(1761) A Birodalom visszavág

VIP.44.

 

The Saker gondolatai

Az oroszok szíriai beavatkozásának kimagasló sikerére gondolva biztosra volt vehető, hogy a Birodalom vissza fog vágni. Ez meg is történt november 24-én, amikor a török vadászgép lelőtte az orosz vadászbombázót, aminek körülményeit már többször megtárgyaltuk.

Az orosz gép lelövése a maga nemében párját ritkító, pontosan kiszámított provokáció volt, amit az USA és NATO rögvest felvállalt azzal, hogy 100 százalékosan Törökország mögé állt. Például olyan bejelentéssel, hogy azonnal hajókat és repülőket küld Törökország megvédése érdekében, mintha nem Törökország lett volna a támadó, hanem Oroszország. Ráadásul Washington kategorikusan tagadja, hogy Törökország megvenné a Daesh lopott nyersolaját. Az idevonatkozó, rendkívül részletes orosz bizonyítékokat (egyszer 1722, illetve 8500 tartálykocsit bemutatott fényképpel bizonyított napi 200.000 hordó olajszállítmány) a nyugati sajtó egyszerűen ignorál. Szúrjuk közbe, hogy az Daesh (ISIS) az innen származó pénz segítségével tart fenn rendkívül hatásos propagandát, és verbuvál önkénteseket, vesz fegyvereket. Vagyis török (és NATO) segítséggel tartja fenn magát igen hatékonyan.

Akkor most mi is történik? A Birodalom észlelte a szíriai orosz katonai jelenlét gyenge pontját, és elhatározta, hogy kihasználja azt. Ez a támadás minden valószínűség szerint csak az első lépés annak érdekében, hogy az orosz erőktől megtisztítsa a török határt. A következő lépés minden bizonnyal NATO katonák betelepítése lesz Szíriába, kezdetben, mint „tanácsadók”, amik majd átváltanak különleges alakulatokká. A cél a „mérsékelt” terroristák bebiztosítása. A német és angol alakulatok bevonásával ki lehet jelenteni a „nemzetközi koalíció” jelenlétét. Ami a NATO és Oroszország közé szorult franciákat illeti, pont olyan jelentéktelenek, mint korábban bármikor. Hollande megint beadja a derekát, mi mást tehet? Washington pedig a „mérsékelt” terroristákkal próbálja Szíriát darabokra tépni.

Végeredményben az S-24 lelövése egyértelmű üzenet az oroszoknak „kiszorításotok érekében hajlandók vagyunk kirobbantani a háborút.” Putyin erre már megadta a választ:…….. folytatás E-mailben.

_________________________________________________________

Kapcsolat felvétel a cikk folytatása végett: evatibor#t-online.hu

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________

83 gondolat erről: „(1761) A Birodalom visszavág

  1. Nem semmi… A hivatalos média Putyin válaszát sem nagyon reklámozza, pedig nagyon súlyos, és egybevág Tibor bá’ korábbi elképzeléseivel!

  2. A nyugati média egy vicc. Miközben tolják az egyik oldal szekerét, addig egyenként kiabálják, hogy a média a másik oldal szekerét tolja. Ez érezhető volt Magyaroszágon a migránsáradat idején, amikor miközben az áradt a médiából, hogy szegény menekültek jönnek és a gonosz kormány milyen rosszul bánik velük, azt hallhattuk tőlük, hogy a média hatására félnek az emberek a menekültektől.
    De ugyanilyen árulkodó példa a franciaországi Nemzeti Front győzelme körüli hallgatás is, és igen illene tudatni a népekkel, hogy bizonyíték van arra, hogy a NATO tag törökök kereskedelemmel finanszírozzák az ISIS-t, amiből következik, hogy a NATO akarja elosztani a lapokat Szíriában is. Közben persze azt harsogják, hogy az oroszok nem is az ISIS-t támadják, hanem csak Aszadot támogatják mindenkivel szemben.

  3. 3:

    Szerintem nem lesz ebből nagy gond, voltak ennél nagyobb erőfitogtató gócpontok, kényesebb időkben is, mégsem lett belőlük nagy gáz.

  4. 4:
    Hol és mikor?
    A kubai rakétaválságtól egészen a SZU felbomlásáig ilyen világhelyzet még nem volt, mint a mostani.

  5. 2-re
    Bogár László bármelyik előadása a pénzről, a médiáról, a kereskedelemről. Ezen már illene túl lenni mindenkinek, legalább 5 éve szócsővel ordít ebben az országban mégis kevesen hallják.

  6. 5., Ukrajnára gondol, igaz az csak egy 🙂

  7. 5:

    A rakétaválság óta volt Vietnam, előtte ott volt Korea.

  8. 8:

    Okos vagy barátom.
    Vietnám idejében még feleennyi ember élt a Földön és kb feleennyit fogyasztottunk.
    1961- ről meg 1950- ről ne is beszéljünk.

  9. Vasgerinc:

    Ezen kár vitázni, egyenlőségjelet tenni az egykori hidegháborús korszak és a mostani realitások közé komoly benézés. Tudjuk, hogy ez lenne a megnyugtató válasz mindenki számára, de ez a jelen realitásait nézve egyszerűen nem igaz.

    A két világrend és a két szuperhatalom közötti kvázi egyensúly azóta felborult, a SZU szétesett, az USA túlterjeszkedett és eladósodott, miközben az alig összetákolt EU készül szétesni, Kína, India és Brazília pedig jön föl, mint a talajvíz.

    Közben a keleti hatalmak kikezdték a petrodollárt, ami Nixon óta a hidegháború végéig nem volt megkérdőjelezve még a Szovjetunió részéről sem. Sőt, a petrodollár rendszere egészen a XXI. század elejéig eleve nem volt kérdőjeles a többi nagy szereplő részéről sem. Ha bukik a petrodollár rendszere, az USA világhatalma is bukik. Ugyanakkor a hitelezők nem szabadulhatnak meg egyszerre a dollártól, ahhoz, hogy effektív javakba tudják forgatni, idő kell.

    Itt nem klasszikus hidegháború folyik, hanem az USA előre menekülését látjuk ebből a helyzetből. Az USA úgy szeretné fenntartani az egyébként hosszabb távon fenntarthatatlan világdominanciáját, hogy ezt Európa, a Közel-Kelet és Oroszország fizesse meg, lehetőleg egy háborúval – pont ugyanúgy, mint az első két világháborúban.

    Sőt, mivel az USA-nak az igazi fejfájást Kína jelenti, emiatt számára üdvözítő lenne egy európai és közel-keleti csetepatéba belerángatni az oroszokat és az EU-t is, ha ne adj isten sikerül összehoznia egy korlátozott regionális atomháborút (reagan-i doktrína), az maga lenne a főnyeremény.
    Oroszok, Európa és az arab világ kiütve, marad Kína – szalámi taktika.

    Mostanra nyílt titok, hogy Lenin után Adolf Hitlert is a Wall Street bankárjai segítették hatalomba, támogatták és Hitler „segítségével” tudták kirobbantatni azt a háborút, amin kizárólag az USA nyerészkedett.
    Sőt, a második világháború volt a világtörténelem legnagyobb aranyrablása, a háború maga volt a fedősztori.

    Nekik nincs más receptjük, valahogy el kell tüntetni az irgalmatlan adósságállományt és lehetőleg el szeretnék kerülni azt, hogy a nemzetek letétbe helyezett – de azóta ellopott – aranytartalékaival el kelljen számolniuk.

    A többi kérdésről (környezetszennyezés, túlnépesedés, fogyó erőforrások, stb.) nem is beszélve.

  10. A NATO valós katonai erejével kapcsolatban azért vannak fenntartásaim.
    A szakértők már korábban is jelezték, hogy a NATO ereje valójában USA : összes többi tagállam = 90% : 10% körüli.

    A mai friss hírekből kiderül, hogy például Németországban alig van bevethető harci gép, azok fele is elavult: van mindösszesen 29 db régi „ráncfelvarráson” átesett Tornado és 37 db Tájfun harci gépük.
    Viszonyításképpen csak annyit, hogy az oroszok idén ennél több új harci gépet állítottak hadrendbe – azaz az orosz légierő csak ebben az évben több új vadászgépet kapott, mint Németország jelen idő szerint bevethető teljes légiereje!

    http://www.globoport.hu/141832/ocskavasakkal-bombaznak-az-iszlam-allamot/

    Ehhez annyit még hozzátennék, hogy miközben Európa 20 éve tolja le a gatyáját és nem fegyverkezik (szerencsére), addig Putyin 15 éve nagyon is. Az USA pedig 2001 óta megállás nélkül háborúzik boldog-boldogtalannal, aminek viszont egyenes következménye az, hogy a harci technikájuk egy jelentős része szépen amortizálódik, az állományról nem is beszélve.

    A mai amerikai haderő sem teljesen az, amelyik 1991-ben a Sivatagi Vihar idején bemutatót tartott.
    Végezetül a legfájdalmasabb felismerés: Obama kapkodva most akarja elkezdeni az amerikai atomütőerő korszerűsítését 1000 milliárd dollárból, miközben az oroszok az elmúlt másfél évtizedben ezt kezelték prioritásként, azaz jelen pillanatban az orosz stratégiai atomerő a világ legfiatalabb stratégiai fegyverrendszere.

  11. 12: igen, én is ezt találtam meg reggel.
    A cikk végén lévő videón meg Putyin azt mondja:
    Én ötven évvel ezelőtt a Leningrádi utcában megtanultam, ha a verekedés elkerülhetetlen, akkor te üss először!
    Na, ilyeneket nem reklámoz a média…

  12. Ha egy államnak törvényes módon megválasztott kormánya és elnöke van (ilyen Szíria), akkor minden katonai beavatkozás csak az ő hozzájárulásukkal tekinthető jogszerűnek. Az úgynevezett ‘nemzetközi koalíció’, főleg ENSZ felhatalmazás nélkül, egy jogi nonszensz, aminek semmilyen nemzetközi jogi kerete nincs. Magyarul törvénytelen agresszió, háburús cselekedet, a végrehajtó pedig agresszor, haramiaállam (ezt eddig is tudtuk szerintem).

  13. 11-re
    Nem 90, csak 74% az USA hadereje a NATO-ban de az akkor is háromnegyedes többség így nem csodálkozhatunk ha időnként benyújtja a számlát.

  14. 13:
    Én ugyanezt mondtam néhány hete, és akkor ki lettem röhögve, mert vén fasz vagyok, hol van az már?….

  15. 16:
    Ez igaz, Tibor bá’, Putyin most pontosan azt mondta, amit te korábban feltételeztél róla.
    Igaz, ez csak kommunikáció, mert ha én kerülök ilyen szituba, akkor nem ilyen bölcselettel traktálom az ellenfelet ütés helyett, mert még a végén megszívleli… 🙂

  16. Feco:

    Igen, lehet, hogy csak 74%, bár az igazat megvallva a teljes csapásmérő erő (az összes nukleáris robbanófejjel együtt) lehet, hogy 99%-1% arányt adna ki.
    A lényeg annyi, hogy – meglátásom szerint – az USA nélkül a NATO papíron nagyon impozáns, a valóságban meg távolról sem az.
    A mostani NATO egy végletekig felhígult szervezet, ahová minden jöttment kis országot gyorsan felvettek felvonulási területnek. Másra nem jó.
    Aki anno végigkövette a Líbia elleni európai katonai akciót, az láthatta, hogy a NATO európai gerincét adó hatalmak a legjobb esetben is egy katonai burleszket adtak elő, az akció paródiája volt az 1991-es Sivatagi Viharnak, és akkor még finoman fogalmaztam.

    Olyan apróságokra most ki sem térnék, hogy a végletekig elavult líbiai légvédelmet is az amerikai B2-es bombázók és Tomahawk cirkálórakéták iktatták ki, ezt Európa nem volt képes megoldani. (A felderítésről, műholdas navigációról valamint a légi utántöltésről nem is beszélve.)

    http://oroszhirek.hu/index.php/politika/5204-spiegel-az-orosz-hadsereg-erosebb-az-eu-egyuttes-seregenel

    Nem vitatom, az európai hatalmak katonai ereje arra jó lehet, hogy valamekkora pusztítást végezzen Oroszföldön, lekössön orosz erőket, de az USA nélkül nemhogy a katonai győzelemre sem lenne esélyük, hanem a nagy kérdés az lenne, hol tudnák egyáltalán Putyin seregeit megállítani: még Berlin előtt vagy csak jócskán utána.
    Állítom mindezt úgy, hogy egy gördülékeny, összehangolt és ütőképes egységes európai/NATO haderőt feltételezek, ami egyébként távolról sem biztos, hogy így lenne. Sőt!

    Kiegészítés: A NATO 200+200 db harcászati taktikai atomtöltettel rendelkezik, az orosz hadsereg készlete a legóvatosabb becslések szerint is minimum 2400 db (van aki szerint ez a szám inkább az 5 ezret közelíti), ami alsó hangon is 6-szoros orosz nukleáris fölényt jelent a hadszíntéren!
    (Ebben nincsenek benne a hadászati atomeszközök, ott nem is lehet a brit és francia atomütőerőt egy lapon említeni az orosszal.)
    A hadszínteret klasszikus orosz-NATO összecsapás esetén pedig Európának nevezik, így valahol érthető a nem túl lelkes európai hangulat.

    Geopolitikai oldalról azt látom, hogy az USA tolja rá az oroszokra Európát (akiknek annyira ez nem tetszik, kell is noszogatni őket rendesen, leszámítva pár hülye kollaboráns kormányt, gondolok itt a Baltikumra vagy Romániára), közben globális szinten Kína az, aki Moszkvát tolja rá a NATO-ra és az USA-ra.
    Mindenki a másikat tartja maga elé pajzsnak.

  17. 19:
    Ez egy hónapos hír. Ennél sokkal fontosabb Putyin „elszólása” miszerint ifi korában megtanulta, ha a harc elkerülhetetlen, akkor neki kell ütni először. (mellesleg, én ugyanezt tanultam meg, és közöltem is).

  18. 19: Idehaza 1 hónapos. De ha valaki olvas orosz sajtót, mondjuk a Tv Zvezdát, akkor ez több mint 1 éve nyilvánosan beismert tény. A Vosztok (Kelet) 2014 nagy összfegyvernemi gyakorlaton „szimulált” forgatókönyv után döntöttek úgy Shojguék, hogy a regionális polgári közigazgatás felső és közép szintjét fell kell készíteni arra a működési mechanizmusra is, ha a katonai közig. megszűnik létezni. Tipikus atomháborús forgatókönyv, mert ilyen konklúziókat is levontak a tavalyi hadgyakorlatból. Az idén megtartott Centr (Központ, középső) 2015 hgy. már alkalmazta a tavalyi tapasztalatokat is, de főleg egy idegen országban székelő terrorista csoportok elleni felkészítés záróakkordja volt, összfegyvernemi szinten. Vagy valami ilyesmi…!

  19. http://vs.hu/kozelet/osszes/katonai-egysegeket-vezenyelt-putyin-ormenyorszagba-1208

    Háborús eszkaláció – a Kaukázus felrobbanhat.

    Brzezinsky szerint a Kaukázus Oroszország lágyéka. Ha az USA szét akarja bontani az Orosz Föderációt, akkor a Kaukázusnál indíthatja be a legkönnyebben a peremek leválasztását.
    Az iráni hadsereg már 2-3 évvel ezelőtt jelentős erőket telepített az azeri határ térségébe, amely egyben határos a török területekkel is, mostanra pedig török erők nyomultak be Irak területére.

    Oroszország – Örményország – Azerbajdzsán – Grúzia – Irán – Törökország közvetlenül érintett, Türkmenisztán és Ukrajna (Krím) közvetve.

    A Kaukázus belobbantásával az egész Kaszpi-térség háborúba süllyedhet, a térség viszont elsőrendű fontosságú lenne a kínai „selyemút” projektnek valamint a közép-ázsiai földgázlelőhelyek szempontjából.

    Annyit illik tudni az orosz geopolitika egyik legfontosabb, de nem agyon hangoztatott tételéről, hogy a Kaszpi-térség és a kaszpi nyersanyagforrások feletti kontroll fenntartása megér Moszkvának akár egy világháborút is megkockáztatni.

    Az Északi sarkvidék és a Kaszpi-térség:
    Moszkva ezek birtoklása/felügyelete nélkül nem lehet globális játékos. Félreértés ne essék, csak ezek önmagukban nem elegendőek hozzá, de ezek nélkül szinte kizárt, hogy hosszabb távon a globális orosz érdekek védhetőek/érvényesíthetőek legyenek.

    Ouse (19):

    Tavaly év végéig ötezer, részben új, részben felújított atombunkert adtak át Moszkvában.
    Nem elírás, 5 ezret.
    Az USA hivatalos kérdésére, hogy Moszkva ezt miért építi, még a mai napig nem érkezett hivatalos válasz.

    Ha realistán ránézek a térképre,akkor azt látom, hogy a katonai konfrontációk sorban bontakoznak ki, egyre több résztvevővel és a régiók határai fokozatosan egymásba érnek.
    Kelet-Ukrajna (Krím) – Kaukázus – Szíria – Irak – Szaúd-Arábia – Jemen.

    Az utolsó nagy háború előestéjén vagyunk. Rövidesen kiderül, hogy vannak-e még csodák és Isten mennyire szeret bennünket.

  20. 22:
    Montezuma: „Az utolsó nagy háború előestéjén vagyunk. Rövidesen kiderül, hogy vannak-e még csodák és Isten mennyire szeret bennünket.” — Egyetértek, de azt tippelem, hogy isten egyáltalán nem szeret bennünket.

  21. 22. Montenzuma

    Hasznos hozzászólás.
    „a Kaszpi-térség és a kaszpi nyersanyagforrások feletti kontroll fenntartása megér Moszkvának akár egy világháborút is ”

    Az utóbbi napokban boncolgattuk a témát a blogon hogy miért is lehet háború. Viszont még emellé az is jön hogy a most 40$-os olcsó olaj gyorsabban fogy és vajon mikor lesznek ebből elosztási/felosztási gondok?Ki vehet majd többet Kína vagy USA-na majd ha ezen megy a vita akkor szerintem forróbb lesz a helyzet mint egy vadászrepülő lelövése miatti dolog. Az a kérdés hogy ez eljön e 1-2-5 éven belül?

  22. Azt is írták, hogy a törökök válaszlépést fognak tenni az orosz lépésekre.

  23. Bár egyetértek, de azért még olyan sosem volt hogy sehogy se legyen…

  24. „a “kalifátus emírje” Törökországból utazott Líbiába, hogy elrejtőzzön az őrá vadászó iraki felderítés elől… októberben megsebesült… A sebészek megmentették ugyan az életét, de nem tudtak biztosítani számára megfelelő kezelést, ezért Törökországba szállították, ráadásul – állítja a hírügynökség – ebben közreműködött az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) is.”
    http://24.hu/kulfold/2015/12/09/elmenekult-az-iszlam-allam-vezetoje/

    Mindez egy hírportálon leírva. Az eredeti hírforrás persze iráni, nem árt fenntartással kezelni, de egyáltalán, hogy ilyet leírnak.

  25. 29: Sebészek dicsekszenek a szakmai eredményeikkel egymás közt. A pálmát ez viszi el: Behoztak hozzám a csatatérről egy nagy faszt, rávarrtam két fület, most ő az Iszlám Állam vezetője! 🙂

  26. 9-10:

    Nyilvánvaló, hogy teljesen más gazdasági és politikai körülmények voltak, viszont ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ma lenne zsizsább a környezet. Azokban az időkben sokkal nyíltabban, közvetlenebbül konfrontáldótak a szemben álló felek, és akkor is sokan világháborút vizionáltak. Ha akkor nem volt, akkor a mostani szerintem sokkal lagymatagabb környezetben sem lesz rövid időn belül.

  27. (32) Vasgerinc:

    Pontosan, hogy ez a „lagymatag” környezet a veszélyes! Az USA tökig eladósodva, miközben a rendszerük belülről drasztikusan polarizálódott, az EU recseg-ropog és szétesni készülő tákolmány, az EU széthullása darabokra törheti a NATO-t is, hiszen egy tucat európai ország érdekei durván ütköznek egymással.
    Ha még ehhez hozzáteszem az oroszok ébredését valamint Kína eszement erősödését és fejlődését, akkor vajon mikor időszerű a világ újrafelosztásának kérdését elővenni?

    Akkor, amikor egyöntetűen elfogadva egy domináns szuperhatalom (vagy két szuperhatalom) irányít, vagy pedig akkor, amikor az eddigi struktúra már látványosan rogyadozik miközben a rivális nagyhatalmak egyre inkább erősödnek minden téren?

    Nem véletlenül tartunk ott, hogy USA katonai felvonulás zajlik az oroszok ellen Európában és Kína ellen a Távol-Keleten, az Orosz Föderáció pedig végrehajtott egy más kontinensen történő katonai intervenciót, amire a II. VH óta nem volt példa!
    A Hidegháború idején a SZU nem indított hadműveletet, csak a saját érdekszféráján belül (Varsói Szerződés) illetve az 1 egész db Afganisztán esetében, ami viszont konkrétan szomszédos állam volt.

    Félre ne értsd, senki sem drukkol egy atomháború kitöréséért, de ma hatványozottan nagyobb esély van egy globális katonai eszkalációnak, mint a Hidegháború legdurvábbnak látszó éveiben!

  28. A NATO legnagyobb problémája, hogy egy olyan ország hozta létre, amelyik területén soha sem volt nemzetközi harcászati cselekmény, az európai tagállamok közül pedig egyedül Anglia nyert háborút. A franciákat lemosták a térképről a nácik, Németország pedig a személyi kultusz áldozatává vált a második világháborúban, emiatt nem a tábornokok irányítottak a hadszíntéren. Egyedül a volt jugoszláv tagállamoknak lenne gerillaharcban tapasztalatuk, őket meg nem kérdezi senki. Nyilvánvaló, hogy a szíriai bombázásnak semmi értelme nincsen. Az Iszlám Állam köszöni szépen megvan, és folytatja azt, amit eddig is tett, miközben hahotázik az elvileg brutálisan nagyobb haderejű NATO-tagokon. Tehát a jelen herélt kutya helyzetben az oroszok a szövetségeseikkel karöltve jóval nagyobb eséllyel nyernének meg egy harmadik világháborút, mint a NATO.

  29. off:
    Erről vélemény? :

    „Hétfőn a hordónkénti olaj ára 38 $ alá esett, ami az elmúlt hat év óta, vagyis a gazdasági válság elindulása óta először fordult elő!
    Amikor ez bekövetkezett, a globális pénzügyi rendszer majdnem összeomlott és az 1929-33-as ‘nagy gazdasági világválság’ utáni legrosszabb recesszió következett be még az amerikai gazdaságban is…Ebben a pillanatban az olaj ára 37.65 $ !
    Az olaj ára az elmúlt hónapokban hatalmas deflációt élt meg és zuhant…. Ami persze benzinkúton tankolóknak pozitív, de számtalan egyéb (általában negatív hatása van) a világgazdaságra, hiszen annyira összefonódnak az érdekek és a petrodollár….valamint a nemzetközi befektetések….”

  30. A Time magazin az Év emberének Merkelt választotta. 1938-ban Hitlert, és a következő évben kitört a világháború…

  31. 35 valójában nem Neked akarok válaszolni, csak ide tartozó…

    Bombázás kérdéskör: valóban „nem lehet” légicsapásokkal nyerni, már amennyiben a nemzetközi egyezményekre és a közvélemény/média megítélésére igénye van a támadónak. Amúgy szarrá lehet vele még egy asszimetrikus hadviselést folytató ellenfelet is verni, s nem kell hozzá amerikai vagy orosz erőfölény. Ha leszarja a támadó a civil áldozatokat – amit elítélek amúgy – akkor simán nyerhető levegőből is, persze megszállás nélkül, csak k.o. van; néha az is elég elvileg.

  32. (37) JR: Ez tényleg elég szarul hangzik. 🙁

  33. 33:

    Az EU szétesésének veszélyével egyetértek, de önmagában ez szerintem nem váltana ki világháborút, bár nyilván jelentős világpiaci változást hozna.
    Persze azt is tudom, hogy az USA el van adósodva, elsősorban Kína felé, de túlzottan egymásra utaltak a piacok ahhoz, hogy egyik a másiknak nyíltan nagy mértékben ártani akarjon.

  34. 31.
    Putyin nem hátrál, nem tér ki, nem rántja el a kormányt, itt kezdett el a nyugat gondolkodni, hogy mi is lesz ebből, ha túlfeszítik a húrt.

    Oroszország hatalmas, az a 180 millió ember elfér egy kis szegletében – vagy ahányan maradnak belőlük – ha becsapódik néhány száz atombomba, akkor is.
    De mi a helyzet a nyugattal, a megszerzett billiótrilliócsilliárdokkal, a csilivili palotákkal, apuci drága kisfiacskáival, a luxusprostibabucikkal, az kialakult uralommal, uralkodó kasztossággal. Mi lesz mindezzel, ha túlfeszítik a húrt és az oroszok elkezdik szórni a nukleáris áldást?

    Szóval nem hiszem, hogy háború lesz. Egyszerűen azért, mert a nyugat (döntéshozói) 1000x többet veszít, azaz mindent. Törökországot meg megkérik, hogy nyugodjon le, ja és hogy kapcsoljon hátramenetbe észak Irakban.

  35. 41:
    Végre egy optimista álláspont.

    40:
    Nem csak a Kínában lapuló kötvény jelenti az eladósodást, hanem a világban szanaszét heverő irgalmatlan mennyiségű dollár bankjegy és elektronikusan nyilvántartott „követelés” is.

  36. 41.: Ez mind szép és jó, egy mesében. A bennfentesek tudják, hogy az orosz nyersanyag és energiahordozó készletek megszerzése nélkül ez a mai modern piramisjáték, amit globális kapitalizmusnak hívunk, nem fenntartható. Van a rendszerben még 5, max. 10 év, aztán végleg durran a lufi, és jön a…! Szóval egyre inkább háborúpárti lesz az „elit” mert ezen a saját maga csilli villi, stb. környezete is múlik. Főleg, hogy a tengerentúlon már lassan 10 éve meggyőzték magukat, hogy egy elsőcsapásos forgatókönyv az oroszok ellen jó eséllyel megnyerhető. A Szovjetúnió ellen nem ment, de Oroszország ellen menni fog…, mert mindenük kell a „buli” további folytatásához, mert ha nem, akkor jön a hatalmad reccs…! És akkor Ouse M.D., Jövőnk, Tibor bá többi témáját ne is említsük most.

  37. 44:
    Arról nem beszélve, hogy vadászgépekkel nem szokás gyalogságot támadni. Akkor minek oda ez a rengeteg vadászgép (ha nem egymás ellen lesznek bevetve)?

  38. 6. Jovonk

    A blog jó ,köszönöm hogy egy mondatba összefoglaltad a lényeget ami a valószínűsíthető időpontot jelenti.Nyilván nem személyes vélemény hanem többetek kutatása alapján.(persze jó olvasni a blogot is ami pont elég részletességgel megy bele a részletekbe), de amit írtál ilyenek kellenek pirossal kiemelve

    Mindnekinek:
    Az olaj tényleg érdekes hogy gyakorlatilag a peakon (talán idén volt a tetőzés~?)az olajár a 37$.Az ember azt hinné, hogy legalább elindul az ár felfelé pont a peak évében.

    Klíma: csak egy gondolat jutott eszembe. Már a havas tél Mo.on kb.10-15 éve elmarad. Lassan az tapasztalható hogy ezen kívül már a fagyos éjszakák is elmaradnak. Lassan december vége és idén felénk még nemigen volt fagy (max. pár nap enyhe fagy ). Apropó metán ppm értéket tudnak mérni a légkörben?? Tendencia?

    Gebasz dátum illetve %-os esély a bekövetkezésére:
    szerintem elég nehéz %-os esélyt megadni , mert hiába van meg egy csomó információ,mindig ott van az hogy mi van ha valaki mégsem nyomja meg a gombot vagy csak részleges háború lesz. Esélyt én is látok rá, hogy 2020-ig lesz ,de 50-50%-ot mondanák.
    Illetve 5% esélyt adok arra hogy az energiaproblémát mégis megoldják (1-2 duku.filmben láttam hogy vannak próbák algából olajat, naperőpark ami sót megolvaszja, stb….)Nyilván a megoldás nem 7 milliárd emberre lenne, hanem tételezzük fel hogy az alternatív energiák részarányát felviszik 10-20%-ra, az energiaárakat pedig globál felnyomják 5-10x-esére és megoldódna a probléma.Persze ez csak feltevés (5%esély).

    Mert nekem az az érdekes hogy mondják h energiaválság jön, de ahhoz képest pl. a villany ára nem megy meredeken fel .Energiaválságot szintén úgy képzelném el, mint pl. ukrajnában , hogy feltolják ha jól emlékszem 10x-ére a gázárat. Valaki tudja a választ hogy miért nem valósul meg az energiaválság előestéjén az hogy 1-2-3-500%-al felnyomják a gáz, villany árat??

  39. 46:
    A kitermelés felfutott a mai szintre, de a világ recesszió miatt nincs termelés, tehát a kereslet hirtelen leesett, viszont a kínálat megmaradt, mert az összes kitermelő betervezett egy bizonyos bevételt, ami egyáltalán nem jön össze, tehát ha lehet még fokozza a kitermelést. Kvázi túlkínálat, ami árzuhanást jelent.

  40. 43.
    Honnan tudod te, hogy miről győzték meg magukat? Nem annyira hülyék ők, hogy ne tudnák egy totális atomháború véget vet a nyugatnak.

    Szovjetúnió ellen nem ment, Oroszország ellen megy? Lehet, csakhogy ott van Kína is. Mind totális hagyományos háború, mind atomháború esetén a nyugat mindent elveszít.

    „Szóval egyre inkább háborúpárti lesz az “elit” mert ezen a saját maga csilli villi, stb. környezete is múlik.” Ugyanmá. A pórnép egy nagyrésze nyomorba süllyed, másik jórésze veszít rengeteget a színvonalból. Az elit nem, az elit egyre gazdagabb lesz gazdasági válság ide vagy oda. Ha még van a kapitalismus nevű játékban 5 vagy 10 év, akkor azt megvárják. A csilivili kizárólag egy totális háború esetén lesz oda és ezt pontosan tudják. Végtére is nem olyan hülyék ők, azért vannak ott, ahol.

    46.
    „Valaki tudja a választ hogy miért nem valósul meg az energiaválság előestéjén az hogy 1-2-3-500%-al felnyomják a gáz, villany árat??”

    Talán azért, mert nincs is energiaválság és még egy darabig nem is lesz. Gázból rengeteg van, számos ország nem is tud mit kezdeni vele. A gazdasági válság és keresletvisszaesés miatt pedig olajból is(áramból is) jóval kevesebb kell. A megújulók és energiatakarékos fogyasztó eszközök is éreztetik hatásukat. Szóval energiából és hordozóból is túlkínat van jelenleg.

  41. 43. +1. Jól látod. Sokan a legegyszerűbb tényeket nem veszik figyelembe itt.
    Az amerikaiaknak kellene az orosz föld a bennlévő dolgokkal együtt.
    Az Oroszoknak viszont nem kell Amerika!
    Ebből kifolyólag, ha az Amcsik bármilyen taktikai atomot vetnének be, a Ruszkik igazival válaszolnának.
    Ezzel tisztában van mindkét fél.
    Ezt az „első csapás” hülyeséget meg nem tudom ki találta ki, de egy atomháborúban ez kivitelezhetetlen. A célbaéréshez legalább fél óra kell. Ezer műhold figyeli folyamatosan a földet, ha csak kinyílik egy atomsiló fedele, már riasztanak is! Tíz percen belül, már az ellen oldal rakétái is mind a levegőben vannak!
    Kié lesz akkor az első csapás?
    Az Oroszoknak volt saját bevallásuk szerint cirka 2800 SS20-as rakétájuk, amit elvileg leszereltek és ha maradt még ezen felül 10-20 valamelyik raktár sarkában, amiből kettő-három is elég, hogy Amerikát leradírozzák a térképről.
    Ezekkel tisztában vannak az Amcsik is, azért ők sem teljesen hülyék.

  42. 49:
    Szerinted Amerika partjaitól 12 mérföldre lapuló orosz tengeralattjáróról kilőtt rakéta hány másodperc alatt éri el Washingtont? Mert, hogy én se vagyok teljesen hülye!

  43. 49 ciki
    A bicska nyilik ki, ha ezzel a siló fedéllel jössz! Az ezer műholdad csak akkor észleli a rakétát, ha már kilépett a földháttérből! Nézd meg, hogy néz ki egy Topol, azt sem tudod megállapítani, hogy hol van, nem hogy mikor indít!
    Menj át egy kis továbbképzésre a htka pont hu-ra!

  44. 50. Az oroszok már gyakorolják a Kalibr cirkálórakéták indítását. Most még csak hagyományos fejjel, de pont olyan pontosan ér célba (kivédhetetlenül) a taktikai nukleáris fejjel is.
    https://www.youtube.com/watch?v=Lr9GgavDSo0

    De már többszörösen letesztelték az indítását hajóról és stratégiai bombázókról is. Jó ez a szíriai háború tesztnek, és egyúttal üzen is az ISIS gazdáinak, hogy mire is képes a medve.
    Ahogy üzent az USA a két atombomba bevetésével Japánban a szovjeteknek.

  45. 50. Pontosan erről beszélek!
    De mivel a másik oldalon is ott vannak ezek a tengeralattjárók, így nem is lehet első csapásról beszélni, mivel a kettő között csak percek telnek el, mármint a csapás és ellencsapás között.
    Nem beszélve róla, hogy az innen indított rakétákkal nem tudja „lefedni” az egész országot egyik fél sem, bőven marad lehetőség az ellencsapásra.

    50. Ki mondta, hogy a rakétát észlelik?
    A radioaktivitást észlelik, ami „világít” mint a reflektor, ha nincs kellő vastagságú ólommal leszigetelve, ami egy rakétameghajtású nukleáris fejnél nem igazán jellemző!

  46. 53:
    Jujjjjjjj! „A radioaktivitást észlelik, ami “világít” mint a reflektor, ha nincs kellő vastagságú ólommal leszigetelve” Ezt ne csináld velem!

  47. (53) Ciki:

    A rakéta indítást észlelik az infra-tartományban a műholdak, ennek semmi köze a robbanófej típusához, ami lehet a nukleárison kívül vegyi, bakteriológiai vagy akár elektromágneses impulzus fegyver, sőt, akár hagyományos robbanóanyag is.

    A fejlesztés alatt álló hiperszonikus fegyverek valamint a katonai űrprogramok (X-37, földi célpontokat támadó műholdak) drasztikusan lerövidítik majd az észlelési/leküzdési/válaszcsapás időablakot.

  48. 53.
    A robbanófej közelében valószínűleg ki lehet mutatni valamennyi sugárzást, de több 10 km magasból semennyit, mert a sugárzás intenzítása négyzetesen csökken (vagy lehet, hogy köbösen) és a műhold nem tudja észlelni.

  49. 54. Tudod, gyerekkoromban, a kopsz ember fejére is mondtuk, világít mint a holdvilág.
    Pedig az sem világít, ez olyan „szimbóleum”! 🙂

    56.
    Egy ember hőtermelése kb. 40W!
    Gyönyörűen látszik 10 km magasságból is!
    Tele van a you-tube ilyen rendőrségi, harcászati vidikkel.
    A radioaktív sugárzás viszont egy speciális tartomány, ami nemigen téveszthető össze semmilyen más sugárzással!

  50. 57.
    Összekevered a radioaktív és az infravörös sugárzást.

  51. 57:
    Nincs kedved ezt pontosítani?: „Egy ember hőtermelése kb. 40W”

  52. 100 ezer NATO-gyalogos,amerikai, török, európai szárazföldi csapatok benyomulása a térségbe nyilván csak a tőr hegye. A cél az oroszok kiszorításán kívül egy jó nagy falat lekanyarítása lehet Szíriából és Irakból.
    Az lesz majd a jó buli, ha a Földközi tengeren megjelennek az amerikai repülőgéphordozók, az orosz hajókat meg nem engedik át a Boszporuszon.

  53. Nem lesz az olyan jó buli. Putyin egyértelmüen és céltudatosan az újabb világégésre készül. Még nem teljes a készültség, van ami „csak” 95 százalékos. Például a rakétasilók.

  54. 60. Az emberi szervezet hőntartásához min. cirka 40W szükséges. Ez kisugárzódik, hűl, már látható a műholdas felvételeken, kamerákon.
    Természetesen a mozgásban, munkában, lévő szervezet ennél jóval többet termel.

    59. „Összekevered a radioaktív és az infravörös sugárzást.”
    Mi is a különbség a kettő között a frekvencián kívül? 🙂
    Az infravörös alatta van a látható fénynek, az alfa, béta, gamma viszont fölötte.
    Ennyi.

  55. 65:
    Nem kellene az alfát, és a bétát átgondolni? 😀

  56. Ez már a húrelmélet továbbgondolt változata ?

  57. Az isten szerelmére, aki nem érti a fizikát, az ne tegyen kijelentéseket.
    Az ember hőleadása rengeteg tényezőtől függ. Onnan kell kiindulni, hogy mondjuk napi 2000 kalóriát eszik, ennyi hőtől kell megszabadulnia. Ha jól felöltözik, alig ad le hőt. Ha meztelenül kimegy a -20 °C-ra és még a szél is fúj, akkor hatalmas hőmennyiségtől szabadul meg percek alatt.
    A három sugárzás közül csak a gamma tartozik az elektromágneses családhoz, ahová az emberi szem által érzékelt fénysugár is tartozik.

  58. 58.
    Dehogy érik az atomfelhő. Érdekes, hogy már együtt harcol a szíriai Szabad Hadsereg az oroszokkal és Asszad seregével az IÁ ellen. Az oroszok szállítanak nekik utánpótlást. Ez új dolog, fordulat az eddigiekhez képest.

  59. 69. Tibor bá’,
    Nem volt megjelölve hivatkozás, de ha nekem írtad, akkor eléggé mellélőttél.

    Másrészt mondj egy autentikusabb forrást, az emberi hőleadásról, mint egy, a támával foglalkozó doktori disszertáció, amit belinkeltem.
    Természetesen igaz az, hogy a hőleadás több tényező együttes hatásától függ (környezeti hőmérséklet, mozgás intenzitása, ruházat stb.). Ahogyan a 68.-ban hivatkozott ábrán látható, ezektől függően kb. 20 és 300 Watt között változhat.

    „Onnan kell kiindulni, hogy mondjuk napi 2000 kalóriát eszik, ennyi hőtől kell megszabadulnia.”

    Ahogyan azt Móricka elképzeli. Nem kell ennyi hőtől ‘megszabadulnia’, mert az emberi szervezet nem egy cserépkályha.
    Egyrészt az anyagcsere-folyamatok hatásfoka nem 100%-os, másrészt a bevitt energia nagy része (fele!!) a szervezet alapműködtetésére használódik el, harmadsorban pedig a bevitt energia egy másik része a végtermékkel együtt távozik. Azonkívül (amennyiben egész nap ül valaki) a bevitt energia el is raktározódhat… viszont amikor meg elkezd intenzíven mozogni, akkor úgy érzi, hogy ‘dől belőle a meleg’.

  60. 69. Már bocsi, de a hsz. csak annyi lett volna, hogy az ember 40W-nyi hőleadását már érzékeli a műhold!
    Ennyi nem több!!!
    Nem fogok minden fizikai és egyéb utalásom mellé egy doktori disszertációt írni.
    Az „alfa, béta” csak egy poénszerű valami lett volna, jó, nem jött be. 🙁
    De akinek szántam, az úgy látom megértette.
    Szőrszálhasogatunk, szőrszálhasogatunk? 😀

  61. 72:
    Mi az, hogy „akinek szántam”? Ezt mindenki olvassa, és ha hülyeséget írsz, nem jöhetsz azzal, hogy poénkodsz. 🙁

  62. Az emberi test hőtermelése

    Általánosan elterjedt a munkák intenzitás szerinti osztályozása, és ezek szerint három kategóriát különböztetünk meg:

    a) Könnyű munkának nevezik azokat a tevékenységeket, amelyek során a teljes oxigénfogyasztás a nyugalmi állapot fogyasztásának kétszeresét nem haladja meg, tehát a 0,5 l/min (0,85 × 10-6 m3/s) 175 W értéknél kisebb, ide sorolhatók az ülő foglalkozások,
    b) Közepes nehézségű munka esetén az oxigénfogyasztás a nyugalmi érték 2-4-szerese, tehát 0,5-1,0 l/min (8,5 – 17 × 10-6 m3/s), illetve az időegységre jutó teljes energiafogyasztás 175 – 350 W, amelyből az izommunka teljesítményszükséglete 88 W. Ide sorolhatók a nem gépesített házimunkák, kézműipari tevékenységek stb.
    c) Nehéz munka esetén a teljes oxigénfogyasztás a nyugalmi érték 4-8- szorosa, tehát 1 – 2 l/min (17 – 34 × 10-6 M3/s). Az időegységre jutó teljes energiafogyasztás 350 – 700 W, melyből levonva az alapanyagcsere-értéket, 264 – 615 W értéket kapunk. Ide sorolható
    a nehézipari és mezőgazdasági munkák legnagyobb része.

    Az emberi testben végbemenő oxidációs folyamat során keletkező ún. metabolikus hő Fanger (1982) elmélete szerint két részből tevődik össze: a külső mechanikai munkából (W) és a belső hőszükségletből (H).

  63. 75:
    A magyar újságírók hülyék. Mi az, hogy „lőtávolon kívül”? 540 méter a gumi csúzli lőtávolsága. 😀

  64. A sörétes kb. 500 méterig képes ölni, kispuska már inkább 1500 méterig.
    Nem tudom, hogy milyen fegyverből adtak le figyelmeztető lövést, de általában ágyúval szoktak hajóról, aminek jó nagy hangja van és messzire is lő. Azt még el tudom képzelni, hogy vaktöltény volt és ebben az esetben már valóban „lőtávolon” kívül voltak.

    Én sem tudok helyesen és jól fogalmazhatóan írni, de az indexhez még így is simán elmehetnék korrektornak, mert a mostantól messze jobban teljesítenék.

  65. 77: Chani, ezek azért kicsit túlzó számok. A sörétes puska, ha mondjuk a legáltalánosabb 12-es méretet vesszük, szerintem maximum 80-100 méterig képes ölni, esetleg brennekével mondjuk 150 méterig, bár itt már célzott lövésről nem igazán lehet szó. De pl. egy 2-es, 2,5-es söréttel 50 méterről meglőve szinte biztos, hogy nem hal meg az ember, ha meg mondjuk vastagabb kabátban van, akkor nagyon baja se lesz.
    A kispuskához meg annyit, hogy elvileg akár 1000 méteren is halálos lehet egy szerencsés találat esetén, de érdemes azzal összevetni ezt az adatot, hogy pl. az szvd mesterlövész puska hatásos lőtávjának is 1200-1300 méter van megadva. Illetve azt is érdemes végiggondolni, hogy egy nehéz mesterlövész puskával sem egyszerű 700-800m fölött eltalálni egy álló alakot.
    Egyszóval veszélyesek ezek a fegyverek, de azért érdemes a helyükön kezelni őket. Nem kioktatásnak szánom ezt, csak a pontosság kedvéért írom, talán hasznos ezekkel az adatokkal is tisztában lenni.

  66. 77 & 78:
    A modern hajóágyúk lőtávolsága néhány 10 km. 540 méterről beszélni vicc.

  67. 78.
    Én a nagykönyv, meg a lőtérvezető szerinti adatokat mondtam. A sörétes 40-60 méteren belül pontos és garantáltan halálos. A golyósok 50-150 méter között. De amíg még akár ölhetnek is, de pontatlanul az az 500 és 2000 méter közötti sáv. Persze ez kaliber függő is.

  68. 81: Merkel eddig nagyon népszerű volt, hozzájárult Németország eddigi gazdasági sikereihez, most szaladt bele egy olyan ügybe, amely megkérdőjelezi tevékenységét. És bizonyos körök ezt is pozitívan értékelik.
    És tartok tőle, hogy nekünk nagyon kicsi a háttérinformációnk arról, hogy a bevándorlással kapcsolatban a nyugati országok milyen tapasztalatokat gyűjtöttek, a korábbi hullámok gazdasági-politikai mérlegét hogyan vonták meg. Mi csak a felszínt látjuk, amely többnyire ijesztő tényeket mutat, fogalmunk sincs róla, hogy a migránsok hány százaléka az, amely hasznosan beépült a piacgazdaságba, és mennyi, amelyik perifériára sodródott.
    A lakosság véleményét túlnyomóan a negatív dolgok befolyásolják, a tényleges gazdasági kihatásokról fogalma sincs. A népesedési tendenciákat, és jövőképet szintén nem látjuk laikus szinten, a szakemberek nyilván komoly számításokat végeztek ebben is.
    Egyszerűen nem akarom elhinni, hogy Európát tudatosan olyan konfliktusba akarják sodorni, mint amilyen fekete képet most mi kialakítunk, szerintem meg vannak győződve arról, amit Merkel is hangoztat, hogy „képesek vagyunk, győzzük a feladatot”, és hogy ez szükséges Európa talponmaradására. És ezek szerint az egykori török inváziót is pozitív mérlegűnek tartják ma, mert ha nem így lenne, akkor másképpen döntenének.
    És persze mi hiába ellenzékieskedünk, az országot megvédhetjük, de Európát nem, magyarul idő kérdése, és ki fog derülni, hogy mi jártunk jobban, vagy ők.
    Egy megdöbbentő adatot olvastam nemrég, az Európai Bizottság szakemberei úgy számolnak, hogy Európának a következő húsz évben 70 millió migránsra van szüksége. Vagyis ha ez bejön, akkor az eddigi másfél milliónyi migráns csak gyenge előörs, mert a hosszútávú tervből átlagban kijön 3,5 millió bevándorló!

  69. 82. Hubab: Ahmm. Hitler is igen népszerű volt a ’30-as években és nem csak Németországban. Jól jött a fegyverkezése a világgazdaság felpörgetéséhez, valamint Amerikában tombolt a fehér felsőbbrendűség elmélete, csak erről ma mélyen hallgatnak. Ruhr-vidék megszállását elnézte neki a világ (elsősorban USA), mert érdeke volt. Ausztria bekebelezését elnézte neki a világ (elsősorban USA), mert érdeke volt. Egyből kinevezték az év emberének (már jóval a két zsidótörvény bevezetése után). ’39-ben úgy folytatta, hogy Lengyelország lerohanásakor megvolt a szovjetekkel a Molotov-Ribbentrop paktuma Hitlernek.
    Most Merkel politikája egybevágott USA érdekével, egyből kinevezték az év emberének. Putyinnal igen közeli kapcsolatba került Merkelnek (ami talán egybeesik USA érdekeivel).

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük