(1554) A CHF az egekbe száll

Tibor bá online

A rendkívüli eseményekre való tekintettel a vissza a múltba e héten elmarad, helyet adva ennek a posztnak.

~q191Nem olyan nagyon régen a CHF meglehetősen stabilan a 140 Ft környékén trónolt és nincs az az ember széles e világon, aki előre látta volna, hogy néhány év alatt a 140-ből 310 lesz. Ilyen ember nincs, de olyan bőven akad, aki úgy gondolta, hogy a svájci gazdaság valamicskével stabilabb a magyarnál. Éppen ezért, ha valakinek volt egy kis felesleges pénze, akkor azt CHF-ben tartotta (volna) de praktikusabb volt az € mert azt mégiscsak többen használják. Egy biztos, nagy rizikót vállalt az, aki forintot helyezett el nyomorúságos kamatra. Viszont azt is ki lehetett találni, hogy a 2008-as válság beindulása után a beszaribb befektetők a CHF-be fognak menekülni. Az ilyen menekülés azzal jár, hogy mindenki CHF-et akar venni a zsebében lévő Euróval vagy Dollárral, azaz nagy lesz a kereslet a CHF iránt. A kereslet viszont érték emelő, vagyis a CHF elkezdett erősödni.

És akkor most oszlassunk el egy tévhitet, az erős nemzeti valuta inkább átok, mint áldás. Áldás, ha külföldre megyünk vele, mert olcsón tudunk nyaralni, de átok az ország iparának és külkereskedelmének, mert versenyképtelenné válnak a vállalatok, túl drágák lesznek a termékeik. Amikor aztán már túl sokan menekültek a CHF számlákra, a svájci jegybank rögzítette az árfolyamot 1,20 CHF = 1 € szinten. A „rögzítés” úgy történik, hogy amikor növekszik a kereslet, ami felhajtaná a CHF árfolyamát, a jegybank $-t vagy €-t vásárol. Ezt emberi számítás szerint határidő nélkül megteheti a végtelenségig, elvégre ők nyomják a CHF-et.

És akkor most a svájci jegybank hirtelen, mint derült égből a villámcsapás, bejelentette, hogy nincs tovább. Oda erősödik a CHF, ahová akar, ők többé nem avatkoznak be. Erre aztán természetesen a CHF percek alatt átment a tetőn. Most már csak abban kell megállapodnunk, hogy ez mit jelent?

Elsősorban azt, hogy aki CHF-ben tartozik, de nem Svájcban kapja a fizetését, az jó nagyot ráfázott. Köztudott, hogy  negyed millió honfitársunk olyan nyugati kocsiban feszít, amit még nem fizetett ki, amire havonta jelentős részletet kell kinyögnie, ami most (megint) emelkedett néhány tízezer forinttal. Ez azonban a svájci jegybankot egyáltalán nem érdekli.

Van azonban olyan következmény is, ami nagyon is húsba vágó ott a Genfi-tó környékén. Nézzük csak! A svájci export 30 százalékkal drágább lett (kb. ennyit emelkedett a CHF értéke), ami lehetetlen állapotokat hoz létre. Ne felejtsük el, hogy 2008 után már volt egy jelentős emelkedés. Ez nyomban jelentkezett a részvényárak csökkenésében. Összességében a börze értéke 8,67 %-ot esett, ami nem történik meg minden másnap. De kihat a svájci dolgozókra is, akik így nagyon drágán termelnek, a megszorongatott gyártók olcsóbb munkaerő után fognak nézni. Aztán ott van még a megfoghatatlan „goodwill”. A hagyományosan sziklaszilárd svájci bankrendszerbe vetett hitet súlyos csapás érte, aminek a veszteséget okozó hatása egyenlőre fel se mérhető. És mindez miért?

És itt van most a nagy kérdőjel. A svájci bankárok világhírűek. Nem túl becsületesek, de kitűnő szakemberek. Ezektől nem várható el, hogy hülyeséget csináljanak, miközben több hírportál is ezt feltételezi (Valakinek Zürichben elgurult a gyógyszere). Akkor pedig csak egy dologra lehet gondolni. Zürichben nem a gyógyszer gurult el, hanem kiszimatolták, hogy hamarosan hatalmas negatív világgazdasági esemény fog bekövetkezni, aminek a begyűrűzését leginkább ezzel a húzással lehet elkerülni, vagy minimalizálni.

Tanulság? Ők már tudnak valamit, amit mi még nem tudunk, de egy biztos, a gazdasági nagyhatalmak egyre jobban feszülnek egymásnak. Se Washingtonban, se Moszkvában, se Pekingben nem hülyék ülnek a kormánykerék mellett. Legyetek ugrásra kész!

________________________________________________________
________________________________________________________
____________________________________

69 gondolat erről: „(1554) A CHF az egekbe száll

  1. Egy kis pontosítást engedj meg nekem Tibor bá, 1.2CHF=1EUR volt rögzítve (265/320HUF) a felpattanás előtt.

  2. Washingtonra sajnos nem igaz, hogy nem hulyek kormanyozzak…

  3. Tibor bá,
    tökéletesen összegezed a mai (Globális) gazdasági helyzetet. Anglia is benne van a ‘huzavona’ gyűrűben. A nép befektetéseikből –for rainy days- a bankok húzzák le a sápot. A megoldás ? Aki megteheti, ingatlanba fektesse be pénzét.

  4. Erősen javallott megfogadni Tibor bá’ figyelmeztetését.

    („mindenki CHF-et akar venni a zsebében lévő Euróval vagy Dollárral” – szerény véleményem szerint Tibor bá’ ezen megállapítása igaz, de célszerű pontosítani az olvasók számára. Ez a „tehetősebbekre” vonatkozik. Ha valaki hazánkban félti a pénzét, akkor javallott azt pl. osztrák vagy német bankszámlán, takarékbetétkönyvön EUR-ban tartani. Ha ugyanis az EUR bedőlne, akkor azt az adott ország valutájára váltják 1 az 1 arányban… értelemszerűen jobban jár 1 DM-el, mint 1 Schilling-el, vagy 1 szlovák Koronával, vagy – ha nálunk EUR lenne – 1 Forinttal.)

    A Tibor bá’ által megvilágított intő jel igen csak komoly. E mellett számos intő jel volt az elmúlt hónapokban, melyek jelentős részére senki nem figyelt fel. Néhány példa:

    – Svájc egy ideje valamennyi atombunkerét felújítja, készlettel tölti fel. 2005-ben 305.100 óvóhely volt, 8,2 millió férőhellyel. Mára az óvóhelyek száma 362.300 darab.
    Hogy ezt mindenki megértse: 360.000 DARAB óvóhely, több mint NYOLC MILLIÓ EMBER részére. 1.000 fő feletti település esetén, ha nincs elég férőhely, akkor kötelező építened, ha építkezel, s nem csak önmagad részére! Építési engedélyt csak akkor adnak ki, ha a tervben szerepel óvóhely.

    – Svájc katonai doktrínája pár éve jelentősen megváltozott, az elsődleges szempont a tömeges menekülthullám feltartóztatásának képessége. „Tömeges” alatt, nem pár száz vagy pár ezer értendő.

    – Ausztrália leállította valamennyi – terv fázisban lévő és már épülő – „zöld energiás” projektjét és teljes erővel a szénbányászatra összpontosít. Az index – sok más nyugati médium mellett – ezt úgy kommentálta, hogy biztos megőrült az ausztrál kormány. Nem, nem őrült meg, csak nekik készült 2009-ben a BITRE-117, amelynek adatai pontosnak bizonyultak az elmúlt öt évben. A BITRE-117 szerint 2017-től lesz gebasz (az „olaj piacon”). Hogy ez a gyakorlatban mit és mikor jelent? Kb. 2015-től 2020-ig bármikor és bármit. Az olajárból hamarosan nagyon nagy bajok lesznek. Az amerikaik ténykedéséből, ha nem hagynak fel vele, dettó.

    – Apró kis jelek, amelyeknek amúgy igen nagy jelentőségük van. Ilyen például Argentína esete. 12 darab SU-24-es (trollkodás megelőzése érdekében: Szu-24) taktikai bombázót (= csapásmérő vadászbombázót) vesznek/lízingelnek/bérelnek az oroszoktól. Nos, ez a típus másra nem nagyon jó, mint TÁMADNI. Persze lehet vele tengeri járőrözni, de ennek se értelme nem lenne, se nem erre lett tervezve. A Malvinas szigetek alatt olaj van. Ha Argentína megtámadja és megszállja, akkor – ahogy 82-ben – megint veszteni fognak… hacsak nem Argentína arra játszik, hogy nincs Egyesült Királyság. Összeesküvéselmélet… majd kiderül.

    Hosszasan lehetne sorolni az intő jeleket…

    Mindenesetre Tibor bá’ posztja ERŐSEN AJÁNLOTT! Én speciel köszönöm, hogy megjelent!

    P.S.: ingatlanba fektetni… én nem vennék nagyvárosban lakást ilyen célból, de vennék vidéken – nem mindegy, hogy hol – földet, vagy olyan házat, amelynek relatíve nagy a telke/udvara. Remélem nem szorul magyarázatra, hogy miért.

  5. Egy tippem is van az említett eseményre a német hírek alapján: megszüntethetnék az eurót. Nem akarták, hogy a svájci frank vele bukjon az enyészetbe.

  6. 5: Kedves Jövőnk, nem tudom, kértem-e már tőled elnézést a múltkori durva beszólásomért. Ha nem, most megteszem.

  7. Ami tény, az a forintosítás megfelelő időzitése.
    http://m.origo.hu/gazdasag/20150116-bloomberg-a-legjobb-pillanatban-tortent-a-forintositas.html

    Vajon csak szerencséjük volt vagy ennyire előre láttak az eseményeket?

    Utólag úgy néz ki, hogy ki lett maxolva az időpont, a bankok számára optimális időpontra.
    Ugyanis egy 20% CHF erősödés legalább annyi , ha nem több bukót okozott volna a bankoknak, mint a forintosítás.
    A svájci döntésbe az a jó pár milliárd magyar CHF vétel is belejátszhatott.

  8. Már hosszú ideje dolgozom egy Svájci cégnek, így a fizetésem is scájci frankban kapom. Pechemre, épp a múlt héten váltottam be egy nagyobb összeget, most meg verem a fejem a falba 🙂 Egyre extrémebb dolgok történnek, próbáljuk megsaccolni a jövőt, de a valóság valahogy rendre elképeszt.

  9. Köszi Tibor bá a posztot! 🙂
    Azért a vissza a múltba posztot is várom majd. 😉

    Nagyjából valami világgazdasági gebaszra készülhetnek ott a Helvét Alpokban, szerintem. Már csak a rohamosan csökkenő olajárak miatt is.

  10. Sajnos nem csak autó tulajdonosok vannak nagy bajban, hanem lakás tulajdonosok is. Akik meg 2004 előtt vették fel a hitelt. Őket nem forintositják. Azaz mennek a levesbe. Ha eddig ki is nyögték valahogy a törlesztő részletet, ebbe most tuti bele buknak. Csak ők már nincsenek annyian hogy bár ki is foglalkozzon velük. Senki nem törődik a helyzetükkel. Mi is közéjük tartozunk . Három gyermekem ne velem egy magam. Hiába sporoltam, nelkuloztunk eddig. Végül most csak bebukjuk. De ez már senkit nem érdekel.

    Oké. Az autó hitelek nagy részéből 1-2 év van hatra. De pl az én hitelekből meg 14 év. Beláthatatlan ez idő alatt mi történik a forint- frank viszonyban. Azt írják kb negyedével nő a torleszto most. Ez azt jelenti jövő hónapban plusz 20 ezer forintot kellene fizetnem, amikor így is épp nullára jövünk ki hó végére.

  11. Jövőnk, írod, hogy vennél földet, de nem mindegy, hogy hol. Mire gondolsz? Hol vennél?

  12. 19 Tara… ez vékony jég… vidéken, pl. Erdélyben, vagy hazánk nyugati részén például.

  13. 19:
    Pilisborosjenőn. 😀
    Komolyan: Jó az, ahol vagy. Hozzá kell szokni a helyi adottságokhoz.

    PZuj!
    Mi az ördögnek linkelsz be ennyi cikket. Akit érdekel, utána tud járni. Nem kell engem „árnyalni”. Én így látom, így magyarázom a svájci „hülyeséget”. Ha más a véleményed írd meg. Senki se lát a másik fejébe, mindenkinek lehet egyéni magyarázata. majd meglátjuk ki tippelt helyesen.

    3:
    A saját szemszögükből nézve, nem hülyék.

    17:
    Meg fog jelenni.

  14. Pilisborosjenő drága nekünk:) Hirdetjük a házunkat folyamatosan, de hiába került nekünk 18 millába, 12-nél többet nem kapunk érte. Ha egyáltalán lesz vevő. Egy 3000-8000 nm-es telekkel meg nem is tudnánk mit kezdeni. Kiadnánk megművelésre? Tényleg, mit lehet tenni, ha mi nem bírjuk és pénzünk meg nincs megfizetni, hogy más valakik dolgozzanak rajta?
    De nehéz ügy ez.

    Ja és nekünk ott is kell lakni, ezért sem mindegy, hol van.

  15. Úgyis maradnunk kell, már nem nagyon reménykedem másban sajnos.

  16. 9 Kedves Arma Gedeon… nincs miért elnézést kérned, mert a hsz-eim gyakorta túllépik a békeidőbeli határvonalat és jogosan váltanak ki ellenérzést. Ezért nekem kell elnézést kérned. Csak… sajnos már „háborús helyzet van” de facto.
    (Tényleg nehéz néha higgadtnak maradni, s nem csak a saját nevemben beszélek. Olyan ez, mint egy bevadult városi harc, ahol mindenki összevissza üvöltözik, lő és rohangál… az ember néha olyanra lő, aki integet, hogy „ide veled vagyok”… sajnos. Fájdalmas ezt érezni és látni, különösen, amikor magam követem el ezt a hibát… de tényleg nagy gubanc van.)

  17. 18.
    Kedves Gábor!
    Dehogynem, sokakat érdekel és sokakat érint is. Én autóval voltam így, ami semmi ahhoz képest amiben te vagy.
    Egy autót könnyű visszaadni, főleg ahogy én tettem. Akkor persze még menthető lett volna(kb. idáig), de előre kellett néznem.
    nagyszülők vagy rokonok nincsenek vidéken?
    Persze, hogy viszed őket suliba, oviba, miből éltek? stb.
    Mindenesetre ne hangolódj le! vagy legalábbis próbálj erős maradni!
    Már csak a gyerekek miatt is. Hidd el valahogy lesz ezután is!

    mintha tudatosan szednék le a hagyma héját, rétegeit. Sose vágnak haza nagy tömegeket egyszerre. Azonnal nekimennének a Parlamentnek és akiket elkapnának fellógatnák a lámpavasra.
    Mocskos disznók, fingjuk sincs mit szabadítanak saját gonosz fejükre is azáltal ahogy lavíroznak.

  18. 22.Tara

    Olyan nehéz, hogy sokan öngyilkosok lettek emiatt. Tönkrementek egzisztenciálisan és emberileg egyaránt. Rengeteg válás, különköltözésstb.
    Jómagam egyszerűen mindent de mindent felrúgtam. Vállalkozás, család. Eközben jöttem rá, miért is nem lehet együttműködni az emberek nagy többségével. Kb. 20-30 családdal beszéltem és jutottam el konkrétumokig. Azt is elfogadnám, ha csak velem lenne ez így, tehát én lennék kiállhatatlan, de sajnos ez sem így van.

    Persze a kapcsolat jó maradt és minden héten utazgatok a kislányomhoz.
    Hiába papoltam évekig mindenki leszart. Azért volt különösen nehéz, mert nagyon családcentrikus vagyok és imádom a kislányom.
    Szerintem mindenki maradjon a családjával ott ahol van. Már késő mozgolódni, beilleszkedni, bár azt is mondják, hogy sohasem késő.

  19. 27 Balázs, tiszta szívből sajnálom, ami Veled történt.
    De ez a hsz minden idők egyik legfontosabb hsz-e, ugyanis rávilágít arra, hogy miért lesz rettenetesen nehéz összefogni. Ezért őszintén, tisztelettel fejet hajtok előtted; bár sajnos ezt fájdalmak árán tapasztaltad imeg és tudtad e miatt megosztani…

    A hol kérdése nagyon nehéz… a sohasem késő is nehéz kérdés… Curix külföldre menetelével kapcsolatban nekem megváltozott a véleményem, bár Tibor bá’ intelme nagyon fontos, már csak azért is, mert tapasztalatból tudja azt.

  20. 25.
    Kedves Balázs.
    Tudod már 8 éve így megy ez. Demoklész kardja a fejünk fölött. Ha magamról lenne szó nem is érdekelne annyira. Nem félek sem a haláltól, sem az élettől. Azonban a gyermekeimért való aggódáson még nem sikerült túl jutnom. Bár lehet nem is kellene.

    Szóval 8 éve mikor meghalt az édesanyjuk és egyedül maradtam velük, a lelki dolgok után ott volt, most anyagilag hogyan tovább. Majd a 2008-as válság elkezdte éreztetni a hatását. Utána munkahelyi bizonytalanságok jöttek. Azután az tovább értéktelenedő pénz. (fizu emelés azóta sem volt, az árak meg … ) … most meg ez … 8 év bizonytalanság ,,, aztán egy kis remény, hogy a kormány tesz valamit … pl. itt volt az árfolyam gát ,,, azzal én is élhettem volna … de a bank addig húzta az időt, míg most már nincs rá lehetőség … azután remény a forintosítás, legalább az eljövendő bajok elleni védelmében bízva ,, jaaaa,,, de 2004 elöttieket nem forintosítják ,, újra ott a bizonytalanság és a félelem ,, most pedig kiderült bizony nem volt alaptalan … ennyi volt …

    Rokonok ? Halott édesanyám, haldokló édesapám, 20 éve Rómában élő húgom, aki maga is a napi túlélésért küzd kint. Unokatesó egy, aki szintén most kényszerül külföldön dolgozni. (4 gyereket hagy itthon a férjével .. ) Az elhunyt feleségem családja 150 km-re lakik falun, nagyrészt kis vájok házakban, a megélhetési küszöb alatt … és a kapcsolat sincs már meg velük …

    Barátnőm, akivel nem tudunk összeköltözni, a sérült lányát ápolja 6 órás állás mellett, épp hogy csak egyik hónapra a másikra tengődve …

    Tehát segítség ? sehol semmi ….

    Marad a tudat, hogy fizikai létünk, csak átmeneti állapot és örök létünk a végtelenben gyökerezik … ez jól is van így ,,, csak valahogy a gyermekeimmel szembeni felelősség érzetem és aggódásom még kevésbé hatja át a „megvilágosodott univerzális létérzésem” … 🙁

  21. Jaj Gábor, ez tényleg nagyon nehéz 🙁 Mi a férjemmel legalább nyugdíjasok vagyunk, amíg van nyugdíj, addig kiegyensúlyozottan tudunk élni. Meddig lesz vajon? 🙁

    Nekem 87 ezer a nyugdíjam. Nem sok. Férjemnek 120. Elég, beosztom. Sosem volt hitelünk, semmilyen tartozásunk nincs. Addig, amíg adják.

    Balázs, mi is eljöttünk a Bakonyba. Fővárosiak vagyunk, majd a Szentendrei szigeten éltem 14 évet. Itt meg azt találtam ki (mert a veteményesünk meghalt, nincs kutunk, a vezetékes meg olyan drága, hogy megviselte a költségvetésünket) hogy vadnövényeket eszünk, és amit lehet, betelepítettem a kertbe (1300 nm).

    Tehát: gyümölcsfák vannak, és szépen növöget a faeper meg a füge, két nagy diófa, mogyoróbokor.
    Van málna, ribizli, őszibarack, kajszibarack, alma kétféle, sok szilvafa, kétféle cseresznye, bodza.

    Van som kétféle,szeder, galagonya, berkenye.

    Zöld növényekből: pitypang, tyúkhúr, csalán, parlagfű, porcsin, libatop, disznóparéj, medvehagyma, ibolya, többféle ehető virág, most nem jut eszembe több. Utóbbiak annyira életképesek, hogy víz nélkül sem pusztultak el. Persze azért öntözünk, amennyire tudunk.

  22. Remélem hogy bigott fideszesek is olvassák a fenti sorokat. De szerintem nem teszik ők csak elvannak az elsíbolt tíz, száz milliókkal és milliárdokkal. Napi hatalmi harcaik során eszükbe sem jut a nép mely egyre inkább nélkülözik. Azt szoktam mondani erre hogy: -leszarja az állam ha felkopik az állam!
    De idén már váltottunk, „Magyarország jobban teljesít” helyett „Magyarország erősödik” van. Csak közben hullik a nép, szó szerint és lelkileg is szanaszét. Minden együttérzésem a fentiekkel és csak a legjobbat tudom kívánni. Plusz erőt, hitet, kitartást ha másért nem hát a gyerekek miatt mindenképpen.

  23. 33:

    és akkor Tibor bá jön azzal, hogy de borzalmas lesz én nekem itten náci honban.
    10 napja vagyok itt és 10 Forinttal kerül többe egy Euró.
    Most komolyan, miről beszélünk?
    Magyarországnak vége, mint a botnak.

    Egyébként errefelé nem csámcsognak különösebben a svájci jegybank döntésén. Tegnap még hír volt, most már nem igazán. Nem kell túl nagy jelentőséget adni a dolognak, manapság sok unortodox dolog történik.

  24. Re34:Na nézzük csak árfolyam változás mit is okoz?Extra órabér emelést ha a forinthoz nézed a viszonyt.Nem tudom mennyi az órabéred nem is rám tartozik,de ha 10 euro nettóval számolok az óránként egy százas 😀 erről beszéltem mikor azt mondtam jó szerencsét neked!800 pénz extra 20 nappal 16E pénz na ezt nevezem fizu emelésnek.Éves szinten sem kapunk otthon ennyit ,és ez csak egy váltás probléma volt.

  25. Csak nehogy egyszer az EUR HUF-al is csináljanak valami műbalhét (akár idén)
    és elszálljon 5-600 Ft-ra , csinálva ezzel egy kb. 50%-os inflációt, és argentin „állapotokat” idézzenek elő.

  26. 35:

    Ez így van. Sajnos vagy nem, de a Forint gyengélkedése nekem itt jó.

    36:

    Bizonyos esetekben már most is argentin állapotok vannak, nem kell hozzá 500 forintos euró.

  27. évtizedek óta hangoztatom, hogy a bankjegy-azaz magyarul a PÉNZ- nem más , mint egy papirfecni amire valakik, akiket most nem akarok megnevezni, ráirtak egy számot.
    az xsintén azoktól a valakiktöl függ , hogy jelen pillanatban, vagy holnapután milyen vásárlóereje lesz ennek az általuk kibocsátott és kedvükre manipulált papirdarabnak.
    ha kedvük támad kissé játszadozni, akkor holnap 5 dollár lesz egy zsemle, vagy 2 cent, attól függ, mi a pillanatnyi gazdasági érdek.
    ennyit a mai papirpénzről, ami mögül már évtizedek óta kivonult nem is annyira az arany, mint inkább a munka fedezete.
    ez a kitétel is több körülirásra szorulna, de akit érdekel bövebben a teoria, olvasson bele drabik jános munkáiba, rendkivül jól adja elő a témát.

  28. Tibor bá’ nem szereti Drábikot, pedig nagy kár. Ez a pasi két kamion holmit hozott, amikor hazajött és az egyikben csak könyv volt.

  29. 39:
    Kedves Kyra, azt se tudom ki az a Drábik. Különben amikor én hazajöttem a kisbuszban a tetőig voltak felpakolva a könyvek, ami az égvilágon nem jelent semmit.

  30. nekem jó nap volt ez ,köszi Svájc:))

  31. 40. Tibor bá’

    Nem jelent semmit, de ha mégis tudnád kicsoda Drábik, talán arra gondolnál, hogy el is olvasta őket, többek közt olyanokat is, amihez nem könnyű hozzáférni. Talán respektálnád.

  32. a mai bolond , inflációs ingadozásokkal teli világból, amit a fiatalabb generáció oly sajnálatosan megszokott, hadd menjek vissza a multba-tibor bá boscásd meg nekem ezt az apró plagizálást- és tartsatok velem.
    látni fogjátok kedves fiatalabb barátaim, hogy létezett valaha egy olyan világ, ahol nem lehetett, nem volt megengedve a pénzzel, a pénz vásárlóerejével való játszadozás, azaz ” lehet más a pézügyi politika”.
    nos, valamikor az 50-es évek legelején, vagy esetleg ötvenben a fiatal, alighogy megalakult kommunista rendszer bevezeti kolozsváron is a stabilizációt.
    a fogalom a pénzérték és az árak rögzitését, a bankjegyek lecserélését, a gazdaság, a kereskedelem szolidl, államilag felügyelt ingadozásmentes,STABIL helyzetét volt hivatva biztositani.
    és ime, csodák csodája, ha valamit igazéndiból, állami szinten akarunk, akkor minden lehetséges.
    az új román lej eszméletlen vásárlóerővel rendelkezvén, egy viszonylag kisebb fizetésből is szükösen ugyan, de meg lehetett élni, mert állambácsi megfelelően állapitotta meg az árakat.
    évtizedeken átivelő, a csauseacu-rezsim végnapjaig kitartó, „betonba öntött” ,stabil árak voltak mindenre kolozsváron, és ha vannak erdélyi barátaitok vagy rokonság, kérdezzetek rá.
    ugyhogy világos kedves barátaim, a mostani valutaingadozás, az állandó áremelkedés-kavalkád nem égicsapás, hanem igenis emberek müve.
    hogy miért van ez, mi a célja mivégből, fogalmam nincs.

  33. 43;
    „évtizedeken átivelő, a csauseacu-rezsim végnapjaig kitartó, “betonba öntött” ,stabil árak voltak mindenre kolozsváron, ”
    Ez igy igaz .De nem is lehetett kapni semmit.

  34. 44.sama
    igazad van, részben.
    csak a 80-as évek elején állt elő az hogy az üzletekben havasi gyógyteán kivül tényleg nem lehetett kapni semmit.
    azelött volt minden, mig lassanként egyik élelmiszer a mésik után kezdett eltünedezni a polcokról, de nem azért mert nem termeltek, hanem mert cseausescu románia küladósságait akarván lerendezni, a belső szükségleteket bünös módon elhanyagolva , minden élelmiszert exportált.

  35. Óó de nagy cirkusz.Az egész világ egy kaszinó.Minek tartják a közgazdasági programozó matematikusokat?De ehhez még azok sem kellettek.Volt egy nyitott pozició,és léptek.Akik kaszinóznak azokat nem érdekli az ország termelése…Azokat a reálgazdaság nem érdekli.Minél több hasznot minél hamarabb.És magyarországon 500 milliárd forint van csak az autóhiteleseknél chf-ben nyitott pozicióba.A lengyeleknél meg a horvátoknál ,ausztriába,és a többi európai országba meg isten tudja mennyi ingatlan chf-ben nyitott pozicióba.Ez maga a kánaán.
    (Egyébként az autóhiteleseket is el fogják számolni,csak nem forintosítják)

    Viszont azt is beszélgettük hogy zárul a kör sorban,nem mindenki fog tudni végig fizetni.Nagyon sok ember marad az út szélén azért,hogy pár ember beérjen a célba.Ez bele van kódolva a rendszerbe.
    39!
    Szoktam olvasni Drábikot,de már vele is úgy vagyok hogy legfeljebb 70 százalékot veszek át tőle.Mert az sem mindig 100-as amit mond.
    18!
    Gábor ne add fel nem szabad.Akkor meg kell próbálni meghosszabbítani az időt a szerződésben,ha nincs más megoldás.Mindig van megoldás.
    Én is hányszor feladhattam volna.Meg most is.Nekem is felmegy most a kocsi 80 ezerről vagy 110 ezerre.És mit tudok tenni?Semmit.Ráadásul még a gyerekemnek is át kell menni fizetősre majd az egyetemen. 🙂 Már néha azt sem tudom sírjak vagy nevessek.
    Szóval mindig van valami megoldás.

  36. Autót venni hitelre 😀 szerintem :a pénz ablakon való kidobása mindegy,hogy miben veszed fel.Ár 2m visszafizetsz 4m addigra az értéke 0,5m.Ez a saját munkánk,időnk nem tisztelete,de az egonk maximális kielégítése.Felelős ember szerintem ilyet nem tesz.

  37. Készpénzért egyre kevésbé hajlandók autót eladni. Kell a hitelszerzési jutalék az autóárusnak.

  38. 47!
    Akkor hol marad az izgalom? 😀
    48!
    Így van valahogy.

  39. 21: Tibor bá’

    Motto:
    „Sose tulajdonítsd rosszindulatnak azt, amire az ostobaság is elégséges magyarázat.”

    „A svájci bankárok világhírűek. Nem túl becsületesek, de kitűnő szakemberek. Ezektől nem várható el, hogy hülyeséget csináljanak, miközben több hírportál is ezt feltételezi ”

    Különbséget kéne tenni a jegybankárok és a hagyományos bankárok között.
    A bankároknál egyértelmű a profit érdekeltség a bónuszuk miatt, míg egy jegybankárnak sokkal összetettebb feltétel rendszeret kell figyelembe vennie a döntései során.

    Az meg egy érdekes feltételezés, hogy mivel ők svájci bankárok(jegybankárok), ergo sose hibázhatnak.
    Talán ők is emberek, nem?

    Lehetne sorolni hosszasan a jegybankárok tévedéseit, talán kezdhetnénk a közelmúltból az orosz jegybankkal.
    A hidfo.net.ru fennen dicsőítette Putyin sakkjátékosi képességét, amiért hagyta a rubelt gyengülni és utána olcsón felvásárolta a nyugati devizában olcsó orosz részvényeket.
    Erről e feltételezés kétségességéről már korábban írtam.

    No de ha így volt, akkor miként magyarázzák azt, hogy pár napja elcsapták az orosz jegybank monetáris politikáért felelős vezetőjét?
    Biztosan megint trükközött az a nagy sakkjátékos Putyin…

    Esetleg megemlíthetnénk az USA jegybankárokat élén Greenspeannel, aki hagyták a 2008-as válság buborékát fújni a 2000 után sokáig lent tartott jegybanki alapkamattal.
    És jelenleg is ezt teszik.
    Vagy említhetnénk magyar viszonylatban Simor antilopos hasonlatát a legnagyobb forintpánik idején.

    Esetleg megemlíthetnénk az előző SNB jegybank elnököt is, akinek lemondásában az akkori 10 milliárdos jegybanki tartalékon elszenvedett bukó is szerepet játszott. Most a bukó sokkal nagyobb, a járulékos hatások jelentősebbek, kíváncsi vagyok, hogy a mostani SNB elnök meddig marad a hivatalában.

    No tehát, érdeklődve várom azokat a közeljövőben bekövetkező történéseket, ami miatt ezt így, ilyen nagy áldozatokkal kellett megoldani.

    A tények jelenleg:

    a.) ” a svájci jegybank mérlege az országuk nemzeti össztermékének a 60 százalékára hízott. Ez az egészen kirívó jelenség 556 milliárd dollárnyi nemzetközi tartalékot jelent. ”

    b.) Ezen pillanatok alatt bukott 111.2 milliárd USD-t konzervatív 20%-al CHF erősödéssel számolva.

    c.) Tönkretett jó pár piaci intézményt és magánszemélyt, akik pont a korábban kommunikált SNB céljai mentén vettek fel pozíciót, ergo annak teljesülését segítették.

    d.) Mivel még a bejelentést megelőző pár nappal is az 1.2-as gát mellett érveltek, a az SNB szavahihetősége komolyan erodálódott. Ezt később meg fogja nehezíteni a jegybanki feladatok ellátását.

    e.) A jelenlegi helyzetben a svájci recesszió, a versenyképtelenség romlás garantált.
    Már a bejelentés előtt se volt túl acélos a GDP növekedésük.

    f.) A defláció szintén garantált.
    Érdemes elkezdeni a Japán párhuzamokat megnézni.

    No és mindezt miért?
    Lásd 8-as link. nem ismétlem meg, akit érdekel elolvassa.

    Ha meg egy nagy összeomlásra számítanak (gondolom az az euró lesz, hisz azt a deviza keresztet támasztották vagy két évig), akkor a CHF még erősebb lesz, még inkább érvényesülnek a fenti említett hatások.
    Ha az euró összeomlik, akkor garantáltan ők is mennek a levesbe, mivel Európa közepén elég nagy az Európa, euró függésük.

    Teljesen egyetértek azzal a Zsiday(11,12 cikk) féle felvetéssel, hogy nagyobb negatív kamatokat kellett volna bejelenteni (ő -5%-ról ír), hogy kellően elrettentse a CHF-be meneküli vágyókat.
    Ugye valamit érzékeltek a várható hatásokból, hisz azért -1.25%-re vitték le a kamatot, de valószínűleg alábecsülték a hatásokat.
    A kommunikációról és egyéb dolgokról nem is szólva.
    Amit méh meg lehet említeni, gazdag svájciak feltételezhető hozzáállása a dolgokhoz, lásd 10-es link.
    Ők látják azt, hogy a svájci gazdaság ezen intézkedések miatt rövid távon hallott.
    Viszont ők az egyik legnagyobb nyertesek is, mert a CHF-ben tartott vagyonuk 20%-al felértékelődött, ergo most a 20%-al olcsóbban vehetnek külföldi eszközöket.
    Kinek az érdeke?

    Az EU QE-ez kapcsolódóan, meg érdekesek lesznek a a csomag bejelentéskor a piaci reakciók.
    Lehet, hogy a csomag kisebb lesz a vártnál, hiszem azért a várakozások eléggé tisztességesen begyengítették az eurót.
    és a cél voltaképpen ez volt.

    Ez az euró gyengülés meg az esetleges tartósabb olajár csökkenés, egy jó nagy lökést adhat az EU gazdaságának.

  40. BAlazs!

    Nagyon aterzem a helyzeted mert mint mar tobbszor is leirtam mi hasonloban voltunk a felesegemmel de gyerek nelkul. En oszinten szolva fapofaval lelepnek az orszagbol es a gyerekekkel egyutt elmennek egy olyan orszagba ahol a szocialis helyzet miatt eselyed sincs utcan vegezni. Most biztos sokan le fognak szolni, mert ez a szocialis rendszerek megcsapolasa miatti vandorlas, de meg mindig jobb, mint tonkremenni es a gyerekeidet a magyar allamra hagyni. Tudom, hogy ez sok penz, de en a te helyzetedben mas kiutat nem latok. Es ha van egy masik orszag, akko szepen lassan elkezdheted felepiteni a dolgokat, meg ha mosogatokent is kell kezdened. Persze nem tudom mi a vegzettseged, hany eves vagy, beszelsz-e nyelveket stb. De otthon nem fog senki se segiteni rajtad abban 100%-ig biztos vagyok sajnos…

  41. 51:
    Szerintem jóformán semmit se tudsz Balázsról, így nem igazán fair tanácsokat adni, amit Balázs nem is kért.

  42. 52.

    Ez igaz Tibor ba, de ettol meg a velemenyemet elmondhatom arrol, hogy en mit tennek a helyeben. En igy latom, nem tanacsnak szantam, mert ahogy en is irtam semmit se tudok rola.

  43. Pzuj sokat agyalsz.Újra osztják a lapokat a világon.Ezt már Orbán mester is megmondta

  44. Nem lepődnék meg, ha azért pár év múlva a benfentes kereskedés is kiderülne.Csak úgy véletlenül,persze.Indok azé van most miért is történt.

  45. (Elnézést telefonról írtam,és össze vissza tett nekem mindent.De most folytatom)
    Szóval Pzuj én is szoktam olvasni ezt a zsidayt,de vagy ő idióta,vagy engem néz annak.Leír amit leír,de ő nem azt fogja csinálni ne félj.
    Putyinékről meg az a hír járja,hogy a nyersanyagokért kapott dollárjából vásárolja fel most a nyugat aranyát.A felülértékelt dollárból,az alul értékelt aranyat.Érdemes eloolvasni.

    https://internetfigyelo.wordpress.com/2015/01/06/putyin-nagymester-nyugati-csapdaja/

    Ez nem tartozik szigorúan ide,csak közvetve,de érdemes elolvasni.Ez nem sok.
    http://nol.hu/belfold/kegyetlen_jovo_var_az_eselytelenekre-1360181

    Tibor bá’: Azt ugye tudod, hogy egynél több URL esetén a rendszer automatikusan blokkol?

  46. 51. 🙂
    100% ,hogy senki sem fog segíteni otthon…ez jó volt aranyos de ha itt nem segít senki máshol miért segítene? milyen vélemény az amit úgy mondok,hogy nem tudok semmit róla de elmondom neki,hogy mit csináljon…ugyan már akkor szervezzünk inkább gyűjtést nem ? még ennek a felvetésével is többre mennénk mint azzal,hogy meneküljön el az országból legyen bevándorló hiszen ez a státusz mostanában úgyis nagyon menő az eu-ba:)
    Nem tudom lehetséges-e de ha már Balázs pár hozzászólásából kerekedet valamiféle kép a helyzetéről akár meg is oszthatná az egész történetet de csak akkor ha ez lehetséges,megfelel az illetékes feleknek mert engem személy szerint érdekel,hogy alakult ki az egész jelenlegi helyzet és nem azért,hogy ezen csámcsogjak,élvezkedjek csupán érdekel.Balázsék a morningshowban összehoztak egy 4 gyerekes családnak 3,5 millió forint környékén ami elég arra,hogy pótolják a régi leégett házukat,itt sem azt feszegették(kellett volna?) hogyan lehetett volna elkerülni a tűzvészt hanem segítettek,és ha lehet egy tippem inkább az átlag ember segített 1000-5000 forinttal nem pedig a mélyen tisztelt felsővezetés:)Orbán nem nyilatkozott,hogy a 4 milliárdos felcsúti álomból mennyi új vagy modernizált lakást,házat kaphatna a nép.Mert ha nem focizhatnak a fiúk egyszerű szél fútta gyepen akkor hogy lakhatnak emberek 3 utcával lentebb vizes vályogházban ?

  47. Tibor bá’:
    Két hozzászólásom is beragadt ennél a posztnál spamra hivatkozva.

  48. 56:
    Milyen nyugati csapdáról beszélünk?
    Nézzük meg már az arányokat!

    http://m.portfolio.hu/vallalatok/tonnaszamra_viszik_haza_az_aranyat_a_nemetek.209063.html

    Aranytartalék tonnában 2014. 09
    USA 8134
    Németország 3384
    IMF 2814
    Olaszország 2452
    Franciaország 2435
    Oroszország 1150
    Kína 1054
    Svájc 1040
    Japán 765
    Hollandia 613
    India 558
    EKB 503
    Tajvan 424
    Portugália 383

    60.
    „20 tonna aranyat szállított haza a Bundesbank 2014-ben, ennek jelentős része (85 tonna) New Yorkból került vissza a németekhez, de 35 tonnát Párizsból is hazavittek. A központi bank adatai szerint ugyanakkor továbbra is jelentős mennyiségű német aranyat őriznek külföldön: 1447 tonna a Fed, 438 tonna a Bank of England és 307 tonna a francia jegybank széfjeiben található. ”

    ” A 2013-as tervek szerint 2020-ra 674 tonnát terveznek hazavinni a külföldön tárolt sárga nemesfémből. ”

    Jut is , marad is.
    Az energiát aranyért fizetéshez két fél kell.

    Ja ez olyan arannyal fizetés lesz, mint egyes cikkekben, ahol végül kiderül, hogy az oroszoknak dollárral fizetnek, majd a kapott dollárból ők vesznek aranyat?

    Szörnyű, hogy egyesek szemernyi kétely, gondolkodás nélkül mennyi bullshittet benyalnak.

  49. Bércsökkentést akarnak a svájci munkaadók
    A svájci munkaadók továbbra is sokkban vannak a frank euróval szembeni drámai, 20 százalékos erősödése miatt. Az exportra termelő cégek bércsökkentést és a munkaidő meghosszabbítását szeretnék elérni, hogy megőrizzék versenyképességüket az EU-s piacon. Az idegenforgalomból élő vállalkozások pedig attól tartanak, hogy a turisták inkább az olcsóbb szomszédos országokat választják téli vagy nyári pihenésre. Profitálnak az erős frankból a svájci határ melletti németországi kereskedők. Már az árfolyam-emelkedés utáni első hétvégén érezhetően megnőtt forgalmuk.

  50. 54. melike00 :Ne haragudj, de ez nem érv.

    55.nad: Nem akartam korábban írni, de decemberben extrém (60 milliárd) CHF beáramlás volt Svájcban.
    Svájci frank-ügy: minden idők legnagyobb pénzügyi csalása
    http://komlomedia.hu/hir.php?hir=5226#sthash.KTBLgZaq.dpbs

    56.melike00: Zsiday-t régebbről személyesen is ismerem, nagy vitákat folytattam vele különböző fórumokon, a teljesítményét validálja az általa vezetett alap(ok) és a BÉT-en a Plotonius.
    Talán nézd meg az árfolyamgörbéjét, abból leszűrheted, hogy mennyire ért az adott területhez.

    A pozicíójából adódóan vannak kötöttségei (nem fogja leírni a tradjeit előre), de blogjából, meg a gyorsjelentésekből kirajzolódik az, hogy a blogon leírtakat meg is valósítja az életbe, többek között saját pénzét is kockáztatva.
    Jó példa erre a jen gyengülésének az előre látása.

  51. Re 64:na akkor :
    1,Ezek az ‘urak’ általában egy iskolákban tanulnak.Legalább is jártak.
    2,Zömük rokon valamilyen ágon.
    3,Vagy szeretők 😀
    4,Pénzért bárkivel lefekszenek.
    nekem meg beakarják adni,hogy senki nem tudott semmiről.
    Egyet értek hülyének néznek mindenkit.De ezt is csinálnak mindenkiből.

  52. 56!
    igen Tibor bá elnézést.
    64!
    Én értelek Pzuj,és elhiszem hogy jó indulattal vagy,de én akkor sem bízom benne..

  53. 51.

    Köszönöm a jóindulatot, de helyzetem nem annyira rossz. Sőt állíthatom, hogy jobb mint itt a nagy többségé. Én 90 %-ban kint vagyok abból amiben sokan bent. Éltem külföldön(3 országban összesen 2.5 évet), valamikor beszéltem egész jól angolul, tehát visszajönne.
    De itt nem sajnáltatni akartam magam, csak a helyzetre rávilágítani.
    Nod szerint felelőtlenség autót hitelre venni, ki is fejtette miért. Igaza van.
    Ha csak ennyiben lettem volna(jó anyagi helyzetben) felelőtlen akkor rendben, de ezeken kívül még sok minden van.
    A felelőtlenségnek egyébként az is egy formája, hogy ide írnak sokan és semmit, de semmit nem tesznek. Pedig a lehetőségük meglenne rá, de annyira megfontoltnak tartják magukat, hogy lebénulnak. Vagyis szinte semmit se csinál. Mindenki a hagyományos keretek között próbál megoldást találni, pl, ingatlanba fektetnek,(lakás), vagy üzletet, éttermet nyitnak.
    Több felkérésem is volt, a szaktudásom miatt. De ezt én baromságnak tartom, 4 éve is az volt, de most biztosan az. Nincs meg még a megtérülési idő sem hozzá.
    Most valami vagy megy jól vagy a kuka felé tart. Vevőkör egzisztenciája és egyéb tényezők függvénye.
    Most már persze nem is a mit hanem a hogyant tartom fontosnak. De ez más téma.

  54. De mekkorát esett is ma a CHF! Ezen gondolkodtam ma, így hóvége előtt
    Gondolom itt se gurult el a gyógyszerük és tudják mit csinálnak (talán holnap hozzáidomul az euró is)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük