(ACs-64) Azok a csodálatos nők – Pocsék emlékmegőrző

Tibor bá’ csodálatos női

 

~q102Pali bácsit hihetetlen keményfából faragták. Megözvegyülésének első napjától kezdve feltalálta magát, így hiányt semmiben sem szenvedett, de hogy Klári nem ült az ablak előtt és nem kötött (csak az isten tudja, hogy mit), az elviselhetetlennek tűnt előtte. Sebaj, gondolta, majd megszokom, de nem szokta meg. Így esett, hogy egy szerdai napon, amikor a magyar hentes leszállította a rendelést, a magyar hentes magyar kifutójával szóba keveredett, és elmondta neki magányosságából fakadó bánatát. A fiú, aki még csak pár hete érkezett Ausztráliába, megígérte neki, hogy segít.

Tíz nappal később Pali bácsi kapott az Óhazából egy nagyméretű borítékot, amelyet egy közvetítő iroda küldött neki, és amelyből női fényképek, és egy szerződéstervezet került elő, valamint egy bankszámlaszám, ahová a szolgáltatás ellenértéke befizetendő. A dolgok nyélbeütése után egy jó tíz évvel fiatalabb hölgy karácsonykor már Sydneyben volt, majd hat hónapon belül megejtették az esküvőt is. Hiába, csak a fiatalok érnek rá, az időseknek minden nap számít!

Magdi viszonylag gyorsan megtanulta, hogy fő funkciója az ablak előtti kötögetés, amit különben szívesen felvállalt, de az egy sima, egy fordított helyett az egy sor kötés, egy sor plafonra bámulást praktizálta. Egyre csak nézte a plafont, és szomorú képpel Petőfi-verseket motyogott. Pali bácsi érezte, hogy ennek nem lesz jó vége, ezért egy terápiás megbeszélést kezdeményezett. Megállapították, hogy Magdi lélekben többet van otthon, mint Sydneyben, és ez így nem maradhat. Ekkor Magdi előállt azzal, hogy van neki Zalában egy harmincéves keresztfia, aki ki szeretne jönni, és ha itt lenne, ő is mindjárt jobban érezné magát.

Az ötletet tett követte, hol volt még az egyéves házassági évforduló, amikor Feri már bőszen lakta az utcára néző kisszobát. A házirend hamar megváltozott, mert a munkát találni képtelen Feri esténként üzleti elképzelésével Pali bácsit zaklatta szüntelen. Végül az öreg úgy gondolta, egyszerűbb, ha ad a fiúnak 10 000 dollárt, aztán érvényesüljön, ahogy tud. Az természetesen borítékolható volt, hogy a tíz rongy hamar elolvad, és Ferinek újabb tervei lesznek.

Az első tízezer dollár Pali bácsitól oly elképesztően könnyen volt leakasztható, hogy a jég hátán is megélni képes fiatal honfitárs vérszemet kapott, már nem csupán kért, követelt. Családi jelenetet családi jelenet követett, már amennyiben ők hárman családnak voltak nevezhetők. A végeredmény minden esetben egy újabb és újabb csekk kitöltése volt.

Közben Pali bácsi szekatúrához nem szokott szervezete a kifáradás jeleit kezdte mutatni. Mire a bankszámla nagyjából kiürült, Pali bácsit kivitték a temetőbe szeretett hitvese, Klári mellé.

A temetés után Magdi és enyhén mohó keresztfia átrendezte a házat, ahonnan minden kacatot és olyan tárgyat kihajítottak, amely a legkisebb mértékben is emlékeztetett Pali bácsira, a vén zsugorira, akitől végre nem kell már több pénzt kikönyörögni. Aztán ketten elkezdték tervezgetni, mit is fognak csinálni, miután eladták a házat és megfelezték a vételárat. A tervezgetésnek még a felénél sem jártak, amikor a halált követő harmincadik napon levelet kaptak egy olyan ügyvédi munkaközösségtől (hogy ennél a magyar kifejezésnél maradjunk), ahol magyar anyanyelvű munkatárs is dolgozott. A levél tartalma a következő volt.

„Tisztelt asszonyom! Kötelességem értesíteni önt arról, hogy a megboldogult halála előtt a saját tulajdonát képező családi házra 700 000 ausztrál dollárt vett fel, mely összeget letétbe helyezett. A letétből az összeget ön, az özvegy, a névre kiállított csekk ellenében 14 napon belül felveheti. Ha ezt 14 napon belül nem teszi meg, úgy a letéti összeg tulajdonjoga a helyi állatmenhelyre száll. A névre szóló csekk megtalálható az örökhagyó családi fényképalbumának belső borítója alatt. Az előzőekben ismertetett, az ügyvédi iroda páncélszekrényében őrzött végrendelkezés az ausztrál jog szerint megtámadhatatlan. Tisztelettel: Dr. X. Y. ügyvéd.”

A levél olvasása után Magdi elsápadt, majd kihullott kezéből az elolvasott szöveg. Ferinek a földről kellett felvenni, hogy átfuthasson a sorokon. Olvasás után felüvöltött – hol az az átkozott fényképalbum? – Hogy hol van? – kérdezte vissza Magdi, miután magához tért – te vitted ki a kukába, te szerencsétlen. Tudod mi történt? – folytatta a most már cseppet sem víg özvegy. – A ház nem a miénk, földönfutókká lettünk, csak az a néhány rongy, ami rajtunk van, csak az a miénk. Éveket vesztegettem el e mellett a nyomorult férfi mellett, és most mehetek vissza Zalába egy huncut vas nélkül, még azt sem tudom, miből fizetem ki a repülőjegyet. – Na várj egy kicsit – üvöltött vissza Feri – nem te mondtad, hogy dobjak ki mindent, ami Pali bácsira emlékeztet. Te egy feltűnően pocsék emlékápoló vagy. Miért nem tudtál várni addig, amíg a kezünkben a pénz? Minden esetre ez a vén fasz alaposan kibaszott veled. Olyan tutyi-mutyinak nézett ki, aztán meg alaposan kijátszott minket.

U.i. Tanuljátok meg, egy örökség csak akkor biztos, amikor már a zsebedben van a lóvé.

___________________________________________________
___________________________________________________
__________________________

7 gondolat erről: „(ACs-64) Azok a csodálatos nők – Pocsék emlékmegőrző

  1. Ez a két hülye teljes mértékben megérdemelte a dolgot, itt csak a Pali bácsit lehet sajnálni, szegénynek a boldog öregkor nem jött be.

  2. Az ötlet szenzációs !

    Jegyeztem, jegelve.

    Üdvözlettel, és köszönettel a kiváló ötletért : elek

  3. Zseniális húzás. Előrelátó ember volt Pali bácsi.
    Jó emberismerő.

  4. 4:
    Nekem inkább az jön le, hogy egyes nők milyen elképesztően hülyék. Megfogta az isten lábát, aztán fejébe szállt a dicsőség, és mindent elbaszott.

  5. Nagyon jó a sztori, de sajnos csak a következő életemben tudom majd hasznát venni – már nincs kitől és mit örökölnöm, max. majd tőlem a kölykeim.
    Egyébként tényleg sok a kapzsi hülye, ez tény.

  6. Respect az öregnek! Mekkora ötlet!
    Köszi a történetet Tibor bá’!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük