(1681) A nagy homokozó

Tibor bá’ online

 

~q191Viktorra (győző) keresztelt miniszterelnökünk, apja utasításának megfelelően eddig mindent legyőzött kivéve gyerekkori álmodozását, mármint, hogy világhírű focista lesz belőle, olyan mint Puskás Ferenc. Ez nem lett, lett helyette Puskás Akadémia és egy rakás stadion. Dögöljenek meg az öregek (egészségügy), butuljanak el a fiatalok (oktatásügy), haljon éhen a mai középgeneráció, amikor megöregszik (elrabolt nyugdíjalapok) a lényeg a futball világhír kergetése.

Orbán miniszterelnökként úgy viselkedik, mint egy elszabadult hajóágyú, azt tesz, amit akar, neki az ország egy hatalmas homokozó, ahol kedvére kiszórakozhatja magát. Itt csak az történik, amit ő akar. Senkit ne tévesszen meg, hogy ezt vagy azt a törvényjavaslatot, ez vagy az nyújtja be. Itt senkinek sincs önálló akarata, ne adj isten ötlete, itt csak egyedül Orbánnak lehet, amit a körülötte nyüzsgő vazallusok készségesen végrehajtanak. Ne hidd tehát, hogy Harrach akarta a zárva tartást, hogy Matolcsy akar festményeket venni. Frászt, ebben az országban egyetlen egy ember ötletelhet, Viktor. És ő ötletel is. Ma betiltja a játékgépeket, mert azok kifosztják a zembereket. Holnap a játékgépek alkalmazását egyetlen egy embernek engedélyezi, milliárdos hasznot húzva. Csak azt ne hidd, hogy ez mind Andy Vajna zsebében landol. Azt se hidd, hogy a biogazdaságoktól elorozott földek új tulajdonosai nem lapátolnak vissza némi zsozsót.

Ennél is érdekesebb a kialakított Orbán-diktatúra. Sztálin uralma a Csekára (GPU, NKVD, stb.) támaszkodott, Hitler a Gestapora, Rákosi az ÁVH-ra. Orbán uralmát nem a TEK tartja össze (bár előfordulhat, hogy adott esetben csatasorba állítja őket). Orbán uralmát – a kor szellemének megfelelően – a pénz tartja össze. A hűséges vazallus jutalma a dohány koncesszió, a bérelt föld után igényelhető EU járulék, a nagyvonalú állami rendelések, a kiemelt fizetések, stb. Az ország 95 százalékának a kivéreztetéséhez az 5 százalék ad hűséges segítséget, csak azért, hogy a hajmázas ötleteit megvalósító miniszterelnök tovább homokozhasson.

__________________________________________________
__________________________________________________
______________

61 gondolat erről: „(1681) A nagy homokozó

  1. Nincs mit hozzáfűzni, tökéletes összefoglaló. Bár szerintem az az 5% „csak” 2-3% lehet. 😉

    És aki ötletel, az ötletel is, alatta meg nyög a rendszer:

    „Mivel az illetékesek nem felelnek a feltett kérdésekre, csak sejteni lehet, hogy a kettős kerítésrendszer valójában kényszer szülte megoldás. A határzár elkészítésének határidejét drasztikusan (három hónappal) lerövidítő miniszterelnöki döntés következtében mindenképpen fel kell állítani valamit a szerb–magyar határon. Mindenki tudja azonban, hogy az, ami most készül, eleve alkalmatlan az Orbán Viktor által meghatározott célra, nem állítja meg a migránsokat. Ám mivel a döntés nyilvánosan elhangzott, a végrehajtás nem lehet vita tárgya.”
    http://nol.hu/belfold/fegyveres-oroket-toboroznak-a-vasfuggonyhoz-1556643

  2. Jó dolog itthon eltölteni a szabadságot, de ennyi elég is a magyar valóságból.
    Tibor bá szépen összefoglalod, hogy mitől élhetetlen az ország, utána meg szíjat hasítasz azok hátából, akik ezt a posványt itt hagyják.
    Ki érti ezt.

  3. alapból nem hiszek egy politikusnak sem, a cikkben említett illető sem győzött meg a korábbi regnálása alkalmából. az is igaz, hogy nem követem a belpolitikai történéseket, amelyek a legtöbb embert közvetlenül érintik.

    DE: kezébe vette a nemzeti bankot, amely azonnal brutálisan és folyamatosan csökkentette az alapkamatot!

    az emberek 99,99%-ának fogalma sincs arról, hogy ez mit jelent. annyit, hogy gyakorlatilag leállította azt a brutális pénzszivattyút, amely 25 évig szipolyozta az országot. sehol máshol, a környező keleti blokkot is beleértve (sőt: főleg), nem voltak ilyen brutális kamatok, amelyeknek semmi oka nem volt.
    Magyarországot kívülről nézve mindig olyan érzésem volt, hogy egy szabad rablásra berendezett országot látok, ahol minden szabad, csak hogy a nyolcadik réteg bőrt is le lehessen húzni mindenkiről. a világon sehol másutt nem tapasztaltam, hogy egy központi bank annyira szemtelen legyen mint itt, ami pedig nagy szó.
    a jogrendszert elnézve szintén az jön le, hogy ez valahogy osztrák örökség, nem az eredeti magyar, és soha nem szeretnék az alanya lenni, pedig tiszta szívemből magyar vagyok.

    most olyan változások zajlanak M.o.-on, amelyek alapjukban rengetik meg a rendszert, és ezért én már évek óta atól félek, hogy a reggeli hírek merényletről fognak beszámolni, de ezt nem sokan fogják fel, mert az alapvető folyamatok nem egyszerűen felismerhetőek.

    persze lehet hogy lesz még csavar a dologban, nincsenek illúzióim, de tény hogy a dolgok most nagyon változnak és a jó irányba. ennek örülni kell, és felismerni azt, hogy egy országnak nincsenek barátai, csupán érdekei. és ezek az érdekek változhatnak, és változnak is, oda, vissza, sőt oda-vissza is. ki kell ilyenkor kapcsolni a szívet, az indulatokat, és tárgyilagosan szemlélni a dolgokat. ha ezt elérné egy kritikus tömeg, akkor lehetővé válna az is, hogy az adott pillanatban megakadályozzunk egy esetleges rossz fordulatot (na most vagyok optimista 🙂 )

    tehát még egyszer: nem szeretek egy politikust sem, mert még ha jót csinál is véletlenül, akkor is mi isszuk meg a levét, de a dolgokat most makroszinten kell szemlélni. makroszinten pedig alapvető dolgok változtak és változnak meg, és per pillanat a jó irányba.

    p.s. : az előző jegybanki vezetőket pedig mind falhoz és golyót a tarkójukba!

  4. 3. alvókám 🙂
    „p.s. : az előző jegybanki vezetőket pedig mind falhoz és golyót a tarkójukba!”

    Neked meg napi 16 óra közmunkát kint a mezőn, a 40 °C napon. 😛

    „…de tény hogy a dolgok most nagyon változnak és a jó irányba. ennek örülni kell…”

    Mond, te melyik nyugat-európai országban élsz?? Mert hogy nem Magyarországon, az biztos. De ha véletlenül itt élsz, AKKOR VAGY VAK VAGY, vagy te is ahhoz a „fenti” 5%-hoz tartozol. 😛

  5. Tulajdonképpen mi a gond Tibor bátyám?

    Azon kivül, hogy régen minden jobb volt..

    OVi hülye lenne, ha nem teremtené meg a saját – csak töle függö – bázisát.Én is igy tenném.Macchiavellit olvasott, ennyi. Meg kicsit diktátor, mint a kicsi emberek oly sokszor.

    Vagy,szóljunk a szemkilövetö pszichopata böszmének, hátha ráér? Vagy az alamuszi Libajnainak? Vagy Csomagos Bajuszos Lajosnak, hogy jöjjön, ne keresse ebben a melegben (is) az egyetemi doktoriját?

    Nincs fekete vagy fehér.
    Csak a szürke 50 árnyalata van-)

  6. 5. LI

    Akkor maradjon még 18-20 évig O.V.(meg a fityisz?)? Vagy mi lesz a fityesz utáni világban az országgal? TOTAL COLLAPSE? Mert nem ezek a csaló, lopó, aljas fideSSesek kormányoznak?
    Mert nincs MÁS ALTERNATÍVA? Csak ‘a szürke 50 árnyalata’ ??

  7. Marica:

    nem Magyarországon élek. ez teszi lehetővé, hogy olyan összefüggéseket is jobban lássak, amiket Te belülről talán nem.

    a másik dolog, hogy mivel a hétköznapi dolgok nem érintenek annyira, ezeknek nem is vagyok a tudatában annyira. tudom, hogy mivel téged viszont elsődlegesen ezek érintenek közvetlenül, számodra sokkal fontosabbak.
    ezt írtam is a hozzászólásomban: mivel engem nem terhelnek a hétköznapi problémák, megengedhetem magamnak, hogy a makroszintre koncentráljak, megengedve azt, hogy bár egy folyamat makroszinten lehet effektív, azért mikroszinten még adott helyzetben éhen halhatunk … 🙁

    ha pedig elmagyarázhatnám neked, hogy az elmúlt negyedszázados jegybanki politika mit is jelent mikroszinten, akkor hidd el, hogy azonnal konyhakést, baltát ragadnál, és úgy kéne lefogni téged. és ezt ne úgy értsd, hogy nem tudnád felfogni, hanem olyan összefüggéseket kéne elmagyarázni és kontextusba helyezni, ami sokáig tartana, és én sem vagyok nagyon jó magyarázó néha – aki nem él ebben, néha néha nehezebben követi a logikai ugrásokat.

    sosincs fekete vagy fehér teljesen, és ezt is környező országokhoz viszonyítva lehet igazán értékelni. adott helyzetben egy döntés lehet jó, egy másik helyzetben pedig teljesen rossz. az ámokfutást viszont amit a magyar jegybank lerendezett a múltban, arra egyszerűen nincs szó.

    közgazdász végzettségem van, ezért kimondhatom, hogy a futószalagon gyártott közgazdászok értik a legkevésbe az igazi összefüggéseket sajna 🙁

  8. 5:
    Tulajdonképpen nekem gond egy se. I am all right Jack. Mindössze lejegyzem az észrevételeimet. — Jut eszembe. Láttad a szürke 50 árnyalatát? Szóval, elég fogékony vagy.

    3:
    A jegybanki alapkamat megállapításának vannak szabályai. Ez nem a jegybank elnök passziójától függ. Az világos, hogy az alacsony kamat kedvező, de mivel rengeteggel tartozunk – és az adósságot kamat terheli, ha azt a hitelezők alacsonynak találják, akkor nem adnak kölcsönt. Pedig a folyamatos kölcsönfelvételre szükségünk van, mivel évtizedek óta államháztartási hiányunk van. A hiányt pedig csak kölcsönből lehet fedezni, és a lejárt kölcsönöket újabb kölcsönökből lehet kifizetni.

    2:
    Curix, én csak a te hátadból hasítok szíjat, ugye tudod miért? 😀

    Tegnap volt egy riport Kárpátaljáról, ahol az átlagos jövedelem havi 14.000 forint. Nekik aztán tényleg lenne hova emigrálni, ahol ugyanazon nyelv mellett ennek az ötszöröse garantált, és mégsem jönnek. Érted te ezt?

    7:
    A poszt is makró szinten íródott.
    Közoktatás: kiművelt emberfők nélkül egy ország elvész.
    Egészségügy: lerohadt egészségügy mellett az ország népe haldoklók hadává válik.
    Einstandolt magánnyugdíjpénztár: megtakarítás nélkül a nyugdíjba vonulók éhen halnak.

  9. Csak 1 oldalra kattintsatok, a napi.hu-ra. Néhány szalagcím úgy hirtelenjében (egyidőben!)

    Ide teszik a pénzüket a magyar gazdagok
    A brókerbotrányok okozta bizonytalanság nyomán is ömlik a pénz az OTP privátbankjához – mondta a Napi.hu-nak Haás Péter, az OTP Bank privát vagyonkezelési igazgatója.

    Rekordközelbe ugrott az adósság
    A múlt hét végén 25 205,7 milliárd forintra emelkedett a központi költségvetés adóssága.

    Megint gyűlik a kórházak adóssága/Megint robban a kórházi adósságbomba
    Nem hozott végleges megoldást a kórházi tartozások nyár eleji konszolidációja, a jelenlegi mintegy 40 milliárd forintról már szeptemberre akár 60 milliárd forintra nőhet a beszállítók felé fennálló kórházi tartozások összege – figyelmeztet a Magyar Orvostechnikai Beszállítók Szövetsége (MOBSZ)

    Nem fogja kitalálni, most mit vett az MNB milliárdokért
    Luxusvillát vásárolt a fővárosi Svábhegyen, a Mátyás király út 44. szám alatt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által létrehozott Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány…A jegybank Pallas Athéné Geopolitikai Alapítványának tájékoztatása szerint az ingatlant nettó 1,038 milliárd (bruttó 1,3 milliárd) forintért vették…

    És ezek EGYSZERRE a napi.hu-n.

  10. 8.
    Tibor bá,

    „de mivel rengeteggel tartozunk – és az adósságot kamat terheli, ha azt a hitelezők alacsonynak találják, akkor nem adnak kölcsönt”

    ez egyszerűen nem igaz. amikor Matolcsy elkezdte visszavágni a kamatot, akkor is világvégét jósoltak. a piacnak nincsenek érzelmei. lehetnek kilengések a tőzsdén, sőt a pénzpiacokon is bizonyos hírekre, de az igazi szakembereket ez nem érdekli. képzeld el, hogy van egy határ, ahol cselekedni kell. a múltban ez a határ jóval túl volt értékelve.
    azonkívül a dolognak több oldala is van. mennyit tudsz te a bankok gazdálkodásáról és könyveléséről? hogy lehet hogy egy bank amely alig csinál forgalmat – pár tíz vagy száz milliárd forint nem nagy összeg itt, – a hagyományos üzleteken, mégis masszív nyereséget mutat (vagy mutathatna) ki, úgy, hogy minden sírás-rívás nélkül (vagy éppen sírva-ríva) megéri „szenvedni” a magyar piacon?
    azt sem szabad elfelejteni, hogy hány magyar bank is van tulajdonképpen? számold csak át, és aztán gondolj bele, hogy egy nemzetközi vállalatnak mennyi időbe és fáradságba kerül átcsoportosítani a tőkét oda, ahol a pillanatnyi tőkehozam a legmagasabb? márpedig sokkal egyszerűbb egy banknak a jegybankba helyezni a pénzét, ahol minden probléma nélkül fiadzik. az már csak bónusz a tortán, hogy ilyenkor a vállalati és magánemberek számára nyújtott hitelek is magas kamaton értékesíthetők.

    a magánnyugdíjakat pedig ne sajnáld. attól, hogy ez egyszerű lopás, és ebben tökéletes az egyetértés, hosszú távon úgysem működik – ha nem a mostani kormány akkor valki más fogja később lenyúlni – de valaki biztosan, mert túlságosan csábító (ha egy színdarabban szerepel egy pisztoly, az első felvonás végére elsül – ismerős? ).

    különösen Tőled, a korodra való tekintettel is, várom el , hogy ezt megérd, mert gondolj csak vissza, hogy az életed során hány válságot, és főleg hány pénzcserét értél már meg, ahol a pénz értéke csak úgy elszublimált?

    alaptétel a közgazdászok számára, hogy a pénznek sok funkciója van -és ebből csupán egy az , amit a hétköznapi emberek ismernek. a pénz maga legyen forint vagy akár euró, egy bizonyos értéket képvisel, ami változhat, és változik is folyamatosan. ma a nyugvó, elraktározott pénz halott pénz, olyan ami elpárolog idővel. a pénznek ma forognia kell folyamatosan. dolgoznia, hogy elimináld az inflációt és más hatásokat, hogy folyamatosan tudj alkalmazkodni a változó körülményekhez.

  11. én egyébként a kezdetekkor biztos voltam benne, hogy a forint ellen játszanak, hogy minél előbb csődbe vihessék az országot. adott helyzetben ez lett volna a legjobb ( megintcsak makroszinten, lett volna sok szenvedés, de igazából igy is van – volt ).

    és nem igaz hogy félni kell a csődtől, hogy többet senki nem ad hitelt, hogy örökre elássuk magunkat. ez süket duma , hogy fenntartható legyen a status quo, csak azért hogy az adós fizessen, amíg csak beledöglik.
    nemcsak banánköztársaságok csődölnek be, a huszadik század első felében Dánia is megtagadta a kötvények kifizetését – nézzük meg hol is van Dánia most? aha, kiutálták Európából, és most sanyarognak szegény dánok …

  12. Kedves sleeper! Csak úgy makroszinten az a baj, hogy közgazdász vagy és nagyon nehéz neked megmagyarázni a tényeket. Ha most hallanád tőlem először, akkor van még mit makroszinten tanulnod: Orbán kormányunk dicshimnusza dalolása közben jusson eszedbe, hogy 1998-tól volt az I. Orbán kormány hatalmon és mintha nem akarta volna az alapkamatot csökkenteni ebben az időben. A földmutyi melyik makroszintű gazdaságpolitika elméletébe passzol? A kormányközeli haverok helyzetbe hozása megfelel a makroszintű elvárásaidnak? Ezeken a tényeken az sem változtat, ha az előző kormányoknak is van mit a fejére olvasni. Ettől még a jelenlegi kormányzat sem érdemli meg a makroszintű hallelúját. A pénz forog, a természet és vele együtt az ember meg dögöl, csak úgy makroszinten. Még szerencse, hogy a pénzrendszer meg él és virul… csak úgy makroszinten.

  13. … és hogy a poszthoz is hozzászóljak. Az állami feladatokat bizony magánszektorok felé terelik. Nagy kérdés, hogy ki-kinek az ismerőse, netán melyik ország érdekeltségébe tartoznak.
    ———————–
    Eldőlt, melyik cég őrizheti a bevándorlókat

    Több ajánlattevő közül a debreceni székhelyű Bloc Quest Vagyonvédelmi Kft, mint legolcsóbb ajánlattevő, nettó 366,1 millió forinttal nyerte a bicskei befogadó állomás őrzésvédelmi tenderét.

    A debreceni székhelyű Bloc Quest Személy, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Kft., mint legolcsóbb ajánlattevő, nettó 366,1 millió forinttal nyerte a bicskei befogadó állomás, valamint annak vámosszabadi és debreceni telephelyére kiírt őrzés-védelmi tendert – az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

    A szerződés 2 évre szól és része még a portaszolgálat ellátása is.Az Európai Unió Hivatalos Lapjában történő közzététel nélkül lebonyolított közbeszerzést a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal bicskei befogadó állomása írta ki. Külön-külön kellett ajánlatot tenni a bicskei befogadó állomásra, valamint annak a Vámosszabadiban és Debrecenben lévő telephelyeire.

    Mindhárom telephely őrzését a Bloc Quest nyerte el.A debreceni telephelyre 8, míg a másik kettőre 7-7 ajánlat érkezett.A nyertes Bloc Quest Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Kft. a bicskei befogadó állomásra nettó 1117 forintos, a Vámosszabadiban lévő telephelyre nettó 1124 forintos, míg a debreceni telephelyre nettó 1097 forintos óradíjjal pályázott.

    Forrás: Figyelő
    http://www.securifocus.com/portal.php?pagename=hir_obs_reszlet&&i=34420&hirlevel_id=20967

  14. 12 Gloucester

    1998-ban a Fidesz az alapkamat csökkentését kb 45 másodperccel élte volna túl… És ez előtte is világos volt.

    A mutyi pedig globális népszokás. minden kormányzó párt azokat hozza előnybe akik erősítik pozícióit.
    Adta volna a földet a liberóknak, akik rögtön külföldre passzolták volna?
    A Fidesz valóban létre akar hozni egy hozzá hű réteget és megfizeti őket… De mindenki ezt csinálja.
    Az előző kormány ezt a hű réteget a külföldi befektetőkben látta, akik azonnal hátat firdítottak, amikor beütött a krach… A mostani kormány meg belső támogatókra számít.
    Ha a nyugdíj ellopásából meg a többi trükkből származó pénzt osztogatásra fordította volna, akkor az első 2 év után megbukik. De már kialakult egy réteg, akik meg tudták védeni a külső támadásoktól. Viszont ez a réteg már csak akkor tud fejlődni, ha a gazdaság talpra áll… Akik el akartak menni, már úgyis elmentek.

  15. Gloucester:
    amit írtam, egyáltalán nem zárja ki azt hogy minden igaz amit te írtál a második hozzászólásodban. ami meg az elsőt illeti, én is azt írtam, hogy nem hiszek egy politikusnak sem, és hogy csak a mostani lépéseket kommentálom, nem a régieket. egyébként a mutyizás meg a haverok bármennyire is fáj, de nagyon is mikro szint.

    Attila:
    ez egy reális verzió, és az életben már csak így működnek a dolgok.

    egyik kedvenc könyvemben Rufus azt írja Mariusnak (nem szó szerint): ” …ha valaki azért politizál hogy meggazdagodjon, és előnyöket szerezzen, az érthető, ez teljesen emberi, de félek attól, aki a világot akarja megváltani, és a rendszert felforgatni, mert az kiszámíthatatlan és mindenkire veszélyes…”

  16. 14:
    Nagyon primitív, és társadalom romboló ez a familiáris gondolkodás. Az én kölyköm gyilkolhat, szegény fiú rá volt kényszerítve. A szomszéd kölyök megkergette a macskát, börtönbe vele!

    10:
    Ez engem egyszerűen lenyűgöz. Tehát kirabolom a sarki ékszerboltot, mert egyszer valaki úgyis ki fogja rabolni. Hát akkor miért ne legyek inkább én.

  17. 16. Tibor bá’

    Mióta lettél ilyen érzékeny?
    Hát az Ember már csak ilyen, a saját javait nézi először, nem?

    Amikor „külföldi” gazembereket, eliteket szapulok, cinikusan mindig orrom alá dörgölöd, hogy teljesen normális, természetes dolog az önzés…
    De ha Orbánról van szó, rögtön kibújik belőled a szociálisan érzény erkölccsősz, és azt kéred rajta számon, amit másutt normálisnak tartasz…

  18. 16:

    nem úgy gondoltam, hogy igazolnom kéne vagy hogy egyetértek vele. egyszerűen arról van szó, hogy szerintem ez úgysem működne olyan ideális módon, mint ahogy prezentálva van, és hogy a lenyúlás törvényszerűen be fog következni előbb vagy utóbb, mivel ez be van kódolva a rendszerbe (nem a magánnyugdíj rendszerbe, hanem a globális rendszerbe, a magánnyugdíjrendszer csupán egy csábító ajánlat azok számára, akik elég erősek ahhoz , hogy éljenek a lehetőséggel). nézz körül, nagyon sok országban ez megy most éppen, nem csak Magyarország a világ.

    az én véleményem pedig az, hogy amit nem tudok befolyásolni, azt el kell fogadni, és nincs értelme küzdeni ellene – inkább oda kell irányítani az erőfeszítéseket, ahova érdemes. ezt pedig le kell írni veszteségként.
    makroszinten.

  19. 8,

    Tibor Bátyám

    en biza megnéztem a Szürke 5o árnyalatát…Amugy fogékonyan. S a film alatt, ugy az utolsó harmadban kezdett kialakulni egy olyan érzésem, hogy ez a film egy beteg elméböl pattant ki s/avagy egy aberrált társadalom sexualis kórisméje.

  20. Sleeper

    Én annyit értek a pénzhez, hogy tudom milyen kevés van belőle, de akkor, amikor visszafizették az IMF-nek a kölcsönt, a hozzáértők nagyon jajongtak. Nekem azt súgta a 6. érzékem, hogy Viktorunk utálja, ha neki más – mondjuk az IMF – parancsolgat. Gondoltam lehet, hogy van valami értelem ebben a mások által elítélt visszafizetésben.

    Most, a görög tragédia után úgy érzem, helyesen gondoltam,

    Persze az engem is kiakaszt, hogy egy magyar munkanélküli napi 780 forintot kap (ha kap) és egy menekült 4500-6000-et. Pontosan nem tudom, mert a két szám közti összegről szól a fáma.

    Az EU csak a töredékét állja az illegális bevándorlás költségeinek, a kormány már több mint 28 milliárdot különített el a probléma kezelésére – mondta Tuzson Bence, a Fidesz-frakció szóvivője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden reggel (ma?).

  21. 15. sleeper: Akkor megfogalmazom másképp. Mikor-makro szinten kezelni a világot nem túl szerencsés. Egy világ van, mégha ezt szeretnéd is oly örvendeztetően bemutatni egy kamatláb megvágásának bemutatásával, amit csak te érthetsz.

  22. 20, Kyra

    „egy magyar munkanélküli napi 780 forintot kap (ha kap) és egy menekült 4500-6000-et.”

    Ezért kell megállítani a menekültek beáramlását, mert ha már benn vannak, akkor bizony fizetni kell, különben jön a kötelezettségszegési eljárás.

    Persze… A kerítés mellett lehetne aknazár, meg éleslövészet, de az a kötelezettségszegési eljárásnál keményebb retorziókat vonzana be.

    De már sokszor mondtam… NEM ott van a probléma gyökere.

  23. Ja, persze, hogy nem ott. Pakolja őket össze az USA és az a két „legdemokratikusabb” barátja ott közel-keleten, akik oly lelkesen segédkeztek anyagi és egyéb eszközökkel az akadálytalan megérkezésükben. Vihetik magukkal mindjárt a több ezer brüsszeli idiótát is.

    …de normális dolog az, hogy Magyarországon napi szinten 40000 gyerek éhezik(!) Nem napi szinten, hanem időnként még ennél is többen és akkor a mi pénzünket olyan „menekülteknek” adják, akik Szerbiában naponta több millió eurót költenek el?

    Tesz ilyent a népével egy magyar ember?! Aki állítólag minket képvisel a világban, miniszterelnök, igaz, hogy Ausztriába jár gyógykezeltetni magát. Lehet, hogy meghasonlott szegény és nem bírja már el ezt a sok hazaárulást. Akkor miért csinálja?

  24. 17:
    Nem vagy te ilyen buta Attila, csak ügyesen kevered a lapokat. Csak egy aspektus a szövegedre. — Nem mindegy hogyan húzod le a társadalmat. Ügyesen megtervezett CHF hitellel, ami természetesen nem kötelező, és akinek van esze az kimarad belőle. Vagy meztelen erővel, aki nem adja, attól erőszakkal elveszem. Én az elsőt értem, rámutatok és azt állítom, hogy ez minden emberben benne van. A másodikat elítélem, csak kevesen képesek ilyen fokú aljasságra. Persze érted te ezt nélkülem is, csak imádsz alattomosan vitázni, mert nálad nem a megismerés a lényeg, hanem a győzelem.

  25. 23, Kyra.

    „…de normális dolog az, hogy Magyarországon napi szinten 40000 gyerek éhezik(!)”

    Nem normális. Meg lehet próbálni a gyerekeknek adni a pénzt a menekültek helyett.
    Kérdés, hogy azok, akik a nyakunkba küldik a menekülteket, azok mennyire tolerálnák.
    Ha rossz ütemben fordulunk szembe a globális hatalommal, akkor seperc alatt Szíriát csinálnak az országból.
    És akkor sokkal több gyereknek lesz gondja a napi betevő.
    Szerintem a mozgástér egyelőre kevés, de rövidesen többeknek telel lesz a hócipője, akkor már jobban lehet védekezni.

    Bogár László fogalmazta meg gyönyörűen:

    Ószövetség helyett Új Szövetségek kellenek, 3 szinten:

    A nemzeten belül kell új szövetséget kötni és egyet érteni hogy mi a követendő irány.
    Új szövetség kialakítás a térségen belűl, és jó kapcsolódás a globálisan kialakuló új szöbetségi rendszerekhez…

    Ilyen háttérrel már bátrabban lehet felvenni a kesztyűt Brüsszellel és és Washingtonnal.

    De addig ez a menekültügy is csak arra jó, hogy a szemben álló felek egymást véreztessék, a globalista háttérhatalom legnagyobb megelégedésére.

  26. 24. Tibor bá’

    Az előző társaság a CHF hitelt ráadásnak adta…
    Mert ne felejtsük el, hogy ők vágatták ki a szőlőket, gyümölcsösöket, és csináltak multiparadicsomot, ők emelték az egekbe az alapkamatot, ami gyakorlatilag ingyen pénz volt azoknak akülföldi bankoknak, akik nálunk parkoltatták a milliárdjaikat, ők szüntették be a csládi támogatásokat, ők záratták be a kórházakat, hogy jó pénzért eladják az épületeket, satöbbi…
    Az előző rendszer sokkal brutálisabb volt, mint ez, csak jobb volt a PR-ja, mert időnként vállon lettek veregetve Brüsszelből, mert a pénzszivattyúk remekül üzemeltek…

    És nyilván volt egy réteg, amelyiknek ezzel együtt jobban smakkolt… Ezek most nyilván prüszkölnek…

  27. 20: „egy magyar munkanélküli napi 780 forintot kap (ha kap) és egy menekült 4500-6000-et. Pontosan nem tudom, mert a két szám közti összegről szól a fáma.”

    A fáma, a mese, a pletyka és a szóbeszéd sok mindenről szólhat, de van, aki a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal tájékoztatását kéri ki a suttogó propaganda benyalása és terjesztése helyett, és a Hivatal az alábbiakat közölte:
    „Egy menedéket kérő egy napi ellátása 4300 Ft-ba kerül a Hivatalnak, mely magába foglalja a valamilyen befogadó intézményben nyújtott (szállás, étkezés, egészségügyi ellátást, szabad felhasználású költőpénzt stb.). Nem tartalmazza ez a napi összeg azonban a bérköltséget és a menekültügyi eljárás során felmerülő egyéb költséget (tolmács, okmányok fordítása stb.) A befogadó állomáson élők menedékjogi kérelmük benyújtását követően az intézményben történő ellátásukon túlmenően, egy hónap elteltével havi költőpénzre is jogosultak, melynek összege jelenleg 7125 Ft. (Napi 5 ezer helyett TEHÁT napi 237 forint költőpénz – A szerk.)”
    http://bicske.blog.hu/2015/06/29/tegnap_1226_fo_volt_a_bicskei_befogado_allomas_letszama_a_hivatal_valaszol

  28. A kis tanmese részleteit nem, de a lényegét megjegyeztem, valahogy így nézne ki:

    „Emberünk megszáll éjszakára egy kis hotelszobában 100 dollárért. A hoteltulajdonos megörül, hiszen így végre ki tudja fizetni az adósságát a vízvezeték szerelőnek, aki múlt héten javította a csöveket. A szerelő is megörül, hiszen a frissen kapott 100 dollárral ki tudja fizetni a kocsmában felhalmozott tartozását. A kocsmáros is megörül a 100 dollárnak így ki tudja fizetni az örömlányt, akivel múlt héten együtt volt a hotelben. Az örömlány is törleszt a hoteltulajdonosnak az igénybe vett, de ki nem fizetett szobákért.
    Emberünk kap egy telefonhívást, hogy sürgősen tovább kell indulnia, így visszakéri pénzét a hoteltulajdonostól. Az vissza is adja neki. Tulajdonképpen semmi nem történt, mégis 4 embernek megszűnt az adóssága….”

    Ez tulajdonképpen azt hivatott bemutatni, hogy milyen szemét dolog az adósság. Az egész mai modern nyugatot fojtogatja, de inkább már az egész világot, holott ilyen egyszerű módszerrel mindenkinek le lehetne nullázni az adósságát anélkül hogy az matematikailag többletpénzt (inflációt) okozna a rendszerben, de ezt ugye nem lehet megtenni.

    23:
    Sajnos senkit nem érdekel Kyra, hogy 40 ezer gyerek éhezik. Jövőre azért fog csak 50 ezer éhezni a 60 ezer gyerek helyett, mert a maradék 10 ezer elköltözik innen, mert a hazaszeretetet ugye elég nehéz kenyérre kenni, nemde Tibor bá?

  29. 28

    Folyamatában nézném ezt a 23-ra adott gondolatot:

    Megkockáztatom, ha továbbra is a szocionista kormányzat maradt volna 2010 után akkor nem 40-50 ezer hanem joindulattal 140-150 ezer gyerek lenne éhes. Mindamellett a középrétegünk szegényebb s vékonyabb lenne, mint ma.

    Ja – azt ne feledjük, mivel etetik a „zéhezö” gyereket – külföldön. Mert lehet, hogy nem lesz éhes, de hogy elhizik,arra jó esélye van,s a génfrászos junk-foodtól még beteg is.

  30. 29:

    ugye nem gondolod hogy a magyar Lidlben egészségesebb kaja kerül a polcokra, mint a németországiban?

    3:

    „makroszinten pedig alapvető dolgok változtak és változnak meg, és per pillanat a jó irányba.”

    Kedves Sleeper áruld el nekünk, hogy itt konkrétan mire gondolsz!

    30:

    Ez csak összeesküvés elmélet, amire te gondolsz. Mi van ha még sincs mögötte semmiféle koncepció és tényleg ilyen beteg Viktor?

    Komolyan nem értem a saját népemet, meg a Tibor bákat sem, akik azért bántanak még extra, mert nem vagyok hajlandó tovább merülni ebben a trágyában, ami Magyarországon van.
    Megyek be a városba és plakáton egy szimpatikus idős, láthatóan nyugdíjas korú hölgy mosolyog rám a plakáton pedig az a szöveg áll, hogy a rezsicsökkentésen sokat spóroltam, a magyar reformok működnek!!!!
    Mikor ezt a plakátot megláttam tulajdonképpen örültem annak, hogy csak a szabadságomat töltöm itt és visszamehetek Németországba.
    Talán Kádár merte ilyen szinten pofánköpni a magyarokat, de lehet hogy még ő sem.
    50 éve minden magyar kormány alázza a népét. Orbánnal egyetemben. Ez nem múlhatott el nyomtalanul.

  31. 27. Köszönöm, Avatar. Az a 40 ezer kisgyerek biztos nem éhezne, ha 4300 X 30, vagy egy egy gyermekes család esetében 2 X 4300 Ft X 30 + a gyermek után a fele, azaz mindössze havonta 321 ezer forintot költene az állam azokra a családokra, ahol amellett is éheznek, ha a szülő dolgozik, ugyanis itt nálunk még ők is élnek létminimum alatt.

    Lehet szőrszálat hasogatni. Azért mondtam az 5000-et, mert valamelyik hír-televízióban említette egy volt országgyűlési képviselő.

  32. Curix

    Külföldön nincsenek plakátok?

    LI

    Biztos nem lettünk volna jobb helyzetben a „szocionista” kormánnyal, de annyira szerették volna sokan hinni – ezért kaptt 2/3-ot – hogy ő majd más lesz. Ami meg a cionistát illeti. Ugye tudod, hogy a Soros segítségével hatalomba segített Viktor apukája „Zs”, anyukája meg „c” származású? Az előbbit ép múlt héten kottyintotta el egy francia napilap, az előbbi meg köztudott.

    De nem ez számít, viszont a stadion igen és a többi nagyzási hóbort, ami úgy látszik tényleg a vérében van. Olvasd el csak a „Narancsbőr” című könyvet, ami elektronikus változatban megvan az interneten.

    Ami még ennél is rosszabb. Egy másik könyvben, amely szintén róla íródott jellemezték, eszerint van még egy nagy hibája, ami szintén genetikai adottság, ha a felmenőit nézzük. Ez a bosszúállás. Ő nem felejt…

  33. Curix…sem itthon, sem Németországban nem Lidl.Se nem Aldi.

    Saját, háztáji, piac.Ismert körülmények közül bioajándék. Össze is áll

    S még a pár lityi bor is összejön-).

    Mindamellett: a rezsicsökkentésnek nevezett dolog valóban kb. évi 80-120 ezret hagy meg egy-egy háztartás zsebében.
    A saját számláimon látom.Vagy, valamit elértettem?

    Mi ezzel a gond?

  34. 28:
    Te teljesen el vagy tévedve. Én nem a hazaszeretetre apellálok, hanem a pszichés torzulástól akarom honfitársaimat megóvni (téged is, bár b—-kal teli van a padlás. 😀 )

  35. 33:

    Bármily furcsa Kyra, de nincs. Főleg nem ez az Orbán stílusú üzengetős féle, ami kvázi azt mondja, hogy ne törődj te semmivel, hát hülye vagy te, ha azt hiszed megint nem ér annyit a nyugdíjad mint tavaly, nem érdekel ha éhezel, akkor is hidd már el, hogy velem (viktor) jobb neked!!!

    Tudod ez olyan észak korea kicsit lájtos verzióban. Nekem nagyon megfekszi a gyomromat.

    34:
    Ezek szerint tényleg működik az Orbáni propaganda. Te is bekajáltad, egészségedre.

    35:

    Nem vagyok eltévedve Tibor bá nagyon is jól tudom miről beszélek. Mielőtt a külföldre költözött magyarok pszichéjét kezded vizsgálni néz meg jobban, hogy milyen lett az őshonos magyar psziché… Hidd el megéri elidőzni a témán.

  36. 36:
    Ez esetben kicsit másképp kellene fogalmaznod személyemet illetően.

  37. 36.

    Mi abban a propaganda, hogy kevesebbet fizetek ugyanannyi gázért, kevesebbet fizetek ugyanannyi áramért??

    Ez tény.

    S bekajáltam azt a propagandát, hogy azt a bagázst amelyiknek szépemlékü Csomagos Lajos meg Horn Gyula /R.I.P/ garantált 8 % költségarányos profitot biztositott, ez a csapat kipaterolta.
    Fél Németország költségeit itt számolta el EON és RWE.Érthetö módon

    Hamm.Hamm.

  38. 38, „kevesebbet fizetek ugyanannyi gázért” Speciel a kőolaj árral együtt lement a gáz ára is a világpiacon, ez nem Orbán dicsősége. /Sőt, jobban lement, mint amennyit a rezsicsökkentés „adott”./
    A víztől elkezdve a szemétszállításon keresztül pedig sok mindent árát először felemelték, majd a rezsicsökkentéssel ebből egy kicsit visszavettek. KB ennyi.

  39. Lement.Ez érdekli a magyar választót.Addig meg mindig felment.Szexy diagramok szerint.

    Németországban pl. viszont nem ment le se a villany se a gáz ára.Bár az olaj ára ezt indokolná.
    Viszont lement a fütöolaj ára.

  40. 40:
    Álljon meg a menet. Eddig a saját nevedben nyilatkoztál, most hitelen áttértél a magyar választók szószólójává. És még valami. Most minek kevered ide a németországi árakat? Szíveskedj tisztességesen vitatkozni. Azt pedig ne forgasd a fejedben, hogy egy szar geci, vén fasz vagyok, mert ezt már kitalálták. 😀

  41. Tibor Bátyám,

    ilyen szavakat én nem ejtenék a tapasztaltabbal szemben.
    Mert nem stilusom, s mert a kort, megélt tapasztalatot tisztelem.

    Rendben, korrigálom,engem személy szerint ez érdekel.(meg ahogy látom másokat-)).Vagyis, hogy kevesebbet fizetek, s a szemét szerzödéseket (nem tul elegánsan de mégis) megkerülték OVi-ék.

    A német vonal onnan jött be, hogy Curix az alapélelmiszerek miatt elöhozta Lidl-t, elökerült Németország.Innen az összehasonlitás.

    S vitatkozni dehogyis, pláne meggyözni valakit is ( föleg akarata ellenére)…azt nem szeretném.
    Elmondom, leirom a meglátásom,s ennyi.

  42. 28.Curix
    Ez a kis tanmese a világ legmocskosabb manipulációja.
    Ha ugyanis a százdolláros ember ingyen adja oda egy kis időre a száz dollárját akkor szólj neki mert nekem is szükségem lenne rövid időre ingyen több száz dollárra.
    Ez a százdolláros ember a valóságban kamatot kér azért, hogy egy bizonyos ideig te használhasd a pénzét amire a szereplőknek semmi szükségük nincs, mert ha egymás között elfogadnák a többiek kötelezvényét akkor ugyanúgy megszűnne az adósságuk csak nem kellene kamatot fizetniük a semmiért.
    A százdolláros ember a való világban kamatot kér a pénze használatáért így visszaél azzal, hogy az ő papírját-a száz dollárját- valamennyien elfogadják fizetségképpen egymás kötelezvényét pedig nem.

    Olvasgasd az én tanmesémet. Az érdekesebb.
    -Egy cowboy bemegy a kocsmába és megkéri a csapost, hogy vigyázzon a százdollárosára, mert ő most a hegyekbe megy, ahová veszélyes lenne elvinni és a kocsmáros használja ha akarja. Ő mindössze azt kéri a kocsmárostól, hogy ugyanezt a százdollárost szeretné visszakapni és tíz százalék kamatot kér majd a kölcsönért, ha visszajön. A csapos vár, vár, a cowboy csak nem jön. Renováltatni kellene és a cowboy végül is felajánlotta neki, hogy kölcsönadja neki a pénzét ha szüksége van rá használja. Végül meggyőzi magát, ezt a legényt biztos megölték és ha visszatérne legfeljebb vissza kell adnia a kölcsönt. Felújítja a kocsmát, az asztalos aki pedig a munkálatokat végezte, annak a kerítéséhez kellett a pénz, a kovács kertesíteni akart, a kertész utat akart a házához, és így tovább, valamennyien továbbadták a százdollárost. A lánc végén egy örömapa állt, aki a lányát házasította ki. Nagy bulit csapott a kocsmában és több száz dollárt fizetett.

    Azután betoppan a cowboy, aki csodálkozva jegyzi meg: ebből a porfészekből micsoda takaros kis hely lett! Persze kéri a százasát plusz a kamatot. A kocsmáros rezzenéstelen arccal benyúl a kasszába és visszaadja neki százdollárosát, ami a körbefizetés során természetesen visszakerült hozzá, plusz még egy tízdollárost, a tíz százalék kamatot amit a szépen felújított kocsmában megnövekedett forgalomból könnyedén ki tudott fizetni. A cowboy megköszöni, kisétál a kocsmából, zsebre rakja a tízdolláros amit az üzleten keresett és amikor már senki nem látja, a tűzbe dugja az eredeti hamis százdollárost és rágyújt vele, majd hagyja elégni. Hisz hamis volt és ő ezt tudta – de a trükköt nem magyarázza el senkinek, mert még sokáig szeretne jól élni belőle és továbbindul a következő város felé.

  43. 36
    Curix ,elemezzük akkor a tudatallatidat a nickneveddel kapcsolatban 🙂
    A cur szó az újlatin nyelvekben segget jelent.Franciásan kűr,románosan cur, magyarul pedig simán kúr.A germán nyelvben curiksz – hátra ,hátramenet.Kúr, segg ,hátul . 🙂 🙂

  44. Tibor Bátyám,

    én itt irtam tegnap este valamit – ami ma reggelre eltünt. Vagy – egy része eltünt.

    Tunál valami közelebbit irni, hova is tünhetett el magvas gondolatom?

  45. 44. Kalotaszegi

    Ti, „fiúk” vajon miért szerettek ennyire szemétkedni egymással? Komolyan szeretném tudni. 😀

  46. 46:
    Én nem tettem el láb alól. A spam tárolóban nincs (ahová a letiltott hozzászólók kerülnek automatikusan, de néha rossz értelmezés miatt is). Kizárólag te követhettél el valami hibát.

    47:
    Ezt írta Curix: „Mielőtt a külföldre költözött magyarok pszichéjét kezded vizsgálni néz meg jobban, hogy milyen lett az őshonos magyar psziché… Hidd el megéri elidőzni a témán.” Tehát ő intézett felhívást a psziché vizsgálatára. Kalotaszegi mindössze besegített nekem. 😀 És talán felfigyelhetné Curixre is. Kifejezetten provokál és csúsztat. Sose írtam, hogy vizsgálnám a kivándorolt magyarok pszichéjét. De nála ez már így csapódik le. Azt írtam, hogy aggódom az emigráns magyarok emigráció okozta pszichés torzulása miatt. De mostantól szarok rá. Sírjanak ott, ahol senki se látja őket. Ugyanez volt a kölcsön bulival is. 2007-ben agitáltam ellene. Lehülyéztek, kiröhögtek. Ők ugyan miért várnának éveket, ha már most megszerezhetik? Amikor ráfáztak, akkor meg egy lelketlen szemét vagyok, mert „ellenük fordulok, a bankárokat védem.”

  47. De lökött vagy Kalotaszegi 😀

    Elmondom honnan van a nicknevem. Anno mikor megtaláltam Tibor bá oldalát baromi sokat javítottam a kórházban egy röntgen film előhívó gépet:

    http://rosexmedical.gestfacpro.com/imgArt/07022012124342agfa_sm_curix_60_01.jpg

    innen van a nicknevem és nem a seggbekúrásról 😀 Amúgy én is utálom már ezt a nicknevet, szóval majd szólok ha találtam egy jobbat. Mindig utáltam nick után keresni.

    47: A kérdés jogos 🙂

  48. 48:

    Tibor Bátyám,

    a 38. elsö 2 sora párolgott el.A többi meg megvan-)

  49. 49:
    Nem akarok szemétkedni, de kalotaszegi azt állította, hogy a CURIX-et tudat alatt választottad ki. De adok én neked niket, ha elfogadod: „A tökös” – mert tökös vagy. Irigylésre méltóan állod a pofonokat. Igaz, nagy részüket nem annak szánják, de te annak fogod fel és állod. Le a kalappal előtted.

    50:
    Ja ez más. Két, nem túl udvarias jelzővel kezdted a mondatodat, ami kitöröltem. De ez a mondanivalódon semmit se változtatott, csak simulékonyabbá tette a diskurzust.

  50. 51.

    Kitörölted? Hát ne töröld ki.

    Mit mondjak,szokatlan megoldás.

    Tibor Bátyám, jo egészséget Neked,bort buzát békességet,gatyába keménységet

    s szevasz!

  51. 32: A menekültekre fordított pénzek kb 6/7-ét az unió célzott pénzalapjaitól kapjuk, csak ~1/7-ét teszi hozzá a költségvetés.
    Persze lehetne ezt a költségvetési összeget a szegény magyar gyerekekre költeni, de talán humánusabb lenne, ha ezt nem a menekülteken (akik közt szintén sok gyerek is van) akarnánk megspórolni, hanem mondjuk a menekült ellenes „nemzeti inzultáció” és plakátkampány költségeit költenénk a kis pujáinkra, ezekre ugyanis kb kétszer annyi pénzt költött a kormány…
    http://igyirnankmi.atlatszo.hu/2015/05/04/a-valosag-a-menekultfronton-avagy-miben-mond-igazat-a-bevandorlasi-konzultacio/

    Vagy mondjuk kicsivel kevesebbet költhetnénk stadionokra…

  52. 51:

    Van más választásom Tibor bá? Valójában az egész életem /felnőtt korom/ arról szól, hogy állom a pofonokat. De hát kié nem?
    Idővel edződik az ember.

    Amúgy a tudatalatti akkor működött volna jól, ha tudom mit jelent a Curix szó, de mivel nem tudtam így a kiválasztás alapja nem lehet az, amire ti gondoltok 🙂
    A tökös nem tetszik, a keresztnevemet is használhatnám, de belőlem túl sok van 😀 Jöhetnek még az ötletek…

  53. 53:
    Mielőtt valaki elsírja magát a szegény szír kisfiú miatt:

    „In the north, the Mayor of Latakia told us that this province of 1.3 million now has over three million, having absorbed displaced people from Aleppo, Idlib and other northern areas affected by incursions of sectarian terrorists. Most are in free or subsidised government housing, with family and friends.

    Az északi Latakia polgármestere azt mondta nekünk, hogy az 1,3 milliós tartományban ma több mint 3 millióan élnek, mert felszívtuk Aleppo menekültjeit. Ezeket a kormány helyezte el ingyenes, vagy erősen szubvencionált lakásokban, illetve családoknál és barátoknál húzzák meg magukat.

    Szóval, mi elől menekülnek?

  54. 53. Avatar

    „Vagy mondjuk kicsivel kevesebbet költhetnénk stadionokra…” – Azt én is tudnám díjazni és még volna jó néhány ötletem.

    „6/7-ét az unió célzott pénzalapjaitól kapjuk, csak ~1/7-ét teszi hozzá a költségvetés.”

    „Az EU csak a töredékét állja az illegális bevándorlás költségeinek, a kormány már több mint 28 milliárdot különített el a probléma kezelésére – mondta Tuzson Bence, a Fidesz-frakció szóvivője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden reggel.”

    Valaki hazudik.

    Biztos olvastad, hogy mennyi pénzt oszt ki Brüsszel a menekültekre. Lengyelország kap 69,3 milliót, mi meg 64 milliót. Arányos, nem? Vajon hány menekült törte át a lengyel határt…. 😀

    Már a lettek is háborognak, pedig ott még nincs több százezer menekült. Azt kifogásolják, hogy az EU a nyugati országokban akarja összpontosítani a tagállamok képzett lakosságát, miközben az alulképzetteket és bevándorlókat a periféria-országokban gettósítanák el.

    Én is sajnálom ezeket az embereket, legszívesebben azokat hajtanám végig ostorral a fél világon, akik idejuttatták az emberiséget, pedig egyetlen dolgot kellett volna tenniük: SEMMIT!

    Viszont ez a mi hazánk, Magyarország, ahol a mi gyerekeink fognak élni, ha mi már nem leszünk is itt. Ki más szólalna fel érte, ha mi sem? Biztos olvastad, hogy eritreai fiatalember szó nélkül leszúrt Svédországban egy anyát és a fiát egy üzletben. Semmi oka nem volt rá.

    Nálunk is vannak őrültek, hát akkor miért kell még ezt a sok szerencsétlen lelki-nyomoroncot a nyakunkba venni? Azért, mert ezt tervezte el egykor a Páneurópa mozgalom kiötlője? Mert jobb rabszolgák lesznek, mint mi „korcs fehér keresztények” ha legyűri az USA Európát a TTIP-pel végleg?

    Ami meg Orbánt illeti: nagyon jól tudja, hogy csak pótcselekvés a kerítés, meg a „konzultáció”, de eltáncolja ezt a darabot is a választóinak.

  55. 57. Kyra

    Szerintem legalább a menekültáradatból, meg az „agyszivattyúvból” már a korlátoltabbaknak is ki kellene következtetni, hogy az EU egy gyarmati rendszer, ami elszipkázza az értékeket a perifériákról a központba, a központból a szemetet a perifériákra tolja, közben biztatja a perifériát, hogy csak dolgozzanak keményebben, és akkor majd nekik is jó lesz !

    A kerítés valóban csak pótcselekvés, mert nem itt kell megállítani a menekülteket, de nem tudom, hogy mi más megoldást lehetne találni, ami nem vonzana maga után NATO megszállást meg példamutató büntetéseket…

  56. 57. Kyra

    „Mert jobb rabszolgák lesznek, mint mi “korcs fehér keresztények” ha legyűri az USA Európát a TTIP-pel végleg? ”

    Nem rabszolgák, hanem katonák, akik majd elvégzik a mocskos munkát…
    A gyűlöletkeltés arra való, hogy őket utáljuk, és ne azokat, akik a nyakunkra küldik őket.

    A globális hatalomnak mindig szüksége van egy „látható” ellenfélre, amit maga előtt tol, hogy közben ő maga láthahatlan maradjon.

  57. 59:
    Ez már: „A globális hatalomnak mindig szüksége van egy “látható” ellenfélre, amit maga előtt tol, hogy közben ő maga láthatatlan maradjon.” költői látnokság. 😀

  58. Miért, Tibor bá’ az ISIS-szel nem ezt csinálják? Az ISIS megy elől délről Szíriában, elpusztítja az ősi emklékműveket, elüldözi a keresztényeket, aztán jönnek a „felszabadítók” és kegyesen felszabadítják Szíriát az ISIS-től, aki elvégezte a piszkos munkát.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük