Tibor bá’ vissza a múltba online
Anyukám – nem, az Auchan-ban – már megnéztem, világoszöld törülköző nincs – más színű is jó? – világoskék van, de 120 centis – tudom, hogy mondtad, de 160 centis nincs – banánt már vettem, képzeld akciós volt – jó, sietek.
Ilyen és ehhez hasonló telefonbeszélgetések egyik felét naponta hallom. Ez a távközlés. Valaki közöl valamit valaki mással tisztes távolságból. A kérdés, van-e rá szükség? Nem valószínű, mert a vezetékes telefonokat semmivel se veszik igénybe gyakrabban, mint 20 évvel korábban. A mobil telefonálás egy mánia. Senki senkivel semmit nem beszél meg, majd ha eszébe jut, vagy aktuálissá válik, mert ott a mobil, amin benyomja a gombot.
Én, amikor reggel elindultam az iskolába, anyámmal közöltem mikorra érek haza, ha iskola után akadt valami programom. Ha elmentem nyaralni, a szüleim pontosan tudták hová megyek, mikor érkezek haza. Ha valami fontos, ismétlem FONTOS dolog történt, akkor elmentem a postára és küldtem egy táviratot. Ha a közlés/bejelentés nem volt igazán megoldás, mert engedélyre/válaszra volt szükségem, akkor szintén elmentem a postára és kértem egy interurbán telefonhívást, és megbeszéltük a témát. Amikor együtt volt a család nem a TV sorozatot néztük hangtalanul, hanem kibeszélgettük magunkat, megbeszéltünk mindent, amire szükségünk volt. Tudtunk egymás dolgairól. Így aztán csak nagyon ritkán lett volna szükség egy ad hoc távközlésre, aminek eszköze a vezetékes telefon volt. A nagyszülőkhöz minden második vasárnap ellátogattunk, ahol beszélgetéssel telt az idő. Mindenki mindent tudott. Ha mégis közbejött valami előre nem látható téma – amire évente ha egyszer sor került, az sok volt – akkor a papa elment a postára és telefonált a lányának, mert nálunk volt a lakásban telefon. Ha a téma nem volt életbevágó, akkor megvárták a következő látogatást.
A távközlés mai értelemben létező korlátozásának voltak sajátosságai. Rokonok, barátok nem telefonáltak, hogy meglátogatnának minket (a Szabadság-hegyen), hanem csak úgy betoppantak, ami nem mindig volt a legjobban időzítve. De, ha már eljöttek, akkor átállítottuk a programunkat.
A mobil telefon elvileg egy igen hasznos találmány, de az alkalmazását az emberiség teljes mértékben elszúrta, ahogy a gépkocsi alkalmazását is. A legtöbb vidéken élő ember 2-300 méteres távolságokra is gépkocsiba száll. Borosjenőn a vasárnapi hangos misére legalább 20 család gépkocsival jön (és parkol a templom előtt), pedig legfeljebb 200 méterre laknak. Nem hiszem, hogy 50 éve befogták volna a lovakat, hogy elmenjenek a templomba.
__________________________________________________
__________________________________________________
__________________________________________________
A mobiltelefon és a korlátok nélküli jövés- menés igencsak megkőnnyitette a törvényszegés és a bűnözők dolgát. Egyszerű mindennapos példa: hiába lesi a rendőrség a fatolvajok teherkocsiját,szekerét ,ha valaki előtte halad pár kilométerrel kiskocsival és mindent lead mobilon. Ez alkalmazható bármiféle illegális tevékenységre , az orrvadászattól kezdve drog és kisstílű fegyverkereskedésig , és a nagybani maffiozásban is -főleg ha van tégla a tőrvény őrei között és biztos van .
A mobil és a távközlekedés igazi haszonélvezői a vérbeli maffiozok és bűnözök ,a társadalom nagyobbik részére abszolut haszontalan és felesleges,csak azért vásárolnak minden évben újat,mert talál a kocsija ,szeme ,haja szinével,sexuális beállitottságával, egyre romló értelmezési képességével,intelegenciájával -a sikeres bűnöző számára viszont megélhetési kérdés -immár nélkülözhetetlen eszköz ,számukra megbocsájható ha a legdrágább mobilba és legmegbizhatobb kocsikba fektetnek.
A pitiáner konzumidióta polgárnak nem .
🙂
Sajnos igazad van. Kevesen használják ésszerűen a mobiltelefont. Többnyire csak a locsi-fecsi megy. Persze néha, pl. közúti baleset esetén negyedórával hamarabb vannak értesítve a mentők.
Bűnözőknek hasznos segédeszköz, Menetjegy ársikkasztó Volán buszsofőröknek létfontosságú, hogy informálják egymást az ellenőrök mozgásáról.
Ja a csúcs: vidéki család utazott a Dunaparti buszjáraton. Családfő a busz elejében, a többiek 10 méterrel hátrébb a busz végében. Végig mobil kommentelte a nevezetességeket a családnak.
Meg a sàskajàràs is gps-el tàjèkozòdik.
Jajjj mi ez a vaskalaposság emberek? A fejlődést lehet szidni, meg nyavajogni itt, de elkerülni NEM! Igenis jó dolog a mobil. A szabad kommunikácio a fejlődés egyik kulcspontja. Nem kell kiemelni a fatolvajokat, ha már trollkodni akartok ott van az arab tavasz és a menekültek, mobil és szabad kommunikáció nélkül egyik sem lett volna. A globális világhoz vezető út. Btw, a csevegéssel ellentétben a nagy többség ma már nyomkodja a képernyőt, cseveg, beszéd helyett, nézzetek szét. Erre van igény az emberekben ezért terjed el. A régi időkben is lett volna, csak akkor nem volt technológia….
4:
Igen, igen, csak az emberek egymáshoz való viszonya (még családon belül is) megváltozott és nem az előnyére.
Ha leül a család az asztalhoz, akkor én elrakatom a gyerekekkel a mobilt.
Mert különben evés közben is azt nyomkodnák….
Rejtőt kell idéznem: „Beszélgetnek, de nem tudnak!”
„Meghalt ma az okostelefonom.
Kénytelen voltam a családommal tölteni az időt.
Egész rendes embereknek tűnnek.”
🙂
8:
Erősen lájkollak. 😀
A zinternetrű mi a vélemény? A mobil is csak egy eszköz, mindenki úgy, és arra használja, ahogy szocializálódott. Hasznos dolog, de ez is olyan mint bármelyik tárgy, te használod azt, vagy ő használ téged.
A probléma az, hogy a nagy többség minden újabb kütyüben rejlő végtelen számú lehetőség közül általában a leggagyibb, legnemtelenebb módot választja. Pedig közben hihetetlen jó dolgokra is fel lehet használni, olyan eszköz van a kezünkben, amivel szellemi kapacitásaink megsokszorozhatók, és fejlődési lehetőségeink is óriásiak. Csak ehhez nem szabadna csak a szórakoztató, időtöltő funkciókat használni.
Annak idején én is meggondolatlanul regisztráltam a fészbukra, majd a viszonylag szűkkörű ismerősnek minősített csapat napi lelki trágyahalmait és értelmetlen kitárulkozásait látva egyszerűen parlagon hagytam.
Pedig nemrég rájöttem, hogy itt is lehet igazgyöngyöket találni, csak jól kell keresni…
Nekem a nyelvtanulás a vesszőparipám, és kiderült, hogy a fészbukon is alakultak egy-egy nyelvvel foglalkozó közösségek, ahol nincs olyan nyelvi kérdés, amire nem kapnék rövid idő alatt segítséget. Nem is akármilyent, hiszen a közösség tagjai között sok Magyarországon élő, az illető nyelvterületről származó ember is található, akik nagy lelkesedéssel adják át anyanyelvi tudásukból, amire szükségem van. Ezenkívül nyelvtanárok, illetve hosszú ideig kint élt, vagy most is kint élő magyarok is vannak bőven. Ha például egy idegennyelvű könyvet olvasva értelmezési problémám van, az pillanatok alatt ízekre lesz szedve, a legmélyebb nyelvtani gyökerekig kielemezve, általában minden kétségemet szétoszlatják, gyakran egymást is kontrollálva, hiszen ha valaki nem helyesen közelíti a problémát, rögtön akad, aki korrigálja, és hosszabb-rövidebb vita után tisztázódik a helyzet.
Ezenkívül állandóan tesznek fel igen értékes linkeket, amit magamtól nem valószínű, hogy megtaláltam volna.
Eddigi internetes kontaktjaim közül ez bizonyult a leghatékonyabbnak. És ez a hatékonyság attól rendkívül szembetűnő, hogy életem korábbi szakaszaiban volt módom végigjárni a technikai fokozatokat, kezdve a papírszótárak forgatásától, a nyelvkönyvek, tesztek könyvtári, könyvesbolti vadászatától, attól a technikától, amiben a kellékek felkutatása, megszerzése, másolása legalább annyi belefektetett energiát és időt igényelt mint a konkrét tanulás.
Ma ezeket a technikákat az internet levajazta, megfelelő szándék és belefektetett energia esetén többszörös sebességgel lehet egy nyelvet elsajátítani.
Szóval lubickolok a lehetőségek tengerében, és nagyon élvezem, nekem az internet ezt és a hasonló lehetőségeket jelenti…