Tibor bá’ vissza a múltba online
Életem első május elsejéje 1945-ben volt Kiskunfélegyházán. Rajtam kívül sok másnak is ez volt az első, mert Horthy alatt nem volt felvonulás. A lelkes parasztok (akik akkor még nem tudták, hogy néhány év múlva lesöprik a padlásukat) lovakat fogtak kocsik elé (mert akkoriban még nem Opelokkal jártak), feldíszítették virágokkal, és le-felhajtottak az utcákon. Éljen május 1.! Mi gyerekek futottunk a kocsikkal, hatalmas volt a hangzavar, mert valami módon sikerült nekik zenét is szolgáltatni. Közben valaki szövegelt is, de hogy mit, az nem volt érdekes. Az egészből semmit se értettem, de érdekes volt. Egy ilyen ős május elsejét az alábbi kép mutat be.
Évekkel később, középiskolás koromban, természetesen kötelező volt a kivonulás. Nem nagyon bántuk, akkor is mentünk volna, ha nem kötelező, mert jó bulinak számított. Jó idő volt, sütött a nap, koedukált volt az osztály (csak 1-2 éve) a lányok társasága felvillanyozóan hatott. A szervezés notórius módon nem volt tökéletes, így aztán egy-egy utcasarkon fél órákat kellett ácsorogni. Aztán ha meguntuk, akkor leléptünk. Akinek ki volt osztva valami tábla, azt betette egy kapu alá (akkoriban még nem zárták a bérházak kapuit) és szabad volt, mint a madár. Általában négyen-öten összebeszéltünk, aztán megindultunk a Budai-hegyek felé.
Néhány évvel később a helyzet nem sokat változott. A munkahelyeken is kötelező volt a kivonulás a vállalat zászlója alatt, de a nagyobb gyáraknak volt úgynevezett „dekorációs” osztálya, ahol május elsejére készítettek valami bemutatni valót.
Kádár alatt már nem volt kötelező, de ennek ellenére a tömeg nem volt semmivel se kisebb. Tulajdonképpen jó bulinak számított, mert a „dolgozó” rendszerint elvitte magával a családját is, a kisebb gyereket betette a nyakába. A felvonulás végén csaptak egy kis majálist, mondjuk a Városligetben sör és persze virsli mellett.
Érdekes módon hiába lovagoltunk át szocializmusból a kapitalizmusba, a május elseje megmaradt piros betűs ünnepnek. Mint nyugdíjas, senkivel se tudok kivonulni, de a Városligetben körül tudunk nézni. Sokan vannak, de valahogy valami hiányzik. Nem tudom megmondani, hogy mi, ezek a május elsejék valahogy mások, mint azok voltak.
_______________________________________________________
_______________________________________________________
_________________________________________
„Sokan vannak, de valahogy valami hiányzik.”
„Az” a legkör, hangulat hiänyzik….hogy nem kellett ugy erezni, csupa elfolytott, ellenseges indulat vesz körül. Manapsäg a politikai megosztottsäg, es az ezzel együttjäro gyülölködes, mergezi meg bärmilyen közös program, ünnepseg levegöjet, megha az rendben le is zajlik…..de megis valahogy vegig benne van a levegöben. Ez az amit ereznek azok, akiknek volt szerencsejük „anno” reszt venni a regi Mäjus 1 – ken. A különbseg az akkori gondtalansäg es a mostani nyomaszto legkör között. Ja es talän meg valami……a fiatalsäg?:)
Egy régi vicc:
Régebb május elseje a kikelet és a hazaszeretet ünnepe volt: mindenkinek ki kellett vonulni, pedig mindenki inkább haza szeretett volna menni. 🙂
Érdekes volt visszaolvasni ezt, pedig én is énekeltem iskolában a „minden csupa fény május elsején”. Régen volt.
Magamnak is a gondtalanság jut eszembe, mint az akkori kor jellemzője.
Ma már vannak, akik nem mondhatják el ezt magukról.
Elgondolkodtam lesznek-e ismét padlássöprések; azok fogják igazán a mostaninál is jobban szétzilálni a társadalmat, ha lennének (irígység, káröröm mind megjelenik majd).
most wellnessezni megy a nép
„Itt van május elseje,
Ének szó és tánc köszöntse!
Zeng és dalol az élet,
Szállj csak zeneszó, ének,
Ébresszed a magyar népet ! ”
🙂