Tibor bá’ vissza a múltba

13 éves koromban kaptam egy nevelőmamát, akit jó darabig Manyi néninek szólítottam. A köszönéssel nem volt probléma, mert abban az időben általános volt a „csókolom”. A beszélgetés viszont kínossá vált, ha felé irányult a szó. Például, mit tetszett főzni, mit tetszik szólni ehhez a sapkához? stb. Nevelőanyám ezt nem tarthatta kényelmetlennek, mert sose hozta szóba, így aztán haláláig (amikor én már 65 voltam) maradt a tetszikezés.

Amikor szocializálódtam a közvetlen tegeződés családon kívül nem ment automatikusan. Némi ismeretség után az idősebbnek fel kellett kínálni a „pertut”, de volt neki némi előfeltétele is, például a közel azonos társadalmi státusz. Ennek hiányában maradt a magázás, ami viszont irgalmatlanul nyers volt. Az ismeretlen, ám némi státusszal rendelkezőknél az alkalmazás gorombának tűnt, ezért lépett helyére az önözés.

Ez a kényelmetlen társadalmi nyűgöt a Rákosi rendszer akarta parancsszóval megszüntetni, de csak addig jutottak, hogy a párttagok automatikusan tegezték egymást függetlenül társadalmi státusuktól, amit különben se ismertek el létezőnek. Így eset, hogy a gyári takarítónő tegezte a vezérigazgatót, ha történetes összefutott vele, amire esetleg a vállalati üdülőben sor kerülhetett. Ez azonban megszakadt 57-ben, amikor is Kádár nyomán némi polgárosodás visszaszivárgott, oly annyira, hogy a tényleges kézcsókra is akadt bőven példa. A kötelező „elvtárs” alkalmazás is fellazult. Kovács elvtársból, Kovács szaktárs, tagtárs lett, és a pertu megint előtérbe került. érdekes módon a nők ezen könnyebben léptek túl. Gyakorlatilag azonnal tegeződtek. Ebből lettek azok a kényelmetlen furcsaságok, amikor a házaspárok összejövetelénél a két nő tegeződött, a két férfik viszont egy jó darabig nem.

Aztán jött a fiatalság-kultusz, aminek kebelén a 30 alattiak automatikusan tegeződtek, csak hát a tegnapi harmincasok, már negyvenesek, ötvenesek, sőt hatvanasok lettek, és a megszokott azonnali tegeződést nem vetették le. Lehet, hogy hamarosan mindenki mindenkivel tegeződni fog, de ez nem biztos, hogy be fog válni. Ehhez tudni kell, hogy az angol általános you nem azonos a magyar te-vel. A you nem tegezés, és csak akkor válik azzá, ha használatával párhuzamosan a Mr. Ms. Mrs. Miss. névvel együtt használt megszólítás átvált a keresztnév használatára. A magyarnál pont fordítva van. Magázás mellett lehet használni a keresztnevet, ami fél tegezés számban van. (a másik fél tegezés a vicc szerint az, amikor a főnök tegez engem én meg magázom őt) Viszont az automatikus tegezés bizonyos esetekben kényelmetlen lehet, pont azért mert jóval bizalmasabb az angol you-nál. Teljesen vadidegen emberek esetében feszültséget okozhat, sőt könnyen torkolhat sértésbe is, ami megtörténhet a kölcsönös viszony lerendezésénél is. Volt eset, amikor egy nálam jóval fiatalabb férfivel közöltem, hogy nyugodtan tegezzen vissza, amire azt válaszolta, „eszem ágában sincs”.

Ez egy Turáni Átok. Kamasz koromban rendkívül kényelmetlen volt osztálytársam papájának úgy köszönni, hogy „csókolom”. Azt se mondhattam, hogy „jó estét”, mert akkor az, pökhendinek tűnt. Maradt a polgárság körében elfogadott „tiszteletem”, ami viszont némileg mosolyogni való volt. Ez a nyelvi anomália eszembe se jutott volna, ha nem tudnám, hogy angol nyelvterületen ez a kérdés milyen jól meg van oldva, csak az isten tudja milyen régen. Mi meg küszködünk vele, szintén nagyon régen.

 _______________________________________________________
_______________________________________________________
_____________________________________________