(ACs-55) Azok a csodálatos nők – Vörös és fekete

Tibor bá’ csodálatos női

 

~q102A közelmúltban az Ausztráliába szakadt barátom nyomorgott. Ezt a nyomorgást természetesen nők terén kellett érteni, amivel barátom eleve tisztában volt. Most, hogy hazalátogat, a nemi élete felhőtlen egén gyülekező kumuluszokat velem szándékozott eloszlatni úgy, hogy küldött 100 dollárt és arra kért, szervezzek be neki valami fiatalabb hölgyet, esetleg hölgyeket, hadd válogasson belőlük. Ezek a hölgyek abban az időbe igen hevesen kerestek „kifejezetten nagyvonalú” urakat, az „ápoltság nem akadály” jeligével, ami most már az Interneten is megjelenik. Amikor például szex oldalakon szörfözök (amikor Éva nincs a látóhatáron) különböző nők ugranak be a közeli Szentendréről és azonnali határidővel kínálgatják magukat jókora csöcsök társaságában. Mindegy, a lényeg, hogy a megbízatás nekem is megtetszett, mert ki nem foglalkozna fiatal pipikkel úgy, hogy a cechet a haverja fizeti. Elkezdtem tehát válogatni a kínálatból, bár azzal tisztában voltam, hogy alapos keresgélés előtt állok, mivel a nőknek rendszerint se önkritikájuk, se arányérzetük nincs. Egy-két perces „munkáért” tízezreket akarnak kasszírozni és micsoda lotyók, te úristen. Szóval szörfölök és megakad a szemem egy ígéretes duón: „Vörös és Fekete”. Mi a fene? Csak nem Stendhal törvénytelen ükunokáiról van szó? Legjobb lesz utánajárni a dolognak, feltétlenül válaszolnom kell. Már pötyögöm is: Kedves Vörös és Fekete! Ausztráliából hazalátogató, igen nagyvonalú üzletember vagyok. Ajánlkozásukat érdeklődéssel olvastam, és biztosítom Önöket, hogy személyemben meg fogják találni számításukat. Különben hetvenes, ápolt, szabályos testalkatú, kifejezetten elviselhető férfi vagyok. Természetesen a végső döntést egy személyes találkozásnak kell megelőzni. Ennek érdekében kérek egy pozitív telefonos választ. U.i. Elnézést a magázásért, de nekem ez a spontán tegeződés még nem megy.

Ebből persze kiderül, hogy hülye, alaposan fejhető vagyok, aki nem ismeri a hazai viszonyokat. Nem csoda, hogy azonnal jön a válasz. Elkezd csicseregni  egy női hang, hogy ő a Vörös és Fekete.

–     Drága hölgyem, maga vagy vörös, vagy fekete, mind a kettő nem lehet.

–     Oh, hát az csak egy csali – jön a megnyugtató válasz.

–     Csali-csali, de azért valamit csak jelent?

–     Hát persze! Ez olyan izgis, nem?

–     Szóval ketten vannak és egyikük fekete hajú, a másiké vörös? – sietek a hölgy segítségére.

–     Valami ilyesmi, hehehe.

–     Na jó, ne feszegessük. Különben is, gondolom, találkoznunk kellene.

–     Hát, igen, hehehe – csicsereg vissza Vörös és Fekete.

Egek! Ez olyan, mint az angol történelemben „William & Mary” társuralkodók. A diákok legnagyobb része csak az érettségi szünetben döbben rá, hogy „William & Mary” tulajdonképpen nem egy személy, hanem kettő. Szent igaz, hogy Anglia trónján 1689-től William & Mary ült, de valószínűleg egymás ölében. Szóval nem bírom tovább és rákérdezek.

–  Bocsásson meg, kedves, de magácska a Vörös vagy a Fekete, mert így nézve a fénképét, haja mintha szőke lenne, igaz, hogy festett szőke,de mégiscsak szőke?

–  Egyik sem, én Bea vagyok.

–  Még jó, hogy nem egy boa.

–  Hogy mondta?

–  Még jó, hogy nem egy boa – ismétlem meg szellemeskedésem, de hiába, Vörös és Fekete zoológiai ismeretei a házityúknál bezárulnak, arról is úgy tudja, hogy négylábú. Azonban tépelődésre nincs idő, mert Vörös és Fekete átveszi a szót.

–  Magához fel lehet menni?

–  Hozzám fel, ha nincs itthon a feleségem, nincsenek itthon az unokák, nem látja a házmester, és a ház 23 nyugdíjas nénije. – A hálózat másik végén gyanús csend. Most én mondom a mikrofonba – Hehehe, csak hülyéskedtem.

–  Jaj, de jópofa, hehehe – jön meg újra Vörös és Fekete hangja.

Nekem meg rohadtul kezd tetszeni a dolog. Mekkorát lehet szórakozni 100 dollárért. A végén persze megállapodunk abban, hogy másnap délelőtt tízre jönnek barátom egy hónapja bérelt garzonjába. Este ugye nem lehet, mert akkor dolgoznak, néha délelőtt is, de speciel a holnap délelőtt, az üres. Hát akkor, a holnap délelőtti viszontlátásra, kedves Bea.

Másnap délelőtt 10-kor csöngetnek az ajtón. Azért szép tőlük ez a pontosság. Az egész olyan üzletszerűen precíz. Nyitóóóóóm – üvöltöm át a falakon, és már pattanok is. Az ajtón pedig belibben egy hatalmas csöcsű, enyhén elhízott, harminc körüli cigány lány, nem egészen az, akit a fényképen lehetett látni. Na, ez lesz a Fekete – állapítom meg magamban – akit szorosan követ egy szintén harmincas, egy kissé kiéltebb, kéthavonta más-más színre festett hajú nő, aki egy árnyalattal soványabb és két árnyalattal kisebbek az emlői. Ezzel szemben a hihetetlenül ízléstelen szerelésük egyforma. Én természetesen úgy teszek, mintha aranyat leltem volna, és már tessékelem is be őket a szobába. Hiába, na, anyám belém verte az udvariasságot.

Hölgyeim, Önök a vállalkozók, adják elő a programjukat. Hogyan is gondolták, mennyibe fog kerülni, stb. Remélem nem szégyenlősek, ezeken túl kell lenni legalább egyszer, csak úgy, a miheztartás végett – hadarom el, hadd lássák, én is vágom az üzletszerűséget. A Vörös mindjárt magához is veszi a kezdeményezést:

–  Szóval, először is azt kellene tudnunk, milyen gyakran szeretne velünk találkozni, és mennyit szán ránk egy hónapban?

–  Csak egy pillanat, még mielőtt továbbmennénk – vágok a szavába – mit jelent az, hogy „milyen gyakran szeretnék magukkal találkozni?”

–  Nézze, nekünk mindegy, de azért tényleg tudni kell, milyen gyakran.

–  Hölgyeim, félreértették. Hogy milyen gyakran szeretném, azt értem, és nem is nehéz rá válaszolni, de mi az, hogy „magukkal”? Úgy értem, kettőjükkel?

–  Hát persze, hogy kettőnkkel – trilláznak felém, hát én lepusztulok. Hogy gondolják ezek?

Egymás szájából szedik ki a szavakat. Kiderül, hogy ebben a szférában már több mint 20 éve üzleti verseny folyik. Ők, mármint Vörös és Fekete, iparkodnak a konkurenciát a háttérbe szorítani. Ők egyszerre ketten jönnek, de a dupla szolgáltatásért mindössze szimpla árat kérnek.

–  Hölgyeim, ez nagyon jól hangzik, de ennek semmi teteje. Azok az idők, amikor még duplázni tudtam, már rég elmúltak a fejem felett.

–  Oh, hát ők ezt tudják, ugye az én koromban, nyugtatnak meg bájosan, de azt lássam be, hogy ez így mégiscsak izgalmasabb és főleg látványosabb.

–  Na, jó – adom be a derekam – menjünk tovább. Szóval gondolom, hetente egyszer. – Ezen mosolyognak. Úgy látszik, tudnak valamit, amit én nem. Szerintem azt hiszik, hogy a heti egyet azonnal felemelem háromra, ha meglátom, mit tudnak.

–  Nem kell mosolyogni, kezdjük heti eggyel és van rá havi ötven rongyom. Ez tetszik nekik. Kifejezetten szimpatikus, hogy havonta annyit szándékozom kidobni az ablakon, amennyi a nyugdíjam egy teljes hónapra. Bólogatnak, hogy elfogadják.

–  Hát akkor, hölgyeim, mikor kezdjük?

Szerintük akár most mindjárt. Nézem az órámat, másodika van. De jó! Akkor most új hónapot kezdünk. Majd azt mondom a barátomnak, hogy sajnos szárazon nem lehetett tanulmányozni a témát. Vörös és Fekete meg se várta a formális igen elrebegését, máris akcióba kezdtek. Az egyik leengedte a rolót, a másik közölte velem, eddig tartott a magázással összekötött bohóckodás. Ők mindent tudnak (mármint ebben a témában), de magázással nem megy.

–  Oh, hát persze. Szervusz, Bea. Szervusz… téged hogy is hívnak?

–  Zsófi, hehehe – jön a vidám válasz.

–  Nahát akkor, szervusz Zsófi – és vártam mi lesz. Na mi?

Bea és Zsófi minden sikk nélkül lehajigálták ruhadarabjaikat. Szóval, ezt már láttam gusztusosabban is, izgatóbban is, csak még ízléstelenebbül nem. Különben minden úgy jött be, ahogy megsejtettem. Bea hatalmas csöcsei még hatalmasabbakat lógtak. De mi a fenét lehet várni. Ez a nő már legalább 20 éve ivarérett, és 20 év piszok hosszú idő. Ezekkel a csöcsökkel ennyi idő alatt már annyi minden történhetett, talán csak a gőzhenger nem ment át rajtuk. Bár azon sem csodálkoznék.

Zsófi felsőteste se volt esztétikusabb. De tárul még elém négy darab meglehetősen szőrös női láb is, hiába na Borsodot az epiláció mind a mai napig sikeresen elkerülte. Aztán felbukkant egy csomó hurka, két enyhén kopott nemi szerv. Nem kell röhögni! A fanszőrzet igenis kopik, koptatja az idő múlása és koptatja a használat is. Bea és Zsófi esetében mind a két eset fennállt. Tényleg, épp azon meditáltam, miért nem találják ki az altesti parókát, amikor Zsófi rám förmedt.

–  Te nem vetkőzöl?

–  De igen, azaz, majd ha lázba jöttem, illetve gumival szoktátok, vagy mi?

A kérdés megzavarta őket, mert éppen azon tanakodtak, melyikük kapja be a másik csöcsét egy kis leszbi macerára, így hát csak hevenyészve vetették oda nekem, hogy ők tiszták és nagyon megválogatják a partnereiket. Nahát, micsoda megtiszteltetés, tehát meg vagyok válogatva, de azért még erőlködök egyet.

–    Úgy értem AIDS, meg ilyesmi. – Legyintenek, hogy már hallottak róla, de ők vigyáznak.

–    Na ez az, de hogyan? Gumi?

–    Nem, dehogy, az olyan, mint zokniban mosni lábat, hehehe.

–    Lehet – megyek bele ebbe a bárgyú hasonlatba – csak tudjátok a lábmosástól még senki se kapott Kaposi szarkómát.

Ezt már nem is hallják. Valósággal habzsolják egymás rég lógásnak indult testrészét. Nem is tudom, kellek-e én ide? Most ráesnek az ágyra. Bea a hátán fekszik, és térdben felhúzott lábait széttárja. Zsófi mohón beveti magát a combok közé és szürcsölő hangot hallat.

Na, én inkább kimegyek a konyhába, és főzök magamnak egy jó erős duplát. Lehet, hogy hajnalban lesz vége a bemutatónak. Tíz perc múlva jövök vissza, egy helyett három kávéval. Ne mondják, hogy paraszt vagyok. De ahogy nézem, ezek észre se vették, hogy hiányoztam. Most Zsófi fekszik a hátán, és Bea dugja be egyszerre három ujját oda, ahová azok egyáltalán nem valók. Nem tudom, mit hülyéskedik, az egész öklét kellene, mondjuk, könyökig. Igaz ezt már kitalálták a fistelők, de mégis, ha már bemutató….. Zsófi hangosan liheg. Szent isten, ezek igaziból csinálják. Nem is tudom, mit tegyek. Az ágyon folyik a sikongatás. Most Bea rágcsálja Zsófi bimbóit, de jó alaposan ám. Körülnézek a szobában, nem hoztak-e magukkal kancsukát vagy jégtörő csákányt. Úgy tűnik, nem. Ez azért megnyugtató. Kevergetni kezdem a második kávét, megiszom. Bea a hasán fekszik, Zsófi lovagló ülésben a hátán csúszkál le és fel, nedves nyomokat hagyva maga után. Egek, ez rosszabb, mint egy pornófilm, mert ezt ki se lehet kapcsolni. Vajon meddig tart? Nézem az órámat. Még nincs dél. A két nő mindenfajta hörgő hangokat bocsát ki magából. Lehet, hogy kezd vége lenni a bemutatónak? Adná Isten! Kokettálok a harmadik csésze kávéval, aztán észreveszem, hogy Zsófi és Bea átölelkezve egymás mellett fekszenek a hátukon, és engem néznek. Végre Bea megtöri a csendet.

–    Előre tudtam, hogy impotens vagy, még mondtam is Zsófinak.

–    Na, azért ez túlzás.

–    Akkor miért nem kellett egyikünk sem? Le se vetkőztél.

–    Azt hittem, még eltart egy darabig – dadogtam, és bátortalanul elkezdtem babrálni a nadrágszíjammal.

–    Ne szövegelj! Mi a gond? Nem vagyunk elég jók? Na mindegy, fizetsz valamit?

–    Tulajdonképpen fizethetnék, mert azért a show, mint olyan, jó volt. Úgy értem, végül is dolgoztatok. – De Zsófi megvető kézmozdulattal belém fojtotta a szót.

–    Figyelj! Ne fizess, kend a fejedre a stegót. Nem mindig jön be. Veszíteni meg, tudni kell.

Mire filozófiájuk bölcsességét megértettem, már egyedül voltam a lakásban három üres csésze társaságában, és arra gondoltam, hogy az én koromban nem is olyan könnyű elkölteni 100 dollárt.

__________________________________________________
__________________________________________________
_____________________

8 gondolat erről: „(ACs-55) Azok a csodálatos nők – Vörös és fekete

  1. 1:
    Én aztán igen, és még disznó is. De ez hogyan derült ki? 😀

  2. 2.
    Most idézgessek a posztból? Lenne mit.
    PL:
    „– Te nem vetkőzöl?

    – De igen, azaz, majd ha lázba jöttem, illetve gumival szoktátok, vagy mi?

    A kérdés megzavarta őket, mert éppen azon tanakodtak, melyikük kapja be a másik csöcsét egy kis leszbi macerára, így hát csak hevenyészve vetették oda nekem, hogy ők tiszták és nagyon megválogatják a partnereiket. Nahát, micsoda megtiszteltetés, tehát meg vagyok válogatva, de azért még erőlködök egyet.
    .
    – Ne szövegelj! Mi a gond? Nem vagyunk elég jók? Na mindegy, fizetsz valamit?

    – Tulajdonképpen fizethetnék, mert azért a show, mint olyan, jó volt. Úgy értem, végül is dolgoztatok. – De Zsófi megvető kézmozdulattal belém fojtotta a szót.”
    .
    Stb.
    .
    Férfias gondolkodás, megdugni a csajt, aztán pá baby.

  3. 3:
    Ugyan már! – Éppen arról van szó, hogy megette őket a fene, hogy legalább az egyiket dugjam meg. Nekem meg semmi kedvem se volt hozzá. De tegyük fel, hogy nem ez volt a helyzet, hanem „megdugni és pá”. Csakhogy a kurva éppen ezt akarja. Fizetni (természetesen előre kell), minél rövidebb dugás, aztán pedig gyorsan pá. Ebben az esetben a férfi/nő szándéka tökéletesen egybeesik.

    Nem erről van szó kedves Marica. Ha egy férfi rámutat egy erősen kifogásolható női viselkedésre, akkor meg van bélyegezve, hogy soviniszta. Olyan ez, mint ha azt mondom, hogy a zsidók irtják a palesztinokat, akkor antiszemita vagyok, és tovább nem lehet beszélni a zsidó atrocitásról.

  4. Idézem:

    „A szívós generáció tanult hangja – az értelmes emberek vitafóruma – cél: a valóság felkutatása”

    Hm.

  5. 5:
    Idézem:
    „Hm” – az értelmes emberek vitafóruma? 😀

  6. Találtál végül nőt a barátodnak?

  7. 7:
    Ő talált magának. 20 év alatt négyszer nősült. 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük