(1575) Drábik zsidai

Tibor bá’ online

 

~q191Olajos Tibi, druszám, árküldött nekem egy Drábik posztot (később mások is), ami így kezdődik (pontos idézet): „2014. március 18-án a „The Times of Israel” hasábjain olvashattuk: az izraeli kormány mérlegeli annak a lehetőségét, hogy a megszállt palesztin területekről telepeseinek egy részét átirányítja – legalábbis időlegesen – Ukrajnába. Az új kijevi rezsim minderről arra hivatkozva állapodott meg, hogy a zsidókat történelemi szálak kapcsolják Ukrajnához, másrészt pedig Ukrajnának sürgősen katonai segítségre van szüksége Oroszországgal szemben. Ezt a fordulatot azok a genetikai kutatások készítették elő, amelyeket izraeli tudósok végeztek az európai, askenázi zsidóság eredetével kapcsolatosan.”

http://drabikjanos.com/2015/02/11/a-zsidok-es-az-ukran-konfliktus/ (siess elolvasni, mert lehet, hogy le fogja törülni)

Azt hittem kiugrok a bőrömből. Először is, ez 11 hónappal ezelőtt volt, amikor Ukrajnában még viccelődtek, ma meg már véres polgárháború dúl. De ezen kívül, telepesek átirányítása Ukrajnába? Legalábbis ideiglenesen? Röhögnöm kell. Mint egy zsák krumplit, ami rossz helyen van ott a kamrában, ideiglenesen áttesszük a pincébe. És mit szól ehhez a krumpli? Semmit. És mit szólnak ehhez a telepesek, akik Izraelben a legagresszívebb közösséget alkotják, és ha bármi nincs a kedvükre azonnal tüntetnek, és néha-néha egy-egy arab gyereket le is lőnek, ha úri kedvük úgy kívánja?

Na jó, akkor gyerünk az eredeti forráshoz! http://blogs.timesofisrael.com/leaked-report-israel-acknowledges-jews-in-fact-khazars-secret-plan-for-reverse-migration-to-ukraine/ Az első, ami feltűnik, mindjárt a cikk előtt: This post has been contributed by a third party. The opinions, facts and any media content here are presented solely by the author, and The Times of Israel assumes no responsibility for them. Vagyis (magyarul): Ezt a jelentést egy kívülálló adta le. Az itt közölt vélemények, tények és minden hivatkozás a szerző állításai, amikért a Times of Israel nem vállal felelősséget. — Ez világos, a tekintélyes újságnak semmi köze a tartalomhoz. Ez szerintem azt jelenti, hogy Drábik nem hivatkozhat a Times of Israelre, neki kell tartani a hátát a fordítás tartalmáért.

Az eredeti cikk, és így a Drábik féle fordítás is említést tesz Köstler Artúr Tizenharmadik törzséről, valamint Shlomo Sand Hogyan alkották meg a zsidó népet? [Évekkel ezelőtt volt erről egy posztom] című művekről. Feltételezem, ezzel kívánja biztosítani az autentikusságot, ami csak növeli a poén értékét. Viszont azt Drábiknak túlzás állítani „Koestler nézeteit felkarolta Shlomo Sand izraeli történész, aki a Hogyan alkották meg a zsidó népet?…” Hát nem, Shlomo Sand mindössze arra jött rá tudományos úton, hogy a palesztin arabok az ókori zsidók leszármazottai. Ami elég nagy poén, mert ezek szerint a mai zsidók ki akarják irtani saját őseik utódait. Jó nagy zűrzavar.

Zűrzavar Drábiknál is van, ráadásul engedély nélkül nem idézhető. Hűha! Viszont kurvára nem volt óvatos. Ha ő maga nem tudja megkülönbözteti a valóságos kiszivárogtatást a szatírától, akkor bele kellett volna olvasni a hozzászólásokba. Íme, néhány darab:

While one would hope that it would become obvious after a few paragraphs that this is a parody, it is shameful that the Times of Israel……

Yes, it’s a satire. But the referenced history is not all made up. – But there is a problem of NAZI’s in Ukraine. They are committing genocide on the Russian speaking citizens. What is to stop them from doing it to the Jews

Amazing the number of people who don’t get that this is intended as satire…..

What complete and utter nonsense. You do realise, don’t you, that this blog article is a satirical piece? Hogy mindenki élvezhesse, íme a fordítások:

Míg az ember csak remélni tudja, hogy néhány bekezdés után világossá válik, hogy ez egy paródia, szomorú, hogy a Times of Israel…

Igen, ez egy szatíra, de a történelmi utalások nem mind kitaláltak. Azonban az ukrajnai nácikkal baj van. Ezek az orosz ajkúakkal szemben népirtást végeznek. Mi ösztönözné őket, hogy a zsidókkal ezt ne tegyék?

Elképesztő, milyen sokan nem veszik észre, hogy ezt az írást szatírának szánták.

Micsoda egy tökéletes hülyeség. Remélem rájöttél, hogy egy szatírával állsz szemben?

Ezen hozzászólásokból persze az is kitűnik, hogy nem mindenki vette észre az iromány szatíra jellegét. Drábik se vette észre, de nem csoda, elvégre nem angol az anyanyelve. 😀

________________________________________________________
________________________________________________________
_________________________________________

25 gondolat erről: „(1575) Drábik zsidai

  1. Drábik mindent összecsipeget ami a zsidok negativ megitélését elösegiti.
    Hogy jól tud angolul az nem kérdés, tekintve hogy kint is élt sok évet.
    Véleményem szerint a nemzeti oldalnak többszörösen oda kell figyelnie hogy ne csúsztasson.
    Igaz, ez nagyon hátrányos ha kommunikácios stratégiai szinten nézzük..

  2. 1:
    Ez alkalommal csúsztatott helyette más. És persze erre céloztam. Nem elég angolul jól tudni, magyarul is kell tudni (nem azt mondom, hogy Drábik nem tud magyarul), és végül pedig kell általános műveltség, és némi logika is. Ezek birtokában az ember ilyen hibát nem követ el. Annyi haszon azért van Drábikból, hogy egy jó hosszú (szatirikus) posztot lefordított magyarra. Köszönet érte. 😀

  3. 1: „Drábik mindent összecsipeget” … amiből pénzt tud csinálni… 😉

  4. Meg kell nézni az utóbbi 1-2 évbe készült video-kat Drábik-ról…össze-vissza beszél, pontosabban elkezd valamiről beszélni, majd eszébe jut vmi, belefolyik abba, majd eszébe jut valami tök más és ez így megy tovább és tovább…a végére teljesen belezavarodik ő is a mondanivalójába.Ja, és mindezek mellett néha ordít,de úgy rendesen! Megértem, mert már nem fiatal, az írásai még mindig tudnak összeszedettek és következetesek lenni , de a megszólalásai képernyőn már-már katasztrófálisak.

  5. 4:
    Én még nem láttam videóját (nem is fogok). Ez viszont olyan nagyméretű melléfogás, hogy nem lehetett megállni.

  6. Elolvastam a cikket, de a címen kívül semmi se volt „vicces”.

    Legalábbis egy szatírától az ember elvárna valami hasonlót, megbotránkoztatót, vicceset, pofátlant, stb.

    Egy csomó történelmi tényt/érvet sorakoztat fel, amin a zsidók évtizedek óta vitatkoznak.
    Ha nem Tibor bá’-tól jönne a megjegyzés, úgy gondolnám, hogy azok a hozzászólók, akik szatírának minősítik, valami olyan dolog, mint amikor valaki nem akarja elhinni, hogy partnere komolyan beszél : Ugye te most viccelsz ?

    Ugyanis a hozzászólók elsősorban NEM a címet találták szatírikusnak, hanem a kazár-zsidó kapcsolatot, (amire a cikk épül), ami nagyon komoly ellentmondás a zsidók között, mert alapvetően a többség jogát kérdőjelezi meg ahhoz, hogy Izraelben éljen.

    Nem akarok pálcát törni, de szerintem nem olyan egyértelmű, hogy eredetileg szatírának lett szánva az írás… inkább többen annak minősítik, mintegy „önvédelemből”.

    Gyorsan csináltam egy google keresést : „jim wald” „leaked report” 5220 találatot adott…
    Amibe belenéztem, az mind a kazár-zsidó dolgon akadt fenn.

    Egyébként a dolog nem előzmény nélküli.
    A kígyó népe visszatér Ukrajnába címmel már volt egy durvább írás is.
    Ebben előjön az is, hogy Proshenko is zsidó, és a mostani háború is inkább helycsinálás.
    http://www.texemarrs.com/082014/serpent_people_return.htm

  7. 6:
    Tulajdonképpen mi a lényege a hozzászólásodnak? Szerinted ez a bekezdés töredék: „az izraeli kormány mérlegeli annak a lehetőségét, hogy a megszállt palesztin területekről telepeseinek egy részét átirányítja – legalábbis időlegesen – Ukrajnába.” nem abszurd? OK. akkor ebben te is benne vagy: „Amazing the number of people who don’t get that this is intended as satire.” ENNYI

  8. 6, Tibor bá’

    „OK. akkor ebben te is benne vagy: “Amazing the number of people who don’t get that this is intended as satire.” ENNYI”

    ENNYI lehet néhány, identitását féltő zsidó véleménye a cikkről is.

    Szatírának elég lett volna a cím is, néhány csípős megjegyzéssel, nem egy egész, évek óta vitát kavaró elmélet felmelegítése…
    Mondom, sok más hivatkozást végignéztem, és elsősorban nem az Ukrajnába irányított zsidók borítják a bilit, hanem a „kazár kérdés”.
    Ugyanis maga a feltételezés, hogy a mai zsidók jó része a kazároktól ered, felveti a kérdést, hogy ha nem Ábrahám gyermekei, akkor milyen joggal élnek Izraelben.
    Ez veri kifelé a biztosítékot, és nem ennek egy folyománya.
    Mert ha igaz a kazár származás, az ortodoxok jogosan „deportálnák” vissza a zsidók egy részét oda, ahonnan jöttek, és sokaknak ez egyáltalán nem vicces.
    Hogy az író Jim Wald szerint valóban van ilyen állami program vagy nincs, azt nem tudjuk… de hogy ha a kazár kapcsolat hivatalossá válik, akkor bizony a felszínre kerülhet a kérdés.

  9. Tibor bá’ ne haragudj, hogy beleszólok a nagyok dolgába… 😀

    …de! Az nem abszurd, hogy egy birodalom vezetői rárobbantanak két épületet a saját állampolgáraikra, hogy elindíthassanak egy háborút?

    Az nem abszurd, hogy egy magyar történész azt állítja, hogy Árpád fejedelem zsidó volt? (esetleg!)

    Ez a dolog a kazárokkal már régóta érlelődik, talán hazánkfia könyvével kezdődött, Arthur Koestler „A tizenharmadik törzs” volt a címe, ami annak idején nagy felháborodást keltett köztük, de azóta meggondolták magukat! Jó hely az! Vannak természeti kincsek és már elegük van a homokból, meg kellene még egy kis élettér, hiszen Charlie Hebdo után elhintették, hogy várják a zsidókat, mert üldözik őket Európában.

    Még csak annyit, hogy amikor először olvastam a genetikai vizsgálatokról, amely miatt bizonyítottnak vették, hogy az izraeli zsidók 93 százaléka kazár eredetű, akkor furcsálltam, hogy tulajdonképpen fogalma sem volt a cikk írójának, hogy miként lehetett megállapítani ezt, amikor egyáltalán nem létezik kazár gén?

    Azóta már született is több cáfoló cikk is. Állítólag a genetikus összesen 8 askenázi zsidó férfi és 4 nő genetekiai állományát vizsgálva jutott a „szükséges” következtetésre, na meg Arthur Koestler művéből, ami csak a fantázia műve, semmi köze semmiféle bizonyítékhoz. Ráadásul mostanság égett le éppen arrafele valamilyen múzeum levéltára… Mint tudjuk több ezer éves történelmünkből, ezek a levéltárak nagyon szeretnek alkalmas időben kigyulladni. 😀

  10. 9:
    A 3000 embert nem kérdezték meg, hogy hajlandók-e meghalni. Hogy úgy mondjam a fejük felett döntöttek. A zsidó telepesek „átirányítása” Ukrajnába egy kicsit más. Szerintem lenne némi beleszólásuk a dologba. Ezért abszurd. Aki ezt nem érti, azzal nem tudok mit kezdeni.

  11. Tibor bá’, csak annyit mondanék, hogy emlékezz Noam Chomskyra, és arra, hogy mit ír a média manipulatív természetéről. Itt korántsem arról van szó, hogy Izraelben 3000 telepest átköltöztetnek Ukrajnába, az csupán egy félrevezető mellékszál. Azt nem kétlem, hogy úgy adta elő a cikk eredeti megalkotója, hogy maga az olvasó döntse el szatírának vagy valami másnak veszi az olvasottakat. Először el kell ültetni az emberi fejekben a gondolatot, arra aztán már lehet építeni…

  12. 11:
    Drábiknak már csak azért se kellett volna ezzel előállnia, mert gyökeresen más volt a helyzet 2014 márciusában és 2015 februárjában. Ma már ez mindenképpen idejét múlta.

  13. 9: Kyra: „Az nem abszurd, hogy egy magyar történész azt állítja, hogy Árpád fejedelem zsidó volt?”
    Igazából nem. Ha a galíciai zsidók kazár eredete igaz – /annyit tudunk, hogy a kazár birodalom előkelői felvették a zsidó hitet, és akkoriban (és még nálunk a középkorban is) a nép kötelezően a vezetőik hitét követték, illetve sokkal logikusabb földrajzi megközelítésből is, hogy a kazár birodalom területéről kerültek Galíciába a zsidók, mint a mostani Izrael területéről, vagyis a kazár-zsidó kapcsolat igaz lehet/, – és azt is tudjuk, hogy a magyarok a kazár birodalom részeként kazár uralkodó családból kaptak fejedelmet, akkor bizony az árpádházi ősök eredetileg lehettek zsidó vallásúak…

  14. 13:
    Maradok a kvantummechanika mellett. 😀

  15. 12. Tibor bá’

    Ha hozzáolvasod a Kígyó népe visszatér linket, akkor éppen aktualizálja…

    (kell a hely a visszatérőknek)…

  16. 13. Observer

    „akkor bizony az árpádházi ősök eredetileg lehettek zsidó vallásúak…”

    Elméletileg.
    De gyakorlatilag a magyarok kiválását a kazár szövetségből pont a zsidó vallás felvétele és az azt követő lázadások okozták.
    Az elméleten sokat tudna segíteni, ha a honfoglaláskori mellkeresztek között akadna néhány Dávid csillag vagy menóra…. de eddig még nem találták meg őket…

    Mindenesetre ügyes, és érthető felvetés.

  17. 13. Observer
    A bizánci levéltárban sok minden fenn maradt, amit elökapkodnak a pillanatnyi hasznossága szerint. Amit érdemes megemlíteni, hogy a magyarok
    -nem beletartoztak a kazár szövetségbe, hanem szerzödéssel az észak-nyugati
    határörvidéket biztosították. A magyaroknak több önálló szerzödése is volt Bizánccal, bár nem túl baráti volt a kapcsolat. A kazár tragikus átrendezödés a magyarok kiválásával kezdödött, mivel azt nem lehetett pótolni, s egyidejüleg keletröl a muszlim-nyomás is végzetesen erösödott.
    -Bizánc folyamatosan küldött térítö csoportokat az összes szomszédos néphez -kivéve a magyarokhoz. Mivel pontosan tudták, hogy a magyarok vallása a Jézus-hithez kötődik, s ez az eredeti manicheus-nestoriánus felállás, ami még nincs megrontva judeo-keresztény tanokkal, tehát a Jézus-hit és Boldogasszony-hit eredeti forrásaira vonatkozik.
    -Ami ugyancsak fennmaradt a levéltári anyagokban, hogy az ottani magyarok évtizedekig kapcsolatban voltak a Kárpátokon-belüli magyarokkal, (akiket most avaroknak neveznek). Mentek a fegyver-szállítmányok, s pontosan érzékelték a nyugati nyomást, s azt ellensúlyozandó határoztak a két nép egyesítéséről. Ez közel évtizedes előkészületeket igényelt. Ezzel egyidőben a kievi (Keve hadnagy-vára) központú magyarok kapcsolatba kerültek a nagyhatalmú viking családokkal (Árpád második felesége is viking) s elosztják kétfelé a kardgyártó kapacitást (tarján iparág) Az ipari eszközöket költözéskor a bérelt bizánci és a saját hajóhad vitte fel a Dunán …

    A későbbi úgynevezett kalandozás is az elrabolt avar aranykincsek visszaszerzésére irányult, sokezer kilométeres hadjáratokkal, a nagyvárosokat elkerülve, a fegyveres egyházi létesítményeket támadva, végülis az elrabolt kincsek nagyrészét visszaszerezték …

    – Amit szlávnak neveztek (szolganép) kicsit ferdített értelemben ment tovább, mert lényegileg azt jelentette, hogy egy népnek nincs önálló (erős) államalakulata, ezért itt különösen jelentős az orosz-viking kialakulásban a magyarok szerepe. (Évszázadokig fennmaradt a baráti viszony) Ez nincs ellenére a mostani orosz régészetnek sem …

  18. Olvasom, hogy végre az Akadémia is beadta a derekát és látszólag lép egy ici-picit el a finnugor elmélettől, legalábbis, ha igaz. A 444.hu-n van egy felületes, semmitmondó írás ma erről. Remélem igaz, mert egyébként egy nagyon ócska, lefizetett, propaganda-szennylap.

  19. 16: „a honfoglaláskori mellkeresztek között akadna néhány Dávid csillag”

    Nem arról volt szó, hogy a magyar nép izraelita vallást követett, hanem hogy a vezetői. Azt is tudjuk, hogy a későbbiekben is többször alakult így. 🙁

  20. Observer 19.
    honfoglaláskori Dávid-csillag?
    -ez egy mostani átlag-, történelemből egységkoszton tartott képzelgés. Mint ahogy a kereszténységnek is évszázadokig a hal és a bárány volt a jelképe, a Dávid-csillag a zsidók között is csak a nagyon vájt-szemüeknek ugrott be. Eredetileg vallási jelképnek a szumíroknál találták, ott az égi és földi szentháromság szimbóluma volt (mint szentháromság atya-anya-fiú) Ezt, mint sokmindent, a zsidók Babilonban megfújták, s kinevezték a Dávid-pajzsnak. Menorát nagylelkesen találtak a aqvinkumi római sírok között is, ami nem meglepetés, ha az anfiteatrum lehetséges rabszolga-beszállítóit vesszük …. A zsidóknál 1780 a dátum, mikor prágai védöként kiakarták tüntetni a zsidó kolóniát is, s kiderült, hogy semmi számbajöhető jelképük nincs. Ekkor elökapták a plagizált Dávid-csillagot, s azóta robbanásszerü karriert futott be. Ehhez közrejátszottak a szabadkömüves mozgalmak is, s nem utolsó sorban a Hitler-Cionista paktum, ahol már ezerrel nyomták ezt a szimboleumot. Van fotó, ahol egy ünnepségre az SA és a Cion-gyermekei együtt vonulnak be, de ami a röhejes, hogy mindkét csapat SA-uniformisban, csak a zászló más …. ezidőtájt még Göbbels szervezte lelkesen a zsidó fiatalságnak a kibuc-elökészítö tanfolyamokat….

  21. Ezt a posztot és a hozzászólásokat olvasva azt hiszem a hungarianrealnews-on vagyok 🙂

  22. 20 Pimpo

    Most olyan agyagtáblákat állítottak ki, amelyeken a babiloni fogságuknak a bizonyítékaik láthatók. Nem semmi… Igaz, hogy a táblák származása szinte misztikus ködbe vész, de végre van egy kézzel fogható bizonyíték arra, hogy a Biblia minden szava igaz!

    http://www.stop.hu/tudomany/vitatjak-a-babiloni-fogsagot-dokumentalo-agyagtablak-eredetet/1300625/

    Az iraki háború alatt volt ott mindenféle tolvajlás, rombolás, csak normális régészeti munkák nem voltak és nincsenek is a mai napig. Az azért csodálatos, hogy a Ninivében több mint 150 éve talált 20 000 agyagtábla ott porosodik a British Múzeumban és senki nem akarja elolvasni, nyilvánosságra hozni és kiállítani. Talán szegény Samuel Noah Kramer volt az utolsó, aki komolyan foglalkozott vele, vesztére… 😀

  23. 21. Melike

    Valóban nem kapcsolódik közvetlenül Tibor bá’ által írt poszt témájához, én csak azt szerettem volna szemléltetni, hogy miért veszi az ember még a szatirikus hangvételű cikket is komolyan, ha a héberekről van szó. Náluk az úgy „szokott lenni”, hogy először megírja a New York Times 1938-ban (!), hogy 6 millió áldozat lesz, aztán kitör a háború és tényleg…

    https://kuruc.info/galeriaN/egyeb/holyhoax6million2.png

  24. Kyra.Félreértettél.Én kedvelem azt az oldalt amit emlitettem akárcsak Tibor báét.

  25. New Yorkban 1 milliót megközelít a tárolt agyagtáblák mennyisége, de csak ó-szövetségiek láthatják. A „babiloni fogság” egy kb olyan figyelem-elterelö duma, mintha azt mondanánk, hogy az USAban 2 millió zsidó van a „Manhatten fogságában”, ott szenvednek… A babiloniak, szegények, kő gazdagok voltak, a városon kívül volt gettojuk is, (amiknek a történelem során, az utolsó néhány évet leszámítva belül szokott lenni a lakatja … volt két egyházi főiskolájuk, onnan látták el írástudókkal a nyugatot, Rómában nem annyira, Jerusalemben voltak kb. fél millióan, ennél többen Alexandriában … s többízben is hozzájuk vezethető vissza egy-egy birodalom kollapszusa …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük