(ACs-65) Azok a csodálatos nők – A telhetetlenség csúcsa

Tibor bá’ csodálatos női

 

~q102Egyedül nevelte tizenhat évesen szült lányát, aki éppen most töltötte be a nyolcadik évét, és persze rengetegbe került. A tizenhat évesen szülő nők partnerei nem arról híresek, hogy rohannak fizetni a gyerektartást. Ebben a témában Klaudia sem volt kivétel, fizetése pedig alig biztosított többet, mint a nyomorszint. Ezért aztán, amikor a munkahelyén az egyik háromgyerekes, 48 éves családapa összerúgta a port feleségével, Klaudia gondjaiba vette az élet méregpoharát fenékig kiívó férfit. Zsolt pedig megkönnyebbülve öntötte ki bánatát egyenesen Klaudia ölébe, és persze a 24 év korkülönbség sem volt kutya.

Zsolt nem csak jól keresett, de kellően vagyonos is volt, ráadásul ezermesterféle, akinek családi költségvetése messze jövedelme alatt maradt. Ráadásul nem zárkózott el az elől, hogy Klaudia és Zsuzsika nevű leánya odaköltözzön hozzá, annál is inkább, mert felesége a három gyerekkel együtt átköltözött az egyik háromszobás lakásukba.

Zsolt mint oroszlán harcolt a gyerekekért, de persze nem sok reménnyel, amióta Magyarországon a bírói kar „elnőiesedett” férfiember nemigen nyer gyermekelhelyezési pert. A máskülönben abszolút családcentrikus Zsolt alkalmazkodott a helyzethez, és azzal biztatta magát, hogy máris van egy nevelt lánya, és nem túl idős ahhoz, hogy vállaljanak saját közös gyereket is. Vagyis Klaudiát az első perctől kezdve végleges „megoldásnak” fogta fel, ami ellen az isten lábát éppen megfogó hölgy nem fejtett ki ellenállást, hogy diplomatikusan fejezzem ki magam.

Most következhetne az, hogy „és addig éltek, míg meg nem haltak”, de nem következik. Klaudia valami kideríthetetlen okból kifolyólag nem volt megelégedve életszínvonalának több száz százalékos megemelkedésével. Amiről korábban csak álmodozhatott, nyáron heteken át saját villában nyaralt a Balaton mellett, télen IBUSZ-szal vitethette magát az osztrák Alpokba, a butikból öltözködött a KGST-piac helyett, a saját gépkocsiján járt, stb., stb. Mindez azonban nem nyújtott megelégedettséget. Minden vágya az volt, hogy kikerüljön Ausztráliába.

Zsolt a disszidálásról hallani sem akart, életével tökéletesen meg volt elégedve, fel nem tudta fogni, mi extrát nyújtana neki egy ilyen feleslegesnek vélt „kaland”. A véleménykülönbség miatt a téma nem lett lezárva, havonta elő-előjött. Máskülönben magyar mércével mérve közöttük a harmónia tökéletesnek volt mondható.

Telt, múlt az idő, egy napon Klaudia azzal állt elő, hogy nincs megelégedve az eddig használt fogamzásgátlóval, és át szeretne térni a méhhurokra. Tekintve, hogy ez a történet még a rendszerváltás előtt kezdődött, a megnevesített hurkot a nőgyógyász ajánlatára az NSZK-ból kellett volna beszerezni. Zsolt a nyakát kitörte, hogy valutát szerezzen, hogy rátaláljon arra, aki az NSZK-ba készül, magyarán pénzt, fáradságot nem kímélve beszerezte a kívánt méhhurkot.

A méhhurok sikeres implantálását követő második nap Klaudia és Zsuzsa úgy tűntek el, mint a kámfor. Mindenfajta figyelmeztetés nélkül egyszerűen kiléptek Zsolt életéből.

A következő héten két dolog történt. Klaudia telefonált egy Bécs melletti menekülttáborból, hogy ott vannak, várják az ausztrál befogadást, és Zsolt ne haragudjon, mert ő vele szeretett volna kimenni, de hát ugye… A másik, hogy Zsolt munkahelyén észlelvén az űrt, egy másik ifjú hölgy (plusz egy négyéves fiúgyerek) azonnal az árván maradt férfi megvigasztalásába kezdett, ami idővel egy külön történetté nőtte ki magát, de ezzel most nem foglalkozunk.

Klaudia Bécs mellett több, mint két évig dekkolt, havonta felhívta Zsoltot és panaszkodott, de nem árulta el, hogy tervének véghezviteléhez nyújtott-e segítséget a méhhurok. Egy év után már visszajött volna hozzá, de persze a disszidálás miatt nem tudott. Két év után kikerült Ausztráliába, ahol bőségesen akad megvigasztalásra váró, faképnél hagyott magyar férfi, akik közül némi válogatás után – láss csodát – lehorgonyzott a leggazdagabb mellett. Klaudiának lett saját gépkocsija, butikokban vásárolhatott, nyáron saját tengerparti villában nyaraltak, télen pedig az ausztrál Alpokba jártak síelni. Vagyis minden maradt a régiben, csak itt senki sem beszélt magyarul.

Állapítsuk meg, hogy Klaudia szívós munkával és néhány év ráfordítással elérte azt, ami után vágyódott, de nem érezte magát boldognak, amit persze ő maga jobban tudott, mint a külső megfigyelők. Végül arra jutott, hogy édesanyját ki kellene hozatni, hátha az meghozná a kívánt változást. A ötletet tett követte, és a mama csakhamar megérkezett a sydneyi repülőtérre.

Az ember azt várná, hogy annyi év után a mama és lánya egymás nyakába borul, de nem ez történt. Katóka néni azzal nyitott, hogy milyen szörnyű volt ez az utazás, és már bánja, hogy az ő korában ilyesmire adta a fejét. Klaudia és az inkább Katóka nénihez illő férje összenézett, és egymást túllicitálva állították, hogy milyen istenien fogja magát érezni, csak legyen túl az utazás fáradtságain.

Az csak természetes, hogy a mama részére lánya és veje már előre tervezgettek kellemes programokat, amit aztán Katóka néni szokatlan zordonsága még magasabbra srófolt. Mindjárt másnap elvitték az Operába, amely építészetileg köztudottan világszenzáció. A darabonként száz dollárért megvett jegyekért cserébe a kedves mama első reakciója annak deklarálása volt, hogy ez az épület eddig csak azért nem dőlt össze, mert arra várt, hogy ő bent üljön a harmadik sorban. Az előadás alatt kifogásolta, hogy az Aidát nem olaszul éneklik, majd kifelé jövet közölte, hogy az Andrássy úti Opera előtt hasaló két oroszlán többet ér, mint az egész operaház itt Sydneyben.

Na, jó, makacskodott Klaudia, akkor a hétvégén elmegyünk a Három Nővér sziklaalakzathoz, ott fog csak a mama álla leesni. Katóka néni álla azonban a helyén maradt. Szép-szép itt minden, de a Normafánál azért mégis szebb az erdő.

Hétfőn Klaudia a mamát elvitte a George Streetre, attól már tényleg seggre kell ülnie, de a mama nem ült seggre, helyette előadást tartott, hogy néz ki ma a Váci utca, amit Klaudia el sem tud képzelni.

Klaudia és férje most már csak azért is célul tűzte ki a mama csodálatba ejtését, ezért aztán elhatározták, hogy elviszik az Ayers Rockhoz. A kérdés csak az volt, hogy terepjáróval menjenek-e vagy repülővel. A végén a repülő mellett döntöttek, de a mama kijelentette, hogy akkor sem ül repülőre, ha neki arannyal fizetnek.

Folyt tehát a méta, de hiába, a mamának semmi sem tetszett igazán. A hangulat pedig egyre fagyosabbá vált. A végén a három hónapos vízum ellenére a harminc napot sem várták meg, és „közös elhatározással” Katóka néni egyik reggel ahogy jött, úgy el is ment a British Airways egyik gépével, ahol nem sokkal a felszállás után rosszul lett. Londonba csak a porhüvelye érkezett. Lelke mosolyogva az egekbe szállt, és arra gondolt ennél előkelőbb halál magyar nő részére nem létezik.

__________________________________________________
__________________________________________________
__________________________________________________

3 gondolat erről: „(ACs-65) Azok a csodálatos nők – A telhetetlenség csúcsa

  1. vártam a végén a szokásos csattanót, aztán elolvastam a címet és rájöttem 😉

  2. Én is vártam a csattanót, amit meg is kaptam.
    Nem erre számítottam.

    Sok pénznek számít-e Ausztráliában egy 100 dollár, operajegyre?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük