Tibor bá’ vissza a múltba online

A múlt század hatvanas éveire kiderült, hogy a színes felvételek denzitása átvilágított dia képeknél sokkal jobb, mint a papírképeknél. Egészen pontosan 250 a 4000-hez, vagyis a diának 16-szor nagyobb az árnyalat terjedeleme, mint a papírképeknek. A diák briliánsabb képet adnak. Ez akkora különbség, hogy a színes negatívok helyett a diafilmek népszerűségé exponenciálisan nőtt, annak ellenére, hogy a felvétel élvezetéhez néhány komoly kellemetlenség is tartozott. Először is az előhívott diafilmet fel kellett vágni kockákra, ezeket keretekbe kellett helyezni, amiket gyűjtő dobozba kellett tárolni. Meg kellett tehát venni a kereteket, a dobozokat és kellett még egy diavetítő, valamint vászon, amire vetíteni lehetett. Ez után összeülhetett a család és élvezhette a színeket valóban ragyogóan visszaadó képeket. Sőt, túl jól visszaadott képeket.

Én magam is rengeteg színes diaképet készítettem, majd bütyköltem a prezentálhatóságot. Abban az időben voltak a gyermekeim abban az életfázisban, ahol igen gyors a változás, iparkodni kell hát az emlékek megörökítésével. Jó fényképezőgépem volt, de ami ennél is fontosabb, igen jó objektívjeim. Portrékhoz a 85 mm gyutávú, 1:2 fényerejű lencsét használtam, amivel tüneményes eredményeket lehetett produkálni. Persze nem csak én, hanem sokan mások is. A nagyobb létszámú vállalatoknál aktív fotókörök működtek, fotó kirándulásokat, kiállításokat rendeztek. Szóval mindent kitaláltunk a politikai kereteken belül, hogy jól érezzük magunkat, és ez sikerült is.

Ezen kívül fotó amatőr is voltam egy cseh autófókuszáló nagyítógéppel, vagyis saját képeim kidolgozásával is foglalkoztam. Így aztán állandó kuncsaftjává váltam a hozzánk legközelebb álló OFOTÉRT boltban, ahol hamarosan összebarátkoztam a boltvezetővel, aki szintén fotó amatőr volt. Beszélgetéseink folyamán valahogy kiderült, hogy a Tungsram fotókörnek vagyok a tagja, és akkor ugye az Egyesült Izzóban kell, hogy dolgozzak. Na ekkor derült fel az arca, mindjárt megtudjátok, hogy miért.

Tehát terjedt a diavetítés, igen nagy igény alakult ki a diavetítők iránt. gyártottak is diavetítőket, talán a Lampartban, ki tudja, de az biztos, hogy a tervgazdálkodásnak megfelelően. Vagyis eldöntötték, hogy legyártanak 100 ezer diavetítőt, amihez megrendelték az adott mennyiségű 0,5 mm vastagságú vaslemezt. a 200.000 méter kábelt, a 100.000 villásdugót, a 100.000 objektívet, a 100.000 vetítőlámpát, stb. stb. Aztán ezeket mind eladták, és valamennyit használták, többnyire vasárnap délutánonként. Csakhogy a diavetítésnek van egy hátulütője, igen nagy fényerőre van szükség, mert a keletkezett fényt szétvetítik, elég nagy felületre. Ha viszont nagy wattitású lámpákat tesznek bele, az nagyon felmelegíti a vetítőt, ami pedig néhány másodperc alatt a diákat megolvasztaná. A megoldás kisebb wattitású, de túlfeszített lámpa, ami a kisebb teljesítmény felvétel mellett is nagyobb fényáramot ad. Igen, csak a túlfeszített lámpák élettartama rövid, elég hamar kiég, és akkor az emberek elmennek az OFOTÉRT boltba, ahol vették a diavetítőt, hogy kérjenek hozzá egy lámpát, ami NINCS.

Ezért örült meg nekem a boltvezető, és mindjárt meg is kérdezte, tudnék-e „szerezni” diavetítő lámpát, csak néhányat, hogy legalább a törzsvásárlók igényeit ki tudja elégíteni. A boltvezető természetesen nem lopásra gondolt, hanem valami módon elintézni, hogy kapjanak a gyártótól. Mondtam neki, hogy megpróbálom.

Oké, de hogyan? Hivatalosan rendelni természetesen nem lehetett. Szerencsére volt barátom a MEO osztályon, akik minőség ellenőrzés végett bármit kérhettek a gyártástól. Kértek tehát egy rekesz vetítőlámpát, ami történetesen 12 darab volt. Ehhez kértem egy „kivihetőt” aminek a segítségével kivihettem a lámpákat a kapun, mondjuk az MTI-hez reklámfotózás végett. A kivihető intézmény hülyén volt megcsinálva. Ugyanis azt ellenőrizték, hogy legálisan viszed-e ki a terméket, de a vissza hozatalról nem gondoskodott a kutya se. Ami egyszer kint volt, az ott is maradt. Az OFOTÉRT üzletvezetője nem akart hinni a szemének, mert minden nagykutyát megmozgatott eredmény nélkül, én meg 2 nap alatt hoztam 12 lámpát, amiket kiskereskedői áron számoltunk el. Ő egy fillért se keresett a dolgon, viszont nem kápét kaptam, hanem levásárolhattam az értéket, ami nekem nem volt gond.

Az ilyen mellékes jövedelemre nekem nem volt szükségem, de fiatal mérnökök marékszámra hordták ki a tranzisztorokat, amik kis helyen elfértek, és abban az időben jelentős értéket képviseltek, valamint hiánycikkek voltak a hobbiboltokban . Ezt a kiskaput a legfelsőbb vezetés is tudta, de Kádár úgy gondolta ez még belefér, elvégre „tiéd a gyár, magadnak építed”.

_______________________________________________________
_______________________________________________________
________________________________________