(1842) Viktimológia

Tibor bá’ online

 

~q191A viktimológia az áldozatokkal foglalkozó tudomány. Ugyanis, elég rég felfedezték, hogy magának az áldozatnak is van felelőssége saját haláláért. Ezt viszonylag könnyű belátni. Ha sose teszem be a lábam egy kocsmába, kizárt, hogy kocsmai verekedés áldozata legyek. Aki nedves úton 160-al száguld könnyen fának csapódhat. Aki nem ül gépkocsiba, az aligha lesz közlekedési baleset áldozata. Ezek viszonylag egyszerű, és átlátható esetek. Van azonban ennél összetettebb dolog is. Ha jól megvizsgáljuk, kiderül, hogy sok áldozat önmagának „köszönheti” végzetét. Ott volt például a pécsi pszichológus nő, aki a rendőrségen dolgozott. A gyilkosával egészen a lakása ajtajáig jutott, de ahelyett, hogy bement volna, még akart tenni egy kört, mert biztos volt abban, hogy ismeretei birtokában lenyugtatja a leendő gyilkosát. Persze, mint viktim, azaz áldozat az első hibát ott követte el, hogy éjszaka egyedül ment haza.

Ennél is érdekesebb a legújabb eset, ahol a tündér szépségű Vivien lett az áldozat. Gyilkosával egy padban ült az általános iskolában, majd pajtások lettek, végül pedig kavartak néhány hónapig, aminek a vége szakítás lett, de a barátság fennmaradt. Ugyanis Vivien túlfejlődött Bálinton, női szépsége megnyitotta az utat előtte korábban el se képzelt távlatok felé. Mindenütt azt tapasztalta, hogy szépségével bármit el tud érni, ellenszolgáltatás nélkül. Észrevette, hogy a férfiak szinte nulla esély mellett is hajlandók szívességet tenni, mert „mit lehet tudni” alapon. Így esett, hogy a szombat esti mulatás után Bálintot kérte meg, hogy vigye őt haza Kakucsra, ami harmad úton van Kecskemét felé. Gondolom fel se tűnt neki, hogy meglehetősen nagy indolencia X-el mulatozni, és Y-nal vitetni magamat haza. Azt se kellene elképzelni, hogy az éjszakai autókázásért nem kell „fizetni”. A megszokott mosollyal való fizetés nappal, emberek közelébe OK, de kettesben, éjszaka az országúton már kevés. Nem tudta, meglepődött, amikor Bálint megállt egy erdőben és kérte az úti díjat. Meglepődött és ellenkezett is, miközben a múltra való tekintettel Bálint feldühödhetett.

Jogilag Bálint tette emberölés bűntette, amire készülhetett abban az esetben, ha Vivien ellenkezik, mert miért volt nála kés?. Az előzmények ismeretében úgy gondolta, hogy neki a nőhöz „joga” van. Nem csodálkoznék, ha kapna érte 20 évet. De állapítsuk meg, az áldozat maga is felel haláláért.

Ha van egy 18 éves lányod, ne ess pánikba, mert ez nem történhet meg mindenkivel. Ha a lányodat megtanítod tisztességesen viselkedni, sose lesz belőle áldozat.

__________________________________________________________
__________________________________________________________
__________________________________________________________

16 gondolat erről: „(1842) Viktimológia

  1. Nem tudom, hogy mi háborít fel jobban. Az, hogy ismeretlenül írsz egy áldozatról, akit valószínűleg nem is ismersz, de kikiáltod bűnösnek, vagy az, hogy mostanában divat a bűnözőket beállítani áldozatnak és az áldozatot bűnösnek.
    Mivel nálunk történt az eset, így elég jól ismerem a történetet.
    Nem gondolom, hogy korábbi együtt járás, vagy az, hogy ismerősként valaki hazavisz, automatikusan feljogosít egy „menetre”. Van, aki másképp gondolja?

  2. 1. Kamionos

    „az, hogy ismerősként valaki hazavisz, automatikusan feljogosít egy “menetre”. Van, aki másképp gondolja?”

    Nem „jogosít” fel semmire.
    De az hogy hasonló esetek még történnek, azt azt jelenti, hogy az emberiség egy része még nem „zárkózott fel” a civilizációhoz, és a szexualitás nagyobb hatással van a hormonjaira, mint az elvárt viselkedési normák.

    Tudomásul kell venni, hogy az alapvető ösztönök bizonyos esetekben a legnagyobb elfojtás ellenére is előtörhetnek.
    Mondom, ez nem jogalap, hanem tény.

    A szórakozni vágyó lányoknak tudnia kell, hogy férfiakban még ott lappang a „vadállat” és bizonyos viselkedéssel ezt elő lehet csalogatni. Sőt ezt a férfiak egymásból is ki tudják váltani, hasonló végkifejlettel… (Aszontad, hogy hernyótalpas az anyám???)

    A nemi erőszakot PUSZTÁN jogi alapon tiltva nem lehet megszüntetni.
    Nyilván nem mindig, de az áldozaz is kiváltja a „beszappanoz valakit aztán elzárja a vízcsapot” effektust…
    Ráadásul a mai szabados stílus egyre nehezebb helyzetbe állítja az önuralomra kevésbé képes férfiak egy részét.
    Utólag meg hiába csukják őket börtönbe… Előtte meg nem lehet.

    Szóval, lehet, hogy az iskolában kellene tanítani egy kis viktimológiát ?

    Persze, amikor a rendőrség csinált tavaj egy kis videót ebben a témában, kapott hideget-meleget.

    Ha nekem lenne lányom, ezeket mindenesetre tisztáznám vele hogy mi a különbség a tiszta, őszinte és egyértelmű „jeladás” és az „ártatlan” flörtölés között…

  3. Azért ez most kicsit bonyolultabb eset…, mert a gyilkos fiatal férfinak drogproblémái voltak, és a gyilkosság elkövetésekor is állítólag drog hatása alatt állt. Várjuk meg a részletesebb eredményeket.
    De egyébként van abban valami amit írsz a mai posztban Tibor bátyám, sok a kacérkodó nő, akik nem tudják v. túl tágan értelmezik azokat bizonyos határokat, aztán meg meglepődnek, hogy erőszak áldozatai lesznek ebben a mai, elaljasodott világban.

    Végh József az esetről:
    http://www.atv.hu/videok/video-20160311-vegh-jozsef

  4. 1:
    Olvasd el FIGYELMESEN még egyszer a posztot!
    3:
    Végh József felületes véleményt adott. Természetesen mindenkinek szíve joga szórakozni, de nagyon buta és felelőtlen az a nő, aki hajnal 4-kor kér meg egy olyan férfit, hogy vigye haza gépkocsival 40 km-re, akivel korábban szakított, és akinek a viselkedéséből érezhető, hogy valaminek a hatása alatt áll. Ezt nem lehet másképp értékelni, mint a sors felelőtlen kihívása. És figyelem! A viktimológia nem foglalkozik az elkövetővel. A viktimológia az áldozat viselkedésével foglalkozik.

  5. Sokan nem veszik figyelembe vagy nem vesznek róla tudomást, hogy az embert az állati léttől elválasztó vonal csak egy igen vékony civilizációs evolúció által felfestett máz. Az ember belülről még mindig a saját állati mivolta által vezérelt biológiai gépezet. Egyeseknek ezért tűnhet felháborítónak az amit itt leírtál. Sajnos az állat egyre többször és egyre inkább elő fog tűnni az emberi bőr alól mert a világ egy viszonylag rövid aranykort követően ismét süllyed vissza az állati lét előretörését elősegítő körülmények közé.

  6. Sajnos egyetértek.
    A fiatal nők óriási előnyben vannak!
    Sőt szerintem a nőknek alapvetően nincs szükségük férfiakra, önmagukban is remekül megvannak. Míg fordítva nem igaz.
    Férfi akkor ‘kell’ ha teljesít, ha vmi konkrét feladat, körülmény van; nem szekszuálisan.
    Mondjuk ennek a bálintnak a drogtól függetlenül is elég retardált a feje, a lány érezhette volna h nem stimmel :/

  7. 4.: Egyetértünk!
    Mert mi is a szépség…?! Nem egyenlő a formás női testtel, szerintem. A szépség belülről fakad, az adott ember, nő lelkéből.
    És mennyi, formás (nem csak a 1kg „malter”, meg plasztika miatt…), de belülről buta, üres, stb. nő rohangál manapság. A „tökéletesség” külsőségekre hajazó álarca mögött ott virít a szó szerinti sötétség, butaság és az ezekből fakadó felelőtlenség.

    Ide jutott a mai világunk: Az állatias ösztönök megnyilvánulása egy hanyatló civilizációban törvényszerűen egyre gyakrabban fognak megnyilvánulni, miközben a nagy liberalizmusnak álcázott általános elhülyítés miatt a ma emberének többsége összekeveri a szabadságot a szabatossággal. És pluszban egyre butábbak, felelőtlenebbek az emberek, úgy általában is, szóval nem lepődöm meg azon, hogy egyre több ilyen, és hasonló esetek vannak idehaza is.

    Mindenesetre tragédia ez. Nyugodjon békében a lelke, és a családja is leljen megnyugvást.

  8. Eltűnt a fiam egyik haverja. Bízunk benne hogy előkerül, de baromi felelőtlenség ilyen terepen egyedül túrázni bárhol, nem hogy olyan körzetben ahol a napokban is gyilkolják egymást a szakadárok etc…

    A srác akár rovarokon pajorokon gilisztán is el van, elég extrém dolgai vannak. mondjuk nem „hegymászó” hanem inkább herpetológus.

    http://propeller.hu/nagyvilag/3199932-eltunt-egy-magyar-hegymaszo-dagesztanban

  9. Tibor bá, nagyon logikusak a következtetéseid, és egyet is értek, csak arra vagyok kíváncsi honnan vetted az információt? Mert ezeket nem olvashattad sehol.
    A legtöbb nő a nyugati társadalomban azt tapasztalja, hogy egy jól működő társadalomban él, ahol azt törvényesen azt tehet amit akar. A kihívó viselkedést nem tiltja törvény, a régi erkölcsök meg eltűntek, fogalmuk nincs ezeknek a nőknek, hogy a tűzzel játszanak. A nagyvilág tele van egyedül vagy csoportosan utazó fiatal nőkkel, amin nem győzők csodálkozni olyan helyeken is ami eleve nem mondható túlságosan biztonságosnak, de ezek a nők fittyet hánynak az egészre, aztán ha néha megesik a baj, akkor másokat hibáztatnak.

  10. 9:
    Amit sehol se olvashattam, azt kikövetkeztettem.

  11. 5. Imy66

    Tökéletesen egyetértek. Az embert az állati léttől elválasztó civilizációs vékony máz része a vallás, az erkölcs oktatás, amelyeknek manapság nincs nagy becsülete
    A vadember könnyen előbújik bármely társadalmi rendszerben, de a mai bal liberális eszme rendszer melegágya a devianciának.
    Nemcsak az ösztönök felszabadítása, liberalizálása, de a hamis biztonság érzet sugallása is komoly veszély generáló tényező.

  12. Az esettel kapcsolatban nekem is bevillant néhány régi emlékem. Hány, meg hány lány „cicázott” velem, kihasználva, ha másom nem volt, amivel le lehetett nyúlni, akkor egy kis korrepetálásra. Én meg „hátha lesz valami” alapon segítettem mindenben amiben csak tudtam, és persze soha nem lett ilyenkor semmi. Aztán mikor már húszéves elmúltam, előfordult, hogy olyan flusztrált, görcsös voltam, hogy szét tudtam volna robbanni. Ezt tetézte némi alkohol, s bizony voltak szituációk, amikor az a „nagyon vékony máz” rajtam is keményen próbára lett téve. Aki nem tudja elfogadni, hogy egy fiatal férfinek igenis szükségletei vannak, javaslom vegyen egy durva tesztoszteron kúrát. Nem értem miért nem tudja a társadalom kúltúráltan feldolgozni ezt a jelenséget. Én nem tudom egyszerűen letudni azzal, hogy a támadó egy kötélrevaló aljas szemétláda. Nem sokon múlt, hogy nem lett belőlem is az, és gyakoribbak az ilyen kétes kimenetelű szituációk mint gondolnánk. Persze nem mentenék fel senkit, aki csak megpróbálkozik ilyesmivel. De soha nem felejtem el azt a sarokba húzódó, szerény kis leányt, aki, miután őszintén elmondtam neki, hogy lassan megőrülök, és fizikai fájdalmaim vannak, kézen fogott, és levitt az alagsorba… nagyon sokat köszönhetnék neki.

  13. 12:
    Ez megható történet, és aki kételkedik benne annak elárulom, hogy amikor a második feleségem lelépett, a család egyik barátjának a 18 éves lánya (én 59 voltam) eljött hozzám és felajánlotta, hogy kiélhetem a „szükségletemet”. – Akit érdekel a folytatás, annak elárulom, nem éltem az alkalommal.

  14. Hajj..
    Mivé lenne a világ könnyűvérű nőcskék nélkül!
    Nem szabad megvetni őket, van hogy életet mentenek!
    Csak szerelmes ne legyen az ember az ilyenbe…

  15. Ezt a témát is feldolgozta a művészet sok formában.
    A fiatal fiú, aki nem tud szabadulni kisebbségi érzésétől, a tapasztalatlanság kínjától, aztán jön egy érettebb, jóindulatú nő, aki ráérez, és mintegy küldetésből, együttérzésből megszabadítja az ifjút gátjaitól, amelyeket maga nem tud áttörni.
    És az ifjú valószínűleg egész életén, már tapasztalt férfiként is úgy fog rá visszaemlékezni, mint egy angyalra, aki megváltotta valamikor…
    Ha látta valaki: Kamaszkorom legszebb nyara, vagy éppen a Szigorúan ellenőrzött vonatok…

  16. Kellenének az ellenőrzött nyilvánosházak. Ahol a szolgáltató nő nincs kizsákmányolva. Szabott áron, tiszta körülmények közt, feszültség (merevedés) oldás 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük