(ACs-48) Azok a csodálatos nők – Szerelmi háromszög

Tibor bá’ csodálatos női

 

~q228Már nem emlékszem milyen kocsi volt a seggem alatt, csak arra, hogy a Mester utca felől jöttem a Nagykörúton és Rákóczi térnél valami ütközés volt, nem lehetett tovább menni. Ha úgysem lehet, akkor ki is szállhatok és megnézhetem, ki ütött el kit, és főleg miért. Ez persze a rendszerváltás előtt volt, ezért aztán eszembe se jutott, hogy kihúzzam az indítókulcsot, vagy feltekerjem az ablakot. Nem azt mondom, hogy nem volt bűnözés, na de ami most van…

Az alapos kikíváncsiskodás után visszatértem a kocsimhoz, majd folytattam az utazást. A forgalmi és a jogsi hiányát csak másnap vettem észre. Bosszantó, mert újat kell beszerezni, de amúgy anyagi veszteség nem ért. Tanulság, nem kell ilyen flegmának lenni, a világ nem csupa tündérekből áll. Illetve, ami a tündéreket illeti, nem is olyan biztos.

Két nappal később délelőtt 10 körül csöngettek az ajtón. Kinyitottam és mit ad isten, ott állt előttem egy tündér. Na jó, egy majdnem tündér. Az ismeretlen becsöngető egy 20-22 éves, karcsú, magas, szőke nő volt, aki pikánsnak mondható pöszeséggel Antalffy Tibort kereste. Miután közöltem vele, hogy én vagyok, határozott, királynői billegésnek tűnő léptekkel bement mellettem a lakásba, nem hagyva nekem más szerepet, minthogy becsukjam mögötte az előszobaajtót. Hiába szedtem gyorsan a lábamat, már csak a belső szobában, az íróasztalomnál értem utol.

  • Elárulná kérem, hogy miről van szó? – tettem fel neki a kérdést.
  • Különben a fényképről megismertelek – válaszolta, miközben teljes fesztelenséggel a formás kis seggét behelyezte az íróasztalommal szembenéző fotelbe .
  • Miféle fényképről? – érdeklődtem, miközben azon törtem a fejem, hogy a kb. 30 év korkülönbség ellenére miért tegezett le, és felkínálás nélkül miért helyezte magát kényelembe.
  • Hát, ami a jogsidon van.
  • Tényleg? És hogy a fenébe került magához?
  • Az most nem érdekes – hessegette el méltatlankodásomat – inkább áruld el, van-e feleséged?
  • Mi köze a feleségemnek a jogosítványomhoz, meg egyáltalán mi közünk van nekünk egymáshoz?
  • Na jó – fogta a nő rövidre a szót – ha kell a jogsid és a forgalmid, akkor ma este 7 után gyere el erre a címre – és ezzel átnyújtott egy sajtcédulát, majd megindult az ajtó felé.

Egy pillanatra átvillant az agyamon, hogy a tarkójára mért ütéssel leterítem, átkutatom a ridikülét és kilököm az ajtón, de hát egy kultúrember egy ilyen szőke izét mégsem taglózhat le. Végül is, ott álltam a szoba közepén kissé megmerevedve, amíg meg nem hallottam az ajtó becsapódását. Akkor ezek szerint megvan a ma esti programom, vágódott belém a gondolat.

A megadott cím egy kis mellékutcában volt a Rákóczi tér mögött, végeredményben egy udvarra nyíló földszintes szoba-konyháról volt szó. Érkezésemkor az ajtó 5 centire ki volt nyitva, mintha várnának valakit, ezért aztán csöngetés nélkül bejutottam. Az egyelőre még neve sincsen csaj kiszólt a szobából, hogy csukjam be az ajtót és zárjam rá a zárban hagyott kulcsot. Én meg, mint egy hipnotizált páciens, követtem az utasítását, majd óvatosan bearaszoltam a szobába, ahol a hang tulajdonosa egy két év körüli gyereket biliztetett.

  • Mindjárt lefektetem, és akkor majd beszélhetünk – szólalt meg köszönés helyett a lakás bérlője. Én meg makogtam valami olyasmit, hogy: jó estét, eljöttem.
  • Mariannak hívnak – vetette oda, miközben a bebugyolált gyereket betette egy gyerekágyba.
  • Szóval, akkor megkaphatnám az igazolványaimat? – tértem a tárgyra.
  • Azonnal megkapod, de előbb meg kell valamit beszélnünk.
  • Hát beszéljük!

A megbeszélés abból állt, hogy elmesélte az életét. Ezek szerint akadt egy férje, akitől a gyerek volt. A férjét behívták katonának, aki az egyik nem várt eltávozás alatt feleségét rajtakapta egy pasival, hogy úgy mondjam a hitvesi ágyban. A férj nem szólt egy szót se, visszament a laktanyába és éjjel az őrségben fejbe lőtte magát. Ilyen egyszerűen. Ezek után Mariannak nem volt állása, nem volt férje, de volt egy gyereke meg egy szoba-konyhája a kurvák által fertőzött városrészben. Az elhunyt férj szülei látni se akarták. A saját apja egész nap részeg volt. Az anyjának egyetlen felesleges forintja sincs. Stb.

Már éppen azon voltam, hogy elsírom magam, amikor az ágy feletti polcon megláttam egy gyengén megvilágított terráriumot.

  • Hát az meg ott mi? – érdeklődtem.
  • Az egy kígyó – válaszolta.
  • Ez van vagy másfél méter – kiáltottam fel – és nem tud kijönni?
  • Nem – válaszolta Mariann, – mert a tetején is van egy üveglap.
  • Remélem nem mérges kígyó? – hüledeztem.
  • Dehogy mérges – nyugtatott meg.
  • Na jó, akkor talán az igazolványaimat ideadhatnád.

Mariann benyúlt egy fiókba és kivette az igazolványaimat, de nem nyújtotta át, hanem az iránt érdeklődött, mi jár a becsületes megtalálónak. Nem akartam feszegetni a „becsületes” jelző fogalmát, inkább megkérdeztem, mit kér, de még mielőtt nyilatkozhatott volna, kitértem arra, hogy ha kígyót tud tartani, akkor olyan nagyon rosszul nem állhat anyagilag. Ami azt illeti, valóban van jövedelme, vallotta be, mert van egy maszek barátja, aki rendszeresen jár hozzá és ad pénzt, de az estéit egyedül kell töltenie. Aztán kiderült, az igazolványaim visszaadásának ára az ő egyedüllétének az enyhítése.

Szóval meg lettem invitálva egy kis házasságon kívüli szexre. Nem hittem volna, hogy 50 után még meglepetést tud nekem okozni egy nő. Elvégre Mariann, mint később kiderült, 21 éves volt és kifejezetten attraktív. Igazolványom birtokában nem csak életkorommal lehetett tisztában, de azt is szemrevételezhette, hogyan nézek ki (elárulom, messze nem voltam Banderas). Igaz, egy 2 éves gyerekkel nem volt könnyű helyzetben, de mégis. Mindegy, jól elbeszélgettünk. Nem láttam semmi okát annak, hogy valami jónak én legyek az elrontója.

Már rég az ágyban voltunk, amikor azért arra kitértem, hogy ha rendszeresen jár hozzá egy maszek, nyilván szex szolgáltatása végett, megfelelő ellenszolgáltatásért és akkor ugye ez most egy „szerelmi háromszög” vagy mi a fene, ami engem nem zavar, de nem zavarja-e a maszekot? Mariann megnyugtatott, hogy ez a szerelmi háromszög – ha már így nevezem – a maszekot nem zavarja. A pasi jön, elvégzi a dolgát, legombolja a stegót és megy. Hogy Mariann a szabadidejében mit tesz, az nem érdekli, hiszen éppen ez minden bajának az oka, minden este egyedül van.

Akkor probléma egy szál se. Attól kezdve hetente egyszer, néha kétszer megjelentem Mariann lakásán, szigorúan 8 óra körül, amikor már a gyerek aludt és 10-11 között távoztam. Ez a rutin 2-3 hónapja mehetett, amikor Mariann elkezdett könyörögni, hogy egyszer igazán maradhatnék reggelig. Nos, ez egy olyan ötlet volt, amiért a legkisebb mértékben se lelkesedtem, ezért aztán némi tapintattal iparkodtam rámutatni, hogy az alkalmanként eltöltött 2-3 óra is meghaladja a nemzetközileg elfogadott mennyiséget. Mariann azonban hajthatatlan maradt, míg egy szép napon beadtam a derekam. Egye-fene, maradok reggelig.

Hatalmas átkarolások közepette 11 óra körül elaludtunk a gyerek miatt nem teljesen sötét, erősen lecsökkentetten megvilágított szobában, és édes álomba szenderedtünk. Nem tudom, mennyi ideje aludhattam már, amikor arra ébredtem, hogy Mariann matat a combom körül. Ahá, kis hamis, szóval erre ment ki a játék! Ezért kellett nekem reggelig maradni! Hajnal felé jöhet a második menet. De miért ilyen hideg Mariann keze?

Lenyúltam a lábam közé, hogy megfogjam a huncut „betolakodót” de Mariann keze helyett egy hideg, nedves, mozgó valami akadt a kezem ügyébe. Úgy ugrottam ki az ágyból, mintha villám sújtott volna. Hűlt helyemen meglehetősen stílszerűen egy jókora hüllő tekeredett. Persze a nyüzsgésre Mariann is felébredt, rám nézett, majd a kígyóra és megszólalt, „Már megint kiszöktél, te kis szemtelen?” és egy laza mozdulattal a hüllőt visszarakta a terráriumba. Én meg elkezdtem kapkodni magamra a ruhát.

  • Hát te meg mit csinálsz? – kérdezte Mariann.
  • Öltözöm és megyek.
  • Azt ígérted, hogy reggelig maradsz.
  • Ez igaz, – válaszoltam, – de közben egy aprócskát változott a helyzet. Ez a fajta szerelmi háromszög, amit az imént sikerült bemutatni, nekem egy kicsit sok. Pénzes maszekkal közösködni még elmegy, de egy ilyen vaskos hüllővel, na az már tényleg sok.

Ezt követően Mariannal csak egyszer-kétszer találkoztam futólag. Miután otthagytam, hamarosan jött a rendszerváltás, ő beszilikonozta (szerintem feleslegesen) a melleit és peep-showkban lépett fel. Ezzel aztán elég jól elteltek az üres estéi. Pár évvel később egy nap váratlanul megjelent borosjenői házamban, ahová Éva, a feleségem engedte be. Mariannak (aki ezért Pestről jött ki biciklivel) mindössze ennyi volt a közölnivalója Éva előtt: „Hallottam, hogy Judit lelépett, ha szólsz, én is hozzád mentem volna.” Megtisztelő – válaszoltam – csak tudod, én kígyókkal nem szeretek osztozkodni.

________________________________________________________
________________________________________________________
____________________________________________

3 gondolat erről: „(ACs-48) Azok a csodálatos nők – Szerelmi háromszög

  1. Egész egyenes és szimpatikus lehetett Mariann volt férje.
    Meg se kérdem vajon kisebbséghez tartozhatott-e Mariann.
    Rá nem jöttem volna mire használta azt a kígyót. Még most is hihetetlennek tartom.
    (Pláne ha ott voltál miért engedte ki?)

  2. Nem tudod melyik fajhoz tartozott az a kígyó?
    Kíváncsiságból kérdezem csak.

  3. 1:
    „Az ismeretlen becsöngető egy 20-22 éves, karcsú, magas, szőke nő volt, ” Tehát még véletlenül se lehetett cigány. A kígyót nem engedte ki, hanem valahogy kijött magától.

    2:
    Fogalmam sincs. Kb. másfél méter hosszú, 10 cm átmérőjű, teljesen ártalmatlan (viszont félelmetes) kígyó, amit Mariann napos csibékkel etetett.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük