe hozni, hogy újra használni lehessen ezeket az embereket.
    És ezt a gazdaságnak kell kitermelni, újra felépíteni a kis és középvállalatokat, nem instant IMF segélyes látszatmunkahelyteremtésnek, amit páran vizionálnak.

  71. 77:
    Csak azért válaszolok a felvetéseidre, mert sokan olvassák, és nem akarom, hogy meg tud őket téveszteni.
    1) Egyetemre mindenki egyénileg jelentkezik, nem azért mert az EU akarja.
    2) A ki és középvállalatokat először tönkre kellett tenni, és ezt Orbán csinálta az adórendszerével. Aki nem tud cvsalni az tönkremegy.
    3) Látszat munkahelyteremtés??? Hmmm, a közmunka micsoda?

  72. 61:

    Szerintem nem mindegy, hogy a diploma milyen diploma. Én két héttel az államvizsgám után már dolgoztam, de ezzel is csak sokadik voltam, mert mások már az utolsó évben, vagy félévben dolgoztak. Ebben a szakmában ma is így van, amennyire tudom.

    62:

    Kétségtelen, hogy a pártokat csak az szorítja a nép érdekében való cselekvésre, hogy népszerűnek kell lenniük. Aztán ezzel persze jól kell tudni kommunikálni is.

    64:

    A hozzászólásod első felével egyetértek, de az EU-s pénzeket úgy említetted, mintha annak megteremtéséhez nem sok közünk lenne. Megjegyzem ez a kormány legalább képes lehívni, mert korábban még arra se voltunk képesek.
    A második feléhez is van néhány megjegyzésem, miszerint nominálisan több az államadósság, de GDP arányosan kevesebb, és ez utóbbi a fontos, ráadásul az adósság szerkezete sem mindegy, sokkal jobb, mint 2010-ben volt. Több dologért lehet szapulni a kormányt (bár a segélyek nem szűntek meg, amivel meg csökkent azt én helyesnek tartom), de a makrogazdasági mutatóink sokkal jobbak, mint elődeiknél.

  73. 79:
    A tízgyerekes cigány családok agyon tömését segijjel én se helyeslem, de Orbánék ezt nem állították le. A Cigány Önkormányzat giga lopásait megengedik. A rokkant nyugdíjakat lesoványították…. Na jó, nem sorolom tovább, aki akarja az tudja, mi a szomorú helyzet. Erre azzal a gyenge lábon álló állítással válaszolni, hogy a makrogazdasági mutatók jók, nem más mint nagyüzemi porhintés.

  74. 80: „a makrogazdasági mutatók jók”

    Vasgerinc csak azt nem teszi hozzá, hogy ennek az oka a bőséges EU-támogatás, és a jól pörgő autógyárak. Semmi más.
    Meg az is hülyeség, hogy nominálisan nagyobb az adósság, de az nem számít… A hitel-állomány nőtt a fidesz kormány idején, ugyan már, mit számít (pedig még fidesz törvény is van ellene…). Ha ez a szociknál lenne, már habzana a szája… 🙂

  75. 80:

    Lehet, hogy nem vagyok teljesen tisztában a segélyezési rendszerrel, de úgy tudom, hogy azt nem állították le, csak az összege csökkent 28 500-ról 22 800-ra (szociális segély), a munkanélküli segélyt meg kvázi átnevezték, és a feltételeit szigorították. Ez pedig elsősorban a sokgyerekes cigánycsaládokat érinti hátrányosan, mert bár a CSP-hez nem nyúltak (nem is növelték), közmunkára „kényszerítették” őket, enélkül pedig rosszul járnának.
    A lopás és korrupció minden formáját elítélem, de a rokkantnyugíjaknál megint nehéz igazságosnak lenni, mert rengeteg volt a putyautas ebben a rendszerben, ezek megregulázásával meg persze rosszabbul járt az is, aki valóban munkaképtelen.
    Nem tudom emlékszel-e, hogy én határozottan jobboldali vagyok (a szó eredeti értelmében, nem ahogy azt a Fidesz és a Jobbik értelmezi), ebből következik az, hogy számomra elsők a makrogazdasági adatok, mert abban hiszek, hogy ezen alapszik a jólétünk.

    81:

    Ahogy írtam az EU támogatást nem csak úgy dobálják hozzánk, ez része a gazdaságunknak, és igen az autóipar is jól megy, de ez alapján akkor a kormánynak semmi ráhatása ne lenne a gazdaságra, csak azon múlik, hogy a szereplőinek hogy megy függetlenül a környezettől? Aligha.

    Makrogazdasági adatok alatt meg persze nem csak a GDP növekedési mutatót értem, hanem a költségvetési hiányt, a reálbér emelkedést, a kisker forgalom növekedését, az adósságállomány átrendeződését, stb. is.

  76. 82:
    Akkor parasztosan!
    Ha nekem lenne 1 milliós tartozásom, ami után jelentős kamatokat kellene fizetnem. Na ekkor meghalna a nagynéném és én is kapnék 300.000 Ft kp örökséget (magánnyugdíj pénztári vagyon) akkor ezt a pénzt nem verném el plazma TV-re és hasonló csecsebecsékre, hanem törlesztenék, hogy csak 700.000 ezer után keljen fizetnem kamatot. Ugyanis egy közgazdaságilag felelősen gondolkodó ember így tesz, mert ez ésszerű. — Adósságot nem szabad okozni, ha már meg van vissza kell fizetni. Az „átrendezés” csak rizsa. Aki az adósság „kinövésére” számít (mint te) azt nem érdekli a jövő, ő a jelenben akart felelőtlenül költeni – naná, hogy elsősorban magára.

  77. Én egyik párttól sem várok túl sokat, a Fideszt sem értékelem sokra, és csak végső esetben szavaznék rájuk, de kimondott baloldali pártra sohase, nincs olyan Isten. A hazai baloldalinak mondott pártok mind cionista magyargyűlölő pártok egy pillanatig sem képviselték a magyar érdekeket. Ahogy látom, nyugat Európában is ugyanez folyik leöntve egy jóléti, fogyasztói mázzal, aminek nem sokára vége. Jobboldali értékeket egyik párt sem képviseli, alapvetően a Fidesz és a Jobbik is baloldali beállítottságú amibe keveredik egy kis nacionalizmus.

  78. 83:

    Egy közgazdaságilag felelősen gondolkodó ember nem törleszti a 300 ezret, hanem befekteti úgy, hogy ennek segítségével 400 ezret törleszthessen. Ez persze nem áll a manyup pénzre, csak megjegyeztem, ugyanis a manyup pénzt szerintem sem jól használta fel a kormány, de ettől függetlenül is csökkent az államadósság.
    Az átrendezést és a kinövés rizsának nevezni elég furcsa, már csak azért is, mert enélkül hogyan dolgoznád le a nominális államdósságot? Hogyan oldanád meg, hogy a költségvetés pozitívba menjen, miközben a segélyek eltörlését, meg minden állami kiadáskurtítást elítélsz? Éppen ez a kormány került a legközelebb a nullás költségvetéshez. Az utóbbi 4 évben olyan alacsony volt a költségvetési hiány, amilyen nem volt még eddig a rendszerváltás óta egy évre sem.
    Én is annak pártján állok, hogy csökkenteni kell az állami kiadásokat, de azt látni kell, hogy ez áldozatokkal jár, illetve hogy nem lehet egyik évről a másikra 5%-ról 0-ra csökkenteni a hiányt.

    84:

    Egyetértek. A MOMA az, amit talán lehet jobboldalinak nevezni, de nem ismerem a teljes programjukat, csak Bokrosból kiindulva gondolom.

  79. 85:
    Szép elmélet, csak én eddig azt láttam, hogy a kölcsönöket sose termelő beruházásra költötték, hanem fogyasztásra. 300.000 forintot csak elpancsolni lehet, abból sose lesz 400.000 ma Magyarországon. Rengeteg ember fog vállalkozásba és mind becsődöl.

  80. 86:

    Jól értem, hogy ma szerinted nem lehet 300 ezer forintot úgy befektetni, hogy abból 400 ezere legyen? Szerintem meg simán.
    Az egy másik kérdés, hogy ez a manyup esetén nem történt meg, ugyanakkor azt is látni kell, hogy ha csökken a GDP arányos államadósság, az azt jelenti, hogy a felvett hiteleket úgy használják fel, hogy az megtérül.

  81. 87:
    „ha csökken a GDP arányos államadósság, az azt jelenti, hogy a felvett hiteleket úgy használják fel, hogy az megtérül.” Vagy újabb adókkal nyúzzák a népet. 😀

  82. 88:

    Igaz, átmenetileg ez is működhet, de éveken keresztül aligha, mert a népnyúzást általában gazdasági lassulás követi.

  83. 87: A GDP-t az egész ország termeli, nem igazán függ az államadósságként felvett hitelektől. Pl. a Mercedes gyár kecskeméti beindulása jelentős lökést adott a GDP növekedésnek, tök függetlenül attól, hogy az állam hogyan használja fel a felvett hiteleit.

  84. 87. Vasgerinc
    Milyen vállalkozási lehetőségekre gondoltál?
    Ami 300 hitel indulóval, megtermelheti a járulékokat, adókat, kamatot, tőkerészletet, saját kivétet, könyvelőt, nyomtatványokat, számítógép hozzáférést/csak elektronikusan lehet kapcsolatot tartani/, kamarai tagságot, helyi adót, utazási költségeket, munkaruhát, helyiségbérletet, stb.

  85. azt hiszem mindenkinek világos hogy az országot az sem menti már meg, hogy uniós pénzeket kapunk. A szocialista blokkban már Bulgária is elénk került. Szlovákiában is jobbak a fizetések.
    Teljesen nevetségessé váltunk, az oktatás drámai helyzetben, 17 éve nem volt ilyen kevés egyetemista.

    A népesség értékes emberei naponta ezrével emigrálnak (gazdasági céllal elköltöznek) a hivatalos statisztikák szerint. A valós elvándorlás ennél jóval nagyobb.

    Maradnak az ellátásra szorulók, és tartósan munkaképtelenek, a mélyszegénységben élő tömegek és néhányan „kalandvágyból” mint adófizetők.
    A nyugdíjrendszer gyakorlatilag összedőlt, reménytelen.

    Akkor amikor az elfecsérelt, ellopott eltűnt, rosszul felhasznált milliárdokról olvastok, mondjátok ki pl. 250 ezer millió Ft (Az MNB közpénztelenítési keretösszege)… ha ezeket a morzsákat összeadjátok akkor évi 800-1000 Milliárd lenyúlásáról beszélünk!
    egyenlőtlen felosztásban de max. 10 000 ember lehet kedvezményezettje ennek a lóvénak, a Pareto elv szerint ennek a lének a 80% át a 10 000 ember 20%-a azaz 2000 ember nyalja fel, ami azt jelenti, hogy ezek fél- egy milliárdot tolnak haza (egy milliárd az ezer millió Ft!)

    na ők a szervezett-felvilág, a Fidesz élcsapata, az hogy ebből 10-20 ember 10-100 milliárdot takarított meg, az napnál világosabb és megnevezhetőek..

    Az Uniós pénzt nem a habzsi-dőzsire kapjuk hanem a felzárkóztatásra.

    De ebből max. egykori letartóztatás lesz inkább..

  86. Tiborbá (és többiek):
    Az államadósság nagysága csak az egyik szám a két legfontosabb mutatóból. (mértéke + kamata)
    A nagysága valóban nem csökkent, de a kamatteher közel a felére csökkent „ellehetmenni” Feriék óta. Akkoriban 8% körül volt, mostanában érjük el a 4%-ot. Ez azt jelenti hogy anno a 25 ezer milliárd adósságra évi 8% azaz 2 ezer milliárd Ft ment ki a zsebünkből, most meg 4% azaz „csak” 1 ezer milliárd. Sajnos a portfolio-n régen sokszor megjelent ez a grafikoni, mostanában már nem látom de amint meglesz belinkelem.
    Érdemes még a lakossági / önkormányzati és a vállalati hitel/betét mutatókat is tanulmányozni mert szerintem azt is az államadósságal együtt kellene figyelembe venni.
    Sajna csak 2 évvel ezelőtti grafikont találtam és önkormányzat nem szerepel rajta: http://www.portfolio.hu/img/upload/2015/01/3_7.png
    3 ezer milliárd Ft-nyi hitelünk lett visszafizetve és kb ennyivel nőttek 2016-ig a betétek. Tehát az államadósságban számolva annak megfelelő 12%-a itt eltűnt mint tartozás és ugyanennyi megjelent mint betét.

    Persze ezer milliárd meg megy a haveroknak évente a mocskos bizniszekre lenyúlásokra. A legjobb persze az lenne ha nem nyúlnának le, de erre kevés esélyt látok akármelyik pártról legyen is szó a jövőben….

  87. az „ezer milliárd Ft” az 1 000 000 x 1 000 000 Ft azaz éppen iolpyna mintha a versenyszférában dolgozóktól vennének el (einstand, harács, kobzás, lopás) 1-1 millió Ft-ot.
    de akár minden ember 100 eFt is egy érzékelhető összeg… csak ugye a zömének nincs miből elvenni mert eltartott, közalkalmazott, nyugdíjas, keresőképtelen, közmunkás, etc… a pénzt a maradéktól síbolják.
    Örüljünk neki?
    http://ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php/File:Population_unable_to_face_unexpected_financial_expenses,_2013-15_(early_data)_-_%25_of_population_update.png
    A magyar reformok működnek. De kik a reformerek?

  88. A 2021-es koltségvetés lesz az igazság pillanata.Véget ér az unios felzarkoztatási pénzek korszaka.
    Tibor bá, még mindig csak 88 éves lesz, és ,,dobbenten,, fogja tapasztalni nyugdija megfelezodését.
    A magyar gazdaság csak egy diszlet.Nem létezik.Már 89-ben leomlott és azota folyamatosan álcázzák.Eleinte adosságal takarták el,késobb a junios támogatásokkal.
    A fityesz és a cionista baloldal is kussol arrol, hogy mi várhato rovidesen.

  89. 91:

    A befektetés nem csak vállalkozást jelenthet, de egyébként konkrétan semmire sem gondoltam. Ha nem lenne lehetőség fialtatásra, akkor nem lenne ennyi befektetés az országban, de kicsiben is többeket látok önállósodni, és eddig nem panaszkodnak, működik a kis vállalkozásuk. Nekem is vannak ötleteim (ez nyilván helyfüggő), de nem vagyok túl bátor az ilyesmihez, addig biztosan nem, amíg nem szorulok rá.

    95:

    89-ben omlott le a magyar gazdaság? Akkor omlott össze az a rendszer, amely megteremtette a gazdaság mélyrepülését. Az államadósság már akkor 60% volt, de nem is ez volt a baj, hanem hogy nem tudtuk finanszírozni. Ebből a hétköznapi emberek persze semmit sem tapasztaltak, ők csak azt érzékelték, hogy kevés munkával elég kényelmesen meg lehet élni.

  90. 96!
    De a nyugatnak akkor is csak piacnak kelletünk.Az ő haldoklását tolta ide ránk.Mert ők is fulladoztak.Szinte ingyen és bérmentve kapták meg a gyárakat meg a piacokat.A TIBI csoki is Porosjankóé ,de állítólag most valami Rotschild érdekeltség vette át.Ezekről is kellene beszélni nem csak arról hogy milyen pénzeket kapunk.Unom már az egyoldalúságot.
    Azt hogy elvettek mindenünket az állam kezébe nincs semmi.Ja az ki a fenét érdekel?De az állam adjon.Persze aztán honnan?Hogy lopnak ja,eddig is loptak.
    Én nem pártolom egyiket sem de nem csak egyoldalúan kellene látni mindent.
    2008-ról meg egyenesen kuss van.Mit műveltek odaát a világgal.Az rendben volt mi?

  91. 97:

    Támadó hangvételűnek érzem a hozzászólásod, de gyakorlatilag teljesen egyetértek vele. A rendszerváltásra szükség volt, de nem ilyenre, na de mit értett volna ugyan az egészből a kisember, vagy mit ért most?

  92. 96, Vasgerinc: ezek a kicsiben is önállósuló vállalkozások nem inkább kényszervállalkozások?
    Ismerősi körömben nagyon ritka (nincs) sikeres vállalkozó, aki pedig eddig az volt, az már tavaly a forgalom visszaesésére panaszkodik. Szerinte szívatják a hatóságok a legtöbbjüket, az embereknek pedig nincs elkölthető pénze.

  93. 99, Bazs
    „az embereknek pedig nincs elkölthető pénze.” kicsit pontosabban: nincs szabadon elkölthető pénze

    a növekvő megtakarítások annak az egy két 10 000 kegyeltnek köszönhető akik az 1000 milliárdos évi lenyúlásból „részelnek”. Azok pedig nem tudnak egy nap „többször” vacsorázni.

  94. 99:

    Mostanra kialakul egy olyan piaci környezet, hogy új vállalkozás jó eséllyel csak akkor tud sikeres lenni, ha valami újat mutat, ami pedig egyre nehezebb. Magyarán a sikeres vállalkozáshoz ész kell, és én látok is ilyen sikeres vállalkozásokat, na meg olyanokat is, akik tényleg majdnem csak vegetálnak, mert tényleg nehéz a környezet. Ezért is vagyok én jobboldali, mert nem nagy adókból kellene támogatásokat adni, amihez egy csomó plusz munka, költség és bürokratikus utánajárás társul, hanem inkább az adókat kellene csökkenteni, ezzel minden vállalkozáson segítve.
    A tapasztalatod érdekes, mert épp tavaly volt az első év, amikor masszívan nőtt végre a kisker forgalom, és ezt tapasztalom én is.

  95. 101 Vasgerinc:

    Simán nem látod a fától az erdőt: „mert épp tavaly volt az első év, amikor masszívan nőtt végre a kisker forgalom,”

    ami nőtt, az a látható része: értsd: OnLine pénztárgépek.
    ha nőtt volna nem zártak volna be 2000 nél több kiskereskedelmi egységet, és nem kongana üresen a mi megyeszékhelyünk belvárosában számtalan egykori üzlethelyiség.

    Ami viszont illúzió: adócsökkentés. Egyre kevesebb cégtől és vállalkozástól, kell egyre több pénzt beszedni a felhizlalt újraelosztáshoz, a túlnőtt államaparátus etetésére.

  96. 102:

    Persze, a kisker forgalom növekedésének egy része az online kasszáknak köszönhető, de nem egésze. Ez abból is látszik, hogy idén is tovább nő a kisker forgalom, már 2,5 éve folyamatosan. Ebben biztos, hogy szerepe volt a pénztárgépeknek, de ilyen hosszú távon végig nem lehet, hiszen már rég lezárult a bevezetési határidő (2014 nyara?).
    De a személyes tapasztalatom is ellenkezik a tiéddel. A minap gondolkodtunk mi is, hogy mivel lehetne még nálunk vállalkozást indítani, és a legnagyobb kérdés a hol volt, mert nálunk nincs szabad hely jó helyen. Nem beszélve arról, hogy az utóbbi időkben nem tudok úgy boltba menni, hogy ne kelljen sorba állnom a mélyszegények mögött…

    Jobboldali politikai összességében az, ami csak illúzió lehet, mert egy valóban jobboldali kormányt ez a szocializmusban és annak utódjában nevelkedett nép soha nem fog megválasztani, vagy megtűrni. Sőt, valszeg nem is kell hozzá volt szoci népnek lenni, bár a svájci népszavazások azt mutatják, hogy vannak jó felfogású népek.

  97. Vasgerinc,
    Akkor most biztos nem a jobb oldal van hatalmon.
    Adócsökkentés fidesz módra.
    A minimálbér után kb.54ezer forintot kellett különböző jogcímeken az államnak fizetni adócsökkentés előtt.
    Adócsökkentés után a befizetés lecsökkent 54-ről, 74ezerre.
    Ez, kb. 50%-s emelkedés. Ügyes. A bért terhelő járulék, hozzájárulás, stb, ezeket emelték meg. Valóban, ezeket nem adónak hívják, de adó módjára behajtható követelések.
    Ezzel az „adócsökkentéssel” párhuzamosan tárgyalta az országgyűlés a képviselői juttatások megnyirbálását. Lakhatási támogatás csökkentése, stb.
    Sikerült úgy lecsökkenteni a javadalmukat, hogy majdnem a duplájára nőtt a különböző juttatásokkal megszerezhető összeg.
    Ez ma a jobb oldal.
    Valóban 1526 óta gödörben vagyunk. Jobb, bal és közép.

    Egy füves területet ástam fel, hogy majd konyhakerti növényt termesszek a fű helyén. Tanácsolta egy parasztember, totális gyomírtóval öljem ki a gyomot, különben nem szabadulok meg a taracktól.
    Mondom neki, bio kertet szeretnék, nem lehet gyomírtózni.
    Azt felelte, nem kell arról a vevőnek tudnia.
    Engem ez keserít el. Már mindenhol ott a csalás az átverés a megtévesztés. Ebből az erkölcsi aljból lehet meríteni politikust is.
    Itt már nem csak a fidesz reped, a teljes láda alma megrohadt.

  98. 104:

    Az én hozzászólásomból hogy jött le neked az, hogy a kormány most jobboldali, vagy hogy annak tartanám? Az egy dolog, hogy ők és a Jobbik is annak mondják magukat, korántsem azok, csak Magyarországon megszokottá vált a jobboldaliság keverése a nemzetiességgel, sőt konzervativizmussal, pedig eredetileg azoktól független.

    105:

    Igen, korábban a béka s*gg* alatt volt, de az tulajdonképpen logikus is a 2008-ban kezdődő események után, ahogy persze az is, hogy előbb utóbb növekedésnek kell indulnia. Csak minél kisebb arányban lenne az hitelből!

  99. Vasgerinc,
    101-s hozzászólásodból, „Ezért is vagyok én jobboldali,”
    Ebből gondoltam.

  100. 107:

    Ezt tartom is, jobboldali vagyok, mert úgy gondolom, hogy túl magas az állami szerepvállalás, és túl nagy mértékű az újraelosztás. A Fidesz és a Jobbik viszont annak ellenére, hogy jobboldalinak mondja magát, valójában baloldali politikát folytatnak.
    Egy kormány esetében ez valahol egyébként törvényszerű, hiszen folyamatosan növelni akarja saját befolyását, de szerintem ma már szereptévesztésben van, és nem csak a magyar kormány. Továbbá szerintem az EU-ban is ez a helyzet, először csak gazdasági együttműködés volt, manapság meg egyre kisebb dolgokba is beavatkozik az EU, nyilván azért, mert ők is arra törekednek, hogy minél nagyobb befolyásuk legyen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük