VM-300 Kettős kereszt

Tibor bá’ vissza a múltba online

 

~q191Kisiskolás koromban nem volt internet, okos telefon, tabelt, digitális játékok, de még diavetítő se. A gyerekek egészen más módon oldották meg igényüket a játékra. A játékok nagy részét mi magunk kreáltuk, loptuk el az ötletet egymástól. Például egy homokvár oldalában kialakítottunk egy alagutat, aminek a végébe behelyeztünk egy fehér irkalapot. A bejárattól kissé beljebb a homokba dugtunk színes üvegcserepeket, amiket a szemétből szedtünk ki (pl. összetört, mindenféle színű szódásüveg). Majd egy zsebtükör segítségével a napsugarat rávetítettük a színes üvegcserepekre, amik színes képeket varázsoltak a fehér papírra. Ebben az esetben természetesen a megépítés volt a játék, mert az eredmény csak percekre kötött le, de az alkotás hatalmas élmény volt. Télen ilyesmivel nem lehetett foglalkozni, akkor főleg színes ceruzákkal rajzoltunk. Tíz éves kor környékén egyik kedvenc témánk a címerrajzolás volt. Természetesen magyar címeré, amit kívülről tudtunk. Íme:

~q060

Nem volt nehéz, 4-4 fehér és vörös csík az egyik oldalon, hármas zöld halom a mások oldalon, amiből kinyúlt egy apostoli kettős kereszt. A Szent korona kemény dió volt, legtöbbször elhagytuk. Az igazi kihívást a kettős kereszt megrajzolása adta, a helyes arányok eltalálása miatt. Aztán Rákosi átvette a hatalmat, eltűnt a jól ismert címer, lett helyette valami szovjetektől átvett förv

edmény. Aztán a korona nélküli Kossuth címer, mígnem a rendszerváltás után visszatért a régi koronás címer. Persze már rég leszoktam a címer rajzolásról, legfeljebb kellemes emlékek fűződnek hozzá.

Közben 1991-ben a szlovákok leváltak a csehektől és önálló országot hoztak létre, ami ellen a szlovákokat utáló csehek egyáltalán nem tiltakoztak. A vadonatúj ország területe természetesen egybeesett a történelmi Magyarország Felvidékével. Ezen azért érdemes elgondolkodni most, hogy afrikai barbárok milliós tételben lepik el Európát. Ugyanis a szlovákok nagy része észak, északkeletről szivárgott be (csak úgy, mint az oláhok Erdélyben) és amikor elég sokan lettek, akkor belekezdtek egy függetlenségi harcba, amit az Antant a franciák vezetésével felhasznált a trianoni csonkításhoz. Ez természetesen jól ismert történelem, de ami számomra meglepetés volt az a szlovák nemzeti zászló, amit 23 évvel ezelőtt ki kellett találni. Ki is találták, benne az apostoli kettős kereszttel és a hármas halommal. Lásd alább!

~q059

Ez az a kettős kereszt, amit IV. Béla óta egészen biztos a magyar királyság használt, de lehet, hogy már Szent István is használta. De ezzel csak másodikak lehettünk, mert a szlovákok kitalálták, hogy ők, csakis ők a jogutódjai Szent Cirillnek(827-869) és Szent Metódnak(815-885) nem pedig az oroszok (hogy miért nem használják a cirill betűket arról eddig még nem nyilatkoztak). Ők tehát egy 1150 éves nép, akiknek a fránya magyarok miatt csak 23 éve van saját országuk. Ezzel szemben mi Szent Metód halála után 11 évvel foglaltunk hont, amikor a szlovákok már itt lapultak, nem mint ország (arra még várni kellett több, mint tizenegy évszázadot) hanem mint Szent Metód kettős keresztjének jogutódjai.

Most már csak arra vagyok kíváncsi, mikkor fognak jogot formálni a Dunántúlra és a Nagy Alföldre a kettős kereszt alapján, aminek a magyar címerben viselt szerepe ékesen bizonyítja, hogy tőlük szakadtunk le, és törvénytelenül vettük fel a magyar nyelvet.

U.i.

  1. Ne keresd a szmájlit, mert ezt nem viccnek szántam. A mi fasz politikusaink mellett ez bármikor bekövetkezhet.
  2. Az új államnak természetesen szüksége volt egy nemzeti himnuszra is. Ezt egy magyar népdalból formálták ki. A dallam maradt a szöveget ráírták szlovákul.
  3. Ami a tótok jellemét illeti, nekem nincs semmi saját tapasztalatom, de tudok következtetni. Nevelő anyám Füleken született egy évvel az I. világháború kitörése előtt. Anyja magyar ajkú volt, apja német, de természetesen szlovákul is értettek. Trianon után az egész család átjött Magyarországra, mert nem kértek a tótok uralmából. Fico népe azóta se változott.

__________________________________________________________
__________________________________________________________
__________________________________________________________

66 gondolat erről: „VM-300 Kettős kereszt

  1. Poszt időszerű ma is, tegnap (jan. 18. volt)a trianonban végződő „béke”szerződés tárgyalások kezdőnapja
    -ha ez a viseltes, nőnek csúfolt ojjektum el nem csábítja Tibor bá figyelmét.

  2. Még ugyan nem vettem, de mindenképp be fogok szerezni egy pólót, amira az van ráírva, hogy „Idősebb vagyok, mint szlovákia”.

  3. Ez az írás egy komplett szlovák történelem könyv is lehetne Tibor’bá!
    Én nagyon sajnálom a magyar földet azért, amilyen sorsra jutott és ami még ezután következik! A történelem viharai alaposan helybenhagyták!
    De egy kicsit elvonatkoztatnék a sors keze által megtépázott történelmünkre, mert fel lehetne sorolni olyan létező ‘magyarokat’ akik személyes érdekektől vezérelve taszították egyre mélyebbre ezt az országot!
    Azt tartja a mondás’ Mindenki annyit enged meg magának, amennyit hagynak neki’ Nos mi hagytuk!
    Miért is jár a szánk?

  4. Sajnos az a baj, hogy 1945 óta egyetlen kormánynak sem volt fontos a Trianoni országrablás kérdése. Hazaárulók módjára mondtak le ellopott területeinkről, sietve kijelentve minden környező országnak, (már amennyire országnak tekinthető mondjuk „szlovákia”) hogy nincs területi követelésünk velük szemben. Lehet hogy Orbánnak, meg a többi eddig volt miniszterelnöknek és bandájának nincs, de nekem, és több százezer magyarnak van. A mai napig a mi hőseinket, művészeinket lopják, szlovákosítják, románosítják, a mai napig jogfosztottságban élnek a gúnyhatáron túl magyar testvéreink, és az éppen aktuális vezetés, nem tett, nem tesz semmit értük. Lemondtak róluk. Persze hogy elszemtelenedtek a szomszédaink, hiszen megtehetik. Nincs következmény. Hiszen még a Sólyom László is visszafordult a hídról, tanújelét adva mérhetetlen gyávaságának. Naponta nyalja valamelyik politikus valamelyik műállam vezetőjének a hátsóját, és jó szolga módra folyamatosan biztosítja hogy Magyarországnak nincs területi követelése senkivel szemben.

  5. „mikkor fognak jogot formálni a Dunántúlra”

    Már jogot formáltak – ha nem is az egészre, de „Burgenland” lett volna az összekötő folyosó a Csehszlovák és a Jugoszláv állam között.

    4: „Magyarországnak nincs területi követelése senkivel szemben”

    Amíg az elrabolt országrészben élők sem tesznek semmit, addig az anyaország sem tud mit tenni. Tessék példát venni az írekről…
    Az úgy nem megy, hogy várjuk a sült galambot. Véráldozat nélkül csak egyféleképpen lehet területet foglalni – tele kell szülni. Na, erre még itthon se vagyunk képesek. Ha így haladunk, azt is elveszítjük, amink még megvan.

  6. Ki tud többet Szlovákiáról?

    – Melyik országban van Szlovákia?
    – Hány szlovák idősebb, mint Szlovákia?
    – Mondjon három szlovák királyt!
    – Melyik szlovákiai városban koronáztak magyar királyokat, és melyik magyar városban szlovákokat?
    – Ismertesse a szlovákok harcait az Oszmán birodalom ellen!
    – Soroljon fel három szlovák építészeti remeket!
    – Hol éltek az ős-szlovákok?
    – Hogy mondják szlovákul: Aranybulla, Magyar forradalom és szabadságharc, irredentizmus?
    – Ismertesse az önálló szlovák állam kisebbségi politikáját!
    – Soroljon fel három magyarbarát szlovák politikust!
    – Ismertesse, hogyan lehetne megoldani Szlovákia területi problémáit!
    – Soroljon fel három szlovák nemesi családot!
    – Hasonlítsa össze és elemezze a szlovák címert a magyar címerrel!
    – Melyik a legősibb szlovák város?
    – Melyik maradt fenn tovább, a Magyar Korona vagy a szlovák korona?
    – SMS-ben küldje el Szlovákia történelmét!
    – Fejezze be azt a szólás-mondást: Adj a tótnak szállást,…

    A válaszokat Jan Slota címére kérjük beküldeni!
    A helyes beküldők között szlovák autósmatricát (Nagymagyarországos), szlovák koronát,
    szlovák porcelánokat és szlovák (tokaji) borokat sorsolunk ki.
    A borítékra ne felejtsék ráírni a jeligét: Felvidék!

  7. 3:

    Igen, sajnos a magyar főurak indították el az országot a lejtőn. A sorunk megpecsételődött az Árpád ház kihalásával, és bár utána még az Anjou uralkodóink szem előtt tartották az ország és népének érdekeit, a lengyel és Habsburg uralkodók támogatásával főuraink elindították az országot a lejtőn.

  8. Hát fiúk (+egy lány) ebből nem lesz vita, ha mindenki egy követ fúj. 😀

  9. Azért én vitáznék. Mégpedig Vasgerinccel. Az országot a lejtőn egyértelműen a török hódoltság indította le, erre rátett Bocskai, Rákóczi, Kossuth szabadságharca. Bocskai a töröktől kapott koronát, amit elfogadott, székelyeket gyilkolt, ezzel hozzájárulva ahhoz, hogy Erdélyben csökkenjen a magyarság száma. Aztán Rákóczi nem a felzárkózás útjára lépett a XVIII. század elején, hiszen lett volna hova fejlődni a 150 év letelte után, hanem új harcba kezdett, ahol szintén több tízezren pusztultak el, szintén falvak néptelenedtek el, jöhetett az újabb oláh pótlás. Kossuthot pedig ugyanaz a nemzeteszme vezette, ami pl. a szlovákoknál Stúrt – érdekes módon mindkét ország saját nemzeti hőseként tiszteli az adott illetőt.
    Tehát – nem a Habsburgok indították el az országot a lejtőn, hanem a törökök távozásával a Habsburg-ellenes magyar urak.

    A cikkel nem vitatkozok, rendben van. Talán az utóiratba nem kellett volna a f*szozás.

    Observer: tény, hogy erős a szlovákosodás a magyar területeken, viszont a teleszülésről az a véleményem, hogy ez összeurópai probléma, a fejlett országokban a gazdagok sem szülik tele az országot, nekik is kb. annyi utóduk van, mint azoknak a magyaroknak, akik azt mondják, nincs pénzük utódra: 1-2. Ha valakinek 3 gyereke van, már soknak számít. Persze a fejlett nyugati országok a népességcsökkenést megoldják a bevándorlással (nemcsak az ázsiaiakra célzok, hanem lengyelekre, vagy akár magyarokra is – és érdekes, hogy pl. szlovákok is vándorolnak ki Londonba, New Yorkba – minek volt szükségük függetlenségre, saját országra, ha azután otthagyják azt), ám mi nem tudjuk, vagy nem akarjuk, vagy nem kellene, ez most mindegy. Tény, hogy csökken pl. a pozsonyi magyarság száma, de az is tény, hogy a szlovákok is csökkennek. Meg lehet nézni, a csúcson Pozsonyban 442 ezren laktak 1991-ben, 2001-ben már csak 428 ezren, 2011-ben 411 ezren. Hova tűnt 20 év alatt 30 ezer ember? Pedig állítólag urbanizáció van, azaz mindenki a város(ok)ba menekül.

    Nem tudom, milyen példát vehetnénk az írektől, nekik is megosztott a szigetük. Sőt, ha jól tudom, már szavaztak a melegházasságra is, pedig katolikusok lennének (ami vallási ellentét is az anglikánokkal szemben). Tehát az északírek döntő többségének brit útlevele van, katolikusként a melegházasságokra szavaztak. Ezt a példát kellene követnünk? 🙂

    És még egy dolog: demokrata, köztársasági Magyarország nem formálhat jogot területi revízióra! Hiszen sosem tettek ilyesmit, a köztársaságok alatt sosem volt efféle célkitűzés 1918 óta.

  10. 8: Normális magyar mit írhatna?

    Trianon igazságtalan volt, a „népek önrendelkezési joga” mindenkit megilletett, kivéve a magyarokat.
    Talán még el lehetne fogadni a területi csonkítást, ha az a tényleges etnikai határok mentén történik /bár ez a vegyes lakosság miatt problémás/, nem pedig a középhatalom Magyarország megsemmisítése lett volna a cél, magyarok millióit odadobva az utódállamok kegyetlenkedéseinek.
    Nem ok nélkül háborús bűnös Wass Albert mind a mai napig – le merte írni, hogy mit műveltek a románok…
    Mit lehet mondani, amíg a magyarság „kollektív bűnösségét” kimondó Benes-dekrétumok mind a mai napig hatályban vannak?
    Mit lehet mondani arra az EU-ra, ami szerint mindez rendben van?
    Mit lehet mondani arra, hogy hivatalosan soha semelyik állam még csak bocsánatot sem kért az ellenünk elkövetett gazságért?

    Folytassam?

  11. Egy biztos a szomszéd országok viselkedésén most is látszik a félelem, hogy mi van ha vissza kell adni az elcsatolt területeket?

  12. #8

    Vannak kapcsolataim felvidéki magyarokkal és megkérdeztem, hogy ha népszavazás lenne megszavaznák e, hogy Magyarországhoz kerüljenek e újra?
    Erre az egyszerű kérdésre senki, ismétlem, senki nem válaszolt annyit, hogy- igen!
    A válaszok többsége az volt, hogy mint hazafi, mint magyar, jó lenne ide tartozni!
    Viszont a szétválás óta, amerre Magyarország tart és a jövőbeni kilátások miatt is, inkább maradnának szlovákok!
    Tehát, lehet, hogy a mi szívünket melengetné egy annyival nagyobb Magyarország, de ezt a maradékot sem kezeljük úgy, ahogy azt elvárható lenne!

  13. 12: „amerre Magyarország tart”

    Tipikus rövidlátás – ezért nem is lesz soha semmilyen formában trianon revíziója, ha a leginkább érdekelteket sem érdekli…

    Hova tart Szlovákia? Ha Szlovákiából kivonod az autógyárakat, nem marad semmi…

    Hova tart Magyarország? A rendszerváltás óta elbalfaszkodtunk kb. 25 évet, ez igaz. De mit számít ez a 25 év egy 1100 éves ország esetében???

  14. A „Nemzetállam” elképzelés, és a nemzetiségi konfliktusok folyamatos felszínen tartása hatékony megnyilvánulása az „Oszd meg és uralkodj” módszernek.

    Túl kellene már lépni ezen, az összes határunk mindkét oldalán.
    Igen, Trianon igazságtalan volt.
    Igen, jó lenne, ha a határon túli magyarok szabadon használhatnák az anyanyelvüket.

    Tudunk ezen segíteni azzal, hogy szőröstalpú oláhozunk és együgyű tótozunk?
    Nem tudunk, sőt elzárjuk magunkat az elfogadható kompromisszumok elől.

  15. 14: „“Nemzetállam” elképzelés”

    Nincs helyette jobb.
    Nézd meg Dél-Amerikát. Nagy része spanyol gyarmat volt, ennek ellenére „szétesett” egy csomó országra. Cseh-Szlovákia, Jugoszlávia – még ahol az államnyelv csak nyelvjárásnyi különbséget mutatott az egyes országrészekben, sem maradt egyben.

    Szép dolog ez az egységes emberiség, világkormány, szeressük egymást elképzelés, de mindig lesznek kisebb, jól körülhatárolható területegységek, amelyek lakosságának érdekei eltérnek a szomszédos területekétől. Még akkor is, ha egy nyelvet beszélnek, előbb utóbb bekövetkezik a különválás.

    Egységes világ akkor lehetne, ha egységesen mindenki egyformán jut az erőforrásokhoz (pl. kommunizmus). Ilyen soha nem volt, nincs, és nem is lesz. Az emberi természet nem teszi lehetővé.

    „elzárjuk magunkat az elfogadható kompromisszumok elől” Pl. egy székely autonómia nekem elfogadható kompromisszum. Lesz ilyen? Soha, amíg a románok vannak többségben. Elsősorban a szomszédaink nem akarnak kompromisszumot. Ők egységes nemzetállamot akarnak, Romániában legyen mindenki román, Szlovákiában legyen mindenki szlovák.
    Kassán belém kötöttek a szlovákok csak azért, mert magyarul beszéltem a gyerekeimmel. Milyen elfogadható kompromisszumokról beszélsz?

  16. 13, Observer
    25 év nem olyan kevés, az 1100-nak több, mint két százaléka.
    Egy generáció.
    Magyarország írott történelme kb. 50 generáció, ami nem olyan sok, ha úgy veszed. Ötvenszer temette el a gyerek az apját.

  17. Szerintem jól van ez így….

    A címer is és a himnusz is a FÖLDHÖZ tartozik, és azt erősíti.
    A szlovákok, azt hitték (de már egyre kevésbé) hogy azért kapták meg Felvidéket mert őket a Nyugat jobban szereti.
    Már ők is tudják, hogy egy darabig csak szerencsésebb figura voltak a sakktáblán.
    Már nyiladozik a csipájuk, hogy VALÓDI érdekeik hova kötik őket.
    Én kifejezetten megmosolyogtatónak tartom, hogy „magyar” címert választottak.
    A kettős kereszt a magyar rovásírásban a „gy” azaz „egy”, vagyis szent jelentéssel bír, ami a hármas halmon Szent Földet jelent. És nem hiszem, hogy akik a címert szerkesztették, ne tudták volna. Lehet hogy csak előre gondolkodtak.
    Ezt nem elsajnálni kellene tőlük, hanem örülni, hogy nem tudnak kibújni a sorsuk alól.
    Ha majd rájönnek, hogy a magyarokkal szövetkezni kevésbé szívás mint nyugattal, akkor a hozzáállásuk is megváltozik.
    És ez az idő sincs messze.

  18. 18, Attila: Csak az lesz nehéz, hogy azt a 70 éves hazugságözönt, amit költöttek a szlovák-magyar együttélés „negatívumairól”, hogy töröljék ki a fejekből.

    Pl. Egy rokonom szarvasi révén még a két háború között is szlovák tannyelvű iskolába járt, magyar létére.
    Ha elmész egy szlovákiai skanzenbe, benézel egy iskolaépületbe, az ott levő trianon előtti tananyagok is mind szlovák nyelvűek.
    Erre van képük egy csomó fórumon azt hazudni, hogy nem volt szlovák nyelvű oktatás, el volt nyomva a szlovák nyelvhasználat.

    Egy kis humor(?):
    http://gyuloltellensegeink.blog.hu/2009/04/17/a_szlovakok

  19. 9:

    A török hódoltság indította el, de a Hunyadiak és a török hódoltság közötti történések vezettek oda, hogy a török hódoltság egyáltalán elkövetkezett. Kezdve ott a magyar urak a Mátyásnak tett ígéretük ellenére nem Corvin János ültették a trónra, hanem a bábuként mozgatható Jagelló II. Ulászlót, akit fia követett a trónon egészen a Mohácsi csatavesztésig.

  20. 12., 13.
    A revíziónak nem csak érzelmi, hanem technikai oldala van. Például Erdély visszacsatolása esetében mit kezdene Magyarország kb. 6 millió románnal?

  21. 13,Observer
    „De mit számít ez a 25 év egy 1100 éves ország esetében???”
    Egy 3000 méteres hídból, ha hiányzik egyetlen méter, akár végzetes is lehet. Számít minden év.

  22. 19. Observer.

    „Csak az lesz nehéz, hogy azt a 70 éves hazugságözönt, amit költöttek a szlovák-magyar együttélés “negatívumairól”, hogy töröljék ki a fejekből.”

    Miért? a 70 éves kommunizmus szerintem elég gyorsan elpárolgott… Olyan nagyon senki se hitte.
    Hidd el, hamarosan eljön az idő, amikor a szíves tóth atyafiak magyar dédnagypapát fognak hamisítani maguknak, és rádöbbennek, hogy valójában ők az egyik magyar törzs…

    A pánszlávizmus már kihalt, más komoly oka meg nemnagyon van az elkülönülésnek.
    A horvátok már kezdik „felfedezni” hogy ők tulajdonképpen elszlávosodott fekete hunok…

    Szóval ez a meccs még nincs lejátszva.

  23. 22: „Számít minden év.” Aki pont akkor él, annak nagyon számít. De ha megnézed a történelmünket, azért voltak ennél jóval katasztrofálisabb időszakok.

    23: Legyen igazad…

    21: „Erdély visszacsatolása esetében mit kezdene Magyarország kb. 6 millió románnal?”

    Erdély és a párcium egy az egyben történő visszacsatolása a románok számára lenne igazságtalan.

    Nem vagyok híve annak, hogy egy igazságtalanságot egy másikkal ‘gyógyítsunk’. Erdély esetében az akkori lehetséges legigazságosabb területi határokat az első bécsi döntés jelölte ki. 1945-ben azt el kellett volna fogadnia a győzteseknek.
    Ma már ahhoz képest is változtak a nemzetiségi arányok, színmagyarnak tekinthető terület a székelyföldi 3 megye maradt. Már egy korridort se lehetne oda úgy kijelölni, ahol a magyarság lenne a többségben. A románoknak a magyarokat is államalkotó népként kell elfogadni, ahol lehetséges, területi autonómiát adni. Talán ez lenne a legjobb megoldás ma már.

  24. Tisztelettel beleszólok, mert érintve vagyok valamelyest:

    10. Observer, a Beneš dekrétumok azt is kimondják, (az Új Szó egykori fordítója, a kéméndi származású néhai Deák Peter fordította magyarra), hogy bármely politikust cseh és szlovák oldalon, aki az egykori Csehszlovákia szétdarabolásában együttműködik, azonnali golyó általi halál és teljes vagyonelkobzás illesse büntetésként. Tehát ha valaki előszedné a kollektív bűnösséget a szlovákok közül, saját magát lőné tökön…
    Hozzáteszem, hogy anno csak az MKP politikusai szavaztak a szétdarabolás ellen.

    Felvidéket illetve a jelenlegi Szlovákiát pénzért meg lehet venni. A hollandok ezt teszik is, mondjuk a MOL is megvette az egykori Slovnaftot, ami igen jó húzás volt és sakkban is lehet vele tartani a szlovák kormányt szépen.

    Üdvözlettel.

  25. 21. proton

    „Például Erdély visszacsatolása esetében mit kezdene Magyarország kb. 6 millió románnal?”

    Ha a románok rájönnek, hogy Nyugat csak hülyítette őket, akkor ÚJRA köpönyeget fordítanak, és kiderül hogy a legtöbbnek van valami magyar ükapja, és a dákok egy ősi szkíta törzs leszármazottjai.

    „Délibábos” körökben úgy mondják, hogy Isten azért rakta a románokat nyakunkba, hogy embert faragjunk belőlük, és eleve egy hosszútávú projekt…

  26. 24: Helyesbítek, második bécsi döntés. Az elsőnél szlovák barátainkat rendezték le.

  27. 22. Károly

    ” Számít minden év.”

    Persze.
    De azt is fontos letárgyalni, hogy valójában mit jelent magyarnak lenni.
    Földterület feleltti jogokat, kultúrát, nyelv(ek)et, hozzáállást, vallást, hagyományokat ? Ezeknek valamilyen keverékét?

    Ha „hisszük” mondjuk a tatárlaki leletekkel megtámogatva, hogy a Kárpát medencében 6-7 ezer éves magyar írásbeliség van, akkor érezhetünk valami önbizalmat, hogy valószínű, hogy nem pont a tótok fognak a fejünkre nőlni.
    Ha sikerül nem óvodai homokozós cstepaté szintjén intézni a konfliktusainkat (legalábbis a magunk részéről) akkor jó esélyünk van.

  28. 24. Observer

    „Nem vagyok híve annak, hogy egy igazságtalanságot egy másikkal ‘gyógyítsunk’. ”

    Nem is szabad.
    Szerintem egész más „dimenziókban” kell a témát kezelni.
    Először is bevonni Romániát a V4-ek közé, és kialakítani egy közös régiót markáns érdekekkel.
    Az első lépés annak felismerése, hogy a Nyugat mindannyiunkat gyarmatként kezel, és csak közösen tudunk valamelyest ellenállni.
    És ha már kevésbé utáljuk egymást, mint a globalizmust, akkor lehet valóban értelmesen egyezkedni.

  29. 15, Observer

    Kommented egy példája annak, amit írtam.
    Ez nem vezet sehova.

    Én nem beszéltem egységes világról, meg világkormányról, pláne nem vágyakozva.

    A székely gazdasági autonómia az nyilván nem elfogadható kompromisszum Románia részéről.

    Szerintem az állampolgárok részéről az az elfogadható kompromisszum, ha szabadon használhatják az anyanyelvüket, és nincs bürokratikus akadálya a szabad letelepedésnek és munkavállalásnak.
    Az, hogy milyen nemzetiségű az a szűk érdekcsoport, aki az adott területet igazgatja, szerintem másodlagos. De a nemzeti érzelmek mesterséges felkorbácsolásával nagyszerűen háborúba lehet indítani a tömegeket. Olyan ez, mint itthon a Fidesz-MSZP közötti „választás”. Megosztják a tömeget, közben a háttérben összekacsintva adják át egymásnak a stafétát.

    A politikusainknak azt kellene elérni az EU-ban, hogy a kisebbségi jogokat betartassák minden állammal. Ez is utópisztikus, de reálisabb cél, mint egy területi revízió vagy gazdasági autonómia elérése.

  30. A nyugatnak mi egy földrajzi ütközőzóna vagyunk, ahol az orosz medve és közte megvan a „megnyugtató” távolság. Valahol érdeke fenntartani az ellentéteket, a megosztottságot, lásd Jugoszláv válság, Ukrajna.

    Ha létrejönne a sokat tervezett észak-dél korridor Lengyelországon, Szlovákián, Magyarországon, Bosznia-Hercegovinán, vagy Horvátországon keresztül az Adriáig, visszaállna az egykori Osztrák-Magyar Monarchia kereskedelmi útvonalainak rendje – kissé továbbfejlesztve, és ez lehetővé tenne egy eddig nem látott ipari mezőgazdasági fejlődést Kelet-Közép-Európában.

    Kevés anyaországi magyar tudja vagy tudatosítja egyébként azt, mi veszett el az egykori Felvidékkel és a probléma, hogy nem elsősorban a földrajzi terület elvesztése a legnagyobb tragédia: a Felvidéken és Erdélyben nagyon sok „gógyi” azaz ész összpontosult anno – gondoljunk csak az irodalomra Jókaitól Madáchon át Limbacher Bióig (Peéry Rezső)…

    Az a tény, hogy miért nem vágyik a nem anyaországi magyar a visszacsatolásra, az szerencse is egyben, amit a regnáló magyar kormányok egyike sem tudott kihasználni: valamilyen szinten a mai napig az elcsatolt területek magyarok… ennek rengeteg előnye LEHETNE, a felvidéki magyarok ezt ki is használják és használnák: kereskedelmi szempontból akadály például Magyarország „bezártsága”, nehézkessége, ami pl. egy szerencsétlen bankátutalással jár…, de említhetném a nehézkes és vízfejű bürokráciát, a főváros-központúságot alias centralizáltságot, a rendkívüli átlagos alultájékozottságot mindennapos ügyekben és még sok minden mást.

  31. 30: „Ez nem vezet sehova.”

    Valószínűleg nem.
    De az, amit te akarsz /még ha egyet is értek vele/, eléggé utópisztikus. Bár valóban ideje lenne, hogy a nemzetállamok, vallások közötti vetélkedések ne kössék le feleslegesen az erőforrásokat.

    De gondolj bele, ma Magyarországon a lakosság egyik fele utálja a másik felét. Pedig – elvileg – egy nép vagyunk, egy nyelvet beszélünk. De a „nácifasiszták” utálják a „komcsi-lipsiket” és viszont. Még ezen sem tudunk felülemelkedni.
    Gazdasági és politikai érdekek, az emberi természet – ezen nem tudunk átlépni. A meglevő viszonyok alapján kell kipréselni az elérhető maximumot.

    25: Talán így van, talán nem, nem tudom. 🙂 Fura lenne ilyesmit leírni egy jogszabályféleségben.
    Viszont Csehszlovákia szétesett, és nem lőttek le senkit. Szerencsére.

  32. Attila (PV) te nagyon altatsz itt, de szerintem csak nagyon jóhiszemű vagy. Esetleg hülye? Bocsi! 🙂

    Szerintem a román hatalom hamarabb nyalná ki az oroszok seggét újra, minthogy kiegyezzen velünk. Ha lehetőségük lenne rá kedves szomszédainknak újra kifosztanának, kirabolnának minket. ÉS azt már nem élnénk túl.

    Ezért kéne 1 ütős honvédség, ami legalább az országot megtudná védeni, mert ha jön a nagy gebasz és Kelet-Közép-Európát végleg leszarják…

  33. Erdélynek esze ágában sincs Magyarországhoz tartozni. A Habsburgok nem értem milyen összefüggésben vannak Trianonnal.

    És persze a címer….Írd be a keresődbe: Régi Magyar címer. Nem azt hogy Kossuth-címer. Meg fogsz lepődni.

  34. 34:
    Egyetértek.

    Az életben is a buta, retardált emberek a leggonoszabbak. Ez nemzetekre is érvényes.

  35. 32, Observer
    Közelítünk, és ez jó.

    Egyébként ma van a svábok kitelepítésének emléknapja… Az egységes nemzetállamok-eszmény megvalósításának szép példája. Mondjuk ennek ismeretében kell megítélni a Benes-dekrétumokat is. Ami szerintem érdekes, hogy 45-ben a kommunista vezetésű Belügyminisztérium állít fel egy hivatalt a kitelepítések szervezésére, Id. Antall József vezetésével. Akinek nemrég szobrot állítottunk a róla elnevezett rakparton…

  36. 34 Tibor bá, vannak gonosz nemzetek? Buta, retardált, ezért gonosz nemzetek?

  37. 38:
    A székelyek sikeresebbek a románoknál, azért gyűlölik őket. Az értelmesebb, sikeresebb embereket is gyűlölik a tehetségtelenek. kell ezt még tovább ragoznom?

  38. Heti rendszerességgel járok ,,Tótiában,,.Van némi rálátásom az ottani helyzetre. Tömören :szar. Bővebben:nagyon szar.
    Hihetetlen mentális állapotban van az ottani falusi fiatalság.
    Akiben van kalandvágy, az már Nyugaton melózik és persze vágyódik vissza de a nettoban alacsony szlovák bérek miatt halogat.
    Az árak a kisboltokban nagyon magasak. Pl 450 ft egy kiló kenyér.
    Persze más a helyzet a tescokban,Kauflandokban stb, de ott is magasabbak az élelmiszerárak mint nálunk, pedig alacsonyabb az áfa.
    A korrupcio ugyanaz mint itt,sőt durvább.Nemrégiben letettek egy komplett bizonyiték csomagot Fico lopásairól,de az ügyészség nem hajlandó foglalkozni vele. Egy volt titkosszolgálati tiszt próbálta meg nyilvánosságra hozni az ügyet de belebukott.
    Pavol Paska rokonai összevertek 2 nőt meg 2 férfit és nem akadt Kassán ügyvéd aki merte volna vállalni a sértettek képviseletét.
    A Kocsis-maffiát zavartalanul hagyják müködni.
    Úgy általánosságban mondva, mindenki megvehető.
    A magyarokkal a nyelvhasználat kapcsán genyóznak.
    Vasvilla szemek merednek rád ha pl Jó napot kivánokat köszönsz a révkomáromi hivatalban, vagy kórházban.
    A nagyáruházakban jó a helyzet,szinte mindenhol tudsz érdeklődni anyanyelveden,ahol nagy tömbben él a magyarság.
    A pozsonyi tót, ha magyar faluban vásárol házat,semmi pénzért nem szól egy szót sem magyarul, ha tud akkor sem.
    Ha jól beszélsz szlovákul, és meghúzod magad, akkor semmi bántódás nem ér.Főleg ha szüleid óvatosságból tót keresztnevet adtak neked.(Ez nagyon általános).
    Összességében véve, ki lehet velük jönni mert bár elég buta ,de nem olyan alapvetően rosszindulatú nép irányunkban ,mint mondjuk a szerbek. A hamisitott történelmüket viszont szinte kivétel nélkül elhiszik.

  39. 34. Name 7

    „Szerintem a román hatalom hamarabb nyalná ki az oroszok seggét újra, minthogy kiegyezzen velünk.”

    Szerintem őket is az érdekeik irányítják leginkább.
    A nagy szerelem a Nyugattal kihűlőben van. Nekik is ugyanolyan érdekük egy erős kelet-európai blokk, mint a régió többi tagjának.

    Nézd meg… Nálunk is mekkora Szovjetellenesség volt, és hogy elpárolgott… Sokan felismerték, hogy a fényességes USA csak a kommunizmus pöcegödréből látszott olyan jóságosnak.
    Szóval van esélye a változásnak.

    Egyébként ha csak ellenségként vagyunk képesek a környező országokra tekinteni, akkor valóban gond van.
    Ha valóban jobbak lennénk náluk, akkor azt meg kellene mutatni. (persze az se egészen mindegy, hogy miben)

  40. 41: „Ha valóban jobbak lennénk náluk”

    Sajnos az elmúlt időszak tapasztalata egyértelműen az, ha kezet nyújtasz nekik, azt azonnal a gyengeség jelének tartják. /Ez általában jellemző a primitív gondolkodásmódra./
    Én azt gondolom, hogy a labda igen is az ‘utódállamok’ térfelén pattog. Először nekik kell bizonyítaniuk. /Ha jól bánnak a kisebbségeikkel, nincs okunk bármit követelni tőlük./

  41. Kedves Tibor bá,
    Akár egyet is érthetnék azzal amit írsz (ti. eléggé vicces a kitalált történelem) azonban inkább kissé szomorú vagyok. Ugyanis ez a cikk egy szót sem ejt arról, hogy mi a felelősségünk nekünk (akár kissebségben élő) magyaroknak az egészért. A többségi (mármint anyaországi) felelősségről nem beszélek most.
    Van ugyanis egy testvértelepülésünk Szlovákiából ahol az alpolgármestert úgy hivják, hogy Ján Rontó. Széken (egyedüli színmagyar község Kolozs megyében) a polgármester Ioan Sallai (ez van kiírva az ajtajára). Teljesen normális az, hogy ha mi nem végezzük el a mindennapi dolgainkat akkor azt mondják, hogy nincs is rá szükség. Lehet arról beszélni, hogy elszlovákiasítsák a neveket de van egy csomó magyar név mint pl. Ábel, Bendegúz, Domokos, Emese amiből nem lehet szlovák/román nevet csinálni. A katolikus egyház -magyar papokkal- saját maga rombolja le a templomokat a Vajdaságban. Hát hülyék lennék ha nem használnák ki a lehetőségeket. Amikor arról kéne beszélni, hogy 3 gyerek plusszos szaporulat és mit teszünk meg ezért az intelligens emberek panaszkodnak a nehézségekre. Megvolt mondva Erdély azé aki teleszüli. Nekünk semmi más dolgunk nincs mint az, hogy rávenni a magyar közösségeket, hogy vállaljanak gyerekeket ilyen vagy olyan formában. 30-50 éven belül nem lenne kérdés az autonómia vagy a kettős kereszt…

  42. 43:
    Trianon 94 éve volt. Ennyi idő alatt a székelyek 3 millióból könnyedén lehettek volna 15 millióan. Helyette a létszám felére csökkent. Az anyaország 9 millióból feltornázta magát 10-re (egy kis Ratkó segítséggel), most megint tartunk a 9 felé. Mit tehetek ehhez hozzá?

  43. 44: Az, hogy az anyaország 9-ből feltornázta magát 10-re, nem kis részben annak köszönhető, hogy az elcsatolt területekről iszonyatos tömegek jöttek át hozzánk, hol kényszerre, hol maguktól. Ezt a két számot, hogy ott csökken, itt nő, csalóka összevetni, ugyanannak a folyamatnak a két oldala. Nem a mi érdemünk, nem az ő hibájuk.

    Én Torockószentgyörgyön hallottam egy bácsit magyarul (!) arról panaszkodni, hogy ezek a magyarok teleszülik Erdélyt, míg a románok csak fogynak… ma sem tudom hova tenni. Lehet, hogy csak viccelődött velünk, anyaországi fiatalokkal.

  44. Mondjuk mielőtt leírunk valamit nem ártana tájékozódni:
    Sosem volt 3 millió székely Erdélyben.
    Év Ossz RO HU
    1910a 5228180 2811719 1653943 31.64%
    1920n 5107400 2916800 1305800 25.57%
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Rom%C3%A1niai_magyarok#N.C3.A9pess.C3.A9g.2C_demogr.C3.A1fia
    Gyakorlatilag mi is ott vagyunk.
    A kérdés az, hogy mit teszünk a továbbiakban a semmit (és kihasználjuk, az agyelszívást) vagy beleteszünk havi 20-30ezer forintot minden magyar gyerekbe határontúl ami úgyis visszajön.

  45. 45: bár igaza lenne annak a bácsinak. Az nem baj, ha tud magyarul, mert ha magyar világ lesz, akkor rögtön átáll magyarnak. Igaz, az ilyen emberekben nehezebb bízni, de az arányokat javítja 🙂

    Amúgy a román hatalom iszonyatos pénzeket öl Erdély megtartásába, ami egy jó jel. Azt jelenti, hogy nem érzik biztosnak a helyzetüket a begyűjtött adaik alapján…

  46. 47: A bácsi szövegével kapcsolatban több kérdés is felmerül:
    1. Most akkor ő magyarnak vagy románnak érzi/vallja magát?
    2. Jól érzékeltük-e, hogy fájlalja a magyarok térnyerését a románokkal szemben, és ha igen, miért?
    3. Van-e igazságtartalma annak, amit mondott, hogy a magyarok jobban szaporodnak, illetve komolyan gondolta-e.

    Nem mertük ezeket a kérdéseket feltenni. Egyébként nem úgy beszélt, mint akinek nem anyanyelve a magyar.

    Persze, hogy nem érzik biztosnak Erdély megtartását. Tudják, hogy igazságtalanul jutottak hozzá, a belső igazságérzetük mondja nekik, hogy ez így örökké nem maradhat. Csak sajnos a politikában az igazság a legritkább esetben játszik csak szerepet.

  47. A Kárpát-medence (mint Erdély) azé aki teleszüli.

    Matek az egész…”Három szoba, három gyerek, négy kerék”

    A gyermekvállalást sok módon lehet jutalmazni és ösztönözni. Egy túlélésre vágyó társadalom – vagy annak vezetője – megtalálja ennek módját, ha akarná…

    De legalább már van Népesedési akciótervünk: http://www.mnt.org.rs/dokumentumok/strategiak/nepesedesi-akcioterv-2013-2017

  48. 41:

    Mindenkit a saját érdekei mozgatják, de míg az embereknél vannak kevesen, akik képesek egy nagyobb cél érdekében a sajátjait feláldozni, addig nemzeteknél ez kizárt. Túl nagy a tét és senki sem akar a balekok közé kerülni.

    Ha a Nyugatot kihagyod az egyenletből, akkor is megmarad több százéves vélt, valós sérelmek sorozata. Idézet mondattal azt akartam éreztetni, hogy a románok pontosan tudják kitől kell elsősorban tartaniuk. Mindig bennünk lesz a visszavágás lehetősége.

    „Egyébként ha csak ellenségként vagyunk képesek a környező országokra tekinteni, akkor valóban gond van.”

    Nekem minden porcikám azt mondja, hogy ne bízzunk bennük és készüljünk fel a legrosszabbra. Az elmúlt majdnem 100 év megmutatta mi várna ránk. Ez nem jelenti azt, hogy az ország, magyarság érdekében bizonyos dolgokban ne értsünk velük egyet. pl.: Fico és Orbán illegális bevándorlás ügyében.

    Steven Seagal szerb állampolgár lett. Ideje lenne végre, hogy Chuck Norris pedig magyar állampolgár legyen. Ő keményebb! 🙂

  49. 50: Szerintem vitaható, hogy a romák győznek. Egyrészt nálatok van egy reális integráció/felzárkózás és nem kell túl sok idő amikor ez elkezd érződni (azaz a lányok kevesebb gyereket vállalnak majd) másrészt gyorsabban halnak.
    Szerintem határon túl egy csok volumenű projektel nagyon sokat lehetne segíteni a demográfiai mutatókon és kurva jó business lenne a magyar állam számára.

  50. 44. Tibor bá’

    „Ennyi idő alatt a székelyek 3 millióból könnyedén lehettek volna 15 millióan. Helyette a létszám felére csökkent.”

    Statisztika kérdése…
    Meg politikáé.
    Van ott legalább 3-4 millió ember, aki népszámláláskor valami alapján dönt arról, hogy hova sorolja magát.

    Biztos vagyok benne, hogy (akár elméleti szinten) létezhet olyan szituáció amikor ez a 3-4 millió inkább vallaná magát magyarnak…
    Csupán megfelelő politkusok kérdése, hogy ez az elméleti szint gyakorlativá válljon.

    (Szerintem nem kellene versenyt csinálni abból, hogy ki látja sötétebben a jövőt.)

  51. gondoljatok bele kicsit: most akkor mi van, ha slovakia mondjuk 25 eves? semmi, mindennek van valamikor kezdete. szerintem szlovakia allva hagyja magyarorszagot, foleg akkor, ha a jelenlegi trend folytatodik. alapveto kulonbsegek vannak a vezetes teren persze szlovakiaban is vannak problemak, de az pl. elkepzelhetetlen lenne, hogy fico a szulofalujaban epitene egy orisai jegkorongpalyat vagy mitentudommit. szerintem mar annyi mindenre kondicionalva van a magyarorszagi magyar hogy nem lat tisztan.Ha elolvassatok a fenti hozzaszolasokat az kivallo tukrot tart eletek . ha ugyanilyen hangnemben szolna egy szlovak az oriasi sertesnek vennetek, de ti megengedhetitek magatoknak mert eleve tobbek vagytok.legalabbis ugy erzitek. szlovakia egy lenyegesen alacsonyabb szinvonalrol indult mint magyarorszag 90-ben azutan mecsiar meg lejjebb taszitotta es innen kellett talpra allnia. ez annyira sikerult, hogy mar jobban all mint magyarorszag (ez teny). en szerencsesnek erzem magam, hogy igy adta a sors vagy a kaporszakallu, hogy felvideki magyarnak szulethettem.
    hidrobbanto: a dolgok amit irsz 90%-ban hamisak vagy feligazsagok.

  52. 54 lala, +1

    Szerintem is fárasztó ez a hamis magyar küldetés- és fellsőbbrendűség tudat.

  53. 54: Nincs is addig baj, amíg jól megy a szekér.
    De vajon mindig így lesz-e? Lesz-e Európai Unió 100 év múlva /ami azért valamilyen – többé-kevésbé – kulturált magatartást kikényszerít a többségi nemzetekből…/?

    Az ukrajnai oroszok sem gondolták korábban, hogy az ukrán kormány fogja lövetni őket.

    Félreértés ne essék, én örülök, ha mindenkinek jól megy a sora, de a történelem arra tanít, hogy ez csak viszonylag rövid időszakokban van így.

  54. 54:
    Ami tény, azt el kell ismerni, ami csalást, azt pedig fel kell fedni. Aztán mindenki azt szűri le, amit akar.

  55. 57: Környezetemben elég sok Romániából ideköltözött magyart ismerek. Akad pár felvidéki is. /Tény, hogy arányaiban jóval kevesebb./ Ha minden fényes és tök szuper e két államban, és sokkal jobb, mint itt, Magyarországon, akkor miért is kellett ideköltözniük?
    Szlovákiai politikusok érdekeik szerint játszanak a „magyar kártyával”, ami szerintem a jövőben jelenthet veszélyt az ottani magyarságra. Bár még nagyobbat, hogy – mint látjuk is 🙂 – /de egyébként én is tapasztaltam ottani ismerősöknél/ a magyarságtudattal komoly baj van, kettős-identitású a magyarok jelentős része (e.g. nem igazán tudja eldönteni, hogy szlováknak, vagy magyarnak vallja-e magát /így aztán leginkább mindkettőnek/).
    Bár egyre inkább arrafelé hajlok, hogy tulajdonképpen a francot se érdekli… /Ahogy a mostani anyaországi fiatalok 99%-a is leszarja az egész kérdést. Talán nekik van igazuk./

  56. 59:
    A „divat” úgy működik, mint az inga. Ide-oda leng. Most egész Európában a liberalizmusból lendünk a nemzetieskedés felé. Másképp nem lehet háborúba menni.

  57. 8: Be szerettem volna szállni a vitába, a szlovákok oldalán, mivel őket itt senki nem képviseli, hisz a szlovák ajkúak ezt a blogot nem olvassák, de én is elfogultnak tartom magam, a magyarhoz jobban húzok, bár sk-magyar vok. De az álláspontjaikat, bár sokszor vitathatóak, ismerem, mivel sokszor vitázom velük, így pár elvet és nézetet a nevükben megosztok.

    1.Azért vagyunk annyira magyar-ellenesek, mert a szüleink, nagyszüleink ha nem tudtak magyarul, vagy nem tanulták megfelelően a nyelvet az iskolában büntették őket…és persze sok magyar ellenes film is született ami máig is klasszikusnak számít.

    2. Nem mi vettük el a ti földetek, hanem ti a miénket, mivel mi szláv földmüvesek már a honfoglalásoto előtt itt voltunk , éltünk békében, semmilyen politikai felsőbb hatalom nem adóztatott és szipolyozott ki bennünket 895ig, KI VOLT ITT ELŐBB?

    3.Jelképek stb, nem számít… KI VOLT ITT ELŐBB?

    4. Parasztok és tudatlanok vagyunk, nem számít… KI VOLT ITT ELŐBB?

    58: Így igaz, teljesen leszarjuk az egészet, de ha egy szk szidja a magyart, akkor nyeljük a taknyot, ha egy magyar lenéz é letótoz a hülye győzikés szlovák akcentusunk miatt, akkor is nyeljük a taknyot…ennyi. Hontalan európai nép vagyunk, akit mindenki lenéz…

    Bár most szlovák magyar összetart a politikában, egy pohár bor mellett, föleg mi szlovákiai magyarok, akik értjük, hogy mit beszél a szlovák, nagyon könnyen összekapunk velük, mert a legtöbbje aki ki mer állni vitázni az a nagymamához járt csak történelem órára…

    Én aki 3 nyelvet beszélek, csak annyit szoktam nekik mondani: beszélsz más nyelvet?
    Általában a válasz nem. Akkor örülj, h engem megértesz, pedig magyar iskolába jártam..
    A rosszab véglet, hogy tényleg vannak akik nem tanulnak meg szlovákul, és ez szégyen és felesleges akadályokat gördít az egyén elé.
    Ha minden gyerköc szlovák oviba járna, és nem magyarba, nem lenne ilyen probléma, a nyelvnél az alapok a lényeg.

  58. 61: A „KI VOLT ITT ELŐBB” kérdésre – a szlovákok azonosítják-e magukat a morvákkal? Mert itt a Nagy-Morva „birodalom” ( 🙂 ) határvidéke volt, meglehetősen gyér lakossággal. (Ha több lett volna a szláv, mi is nyelvet váltunk, mint a bolgárok – de nem így lett.) Itt egy gyéren lakott ütközőzóna volt a morva, frank, bolgár , bizánci érdekszférák között, szlovákokról akkoriban szó sem volt… Pribina is morva volt (de még ez sem biztos, lehet, hogy bajor)…

    Ami a határon túli magyarokat illeti, velük kapcsolatban a mai „nemzetállamoknak” kellene bizonyítaniuk, hogy különbül viselkednek a kisebbségeikkel, mint anno a magyarok. Egyelőre ezt még nem látom.
    Az EU tagság sok mindent elfed az ellentétekből, de ezek bármikor kiújulhatnak, ha a politikai érdek úgy kívánja. Közép-Európa államai manapság inkább a nemzeti radikalizálódás felé tartanak, mintsem a nyugati demokrácia irányába. Ha szétesik az EU, akkor bármi kialakulhat, és a határon túli magyarok eddig sem az erős érdekérvényesítő-képességükről voltak híresek. Sajnos, a határon belüliek sem…

  59. Csak a vita kedvéért:
    62: Igen, a morvák és minden szláv nép utódjának tartják magukat, aki itt élt, mert ők vannak most itt. Igaz szlovák nyelv nem volt, de egységes morva sem. Még sokan ma sem beszélnek irodalmi szlk nyelven, mert nem tudják megszokni. Kis elszigetelt közösségekben éltek, soha nem hagyták el falujukat, ezért több száz év alatt rengeteg nyelvjárás alakult ki. És az iskolázottság szintén nem jellemző…
    -UI: tisztelet a szép gondolat kifejtésért

    Felvidéki magyar honfitáraimnak:
    Ha rád támad egy birka(kos), fel akar lökni, hiába igyekszel neki elmagyarázni, hogy nem akarod bántani, ha nem ismered a nyelvét, hasztalan.
    Ezért tanuljatok meg bégetni, barátaim, vagyunk annyira intelligensek, hogy jobban megtanuljuk a nyelvüket, mint ők maguk, és aztán eltudjuk küldeni a barmot a csába legelni, válogatott bégetéssel. 🙂
    (nem mind barom, de akad pár, mint minden nációban)

  60. 61 – ILF:
    Ezzel nyitsz: „Azért vagyunk annyira magyar-ellenesek, mert a szüleink, nagyszüleink ha nem tudtak magyarul, vagy nem tanulták megfelelően a nyelvet az iskolában büntették őket”
    Ez egy hajánál fogva előrángatott argumentum. A felvidék a magyar királysághoz tartozott, ahol a magyar nyelv volt a hivatalos. Ha kivándorolsz mondjuk Ausztráliába, akkor a gyerekedet az iskolába angolul fogják tanítani, nem szlovákul. Senkinek se fog 100 év múlva eszébe jutni, hogy ezért ausztrál-ellenes legyen. Ha egy gyerek ma nem tanul, a tanár hátat fordít neki. 100 éve a világon mindenütt büntették azt a diákot, aki nem tanult. 1916-ot irreális összekeverni 2016-tal.

    „ha egy magyar lenéz é letótoz a hülye győzikés szlovák akcentusunk miatt, akkor is nyeljük a taknyot…ennyi.” Ha valakivel konfliktusod támad, az illető keres rajtad egy fogást. Nálam ifjú koromban rendszerint azt figurázták ki, hogy szemüveges vagyok. Nálad nyilvánvaló a kiejtésed, de ez egyáltalán nem általános. Nekem például kifejezetten tetszik a felvidéki kiejtés. Neked meg büszkének kellene lenni rá, főleg arra, hogy 100 év hátrány, üldözés ellenére még mindig magyarok vagytok.

    „KI VOLT ITT ELŐBB” Ennek semmihez semmi relevanciája nincs. Az hivatkozik rá, akinek jobbat nem tud kitalálni. Több mint 1000 év távlatában a történelem nagyon labilis tényekkel rendelkezik. Egy egészen biztos, a magyar királyságon belül minden földesúr magyar volt. Övék volt az ország, aminek határain belül az egy tucat kisebbséghez tartozóknál csak az volt fontos, hogy dolgozzon a földesúr birtokán, nem az, hogy milyen nyelven beszélt. A lényeg, hogy a franciáknak nem volt érdeke egy erős Magyarország, ami a németekhez húzott, tehát életképtelenné kellett szabdalni. És hogy a tótok ne haljanak éhen, a határt le kellett vinni a Dunáig, alaposan belevágva a magyarok által lakott területbe is.

  61. 64: „1916-ot irreális összekeverni 2016-tal”

    Főleg, hogy az egész hazugság. Elmész a régóta szlovákok lakta területen egy skanzenbe, az 1920 előtti iskola-berendezés anyagai mind szlovák nyelvűek. Könyvek, térképek, minden. A tótok úgy látszik, nem járnak a felvidéki skanzenekbe… 🙂
    Egy rokonom pedig Szarvason, a Horthy-érában (!) szlovákul tanult, mert a közelükben csak szlovák tannyelvű iskola volt.

    A szlovákok „magyarázzák a bizonyítványukat”, a tények meg nem számítanak.

    Különben jól összefoglaltad. +1 😉

  62. Sőt, pl. Nyíregyházán (amit tót telepesekkel telepítettek újra) 1755-től a tótok által használt cseh nyelvű biblia nyelvén vezették az anyakönyveket, az iskolákban tótul tanítottak, a város hivatalos rendeleteit tótul adták ki, stb. Mindez se a földesurat se a királyt se senkit nem zavart

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük