(1621) 56 tanulsága

Tibor bá’ online

 

~q191Rákosi Mátyás fülkeforradalmát úgy hívták, hogy „Fordulat éve”. Ezt követve először államosította a nagyvállalatokat. Nem fizetett értük, ahogy ezt Orbán a Viktor teszi, viszont az állami kézbe került vállalatok vezető gárdáját Matyi éppen úgy lecserélte, ahogy ezt Viki tette. A fő szempont a párthoz való hűség, nem a szaktudás. Rákosi uralkodása alatt éppen úgy belerokkant az ország a hűséges slepp hozzá nem értésébe, mint most. Az akkori ÁVH szerepét (némi változattal) ma a TEK látja el. Rákosinak nem voltak önálló ötletei, ő egy az egyben átvette Sztálin elvtárs hülye ötleteit. Ezzel szemben Viktorkának meg vannak a saját hülye ötletei, amelyek még kamasz korában lepték el az agyát. A megtartott választásokon Rákosira 99,6 százalék szavazott, Orbán beérte kétharmaddal. Rákosi csinált egy gyönyörű alkotmányt, amit aztán nagy ívben leszart. Orbán az alkotmányt az utolsó betűig betartja, de a tartalmát folyamatosan saját szája íze szerint változtatja. Rákosi lecserélte a bírói kart, amit Orbánnak még nem sikerült teljes mértékben, de az ügyészség pont olyan mértékben szolgálja kik, ahogy Rákosit is kiszolgálta. Rákosi a felsőoktatást átalakította saját szája íze szerint, amit Orbán éppen most próbált meg. Akkor éhezett a nép, mert nem volt élelmiszer. Most van élelmiszer, de nincs pénz, a nép most is éhezik. Mindkét diktátor ragyogó beszédeket tudott tartani, de a hazudozásban jelentős különbség van közöttük. Rákosi pofátlan bejelentéseit az életszínvonal emelkedéséről, a fényes jövőről a napilapok hozták le, és a rádióban hangozzak el. Ezzel szemben Orbán pofátlan hazugságait a TV segítségével a pofánkba löki be. Kezdetben Rákosi népszerű volt a nincstelen parasztok és munkások körében, akik Horthy alatt nagyon megszívták, és ez a népszerűség meg is maradt mind addig, amíg Rákosi őket békében hagyta és csak más csoportokat lehetetlenített el. De amikor a parasztokra kirótta a teljesíthetetlen beszolgáltatást, a munkásokra pedig a folyamatosan emelkedő termelési normákat, ami egy rejtett jövedelem csökkenés volt – betelt a pohár. Az elnyomó szerveken kívül már nem volt népréteg, amely számára a rendszer előnyös lehetett volna. Ugyanebbe a helyzetbe sikerült Orbánnak benavigálni magát. Magyarországon már nem létezik olyan népcsoport – a szűk klientúrán kívül – amely meg lenne elégedve a helyzetével. Ellenkezőleg, hatalmas tömegek lesznek egyre elégedetlenebbek. Orbán elért az útvégére, 1956 tavaszának hangulata visszaköszön 59 évvel később.

________________________________________________________
________________________________________________________
___________________________________________

19 gondolat erről: „(1621) 56 tanulsága

  1. „Magyarországon már nem létezik olyan népcsoport – a szűk klientúrán kívül – amely meg lenne elégedve a helyzetével.”
    Na ezt en sajnos nem igy lätom. Csak meg kell nezni a hirek utäni kommenteket. Elkeseritö. Nem letezik olan leleplezö, egyertelmüen es tisztän leirt kormäny ellenes cikk, amelyikkel ez a szerintem nem is olyan szük klientura ne szällna ädäzul szembe.
    Nemreg olvastam Nagy Bando Andräs pär kitünö kormäny ellenes iräsät. Intelligens, magas szinvonalu munkäk voltak, erthetö pärhuzamokkal, egyedi stilusban. Az utäna következö hozzäszoläsok szinvonala viszont, melyekben, jellemzöen, nyoma sem volt ervelesnek, vitänak, csupän alpäri szemelyeskedesnek, a beka segget sem ertek el. Nem a hirt, gondolatot, erveket tämadjäk hanem annak szemelyet aki papirra vetette.
    Ezt a „stilust” pedig a fidesz hozta divatba. Sajnos ugy tünik, vannak meg elegen olyanok, akiknek semmi sem nyitja fel a szemet.
    A legnagyobb baj pedig az, hogy ezeket csak olyan part tudja majd leturni, amelyik meg agresszivebb, eröszakosabb, alpäribb stilusu lessz. A hozzäertes mär regen nem kriterium….es eljöhet a nap mikor ezt a szart fogjuk majd visszasirni..

  2. 1:
    A klientúra szűk, csak nagyon hangos.

  3. „1956 tavaszának hangulata visszaköszön 59 évvel később”
    Ezt nem gondolnám. Az emberek jelentős részének van még mindig veszteni valója, lehet, hogy néhányan morognak, de ‘forradalmi’ hangulat egészen biztosan nincs – már csak azért sem, mert a magyarok értelmesebb és aktívabb része már rég külföldön van. Aki itt maradt, annak egy része fidesz fan, némileg szélesebb kör, aki utálja a „komcsikat” (bár már kiábrándult a fideszből, de nem tenne ellenük semmit, nehogy „azok” visszajöjjenek), aztán vannak a mélymagyarok, akiknek mindegy ki uralkodik és mit csinál, csak ‘jobboldali’ legyen és támogassa a katolikus egyházat /vagy az egyház a hatalmon levőt/, a nagy többség pedig agylágyulásban szenved és különben is lusta arra, hogy a seggét felemelje. A ‘liberális baloldal’ mondjuk éppen kint tüntet a diákokkal – kb. ezren…

  4. 3 Tibor bá’

    OFF TOPIK 😀

    A kincstári álláspont ellentámadása… Lesajnálás, nagymellényeskedés, cimkeosztogatás.
    Egyre többen érzik, hogy íróasztaluk megtartásáért egyre elkeseredettebben kell dolgozni… Ez megy most. Kiválogatják a kevésbé sikeres kutatások tévedéseit, és ezzel akarják hitelteleníteni az egész „alternatív” irányvonalat… Sok szerencsét… Görbelábú gyilkosozással talán lehet politikai pontokat szerezni, de történelmi hiteleséget nemigen.

  5. OFF:

    Milyen érdekes egy népség vagyunk. Miért nem olvastam még soha, hogy zsidóskodó, szlovákoskodó, amerikáskodó, németeskedő, olaszoskodó, angoloskodó… 😀

    Ha ennek az önsorsrontó viselkedésnek a következményeit nem ismeri fel egy ország értelmisége, akkor megérdemlik a sorsukat.

    Vajon a zsidóskodók miért hamisítják meg már a legelső magyar nyelvemlékünket (Ómagyar Mária-siralom) ? Mi értelme van, ha ez annyira vicces dolog? Talán azért, mert ők tudják azt, amit a mi átvert népünk ennek az értelmiségnek a vezetésével nem tud és ide juttatott bennünket.

    Könnyű gúnyolni a hozzászólókat, akik nem képesek leszakadni az orbánizmusról, de nálunk nem csak az iskolázatlan emberek a hülyék, hanem azok is, akik arra érzik magukat predesztinálva, hogy vezessék őket, mint az értelmiség krémje.

    Nálunk az értelmiség krémjének egyetlen feladata van: Kapaszkodik a székébe, nehogy kockáztassa a fizetését.

    http://www.varga.hu/FRIG/KONYVESBOLT/AJANLOTT%20OLVASMANYOK/OMAGYAR%20MARIA_SIRALOM_%20.html

  6. „Magyarországon már nem létezik olyan népcsoport – a szűk klientúrán kívül – amely meg lenne elégedve a helyzetével. Ellenkezőleg, hatalmas tömegek lesznek egyre elégedetlenebbek. Orbán elért az útvégére, 1956 tavaszának hangulata visszaköszön 59 évvel később.”
    Anyósom is ezt mondja most..

    De most a szűk klientúra sincs megelégedve,ugyanis azok is áskálódnak egymás ellen.
    4!
    A blog végén azt kérdezik hogy ezt akartátok mikor 1989-ben rendszert váltottatok?

    Hát mit gondoltak?Csak a jó fog átjönni a kapitalizmusból?A rossz az nem ?Az megáll a határainknál?
    A többi nyugati országban is ugyan ez a cirkusz.Amit ott dolgozol 12 órába és bért kapsz érte,az csak itt ér valamit.Az ott ugyanannyit ér mint amit te itthon keresel.Csak annak idején a tévében nem mutogatták a nyomorgó sorokat az ételért,meg nem mutatták a munkaügyi hivatalokat meg a közmunkásokat..Egyébiránt félperiféria ország vagyunk, rabszolga ország.Egyik nagyobb ország sem fog azért lejjebb adni magából hogy itt jobb legyen.Majd egyszer talán rákényszerülnek.(Most a politikáról nem beszéltem )

  7. Ez nem kapitalizmus vagy szocializmus vagy izmus probléma.
    Az ipari civilizáció a zsákutca.
    És csúnyán besétáltunk az erőforrásokat és az élővilágot- az olcsó, könnyen hozzáférhető – fosszilis energiával jövő nemzedékekre is kimerítő/ szennyező őrületbe.
    A hétvégén csak csóváltam a fejem a BMW- múzeumban:
    a sok idióta ugyanazt a sz@r robbanómotoros technológiát csodálja, ami már 100 éve is ugyanezen az elven működött.
    Nesze neked fejlődés. Az energiaforrás és az infrastruktúra is 85%- ban ugyanazon az alapon nyugszik. És most elfogyott illetve a környezetszennyezésnek olyan pontjára jutott, ami már a legegyszerűbbeknek is nyilvánvaló kéne legyen. Nem lehet pénzügyi növekedésbuborékkal a végtelenségig hajtani a természet kizsákmányolását. A nagyobb országok is csak hadseregük (NATO) révén tudják már ezeket megszerezni- főként Afrikából, Ázsiából, Dél- Amerikából.
    Szóval a zsideszes klientúrának sem azon kéne civakodni, hogy kevés a zsé; mert mindjárt kihalunk.
    Aki ilyen rendszert, vezetőket választ és eltűr, ráadásul intelligens fajnak hiszi magát, az meg is érdemli a teljes kihalást.

    Ha már úgyis offolok:

    http://hu.wikipedia.org/wiki/Fermi-paradoxon

  8. 10. „Az ipari civilizáció a zsákutca.”
    Miért is?
    Mert képtelen választ adni társadalmi kérdésekre? Saját hülyeségeinkre?
    Töpörödött agyú gondolkodóink, akik „”értekmiségi””-nek mondják magukat, tehetetlenségükben, a technikai fejlődés cipőébe próbálják tolni a kakit,a saját hülyeségük leplezésére?
    A mai problémák társadalmiak és nem technikaiak,, technológiaiak.
    25 éve képtelenek vagyunk olyan vezetöket választani magunk fölé, akik csak halványan is ismerik a becsület, tisztesség fogalmát!

  9. 3. Tibor bá’
    A poszt egy rossz analógiát vet fel a mai és az 56′ évekkel szerintem.
    Az aranyajtók rejtekében film megnézése után több tanulság vonható le.
    Cseles a fogalmazásod a poszt utolsó mondatában.De 59 évvel ezelőtt még többszázezren a Màjus elsejei felvonulásra készülődtek a zemberek.”Sej a mi lobogónkat fényes szelek fújjá!” éneket gyakorolták.Akkor sem volt, és most sincs rendszerváltó hangulat, és pár évtizedig még nem is lesz.
    56′-os történésekhez hasonlókhoz legalább 3 dolog kell:
    1.)a zemberek leszegényítése, megalázása.
    (egyes csoportoknak van)
    2.)fegyver.Ami 56′-ban bőven volt, miután eszközeik jórészét hátrahagyták a 45′ előtt az országon átvonuló német, orosz, román, stb haderő.
    (Most nincs)
    3.)műszaki országhatár zár.
    (Most nincs) A kukta is csak akkor robban fel ha lefojtják!Most olvasom máshol: 100 millióért 50 fő fiatal külföldön élőt akarnak hazacsábítani.Hogyne’!Közben meg 50 ezer kimegy…

    9. Observer
    Egyetértek.
    Eddig a májmagyarok a jobbickra szavaztak, hogy az majd rendet tesz.( Kaposváron épp mostanság történt egy kis rendetlenség a nagy nagy Nemzethy befóliázott rákkeltőben)
    A magyarok egy részének szavazata havi vagy egyszeri 300-800 forintért megvásárolható.Önző érdekből szavaz.Lásd vizitdíj, rezsicsökkentő programot ahol a sokaknak ennyivel csökkent, vagy a salkahazi programmal járó évi 10 ezer forintot, ezért az eheti országjáró kézcsókolgató sem maradt el.

  10. Többeknek!
    56-al kapcsolatban ne írjátok le a tutit, mert én OTT VOLTAM. Melike anyósa is ott volt. – hátrahagyott fegyverek pedig simán hülyeség.

  11. Én ötven hatban nem lehettem ott hisz nem is éltem, sőt apám, anyám 58-ban születtek. Tehát nekem ez az elmúlt időkről szól, és annak hiszek aki logikusan érvel és bizonyítani is tudja az érveit. Engem a mai magyar helyzet sokkal inkább aggaszt. Leginkább azért, mert a nyugati és a keleti „kultúra” egységes befolyása kiölte a nemzeti összetartozás valós értékét és erejét (nem a hazugot, hanem a ténylegest). Gyakorlatilag azt tesznek velünk amit csak akarnak. Szerintem ma több magyar vándorol ki külföldre mint anno az első világháború és az ötvenhat utáni időszakot nézve összesen…Édes egy hazánk korrupt kormánya brókerekkel tőzsdézteti a közpénzt, és ha elbukik az egyik minisztérium potom négyszáz milliót, akkor semmilyen következménye sincs. Pedig a közpénzzel, (más pénze, nem a kormányé) való jogcím nélküli orosz-rulett hűtlen kezelésnek minősül. Jogszabályba ütközik. Vajon ki bízta ezzel meg a felelősöket (nem a brókereket, hanem a kormány tagjait), és ha a kockázatos játszadozás bejön, vajon ki fölözte volna le a hasznot? Hát kérem szépen nem mi állampolgárok. Viszont az elcseszett állami pénzek pótlását mi finanszírozzuk nem pedig ők. Emberek, Magyar állampolgárok. Az állam MI vagyunk. Ma, holnap és holnap után is. Mikor lesz végre annyira forró a helyzet, hogy végre felébredjetek a tömeghipnózisból?

  12. Ciki. A kizsákmányoló országok szemszögéből valóban rendkívül jó az ipari civilizáció, ha arra gondolunk, hogy tagállamokban vagy azokon túl gyártósorok mellett éhbérért dolgozó birkák nemzedékét akarjuk kinevelni. De ez senkinek sem lehet életcélja, aki elnyomott. Habár aki bele született az valószínűleg nem lázad ellene. De pont ezt akarná megváltoztatni az, aki nemzetközileg elismert diplomával vagy jó szakmával a kezében a hazájában munkanélküli, és már beleunt a vég nélküli küzdelembe, inkább kivándorol. Külföldön hozza világra a gyermekét, és ott épít ki egzisztenciát. Mert a homo sapiens törekvő, intelligens, gondolkodó lény, nem pedig háziállat.

  13. Összegezve: Tedd tönkre a világszínvonalúnak számító közoktatást, lehetetlenítsd el a tanárokat, akik esetleg tényleg a valóságot adnák át a diákjaiknak. Játssz a közpénzzel, a saját meggazdagodásod érdekében, és mivel bennfentes vagy belső intő szóra vedd ki a saját hasznod, a többit hagyd veszni. Sikkassz EU-s pénzeket, és próbáld a végletekig feszíteni a húrt, míg azt nem mondják hogy ez azért már tényleg életszérűtlen. Árulj ki minden olyan állami vagyont amely stratégiai fontosságú, ezzel életképtelenné és kiszolgáltatottá téve az országot. Rombold le a szakiskolák rendszerét. Építs stadionokat állami pénzen olyan sportágnak, amely nemzetközi teljesítménye egyenlő a nullával, és mindezt burkold nemzeti köntösbe a régmúlt időkre hivatkozva, hagyd veszni a társadalom-biztosítás rendszerét a kórházak ellehetetlenítésével, az orvos és ápolóképzés sárba tiprásával. Az állam jövőjét biztosító fiatalságot kényszerítsd kivándorlásra. Az itt maradottakat hajtsd járomba, a hozzád közelieket emeld ki. Gratulálok, na ezért nincs értelme a múlttal foglalkozni, hanem jelenben kellene a jövőt építeni. 25 éve folyamatosan a teljes kilátástalanság felé robogunk.

  14. 13: „OTT VOLTAM” Mint ‘observer’ 😀

  15. Igen.Sem a rendszerváltás sem az EU-s csatlakozás nem oldotta meg az ország alapvető problémáit,sok esetben csak rontott a helyzeten. Az Orbán- rezsim pedig még jobban felgyorsította a negatív tendenciákat.Már csak az időnyerés maradt az egyetlen reális cél a végeredmény nem kétséges.Bencsik János volt fideszes államtitkár mondta egyszer -kiszivárgott-Az Orbán-kormány feladata az ,hogy megőrizze a rendet egy szakadék felé száguldó vonaton………….Az egész térséget beáldozzák ahogy eddig oly sokszor történt ez a történelemben a Nyugat fennmaradásáért, csakhogy a helyzet most annyiban eltér a korábbiaktól, hogy a Nyugat ezúttal csak időt nyer és aki időt nyer az tovább él -bármi áron-ez ránk nézve tragikus-de sorsát ő sem kerülheti el.

  16. 18:
    „Orbán-kormány feladata az ,hogy megőrizze a rendet egy szakadék felé száguldó vonaton”
    Ez még hagyján, de még dob is egy -két lapáttal a kazánba, hadd gyorsuljon a vonat.
    Erőlködésünk a keleti, déli miegyéb nyitásokkal, a multik becsábításával elvileg javítja relatív helyzetünket a világban, de nem jelent többet, mint a globalizált gazdaság további gyorsítása a végkifejlet felé.
    De sajnos ez a realitás, ma nem lehet egyszerre perspektivikus és sikeres stratégiát kitűzni, aki fékez, megy a levesbe… 🙁

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük