(1758) Felkészülés

Tibor bá’ online

 

~q191A múltban több alkalommal is volt szó felkészülésről, de mire? Akkoriban úgy látszott, hogy a legvalószínűbb fejlemény egy gazdasági összeomlást követő társadalmi összeomlás. Közbiztonság nulla, hordákba verődött emberek szabad rablása. Mára azonban világossá vált, hogy a helyzet ennél kedvezőbb felkészülés terén, mert pillanatnyilag a legvalószínűbb egy termonukleáris háború kirobbanása. Hogyan kell(ene) erre felkészülni? Talán induljunk ki a II. világháború végétől. Az ország elfoglalása után az életben maradtak megpróbálták összeszedni magukat. A társadalmi rend nagy vonalakban fennmaradt, különösebb bűnözési hullám nem söpört végig az országon. Viszont látszólag élelmiszerhiány mutatkozott. Az emberek előre tartalékokat szereztek be, de természetesen nem mindenki mindent. Így előfordult, hogy valakinek volt felesleges lisztje, de nem volt zsiradéka. Vagy voltak konzervjei, de nem volt sója vagy más fűszerei. Esetleg semmije se volt, de volt például aranya, amivel bármit meg tudott venni magának. Vagyis az élelmiszer helyzet messze nem volt reménytelen. Ráadásul a következő tavasszal az egyéni gazdák elkezdték a termelést. Feltételezem, hogy ez alkalommal a körülmények hasonlóak lennének ezen a fronton.

Más volt a helyzet az ipari termékekkel, mivel termelés csak lassan indult be, a pusztítás miatt a vesztesség, a pótolandók igen kiterjedtek voltak. Fellépett egy jelentős hiány még olyan apróságban is, mint ékszíj. Most az ipari termelés soha, vagy nagyon sokára fog beindulni. Mik lehetnek azok, amiben hiány keletkezhet? 1945-ben a tűzkő és a szaharin voltak menők. A tűzkő az öngyújtókba kellett, hogy tüzet lehessen gyújtani. Ma az öngyújtók gázzal működnek, indokolt tehát gázpalackokat tartalékolni. Másik a borotválkozáshoz használt pengék. A vécépapír is ipari termék, tartalékoljatok belőle, mert kellemetlen, ha nincs, csak úgy, mint a papír zsebkendő, amire már nagyon rászoktunk. Golyóstollak, papír, füzetek, ceruzák szükségességére akkor derülne fény, amikor kiderülne, hogy nem beszerezhetők.

A legkeresettebbek a gyógyszerek, és vegyi áruk voltak. Egyfelől mert a sebesültek, a fertőzöttek nagy száma miatt nagy szükség lett volna rájuk, de az is közrejátszott, hogy az emberek nagy része egyszerűen nem gondolt rá. Az akkori idők legismertebb antibiotikuma a „szuperszeptil” hihetetlen karriert futott be. Egy tubus szuperszeptilért (30 pirula) adtak egy fél disznót is. Indokolt beszerezni antibiotikumokat, ami életmentő lehet. Várható, hogy sok sebesülés fog történni. Kötszer-kötszer-és kötszer. És mivel sugárzásra is kell gondolni, nem árt a jódtabletták beszerzése.1945 óta sok új gyógyszer jelent meg a piacon, de ami ennél fontosabb, sok idősebb, vagy java korabéli ember manapság állandó jelleggel szed olyan gyógyszert, ami 1945-ben nem létezett. Időközben fedezték fel a vérnyomás csökkentőket. Ha ilyet szedsz, indokolt egy rakással bespájzolni, mert a gyártásuk újraindítása éveket fog igénybe venni, ha egyáltalán beindul. Ugyanez érvényes a diabéteszben vagy koleszterint túltengésben szenvedőkre. Ők is életük végéig kényetlenek gyógyszert szedni. Aki inzulinra szorul, az napok alatt meghalhat, ha nem jut inzulinhoz. Nagyon indokolt nyugtatók spájzolása is. És persze ott vannak még a létfontosságú vegyi anyagok. Arckrémek, szappanok, mosogató szerek, fogkrémek. Ezek nagy része pótolható, úgy értem át lehet szokni a fogak sóval történő dörzsölésére, vagy a kicserepesedett bőr libazsírral kenésére, de nem egyik napról a másikra. A seggünket se mindig töröltük selymesített puha papírral, de egyből átállni a kukoricacsutkára megterhelő lehet. 😀 Ráadásul a felsorolt cikkek nagy része igen hosszú időre tárolható, még a gyógyszerek is jóval tovább hasznosíthatók, mint a rájuk írt dátum.

____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________

68 gondolat erről: „(1758) Felkészülés

  1. Tibor Bá .

    Régen mosolyogtam ekkorát : “A seggünket se mindig töröltük
    selymesített puha papírral, de egyből átállni a kukoricacsutkára
    megterhelő lehet” ; A szükség minden bizonnyal ( megterhelés
    ide vagy oda ) törvényt bont – Szerintem a városi átállás foko –
    zatos lesz { A kukoricacsutka előtt minden bizonnyal a média /
    politika / stb hírességek / celebek lesznek terítéken, és végeze –
    tűl a csutka. Nekem ez az ésszerű folyamat jutott az eszembe }

  2. Köszönöm a posztot.

    Társadalmi összeomlásról egy idézet+link:

    http://kingworldnews.com/paul-craig-roberts-putin-and-the-russians-now-dominating-as-the-west-destroys-itself/

    Az említett témáról az idézet:

    „the former head the Pentagon’s Defense Intelligence Agency said on television that ‘Yes, we created ISIS and we used them as henchmen to overthrow governments.’ (Laughter)”

    Ha a társadalmat nem is, csak a kormányokat célozhatták meg Amerikában.

    (BTW kukoricacsutka: vettem jó pár alumínium dörzsi edénytörlőt végső helyzetben talán az is megteszi. Vagy majd tanulunk az indiaiaktól: jobb kéz input és bal kéz output- mármint ballal törlik a hátójukat, a jobbal pedig esznek)

  3. Látom lesz kereslet a kukoricacsutkára, úgyhogy nem fogom feletetni/eltüzelni, hanem jól bespájzolok belőle!

  4. Kedves Tiborbá’!
    Látszik, hogy antialkoholista vagy!;-)
    Lemaradt a bespájzolandókból:
    Pálinka/vodka -fizető eszközként sem utolsó, valamint a tokaji aszú antibiotikus hatása kiváló.
    Cigaretta, kávé, tea – a drogos mindent meg fog adni érte
    Gyertya – világítani kell a pincében
    Gyufa- a gyertyát meg is kell gyújtani
    Cukor – kell az energia (és készíthető belőle szesz)
    Szappan – mosdani/mosni kell
    Fertőtlenítőszer – Pl jódkristály, ami időtlen időkig eláll, vodkában feloldva tinktúra (de jó a betadin is)
    Sok tiszta edény az ivóvíz tárolására (lehetőleg műanyag, és nem árt, ha van ezüst-nitrát kristály odahaza a víz fertőtlenítésére)
    Fokhagyma

    Valamint alapvető szerszámok: Balta, fűrész, szögek, csavarok

    És az se nagy baj, ha van otthon 4-5 db hatástalanított kalasnyikov, amikből össze lehet állítani egy működőt;-))) -jó, ez utóbbi lehetetlen, a hatástalanítók sem hülyék.

    És a felkészülés egyik legfontosabbja: megszerezni a megfelelő testi és lelki kondíciót!

    Amúgy, ha lejár az idő, akkor lejár. Pont.
    Nem tudom, kinek volt jobb, aki túlélte Budapest ostromát, vagy aki nem….

  5. A „Vasárnapina” a nemzetközi helyzet fokozódása miatt elmarad????

  6. 4: Konyhasó is kimaradt. Ma fillérekbe kerül, korlátlanul eltartható és hús tartósításához elengedhetetlen (optimista megközelítés – lesz hús 🙂 ).
    Nyers fokhagyma helyett (amit csak pár hónapig lehet tárolni) – szárított fokhagyma por, bár a medvehagyma hasonló ízű, amit erdőben is lehet gyűjteni.
    Gyufa helyett öngyújtó (nem ázik el).

    „Amúgy, ha lejár az idő, akkor lejár.” Nagyjából így van. De ha lehet tenni ellene, akkor azért meg kell próbálni.

  7. Az unió hozadéka, hogy tönkretette a hazai élelmiszer-termelést, a kereskedelem a multik kezében, így sanszos a társadalmi összeomlás egy komolyabb eszkalálódás után.
    Erről jut eszembe: az ARGENTIN TAPASZTALAT-ot szívesen elolvasnám még egyszer de a gépemről elveszett, a neten nem találom. Ha valaki tudna segíteni, megköszönném.

  8. Csütörtökön nyílt a házunk alatt egy új 300 négyzetméteres aldi! Lementem körülnézni, minden van amit írtatok, úgyhogy kipipáltam a kérdést!
    Köszönöm!

  9. Hogy a boszniai tapasztalatokat is elolvashassa, aki erről korábban lemaradt ide teszek egy arra mutató linket is.

    http://www.karpatiaklubgyor.gportal.hu/portal/karpatiaklubgyor/upload/520225_1347821509_07942.pdf

    Apropó: Nem engedélyköteles kisebb lángszórót (hegesztéshez is használtat) lehet-e kapni? Vagy ezek már engedélykötelesek?
    Permetező nem engedélyköteles. Hypo sem. De a lángszórót nem tudom vagyis talán gázlángra gondolok talán az nem engedélyköteles és kis hatótáv is bőven elég (ha nem megy, akkor gyufa+dezodor).

    Félek a nagy kutyáktól, ha bejönnének rám vagy a macskámra támadva.

  10. A vécépapír kérdése fontos dolog. A Ceausescu időkben, a jegyrendszer idején abból is gyakran volt hiány. Mikor érkezett egy nagyobb szállítmány, mindenki szaladt venni, hatalmas sorok álltak a boltok előtt. Bár a vécépapírt nem jegyre adták, mint az alapvető élelmiszereket, elterjedt a vicc, hogy csak annak adnak el, aki tudja igazolni, hogy van mit enni. 😀

  11. Tetszik ez a poén.
    Szóval humuszt is lehet enni bár nem lakik jól tőle az ember, csak igazolásnak lehet, hogy elfogadták akkor is.

    A hulladékelszállítás is kérdéses meddig működik majd. Ha meg látod valakinél, hogy halomban állnak az üres konzervdobozai az udvarában, tudhatják, hogy lehet neki még több is.

  12. Jesszusom… (hsz-ek)

    „házunk alatt aldi…” na, ott fogsz meghalni az aldidban… ne már, ezek a hsz-ek ugye csak valami poénkodások?!!

    Tibor bá’ +1 (a szándékért)

  13. Tartos ruhak bakancsok cipok kesztyuk kabatok hatizsak minden ami ruha. Nike cipoben meg trendi zakoban nemsokaig koficolunk a csatakos sotet erdobe. Tiborba igazolhatja talan hogy hany katonanak lett ebbol komoly baja netan amputalas az allando vizbentocsogasos/meneteles vegett.

    Es egy jo mechanikus massziv karora sem art. Csak hogy legyen mivel szamolni a veg napjait 😉 a gyertya melle en betennem az 1elemes aksis jominosegu fejlampat (petzl vagy gerber) a kinai szartse er. Nehany tucat elem aksi tolto. De egy hasznalatlan kotonert is lehet jopenzt kerni 🙂

  14. Ha a III.VH -t tényleg nukleáris töltetekkel vívják, akkor a leghasznosabb dolog ami beszerezhetsz valami gyorsan és fájdalommentesen ölő méreg családi kiszerelésben, hogy ne kelljen napokig-hetekig-hónapokig szenvedned ill családtagjaid szenvedését végignézned.

  15. 5: „A “Vasárnapina” a nemzetközi helyzet fokozódása miatt elmarad????”
    Nem teljesen. A bejegyzés a nagy rá-baszásról szól… 🙂

  16. 15. Jövőnk: a gázlángszórót nem poénkodásból vetettem fel, mint praktikus legális önvédelmi kutyariasztót. Egy paprikaspray csak kis mennyiségben tartható és elzártan. Az állatok elriasztására ez kevés lehet pláne ha sok éhes kutya kergetne engem. A gáztűzhelyen lévő PB gázpalack meg túlméretezett lenne önvédelemre. Ez az alternatíva az, amire most én is azt mondom, hogy hülyeség.

    Azt nem vágom miért az aldiban halna meg, ha egyszer az már üres lesz (nem tudom, hogy kap-e egyáltalán valami utánpótlást árucikkeiből ha egyszer mondjuk az átutalásokat felfüggesztené a PSZÁF). Ki a fene menne akkor az akármelyik áruházláncba (talán a CBA-ba, mert az ugye nemzeti). De annak is a raktáraiban (kamnionjaiban) lehet az élelmiszer és nem lesz értelme betörni se.

  17. Tisztában vagytok vele, hogy ahhoz, hogy esélyetek legyen életben maradni egy komolyabb gebasz után, kb az alábbiakat kellene előre felhalmozni:

    5-10 fő megbízható társ
    családi ház kerttel
    több ezer konzerv
    több ezer liter iható víz
    olyan gyógyszerek, amihez vény nélkül nemigen férsz hozzá + szaktudás
    egy télre elegendő tüzifa, cserépkályha, sparhelt
    5-10 puska / számszeríj, több ezer lőszer
    horgász / vadász / kertész eszközök + szaktudás
    ólak háziállatoknak + háziállatok + szaktudás
    több köbméter sóder, cement, zsalukő, betonvas háló, több száz méternyi szögesdrót a birtokvédelemhez

    Plusz még ami nem jutott eszembe…

    Ezzel csak azt akarom mondani, hogy magadat megnyugtathatod pár apróság bekészítésével, de valós védelmet nem fog adni.

    És akkor Jövőnk vesszőparipájáról még nem is beszéltünk. Ez csak az 5 fős zsigulis cigányok ellen véd, komolyabb hadsereg ellen nem

  18. 20:

    És a legfontosabb tényező a túléléshez: az élhető éghajlat.
    Az nemigen lesz- csak az Antarktiszhoz közel 😀

  19. 21: És még nem beszéltünk a pszichés felkészülésről, ami egy külön posztot megér.

    Jóval komplexebb téma ez, mint egy éve gondoltam. Minél többet foglalkozol vele, annál több dolgot fedezel fel, ami ma megvan, de később esetleg nem lesz.

    Egy dologra nagyon jó a felkészülés: segít értékelni azt, amink most még megvan.

  20. Kálmánka, jó az irány, csak – ne haragudj jó szándékkal írom – fától az erdőt. (Amúgy a kérdésed a többiekhez és a 22. „pszichés” rész miatt emelem kalapom!)

    Víz… vízszűrő… 8000 Forint 1.000 literes személyi szűrő; dögkútból is ihatsz vele. Nem kell semmilyen vizet nagy mennyiségben raktározni. Eleve a vészeseti élelmiszer készlet nem a tartós túlélésre van, hanem a rövidtávúra.

    CSAK KÖZÖSSÉGBEN lehet, sehogy máskép. Ez se nehéz, elősorban akarat kérdése nekikezdeni, meg fejben dől el, de nem pénz kérdése, illetve nem annyira, mint sokan gondolnák.

    Élelmiszer… sokan azt hiszik, majd megtermelik maguknak. Nem, nem fogják…, ha nem készülnek fel előre etéren is.

    Védelem: lángszóró helyett, javaslom a vadász vagy sportlövő vizsgát, klubot, akármit. Bár, a most nekikezdők, már hátrányban lesznek.

    ÉS mielőtt nekem esne a „falka”, először is egy csónakban ülünk. 🙂
    Másodszor pedig, nincs általános recept a közösségire, mert a.) qurvául „településfüggő” és b.) a közösség összetétele sem lényegtelen. DE nem nehéz annyira. Abban Kálmánkának igaza van, hogy a „pszichés” nagyon fontos, etéren nem egy preppert ismerek, aki úgy fog elbukni anno, mint a sicc, mert nem fogja fel ennek fontosságát.

    (Nem kioktató a szándékom!!! Kéretik ezt elfogadni, mégha annak is tűnik. Köszönöm!)

  21. Jövőnk,
    köszönöm az építő szándékot, a vízszűrőt most már be fogom szerezni, annyi helyről halom.

    Ismét felvetném a témát, mert legutóbb nem kaptam válaszokat:

    Miből lehet egyértelműen megtudni, hogy elindult a visszafordíthatatlan folyamat? Én továbbra is a tőzsdék jelzését tekinteném az első egyértelmű jelnek: Ha a forint (esetleg az euróval együtt) egy órán belül 20-50-100%-ot gyengül mondjuk a dollárhoz képest, az az első jele annak, hogy olyan hatás várható az országban napokon, órákon belül, ami eddig még nem volt.

    Létezik ezt megelőző, megbízható jelzőrendszer? Mert ez azért nagyon az utolsó pillanat…

    Jó volna tudni, miről lehet felismerni ezt a pontot, mert ez előtt nem invesztálnék nagy tételben lejáró szavatosságú pincepörköltbe.

  22. Nem lesz ilyen egyértelmű jel, a tőzsdei összeomlás bármitől lehet.
    A pénz összeomlás ilyen mértékű csak következmény lesz, akkor már szinte mindenki tudja hogy a papírok semmit nem érnek.

    ezer konzerv meg nem kell, kb 1 évi kajával már bőven jó vagy, főleg ha vidéken élsz.

    Állatoknak többévnyi kaja feltárolása lehetetlen, addigra felzabálják az egerek, patkányok. Teljesen más állattartásra kell beállni mint ami most egy háztájiban van.

    Ha helyzet van akkor az állatok nagyobb részét azonnal vágni kell, mert nem fogod tudni etetni. Marhát, disznót elfelejtheted azonnal, de a tyúk is problémás lesz.

  23. Van még egy terület, amiről keveset beszélünk a felkészülés során, ez pedig a különféle éles helyzetgyakorlatok.

    Próbáld ki egy téli vasárnap reggel a következőket:
    Kapcsold ki otthon a vizet, a villanyt, a fűtést, nyisd ki az ablakot egész napra. Nem költhetsz pénzt, nem ehetsz és nem ihatsz otthon. Pénz nélkül, gyalog, családostul ki kell menned az utcára, és meg kell oldanod a napi étkezést.
    Minden tizedik szembe jövő ember elől el kell bújnod, vagy el kell futnod.
    A síró gyerekednek és a feleségednek közben el kell magyaráznod, hogy nemsokára minden jobb lesz.
    Konfrontálódnod kell az emberekkel, meg kell győznöd őket, hogy segítsenek neked ételhez és italhoz jutni.
    Gyalog el kell jutnod az 5-10 kilométerre lakó barátodhoz, hogy felmelegedhess.

    Ez lenne az igazi felkészülés.

  24. Szeretnél felkészülni arra az érzésre, amikor rádöbbensz, hogy az addigi, jól megszokott, kényelmes életednek vége?

    Jövő héten a fagyokban fogd a családodat, vonatozzatok el 400 kilométerre egy kisvárosba, onnan az utolsó, esti busszal buszozzatok el 30 kilométerre egy kis faluba. Szálljatok ki a több órás utazás után, és nézzétek végig, ahogy az utolsó busz a kihalt megállóban hagy titeket.

    Ha ekkor nem a taxit hívod, hanem úgy döntesz, hogy visszasétáltok a városba, vagy valakihez bekéredzkedtek éjszakára, egy nagyon hasznos tapasztalattal lesztek gazdagabbak.

  25. Ezek jól hangzanak, de annyiban fals, hogy mindezt a jóllakott, kikímélt testeddel hajtod végre. 1 napot mindenki röhögve kibírja és tulajdonképpen kicsit fázik, éhezik és ennyi.

    Nem kell magadat lehetetlen helyzetbe hozni ahhoz hogy teszteld magad, megteheted ezt a kertedben is.
    Zárd be a házad és tölts egy hetet a fészerben.

  26. 27-28 sok igazság van abban, amit írtok.

    Nem nagyon lesz egyértelmű jele, mondjuk ha intenzív és folyamatos (extrém) metán „kitörés” indul be, én be nem teszem a lábam a fővárosba. 😉

  27. 19: Mért pont a kutyáktól rettegsz? Ez valami fóbia nálad?
    Egy bot a kézben, amit nem félsz használni, és az acsarkodó pásztorkutyafalkát is le lehet rendezni.

    20: „5-10 fő megbízható társ” – Már felvetettem az asszonynak az ötletet, de nem tetszett neki. Nem akar egy lenni a sok közül 🙂

    „komolyabb hadsereg ellen nem” – miért, az ellen mi véd? Még a föld alól 10 m-el is kirobbantanak, ha akarnak. De mért is akarna pont engem egy komoly hadsereg?

  28. 30.: Ábel nem fóbia csupán azokkal szemben tehetetlennek érzem magam. Több nagy kutya szaladgál az utcán és a macskám meg fél tőlük. Volt már olyan, hogy egy kutya átugrott a kerítésen vagy épp a szomszéd kerítése alatt bújt át. Ez nem esett jól (magam elég gyenge vagyok sajnos)

  29. 24. Kálmánka felvetésére írok egy gondolat.

    Jó helyen tapogatózol: a pénz összeomlásáról szól ez az egész válság – sz.v.sz. – és valamilyen módon a nagyok megpróbálnak bűnbakot találni akikre ráfogható, hogy igen miattuk
    értéktelenedett (veszett) el életetek megtakarítása. Mostani bűnbak az iszlám (állam).
    Tibor bá jósolt gazdasági összeomlást és politikai lett belőle: de hiszen a kettő ugyanaz, egyazon oknak más vetületei.
    A pénz tönkremenetelének végstádiumának jeleit láthatjuk (Kondatyev ősz-tél).
    A Baltic Dry Index mutatja a gazdasági omlást a gyakorlatban.

    A pénz összeomlását pedig ahogy Robert Zöllick felvetette egyszer: egy standard mérőhöz, nevezetesen az aranyhoz mérten érdemes nézni.

  30. 31: Disznózsírba keverj bele némi xilitet és kínáld meg vele a kertedbe beszökő kutyákat. Aztán már csak ásni kell.

  31. Kutya ellen: Dazer2 ultrahangos riaszto. Postas ismerosomnek van. Kiprobaltuk jolmukodik. Macskara is. Igaz nem tamado kutya ellen. A piaci/kinai ebbol se er semmit (szinten tesztelve)

    Tobb kutya: valamilyen riasztopisztoly is jo lehet (jo hangos legyen, a legtobb kutya fel a fegyverek hangjatol)

    Disznozsiros xilit: ezt meg nemhallottam csak a gipszet. Bar erosen ellenzem az alattomos allatolest. Sokszor a gazdajat kene inkabb megregulalni alaposan.

  32. Nagytesű kutyák ellen a bot szart se ér. A kutya reflexe sokkal jobb, mint az emberé. Elkapja a bot másik végét és vagy kicsavarja a kezedből, vagy eltörik a bot, esetleg ide-oda rángatjátok, és a kutya tovább bírja. Okosabb, ha leállsz vele „beszélgetni” barátságos hangon. Ha bot van a kezedben (amit a kutya lát) nem vagy barátságosnak nevezhető. Valamint lassan mozogj és nyújtsd a kezed megszagolás végett. Persze abszolút megvadult-veszett kutya elől menekülni kell.

  33. Spam miatt ez-az kiszűrve, próbálom a végét a 32-esnek:

    Ha majd ez a fajta ármanipuláció csődöt mond (sok papíraranyért nem kapni igazi fémet, illetve elfogy a COMEX aranytőzsde aranya), akkor az aranyár egy nagyságrenddel
    nagyobbra is nőhet (mondjuk dollárban) és én itt próbálnám meg megfogni a tényleges vég kezdetét.

    Valószínűleg az ezüst előbb omlik be, mint az arany.
    És az eseményeket egy külső fél indíthatja majd be, amikor a pénzuralom úgy tartja jónak: a bűnbakok elkezdenek tevékenykedni és hatalmas terrormerényletet visznek
    véghez (talán termonukleáris anyagokkal, de ezt nem tudom így előre).

  34. 35:

    Lehet, hogy a te korodban ez így van, de azért egy ereje teljében lévő férfinak nem lehet gond egy kutya ellen küzdeni bottal, sőt ha van egy kis tapasztalata és esze, akkor puszta kézzel sem.
    Én értek a kutyák nyelvén, és nem támadnak, sőt szeretnek, de ha támadólag léptek fel, sokszor szembeszálltam velük, és sosem maradtam alul, pedig nem vagyok egy atléta alkat.

  35. Csak mert szóba került a veszettség kutya esetében.

    Nagyon más az emlősöknél a veszettség tünete. Kutyák – általános tévhit – nem támadnak emberre, csak qurva sokat futnak céltalanul, ha kutyát látnak, letámadják, embert csak ha az útját állod. Macsek viszont emberre támad, s kimondottan arcra. A többit most mellőzném.

  36. 32 bazs
    Nagyobb inflaciot nem tartok valoszinunek, mert a mai vilagban a bankoknak hatalmas hitelallomanyuk van, ha nagy vagy hiperinflacio lenne akkor a sajat hasznukat inflalnak el.
    Kinek mi a velemenye errol?

    ” ha elfogy a Comex aranya”- ezt kifejtened bovebben

    en mar azt is elkepzelhetonek tartom hogy egy nagy osszeomlas eseten nem fel hanem lerogy az aranyar.
    erdekes tema ez az inflacio.en inkabb lassan emelkedo vagy picit nagyobbra 10-30%ev szamitok.
    Meg az inflacio tema azert is lenyeges hogy dontsunk arrol hogy a cashunk nagy reszet mikor valtsuk at termekbe

  37. 37:
    Nem vagy észnél.
    Van egy meghívásod. Vedd fel a versenyt bármelyik kutyánkkal. Hozhatsz magaddal egy botot is.

  38. A nyugati világ aranytőzsdéje a COMEX (néhol már Crimexként is emlegetik a statisztikáinak meghamisítása miatt).
    Egy uncia COMEX által ismert és létező fizikai aranyra 300 unciányi „papírarany” (azaz aranyígérvény jut).

    Ez az arany állna rendelkezésre a pénzügyi rendszer fenntartására.
    Crimexről: Pár hónapja már cikkezett róla a zerohedge.com, hogy nullára ment a rendelkezésre álló aranytömbök állománya és valahogy mégis kiszállítottak onnan egy tonnát.
    Nem tudni, hogy valamelyik Soros kaliberű ember saját aranyával szállt be vagy „készpénzes kiegyenlítéssel” jutott valaki papíraranyának értékéhez.

    Az arany shortolásáról egy friss cikk:

    http://www.24hgold.com/english/news-gold-silver-gold-s-artificial-lows-2.aspx?article=7815213918H11690&redirect=false&contributor=Adam+Hamilton&mk=1

    Andrew Maguire pedig chartokon mutatott rá a Crimex csalásainak grafikonjaira pár éve és jó nagy autóbaleset érte, amit szerencséjére túlélt.

    „Andrew Maguire (whistleblower)” wikipedia cikkre rákeresve megismerheted a részleteket.

    Nem akarok még egy linket belinkelni.
    Lényeg: Nem a pénz adja meg az arany értékét, hanem az arany adhat értéket a pénznek (a „szupertermelőknek” lehetősége kell, hogy legyen fizikai reálértékekre váltani a túltermelésüket – ami akár arany is lehet de más is)

    BTW hiperinfláció: talán nem lesz, egy fizetőeszközcsere megoldaná a problémát (euró->DM2,ATS2,stb.). Minden adósság elporladna. Aki meg ellene szól nem lenne sokáig talpon.

  39. Nem kell ehhez észnél lenni, ha egyszer van tapasztalatom e téren, bár nem tudom miben kell felvenni a versenyt velük. Amíg egy kutya jön egyszerre, addig nem kell bot sem.

  40. Tamás, a nagyobb inflációval kapcsolatos gondolatodnál inkább nagyobb alapkamatszintet értettél?
    Abba rogynának bele a nemzetgazdaságok.
    Infláció attól még lehet akármilyen nagy (a papírpénzt azért találták fel, hogy elinflálhassák).

    A Tibor bá’ által emlegetett „összeomlást” pont a nemesfémpiac kimerülése miatt tartom ELKERÜLHETETLENNEK.
    Kínának és Oroszországnak vagy talán Szaud Arábiának sem fizethetsz olyan papírarannyal, amiről tudja, hogy nincs meg a fedezet rá a nemesfémtőzsdén és fabatkát sem ér.
    Fizikai aranyat nem tudnak csak úgy bármennyit a semmiből előteremteni. És az kéne.
    Az összeomlás a nemesfémpiacról fog elindulni.

    És van alapja elsőre annak a gondolatodnak, hogy egyszer nagyon le fog menni az arany és az ezüst ára.
    Egyszer lehet, hogy le fog menni, csak nem lesz aki eladja annyiért a saját nemesfémét.
    Akkor meg kiderül, hogy az arany világpiaci árak a shortoló jegybankok által kialakított mesterséges árak.

    Emlékszel a Lehmant hagyták bedőlni. Annak csak dollárja volt.
    Előtte egy évvel a Bear Stearnst nem hagyták bedőlni, mert annak aranya volt és az veszett volna el a csődeljárás során. Dollárt annyit nyom a FED amennyit akar.

  41. Hypo helyett van hypo por is, vagy inno chlor, 1 kg-ból 100 l hypo készíthető. Élelmiszernek megfelel a szemes búza-rozs- zab-árpa-tönköly megfőzve, vagy darálva megfőzve kásának, ízesíthető sósan és édesen mindenkinek a szája íze szerint, vagy lisztté őrölve megsüthető kenyérnek.

  42. 45 Bazs
    Tamás, a nagyobb inflációval kapcsolatos gondolatodnál inkább nagyobb alapkamatszintet értettél?Abba rogynának bele a nemzetgazdaságok.

    Régen(1980-90?) Mo-on is volt nagy alapkamatszint (15-20%) , többet is ért a pénz, bár az infláció vitte akkor is.Ma itt kb. 2% a kamat az infláció pedig (KSH az hülyeség..) talán kb. évi 10-15% (?).
    Én azt is elképzelhetőnek tartom (de nem valószínűnek) hogy újra lesz mondjuk 15%-os alapkamat, de viszont akkor mondjuk évi 30% infláció társul majd hozzá.
    Ma inkább arra megy ki a dolog a bankok részéről, hogy legyen egy bizonyos mértékű infláció de ne túl nagy .Tehát évről évre a bankok is emelik a fix törlesztőt bizonyos fokig (gondolom amit a képlet megenged) de nem túlzottan mert azzal a saját hasznukat inflálnák el.Lehet hülyén írtam le.De nézzünk pl. egy havi fix 50eFt-os törlesztőt.Ezt évente emelgetik , pl 10 év múlva lehet ez 70Eft lesz .De hiper/nagy infláció esetén ha te 10 év múlva 70Eft-ot fizetsz be és akkor lehet hogy 70eFt-on csak 3 kg kenyeret kapsz akkor ez nekik kurvára nem jó.
    Summa úgy van kitalálva a rendszer hogy a pénzed évente értéktelenedjen , de ne oylan mértékben hogy a bankok kárára menjen a fentiek miatt.(ez csak az én meglátásom)Precízen beállított rendszer ez.

    A II vh idején nem volt ennyi hitel kiadva mint ma lehet azért is csináltak hiperinflációt, de ezt Tiborbá jobban tudja:D

  43. 45 Bazs
    És összegezve pont azért volna jó kitalálni egy stratégiát, mert itt többen vagyunk több véleméyn van, vagy esetleg valaki többet tud.

    Mert bevallom én is halogtatom a felkészülést, de mivan ha mégis megugronak az árak( nem hiperinflációra gondolok) beüt valami gebasz és mondjuk egy 40*40-es zártszelvény 4500ft helyett 30 000 ft lesz ,és folytathatnánk.
    Tételezzük fel ha most nem költök el mondjuk 1 millát(acél alapanyag, szódabikarbóna, mosószóda,mezőgazdasági cuccok,motorfűrészláncok, benzin,vízszűrő, fa alapanyag stb…)és beütne egy gebasz és mindezeket nem 1 milláért kapnám meg hanem 5-10 millióért azért durva lenne.
    Csak ennek az esélyét akartam felmérni.Mert valljuk be nagyon sokan vagyunk itt (köztük én is) aki mondjuk elköltött volna mondjuk 1 millát is geddon felkészülésre.
    És ha hirtelen valami oknál fogva(gebasz, nemefémpiac osszeomlás , stb…) megugrik az ára mindennek akkor meg akár baszhatjuk hogy mert most 1 millája talán van annak aki komolyan gondolja ,de lehet hogy 1-2 év múlva ugyanazon termékekre nincs mondjuk 5-6-10 millája egy átlagmagyarnak

  44. 47:
    A II. vh után a magyar hiper inflációnak az oka egyfelől a túl sok pénz – kevés áru. Másfelől az orosz pengő tömeges megjelenése volt, amit kötelesek voltunk elfogadni.

  45. 41: Tibor bá, én nem állítom, hogy ha nekiállnék verekedni bármelyik kutyáddal, akár bottal, akkor biztosan én győznék. De eddig mingig sikerült meggyőzni a kutyákat, hogy inkább ők meneküljenek, mert ha nekiállnak támadni, ők fognak sérülni. Ebben a meggyőzésben segít egy bot a kézben vagy a kődobálás.

    Ebben a játszmában nagyon nem mindegy, hogy kinek a területén vagyunk. A kertetekbe behatolva biztos nem próbálnám meg fenyegetni a kutyátokat, pontosan tudja, hogy ő van otthon, a kötelessége megvédeni a területet és a lakókat, akár sérülés árán is. De ha ők jönnének be hozzánk illetéktelenül, simán kizavarnám őket némi dobogással, karlengetéssel és kiabálással, mert tudnák, hogy nekem van igazam, és akármit is keresnek nálam, nem éri meg a harcot.

    A semleges terület, az utca megint más kérdés: ott egymás békés elkerülése a cél. Ha nincs teljesen begőzölve a kutya, ez általában minden további nélkül megvalósítható, de némi lélekjelenléttel akkor is, ha amúgy dühös.

  46. Tamás, ahogy Tibor bá’ megnevezte az okot: egy gebasz után kevés eladó áru lesz. Legalábbis a törvényes fizetőeszközért nem kapsz annyi mindent, amit ma a boltokban vagy máshol kaphatsz.

    A hiperinfláció nem a százalékon múlik, hanem a fizetőeszköz iránti bizalom teljes elillanása, elvesztésének a következménye.
    Amikor megkapod a fizetésedet egyből megpróbálod számodra értelmes módon elkölteni, amíg lehet, mert lehet, hogy másnap már nem kapsz érte értéket (nem elsősorban aranyra gondolok: élelmiszerre, ruhákra, játékokra, fém és műanyag használati termékekre vagy akár szódabikarbónára is).

    Annyira elmegy az emberek bizalma a fizetőeszköztől, hogy csak fűtőértékét ismerik majd el.

  47. 26. Kálmánka
    Nem látom értelmét annak, hogy „helyzetgyakorlat” címén ilyen extrém helyzetnek tegyem ki a családomat, szerintem elegendő felkészülést jelent az életmódunk: sportolunk, nem vagyunk puhányak és kényesek sem testileg sem lelkileg. Víz, gáz, elektromosság és ételhiányban pedig volt szerencsém gyakorolni gyerekkoromban Ceausescu idején egy tömbház negyedik emeleti lakásában, nem olyan borzasztó, mint amilyennek első hallásra tűnik. Az ember (és gyermeke) sokkal többet bír, mint azt gondolná. Amúgy pedig nem lehet MINDEN helyzetre felkészülni. Szerintem sok prepper hamis biztonságtudatban él, lehet hogy közülük is mennek majd néhányan a levesbe az elsők között. Gyerekkoromban sokat sulykolta nekem apám: „Minél jobban elbízod magad, annál nagyobbat eshetsz a pofádra!”

  48. Tibor bá’ és a prepperek ! 🙂

    Körkérdés : amennyiben menekülni kell akkor mi az amire feltétlenül szüksége van az embernek, elfér a táskába és nélkülözhetetlen ?

  49. 55. a vízszűrőt értem, de a ciánkapszula ? 😀

  50. 54:
    Vissza kérdezek. Mi elől akarsz menekülni, mert nem mindegy.

  51. 54:

    Jó a kérdés?!

    Vessük fel a lehetséges eseteket.

    Vagy visszakérdezek ha menekülnöd kellene mit vinnél magaddal ?

  52. 55.
    A kötél már nem is jó,mi ?! 🙂 🙂

  53. Amit én bepakolnék egy zsákba:
    – nagy fényerejű ledes lámpa
    – térkép
    – víz
    – száraz élelmiszer
    – víztisztító
    – takaró
    – hővisszaverő fólia
    – bicska/kés
    – öngyujtó
    – 1-2 váltás fehernemű
    – ékszer vagy valami, amivel lehet fizetni
    – elsősegély doboz

    Amerikában szoktak otthon tartani olyan csomagot, amivel 2-4 napig ki lehet húzni szinte bárhol.

    Én pl. mindig tartok magamnál viharöngyújtót és egy kisbicskát, fél liter vizet, meg egy tábla csokit. Elég sokszor jött jól ez a kis mini felszerelés, főleg a víz. Még egy sima nyári napon is mindig érdemes cipelni.
    A kocsiban is tartok vizet, seprűnyelet, takarót és valami rágcsát. Még egy ásólapáton gondolkozom, meg elemlámpán, amit érdemes lehet bepakolni.

  54. 60:
    A GM számlálót kifelejtetted. Pedig fontos, mert ezzel tudod meg, hogy nyugodtan visszafordulhatsz, van még néhány napod gyönyörködni a pusztulásban. 😀

  55. Rengeteg okosságot olvasok a felkészülős/menni kell
    hozzászólásokban, de még senki nem mondta meg, hogy honnan lesz olyan papirod/igazolványod/útleveled/…/ amivel át/kiengednek az ellenörző pontokon!
    És amiket itt felsoroltok az első ellenőrzésen úgy kirázzák a zsákodból, hogy sose látod többet!
    Ébresztőőő! !

  56. Milyen ellenőrzésen? Egyáltalán mi elől menekülünk?

    Pl. ha akkora túlerő jönne, hogy jobb futni, mint szembeszállni, akkor bepakolnék, aztán viszlát, nem a közutakat használnám feltétlenül. Ha lehet, akkor utána visszatérnék.
    Atomtámadás esetén, lehet, hogy inkább a napszemcsiben mennék ki egy utolsót atomfényfürdőzni, mielőtt porrá égek, csak hogy szép legyen a halálom.

    Nem tudsz mindenre felkészülni, de inkább nyerek időt egy élet/halál kérdés szituációban, mint hogy attól rettegjek, hogy mit szólnak az ismerőseim a sűrgősségi csomagomhoz.

  57. 15 méterre van az ajtónktól az atombunker bejárata, de egyedül Ouse M.D. ciánkapszuláját vinném magammal, mert az egyetlen dolog, ami hasznos lehet. Ha tényleg atomot dobnak le, 5 másodperc alatt elégünk, nem lesz már szükség csokira meg rágcsálnivalóra. 🙂
    Annál kegyetlenebb dolog nincs, amikor valaki (vagy a hozzátartozója) félig megsül, és senki sem tud könnyíteni a szenvedésein.

  58. Az előttem szólók vagy mind a belvárosban, illetve megsemmisülési zónában élnek, vagy gőzük sincs a nukleáris hadviseléshez.

    Néha elcsodálkozom azért, hogy miféle prepperek leledzenek itt.

  59. 54. remenyke, a prepperek a 72 órás csomagot szoktak emlegetni. Azaz 3 napra elegendő víz, élelem. Chani szerintem jól leírta lényeget a 60. és 63. hsz-ban.
    Jövőnk korábbi hozzászólásaiból nekem az jött le, hogy viszonylag kicsi az esély arra, hogy Bp. első körben nukit kapjon, de ha mégis kap, nem akkorát fog, hogy az egész város elégjen. Szóval szerintem hasznosabb a jodid tabletta a ciánkapszulánál.

  60. Zed

    A jodid (kálium-jodid) tabletta vény nélkül kapható. Pl. Jodid-200, Jodid-100, Organojód 75, vagy Biotech USA „vitamin” kiszerelésben 300. Az értékek mikrogrammban értendőek!!!

    A napi bevitel 150 mikro, maximálisan 1.100 mikro. Mérgezés 2.000 mikrótól kezdődhet.

    A hatósági kálium-jodid-EP 65.000 mikro, azaz 65 milligrammos. Beszerzése ILLEGÁLIS. (Eleve reaktor balesetre van, max. 10 napos szedésre, BRUTÁLIS jódmérgezési tünetekkel, orvosi-kórházi felügyelettel, kitelepítéssel.) Én ezt SOHA SEM venném be magamtól, nem rendelkezem vele, nem is akarok. Az amerikai prepperek 130 milligrammos, azaz 130.000 mikrogrammos tablettákat szereznek be… meg is fognak miatta halni mind.

    Saját szedési mennyiségem – HA jelez a sugárzásmérőm béta sugárzást! – 96 napra ~50.000 mikrogramm, ütemezését nem írom le, mert nem adhatok ilyen tippet, tanácsot.

    Lényeg a lényeg: ez a mennyiség ~5000Ft alatt van. Ha kell és nincs, a delikvens meghal, ha van és beveszi, a jód-131 miatt nem fog meghalni. Stroncium-90 ellen nem lehet védekezni, csak szájmaszkkal, mert porral keveredve (nagy koncentráció) szintén béta sugrzó, felezési ideje 25 év, biológiai felzési ideje 14 naptól 49 évig terjed és a szervezetben, ha véded kálciummal, ha nem, 40%-ban szívódik fel a kálciummal (60%) szemben.
    Hogy fogok-e a fiaimnak kálcium készletet „betárazni”? Igen. Magamnak? Nem. A cézium ellen meg pláne nincs esély.

    DE ahogy írtad, főváros nem százszázalék, de messze nem nulla, de még csak 50% alatti sem. Viszont légi lesz, ott meg nem nagyon fog sugárszennyzés keletkezni, mert bár az izotópok ott is ott lesznek, de nem porral keveredve, így NAGYON kis koncentrációkban kerülnek talajra óriási területen szétszórva. Sugárzásmérő béta értékének függvénye lesz minden, ami nem fog magas értéket muatatni.

    Röviden.

    Helyreigazítás: nem sértegetni vagy lekezelni szándékozom az itt irogatókat, de vagy megértitek, hogy vidéki közösségi felkészülés az EGYETLEN megoldás*, vagy lutri minden, amit csináltok, vagyis inkább orosz rulett, egy lövedékkel, de szekrénytáras félautómata pisztollyal.
    *aki 25 feletti férfi és szingli, annak nem feltétlenül ez az egyetlen, de a „karmája” igencsak lenullázódhat. Próbáljunk meg emberek maradni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük