(1593) Az idén megfut a klíma?

Tibor bá’ online

 

~q191A klímakutatók, klimatológusok óvatosak. Ha nem jósolnak, észre se veszik, ha jósolnak és nem jön be, akkor mindenki rajtuk röhög. Én nem vagyok óvatos, mások mérési adataira hivatkozom, viszont megmondom, hogy ezek csak az én gondolataim.

Nem rég volt szó ezen a blogon a vészjósló pozitív visszacsatolásokról. Ezek közül a leghíresebb a hó-jég albédója, magyarul a testek fényvisszaverő készsége. A fehér hó/jég a beeső fénynek mindössze 7 százalékát nyeli el (mint hőt) a többit visszaveri. Az óceán vize viszont a beeső fény 70 százalékát elnyeli. Nyilvánvaló, hogy minél kisebb területen van jég, annál több hőt nyel el az északi sarkvidék, és annál gyorsabban olvad a jég, annál kevesebb jég marad, annál kevesebb fényt ver vissza.

Másfelől viszont én úgy gondolom, hogy az Északi-sark körül fellelhető jég mennyisége elég jól jelzi a Föld klimatikus állapotát. Ez az oka annak, hogy a jégmezőkön végzett méréseket naponta figyelem. Ennek során tűnt fel először két hete, hogy az idén másképp alakul a tél végi jég gyarapodás, illetve az olvadás megindulása. Nézzétek meg az alábbi grafikon (amihez hasonlót már jó pár alkalommal bemutattam).

~q139Ez egy rendkívül érdekes grafikon. Mit állapíthatunk meg róla? A vastag szürke vonal az 1981 és 2010 közötti 30 év átlaga. A halvány szürke felhő pedig a szabványos szórás (amivel nem kell foglalkoznunk). A szaggatott vonal a 2011/2012 rekord év, amikor szeptember közepére a jégmező soha nem látott mértékben (3,5 millió km2-ra) csökkent. Ez akkor egy meglepő eredmény volt, ami egyeseket arra késztetett, hogy a hamarosan beköszöntő nyári jégmentességet jósolja. Erre aztán a következő két év rácáfolt. Most azonban „valami” történik.

Az átlagról észrevételezhető, hogy a jegesedés március 5-én leáll, és onnan kezdve beindul az olvadás. Ez a megállapítás úgy-ahogy érvényes a 2011/2012-es évre is. Most viszont a jegesedés február 15-án, vagyis 18 nappal leállt, majd február 26-án, és legalább 8 napon keresztül olvadt, nem is kis mértékben. Kábé olyan tempóban, ami április elején tipikus. Ha a 2014/2015 (kék) vonal utolsó kétheti trendje megmarad, akkor szeptember közepén jóval kevesebb jég lesz, mint az utolsó rekord évben volt. Az én ráérzésem szerint, ha a jégmező területe 2 millió alá esik, az már behozhatatlan változásokat fog generálni. Könnyen lehetünk tanúi egy klimatikus megfutásnak. Mc Pherson szelleme elkezdte a kísértést!

________________________________________________________
________________________________________________________
____________________________________

59 gondolat erről: „(1593) Az idén megfut a klíma?

  1. Korai extrapoláció vagy megérzés, végül is Tibor bá sem misztifikálta jobban. Kérdés el-Nino év lesz-e, mert az nagyobb hőtranszportot jelent a nagy vizek között, melynek során löketszerű felmelegedés lehet (oké hogy fél fok, de az a jéggyarapodási zóna határt északabbra tolhatja, radikális fél-egy milliónyi négyzetkilométernyi területnyeréssel a jégzónából. Azaz nem feltétlenül az a hatása, hogy jobban olvad, hanem hogy kevésbé épül vissza. Ez pedig évről évre megállapítható. Ez is elég eltüntetni sajnos. Tulajdonképpen, fizikailag nem indokolható már ez sem, hogy az északi jégsapka a század végére megmarad. (és ebben még semmi gyorsuló trend nincs).

  2. 1: Jól paraméterezhető diagram, köszönöm a linket. A diagram metszet, színek és zónák alapján még az lehet, hogy a poszt képe is eredetileg is a linkelt helyről van, csak kinagyítva. Nincs ezzel gond.

    A trend érvelést viszont nem értem uram.

    A mostani jelenség:
    1. Eltér a harmincéves szórási trendtől
    2. Eltér minden idők trendjétől
    3. Eltér a 2012 önmagában is durva trendtől

    Az hogy deviáns, szerintem matematikailag nem férhet hozzá kétség.
    És két hét múlva, áprilistól a „világtrend” lefutása kényszerpályára teszi a görbét vagy sosem látott hideg kell, hogy visszakormányozza az effektust, azaz 2-3 hetes globális lehűlés kell. De honnan?

    Amit még nehezményezek a diagramon amúgy, hogy pont a deviancia miatt, már egy kétszeresére szélesedett „standard deviation” zónáról állítjuk hogy normális. Meddig szélesedhet ez a „minden rendben” zóna, mire kijelentjük végre, abnormális? A szórás utolsó 20-30 éve ha eltér az átlagtól, pont ezt teszi: szélesíti a szórást. Ez az álláspont bármeddig tartható, amíg el nem ismerjük hogy ez már kint van a szórásból.

    Tévedés ne essék, elég súlyos kijelentés már az is, hogy egy geo-szintű ökoszisztéma 100 éven belül összeomlik, attól is a gatyánkba rottyanthatunk, pláne ha most, mondjuk szerdán? :-). Ezt hogy magyarázzuk el az emberiségnek?

    4 milliárdnak el se tudjuk magyarázni, vagy olyan szinten napról napra él, hogy problémáin nem lát túl. 2 milliárd úgy van vele, vagy majd Isten/Allah akármi megsegíti, ha úgy akarja.

    Kb. 1 milliárdot egyre jobban érdekel, vagy úgy érzi, tehetne érte, de nem tudja hogyan és elért kényelmét, egzisztenciáját nem akarja feláldozni, nőni/fejlődni akar.
    Ennyi embert kb. 20-25 ország vezető politikusa, tanácsadói és annak oligarcha sleppje képvisel, kiegészítve a tudományos elittel. Országonként mondjuk 500 főre becsülve ezt, sincs több, mint 10-12 ezer ember kezében a Föld sorsa, akik hallani sem akarnak változásról, másrészt lövésük sincs más világrendről, mint a piramis csúcsa túléléséről.

    Ez a kihívás, nem a szén-dioxid:-)

  3. RE:

    az 1980- 2010- es átlag sem valószínű, hogy reprezentatív. 30 éves adatokból nem lehet geológiai idősíkon történő folyamatokra következtetni.
    Valószínűleg 1980 előtt sokkal nagyobb volt a visszafagyás és kisebb az olvadás üteme is…
    A legérdekesebb a térfogat- adatok elemzése lenne.

    El Nino-t sem épp márciusban szoktak előrejelezni, az óceánok úgy néz ki elkezdik a felszínre hozni azt a rengeteg hőt, amit eddig elnyeltek.

    Sajnos úgy néz ki, hogy most már- tudományoskodhatunk mi laikusok is, amennyit akarunk- puszta megfigyelők vagyunk és inkább rálépünk a gázra, minthogy lassítsunk.
    Igazából a bosszantó- Derrick Jensen- hogy már 1830- ban figyelmeztettek a fosszilis üzemanyagok égetésének hatására, mégse történt semmi, csak gyorsítottunk az egészen…
    Már 1965- ben elhagytuk a 0,033% vagy 330 ppm biztonsági zónát.
    Az, hogy nem azonnal, hanem 40 évvel később jelentkeznek a nyilvánvaló hatások sokakat a biztonság téves érzetében ringatott.
    Pedig már 1980- ban világos volt, hogy akkor is 1 millió éve nem látott CO2- szinten vagyunk.
    Jelenleg ez 3 millió év. Metánnal együtt 480 ppm CO2e.
    Ezt 1-2 év alatt rendbehozni lehetetlenség. Még évtizedek, de évszázadok alatt sem.
    És úgy néz ki, hogy évmilliók óta nem látott folyamatok indultak meg: pl metán- felszabadulás.
    40- 50 év geológiai síkon az varázsütés- kategória.
    Még a meteorok, gamma- kitörések sem gyilkoltak ennyire, mint az ipari civilizáció.
    Egyszerűbb beindítani az amúgyis természetesen az entrópia növekedésének irányába ható folyamatokat meg felgyorsítani, mint visszafordítani- főleg, hogy a Földön rendelkezésre álló energia felét már elhasználtuk.

    És sajnos itt jön a képbe Jövőnk és a 2058 kísérleti nukleáris robbantás…
    Dr Strangelove vs Klímaváltozás

    Új- Zélandról nagyon huzigálják a szálakat, hogy lángba borítsák az északi féltekét…

    PS:
    az eddigi klímakutatás tapasztalatok alapján sajnos még az is lehet, hogy McPherson is túl konzervatív következtetéseket vont le.
    Az mindenesetre biztos, hogy az a gondolat, hogy „a jövő év is csak olyan szar lesz, mint ez idei vagy az elmúlt év” nem állja meg a helyét.
    Lsd Sao Paulo

  4. 3.
    „Országonként mondjuk 500 főre becsülve ezt, sincs több, mint 10-12 ezer ember kezében a Föld sorsa”

    Ha még mindig nem lenne teljesen világos…
    A bolygót néhány száz család próbálja ellenőrzése alatt tartani a gazdasági erejük segítségével, több ezer egymással is összefonódó nemzetközi vállalaton keresztül. Intézményesített formái például a FED, CFR, Bilderberg-csoport, Római Klub, Trilateral Commission, és még jópár hasonló erőközpont.
    Tervek, stratégiák nem politikusok fejéből pattannak ki, hanem a fentiek közvetlen döntést hoznak, illetve „agytrösztöket” vagy szakértői intézeteket működtetnek. A politika csak mint végrehajtó testület funkcionál; a ‘vezető politikusokat’ a tervek végrehajtásáért felelős területi igazgatóként szabad elképzelni, akiknek nincs lehetőségük önálló cselekvésre.
    Csak ebben az erőtérben lehet értelmezni a megfutó klímát is.

  5. 5:

    Az a gyanúm, hogy a Természetet nemigazán érdekli ez a pénzhatalmi- erőtér meg az általa kultúrának csúfolt virtuális világ és az elektronikus hallucinációk.
    De ha nem sietünk, azokat is kinyírja az általu(n)k okozott geb@sz, akik semmit nem ártottak a természetnek.
    Most őértük kellene összefogni és elkezdeni lebontani az ipari civilizációt.
    Különben tuti nem marad utánunk semmi:
    – csak a 7 tonna sz@r, hányadék meg húgy, amit a Holdon otthagytunk a csillagos- csíkos zászló mellett
    – és persze a Voyager- 1 aranylemeze

    https://robertscribbler.wordpress.com/2015/03/09/cause-for-appropriate-concern-over-arctic-methane-overburden-plumes-eruptions-and-large-ocean-craters/

    Hoppá, az Óceán mélyén is hatalmas (többszáz méter- 17 km-es átmérőjű) krátereket találtak Új- Zéland mellett (2013)

    Aki nagyon depressziós akar lenni, az nézze meg Paul Beckwith Youtube- csatornáját. Szerinte november óta már Abrupt Klímaváltozás (Megfutás)

  6. 6.
    Igazad van, de mi a terved?
    Mekkora áldozatra képes ez a társadalom, úgy, hogy ne kelljen lerakni a kezéből az iPhone-t?

  7. Először is fel kellene ébredni:

    „A human being is part of the whole, called by us ‘Universe,’ a part limited
    in time and space. He experiences himself, his thoughts and feelings as
    something separated from the rest – a kind of optical delusion of his
    consciousness. This delusion is a kind of prison for us, restricting us to
    our personal desires and to affection for a few persons nearest to us. Our
    task must be to free ourselves from this prison by widening our circle of
    compassion to embrace all living creatures and the whole nature in its
    beauty. Nobody is able to achieve this completely, but the striving for such
    achievement is in itself a part of the liberation, and a foundation for inner
    security”, 1950 Albert Einstein

    Nem találtam meg magyarul. De kb beszél a magunk által létrehozott zárt kis Matrixról, ahonnan kiszorítunk másokat, és más élőlényeket és a természetet is.

    De süketek vagyunk, ha 100 év múlva- gyerekeinkre, unokáinkra- leselkedő veszélyek miatt a kisujjunkat sem mozdítottuk, akkor hogy cselekednénk mondjuk 10 év múlva biztosan bekövetkező veszély esetén? Ugyanúgy.
    Most mi lesz?
    Elvégre most is itt fórumozgatunk, kellemes napsütés majd 15 C, március elején, még mindig élünk.
    Ja, és mi van pl. a Sao Paulo- iakkal? Elfogyott a víz és jön a száraz évszak- talán el Nino besegít, de az hirtelen, egyszeri csapadékokat hoz.
    A klíma- stabilitásnak annyi. Az Antarktisz is megállíthatatlanul olvad.
    Globális a geb@sz, mégis itt vagyunk, semmi bajunk- nekünk, pont éppen, pont most éppen. Holnap milyen váratlan esemény jöhet?
    Megyek is inkább ki a természetbe, amíg még lehet

  8. 8.
    Ouse M.D., erről beszéltem 🙂
    Kényelemről lemondani, áldozatot hozni, felelősöket kardélre hányni senki sem akar.
    Akkor marad a mostani helyzet.

  9. Kedves Uraim!
    Fölösleges tovább “harcolnom” veletek, hogy tájékozódjatok egy kicsit több forrásból is.
    Aki nemcsak a mainstream média és a “hivatalos”, “elismert” tudósokat stb. olvassa, hallgatja az tisztában van a következő tényekkel:
    -A NASA és a NOAA bizonyítottan belenyúl a régi adatokba és kénye-kedve szerint változtatja azokat
    -A USHCN által közölt hőmérséklet adatok közel fele becsült, gyártott adat, míg a 90-es években ez csak 10% körül volt. (https://stevengoddard.wordpress.com/2015/03/10/ushcn-data-tampering-update/)
    – igaz csak 2 éves trend, de a visszaugrás óriási: akit érdekel keresse meg a PIOMAS által mért jég-térfogatot.
    – A Globális jégtakaró kiterjedése és területe (extent/area) az átlag körül mozog. Más szóval, amennyivel kevesebb jég van az északi féltekén, annyival több van a délin. GLOBÁLIS csökkenés NINCS. A déli féltekén levő nagyobb jeget a megváltozott szél-körülményekkel igazolták a tudósok. Erre egy pár tudós ugyanezt az elméletet felhasználva bizonyította be, hogy pont emiatt (az ellentétes előjelű változás a szél-körülményekben) kevesebb a jég az északi féltekén.
    Sorolhatnám tovább, de megállok. Akit érdekel a téma vegye a fáradtságot és olvasson utána, hallgassa meg a másik felet is és vonja le a következtetést. Mert könnyen lehet, hogy ugyanarra az álláspontra jut mint én:
    – A klíma változik, mindig is változott, de a mostani változása bizonyos érdekeknek megfelelően fel van nagyítva
    – Az emberi tevékenységnek VAN, de sokkal kisebb hatása, mint amennyit a tudósok és a média állít
    – A “megfutás” nem valószínű hogy be fog következni.
    Mindenesetre kíváncsian várom a szeptembert, akkor még beszélünk.
    Igen, látom az adatokat, de a belinkelt grafikonról az is látható, hogy 2012 áprilisában a jégtakaró mérete az átlagnál még magasabb is volt és tudjuk mi lett belőle. Tehát korai még kijelenteni bármit is, mert a változás gyors és bármilyen irányú is lehet.

  10. 8:
    Mikor meghallottam a rádióban Viktor beszédét a szép lehetőségekről, hogy most már a keleti nyitás után a déli nyitást is meg kell kezdenünk, mert ott is van keresnivalónk a lassan felkapaszkodó, egyre nagyobb piacot jelentő Afrika és Dél-Amerika országaiban, ez volt az első gondolatom.
    Ahelyett, hogy mindenki keresné az ipari kultúra valamiféle visszafogását, inkább tapsolunk, mikor máshol is megindulnak a nyugathoz hasonló úton, mert ez számunkra is bővülést, fejlődést jelent, kitörési pontot a stagnáló gazdaságnak, tehát még gerjesztjük is azokat a folyamatokat, amivel egyre intenzívebben pusztítjuk a környezetet. És persze nem csak mi vagyunk így, a piacgazdaságok elemi érdeke, hogy újabb területekre nyomulhassanak be, egymást próbálják ebben megelőzni, mert aki lemarad, annak stagnálással, növekvő munkanélküliséggel, politikai zűrzavarokkal kell szembenézni.
    Na, ebből nehéz kiutat találni!
    Az Einstein-féle idézet olyan magas tudati állapotot feltételez, ami az emberek többségénél kizárt, a demokrácia ezzel nem tud mit kezdeni…

  11. Ouse M.D.:
    „Valószínűleg 1980 előtt sokkal nagyobb volt a visszafagyás és kisebb az olvadás üteme is…
    A legérdekesebb a térfogat- adatok elemzése lenne”

    – Townsville Daily Bulletin – Friday 23 February 1940: az északi sarkon a jégtakaró vastagsága 2 km (= a mostani helyzettel)
    – 1922-es adat: „The ocean did not freeze over even on the north coast of Spitzbergen”
    Most pedig jég borítja.
    Szóval, hogy volt régebb? Keress utána és ne azt írd, hogy valószínűleg…

    „Az Antarktisz is megállíthatatlanul olvad” – adatok?

  12. 12. Te reménytelen vagy!
    Mint az Erik a vikingben az Atlantisziak. 🙂

  13. 13: Örvendek, hogy te viszont tele vagy reménnyel. Dacára annak, hogy pár éven belül megfősz/megsülsz. 🙂

  14. 7. Mvm9

    „Mekkora áldozatra képes ez a társadalom, úgy, hogy ne kelljen lerakni a kezéből az iPhone-t?”

    Azt hiszem, jól fogtad meg.
    Ki kellene számítani, hogy az iPhone mennyivel emeli a klímaváltozás esélyét.
    Hasonlóan az autókhoz meg a többi kényelmi kütyühöz.

    És akkor lehetne mutogatni a hordozható telefon használókra, hogy TÖMEGGYILKOSOK !

    A helyzet az, hogy az emberek talán „értik” de nem „érzik” a dolgok súlyát.
    Ez mutatja, hogy az intellektuális megközelítés a népesség komoly hányadában falrahányt borsó.
    Vagy ki kellene dolgozni a a legkörmönfontabb marketingstratégiákhoz hasonló „felvilágosító” módszereket, vagy a döntéshozókat kellene sarokba szorítani, hogy lépjenek.

  15. Most értem vissza kb 50 km biciklizés után- ahogy visszaértem a városba elfogott az undor, ahogy a rengeteg, 1 személyt furikázó autót megláttam. Hirtelen egy qrva nagy vulkán rémlett fel, ami 50 éve folyamatosan ontja a CO2- t.
    Ezek vagyunk mi: a Földet elpusztító szuper- égetőmű.

    Nem kell izgulni, hamarosan az i- phone megfizethetőbb lesz, mint a kaja.

    Aki nyitott szemmel jár, annak nem kellenek NASA meg NOAA- adatok.
    17C karácsonykor, teljesen felborult évszakok, elmaradt síszezonok, irtózatos viharok, esőzések- tavaly május egész Szerbia- Bosznia 2 méter víz alatt megvan? Vagy 2013 augusztus 3 orosz tagköztársaság szintén 2 m víz alatt.
    De a legdurvább példa a Jamal- félszigeten élő nenec- rénszarvas- pásztorok, akik hatalmas tűzgömbökre riadnak fel éjszaka, majd reggel majdnem belesétálnak a többméteres kráterbe. Az örök jég és hó birodalmában robbanások- megáll az ész. Aki erre csak legyint az nem normális.
    Nézzetek rá az élelmiszer- árakra pár hónap múlva.
    Ha esetleg épp nem növekedne, akkor majd a negatív kamatokra lehet gyanakodni meg a Matrix pénzügyi manipulációjára

    Mszilárd: Te valami mérnök vagy statisztikus lehetsz

    http://www.climatecentral.org/news/melt-of-key-antarctic-glaciers-unstoppable-studies-find-17426

    A természet nem hazudik, de megsúgom, még a NASA, NOAA sem

  16. Megértem, hogy aki el tudja fogni a valós helyzetet, el van keseredve. A helyzet totálisan reménytelen, pont azért mert semmit se tesz az emberiség a helyes irányba. De hogyan tenne, amikkor ezrével vannak közöttünk Mszilárdok? Tudomásul kell venni, hogy nekünk ANNYI. Élvezze az életet mindenki addig, amíg lehet, mert mindenki ezt teszi.

    Nem érdemes csűrni-csavarni az adatokat. Amit felraktam világos üzenetet hordoz még azok számára is, akiknek fogalmuk sincs a grafikonokról. Én, a magam részéről fogadni mernék, hogy a jégmező mérete szeptember 15-ig 2 millió km2 alá fog lemenni, ha nem tovább.

    Attila (PV): Örülök a személyes változásodnak. Szerinted eddig a „kisemberek” ártatlanok voltak, az elit, az manipulálta őket bele mindenbe. Most meg már lett nekik felelősségük. Gratula!

  17. 17:

    A mindenki alatt nyilván a fehér, nyugati kultúrában és viszonylag jól fizető állásban lévő férfiakra gondolsz, ugye?
    Mert, az, hogy mind a 7,2 milliárdan ezt csinálnánk- erős csúsztatás.
    Nem csak nekünk ANNYI, a Bioszféra nagy részének is- ez az, ami miatt minden este sírni tudnék 🙁
    És másnap megy minden ugyanúgy- sőt még „úgyabbul” tovább a zombi- apokalipszis felé…

    Én a teljes olvadásra tippelek idén a többi folyamatot is elemezve (főleg az óceánok)- de ne legyen igazam, mert akkor 2-3 éven belül tényleg elképzelhetetlen káosz lesz.
    Mindenesetre felmondtam. Remélem még nem túl későn

    Kb 3 milliárd kisember (nyugati kultúra) egyenként autó, műanyag, gázfűtés- na az se egy darab Pinatubo

  18. Jól jönne most egy kis atomháború a Földnek…

  19. 17. Tiborbá

    „Attila (PV): Örülök a személyes változásodnak. Szerinted eddig a “kisemberek” ártatlanok voltak, az elit, az manipulálta őket bele mindenbe.”

    Ahogy már többször mondtam, mindenki a jövedelme és döntéshozatali képességével arányosan felelős. A kisember kicsi felelősséggel, a nagyok meg naggyal.
    Ahogy vannak akik ráordítanak a dohányosokra, hogy „gyilkosok” ugyanúgy a pöfögő autósokra, telefonálókra is rá lehet szólni…
    De ahogy a dohányos is egyfajta kifinomult csapdában van, úgy az autós és a telefonos is. Úgy gondolom, hogy azok akik a cspdákat állították, most a kiút megtalálásában is aktivizálhatnák magukat.

    De azért én a felelősség arányainnak számítgatásába belevenném az iPhone reklámokra áldozott anyagi és intellektuális tőkét, szemben a környezettudatos viselkedést propagáló tájékoztatással is.

    Az emberek úgy viselkednek, ahogy befolyásolják őket.
    Vannak okosok, akiket nehezebb befolyásolni, a gyengébbeket könnyebb.
    És a gyengébbeket az okosok befolyásolják sose fordítva.

  20. 18:
    Úgy érted, hogy felmondtad az állásodat és átköltözöl Észak Svédországba a rénszarvasok közé?

  21. „17C karácsonykor, teljesen felborult évszakok, elmaradt síszezonok, irtózatos viharok, esőzések- tavaly május egész Szerbia- Bosznia 2 méter víz alatt megvan? Vagy 2013 augusztus 3 orosz tagköztársaság szintén 2 m víz alatt.”
    Nem kell statisztikusnak lenni, hogy megtaláld ugyanezeket a híreket 20 vagy akár 100 évvel ezelőtt. Ezekben semmi rendkívüli nincs, régebb is volt szélsőséges időjárás, ugye Tibor bá!? Az, hogy most gyakoribbnak tűnik az azért is van, mert most azonnal mindenről tudomást szerzünk.
    Azt hiszem ti engem alaposan félreértetek. Ugyanúgy elítélem a nyugati típusú nemtörődöm, pazarló életmódot, a természettől való elfordulást, a római birodalom erkölcsi alapjaira épülő angolszász, júdeó-keresztény „civilizációt”. Még a klímaváltozást sem tagadom, csak annak mértékét és főleg az antropogén hatás mértékét. Azért képviselem s idézem az ellentábort s jövök olyan adatokkal, amelyek teljesen az ellenkezőjét is bizonyítják az általatok megadott adatoknak, hogy visszahozzalak benneteket a ló túlsó oldaláról. Ezennel a tippversenybe is beszállok:
    Ouse M.D.: 0
    Tibor bá: 2 millió km2 alatt
    Én: 3 millió km2 fölött.

  22. 16: Elolvastam a cikket, néhány tudós modelljéről van szó, láttuk eddig is, mennyire váltak be a modelljeik. No meg az Antarktisz olyan, az egészhez mérve kisméretű régiójáról van szó, ahol olvad a jég. Azokról a régiókról miért nem készítenek tanulmányt, ahol a jég növekedése többszörösen meghaladta az itteni veszteséget? Figyelmedbe ajánlom az első hozzászólás linkjénél az antarktiszi grafikont, tanulmányozd egy kicsit és érezd át mennyire nevetséges azt állítani, hogy az antarktiszi jég visszafordíthatatlanul olvad. Hogy Tibor bát idézzem: „világos üzenetet hordoz még azok számára is, akiknek fogalmuk sincs a grafikonokról.”

  23. 22:
    Állandóan sírok, mint a fürdős kurva, és meg van rá az okom. időnként idecsapódik egy új hozzászóló, aki olyasmiket vet fel, amiket már rég letárgyaltunk, és nekem elölről kell kezdeni a magyarázkodást. — Azt állítod, hogy mindig is voltak szélsőségek, csak most a jó kommunikáció miatt mindenről azonnal tudunk. Ez nem az első támadás a klíma szkeptikusok malmára hajtók köréből. Nos, szíveskedj elolvasni: (1470) Szélsőséges időjárás – amit üss be a keresőbe. Aztán, ha majd lesz hozzá kedvem, megkeresem a Déli-sark anomáliáit is, ami a szkeptikusok másik kedvenc vesszőparipája.

  24. s még egy utolsó gondolat, Tibor bá, köszönöm szépen, hogy a nyakamba s hozzám hasonló ezrek nyakába varrod, hogy miattunk nem csinál az emberiség semmit és rohan a vesztébe megállíthatatlanul, s hogy miattunk reménytelen a helyzet totálisan. Miért nem csináltok te és a 97%-ot képviselő tudósaid valamit, ha ilyen nagy a probléma? Azért mert nem fújom ugyanazt mint te s meg merem kérdőjelezni a jóslataid mértékét, már én vagyok a hibás, miattam rohan vesztébe az emberiség?
    Tibor bá, nagyott estél most a szememben, ennél sokkal többre tartottalak.
    Az emberiség 90 %-a abszolút témában sincsen, azt se tudja, mi a különbség klíma és időjárás között, a médiából hall ezt-azt s éli vígan tovább az életét, nem foglalkoztatja a téma. Ha engem ezek közé sorolsz, akkor neked semmi vitakultúrád nincs, csak egy pökhendi, diktatórikus bloggazdi vagy, akivel nincs értelme tovább vitázni.
    Ha cél az volt, hogy elhallgattass, elérted célod, szeptemberig klíma témában hallgatni fogok. Viszlát!

  25. 24: Tibor bá, 2009-től rendszeres olvasója vagyok a blognak, tehát nem vagyok egy most idecsapódó valaki, természetesen az ott leírtakkal is vitába szállnék, de most erre nincs energiám.

  26. Mszilárd: a Pasterze gleccserhez utazz el, Ausztria „legnagyobb” gleccsere, alig van belőle. Több tízezer év jege fogy ott (is) drasztikusan. Voltam kb. 8 éve, és 3 éve is, iszonyat változás! Ha a Ferenc József kilátótól leereszkedsz, a százéves változások néhány évesekre váltanak, az olvadás ütemét, ha nézed. Félelmetes!

  27. 25:
    Szerintem rossz niket választottál. Aktuálisabb lehetne, például a „mimóza”. Viszont megismétlem az állításomat. Az ilyen kötekedők adnak üzemanyagot a klímatagadóknak. A 97 % pedig azt mondja. „Oh, hát folyik a vita a hozzáértők között, nincs itt semmi baj, majd ha megegyeznek akkor fogok odafigyelni.” — Hogy miért nem csinálok én valamit? Pontosan azt csinálom, amit az én koromban egy ember csinálni tud. Felvilágosítok, de néhányan nem engednek, megpróbálnak hitelteleníteni. 🙁

  28. Te is Tibor!
    Ez nagyon fontos megfigyelés! Ha azok a glecserek tényleg elfogynak, akkor mennyivel csökken a Duna vízhozama?
    Pl, Paksnál? ? Is.

  29. 29:
    Vannak olyan érzéseim, hogy a Duna btto vízhozama nem fog csökkenni, sőt. A több hő több párolgást, több felhőt és több csapadékot jelent. Viszont, ha elkerülik a felhők a Duna vízgyűjtő területét (például nyáron) akkor gáz van a paksi hűtéssel, mert a gleccserekből már nem jön víz, ami a száraz nyarakban némi vízhozamot azért biztosított a múltban.

  30. 22:

    mit mondogatok rég- déli – félteke…. De egyelöre hazamegyek
    Senki se figyel

  31. 28:
    Nehogy-már azzal hiteltelenítselek, illetve ne engedjem a felvilágosító munkádat, hogy meg merem fogalmazni, hogy azért van egy ici-pici esély, hogy tévedtek. Azt hiszem ebben az esetben a mimóza nik-név rád is illik. Nem sértődtem meg, továbbra is lelkes olvasója maradok a blognak, de pont ezért nem látom értelmét a további kötekedésnek, vitának klíma-témában , mert Te nem veszed ezt jó néven és nem vezet ez sehova. Szeptemberben okosabbak leszünk, s ha rekord év lesz, meghajtom a fejem, elismerem, hogy én tévedtem és onnantól kezdve maximálisan leteszem én is a garasom a visszafordíthatatlan melegedés mellett.

  32. 32:
    Igen, nem veszem jó néven az ellenpropagandát pontosan azért, mert olyan kurva szar a helyzet. Minden más témában sokkal elnézőbb vagyok, de azért itt se törlök semmi olyat, amivel nem értek egyet, csak felkapom a vizet. 😀

  33. 34:
    3-5 millió évvel ezelőtt… Mi itt a gond? Pont ez az az időszak, mikor az emberszabásúak evolúciója zajlott az emberi irányba. Ekkor éltek a pithecantropus félék, és jól érezték magukat Afrikában, pedig biztos nem volt ott sem hűvösebb, mint ma. 🙂
    Igaz, ők még nem aggódtak a mezőgazdasági terméshozamok miatt…

  34. A rémüldözés már jól megy 🙂 valaki előállhatna egy tervvel (amennyiben valóban ennyire tragikus a helyzet). Ha nem történik semmi, akkor teljesen felesleges számsorokon vitatkozni.

  35. 37.
    Ouse M.D., nagy valószínűséggel nem fog kipusztulni az óceáni élet, de ha erről meg vagy győződve, akkor mi a javaslatod? Nekem mindenesetre megnyugtató, hogy a földtörténet során mindig a felmelegedő időszakok kedveztek az ökoszisztémának és a biodiverzitásnak. Legfeljebb egy állandó növekedésre beállított, pazarló civilizáció fog eltűnni.
    Láttam egy triász korig (250 millió év) visszanyúló idő–hőmérséklet diagrammot, és feltűnő volt, hogy kivétel nélkül minden felmelegedés átlaghőmérséklete megállt 23 Celsiusnál, annál sohasem volt magasabb.
    Tudja valaki, hogy ennek mi az oka? (Jelenleg 17 Celsius körül van.)

  36. Az Antarktiszról leváló self jég édesvíz. sűrűsége 1 kg/l. A tengervíz sűrűsége 1.02-1,03 kg/l.
    Az édesvíz fagyáspontja 0 fok, a tengervízé -2,-3 fok, Az antarktiszi vizek környékén a jégtakaró felszínének ideiglenes növekedése rossz hír.

  37. 34:
    A CO2 periodikusan változik az évszakoknak megfelelően kb 5 ppm értékben. Ma már kijelenthető, hogy átlagosan IS átléptük a 400 ppm-et.

    36:
    Nem felesleges, mert nem mindegy, hogy még hány viszonylag elfogadható év van hátra.

    38:
    14 °C körül van. Szó sincs 17-ről, ahhoz még kell néhány év. 😀

  38. 41:

    Szerintem Gyurica válaszolt az Antarktisszal kapcsolatos felvetésedre.
    Miért is sózzuk a havat? Mert ugye a sós- víz fagyás/olvadáspontja ALACSONYABB, mint az édesvízé… Középiskolás fizika

    jaj de utálom magam, amiért most teljesen kiábrándítalak:

    ha összedől ez a- jól mondtad, állandó növekedésre beállított rendszer- mi is lesz
    1)az atomreaktorok hűtésével (Fukushima- effektus x 440)
    2)a kiégett fűtőanyagok hűtésével
    3)az atomfegyverekkel (Dr Strangelove- effektus)

    Ez jelentősen lecsökkenti minden élőlény túlélési esélyeit.
    Főleg, hogy a felét már kiirtottuk belőlük…
    Ez megvolt:

    http://grist.org/climate-energy/life-on-earth-now-officially-at-risk-scientists-say/

    Kb itt tartunk. Ha nem egysejtű vagy, eléggé nulla a túlélési esély egy kombinált:
    -abrupt klímaváltozás ( +5- 6 C 10- 20 év alatt)
    -nukleáris armageddon
    -már- a végtelen növekedésre beállított rendszer miatt- eleve eléggé lepusztított Bioszféra esetén

    és akkor ilyen apróságokkal, mint az utánunk maradó szeméthegyek (tengernyi műanyag, injekcióstűk, a használhatatlan kocsik, buszok százmilliói és akkumulátoraik, repcsik stb….) nem is foglalkoztunk.

    Ez az igazi 22-es csapdája…
    Lehet, hogy mi még az egysejtűeket is képesek leszünk kiradírozni.
    Permi Nagy Kihalás a négyzeten.
    A CO2- n kívül elég sok más sz@rt is termelünk, ipari, globális méretekben.
    Az pedig nincs- nem is lehetett- benne a paleoklíma adatokban.
    Ergo: a jövő sokkal rosszabb lesz, mint a múlt…

  39. 42.
    Hát igen! Az ABC fegyver készletek önmagukban is elég félelmetesek, egy magára hagyott világban, de még egy poszt ipari civilizációban is.

  40. Tibor bá, és többiek,
    lenne egy kérdésem, úgy látom ti sokkal olvasottabbak vagytok, mint én.
    A sok tudós elmék közül még SENKINEK nem fordult meg a fejében a CO2 lekötés legegyszerűbb módja: ültessünk fákat milliárdszám???? Tartós, megújuló, és folyamatosan növekvő mennyiségű lekötés lenne megvalósítható.

  41. De, biztos megfordult.
    De mi inkább a fák helyére építünk:
    mezőgazdasági területet,városokat meg autógyárakat.

    Mennyi fát kéne ültetni, hogy 3 millió éve nem látott CO2- t vonjunk ki a levegőből?
    Kb minden várost ledózerolni és erdőket a helyére….
    Sajnos ezt nem tudjuk megcsinálni (mármint a természetpusztítást megfordítani), mi nem vagyunk maga a természet- ő is évszázadok/ezredek alatt tudja csak megoldani

  42. 45. A tengeri mikrobák vassal etetése gyorsabb CO2 kivonást eredményez,ráadásul helyigénye sincs.
    Nem tudom miért nem csinálják. Egy sikeres kisérlet után álltak le vele.
    Valószinűleg tulzottan megnyugtatná a nagy kibocsátókat.

  43. 45-46:
    Vannak ötletek, de nincsenek tekintettel a nagyságrendekre. Különben a tapasztalat azt mondja, hogy minden ilyen beavatkozás a végén balul sül el. A természet egyensúlyába belenyúlni akarva, akaratlanul csak bajt okozhat.

  44. 46:
    na jó, azért az se megy a végtelenségig…
    Nem úgy van az, hogy csak bedobod a vasat, aztán a semmiből is alga lesz neked.
    Ott is van egy plató.
    Sajnos nincs csodamódszer a hipp- hopp kivonásra.
    Nem kellett volna ilyen gyorsan befűteni a Földnek, de most már tényleg mindegy.
    2007 óta tudományosan is alá van támasztva, hogy mindegy mit csinálunk, nem ússzuk meg a visszafordíthatatlan, gyorsuló, abrupt fázisba csúszó klímaváltozást.
    És mivel az összes Microsoft pötyögés (keyloggerek) egyből az NSA- hez megy 2000 óta, az USA vezetői már 8 éve tudták mindazt, amiről most itt beszélünk és a köznépnek is lassan belevésődik a piciny agyába.

  45. 45:
    A fásítás hasznos, de csak részmegoldást jelenthet.
    Ezen már én is filóztam, és arra jutottam, hogy ha a földet újra olyan mértékig betelepítenénk fákkal, mint amilyen az emberi tevékenység előtt volt, akkor pontosan annyi CO2-t vonnánk ki ezzel a légkörből, mint amennyi a kiirtott növényzetben volt megkötve. Vagyis a fosszilisekből felszabadított CO2-ből egy grammot sem kötnénk le, pedig az gigantikus mennyiség.
    A többlettől csak úgy szabadulhatnánk meg, ha valamilyen módon a lekötött szenet vissza is tudnánk juttatni valamilyen fosszilis formába, kivonva a biológiai körforgásból.
    Ez viszont igen lassú és nehézkes folyamat, aminek szárazföldön már nem is hagytunk teret. A tengerekben elvileg ma is zajlik a folyamat, hiszen a szervesanyagok folyamatosan süllyednek a tengerfenékre, ahol azok egy része jó esetben beágyazódik szervetlen ágyazatba, és mélyre kerül. Persze a folyamat során elég nagy részét elbontják alacsonyrendű szervezetek, és visszajuttatják a körforgásba, de egy része azért fosszilizálódik.
    A másik szénkivonó folyamat a földön a mészkő képződés, ami viszont még lassabb geológiai folyamatok eredménye. Ehhez szabad kalciumra van szükség, ami úgy kerül a vizekbe, hogy az erózió kiszabadítja a vulkanikus kőzetekből, ami a vízben elnyelt szénsavval reagálva mészkővé válik. Erre a folyamatra nincs ráhatásunk.
    Viszont az előző talán növelhető olyan mestersége algavirágzásokkal, amit a vasbevitel fokozhat. Ez a folyamat természetes úton is zajlik, azok a tengeri területek, ahová a szél a szaharai homokot elviszi, ott is megfigyelhető az algavirágzás, mert ez is vasat juttat a vízbe.

  46. Ouse szerint minden mindegy, ez OK.
    De azért csak el kellene kezdeni a fásítást. Bennem még él a remény, ennyi. 🙂
    Évente néhány fát ültetek is.
    Tegyetek ti is igy, még ha ez nem is takarja teljesen az ökölógiai lábnyomunkat.
    És köszönöm a szakszerü válaszokat!

  47. A fásitás -nem csak a CO2 megkötés miatt – jó dolog, de amig a fa/szalma/pellet stb. eltüzelése „megújúló” energiának számít nem sokat javít a helyzetünkön. A 30 éves fa elégetése egypillanat alatt visszadja a légkörnek a megkötött C-t, és újabb 30 év mire megint megköti, HA újratelepítik. Ennyi.

  48. Talán a talaj humusztartalmának a növelése volna az egyik leghasznosabb szénmegkötés, amellett, hogy a talajok életére, víztartóképességére, termőképességére stb. is jó hatással volna. Persze pont az ellenkezőjét csináljuk…

  49. 51:
    Azért nincs teljesen igazad, a biotüzelés egy fokkal jobb, mint a fosszilisek tüzelése, ha ésszel csinálják.
    Ha a folyamat során pusztaságokká változtatják az erdőket, akkor kifejezetten káros. Ha viszont egy meglévő növényzetből évente csak annyit égetnek el, amennyi az adott növényzet éves növekménye, akkor az elégetett mennyiség egy év alatt pótlódik is, tehát energiát nyertünk anélkül, hogy csökkent volna a növényzet. Így az erdő egy konverternek tekinthető, amely a beeső napfényből energiakonzervet készít, amit saját ütemezési igényünk szerint szabadítunk fel, de közben a konverter is megmarad.
    Magyarországon ma az erdészeti hatóságok leteszik a nagyesküt, hogy a biomassza erőműveknek és egyéb célra eladott fa éves mennyisége kisebb, mint a magyarországi erdőállományok éves növekménye, tehát még nő is a faállomány.
    Persze ebben nem vagyok olyan biztos, és nem tudom, beleszámolják-e az ellopott famennyiséget is. 🙁
    De elvileg beállítható lenne egy ilyen egyensúlyi helyzet, de ez nem fokozható minden határon túl, mert korlátozza az erdőgazdálkodásra jutó terület nagysága.
    Az is igaz, hogy így a humuszképződés alapanyagától fosztjuk meg az erdőt, és ennek sem lesz jó vége…

  50. 50:
    Makro (globális) szempontból mindegy, de a saját lelkiismereted meg szellemi állapotod szempontjából nem mindegy, hogy miként nézel minden nap szembe Gaia- val, amíg még élsz.

    Ha már fák:
    a Pilisben, Gerecsében járt valaki- mekkora a jégkár?
    Az ilyen hidegbeáramlások is rendesen tizedelik a CO2- megkötő képességünket. Vagy a tundrán tomboló erdőtüzek. A töredezett északi- sarki futóáramlat és az álatala okozott hirtelen hőmérséklet- ingadozások is pozitív visszacsatolásként hatnak ilyetén.
    És úgy néz ki, 2014- ben a kevesebb kibocsátott CO2 ellenére is nőtt a légkör CO2- koncentrációja- ez sajnos egybeesik azon tanulmányokkal, hogy az óceánok (CO2- süllyesztő No.1), Amazonas (CO2- süllyesztő No.2) és egyéb biológiai rendszerek kezdenek kimerülni és már inkább CO2- t adnak le, minthogy felvegyenek.
    A PONR- t már rég túlléptük…

  51. északi sarki jég kicsikét visszafagyott.

    Most már a szürke zónán belül vagyunk.

    Megfutás pillanatnyilag elhalasztva. 🙂

  52. 55:
    17-én nem nézted meg. Hatalmas olvadás indult be. Egyetlen nap alatt egy-harmad magyarországnyi terület olvad fel.

  53. Ma olvastam:

    „Nem volt még ilyen meleg március a világon, amióta feljegyzések vannak. Világátlagban 13,6 fok volt a hőmérséklet, 0,85 fokkal több, mint a 20. század átlaga. Az Északi-sark jege is most volt a legkisebb, 1,07 millió négyzetkilométer, ami 7,2 százalékkal kisebb, mint az 1981-2010 közötti harminc év átlaga. És nemcsak a március volt szokatlanul meleg, a január-márciusi 13,1 fokos átlaghőmérséklet is rekord.” (MTI)

  54. 56:

    A szürke zónába akkor is visszakorrigált a jégmennyiség, mostanában meg már szokásos a nagyobb mennyiségű olvadás.
    Márc 9-10-hez képest alig kevesebb a jégmennyiség.

    Nem mondtam ellent, csak azt hogy most pillanatnyilag visszakorrigáltunk a komfortzónának hitt szürke sáv aljára. 😀

  55. 57:
    Az 1,07 millió hibás szám! Ehhez kell még néhány év.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük